international court of Justice

 

case

 

concerning the GabČÍkovo-nagymaros

project

 

(hungary/slovakia)

 

 

a magyar köztársaság

KERESETE

 

(nem hivatalos fordítás)

1994. MÁJUS 2.

I. RÉSZ

1. Fejezet

A. Szakasz - ÁTTEKINTÉS

1.01 A Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság 1993. április 7-én Különmegállapodást kötött egymással, melynek alapján a Nemzetközi Bíróság elé viszik a Bős-Nagymarosi Projekt kapcsán közöttük fennálló ellentéteket. (1) A Különmegállapodás a ratifikációs okmányok brüsszeli kicserélésének időpontjában, 1993. június 28-án lépett érvénybe. 1993. július 2-án a két fél közösen nyújtotta be a Bírósághoz.

1.02 Egy 1993. július 14-én közzétett határozatában a Bíróság úgy rendelkezett, hogy 1994. május 2-án kell benyújtani az ügyben a felek Emlékeztetőjét (ICJ Reports, 1993., 319. lap). Ugyanezen határozat szerint az Emlékeztetőkhöz Mellékleteket kell csatolni.

1.03 A Felek közötti vita lényegében egy jelentős ipari projekt körül zajlik...

* amelynek az első tervei az ötvenes években a KGST keretében, szovjet nyomásra kezdett kibontakozni;

* az ezt követő 20 év alatt rendszertelen fázisokban tervezték megvalósítani;

* erről 1977-ben államközi szerződés (2) született oly módon, hogy közben nem dolgozták ki a környezeti hatások felmérésének rendszerét;

* az eredeti terveknek megfelelően sose készült el.

* a tervezetet több nemzeti és nemzetközi kritika érte környezetvédelmi és gazdasági alapon;

* mindkét fél sokat késlekedet a végrehajtásban, majd felfüggesztették a munkálatokat, és eredménytelen tárgyalások zajlottak...

végül pedig - a forradalmi kelet-európai változások után - Magyarország felbontotta a szerződést, mivel a másik fél a folyó egyoldalú el6terelésével fenyegetőzött, továbba azért, mert egyra jobban érezte azt a nyomást, ami a környezeti integritás megtartásának s a jelenlegi és jövőbeli ivóvízellátásnak szükségességét tartja szem előtt.

1.04 A Duna Magyarországon széles körben ellenzett elterelése egyre fenyegetőbb lehetőséggé vált, és az 1851,7 fkm-nél (3) végül be is következett 1992. októberében. Az elrekesztés máris súlyos következményekkel sújtotta a gyönyörű zsombékos Szigetköz térségét, és azzal fenyegeti a mindkét fél fennhatósága alá tartozó vízfolyásokat és a természeti környezetet, hogy hosszú távon visszafordíthatatlan károk keletkeznek. Annak ellenére, hogy a károk és a jövőbeli potenciális károk, Csehszlovákia (4) nem egyezett bele az 1977-es Szerződés módosításába, és a Szlovák Köztársaság - mely valójában sosem számított a Szerződés aláírójának - továbbra is ragaszkodik egyoldalú eljárásaihoz. Ráadásul, az egyoldalú elrekesztés előtt mindössze néhány nappal vállalt kötelezettségvállalásait is megszegte, amikor nem tartotta be, hogy "a régi Duna-mederben a teljes hagyományos vízmennyiség megtartandó". (5) És se Csehszlovákia, sem a Szlovák Köztársaság - kivéve, ha árvíz miatt nem volt más választása - soha nem adta át még a független szervezet által meghatározott vízmennyiségnek még a minimumát sem (mely független testület az Európai Bizottság közvetítésével jött létre anak érdekében, hogy elkerüljék a magyar félnek okozott súlyok ökológiai károkat) (6).

1.05 Ez az előzőekben nagyon röviden összefoglalt vita van jelenleg a Bíróság előtt. Az Emlékeztetőnek ezen I. Része ismerteti a vitapontokat és azt a Különmegállapodást, amely ezeket a Bíróság elé viszi. A vita megértéséhez azonban szükséges röviden ismertetni azt a két összetevőt, amelyek együttesen a vita leglényegesebb alapját szolgáltatják: a fizikai környezetet, és a Gátrendszert, amely ezen környezet megváltoztatására terveződött.

B. SZAKASZ - AZ A VIDÉK, AMELYRE VONATKOZÓAN A VITA ZAJLIK

1.06 A Volga után a Duna Európa legnagyobb folyója - úgy hosszát, mint vízgyűjtő területét illetően. A Duna 2860 kilométeres hosszúságban húzódik a Fekete-tengerig, s eközben 10 országot érint. 817000 négyzetkilométeres vízgyűjtő területe 15 országot fed le - Európa területének mintegy 8 %-át. A folyamot három nagy szakaszra szokták felosztani: Felduna, Középduna (jelen vita ezt a területet érinti) és Alduna. A középdunai szakaszra esik az északnyugat-magyarországi Kisalföld, Dél-Szlovákia, a Nagy Magyar Alföld, és Romániában az Erdélyi-medence.

1.07 A Kisalföld 10.000 négyzetkilométeres kiterjedésű, s a Kárpát-medence környezeti és gazdasági szempontból egyik legsokszínűbb vidéke. Ebben a térségben a folyó szlovák-magyar határfolyó: Dunacsún alattól (1843,3 fkm) a Dunakanyarig, ahol két kisváros, Nagymaros (1696,25 fkm) és a történelmi Visegrád található. Az alásóbb folyáson déli irányban van a Szentendrei-sziget, majd hamarosan Budapest következik. A Mellékletek 2. kötetésnek 1-3 térképeimutatják be ezt a területet, s ezeken megfigyelhetők a geográfiai viszonyok. A Mellékletek 2. ötetében fényképek is láthatók az érintett Duna-szakaszról.

1.08 A folyó gradiense éppen Pozsony alatt csökken 35-40 cm/km-ről 8-10 cm/km-re, és emiatt itt keletkezett Európa legnagyobb allúviumi hordalékkúpja. A vidéket magyar oldalon Szigetköznek (375 négyzetkilométer) nevezik: a Nagy-Duna és a Mosoni-Duna között helyezkedik el Dunacsún és Győr között. A "Szigetköz" kifejezés "szigetes vidéket" jelent, és onnan kapta a nevét, hogy a kavics-homok hordalék számos "szigetet" alkotott, melyek egymástól eltérő jellegű zátonyokként keletkeztek a főmederben és a mellékágakban. Ehhez hasonló szlovák területen a Kis-Duna (Maly Dunaj), amely a Csallóköznek (Zitny Ostrov) nevezett szigetekből álló területi egységet fogja közre.

1.09 A sok ágra bomló folyó itt "függő mederben" egy allúviumi legyező tetején folyik keresztül. A múltban hatalmas áradások öntötték el a Szigetközt, ezenek a rendszeressége azonban az utóbbi 150 évben a folyamszabályozás és az árvízvédelmi töltések megépítése következtében megszűnt.

1.10 A Szigetköz voltaképpen folyócskák által szabdalt ártéri síkság. A Középkorban bizonyára úttalan allúviumi őserdő borította. Az ősi táj fokozatosan átalakult, és kicsi erdőkkel, rétekkel, láposokkal és mocsarakkal, korábbi folyómedrekkel és vízfolyásokkal szabdat mezőgazdasági terület jött rajta létre. Sokszínűsége, mozaikszerűsége tette lehetővé, hogy nagyon sok fajta növényi és állati mikrokozmosznak legyen otthona.

1.11 A Szigetközi Természetvédelmi Területet azzal a céllal hozták létre 1987-ben, hogy meg lehesen óvni a jellegzetes vízivilágot, a Szigetköz állan- és növényvilágának sajátosságát. A Természetvédelmi Terület 9157 hektárra terjed ki, s ebből 1325 hektár szigorúan védett terület. Érdekesen sokszínű a táj: árterek, homokbuckák, felszíni vízzel borított mocsaras területek, virágzó mezők, erdők, vízfolyások, különböző sebességgel áramló melékágak, elzárt falvak és városok.

1.13 A Szigetköz alatt, Visegrád és Nagymaros irányába, dombos vidék következik. A Dunakanyar, ahová a Nagymarosi Zárógát megépítését tervezték, egy 700-900 m magas hegyekkel, a Visegrádi-hegységgel és a Börzsönnyel határolt keskeny völgy. A Kanyar fölött elhelyezkedő Visegrád a magyar királyok székhelye volt egykor, és a magyar reneszánsz otthona (15. század). A Dunakanyar Magyarország egyik legfontosabb vidéke, ahol a gyönyörű táj történelmi és archeológiai nevezetességekkel és lelőhelyekken van tele.

C. SZAKASZ - AZ EREDETI GÁTRENDSZER ÉS A C VÁLTOZAT

1.14 A Bős-Nagymarosi Gátrendszer leírásánál látszik legmegfelelőbbnek megadni néhány olyan kifejezés meghatározását, melyek ebben az Emlékeztetőben vissza-visszatérnek. (7) A Gátrendszer az eredeti tervek szerint "műtárgya egyetlen és oszthatatlan működési rendszere" - így fogalmaz az 1977-es Szerződés 1(1) Cikkelye. A "Projekt" és a "Gátrendszer szavak ugyanazt jelentik: az egész rendszerre utalnak. A Gátrendszernek két fő alkotórésze van:

(1) a felvízi szakasz: magyar területen a Dunakilitinél létesített építmények, Csehszlovák területen pedig a Bősnél létesített építmények. Az emlékeztetőben ezt így nevezzük: "a bősi rész"; (8)

(2) az alvízi szakasz, amely magyar területen a Nagymaros közelében létesíteni tervezett építményeket foglalja magában. Az Emlékeztetőben ezt így nevezzük: "a nagymarosi rész". (9)

A "C Változat" kifejezés ezzel szemben az úgynevezett "ideiglenes megoldásra" vonatkozik, azaz a Dunának az 1851,7 fkm-nél megvalósított egyoldalú elterelésére, amire csehszlovák területen került sor.

(1) AZ EREDETI GÁTRENDSZER

1.15 A Gátrendszer az 1977-es Szerződés eredeti tervei szerint négy célt szolgálna: villamosenergia termelés, hajózás, árvízvédelem és térségfejlesztés. (10) Ezen feladatok ellátásában a következő szerepet szánták az egyes létesítményeknek:

(1) A Hrusov-Dunakiliti tározó 60 négyzetkilométer területű, mely Pozsony délkeleti végétől a dunakiliti zárógátig tart (1858-1842 fkm); ennek van egy 300-700 méter széles, 200 millió köbméter összkapacitású felvízcsatornája. Ebből a kapacitásból 49 millió köbméter fordítódik villanyáram fejlesztésre a 17. csatornakilométernél található bősi erőműnél. Az erőművet csúcs üzemmódra tervezték, amely a Duna mindenkori vízhozamának függvényében több órán keresztül ilyen mennyiségű vízzel működik. A villanyáram fogyasztás reggeli és esti csúcsidején kívül az erőmű "áll", amennyiben gyakorlatilag nem folyik át víz az erőmű 8,2 km hosszúságú alvízcsatornáján - ez utóbbi Szapnál (Palkovicovo) csatlakozik a Dunába. A Dunában átlagosan néhány napig szokott évente lenni igen magas árhullám, amikor a folyó vízhozama meghaladja a 4500 m3/s-ot; az ilyen időszakokat nem számítva az átlagos vízhozam 2000 m3/s, ugyanakkor a 31 km hosszú elkerülő csatorna annyi vízet vesz el a főmederből, hogy a Hrusov-Dunakiliti tározó elkészülte után mindössze 50 m3/s mennyiség csordogálna benne.

(2) A bősi nyolc turbina tervezett kapacitása 720 Megawatt, s a nagymarosi hat turbináé 158 Megawatt. A Gátrendszer tehát a tervek szerint évi 3675 Gigawattóra elektromos áramot termel, amin a felek egyenlő arányban osztoznak.

(3) A Szap és Nagymaros között 113 km hosszú folyamszakaszon a hajózó vízmélység biztosítása érdekében zárógáttal kell lezárni a Duna vízét. Ez a lehatárolás a Nagymaros­nál jelzett eddigi legmagasabb vízállásnál egy méterrel magasabb vízállást jelent, és teljesen elöntené a meglévő, továbberősített árvízvédelmi töltések közötti teret. Ehhez kell a második zárógát: Nagymarosnál, az 1696 fkm-nél; itt egyúttal egy folyamatos üzemmódban dolgozó újabb vízierőmű lenne. A nagymarosi zárógátra nem lenne szükség abban az esetben, ha a bősi vízierőművet folyamatos és nem csúcs üzemmódban működtetnék.

(4) Ugyancsak a hajózást segítené két, egyenként 275 m hosszú, Bősnél és Nagymarosnál megépítendő hajózó zsilip. Arra az esetre, ha az elkerülő csatornában baleset következik be, vagy ha elromlanának a bősi zsilipek, a dunakiliti duzzasztó hét átfolyójának egyikénél egy ötödik zsilipkapu megépítését tervezték, amely szükség esetén lehetővé tenné a főmederben való hajózást. Rendes körülmények között a hajózás az elkerülő csatornában zajlik, de a kisebb hajók forgalmát, és szükséghelyzetben a teljes hajózást a főmeder biztosítja.

(5) Árvízvédemi szempontból is jelentős szerepet szántak annak, hogy a Duna főmedre és az elkerülő csatorna között megosztják a vízhozamot, valamint azzal, hogy Szap alatt megerősítik a partot. Ezenkívül Szap és Nagymaros alatt kotornák a medret, és ez is biztonságot adna az áradások ellen, még ott is, ahol a Duna 6-16 méterrel halad emberalkotta gátak között a rendes talajszint fölött a felvízcsatornában, és a nagymarosi tározó nagyrészén állandósul a magas vízállás.

(6) A regionális fejlesztésbe a tervek szerint infrastrukturális beruházások (utak, víztisztító művek, a falvakban a vízvezetékhálózat és a csatornarendszer megépítése), öntöző berendezések, a tározó partjainál rekreációs lehetőségek és helyi munkaalkalmak létesítése. Ezek "nemzeti beruházások", melyek költségei nem tartoznak a Projekt keretébe.

(2) A C VÁLTOZAT

1.16 Az eredetileg elgondolt Gátrendszer sose valósult meg. Csehszlovákia egyoldalúan megépítette a C. Változatot. A C. Változat - az 1994. márciusban látható formájában - áll egy új összekötő (connecting) zárógátból, amely mintegy másfél kilométerre a szlovák-magyar határtól az ártérben egy új, 11 km hosszúságú töltéssel köti össze a tározó jobb partját és a folyó bal partját, és az eredeti elkerülő csatorna felvízi végéhez csatlakozik. Igy hozták létre a dunacsúni tározót, amely 30 %-kal kisebb, mint az eredetileg megépíteni tervezett Hrusov-Dunakiliti-tározó. (11) A dunacsúni zárógáton jelenleg létesült az elkerülő csatorna kivezető szakasza (by-pass weir), négy kapuval, melynek névleges kapacitása 1460 m3/s. Ez a valóságban - a rossz tervezés miatt - kisebb teljesítményre képes, és elvi teljesítménye 600 m3/s. A folyamatos üzemmódban azonban - nehogy erodálja a zárógát alatti folyammedret - állítólag csak 250-350 m3/s vízet eresztenek át rajta. A dunacsúni zárógátnak továbbá van egy 20 kapus ártéri bukója (inundation weir), mely az ártérrel egy magasságban épült (128 méterrel az Adriai-tenger szintje fölött (asl), amely szükség esetén 4600 m3/s vízmennyiséget tud átereszteni. A Duna-meder kő és betonblokkok állandó gátjával van lezárva, amit agyag-cement védőréteg óv. Hajózó zsilip nics. A Szlovák Köztársaság azt állítja, hogy tervei között szerepel, hogy ezen az építményen túlfolyó gátat, egy vízierőművet és egy hajózó zsilipet létesítsen. Ugyanakkor, mivel 5 méteres szintkülönbség van a Duna-meder és az elkerülő csatorna kivezető szakaszának legmélyebb pontja között, a tározót nem lehet "kimosni", és az ott feltorlódó jeget se lehet leereszteni. Nincs olyan műszaki mechanizmus, amely gátszakadás esetén a meghosszabított elkerülő csatornába és a tározó alsóbb részébe ereszthetné a vízet.

1.17 A C. Változat értelmében a Dunacsúni-tározót elhagyva a hat bősi turbinán. Ezek a turbinák folyamatos üzemmódban működnek, mivel a vízáram megszakítása hátráltatná vagy lehetetlenné tenné a hajózást az alvízcsatornában és a Duna Szap alatti szakaszán. A C. Változat által termelt - állítólag évi 2000 Gigawattóra elektromos áramot csak Szlovákia használja fel.

D. SZAKASZ - AZ EMLÉKEZTETŐ SZERKEZETI FELÉPÍTÉSE

1.18 Az Emlékeztető négy részből áll. Az I. RÉSZ (2. Fejezet) részletezi azokat a legfontosabb témákat, amiket a Különmegállapodás 2. Cikklye értelmében a felek a Bíróság elé tártak. Ugyancsak foglalkozik a felej jogainak időközbeni védelme igen fontos kérdésével, különös tekintettel az ideiglenes vízmegosztásra - ezt a Különmegállapodás 4. Cikkelye köti ki.

1.19 A II. Rész a vita lényeges elemeiről és hosszú történetéről számol be (3. Fejezet), az 1977-es Szerződés azon legfontosabb jellegzetességeiről, amik a vita középpontjában állnak (4. Fejezet.), továbbá azokról a veszélyekről és kockázatokról, amiknek Magyarország az 1992. októberi egyoldalú Duna-elrekesztés miatt ki van téve (5. Fejezet).

1.20 A III. RÉSZ a nemzetközi jog Csehszlovákia, majd a Szlovák Köztársaság általi megszegéseiről szól. A 6. Fejezet felsorolja, mely szerződések lettek megszegve, és az általános nemzetközi jog milyen sérelmeket szenvedett Csehszlovákiának a C. Változat elkészülte előtt tanusított magatartása miatt. A 7. Fejezet magának a C. Változatnak a törvénytelenségét tárgyalja. A 8. Fejezet azt vizsgálja, hogy a Szlovák Köztársaság mivel tetézte ezeket a törvénytelenségeket, valamint milyen jóvátételt köteles szolgáltatni.

1.21 A IV. RÉSZ azt mutatja be, hogy Magyarország jpgszerűen járt el, amikor felfüggesztette majd leálította a Projektet (9. Fejezet), és felmondta az 1977-es Szerződést (10. Fejezet); továbbá kifejti azt, hogy a Szerződés felbontásának milyen következménye van a felekre nézve (11. Fejezet).

JEGYZETEK

(1) A Különmegállapodás szövegét lásd Mellékletek 3. kötetében - 32. melléklet.

(2) Magyar-csehszlovák államközi szerződés a Bős-Nagymarosi Gátrendszer megépítésére és üzemeltetésére; Budapest, 1977. szeptember 16, 1109 UNTS 236; 32 ILM 1247; Mellékletek, 3. kötet, 21. melléklet (továbbiakban: "az 1977-es Szerződés").

(3) A folyamkilométereket (fkm) a Fekete-tengertől a Duna fősodrának hosszán mérik.

(4) A jelen tárgyalásunk által érintett időszakban, a megbeszélések, tervezés, építkezés és a Projekt szétesése időszakában Csehszlovákia neve többször is megváltozott: Csehszlovák Köztársaság (1918-1939; 1945-1960); Csehszlovák Szocialista Köztársaság (1960. márciusától 1990-ig); Cseh-Szlovák Szövetségi Köztársaság (1990. március-április); Cseh és Szlovák Szövetségi Körtársaság (1990. májustól 1992. decemberé 31-ig). E dokumentumban az egyszerűség kedvéért mindvégig - az államalakulat 1992. december 31-én bekövetkezett felbomlásáig - Csehszlovákiáról fogunk beszélni.

(5) Ezt a kötelezettségvállalást a Londoni Megállapodás 1. bekezdése tartalmazza. Lásd A Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság, az EK és Magyarország által aláírt Londonban 1992. október 28-án a Bős-Nagymarosi Projekt tárgyában aláírt Jegyzőkönyvet, melynek szövege megtalálható a Mellékletek 3. kötetésben, 31. Mellékletként. Egy az 1. bekezdéshez írt lábjegyzet így határozza meg a "teljes hagyományos vízmennyiséget": a mindenkori vízszintnek "nem kevesebb, mint 95 %-a". Ezzel szemben 1992. októbere óta a Duna átlagos vízhozamának csupán mintegy 8-12 %-át bocsátják be a régi Duna-mederbe.

(6) Vö. EK-Magyarország-Szlovák Köztársaság Bősi Gátrendszerhez Rendelt Megfigyelő és Vízgazdálkodási Szakértői Munkacsoportja, Ideiglenes vízmegosztásról szóló beszámoló, Pozsony, 1993. december 1-je; Mellékletek, 5. kötet, 19. melléklet. Lásd továbbá a későbbi 2.11 bekezdést, amely leírja, Szlovákia miként utásította el az EK-javaslatot.

(7) A Bíróság munkájának megkönnyítéséhez az Emlékeztető Függelékei előtt adjuk meg a leggyakrabban használt kifejezések összefoglalását.

(8) A bősi rész térképét lásd a Mellékletek 2. kötetében, 1. térkép.

(9) A nagymarosi rész térképét lásd a Mellékletek 2. kötetében, 3. térkép.

(10) A tervek részletesebb leírása megtalálható a Közös Kivitelezési Terv Összefoglalójában, 1977.; Mellékletek, 5. kötet, 4. melléklet.

(11) A Mellékletek 2. kötetének 5. térképe azt ábrázolja, milyen eltéréseket mutat az eredeti Projekt bősi része és a C. Változat.

I. RÉSZ

2. Fejezet

A BíRóSÁGRA A KÜLÖNMEGÁLLAPODÁS ÉRTELMÉBEN HÁRULó FELADATOK

A. SZAKASZ - A KÜLÖNMEGÁLLAPODÁS 2. CIKKELYE

2.01 A Kölönmegállapodás 2. Cikkelye az alábbiak szerint rendelkezik:

"2. Cikkely

(1) A Bíróságtól azt kérjük, hogy az 1977-es Szerződés, valamint a nemzetközi jog, továbbá olyan államközi szerződések alapján döntsön, amiket alkalmazandónak tart; arról, hogy

(a) a Magyar Köztársaságnak joga volt-e 1989-ben felfüggeszteni, majd abbahagyni a Nagymarosi Projekt munkálatait, és részben a Bősi Projektet;

(b) a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaságnak 1991. novemberében joga volt-e megalkotni az "ideiglenes megoldást" (más néven "a C. Változatot"), és azt a rendszerben működtetni 1992 november 23-tól (elrekesztve a Dunát csehszlovák területen, az 1851,7 fkm-nél, aminek következményei lettek a vízhozamokra és a hajózó útvonalra nézve).

(2) A Bíróságtól kérjük továbbá azt is, határozza meg az 1. Cikkely 1. bekezdésével kapcsolatosan felmerülő jogi következményeket, ideértve a felek jogait és kötelezett­ségeit."

2.02 A 2(1) Cikkely felteszi a Bíróságnak - döntéshozatal céljából - azt a három kérdést, amelyek a Magyar Köztársaság és a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság között 1992. december 31-e előtt volt a vita tárgya. Ezeknek a kérdéseknek a lényege az alábbi pontokra vonatkozik : (a) Magyarország a Projektet felfüggeszti, majd leállítja; (b) 1992. októberében elrekesztik a Dunát és ennek következményes hatásai vannak; és (c) az 1977-es Szerződés Magyarország általi, 1992. május 19-i felbontása.

2.03 Ezt követően a felek a Bíróságot arra kérik a 2(2) Cikkelyben, határozza meg az (1) bekezdésben feltett kérdésekre adott válaszának felekre érvényes jogi következményeit. Itt tehát azokról a jogi következményekről van szó - ideértve a felek jogait és kötelezettségeit -, amik a Bíróság határozata nyomán érvénybe lépnek. Ennek megfelelően a Bíróságnak megvan az a joghatósága is, ami szükséges a jogi következmények érvénnyel történő kimondásához. A Bíróságnak nem feladata olyan elméleti jogi problémák megválaszolása, amiknek nincs köze (divorced) a Magyarország és Szlovákia közötti aktuális kapcsolatokhoz 1993. január 1-je óta. Az eseményeket, tranzakciókat és nyilatkozatokat, amelyek ezen időpont után hangoztak el illetve töréntek meg, csak annyiban van felhatalmazása érinteni, amennyiben ezt az (1) bekezdésben ismertetett kérdésekre adott válaszok jogi következményeinek meghatározásához szükségesek. Más szóval: a Bíróság illetékessége a határozathozatal időpontjától fogva fennálló magyar-szlovák egymásközti tényleges jogokat és kötelezettségeket érinti.

2.04 Annak az oka, hogy megkülönböztetjük az (1) bekezdésben szereplő kérdéseket, és a (2) bekezdésben található általánosabb utalást a következményekre, jogokra és kötelezettségekre, az, hogy az elsőként említett kérdések nem a felek között merültek fel, hanem a Magyar Köztársaság és a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság között, amely államalakulat 1992. december 31-től fogva nem létezik. A Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között az (1) bekezdésben azonosított kérdések a felek vitapontjai.

2.05 Ilyen alapon mondjuk azt a későbbiekben a 4. Cikkelyről szólva (1), hogy a Különmeg­állapodás célja az, hogy a Bíróság elé terjesszük a felek közötti (1) és (2) bekezdésben megadott kérdéseket. A Különmegállapodás nem dönt eleve ezen kérdések tárgyában, és nem is kívánja a Bíróságot korlátozni vagy irányítani azzal, hogy eleve megadja rájuk a választ. A Bíróságnak a kérdésekre adott válaszait "a Szerződésből kiindulva, valamint a nemzetközi jog szabályai és elvei alapján, valamint olyan egyéb államközi szerződések alapján kell megfogalmaznia, melyeket a Bíróság fontosnak ítél". A Bíróság egyebek között meghatározza, hogy a Szerződés a magyar felbontási nyilatkozat ellenére érvényben van-e még. (2) Ennek eldönbtése során nem csupán magát a Szerződést vizsgálja, hanem figyelembe veszi az általános nemzetközi jog szabályait és elveit. Ilymódon a 2. Cikkely nem létesít semmiféle sajátos norma-hierarchiát - a Bíróság dolga marad, hogy határozatát a megszokott módon, alapító okmánya 38. Cikkelyének megfelelően hozza meg.

2.06 A Különmegállapodás Preambulumának 2. bekezdése a következőképpen szól:

"Figyelembe kell venni, hogy a Bős-Nagymarosi Projekttel összefüggő valamennyi jognak és kötelezettségnek a Szlovák Köztársaság a jogutóda."

Ez a mondat arra a tényre utal, hogy a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság, mint a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság utódállamai, megállapodtak abban, hogy a Szlovák Köztársaság lesz egyedül illetékes a "Bős-Nagymarosi Projekttel összefüggő jogok és kötelezettségek" kérdéseinek vonatkozásában, és ez a kérdéskör nem tartozik a Cseh Köztársaságra.

2.07 Ezt a felfogást tükrözi a Cseh Köztársaságnak az a szóbeli jegyzéke, amit az Európai Közösségek Bizottságának nyújtottak át 1993. március 3-án, amelynek az ide tartozó rész a következőképpen fogalmaz:

"A Cseh Köztársaság Külügyminisztériuma... tisztelettel arról értesíti önöket, hogy 1993. február 23-án a Cseh Köztársaság Parlamentjének Alsóháza elfogadta, hogy a Cseh Köztársaságot nem tekinti a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság között megkötött, a Bőz Nagymarosi Gátrendszerre vonatkozó államközi szerződés jogutódjának... valamint e Szerződés szerződéses dokumentumai jogutódjának." (3)

2.08 Ilymódon a Különmegállapodás 2. Cikkelye értelmében a Bíróságnak a felek között fennálló alábbi vitapontokban kell határozatot hoznia:

(1) Az 1977-es Szerződés jelentése és hatása;

(2) A két szerződő fél bármelyike megszegte-e az 1977-es Szerződést?

(3) Bizonyos Projekttel összefüggő munkálatokat jogszerűen függesztett-e fel majd hagyott el véglegesen a magyar fél?

(4) Az akkor fennálló körülmények között Magyarországnak joga volt-e az 1992. május 16. felbontó nyilatkozattal felbontani az 1977-es Szerződést - amely Nyilatkozatot 1992. május 19-én, 1994. május 25-i hatállyak Szóbeli jegyzék formájában továbbítottak a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság miniszterelnökének? (4)

(5) Ha nem, az ezt követő események, egyebek között a Cseh és Szlovák Köztársaság szerződésszegései nem tették-e érvénytelenné a Szerződést?

(6) A nemzetközi jog fényében a Projekttel kapcsolatos jogok és kötelezettségek mennyiben szálltak át a Szlovák Köztársaságra?

(7) Törvényes-e a C. Változattal összefüggő szlovák magatartás?

(8) Mik a Bíróság határozatainak jogi következményei Magyarországra és Szlovákiára nézve?

B. SZAKASZ - A KÜLÖNMEGÁLLAPODÁS 4. CIKKELYE

2.09 A Különmegállapodás 4. Cikkelye egy fontos vonatkozásban korlátozza a Bíróság szerepét. A Cikkel így rendelkezik:

"4. Cikkely

(1) A felek megállapodnak abban, hogy a Bíróság határozatától függően állapítják meg és hajtják végre a Duna vizének ideiglenes megosztását.

(2) Megállapodnak továbbá abban, hogy e megállapított vagy végrehajtovv vízmegosztás előtti időszakban, ha valamelyik fél úgy véli, hogy a másik fél magatartása veszélyezteti a jogait, az a fél azonnali konzultációt kezdeményezhet, és ha szükséges, az Európai Közösségek szakértőit is bevonhatja az ezen jogok védelmével összefüggő tárgyalásokba. Az ezzel kapcsolatos védelem - a Bíróság alapító okiratának 41. Cikkelye értelmében - nem tartozik a döntésre átadott vitapontok közé.

(3) Ezt a kötelezettségvállalást mindkét fél olyan jelentőségűnek fogadja el, amely alapjaiban érinti a Különmegállapodás következményeit és folyamatos érvényeségét."

2.10 A 4(2) Cikkely kizárja, hogy a felek ideiglenek intézkedéseket foganatosítsanak az ideiglenes vízmegosztás lefektetése előtti időszakban. Ehhez a kikötéshez a Szlovák Köztársaság ragaszkodott, és feltételül szabta a tekintetben, hogy belegyezzen a vita Bíróság elé vitelébe. Ezt viszonozva a Magyar Köztársaság viszont ahhoz ragaszkodott, hogy a Szlovák Köztársaság vállaljon kötelezettséget arra nézve, hogy ne csupán az ideiglenes vízmegosztás lehetőségéről tárgyaljanak, hanem ténylegesen "fektessék le és hajtsák végre" az ideiglenes vízmegosztást. (5) Egy ilyen kötelezettségvállalás nélkül Magyarországnak nem lenne meg az a joga, hogy e Bíróságtól útmutatást kérjen az ideiglenes vagy időközi vízmegosztásra vonatkozóan.

2.11 A 4(2) Cikkely szerint az ideiglenes vízmegosztás mértékének megálapítása ügyében szükségnek bizonyult az Európai Közösségek közvetítői szerepe. Az EK Szakértői Csoportja által tett ajánlásokat ezen Emlékeztető 3. Fejezete foglalja össze. (6)Följegyzést nyert az is, hogy 1993. január 1-je óta a Szlovák Köztársaság nem tett eleget ezek közül egyetlen ajánlásnak sem. Nem foganatosított továbbá semmi egyéb engedményt sem a Magyar Köztársaság számára az ideiglenes vízmegosztás ügyében. (7)

2.12 Az ideiglenes vízmegosztás kérdésa a Különmegállapodás 4. Cikkelye szerint ezen Emlékeztető benyújtásának időpontjábna továbbra is megoldatlan marad. Erről majd egy magyar kiegészítő memorandum tájékoztatja a bíróságot. Jelenleg elégnek látszik csupán annyit jelezni:

(a) az ideiglenes vízmegosztás kérdése a felek jogainak védelme szempontjából alapvető jelentőségűnek van elfogadva, és Magyarország szempontjából különösen is fontos; továbbá

(b) a Különmegállapodás 4. Cikkelye szerint a Bíróságnak joga van arra a felek magatartását megítélni akkor, amikor a hozzá benyújtott vita megoldásával kapcsolatban a felek jóhiszeműségét vizsgálja.

JEGYZETEK

(1) Lásd később a 2.09-2.12. bekezdéseket.

(2) A szerződésfelbontást kimondó nyilatkozatot 1992. május 16-án írta alá Antall József, magyar miniszterelnök; Mellékletek 4. kötete, 82. melléklet.

(3) Lásd Mellékletek 4. kötete, 117. melléklet.

(4) Mellékletek 4. kötete, 83. melléklet.

(5) A 4(1) Cikkely korábbi vázlata, amit a Szlovák Köztársaság javasolt, a következőppen rendelkezett:

"(1) A felek megállapodnak abban, hogy a Bíróság véghatározatának függ­vényében törekszenek a Duna vizének ideiglenes megosztását megalkotni és végrehajtani."

Magyarország ragaszkodott ahhoz, hogy a "törekszenek" szót töröljék a vázlatból. Ezen kívül a 4(2) Cikkely első szlovák változata kizárta, hogy "egy megállapodáson alapuló vízmegosztás hiányában" ideiglenes intézkedéseket foganatosítsanak. Ezt a megfogal­mazást Magyarország kívánságára így változtatták meg: "az ezen megállapított vagy végrehajtott vízmegosztás előtti időszakban".

(6) Lásd a 3.208-3.223. bekezdéseket.

(7) Lásd a 3.193., 3.197., 3.200., 3.200., 3.201., 3.204-3.206., 3.208., 3.208., 3.210. és 3.222. bekezdéseket.

II. RÉSZ

3. FEJEZET
A VITA TÖRTÉNETE

3.01. A Bíróság elé tárt Különleges Megállapodás kérdései 1989. után merültek fel, és azóta elhúzódó viták tárgyát képezik. A Projekttel összefüggésben felmerülő nehézsége ugyanakkor a Második világháború utáni Kelet‑Európa eseményeire vezethetők vissza, mert ekkor merült fel először a Gátrendszer megépítésének lehetősége a Duna‑kanyar és Pozsony közötti Duna‑­szakaszon. Ebben a Fejezetben a tényeket, s azok háttereit ismertetjük időrendben, négy kronológiai szakaszban:

A. SZAKASZ (3.02. ‑ 3.40. bekezdések) ‑ A Bős‑Nagymaros Projekt eredetével foglalkozik 1952 és 1977 között.

B. SZAKASZ (3.41. ‑ 3.108. bekezdések) ‑ A Projekt megépítésének kísérletével foglalko­zik, az 1977‑es Szerződés érvénybelépésétől addig, hogy Magyarország 1989‑ben Nagyma­rosnál, 1990‑ben pedig Bősnél függesztette föl a munkálatokat.

C. SZAKASZ (3.109. ‑ 3.186. bekezdések) ‑ Azzal foglalkozik, miként futottak vakvágányra az 1977‑es Szerződés revízióját célzó tárgyalások, majd 1992. májusában felmondásra került a Szerződés, 1992. októberében pedig egyoldalúan elterelték a Dunát.

D. SZAKASZ (3.187. ‑ 3.223.) ‑ Az elterelés hatásaival foglalkozik, valamint azokkal a kísérletekkel, melyek az EK közvetítés azon célú bevonására irányult, hogy sikerüljön megegyezésre jutni az ideiglenes vízmegosztásról, előbb Csehszlovákiával, majd az újonnan függetlenné vált Szlovák Köztársasággal.

A Szakaszok önmagukban egész beszámolót tartalmaznak az érintett időszakról. A négy Szakasz egyúttal összefoglalja a mellékelt diplomáciai levelezést, s a Projekttel összefüggő egyéb dokumentumokat.

A. SZAKASZ
A BŐS‑NAGYMAROS PROJEKT KEZDETEI

(1) A TÁRGYALÁSOK ELINDULÁSA

3.02. Az ötvenes évek elején Magyarország egy vagy két vízierőmű megépítését tervezte Nagymaros térségében. Az erre irányuló elképzelések egy ambiciózus terv részeit alkották, és es első Öt Éves Terv részeként kerültek hivatalosan is megfogalmazásra: "hogy Magyarország­ból az acél, vas és gépipar országa válhasson". Ezzel egyidőben persze az elektromos áramra is szükség volt.

3.03. A Duna Bizottság magyar képviselője levelet intézett a Bizottság szovjet elnökéhez egy a Nagymaros‑Visegrád térségében, az 1695 fkm és 1701 fkm között építendő vízienergia‑központ tárgyában. A levél szerint egy tározóval a vízszintet a tengerszint feletti 108,5 méteres magasságban lehet maximálni.

3.04. A magyar véztározó miatt csehszlovák földterületek kerültek volna víz alá, ezért szükség volt a csehszlovák féllel folytatott tárgyalásokra. A Kormányközi Bizottság, amelynek a magyar és a csehszlovák miniszterelnök‑helyettesek voltak a tagjai, azt a megbízást kapta, hogy folytasson tárgyalásokat a közös Duna‑szakasz vízienergia‑hasznosítási lehetőségeiről.

3.05. A Bizottság első, 1952. augusztus 2‑i ülésén Csehszlovákia bemutatott egy olyan tervezetet, amely saját területen, közvetlenül Pozsony alatt létesített volna zárógátat és tározót, Magyarország első tervei ugyanakkor egy közös zárógát és tározó‑rendszerre vonatkoztak. Magyarország arra kérte Csehszlovákiát, hogy a víztározó használtáért, illetve minden abból eredő kárért fizessen kompenzációt. Magyarország és Csehszlovákia hivatalosan megegyeztek arról, hogy közösen tanulmányozzák a Duna vízienergia‑potenciálja kihasználásának lehetősége­it, s a tanulmányok, kutatások és tervek koordinálására létrehoztak egy Műszaki Szakértői Közösbizottságot. Csehszlovákia elfogadta a Nagymaros‑Visegrád elrekesztésére vonatkozó tervet, s ezzel egyidőben arra törekedett, hogy elfogadtassa a Pozsony alatti vízierőműre vonatkozó javaslatát.

3.06 A Műszaki Szakértői Közösbizottság első, 1953. március 17‑i ülésén a csehszlovák szakértők műszaki és pénzügyi okokból kezdetben egy bal parti erőmű‑csatorna megépítését szorgalmazták. A magyar szakértők egyetértettek abban, hogy "a meglévő energia‑potenciált gazdaságossági szempontból maximálni kell", a csehszlovák javaslatot azonban nem fogadták el.

3.07. A Kölcsönös Gazdasági Segítségnyújtás Tanácsa (KGST) lehetőget kínált arra, hogy a Magyarország és Csehszlovákia közötti együttműködés a dunai vízierőmű ügyében elmélyültebb legyen. Az 1949‑ben létrejött KGST létének első évtizedében alapító okirat vagy jogi szabályozás nékül működött. A Moszkvában 1954. március 27‑én megrendezett ülésszakon a szovjet delegáció vezetője (aki egyben a plenáris ülés elnöke is volt) azt hangoztatta, hogy a KGST‑országok "súlyos hibákat követtek el, mégpedig azt, hogy... terveiket nem hangolták össze eléggé" ‑ ez egyúttal burkoltan azt is jelentette, hogy Magyarország kerékkötőnek számít. A csehszlovák küldöttség hangoztatta, hogy mennyire fontos számára a magyarokkal való együttműködés a dunai vízierőművek ügyében, és felszólította Magyarországot, hozon mihamarább döntést az ügyben.

3.08. 1954. április 16‑án Prágában a két ország aláírt egy megállapodást a határvízeket érintő műszaki és gazdasági kérdésekről. E megállapodás arról rendelkezett, hogy közös vízi‑műszaki projekteket fognak előkészíteni és elfogadni, és komoly változásokat foganatosítanak a hatámenti vízfolyások tekintetében.

3.09. A KGST hozzáállása miatt Magyarországnak a Kormányközi Bizottság 1954. július 10‑i ülésén reagálnia kellett: a határnak az erőmű csatorna közepén kell húzódnia, akár a jobb, akár a bal parton kerül megépítésre; a további beruházásokat közösen kell finanszírozni; a pozsonyi elrekesztés feletti kavics‑depozitokon közösen kell osztozni, és a bal parti erőmű csatorna konszenzussal elfogadható abban az esetben, ha a felek egyenlően osztoznak a költségeken és a termelt energián.

3.10. A Kormányközi Bizottság tehát 1954. december 2‑án az alábbi pontokban jutott elvi egyetértésre:

"1. A közös Duna‑szakasz vízienergia‑potenciálját maximálisan hasznosítani kell.

2. A zárógát Pozsony alatt épül meg, ahol szovjet tanácsadók közreműködésével kell kiválasztani a több javasolt változat legjobbikát. Egy másik zárógát épül Visegrádnál.

...

6. Előfordulhat, hogy a felszíni és felszín alatti vízek szintje nem kívánatos mértékben csökken, ami a mezőgazdasági tevékenységet és az erdőgazdálkodást sújtja. Amennyiben ez a helyzet bekövetkezik, meliorációs berendezéseket kell beszerezni a helyzetet okozó erőmű költségvetési keretéből, hogy az így bekövetkezett veszteségeket ellentételezni lehessen.

...

7. Az a fél, amelyik vizet emel ki a melioráció számára vagy egyéb célból, azt csak a neki járó elektromos áram terhére teheti. A Műszaki Közösbizottság határozza meg azt a víz vagy energia mennyiséget, ami a régióban a növekvő vagy csökkenő talajvízszint következtében, vagyis a kiszáradás vagy a túl sok víz következtében előálló mezőgaz­dasági veszteségek helyrehozatalához szükséges. A megállapított víz vagy energia mennyiséget az érintett fél számára a feleknek előzetesen elosztott, megtermelt energia terhére kell írni."

Az a javaslat is elhangzott, hogy "a lehető leghamarabb történjen konzultáció szovjet szakértőkkel a Dévény‑Visegrád Duna‑szakasz hasznosításával kapcsolatban. A KGST Titkárságát és a Duna Bizottságot értesíteni kell a tárgyalások eredményeiről. Nem történt azonban megállapodás az országhatárokról, az elkerülő csatornáról, a Duna‑meder karbantartási költségeiről s megtermelt energia felek közötti elosztásáról.

3.11. 1954. után a Kormányközi Bizottság jóváhagyásával e nézeteltérések miatt felfüggesztették a megbeszéléseket, és Csehszlovákia inkább Ausztriával együttműködve próbálta megépíteni a pozsonyi erőművet.

3.12. A KGST új lendületet adott a tárgyalásoknak. 1956. április 30‑án, a KGST Hetedik Ülésszakán elfogadtak egy javaslatot a Duna Pozsonytól Fekete‑tengerig történő hasznosítására. A KGST Energiaügyi Állandó Bizottsága elfogadott egy munkaprogram‑terv irányelvet, s egy hasznosítási terv alapelemeit. Ezt követően, 1956. júmius 26‑28‑án Moszkvában találkoztak az energia‑ és vízügyi szakemberek. Ezen a találkozón az volt a legmeghatározóbb vélemény, hogy különálló, ám összeköttetésben lévő erőműveket érdemes építeni. Megállapodásra csak abban az esetben van szükség, ha valamelyik erőmű érint valamely más országot is. Magyarország hangsúlyozta, hogy várhatóan energiahiánnyal fog szembenézni, s ugyanakkor rámutatott, hogy a jövőben esetleg problémát okoz, ha más ország energiaszállításától függ. A közös hasznosítás alapelvét hangsúlyozta ‑ összhangban a KGST tanácskozásokon elhangzottak­kal, s azt, hogy kész arra...

"hogy ezt a kérdést a KGST Energiaügy Együttműködési Bizottsága és a Duna Bizottság elé terjessze. Ezt az eljárást a szovjet fél bátorította ezen az ülésen."

3.13. A KGST Energiaügyi Állandó Bizottságának Moszkvában, 1957. szeptember 10‑16‑án lezajlott találkozóján elfogadták a vízierőművek építésére vonatkozó tervezési irányelvet és munkaprogramot, és az ezzel kapcsolatos hasznosítási program alapelveit. Ezeket a terveket a Hydroprojekt nevű moszkvai tervező intézet készítette. A KGST erőfeszítései ellenére sem oldódtak meg azonban 1957‑ben a Projekttel kapcsolatos magyar és csehszlovák véleménykülönb­ségek.

3.14. 1957. április 30‑án egy osztrák‑csehszlovák megállapodást dolgoztak ki kormánybizottsági szinten, mely a wofstahli vízierőműre vonatkozott. Magyarország a helyzetet úgy értékelte, hogy ez a megállapodás egészen új helyzetet teremt, mert alapvetően módosítja egy a Pozsony‑Visegrád szakaszon megépítendő közös gátrendszer kilátásait. Az 1954‑es Megállapodás 3. Cikkelye értelmében Csehszlovákia arra kötelezte magát, hogy mielőtt Ausztriával tárgyalásokba bocsátkozik, konzultációkat folytat és megállapodást ér el Magyarországgal. Ezen ellenvetésre Csehszlovákiának az volt a válasza, hogy a Szovjetúnió 1956‑ban elhangzott figyelmeztetését idézte, mely szerint Ausztriával haladéktalanul megállapodást kell kötni, mert Ausztria vízierőművekre vonatkozó terve esetleg kihatással lesz a közös csehszlovák‑magyar tervekre. Csehszlovákia tagadta, hogy egészen megváltozott volna a helyzet, ám elismerte a helyzet műszaki szempontból történt megváltozását. A kérdésre:

"Csehszlovákia támogatja‑e Magyarország azon törekvését, mely szerint ‑ az új helyzet vonatkozásában, s tekintettel a feszítő magyar energiahelyzetre ‑ elsőbbséget kell biztosítani a visegrádi erőműnek, és kész‑e ebben Magyarországot támogatni a KGST Moszvai Bizottsága előtt?"

Csehszlovákia így válaszolt:

"az egész Duna‑szakaszt érintő elvi fejlesztési tervet kell jóváhagyásra benyújtani a KGST‑nek."

3.15. 1958. január 10‑15‑én magyar, csehszlovák és szovjet szakembereknek volt a találkozója, akik együtt tanulmányozták a Wolfstahl/Pozsonytól Budapest alatti részig terjedő Duna‑szakasz hasznosítási vázlatát. Abban állapodtak meg, hogy szovjet szakértők bevonásával egy műszaki albizottság dolgozza ki a szükségesnek látott vízierőművek és erőmű csatornák terveit, továbbá abban, hogy:

"Az érintett felek felkérésére a Hydroprojekt alkotja meg 1958. február végéig azokat a módszertani direktívákat, amik meghatározzák a szóban forgó zárógátak gazdasági direktíváit, valamint a szükséges beruházási költségek elosztását az egyes érintett nemzetgazdasági szektorok között. A direktívát a KGST‑n keresztül küldik ki tanul­mányozás és véleményezés végett a Duna hasznosítását megvalósító valamennyi tervezőirodának. Miután az értékeléseket megkapja a Hydroprojekt, elkészíti a direktíva végső megfogalmazását, és azt jóváhagyásra felterjeszti a KGST Állandó Bizott­ságának."

(2) A PROJEKT FEJLESZTÉSÉRÖL HOZOTT 1958. ÉVI DÖNTÉS

3.16. 1952 és 1958 között 34 fő és több al‑javaslat született a két ország vízügyi hatóságai koordinációja mellett. Ezek közül egy sem foglalkozott a projekt környezeti hatásaival. Jelentős szerepet vitt a KGST. Az 1958. május 12‑19‑i tanácskozásokon a Műszaki Szakértői Közös Bizottság elfogadta a szovjet tanácsadók javaslatait, és egy többfokozatú, erőmű csatornával mőködű vízierőművet ajánlott a Duna felsőbb, továbbá egy másik vízierőművet a Duna alsóbb, nagymarosi szakaszára. Magyarország ugyanakkor arra törekedett, hogy a Kormányközi Bizottság általi tárgyalások újuljanak föl, és fenntartotta a határmódosításra tett javaslatát.

3.17. A Kormányközi Bizottság 1958. október 6‑7‑i találkozóján megállapodás született "azon feladatokról, amik a közös Dunai vízierőművek megépítésével kapcsolatosak; ezen erőművek az egyre növekvő energiaszükségletet fogják a jövőben kielégíteni". A felek megegyeztek, hogy közösen terveznek és beruháznak, mivel "mindkét ország kívánatosnak tartja, hogy a Pozsony‑Nagymaros térségben együtt hasznosítsák a Duna vízienergiáját".

3.18. Megállapodtak abban, hogy ezeket a vízügyi terveket beépítik hosszú távú terveikbe (azaz az 1975‑ig szólókba). Az első erőmű megépítését 1961‑1965‑re Nagymarosra tervezték. Elhatározták, hogy több lehetőséget fognak áttekinteni, és:

"A szakértői bizottság értékeli ezeket a lehetőségeket, és ajánlásokat tesz az illetékes kormány‑bizottságoknak arra vonatkozóan, hogy a megvalósítási módozatok közül melyiket tartja a legjobbnak... Az erre vonatkozó dokumentációt 1960‑ig megküldik a szovjet Hydroprojekt Intézetnek értékelés céljából."

3.19. 1960‑61‑ben a szovjet ajánlások figyelembevételével határozták meg a Szakértői Közös Bizottság találkozóin a leglényegesebb műszaki összetevőket. A nagymarosi zárógátat a lehatárolt rendszer legalsóbb pontján készültek megépíteni. Ennek az volt a rendeltetése, hogy stabilizálja a víz mozgását a Duna felsőbb szakaszai csúcs üzemmódban dolgozó erőművek számára. A Rendszer számára négy opciót dolgoztak ki: (a) egyfokozatú (single stage) bal parti erőmű csatorna; (b) egyfokozatú jobb parti erőmű csatorna; (c) kétfokozatú jobb és bal parti erőmű csatorna; (d) három folyami zárógát.

3.20. Bár a szakértők jelentős haladást értek el, a politikai döntés váratott magára. A Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Magyar Bizottsága 1960. október 31‑én azt hangsúlyozta, hogy bár...

"a magyar és a csehszlovák Központi Bizottságok által 1958. január 15‑én elfogadott, vízierőművek megépítésére vonatkozó határozat ma is érvényben van, az ezzel kapcsolatos döntés függőben kell hagyni mindaddig, amíg a KGST ki nem alakítja álláspontját a közös magyar‑csehszlovák Duna‑szakaszra és a Duna egészére vonatkozó hasznosítási tervekre vonatkozóan."

Magyarországnak meg kellett hívnia a Kormányközi Bizottságot a munka akkori helyzetének tanulmányozására, és...

"azért, hogy illetékes szerveik készítsék el és nyújtsák be a KGST‑nek javaslataikat és terveiket, melyek egy közös, átfogó rendszert alkotó magyar‑csehszlovák vízierőműre vonatkoznak, továbbá végezzenek vizsgálódásokat azon vízienergia‑hordozók megalkotá­sára, amelyek a többi KGST‑országnak is hasznára válhatnak."

(3) A PROJEKT BERUHÁZÁSI PROGRAMJÁNAK ELFOGADÁSA

3.21. 1956‑1961 között a Hydroprojekt elkészített egy átfogó, a Dunának a Fekete‑tengerig ‑ benne bős‑nagymarosi szakasszal ‑ történő hasznosítására törekvő programot. Ezt a tervet jóváhagyta és ajánlotta a KGST Villamosenergiaügyi, Mezőgazdasági és Közlekedésügyi Állandó Bizottsága egy 1961. szeptemberében megtartott együttes ülésen. Az újonnan elfogadott KGST Alapokmány értelmében az ajánlások kötelező érvényűvé lesznek, ha azokat a Magyar illetve a Csehszlovák Kormányok elfogadják. Továbbá 1962. július 10‑12‑én a KGST Végrehajtó Bizottsága megalapította a Vízgazdálkodási Hatóságok Vezetőinek Konferenciáját, amely a Bős‑Nagymaros Projekttel kapcsolatosan sok évre szólóan kötelező "ajánlásokat" fogalmazott meg. E KGST "ajánlásokat" követően, 1963. március 23‑án, a Műszaki Szakértői Közös Bizottság az erőmű csatornával kapcsolatban a bal parti változatot fogadta el (azaz, hogy az építkezések Csehszlovák területen folyjanak, továbbá megállapodott egy dunakiliti zárógát megépítésében...

"annak meghagyásával, hogy a feleknek egyenlő mértékben lesz bejárása a két fő munkahelyhez, a zárógáthoz és a vízierőműhöz, oly módon, hogy az országhatárt a régióban kiigazítják. Következésképp a két ország közötti határ végighalad a zárógát, a vízierőmű és az elkerülő csatorna középvonalán."

Előírták továbbá, hogy a költségek és az előnyök egyenlő arányban osztandók el.

3.22. A Kormányközi Bizottság 1963. április 22‑i ülésre szóló magyar előkészítű dokumentuma megjegyezte, hogy az utolsó, 1958‑ban megtartott találkozó óta a Műszaki Szakértői Közös Bizottság több tervező tanulmányt készített, konzultált a Hydroptojekttel, és hogy az erre vonatkozó dokumentumokat elfogadta a KGST és annak Állandó Bizottsága. Más szavakkal, Magyarország a határvidéken megépítendő vízierőművekre vonatkozó KGST jóváhagyás alapján járt el.

3.23. A Kormányközi Bizottság 1963. április 22‑én ült össze, és az erőmű csatorna megépítési helyéül a bal parti változatot fogadta el. Elrendelte, hogy a közös beruházási programnak 1964. április 30‑ig kell elkészülnie egy Magyarország és Csehszlovákia által aláírandó nemzetközi szerződés alapján.

3.24. A közös beruházási program végül összeállításra került 1964. április 30‑ra, azonban csak 1967. május 25‑én fogadták el. A Közös Beruházási Programnak ezt a végső változatát az Országos Vízügyi Hatóság magyar államtitkára és a csehszlovák Mezőgazdasági, Erdő‑ és Vízgazdálkodási miniszter írta alá. Magában foglalta a bal parti csatornát, a dunakiliti duzzasztót és az ezzel összefüggő nagymarosi gátrendszert.

3.25. A javasolt nemzetközi szerződés első vázlata számolt a határmódosítással és egy 100 m³/s‑os vízárammal az 1842 és 1811 fkm között. Közös birtokban lesznek a főbb létesítmények. A többi létesítmény azon ország tulajdonát képezi, amelynek területén elhelyezkedik. Az 1967. március 11‑i második változat úgy rendelkezett, hogy 50 m³/s‑os vízáramra van szükség, hacsak az eltérő teljesítmény mást nem kíván. A vízminőség védelméről egyetlen záradék készült, mely szerint "az üzemeltetők gondoskodnak a vízfolyások tisztaságának megőrzésérűl". Ez a változat is említi a határmódosítás szükségességét, s azt javasolja, a határ fusson az elkerülő csatorna közepén, majd 90°‑os szögben térjen vissza a meglévő határvonalhoz. Vitás helyzeteket tisztázó közös hatóság felállításáról is esik benne szó, jóllehet Magyarország választott bíráskodást javasolt. Csehszlovákia azonban nem egyezett bele a határmódosításba, ezért a szerződéstervezetet sose véglegesítették.

