A víz a Szigetközben a legfontosabb természetalakító tényező, amely a táj kialakulásában, a felszín formáinak keletkezésében és az élőhelyek kialakításában döntő szerepet játszik. A felszíni- és a felszín alatti víznek meghatározó szerepe van a táj változásaiban.

A Szigetköz területén a fő tényező a Duna, mert a térség többi folyója, a Mosoni-Duna, a Lajta, a Rábca, a Rába vízhozama csak csekély töredéke a Duna vízhozamának. A Szigetköz földrajzi lehatárolása is a vizekhez kötődik: a Duna és a Mosoni-Duna által közrefogott terület.

A Duna a Dévényi-kapun keresztül éri el a Kisalföld síkságát. A síkságra lépve megváltozik jellege. „Alsószakasz” jellegű lesz, hordalékát lerakja, medrét feltölti, ágakra szakad. A Dévény és Gönyü közötti Duna-szakaszon két részt szoktak megkülönböztetni. Az első rész Szapig tart. E szakasz jellemzője, hogy itt a folyó esése aránylag nagy, 25-35 cm/km közötti, ami közel egyenlő az osztrák szakaszéval. A Szap-Gönyü közti rövid szakaszon az esés 15-12 cm/km-re csökken. Gönyütől lefelé pedig már csak átlag 8-10 cm/km a folyam esése.

Egy folyó legfőbb mennyiségi mutatója a vízjárása. A Duna szigetközi szakaszát három vízmérce adatsorával jellemezzük: a pozsonyi, a rajkai és a remetei mércéken mért vízállással és az ehhez számolt vízhozammal, melyek napi értékként kerülnek a nemzetközi adatforgalomba. A vízjárás harmadik eleme a folyóvíz áramlási sebessége, mely a vízhozam és a mércénél lévő szelvény-terület alapján számolt mennyiség.

1. A Duna elterelése előtt

A Duna vízjárása

A Duna szigetközi szakaszának vízjárása a Felső-Duna vízgyűjtő területének időjárásától függ. A tavaszi hóolvadás nagy mennyiségű vizet ad a folyónak. Ez ugyan általában Kisebb árvízeket okoz, de megtörténik, hogy a hóolvadás több árhulláma utoléri egymást, és így jelentékennyé válik. A szigetközi Dunán helyi okok, pl. jégtorlódás miatt jeges árvizek is előfordulhatnak. A második, nagyobb árhullám nyáron, főként júliusban jelentkezik. Ez a bőséges nyári esők és a magasabban fekvő hómezők olvadásának következménye. Ilyenkor a Duna jobb oldali alpokbeli mellékfolyói, főleg az Inn, megduzzadnak, és ezek okozzák a szigetközi szakaszon is jelentkező áradásokat. Szeptemberben apad a Duna, s így csak akkor jelentkezik szeptember végén és október elején egy kisebb árhullám, ha az őszi másodlagos csapadékmaximum nagyobb mértékű. Októbertől februárig általában alacsony a vízállás, télen csak kivételes esetben van áradás, ha langyos esők vagy a főnszelek hatására a hóolvadás megnöveli a vízhozamokat. Ezen az általános vízjáráson belül az év bármely hónapjában előfordulhatnak kisebb-nagyobb áradások, amelyek szeszélyesek és kiszámíthatatlanok.

Az árvizek vízhozama folyásirányban csökken, mert levonulásuk üteme csökken. Az 1954. évi júliusi árvíz (amely elöntötte a Szigetközt) vízhozama Pozsonynál 10230 m³/s, Dunaremeténél 8900 m³/s, Gönyünél 8100 m³/s, Komáromnál 8000 m³/s volt másodpercenként.

Dunaremeténél - a folyam eltereléséig - a közepes vízhozam 2025 m³/s volt. A mérce teljes mérési időtartományában a folyam eltereléséig a legkisebb értéket (135 cm) 1902. december 14-én mérték, ami 570 m³/s vízhozamot jelent.

Árvizek

A XIX. század végi szabályozás után csak egyszer, 1954-ben söpört végig jelentős árvíz a Szigetközön. A hűvös tavasz után későn kezdődött a hóolvadás, a felső szakaszon hulló rendkívül bő nyári csapadék (július 8-9-én, a Keleti-Alpok É-i oldalán) annyira megemelte a Duna vizét, hogy 1954. július 15-én Ásványrárónál, később Kisbodaknál és Dunakilitinél is átszakította az árvízvédelmi töltéseket, és elöntötte a Szigetköz keleti felét. Július 20-án áttörte a Győrt védő körtöltést, és elöntötte Győr külvárosát, Révfalut is. A Szigetköz 65 ezer kataszteri holdnyi területéből 35 ezer kataszteri hold került víz alá. A Szigetköz 5690 lakóházából csak 2131 maradt lakható állapotban, a többi megrongálódott vagy teljesen tönkrement. 1387 ház romba dőlt, 2043 megrongálódott, összesen 3430 épület szenvedett árvízkárt. Az árvíz sújtotta területekről 30 ezer embert kellett ideiglenesen kitelepíteni. Az 1954. évi árvíz összes költsége és az okozott kár 525 millió forint volt. Az 1954. évi árvíz után a Duna árvízgátjait megerősítették, Győr pedig új, a réginél szélesebb és magasabb körgátat kapott, amely a Szigetköz felől védi a várost.

Az 1965. évi "nagy dunai árvíz" nem érintette közvetlenül a Szigetközt. Már 1964 végén az átlagot meghaladó csapadék hullott a Duna ausztriai vízgyűjtőjén. 1965 januárjában az átlagot meghaladó csapadék hullott. Februárban ismét az átlagnál több hó esett a Duna vízgyűjtőjére. Ehhez járult az alacsony hőmérséklet, amely miatt elmaradtak a szokásos rövidebb-hosszabb olvadási periódusok. Ennek következtében a felhalmozódott hóréteg vastagsága az Alpokban mindenütt felülmúlta a maximumok sokévi átlagát. A március is csapadéktöbblettel zárult, s az április, május és június is sok csapadékot hozott. Április 1. és június 30. között az Alpok északi részén, a Duna vízgyűjtőjének jelentős területén 700 mmcsapadék hullott. A csapadékos időjárás nyolc árhullámot indított el a Dunán. A június eleji esőzés kiváltotta nyolcadik árhullám a Duna magyarországi szakaszán ráfutott az előző árhullámra, és katasztrofális áradást okozott. Ehhez a sok csapadékon kívül az is hozzájárult, hogy a vízgyűjtő terület tárolóképességét és a meder befogadóképességét a korábbi árhullámok kimerítették. 1965. június 17-én Csicsó (Cicov) mellett, Kulcsod község határában a Duna átszakította az árvízgátakat, és elöntötte Csehszlovákiában a Csallóközt. Néhány óra alatt a körülbelül 70 mszélességű és 16-19 mmélységű szakításon 1400 m³/s mennyiségű víz zúdult a Csallóközbe, és 104 ezer hektár területet öntött el. Az anyagi kár meghaladta a 4 milliárd cseh koronát.

A hatalmas árhullám a magyarországi szakaszon - a vízügyi szervek kitűnő védekezési munkája és szervezettsége miatt - nagyobb bajt nem okozott. Jugoszláviában, Újvidék körül azonban a csehszlovákiaihoz hasonló méretű árvíz volt.

A Dunán a jégtorlódás erősen befolyásolhatja a vízállást, ill. az árvizeket. A jeges időszak hossza a szigetközi szakaszon átlagban 28 nap, maximálisan 71 nap. A jég megindulásakor a zátonyos szigetközi Dunán könnyen torlódás keletkezhet. 1947-ben és 1956-ban a töltés koronájáig duzzadt fel a víz.

A Duna szabályozása

Tőry Kálmán írja könyvében a Felső-Duna szabályozásáról (A Duna és szabályozása, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1952):

A Duna-szakasz szabályozását Bodoky L. vezetésével a komáromi és pozsonyi folyammérnöki hivatal mérnökei dolgozták ki. A középvíz-szabályozás lényege az volt, hogy a pozsonyi vízmérce 3,0 m-es vízállásának megfelelő középvízre kell elvégezni, és egy főmedret kell kiépíteni. E célból két egymással párhuzamos kőgátat építettek, amelyek koronája az előbb említett középszintben volt. Az új meder szélességét a következőkben állapították meg: Dévénytől Bősig 300 méter, Bőstől Medvéig 325 méter.