(4) A PROJEKT ELINDULÁSÁNAK KÉSLEKEDÉSE

3.26. E nehézségtől függetlenül a felek már azzal foglalkoztak, hogy a projektet elhalasztják. 1965‑ben a Csehszlovák Tervhivatal több végrehajtási módozat kidolgozását kívánta. 1967‑ben a Magyar Kormány úgy határozott, hogy a munkálatok elkezdését a következő, 1970‑ben kezdődő Öt Éves Tervig elhalasztja. 1967. novemberében a Csehszlovák Kormány azt javasolta, hogy az ütemezési terv legyen gazdaságilag és környezeti szempontból sokkal érzékenyebb, és "a Dunát a lehető legnagyobb mértékig a jelenlegi folyómederben kell megtartani", legyenek biztosítva megfelelőbb körülmények a környező vidék talajvízszintje számára, és "a természeti biológiai körülményeket" a lehető legcsekélyebb zavar érje.

(5) AZ 1977‑ES MEGÁLLAPODÁSOK ELŐZMÉNYEI

3.27. A végrehajtás késlekedése felkeltette a KGST figyelmét, és ismét nyomás történt a kivitelezés sürgetésére. 1970. július 21‑24‑én a KGST Végrehajtó Bizottsága elfogadta a Vízügyi Hatóságok Konferenciájának azon jelentését, amely a "Duna‑medence térségében jelentkező problémák megoldásával összefüggő együttműködéssel" foglalkozott. 1971. augusztus 6‑án a KGST elfogadta az "Együttműködés javításának s a KGST társadalmi és gazdasági integrációja fejlesztésének tovább mélyítő komplex programját", amely elrendelte, hogy "jöjjenek létre vegyesvállalatok a villamosenergia termelésére", és "a tüzelőanyagok és energia egyensúlyában növeljék a vízienergia arányát".

3.28. Ilyen KGST‑előzményekkel történt, hogy 1971. december 10‑én üsszeült a Magyar‑Cseh­szlovák Kibővített Műszaki Közös Bizottság, a kétoldalú gazdasági együttműködés vezető szerve, és elfogadta azt a csehszlovák javaslatot, melynek alapján a Vízügyi Teljhatalmú Kormánybiz­tosok "kezdjenek tanácskozásokat a dunai zárógátak közös megépítése előkészületeinek gazdasági aspektusairól". Az ülésen megalapítottak továbbá egy Kibővített Műszaki Közös Bizottságot, melynek társelnökei a két állam magas rangú képviselői voltak.

3.29. A KGST Villamosenergiaügyi Állandó Bizottsága 1972‑ben jelentést készített az energiatermelési együttműködés főbb problémáiról, és hansúlyozta, hogy a Komplex Program következményeként szükség van a nagy erőművek, közöttük a vízierőművek együttműködésére és optimális kihasználására.

3.30. A Kibővített Műszaki Közös Bizottság első, 1972. július 17‑19‑i ülésén Csehszlovákia az erőmű csatorna 1967‑es, 1970‑es módosított változata megalkotását javasolta. A Bizottság elrendelte egy Közös Építési terv és egy nemzetközi szerződés felvázolását.

3.31. A Kibővített Műszaki Közös Bizottság későbbi találkozóin ‑ a Közös Szerkesztő Csoport és a Közös Műszaki Csoport közreműködésével ‑ feljegyezték azokat a témaköröket, amikben sikerült megállapodásra jutni. Ezek a következők voltak:

* Egy közös zárógát‑rendszer és a Duna komplex hasznosítása, különös tekintettel a kedvező hajózó útvonal, a villanyáram termelés és a mezőgazdasági fejlesztés vonatkozásaira.

* A régi Dunában 50 m³/s vízáramot meg kell tartani. A Bizottság leszögezte, hogy "a zárógát‑rendszer nem ronthatja a Duna vízének minőségét", és hogy "külön megál­lapodást kell kötni a vizminőség ellenőrzéséről, megfelelő intézkedéseket kell foganatosí­tani annak érdekében, hogy a projekt végrehajtása és üzemeltetése során ne romoljon a vízminőség."

* A Megállapodás tartalmazzon rendelkezéseket a folyammeder karbantartására, árvízvédelemre, ár és jégár kezelésre vonatkozóan. Állandó létesítmények helyezendők üzembe a felszín alatti vízek állapotának megfigyelésére.

3.32. Konszenzus született arra vonatkozóan, hogy együtt kell működni a Szovjetúnióval. A felek kicserélik információikat a Szovjetúnióval folytatott megbeszélésekről. Másfelől azonban akadtak olyan komoly problémák, amikben nem született egyetértés, különösen az államhatár átrajzolásának és a Gátrendszer üzemeltetése szervezeti struktúrájának vonatkozásában. A Miniszterelnök-helyettesek 1973. augusztus 27‑i találkozóján ismételten fölmerült a határ­módosítás szükségessége, de ennek semmilyen formáját sem volt hajlandó Csehszlovákia elfogadni.

3.33. A KGST továbbra is alaposan részt vett a projekt előkészületeiben, ideértve a pénzügyeket is. Például a KGST Főtitkára a magyar Teljhatalmú Kormánybiztossal lezajlott 1974. április 9‑11‑i találkozóin megerősítette, hogy a KGST részt kíván venni a projektben. A miniszte­relnök‑helyettesek 1974. július 26‑i és október 1‑jei találkozóin a közös javaslat kifejezetten állította, hogy a projekt közvetlen szovjet érdekeket szolgál. Először is azzal, hogy javítja a Duna hajózhatóságát (1971‑ben a Szovjetúnió részesedése a dunai forgalomból elérte a 29,4%‑ot), másodszor pedig csökkenti a Szovjetúnió által Magyarországnak és Csehszlovákiának szállított energia mennyiségét. A szovjet érdekekre való tekintettel elhangzott az a javaslat, hogy Magyarország és Csehszlovákia kapjon kölcsönt 100 millió transzferábilis Rubel erejéig, kedvező kamatfeltételekkel. A kölcsön részét alkották volna a projekt műszaki tervei, a generátorok, a turbinák és egyéb alkotórészek. 1974. október 25‑én a magyar és a csehszlovák miniszter­elnök‑helyettesek közös levelet intéztek az ügyben a szovjet miniszterelnök‑helyetteshez. A miniszterelnök‑helyettesi szintű három oldalú tárgyalásokon a Szovjetúnió biztosította mindkét felet arról, hogy támogatják a projektet, kölcsönt ígértek mindkét országnak, és külön tárgyalásokat javasoltak a kölcsön nagyságának megállapítására.

3.34. A magyar miniszterelnök 1975. február 27‑én kölcsönért fordult a Szovjetúnióhoz, és hangsúlyozta, hogy a projekt a KGST Komplex Programjának része lesz. A szovjet miniszter­elnök erre 1975. január 9‑én válaszolt, és közölte, hogy a kölcsön iránti kérelmet először meg kell vizsgálniuk az illetékes szakembereknek, és később a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Magyar Bizottságán keresztül kerülhet sor a megtárgyalására. 1976‑ban, a magyar‑szovjet szakértői tárgyalásokon a felek megállapodtak abban, hogy a Hydroprojekt szakértői felmérést készít, és hogy a kölcsön folyósítására vonatkozó döntés, különös tekintettel annak anyagszál­lítással összefüggő részére, figyelembe veszi az 1981‑1985‑i Öt Éves Terv koordinálásával összefüggő tevékenységeket.

3.35. A Projekttel kapcsolatban a vízminőség védelemmel összefüggő tevékenységeknél is jelentős volt a KGST‑részvétel. 1971. októberében a KGST elismerte, hogy a Tisza völgyében szükség van vízügyi együttműködésre (melyben részt venne Magyarország, Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia és a Szovjetúnió), és megerősítette, hogy a Duna árvízvédelmének és szennyezéssel szembeni védelmének ugyancsak haszna lenne. A KGST‑n belül működő Vízügyi Hatóságok Vezetőinek Konferenciája kapta azt a megbízást hogy készítsen javaslatot erre az együttműködésre vonatkozóan. 1973. januárjában a KGST arra kérte a Konferenciát, hogy a Dunával kapcsolatban állítson össze egy nemzetközi szerződés‑tervezetet. 1973. szeptem­berében a KGST konferenciát hívott össze a Duna vízminőségének védelméről. A konferencia megtartására soha nem került sor, mert Románia azt követelte, hogy valamennyi dunamenti állam vegyen részt ezen a konferencián (tehát Ausztria és a Német Szövetségi Köztársaság is), továbbá ellenvéleményének adott hangot a Vízgazdálkodási Hatóságok Vezetői Konferenciája mandátumával kapcsolatban. 1975. januárjában a KGST Végrehajtó Bizottsága elfogadta a Vízgazdálkodási Hatóságok Vezetői Konferenciájának azt a javaslatát, hogy egy átfogó szerződést kell megfogalmazni az ügyben érdekelt nyolc ország részvételével a Duna vízminőségének védelmében. Ezen a találkozón a Végrehajtó Bizottság csehszlovák tagja azt hangsúlyozta, hogy a vízminőség védelmét szolgáló intézkedéseket minden egyes országbn az adott ország törvényeivel összhangban kell kikényszeríteni, figyelemmel a nemzetközi kötelezettségvállalásokra és az ország gazdasági helyzetére. A KGST által finanszírozott vézminőség‑védelmi megállapodás sose köttetett meg.

3.36. A KGST vállalkozását a szükség diktálta, mivel a Duna vízének minősége rohamos leromlásnak indult. Például 1968. június 6‑15‑én, az 1954‑es határvízgazdálkodási megállapodás által megalapított kétoldali Műszaki Határvízvédelmi Közös Bizottság megállapította, hogy "a Duna vízminősége az elfogadott paraméterek mutatóin belül jó", ennek ellenére történtek rendkívüli szennyezések. Az ezt követő találkozókon kiemelten szenteltek figyelmet a szennyezés kérdésének. A hatvanas évek vége és a hetvenes évek eleje tájékán Magyarország ismételten tiltakozott Csehszlovákiánál a Duna folyamatos és ismételt szennyezései miatt. Csehszlovákia ezt vitatta, és visszautasította a vízminőség ellenőrzésének megkezdésére tett javaslatot, és arra hajlott, hogy Csehzlovákia területén Magyarország végezzen megfigyeléseket. A magyar tiltakozások az 1974. január 24‑i Szóbeli jegyzék átadásával érték el tetőpontjukat, amely ismételten kijelentette, hogy katasztrofális mértékű környezetszennyezési esetek történtek, és Csehszlovákia elmulasztotta teljesíteni azo kötelezettségvállalását, mely szerint adekvát előrejelző rendszerre van szükség, és további intézkedések is szükségessé váltak.

3.37. 1975. július 24‑én a Magyar Országos Vízügyi Hivatal a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Bizottságának, szeptemberben pedig a Minisztertanácsnak előterjesztett egy Gátrendszer‑projektet, s ezzel egyidőben benyújtotta a Magyar‑Csehszlovák Szerződés vázlatát. A javaslat az energiatermelésnek adott elsőbbséget, s ezzel együtt megemlítette a hajózás viszonyai és a vízgazdálkodás megjavítását, mely utóbbit az árvízvédelemmel azonosította. A javaslat hangsúlyozza a Projektnek a KGST integrációban betöltött szerepét. Az államhatárok módosításával kapcsolatban a javaslat az elgondolás elvetését javasolta, mert nem talált olyan megfelelő magyar területet, amit viszonzásul át lehetett volna adni, továbbá mert az elgondolás megvalósítása költséges és határőrizeti szempontból nem kívánatos lett volna. 1975. szeptember 9‑én a Magyar Politikai Bizottság visszavonta a határmódosításra tett 1958‑as javaslatát, majd 1975. november 20‑án a Magyar Kormány elfogadta a Projekt beruházási programját, s a végrehajtás ütemtervét. Ugyanakkor Magyarország továbbra is a szovjet kölcsöntől tette függővé a projekt jóváhagyását.

(6) A MEGÁLLAPODÁS LÉTREJÖTTE 1976‑77‑BEN

3.38. A Magyarország és Csehszlovákia közötti tárgyalások két fontos megállapodás megkötéséhez vezettek. 1976. május 6‑án megszületett a Közös Építési Terv, 1977. szeptember 16‑án pedig a Bős‑Nagymarosi Gátrendszer létrehozását és üzemeltetését lefektető megállapodás. Ezeket a szerződéseket a 4. Fejezetben tárgyaljuk részletesebben.

3.39. 1977. november 30‑án megérkezett a várva‑várt szovjet kölcsön. A felek ‑ a Magyar Népköztársaság Kormánya és az SzSzSzK ‑ kötöttek egy a nagymarosi dunai zárógát‑rendszerre vonatkozó ‑ mint a Bős‑Nagymarosi Gátrendszer része ‑ Együttműködési Megállapodást. A szovjet gazdasági helyzet romlása következtében azonban a legfontosabb olyan anyagok, amelyek a kölcsön részeit alkották, soha nem érkeztek meg Magyarországra.

3.40. Néhány következtetést lehet levonni a Projekt elhúzódó történetének fejleményeiből:

(1) A Projekt lényegét és paramétereit már a hatvanas évek eleje előtt kidolgozták, és egy olyan tudományos‑műszaki és vízgazdálkodási megközelítést testesít meg, amely már régóta hitelét vesztette. Nem készült például környezeti hatástanulmány. Bár fölmerült néhány környezetvédelmi kérdés, ezeket következetesen sose oldották meg. A megközelítés a KGST azon bizalmát tükrözi, mely szerint minden problémát meg lehet műszakilag oldani, és azt a szovjet igényt, hogy több energia termelésére van szükség. Az Országos Vízügyi Hatóság 1977. júniusi jelentése például előzetes tudományos vizsgálódás nélkül jelentette ki, hogy a teljesítmény 50 m³/s vízmennyiség általi megnövelésének nincs észrevehető pozitív hatása, viszont elfogadhatatlan mennyiségű energia elvesztésével jár; hogy a vízalatti bukókat a jeges áradás veszélye miatt nem lehet megépíteni; hogy öntözéssel ellensúlyozható a talajvízszint csökkenése, és hogy az alkalmankénti veszteségeket messze felülmúlja a komplex hasznosításból származó nyereség.

(2) E válaszok könnyedsége mellet nem szabad megfeledkezni arról a tényről, hogy a Projektről szóló megállapodást részben a KGST részéről érkező nyomás kényszerítette ki, valamint az az érvelés, hogy a szocializmus érdekeinek elsőbbséget kell biztosítani. Még csak halvány esélye sem volt a magyar törekvések megvalósításának a felsőbb folyáson megépítendő zárógátra, a határmódosításra, a vízszennyezés ellenőrzésére, stb. Csak négy évvel később, 1981‑ben minősíthette a magyar miniszterelnök helyettes az 1977‑es Szerződést egyenlőtlen szerződésnek, olyannak, amely hátrányos a magyar érdekekre nézve.

B. SZAKASZ
A PROJEKT ÉPITKEZÉSEITÖL A PROJEKT FELFÜGGESZTÉSÉIG 1977‑1989

(1) ALTERNATÍVÁK, JAVÍTÁSOK IRÁNTI IGÉNY

3.41. 1978. június 30‑án hatályossá vált az 1977‑es Szerződés, és a Teljhatalmú Kormány­biztosok irányítása mellett megkezdődtek a munkálatok. Az 1977‑es Szerződés által nyitva hagyott kérdéseket folyamatosan tárgyalták, és új megállapodások születtek olyan témákban, mint amilyen a vám és a határátkelések ügye. Az 1977‑es Szerződés nem oldotta meg a Gátrend­szer működtetésének jogi vonatkozásait, egy igen fontos kérdést, aminek pedig az üzembentartás szempontjából is komoly jelentősége van; az ilyesmi újdonságnak számított a szocialista blokk országai között. E vonatkozásban soha semmilyen jogi megoldás nem született.

3.42. Eközben a változó világgazdaság, és a szocialista tömb országainak romló gazdasági helyzete arra kényszerítette Közép‑ és Kelet‑Európa államait, hogy vizsgálják felül fejlesztési programjaikat és a kitűzött prioritásokat. 1980. januárjában a Magyar Kormány megkezdte pénzügyi kötelezettség-vállalásainak áttekintését. 1980. május 29‑én, annak a hírnek a fényében, hogy az 1977. november 30‑i Megállapodásban kilátásba helyezett szovjet hitel‑segítség késlekedik, megszületett egy belső Kormányhatározat (a 3162/1980. számú), amely kijelentette, hogy "néhány évvel" el kell halasztani a Projekt megépítését. A csehszlovák miniszterelnök, Lubomir Strougal, 1981. június 1‑2‑án Magyarországra látogatott, és elismerte, hogy Csehszlovákiában arról tanácskoznak, hogy "a Projektet csak kettő vagy annál több évvel halasszák el, mert hiányoznak a befektethető források".

3.43. 1981. szeptember 21‑én a Magyar‑Csehszlovák Gazdasági, Tudományos és Műszaki Segítségnyújtási Bizottság ülésén Marjai József, Magyarország miniszterelnök‑helyettese hivatalosan javasolta, hogy a Projekt építkezéseit függesszék fel 1990‑ig, s ennek során hangsúlyozta, hogy az elhalasztást nem csupán a magyar gazdasági okok teszik elkerülhetetlenné, hanem környezeti hatásai további vizsgálatainak szükségessége is. 1981. októberében az Országos Tervhivalal és a Magyar Kormány Gazdasági Bizottsága (ez a két testület felelt az állami nagyberuházásokért) párhuzamosan úgy határozott, hogy Magyarország területén felfüggeszti az építkezéseket. Nem sokkal ezután, 1981. augusztus 19‑én Strougal miniszterelnök hivatalos levélben válaszolt Lázár György, magyar miniszterelnöknek. A levélben ez állt:

"A Csehszlovák Szocialista Köztársaság Kormánya... arra a döntésre jutott, hogy Csehszlovákia nem tudja megszakítani a Gátrendszer építkezéseit sem műszaki vagy gazdasági okból, sem a régió megóvása miatt. Ez beláthatatlan veszteségeket okozna a már elvégzett munkálatok miatt, továbbá a régió megóvása igen nagy passzív beruházá­sokkal járna együtt. A csehszlovák fél esetleg abban egyetértésre tudna jutni, hogy mintegy három évre lelassuljon az építkezés folyamata. ezért azt javasoljuk... hogy országaink szakértői tanulmányozzák mindkét javaslatot, és igyekezzenek olyan megoldást találni, amely mindkét fél számára elfogadható."

3.44. Jóllehet ez a levél Csehszlovákia azon készségéről tanúskodik, hogy a határidőket három évvel ki lehetne tolni, a Csehszlovák Tervezď Bizottság alelnöke, Karol Ujházy késďbb azt jelentette be, hogy Csehszlovákia fontolgatja a bősi vízierďmű egyoldalú megépítését. Egy belső magyar Memorandum szerint a Közös Üzemeltetési csoport csehszlovák résztvevői magánjelleggel arról tájékoztatták magyar kollégáikat, hogy a Csehszlovák Kormány a Duna csehszlovák oldalon történő elrekesztésének feladatát egy csehszlovák tervezővállalatnak adta ki, amely a lehetséges elrekesztés helyéül két pontot is megjelölt. Ezeket az eredményeket megtárgyalta a Csehszlovák Kormány, és a tervezet elutasítását a következď indokokkal tették meg:

* Egy ilyen megoldás 1‑2 évves kísérletezéssel, egyebek mellett modellezéssel járna együtt, amely késleltetné az építkezéseket.

* Hidrológus szakértők a jegesár veszélyét felettébb fenyegető eshetőségnek tartják.

* A Duna bal partjának gátjait (amelyek a csökkentett méretű tározó jobb oldalát alkotnák) nagyon rossz talajviszonyok között kellene megépíteni, és magas vízállásnál mindkét oldala megsüllyedne, aminek következtében nem lennének megmenthetők.

* A csúcsüzemmódban történő működtetés lehetősége korlátozott a tározó csökkentett mérete miatt, és csak akkor lehet a tározót kibővíteni, ha lerombolnak három falut.

* Fel kellene használni 3,1 milliárd CSK extra költséget.

3.45. Ebben az időszakban Magyarország nagy alapossággal végzett a Projekten hatástanul­mányokat. 1981. április 30‑án Borbándi jános miniszterhelyettes kérésére a Magyar Tudományos Akadémia ad hoc bizottságot hozott létre, hogy áttekintse a Projekttel kapcsolatban már elkészült mezőgazdasági és környezeti hatástanulmányokat. A Bizottság 1981. októberében azzal zárta vizsgálódásait, hogy további kutatásokra van szükség "a gátrendszer előnyeinek konkretizálása és a lehetséges károk elkerülése érdekében". A Beszámoló ezzel együtt a Projekt pártján volt, kijelentve, hogy:

"A Bős‑Nagymarosi Gátrendszer előkészületei olyan szinvonalon készültek el, hogy bizonyossággal állítható, nem léteznek olyan mezőgazdasági vagy környezeti vonat­kozások, amik kizárnák vagy megkérdőjeleznék megvalósítását..."

3.46. Az Akadémia más kutatói ugyanakkor kritikával illették a jelentést annak nem eléggé átfogó volta miatt. Ezért az Akadémia elnöke egy kísérőlevéllel együtt nyújtotta be a beszámolót a Kormánynak, melyben kijelenti, hogy "a Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége fontosnak tartja, hogy e nagyszabású projekt megvalósításának témaköreit a teljesség igényével, szélesebb összefüggéseiben vizsgálják".

3.47. Az Akadémián belül keletkezett nézeteltérés vezetett a második ad hoc Bizottság 1982. márciusi megalakításához. Ez 1982. április 28‑án jelentésében leszögezte azon véleményét, mely szerint a csúcs‑üzemmódú energiatermelés hátrányosan érinti a Szigetköz hidrológiáját, továbbá több kutatásra van szükség a Projekt általános hidrobiológiai aspektusai vonatkozásában. A beszámolóban felvetődött, nem lehetne‑e környezeti és tájképvédelmi okból a nagymarosi zárógátat nyugatabbra helyezni, erre azonban nem jutottak határozott véleményre.

3.48. Ezeket a feltárásokat megosztották Csehszlovákiával, és további közös átfogó tanulmányok készültek a Magyar Tudományos Akadémia és a Műszaki Fejlesztés Országos Bizottsága (egy a műszaki tudományok fejlesztéséért és kutatásáért felelős országos hatáskörű szerv) közreműködésével. 1982. február 3‑án létrejött egy 24 tagú bizottság, amely 1983. novem­berében fejezte be a jugoszláv határig tartó teljes magyarországi Duna‑szakasszal kapcsolatos vizsgálatait. Még ez a nagyszabású tanulmány sem oszlatta el a Projekt környezeti hatásaival kapcsolatos aggodalmakat. Az Országos Környezet‑ és Természetvédelmi Tanács 1983. június 21‑i döntésében elrendelte, hogy 1985. június 30‑ig készüljön egy átfogó környezeti hatástanul­mány. A határozat szerint a Közös Építési terv nem foglalkozott kielégítően a környezeti hatásokkal és következményekkel. Ezt a nézetet megerősítette "A Magyar Tudományos Akadémia Elnökségének állásfoglalása" (kelt 1983. december 20‑án), amit az idő tájt széles körben köröztettek, bár hivatalosan nem tettek közzé. Az Állásfoglalás elmondja:

"(1) A Közös Építési Terv nem foglalkozik a Bős‑Nagymarosi Gátrendszer környezeti hatásaival és következményeivel... Eddig nem készült el olyan felmérés, amely ezeket szisztematikusan vizsgálta volna, és áttekintette volna a műszaki, ökológiai, gazdasági szempontok kölcsönhatásait, és a velük kapcsolatban fölmerülő kockázatokat."

Azt ajánlotta, "készüljön átfogó környezeti hatásvizsgálat... két éven belül", majd így fejeződik be az Állásfoglalás:

"9) ...Számolva a figyelembe vett és figyelembe nem vett tényezőkkel, az Elnökség javasolja a beruházás jelentős elhalasztását, a megfelelő komoly módosítások végrehaj­tását, és mindenekelőtt igazolható még a beruházás leállítása is."

3.49. A Magyar‑Csehszlovák Gazdasági, Tudományos és Műszaki Együtműködési Bizottság 1982‑ben és 1983‑ban lezajlott ülésein a felek megállapodtak a Projekt átütemezésében és abban, hogy négy évvel elhalasztják a befejezést, vagyis az erőművek 1990 és 1994 között lesznek üzembehelyezve. Ezt a döntést egy 1983. október 10‑én kelt, az 1977‑es Szerződést módosító Protokollban rögzítették. Ezzel egyidőben megváltoztatták az 1977‑es Kölcsönös Segítségnyúj­tási Megállapodást, mert az 1990‑1992‑es időszakra szólóan módosították a termelt villamos­energia elosztását oly módon, hogy az kompenzálja Csehszlovákiának a magyar fél számára elvégzett munkálatait.

3.50. Az 1983. július 9‑i, a Magyar‑Csehszlovák Gazdasági, Tudományos és Műszaki Együttműködési Bizottság társelnökeinek találkozóján kifejezésre jutottak azok a megoldatlan környezeti problémák, amiket a halasztással sem lehet megoldani. A találkozó után a társelnökök kijelentették, hogy...

"az 1977‑es Szerződés és a Közös Üzemeltetési Terv intézkedései a környezet‑ és természet­védelemmel kapcsolatban a megszövegezésükkor rendelkezésre álló ismeret­anyagot használta fel és vette figyelembe. Ezért mindkét fél szükségesnek tartja, hogy a kedvezőtlen hatások elkerülésére olyan ésszerű és lehetséges módosításokat eszközöl­jenek a mőszaki terveken, amik azonosíthatóak, és javítják a környezetet. Ezzel együtt szükségesnek látják a felek lehető legszélesebb ilyen irányú együttműködését."

3.51. 1984. májusában a magyar Teljhatalmú Kormánybiztos benyújtott egy állapotjelentést, amely több, a Magyar Tudományos Akadémia beszámolójából és nyilvános vitákból megismert környezetvédelemmel összefüggő aggodalomra hívta fel a figyelmet. Ezek egyebek között az alábbiak voltak:

* a Dunakiliti‑tározóból elszivárgó víz veszélyezteti a Szigetköz alatti vízhordozó réteget;

* a tározó alatti szakaszon romlik a vízminőség;

* baleset esetén katasztrofális árvíz fenyeget;

* a talajvízszint csökkenése miatti "elsivatagosodás";

* az aktív vízáramlás megváltozik és a Duna megszűnik határfolyó lenni;

* a mellékágak oxigénhiányossá válnak, mert legalább 500 m³/s‑os vízhozamra lenne szükségük;

* a folyó főmedrében megszűnik a hajózás;

* a csúcs‑üzemmód miatt változik a vízszint, és a Győrnél kibocsátott szennyvízek szennyezési károkkal fenyegetnek.

3.52. A környezeti hatások felmérését az Országos Vízügyi Hivatal és a VIZITERV (Vízügyi Tervező vállalat, Budapest) irányítása alatt végezték 1985. júniusában. A felmérés általában a Projekt mellett szól, ugyanakkor a tervezett beruházáson 1,5‑2% környezetvédelmi célú korrekció szükségessére szólított fel. Ezek a következtetések azonnak éles kritikákat váltottak ki. Először is szóvá tették, hogy nem szabályozza hatályos törvény a környezeti hatástanul­mányok (továbbiakban: "KH") módszerét és szabványait. Másodszor, a felmérés folyamatában lényeges elemeket elhagytak vagy figyelmen kívül hagytak. Még a háttértanulmányok szerzőinek sem engedték meg, hogy az összes vizsgálat anyagába belepillantsanak, ami nyilvánvalóan lehetetlenné teszi, hogy a felmérést "komplexnek" lehessen tekinteni.

3.53. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának felkérésére a Magyar Tudományos Akadémia átnézte a KH‑t, és 1985. június 28‑án Véleményt adott ki, amelyben egyebek mellett ez állt:

"Az ökológiai kutatások befejezetlensége a KH elkészülte után is fennáll... Úttörő jellegű vállalkozásnak tartjuk a Bős‑Nagymarosi Gátrendszer környezeti hatásvizsgálatát. Ugyanakkor csak azokkal a hatásokkal foglalkozik, amik a Közös Építési Terv vagy annak modernizált koncepciója alapján vetődtek fel. Ezért a tanulmány készítői nem vizsgálták alternatív műszaki megoldások környezeti hatásait.."

3.54. A Vélemény ezután a bősi vízierőmű két üzemmódjával foglalkozik (csúcs‑üzemmód és folyamatos energiatermelés), és ebben a kérdésben a második megoldást támogatja: "gazdasági érdekek" teszik szükségessé a csúcs‑üzemmódal való felhagyást vagy annak elhalasztását, továbbá az az igény, hogy "a hátrányos mellékhatásokat meg kell előzni, vagy korrekciójukra van szükség". Az Akadémia kifejezte aggodalmát amiatt, hogy "rosszul átgondolt takarékossági okokból" nem épültek meg további, környezeti szempontból szükséges műtárgyak, s e ténynek "végzetes következményei lehetnek" és "megfordíthatatlan ökológiai folyamatokat indíthatnak el".

3.55. A KH következtetései után a Magyar Kormány úgy határozott, hogy a környezeti hatások minimalizálását szolgáló elengedhetetlenül szükséges létesítményeket a Projekt építkezéseivel egyidőben kell megalkotni. Ezzel együtt felszólított arra, hogy már a gátrendszer üzem­behelyezése előtt hozzanak létre egy megfigyelő rendszert, továbbá, hogy a Duna eredeti karakterét meg kell őrizni. Tárgyalásokat készültek tartani Csehszlovákiával arról, hogy milyen üzemmódot alkalmazzanak a csúcs‑üzemelésnél, amely optimálisan érvényesíti egyszerre a hidrológiai, energiatermelési, ökológiai és hajózási szempontokat. Ezt egy az Országos Vízügyi Hivatal 1986. márciusában befejezett, a csúcs‑üzemmódról készült tanulmány alapján szerették volna megvalósítani. Azonban világossá vált megint, hogy nincs egyetértés a Projekt környezeti hatásaival kapcsolatban. A Magyar Tudományos Akadémia tanulmányban részletesen érvelt néhány állítással szemben, közöttük azon kijelentéssel szemben, mely szerint a régi Duna‑meder­be bebocsátott maximálisan 200 m³/s vízmennyiség elegendő lenne. Felszólított arra, hogy nagyobb vízmennyiséget engedjenek a mederbe még azon az áron is, hogy csökken a termelhető energia mennyisége.

3.56. 1986. május 28‑án, röviddel aután, hogy hatályon kívül helyezték egy gátrendszer építési engedélyét az ausztriai Hainburgnál (a felső folyás irányában 20 km‑rel Pozsony fölött), a Donaukraftwerke AG nevű osztrák építőipari vállalat magánjogi a nagymarosi gátrendszert építő magyar vállalattal, mivel az 1983‑as Protokoll rendelkezéseihez képest fel akarták gyorsítani a munkálatokat. Ez a szerződés, valamint a csúcs‑üzemmódról folytatott tanulmány volt az alapja a Magyar Kormány által jóváhagyott módosított beruházási tervnek. A módosított beruházási terv olyan magyar dokumentum, amely leírja a Projekt legfontosabb elemeit, az építkezések ütemezését és finanszírozását.

(2) AZ ÉPÍTKEZÉSEKRE KRITIKÁK ZÚDULNAK

3.57. 1986 és 1988 között az építkezések lendületet vettek. Az osztrák vállalat Magyarország megrendelésre folytatta a nagymarosi gát építését. A magyar vállalatok és alvállalkozóik a Közös Építési Tervnek megfelelően a Projekt csehszlovákiai szakaszán dolgoztak, és közben magyarországi helyszíneken is, például a dunakiliti zárógátnál. A Teljhatalmú Kormánybiztosok találkozóinak Protokolljai, valamint a Protokollokhoz függelékként csatolt Közös Operatív Csoportok 1987‑es, 1988‑as és 1989‑es jelentései nagy nézeteltérésekről számolnak be. A legnagyobb kihívást a terebélyesedő környezetvédő mozgalmak jelentették Magyarországon kívül és belül. 1986‑ban 2655 aláírással petíciót juttatattak el az Elnöki Tanácshoz, amely népszavazást (referendumot) sürgetett a Projektről. A Projekt elleni első nagyobb szabású tüntetés 1988. május 27‑én Budapesten történt. Több ezer ember tiltakozott a Ausztria nagykövetsége előtt az projektben történő osztrák részvétel miatt. Néhány hónappal később, 1988. szeptember 12‑én több, mint 40000 ember tüntetett a Projekt ellen. A jelszavak a Projektet azonosították a sztálinizmussal, és a felszólalók éles kritikával illették annak környezeti és gazdasági hiányosságait.

3.58. 1987‑től a tervet egyre növekvő mértékben érte nemzetközi kritika. 1987. április 9‑én az Osztrák Zöld Párt és a Néppárt hivatalos látogatást tett a helyszínen, és kritikus hangvételű kérdéseket intéztek a magyar beruházó képviselőjéhez. 1987‑ben világméretű kampány indult, mely egy Sir David Attenborough és Michael McCloskey, a Sierra Club amerikai nemzeti elnöke által aláírt proklamációval kezdődött. 232 szervezet, közöttük a Greenpeace, a Sierra Club, a World Wildlife Fund USA írt alá, s a proklamációhoz mellékeltek egy kísérőlevelet.

3.59. A nyilvánosság részvétele a döntéshozatalban a politikai élet egyre többet tárgyalt részévé vált. A magyar környezetvédő szervezetek 1988. augusztus 11‑én nyilatkozatot adtak ki, amelyben népszavazás megtartására, s a nagymarosi ideiglenes hajózó útvonal munkálatainak felfüggesztésére szólítottak föl. A nyilatkozatot több vezető környezetvédő csoport és az újonnan megalakult pártok több politikusa aláírta (Fiatal Demokraták Szövetsége, Magyar Demokrata Fórum, Szabad Demokraták Szövetsége).

3.60. A referendum kérdését megtárgyalta az Országgyűlés. Bár az ekkori Parlamentnek csaknem valamennyi tagja még az uralkodó egypártrendszer képviselője volt, a politikai szabadság egyre viharosabb szele az Országgyűlésben is éreztetni kezdte a hatását (ekkor még évente csak néhány héten keresztül volt szokás ülésezni), s ugyanígy az a mozgalom, amely a Nagymarosi Zárógát építkezéseinek felfüggesztését, s a Projekt felmondása lehetőségeire irányuló vizsgálódásokat szorgalmazta. 1988. június 30‑án a Magyar Országgyűlés úgy határozott, hogy őszi ülésszakán megtárgyalja a Projekt kapcsán fölmerült kérdéseket, és felkérte a Kormányt, készítsen beszámolót a Nagymarosi Gát építkezéseinek alternatíváiról és felfüg­gesztése/felmondása lehetőségeiről.

3.61. Ez a döntés arra kényszerítette a Magyar Kormányt, hogy 1988. szeptember 7‑én, az Országgyűlés őszi ülésszakának megkezdése előtt vizsgálja felül a Projektet. A döntés az építkezések folytatása mellett szól, de ezt bizonyos feltételekhez kötötte. Ugyanakkor kiderült, mennyire eltérőek a vélemények az egész Projekt gazdasági és környezeti hatásaival kapcsolat­ban, különösen a nagymarosi rész vonatkozásában.

3.62. A Magyar Tudományos Akadémia 1988. szeptember 29‑i Nyilatkozata tagadta vagy kétségbevonta a Kormányzat legtöbb gazdasági számításának és előrejelzésének helyességét, és erre a következtetésre jutott:

"A... nagymarosi vízierőmű építése folytatására kiadott hivatalos magyarázat feltételezi, hogy optimálisak a befejezéssel kapcsolatos körülmények, miközben az ellenkező szélsőség jellemzi az építkezések leállításának következményeiről adott értékelést.

‑ A folytatásnak még most is reális alternatívája az építkezések elhalasztása;

‑ A nagymarosi építkezések elhalasztása olyan megoldás, amely a gazdasági terheket némileg csökkenteni tudja, és ami kétségtelenül kisebb környezeti kockázattal jár."

3.63. 1988. október 6‑7‑én az Országgyűlés megvitatta, hogy a nagymarosi zárógát építkezéseit fejezzék‑e be, vagy hagyják abba. Addig csak a munkaterületet védeni hivatott körtöltés készült csupán el. Az Országgyűlés tagjai a vita előtt megkapták a Kormány által összeállított terjedelmes beszámolót, a Magyar Tudományos Akadémia kritikai észrevételeit tartalmazó anyagot, ugyanakkor csak a vita előestéjén vehették kézbe. A magyar Szocialista Munkáspárt azt az utasítást adta tagjainak ‑ közülük került ki a parlamenti tagok túlnyomó többsége ‑, hogy szavazzanak a Projektre. A határozat ennek megfelelően át is ment. Ugyanakkor abban a korban szokatlan volt a vita és a szavazás ténye. Akadtak országgyűlési tagok, akik készek voltak szembeszállni a Kormánnyal az egyéni szavazást ez alkalommal kivételesen közvetítő tévékamerák előtt. A szavazás eredmény: 317 igen, 19 nem, 31 tartózkodás. A parlamenti döntés azonban nem vált törvénnyé vagy hivatalos határozattá, hanem csupán a Kormány be­számolójának jóváhagyását jelentette. Ezzel együtt új elemek is fölmerültek, pl.:

"2. Az ökológiai kockázatot minimalizálni kell. Ezért az építkezés és az üzemeltetés alatt az ökológiai szempontok érvényesülnek a gazdasági szempontokkal szemben...

3. Az üzemeltetés vezérelve deklaráltan az, hogy a Duna vízminősége nem romolhat. A csúcsra járatást csak azután szabad elkezdeni, ha már a rendszer biztonságos üzemeltetése, a környezeti kockázatok kivédése érdekében elkészültek a folyó mindkét partján a szennyvízkezelő művek."

3.64. 1988. október 30‑án Budapesten és a világ sok nagy városában tüntettek a Parlament határozata ellen.

3.65. A környezet védelme és a vízminőség miatti aggodalom még a parlamenti döntésből is kitűnik. Erről tárgyalt a Határvizek magyar és csehszlovák Kormányképviselője 1988. december 7‑8‑án. A Magyar Kormánybiztos a parlamenti határozatot említette, különösen is kiemelve a vízminőséggel foglalkozó 3. pontot. A Kormánybiztosok...

"azzal bízták meg a vízminőséggel foglalkozó albizottságot, hogy vizsgálják meg a Bős‑Nagymarosi Gátrendszer okozta vizminőségi hatásokat... és e tevékenység keretében fektessenek le egy a két ország területén a térséget érintő szennyvízkezelő művekre vonatkozó építési tervet. Az albizottság határozza meg a munkálatok ütemezését, és azokat a helyszíni kontrollokat, amiket a vízminőség fokozott védelme megkíván."

3.66. Egy 1989. január 6‑i határozattal a Magyar Kormány is megkísérelt reagálni a környezetvédelemmel összefüggő aggodalmakra az újonnan választott miniszterelnök, Németh Miklós úr vezetésével. A határozat felszólította a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási minisztert, valamint a Teljhatalmú Kormánybiztost, hogy "kezdeményezzen egy magyar‑csehsz­lovák környezetvédelmi megállapodást [a Projetről], valamint egy ilyen szempontú operatív tervet", és hogy állítsa össze ezen tárgyalások irányelveit. Az Akcióterv módosításokat és kiegészítéseket tervezett a Projekt egészére azzal a céllal, hogy "minimalizálni lehessen az ökológiai kockázatokat". Deklarálta, hogy "a csúcsrajáratásos üzemmód csak azután kezdődhet meg, miután elkészültek a szükséges szennyvízkezelő telepek a rendszer működésének mindkét oldalán olyan módon, hogy az biztosítja a rendszernek környezeti kockázatok nélküli működtetését." A Terv ismételten hangsúlyozta azt az igényt, hogy a kockázatokat minimumra kell csökkenteni azáltal, hogy Csehszlovákiával kötnek egy megállapodást, amely leszögezi a kívánatos környezeti viszonyokat.

3.67. A két fél különböző kormányzati szinteken folytatott tárgyalásokat egy olyan esetleges megállapodás megszövegezéséről, amely lefektetné a Projekt környezeti aspektusait. A csehszlovák nagykövet búcsúztatására rendezett fogadáson, 1988. december 19‑én Németh miniszterelnök hangsúlyozta, hogy szükséges lenne még egy megállapodást kötni, amely az érintett Duna‑szakasz víztisztító műveivel foglalkozna. A Szlovák Kormány 1989. január 18‑i döntése kimondta, hogy a Projektet csak abban az esetben lehet üzembehelyezni, ha rövid és hosszú távon biztosítottak a környezeti előfeltételek.

3.68. A Magyar‑Csehszlovák Gazdasági, Tudományos és Műszaki Együttműködési Bizottság 1989. március 23‑án úgy határozott, hogy:

"A felek megállapodnak abban, hogy a Bős‑Nagymarosi Gátrendszer által érintett régió környezeti állapota a Gátrendszer üzemeltetése következtében nem romolhat. A Duna vízminőségének megőrzését... alapvető követelménynek tekintik."

3.69. A határozat értelmében miniszteriális szintű tárgyalásokra van szükség, és egy 1989. április 8‑án kelt közösen elfogadott javaslat úgy rendelkezett, hogy:

"‑ A szerződő felek megállapodnak abban, hogy kozkázatmentes csúcsrajáratás csak azután kezdődhet el, hogy megtörténik a vízminőséget garantáló berendezések üzembehelyezése. Ezt az előfeltételt figyelembe kell venni a Bős‑Nagymarosi Gátrendszer üzemmódjának meghatározásánál.

‑ E cél elérése érdekében a felek megállapodnak abban, hogy a szükséges szenny­víztisztító telepeket a csúcsra járatás megkezdése előtt megépítik."

3.70. Eközben a Magyar Kormányra egyre nagyobb nyomás nehezedett a Projekt átértékelése irányában. Megújult a kampány annak érdekében, hogy a Parlamentet népszavazás megtartására kényszerítsék a Projekt sorsáról, és ennek során 140000 aláírást gyűjtöttek össze. A magyar jogrendszerben akkor még nem voltak procedurális szabályok a népszavazásra vonatkozóan, ezért a kérdés politikai kérdéssé vált. Németh miniszterelnök 1989. március 8‑án bejelentette, hogy 1989. májusa előtt, amíg a Parlament át nem nézi a nagymarosi gát ügyét, a Projekttel kapcsolatban nem kerül sor megmásíthatatlan lépések foganatosítására.

3.71. A Projekt felülvizsgálatára irányuló népi nyomás ‑ legalábbis, ami a nagymarosi részt illeti ‑ nem tartotta vissza a Kormányt attól, hogy 1989. február 6‑án aláírjon egy olyan Protokollt, amely az építkezések felgyorsításáról szól. Ezt a Donaukraftwerke AG‑vel kötött szerződés tette szükségessé, mely nagy vízienergiaépítési kapacitást vonultatott föl. Az 1986‑os magyar Módosított Beruházási Terv már tartalmazott egy gyorsított ütemtervet, és az 1986‑ban folytatott tárgyalások nyomán Csehszlovákia jóváhagyta az új ütemtervet. 1988. január 12‑én a felek elvben megállapodtak abban, hogy a megszabott határidőket egy évvel előbbre hozzák. Később egy új Protokollt írtak alá a Magyar‑Csehszlovák Gazdasági, Tudományos és Műszaki Együttműködési Bizottság 1989. február 6‑i találkozóján.

3.72. Ily módon egy Csehszlovákia és Magyarország által 1988. januárjában elfogadott határozat 1989. februárjában kormányközi megállapodássá lépett elő. Az időzítés nem szándékos, ugyanis csehszlovák kérésként elhengzott, hogy ennek aláírására ne szervezzenek külön találkozót, hanem az aláírást majd a Bizottság legközelebbi ülésén ejtsék meg. A Protokoll felváltotta a Kölcsönös Segítségnyújtási Megállapodást módosító 1983. október 10‑i Protokollt, magát az 1977‑es szerzďdést módosító Protokollt azonban nem. Ennek következtében inkonzisztencia keletkezett a Projekt befejezésére vonatkozó jogi kötelezettségvállalások között. Az 1977‑es Szerződés a módosító Protokollal együtt volt érvényes, amely hosszabb határidőket szabott meg. A Kölcsönös Segítségnyújtási Megállapodás, amit módosított az 1989‑es Protokoll, előrehozott határidőkről rendelkezett. Ezt az ellentmondás sose számolták fel.

3.73. Az 1989‑es, a Projekt befejezésével kapcsolatban új határidőket megállapító Protokollt nem tették közzé, és a Kormány, a tiltakozások nyomására, tanulmányokat készíttetett a Projekt életképességéről. Az Országos Tervhivatal, a Nemzeti Bank és más intézmények számításokat végeztek, amiket külső szakértők gyakorta illettek kritikával. Az egyetlen pont, amiben valamennyi elemző egyetértett, az volt, hogy a Projekt a legkedvezďbb diszkont ráták mellett sem lehet nyereséges, és még akkor sem, ha a javító intézkedések a legmagasabb hatásfokot érik el. Például az Országos Tervhivatal beszámolója elismerte, hogy 1000 millió Ft (több mint 140 millió USD) veszteség lesz a jelenlegi értéken, ha a projektet befejezik, míg a gátrendszer egyik tervezőjének független számításai szerint 56000 millió Forintot (több mint 700 millió USD‑t) lehet megtakarítani azzal, ha a nagymarosi részt nem építik meg. Ugyanakkor az értékelések kiinduló pontjai sok vonatkozásban eltérnek egymástól. Pl. azzal a beruházással kapcsolatban, aminek segítségével Csehszlovákiának energiában kellene ellentételezésül a kiesett energiát pótolni.

(3) A MUNKÁLATOK FELFÜG­GESZTÉSÉ­RÖL HOZOTT DÖNTÉS

3.74 1989. márciusában egy független, nem magyarokból álló szakértői csoport vizsgálta a Gátrendszert ‑ a Magyar Kormánynak egy 1988. évvégi felkérése alapján ‑, és az "Ecologia" védnöksége alatt kiadták Bevezető bes­zámolójukat.103 A Gátrendszerre vonatkozó, valószinű környezeti hatásait jól dokumentáltan bemutató anyag alapján azt ajánlották, a már elkezdett Projektet tervezzék át az érintettek. 1989. május 3‑án a miniszterelnök és független szakértőkből felállt Tanácsadó Bizottsága összeültek és vizsgálták vizsgálták az Országos Tervhivatal költség/haszon‑elemzéseit s az ezekhez fűzött kommen­tárokat, majd megbeszéléseket tartottak a Duna Körrel.104 A Tanácsadó Bizottság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a Nagymarosi Gát építkezéseivel való felhagyás környezeti és gazdasági szempontból egyaránt ésszerűbb megoldás, mint a folytatás. A vélemények ezzel egyidőben tükrözték a Projekt körül kialakult igen nagy bizonytalanságot. Az ipari miniszter és az Országos Tervező Bizottság elnöke elismerte, hogy a számítások sok bizonytalan pontot tartalmaznak, mert az energiaiparban tapasztalható árvisszaesés a Projekt felmondásának költségeit akár 1000 millió Ft‑tal is csökkentheti.

3.75 1989. május 13‑án a Magyar Kormány elfogadta a "Nagymarosi munkálatok felfüg­gesztéséről" szóló határozatot. Egyenlőre a nagymarosi munkálatoknak csupán felfüggesztésére gondoltak. A határozat nem érintette a dunkaliti építkezéseket és a Bősi Gátrendszer munkálatait. Az ügyben illetékes minisztereknek a Határozat ezt az utasítást adta:

"adjanak megbízásba további tanulmányokat [arról, hogy a Nagymarosi Zárógát építkezéseinek folytatása milyen hatásokkal járna együtt] annak érdekében, hogy a Minisztertanács [ti. a Kormány] olyan helyzetbe kerüljön, hogt jól megalapo­zott ajánlásokat tudjon megfogalmazni a Parlament számára a beruházás felépítéséről szóló nemzetközi szerződés módosítása ügyében." ^­105

A határozat nem mondott semmit a felfüggesztés időtartamáról, ugyanakkor az illetékes minisztereket arra szólította fel, hogy a kért tanulmányok elkészítését 1989. július 31‑ig eszközöljék. A tanulmányoknak az volt a célja, hogy a Kormány azok alapján meg tudjon felelni a Projekttel kapcsolatban az Országgyűlés által hangoztatott kritikáknak, és hogy elébemenjen a Projekttel kapcsolatban népszavazást követelő népi kezdeményezésnek.

3.76 A Határozat felszólította a Parlamentet, andjon jogosítványt a Csehszlovákiával folytatandó olyan irányú tárgyalásokra, amik az 1977‑es Szerződés módosítását lehetővé teszik. A Kormánynak az volt a terve, hogy az Országgyűlést a dolgok lényegi irányításába vonja bele, nevezetesen abba, hogy döntse el, felmondják‑e a Nagyamarosi Gátrendszer megépítésének tervét, vagy csak felfüggesztik a munkálatokat addig, amíg el nem készülnek a további kutatások. A Kormány ezzel együtt kifejezte abbéli eltökéltségét, hogy visszavonhatatlan egyoldalú döntést nem fog hozni.

3.77 A Magyar Kormány döntését támogatta a Szlovák Természet‑ és Tájvédők Uniója. E szervezet 1200 taggal és mintegy 10.000 támogatóval rendelkezett, és azt írták a Magyar Kormánynak és a Szövetségi és Szlovák Kormányoknak:

"A Nagymarosi Vízierőmű építkezéseinek abbahagyása ‑ szilárd álláspontunk szerint ‑ hosszú távon nem csöpán ökológiai, hanem gazdasági szempontból is takarékosságot jelent, sőt ugyanez áll a messze tekintő politikai szempontokra is."106

Ugyancsak májusban adta ki az Ecologia "Időközi beszámolóját", amely hangsúlyozta, hogy "a Bős‑nagymarosi Gátrendszer projektjét fel kell függeszteni az országos vitáknak ebben a mostani időszakában..."¹⁰⁷

3.78 Néhány nappal később ‑ 1989. május 24‑én ‑ Németh miniszterelnök Prágában meglátogatta csehszlovák kollégáját, Adamec miniszterelnököt, és tájékoztatta őt a magyar döntés hátteréről. Adamec miniszterelnök készségét fejezte ki az új környezeti és szeizmikus szempontok tanulmányozására. Németh miniszterelnök válaszul azt emelte ki, hogy felelősek vagyunk a jövő nemzedékért, és e felelősségünk alapján kell megvizsgálnunk az ökológiai szempontokat is. A két miniszterelnök úgy határozott, hogy létesítenek egy közös, tanulmányt készítő csoportot, amely két hónap múlva fog jelentést tenni.108

3.79 Az ezen a találkozón elért megállapodást tükrözte az 1989. június 9‑én a két Teljhatalmú Kormánybiztos által Pozsonyban aláírt Protokoll. Bár a csehszlovák Teljhatalmú Kormánybiztos tiltakozott a felfüggesztést kimondó magyar döntés ellen, abban egyetértett, hogy kétoldalú szakértői bizottságot kell felállítani az ökológiai, szeizmológiai és egyéb szempontok tanulmányozására.

3.80 1989. június 2‑án a Magyar Parlament megszavazta a 9/1989. számú határozatot "A Minisztertanácsnak a Bős‑Nagymarosi Gátrendszer nagymarosi munkálatainak felfüggesztését kimondó döntésére vonatkozó beszámolóról".109 A Határozat azt a meghatalmazást adta a Kormánynak, hogy Csehszlovákiával kezdeményezzen előzetes tárgyalásokat az 1977‑es Szerződés módosításáról, és ezen módosítások esetleges kihatásairól.

3.81 A 1071/1989 (VI.15) számú Kormányhatározat ennek következtében utasította a miniszterelnök‑helyettest arra, hogy alakítson szakértői bizottságot, amely vizsgálja a Nagymarosi Gátrendszer folytatásának illetve leállításának lehetséges következményeit, és erről jelentést készít. 1989. augusztusában három csoport nyújtotta be elkészült beszámolóit: egy műszaki és ökológiai kérdésekkel foglalkozott, a másik jogi vonatkozásokat vizsgált, a harmadik pedig gazdasági kérdésekkel foglalkozott.110 Egyik sem a projekt folytatása mellett szállt síkra.

3.82 1989. június 24‑én Meggyessy miniszterelnök‑helyettes levelet intézett csehszlovák kollégájához, Pavel Hrivak miniszterelnök‑helyetteshez, melyben közös tudományos szakértői bizottságok felállítását javasolta a következő témakörökben: (1) hidrológiai és ökológiai kérdések, és (2) geológiai és szeizmológiai kérdések. Továbbá javasolta, hogy hozzanak létre kormányközi szakértői csoportokat annak vizsgálatára, hogy az 1977‑es szerződés 15. Cikkelyében kikötött vízminőségi követelményeknek milyen körülmények között lehet megfelelni. A levél, a magyar feltárásokat összefoglaló két tanulmány kíséretében 1989. június 26‑án került átadásra, a teljhatalmú Kormánybiztosok találkozóján.111 A találkozó Emlékeztetője kijelenti:

"1989. május 13‑án a magyar fél tájékoztatta a csehszlovák felet a nagymarosi munkálatok felfüggesztéséről."¹¹²

3.83 1989. július 13‑án Vladimir Lokvenc, csehszlovák teljhatalmú Kormánybiztos megerősí­tette, hogy Csehszlovákia kész tárgyalni a három szakmai munkacsoportról (hidrológia és ökológia, geológia és szeizmográfia, termőtalaj és mezőgazdaság). Javasolta egy negyedik, gazdasági kérdésekkel foglalkozó csoport felállítását, javasolta a Projekt befejezését, és válaszul a június 26‑án átadott két tanulmányra113, egy 19 oldalas dokumentumot adott át.

3.84 A közös tudományos szakértői csoportok tanácskozására 1989. július 17‑19‑én került sor. A Projekt költségére és előnyeire, valamint a fenyegető kockázatokra és károkra vonatkozóan nagyon eltértek egymástól a nézetek. Magyarország további tanulmányok készítésének igényét hangsúlyozta, ezzel együtt helyszíni megfigyeléseket és több évet igénybe vevő, változatlan természeti környezetben zajló hosszú kutatásokat sürgetett, miközben a csehszlovák szakértőknek az volt a véleménye, hogy a Projektnek tulajdonított kockázatokat minimalizálni vagy megszüntetni lehet az építkezések és az üzemelés közben.¹¹⁴

3.85 1989. július 20‑án Budapesten találkozott Németh és Adamec miniszterelnök. Magyar­ország továbbra is törekedett, hogy mielőtt jóvátehetetlen lépések következnének be, oldják fel a szakértők azon nehézségeit, ahol nem tudtak egyetértésre jutni. Hangsúlyozva, hogy végső döntést kell hozni a Nagymarosi Zárógát folytatásáról vagy felszámolásáról, két alternatívát javasolt:

(1) A Gátrendszer minden összetevője építésének ‑ ideértve a csehszlovákiai részeket is ‑ kétoldalú felfüggesztése 3‑5 évre, és a Projekt által fölvetett környezetvédelmi problémák közös kutatása nemzetközi szakértő szervek bevonásával, oly módon, hogy közben a végső döntés joga a két félé maradna. A lehetséges eredmények közé tartozik a teljes Projekt folytatása a megfelelő környezetvédelmi garanciákkal, vagy részben vagy egészben történő leállítása.

(2) A dunakiliti munkálatok felfüggesztése, azaz a Duna‑meder elrekesztésének egy évvel való elhalasztása. Ez az alternatíva egy környezetvédelmi megállapodás megkötését helyezte kilátásba, valamint az 1977‑es Szerződésnek egy ilyen értelmű módosítását. Továbbá felül kellene vizsgálni a műszaki előfeltételeket és az üzemeltetés ütemezését, s a felek elköteleznék magukat amellett, hogy a Gátrendszert néhány évig nem nem működtetik csúcsrajáratással.

Bár Csehszlovákia ragaszkodott az 1977‑es Szerződés megtartásához, beleegyezett a további tudományos vizsgálatokba. megegyeztek abban, hogy a két miniszterelnök még ugyanabban az évben megtartja harmadik találkozóját is.¹¹⁵

3.86 A tárgyalások hangnemével összhangban a Magyar Kormány még ugyanezen a napon (július 20‑án) meghozta 3205/1989. sz. Határozatát, amely a nagymarosi munkálatok felfüggesztését 1989. október 31‑ig meghosszabbította. Egyúttal felfüggesztette a Dunakilitinél zajló munkálatokat, amelyek a Duna elterelését 1989. októberére tűzte ki.

3.87 Ezután a nézetek intenzív megvitatása következett. Csehszlovákia, egy 1989. augusztus 18‑i Szóbeli jegyzékben azt állította, hogy a Duna elrekesztésének elhalasztására irányuló magyar döntés új és váratlan elem a viták során, mellyel Magyarország nemzetközi kötelezettség­vállalásait sérti meg, és ezért csehszlovákiának kártérítés jár.¹¹⁶

3.88 A Magyar Ipari Minisztérium és a csehszlovák Tüzelőanyag és Energiaügyi Minisztérium közötti 1989. augusztus 21‑22‑én folyt tárgyalások alatt Csehszlovákia formálisan egyoldalú lépések megtételével fenyegetőzött, melyekkel "biztosítani lehet a Bősi gátrendszer működ­tetését", amennyiben Magyarország nem folytatja a Duna elrekesztésére irányuló munkálatokat. ¹¹⁷ Az egyoldalú lépéssel való fenyegetőzés még világosabbá vált az Adamec miniszterelnök 1989. augusztus 31‑én kelt levelében:

"...arra fogunk kényszerülni, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaság szuverén területén tegyünk meg olyan lépéseket, amiknek következtében lehetséges lesz a bősi résznek az 1977. szeptember 16‑i Szerződésben meghatározott mértékű vízellátása. E lépések természetesen ideiglenes jellegűek lennének, mivel CsSzK továbbra is kész a teljes Bős‑Nagymarosi Gátrendszer megépítésére a fent említett Szerződésnek meg­felelően, feltéve, hogy a Magyar Népköztársaság hajlandónak mutatkozik a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kártalanítására a Magyar Népköztársaság által jogtalanul foganatosított lépések által okozott károk fejében."¹¹⁸

3.89 1989. szeptember 1‑jén Magyarország Szóbeli jegyzékben ismételten megerősítette a két magyar javaslatot, és visszautasította az 1989. augusztus 18‑i csehszlovák szóbeli jegyzéket. Megjegyezte, hogy miközben Csehszlovákia az 1989. július 20‑i találkozón elzárkózott az 1977‑es Szerződés módosítása elől, észrevételezte "a felfüggesztés kiterjesztését, de nem tett ellenvetést a Dunakilitinél folytatott, a Duna elrekesztésére irányuló előkészületi munkálatok leállításával kapcsolatban", és ezért tagadta, hogy a magyar lépés egyoldalúnak számítana. A Szóbeli jegyzék megjegyzi:

"Az a véleményünk, hogy Magyarország és Csehszlovákia egyaránt szükséghelyzetben van, és a két Kormány lépéseit ennek megfelelően kell összehngolni. A magyar fél nem talál magyarázatot a környezetvédelmi garanciákról és az optimális üzemmódról folytatandó tárgyalásoktól való merev elzárkózásra.

A csehszlovák fél semmiféle olyan dologról nem hajlandó tárgyalni, ami az [1977‑es] Szerződés módosítását jelentené... még akkor sem, amikor a tudomány alapvető kétségeit hangoztatja a Gátrendszer ökológiai ártalmatlanságával kapcsolatban...

A magyar fél az [1977‑es] Szerződés alapelveinek megfelelően abból indul ki, hogy a nyereség és a lehetséges anyagi veszteség, a természet munkájába való beleavatkozás kockázata, ennek megelőzése vagy elhárítása közös feladat. Ezért a magyar fél nem látja alapját a csehszlovák kártérítési követeléseknek annélkül, hogy tárgyalások ne folynának a felfüggesztés jelenlegi időszakában.

A Duna‑meder Dunakilitinél tervezett elrekesztésének a magyar fél általi felfüggesztése önmagában nem áll ellentétben sem a Bős‑Nagymarosi Gátrendszer koncepciójának meg­valósításával, sem a Bősi Gátrendszer megépítésével. A felfüggesztés kétségtelenül az első vízienergia‑generátor üzembehelyezésének elhalasztását jelenti, ám figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a felfüggesztésnek ez az időszaka az utolsó alkalom arra, hogy a felek alaposan és minden időkre szembenézzenek a környezetvédelmi szempontból elhanyagolhatatalan közös munkálatok szükségességével...

A két Kormány teljhatalmú megbízottai által vezetett, 1989. augusztus 21‑23‑i szakértői tanácskozáson a magyar fél azt kérte, tájékozódhasson azon műszaki ellenintézkedések természete felől, amiket információink szerint a csehszlovák fél fontolgat...

Amennyiben egy ilyen csehszlovák intézkedés bekövetkezik, akkor azt a magyar fél az 1977‑es Szerződés komoly megsértésének tartaná."¹¹⁹

3.90 Medgyessy és Hrivnak miniszterelnök‑helyettesek 1989. szeptember 9‑i találkozóján a felek kicserélték nézeteiket. Magyarország csalódását fejezte ki amiatt, hogy nem kapott választ az 1989. július 20‑án előterjesztett javaslataira, és tiltakozott csehszlovákiának az 1989. augusztus 18‑i Szóbeli jegyzékében és Adamec úr 1989. augusztus 31‑i levelében megfogalmazottak miatt, melyek jelezték, hogy Csehszlovákia egyoldalú lépések megtételére "érzi kényszerítve magát", azaz a partmenti államok beleegyezése nélkül kívánja megvalósítani a Duna elrekesztését. A tervezett egyoldalú megoldás terveit és dokumentációját követelte.

3.91 Csehszlovákia megismételte az egyoldalú lépés megtételének szándékát abban az esetben, ha Magyarország nem teszi lehetővé a Duna elrekesztését oly módon, ahogy azt az eredeti tervek tartalmazzák, ugyanakkor hangsúlyozta ennek a "megoldásnak" az ideiglenes jellegét. Csehszlovákia kész a Bős‑Nagymarosi Gátrendszernek az 1977‑es Szerződésben foglaltaknak megfelelő módon történő megépítésére abban az esetben, ha Magyarország is beleegyezik ebbe, és ha kész kártérítést fizetni Csehszlovákiának a késedelmeskedés okozta károk miatt. Az álláspontok lényeges eltérése ellenére abban állapodott meg a két miniszterelnök‑helyettes, hogy további szakértői megbeszéléseket szerveznek.

3.92 A nemzetközi jogi szakértők 1989. szeptember 18‑20‑án lezajlott tanácskozásain a küldöttségek nem tudtak mást elérni, mint hogy rögzítették a lényeges nézeteltéréseket.120 Ezzel szemben amikor a tudósok találkoztak 1989. szeptember 25‑27‑én, hogy a vízminőségről és a Dunakiliti‑Hrusov‑tározó ökológiájáról tanácskozzanak¹²¹, egyetértettek az alábbiakban:

"A fitoplanktonok (nyilt vízi algák) mennyisége nőni fog. A felszín alatti vízek minőségét minden körülmények között óvni kell, hogy a lakosság ivóvízellátását károsodás ne érje. Minden szükséges intézkedést meg kell hozni annak érdekében, hogy károsodás ne érje a Duna vízének öntisztító képességét."¹²²

Ugyanacsak egyetértettek abban, hogy állandó megfigyelő rendszer kiépítésére van szükség. Ugyanakkor több ponton megmaradtak az eltérő álláspontok. A magyar szakértők például ezt állították:

"(2) Nem értünk egyet a csehszlovák küldöttség azon véleményével, hogy a felvetett problémák többségét elég tanulmányozni és megoldani a Gátrendszer elkészülte után, különösen a Dunakiliti‑Hrusov‑tározó feltöltése után. Számos esetben még az alternatív megoldásoknak még a hatósugarát sem lehet fölmérni, és egy 1:1 lépték‑arányú természeti környezettel folytatott "kisérletett" hallatlanul kockázatosnak tartunk.

(3) Bizonyított ténynek tekintjuük, hogy amennyiben elkészül a Dunakiliti‑Hrusov‑­tározó, a trophitás körülményeiu kedvezőtlenül megváltoznak, mert többszörösére szaporodik az alga‑biomassza."¹²³

3.93 1989. október 4‑én Németh miniszterelnök válaszolt Adamec miniszterelnöknek, s a le vélben ezt írta:

"Tekintettel az építkezések előrehaladott voltára, mindkét ország most van utoljára abban a helyzetben, hogy környezetvédő intézkedéseket foganatosítson a közös erőművön. Meg vagyok győződve arról, hogy Kormányainkat a népünk iránti elkötelezettség vezérli, s elkötelezettség a jövő nemzedéke iránt, és közös kötelességünk, hogy teljesen és értékelhetően összeegyeztessük népeink közös érdekeit...

Szeretném hangsúlyozni, hogy a Magyar Kormánynak a nemzetközi jog a kiindulási pontja, amely megköveteli, hogy amennyi úgy érzik, veszélyben a környezet, az államoknak joga és kötelessége felfüggeszteni a munkálatokat annak érdekében, hogy el lehessen kerülni a nem kívánatos ökológiai hatásokat, joga és kötelesseége továbbá tárgyalások kezdeményezése. A magyar fél ezeket az intézkedéseit a legjobb meg­győződése szerint teszi és teljesen törvényesnek gondolja. Ezért nem látok alapot semmiféle kártérítésre, amint arra az ön levele utal...

Azt javasoljuk a Dunakiliti‑Hrusov‑tározó kapcsán felmerült környezeti kockázat minimalizálásával kapcsolatban, hogy kössünk megállapodást egy komplex vízminőség­védelmi rendszerről, aminek részét alkotnák bizonyos műszaki, operatív és ökológiai garanciák. Ezeket el lehetne érni az 1977‑es Szerződés 15. és 19. Cikkelyeiben leírt rendelkezések további pontosításával, természetesen figyelemmel arra a tényre, hogy a korábbi követelmények rendszere nem igazodott az időrendhez. Javasoljuk, hogy a mondott megállapodás megszerkezsztésére kerüljön sor legkésőbb 1990. július 30‑ig.

A Magyar Kormány azt javasolja, hogy a magyar és csehszlovák fél hívja meg nemzetközi tuddományos szervezetek képviselőit a Dunakiliti‑Hrusov‑tározó, a dunakiliti zárógát, az erőmű csatorna, a bősi vízierőmű és a Duna nagymarosi szakasza vízminő­ségére és üzemeltetésére vonatkozó garanciarendszer végrehajtásának ellenőrzésére.

Ha a Gátrendszer üzemeltetésénél leteszünk a csúcs‑üzemmódról, akkor az nem csupán azzal járna együtt, hogy nem kellene a nagymarosi tározó körüli környezet jelentős rombolását végezni, hanem ezek a káros hatások csökkennének a rendszer felsőbb szakaszain is. Ennek megfelelően a Magyar Kormány tárgyalásokat javasol a nagymarosi zárógáttal összefüggő munkálatok leállításával együttjáró műszaki/gazdasági korrekciók­ról, valamint az 1977. szeptember 16‑i Szerződés ilyen értelmű módosításáról

Kedves Miniszterelnök Elvtárs!

Ebben az időszakban, amikor a kelet‑európai régióban mindennaposak a feszültségek, és amikor egy társadalmi‑gazdasági megújulás időszakában élünk, ha sikerül megállapod­nunk, azzal példát adhatunk Európa népeinek azzal, hogy képesek vagyunk harmóniát teremteni az ember és a természeti környezet között, és tudunk együtt cselekedni egy ilyen nagy jelentőségű ügyben."¹²⁴

3.94 Ezen hónapol lutatási eredményei megerősíteték azokat a magyar félelmeket, melyek szerint a Projekt több ponton kockázatokat és veszélyeket rejt magában.. A World Wildlife Fund például 1989. augusztus 28‑án átfogó beszámolót készített a Projektről, amelyben ezekre a következtetésekre jutott:

(1) a Projekt negatív hatással van a környezetre;

(2) a rendelkezésre álló környezeti és műszaki adatok nem elégségesek a Projekt építkezéseinek folytatásához majd a Projekt üzembehelyezéséhez, és

(3) szükséges, hogy az építkezésekre legalább három éves moratóriumot mondjanak ki.¹²⁵

3.95 Egy magyar szakértői bizottság ugyancsak arra az álláspontra jutott, hogy a Kormánynak és az Országgyűlésnek le kell állítania a nagymarosi építkezéseket, a munkálatok felfüggesztését pedig ki kell terjeszteni Dunakilitire. Az volt a véleményük, hogy nem csupán a nagymarosi zárógát, hanem a Projekt egésze megbízhatatlan környezeti szempontból:

"Felismertük, hogy a [Projekt] ördögi kört jelent, mert folytonosan föl kell venni a küzdelmet a megépítésével együttjáró kockázatokkal szemben. A teljes felszámolás lehetőségét is meg kell gondolni."¹²⁶

3.96 1989. októberében a felek komoly erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy a vita lerendeződjön a Duna tervezett elrekesztésének időpontja előtt. 1989. október 11‑én Németh miniszterelnök azt javasolta, hogy egy külön megállapodással számolják fel a Nagymarosi Zárógátat, mely megállapodásban egyúttal garanciákat rögzítenének le a komplex környezet­védelemre, vízminőségre és műszaki jellemzőkre vonatkozóan. A főbb installációk nem csúcs‑üzemmódban dolgoznak. Ha Csehszlovákia elfogadná a javaslatot, Magyarország folytatná a Duna elrekesztését, és a megállapodás aláírásakor be is fejezné ezt a munkálatot. A miniszterelnök ennek megfelelő értelmű módosításokat kezdeményezett az 1977‑es Szerződésen. Deklarálta továbbá, hogy amennyiben a felek nem kötnek megállapodást, és építkezések felfüggesztése mindaddig érvényes, amíg a környezetvédelmi feltételek nem érvényesülnek. Rámutatott arra, hogy ebben a szcenárióban Csehszlovákia nem jogosult kártérítésre a további építkezések után, csak akkor, ha a feleknek sikerül megállapodniuk a veszteségek kiter­helésében.¹²⁷

3.97 Adamec miniszterelnök válaszában hangsúlyozta, hogy Csehszlovákiának szüksége van energiára, érdekelt a hajózásban és abban, hogy a Projekt valamennyi részletében a terveknek megfelelően készüljön el. Megint utalt Csehszlovákia abbéli szándékára, hogy Csehszlovákia "műszaki pótmegoldást" fog alkalmazni, és hozzátette:

"Ez a műszaki megoldás biztosítani fogja a közös szerződéses dokumentumokban megállapodott vízmennyiségeket a Mosoni‑Duna és a régi Duna‑meder számára, továbbá ezzel egyidőben lehetővé teszi a hajózást."¹²⁸

3.98 A két miniszterelnök 1989. október 26‑án Pozsonyban megtartott további találkozójára került sor. 1989. október 30‑án adták át az Adamec úr véleményét tükröző Szóbeli jegyzéket. A Gátrendszerrel összefüggő műszaki, operatív és környezeti garanciák javaslatával előálló magyar ajánlásokkal foglalkozva kifejezésre juttatta:

"Készek vagyunk egy ilyen tárgyú konvenció rövid időn belüli aláírására azzal a feltétellel, ha a magyar fél Dunakilitinél haladéktalanul elrekeszti a Duna‑medret. A csehszlovák ajánlások ezen javaslata arra az előfeltételre épül, hogy a két ország illetékes vízügyi hatóságai két héttel azután kidolgozzák a mondott megállapodás műszaki alapelveit, s ezeket a helyettes külügyminiszterek az aláírása ereősítené meg. Miután megtörténik ezen alapelvek aláírással jelzett elfogadása, a magyar félnek el kell kezdeni a Duna‑meder tényleges elrekesztését. A megállapodás szövegét úgy kell kidolgozni, hogy az 1993. márciusának vége előtt aláírható legyen.

A Csehszlovák Kormány egy olyan értelmű külön megállapodás aláírását javasolta, mely szerint mindkét fél arra vállal kötelezettséget, hogy korlátozzák vagy kizárják a Bős‑Nagymarosi Gátrendszer csúcson történő üzemeltetését. E javaslatával a csehszlovák fél szeretné eloszlatni a magyar félnek azon aggodalmát, amely a csúcsra járatás üzemmódjának potenciális ökológiai hatásaira vonatkozik..."129

3.99 A Szóbeli jegyzék valóban tartalmazott új elemeket, különösen a garanciák biztosításáról kötendő szerződéssel kapcsolatban. Ugyanakkor Magyarországgal szemben azt a feltételt támasztotta, hogy haladéktalanul rekessze el a Dunát, és eközben még csak burkoltan sem célzott a garanciák végső tartalmára. Egyúttal elmulasztott választ adni a két legfontosabb magyar célkitűzésre: legalább egy évvel kerüljön elhalasztásra a Duna elrekesztése, miközben végezzenek kutatásokat a környezetvédelem témakörében. A Szóbeli jegyzék még hozzátette, hogy a Csehszlovák Kormány "semmilyen alapon nem látja szükségersnek az 1977‑es Szerződés módosítását, és kártérítést követelne, ha Magyarország egyoldalúan, nemzetközi kötelezettség­vállalásait megszegve úgy döntene, hogy nem építi meg a Nagymarosi Zárógátat". A Szóbeli jegyzék is szólt az "ideiglenes műszaki pótmegoldásról", azaz a Duna elterelésének egyoldalú csehszlovák lépéséről.

3.100 E tárgyalások sikertelensége a Közép‑Európában végbemenő történelmi változásokról alkotott eltérő vé;leményeket tükrözik. Magyarország ‑ egy héttel azután, hogy elfogadta az új alkotmányt ‑ a többpárti demokrácia politikai rendszerében élt. A Német Demokratikus Köztársaság politikai vezetése rendkívüli nyomásnak volt kitéve. Csehszlovákiában ugyanakkor a régi rend alatt mélyen gyökeret vert a gondolkodásban a KGST‑időszaktól örökölt felfogás: könnyedén beszéltek közelebbről nem meghatározott környezetvédelmi garanciákról, de csak azon az alapon, ha a Gátrendszer teljes egészében elkészül, függetlenül a következményektől; ráadásul e szemléletet az egyoldalú elrekesztés fenyegetésével kapcsolták össze, pontosan ugyanazzal a módszerrel, mint tették ezt 1982‑ben.¹³⁰

3.101 A Magyar Kormány Programját 1989. október 30‑án jóváhagyta a Parlament.131 A Parlament támogatta a Kormány azon törekvését, hogy felmondja a Nagymarosi Gát megépítését, és nem eszközli a Duna elrekesztését addig, ameddig biztosítékot nem kap visszafordíthatatlan környezeti károsodásokkal és az ésszerűtlenül magas kockázattal szemben. Az Országgyűlés megerősítette "az ökológiai megközelítés, a tudományos megbízhatóság és a nemzeti érdekek elsőségét", és arra hatalmazta fel a Kormányt, hogy a Csehszlovákiával folytatott tárgyalásokon az 1977‑es Szerződés megfelelő tartalmú módosításait kezdeményezze.

3.102 A magyar Külügyminisztérium egy 1989. november 3‑án kelt Szóbeli jegyzékben kezdeményezte ezeket a módosításokat. Kijelentette:

"Azzal, hogy a Gátrendszert esetleg az eredeti tervekkel összhangban építik meg, Magyarország és csehszlovákia könnyen abban a helyzetben találhatja magát, hogy ökológiai szükségállapot keletkezik. Ezért a magyar fél szükségesnek tartja a Gátrendszer csúcsra járatása elgondolásának elhagyását, s ennek megfelelően szükségesnek tartja a nagymarosi gát megépítésének elhagyását."¹³²

Magyarország feltétele a Duna elrekesztésének megvalósításánál az volt, hogy átfogó, adekvát környezeti, vízminőségi és műszaki garanciákat léptetnek életbe a negyobb építmények feletti szakaszoktól egészen Nagymarosig. A szerződés vázlatának elkíszítésére javasolt időpont 1989. novembere volt.

3.103 1989. november 30‑án egy előzetes szerződés‑vázlat átnyújtására került sor.133 A vázlat involválta az 1977‑es Szerződés módosítását ‑ Nagymaros nélkül ‑, és egy másik megállapodást bizonyos környezetvédelmi garanciákról, továbbá egy az egymással szembeni pénzügyi követelések lerendezéséről szóló megállapodást. Erre Csehszlovákiától nem érkezett válasz. 1990. január 10‑én Németh miniszterelnök tovább ment a javaslatokkal, amennyiben felvetette, hogy a módosítás kérdését csak azt követően tárgyalják, miután már megtörtént a Projekt alapos környezeti hatásvizsgálata. Ez a vizsgálat ‑ nemzetközi szakértők bevonásával ‑ tudományos kutatásokra alapozna.¹³⁴

3.104 1989 utolsó hónapjaiban zajlott Prágában a "bársonyos forradalom", és ekkor is történt egy olyan összeütközés, amely megerősítette a Cátrendszer ellenzőinek aggodalmait. December 2‑án a bősi bal oldali zsilipkaput, egy 34 m széles, 12,5 m magas acélpajzsot, mely a munkahelyett lett volna hivatva mindaddig óvni, amíg a végleges zsilipkaput be nem emelik, elmosta a víz és elsodorta ‑ mintegy 100 méterrel odébb ‑, lesodorva a zsilip aljába. A szakértők szerint hibás működés következtében történt meg a baleset, amely könnyen 30‑50 dolgozó halálát okozhatta volna, ha a dolog nem szombat este történik. Hibás volt a tervezés vagy a gyártás, ami miatt a megkövetelt üzemi terhelés 50%‑át sem bírta ki az acélpajzs.¹³⁵

3.105 Közép‑ és Kelet‑Európa hihetetlen változásainak légköre tökröződik Németh miniszter­elnök azon levelében, amit a nemrég kinevezett csehszlovák miniszterelnöknek, Marian Calfa úrnak írt. Már a megszólítás is szimbolikus: "Miniszterelnök úr", nem pedig "Elvtárs". Az 1990. január 10‑én kelt levél arról a magyar döntésről tájékoztatta Csehszlovákiát, mely szerint el kívánják hagyni a Nagymarosi Zárógátat, felmondják az építkezésekre megkötött magánjogi szerződéseket, és a Gátrendszerről folytatott tárgyalások jövőbeli kimenetelének függvényévé téve felfüggesztenek minden építkezést a Gátrendszer egészén. Németh miniszterelnök azt javasolta, hogy...

"készüljön egy közös csehszlovák‑magyar tudományos tanulmány nemzetközi tudományos szervezetek részvételével annak tanulmányozására, hogy mik a Dunakiliti‑Hrusov‑tározó, a bősi vízierőmű és az erőmű csatorna komplex ökológiai hatásai. Az előzőek alapján készüljön továbbá egy értékelés és "leltár" a jelenlegi környezeti helyzetről, amelynek a függvénye lenne a bősi vízierőmű sorsa. Az előzőek nyomán azután dönthetnénk a Szerződés módosításáról, vagy egy új szerződés megfogalmazásáról. Az a véleményem, hogy az év első felében elkészülhet ez a tanulmány s az ahhoz szükséges adatgyüjtés. Ezután, az év második felében lehetne tárgyalásokat folytatni az 1977‑es Szerződés módosításáról. Ez az időrend lehetővé teszi, hogy a Csehszlovákiában és Magyarországon elkövetkezendő választások nyomán megalakuló új kormányok hozhassák meg a végső döntést."¹³⁶

3.106 Az első remények akkor éldetek fel, amikor 1990. január 10‑én találkozott egymással a Magyar Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium államtitkára és a szlovák Erdőgazdálkodási, Vízgazdálkodási és Faipari minisztérium államtitkára. Az utóbbi bejelentette azt a hivatalos szlovák álláspontot, mely szerint Szlovákia elfogadja a Magyar Országgyűlésnek a Nagymarosi Zárógát nem megépítésére vonatkozó döntését, és lemondanak a csúcsra járatás üzemmódjáról. Kifejezte egyúttal azon készségét, hogy környezetvédelmi garanciák megadásáról megállapodást megelőző tanácskozást folytassanak.¹³⁷

3.107 A csehszlovák miniszterelnök 1990. február 15‑én kelt válaszában138 M. Calfa úr nem szállt vitába Németh úr január 10‑i kevelének kijelentéseivel, hanem egyetértett azzal, hogy a tárgyalásokat a bősi vízlépcső 1991‑ben esedékes üzembehelyezése miatt "haladéktalanul" el kell kezdeni.

3.108 Németh Miklós egy további, 1990. március 6‑án kelt levelében, megint felszólított a tudományos, nemzetközi tudós testületek bevonásával zajló kutatássorozat elvégzésére, melynek eredményei alapján lehetne újabb tárgyalásokat kezdeni. Magát a döntést az újonnan alakuló Kormányoknak és Parlamenteknek kellene meghozni. A levél ezzel zárult:

"A csehszlovák félnek azt javasoljuk, ugyancsak függessze fel a bősi vízierőműnél zajló munkálatokat, és hozzánk hasonlóan szorítkozzon az állagmegőrző tevékenységre... Nem szalaszthatjuk el azt a történelmi lehetőséget, amit az országunkban zajló társadalmi változások kínálnak számunkra."¹³⁹

A tárgyalások azonban nem kezdődhettek meg mindaddig, amíg az új kormányok valóban meg nem alakultak.

C. SZAKASZ TÁRGYALÁSOK, SZERZÖDÉSBONTÁS, A DUNA EL­REKESZTÉSE 1990 ‑ 1992

(1) AZ 1989‑BEN VÉGBEMENT POLITIKAI VÁLTOZÁSOK UTÁN

3.109 Közép‑ és Kelet‑Európa politikai változásai 1945 óta az első szabad választások megtartását tették lehetővé ‑ 1990. március 25‑én Magyarországon, 1990. június 8‑án pedig Csehszlovákiában. Magyarországon három nem kommunista párt alakított kormányzó koalíciót, melynek veztője Antall József miniszterelnök lett. Csehszlovákiában szövetségi miniszterelnökké Marian Calfa urat választották. E választások után a Szövetségi Parlament Václav Havelt emelte a kpztársasági elnöki székbe.

3.110 A kommunista diktatúrából a demokráciába való átmenet hónapokon keresztül elterelte a figyelmet a két országban Bős‑Nagymaros ügyéről. A Magyar Kormány ugyanakkor kezdettől fogva nem titkolta a Projekttel kapcsolatos álláspontját. Amikor Antall miniszterelnök 1990. május 22‑én ismertette kormánya programját, egyebek között a következőket mondta:

"A Kormány szakértők véleménye alapján a Dunai Gátrendszer megépítését hibának tartja, és a választott Csehszlovák Kormánnyal a lehető legkorábban tárgyalásokat fog kezdeményezni a mentesítő intézjedésekről és a keletkezett károk elosztásáról."140

3.111 A Teljhatalmú Kormánybiztosok 1990. május 31‑i találkozóján a magyar Kormánybiztos átnyújtotta csehszlovák kollégájának a Kormányprogram vonatkozó részletét. 1990. szeptember 27‑én a program kissé módosított angol szövege került átadásra a Csehszlovák Nagykövetségen. A program szerint:

"A dunai vízierőmű terve a végrehajtó hatalom érzéketlenségének szimbóluma minden modern, műszaki‑gazdasági megfontolással szemben... Megfelelő előkészületek után szándékunkban áll újból megtárgyalni az 1977‑es Szerződést. Minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy a beruházási terv ne legyen ütközőpont a két nemzet között."¹⁴¹

3.112 A csehszlovák válasz a csehszlovák Teljhatalmú Kormánybiztos levele formájában érkezett meg, amelyben a Kormánybiztos kijelentette:

"Szeretném biztosítani önöket afelől, hogy nekünk is érdekünkben áll minden erőfor­rásunkat a közös beruházás további sorsának megoldása érdekében összpontosítani... Készek vagyunk arra, hogy a vitatott kérdések teljes körét megvizsgáljuk tárgyalásaink bevezetéseképpen."¹⁴²

3.113 A Teljhatalmú Megbízottak, Sámsondi úr és Kocinger úr első tárgyalássorozata 1990. szeptember 6‑án Pozsonyban, majd 1990. október 17‑18‑án Budapesten zajlott. A megbeszélések Protokollja összefoglalja azt, ami a két Kormány álláspontjában eltér egymástól.¹⁴³ A csehszlovák Teljhatalmú Megbízott magyar szakértőket hívott meg arra, hogy a pozsonyi Comenius Egyetem és a "Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság és a Szlovák Köztársaság szakértő csoportjának szervezésében" vegyenek részt egy olyan két éves kutatási programban, amely "a Bős‑Nagy­marosi Erőmű Rendszer építkezéseit és irányítását vizsgálja".¹⁴⁴ A program eredeti célja az volt, hogy a Projekt bősi szakaszán vizsgálja a Rendszer környezeti hatásait a szlovákiai Csallólöz térségére. Csehszlováki megkérte az EK PHARE Programják, hogy vegyen részt a kutatási program finanszírozásában.¹⁴⁵ Erre a levélre a magyar Teljhatalmú Megbízott 1990. november 15‑én válaszolt, felpanaszolva, hogy a korábbi megállapodásokkal ellentétes ez a meghívás. Azoknak ugyanis az volt a célja, hogy "közös szakértői csoportok jöjjenek létre nem érdekeltségi jelleggel dolgozó, hanem közösem kiválasztott szakértők bevonásával annak érdekében, hogy segítsék a Gátrendszer problémáinak megoldását célzó döntés meghozatalát".146 Ezzel együtt a magyar Teljhatalmú Megbízott nem zárta ki, hogy megfelelő feltételek mellett a magyar fél részt vegyen ezekben a munkákban. Leveléhez csatolt egy listát olyan csehszlovák‑magyar és magyar szakértői véleményekből, amik alátámasztják az 1989. évi magyar döntés jogosságát.

3.114 Röviddel ezután a Magyar Kormány arra az álláspontra jutott, hogy a Teljhatalmú Kormánybiztosok szintjén folytatott tárgyalások nem elegendőek. A magyar miniszterelnök 1990. december 14‑én levelet írt Calfa miniszterelnök úrnak, s ebben a két környezetvédelmi miniszter javaslatát támogatta, akik az 1990. évben lezajlott megbeszéléseiken azt javasolták, kerüljön megalapításra...

"egy közös kormányközi bizottság, amely előkészíti a két Kormány általi Szer­ződés‑módosítást. A bizottság munkáját segítenék az Európai Közösségek szakértői, amint arról már megállapodtunk Ripa de Meanával, az EK Bizottság tagjával."147

3.115 Ily módon 1990. végén a Magyar Kormány ismételten kifejezte azon vágyát, hogy a vitát kétoldalú tárgyalások útján rendezzék. Egy 1990. december 20‑án nyilvánosságra nem hozott Kormányhatározat is ezt az álláspontot tükrözte, s egyebek között így rendelkezett:

"A Kormány, programjával összhangban azt a döntést fontolgatja, hogy a Bős‑Nagy­marosi Gátrendszer építését, és az erre vonatkozó 1977‑es Szerződést az ökológiai következmények semmibe vétele miatt megalapozatlannak nyilvánítja. A Kormány ezért támogatja és újból megerősíti az előző Kormánynak az építkezési munkálatok felfüg­gesztéséről hozott döntését.

Az illetékes miniszterek és a Teljhatalmú Megbízottak kezdjenek tárgyalásokat a Csehszlovák Szövetségi Köztársaság Kormányával az 1977‑es Szerződés közös megegyezéssel történő felbontásáról, továbbá egy a felbontás következményeinek megfelelő szerződés meg­kötéséről."¹⁴⁸

3.116 A Szlovák Kormány 1990. december 14‑i Határozata azt jelezte, hogy szintén kész volt tárgyalni a Projekt műszaki, gazdasági, környezeti és jogi kérdéseiről.149 A Határozat még azokat az illetékes testületeket is kijelölte, amelyek tanulmányoznák az 1977‑es Szerződésen elvégezhető módosításokat. Nemzetközi jogi vonatkozásban a Szövetségi Kormány rendelkezett döntéshozói jogkörrel minden Szerződéssel kapcsolatos kérdésben, az informális döntéshozói jog ugyanakkor a Szlovák Köztársaság Kormányáé.

3.117 1991. január 9‑én a magyar Teljhatalmú Megbízott Pozsonyban átnyújtotta a Magyar Tudományos Akedémia tanulmányát a Projekt környezeti kockázatairól, valamint egy 1989‑es tanulmányt, amit a Magyar Kormány felkérésére a World Wide Fund of Nature készített el.150 A csehszlovák Teljhatalmú Megbízott beszámolt a Szövetségi Kormány 1990. december 14‑i Határozatáról, mely arról szólt, hogy kormányközi szinten kell a tárgyalásokat Magyarországgal folytatni, ám csak "az érvényes államközi Szerződés keretein belül". A Csehszlovák Kormány tehát nem mutatkozott késznek arra, hogy a magyar Kormánnyal az 1977‑es Szerződés felbontásáról tárgyaljon. Ugyanakkor a csehszlovák Teljhatalmú Megbízott feltette azt a kérdést, hogy Magyarország mennyit lenne hajlandó fizetni kártérítésképpen, ha a Szerződés felbontására kerülne sor.

3.118 1991. január 15‑én a csehszlovák miniszterelnök válaszolt Antall miniszterelnpk 1990. december 14‑én kelt levelére, és kifejezte készségét a kormányközi tárgyalások elkezdésére.151

3.119 1991. február 15‑én a csehszlovák Teljhatalmú Megbízott ezt írta:

"1991. január 9‑i találkozónk folyamán azt az igéretet tettem,, hogy megküldön önnek a kialakított cseh és szlovák véleményt az öntől 1991. február 15‑ig megküldött anyagokra vonatkozóan... [Ezek az anyagok azonban] nem tartalmaznak olyan új problémát, amiről már ne folytattunk volna tárgyalásokat."¹⁵²

Felpanaszolta, hogy Sámsondi úr még mindig nem küldte el azokat a tanulmányokat, amiket 1990. november 15‑én kelt levelében felsorolt. A helyzet valójában az volt, hogy a Sámsondi úr levelében felsorolt dokumentumok már ismertek voltak a csehszlovák fél előtt.

3.120 Ugyanezen keltezéssel Sámsondi úr Kocinger úrnak küldött a megállapodás‑tervezetet a Szerződés közös felmondására vonatkozóan, és közölte, hogy küld egy listátt azokról az elvekről, amik az új megállapodás alapjáit képezhetik.¹⁵³ Teljhatalmú kormánybiztosi szinten ez volt az utolsó megállapodás.

(2) KORMÁNYKÖZI SZINTÜ TÁRGYALÁSOK

3.121 A Magyar Országyűlés 1991. április 16‑i Határozatában a Kormánynak azt a meghatalmazást adta, hogy folytasson Csehszlovákiával kormányközi tárgyalásokat a Projekt sorsáról. A Határozat így rendelkezett:

"Azon tény felismerése nyomán, mely szerint a Gátrendszer vagy annak bármely jelentősebb installációja után komoly ökológiai és gazdasági következmények állnak elő az egész érintett térségben, az Országyűlés a Kormánytól a következőket kéri:

‑ folytasson tárgyalásokat... az [1977‑es Szerződés] kölcsönös megegyezéssel történő felbontásáról...

‑ ezzel egyidejűleg kezdeményezze egy új államközi megállapodás megkötését azokról a következményekről, amik a Gátrendszer nem megépítésével járnak együtt, figyelembe véve a következő értékeket, az alábbi sorendben:

(a) a régió ökológiai és természeti értékeinek helyreállítása és megőrzése, különös tekintettel az ivóvízkészletek minőségének megóvás­ára;

(b) árvízvédelem;

(c) a hajózási feltételek biztosítása a régió természeti környezetével összhang­ban...

2. Az Országgyűlés szükségesnek tartja, hogy a Gátrendszer építkezési munkálatai továbbra is maradjanak felfüggesztve, és ezennel ismételten jóváhagy minden olyan lépést, amit ebbe az irányba a Kormány eddig tett.

Az Országgyűlés kéri a Kormányt, hogy a tárgyalásokon törekedjen a lehető leghamarabb megállapodásra jutni oly módon, hogy az legyen összhangban azokkal a korábbi magyar javaslatokkal, amik az építkezési munkálatok felfüggesztését a Cseh és Szlovák Köztársaság területére vonatkozóan is szorgalmazták."¹⁵⁴

3.122 A tárgyalások röviddel az 1991. évi első három kormányközi találkozót követően elindultak. Ugyanakkor azonban a magyar hatóságok megtudták, hogy a Szlovák Kormány elfogadta a C Változat terveit155, továbbá arról értesült, hogy 1991. március 29‑én a pozsonyi Állami Vízépítő Vállalat tervet nyújtott be a Szlovák Parlamenthez "A bősi erőmű Cseh és Szlovák Köztársaság területén alkalmazott ideiglenes megoldás általi üzembehelyezése" tárgyában.156 Ez az információ egybeesett a csehszlovák képviselő, Abaffy úr egy kijelen­tésével, amit a Dunai Al‑Bizottság Magyar‑Csehszlovák Határvízügyi Bizottságának 1991. márciusi, győri találkozóján tett, továbbá más jelzésekkel. E kijelentés szerint a Szlovák Kormány 1991. április 2‑án elrendeli a C Változat munkálatainak elkezdését. Király úr, a magyar Mádl miniszter titkárságának vezetője 1991. március 25‑én levelet írt Lexa úrnak, a szlovák Miniszterelnöki Titkárság vezetőjének, melyben tisztázást kért, választ azonban nem kapott.¹⁵⁷

3.123 A "C Változat"158 kifejezés a hét "elméleti" változat listájának egyik tagjára utal, melyeket a pozsonyi központtú Hydroconsult vállalat írt le, s amit először 1990. szptember 5‑én mutatott be magyar kollégájának, Keresztes úrnak a csehszlovák környezetvédelmi miniszter, Vavrousek úr. A "Változatok" a következők:

A. Változat: A Projekt befejezése az eredeti tervek szerint.

B. Változat: A bősi rész egyoldalú üzemeltetése, a Duna csehszlovák területen történő elterelése, a nagymarosi szektor elhagyása.

C. Változat: A bősi szektor üzemeltetése az eredeti tervek szerint, de a nagymarosi rész nélkül, s ennek megfelelően csúcs‑üzemmód nélkül.

D. Változat: A bősi szektor működtetése a Hrusovi‑tározó nélkül.

E. Változat: Nem működik vízierőmű, a meglévő erőmű csatorna csuopán a hajózást és az árvízvédelmet szolgálja.

F. Változat: További döntési leállítani és "lefagyasztani" az építkezési munkálatokat.

G. Változat: Lerombolni a bősi építményeket, és visszaállítani az eredeti állapotot.159

3.124 Amikor Vavrousek úr először mutatta be a hét változatot, a B és a C Változat felcserélhetőek voltak. Az egyolsálú elterelés később C Változatként vált ismertté. Vavrousek úr azt ajánlotta, a felek készítsenek tanulmányokat ezekről a változatokról, majd értékeljék az eredményeket. Ugyanakkor azt követő két év alatt, miközben folytak a bősi rész egyoldalú üzemeltetétésére, amit a folyó elrekesztése tett lehetővé, Csehszlovákia a többi változat egyikét sem tanulmányozta komolyan. A csehszlovák tárgyaló küldöttség mindig azt hangsúlyozta, hogy vagy az eredeti Projektet, vagy a C Változatot fogja megvalósítani a Szövetségi Kormány.

3.125 Igy, amikor 1991. április 22‑én sor került a politikai változásokat követő első kormányközi tárgyalásokra, a magyar küldöttség már tudott arról, hogy Szlovákia előkészületeket tett a C Változat elindításához. A Mádl Ferenc miniszter vezette magyar delegáció azt hangsúlyozta, hogy a természeti környezet az emberi életet védi, s ugyanakkor elkötelezte magát a két nemzet barátsága és együttműködése mellett. Megjegyezte, hogy az építkezések felfüggesztésének ideje alatt a magyar fél komolyan megbizonyosodott afelől, hogy a Projekt visszafordíthatatlan és káros környezeti folyamatokat indítana el, s ezeknek mindkét országra károsak lennének a következményei.

3.126 Magyarország négy dokumentumot adott át. Az első egy kétoldalú szerződés tervezete, amely az alábbi elemeket tartalmazta:

"1. A szerződő államok közös közös megegyezéssel felmondják az 1977‑es Szerződést...

2. A szerződő államok kijelentik, hogy továbbra is érvényesnek tartják azokat a határokat, amiket az 1947. február 10‑én kelt Békeszerződés számukra kijelölt.

3. A szerződő államok haladéktalanul megkezdik azoknak az építményeknek szám­bavételét, amit az 1977‑es Szerződés értelmében ‑ ha az érvényben maradt volna ‑ megépítettek volna. E célból munkacsoportokat alakítanak, melyek az eredményektől függően 1991. .......‑ig készítik el jelentéseiket a szerződő államok Kormányainak.

4. A szerződő államok e beszámlók alapján meghatározzák azokat a veszteségeket, amik őket a szükségtelenül elvégzett munkálatok miatt érték. A veszteségek meghatározásánál csak azok a kiadások számítanak, amelyek

‑ kizárólag a Gátrendszer miatt kerültek megépítésre, függetlenül attól, hogy milyen országból származó vállalat végezte el a munkát;

‑ olyan kiadások, amiket nem más célra fordítottak;

‑ amik már azelőtt véglegessé váltak, mielőtt valamelyik fél megkérdőjelezte volna a teljes Gátrendszer megépítésének szükségességét.

A nyereség elmaradása ebből a szempontból nem számít veszteségnek.

5. A veszteségeket a szerződő államok egyenlő arányban állják. Az a szerződő állam, amelyiknek veszteségei meghaladják a teljes összeg felét, jogosult a különbségre.

6. A szerződő államok külön megállapodásban rendezik azt a kérdést, hogy mi legyen a már elkészült installációk sorsa, és hogy miként kell gondoskodni a hajózás és az árvízvédelem prblémáinak megoldásáról a közös határvíz mentén, és hogy miként hajtsák végre a régió fizikai/természeti rekonstrukcióját, megkísérelve kihasználni a ren­delkezésre álló nemzetközi forrásokat."¹⁶⁰

A veszteségek vonatkozásában a magyar küldöttség a tárgyalások során aláhúzta, hogy mivel Csehszlovákia Magyarországnál sokkal több munkát végzett el, a magyar fél a veszteségek jelentős részéért hajlandó lenne kompenzációt fizetni.

3.127 A második dokumentumban Magyarország, tekintettel a C Változatra, az javasolta, hogy a felek 1993. szeptemberéig függesszenek fel minden munkálatot, és eddig az időpontig tekintsenek el minden fajta egyoldalú lépéstől. Ennek megfelelően Magyarország nem folytatná a nagymarosi építkezéseket, Csehszlovákia pedig nem folytatná azokat az erőfeszítéseket, melyek nyomán a Duna csehszlovák területen történő elrekesztése bekövetkezne. A munkálatok felfüggesztése idején környezeti és egyéb kutatások zajlanának, melyek során kielemzik a Projekt minden lehetséges következményét. Ha szükséges, hívjanak szakértőket harmadik országból vagy nemzetközi intézményektől. A javaslat 4. bekezdése kijelentette:

"A cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság tudomásul veszi a tényt, hogy a [magyar] Minisztertanács... felfüggesztette Nagymarosnál a munkálatokat, és hogy a Magyar Köztársaság Kormánya az itt abbahagyott munkálatokat nem kívánja folytatni, hanem a mondott időben a régió rehabilitációjának fog nekilátni. A Magyar Köztársaság az egész Gátrendszeren elvégzett vizsgálatok után kész tárgyalásokat folytatni a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársasággal e Kormányhatározat jogi következményeiről."¹⁶¹

3.128 A harmadik dokumentum a magyar Tudományos Akadémiának a Projekt ökológiai‑kör­nyezeti hatásairól alkotott véleményét ismerteti, s ebben az alábbiak állnak:

"(A) A lehatárolás eredményeképpen a tározókban lelassul a víz mosgási sebessége, stagnáló helyek alakulnak ki, meggyorsul a hordaléklerakódás és nő a talajvíz szintje...

(B) ... Az elhgyott régi Duna‑meder árterületén csökken a vízellátás, és a környéken az elszivárgó (siphoning) talajvíz miatt visszaeshet a talajvíz szintje.

(C) ... A hidrodinamikai helyzet megváltozik, s az ezáltal megváltozó biokémiai folyamatok, valamint a vízminőség romlása miatt elszegényedik és leromlik az ökológiai rendszer.

(D) ... Geológiai szempontból az ismerethiány még nagybb veszedelmet jelent a térségre nézve... A bősi zárogát által érintett területnek soha nem készült el a geológiai és geofizikai dokumentációja."¹⁶²

A dokumentum a felek közös további kutatásait javasolta.

3.129 A negyedik dokumentum azt javasolta, hogy a Projekt leállításval kiesett energiát pótolják speciális gázturbinákban termelt energiával, és röviden összegezte Magyarország sikereit az energiatermelés ilyen módszereiben, felajánlva az ország ilyen irányú tapasztalatait Csehszlová­kiának.¹⁶³

3.130 A Meciar miniszterelnök által vezetett szlovák küldöttség164 tagadta a környezeti szempontok jelentőségét, és ragaszkodott ahhoz, hogy az építményeket az 1977‑es Szerződéssel összhangban be kell fejezni. A csehszlovákoknak az volt a véleménye, hogy műszaki beavatkozásokkal csökkenthető a Projekttel járó kockázatok mértéke. Csehszlovákia azt javasolta, alakuljon egy közös munkacsoport, amely feltárja a két fél között feszülő ellenvélemények területeit, ugyanakkor azonban visszautasította az építkezések felfüggesztését, azt állítva, hogy a bősi erőműnek már 1989‑ban, amikor a magyar fél felfüggesztete a munkálatokat, 90%‑os volt a készültségi foka. A magyar delegáció tiltakozott és hangsúlyozta, hogy 1989‑ben az erőmű még távol állt attól, hogy elkészüljön, és hogy Csehszlovákia 1989 óta megállas nélkül intenzéven folytatta a munkálatokat. A magyar oldalnak az volt a véleménye, hogy a csehszlovák fél még csak meg sem kísérelte a károk minimalizálását, hanem egyoldalúan folytatta a bősi erőmű építését, és ezzel is egyoldalú lépéseket helyezett kilátásba.

3.131 Nem jött tehát létre megállapodás. nem alakultak közös munkacsoportok, mert Csehszlovákia nem volt hajlandó felfüggeszteni addig sem az építkezést, amíg a kutatások és további tanulmányok el nem készülnek.¹⁶⁵

3.132 Az első és második kormányközi tárgyalások között teljessé vcáltak a Kelet‑ és Közép‑Európa politikai térképén beküvetkezett változások. 1991. május 27‑én egy korábbi kétoldalú megállapodásnak megfelelően a szovjet csapatok elhagyták Csehszlovákiát, ugyanez Magyarországon 1991. június 16‑án teljesült. 1991. június 28‑án a KGST tagországai Budapesten aláírták a "szocialista" gazdasági szervezetet feloszlató Protokollt.166 A Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testülete 1991. július 1‑jén Moszkvában aláírtak egy másik Protokollt is, amellyel kimondták a "szocialista" katonai szervezet feloszlását. 1991. elejétől Magyarország és Szovjetúnió a közös kereskedelemben áttért a dollár‑elszámolásra.¹⁶⁷ A két ország tehát, 46 évi idgen irányítás alatt visszanyerte szuverenitását és függetlenségét. Uj lehetőségek nyíltak 1991. közepétől, és már folyamatban voltaka a tárgyalások Magyarország és Csehszlovákia tagságáról az Európai Közösségekben.¹⁶⁸

3.133 A Magyar Tudományos Akadémia bősi erőművel kapcsolatban tett nyilatkozatára adott csehszlovák válasz azzal érvelt, hogy a felsorolt ökológiai‑környezeti kockázatok vagy tudományosan megalapozatlan állítások, vagy speciális műszaki megoldásokkal minimalizálni lehet őket.¹⁶⁹

3.134 A második kormányközi találkozó Pozsonyban került megrendezésre 1991. július 15‑én. A csehszlovák küldöttséget az új szlovák miniszterelnök, Ján Carnogursky úr vezette, a magyar delegációt pedig változatlanul Mádl úr. A csehszlovák küldöttség azt állította, hogy szakértőik már mintegy 240 kötete kitevő anyagot készítettek el, s ezek azt bizonyítják, hogy a Projekt nem ártalmas a környezetre. Magyarország erre azt válaszolta, hogy a Csehszlovákiától kapott anyagok közül egyik sem foglalkozik Közép‑Európa legnagyobb felszín alatti vízhordozójának hosszú távú ökológiai érintettségével, és ezek a tanulmányok azt sem bizonyítják, hogy az ökológai károk hosszú távon nem fognak bekövetkezni.

3.135 A találkozón Csehszlovákia megerősítette abbéli szándékát, hogy működteti a bősi erőművet, és kijelentette, hogy az elvégzett tanulmányok és rendelkezésre álló adatok hatás‑elemzése négy lehetséges üzemelési forgatókönyv összeállítását tették lehetővé:

(1) a Projekt befejezése és üzemeltetése az 1977‑es Szerződés szerint;

(2) a nagymarosi szakasz elhagyása, s ezzel egyidőben a bősi rész eredeti tervek szerinti üzemel­tetése;

(3) a nagymarosi szakasz elhagyása, s a bősi erőmű üzemeltetése az elkerülő csatorna segítségével, a Dunakiliti‑tározó feltöltése nélkül;

(4) a teljes Projekt felszámolása, s az eredeti állapotok visszaállítása.¹⁷⁰

3.136 A (3) forgatókönyv nem azonos a C Változattal, mert nem tartalmazza a Duna egyoldalú elrekesztését. Ugyanakkor a tárgyalások folyamán előkerült az elterelés koncepciója. Csehszlovákia három oldalú (Magyarország, Csehszlovákia, EK) szakértői bizottság felállítását javasolta, mely segítene a bősi szektor üzemeltetési problémáinak megoldásában, igen rövid idő alatt. Csehszlovákia kijelentette, hogy ha nem születik megállapodás az ügyben, Csehszlovákia arra kényszerül, hogy saját területén megvalósított építési munkálatok útján helyezze üzembe az erőművet. Ez az építkezés csupán "ideiglenes megoldást" jelentene, és meghagyná annak lehetőségét, hogy a Projekt végül az 1977‑es Szerződésnek megfelelően elkészül.

^3.137 Magyarország erre azt válaszolta, hogy a Duna elterelése a magyar területi integritás megsértését, az 1976‑os Határvízügyi Konvenció és az 1977‑es Szerződés megsértését jelentené. Megváltoztatná a két állam közötti határ azon jellegét, amit az 1920‑as és 1947‑es békeszer­ződések lefektettek. Magyarország javasolta egy két oldalú bizottság felállítását a környezeti következmények vizsgálatára, amíg csehszlovák területen minden munkálattot föl kellene függeszteni. Mivel Csehszlovákia nem volt hajlandó a C Változat munkálatainak felfüg­gesztésére, a két allám nem tudott megállapodni a Projekt környezeti hatásait vizsgáló két oldalú vagy három oldalú bizottság felállításáról.¹⁷¹

3.138 Néhány héttel a Magyar Kormány azt a tájékoztatást kapta, hogy megkezdődtek a C Változat építkezései. Mádl úr 1991. július 24‑én kelt, Carnogursky úrnak írt levelében tiltakozott ezen egyoldalú eljárás ellen:

"A magyar közvélemény és a Magyar Kormány aggódó figyelemmel követi a [cseh­szlovák] sajtó beszámolóit arról, hogy a Szlovák Köztársaság Kormánya egyoldalú lépéseket tesz a gátrendszerrel kapcsolatban. Ijesztőek a dunakiliti zárógát közelében megfigyelhető, a Duna egyoldalú elterelésére irányuló munkálatokról szóló hírek. Ezek a lépések ellentétben állnak az 1977‑es Szerződéssel és népeink jó viszonyának érdekével."¹⁷²

3.139 Válaszában Carnogursky úr megerősítette a csehszlovák sajtó beszámolóit, és arról tájékoztatta Mádl urat, hogy a Szlovák és a Szövetségi Kormányok meghozták a szükséges határozatokat a C Változat megépítéséről.¹⁷³ Ugyanezen a napon a szlovák miniszterelnök Antall miniszterelnököt is tájékoztatta a szlovák lépésről, mely szerint:

"folytatódnak a bősi vízierőmű építési munkálatai egy olyan ideiglenes megoldás formájában, amelynek az a célja, hogy a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság területén meg lehessen indítani az üzemeltetést."¹⁷⁴

3.140 1991. júliusában a Magyar Kormánynak az is tudomására jutott, hogy a csehszlovák építőipari vállalat vezetékeken, szivattyúk segítségével, megkezdte az erőmű csatorna feltöltését. Ezellen Magyarország, 1991. július 30‑án Szóbeli jegyzékben tiltakozott.¹⁷⁵ A csehszlovák indoklásban az szerepelt, hogy az erőmű csatorna medre erodálódni kezdett, növények nőttek benne, és az aszfaltozott partfal repedezetté vált. A csehszlovák illetékesek úgy gondolták, hogy a feltöltéssel megakadályozható a vegetáció képződése, eközben ugyanakkor Magyarország a feltöltés megkezdését újabb egyoldalú lépésnek tekintette.