Minthogy a szabályozás célja az állandó normális profil kialakítása volt, a meder helyének kijelölésénél nem a sodorvonalat, hanem a meder középvonalát állapították meg. Ettől jobbra és balra kimérték a szabályozási szélesség felét, így kapták a szabályozási vonalakat. Ezek a parthoz viszonyítva háromféle helyzetet foglalhattak el: 1. egybeestek a parttal, ebben az esetben partbiztosítást végeztek; 2. amederbe kerültek, ekkor párhuzamműveket építettek; 3. aszabályozási vonal száraz terepre jutott. Ez utóbbi esetben új medret kotortak ki. A felső humuszos réteget kubikosok távolították el kézi erővel, a vízszint alatti rétegeket pedig kikotorták. A munkálatokat alulról felfelé haladva tervezték elvégezni. Ezt a tervet azonban lehetetlen volt betartani, mert a Duna rengeteg hordaléka betemette volna a már megépített szakaszt, másrészt ott kellett a munkát megkezdeni, ahol a legrosszabbak voltak a hajózás lehetőségei. Arra is törekedtek, hogy elejét vegyék a jégtorlaszok keletkezésének. Éppen ezért a szabályozandó szakasz közepe táján indították meg a munkálatokat. Bős és Szap között 1886-ban kezdték meg, és Horvátjárfalu és Medve-Szőgye között 1893-1894-ben fejezték be. 1895-1896-ban már csak Szőgye és Dunaradvány között folytak munkák.

Az 1886-1894 között végzett szabályozási munkák méreteiről adnak képet a következő adatok. A kiépített párhuzamművekbe kereken 3,5 millió m³ terméskövet építettek be, amiből 1 millió m³ a dunaalmási, süttői és a dunabogdányi kőbányából, 2,5 millió m³ pedig a dévényi kőbányából került ki. A kőmunkák hossza 154 047 m-t tett ki. Kereken 6 millió m³ földet és kavicsot kotortak ki. A kotrások hossza 35 997 m(Tőry K., 1952).

A szabályozás eredménye, hogy a párhuzamművek közé szorított egységes főmeder szépen kialakult, a mellékágak pedig feltöltődtek, az egységes mederben a jégzajlás zavartalanul levonult, jégtorlódás pedig lényegesen ritkábban mutatkozott. A hajózás szempontjából mégsem hozta meg a kívánt eredményeket a szabályozás. A kisvizek számára a meder széles volt, ezért a mederben mozgó zátonyok rakódtak le. Ennek elkerülésére már 1902-től kisvízszabályozó sarkantyúkat építettek; ezek a kisebb munkálatok azután folyamatosan tartottak a múlt század szinte teljes tartama alatt.

A párhuzamművek a mellékágakat úgy zárták le, hogy csak magasabb vízálláskor jutott azokba víz, ezért a mellékágakat lezáró párhuzammű-részeket "zárásoknak" nevezik. Maguk a mellékágrendszerek a zárások következtében alakultak ki, mind a jobb, mind a bal parton.

Az árvizek megakadályozására árvízvédelmi töltéseket emeltek. A töltéseket általában a legszélső folyóág mellé építették, csupán néhány nagyobb kikanyarodó mellékágat vágtak keresztül és töltöttek át. Ennek következménye, hogy a töltések közötti távolság, vagyis a hullámtér szélessége igen különböző. A töltések távolsága maximálisan 5,7 km, átlagban 3,0 km, de Véneknél, a Szigetköz alsó végénél már csak 1,1 km.