3.141 Magyarország mindenekelőtt a C Változat elindítása ellen tiltakozott. Mádl úr Carnogursky úrnak írt, 1991. augusztus 9‑én kelt levelében megdöbbenését fejezte ki amiatt a csehszlovák döntés miatt, hogy folytatják a C Változattal összefüggő munkálatokat. A döntés "sajnálatos és elfogadhatatlan, mert feltett szándékunk volt a tárgyalások folytatása; ezt a szándékot ez az egyoldalú lépés alááshatja". Hozzátette:

"Meg vagyok arról győződve, hogy jogkikényszerítő eszközök alkalmazásával nem sikerül [kölcsönösen] elfogadható megoldást találni... Tiltakozom minden egyoldalú lépés ellen, amely ellentétben áll népeink érdekeivel és a nemzetközi joggal. Nagyon fontosnak tartom, hogy az ideiglenes megoldáokról a lehető leghamarabb tájékoztatást kapjunk."¹⁷⁶

3.142 1991. július 27‑én egy dubrovniki nemzetközi konferencián találkozott egymással Antall miniszterelnök és Marian Calfa úr. megállapodtak abban, hogy a két ország illetékes Parlamenti Bizottságai megbeszéléseket kezdenek a vitatott pontokról. A magyar miniszterelnök Calfa úrnak és Carnogursky úrnak írt, 1991. augusztus 12‑én, illetve 14‑én kelt levelében hangsúlyozta, hogy a vitát tárgyalások útján kell rendezni.¹⁷⁷

3.143 Ennek megfelelően a két Parlament Környezetvédelmi Bizottságai 1991. október 9‑én és 11‑én Budapesten találkoztak egymással. Az alapkérdésekben nem sikerült közös nevezőre jutniuk, ugyanakkor azonban a közös nyilatkozatban hangsúlyozták:

"Szakértői bizottságot kellene felállítani, amely az általa megalkotott közös módszertan alapján értékelné valamennyi előfordulható szcenáriót. Ez a bizottság ‑ az ökológiai szempontoknak adva elsőséget ‑ értékeli a ... különböző szcenáriók következményeit."¹⁷⁸

3.144 A harmadik kormányközi találkozót Budapesten tartották, 1991. december 2‑án. A felek egyetértettek abban, hogy a teljes kérdéskör tanulmányozására ésszerű dolog felállítani a Közös Szakértői Bizottságot. A Bizottsággal kapcsolatban mindketten javaslatokat tettek a mandátumra és az ellátandó feladatra vonatkozóan. Magyarország elfogadta azt a csehszlovák javaslatot, hogy a Bizottságot egészítsék ki az Európai Közösségek szakértőivel. A magyar küldöttség rámutatott arra, hogy a Bizottság felállításának célja az kell legyen, hogy kellően megalapozott közös döntést készítsen elő. Ezért ha Csehszlovákia továbbra is folytatja a C Változatra irányuló erőfeszítéseit, úgy a Bizottság munkája értelmetlenné válik. A csehszlovák delegáció vezetője erre azzal válaszolt, hogy elgondolhatatlan az építkezések akár csak ideiglenes felfüggesztése is. Ennek ellenére a két küldöttség szakértői elkészítették a Közös Szakértői Bizottság munkarend­jének elveit, és gondoskodtak az Európai Közösségek képviselőinek bevonásáról.

3.145 A tárgyalások végén Mádl úr kijelentette, hogy a Bizottság tíz napon belül megkezdheti munkáját az után, hogy ha a csehszlovák küldöttség vezetője arról tájékoztatja a magyar felet, hogy a C Változat megépítése irányába nem tesznek egyoldalú lépéseket 1992. júniusáig, amíg a Bizottság a munkájával el nem készül. Ellenkező esetben a Magyar Kormány olyan ellenlépésekre kényszerülne, amelyek között az 1977‑es Szerződés felbontása is szerepel.¹⁷⁹

(3) AZ 1977‑ES SZERZÖDÉS FELBONTÁSA ÉS A DUNA ELTERELÉSE

3.146 A Csehszlovák Kormány a magyar lépésre nem válaszolt tíz napon belül. Egy 1991. december 18‑án kelt levélben Carnogursky úr ezt írta:

"Ismételten hangsúlyozom, hogy a bősi vízierőmű magas készültségi foka miatt számunkra az egyetlen elképzelhető megoldás olyan, amely számol a bősi vízierőmű üzembehelyezésével."

3.147 Hozzátette még, hogy "Csehszlovákia 1992. júniusáig nem tervez semmit tenni a Duna‑mederrel", ugyanakkor azonban nem lötelezte el magát a C Változat abbahagyása mellett. A mederrel kapcsolatos munkálatok egy későbbi munkafázisban következnek, és semmiképpen sem a magas vízállás időszakában. A levél ugyanakkor a nagymarosi részre vonatkozó fontos mmondatot is tartalmaz:

"Ami pedig a nagymarosi vízierőművet illeti, meg kell oldani az 1977‑es Szerződés és csatolt dokumentumai szerinti fel nem építés következtében keletkezett csehszlovák károk kompenzációjának kérdését."¹⁸⁰

3.148 A Magyar Kormány ezt a kijelentést úgy értelmezte, hogy a Csehszlovák Kormány a továbbiakban nem tekinti követelménynek a nagymarosi munkálatok befejezését.

3.149 Mádl úr 1991. december 23‑án kelt válaszában181, hogy tekintettel a levélben leírt körülményekre (azaz arra, hogy zajlanak a C Változat építkezései), a Közös Szakértői Bizottság nem kezdheti meg a munkáját. Válaszában¹⁸² Carnogursky úr ismételten kifejezte Csehszlovákia készségét a trilaterális bizottság felállítására, ám nem utalt arra, hogy a C Változattal kapcsolatos csehszlovák álláspont változott volna. 1991. december 19‑én a magyar miniszterelnök, Antall József is válaszlevelet írt Calfa, csehszlovák miniszterelnöknek. Miután összefoglalta a Projekttel összefüggő legutóbbi eseményeket, Antall úr kijelentette, hogy mindkét félnek "nyitottnak kell maradni a szakértők véleményének figyelembe vételére, és nem kellene nyomást gyakorolni a munkálatok felgyorsításával azt az állapotot előidézve, hogy a munkálatok az építkezést visszafordíthatatlanná teszik". A miniszterelnök levelében figyelmeztett arra, hogy ha folytatódik a C Változat megvalósítása...

"a Magyar Köztársaság Kormánya kénytelen lesz levonni a szükséges követleztetéseket a tárgyalások megszakadásáról és az 1977‑es államközi Szerződésről, továbbá kénytelen lesz ellenintézkedéseket foganatosítani."¹⁸³

3.150 Calfa úr 1992. január 23‑i válaszában kinyilvánította, hogy a Csehszlovák Kormány egy 1992. december 12‑i határozatában megerősítette a C Változattal összefüggő munkálatok folytatását...

"annak érdekében, hogy minimalizálni lehessen az egyre halmozódó gazdasági és ökológiai károkat, amiket Csehszlovákia a saját területén elszenved, miközben parlagon hever a Duna vízienergia hasznosításának potenciálja, és a meder teljességgel alkalmatlan a hajózás igényeinek kieléígítésére...

Amennyiben a Bizottság következtetései és a bősi vízierőmű próbaüzeme bebizonyítja, hogy a negatív ökológiai hatások jelentősebbek a várt haszonnál, Csehszlovákia kész leállítani az ideiglenes megoldással összefüggő munkálatokat, s a munkát egy új közös megállapodás alapján folytatni."¹⁸⁴

3.151 Más szavakkal: Csehszlovákia nem volt hajlandó a C változat építkezéseinek felfüggesztésére, és minden körülm0nyek özött üzembe kívánta helyezni a bősi erőművet, függetlenül a Közös Szakértői Bizottság véleményétől.

3.152 A Magyar Külügyminisztérium egy 1992. február 14‑én kelt Szóbeli jegyzékben tiltakozott az egyoldalú munkálatok ellen, "amelyeknek a célja a Duna elterelése a jelenlegi mederből, mint közös határfolyóból". A Csehszlovák Kormány döntése és a Csehszlovák területen elvégzett munka...

"ellentétes ... az 19977‑es Szerződéssel és az 1976‑os Határvíz‑gazdálkodási Megál­lapodással... a területi integritás elveivel, az államhatárok sérthetetlenségével, valamint a nemzetközi folyókkal kapcsolatos azon elvek szellemiségével, amit a Dunára vonatkozóan az 1948‑as Belgrádi Konvenció alkalmazott."¹⁸⁵

3.153 1992. március 17‑én186 a cshszlovák Külügyminisztérium visszautasította a tiltakozást és megismételt a korábbi 3.150. bekezdésben idézett, 1992. január 23‑i Calfa‑levélből több pontot.

3.154 1992. február 26‑án Antall miniszterelnök ismét levelet intézett Calfa úrhoz, melyben sajnálkozását fejezte ki a C Változat keretében zajló egyoldalú munkák miatt. Hozzátette: "Az elmúlt időszakban olyan hírek érkeztek, hogy a munkálatokat felgyorsították". Antall úr rámutatott, hogy Magyarország nem sértette meg a nemzetközi jogot azzal, hogy felfüggesztette a Projekttel összefüggő építkezési munkálatokat, míg Csehszlovákia súlyosan megsérti a nemzetközi jogot a Duna elterelésével. Kijelentette:

"Ha a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság Kormánya mindenképpen elutasítja javaslatainkat, és folytatja a Duna elterelésének munkálatait ‑ amely a nemzetközi jog súlyos megsértése ‑, akkor a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság Kormánya nagyon nehéz helyzetet teremt. ez ugyanis azt jelenteni, hogy nem csupán nemzetközi szerződések egész sorát szegi meg, hanem magát az 1977‑es államközi Szerződést is felrúgja, megkérdőjelezi annak érvényét és a szerződést a továbbiakban nem hatályosnak tekinti. A Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság Kormánya ezzel a Magyar Kormányt olyan helyzetbe hozza, hogy ezután nem látunk lehetőséget a trilaterális kutatások belátható időn belüli elkezdésére, mert a kutatásokra nincs lehetőség a folyamatos munkák közben. A Magyar Kormánynak tehát nem lesz más választása, semmint ebben a szükséghelyzetben felbontsa az 1977‑es államközi Szerződést."¹⁸⁷

A Magyar Kormány az Országgyűlés felhatalmazását fogja kérni a Szerződés felbontásához.

3.155 Calfa úrtól nem érkezett válasz.¹⁸⁸ A Magyar Kormány e tényből azt a következtetést vonta le, hogy már nincs lehetőség kompromisszum megkötésének, és javasolta az Országyűlés­nek az 1977‑es Szerződés határozattal történő felbontását.

3.156 1992. március 5‑én Antall miniszterelnök Jacques Delors‑hoz, az EK elnökéhez fordult, és az Európai Közösségek segítségét kérte az ügyben. A miniszterelnök ezt írta:

"Tisztelettel kérem az önök segítségét, Elnök úr, hogy sikerüljön elejét venni a vita elterebélyesedésének... Kérjük, támogassák azon célunkat, hogy az egyoldalú csehszlovák építkezéseket leállíttassuk... és érvényt szerezhessünk a trilaterális szakértői tanulmány keszítésére irányuló javaslatunknak."¹⁸⁹

3.157 1992. március 24‑én a Magyar Országgyűlés elfogadta azt a határozatot, amely kimondta:

"Felismerve azt a tényt, hogy a Bős‑Nagymarosi Gátrendszer vagy annak nagyobb építményei folyamatos építése és/vagy üzemeltetése komoly ökológiai és gazdasági kárt okozna; tekintettel arra a tényre, hogy a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság Kormánya elfogadott egy határozatot, melynek alapján egyoldalúan befejezik és üzembe helyezik a Bősi Vízierőművet, mely a Duna egyoldalú elterelésével jár együtt, amely ellentétes a nemzetközi konvenciókkal és az államhatárok sérthetetlenségét kimondó egyezményekkel, valamint ezen cslekedetek által a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság Kormánya kérdésessé tette az 1977. szeptember 17‑én megkötött Szerződés érvényességét... az Országgyűlés felhatalmazza a Kormányt arra, hogy bontsa fel az 1977‑es szerződést, és minden olyan megállapodást, amit a felek és/vagy illetékes szerveik a Szerződés végrehajtásával kapcsolatosan megkötöttek, amennyiben a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság Kormánya 1992. április 30‑ig nem hagyja abba az 1977‑es Szerződéssel ellentétes munkálatokat."¹⁹⁰

Ily módon az Országgyűlés ismételten új határidőt szabott a tárgyalások megkezdésére, felt0ve, hogy a C változatot leállítják.

3.158 Három héttel a határozat elfogadása után Andriessen EK alelnök megerősítette az Európai Bizottság készségét arra, hogy "résztvegyen és elnököljön azon független szakértői bizottságban, amely a két ország képviselőiből áll fel". A Bizottság esetleges részvétele a következőktől függ:

"(i) küldjenek a felek közös levelet vagy két hasonló szövegű levelet, amelyben meghívják a Bizottságot a részvételre, és meghatározzák a munkakörét vagy mandátumát a bizottsági munkában;

(ii) fogadják el, hogy ennek a vizsgálatnak az eredménye tudományos/ökológiai és jogi alapja lesz az ezt követő döntéshozatalnak; és

(iii) amíg a Bizottság résztvesz a munkában, a két Kormány ne tegyen olyan lépéseket, amivel prejudikálná a beszámoló feltárása alapján megteendő lépéseket."¹⁹¹

3.159 Egy héttel a Magyar Országgyűlés Határozatában megállapított határidő lejárta előtt a Csehszlovák miniszterelnök válaszolt Antall József magyar miniszterelnök 1992. február 26‑i levelére. 1992. április 23‑án kelt levelében Calfa úr a magyar kívánságot "ultimátumnak" nevezte, és visszautasította, hogy a magyar javaslatot 1992. április 30. előtt elfogadja. Kijelentette:

"Csehszlovákia eddig is kellő jószándékot és tárgyalókészséget tanusított, ám tovább nem fogadhatja el magyarország időhúzását és halogatásait; ezért nem is függesztheti fel az ideiglenes megoldás munkálatait... A Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság Kormánya... a három oldalú bizottság felállításában csak előfeltételek nélkül ér­dekelt."¹⁹²

3.160 Az "előfeltételek nélkül" szvak azt jelentette, hogy Csehszlovákia nem hajlandó sem a magyar sem az EK kikötéseknek megfelelni. Ebbéli eltökéltsége jelzésére Ján Carnogursky szlovák miniszterelnök ‑ testvérének, a bősi szektor kivitelező vállalata, a Hydrostav igazgatójának kíséretében ‑ nagy publicisztikai figyelemfelkeltések közepette a C Változat építkezéseinek helyszínére látogatott. Kijelentette, hogy a Duna elrekesztése már 1992. telének elején megvalósítható abban az esetben, ha a vízállás kellőképpen alacsony.¹⁹³

3.161 Ilyen háttérrel határozott úgy a Magyar Kormány 1992. május 7‑én, hogy felbontja az 1977‑es Szerződést. A határozat megfogalmazott egy utolsó esélyt a kompromisszumnak, amivel el lehetett volna kerülni a Szerződés felbontását:

"Haladéktalanul, de legkésőbb [1992.] május 12‑ig tárgyalásokra van szükség Ján Carnogursky miniszterelnökkel a prágai és budapesti EK Nagykövetek jelenlétében arról, hogy hat hónapra felfüggesztik az ideiglenes megoldás (C Változat) munkálatait annak érdekében, hogy trilaterális tárgyalások kezdődhessenek... [Ha a tárgyalások] nem járnak sikerrel, a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság Kormányát a diplomáciai csatornákon keresztül [1992.] május 20‑ig tájékoztatni kell a Szerződés felbontásáról."¹⁹⁴

A döntés javasolta, hogy szülessen egy új szerződés, amely felvázolja a a szerződésbontás által előállt körülményeket.

3.162 1992. május 11‑én Carnogursky úr arról tájékoztatta Mádl urat, hogy a Szlovák (nem a Szövetségi) Kormány megtárgyalta az ügyet. Ezt írta:

"Készek vagyunk tárgyalni önökkel a Duna elterelése határidejének módosításáról... Ugyanakkor úgy gondoljuk, hogy nem lenne helyénvaló a tárgyalások témáját előfeltételekhez kötni... [A Szlovák Kormánynak az a véleménye, hogy] az 1977‑es kormányközi Szerződés teljesítéséről kelene tárgyalni... különösen azért, mert az Európai Közösségek Bizottsága javaslatának az a véleménye, hogy a három oldalú szakértői bizottság ügyével is foglalkozni kellene."¹⁹⁵

3.163 Carnogursky úr még hozzátette, hogy a Teljhatalmú Kormánybiztost, Kocinger urat megbízta azzal, hogy készítse elő a magyar kollégájával folytatandó tárgyalásokat. A tárgyalásokra azonban sosem került sor, mert még ugyanezen a napon Carnogursky úr telefonon azt közölte Mádl úrral, hogy a Szlovák Kormány nem tárgyal a Magyarország által lefektetett "ultimátum" és "előfeltételek" szerint, vagyis nem fognak tárgyalni a C Változat munkálatainak felfüggesztéséről.¹⁹⁶

3.164 A Magyar Kormány a Szövetségi Kormánytól semmilyen tájékoztatást nem kapott az ügyben. Mivel a tárgyalások nem kezdődtek el 1992. május 15‑ig, a Magyar Kormány úgy látta, nincs más választása, mint az 1977‑es Szerződés felmondása. Amint azt Jeszenszky külügy­miniszter Andriessen úrnak elmagyarázta:

"Marian Calfa úr... tájékoztatta Antall József magyar miniszterelnököt a Csehszlovák Kormánynak a Projekttel kapcsolatban kialakított álláspontjáról. Egyebek között azt állította, hogy a Csehszlovák Kormánynak nem áll módjában felfüggeszteni az "ideiglenes megoldásnak" nevezett változat építkezéseit... [Ez] a döntés abban a formában, ahogy azt a Cseh és Szlovák Kormány feje velünk ismeretette ‑ a Magyar Köztársaság Kor­mányának álláspontja szerint ‑ az ön 1992. április 13‑án kelt levele harmadik feltételével nem áll összhangban. Ezért a Magyar Kormány az Országgyűlés vonatkozó határozatával összhangban arra készszerül, hogy [az 1977‑es Szerződést] felbontsa."¹⁹⁷

3.165 A felmondásról szóló értesítés Szóbeli jegyzék formájában ment el, amit 1992. május 19‑én nyújtottak át a Csehszlovák Nagykövetségen.¹⁹⁸ Mellékelten ugyancsak átadták Antall miniszterelnök Calfa miniszterelnökhöz intézett levelét¹⁹⁹, valamint a felmondás jogi és tudományos alapjait részletező Nyilatkozatot.200 Egy későbbi levélben Antall úr aláhúzta, hogy "elfogadhatatlan, hogy a csehszlovák tárgyaló fél a tárgyalások során fait accomplit produkált", azaz kész tények elé állította a magyar felet azzal, hogy folytatja a C Változat építkezéseit. Ez volt az 1977‑es Szerződés felmondásának legfőbb oka. Ezt írta:

"az ön levelének tanulmányozása arra a következtetésre késztette az 1977. május 7‑én ülésezett Magyar Kormányt, hogy a Csehszlovák Kormány nem tud eleget tenni a moratóriummal kapcsolatos kérésünknek, és nem kész teljesen elfogadni az Európai Közösségek által megfogalmazott együttműködési feltételeket a közös megállapodás létrejötte érdekében, s ezáltal kockáztat egy igéretesen indult tárgyalási alkalmat, melynek során közös cselekvési programot lehetett volna kidolgozni... A közös cselekvéssel kapcsolatos megújuló remény töltött el, amikor értesültem a Szövetségi Kormány által, az 1992. május 14‑én megrendezett ülést követően a sajtónak tett kijelentésekről, melyek a Trilaterális Szakértői Bizottság tevékenységének idejére kilátásba helyezték az ideiglenes megoldás építkezéseinek felfüggesztését. Most azonban csalódottan kellett értesülnöm a hivatalos közlemény tartalmáról, amelyben semmi utalás nem történik az építkezések felfüggesztése iránti készségről. Ez a tény határozottan véget vetett minden arra irányuló kísérletünknek, hogy közös megállapodást sikerüljön kialakítanunk az 1977‑es államközi szerződésre vonatkozóan..."²⁰¹

3.166 Csehszlovákia nem ismerte el a felmondás érvényességét. Az 1992. május 22‑i csehszlovák Szóbeli jegyzék azt állította, hogy "a Magyar Köztársaságnak nincs jogi alapja ahhoz, hogy [az 1977‑es Szerződést és annak mellékmegállapodásait] egyoldalúan felmondja", és hogy a "Magyar Külügyminisztérium 1992. május 19‑i keltezésű Szóbeli jegyzéke jogszerűen nem érintheti azok érvényességét". A Kormány...

"fenntartja magának azt a jogot, hogy részletesen kifejthesse véleményét a Magyar Köztársaság Kormánya valamennyi érvével kapcsolatban, továbbá fenntartja a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaságot ért azon károk kompenzálásához való jogát, amely a Magyar Köztársaság jogi kötelezettségvállalásainak nem teljesítése miatt az országot érte."²⁰²

Magyarország ugyanakkor sose kapott érdemi választ erre a Szóbeli jegyzékre vagy a hozzá csatolt Nyilatkozatra.

3.167 A szerződésbontás jogi folyamatának teljessé tétele érdekében Magyarország 1992. június 9‑én meghozta a XL. Számú törvényt, amellyel visszavonta az 1977‑es Szerződést lehetővé tévő törvényt és annak 1983. évi módosított változatát.

3.168 1992. augusztus 6‑án Antall miniszterelnök levelet intézett az új csehszlovák miniszterel­nökhöz, Strásky úrhoz, melyben jelezte annak lehetőségét, hogy az ügyet ezen Bíróság elé viszik. Antall miniszterelnök úr felpanaszolta:

"...levelünkre és javaslatainkra nem kaptunk választ, miközben a csehszlovák kivitelező vállalat mindvégig folytatta a bősi erőmű üzembehelyezésével összefüggő előkészületi munkálatokat... Ezért a Magyar Kormány arra törekszik, hogy a Dunával kapcsolatos vitába bevonjon köztiszteletben álló független hatóságokat, mindenekelőtt a hágai Nemzetközi Bíróságot."²⁰³

3.169 Ismételten kijelentette, hogy "észerű lenne harmadik országból EK‑szakértőket is bevonni". A levél másolatát megküldték Meciar úrnak, a szlovák miniszterelnöknek.

3.170 E levél tartalmával ellentétesen Strásky miniszterelnök az Antall József miniszterelnöknek írt levelében fenntartotta kormánya azon álláspontját, mely szerint érvénytelennek tartják az 1977‑es Szerződés felbontását, ugyanakkor támogatását fejezte ki az EK‑részvételre vonatkozóan. A Csehszlovák Kormány...

"1992. május 14‑én üdvözölte ezt a tevékenységet, és kinevezte azt a széles tárgyalási mandátummal meghatalmazott küldöttséget, amelyet Bécsbe küldött, hogy a vita ésszerű megoldását igyekezzenek megtalálni. Ezzel egyidőben a Csehszlovák Szövetségi Köztársaság miniszterelnöke kifejezte készségét a tárgyalásokra oly módon, hogy közben az ideiglenes megoldással összefüggő munkálatokat felfüggesztik."²⁰⁴

3.171 E levél tartalma ellenére a Magyar Kormány sose kapott olyan értelmű jelzést, hogy Csehszlovákia kész az "ideiglenes megoldás" felfüggesztésére, és a Bécsi találkozóra sem kapott meghívást.

3.172 1992. augusztus 5‑én a Duna Bizottság csehszlovák képviselője arról tájékoztatta a Duna Bizottság titkárságának igazgatóját, hogy 1992. október 15‑én "a Csehszlovák Szövetségi Köztársaság területén az 1851,759 folyamkilométernél megkezdődik a Duna vízáramának elterelése" annak érdekében, hogy üzembe lehessen helyezni a bősi vízierőművet. Szükségessé válik...

"a Pozsony és Szap között szakaszon a hajózás mintegy 10 napra történő felfüggesztése valamikor 1992. november 15. és 30. között... A hajózó útvonalat átirányítják az erőmű csatornába és a bősi erőmű zsilipkamráiba... Ezzel egyidőben működtetnek helyeznek minden szükséges hajózó berendezést, ideértve a bősi erőmű zsilipkamráit is."²⁰⁵

3.173 A Bizottság magyar képviselője 1992. augusztus 17‑én kelt levelében tiltakozott a tervezett akció ellen.206 Sokkal részletesebb információkat követelt, és feltette a kérdést az "ideiglanes" szó jelentésére vonatkozóan. A magyar tiltakozás tartalmát 1992. augusztus 28‑án megismerteték a Duna Bizottság elnökével is.²⁰⁷

3.174 Egy Strásky úrhoz 1992. augusztus 18‑án intézett levelében Antall miniszterelnök a következőket írta:

"A Magyar Köztársaság Kormánya egyszer és mindenkorra le szeretné zárni ezt a nemzetközi joggal kapcsolatos vitát... Ezért azt javaslom, hogy a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság Kormánya és a Magyar Köztársaság Kormánya közösen terjessze a C Változat végrehajtásával kapcsolatos vitát a Nemzetközi Bírósághoz, annak döntését kérve. Azon nyilatkozat megtétele mellett, hogy elfogadjuk a Bíróság ítéletét, Kormányaink képviselőinek írásban kellene megfogalmazniuk a hágai nemzetközi Bírósághoz benyújtandó kérdéseket."²⁰⁸

A levél másolatát megküldték Meciar, szlovák miniszterelnöknek is.

3.175 Meciar úr 1992. szeptember 9‑én Budapesten találkozott Antall úrral. Beleegyezett abba, hogy a három Kormány (Budapest, Prága és Pozsony) szakértői tanácskozzanak a vita és a környezetvédelmi kérdések Nemzetközi Bíróság elé vitelének mikéntjéről. Ezekre a meg­beszélésekre soha nem került sor, mert az ezután következő több hónapban Csehszlovákia inkább arra törekedett, hogy maga vigye az ügyet a Bíróság elé.

3.176 1992. szeptember 23‑án Strásky szövetségi miniszterelnök válaszolt Antall úr 1982. augusztus 18‑án kelt levelére²⁰⁹, s ebben azt állította, hogy az 1977‑es Szerződés felbontásával kapcsolatban 1992. augusztus 6‑án kelt levele tartalmazza a csehszlovák álláspontot. A vita Bíróság elé vitelének magyar javaslatával kapcsolatban Strásky úr feltette a kérdést: "mit jelentene az Európai Közösségek által felajánlott jószolgálat vagy közvetítés a befejezetlen tárgyalások szemszögéből nézve?" Csalódottságának adott hangot, amiért Magyarország "nem vett részt az 1992. május 18‑ra Bécsbe tervezett találkozón az Európai Közösségekkel". Kifejezésre juttatta, hogy az ügyet nem kívánják a Nemzetközi Bíróság elé vinni (amint azt Magyarország javasolta), hanem inkább az Európai Közösségek bevonását választanák. Ugyanezt a nézetet képviselte ugyanezen a napon ‑ 1992. szeptember 23‑án Moravcik, csehszlovák külügyminiszter. Kijelentette:

"a vita Nemzetközi Bíróság elé vitele csupán elnyújtja a megoldás megtalálásának idejét, s ez a halasztás éppen egy olyan időszakban történik, amikor annyira fontos tényező az idő."²¹⁰

3.177 Strásky úrnak írt válaszában Antall úr kifejezte elkeseredettségét afelett, hogy:

"az úgynevezett ideiglenes megoldás munkálatai, melyek a Duna egyoldalú elterelésére irányulnak, befejeződtek, és veszélyeztetik a Magyar Köztársaság szuverenitását és területi integritását... Ugyanakkor egyetértek önnel, hogy vannek ezen államközi vitának olyan aspektusai, amelyek három oldalú szakértői Bizottság felállítását igénylik, melyben az Európai Közösségek szakértői is részt vennének."²¹¹

3.178 Strásky úr 1992. október 2‑én válaszolt, és üdvözölte Magyarország készségét arra, hogy közös kérelemmel forduljanak az Európai Közösségekhez. A Bíróság szerepével kapcsolatban ezt írta:

"Attól tartok, hogy az ön által 1992. szeptember 23‑án a benyújtott javaslat arra vonatkozóan, hogy vitánkat vigyük a hágai Nemzetközi Bíróság elé, a véleményünk kifejtésére használt érvek félreértésének következménye. Most, amikor annyira fontos tényezővé vált az idő, azon a véleményen vagyok, hogy mindenekelőtt az Európai Közösség vitába történő bevonásáról folytatott megbeszéléseinket kellene befejezni. Ha vitánkat a hágai Nemzetközi Bíróság elé vinnénk, az azt jelentené, hogy kútba esne az a sok erőfeszítés, ami az Európai Közösségek bevonásával kapcsolatban eddig megtörtént. A Csehszlovák alkotmány rendelkezései azt tennék szükségessé, hogy a vita hágai nemzetközi Bíróság elé vitele előtt az üggyel igen hosszú időn keresztül kellene foglalkozni."²¹²

3.179 Meghallva a Duna elterelésének tervét, magas rangú politikusok és nemzetközi szervezetek emelték fel hangjukat az elterelés ellen, és igyekeztek meggyőzni a csehszlovák Kormányt a tárgyalások folytatásának szükségességéről. Kinkel, német külügyminiszter például sürgette:

"A prágai és a budapesti kormánynak el kell fogadnia [az Európai Közösségek által felajánlott] nemzetközi közvetítést. A cseh és szlovák fél különösen is gondolhatna erre, amikor a különválás útját járja, mert a jövőben igen komolyak lehetnek [az elterelés] következményei, ha a partnerekkel való együttműködésre gondolunk... Ha a felek fait accomplit követnek el, veszélyeztetik az Európai Közösségek jóindulatát..."²¹³

3.180 Az Európa Parlament 1992. október 29‑én elfogadott határozatában kimondja:

"mélységesen elszomorító a Közép‑Európában tapasztalható feszültség, amely még a térség demokratikus megújulási folyamatát is veszélyezteti;

gondoljunk csak arra, ha olyan jóvátehetetlen lépések történnek, amik környezeti hatásukat tekintve messze túlmutatnak Szlovákia határain."²¹⁴

A Határozat utalt "e projekt komoly ökológiai és nemzetközi politikai vonatkozására, hiszen a projekt komoly hatásvizsgálatok elkészülte nélkül zajlik, és annélkül, hogy az érintett helyi lakossággal megfelelő konzultációk zajlottak volna...", és ezzel zárul:

"az erőmű építkezései körül zajló jelenlegi munkálatok nagy kiterjedésű falusias tájakat érintenek, nagy károkat okozhatnak a környezetben és veszélyeztethetik az ivóvíz­ellátást."₂₁₅

A nemzetközi kritikákra sem a Szövetségi, sem a Szlovák Kormány nem adott választ.

3.181 1992. október 13‑án egy Pozsonyban megtartott találkozón a felek megkíséreltek egyezségre jutni az EK Bizottság vitában megoldást találni segítő képviselőinek meghívásáról. Pirek, csehszlovák külügyminiszter‑helyettes kijelentette, hogy az Andriessen úr 1992. április 13‑án kelt levelében feltételezett körülmények már nem időszerűek, mivel már elkészültek a C Változattal kapcsolatos munkálatok. Ezért a trilaterális Bizottságnak a vitával kapcsolatban átfogó jelleggel kellene vizsgálatokat folytatnia. Válaszában Martonyi János²¹⁶ államtitkár hangsúlyoz­ta, hogy az EK‑részvétel előfeltételei érvényesek, és nem történhetnek meg olyan egyoldalú lépések, mint a Duna elrekesztése, amíg a Bizottság nem tanulmányozta a helyzetet.. Nem lehetett megállapodásra jutni.

3.182 1992. őszén felgyorsultak a C Változat munkálatai. Sajtójelentések szerint217 mintegy 2000 ember dolgozott a területen éjjel‑nappal, három műszakban, ötszáz teherautó szállította a köveket és a kavicsot a folyó elrekesztéséhez. Oriási anyagmennyiséget hoztak 50‑100 km‑es távolságból Érsekújvár, Léva, Garamszentbenedek és Privigye kőbányáiból. Egy köbméteres betontömböket szállítottak Dunacsúnba. Ezeket a tömböket korábban egy magyarországi gyárban gyártották a Duna eredetileg Dunakilitinél tervezett elrekesztéséhez. Külföldi vállalatok ‑ például az osztrák Keller Grundbau és a Porr AG ‑ dolgoztak együtt a szlovák fő kivitelezővel, a Hydrostavval.²¹⁸ Több nemzetközi és helyi szervezet ‑ például az Eurolánc ‑ tiltakozott az elrekesztés ellen. Pozsonyban elterjedt a rémhír, hogy Magyarország hatvan páncélozott harci járművet vezényelt a határ és az építkezések területének közelébe ‑ a szlovák határrendőrség helyettes parancsnoka tagadta ezeket a pletykákat.²¹⁹ A Magyar Honvédelmi Minisztérium bekérette a szlovák katonai attasét, és tiltakozott a pletykahadjárat ellen. Egyúttal információt kért a szokattlan határmenti szlovák katonai tevékenységről.²²⁰

3.183 Magyarország, látva 1992. október végén, hogy milyen rendkívüliek az elrekesztésre tett erőfeszítések, multilaterális fórumok segítségét kereste. A szükséghelyzetekben egyeztetést és együttműködést kereső CSCE Mechanizmus keretében Magyarország 1992. október 12‑én Szóbeli jegyzékben kérte, hogy a Csehszlovák Kormány adjon magyarázatot a Duna elrekesztésére irányuló erőfeszítéseire, és külön is adjon választ bizonyos kérdésekre.

"(1) Megerősíti‑e a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság, hogy 1992. október 20‑án az 1851 fkm‑nél a bősi erőmű csatornába tereli a Dunát?

(2) A Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság Kormánya kész‑e felfüggeszteni a határfolyó elterelésére irányuló építkezéseket azzal a céllal, hogy egy közös szakértői bizottág tanulmányozhassa a vitatott kérdéseket?

(3) A Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság Kormánya a Duna tervezett elterelésénél figyelembe veszi‑e... a nemzetközi jogi normákat...?

(4) A Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság Korámnya hogyan akarja elkerülni, hogy a Duna eltereléséből politikai feszültség és bizonytalanság ne keletkezzen?"²²¹

A Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság Kormánya egy 1992. október 27‑én kelt Szóbeli jegyzékben²²² azt válaszolta, hogy "a Cseh és Szlovák Köztársaság Kormánya fenntartja a korábbi nyilatkozatokban a Cseh és Szlovák Köztársaság Kormánya illetékes hatóságai által már kifejtett jogi álláspontját". Ezzel a válasszal a CSCE‑eljárás a végére is ért.

3.184 Az EK Bizottság kezdeményezésére 1992. október 21‑22‑én Brüsszelben három oldalú tárgyalások zajlottak egy szakértői bizottság felállítása, s ennek mandátuma meghatározása céljából. A Tárgyalások első napján a Csehszlovák Külügyminisztérium Szóbeli jegyzéket adott át a Magyar Nagykövetségen, melyben kijelentették, hogy a Kormány...

"kész elfogadni az EK Bizottság három oldalú Bizottság felállítására vonatkozó feltételeit, és úgy döntött, hogy a Bizottság munkájánk megindulásáig, pontosabban november 2‑ig, nem kezdi meg a Duna elrekesztését."²²³

3.185 A magyar küldöttség ezt a szöveget a brüsszeli találkozón kapta meg. A csehszlovák delegáció ennek ellenére azt jelentette be a találkozón, hogy a Duna elrekesztését októberben végre kell hajtani, másképpen "súlyos ökológiai katasztrófa és árvíz" fenyegeti a környező vidéket. Magyarország nem értette, miért beszélnek katasztrófáról abban az esetben, ha a Dunát nem rekesztik el, és sikertelenül próbált meg megfelelni azoknak a kikötéseknek, amiket korábban Andriessen úr, az EK alelnöke felvázolt.

3.186 Másnap, 1992. október 23‑án ‑ az 1956‑os magyar foradalom és a Magyar Köztársaság 1989‑es kikiáltásának évfordulóján ‑ megkezdődött a Duna elrekesztése. Négy nappal később, október 27‑én, be is fejeződött. Csehszlovák területen a folyó gátjai között pontom hidat építettek. Oriási köveket zúdítottak a mederbe, és betonnal megerősítették. A folyó sodrát egy új, 10 km hosszúerő­mű csatornába terelték, és a vízet bebocsátották a bősi vízierőműbe. Az eseményre a Csehszlovák kivitelező vállalat meghívta a nemzetközi sajtót, így a magyar írott és elektronikus sajtót is. Egy kis ünnepséget tartottak. Tribünt építettek, beszédek hangzottak el és a szél zászlókat lengetett ‑ közöttük az Európai Közösségek zászlaját.

D. SZAKASZ -TÁRGYALÁSOK KÜLÖNMEGÁLLAPODÁSRÓL ÉS IDEIGLENES VIZMEGOSZTÁSROL 1993‑1994

3.187 Az október 24. és 28. között végrehajtott elterelés következ­ményeként a régi Duna‑meder vízszintje három méterrel csökkent, és a szokásos 800‑900 m3/s‑os vízhozam kevesebb, mint 230 m3/s lett.224 A folyó átlagos szélessége 55 méterrel lett kevesebb. A főágtól elszigetelődtek a mellékágak, s a víz azonnal eltűnt belőlük. A mellékágak ökológiai egyensúlya súlyos zavarokat szenvedett. Az 1811 és 1850 fkm között az ásványrárói, dunaremeti és dunakiliti kikötőkbő eltűnt a víz. A régi Duna‑mederben lehetetlenné vált a kereskedelmi célú hajózás. A talajvíszint jelentősen csökkent.225 Az ártér jellegzetes halfajtái eltűntek. Megkezdődött a vidéken a partmenti erdők kiszáradása. A C változat építményeitől folyásirány­ban a jégár és/vagy a folyammeder leromlásának veszélye nagy mértékben nőtt, mivel a megfelelő építmények és berendezések hiányoznak.

3.188 Az eltereléssel nem fejeződtek be a C Változattal kapcsolatos munkálatok, és ez a helyzet természetesen még e Emlékeztető olvasásának időpontjában is fennáll. Először a legsürgősebb védelmi és megerősítő jellegű munkákat kellett elvégezni, mert az 1982. októberében elkészült építmények még nem voltak biztonságosak. Hogy meg lehessen előzni a csatorna erodálódását az ártéri bukó (inundation weir) és a Duna között, a Duna átlagos fenékszintjéig földkiterme­lésre volt szükség. A tervek között szerepelt egy a kisebb hajók számára megépítendő zsilip, egy túlfolyó gát (spillway weir ‑ árapasztó csatorna), egy kis vízierőmű, egy kisegítő zsilip és számos egyéb részlet elkészítése. Ezeknek a munkálatoknak az elvégzését az elkövetkezendő 1‑3 évre tervezik.²²⁶

3.189 A Magyar Kormány továbbra is a vita jogi úton történő megol­dására törekedett. Csehszlovákia a Statútumok 36. Cikkelye alapján nem fogadta el a Nemzetközi Bíróság iletékességét, Magyarország ennek ellenére, 1992. október 23‑án benyújtotta a bírósághoz "Folyamodvány a Magyar Köztársaság v. Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság ‑ a Duna elterelésének tárgyában" beadványát. Magyarország ebben arra kérte a bíróságot, nyilvánítsa törvényel­lenesnek a C Változatot és a hajózó csatorna elvitelét az országhatártól. Egyúttal ideiglenes intézkedések meghozatalát is kérte.²²⁷ Egyetértés alakult ki abban, hogy ha a magyar Beadványt tárgyalja a bíróság, akkor a Projekttel kapcsolatos minden minden jogi problémát elé kell vinni.

3.190 Csehszlovákia válasza a magyar Beadványra 1992. november 18‑i érkezett meg, a folyó elterelése után. A Csehszlovák külügyminiszter arról tájékoztatta a Bíróságot, hogy "a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság abban érdekelt, hogy a Nemzetközi Bíróság átfogó vizsgálatában érdekelt, az 1977‑es Szerződéssel együtt"²²⁸.

3.191 Eközben az Európai Közösségek Bizottsága további segítő szándékú erőfeszítéseket tett. Kihasználta az EK és a Visegrádi Országok (Magyarország, Csehszlováki, Lengyelország) között rendezett csúcstalálkozót, amit az EK Tanács Brit elnöke 1992. október 28‑ra Londonba hívott össze. A feleknek sikerült egyezségre jutniuk a vita némely kérdésében, és ugyanezen a napon aláírtak egy közös megállapodást tükröző jegyzőkönyvet (az úgynevezett "Londoni Meg­állapodást"). Ez egyebek mellett a következőket mondta ki:

"Megállapodás született aról, hogy a Bős‑Nagymarosi projekt C Változatával kapcsolatos valamennyi munkát felfüggesztik egy az EK Bizottság által meghatározott időpontig egy olyan tényfeltáró küldöttség által elért eredmények alapján, amelybe valamennyi résztvevő (EK Bizottság, Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság és Magyarország) egy‑egy tagot delegál. Ez a bizottság áttekintené a meglévő építmények károsodásának kockázatát, a hajózás kérdését, régió ökológiai kárait és az árvízveszélyt. A Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság garantálja, hogy a régi Dunamederben tartja a teljes szokásos vízmennyiséget (annak 95%‑ánál nem kevesebbett), ebbe beleértve a Rajka és Szap közötti szakaszt is, és tartózkodik az erőmű üzemeltetésétől."²²⁹

3.192 A felek megállapodtak egy Tényfeltáró Küldöttség felállításában, amit a három oldal szakértői hoznak létre a helyzet kivizsgálására. Továbbá ‑ hosszas tárgyalások után ‑ Csehszlovákia elfogadta a külső döntéshozatalra irányuló magyar javaslatot. Ezt a megállapodott jegyzőkönyv így tükrözi:

"A Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság és Magyarország küldöttsége kifejezi azon eltökéltségét, mely szerint a Bős‑Nagymarosi Projekttel kapcsolatos vitát annak minden ‑ jogi, pénzügyi és ökológiai ‑ vonatkozásával együtt kötelező erejű nemzetközi választott bíróság vagy a Nemzetközi Bíróság elé viszik."²³⁰

3.193 Azonban a londoni csúcstalálkozóról visszatérve Meciar, szlovák miniszterelnök egy 1992. október 29‑i sajtókonferencián bejelentette, hogy "a Duna és a természet törvényei az érvényesek, s nem a politikai döntések". Szerinte a C Változat megépítőinek elsődleges szándéka az volt, hogy "a területet megvédjék az árvízektől és egy természeti katasztrófától". A vita politikai oldalávl kapcsolatban pedig azt jelentette ki, hogy "az MDF (a legnagyobb magyar koalíciós párt) némely frakciói a határok megváltoztatásának szükségességéről beszélnek, és a Trianoni Békeszerződés revíziójáért harcolnak. Számukra Bős nem cél, hanem eszköz. Ha cél volna, meg lehetne állapodni róla."²³¹

3.194 A megállapodott jegyzőkönyvben említett három oldalú misszió elsőnek Pozsonyban találkozott, és 1992. október 31‑én készítette el első beszámolóját, amely a C Változat alkotórészeinek elnagyolt ismertetésével foglalkozik.²³² Csehszlovákia sose mutatta be az elterelés terveit és adatait. (Önállóvá válása után Szlovákia sem, csak Magyarország ismételt felszólítására 1993. decemberében.²³³)

3.195 A Beszámoló még hozzátette, hogy "jelenleg nincs egészen megerősítve az összekötő gát a tározó folyásirány alatti része és Duna balpartja között". Ami pedig az ártéri átfolyó gátat illeti: "jelenleg egyetlen kapuját sem lehet nyitani és működtetni, és csak négy kapu rendelkezik a teljes hidraulikai kapacitással". A Mosoni‑Duna bevezető szakaszánk építményeivel kapcsolatban: "az építkezés betonozási munkálatai még nem készültek el".²³⁴

3.196 Egy másik beszámoló készült 1992. november 23‑án, amelynek konklúziói felsorolták a fontos ökológiai érték‑preferenciákat. A szákértők javaslata:

"A legmagasabb szintű prioritás a hidrológiai és ökológiai massza fenntartása vagy javítása az egész érintett területen, elsősorban pedig az alsóbb ártéri területen; a talajvíz minősége és a hajózás biztosítása;

kisebb szintű prioritás a villamosenergia termelés és a vízminőség a tározó alatti vízáramban."²³⁵

3.197 Ami az ezt követő hónapok vízgazdálkodását illeti, a Csoport kijelentette, hogy az A. Forgatókönyvet (a Duna átlagos vízhozama 95%‑ának biztosítása a meglévő építmények segítségével) a lehető leghamarabb meg kell valósítani, de legkésőbb 1993. január 1‑jéig."236 1992. október 23. óta a vízhozam meg sem közelítette ezt a szintet (még a legnagyobb vízállás idején sem), annak ellenére, hogy ezt a Londoni Megállapodás és az EK Küldöttség ajánlásai tartalmazták.

3.198 A C Változat építményeiről bebizonyosodott, hogy nem biztonságosak. 1992. november 23‑24‑én egy áradás súlyos károkat okozott az építményekben. Az ártéri bukógát fémrészei több helyen leszakadtak, s ezeket elsodorta a víz. A bősi erőműben is kár keletkezett: a bal oldali zsilipkapu használhatatlanná vált. A kivitelező vállalat képviselőji arra panaszkodtak, hogy mennyire "váratlan" az évnek ebben az időszakában az áradás, és bejelentették, hogy a javítások miatt hosszú időn át nem bocsátanak be több vízet a régi Duna‑mederbe.

3.199 A következő három oldalú találkozóra 1992. november 27‑én került sor Brüsszelben. A Bizottság képviselője összegezte a tényfeltáró küldöttség eddigi feltárásait, és a vízmegosztással kapcsolatban öt forgatókönyvet vázolt fel:

(1) A víz mennyiségének 95%‑a visszatér a régi Duna‑mederbe.

(2) Fenntartják az utóbbi időszak helyzetét, amelynek során csak nagyon kevés vízet engednek a régi mederbe, ez azonban katasztrofális következményekkel járhat a környezetre nézve.

(3) A vízhozam 50%‑át bocsátják a régi mederbe (eredetileg csehszlovák javaslat).

(4) A fősodrot teljesen visszaterelik a régi mederbe, akár úgy, hogy eltávolítják a zárógátat, akár úgy, hogy egy révid elkerülő csatornát ásnak (eredetileg magyar javaslat).

(5) A régi folyómederbe történő visszabocsátást 95%‑ról fokozatosan 50%‑ra csökkentik. Eközben olyan építkezési munkálatokat végeznek, amik segítségével fel lehetne számolni a vízmennyiségben beálló változások káros környezeti következményeit. Egy megfigyelőrendszer is épülne.²³⁷

3.200 A csehszlovák küldöttség kijelentette, hogy nincs fölhatalmazása engedményeket tenni a nagyobb mennyiségű víz Dunába bocsátásával kapcsolatban. Igy Benavides EK‑főigazgató aláhúzta annak fontosságát, hogy szülessen megállapodás az ügy Nemzetközi Bíróság elé viteléről. A javaslatot elfogadták, s az aláírt jegyzőkönyv ‑ 1992. november 27‑én ‑ így rendelkezett:

"Az 1992. október 28‑án Londonban aláírt jegyzőkönyv, s az azt követő Küldöttségi jelentés megerősíti: A CsSzSzK és Magyarország ismételten kifejezésre juttatta azon szándékát, hogy a Bős‑Nagymarosi Projekttel s annak minden vonatkozásával kapcsola­tos, így a jogi, pénzügyi és ökológiai vonatkozásokkal kapcsolatos vitát a Nemzetközi Bíróság elé viszik. Abből a célból, az egészen közeli jövőben, közösen vállalják, hogy az eddig megvalósította haladás alapján a benyújtásról különmegállapodást kötnek... A CsSzSzK és Magyarország megállapodnak abban, hogy a Nemzetközi Bíróság itéletéig a Duna vízével kapcsolatosan idegiglenes vízmegosztást alkalmaznak, amely összhangban lesz a Londonban 1992. október 28‑án aláírt jegyzőkönyvvel, és a szakértői Munak­csoport beszámolójára alapoz."²³⁸

3.201 1992. vége előtt nem sikerült megkötni a különmegállapodást. A trilaterális bizottság 1992. december 10‑11‑én tartott ülésén nem sikerült haladást elérni a vízhozam megosztásáról, vagyis nem sikerült megkötni az "Ideiglenes vízmegosztásról szóló megállapodást" ("IVM"). A magyar delegáció vezetője csehszlovák oldalon ne látott semmilyen hajlandóságot arra, hogy leadják a Londoni Jegyzőkönyv alapján a régi Dunába visszatöltendő vízmennyiséget, ugyanakkor kijelentett, hogy Magyarország kész kompromisszumot kötni abban az esetben, ha Csehszlovákia különmegállapodást tud elfogadni. A csehszlovák delegáció vezetője azt állította, hogy a november 23‑24‑i "váratlan árhullám" miatt nagyon nehéz lenne nagyobb vízmennyiséget adni, mert a magas vízállás súlyosan megrongálta a C Változat létesítményeit, amiket nem is lehet 1993. végéig helyrehozni. Ugyanezen okokból az IVM‑ről szóló megállapodás is nehezen menne. 1993. közepe előtt 400 m³/s‑ot, attól fogva pedig 600 m³/s‑ot ajánlott. Végül...

"A Csehszlovák küldöttség arról tájékoztatta az ülést, hogy minden lehetséges eszközt igénybe fognak venni annak érdekében, hogy az 1992. november 23‑24‑én keletkezett árvízkárokat a lehető leggyorsabban helyreállítsák, s ennek nyomán majd lehetővé válik az ideiglenes vízmegosztásról 1992. november 27‑én megfogalmazott tervet működ­tetni."²³⁹

3.202 Ebben az időben már eldöntötték, hogy 1992. december 31‑én Csehszlovákia megszűnik létezni. A szlovák elismertetési kérelemre válaszul Magyarország kijelentette:

"A Magyar Kormány elfogadja a Szlovák Köztársaság Kormányának azon kérését, hogy 1993. január 1‑jétől nagyköveti szinten létesüljön a két ország között diplomáciai kapcsolat... A Magyar Köztársaság Kormánya továbbá kész a lehető legrövidebb időn belül tárgyalásokat kezdeni a Szlovák Köztársaság Kormányával olyan kérdésekről, amik államközi szerződések szukcessziójával állnak kapcsolatban."²⁴⁰

3.203 Szlovákia lett a jogutóda a Projekttel kapcsolatos vitának, mivel a C Változat szlovák területen van, és szlovák irányítás alatt üzemel.

3.204 1993. január 14‑én Pozsonyban szakértői tanácskozás folyt Szlovákia és a Magyarország között, melyen részt vettek az EK képviselői is, akik tanulmányozni kívánták az IVM műszaki vonatkozásait. Beszámolójukat a következő brüsszeli trilaterális találkozó alkalmával vitatták meg, 1993. január 19‑én. A szlovák delegáció vezetője, Tomka úr tájékoztatást adott arról, hogy az 1992. november 23‑24‑i árvíz óta milyen állapotban van a C Változat, és milyen időjárási viszonyok miatt kényszerülnek a javítások szüneteltetésére. Néhány berendezést már kijavítottak, néhány másik azonban még javítás alatt áll. A dunai hajózás 1993. január 13‑án indulhatott újra, mintegy három hónapi kényszerszünet után. Az aláírt jegyzőkönyvben a három fél egyetértett abban, hogy "a javítások mihamarabbi befejezése kívánatos".241 A felek egyúttal "részletesen megvitatták az ideiglenes vízmegosztás azon alapelveit, amiken a benyújtott javaslatok kell, hogy nyugodjanak".²⁴² Tomka úr azt javasolta, hogy 1200 m³/s‑os vízhozamnál a vízmennyiség 50%‑a, az efölötti szint fölött pedig az teljes efölötti rész kerüljön az erőmű csatornába. A magyar küldött, Martonyi János szerint ez a mennyiség nem egyezik meg a Londoni Jegyzőkönyvben megállapodott mennyiséggel (95% ‑ amit az EK Küldöttség korábban elfogadott).

3.205 Az EK‑Küldöttség kompromisszumos javaslata az volt, hogy a Duna‑mederbe bebocsátott vízmennyiség legyen évszakos tényezők függvénye, azaz november és február között, amikor a vegetáció nyugalmi állapotban van, a vízmegosztás legyen 50‑50 %; a március és október közötti tenyészidőszakban 1200 m³/s‑ig 75 %; 1200 m³/s és 2500 m³/s között 60 %; 2500 m³/s‑on túl 50 %. A javasolt minimum minden időben 600 m³/s.243

3.206 Szlovákia képviselői ezt a javaslatot nem fogadták el. Az aláírt jegyzőköny csupán annyit mond: "a felek megállapodtak abban, hogy szükséges megőrizni a Dunát és annak környezetét, valamint szükséges figyelembe venni egyéb olyan jelentős pontokat, amik a felek jogos érdekei közé tartoznak".²⁴⁴

3.207 A felek a Különmegállapodás szövegét a legközelebbi, 1993. február 16‑án megtartott három oldalú találkozón véglegesítették.245 Szlovák javaslatra került a szövegbe a 4. Cikkely, amely kizárja, hogy valamelyik fél bírósági úton követeljen magának pótintézkedéseket. Magyar javaslatra ugyanez a Cikkely kötelezettségvállalást tartalmaz az IVM‑re vonatkozóan.246

3.208 A Magyar Kormány úgy érezte, nem történt kielégítő előrelépés a vízmegosztásról zajlott tárgyalásokon. Az 1992. október 28‑i Londoni Megállapodás óta Szlovákia egyre kevesebb és kevesebb vízmennyiséget ajánlott a régi meder számára, és a tényleges mennyiség mindig kevesebb volt, mint az éppen utoljára megállapodott mennyiség. Antall miniszterelnök Meciar, szlovák miniszterelnöknek írt, 1993. február 5‑i levelében ezt írta:

"A Londonban elért Megállapodás óta a Magyar Kormány ismételten több és több jelentős engedményt tett, és jelenleg az EK azon javaslatát támogatja, mely szerint a Duna teljes vízhozamát évszakonként, a vízhozamtól függően kellene az üzemcsatorna és a régi Duna‑meder között megosztani... Ha nem sikerül megállapodásra jutni, az a Bizottság jószolgálati tevékenysége végét jelentené, és ez hátrányos következményekkel járna országainkra nézve."²⁴⁷

3.209 Az Európa Parlament 1993. március 10‑i Határozata egyebek mellett kimondta:

"1. ijesztő, ahogyan az események stagnálnak, és semmilyen haladás nem figyelhető meg az ideiglenes vízmegosztás ügyében;

...

2. felszólítjuk a Szlovák Kormányt arra, hogy tanusítson nagyobb rugalmasságot és együttműködési készséget e kiemelkedő fontosságú problémák megoldásához."²⁴⁸

3.210 Ez igaz volt, mert Szlovákia nem volt hajlandó tárgyalni a vízmegosztás központi kérdésköréről. 1993. áprilisára volt beütemezve a következő találkozó, ami azonban elmaradt. Martonyi János államtitkár 1993. május 14‑én és 1993. június 2‑án kelt leveleiben sürgette Szlovákiát, hogy folytassák a tárgyalásokat.²⁴⁹

3.211 Ezt az aggodalmat tükrözte az Európa Parlament újabb, 1993. június 25‑i határozata:

...

"1. [Az Európa Parlament] ismételten hangsúlyozza aggodalmát amiatt, hogy esetleg nő a térségben a feszültség ezen konfliktus miatt;

2. Kifejezi aggodalmát amiatt, hogy még mindig nem sikerült találni olyan ideiglenes vízmegosztási megállapodást, amely Magyarországnak és Szlovákiának egyaránt megfelel;

3. Kritikávak illeti a Szlovák Kormányt, amiért továbbra sem kész beleegyezni az 1993. február 16‑án előterjesztett kompromisszumos mágoldásba, és elmulasztja megtenni azokat a lépéseket, amik a hágai Nemzetközi Bíróság előtt folytatandó eljáráshoz nélkülözhetetlenek."²⁵⁰

3.212 Szlovákia azonban nem válaszolt sem Antall úr levelére, se az Európa Parlament határozataira.. Megkezdődött a tenyészidőszak, és nagyon elégtelen volt a Szigetköz mellékág‑rendszerének vízellátása. A legutolsó három oldalú találkozó (1993. február) után öt hónappal, 1993. július 13‑án megtartották Brüsszelben a következő három oldalú találkozót. A találkozón a Bizottság arról tájékoztatta a feleket, hogy az EK néhány szakértője ellátogatott a C Változathoz. Azt figyelték meg, hogy a régi Duna‑meder mindössze 250‑400 m³/s‑ot kap, sok halfajta eltűnt és a vegetáció erősen károsodott. A magyar képviselő megerősítette ezt az információt, a szlovák képviselő azonban ragaszkodott hozzá, hogy a régi meder ennél több vizet kap (kb. 400‑500 m³/s‑ot).

3.213 A találkozó végén a Bizottság ismertette azt a javaslatát, amit 1993. július 19‑én a felek írásban megkaptak. A javaslat szerint...

"Vízáramlás Mérő Rendszert kellene felállítani a két oldalon, ahol fontos pontokon közösen mérnék a vízhozamot... Magyarország és Szlovákia közösen gyűjtenék az objektív adatokat a többi fontos kérdésről is: az építkezések hatásai, mentesítő intézkedések, vízszint, a felszíni vízek mennyisége és minősége, általános ökológiai hatások, villanbyáram‑termelés, stb."²⁵¹

3.214 A Bizottság 1993. augusztus 26‑i munkaokmánya alapján azt javasolták, hogy állítsanak fel egy Független Megfigyelő és Vizgazdálkodási Szakértői Csoportot²⁵², mely csoport egy magyar, egy szlovák és három EK‑beli szakértőből állna. A beszámolóit és ajánlásait a csoport konszenzussal továbbítja. Ha vita támad a Csoport tagjai között, akkor a három EK‑szakértő külön ajánlásokat fogalmaz meg.

3.215 Szlovákia, ahelyett, hogy az ideiglenes vízmegosztás fontos kérdéseivel foglalkozott volna, visszatért a nagymarosi zárógát megépítésének kérdéséhez. 1993. július 7‑én a Magyar Országgyűlés oly módon módosította az országos költségvetést, hogy abban forrásokat szánt a nagymarosi szektor helyreállítási munkálataihoz.²⁵³ Egy 1993. július 13‑i Szóbeli jegyzékben254 Szlovákia ragaszkodott ahhoz, hogy a helyreállítási munkálatokat ‑ a körtöltés elbontását ‑ azon az alapon nem kezdhetik el egy érvényes bírósági végzés megszületéséig, hogy a körtöltés közös tulajdon. Válaszul ‑ 1993. november 25‑én ‑ Magyarország leszögezte:

"A nagymarosi körgát ideiglenes építménynek épült, és nem tartozik azon műtárgyak közé, amiket az 1977‑es Szerződés rendelkezései említenek, és amely Szerződésre Szlovákia a jelen esetben utal. A körtöltés, ideiglenes építményként, úgy lett meg­tervezve, hogy csupán néhány éven keresztül legyen biztonságos, és biztonságos voltára ma már nem lehet hagyatkozni. Továbbá megszűnt a körgát megépítésének indoka, amennyiben az 1977‑es Szerződés megszünt... Magyarországnak jogában állt azt kérni a Parlamenttől, hogy a nagymarosi körtöltés elbontásához szavazzon meg költségvetési összeget."²⁵⁵

3.216 Az EK szakértők Csoportjának első találkozója Pozsonyban zajlott le 1993. szeptember 8‑9‑én256, a második pedig Budapesten, 1993. október 27 ‑ november 2‑ig. Az utobbi csoporttalálkozó úgy találta:

"A régi Dunában a vízhozam 1993‑ban átlagosan kb. 400 m³/s‑ra csökkent, amely az elterelés előtti vízmennyiségnek mintegy 20%‑a... A régi Duna felsőbb folyásánál 1993‑ban a vízszintek 2‑4 méterrel csökkentek az elrekesztés előtti állapothoz képest, ami azt jelenti, hogy a vízszint mindenkori legalacsonyabb vízállás alatt van 2 méterrel... Az 1992. novemberi áradás miatt súlyos eróziós hatás érvényesült a dunacsúni építmények alatt folyásirányban. Az innen fölvett hordalék a régi Dunában valamivel lejjebb rakódott le... Több, mint valószínű, hogy az összes görgetett hordalék, s a lebegtetett hordaléknak egy része a tározóban ülepedett le... Ugy tűnik, hogy a Szigetköz középső részén ‑ Dunakiliti és Ásványráró között a talajvízszint a Duna‑fő­meder közelében csökkent... A Bősi Vízierőmű 1993‑ben 150‑200 Gwh‑t termelt havonta, amely a szlovák villanyáram fogyasztás 10%‑a."²⁵⁷

3.217 A harmadik, 1993. december 1‑jén Pozsonyban megtartott találkozón az EK Bizottság által kijelölt szakértők számokat és intézkedéseket javasoltak a vízhozamra vonatkozóan.258 Ezeket Benavides úr, az EK igazgatója bemutatta a két félnek, és 1994. január 15‑ig kért választ. Az ajánlások a következők voltak:

"A régi Dunába bebocsátott mininális vízmennyiség 400 m³/s.

Átlagos vízhozam az öreg Dunában: 800 m³/s...

Évente 1‑3 alkalommal a régi Duna elárasztása több, mint 3500 m³/s‑mal (amennyiben ez hidrológiailag lehetséges)...

30‑70 m³/s a magyar oldali mellékág‑rendszerbe...

1994. májusáig a jelenlegi 600 m³/s‑ról 940 m³/s‑ra kell növelni a C Változat építményeinek napi vízhozam‑kapacitását.

Fenékküszöb (vízalatti bukó) építése [a régi Dunába] az 1835 fkm‑nél, aminek segítségével a főmeder és a szlovák oldali mellékág‑rendszer kapcsolatba kerülhetnek egymással...

Fenékküszöb (vízalatti bukó) építése az 1845,5 fkm‑nél, aminek segítségével megbíz­hatóvá tehető az ártéri bukóból történő vízellátás...

Kavicságy leterítése az ártéri bukó és [a régi Duna] fenékküszöbei között.

Halkapuk építése Dunacsúnnál."²⁵⁹

3.218 A Magyar Kormány egy Martonyi úr által Benavides úrhoz intézett, 1994. január 15‑én kelt levélben elfogadta a fenti számokat, s ezt írta:

"A Magyar Kormány úgy döntött, hogy ‑ feltéve ha a Szlovák Kormány is ezt teszi, és 1994. január 15‑ig kifejezi eziránti elkötelezettségét ‑ letárgyalja azt a megállapodást, amely érvényt szerez az EK Munkacsoport tagjai által felvetett ajánlásoknak, és az ajánlások szerint egyezik bele a vízmegosztás módjába... A Magyar Köztársaság Kormánya úgy gondolja, hogy a javasolt vízmegosztás eléri azt a minimumot, ami megfelel a környezetvédelem igényeinek és a régió természeti kincsei érdekeinek. A javaslat ugyanakkor semmiképpen sem tekintendő modellnek, vagy olyan értelmű jelzésnek, mely szerint ezt a megoldást véglegesként elfogadnánk."²⁶⁰

3.219 A Bizottság üdvözölte a magyar választ. Benavides úr ezt jelentette ki 1994. január 27‑én kelt levelében:

"Szeretném kifejezni az Európai Bizottság nagyrabecsülését, amiért a Magyar Kormány erre a következtetésre jutott... Tovább növeli nagyrabecsülésünket az a tény, hogy a Magyar Kormány nagy erőfeszétéseket tett annak érdekében, hogy ezt az építő szellemű álláspontot el tudja fogadni... Biztosíthatom önöket, hogy már magam is megjegyzéseket készítettem azokhoz a további pontokhoz, amiket az önök levele említ."²⁶¹

3.220 Szlovákia a Bizottság ajánlásaira három héttel a határidő lejárta után válaszolt, 1994. február 8‑án. Lisuch, szlovák külügyminiszter‑helyettes kijelentette:

"A [Szlovák] Kormány azon az állásponton van, hogy további tárgyalásokra van szükség az eltérő vélemények tárgyát képező intézkedések meghozataláról. A tárgyalásokat további megfigyelésekkel kell összekötni, hogy egyezségre lehessen jutni a még mindig nyitott kérdésekben..."²⁶²

Egyetértett abban, hogy Magyarországnak fenékküszöböket kellene létesítenie, ugyanakkor kijelentette, hogy a régi Dunába bebocsátandó további vízmennyiségek "olyan súlyos következményekkel járnak, amik további tárgyalásokat tesznek szükségessé..." A levélhez a külügyminiszter‑helyettes csatolt egy formális javaslatot arra vonatkozóan, hogy Magyarország először építse meg a fenékküszöböt, s ennek hatásáról készüljenek megfigyelések, melyek alapján dönteni lehet arról, hogy mekkora vízmenyiségre van szükség.

3.221 Vagyis Szlovákia az EK‑ajánlásokkal ellentétesen nem kívánta növelni a régi Dunába bebocsátott víz mennyiségét. Ez az EK‑javaslatok világos visszautasítását jelentette, hiszen a Bizottság a vízhozam azonnali növelését ajánlották. A fenékküszöbök megépítését Magyarország a csomag részeként elfogadta. A Bizottságmindenesetre elutasításként értékelte a szlovák választ; ez kitűnik Benavides úr Martonyi Jánosnak címzett, 1994. február 18‑án kelt leveléből:

"sur un plan quantitatif l'absence d'un engagement slovaque sur le débit minimum d'eau dans le Danube rend tout compromis extręmement difficile et la Commission ne saurait souscrire aux proposition slovaques... Sur la base de cette réaction... une démarche de la Troika auprčs du Premier Ministre Meciar a eu lieu pour soulinger... le risque que l'Union se désengage dans la poursuite de ses bons offices et... la nécessité d'approche­r... le problčme sur des bases politiques."²⁶³

3.222 Az EK‑szakértőket is megkérték, kommentálják a két kormány válaszát. A Csoport vezetője egyeben mellett ezt írta:

"Mi úgy ítéljük meg, hogy a szlovák levél/javaslat politikai válasz, aminek az a célja, hogy a végsőkig halogassák a régi Dunába bebocsátott vízmennyiségről hozandó döntést. Tudomásunk szerint nincsenek új érvek, s az alapvető álláspontok olyan elmozdulásáról sem lehet beszélni egyik fél esetében sem, amely érdemessé tenné a tárgyalások folytatását...

A fő tényező a mi javaslatunk az öreg Dunába bebocsátandó vizmennyiségre vonat­kozóan. Ha növelik a vízhozamot, s ezzel egyidőben végrehajtják a többi javasolt intézkedést, annak azonnali pozitív hatása lesz a környezetre...

Elképzelhető, hogy a környezeti hatások mérésére szolgáló skála Szlovákiában eléggé eltérő, de Európa többi részének szakértői azt a magatartást komoly környezeti károkozásnak tekintik, ha egy folyó eredeti vízhozamát ‑ a természetes állapothoz képest ‑ mintegy 20%‑ra csökkentik, miként azt is, ha egy alúviumi erdőségből 4500 hektárnyit megsemmisítenek (lásd az EK Bizottság őshonos növény‑ és állatvilágról hozott Direktiváját, ha a talajvíz természetes változásait, s a felszíni és felszín alatti vízek szintjét csaknem nullára csökkentik, és így tovább."²⁶⁴

3.223 Az Emlékeztető befejezésének idején küszöbön áll a tenyészidőszak beköszönte, ám semmi jel nem utal arra, hogy Szlovákia kész lenne betartani a Különmegállapodás 4. Cikkelyét.

JEGYZETEK

103 Ecologia és INFORT, Bevezető beszámoló ‑ Tanulmány a Bős‑Nagymar­osi Gátrendszer­ről, 1989. március; Függelékek, 5. köt., 5. függelék.

104 A Duna Kör polgárok egy csoportja, akik nemzetközi díjat kaptak a dunai környezet megóvásáért folytatott harcukért.

105 3125/1989. sz. Kormányhatározat ‑ 1989. május 13; Függelékek, 4. köt. 147. függelék.

106 A Szlovák Természet‑ és Tájvédők Uniója 1989. május 24‑én kelt levele a Magyar Kormányhoz; Függelékek, 4. köt., 166. függelék.

107 Ecologia és INFORT, Időközi beszámoló ‑ Tanulmány a Bős‑Nagymarosi Gátrendszerről, 1989. május 24., 17. lap; Függelékek, 5. köt., 6. függelék.

108 Németh Miklósnak, a magyar Kormány miniszterelnökének beszámolója. Az általa jelentett tényeket megerősítette V. Lokvenc, teljhatalmú Kormánybiztos a következő anyagban: "Nyilatkozat. A Csehszlovák Fél állásfoglalása azon anyagokkal kapcsolatosan, amik a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának a Nagymarosi Gátrendszer ideiglenes leállítását kimondó döntésről lettek összegyüjtve; átadva 1989. június 26.; Függelékek, 5. köt., 167. függelék.

109 A Határozat a magyar Közlönyben történt megjelenéstől, azaz 1989. június 13‑tól vált hatályossá; Függelékek, 4. köt., 148. függelék.

110 A Bős‑Nagymarosi Gátrendszer teljhatalmú Kormánybiztosai, Tanulmányok és kutatások a döntéshozatal támogatására. I‑II. Munkafázis: A Magyar Tudományos Akadémia ad hoc Bizottságának; a tudományos megbeszélések és a nemzetközi jogi szakértőkkel folyatott tárgyalások emlékeztetői, 1989., 3. köt (magyarul).

111 Lásd, magyar Tudományos Akadémia: "Beszámoló a Nagymarosi Gátrendszer építésének környezeti, ökológiai, vízminőségi és szeizmikus vonatkozásairól, vagy az építkezés leállításáról" ‑ 1989. június 23; Függelékek, 5. köt., 7. függelék. A másik dokumentum: "A Bős‑Nagymarosi Gátrendszer problémáinak koordináló csoportja ‑ a nagymarosi Zárógát felfüggesztését kimondó minisztertanácsi döntésháttéranyagai, valamint a felfüggesztő döntéssel együtt járó ténylege kockázatok és ökológiai veszélyek", Budapest, 1989. június (magyarul).

112 Emlékeztető a Teljhatalmú Kormánybiztosok 1989. június 26‑i találkozójáról; Függelékek, 4. köt., 17. függelék.

113 "Nyilatkozat. A Csehszlovák Fél állásfoglalása azon anyagokkal kapcsolatosan, amik a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának a Nagymar­osi Gátrendszer ideiglenes leállítását kimondó döntésről lettek összegyüjtve; átadva 1989. június 26.; Függelékek, 5. köt., 167. függelék.

114 Lásd, Emlékeztető a tudományos szakértők magyar‑csehszlovák tárgyalásairól (Budapest, 1989. július 17‑19.), melynek témája a Nagymarosi Gátrendszer munkálatainak ideiglenes felfüggesztése volt + az eltérő véleményeket rögzítő függelékek anyaga; Függelékek, 4. köt., 18. függelék.

115 Németh Miklós, magyar miniszterelnök beszámolója a Magyar Kormánynak; 1989. július 22. (magyarul)

116 A Csehszlovák Külügyminisztérium által a Magyar Népköztársaság Nagykövetségének 1989. augusztus 18‑án átnyújtott Szóbeli jegyzék; Függelékek, 4. köt., 20. függelék.

117 Emlékeztető a magyar ipari miniszterhelyettes, Czipper G., és a csehszlovák energiaügyi miniszterhelyettes, L. Blazek között zajlott tárgyalásokról, amelyen részt vettek a két ország Teljhatalmú Kormánybiztosai is (a dokumentumot Láczai Szabó T. és Jaroslav M. írták alá, a résztvevő minisztériumok képviselői) ‑ 1989. augusztus 21‑22; Függelékek, 4. köt., 23. függelék.

118 A csehszlovák miniszterelnök, L. Adamec levele a magyar miniszterelnökhöz, Németh M.‑hoz 1989. auguszrus 31‑én; Függelékek, 4. köt., 23. függelék.

119 A Magyar Külügyminisztérium 1989. szeptember 1‑jei Szóbeli jegyzéke a csehszlovák Nagykövetségnek; Függelékek, 4. köt., 24. függelék.

120 Emlékeztető, két függelékkel (magyarul), 1989. szeptember 18‑20.

121 Emlékeztető, a tudósoknak a vízminőségről és ökológiai kérdésekről folytatott, 1989. szeptember 25‑27‑i találkozójáról, melynek alkalmával rögzítették a két oldal állás­pontjait. Közzétéve: A Bős‑Nagymarosi Gátrendszer teljhatalmú Kormánybiztosai, Tanulmányok és kutatások a döntéshozatal támogatására. I‑II. Munkafázis: A Magyar Tudományos Akadémia ad hoc Bizottságának; a tudományos megbeszélések és a nemzetközi jogi szakértőkkel folyatott tárgyalások emlékeztetői, 1989., 3. köt (magyarul).

122 Emlékeztető, a tudósoknak a vízminőségről és ökológiai kérdésekről folytatott, 1989. szeptember 25‑27‑i találkozójáról, melynek alkalmával rögzítették a két oldal állás­pontjait; Függelékek, 4. köt., 26. függelék.

123 Emlékeztető, a tudósoknak a vízminőségről és ökológiai kérdésekről folytatott, 1989. szeptember 25‑27‑i találkozójáról, melynek alkalmával rögzítették a két oldal álláspontjait; Függelékek, 4. köt., 26. függelék.

124 Németh Miklós, magyar miniszterelnök 1989. október 4‑én kelt levele L. Adamechez, Csehszlovákia miniszterelnökéhez; Függelékek, 4. köt., 27. függelék.

125 WWF‑Auen Institut, Stellungsnahme des WWF zum Staustufen‑Projekt Gabčíkovo‑Nagymaros (A WWF felmérései a Bős‑nagymarosi Gátrendszer Projektjéről), Rastatt, 1989. augusztus.

126 Lásd a Hardi‑Bizottság 1989. szeptemberi Beszámolóját. A beszámoló elkészítésére a magyar Kormány adott megbízást. Függelékek, 5. köt., 8. függelék.

127 A magyar javaslat tézisei és beszámoló a tárgyalásokról; 1989. október. (magyarul)

128 Adamec miniszterelnök úrnak a tárgyalásokat megnyitó, 1989. október 11‑i beszédét 1989. október 12‑én Prágában E. Vacek úr, külügyminiszter‑helyettes nyújtotta át.

129 Szóbeli jegyzék, amit a Csehszlovák külügyminisztérium 1989. október 30‑án adott át a magyar nagykövetségnek; Függelékek, 4. köt., 28. Függelék.

130 Lásd a korábbi 3.44. bekezdést.

131 Az 1989. október 27‑i, 3305/1989. számú Kormányhatározatott erősítette meg a 24/1989 (XI.10) számú Országgyűlési Határozat a Bős‑Nagymarosi Gátrendszer Nagymarosnál folyamatban lévő munkálatainak felfüggesztéséről szóló minisztertanácsi jelentésről; Függelékek, 4. köt., 150. függelék.

132 Lásd, Függelékek, 4. köt., 29. Függelék.

133 Az előzetes szerződés‑vázlatot 1989. november 30‑án egy Szóbeli jegyzék mellékleteként nyújtotta át a magyar Külügyminisztérium a Csehszlovák Nagykövetségnek; Függelékek, 4. köt., 30. függelék.

134 Németh Miklós, magyar miniszterelnök 1990. január 10‑én kelt levele M. Calfához, a csehszlovák miniszterelnökhöz; Függelékek, 4. köt., 32. függelék.

135 Kormányszakértői jelentés a bősi zsilip alsó része ideiglenes kapujának elszabadulásáról; 1989. december 27.

136 Németh Miklós, magyar miniszterelnök 1990. január 10‑én kelt levele M. Calfához, a csehszlovák miniszterelnökhöz; Függelékek, 4. köt., 32. függelék.

137 Varga M. úr, a Magyar Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium államtitkára beszámolója a Magyar Kormánynak az 1990. január 10‑én lezajlott megbeszélésekről; Függelék, 4. köt., 32. függelék.

138 A csehszlovák miniszterelnök, M. Calfa 1990. február 15‑én kelt levele Németh M. magyar miniszterelnökhöz; Függelékek, 4. köt., 163. függelék.

139 A magyar miniszterelnök, Németh M. 1990. március 6‑án kelt levele M. Calfa csehszlovák miniszterelnökhöz; Függelékek, 4. köt., 35. függelék.

140 A "Nemzeti megújulás programja", amit a Magyar Országgyűlésnek Antall József miniszterelnök mutatott be.

141 Részlet a magyar Nemzeti megújulási programból. A Köztársaság első három éve (1990‑1992) ‑ 1993; Függelékek, 4. köt., 152. függelék.

142 Levél a Csehszlovák Kormány Teljhtalmú Megbízottjától, D. Kocingertől a Magyar Kormány Teljhatalmú Megbízottjához, Sámsondi G.K. úrhoz, 1990.július 19‑én; Függelékek, 4. köt., 36. függelék.

143 A Magyar Köztársaság, s a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság Teljhatalmú megbízottainak 1990. szeptember 6‑án Pozsonyban, majd 1990. október 17‑18‑án Budapesten a Bős‑Nagymarosi Gátrendszer kérdésköréről folytatott megbeszéléseinek Protokollja; Függelékek, 4. köt., 37. függelék.

144 Csehszlovák Szövetségi Környezetvédelmi Bizottság, Szlovák Víz‑ és Erdőgazdálkodási és Faipari Minisztérium, a Csehszlovák Köztársaság és a Szlovák Köztársaság kormánybiztosa a Bős‑nagymarosi Vízierőmű Rendszer építkezéseinél és irányításánál, "Ajánlattételi felhívás. A Pozsony és Komárom közötti Duna‑síkság felszíni és felszín alatti vízeinek modellje ‑ Egy vízkincskezelési és vízgazdálkodási ökológiai modell" ‑ 1990.

145 PHARE ‑ Poland‑Hungary Aid for Restructuring the Economy (Segítségnyújtás Magyarország és Lengyelország gazdaságának szerkezetváltásában). A program hivatalos elnevezése jelenleg: Programme of Assistance for Economic Restructuring in the Countries of Central and Eastern Europe (Közép‑ és Kelt‑Európa országai gazdasági szerkezetváltását segítő program).

146 Levél a Magyar Kormány Teljhatalmú Megbízottjától, Sámsondi G.K. úrtól a Csehszlovák Kormány Teljhatalmú Megbízottjához, D. Kocingerhez, 1990. november 15‑én; Függelékek, 4. köt., 38. függelék.

147 Levél a magyar Miniszterelnöktől, Antall Józseftől a Csehszlovák Kormány Miniszter­elnökéhez, Marian Calfához, 1990. december 14‑én; Függelékek, 4. köt., 40. függelék.

148 A Magyar Köztársaság Kormányának 3507/1990. számú, 1990. december 20‑án kelt határozata; Függelékek, 4. köt., 153. függelék.

149 A Szlovák Kormány 595. számú, 1990. december 14‑én kelt határozata.

150 Emlékeztető a magyar és csehszlovák Teljhatalmú Megbízottak 1991. január 9‑i, pozsonyi találkozójáról; Függelékek. 4. köt., ? függelék. WWF‑Auen Institut, Stellungsnahme des WWF zum Staustufen‑Projekt Gabčíkovo‑Nagymaros (A WWF felmérései a Bős‑nagymarosi Gátrendszer Projektjéről), Rastatt, 1989. augusztus.

151 A csehszlovák miniszterelnök, M. Calfa 1991. január 15‑én kelt levele Antall miniszterelnöknek; Függelékek, 4. köt., 42. függelék.

152 Levél a Csehszlovák Kormány Teljhtalmú Megbízottjától, D. Kocingertől a Magyar Kormány Teljhatalmú Megbízottjához, Sámsondi G.K. úrhoz, 1991. február 15‑én. A megállapodás‑tervezet szövege megegyezett a Magyarország által 1991. április 22‑i első kormányközi tárgyalásokon átnyújtott megállapodás‑tervezet szövegével. Függelékek, 4. köt., 44. függelék.

153 Levél a Csehszlovák Kormány Teljhtalmú Megbízotthoz, D. Kocingerhez a Magyar Kormány Teljhatalmú Megbízottjától, Sámsondi G.K. úrtól, 1991. február 15‑én. Függelékek, 4. köt., 44. függelék.

154 A Magyar Országgyűlés 26/1991 (IV. 23) számú, 1991. április 16‑i Határozata a Kormány felelősségéről a Bős‑Nagymarosi Gátrendszert illetően; Függelékek, 4. köt., 154. függelék.

155 Lásd a Magyar és Szlovák Tudományos Akadémiák között megbeszélések emlékez­tetőjének 2. bekezdését, amit 1991. február 14‑én aláírt Dr. M. Ruzicka, a Szlovák Tudományos Akadémia Környezetvédelmi Bizottságának elnöke, és Berczik Á. úr, a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai és Botanikai Kutatóintézetének igazgatója; Függelékek, 4. köt., 43. függelék.

156 Vízügyi Törvény 14. Cikkelye, 138/1973. sz; a Vohodospodárska vystabva atátny podnik 1991. március 29‑i beadványa, 1912‑730/1991. sz.; lásd a Szlovák Környezetvédelmi Bizottság 1991. március 29‑i értesítését; Függelékek, 4. köt., 168. függelék.

157 Király úr, a magyar Mádl, tárca nélküli miniszter titkárságának vezetője 1991. március 25‑én kelt levele Lexa úrnak, a szlovák Miniszterelnöki Titkárság vezetőjének; Függelékek, 4. köt., 46. függelék. ‑ Mádl ferenc professzor 1990 és 1992 között volt tárca nélküli miniszter. A Magyar Kormány tagjaként a Bős‑Nagymarosi Projektért volt felelős.

158 Lásd a előző 1.17. és 1.18. bekezdések ismertetőjét.

159 Lásd Sámsondi G.K. úr, a magyar Teljhatalmú Kormánybiztos 1990. szeptember 17‑i levelét Szalóki G. úrhoz, a Magyar Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának tanácsadójához; Függelékek, 4. köt., 164.

160 A Magyar Köztársaság Kormányának 1991. április 22‑i javaslata az 1977‑ben a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság között megkötött, a Bős‑Nagy­marosi Gátrendszer megépítésére és üzemeltetésére vonatkozó Szerződés felbontása tárgyában. E javaslat szövegét először Sámsondi G.K. úr, magyar Teljhatalmú Kormánybiztos nyújtotta át D. Kocinger úrnak, a csehszlovák Teljhatalmú Kormánybiz­tosnak kettejük 1992. február 15‑is találkozóján; Függelékek, 4. köt., 48. függelék.

161 A Magyar Köztársaság Kormányának 1991. április 22‑i javaslata az 1977‑ben a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság között megkötött, a Bős‑Nagy­marosi Gátrendszer megépítésére és üzemeltetésére vonatkozó Szerződés felbontása tárgyában; Függelékek, 4. köt., 48. függelék.

162 A Magyar Köztársaság Kormányának és a Magyar Tudományos Akadémiának nyilatkozata a bősi vízierőmű ökológiai‑környezeti hatásairól, 1991. április 22.; Függelékek, 4. köt., 10. függelék.

163 A Magyar Köztársaság 1991. április 22‑i javaslata azon energia‑kérdés közös megol­dására, amit a Bős‑Nagymarosi Vízierőmű kiesése okoz; Függelékek, 4. köt., 56. függelék.

164 Mindhárom 1991. évi találkozón a csehszlovák (értsd: Szövetségi) küldöttséget a szlovák miniszterelnök vezette, aki a Föderáció meghatalmazása alapján és nevében járt el.

165 Mádl Ferenc, magyar tárca nélküli miniszter beszámolója a csehszlovák kormányküldött­séggel folytatott tárgyalásokról; 1991. április 22.

166 A Kölcsönös Gazdasági Segítségnyújtás Tanácsa 46. ülésszakának Protokollja; 1991. június 18.

167 1991‑ig valamennyi KGST tagállam egy szigorú kétoldalú rendszer alapján kereskedett egymással, és formális elszámolásaikat "transzferábilis rubelben" végezték. Gyakorlatilag azonban a kereskedelemben nem forgott semmilyen fizetőeszköz, azaz barter‑rendszert alkalmaztak.

168 Magyarország 1991. december 16‑án írta alá az Európai Közösségekkel az Európai Társulási Egyezményt. Ez az aláírás Csehszlovákia esetében is megtörtént, csak sosem vált jogerőssé, mert Csehszlovákia ketté vált. Az Európai Közösségek és az utódállamok között új megállapodásokról folynak tárgyalások.

169 A Cseh‑Szlovák kormányküldöttség állásfoglalása, 1991. július 11‑én; Függelékek, 4. köt. 52. függelék. A Magyar Tudományos Akadémia tanulmányáról lásd a korábbi 3.128 bekezdést.

170 Mádl Ferenc, magyar tárca nélküli miniszter beszámolója a Magyar Kormánynak a csehszlovák kormányküldöttséggel folytatott tárgyalásokról; 1991. július 15.; Függelékek, 4. köt., 165. függelék.

171 Mádl Ferenc, magyar tárca nélküli miniszter beszámolója a Magyar Kormánynak a csehszlovák kormányküldöttséggel folytatott tárgyalásokról; 1991. július 15.; Függelékek, 4. köt., 165. függelék.

172 Mádl Ferenc úr, tárca nélküli miniszter 1991. július 24‑én kelt, Ján Carnogursky úrnak, szlovák miniszterelnöknek írt levele; Függelékek, 4. köt., 54. függelék.

173 Ján Carnogursky úr, szlovák miniszterelnök Mádl Ferenc úrnak, tárca nélküli miniszternek írt, 1991. július 30‑án kelt levele; Függelékek, 4. köt., 55. függelék.

174 Ján Carnogursky úr, szlovák miniszterelnök Antall József, magyar miniszterelnöknek írt, 1991. július 30‑án kelt levele; Függelékek, 4. köt., 56. függelék.

175 A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának a Csehszlovák Nagykövetségen 1991. július 30‑án átadott Szóbeli jegyzéke; Függelékek, 4. köt., 57. függelék.

176 Mádl Ferenc, magyar tárca nélküli miniszter levele Carnogursky, szlovák miniszterelnök­höz, 1991. augusztus 9‑én; Függelékek, 4. köt., 58. függelék.

177 Antall József, magyar miniszterelnök 1991. augusztus 12‑én M. Calfához, csehszlovák miniszterelnökhöz, 1991. augusztus 14‑én J. Carnogursky, szlovák miniszterelnökhöz intézett levelei; Függelékek, 4. köt., 59. függelék.

178 A Magyar Köztársaság Parlamentje és a Csehszlovák Köztársaság Szövetségi Nemzet­gyűlése Környezetvédelmi Bizottságainak közös nyilatkozata, 1991. október 11‑én; Függelékek, 4. köt., 64 függelék.

179 Mádl Ferenc, magyar tárca nélküli miniszter beszámolója a Magyar Kormánynak a csehszlovák kormányküldöttséggel folytatott tárgyalásokról; Budapest, 1991. december 2.

180 Ján Carnogursky úr, szlovák miniszterelnök Mádl Ferenc, magyar tárca nélküli miniszternek írt, 1991. december 18‑án kelt levele; Függelékek, 4. köt., 69. függelék.

181 Mádl Ferenc, magyar tárca nélküli miniszter levele Carnogursky, szlovák miniszterelnök­höz, 1991. december 23‑án; Függelékek, 4. köt., 71. függelék.

182 Ján Carnogursky úr, szlovák miniszterelnök Mádl Ferenc, magyar tárca nélküli miniszternek írt, 1992. január 8‑án kelt levele; Függelékek, 4. köt., 72. függelék.

183 Antall József, magyar miniszterelnök 1991. december 19‑én kelt levele M. Calfához, csehszlovák miniszterelnökhöz; Függelékek, 4. köt., 70. függelék.

184 M. Calfa, csehszlovák miniszterelnök 1992. január 23‑án kelt levele Antall József, magyar miniszterelnökhöz; Függelékek, 4. köt., 73. függelék.

185 A Magyar Külügyminisztérium 1992. február 17‑én a Csehszlovák Nagykövetségnek átnyújtott Szóbeli jegyzéke; Függelékek, 4. köt., 74. függelék.

186 A Csehszlovák Külügyminisztérium 1992. március 14‑én a Magyar Külügyminisztérium­nak átnyújtott Szóbeli jegyzéke; Függelékek, 4. köt., 76. függelék.

187 Antall József, magyar miniszterelnök 1992. február 26‑án kelt levele M. Calfához, csehszlovák miniszterelnökhöz; Függelékek, 4. köt., 75. függelék.

188 Antall József miniszterelnök ezen levelére Marian Calfa miniszterelnök csak 1992. április 23‑án válaszolt; lásd a későbbi 3.159. bekezdést.

189 Antall J. magyar miniszterelnök 1992. március 5‑én kelt levele az Európai Bizottság elnökéhez, J. Delorshoz.

190 A Magyar Országgyűlés 12/1992 (IV.4) számú Határozata; Függelékek, 4. köt., 156. függelék.

191 Az Európai Közösségek Bizottsága alelnökének, F. Anriesen úrnak 1992. április 13‑án kelt levele Jeszenszky Gézához, magyar külügyminiszterhez; Függelékek, 4. köt., 78. függelék.

192 M. Calfa, csehszlovák miniszterelnök 1992. április 23‑án kelt levele Antall József, magyar miniszterelnökhöz; Függelékek, 4. köt., 79. függelék.

193 Uj Szó (Pozsony), 1992. április 23.

194 A Magyar Kormány 1992. május 7‑i, 3190/1992. számú Határozata; Függelékek, 4. köt., 15. függelék.

195 Ján Carnogursky úr, szlovák miniszterelnök Mádl Ferenc, magyar tárca nélküli miniszternek írt, 1992. május 11‑én kelt levele.

196 Mádl Ferenc magyar tárca nélküli miniszter beszéde a Magyar Országgyűlés előtt 1992. május 11‑én, mely alkalommal a szerződésbontás okait ismertette; Függelékek, 4. köt., 158. függelék.

197 Jeszenszky Géza, magyar külügyminiszter 1992. május 19‑én kelt levele F. Amdriessen­hez, az Európai Közösségek Bizottságának alelnökéhez; Függelékek, 4. köt., 84. függelék. ‑ A magyar külügyminiszter az EK Bizottság azon kikötésére utalt, mely szerint egyik Kormány sem tehet a javasolt három oldalú bizottság munkálkodása alatt olyan lépéseket, amik kizárnák a három fél valamilyen esetleges jövőbeli cselekvését. Lásd az előző 3.158. bekezdést.

198 A magyar Külügyminisztérium 1992. május 19‑én a Csehszlovák Nagykövetségen átnyújtott Szóbeli jegyzéke; Függelékek, 4. köt., 83. függelék.

199 Antall József, magyar miniszterelnök 1992. május 19‑én kelt levele M. Calfához, csehszlovák miniszterelnök­höz; Függelékek, 4. köt., 82. függelék.

200 A Magyar Köztársaság Kormányának Nyilatkozata az 1977‑es Szerződés felbontásának okairól, 1992. május 19‑én; Függelékek, 4. köt., 82. függelék.

201 Antall József, magyar miniszterelnök 1992. május 19‑én kelt levele M. Calfához, csehszlovák miniszterelnök­höz; Függelékek, 4. köt., 82. függelék.

202 A Csehszlovák Nagykövetség által a Magyar Külügyminisztériumnak 1992. május 22‑én átnyújtott Szóbeli jagyzék; Függelékek, 4. köt., 85. függelék. Válaszul egy 1992. június 10‑i magyar Szóbeli jegyzék a Magyar Kormány sajnálkozását fejezte ki, és kijelentette: "A Magyar Köztársaság Kormánya nevében a Külügyminiszté­rium megerősíti az 1992. május 19‑i Nyilatkozatban foglaltak tartalmát, és követeli, hogy a Bős‑Nagymarosi Gátrendszer valamennyi munkálatát állítsák le". ‑ A Magyar Külügyminisztérium 1992. június 10‑i keltezésű, a Csehszlovák Nagykövetségnek átadott Szóbeli jegyzéke; Függelékek, 4. köt., 86. függelék.

203 Antall József, magyar miniszterelnök 1992. augusztus 6‑án kelt levele J. Stráskyhoz, csehszlovák miniszter­elnökhöz; Függelékek, 4. köt., 90. függelék.

204 J. Strásky, csehszlovák miniszterelnök 1992. augusztus 6‑án kelt levele Antall József, magyar miniszterelnök­höz; Függelékek, 4. köt., 89. függelék.

205 R. Chmel úr, a Duna Bizottság Alelnökének 1992. augusztus 5‑én írt levele H. Strasser úrhoz, a Duna Bizottság Titkárságának igazgatójához; Függelékek, 4. köt., 88. függelék.

206 Bába Iván, a Magyar Külügyminisztérium helyettes államtitkára, mint a Duna Bizottság állandó magyar képviselője 1992. augusztus 17‑én levelet intézett R. Chmel úrhoz, a Duna Bizottság alelnökéhez; Függelékek, 4. köt., 91. Függelék.

207 Bába Iván, a Magyar Külügyminisztérium helyettes államtitkára, mint a Duna Bizottság állandó magyar képviselője 1992. augusztus 28‑án levelet intézett I. Diaconu úrhoz, a Duna Bizottság elnökéhez; Függelékek, 4. köt., 93. Függelék.

208 Antall József, magyar miniszterelnök 1992. augusztus 18‑án kelt levele J. Stráskyhoz, csehszlovák miniszterelnökhöz; Függelékek, 4. köt., 92. függelék.

209 J. Strásky, csehszlovák miniszterelnök 1992. szeptember 23‑án kelt levele Antall József, magyar miniszterelnök­höz; Függelékek, 4. köt., 96. függelék.

210 J Moravcik, csehszlovák külügyminiszter 1992. szeptember 23‑án kelt levele Jeszenszky Gézához, magyar külügyminiszterhez; Függelékek, 4. köt., 97. függelék.

211 Antall József, magyar miniszterelnök 1992. szeptember 28‑án kelt levele J. Stráskyhoz, csehszlovák miniszterelnökhöz; Függelékek, 4. köt., 98. függelék.

212 J. Strásky, csehszlovák miniszterelnök 1992. október 2‑án kelt levele Antall József, magyar miniszterelnökhöz; Függelékek, 4. köt., 99. függelék.

213 MTI (Magyar Távirati Iroda), Reuter, 19892. október 26.

214 Az Európai Közösségek Parlamentjének Határozata a Bős‑Nagymarosi Vízierőmű építkezési projektje ügyében, 1992. október 29.; Függelékek, 4. köt., 175. függelék.

215 Az Európai Közösségek Parlamentjének Határozata a Bős‑Nagymarosi Vízierőmű építkezési projektje ügyében, 1992. október 29.; Függelékek, 4. köt., 175. függelék.

216 1992‑ben Martonyi János külügyi államtitkár lett a Magyar Kormány képviselője a Bős‑Nagymarosi Projekt dolgaiban.

217 Magyar Nemzet (Budapest), 1992. október 15.

218 Magyar Nemzet (Budapest), 1992. október 19. Az Osztrák Kormány nem támogatta az osztrák vállalatok részvételét.

219 Uj Szó (Pozsony; MTI (Magyar Távirati Iroda), 1992. október 21.

220 Népszabadság (Budapest), 1992. október 21.

221 A Magyar Külügyminisztérium által a Csehszlovák Külügyminisztériumnak 1992. október 12‑én átadott Szóbeli jegyzék; Függelékek, 4. köt., 100. függelék.

222 A Csehszlovák Külügyminisztérium által a Magyar Külügyminisztériumnak 1992. október 27‑én átadott Szóbeli jegyzék; Függelékek, 4. köt., 103. függelék.

223 A Csehszlovák Külügyminisztérium által a Magyar Külügyminisztériumnak 1992. október 21‑én átadott Szóbeli jegyzék; Függelékek, 4. köt., 101. függelék.

224 Az elterelést az év legalacsonyabb vízállása idején hajtották végre.

225 Az Európai Közösségek Tényfeltáró Küldöttségének a Bős‑Nagymarosi Projekt C Változatáról készült, 1992. október 31‑i beszámolója (Pozsony), 12. lap; Függelékek, 5. köt., 13. függelék.

226 Az Európai Közösségek tényfeltáró küldöttségének a Bős‑Nagymarosi Projekt C Változatának zsiliprendszeréről készült, 1992. december 1‑jei beszámolója (Pozsony), 7. lap; Függelékek, 5. köt., 19. függelék.

227 1992. október 22‑én kelt beadvány a Bírósághoz; "Folyamodvány a Magyar Köztársaság v. Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság ‑ a Duna elterelésének tárgyában"; Függelékek, 4. köt., 102. függelék.

228 Lásd az E. Valencia‑Ospina nyilvántartási tisztviselő (Registrar) 1992. december 4‑én kelt, Mádl Ferenc tárca nélküli miniszternek írott levele mellékletét; Függelékek, 4. köt., 106. függelék.

229 Az Európai Bizottság, a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság és Magyarország 1992. október 28‑án fölvett, a felek megállapodását tükröző jegyzőkönyv a Bős‑Nagymarosi Projektről Londonban folytat megbeszélésekről. Függelékek, 3. köt., 31. függelék. A zárójelbe tett szavak az eredeti dokumentumban a "teljes" szóhoz fűzött lábjegyzetben találhatók.

230 1992. október 28‑án fölvett, a felek megállapodását tükröző jegyzőkönyv a Bős‑Nagy­marosi Projektről Londonban folytat megbeszélésekről. Függelékek, 3. köt., 31. függelék.

231 Uj Szó (Pozsony), 1992. október 30.

232 Az Európai Közösségek tényfeltáró küldöttségének a Bős‑Nagymarosi Projekt C Változatáról készült, 1992. október 31‑i beszámolója (Pozsony), 4. lap; Függelékek, 5. köt., 13. függelék.

233 Magyarország több tárgyaláson is ismételten kérte a C Változat építményeinek részletes dokumentációját. A Közös Operatív Csoport 1991. június 17‑21‑én megtartott 82. ülésén a csehszlovák küldöttség kijelentette, hogy nincs felhatalmazása az ismertető átadására. 1993. december 1‑jén és 14‑én, amikor a Bíróság elé benyújtandó Emlékeztető készült, Magyarország ismét írásban kérte az építkezési munkálatok terveit és dokumentációját. 1993. decemberében Szlovákia átadott néhány térképet. Amikor további részleteket kértek, Szlovákia egy 1994. február 1‑jei Szóbeli jegyzékben kijelentette, hogy minden további dokumentumot Kocinger úrtól, a szlovák Teljhatalmú Kormánybiztostól kell kérni. (Függelékek, 4. köt., 136. függelék) ‑ Ezzel szemben D. Kocinger úr azt állította, hogy "a Szlovák Köztársaság nem hatalmazott meg azzal..., hogy a [magyar] fél számára alapdokumentumokat szolgáltassak ki a Nemzetközi Bíróság előtt zajló eljárással kapcsolatban". ‑ A szlovák Teljhatalmú Kormánybiztos levele Zsámboki L. úrhoz, az OVIBER ügyvezető igazgatójához; Függelékek, 4. köt., 138. függelék.

234 Az Európai Közösségek tényfeltáró küldöttségének a Bős‑Nagymarosi Projekt C Változatáról készült, 1992. október 31‑i beszámolója (Pozsony), 5‑6. lap; Függelékek, 5. köt., 13. függelék.

235 Az Európai Közösségek független szakértői munkacsoportjának a Bős‑Nagymarosi Projekt C Változatáról készült, 1992. november 23‑i beszámolója (Pozsony), 31. lap; Függelékek, 5. köt., 14. függelék.

236 Az Európai Közösségek független szakértői munkacsoportjának a Bős‑Nagymarosi Projekt C Változatáról készült, 1992. november 23‑i beszámolója (Pozsony), 31. lap; Függelékek, 5. köt., 14. függelék.

237 Az Európai Bizottság, a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság és Magyarország 1992. november 27‑én Brüsszelben fölvett, a felek megállapodását tükröző jegyzőkönyv; Függelékek, 4. köt., 105. függelék.

238 A CsSzSzK, Magyarország és az Euyrópai Bizottság találkozóján a Bős‑Nagymarosi Projektről folytatott megbeszélések hitelesített jegyzőkönyve, Brüsszel, 1992. november 27; Függelékek, 4. köt., 105. függelék.

239 A CsSzSzK, Magyarország és az Európai Bizottság találkozóján a Bős‑Nagymarosi Projektről folytatott megbeszélések hitelesített jegyzőkönyve, Brüsszel, 1992. december 11.; Függelékek, 4. köt., 107. függelék.

240 A Magyar Külügyminisztérium által a Szlovák Külügyminisztériumnak 1992. december 23‑án átadott Szóbeli jegyzék; Függelékek, 4. köt., 110. függelék. Szlovákia erre 11 hónappal később válaszolt egy a Magyar Nagykövetségnek 1993. november 15‑én átnyújtott Szóbeli jegyzékben, kijelentve: "A Szlovák Külügyminisz­térium kész tárgyalásokba bocsátkozni azon két oldalú egyezmények Szlovák Köztársaság általi szukcessziójáról, melyeket korábban a Csehszlovák Kéztársaság és a Magyar Köztársaság kötöttek egymással." ‑ Függelékek, 4. köt., 128. függelék.

241 Szlovákia, Magyarország és az Európai Közösségek találkozóján a Bős‑Nagymarosi Projektről folytatott megbeszélések hitelesített jegyzőkönyve, Brüsszel, 1993. január 19.; Függelékek, 4. köt., 113. függelék.

242 A hitelesített jegyzőkönyv ezeket a javaslatokat nem tartalmazza. Az említett számok Martonyi János államtitkár Magyar Kormánynak írt beszámolójából valók.

243 Szlovákia, Magyarország és az Európai Közösségek találkozóján a Bős‑Nagymarosi Projektről folytatott megbeszélések hitelesített jegyzőkönyve, Brüsszel, 1993. január 19.; Függelékek, 4. köt., 113. függelék.

244 Szlovákia, Magyarország és az Európai Közösségek találkozóján a Bős‑Nagymarosi Projektről folytatott megbeszélések hitelesített jegyzőkönyve, Brüsszel, 1993. január 19.; Függelékek, 4. köt., 113. függelék.

245 A Megállapodást Magyarország és Szlovákia képviselői 1993. április 7‑én írták alá.; a Különmegállapodás elemzését lásd a korábbi 2.01‑2.12. bekezdésekben.

246 Az 1993. február 16‑i találkozó után kibocsátott magyar kommüniké szerint a magyar és a szlovák képviselők egyetértettek abban, hogy "ezeket a kérdéseket a legmagasabb döntéshozói fórumok elé bocsátják". ‑ Szlovákia, Magyarország és az Európai Közösségek találkozóján a Bős‑Nagymarosi Projektről folytatott megbeszélések Záró Kommünikéje, Brüsszel, 1993. február 17.; Függelékek, 4. köt., 116. függelék.

247 Antall József, magyar miniszterelnök V. Meciar, szlovák miniszterelnöknek írt, 1993. február 5‑i levele; Függelékek, 4. köt., 114. függelék.

248 Az Európai Közösségek Parlamentjének Határozata a Bős‑Nagymarosi Vízierőmű Projektje ügyében, 1993. február 5.; Függelékek, 4. köt., 176. függelék.

249 Martonyi János külügyi államtitkár 1993. május 14‑én és 1993. június 2‑án kelt levelei J. Lisuch úrnak a Szlovák Külügyminisztérium államtitkárának; Függelékek, 4. köt., 177. függelék.

250 Az Európai Közösségek Parlamentjének Határozata a Bős‑Nagymarosi Vízierőmű Projektje ügyében, 1993. június 25.; Függelékek, 4. köt., 177. függelék.

251 P. Benavides úr, az Európai Bizottság Politikai Külkapcsolatokkal foglalkozó igaz­gatójának levele Martonyi János külügyi államtitkárhoz, 1993. július 19‑én; Függelékek, 4. köt., 122. függelék.

252 Független Megfigyelő és Vizgazdálkodási Szakértői Csoport megalapítása a Bősi Gátrendszerhez, Brüsszel, 1993. augusztus 26; az EK‑Magyarország‑Szlovákia, Adtajelentés (1993. november 2.) függelékeként; Függelékek, 5. köt., 18. függelék.

253 A nagymarosi helyreállítási munkálatokat 1993. október 26‑án kezdték meg.

254 A Szlovák Külügyminisztérium által a Magyar Köztársaság Nagykövetségének 1993. július 13‑án átnyújtott Szóbeli jegyzék; Függelékek, 4. köt., 121. függelék.

255 A Magyar Külügyminisztérium által a Szlovák Köztársaság Nagykövetségének 1993. november 25‑én átnyújtott Szóbeli jegyzék; Függelékek, 4. köt., 129. függelék. Szlovákia 1994. január 12‑én Szóbeli jegyzékben elutasította a magyar érveket: A Szlovák Külügyminisztérium által a Magyar Köztársaság Nagykövetségének 1994. január 12‑énn átnyújtott Szóbeli jegyzék; Függelékek, 4. köt., 131. függelék.

256 Független Megfigyelő és Vizgazdálkodási Szakértői Csoport Adatszolgáltatása a Bősi Gátrendszerről, Vezetőségi Összefoglaló, 1993. november 2., Budapest; Függelékek, 5. köt., 18. függelék.

257 Független Megfigyelő és Vizgazdálkodási Szakértői Csoport 2. találkozójának Kommünikéje a Bősi Gátrendszerről, Budapest, 56‑57. lap, 1993. október 27. ‑ november 2‑ig; Függelékek, 4. köt., 127. függelék.

258 Független Megfigyelő és Vizgazdálkodási Szakértői Csoport adatszolgáltatása a Bősi Gátrendszerről, Ideiglenes vízmegosztás, Pozsony, 1993. december 1., 64. lap; Függelékek, 5. köt., 19. függelék.

259 P. Benavides úr, az Európai Bizottság Politikai Külkapcsolatokkal foglalkozó igaz­gatójának levele Martonyi János külügyi államtitkárhoz, 1993. december 22‑én.

260 Martonyi János külügyi államtitkár levele P. Benavides úrhoz, az Európai Bizottság Politikai Külkapcsolatokkal foglalkozó igazgatójához, 1994. január 14‑én; Függelékek, 4. köt., 132. függelék.

261 P. Benavides úr, az Európai Bizottság Politikai Külkapcsolatokkal foglalkozó igaz­gatójának levele Martonyi János külügyi államtitkárhoz, 1994. január 27‑én; Függelékek, 4. köt., 135. függelék.

262 J. Lisuch külügyminiszter‑helyettes úr levele P. Benavides úrhoz, az Európai Bizottság Politikai Külkapcsolatok­kal foglalkozó igazgatójához, 1994. február 8‑án; Függelékek, 4. köt., 137. függelék.

263 P. Benavides úr, az Európai Bizottság Politikai Külkapcsolatokkal foglalkozó igaz­gatójának levele Martonyi János külügyi államtitkárhoz, 1994. február 8‑án; Függelékek, 4. köt., 140. függelék. Martonyi János válaszát lásd: Martonyi János külügyi államtitkár levele P. Benavides úrhoz, az Európai Bizottság Politikai Külkapcsolatokkal foglalkozó igazgatójához, 1994. február 23‑án; Függelékek, 4. köt., 141. függelék.

264 J. Schneider professzor, az EK Munkacsoport vezetőjének levele P. Benavides úrhoz, az Európai Bizottság Politikai Külkapcsolatokkal foglalkozó igazgatójához, 1994. február 10‑én; Függelékek, 4. köt., 139. függelék.

II. RÉSZ

4. Fejezet

AZ 1977-ES SZERZÖDÉS ÉS AZ AZZAL ÖSSZEFÜGGÖ MEGÁLLAPODÁSOK

4.01 Az 1977-es Szerződés hosszú történeti hátterét ismertette a 3. Fejezet. Ennek a fejezetnek az a célja, hogy ismertesse a Szerződés főbb jellemzőit abból a szempontból, hogy mik a célkitűzései és milyen szándékok húzódtak meg mögötte, és hogy összehasonlítsa Magyarország és Csehszlovákia között létrejött olyan más bilaterális és multilaterális szerződésekkel, melyek érintik magát a Projektet (1), vagy a két ország közös határát, vagy a Dunát mint közös folyót olyan kérdésekben, mint hajózás és halászat. Ezen Emlékeztetőben később foglalkozunk majd az 1977-es Szerződés, vagy a többi szerződés és megállapodás értelmezsének kérdésével; akkor, amikor elkerülhetetlenné válik ezek érintése.

A. SZAKASZ  - A SZERZŐDÉSBEN REJLŐ CÉLKITŰZÉSEK ÉS SZÁNDÉKOK

4.02 Az 1977-es Szerződést 1977. szeptember 16-án írták alá Budapesten. Magyar és szlovák nyelven fogalmazódott meg, és mindkét nyelvű szöveg hitelesnek tekintendő. Az ENSz Alapokmánya 102. Cikkelye szerint jegyezték kézőbb be. (2)

4.03 A Projektet illetően az 1977-es Szerződés nem az egyetlen volt a két ország között. A 3. Fejezetben utaltunk számos korábbi informális megállapodásra (3), a nagymarosi résszel kapcsolatban a Közös Kivitelezési terv megszövegezésére - ez utóbbit Pozsonyban, miniszter­helyettesi szinten írták alá 1976. május 6-án. (4)Az Egyesült nemzeteknél nem került bejegyzésre. A Közös Kivitelezési Terv megalkotásának keretéül szolgált, azaz annak a terv és specifikáció sorozatnak lett a Gátrendszerrel kapcsolatban az alapja, amiket a 4. Cikely ölel fel, és le van fektetve a Tervet felvázoló részben (5-6. Cikkely), továbbá a tervezés folyamatának finanszírozásáról szóló részben (7. Cikkely). A felmerülő vitákat a Kibővített Magyar-Csehszlovák Műszaki Vegyesbizottság volt hivatva megoldani (8. Cikkely; lásd még a 4(2) Cikkelyt). Az 1976-os Megállapodás jelentősége abban áll, hogy a felek között elosztotta a Gátrendszer egyes részfeladatait. Például a csehszlovák félre hárul a "gát környezeti hatásainak komplex vizsgálata" (lásd a 2. Függeléket - Egyéb kutatások, 2. pont). Másfelől az 1976-os Megállapodás nem úgy hozta le a Közös Kivitelezési Tervet, amint az végül kötelező erejűvé vált; ezzel az üggyel maga az 1977-es Szerződés foglalkozott.