Az ágrendszer

A szabályozás előtt sok ágra szakadozott Duna hordalékával egyes ágakat feltöltött, másokat kimélyített és kiszélesített. A közép- és nagyvizek idején, azaz tavasztól a nyár közepéig az ausztriai szakaszról nagy hordaléktömeg érkezett. Az Alpok nyári záporai, esőzései és hóolvadása következtében egymás után több árhullám érkezett a szigetközi Dunára. Ha az áradás leapadt, a hordalék lerakódott, és zátonyok keletkeztek, amik nehezítették, sokszor meg is akadályozták a hajózást. Télen a zajló jégtáblák a kavicszátonyokon fennakadtak, a jégtorlaszok még az aránylag alacsony vizeket is annyira felduzzasztották, hogy a jeges árvíz elöntötte a Szigetköz és a Csallóköz keleti részét.

A szabályozás lényegében megszüntette a szövevényes ágas-bogas Dunát, az elvégzett munkákkal kialakították a főmedret, a zárásokkal leválasztott ágak (amelyek a szabályozás előtt a Duna-meder részei voltak) átalakultak mellékágrendszerré. A XX. század elejétől a bős-nagymarosi építkezésig ez a vízrendszer jelentette a szigetközi Duna-szakaszt és mellékágrendszereit.

A mellékágrendszerek:

  - A legnagyobb kiterjedésű a Doborgazszigeti ágrendszer (az 1848-1837,2 fkm között) hullámterének területe 1424 ha.
      A mellékágak hossza 43 km, a főág 10,8 km hosszú.

  - A Cikolaszigeti ágrendszer (az 1837,2-1832,4 fkm között) hullámtere 780 ha.
      A mellékágak hossza 24 km, a főág 4,8 km hosszú.

  - A Bodaki ágrendszer (az 1832,4-1827,8 fkm között) 944 ha területű.
      A mellékágak hossza 15,7 km, a főág 4,6 km hosszú.

  - Az Ásványrárói ágrendszer (az 1823,9-1816,0 fkm között) 1140 ha területű.
      A mellékágak hossza 27,3 km, a főág 7,9 km hosszú.

  - A Bagoméri ágrendszer (az 1816,0-1809,8 fkm között) 734 ha területű.
      A mellékágak hossza 13,6 km, a főág 6,2 km hosszú. Itt vannak a legszélesebb mellékágak, az átlagszélesség 120 m.

  - Kisebb ágrendszer található még Dunaremete, Nagybajcs és Vének mellett.

A Szigetköz területén, az árvízi töltésen kívül, az elhagyott folyóágak, morotvák valóságos szövevénye található. A holtágak és morotvák a fejlődés, ill. feltöltődés különféle stádiumában vannak. A XX. század elején a holtágak és morotvák egy részét kikotorták és összekötötték egymással, így valóságos csatornahálózat alakult ki a belvizek levezetésére. Magas vízálláskor szivattyúk emelték át a vizet a Dunába vagy a Mosoni-Dunába.

Hordalék

A Dunán nagy problémát jelentett az ausztriai szakaszról érkező hordalékmennyiség. A folyam által szállított anyag görgetett és lebegtetett hordalék, melyek töménysége és mozgása a szemnagyságtól és a folyam vízhozamától függ. A dunai hordalék mozgásáról Káro1yi Z. 1957-ben tette közzé vizsgálatának alábbi eredményeit.

Az ún. kisvízi határhozam alatt a lebegtetett hordalék töménysége már nem csökken, hanem majdnem konstans értékű marad. Ennél a határhozamnál jelentősen csökken a görgetett hordalék mennyisége is. Ha a görgetett anyag szemnagyságát hasonlítjuk össze a mederanyagéval, azt találjuk, hogy a kisvízi határ alatt a hordalék csak bizonyos sávban mozog erősebben, ezen a sávon belül az átlagos szemnagyság megegyezik a mederanyagéval. Egészen alacsony vízállásnál a hordalék finomodik, és az átlagos szemátmérő a mederanyagénak durván a fele lesz, de a még mindig aránylag durva hordalék mozgása nem szűnik meg, csak a sáv szélessége csökken.

Ha a vízmennyiség a kisvízi határ fölé emelkedik, a görgetett hordalék mozgása megélénkül, a mozgó sáv szélessége nő. Egy kritikus vízhozam, az ún. teljes mozgás határa fölött hordalék maximális sebességgel, a teljes keresztmetszetre kiterjedően mozog. A Felső-Dunára jellemző számértékeket a táblázat foglalja össze.