4.04 A Preambulumban pontosan meg van fogalmazva, hogy mi a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság célja és szándéka. Kettős cél vezette a feleket: gazdasági és stratégiai.

4.05 A gazdasági célt a Preambulum első bekezdése fogalmazta meg:

"Annak alapján, hogy a Duna Pozsony és Budapest közötti szakaszának a hasznosítása a feleknek éredeke, a fejlesztés a vízi erőforrásokat, az energia előállítását, a szállítást, a mezőgazdaságot és a szerződő felek népgazdaságának egyéb szektorait érinti..."

Ezt az elsősorban gazdasági szempontot a Szerződés is hangsúlyozta, például az 1. Cikkelyben (a Gátrendszer, mint "közös beruházás" és "közös beruházási program"), a 2. Cikkelyben (egymást kiegészítő "nemzeti beruházások"), a 3. Cikkelyben (a kormányküldöttek segítségével "realizálódik a közös beruházás"), a 4. Cikkelyben ("a közös beruházást a közös kivitelezési terv alapján kell végrehajtani"), az 5. Cikkelybwn ("a közös beruházás kivitelezésének költségei"), a 6. Cikkelyben ("a közös beruházás megvalósításáért felelős szervek"), a 7. Cikkelyben ("a közös beruházási keretet meghaladó költségek elszámolása"), a 8. Cikkelyben ("a közös beruházáson elvégzett munkálatok kivitelezésének gazdája"), a 9. Cikkelyben (a Gátrendszer gazdasági előnyeinek egyenlő arányú elosztása), a 12. Cikkelyben (üzemi és egyöb költségek), a 14. Cikkelyben (a további vízkivételek költségei), a 24. Cikkelyben (nem pénzügyi jellegű energiára való jogosultság).

4.06 Ugyancsak fontos volt a stratégiai vagy politikai szempont, amit a Preambulum második bekezdése említ:

"Felismerve, hogy a magyar-csehszlovák Duna-szakasz közös hasznosítása tovább erősíti a két ország testvéri kapcsolatait, és jelentősen hozzájárul a Kölcsönös Gazdasági Segítségnyújtás Tanácsa tagállamainak szocialista integrációjához..."

4.07 Mint azt a 3. Fejezetben bemutattuk a Projektet Kelet-Európa átfogó ipari és gazdasági fejlesztésének részeként tervezték. (5) A tervek jelentős szovjet támogatásnak örvendtek, egyrész azért, mert a Projekt megépítése csökkentette volna a szovjet olaj iránti keresletet, mely olaj barter-rendszerben jóval a piaci ár alatt került a KGST keretében Kelet-Európába, részben pedig azért, mert a Szovjetúnióban érdekében állt a kelet-európai tömb országai közötti kommunikáció, így a folyamok általi kommunikáció javítása. A vízierőművek ráadásul jellegzetes szimbólumai voltak a kommunista gazdasági/ipari fejlődésnek. Az első terveket egy szovjet tervező intézet, a Hidroprojekt készítette el. (6) A Projekt végrehajtásának időrendje teljes egészében a szovjet gazdasági segítségnyújtás elkötelezettségén múlott, amint azt a Közös Kivitelezési Terv elkészítéséről szóló 1976-os megállapodás világossá tette. Az 1976-os Megállapodás 3(5) Cikkelye részben leszögezi:

"A tervezés, a kutatás és a földmunkák a Szovjetúnióval a kölcsönökről folytatott tárgyalások függvénye..."

4.08 A szovjet kölcsönnel kapcsolatos tárgyalásokat ismertettük a 3. Fejezetben. Magyarország 100 millió transzferábilis rubel értékű kölcsönért folyamodott 1975. február 27-én, és amikor 1977. szeptember 16-án aláírták Csehszlovákiával az államközi szerződést, azt a kölcsön garantálásának tudatában tették. (7) A várakozások 1977. november 30-án teljesültek, amikor a Szovjetúnió aláírta a kétoldalú Együttműködési Megállapodást a Nagyamarosi Zárógát megépítéséről, amely a Bős Nagymarosi Gátrendszer részeként szerepelt a tervekben. A megállapodás értelmében komoly segítség igérkezett bizonyos gépi berendezések (pl. turbinák) és szakértői szolgáltatások formájában. (8) 1980-ban azonban világossá vált, hogy a megigért segírség nem fog megérkezni. (9) Ettől fogva tehát már nem a szovjet támogatáson,hanem a "közös beruházás" saját értékén múlott a gazdasági előnyök és hátrányok egyensúlya.

B. SZAKASZ - A SZERZŐDÉS SAJÁTOS JELLEGE

4.09 A Szerződés legfontosabb jellegzetességeit a Gátrendszer tervezett céljai szempontjából fogjuk vizsgálni.

4.10 Először, a Gátrendszert az 1977-es Szerződés integrált projektnek tekinti. Az 1(1) Cikkely értelmében:

"... a Zsiliprendszer áll a Bősi Zsiliprendszerből és a Nagymarosi Zsiliprendszerből, és a műtárgyak egyetlen és oszthatatlan üzemelési rendszerét alkotja."

Ehhez hasonlóan rendelkezik a Szerződés 10(1) Cikkelye:

"A szerződő felek közös tulajdonát képezik a Zsiliprendszer műtárgyai, és maga a rendszer koordinált egyetlen egészként működik a közösen lefektetett üzemi és üzemeltetési eljárások alapján, és a konkrét üzemeltetést azon szerződő félnek a képviselője végzi, amelynek területén a műtárgy megépült."

A 10(1) Cikkelyben emlÍtett műtárgyak a legfontosabb bősi és nagymarosi létesítmények. Ezt a pontot már érintette a Közös Kivitelezés Terv elkészítéséről szóló 1976-os Megállapodás 3(4) Cikkelye, amely hangsúlyozta anak szükségességét, hogy a "közös kivitelezési terv egységes­ségét" bizosítsák. (10)

4.11 Másodszor, a szóbanforgó projekt együttműködési projekt, amely szoros partneri viszonyt, folyamatos tárgyalásokat, és a körülmények által megkívánt időnként módosításokat feltételezi. Az együttműködés és a módosítások elsőszámú eszközei azok a kormányközi delegációk, amiknek a kinevezéséről a 3. Cikkely gondoskodik. Felelősségük egyebek között "a Zsilip­rendszer üzemeltetéséért felelős országos szervek tevékenységeinek felügyeletére és koor­dinálására" terjed ki" (11(2) Cikkely). Az együttműködés vonatkozik olyan dolgokra is, mint a költségek elosztása (5., 7. és 12. Cikkelyek), a Gátrendszer főbb alkotórészeinek közös tulajdonlása (8. Cikkely), a rendszer hasznának közös élvezete (9. Cikkely), a károkért vállalt közös felelősség (25. Cikkely), stb. A költségek megosztásának vonatkozásában így rendelkezik a 12(6) Cikkely:

"A közösen viselt üzemköltségek éves összegét a felek nemzeti valutában, illetve az enek megfelelő összegű transzferábilis Rubelben fejezik ki. Amennyiben az üzemelés elindulásakor nincs meghatározott cserearánya ezeknek a pénznemeknek, úgy a szerződő felek pénzügyi hatóságai döntenek a cserearányról." (11)

A rendszer többi elemét "közösen előírt módon önállóan működteti vagy tartja karban az illetékes szerződő fél képviselete" (10(2) Cikkely). A mindenekfeletti cél "a teljes Zsiliprendszer olyan üzemi körülményeinek biztosítása, amely megfelel a koordinált és hatékony üzemeltetés követelményeinek" (10(3) Cikkely).

4.13 Harmadszor, a Gátrendszer tervezet, és nem egy mereven előre meghatározott séma. Több ügyet különmegállapodásokkal és szerződésekkel kellett megoldani, akár a Közös Kivitelezési Tervben vagy a kormánymegbízottak által lefektetett szabályok alapján, vagy az egyik fél nemzeti törvényeivel és eljárásrendjével összhangban. (12) Ez természetesen igaz volt a viták lerendezésénél. Az 1977-es Szerződés 27. Cikkelye így rendelkezik:

"1. A kormányküldöttségek feladata a Zsiliprendszer megvalósításával és üzemeltetésével kapcsolatban fölmerülő vitás kérdések megoldása.

2. Ha a kormánydelegáció nem tudja megoldani a vitás kérdést, utalják azt döntéshozatal céljából a szerződő felek kormányai elé."

El se hangzott az a javaslat, hogy a vitákat külső fél bevonásával kellene elrendezni, a peres eljárás meg pláne nem jöhetett szóba. A tárgyalásos út volt a rendszeresített, és gyakorlatilag kizárólagos vitalerendezési módszer. A kulcsszó: rugalmasság.

4.14 Nem annyira maga a Szerződés, mint inkább a Közös Kivitelezési terv hordozza a Projekt lényeges vonatkozásainak nagyobbik hányadát. Az 1977-es Szerződés kimondja, hogy a Tervben szerepelnek az olyan dolgok, mint a műszaki specifikációk (1(4) Cikkely), a méretek, a munka ütemezése és az üzemeltetési, karbantartási ésjavítási költségek rendezésének módja (4(2) és 12(2) Cikkelyek, a víz-egyensúly specifikációjának létfontosságú kérdésköre (14(2) Cikkely), valamint a vízminőség védelme (15(1) Cikely) és a környezetvédelem (19. Cikkely) módszerei­nek a kidolgozása.

4.15 Több olyan pontot lehet megemlíteni az 1977-es Szerződés és a Közös Kivitelezési Terv kapcsolatára vonatkozóan:

(a) A 3(2) Cikkely rávilágít arra a tényre, hogy amikor az 1977-es Szerződés érvénybe lépett, a Közös Kivitelezési Terv még nem készült el. A Ter nem valami eközönséges dokumentum, hanem specifikációk egész sorozatának a részletekbe menő, rendkívül terjedelmes leírása. (13) A Terv az elkészülte után is számos módosításon ment keresztül. Lényegében a folyamatirányítás eszköze, amely a Szerződés folyamatos érvényességének van alávetve és attól teljes egészében függ. Igy, amikor a Szerződés kimondja (mint pl. a 15. vagy a 19. Cikkelyekben), hogy ezt vagy azt a célt "a Közös Kivitelezési Tervben meghatározott módon kell megvalósítani", akkor ez nem implikálja, hogy a dolog megvalósítása a Közös Kivitelezési Tervnek alárendelt (szubordinált) valami. A 15. Cikkely például a vízminőség biztosításának kötelezettségével foglalkozik, és ezt a kötelezettséget a Tervben meghatározott módszer szerint kell ellátni: a feleknek maguknak kellett gondoskodni arról, hogy a Terv rendelkezései ennek a célnak megfeleljenek, és ha nem felelnek meg, változtassák meg ezeket a feltételeket.

(b) A Közös Kivitelezési Terv nem az államközi szerződések szokásos formájában készült el, és egyáltalán nem a nemzetközi jog alapján, bármi legyen is az 1976-os Megállapodás szerint a Közös Kivitelezési Terv jogállása. (14). Megalakotásának feltétele mindössze az volt, hogy legyen összhangban a nemzeti törvényekkel és jogszabályokkal (4(3) Cikkely), és hatályba lépése nem az aláíráson és a ratifikáción múlott, mint az 1977-es Szerződés érvényessége.

(c) Ha a felek a Projekttel kapcsolatban kötelezettséget kívántak kimondani, ezt az elvárást az 1977-es Szerződésben fogalmazták meg. Az 5(9) Cikkely például így rendelkezett:

"A szerződő felek biztosítják, és egymás előtt felelősséget vállalnak arra nézve, hogy a munkálatok és az üzemeltetés tervei és végrehajtása a jóváhagyott Közös Kivitelezési Tervnek megfelelően történjék."

(d) Gyakorlatilag elképzelhetetlen - és ezt egy legjobb Közös Kivitelezési Terv se tudná megváltoztatni -, hogy a Szerződés munkatervét tartani lehessen. Igy fogalmaz a 4(4) Cikkely:

"A szerződő felek úgy szervezik a közös beruházás megalkotását, hogy a villanyáram termelés az 1986-1990 köpötti időszakban megindulhasson."

(Az 1986-1990 közötti időszak a hetedik Öt Éves Terv időszaka. A központilag irányított gazdaságoknak ez az eszköze 1977-ben még működött a szivjet tömb országaiban.) Valójában soha nem volt semmi esély arra, hogy a Gátrendszer elkészüljön eddig az öt éves tervig, és ez nem ezért volt lehetetlen, mert egyik vagy másik fél hibája lehetetlenné tette, hanem egyszerűen azért, mert ezt az ütemezést egyik fél pénzügyi lehetőségei sem tették lehetővé, hiszen gazdaságokban más prioritásoknak is érvényesülni kellett, a megígért szovjet gazdasági segítség pedig elmaradt.

4.16 Negyedszer, a Szerződés amolyan "majd megoldjuk valahogy" mentalitást tükröz gazdasági, környezeti, sőt építkezési kérdésekben is. Azt nem lehet mondani, hogy a kockázatokat semmibe veszi, ám az a kiindulási pontja, hogy a felmerülő nehézségeket műszaki eszközökkel úgyis meg lehet oldani. A 7. Cikkely például az előre nem látható költségek lerendezésével kapcsolatban így rendelkezik:

"1. A közös beruházáshoz kirendelt munkaerőrő és anyagok elosztása után már nem szükséges, hogy a felek tárgyalásokat folytassanak a közös beruházás, a Zsiliprendszer kapcsán a későbbiekben felmerülő költségekről, kivéve az alábbi eseteket:

...

(b) Ha előre nem látott geológiai körülmények azt elengedhetetlenül szüségessé teszik;

...

2. Az "előre nem látott geológiai körülmények" kifejezés azt a helyzetet jelenti, melynek során a tényleges geológiai viszonyok jelentősen eltérnek az építkezés számára azon kutatások által feltárt geológiai körülményektől, mely kutatásokat a közös beruházás és a közös kivitelezési terv számára végeztek az illetékesek. Nem tekintendő előre nem látható geológiai körülménynek, ha a többletköltség hibás feltárásból, tervezési hibából vagy hibás építkezési módszerből ered."

Tehát egyszerűen abból indultak ki, hogy minden újonnan felfedezett geológiai problémát meg lehet oldani további pénzek invesztálásával, és ennek során egyáltalán nem tartották fontosnak a gazdasági fenntarthatóságot, a környezeti szempontokat, sőt a Projekt fizikai biztonságát sem. (15)

4.17 A környezeti kockázatokkal szemben elfoglal alapállás ehhez hasonló volt. A Szerződés aláírása előtt nem készült integrált környezeti hatástanulmány. Készült ugyan néhány tanulmány, ezeket azonban a központi tervgazdálkodás nem demokratikus politikai rendszerének megfelelő módszerekkel adták ki, mely eljárásrend keretében már eleve döntöttek a Gátrendszer megépítésének szükségességéről.

4.18 A Szerződésnek ugyanakkor voltak környezeti szempontokat szem előtt tartó pontjai, ezek azonban hasonló alapállásból fogalmazódtak meg, mint az előre nem látott geológiai körülményekre vonatkozó pontok, ti. hogy a vízminőség és a természet védelmének problémáit majd valahogy megoldják. A 15. Cikkely például a következő megfogalmazásban kezeli a vízminőség védelmének kérdését:

"1. A szerződő felek a Közös Kivitelezési Tervben meghatározott módon biztosítják azt, hogy a Duna vízének minősége ne károsodjon a Zsiliprendszer építése és üzemeltetése közben.

2. A vízminőségnek a Zsiliprendszer építése és üzemeltetése szempontjából megvalósuló védelme a szerződő felek kormányai között érvényben lévő határvízvédelmi megál­lapodások alapján történik."

4.19 A VII. Fejezet címe: "A TERMÉSZETI KÖRNYEZET VÉDELME" - két cikkelyt tartalmaz. A 20. Cikkely a halászati érdekek védelmével foglalkozik. (16) A 19. Cikkely foglalkozik a "Természetvédelemmel". Igy rendelkezik:

"A szerződő felek a közös kivitelezési tervben meghatározott módon biztosítják, hogy a Zsiliprendszer építése és üzemeltetése közben eleget tegyenek a természetvédelem igénye által felvetett követelményeknek."

4.20 Az Emlékeztető 6. Fejezete tárgyalja majd a 15. és 19 Cikkelyek értelmezésének problémáit. (17) Most mindössze arra mutatunk rá: a felek eleve abból indultak ki, hogy a Gátrendszert lehet a vízminőség és a természet védelme megvalósítása mellett megépíteni és üzemeltetni. Tudták, hogy az egész térség - ivóvízellátás és sok más felhasználási mód szempontjából - kizárólag a Dunára támaszkodhat. A bősi részen hatalmas, értékes víztartalékok találhatók, és jelentős az ottani vízivilág. Ilyen háttérkörülmények között különösen is nagy jelentősége van a 15. és 19. Cikkelyeknek: megkövetelték a felektől, hogy a Gátrendszert bizonyos célok megvalósításával (vízminőség fenntartása, természetvédelem) együtt építség fel és üzemeltessék. Ha ezek után mégis kiderülne, hogy ezeket a célokat nem lehet elérni, vagy csak olyan költségek mellett valósíthatók meg, hogy az teljességgel gazdaságtalanná teszi a Projektet, akkor egy merőben új helyzet áll elő.

4.21 Összefoglalásul, az 1977-es Szerződésnek a következő kulcsfontosságú jellegzetességei vannak. A Szerződés mindenekelőtt:

(1) egy KGST Szerződés, amely hangsúlyozza a "szocialista integráció" előmozdítását és a szovjet tömb stratégiai érdekeit (mindkét fél ehhez a tömbhöz tartozott) (a Preambulum 2. bekezdése);

(2) "közös beruházásról" van szó, amelynek gazdaságilag előnyösnek kell lennie, és amely gazdaságos módon, az ipari és az egyéb igényeknek megfelelően állít elő villanyáramot (1(1) Cikkely, valamint a Preambulum 1. bekezdése);

(3) egy "egyetlen és oszthatatlan üzemelési rendszer" keretszerződése (1(1) Cikkely). A Szerződésben sehol nincs szó árról, hogy a Projektet, vagy annak bármilyen változatát különálló részként lehetne üzemeltetni, legkevésbé pedig egyoldalúan;

(4) olyan keretszerződés, amit a változó körülmények diktálta igények szerint módosítani vagy kiigazítani lehet. A munkálatok menetrendjét a felek szerződéses kötelezettségekre jellemző stílusban fogalmazták, azonban gazdaságossági okból vagy mindkét oldal számára ütköző prioritások jelenléte miatt ezeket a kötelezettségvállalásokat nem hangolták össze egymással (5(4) Cikkely;

(5) olyan szerződés, amely általánosságban szólva következetesen szem előtt tartja a vízminőség fenntartását és a természet védelmét (5(5)(a)(5), 5(5)(b)(13), 5. és 19. Cikkelyek): ebben a vonatkozásban a Szerződésnek és a Határvízügyi Konvenciónak elsőbbsége van a Közös Kivitelezési tervvel szemben, amely mindössze a védelem "eszközeivel" foglalkozik.

4.22 Az 1977-es Szerződéshez csatoltak egy külön kétoldalú megállapodást: A Bős-Nagymarosi Gátrendszer Építkezési Munkálataival Összefüggő Kölcsönös Segítségnyújtási Megállapodás. Ennek a keltezése megegyezik a Szerződésével. (18) A Kölcsönös Segítségnyújtási Megál­lapodásban fektették le a Gátrendszer megépítési munkarendjét. Ez az 1978. év előkészítő munkálataival kezdődik, és az építkezések befejezését 1991-re teszi (1. Cikkely). Azonnal módosította is az 1977-es Szerződést, amikor arról rendelkezik, hogy Csehszlovákia átvesz bizonyos Szerződésben körülírt munkálatokat, amikért Magyarország a Bősnél termelt villanyáram egy részével fizet (ti. az 1986-88-as évekre).

4.23 Amint arról a 3. Fejezetben szó van, az 1977-es Szerződéshez megszövegezett 1983. október 10-én kelt Protokol módosítja az 1977-es Szerződés 4(4) Cikkelyét olyan értelemben, hogy az 1096-1990-es tervidőszak helyett az azt követő tervidőszakra, 1990-1994-re teszi az építkezés befejezését. (19) A Kölcsönös Gazdasági Segítségnyújtás megállapodásában ennél is nagyobb arányú változtatásokat eszközöltek ez idő tájt, amiknek az lett a következménye, hogy a bősi részen termelt elektromos áramból további mennyiségeket kellett Magyarországnak Csehszlovákia számára átadnia (az 1990-1992 közötti évekkel összefüggésben). (20) A Kölcsönös Gazdasági Segítségnyújtás egyezményét 1989. február 6-án ismételten módosították, és ennek során további elektromosáram mennyiséget kellett Magyarországnak Csehszlovákia számára átadnia (az 1990-1992 közötti évekkel összefüggésben). (21) Magát az 1977-es Szerződést nem módosították.

C. SZAKASZ - AZ 1977-ES SZERZŐDÉS VISZONYA A FELEK ÁLTAL MEGKÖTÖTT EGYÉB ÁLLAMKÖZI SZERZŐDÉSEKHEZ

4.24 Az 1977-es Szerződésen kívül Magyarország és Csehszlováki között több olyan továbbbi államközi megállapodás is érvényben van, amely a közös határra, a közös határfolyóra, a Dunára, illetve az itt gyakorlot hajózásra és halászatra vonatkozik. Ezen megállapodások közül különösen az 1956-ban megkötött Határegyezmény, és az 1976-os Határvízügyi Konvenció az a kettő, aminek a vita szempontjából különös jelentősége van. Ebben a Szakaszban a legfontosabb egyezményeket ismertetjük, s azt, hogy ezeknek mi a kapcsolata az 1977-es Szerződéssel. Az államközi szerződések közül a közös határra és a határvízekkel való gazdálkodásra vonatkozóak messze a legfontosabbak.

(1) AZ ÁLLAMHATÁRRA ÉS A HATÁRMENTI VIZEKRE VONATKOZó ÁLLAMKÖZI SZERZŐDÉSEK

4.25 Esetünkben nincs szükség a magyar-csehszlovák államhatár múltbeli történetének vizsgálatára. Elég mindössze annyit mondani, hogy az 1947. február 10-i Békeszerződés 1(4) Cikkelye (22) egy részlet kivételével az 1938 előtti határokat állítja vissza. Az 1(4)(c) Cikkely a Duna magyar oldalán található három falut és a hozzájuk tartozó földeket átengedte Csehszlovákiának, és így először történt meg, hogy Csehszlováki, s így Szlovákia a Duna jobb partján területet kapjon. Az 1(4)(c) Cikkely és annak egy bilaterális Protokoll (23) által megvalósított végrehajtásának következménye, hogy Pozsonnyal átellenben mintegy 30 folyamkilométernyi Duna-szakasz teljesen csehszlovák fennhatóság alá került. A három falu egyike Dunacsún, amelynek közelében megépült a C. Változat Dunát elrekesztő zárógátja.

4.26 Ezen szakasz alatt - amelyet ma a C. Változat sújt - az azelőtt fennálló állapotok tértek vissza. Ezt egy 1948. október 11-i Pótjegyzőkönyv határozta meg, amely így rendelkezik:

"a dunai határvonal meghatározása az 1922-19225 között meghatározottak szerint marad érvényben, vagyis a folyó hajózó főmedrének középvonala (thalweg), legalacsonyabb vízálláskor." (24)

4.27 Ezzel egyidőben Magyarország kifejezte aggodalmát e változtatások miatt, vízgazdálkodási és árvízvédelmi szempontból. Erre válaszul az a megállapodás született, hogy a felek bilaterális vízgazdálkodási megállapodást fognak kötni, és ílymódon vált Csehszlovákia a Mosoni-Duna partmenti államává.

"... Csehszlovákia kötelezi magát arra, hogy nem végez el olyan mesterséges beavat­kozást, amely megváltoztatná a mellékág jelenlegi vízáramát." (25)

Ezt a kötelezettségvállalást végül egy 1948. október 9-én kelt kétoldalú Konvenció 3(1) Cikkelyében rögzítették. (26)

(a) Megállapodás a határvízek

műszaki és gazdasági kérdéseinek megoldásáról, 1954

4.28 1954-ben CsaKehszlovákia és Magyarország megkötötte a "Megállapodás a határvízek műszaki és gazdasági kérdéseinek megoldásáról" elnevezésű államközi szerződést. (27) Ez a megállapodás 1976-ig maradt érvényben. (28) Árvízvédelmi és folyamszabályozási kérdésekkel foglalkozott, valamint a határvizeken zajló hajózás biztosításával. A 14. Cikkely a kavics és homokkotrás nem folyamszabályozási vagy hajózásbiztosítási céllal történő folytatását szabályozza. Igy rendelkezik:

"A szerződő felek illetékes vízügyi hatóságai közösen határozzák meg, hogy a határfolyo egy-egy meghatározott szakaszán hol, milyen mélységben és milyen mennyiségben lehet végezni homok és kavics kotrását folyamszabályozási és hajózási célokon kívüli egyéb okból. Azon szerződő fél illetékes hatósága garantálja az így megállapított limitek betartását, amely félnek a területén ez a fajta kavics és homok kotrás folyik."

A 23(2) Cikkely így rendelkezik:

"A szerződő felek tartózkodnak olyan jellegű vízfelhasználás engedélyezésétől, amely hátrányosan érintheti a vízhozamot vagy a medret."

(b) Az államhatárokról szóló 1956-os államközi szerződés

4.29 A másik fontos okmány az államhatárokról szóló 1956. október 13-án Prágában kelt kétoldalú államközi szerződés. (29) Ennek 3(1) Cikkelye így fogalmaz:

"A határvonal, azokban a szektorokban, ahol vízzel találkozik, természetes okok folytán változhat,... amennyiben változik a főmeder hajózó útvonala. Más módon nem változhat meg a vízfolyás szerinti határvonal, legfeljebb akkor, ha erről a felek ilyen érvénnyel megállapodn­ak."

A 13(1) Cikkely szerint a felek megállapodtak abban, hogy "mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a határvízek partjai szándékos rombolás miatt ne károsodjanak". Különleges kötelezettségeket vet fel a 13. Cikkely megszegése: "a másik felet kompenzálni kell az íly módon keletkezett károkért" (13(6) Cikkely).

4.30 A 14. Cikkely így rendelkezik:

"A természetes vízfolyás alkotta országhatáron a víz medrét nem szabad a vízbe vagy a partra épített műtárgyakkal vay építményekkel megváltoztatni, a víz mozgását akadályozni (obstruct), hacsak a felek ilyenértelmű megállapodást nem kötnek."

4.31 Hasonló hatású a 19. Cikkely előírása:

"(1) A felek karbantarják a határvízek meglévő építményeit (duzzasztókat, árvízvédelmi töltéseket és hasonlókat). Ezeket az építményeket vagy műtárgyakat nem szabad eltávolítani vagy megváltoztatni oly módon, hogy annak következtében a másik fél területén megváltozzék a meder vagy a vízszint - legfeljebb akkor, ha ebben a két fél megegyezik.

(2) Csak a felek megállapodásával lehetséges új hídak, kompátkelők, zárógátak, árvízvédelmi töltések, zsilipek, parti támfalak és egyébb vízi műtárgyak létesítése a határvízeken."

4.32 Ezek a rendelkezések összességükben megerősítik, hogy nem szabad olyan új építményeket létesíteni, amik befolyásolják a határvízek szintjét, és a munkálatok nem zavarhatják meg a határvízek természetes vízáramát; legfeljebb abban az esetben, ha a felek erről egymás között megállapodnak. A határvízeket a 9. Cikkely így határozza meg: "olyan folyók, patakok vagy csatornák, amelyek mentén a határvonal halad".

(c) A határvízek kérdéskörét szabályozó 1976-os konvenció

4.33 1976. május 31-én Budapesten írták alá a Határvízek kérdéskörét szabályozó 1976-os bilaterális konvenciót, amivel az előbb idézett rendelkezéseket kívánták kiegészíteni. (30) E Határvízügyi Konvenció 23(3) Cikkelye értelmében a Konvenció hatályon kívül helyezi az 1954-es Megállapodást a határvízek műszaki és gazdasági kérdéseinek megoldásáról. (31) Eredeti célja az volt, hogy kiegészítse az 1956-os Határegyezményt.(32)

4.34 A Határvízügyi Konvenció 1. Cikkelye így határozza meg a határvízeket: "minden olyan folyó és egyéb természetes vízfolyás, továbbá minden olyan csatorna... amelyek mentén a szerződő államok határa húzódik; továbbá minden felszíni és felszín alatti víz, amit az államhatár keresztez" (1. Cikely). A 2. Cikkely értelmében:

"Ezen Konvenció materiális hatóköre felölel minden olyan határvízen zajló vízgaz­dálkodási tevékenységet, amel megváltoztathatja a víz természetes állapotát, például: vízfolyás szabályozása, tározók és árvízvédelmi töltések építése, a földterület olyan jellegű feljavítása, melynek nyomán a termőtalaj víztartó képessége megnő, vízfolyások hasznosítása, felszíni és felszín alatti vízek szennyezéstől való védelme, vízierőmű építés, víziút karbantartása és jelölései, hajózó útvonal elhelyezése, árvízvédelem, talajvíz szintjének és a jégzajlás méreteinek a növelése; továbbá olyan vízgazdálkodási tevékenységek, amiknek eredményeképpen megváltozik a víz közösen megállapított minőségi állapota a vízfolyás határmenti szakaszának felsőbb vagy alsóbb részein."

4.35 A Határvízügyi Konvenció 3. Cikkelye fejti ki a felek elsőrendő kötelességeit:

"(1) A szerződő felek ezennel kötelezettséget vállalnak arra, hogy

a) közös megegyezés nélkül nem végeznek olyan vízgazdálkodó tevékenységet, amely hátrányosan befolyásolja a vízminőség közösen megállapított állapotát;

b) jó állapotban tartják a vízfolyások, tározók medrét, a területükön a határvízre telepített berendezéseket, és ezeket oly módon üzemeltetik, hogy ne okozzon kárt a másik félnek;

c) kölcsönösen tájékoztatják egymást hosszú távú vízgazdálkodási fejlesztési terveikről, mindenekelőtt a vízgazdálkodási tevékenység határvízekre gyakorolt hatásáról;

d) előzetes tárgyalásokba bocsátkoznak a vízgazdálkodási tevékenységek azon hatásairól, amelyek megváltoztatják a vízek 2. Cikkelyben közösen meghatározott állapotát.

(2) A szerződő feleknek - hacsak másként meg nem állapodnak - joguk van a közös határos keresztüláramló közös vízmennyiség felére, és ezt a mennyiséget mérnöki munkálatokkal a maguk javára nem növelhetik."

Az 5. Cikkely Határvízügyi Bizottság megalakításáról rendelkezik, majd a szöveg feladatul szabja, hogy fektessék le a vízgazdálkodási projektek műszaki tervezési irányelveit (7(2) Cikkely), és éves alapon meghatározza "a kotrások szükségességét, helyét, mennyiségét és módját" (12. Cikkely). (33)

(d) Csehszlovák-magyar határmenti együttműködési

és kölcsönös segítségnyújtási megál­lapodás, 1976.

4.36 Szót kell még ejteni Csehszlovák-magyar határmenti együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási megállapodásról, amit 1976. november 19-én Prágában írtak alá. (34) A 4(e) Cikkely elrendeli a Megállapodás alapján felállított határügyi küldöttséggel kapcsolatban, hogy "értesíteni kell a másik fél határügyi delegációját minden olyan határmenti munkáról, emely esetleg kárt okoz a másik ország területén, vagy életeket, a terület integritását vagy a lakosság egészségét veszélyeztetheti".

(e) Az 1977-es Szerződés

4.37 Az 1977-es Szerződés a Gátrendszer elkészülte nyomán enyhén módosítja az egyez­ményesített határt. Igy fogalmaz a 22(1) Cikkely:

"A szerződő felek a Zsiliprendszer építésével és üzemeltetésével összefüggésben megállapodnak abban, hogy a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság közös államhatárának kisebb korrekciójára és jellegének változtatásaira kerül sor..."

A rendelkezés alig részletezi, hogy "a Zsiliprendszer megépítését követően" milyen változások állnak be a határvonalban. Az 1840 és 1811 fkm közötti pozíció változatlan marad. Az 1840 és 1842 fkm között, valamint a Dunakiliti-Hrusovo felvízi részen "a jelenlegi főág hajózó útvonalának középvonala" szerint meglévő vízi határ fix határszakasszá változik. Ezen kívül ugyanakkor kisebb területcserére is gondoltak ("amely 10-10 hektárra terjed ki"), ami lehetővé teszi, hogy egyenes határvonalat lehessen húzni.

4.38 Azért nem bocsátkozik a szöveg részletekbe, mert a 22(2) Cikkely kimindja:

"Az államhatár revízióját és az 1. bekezdésben említett területcserét a szerződő felek egy külön államközi szerződésben fogják eszközölni."

Ezen kívül a felek megállapodtak abban, hogy bár áthelyeződik a hajózó főútvonal, a hajózás vonatkozásában tartják magukat a fennálló jogokhoz és kötelezettségekhez (22(3) Cikkely).

4.39 Ezek a változások kisebb jelentőségűek. Csupán "a Zsiliprendszer megépülte után" jutnak érvényre - a Zsiliprendszer azonban soha nem épült meg. Ráadásul a határ változásai nem az 1977-es Szerződés erejében válnak érvényessé, hanem "egy külön államközi szerződés" eszközli e változásokat. Ilyen értelmű államközi szerződés aláírására sose került sor. Az 1977-es Szerződés a szándékosan nem volt határmódosító szerződés. És ennek az oka volágos. A 3. Fejezetben kimutattuk, hogy a felek nem tudtak megállapodni az eredeti magyar követelésekben, azaz abban, hogy a határt oly módon kellene megváltoztatni, hogy kövesse a hajózó útvonal áthelyeződését, haladjon végig a bősi elkerülő csatorna kozépvonalán és a zsilipeken. Ezt az igényt Csehszlovákia állhatatosan visszautasított. (35) A 22. Cikkely célja az volt, hogy különválassza a Gátrendszer és a határmódosítás kérdéseit, miközben elismeri, hogy ebben a térségben a továbbiakban már nem a hajózó útvonal a határvonal. A felek annyira ragaszkodtak ahhoz, hogy a határvonal kérdését el kell választani a Gátrendszertől, hogy még az a minimális módosítást is, amit a Gátrendszer üzemeltetése a tervek szerint megkívánt, egy külön szerződésben akarták rögzíteni, és bár megtehették volna, mégse foglalták bele az 1977-es Szerződésbe.

(2) A DUNAI HAJóZÁST ÉRINTÖ ÁLLAMKÖZI SZERZŐDÉSEK

4.40 A dunai szabad hajózás elve a 19. századra megy vissza. Az eredeti elgondolást az I. Világháború utáni békeszerződések kibővítették. Például a Trianoni Szerződés 274. Cikkelye a főszövetségeseknek és a társhatalmaknak megadja azt az egyoldalú jogot, hogy a magyar kikötőkben és vízeken partmenti (belföldi) kereskedelmet végezzenek szerződéses alapon. (36) Az egyenlőtlenséget megszüntette az 1947-es Párizsi Békeszerződés, amely mindössze kijelenti, hogy a dunai hajózás szabad, és valamennyi állam polgára számára nyitott; a partmenti kereskedelemre vonatkozó rész elmaradt. (37)

(a) Az 1948-as Dunai Hajózási Konvenció

4.41 1948 óta a dunai hajózást az 1948-ban Belgrádban hét partmenti állam által aláírt Dunai Hajózási Konvenció szabályozza. (38) A Konvenció újból hangoztatta a dunai nemzetközi hajózás szabadságát, és az okmány rendelkezéseinek végrehajtása céljából megalapított egy új Duna Bizottságot. A Duna egyes szakaszain a hajózás szabályozása az érintett partmenti államok feladata, amelyek "figyelembe veszik a Dunán a Bizottság által megállapított, hajózást szabályozó alapintézkedéseket" (23. Cikkely).

4.42 A Belgrádi Konvenció II. Melléklete külön is foglalkozott a Bős-Gönyű szakasszal (1821-től 1791 fkm). A dokumentum kifejti, hogy "a közérdekű hajózás normális körülményeinek biztosításához elvégzendő munkálatok költségei" ezen a szakaszon "messze maghaladják azt a szintet, amit az érintett artmenti államoktól ésszerű hozzájárulásként el lehetne várni", és a Bizottsághoz utalja azt a kérdést, hogy a folyamirányításnak itt nem kellene-e egy speciális rendszerét bevezetni. A Duna Bizotság egy 1950. évi határozatát követően 1952-ben megállapodás született a Rajka-Gönyű szakaszról (1850-1791 fkm). (39) Az 1954. április 16-i Megállapodás a határvízek műszaki és gazdasági kérdéseinek megoldásáról (40) 33. Cikkelye kimondja, hogy az 1954-es Megállapodás rendelkezései nem vonatkoznak a Rajka-Gönyű szakaszra "abban az időszakban, mialatt a Rajka-Gönyű Duna-szakasz Folyamigazgatósága funkcionál". Az 1952-es Megállapdást ugyanakkor soha nem ratifikálták és hajtották végre.

4.43 1968-ban újabb megállapodást kötöttek a felek: Megállapodás a Rajkától Gönyűig húzódó Duna-szakaszon létrehozandó Folyamigazgatóságról. (41) E Megállapodás az aláíráskor azonnal hatályba lépett, ám eléggé kétséges, hogy az általa létesített Folyamigazgatóság az 1954-es Megállapodás 33. Cikkelyében leírtak szerint működik-e. Több oka van az ebbéli kétségnek. A Duna Bizottság - függetlenül az 1950. évi döntésétől - soha nem ismerte el a Folyamigaz­gatóságot. Másodszor, az Igazgatóság soha nem működött ténylegesen: egyetlen tisztviselőből állt, aki egy szlovákiai komárombeli irodában ült. 1974-ben a két ország képviselői úgy határoztak, hogy megszüntetik az Igazgatóságot, és ez meg is történt. Az 1968-as Szerződés ezzel együtt formális, "papírízű" maradt - az Egyesült Nemzetek ugyanakkor bejegyezte.

4.44 Ily módon, a törvényesség folytonossága szempontjából a Rajka-Gönyű szakaszra vonatkozóan 1976-ig érvényben maradt az 1954. április 16-i Megállapodás a határvízek műszaki és gazdasági kérdéseinek megoldásáról, addig az időpontig, ameddig a Határvízügyi Konvenció nem érvénytelenítette. (42) Ez a Megállapodás valamennyi határszakaszra kivétel nélkül vonatkozik.

(b) Az 1956-os Államhatár Szerződés

4.45 Az 1956. évi Államhatár Szerződés 10. Cikkelye a határvízeken zajló bilaterális hajózási jogokról szól általában, természetesen annélkül, hogy közben érintené az 1948-as multilaterális Konvenciót. (43) Megengedi a két fél hajóinak a szabad hajózást "bármikor... a határmenti vízek teljes szélességében". Ugyanezen Szerződés 3. Cikkelyét is ha idevesszük, világosan kitűnik, hogy ezekkel a rendelkezésekkel ellentétes az az egyoldalú lépés, melynek nyomán a határvízek egy szakasza hajózhatatlanná vált.

(c) Az 1977-es Szerződés

4.46 Az 1977-es Szerződés 18. Cikkelye az egyetlen olyan Cikkely e Szerződésen belül, amely kifejezetten hajózási kérdésekkel foglalkozik. A 18. Cikkely így fogalmaz:

"1. A szerződő felek a korábban vállalt kötelezettségeikkel összhangban, különös tekintettel a (Belgrádi) Konvenció 3., a dunai hajózással foglalkozó Cikkelyére... biztosítják a folyamatos és biztonságos hajózást a nemzetközi víziúton a Zsiliprendszer építkezési és üzemeltetési fázisaiban egyaránt.

2. A Zsiliprendszer Dunakiliti duzzasztógáttal összefüggő építkezései során az építkezésnek lesz egy olyan időszaka, amikor a hajózó útvonal átirányítása történik, és eközben - rövid időre - megszűnik a hajózás. A hajózó útvonalat átirányítják a dunakiliti hajózó zsilipekhez, ám ezt a felek igyekeznek olyanidőszakban elvégezni, amikor csekély a hajóforgalom, és ennek a feltartása a közös kivitelezési tervben előírtaknak megfelelő minimális időszakon át tart majd.

3. A zsiliprendszerben zajló hajózás a szerződő felek hajózási hatóságainak szabályozása szerint folyik.

4. Üzemi és operatív eljárások során kerül meghatározásra a Duna régi medre hajózási körülményeinek meghatározása."

4.47 Az 1977-es Szerződés annyitt tett, hogy a hajózó főútvonalat áthelyezte a bősi elkerülő csatornára és a zsilipekre. Mivel itt a határ jellegének megváltoztatásáról van szó, ez magyar beleegyezést igényel. Ám mivel a változtatás nem szándékozott keresztezni a hajózásnak az 1948-as Konvencióban megadott általános rendelkezéseit, a kérdés alapvetően kétoldalú kérdésnek minősült.

(3) AZ DUNAI HALÁSZATTAL KAPCSOLATOS ÁLLAMKÖZI SZERZŐDÉSEK

4.48 A Duna menti halászatnak mindig is egyszerre volt gazdasági és rekreatív jelentősége. Számos multilaterális és bilaterális szabály vonatkozik erre a kérdéskörre; ezek közül talán az alábbiak a legfontosabbak:

(a) 1958-as Dunai Halászati Konvenció

4.49 A Dunai halászat elsőszámú szabályozó okmánya egy multilaterális államközi szerződés, az 1958. január 29-i Dunai Halászati Konvenció. (44) Ennek 3. Cikkelye szélesen értelmezi a "Duna vízét": "A Duna árterében a szerződő felek területén elhelyezkedő tavak, torkolatok (estuaries), medrek (pools), melyek állandó kapcsolatban állnak a Dunával". Az 5. Cikkely a szerződő felektől megkívánja, hogy a Dunába olyan vízi műtárgyakat építsenek, melyekkel kapcsolatban "a terveket előzetesen egyeztetik egymással oly módon, hogy az építmény ne akadályozza a halak mozgását", és általában "javítsa a gazdasági jelentőségű halállomány természetes élet- és szaporodási feltételeit". (45) A Dunai Halászati Konvenciót négy, az alsóbb folyáson található állam kötötte egymással, a későbbiekben azonban Magyarország és Csehszlovákia egyarányt aláírta.

(b) Az 1956-os Államhatár Szerződés

4.50 A Magyarország és Csehszlovákia által megkötött kétoldalú államközi szerződések között akadnak olyanok, amelyeknek bizonyos rendelkezései kitérnek a halászatra is. 1956. október 13-án Prágában kelt határegyezmény (46) több módon szabályozza a közös halászat ügyeit, és szót ejt bizonyos, még nem megszületett, halvédelmi egyezményről és néhány halfaj halászati tilalmáról szóló megállapodásról.

(c) Az 1977-es Szerződés

4.51 A témakört az 1977-es Szerződés 20. Cikkelye is érinti, amely így rendelkezik:

"A nemzeti beruházás keretében a szerződő felek mewgteszik a szükséges intézkedéseket a halászati érdekek védelme érdekében úgy, hogy az összhangban álljon a Bukarestben 1958. január 29-én aláírt Dunai Halászati Konvencióval..."

Az 1977-es Szerződés értelmében a nemzeti beruházások kiadásait az egyes felek maguk viselték (lásd 2. Gikkely). Ily módon a 20 Cikkely azt kívánja meg a Gátrendszer építésében résztvevő felektől, hogy kössenek le olyan nemzeti beruházási programokat, amelyek "nem akadályozzák a halak mozgását", és általában "javítják a gazdasági jelentőségű halállomány természetes élet- és szaporodási feltételeit", továbbá, hogy tegyenek eleget a Bukaresti Konvenció (47) többi lényeges és procedurális követelményének.

(4) A GÁTRENDSZER PROJEKTJÉT ÉRINTŐ TÖBBI MEGÁLLAPODÁS

4.52 A bírósághoz benyújtott Különmegállapodás preambulumának első bekezdése azokra a nézeteltérésekre utal, melyek "a Bős-Nagymarosi Gátrendszer Építkezési Munkálataival Összefüggő Megállapodás - Budapest, 1977. szeptember 16. - (továbbiakban: "a Szerződés") és az ehhez kapcsolódó okmányok végrehajtása és felbontása kapcsán" adódtak. Ha elolvassuk az 1992. május 16-i magyar nyilatkozatot, azonnal érthetővé válik az "ehhez kapcsolódó okmányok" kitétel. E Nyilat azt az 1977-es Szerződést bióonototta fel, amit módosított az 1983-as Protokoll, és ezzel együtt "valamennyi, a Mellékletben meghatározott kapcsolódó szerződést" (ti. a Nyilatkozat Mellékletében meghatározott szerződéseket).

4.53 A Mellékletben felsorolt szerződések az 1977-es Szerződés érvényességét vagy jelentését pontosító mellékszerződések. Ezek azok, és csak ezek azok a mewgállapodások vagy okmányok, amik az 1977-es Szerződés felbontásával automatikusan felbontásra kerültek. A Külön­megállapodás értelmezésében tehát az alábbi megállapodások az "ehhez kapcsolódó okmányok":

* A Bős-Nagymarosi Vízlépcső közös kivitelezési terve megalkotására vonatkozó magyar-csehszlovák egyezmény - 1976. május 6.; (48)

* A Bős-Nagymarosi Gátrendszer Építkezési Munkálataival Összefüggő Kölcsönös - csehszlovák-magyar - Segítségnyújtási Megállapodás - Budapest, 1977. szeptember 16. (kétszer módosítva) (49);

* A Bős-Nagymarosi Gátrendszer előkészületeinek, építésének és üzemeltetésének vámügyi kérdéseivel kapcsolatos magyar-csehszlovák megállapodás; Pozsony, 1979. Január 19; (50)

* A Bős-Nagymarosi Gátrendszer építkezési és üzemeltetési faledataival összefűggő magyar-csehszlovák megállapodás a Teljhatalmú Megbízottak közös operatív szabályozó szerepével kapcsolatban; Pozsony, 1979. október 11.; (51)

* A Bős-Nagymarosi Gátrendszer előkészületeinek, építésének és üzemeltetésének határátkelésekkel összefüggő problémái; magyar-csehszlovák megállapodás; Rajka, 1980. február 5. (52)

A Közös Kivitelezési Tervről szóló 1976. évi megállapodást (53), valmint az 1977-es Kölcsönös Segítségnyújtási megállapodást (54) korábban már tárgyaltuk. A többi öt megállapodás kisebb jelentőségű rendelkezéseket tartalmaz, például a Gátrendszer építkezésénél szükséges gépi berendezésekre vonatkozóan. Valamennyi itt felsorolt egyezmény érvényesség és folyamatosság szempontjából az 1977-es Szerződéstől függ, és azzal együtt áll vagy bukik.

4.54 A Magyarország és Csehszlovákia között érvényben lévő összes többi bilaterális vagy multilaterális államközi egyezmény továbbra is érvényben maradt 1992. május 25. után. A C. Változattal kapcsolatban az elrekesztés utáni uidőszakban is születtek vízmegosztásra vonatkozó megállapodások, melyek természetesen mit sem veszítettek hatályukból - ilyen például az 1992. október 22-i Londoni Egyezmény 4. Cikkelye és maga a Különmegállapodás. Ezeket az Emlékeztető más részein tárgyaljuk. (55)

D. SZAKASZ - ÖSSZEFOGLALÁS ÉS KONKLúZIó

4.55 A Bíróság munkájának megkönnyítése céljából táblázatban foglaltuk össze az előző 3. Szakaszban (section) vizsgált államközi szerződéseket és megállapodásokat, vagyis azokat az államközi szerződéseket, amik a határvízekre vagy a Dunára, mint közös természeti kincsre vonatkoznak.

4.56 Az áttekintésből a következő általános konklúziókat lehet levonni.

* Először, az 1977-es Szerződés aláírására nem valami vákuumban került sor, hanem a Szerződés egy egész sor olyan bilaterális és multilaterális államközi szerződésrendszerbe illeszkedett, amelyek külön is foglalkoztak a közös határral, a határvízekkel és általában a Dunával. E szerződések közös jellemzője, hogy a közös természeti kincs közös hasznosítását hansúlyozzák, és információcserére, együttműködésre és tárgyalásokra szólítanak fel. Teljességgel összeegyeztethetetlenek a másik partmenti államot érintő egyoldalú lépésekkel. (56)

* Másodszor, a szóbanforgó szerződések néha csupán vágyakat fejeznek ki, és nem a világ valóságának talaján állnak. Végrehajtásuk szórványos, sok heleyt hagynak az újratárgyalás és a kiigazítás lehetőségének. Az az 1968-as Szerződés például, amely megalapította a Rajka-Gönyű Duna-szakasz Folyamigazgatóságát, jóllehet formailag hatályosnak volt mondható, a Duna menti államok nem tekintették soha hatályosnak, ezért 1974-ben a nemhivatalos "elhallgattatás" lett a sorsa. (57) Ugyancsak "üzemkép­telen" maradt a Magyarország és a Szovjetúnió között 1977. november 30-án létesített kétoldalú Együttműködési Megállapodás a Nagyamarosi Zárógátnak a Bős-Nagymarosi Gátrendszer részeként történő megépítéséről. (58)

* Harmadszor, ugyanakkor a szerződési normák összeegyeztethetők voltak a még alakulófélben lévő nmzetközi joggal. Annak ellenére, hogy a térségben már-már jellemzőnek zámítottak a környezeti problémák, a két dunai állam, Magyarország és Csehszlovákia számos olyan kötelezettségvállalást magáévá tett, amiknek az volt a célja, hogy óvják a közös terméeszeti kincset. Ezek a kötelezettségvállalások tükröződtek, sőt beleépültek a multilaterális szabványokba. Hogy csak két példát említsünk: az 1976-os Határvízügyi Konvenció tartalmazta a feleknek azt a kötelezettségvállalását, hogy "jó állapotban tartják a vízfolyások, tározók medrét, a területükön a határvízre telepített berendezéseket, és ezeket oly módon üzemeltetik, hogy ne okozzon kárt a másik félnek" (59) - ez az általános nemzetközi jogi alapelv (sic utere tuo) világos megfogalmazása. Az 1977-es Szerződés 19. Cikkelye megkívánta, hogy "a szerződő felek a közös kivitelezési tervben meghatározott módon biztosítják, hogy a Zsiliprendszer építése és üzemeltetése közben eleget tegyenek a természetvédelem igénye által felvetett követelményeknek" - és ezzel a mondattal gondoskodtak róla, hogy a Szerződésbe a nemzetközi jogból beleépülnek bizonyos természetvédelmi standardok. (60)

TÁBLÁZAT

A magyar-csehszlovák dunai határvízekre

vonatkozó néhány államközi szerződés és egyezmény

------------------------------------------------------------

Államközi szerződés és aláírók:

A vízgazdálkodás néhány speciális kérdése is fölmerült a Párizsi Békeszerződés (1948) 1. Cikkelyének 4(c) bekezdésében, mely szerződésrészlet a területátadással foglalkozik. (Csehszlovákia, Magyarország)

Lényeges rendelkezés: - 3(1) Cikkely

Megjegyzés:

Garanciák a Mosoni-Duna minimális vízhozamára vonatkozóan.

Melléklet: 5.

------------------------------------------------------------

Államközi szerződés és aláírók:

Dunai Hajózási Konvenció. (1948) (multilaterális)

Lényeges rendelkezés: - 23. Cikkely

Megjegyzés:

Bizottsági vezérelvek alapján szabályozza a hajózás kérdéseit a partmenti államokhoz tartozó folyamszakaszon.

Melléklet: 4.

------------------------------------------------------------

Államközi szerződés és aláírók:

1954. április 16-i Megállapodás a határvízek műszaki és gazdasági kérdéseinek megoldásáról. (Csehszlovákia, Magyarország)

Lényeges rendelkezés: - 14. és 23(2) Cikkely

Megjegyzés:

A kavics és homok kotrását szabályozza; vízügyi engedélyek kibocsátása. 1976-ban megszűnt.

Melléklet: 11.

------------------------------------------------------------

Államközi szerződés és aláírók:

1956-os Államhatár Egyezmény

Lényeges rendelkezés: - 10., 13., 14., 19. és 22. Cikkelyek

Megjegyzés:

Megtiltja a határvízek partfalainak rongálását, a határvíz áramlásának megváltoztatását, a jogosulatlan építkezéseket, stb. (Csehszlovákia, Magyarország)

Melléklet: 15.

------------------------------------------------------------

Államközi szerződés és aláírók:

Dunai Halászati Konvenció, 1958. (multilaterális

Lényeges rendelkezés: - 5. és 7. Cikkely

Megjegyzés:

A felek kötelesek fenntartani a halak vándorlásának lehetőségét és ívásuk szokásos körülményeit, megelőzni a vízszennyezést.

Melléklet: 16.

------------------------------------------------------------

Államközi szerződés és aláírók:

Határvízek kérdéskörét szabályozó 1976-os bilaterális konvenció. (Magyarország, Csehszlovákia)

Lényeges rendelkezés: - 2., 3. és 12. Cikkely

Megjegyzés:

A vízivilág természetes kapcsolataira kihatással lévő vízgazdálkodási tevékenységeket szabályozza; az együttműködés általános alapelvei, sic utere tuo, stb.

Melléklet: 19.

------------------------------------------------------------

Államközi szerződés és aláírók:

Csehszlovák-magyar határmenti együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási megállapodásról, 1976.

Lényeges rendelkezés: - 4(e) Cikkely

Megjegyzés:

Fenyegető kár, stb. esetén a másik fél tájékoztatásának kötelezettsége.

Melléklet: 20.

------------------------------------------------------------

Államközi szerződés és aláírók:

A Bős-Nagymarosi Gátrendszer Építkezési Munkálataival Összefüggő Kölcsönös - csehszlovák-magyar - Segítségnyújtási Megállapodás, 1977.

Lényeges rendelkezés: - 18. és 20. Cikkely

Megjegyzés:

A felek biztosítják a folyamatos és akadálytalan hajózást; a halászat és a természet védelme.

Melléklet: 21.

------------------------------------------------------------

Államközi szerződés és aláírók:

A Bős-Nagymarosi Projekt aláírt jegyzőkönyve, 1992. (Magyarország-Csehszlovákia)

Lényeges rendelkezés: - 1) bekezdés

Megjegyzés:

A teljes (95 %-nál nem kevesebb) vízmennyiség megtartása a Duna medrében.

Melléklet: 31.

------------------------------------------------------------

Államközi szerződés és aláírók:

Különmegállapodás a Bős-Nagymarosi Projekttel összefüggő nézeteltérések Bíróság előtti tisztázásáról, 1993. (Magyarország-Szlovákia)

Lényeges rendelkezés: - 4. Cikkely

Megjegyzés:

EK közvetítéssel kell megyezni az ideiglenes vízmegosztásról, majd a megállapodást végre kell hajtani.

Melléklet: 32.

------------------------------------------------------------

JEGYZETEK

(1) A Bős-Nagymarosi Gátrendszer lényegesebb alkotórészeinek ismertetését lásd az előző 1.15-1.16. bekezdésekben.

(2) 1109 UNTS 236; közzétételre került még a 32 ILM 1247-ben. A két hiteles (magyar és szlovák) szöveget, valamint az angol és a német fordítást lásd a Mellékletek 3. kötetében; 21. melléklet

(3) Lásd az előző 3.17., 3.21. és 3.24. bekezdéseket. Ezek a megállapodások a Gátrendszer korábbi változataira vonatkoztak.

(4) Mellékletek 3. kötete, 18. melléklet.

(5) Lásd a korábbi 3.12., 3.21., 3.27. és 3.33. bekezdéseket.

(6) Lásd a korábbi 3.13. és 3.21. bekezdéseket.

(7) Lásd a korábbi 3.33. bekezdést.

(8) A Megállapodást Moszkvában írták alá, és azonnal hatályba lépett. Lásd a Mellékletek 3. kötetét; 23. melléklet.

(9) Lásd a korábbi 3.42. bekezdést.

(10) Lásd a korábbi 4.03. bekezdést; Mellékletek 3. kötete, 18. melléklet.

(11) A 10(7) Cikkely értelmében amennyire csak lehetséges, természetben kell kifizetni a költségmegosztási képlet alapján esedékes összegeket.

(12) Az utóbbira példa: A 17. Cikkely a vízkiemelési engedélyekkel és a vízfelhasználás felügyeletével foglalkozik; ez a felek a maguk területén a saját nemzeti törvényeik alapján kötelesek megoldani. Ez az eljárási mód a vitás kérdések megoldására is igaz volt. Az 1977-es Szerződés 27. Cikkelye így rendelkezik:

(13) Nem szükséges és nem is praktikus jelen peres eljárás céljaiból a teljes Tervet lefordítani. A Mellékletek 3. kötetében 24. mellékletként található meg a Terv összefoglaló jellegű ismertetése.

(14) Az 1976-os Megállapodással kapcsolatban lásd az előző 4.03. bekezdést.

(15) A projekttel összefüggő szeizmográfiai problémák összefoglalását lásd a későbbi 5.99-5.109. bekezdésekben.

(16) Lásd a későbbi 4.50. bekezdést.

(17) Lásd később a 6.13-6.26. bekezdéseket.

(18) A Bős-Nagymarosi Gátrendszer Építkezési Munkálataival Összefüggő Kölcsönös Segítségnyújtási Megállapodás - Budapest, 1977. szeptember 16; továbbiakban: "1977-es Kölcsönös Segítségnyújtási Megállapodás". Az Egyesült Nemzeteknél sose került bejegyzésre. Szövegét lásd a Mellékletek 3. kötetében, 22. mellékletként.

(19) Az 1983. október 10-én Prágában kelt magyar-csehszlovák Protokoll a Bős-Nagymarosi Gátrendszer Építkezési Munkálataival és Üzemeltetésével kapcsolatban; Mellékletek, 3. kötet, 28. melléklet. Az 1983-as Protokoll tárgyalását lásd feljebb, a 3.39. bekezdésnél.

(20) Kölcsönös Gazdasági Segítségnyújtás egyezményét módosító 1983. október 10-én Prágában kelt magyar-csehszlovák Protokoll a Bős-Nagymarosi Gátrendszer Építkezési Munkálataival és Üzemeltetésével kapcsolatban; Mellékletek, 3. kötet, 29. melléklet

(21) Kölcsönös Gazdasági Segítségnyújtás egyezményét módosító 1989. február 6-án Prágában kelt magyar-csehszlovák Protokoll a Bős-Nagymarosi Gátrendszer Építkezési Munkálatai­val és Üzemeltetésével kapcsolatban; Mellékletek, 3. kötet, 30. melléklet

(22) 1947. február 10-i Békeszerződés, Párizs; 41 UNTS 135; Mellékletek, 3. kötet, 2. melléklet.

(23) A Magyar és a Csehszlovák Kormány határvizsgáló bizottságának Záró Protokollja, a Párizsi Békeszerződés 1. Cikkelye, 4. bekezdése d. albekezdésével kapcsolatban; Pozsony, 1947. december 22; Mellékletek, 3. kötet, 3. melléklet.

(24) A Magyar és a Csehszlovák Kormány határvizsgáló bizottságának 1948. október 11-i I. sz. Pótjegyzőkönyve, 3(2) Cikkely; Mellékletek, 3. kötet, 6. melléklet.

(25) A Magyar és a Csehszlovák Kormány határvizsgáló bizottságának Záró Protokollja, a Párizsi Békeszerződés 1. Cikkelye, 4. bekezdése d. albekezdésével kapcsolatban; Pozsony, 1947. december 22; Mellékletek, 3. kötet, 3. melléklet.

(26) Megállapodás a Magyar és a Csehszlovák Kormány között bizonyos vízgazdálkodási és területátvételi kérdésekben a Párizsi Békeszerződés 1. Cikkelye, 4. bekezdése d albekezdésével kapcsolatban; Pozsony, 1948. október 9.; Mellékletek, 3. kötet, 5. melléklet. - Egy másik bilaterális megállapodást is aláírtak ez idő tájt, melyben a felek kötelezettséget vállaltak arra nézve, hogy a közös folyamszakaszokon megtartják az átlagos vízhozamot - ez volt az 1950. november 29-én kelt Magyar-csehszlovák konvenció a Sajó bizonyos vízgazdálkodási kérdéseivel foglalkozó megállapodással kapcsolatban; Mellékletek, 3. kötet, 8. melléklet.

(27) Prága, 1954. április 16, 504 UNTS 231; Mellékletek, 3. kötet, 12. melléklet.

(28) Másikkal történő felváltásáról lásd a későbbi 4.33. bekezdést.

(29) 300 UNTS 150; Mellékletek, 3. kötet, 15. melléklet.

(30) Mellékletek, 3. kötet, 19. melléklet.

(31) Lásd a korábbi 4.28. bekezdést.

(32) Ezt mutatja az 1976. november 19-én Prágában aláírt, a magyar-csehszlovák határ mentére vonatkozó, bilaterális Együttműködési és Kölcsönös Segítségnyújtási Megál­lapodás. Ennek 30(3) Cikkelye pontosan megmondja, hogy mely korábbi megál­lapodásokat és jegyzőkönyveket érvénytelenít, és mennyiben. Leszögezi, hogy érvényteleníti illetve felváltja az 1956-os Államhatár-egyezmény 10-21., 16-18. és 22-24. Cikkelyeit, a korábban (az előző 4.28-4.30 bekezdésekben) már idézett 13, 14. és 19. Cikkelyt azonban nem. Az 1976-os Megállapodást lásd a Mellékletek 3. kötetében, 18. melléklet.

(33) Lásd még az 1. Függeléket (A Határvízgazdálkodási Bizottság rendeletei), különösen annak 2. Cikkelyét; a Bizottság határozatainál szükség van a felek ratifikációjára (5. Cikkely). Lásd a Mellékletet 3. kötetét, 20. melléklet.

(34) Mellékletek, 3. kötet, 20. melléklet.

(35) Lásd az előző 3.25., 3.32. és 3.37. bekezdéseket.

(36) Trianoni Békeszerződés, 1920. június 4, 290. Cikkely (a The Treaties of Peace 1919-1923 c. kiadványban - New York, Carnegie Endowment for International Peace, 1924 - 1. kötet, 457. lap), 274. Cikkely; Mellékletek, 3. kötet, 1. melléklet. A 277. Cikkely kifejezetten kimondja, hogy ez a jog nem reciprok. Lásd még a 285-291. Cikkelyeket (Dunára vonatkozó speciális záradékok).

(37) Magyarországgal között Békeszerződés, Párizs, 1947. február 10., 2. és 38. Cikkely, 41 UNTS 135; Melléklete, 3. kötet, 2. melléklet.

(38) 33 UNTS 1á81; Mellékletek, 3. kötet, 4. melléklet. A Német Szövetségi Köztársaság és Ausztria nem szerepelt az aláírók között, annak ellenére, hogy Ausztria elismerése már a küszöbön állt. Ausztria 1960-ban írta alá a dokumentumot.

(39) Megállapodás egy Folyamigazgatóság felállításáról a Duna Rajka-Gönyű szakaszán, Budapest, 1952. május 29; Mellékletek, 3. kötet, 9. melléklet.

(40) 504 UNTS 231; Mellékletek, 3. kötet, 12. melléklet. Lásd még a korábbi 4.28. bekezdést.

(41) Prága, 1968. február 27., 640 UNTS 49; Mellékletek, 3. kötet, 17. melléklet.

(42) Lásd a korábbi 4.36. bekezdést

(43) Lásd a korábbi 4.29-4.41. bekezdéseket; lásd még az 1976. november 19-én Prágában aláírt, a magyar-csehszlovák határ mentére vonatkozó, bilaterális Együttműködési és Kölcsönös Segítségnyújtási Megállapodás 14. és 17. Cikkelyeit; Mellékletek, 3. kötet, 20. melléklet.

(44) 339 UNTS 23; Mellékletek, 3. kötet, 16. melléklet.

(45) Lásd még a 7. Cikkelyt (a folyamszennyeződés megelőzése). A 14. Cikkely értelmében a többi dunai állam is csatlakozhat a Konvencióhoz.

(46) Lásd a korábbi 4.29. bekezdést.

(47) Mellékletek, 3. kötet, 16. melléklet.

(48) Mellékletek, 3. kötet, 18. melléklet.

(49) Mellékletek, 3. kötet, 22. melléklet.

(50) Mellékletek, 3. kötet, 25. melléklet.

(51) Mellékletek, 3. kötet, 26. melléklet.

(52) Mellékletek, 3. kötet, 27. melléklet.

(53) Lásd a korábbi 4.03. bekezdést; Mellékletek, 3. kötet, 18. melléklet.

(54) Lásd a korábbi 4.22. bekezdést.

(55) A Londoni Egyezménnyel kapcsolatban lásd a korábbi 3.19-3.1992. bekezdéseket. A Különmegállapodásról lásd a korábbi 2.01-2.12. bekezdéseket.

(56) Természetesen számos egyéb olyan multilaterális államközi szerződés és jogi okmány létezik, ami a vita szempontjából fontos lehet. Ezeket a 6. Fejezet összegzi, és az Emlékeztetőben többször történik utalás rájuk.

(57) Lásd a korábbi 4.42. bekezdéset.

(58) Lásd a korábbi 4.08. bekezdést.

(59) lásd a korábbi 4.35. bekezdést.

(60) Lásd a korábbi 4.19. és a későbbi 6.26. bekezdést.

II. RÉSZ

5. fejezet

KOCKÁZATOK ÉS KÁROK KRÓNIKÁJA

5.01. Az 1977‑es Szerződésben megépíteni tervezett gátrendszer igen jelentős környezeti károkat okozott volna, és elfogadhatatlan kockázatokat rejtett volna magában különösen az ívóvíz készletekre nézve. Ezek a károk és kockázatok a bősi szektorban mindkét felet sújtanák, a nagymarosi rész vonatkozásában azonban Magyarországot sokkal jobban, mint Csehszlovákiát. A C Változat a szlovákok által üzemeltetett formában máris jelentős károkat okozott Magyarországnak, és ha a vízmegosztás kérdésében nem következik be komoly változás, akkor ezek a károk tovább nőnek. A C Változat is mindkét fél számára rejteget kockázatokat, mely kockázatok némileg azokhoz hasonlóak, mint amikkel az eredeti Projekt járna együtt, némely vonatkozásban ugyanakkor nagyobbak vagy kisebbek.

5.02. Ez a Fejezet összefoglalja azokat a károkat és kockázatokat, amikkel az Eredeti Projekt és annak C Változata együtt járnak, és ezekhez tudományos bizonyítékokat sorakoztat fel. Az Appendixek és Függelékek ‑ melyekhez ez a Fejezet vezérfonalul szolgál, e felsorolt problémák közül többnek is részletekbe menő ismertetését adják. Ugyanaezek jogi vonatkozásairól egy későbbi fejezet számol majd be.

5.03. A Fejezet felépítése a következő:

A. SZAKASZ (5.09. ‑ 5.29. bekezdések) ‑ A három érintett magyarországi régiót ismerteti.

B. SZAKASZ (5.30. ‑ 5.93. bekezdések) ‑ Felméri azokat a károkat és kockázatokat, amik bekövetkeztek illetve fennálltak volna, ha az Eredeti Projektnek megfelelően összekapcsolaják a bősi és nagymarosi szektorokat, és megkezdik a csúcsrajáratás üzemmódját.

C. SZAKASZ (5.94. ‑ 5.126. bekezdések) ‑ Azokkal a károkkal és kockázatokkal foglalkozik, amik a C Változat Szlovákia általi egyoldalú üzembehelyezése miatt keletkeztek.

5.04. Három előzetes megjegyzést kell tenni. Az első és legfontosabb az, hogy egy ilyen jellegű projekt esetében a kockázatok komplex felmérése rendkívül nehéz, és számos bizonytalansági tényezőt tartalmaz. A feladat ugyanis tudományos szempontból többirányú, mert szerephez jut benne a szeizmológia, a hidrológia, a hidrobiológia, a vízkémia, a horsalékszállítás, a folyó morfológiája, a talajjal foglalkozó tudományágak, az erdészet, a biológia, az ökológia, a környezeti hatástanulmányok és a gazdaságtan (ideér6ve a környezetgazdaságot). Bár nagy mennyiségű adatok állnak rendelkezésre, az adatgyűjtés és összegzés folyamata több buktatót rejt. A legtöbb lehetséges komoly probléma esetében hosszú időskálán kellene dolgozni ‑ inkább évtizedekről, semmint évekről vagy hónapokról kell beszélni, ami egyáltalán nem meglepő, ha arra gondolunk, hogy a jelenségek mögött több ezer éves folyamatok húzódnak meg.

5.05. Ezeket a problémákat a talajvízzel foglalkozó két szlovák tudós is aláhúzta:

"A terület problémái igen összetettek, mert a talajvízet nem csupán a vízműtani építmények üzemelése befolyásolja. Továbbá ebben az összefüggésben a talajvíz rendkívül fontos szerepet tölt be, és nem csupán ivóvízforrásként, hanem ökológiai szempontból is. A problémák rendkívül bonyolultak, alapjukat tekintve több tudományág vizsgálati körébe tartoznak, páratlanok a szakértők szemszögéből, és rendkívüli jelentőségűek..."

5.06. Az általuk ismertetett kutatási projekt igazából csak a szlovák oldalon zajlott, ugyanakkor látni kell, hogy a Projektnek az egész régióra van hatása, hiszen a környezeti hatások nem ismerik a nemzetközi határokat.

5.07. Egy második általános nehézség az a régióra gyakorolt hatás, ami a különféle emberi tevékenységek eredménye: új technológiák alkalmazása a vidéken, s minden mögött azon jelentős változások is meghúzódnak, amit a tizenkilencedik század elején elkezdett folyamszabályozások okoztak. A természeti rendszerek per definitionem nem statikusak, és az elmúl harminc év radikális emberi beavatkozásai igen súlyos stresszt okoztak a régió környezetének és ökológiai rendszerének.

5.08. Harmadszor, ez a számbavétel szükségképpen ideiglenes jellegű. A C Változat eddig mindössze egy tenyészidőszakon át üzemelt. Amikor ez az emlékeztető készül, a második tenyészidőszak éppen csak elkezdődik. Minden évszaknak, időszaknak megvannak a sajátos vonásai, és egyetlen tenyészidőszak alatt nem lehet annyi adatot összegyűjteni, amennyinek már komoly előrejelző szerepe lehet. Egy 50‑100 évre kiterjedő minta sem tekinthető megbízhatónak a hidrológiai változatosság jellemzésére. Ugyanakkor az üzemelő C Változat ‑ bármilyen módon működtetik is ‑ nagy károkat okoz Magyarországnak, s ezen károk mértéke függ a tényleges vízmegosztástól, valamint az ezzel összefüggő vízszintingadozástól és vízhozam‑szintektől. Nincs arra utaló jel, hogy Szlovákia eleget tenne vállalt kötelezettségeinek, és kész volna a megállapodás szerint alkalmazni az ideiglenes vízmegosztást. Ha Szlovákia ehhez rövid időn belül alkalmazkodna, az jelentősen csökkentené a károkat.

5.09. Az említett okok miatt e Fejezet tartalmát legmegfelelőbb, ha időközi beszámolónak tekintjük. A tudományos kérdésekben további és sokkal részletesebb beszámolóval szolgál majd a Magyar másod‑Emlékeztető, amely további tanulmányok alapján készül el, és már tartalmazni fogja ennek a tenyészidőszaknak az adatait is.

A. SZAKASZ - AZ ÉRINTETT TÉRSÉG

5.10. Mint az 1. Fejezetben már bemutattuk az érintett régió azon terület, amely a közvetlenül Pozsony alatti területtől a Budapest fölötti részig terjed. Pontosabban két fő szektorra osztható, amely szektorok megfelelnek a az Eredeti Projekt zárógátjai elhelyezkedésének: Dunakiliti‑Bős és a környező vidék, külünösen a Szigetköz, a felsőbb folyásnál; az alsóbb folyáson Nagymaros és vidéke, továbbá Budapest.

* A Dunakiliti‑Bős szektorhoz tartozik mintegy 8.000 hektár egymással összeköttetésben álló ártéri biotop (növény‑ és állatvilág, amely páratlan módon adaptálódott a kör­nyezetéhez), továbbá Európa legnanyobb minőségi ivóvízkészlete. Hogy mennyire fontosak magyarország és Szlovákia számára az allúviumi erdők és síkok, és hogy mennyire érdeklődik e tájék iránt a világ többi része, azt mutaja, hogy milyen sok szervezet készített összehasonlító tanulmányt a régióban a Gátrendszer hatásainak elemzésére.

* A nagymarosi szektorban a parti szűrésű víz adja Budapest vízellátásának 60%‑át. Budapest az ország több, mint két millió lakosú fővárosa. Ugyanekkor ez a vidék Magyarország egyik leggazdagabb történelmi és archeológiai körzete.

5.11. Azon károk és kockázatok legtöbbje, amikkel ebben a Fejezetben foglalkozunk, abból erednek, hogy csökken a vízmennyiség és romlik a vízminőség. Függetlenül attól, hogy nyilvánvalóan összefügg egymással a vízi ökológiai rendszer s a felszíni és felszín alatti vízek állapota, mindez bonyolult összefüggéseken keresztül kapcsolódik a talaj minőségéhez és termőképességéhez, ennek következtében pedig érinti a mezőgazdaságot, az erdészetet, a növény‑ és állatvilágot, azaz a régió teljes ökológiai egyensúlyát. Megindult az ökológiai leromlás egy ciklusa, amely eszkalálja a régió környezetére, jellegére és életére gyakorolt hatásokat.

5.12. Abban a vizsgálatban, hogy egy építkezési projekt miképpen hat az allúviumi ártérre és erdőkre, az a probléma, hogy kölcsönhatás áll fenn a folyó és az ártér vízi és szárazföldi élővilága között, mely kölcsönhatás az ökológiai rendszerek rendkívül bonyolult, változatos és folyamatos kölcsönhatása. Szerepet kap benne az áramlásban lévő víz, az aktív mellékágak és mellékfolyók, a folyámhoz állandóan vagy időszakosan csatlakozó stagnáló vízek, ideiglenes vízek és olyan szárazföldi növénytársulások, melyek az aradások időszakaihoz kötődnek. Az ártér tájképi változatossága s az itt élő társulások részben függenek az évszakonkénti vízszintváltozásoktól, az eróziótól és az üledéklerakódástól.

5.13. Ugyanakkor, mivel a Bősi‑tározóból érkező víz mennyisége a korábbi átlagos 2000 m³/s‑ról hirtelen mintegy 200‑350 m³/s‑ra esett vissza, világos, hogy a C Változat végrehajtásától azonnal jelentős károk keletkeztek. Az EK‑szakértők 1994. február 10‑én kelt levele, amely válasz volt a szlovákok 1994. február 8‑i elutasító döntésére, melynek során nem fogadták el az EK‑nak az ideiglenes vízmegosztásra vonatkozó ajánlásait, és különösen arra a szlovák állításra reagál, mely szerint semmiféle kárt nem lehet kimutatni, egyebek között ezt írta:

"...Európa többi részének szakértői azt a magatartást komoly környezeti károkozásnak tekintik, ha egy folyó eredeti vízhozamát ‑ a természetes állapothoz képest ‑ mintegy 20%‑ra csökkentik, miként azt is, ha egy alúviumi erdőségből 4500 hektárnyit megsemmisítenek (lásd az EK Bizottság őshonos növény‑ és állatvilágról hozott Direktiváját, ha a talajvíz természetes változásait, s a felszíni és felszín alatti vízek szintjét csaknem nullára csökkentik, és így tovább."

5.14. Ez a megjegyzés különösen annak fényében figyelemre méltó, hogy az EK Adatszol­gálatatásai és Jelentései "alábecsülik, sőt figyelmen kívül hagyják azokat a környezeti jeleket, melyek [Magyarországon] már egy év alatt is egyre nagyobb arányú leromlásra utalnak". Következtetéseikben gyakorta kisebb károkról számolnak be, mint amekkorák valójában megtörténtek. Ráadásul a résztvevők száma és a szőkös anyagiak miatt korlátozott az a kör, amire az EK‑szakértők figyelme kiterjed a környezeti következmények elemzésekor.

(1) AZ ÉRINTETT RÉGIóK TERMÉSZETI JELLEMZőINEK PANORÁMÁJA

5.15. Az Eredeti Projekt és a C Változat által érintett terület egy a Dunát közrefogó nagy allúviumi síkság, melynek ártéri erdői és zsombékosai gyönyörű tájat képeznek. Az a két fő szektor, amit az Eredeti Projekt érintett, három magyaroirszági tájegységet alkot: (a) A Szigetköz egy kb 375 négyzet-kilométernyi terület a hajózó főmeder és a Mosoni‑Duna között; (b) A Duna‑völgye, amely a Szigetköz és a Dunakanyar közötti Duna‑táj; (c) Budapest és a Dunakanyar területe, melyek közül az utóbbi magába foglalja Esztergomot, Nagymarost és Visegrádot, mald következik déli irányban a Szentendrei‑sziget és Budapest.

(a) A Szigetköz

5.16. A három terület közül talán a Szigetköz a legsajátosabb. Egy allúviumi kúp sok ágú csatornarendszeréből áll; egy legyező alakú depozit, amit jobbára alpi eredetű durva üledékrétegek alakítottak ki. A Szigetköz a Csallóközzel (Zinty Ostrov) együtt Európa utolsó szárazföldi deltáját alkotja, amely egy régi, hárommillió éves ősi delta maradványa.

5.17. A Dunát elrejtő allúviumi zónák Európa leggazdagabb természeti tájai közé tartoznak a biológiai sokszinűség, a biomassza és a termékenység vonatkozásában. Bár az egész Duna‑medencének kevesebb, mint egy százalékát alkotja, az itt honos fajok sokfélesége rendkívül sokszinűvé teszi ezt a tájat. A gyakori vízszintváltozás kedvez az aktív ásványosodás­nak és a szerves anyagok körforgásának, amik a stabilabb vízi és szárazföldi körülményeknél nagyobb termékenységet tesznek lehetővé.

5.18. Háttérrendszerként nagy szolgálatot tesznek egy folyónak az allúviumi árterek. Sokszínű növény‑ és állatvilág fejlődik ezeken a helyeken; az ártéri síkok vándorlási folyosórendszert alkotnak, itt találhatók a legjobb ívó helyek és menedéket nyújtanak a szennyezések elöl. Az ártéri síkoknak árvízvédelmi szerepe is van, mert lelassítják a folyó sebességét és felfogják a szétterülő vízet. A partmenti és ártéri növényzet súrlódási ereje tovább csökkenti a folyó iramát, és az itteni vízmegtartó képesség folyásirányban csökkenti a az áradó víz szintjét.

5.19. Az allúviumi árterek, különösen pedig az allúviumi erdők a leghatékonyabb víztisztítók, s a szerves anyagok legjobb visszaforgatói. A Cousteau‑expedíció szerint "a tápanyagok (foszfátok és nitrátok) szárazföldi és vízi élőlények általi asszimilációja fontos, olcsó és hatékony eszköze nem csupán a folyó víze tisztítása, hanem a talajvíz tisztítása szempontjából is." A meder természetes szűrőképessége nagyszámú lakosságnak tud igen jó minőségű ivóvízet biztosítani.

5.20. A bősi szektor aktív allúviumi ártere a magyar oldalon 6.000 hektárt, szlovák oldalon pedig 23.000 hektárt tesz ki. Ezt az allúviumi árteret fenyegeti most a C Változat, pedig Kelet‑ és Közép‑Európában ez az egyetlen hasonló méretű, ilyen jellegű érintetlen tájegység. Egy viszonylag kis területen nagyok a habitációs eltérések, és ez kedvez a fajok sokszinűsé­gének. A magyaroirszági növény‑ és állatvilágnak legalább 30‑50%‑a van jelen a Szigetköz­ben. A Duna által táplált allúviumi vízhordozó a folyó magyar oldalán mintegy 750 négyzetkilométernyi területet alkot. A vízhordozóban magyar oldalon meglévő vízmennyiség 5.000 millió m³, s a szlovákiai résszel együtt ezek a rétegek 12.000 millió m³‑t hordoznak ‑ ez a legnagyobb magyar ivóvíz‑tartalék. Az egész környék termőtalaja, mezőgazdasága és természeti ökológiai rendszere a talajvíz szintjétől, vagyis a Dunában található víz mennyiségétől függ.

5.21. A Szigetköz különleges jellemzői páratlan vízi és szárazföldi állatvilág jelenléteét teszik lehetővé; ritka fajok, fajkombinációk és összetételek találhatók meg. A szigetközi főmeder a folyó szub‑montán zónájához tartozik. Kilométerenként 40 cm‑es a gradiense, s sebessége 2 m/s; ez a víz ritka fajok lelőhelye. A jelenlegi Szigetköz állatvilágából 300 faj áll védelem alatt vagy a Berni Konvenció, vagy a Magyar Vörös Könyv, vagy a Veszélyeztetett Fajok Konvenciója szerint. A Szigetközt hamarosan fölveszik a Ramsari Konvencióba, mert a vízimadarak fontos "áttelelő területe". Jelenleg mintegy 10‑12.000 vadkacsa szokott it áttelelni, melyek között akadnak ritka és veszélyeztetett fajok. Köszöbön áll felvétele az Important Bird Areas Projectbe (Fontos Madár‑vidékek Projektje).

5.22. A Szigetközben a rákféléknek 96 faja él (Magyarországon összesen 150), 206 madárfaj (melyek közül 166 faj védett), a kétéltűek 11 faja, és sok má olyan állat, amely védett vagy veszélyeztetett faj. Egy jégkori maradvány, a microtus oeconomus nagyon ritka faj, másutt csak Észak‑Európában tálálható, itt is honos. A puhatestűek fajai is igen nagy számban vannak képviselve a Szigetközben.

5.23. A szigetközi 65 halfaj a magyarországi halfajok 80%‑át teszi ki. Egy fajta szerepel a Berni Konenció II. Függelékében felsoroltak között, és 30 olyan fajta , ami megtalálható a III. Függelék felsorolásában (az összes felsorolt fajta 40%‑a). 21 halfaj (a magyarországi fajok 32%‑a) benne van az Európai Közösségek Bizottsága által kiadott Corine Biotopes Manual‑ben­

1. Táblázat

A Szigetköz vízeinek összehasonlító ichthyofaunisztikai elemzése

víztípusonként

 

víztípusok a Szigetközben f_sodor ártéri duzzasztott víz öntöz_csatorna pangó víz Mosoni-Duna

halfajok száma a Szigetközben 57 52 27 23 54

fenyegett fajok a Szigetközben 41 (72%) 36 (69%) 16 (59%) 14 (61%) 38 (70%)

veszélyeztetett fajok Európában 14 (25%) 7 (13%) 3 (11%) 3 (13%) 11 (20%)

5.24. A Szigetközben ehhez hasonlóan gazdag növényvilág található. Minden olyan növényfaj jelen van, amely hozzátartozik az árterek jellegzetes növényvilágához. Léteznek csaknem teljesen természetes erdőtársulások, melyek közül az egyik, a Deréki‑erdő semmit nem változott 1930 óta. Mintegy hetven ártéri növényfaj található meg itt, amelyeknek 17%‑a tekinthető környezetvédelmi szempontból nagyon értékesnek. Az elmúlt évek botanikai kutatásai szerint Magyarország vaszkuláris növényfajainak több, mint egyharmada megtalálható, ami igen figyelemre méltó, hiszen nem nagy területről van szó. Olyan mocsári növények is jelen vannak, melyek Európában ‑ a zsombékosok hiányában ‑ meglehetősen ritkák. Sok erdőségnek, például a nyárfaerdőknek gazdasági jelentősége is van Magyarországon.

(b) A Duna‑völgye

5.25. A Duna‑völgyébe tartozik az intenzíven művelt Kisalföld, a meredek, erdős Pilis‑hegység, valamint több történelmi és archeológiai helyszín. A nagymarosi zárógát megkövetelné a gátak megerősítését és kiegészítését a folyó mindkét partján, mert ezt kívánná a tervezett csúcsrajára­tási üzemmód okozta vízszintingadozás. Ha elfogadták volna az egész terület lehatárolására vonatkozó javaslatot, a folyó szigetei víz alá kerültek volna, s a partmenti zónák lerombolódtak volna.

(c) A Dunakanyar és Budapest

5.26. A Dunakanyarban a Duna az idők során alakította, vájta a meredek hegyekkel, sziklákkal, szakadékokkal szabdalt tájat. Magyarországon egyedülálló látványt nyújt a folyó nagysága és sodrása, amint végigrohan a Pilis és a Börzsöny között. Ebben a kanyarban található Visegrád városa, amely most a nagymarosi körgátra néz. A Dunakanyar környékének jellegzetes karaktere nemzetközileg ismert, és a Pilis körzetét jelölték a Világ Bioszféra Rezervátumai sorába. Magyarország azt tervezi, hogy a Pilisben és a Börzsönyben egy új nemzeti parkot létesít.

5.27. A Budapest által felhasznált víznek több, mint 90%‑a a Dunából nyert parti szűrésű víz. Ez életbevágóan fontos természeti kincs. A Nagymaros és Budapest közötti 36 km‑es Duna‑szakaszon 17 vízmű van, melyek naponta több, mint 700.000 m³ vízet adnak, amely a budapesti lakossági (2.000.000 fő) és ipari szükségletnek 60%‑a. Budapest az ország vízszükségletének egyharmadát fogyasztja el.

5.28. A Dunakanyar mély történelmi és kulturális vonatkozásokkal rendelkezik. A térség a Római Birodalom északkeleti határvidékéhez tartozott a Birodalom virág­korában, a Kru. 1‑4. században. Az Árpád‑házi királyok idején (997‑1301) az élet ésa kultúra központja, és fontos ásatási területek maradtak fenn ebből az időszakból. A középrkorban ezen a vidéken székeltek a magyar királyok: a Duna‑völgyében, Esztergomban 970‑től 1323‑ig, később pedig ‑ 1323‑tól 1405‑ig ‑ a Dunakanyarban, Visegrádon. Itt találhatók a törököket sikerrel feltartóztató Mátyás király (1458‑1490) nyári palotájának romjai.

5.29. A Dunakanyar természetvédelmi szempontból is igen fontos terület. Nagy számú madárfaj telel át a vidéken. A zsombékosokra jellemző állatvilág itt ugyanúgy megtalálható, mint a száraz, forró homokos és dombos sztyep jellegzetes fajai. Folyamparti allúviumi keményfa‑erdő maradvényok foltjai maradtak fenn a Duna‑part néhány elszigetelt darabján. Nedves és száraz tenyészhelyekre jellemző növényfajok egyaránt föllelhetőek; különösen az egymás mellett élő fajol összetétele különleges.

B. SZAKASZ - AZ EREDETI TERVVEL ÖSSZEFÜGGŐ KÁROK ÉS KOCKÁZATOK

5.30. Az 1977‑es Szerződés eredeti tervei szerint el kell készülnie Dunakilitinél egy zárógátnak, egy a bősi erőművet mesterséges úton vízzel ellátó csatotnának, valamint Nagymarosnál egy további zárógátnak és vízierőműnek. A Bősi erőmű esetében tervezett csúcs üzemmódú működtetés állandó vízszintingadozást jelent a nap bizonyos időszakaiban. A Duna‑völgyön keresztülfolyó víz sebessége és szintje napi in­gadozásoknak van kitéve. A nagymarosi tározó felső végén, Szapnál a vízszint minden nap 4,38 méteres határ között ingadozik, és a bősi vízierőmű alatt még 50 kilométeres távolságban is 1 méteres vízszintingadozás lenne minden nap. Nagymaros felett hatalmas árvízvédelmi töltések megépítését tervezték, hogy meg lehessen óvni a partokat.

(1) A FELSZíNI ÉS FELSZíN ALATTI VIZEK KÁROSODÁSA, ILLETVE AZ EZZEL ÖSSZEFÜGGŐ KOCKÁZATOK

5.31. Mielőtt ismertetnénk, hogy milyen összetett hatása van a Peojektnek a Duna hidrológiai rendszerére, néhány általános megjegyzést kell tennünk.

5.32. A felszíni és felszín alatti vízek közvetlenül összefüggenek egymással. Az egyiket ért hatás valamilyen formában jelentkezik a másiknál is. Legalább öt fontos szempontja van ennek az összefüggésrendszernek.

5.33. Az első az, hogy az Eredeti Projekt ‑ mint láttuk ‑ Európa messze legnagyobb parti szűrésű víznyerő helyét érinti. Ez nem csupán Magyarország jelenlegi vízellátásának jelentős hányadára lehet hatással, hanem még jelentős felhasználatlan, stratégiai fontosságú nemzeti tartalékokat is érint. Jelenleg gyakorlatilag semmilyen kezelést nem igényel e természetes úton szűrt ivóvíz.

5.34. Másodszor, nem állnak rendelkezésre összevethető tapasztalatok hasonló méretű, elkerülő csatornával, csúcs‑üzemmódban működtetett projektről. Például a Duna felsőbb folyásán vagy a Rajnán található erőművek sokkal kisebbek, vagy egészen más elven működnek.

5.35. A Projekt koncepciója még az ötvenes évekből származik, maga a tervezés pedig a hatvanas évekből és a hetvenes évek elejéről. Azóta csupán kisebb módosítások születtek. nem valószínű, hogy ma bárki hasonló tervezésű erőművet akarna építeni, mivel ma már jobban ismerik a lehetséges környezeti hatásokat és kockázatokat. Miután 1969‑ben a Rajnán Iffezheimnél elkészült a vízierőmű, Németország és Franciország azt tervezte, hogy Neuburg­weihernél közösen építenek mégegyet (az erről szóló megállpodást 1976‑ban meg is kötötték). A felek azonban úgy határoztak, hogy kilépnek abból az ördögi körből, amit az jelentett, hogy a negatív hatások ellensúlyozására az alsóbb szakaszon egy másik zárógátat is kellett volna építeni, és amellett döntöttek, hogy speciális uszályok segítségével inkább fenék‑anyagot adalékolnak rendszeresen a mederbe. A Rajnán, annak érdekében, hogy javítani lehessen az ökológiai helyzeten, és közben az árvízvédelem is javuljon, ma arra törekszenek, hogy az árteret és a mellékágakat újból bekapcsolaják a folyó életébe.

5.36. Negyedszer, sok példát lehetne felhozni arra, hogy az elkészül tározók és hasonló remdszerek hátrányosan érintik a vízminőséget. A hosszú távon jelentkező hatásokra egy példát említünk: a Moselle lehatárolásának tapasztalatai azt mutatják, hogy 5‑10 évvel utóbb kezdenek mutatkozni a vízminőségi változások az átszivárgó folyosóknál. A megfigyelések és megbeszélések arra a következtetésre jutottak, hogy bár vannak előnyei a folyó lehatárolásának, azok a hátrányok, amik a talajvízcsökkenésben, a vízhordozó dinamizmusában és az eutrofizálódás potenciális növekedésében jelentkeznek, nagyban felülmúlják ezeket az előnyöket.

5.37. Ötödször, a tervezett Projekt tározó nagy szennyezésnek lennének kitéve, s a most megépült ténylegesen is nagy szennyezésnek van kitéve a számos szennyvízbevezetés és a nagy mértékben szennyezett mellékfolyók miatt. Ez a tény alapvető tervezési alapelvekkel áll ellentétben, , amit csak súlyosbítanak majd a más projekteknél megfigyelt kedvezőtlen hatások. Egy lehatárolt tározóban nő a víz pangási ideje, ami kedvez az üledékképződésnek és az eliszaposodásnak. Ehhez társul a víztömegek megnövekedett transzparenciája, amely a magas tápanyag tartalommal együtt a Duna vízének esetleges eutrofizálódásához vezet. Az algák nagy arányban szaporodnak és bomlanak, megnő a szervesanyag lerakódás, s ezzel együtt csökken a tározóból a talajvízbe szivárgó vízmennyiség. Az üledék magasabb szervesanyag tartalma és az anaerób körülmények megváltozása vasat, magnéziumot és ammóniát bocsát a felszín alatti vízekbe, melyek ennek követleztében minőségi romlásnak vannak kitéve.

5.38. A közvetett hatásokra is gondolni kell. Például a csúcs‑üzemmódban történő működtetés bizonyos mellékfolyók esetében jelentős vízminőségi problémákat okozna azzal együtt, hogy a vízáramlás minden nap meghfordulna egy időre, ami a folyamatosan érkező szennyvízzel együtt nagyon ártalmas.

(a) A Dunakiliti‑Hrusov‑tározó

5.39. Az Eredeti Projekt tervei között szerepelt egy nagyobb, mintegy 60 négyzet­kilométernyi területű tározó, s azzal együtt egy felvízcsatorna. A Dunacsúnnál megépített tározó ennél mintegy 30 %‑kal kisebb.

5.40. Több összetevője van a tározóvál összefüggő kockázatoknak.

5.41. A Duna szervesanyag és tápanyag tartalma nem teszi alkalmassá a folyót arra, hogy tározót létesítsenek rajta. Bektérium‑szennyezösről is tudomásunkvan. Amint azt egy nemrégiben írt tanulmány állítja:

"Nemrég elvégzett speciális célkutatások adatai ‑ melyek ugyan nem fognak át hosszú időszakot ‑ olyan paramétereket mutatnak, melyek szerint a Duna vizsgált szakaszát erőteljes emberi eredetű szennyezés éri (kommunális, mezőgazdasági és ipari... Bakteriológiai szempontból a Duna víze felettébb rossz állapotban van (egy hat osztályos tartományon belül az V‑VI. osztályba sorolandó)."

5.42. Valószínűleg romlani fog a tározó felszíni vízének minősége, különösen az aszályos években és a nyári időszakokban, amikor eutrofizálódás léphet fel. Becslések szerint akár duplájára is nőhet az algatömeg, és klorofil‑a koncentráció elérheti akár a 200 mg/m³‑t is. A legfontosabb következtetések a felszín alatti vízek minőségére vonatkoz­nak ugyan, a leromlott felszíni vízminőségnek folyás szerinti irányban további súlyos következményei lehetnek, például ott, ahol a víz eléri a Duna főmedrét. Tiltani kellene a tározó üdülésre történő igénybevételét.

5.43. A lehatárolás legsúlyosabb kockázata a Szigetköz és a Csallóküz alatti vízhordozó rétegek elszennyeződése. Ez valószínűleg hosszú, évtizedekig eltartó folyamat. Az eredmény azonban az lesz, hogy 12 millió m³ ivóvíztartalék válik hasznavehetetlenné, mivel ennek a víznek a tisztítása ‑ még ha műszakilag megoldható is (ami ugyan kérdéses) ‑ hihetetlenül drága lesz. A magyar oldali 5.000 millió m³‑es tartalékok potenciálja napi 0,5‑1 millió m³. Az 1984‑es Országos Vízgazdálkodási Keretterv ezt ismerte el az egyetlen olyan nagyszabású ivóvíztar­taléknak, amely az ország rendelkezésére áll. A vízhordozó víztartalmának 90%‑a a Dunából ered, és nem helyi jellegű átszivárgás következménye. Ennek következtében a felszín alatti víztartalék méretét és minőségét, mely korábban a Duna főmedréből leszivárgó vízmennyiségtől függött, és kisebb mértékben a mellékágaktól, most egy új helyzettől, a tározók és a Duna‑csatornák vízellátásától függ.

5.44. A Bős‑Nagymarosi Projekt C. Változatán dolgozó független szakértői Munka­csoport is felfigyelt a tározó talajvízre gyakorolt káros hatásainak veszélyére. Az 1992. november 23‑án kelt beszámoló kijelenti, hogy bizonyos körülmények között...

"a tározó alsó részén esedékes eutrofizálódás miatt a Somorjai Vízműnél a talajvízminő­ség romlása fenyeget ‑ ez adja Pozsony vízellátásának mintegy 40%‑át. Ezt a veszélyt azok a lerakódott szerves anyagok okozzák, amik a tározó folyás szerinti alsó részén keletkeznek az algásodás és a vízmozgás hiánya miatt. Oxigénhiányossá teszi a talajvízet a tározó medrében képződött szervesanyag réteg, hiszen innen történik az atszivárgás a vízhordozó rétegekbe. Ez a hatás 1993. nyarának tenyészidőszakától kezdődően válik komollyá."

5.45. A másik kedvezőtlen hatás várahatóan amiatt fog bekövetkezni, hogy a tározó megváltoztatja a felszín alatti vízáramlást. Megnövekszik a tározó medrén keresztüli talajvíz feltöltés, az összmennyiség ugyanakkor az üledékképződés miatt várhatón csökken. Már szó volt a feltöltő víz közvetlen szennyező hatásáról. Ugyanakkor a talajvíz szintjének emelkedése és a feltöltés útjainak megváltozása egyúttal azt is eredményezi, hogy a belföldi, mezőgazdasági és ipari források erőteljesebben szennyezik majd a talajvízet.

5.46. Az aggodalom elsődleges oka az, hogy a tározó alatti részen csökken a Duna főmedréből történő feltöltés, és megváltozik a többi folyó vízbeömlési szokása és a mellékágak vízellátott­sága, pedig a Szigetköz hidrológiája ezektől a szempontoktól függ.

5.47. A tározó feltöltése felzavarja az üledékanyagot, ami a (mikro)szennyező anyagok és más veszélyes anyagok koncentrált beáramlásához vezet.

5.48. A Eredeti Projekt esetében évente mintegy 4‑5 millió tonna üledék rakódott volna le amiatt, hogy az átlagos vízhozam áramlási sebessége csökken: 2,0 m/s‑ról 0,11 m/s‑ra. Ennek szervesanyag tartalma ‑ mely a bomló planktonokból és a hordalék szerves szennyezőanyagaiból áll össze ‑ 13‑15%. Ezzel egyidőben mérgező anyagok és nehézfémek is megjelennek az üledékben, melyek rendkívüli kezelést igényelnel: kotorni kell és veszélyes anyagként depozitálni. A Közös Építési Terv nem szól ennek az elhelyezéséről.

5.49. A tározó létesítése miatt megszűnt a korábbi, a térséget uralló ökológiai rendszer, szigeteket, mellékágakat és zsombékosokat számoltak föl.

(c) A Szigetköz térségének hidrológiája

5.50. A felső tározó (az Eredeti Projekt szerint Dunakilitinél, a C Változatban Dunacsúnnál) alatti szakasz, s az elkerülő csatorna és a főmeder összetorkolása (Szapnál) az egyetlen olyan rész az egész Projektben, ahol nem történik lehatárolás, hanem drasztikus mértékben csökken a vízhozam. A Közös Építkezési tervben és a C Változatban megfogalmazott vízmegosztási programnak egyaránt következménye, hogy a Szigetköz hidrológiai viszonyait súlyos károsodás éri, ami kedvezőtlenül hat a mezőgazdaságra, erdőgazdálkodásra és a halászatra, a térség idegenforgalmára, páratlan természeti értékeire és biológiai sokszínüségére.

5.51. A Szigetköz hidrológiai helyzetét a Duna vízáramlása alapvető mértékben meghatározza, és különösen az a tény, hogy az allúviumi delta fölött mintegy "lóg" a főmeder. A mederbe fenékrétegébe szivárgó víz dél‑délkeleti irányba szűrődik át, s ezáltal közvetlen kapcsolat van a főmeder vízhozama és vízszintje, valamint a szigetközi felszín alatti vízek között. Röviden: a felszíni és a felszín alatti vízek egyetlen integrált egységet alkotnak.

5.52. A Dunakiliti‑Hrusov‑tározóval kapvsolatban már szóltunk a talajba szivárgó víz kedvezőtlen mennyiségi és minőségi változásairól. Természetes körülmények között maga a folyammeder az átszivárgás legnagyobb forrása, valamint a gyakorta elárasztott mellékágak. Ezen a szakaszon a Duna korábbi vízhozama 2.000 m³/s volt. A Közös Építési terv szerint ez a hozam lecsökken 50 m³/s‑ra. A tervet utóbb oly módon módosították, hogy 200 m³/s‑os hozam vált volna lehetővé. A felszíni víz ilyen nagyságrendű csökkenése (az átlagos áramlási arány 85‑97%‑kal történő csökkenése) csökkenti a felszíni víz mélységét, csökkenti továbbá ennek területi kiterjedettségét, aminek következtében világos, hogy drasztikusan visszaesik az átszivárgó víz mennyisége. A visszavett vízhozam ráadásul a felszín alatti vízáramlás irányát is megváltoztatja. A főmeder meszűnik az átszivergás első számú forrása lenni; elvezető csatornaként viselkedik. Ha az átlagos vízhozam visszakerülne a főmederbe, már most is korlátozott lenne az átszivárgás, mert a korlátozott mértékű vízhozam időszakában üledék­lerakódás (kolmáció) történt.

5.53. Az üledéklerakódás következtében kémiai változások várhatók, hasonlóak ahhoz, amiket a tározó iszaposodása kapcsán már ismertettünk. A mellékágakban eutrofizálódás indul el, és a tározóból érkező nagyobb szervesanyag tartalmú víz tovább rontja a felszíni vízek állapotát. Mivel a talajvíz "oldalirányban" mozog viszonylag nagy sebességgel (évente 300‑400 méter), és mivel a Duna magyar oldalán ez a mozgás dél‑délkeleti irányba történik, a tározó medréből és és a Duna‑mederből érkező víz a Szigetköz alatti magyar vízhordozóban köt ki. Tehát a csökkenő vízellátás és a toxikus minőség egyaránt azzal fenyeget, hogy a szigetközi vízgordozó víze ihatatlanná válik. Elveszhet az a lehetőség, hogy a létező legolcsóbb és leghatékonyabb módon, parti szűrésű kutakon keresztül jussunk ivóvízhez.

5.54. Az erőműcsatornába történy vízelterelés várhatóan az ártér több kilométeres szélességében együtt jár a talajvízszint akár 3 méteres csökkenésével, különösen az érintett folyamszakasz középső részén. A védett területen kisebb, ám még mindig nagyon jelentős, 2 méteres szintcsökkenést jeleznek előre. Ez elkerülhetetlenül az ártér páratlan növényvilágának elvesztéséhez vezet, kölönösen az erdő‑társulások esetében és a mezőgazdasági tevékenység vonatkozásában. A Vízszintet megemelő fenékküszöbök nem jelenthetnek végleges megoldást. Bár a víz megnövelt szintje növeli a víz nyomását, a kicsi áramási sebesség az üledékképződés­nek és az eliszaposodásnak kedvez. Altala csökken a meder áteresztő képessége és nőnek a vízminőséggel kapcsolatos gondok.

5.55. A vízhozam radikális megváltozása az elrekesztés utáni átlagos vízszint visszaesés következtében a meder fokozatos leromlásához vezet.

5.56. Létezik mégegy fontos tényező, ami a koinológiai szukcessziót érinti. Az ökológiai rendszer képes adaptálódni, ha az adaptció fokozatosan, elég idő ráhagyással történik. Ugyanakkor ha hirtelen, kiszámíthatatlan módon következnek be a változások, variációk bizonytalan időszakonként követik egymást, az lehetetlenné teszi az adaptálódást. Egy csökkentett, állandósított vízhozamnál megszűnik a természetes vízmennyiség és a természetes vízszintingadozás, pedig ezt elengedhetetlenül igénylik a régió átmeneti formációi. A megváltozott körülményeknek megfelelő, új típusú ökológiai rendszerek jelenhetnének meg a megváltozott körülmények között, ám mivel az árvízek (4.000 m³/s fölötti vízhozam) idején szükség lesz a régi folyammederre, bármilyen ökológiai rendszer alakul is ki a csökkentett vízhozamok idején, azt azonnal elmossa az árvíz, és a frissen kialakult partmenti zónák azonnal megszűnnek.

(c) A nagymarosi tározó

5.57. A Nagymaros fölött, a Duna‑völgyet magába foglaló tározó radikálisan megváltoztatná a hidrológiai viszonyokat. Az hordaléksodródást vizsgáló tanulmányok kimutatták, hogy a lebegtetett hordalék a tározó Lábatlan‑Nagymaros szakaszán rakódna le. Kedvezőtlen vízminőség változások következhetnek be a zárógát feletti részen, mert az iszap a parti szűrésű kutak beszivárgó felületét tömi el. Valószinüsíthető, hogy vas és magnézium szivárog át és megnő a parti szűrésű kutakban az ammónium tartalom.

5.58. Az a veszély is fennáll, hogy a gyenge minőségű lehatárolt vízek beszivárognak az Esztergomhoz értékes közeli karsztvíz tartalékokba.

5.59. A Nagymarosi Gát működtetése a zárógát alatt, a Szentendrei‑sziget mentén erodálná a folyómedret. A meder leromlása következtében visszaesne a parti szűrésű kutak hozama. A hatvanas és hetvenes években részben a nagymarosi erőmű előkészületi munkálataiképpen, részben kereskedelmi okokból már történtek nagy arányú kotrások, és ezek jól jelezték a veszélyt. A folyómeder átlagosan 60 cm‑es mélyítése következtében a parti szűrésű kutak kapacitása 10%‑kal csökkent (azaz napi 80.000 ‑ 100.000 m³‑rel). Ráadásul az eredeti javaslatok a tározóból a finom üledék kimosását ajánlották, ami helyi üledékképződéseket vont volna maga után. A leülepedett hordalék mennyisége és tartalma ráadásul a leszivárgó képességet hátrányosan érintette volna. Számítani lehetett a vízminőség romlására ‑ ilyen értelmű megfigyelési adatok érkeztek Budapest vízellátására vonatkozóan a helyi üledéklerakódás következméneyként. Ez jelentős és pótolhtatlan veszteséget jelentene a vízkiemelésben, amely veszélyeztetné Budapest biztonságos és megbízható vízellátását.

(2) A TERMŐTALAJJAL KAPCSOLATOS KOCKÁZATOK ÉS KÁROK

5.60. A termőtalaj a természeti környezet egyik kulcseleme, és alapvető jelentősége van a természetes ökológiai rendszer és a mezőgaddaság szempontjából. A termőtalajt a Szigetközben éri a legsúlyosabb hatás, éppen ott, ahol a leggazdagabb változatosságban találhatók a különféle talajrétegek. A természet és a talaj termékenysége sok tényező függvénye, a Szigetközben azonban talán a felszíni rétegekben található vízek mennyisége a legalapvetőbb. Ebben a vízellátásban a talajvízszint fontos szerepet játszik. A talajvíz szintváltozásai vagy jellege hatással van a terműtalajra, valamint mindazokra az összetevőkre, amik függőek ettől.

5.61. A szigetközi talajvíznek közvetlen összeköttetése van a Dunával. A Duna víze a talajvízfeltöltés és a talajvízszint első számú meghatározója szerte a régióban.

5.62. A szigetközi talajok allúviumi anyagból alakultak ki klimatikus, vegetációs körülmények között, a talajvíz hatására. A talajvíz hosszú távon befolyásolja a talajképződést, továbbá hozzájárul a talaj nedvességtartalmához, ennél fogva pedig a környék vízháztartásának egyensúlyához. Hozzájárulásának ez a képessége rendkívüli mértékben függ a felső finom talajréteg alatti talajvíz fellelhetőségi mélységétől, valamint a hordozó kavics allúviumtól. Ahol a talajvíz eléri a termőréteget, ott a hajszálcsövesség hatása a talajvízből táplálja a gyökerek zónáját. E felszín alatti hozzájárulás életbevágó jelentőségű a jelenlegi mezőgazdasági termelés és a természetes vegetáció számára, és ugyancsak fontos szerepet játszik az aszállyal szembeni érzékenység kivédésében. A Duna évszakok szerinti változásai közben késő tavasszal és nyáron magas a vízállás, ezért magas a talajvíz is ‑ éppen egy olyan időszakban van ez így, amikor a növényeknek legnagyobb a vízigénye. Ha a talajvízszint e kapcsolódó terület szintje alá megy, akkor a vízállátás gyakorlatilag megszűnik.

5.63. Az első becslések arról szólnak, hogy nyáridőben az azelőtt talajvízellátást élvező területek több, mint 50 %‑a nem kapna hajszálcsövesség útján vízellátást, ha az Eredeti Projekt elkészül.

5.64. A talaj kémiája szempontjából nem csupán a talajvíz termőtalaj nedvességre gyakorolt hatása fontos. A talajvíznek jelentős szerepe van a talaj szerkezetének kialakulásában és termékenységében. A termőrétegeknek ‑ allúviumi eredetük miatt ‑ magas a kalciumkarbonát tartalma. A növény ezt mobilizálja, és lassan fölszivárog a gyökerekig. A talajvíz is magas karbonátszintekkel rendelkezik, és a kapilláris hatás következtében ‑ amint arról korábban már volt szó ‑ a karbonátokban gazdag talajvíz eljut a gyökerekhez. Ha változik a talajvízszint, koor változik a talaj kémiai összetétele is. A csökkenő talajvízszint további leszivárgást indukál; a magas talajvízszint magasabb arányú felfelé áramlást biztosít. A Tiszta víz megnövekedett evaporációja a felszínközeli talajvízből a talajszerkezet felső részébe koncentrálja a sókat és karbonátokat, amely viszont hátrányosan érinti a növények növekedését és a talaj szerkezetét.

5.65. Különösen a karbonátok feldúsulása ad aggodalomra okot azokon a területeken, ahol gyakori a talajvízszint ingadozás ‑ ez várható a csúcs‑üzemmódtól. Ha a talajvíz közel van a felső termőréteg allúviumi kapcsolódási pontjához, akkor a karbonátokban gazdagtalajvíz gyakori felfelé mozgása olyan karbonátkicsapódást okoz, amely vízhatlan réteget alkot.

5.66. A karbonátok feldúsulásának problémája ismert a Szigetközben, és szlovák terüleen, a Csallóközben is sokat foglalkoztak vele. Ha a feldúsulás felgyorsul, akkor nyáron csökken a talaj nedvességfelvevő képessége, télen pedig a vízlevezető képesség, amely nyilvánvalóan hátrányosan hat a mezőgazdaságra és a természet ökológiai rendszerére.

5.67. Az Eredeti Projekt nagy valószínűséggel a talajvízszint nagy arányú csökkenését okozta volna. A talaj összetételében bekövetkező a fent ismertetett változások következ­tek volna be.