Hordalékmérő állomások jellemző adatainak összefoglalása

A Rajka-Szap közötti feltöltődő szakaszon mellékfolyó nem ömlik a Dunába. A víz nagy esése és sebessége folytán a görgetett hordalék mozgása élénk, a hordalék intenzíven keveredik a mederanyaggal, és általában azzal azonos szemösszetételű. A nagyobb vizeknek a mellékágakban való szétterülése következtében a felülről jövő hordalék egy része lerakódik és a medret feltölti. A Rajkához felülről érkező 1 m³kavicshordalékból Szaphoz csupán 0,32 m³érkezik, tehát a görgetett hordalék 70 százaléka részben elkopik (és mint lebegő anyag folytatja útját), részben lerakódik.

A Szap-Komárom közötti átmeneti szakaszban a Duna medre eléggé egységes, legfeljebb helyenként találunk kisebb szigeteket. Mellékfolyója a Rábával bővült Mosoni-Duna, amely azonban kevés hordalékot szállít. Az esés csökkenése folytán a görgetett hordalék szemnagysága fokozatosan csökken. A szakasz felső végén, Szapnál már közepes vízhozamnál bekövetkezik a teljes hordalékmozgás, míg alsó végén, Komáromnál csak a legnagyobb árvízkor mozog mindenütt a mederanyaggal azonos szemnagyságú hordalék. Ennél fogva a hordalék fokozatosan visszamarad, lerakódik, a medret feltölti és enyhén emelkedővé teszi. Ez az emelkedés Szapnál a legnagyobb, Komáromnál már jelentéktelen.

Éves átlagban 400-500 ezer m³ durva kavicshordalék érkezik Rajkánál a Szigetközbe. Minthogy a Duna esése csökken, a víz szétterül, a hordalék részben lerakódik, részben elkopik, és csak kis részben vonul tovább, mint görgetett hordalék. Természetesen a hordalék szemnagysága is csökken. Rajkánál az átlagos szemcsenagyság 5-7 cm, Nagybajcsnál ennek az értéknek már csak a fele.

A lebegtetett hordalék évi mennyiségére vonatkozó különböző mérések igen eltérő eredményt adtak. Az évi lebegtetve szállított hordalék mennyisége 7-11 millió tonnára tehető, ez a mennyiség évenként a vízjárásnak megfelelően változik.

A mederben lerakódó kavics mennyisége a szigetközi Duna egyes szakaszain az eséstől függően változik. A Rajka-Szap közötti nagy esésű, de erősen szétterülő szakaszon évi 150 ezer m³-re tehető, Szap alatt, ahol az esés csökken, évi 66 ezer m³. A Szigetközben lerakódó összesen évi 216 ezer m³ hordalék főleg kavics. A hordalék többi része elkopik és lebegtetve távozik, illetve a mellékágakban lerakódik, csak kis része mozog tovább a mederfenéken. Az évenként átlagosan átvonuló görgetett hordalék mennyisége Rajkánál 393 ezer m³, Gönyünél mintegy 50-55 ezer m³, Dunaalmásnál 24 ezer m³.

A fenti adatok jól mutatják, hogy évente milyen óriási mennyiségű kavics rakódik le a Duna szigetközi szakaszán. A hordalékmennyiség, mely a szabályozás előtt az egész hordalékkúp területét töltögette, most teljes egészében az árvízvédelmi töltések közötti területet tölti fel. A feltöltődés üteme a múlthoz képest meggyorsult. A lerakódás egyrészt több, hajózást gátló gázló keletkezését okozza, másrészt a vízszint emelkedését idézi elő. Ez maga után vonja a talajvízszint emelkedését és a belvizek mennyiségének növekedését. A vízszint emelkedését a táblázat mutatja.

A dunai vízszintek emelkedése

Az ágrendszerek területének változásait az 1903. és 1962. évi felvételek alapján Csoma János vizsgálta. Megállapította, hogy a mederterület 60 év alatt a Doborgazszigeti ágrendszerben 60,4 százalékra, a Cikolaszigeti ágrendszerben 67,3 százalékra, a Bodaki ágrendszerben 65,3 százalékra csökkent a feltöltődés következtében. Viszont az Ásványi ágrendszerben a 60 év alatt nem csökkent, hanem 1,5 százalékkal nőtt a terület, a Bagoméri ágrendszer mederterülete hasonlóképpen 2,1 százalékkal növekedett. A mederváltozások alapján arra következtetett, hogy az öt ágrendszerben 60 év átlagában közelítőleg évi 190 ezer m³ görgetett hordalék rakódott le. Minthogy a bal parti (csallóközi) ágrendszerekben is hasonló mértékű a hordalék lerakódás, a szigetközi Duna-szakasz mindkét oldalán fekvő ágrendszerekben átlagosan 350-400 ezer m³ görgetett hordalék rakódik le évente. Mindezek alapján arra a megállapításra jutott - Káro1yival szemben -, hogy a vizsgált Duna-szakaszra nem az átlagosan elfogadott 500-600 ezer m³ hordalékmennyiségnek kell érkeznie, hanem legalább 800-900 ezer m³-nek. Csak ilyen mennyiségű hordalék magyarázza meg a mederemelkedés és a mellékágak feltöltődésének mértékét.

A Mosoni-Duna

A Mosoni-Duna a Duna déli fattyúága. A Dunából Oroszvár (Rusovce) és Dunacsún (Cunovo) között, az 1854,3 fkm-nél ágazik ki, végigkanyarog a Szigetköz déli oldalán, és 125 km-es futás után Véneknél ömlik vissza a Dunába. A Mosoni-Duna a Duna hordalékkúpján folyik, tehát medre alluviális felszínbe vágódott be.

Legfelső szakasza Csehszlovákia területére esik. Magyarországi szakasza 121,5 km. A legfelső szakasz aránylag kevés vizet szállít. Mosonmagyaróvárnál felveszi a Lajtát, Győrnél a Rábcát és a Rábát. A szabályozás előtt a Duna árhullámai szabadon folytak medrében végig, ezért tekintélyes nagyságú medret alakított ki, amely általában nagyobbnak látszik, mint amit a folyó mai vízhozama kialakíthatott volna. Szélessége 100-120 m, átlagos mélysége 3,5 m.

A Mosoni-Duna medrének feneke magasabban fekszik, mint a Dunáé, ezért kevés és finom hordalékot szállít, leginkább iszapot és homokot. Medre leggyakrabban homokos, bár a régebben lerakódott kavicstömeg is megtalálható benne. Középszakasz jellegű, hatalmas ívekkel kanyarog Győrig. A szabályozás előtt inkább átmenetet jelentett a közép- és alsószakasz jellegű folyók között. Amíg akadálytalanul kapta vizét és hordalékát a főágból, árvíz idején több hordalék került bele, mint amennyit elbírt. Tehát nem volt egyensúlyi helyzetben, mert zátonyokat, szigeteket épített, fattyúágakat bocsátott ki magából, mint az alsószakasz jellegű folyók. Ilyen fattyúág a Halászinál kiágazó Kálnoki-Dunaág. Győrtől már kisebb ívekben kanyarog. A szabályozás biztosítja az egységes vízfolyást, szigetei és zátonyai az alsószakasz jelleghez való közeledést mutatják.

A Dunával együtt szabályozták 1886 és 1894 között. A kitorkollást úgy szabályozták, hogy a medret 300 m-ről 40 m-re szorították össze azzal a céllal, hogy a Dunából legalább 64 m³/s víz juthasson a mellékágba, mert arra a hajózás miatt szükség volt. A kisvízszabályozás keretében 1907-ben megépítették a rajkai zsilipet, aminek segítségével az árvíz teljes mértékben kirekeszthető a Mosoni-Dunáról.

A zsilipen keresztül a legnagyobb dunai vízállásnál is csak legfeljebb 120 m³/s víz kerülhet a Mosoni-Dunába. Ez természetesen csak a felülről érkező árvizekre vonatkozik. Győrtől lefelé és Győrött részben a Rába áradásai, részben a Duna visszaduzzasztó hatása következtében árvízveszély keletkezik. Éppen ezért a Mosoni-Duna alsó szakaszán a szigetközi oldalon Vénektől Dunaszentpálig, a győri oldalon a torkolattól Mecsérig árvízvédelmi töltéseket építettek (a jobb parton 20,5 km, a bal parton 33 kmhosszú), ameddig a visszaduzzasztás hat. Előfordulhat az is, hogy a Mosoni-Duna rajkai zsilip feletti szakaszán még álló jég van, így az áradás keletről, a gönyüi torkolat felől érkezik. A Mosoni-Duna félelmes látványt nyújt, amikor vize jégtáblákkal megrakodva nagy sebességgel folyik visszafelé.

Állóvizek

A Szigetköz területén az állóvizeket néhány állandó vizű morotvató, továbbá olyan morotvák és holtágak képviselik, amelyeket időnként elönt a víz, egyébként nádas borit. A morotvatavak közül legjellegzetesebb a dunaszegi Holt Duna (Nádas-tó), amelynek a Mosoni-Duna felé eső két vége már feltöltődött, a közepén tekintélyes nyílt víztükör található. A nyílt vizet nádas, majd erdő, ill. nedves rét váltja fel. Területe 0,68 km².

A Doborgazi-tó a Zátony-Duna egyik ágának a Duna árvízgátjával létrejött lezárásával keletkezett; 50-70 mszéles és 630 mhosszú. Legnagyobb mélysége közepes dunai vízállásnál 420 cm. A legaszályosabb időkben is van vize

A Lipóti-tavat legnagyobb részben nádas borítja, csak a falu Ny-i oldalán csillog nyílt víz, amelynek mélysége 25-120 cm. Az itt aratott nádat feldolgozzák és exportálják. Hasonlóan jellegzetes, szabályos morotvató nincs több a Szigetközben.

Néhány kisebb tó található még Vámosszabadi, Nagybajcs, Kisbajcs mellett. A Patkányos-majortól 3,2 km-re Ny-ra, a Duna árvízvédelmi töltése mellett fekszik a Kőszegi-tó. Nevét az itt lakó gátőrcsaládtól kapta. A tó keletkezését kutatva, a következőket lehetett megállapítani. A Duna mellett már évszázadok óta folyik a védekezés az árvizek ellen. A szabályozás (1886-1894) előtt már építettek árvízvédelmi töltéseket, csak nem alakult ki egységes árvízvédelmi rendszer. Ennek következménye volt, hogy a Szigetközt gyakran elöntötte az árvíz. Az 1880. évi árvíz alkalmával itt szakadt át a töltés. A víz a töltés koronáját bontotta meg, és nagy energiával zuhant le a Szigetköz mélyebben fekvő alacsonyárterére. A lezúduló víz energiája eróziós üstöt dolgozott ki a töltés lábánál. A környéken szétfolyó víz elveszítette energiáját, és távolabb már nem végzett eróziós pusztítást. A víz levonulása után kijavították a Duna töltését, és körtöltéssel vették körül az eróziós üstöt is. A szabályozás idején és az 1954. évi árvíz után a töltéseket megerősítették, s a tó továbbra is megmaradt. A Kőszegi-tó tehát eróziós üstnek tekinthető, amelynek további alakításában az ember is részt vett. Ezt a keletkezést alátámasztja az a megfigyelés, hogy 1954-ben a szigetközi árvíz alkalmával Ásványrárónál az árvízvédelmi töltés mellett hasonló üst, azaz tó keletkezett. Ezt a tavat az árvíz után feltöltötték.

Hasonló tó van Nagybajcstól Ny-ra, 1500 m-re a Duna töltése mellett. Ezt Sós-tónak hívják. Az így keletkezett tavakat népiesen szakításos tavaknak nevezik.

A Kőszegi-tavat 1969-ben árvízveszélyesnek minősítették, és megkezdték a feltöltését, a Dunából kikotort kaviccsal. A tó déli részén a töltést átvágták, és a kiszoruló vizet egy rövid csatornán keresztül a Patkányosi-csatornába, azon keresztül a Dunába vezették. A tó feltöltésére és a töltések megerősítésére 11 millió forintot irányoztak elő, ám mire a munkálatokat befejezték, a költségek 17 millió forintra emelkedtek.