(3) A MEZŐGAZDASÁG ÉS ERDŐMŰVELÉS KÁRA ÉS KOCKÁZATAI

5.68. Az 1977‑es Szerződés azon az alapon jött létre, hogy károk fogják érni a mezőgazdaságot és az erdőművelést, de mindkettő termelési szerkezetét meg lehet változtatni olyan módon, hogy a veszteségeket némileg ellensúlyozni lehet. A tározó feltöltése annyira megemeli a talajvízszintet, hogy ez a környező vidék 50 négyzet­kilométeres területén (Magyarországon és Csehszlovákiában egyaránt) telítettséghez vezet. Mivel csaknem 90%‑kal esett volna (az eredeti tervek szerint) vissza a Duna vízhozama, a Szigetköz azonnal megérezte volna a talajvízszint csökkenését. Végzetesen módosul a víz és a talaj minősége, s ez negatív hatással van a mezőgazdaságra és az erdőművelésre. E változások nyomán a termesztett növények és faféleségek fajtáinak megváltoztatására lett volna szükség.

(a) Mezőgazdaság

5.69. A Szigetköz térségében intenzív mezőgazdasági termelés folyik. A Kisalföldön, benne a Szigetközben a búza, kukorica, napraforgó és lucerna termesztés hozama rendszerint 15‑20%‑kal magasabb azo országos átlagnál, és sok esetben minőségileg is kiválóbb.

5.70. A tározó közeli vidéken, ahol a talajvíz szintje túlzottan magas lenne, rövid gyökeret eresztő fajokat kellene termeszteni, mert a termőrétegnek csupán a legfelső hányada alkalmaz a művelésre. Azokon a vidékeken, ahol a talajvízszint jelentősen lecsökken, hosszabb gyökerete eresztő fajokra kellene lecserélnia jelenlegi kultúrákat. Ezek is rendkívüli mértékben ki lennének szolgáltatva a csapadékoknak, mely esetben a hozambiztonság jelentősen csökken, vagy öntözni kellene a földeket. A szigetközben a mezőgazdasági művelés alatt álló földeknek jelenleg csak 8‑13%‑át öntözik. Az öntözés nem csupán költséges, hanem olyan hátrányokkal is jár, mint például a talajszerkezet megváltoztatása.

5.71. A Szlovák Természet‑ és Tájvédők Uniója azt az előrejelzést vetette papírra, hogy a Gátrendszer csehszlovák és magyar területen összesen 107.000 hektár mezőgazdálkodás­ra alkalmas fölterület elveszítésével jár együtt. A leginkább érintett területek 26.000 hektárt tesznek ki, melyek közül 6.000 hektár a magyar oldalon található. Az egy évre jutó terméskiesés 40.000 tonna búzával vagy ennek megfelelő értékű egyéb terménnyel lenne egyenértékű.

(b) Erdészet

5.72. Az erdő nagy szerepet játszik az ökológiai rendszerben. A Szigetközben az allúviumi erdőknek, mindenekelőtt a nyérnak közvetlen gazdasági haszna is van, ha összevetjük az őshonos fákkal, mindenekelőtt a szillel, a tölggyel és a kőrissel. A cellulózgyártásnak ez a vidék az egyik legjelentősebb alapanyag szolgáltató.

5.73. A talajvízszint változása hátrányosan befolyásolja ezen erdők növekedését és az itt zajló fakitermelés hozamait. A válozások mindenekelőtt a partmenti puhafa erdőségeket, a nyárfát és a fűzet fenyegetik. Lehetne ugyan kisebb vízigényű fafajtákat telepíteni, ezek biomassza produktuma és éves hozama kevesebb lenne, mint a nyárfáé. Az a vélemény is ismert, hogy lassú növekedésű erdő 60‑120 év múlva lenne kitermelhető.

5.74. További erdőket irtottak volna ki a Dunakanyarban és a Duna‑völgyében, ha a nagymarosi tározót is megépétik. A csúcs üzemmód miatti napi kétszeri vízszintingadozás elárasztaná az ártereket és kiirtaná az erdőket. Veszélybe kerülnéenek a partmenti keményfa erdők a kis szigeteken, félszigeteken és elszigetelt partszakaszokon.

(4) A NÖVÉNY ÉS ÁLLATVILÁGGAL KAPCSOLATOS KÁROK ÉS KOCKÁZATOK

5.75. A "Szigetköz" azt jelenti: "szigetvilág"; és az itteni kis szigetek (mozaikkockák, foltok) nagyon sérülékenyek. A Szigetköz tájegységek mozaikja, külön társulásokkal, külön ökológiai rendszerekkel, melyek leromlanának, ha a Dunát az Eredeti Projekt szerinti 31 km hosszú elkerülő csatornába terelik. Ezek leromlása természetesen előidézné az itteni növény‑ és állatvilág leromlását, pusztulását.

5.76. Megszűnne a Szigetközben a természetes vízszintingadozás, ami az ökológiai rendszert táplálja. Ugyancsak megszűnne a mellékág‑rendszerek rendszeres vízzel feltöltése áradások alkalmával. A mellékágakban alacsonyan állna és pangana a víz.

5.77. A vízszintingadozás elengedhetetlenül fontos e folyampart ökoszisztémák fenntartásához. A botanikai és zoológiai sokszinűséget, a fajok migrációját biztosítják a megismétlődő áradások. Az ártérbe kiáradó víz nagy mennyiségű tápanyagot szállít, amely biztosítja a növények fejlődését és az allúviumi ökológiai rendszerek magas szintű tápanyag ellátottságát. A folyó felszíni vizét is tisztítja, amikor az ártér növényvilága megköti ezeket a tápanyagokat.

5.78. Az Eredeti Projekt abból indult ki, hogy áradás az évnek 16‑20 napján történik. Ez azonban nem áll a természetes évszakos áradásokra. Nagyban kötődik az időszakos áradásokhoz a folyóparti zsombékosok és árterek halvilága. Helyre kell állítani e víztömegek természetes kapcsolatát, mert ha az egyes ágak túlságosan izolálódnak és csak ritkán önti el őket az árvíz, biomasszájuk újratermelődése alacsony szintű marad. Az eredeti Projekt vízmozgásra gyakorolt hatása hátránzosan érinti a Szigetköz halállományát.

5.79. A szigetközi vízhozam változás átalakítja a növénytársulásokat, s így egyaránt érinti az állatvilág lakóhelyeit és szaporodási képességét. A vízellátás megszűnte vagy a vízszintek megváltozása elszigeteli egymástól a vízivilág ökológiai rendszereit és felszabdalja az ártereket. Kiszárad a Duna főmedre, s a korábban meghonosodott fajokat új, kisebb számú, kevésbé értékes fajok váltják fel.

5.80. A főmeder halállománya, mivel megszűnik a kapcsolat a mellékágakkal, lecsökken. Valószínűleg eltűnnek azok a halfajok, amelyek az erős sodrást, magas oxigéntartalmat és alacsony vízhőfokot kedvelik. A vándolró fajok élete nagyon megnehezülne, még akkor is, ha a dunakiliti zárógátnál halkapuk épülnek. A vízivilágot nagyon hátrányosan érinti az elterelés miatti drasztikus vízszintcsökkenés.

5.81. A Szigetközben megszűnnének a parmenti és a mellékági ívóhelyek, mert lecsökken a vízszint és eliszaposodás indul meg. A környezet sokszínűsége miatt a magyarországi halfajok mintegy 80%‑a jelen van a Szigetközben, amely fontos ívóhely. Az egész szakasz fejlődését visszaveti, ha megszűnik a vízmosgás, áramlás. A Duna elveszítené szub‑montán jellegét, aminek következtében átalakulna a halállomány, és csökkenne annak értéke.

5.82. Ezen változások bekövetkeztét valószinüsítik az Európában másutt szerzett tapasztalatok. Szabályozott folyókban, mint a Rhone, a Rajna és azt osztrák‑német Duna, a parti ívóhelyekhez kötődő halfajokat olyan halak váltották fel, melyek a főmederben ívnak. A fajok sokszínűsége megszűnt, mert megszűnt a tenyészhelyek sokszínűsége.

5.83. Ha a Gátrendszer megépítése nyomán teljesen eltűnnek az árterek mellékágai, akkor az előrejelzések szerint a teljes halállomány 57%‑kal csökken a Pozsony és Nagymaros közötti folyamszakaszon; a termékenység 75%‑kal, a potenciális hozam pedig 82‑91%‑kal, bár a veszteségek kisebbek lennének akkor, ha legálább néhányat megóvnának a mellékágak közül. A legnagyobb veszteségek a magyar oldalon, a Duna mentén keletkeznének, mivel megszűn­nének az áradások, ennek nyomán pedig csökkenne az ezzel összefüggő hozamképesség.

5.84. A csúcs‑üzemmód, amit az Eredeti Projekt tervezett, az egész Bős‑Nagymarosi szektorra hatna, ráadásul a mellékfolyókat is sújtaná (Rába, Mosoni‑Duna, Garam, Rábca, Lajta, Ipoly). Mindenekelőtt azzal, hogy megszüntetné az évszakonkénti vízszintingadozást, aminek a partmenti állat‑ és növényvilág tenyészhelyeire van jótékony hatása. Lejjebb, folyásirányban, a csúcs‑üzemmód nagy hullámverése verné szét a mellékágak ívóhelyeit (ezek ugyanis bizonyos fizikai/kémiai paraméterek között működőképesek), az ikrák és a halivadékok fejlődését.

5.85. A partmenti növénytársulásokat zavarná a talajvíz szintváltozása. A vidék legnagyobb vízi emlőse, a vidra, már csaknem teljesen eltűnt a nagymarosi építkezések miatt. Madarak fészkelő és áttelelő helyei kerülnének veszélybe, ami igen nagy csapás lenne a biológiai sokszínűségre.

5.86. Ma a Dunában élő legtöbb halfaj olyan, amelyik szívesen tartózkodik áramló vízben. Ezek közül soknak homokos vagy kavicsos mederfenékre vagy nem omló partra van szüksége az íváshoz. Sem a dunakiliti, sem a nagymarosi tározó nem kedvez ezeknek, mert nagy a vízszintingadozás a lehatárolt területen. A folyami fajokat, vagy azokat a fajtákat, amelyek igénylik a homok vagy kavics jelenlétét életciklusuk alatt, tavi vagy alkalmazkodó fajok váltanák fel. A Dunakiliti‑tározó nagy mérvű üledékképződése (évi 5‑9 cm) a vízingadozás leg­magasabb szintje alatt rakódna le az ívóhelyekre.

5.87. A biológiai erőforrások nagymérvű rombolását nem lehetne megakadályozni, még akkor sem, ha a Bősi Zárógátat rendkívüli körültekintéssel kezelik. A talajvízszint csökkenése, az évszaki vízszintváltozások megszűnése, az oxigénellátásban bekövetkező változások mindenkép­pen megtennék a hatásukat.

5.88. A vízminőség fiziokémiai és biológiai változásai, ami a megnövekedett mérvű üledékképződés miatt következnének be, az állatvilágra is károsan hatnának. A Rhone Genf alatti szakaszán 2‑3 évente igen nagy mennyiségű üledéket szoktak eltávolítani, hogy kiüríthessék és kitisztíthassák az ottani két tározót. Az üledékképződés fiziokémiai és biológiai elváltozásokat okoz a vízminőségben. Ezeknek a módosulásoknak az egyes állatfajokra más és más a hatása. Különösen a gerinctelenekre voltak nagy hatással ezek a változások, és kevésbé azokra a fajokra, amelyek teljes életciklusukat a vízben töltik. Ezeknek a fajtáknak a visszaállása azonban kevesebb időt vett igénybe, mint a repülő fajtáké, példáula rovaroké.

5.89. A verseny, a rablógazdálkodás és az új környezet egyéb gyakori megzavarása valószínűleg fajok helyi kipusztulásához vagy állományuk leromlásához vezetne. A növény‑ és állatfajoknak alkalmazkodniuk kéne az változó körülmények nyomán kialakuló új jellegű tenyészterületekhez. Ez a folyamat természetszerűen jár együtt az állomány csökkenésével (szűk keresztmetszet hatás), ami pedig a génbankok elszegényedését vonja maga után. Csakis nagy számú, genetikailag eltérő populációk tudnak alkalmazkodni a nagyszabású környezeti változásokhoz. A genetikai sokféleség gyengülése, s ennek következtében az alkalmazkodóképesség megszűnése további fajtakipusztulásnak lenne az oka. Az elmondottak nyomán ésszerű dolog azt prognosztizálni, hogy a régióban súlyos helyi degradálódás fog lejátszódni, és a fajok változatos sokasága nagy mértékben visszaesik.

5.90. A Gátrendszer befejezéese után "a teljes Nagymaros és Pozsony közötti Duna‑szakasznak csupán minimális lesz a biológiai fontossága, s ráadásul a felsőbb és alsóbb Duna‑szakaszokon egyaránt jelentős halállomány visszaesésre kell számítani" Kiiktatódna az ártér, amely a mellékág‑rendszerrel együtt a régió termékenységének alapját jelenti.

(5) A HAJÓZÁS KOCKÁZATAI

5.91. A csúcs‑üzemmód a hajózásra nézve is jár bizonyos veszélyekkel. Bár az elkerülő csatorna némileg javítaná a hajózó útvonal megbízhatóságát, a nagyobb hullámok és az erőteljesebb vízáramlás napi több órával meghosszabbítja az áthaladást. Kisebb (8‑10 méter hosszúságú) hajók különösen is sérülékenyek, és ezeket ki kellene rekeszteni az elkerülő csatorna használatából.

(6) A TÁJKÉPET ÉS A SZABADIDŐ ÉRTÉKEIT CSÖKKENTŐ KOCKÁZATOK

5.92. A Gátrendszer ‑ az eredeti Közös Építési Terv szerinti végrehajtásban ‑ a Szigetköz kiszáradását okozná, elsősorban annak középső részén. A mellékágak vízhiányossága a turizmusba eddig befektetett összegeket hiábavalóvá tenné. Megszűnne a horgászok, evezősök, kerékpárosok és mások "Paradicsoma". Az eredeti Projekben nagy mértékben eltúlozták a előrevetített kedvező turisztikai fejleményeket.

5.93. A Duna Szap alatti szakaszán nagyon megváltozna a táj. Eltűnne a kavicsos part, a szigetecskék, a partmenti erdő. A partfal lejtésétől és helytől függően 3‑12 méter széles terméketlen sáv szegélyezné a folyót.

5.94. A Nagymarosi Zárógát eredeti tervezésében vizuálisan is egy monstrum lett volna. A korábbi tervekben magas kémények, hatalmas légvezetékrendszer, óriási épület‑komplexum és kockaházak sora éktelenkedett volna itt, ami a Dunakanyart nehézipari központtá alakította volna át. Ezeket a terveket a nyolcvanas években módosították, ám a módosítások ellenére a Zárógát "idegen építészeti tömeg lett volna, mely sem a tájba, sem a környék falvainak építészeti szokásaiba nem illik".

5.95. A Zárógátat a folyó szintjéről a Dunakanyar központi részéből mindenhonnan lehetne látni Verőcemaros nyugati végétől Dömösig (ez mintegy 10 km). Nagymaros és Visegrád ősi városainál máris nagy a vizuális "fertőzés". A környező hegyekből ennél is messzebbről lehetne látni mindenhonnan a létesítményt, egyebek mellett olyan jól ismert kilátóhelyekről, mint a Fellegvár és a Salamon‑torony. Világosan látszana továbbá a Dunakanyarhoz tartó utakról. A zárógát a Duna mély völgyében helyezkedne el, és a látogató figyelme önkéntelenül is abba az irányba fordul.

5.96. A Nagymarosi Gáton keresztül autóforgalom haladna Budapest és Komárom között, ami vonza az átmenő forgalmat, és ez a megnövekedett forgalom e gyögyörű táj elszen­nyeződését okozná.

(7) ARCHEOLÓGIAI KOCKÁZATOK

5.97. Fontos archeológiai lelőhelyek, maradványok, emlékek találhatók a vidéken a Neolitikus korból (Kre. 3.500‑2.500). A római kori maradványok között itt található az egyik legépebben megmaradt őrtorony, és a Birodalom erődítményeinek maradványai. Itt húzódott a határvidék, ezek az őrhelyek az ellenséges betöréstől óvták a Birodalmat. A Zárógát Projektje ezek közül többet fenyeget, és részben meg is semmisített volna. A Nagymarosi Zárógáttól folyással ellentétes irányban sok archeológiai lelőhely került volna veszélybe: 5 Dömösön, 14 Pilismaróton és 26 Esztergomban. Ezek közül tizenhatnak tudományos jelentősége van, tizenkettőnek egyetemes jelentősége van, négy pedig kiemelkedő nemzeti értéket képvisel. 45‑ből három lelőhelyet megsemmisítettek az építkezési munkálatok. A fenyegetett egyetemes jelentőségű helyek közé sorolható Esztergom Királyi Város, a Szent István‑kori templom maradványai Szentmihályon, bronz‑kori, kelta, római és középkori maradványok a Sziget‑szige­ten és az esztergomi Vízivárosban. A töbi fenyegetett lelőhelyek közé sorolható 12 római őrtorony (a 20‑ból), és 4 olyan erődítmény, ami Esztergom és Nagymaros között épült a Duna‑partra.

5.98. Az Eredeti Projekt befejezése nyomán a talajvízszint annyira megemelkedne, hogy az veszélyeztetné az ezen lelőhelyeken zajló ásatásokat. A kotrás és a gyorsított ütemű építkezés már eddig is sok kárt okozott bennük (mert csak korlátozottan vagy egyáltalán nem volt idő a védő munkagodrök létesítésére). Több római építmény került volna víz alá. A folyó terraszain, amiket maga alá temetett volna a gátrendszer, a korai települések legfontosabb lelőhelyei közé tartoznak.

(8) GEOLóGIAI ÉS GEOFIZIKAI KOCKÁZATOK

5.99. Geológiai szempontból a legnagyobb kockázatot a terület ismeretlen volta jelenti. Kellő ismeretek hiányában a műszaki tervezés és a környezeti kockázatok felmérése nem hozhat megbízható eredményt. Megbízgató prognózist csak a geológiai viszonyokat feltáró rendszerezett tanulmányok segítségével lehet szerezni.

5.100. A Bősi zárógát egy geológiailag fiatal törésvonal közelében helyezkedik el. A Projekt tervezését nem előzte meg a régió részletes geológiai fölmérése. Nem végeztek mély fúrásokat a Gátrendszer körzetében, amiknek segítségével fel lehetett volna tárni a környék geológiai szerkezetét.

5.101. A külön magyar illetve csehszlovák területen végzett kutatásokat soha nem integrálták. Béldául a szlovák területen, Bős közelében fölfedezett törésvonalat Magyarországon nem kutatták tovább. Miután a törésvonalat felfedezték, 600 méterrel odébb helyezték a Bősi Vízierőművet. Ám ezzel együtt is egy fiatal geológiai törésvonal tőszomszédságában került a vízierőmű megépítésre, ahonnan még az a Rába‑vonal sincs messze, ahol az afrikai és európai kontinentális talapzat összeér.

5.102. A nagymarosi építkezések magyar részről történt felfüggesztését követően elvégzett kutatások azt bizonyíyják, hogy a Közös Építkezési Tervben jelentősen alábecsülték a szeizmikus kockázatot. 1990‑ben, amikor Csehszlovákia azt állította, hogy a Projekt bősi része már csaknem elkészült, készítettek egy közös tervet a gátrendszer körüli szeizmikus tevékenység rendszeres megfigyeléséről, ám ezt a tervet sose hajtották végre.

5.103. 1991‑92‑ben a Magyar Tudományos Akadémia ad hoc bizottságának irányítása alatt, a közös Duna‑szakasz régiói fejlesztésével és rehabilitációval foglalkozó magyar‑csehszlovák kutatási program keretében lehetővé vált bizonyos műszaki területek (például a szeizmikus kockázat mértékének meghatározása) átfogó elemzése. A felmérés azzal zárult, hogy a létesítmény tervezésekor használt szeizmológiai alapadatok nem pontosak, és hogy egy földrengés hatása ötször‑tízszer nagyobb lenne, mint amekkorára az eredeti tervekben számítottak.

5.104. Összefoglalva, a régió szeizmográfiája komoly aggodalomra ad okot. A Közös Építkezési Tervben megadott szeizmicitási értékek nem használhatóak, mert nem alkalmazták a kötelezően előírt építési kódokat. Dunakiliti területére például történelmi adatok alapján az intenzitást a szokásos biztonsági küszöb alkalmazása mellett 8,7‑9,0 MSK‑ra lehet tenni, miközben az Eredeti Projekt ugyanezt az adatot 6,0 MCS‑re tette. Tanulmányok kimutatták, hogy száz éven belül az alábbi értékek valószinűsíthetők földrengés esetén: 6,4 MSK ‑ 30%; 7,0 ‑ 10%; és 7,3 ‑ 5%.

5.105. Esztergom és Nagymaros között a Dunát olyan magasan kellene lehatárolni, amely csúcs‑üzemidőben magasabb, mint a valaha feljegyzett legmagasabb vízállás. Ha a Bősi Zárógát földrengés vagy valami más ok következtében lerombolódik, az árhullám ‑ a teljes Bős és Nagymaros közötti szakaszon ‑ minden eddiginél nagyobb lenne.

C. SZAKASZ - A C VÁLTOZATBÓL EREDŐ KÁROK ÉS KOCKÁZATOK

5.106. Általánosságban igaz, hogy a C Változat környezeti hatásai hasonlóak ahhoz, mint amit a Dunakiliti‑Hrusov‑tározó hatásairól elmondtunk a Szigetközre vonatkozóan. A nagymarosi területre gyakorolt hatás többnyire ezeknek a felsőbb folyáson meglévő hatásoknak az eredménye. Ebben a Szakaszban ennek megfelelően arra koncentrálunk, hogy rámutassunk az Eredeti Projekttől való eltérésekre, hogy áttenkintsük a már bekövetkezett hatásokat és, hogy átgondoljuk a C Változat építményeinek állapotát.

5.107. Az EK Szakértői Csoport és más szervek felismerték a C Változat által okozott károkat. A World Wildlife Fund egy nemrég kiadott jelentésében ezt írta:

"Az évek során a Duna e szakaszán, más folyókon és hasonló tervezési projekteknél megszerzett tapasztalataink alapján ki kell jelentenünk, hogy a folyóelterelés és a bősi erőmű üzemeltetése az elkövetkezendő évek alatt a zsombékosokban és a környező vidéken elkerülhetetlenül káros változásokat idéz elő a felszíni és felszín alatti vízek hidrológiájában/biogeokémiájában, a geomorfológiai folyamatokban (üledékképződés/ erózió) és az ártér ökológiájában (biológiai sokféleség, különösen jellemző fajok). Jóllehet a közvélemény ezeket a hatásokat még nem érzi, a szakértők máris észre­veszik."

5.108. Sok tekintetben a C Változat régióra gyakorolt hatása esetleg kisebb, mint amekkora az Eredeti Projekt hatása lett volna. Ennek oka mindenekelőtt az, hogy a Dunacsúni‑tározó kisebb, mint az eredetileg elgondolt, továbbá az erőmű folyamatos üzemmódban dolgozik. Ennek következtében a tározóban rövidebb ideig marad ugyanaz a víztömeg, amiért csökken az eutrofizálódás kockázata. Az eutrofizáció és valamennyi negatív hatás ugyanakkor továbbra is veszély marad, amint azt a független szakértői munkacsoport Bős‑Nagymarosi Projekt C Változatáról készült beszámolója leszögezi.

5.109. Bizonyos dolgokban a C Változat hatásai ugyanolyanok vagy súlyosabbak, mint az Eredeti Projekt hatásai, és ez különösen a Szigetközre igaz. Ennek számos oka van:

(1) Magyarország rövid távon nem tervezett műszaki megoldásokat a vízveszteség ellensúlyozására, mert a C Változatról nem kapott pontos információkat, semmiféle konzultáció nem történt, és üzemeltetési tervek sem érkeztek. Arra sem volt lehetőség, hogy az elterelés fokozatosan valósuljon meg, ami lehetővé tette volna a folyásirány szerinti alsóbb szakaszokon az ökológiai rendszerek kiigazítását. A változás néhány nap alatt következett be.

(2) Magyarországnak semmiféle haszna nem származik Szlovákia egyoldalú tevékeny­ségéből.

(3) Magyarországnak nem áll módjában szabályozni a vízellátást, és még csak kísérletet sem tehet arra, hogy valamilyen fajta együttműködést valósítson meg a probléma megoldására (ilyen lenne pl. az ideiglenes vízmegosztás lerendezése), hiszen ezek a kísérletet a szlovák hajthatatlanság miatt zátonyra futottak.

(4) Mint azt a 10. Fejezetben majd látni fogjuk, a régió gazdasági helyzete draszrikusan megváltozott az 1989‑90‑es időszak óta, hiszen rendkívül nehéz az átállás a termelés egy más szerkezetére.

(5) Ha a Gátrendszert az eredeti tervek szerint építik meg, a folyó elterelése 31 km hosszan történik meg az 1842 és 1811 fkm között. A C Változatban az elterelés 41 km hosszan történik az 1852 és 1811 fkm között.

5.110. A sajátosan a C Változatra jellemző következményeket az alábbiakban foglaljuk össze.

(1) A FELSZíNI ÉS A FELSZíN ALATTI VIZEKRE GYAKOROLT HATÁS

(a) A Szigetköz hirtelen kiszáradása

5.111. Az elterelés után hamarosan gyakorlatilag víz nélkül maradt a főmeder és a mel­lékág‑rendszer. A vízhozam kb 1000 m³/s‑ról 150‑300 m³/s‑ra esett vissza, amely kevesebb, mint az eddig valaha is följegyzett legalacsonyabb vízhozam. A Vízszint kevesebb, mint 4 nap alatt 3,0 métert csökkent az 1850 fkm‑nél, és 2,4 métert az 1825 fkm‑nél. 1992. október 31‑én a vízhozam Pozsonynál 2200 m³/s volt, míg 20 kilométerrel lejjebb, Rajkánál 230 m³/s. Átlagosan 55 méterrel csökkent a folyó szélessége, de akadnak olyan szakaszok is, ahol ez a csökkenés 110 méternyi. Ez a hirtelen változás súlyosan érintette a folyóhoz kötődő élő társulásokat, elsősorban a halakat.

5.112. Az elterelés azonnali következményei közé az alábbiak sorolandók:

* a mellékágak elszakadtak a főmedertől;

* az alsóbb folyáson található mellékágakból azonnal eltűnt a víz;

* az ártérben 3 méterrel visszaesett a talajvízszint, a védett oldalon pedig 1,5 méterrel, amely az emberi használatú ásott kutakat veszélyezteti, vagy egyenesen azonnal kiszárította;

* Egy 40 km‑es szakaszon (az 1850 és 1811 fkm között) eltűnt a víz Ásványráró, Dunakiliti és Rajka kikötőiből.

(b) Hosszabb távú hatások

5.113. Az elterelés hosszabb távú következményei abból adódnak, hogy radikálisan megváltozott a vízhozam és a sodrás sebessége, leesett a vízszint, megszűnt a vízállás évszakonkénti változása és eltűnt a víz a mellékágak bevezető szakaszaiból. Az olyan rendkívül alacsony vízállás következményei ‑ mely alacsonyabb minden korábban, a C Változat üzembehelyezése előtt följegyzett vízállásnál ‑, várhatóan ugyanazok, mint amiket az Eredeti Projekttel kapcsolatban leírtunk, és ezeket most szükségtelen megismételni. Jelentős eltérést jelent az Eredeti Projekt és a C Változat között az, hogy a tározó alsó vége 8 kilométerrel Dunakiliti fölött húzódik, és a Duna‑medret ‑ vízének 80‑90%‑a ‑ az 1851,7 és 1843 fkm között foglalja el. Az Eredeti Projekt szerint ez a szakasz a tározó egy részét képezte volna. Ennek következtében ahelyett, hogy Dunakiliti térségében növekedett volna a talajvíz szintje, a beszámolók jelentős csökkenésről szólnak.

(c) A jéggel kapcsolatos problémák

5.114. A C Változatal kapcsolatos egyik speciális veszély az, hogy a dunacsúni zárógát nem tudja levezetni a tározóban felgyülemlő jeget. Méretük és viszonylag nagy párkány‑magasságuk miatt a dunacsúni átfolyó zárógát nem tudja átengedni a nagyobb jégtáblákat, amik ennek következtében az elkerülő csatornába jutva jégtorlaszt képeznek ‑ ez meg is történt 1993. januárjában. Emiatt leállt a hajózás, és ha a szokatlan enyhülés nem oldja meg a gondot a jégtorlasz felolvasztásával (amit az üzemeltető vállalat maga nem tudott volna megoldani), akkor ennek kiszámíthatatlan következményei lettek volna a felvízcsatorna Bőstől 11,2‑13,4 kilométerrel feljebb található részén. Ez az állapot állandó veszélyt jelent a hajózás számára.

(d) Árvízvédelem és kivitelezési problémák

5.115. A "váratlan" 1992. novemberi áradás idején, röviddel az elrekesztést követően a dunacsúni zárógát alatt, az építkezések befejezetlensége miatt, egy 500 méteres szakaszról 2‑3 millió m³ homok és kavics erodálódott. A folyó ezt a hihetetlen mennyiségű anyagot kiszámíthatatlanul, szabályozátlanul rakta le, ného; 1 méterrel is megemelve a folyómedret. A főmeder hajózó útvonalának helyreállítása ennek következtében a számításokat meghaladóan drága lesz.

5.116. Rendkívül súlyos az a veszély, ami az építményeket az áradások oldaláról fenyegeti. Amint az a Bős‑Nagymarosi Zsiliprendszer Megfigyelő és Vízgazdálkodási Csoportjának 1993. december 1‑jei jelentésében olvasható, a szlovákok hibásan tervezték a dunacsúni átfolyó zárógátat, mely kevesebb, mint fele mennyiségét ereszti át az eredetileg elgondolt víznek (600 m³/s a tervezett 1460 m³/s helyett). Mivel árvíz idején a csatorna összkapacitása mintegy 4500 m³/s, a dunacsúni ártéri bukóé 4600 m³/s, ha a vízszint a tengerszint feletti 131,1 méteren található (ám csak 1200 m³/s, ha ez a magasság 129,0 m), még egy 10.000 m³/s‑os árvíz¹²⁴ is csak akkor képes a rendszeren levonulni, ha annak valamennyi része tökéletesen működik. Ezt azonban nem reális feltételezni, hiszen 1992. októberétől sok héten át működésképtelen volt egyszerre a dunacsúni átfolyó zárógát és a bősi hajózó zsilipek. Még vészhelyzetben sem lehetett volna őket üzemeltetni. Az építmény tehát olyan módon készült el, amely messze nem felel meg a nemzetközi szabványoknak.

(e) A vízáralmás egyoldalú szlovák irányítása

5.117. A C Változat keretében a szlovák hatóságok szabályozzák a Duna vízhozamát. Árvíz esetén is ő tudnak dönteni az áteresztett vízről. Előzetes figyelmeztetés nélkül órák alatt méterekkel megnőhet a vízszint a szigetközi főmederben és a mellékágakban.

5.118. Azzal, hogy Szlovákia egyedül rendelkezik a dunacsúni tározó működtetésének lehetőségével, Magyarország meg van fosztva attól, hogy alkalmanként nagyobb víztömegeket irányítson a főmederbe, amivel kezelni lehetne a természetvédelem vagy a környezetszennyezés által fölvetett problémákat. A jelenlegi helyzettel ellentétben az 1977‑es Szerződés 14(3) Cikkelye úgy rendelkezik, hogy amennyiben a felek egyoldalúan vonnak el vízet a rendszerből, akkor ezt a nekik jutott villanyáram mennyiségből kell kompenzálniuk.

(2) A TERMŐTALAJRA ÉS A MEZŐGAZDASÁGRA GYAKOROLT HATÁS

5.119. Elsősorban hosszú távon kell azzal számolni, hogy kedvezőtlen hatás éri a talaj szerkezetét és kémiáját. Rövid távon az történt, hogy a talajvíz szintjének csökkenése miatt a termőtalaj veszített víztartalmából. Ami a mezőgazdasági művelést illeti, a Szigetköz középső vidékén, Dunasziget és Ásványráró között, amit korábban megfelelő talajvízszint jellemzett, most ‑ a tenyészidőszak elején ‑ átlagosan 100‑150 cm‑es talajvízszint csökkenés következett be a művelt 1900 hektáron. Egy további 2100 hektárnyi területen a talajvíz szintje átlagosan 60‑120 cm‑rel csökkent. Ezeken a területeken a talajvízszint állandóan vagy időnként változott a felső termőrétegnél, most azonban megállt a kavicsos vízhordozó rétegben, ami azt jelenti, hogy a termőréteg nem kap nedvesség utánpótlást. Az 1993. márciusában végzett mérések azt mutatják, hogy a 150 cm‑es mélységű termőrétegből 40‑100%‑ig hiányzott a nedvesség. Ezért a régióban megszokott termésátlagoktól elmaradt az aratás.

5.120. A Szigetköz középső részének területein ‑ ott. ahol a talajvízszint csökkenése a legradikálisabb ‑ a termesztett növényfajtákat hosszabb gyökerű fajtákkal kell fölcserélni. Ám még ezek a fajták is nagyban függenek majd a csapadéktól és az öntözéstől. A hozambiztonság megint csak jelentősen meggyengül.

5.121. Nehéz a rövid távon jelentkező hatásokat értelmezni, mivel ezek a hatások a talaj nedvességtartalmának, az időjárásnak és a talajvízszintnek együttes függvényei.

(3) ERDÉSZET

5.122. Az EK Szakértők erdőgazdálkodásról szóló jelentése azt írja, hogy a változások "szlovák oldalon főként pozitív, magyar oldalon főként negatív hatásúak". Amennyiben a jelenlegi vízellátási viszonyok maradnak, valószínűleg a következő hatásokkal kell számolni:

"A magyar ártérben (mellékágak és ártéri erdők együtt) a természetes vízszintingadozás megszűnése rossz körülményeket teremt az ártéri élővilág számára. A magyar oldali ártérben a finim anyagok (tápanyagok!) áradás révén történő lerakódásának megszünése lerontja az allúviumi erdők növekedésének körülményeit..."

5.123. 1993. júniusát követően a szigetközi allúviumi erdők részleges vízszegénysége már láthatóan megmutatkozott. Sárga foltok jelentek meg a leveleken, és az ágak kezdtek elszáradni. Június közepére az allúviumi fák 3%‑a kipusztult, 1993 végére pedig 5%‑a.

5.124. A tavaszi, koranyári fatörzsek, amelyeknek legnagyobb a vízigénye, súlyosan károsodtak 1993‑ban. Összehasonlíthatók az 1993‑ban és az 1991‑92‑ben (a növekedési időszak elejétől július 31‑ig számolva) fejlődött törzsek körmérete. A méréesek azt mutatják, hogy helytől függően 59‑70%‑os eltérések mutatkoznak a körméretben. Az adatokat a Magyar Erdészeti Kutatóintézet gyűjtötte 0,1 mm‑es pontossággal hetente, a Szigetköz árterének különböző mintavételi pontjain.

5.125. Ha a talajvízszint nem javul 1994‑ben, akkor az allúviumi erdők leromlásának folyamata felgyorsul. Ez a helyzet a C Változat üzembehelyezésének közvetlen következménye. Hasonló jellegű a kár ahhoz, mint amit a Szigetközre vonatkozóan a Gátrendszerrel kapcsolatban jeleztek előre.

(4) AZ ÁLLAT‑ ÉS NÖVÉNYVILÁGRA TETT HATÁS

5.126. Az eredeti tervek szerint a Dunakiliti tározót 6 hónap alatt töltötték volna fel, s eközben az ártér és a mellékágak folyamatos vízellátást kaptak volna. A C Változat néhány nap alatt okozta a drasztikus vízelvonást, s ennek következtében fokozotan hátrányos hatás érte az állat‑ és növényvilágot, mindenekelőtt pedig a halállományt.

5.127. Ez a hatás természetesen folyamatos. Az EK‑szakértők szerint:

"A régi Duna vízáramlási sebessége fontos szerepet játszik a folyó ökológiai rendszerében. A jelenlegi helyzet az, hogy a kisebb vízsebesség miatt az eredetileg tiszta kavicságyat iszap és egyéb finom üledék fedi, ezért nem alkalmas arra, hogy az eddig itt megtelepedett vízfenéki organizmusok, vagy a kavicsos mederben ívó halak élőhelye legyen."

5.128. 1993‑ban a gazdaságilag hasznosítható halfajok 53 ismert ívóhelye közül 20 megszűnt funkcionálni. A halivadékok közül a nyári második ívás után 20‑30%‑os csökkenés tapasztálható. 150‑450 ezer kilogrammnyi hal tűnt vagy pusztult el Magyarországról. Ezeknek mintegy 30%‑a volt gazdaságilag értékes hal.

5.129. A lipóti és ásványráró‑öntésszigeti tavak a különleges természetvédelmi övezetek közé tartoztak. Ezek a víz teljes visszavonulása miatt 1993. nyarán fokozatosan kiszáradtak. A nyár második felében mesterségesen kezdet el vízet szivattyúzni a lipóti holt‑tóba.

5.130. Teljesen világos, hogy hosszú távú károsodás fogja érni a növény‑ és állatvilágot. Ha a felszíni és felszín alatti vízek szintje a jelenlegi értékeken stabilizálódik, és nem változik a vízhozam a mozaikszerű, rendkívül sokszínű és az élővilág széles skáláját felvonultató Szigetköz tenyészhelyei nagy valószinűséggel elvesznek. Pedig a Szigetközre ezek a jellmvonások voltak érvényesek. Valószínű, hogy az egyes populációk mérete is jelentősen csökken. A hosszú távú előrejelzések szerint a biológiai sokszínűség megszűnik.

5.131. Az EK Szakértői Jelentés, amely a C Változat nyomán az allúviumi ökológiai rendszerben bekövetkező valószinűsíthető változásokkal foglalkozik, egyebek között ezt írja:

"A régi Duna vízhozamának csökkenése a vízmennyiség és a folyássebesség csök­kenésével, s a finom üledék lerakódásával jár együtt. Ez az jellegzetesen mozgó vízet kedvelő fajok, rheofil organizmusok kipusztulását okozza, mindenekelőtt a kavicsos mederben ívó halakét.

A főmederben a víz áramlási sebessége nem elég nagy ahhoz, hogy megfelelő éketfeltételeket biztosítson a nagyobb áramlási sebességet szerető fajoknak, különösen a halaknak, például a strebernek (?)..."

(c) HAJÓZÁS

5.132. A C Változat üzembehelyezése lehetetlenné tette a hajózást és a nemzetközi tranzit vízifuvarozást az 1852 és 1811 fkm közötti szakaszokon, s ezáltal csorbította Magyarországnak, mint partmenti államnak a jogait. Egy szükséghelyzetben igénybe vehető hajózó útvonal hiánya azzal a veszéllyel jár, hogy ha baleset történik az elkerülő csatornán vagy a hajózó zsilipek válnak átjárhatatlanná, akkor a nemzetközi hejózást föl kellene függeszteni. A C Változattal felszámolódott a kishajós turizmus.

(6) GEOLÓGIAI ÉS GEOGRÁFIAI KOCKÁZATOK

5.133. A C Változat kivitelezése ‑ ugyanúgy, mintha az Eredeti Projektet hajtották volna végre ‑ a megfelelő geológiai és szeizmográfiai ismeretek hiányában elfogadhatatlan.

(7) KIVITELLEZÉSI ÉS BIZTONSÁGI KOCKÁZATOK

5.134. Aggodalomra ad okot a C Változat sebtiben történt kivitelezése. Az elterelés előtt megépített zárógáton és a csatorna falán látható rések és repedések azt sugallják, hogy a kivitelezők nem feleltek meg a szerkezeti szilárdság által megkövetelt tervezési követel­ményeknek. A helyzet tovább romlott azáltal, hogy annyira gyorsan hajtották végre a C Változatot, és ennek meg is lett a káros eredménye, amikor az 1992‑es árvíz alaposan megrongálta a létesítményeket.

(8) KÖRNYEZETVÉDELEM

5.135. 1991. június 25‑én a Szlovák Környezetvédelmi Bizottság, amely a vízgazdálkodás legfőbb hatósága, a Szlovák Vízügyi Törvény 14. szakasza alapján kötelező érvényű "Állásfoglalást" adott ki. Az Állásfoglalás szerint 19 pontos előfeltétel‑sorozatnak kellene teljesülnie ahhoz, hogy törvényesen lehessen felhasználni a vizet és működtetni a bősi vízierőművet:

1. az öntisztító folyamatok és mechanizmusok dokumentációja;

2. a talaj és a talajvíz szenyezettségének dokumentációja;

3. a bősi zárógát és az ideiglenes megoldás [C Változat] felszín alatti vízekre gyakorolt hatásainak értékelése és az ezzel összefüggő dokumentáció;

4. egy az ivóvízellátást biztosító talajvíz feljavítására irányuló tervezet;

5. az ideiglenes megoldás felszín alatti vízekre gyakorolt hatásai javításának biztosítása;

6. a módosított tározó mellékhatásainak megváltoztatása;

7. a kolmációs folyamatok elemzésére hozott intézkedések a tározó régiójában és a lehatárol felvíz csatornában ‑ "mert a felgyorsuló kolmáció a tározó medrében azzal a várható utóhatással jár, hogy ‑ különösen a tározó jobb oldalán ‑ megnő a hidraulikai gradiens";

8. annak felmérése, hogy a Duna elrekesztése után a Duna meder mindkét oldalán milyen hatások fogják érni a talajvíz‑rendszert;

9. a Duna hajózhatóságának biztosítása a Szap és az Ipoly torkolata között szakaszon, különös tekintettel a Szap és a Mosoni‑Duna közötti rész intenzív eróziójának semlegesítésére;

10. a tározóból kiemelt üledék megfelelő tárolása;

11. a mellékág‑rendszer és a Duna kapcsolatának biztosítása;

12. a hajóbalesetek kezelését biztoító berendezések garantálása, különös tekintettel a kőolajszármazékokkal szembeni védekezésre;

13. a Mosoni‑Duna vízellátásának biztosítása az 1947‑es Párizsi Béke kikötései szerint;

14. annak bizonyítása, hogy a projekten zajló munkálatok közben nem vagy csak korlátozottan keletkeznek károk;

15. az áradó víz és a zajló jég levezetésének biztosítása;

16. folyamatos megfigyelő projekt üzemeltetése bős térségében és az elkerülő csatornában;

17. az "Árvízvédelmi intéskedések összefoglalása" című anyag elkészítése;

18. mintegy 1300‑1500 m³/s‑os vízhozam biztosítása a Duna ártéei vegetációjának életbentartása, s a tenyészidőszak természetes fiziológiai folyamatainak fenntartása végett, megfelelő időn át (különösen március és szeptember hónapokban) ‑ akkora vízhozamot kell biztosítani a főmeder számára, amekkora lehetővé teszi, hogy a talajvízszint összeköttetésbe kerüljön a fölfelszínnel; és

19. a terület árvízvédelmének biztosítása a jobb oldali vízelvezető csatorna környékén.

5.136. A C Változatot kivitelező vállalat a C Változat végrehajtása előtt egyetlen fázisban sem tett eleget ezeknek a feltételeknek. Amiért az engedélyeknek és az engedélyeztetési eljárásoknak nem tett eleget, bírságot kellett fizetnie. Röviden: a C Változat megépítése még a szlovák jog szerint is törvénytelen volt. 1993. április 17‑én a kivitelező külön engedélyt kapott a Duna vizének használatba vételére, amely esetben nyilvánvalóan figyelmen kívül hagyták a 18. Feltételt, mert a műszaki állapotok (elsősorban kivitelezési hiányosságok) nem tették lehetővé a nagyobb vízhozam biztosítását. A szlovák államügyész 1993. augusztus 19‑én kelt levele szerint a társaság 1993. május 17‑re kapott engedély a folyó elrekesztésére. Külön határozatban a hatóság úgy rendelkezett, hogy a Dunának garantálandó minimális vízhozam 600 m³/s kell legyen. Ennek a feltételnek 1994. április 1‑jéig nem tettek eleget.

5.137. Egy a Szlovák Környezetvédelmi Bizottság által 1993. márciusában közzétett információ alapján a rendszer üzembehelyezésekor csak a 9., 10., 12., 14., 15., 16. és 19. feltételnek tettek eleget. Magyarország számára ezek a feltételek a legkevésbé fontosak. Egy év elteltével sem teljesültek a feltételek ‑ pontosan azok, amik Magyarország szempontjából a legfontosabbak

konkluziok

5.138. Az 5.4. bekezdésben elmondott okok miatt nem lehetséges pontosan meghatározni a dolgok mostani állásánál a kockázatokat és a további esetleges veszélyeket. Ez különösen azon Projekt‑elemek vonatkozásában van így, melyek sose készültek el (pl. Nagymarosi Zárógát), vagy ami sose következett be (pl. csúcs‑üzemmód).

5.139. Ebben a részben a teljesség igénye nélkül vettük számba azokat a káros, megfordíthatat­lan folyamatokat, amik elindultak, és amiknek fokozódása várható. Mindez nem csupán a C Változat üzemeltetésének jogosságát kérdőjelezi meg, hanem a Gátrendszer egész koncepcióját, aminek alapján a Projekt tervei elkészültek, kivitelezése megkezdődött. A Projekt eredeti változata is igen komoly kockázatokat rejtett magában, egyeben mellett azon víztartalékok károsodását, amik az ország és a főváros lakossgát látják el vízzel. Veszélyezteti az európai értékű réti világot. A C Változat is sok olyan kockázatot rejt, amik az eredeti tervek szerint is fennálltak volna, és ráadásul a tervezés és a kivitelezés hiányosságai miatt további kockázati elemek vetődtek fel. Azon az előnyön túl, amit a C Változat végrehajtása nyomán keletkezik, ezek a veszélyek a szlovák oldalra ugyanúgy igazak, mint a magyar oldalra, és ez egy jogosulatlan, a határfolyó vízét több mint 40 km‑en elterelő, aránytalan vízmegosztás következménye.

5.140. E konklúziók következményeit fejti ki az Emlékeztető érvényes jogszabályokat és elveket ismertető III. és IV. Része.

III. RÉSZ

A CSEHSZLOVÁKIÁNAK ÉS SZLOVÁKIÁNAK

TULAJDONÍTHATÓ TÖRVÉNYSZEGÉSEK

 

6. FEJEZET

AZ 1977. ÉVI SZERZŐDÉS ÉS MÁS, IDETARTOZÓ NEMZETKÖZI JOGI SZABÁLYOK MEGSZEGÉSE AZ EREDETI BERUHÁZÁSSAL KAPCSOLATBAN

6.01 A Beadvány e Része az előző Fejezetekben kifejtett történeti háttérhez és tényálláshoz vi­szonyítva fejti ki és mutatja be azokat a nemzetközi jogi mulasztásokat, amelyek Csehszlová­kiának és a későbbiekben Szlovákiának tulajdoníthatók. A jelen Fejezet a vonatkozó szerződések és az általános nemzet­közi jog megsértéseire összpontosít, melyeket Csehszlo­vákia követett el a "C" változat előkészítését és kivitelezését megelőzően. A 7. Fejezet magának a "C" változatnak a jogtalanságával foglalkozik. A 8. Fejezet ezeknek a törvénytelen cselekményeknek a Szlovák Köztársaságnak tulajdoníthatóságát fogja tárgyalni és az ebből következő javítási kötelezettség­eket.

6.02 Bizonyos előzetes megjegyzések mégis szükségesek a jogok és felelősség Csehszlovákiá­nak és a Szlovák Köztársaságnak tulajdonítását illetően.¹

6.03 1993. január 1-jét megelőzően a Szlovák Köztársaság mint állam vagy mint nemzetközi jogi személy nem létezett. A Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaságban uralkodó alkotmányos berendezkedés alapján a nemzetközi illetékességi és hatáskörök kizárólag a Szövetségre voltak ráruházva és kizárólag a Szövetség gyakorolhatta ezeket: a tagállamoknak nem volt önálló nemzetközi fennállásuk. Ezt az időpontot megelőzően a vonatkozó szerződéseket, köztük az 1977. évi Szerződést is, szükségképpen Csehszlovákiával kötötték meg. A Szlovák Köztársaság soha nem volt szerződő fél az 1977. évi Szerződésben, ill. az ahhoz kapcsolódó megállapodások­ban.

6.04 1993. január 1-jén létrejött a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság mint új nemzetközi jogi személyek, és a Cseh és Szlovák Köztársaság jogi személyként megszűnt létezni. Sem a Cseh, sem a Szlovák Köztársaság nem igényelt jogfolytonos­ságot vagy azonos államiságot a korábbi Szövetségi Köztársasággal. Mindketten új tagságért folyamodtak és nyerték el azt az Egyesült Nemzetek Szervezetétől, mivel a Cseh és Szlovák Köztársaság eredeti tagja volt az Egyesült Nemzetek Szervezetének és 1991. óta az Európa Tanácsnak. Ily módon kialakult egy államsorozat 1993. január 1-jén, aminek a következményeit az érintettek közötti megállapodás­ban kellett szabályozni a származó államokra vonatkozó nemzetközi jogi rendelkezésekkel összhangban.

6.05 A Különmegállapodás preambulumának második szakasza idézi, hogy "a Szlovák Köztársaság egyike a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság két utódállamának és kizárólagos utódállama a Gabčíkovo-Nagymaros Projekttel összefüggő jogok és kötelezett­ségek tekintetében". 1993. március 3-án a Cseh Köztársaság értesítette az Európai Közösségek Bizottságát

...

hogy 1993. február 23-án a Cseh Köztársaság Parlamentje jóváhagyta, hogy a Cseh Köztársaság ne legyen utód(sic)állam a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztár­saság között a Gabčíkovo-Nagymaros gátrendszer felépéítésére és üzemeltetésre vonatkozóan megkötött Szerződés tekintetében, melyet 1977. szeptember 16-án írtak alá Budapesten, és a Szerződéshez kapcsolódó szerződésjellegű dokumentumok tekin­tetében."²

Az ezután történt megbeszéléseket az utódlási kérdésekről, a Szlovák Köztársaság és Magyarország között, a 10. Fejezetben körvonalazzuk. Noha a Szlovák Köztársaság kereste Magyarország egyetértését az 1977. évi Szerződés jogutódlásával kapcsolatban, a Magyar Köztársaság megtagadta hozzájárulását. A Szlovák Köztársaság a maga részéről javasolta a kétoldalú szerződések utódlásának eseti alapon történő tárgyalását. Eztaz eljárást a Magyar Köztársaság elfogadta.³

6.06 A Különmegállapodás különbséget tesz az 1977. évi Szerződés mint olyan (melyre a Preambulum első szakaszában hivatkoztunk) és a Gabčíkovo-Nagymaros Projekt között (melyre a Preambulum második szakaszában hivatkoztunk) Nyilvánvaló, hogy a megkülönböz­tetésre szükség volt; a Szlovák Köztársaság soha nem volt Szerződő Fél az 1977. évi Szerződésben, és a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság által elkövetett szerződésszegések mint olyanok nem voltak neki tulajdoníthatók. Ezenkívül az 1977. évi Szerződést Magyarország mondta fel, s a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság ténylegesen megtagadta 1992. december 31-ét megelőzően. Soha nem volt hatályban a jelen kereset felei között.

6.07 Mindazonáltal az 1977. évi Szerződés felfüggesztése, megszegése és felmondása olyan ügyek, amelyekben a Bíróságnak a Különmegállapodás 2. Cikkelye alapján kell döntenie.⁴ Az indokolás az, hogy ezek azokhoz a kérdésekhez kapcsolódnak, amelyek vitásak a Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között, vagyis olyan tranzakciók jelenlegi résztvevőire nézve fennálló jogi következ­ményekhez, amelyek azt megelőzően történtek meg, hogy egyikük mint állam létrejött volna. Normális körülmények között a Magyar Köztársaság és egy harmadik állam - amely megszűnt létezni - közötti magatartásbeli jogszerűség vagy jogszerűtlenség kérdései vita tárgyát képezhetnék⁵ és nem tartoznának a Bíróság döntési komoetenciájába. A jelen esetben azért nincs így, mert és abban a mértékben nem, amilyenben a jogi konzekvenciák a felekre nézve az ezekre a kérdésekre adott válaszokból származhatnak.

6.08 A Különmegállapodás három kérdést jelöl meg, melyekben a Bíróság döntését kérjük: ezekkel közvetlenül foglalkozunk jelen Beadványunkban.⁶ Beadványunk nem képvisel semmilyen megállapodást a Felek között a tekintetben, hogy azok a jogok és kötelezettségek, amelyek a Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között keletkeztek, milyen mértékben szerepelnek a "Gabčíkovo-Nagymaros Projekthez kapcsolódó jogok és kötelezettségek között", melyek alkalmazhatók vagy hatályban vannak a Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között. Ebben az ügyben kell a Bíróságnak döntenie a nemzetközi jog vonatkozó rendelkezéseinek alkal­mazásával. De az a mérték, amelyben különös jogok vagy kötelezett­ségek fennállhatnak a felek között, nem határozhatók meg elvontan: a jelen Beadványban szükség szerint foglalkozunk ezzel, kiemelten a 8. és a 11. Fejezetben tárgyaljuk.

"A" SZAKASZ - A VONATKOZÓ KÉTOLDALÚ SZERZŐDÉSEK MEGSZEGÉSE

6.09 Javasoljuk részletezni a vonatkozó szerződések és a nemzet­közi jog különböző megsértéseit, melyeket Csehszlovákia követett el a "C" változat megrevezése és kivitelezése előtt. A "C" változattal kapcsolatos kérdésekkel a 7. fejezetben foglalkozunk.

6.10 Igaz, hogy a "C" változat viszonylag hamar látótérbe került. A Szlovák Köztársaság kiadványa szerint a "C" változat beállítására vonatkozó döntést 1991 januárjában hozták⁷, és megvalósulásának fenyegetése már 18 hónappal előbb⁸ fennállt. Bizonyos ponton a kárt okozó egyoldalú lépés fenyegetése nem volt elválasztható a Duzzasztó Rendszer vitájának egészétől. Ennek ellenére célszerű megtárgyalni a csehszlovák magatartás jogszerűségét az Eredeti Projekttel kapcsolatban és azoknak a kényszerítő erejű problémáknak a kontextusában, melyeket Magyarország vetett fel a folytatást illetően. Nevezetesen - mint a 7. Fejezetben látni lehet - noha annak egyoldalú jellegét radikális újdonságként (és új jogsértés­ként) vezette be, a "C" változat felállítását célzó döntés és a kivitelezés konkrétan megválasztott módja is jelentős mértékben olyan lépések folytatására épült, amelyeket Csehszlovákia nemzet­közi kötelezett­ségeinek megszegésével tettek meg, nevezetesen az 1977. évi Szerződés és az 1976. évi Határvízi Megállapodás megsértésével.

6.11 Mint a következő szakaszokban ki fogjuk mutatni, Csehszlová­kia megszegte az 1977. évi Szerződést, nevezetesen a 15. és a 19. Cikkelyt, valamint más kétoldalú szerződéseket, nevezete­sen az 1976. évi Határvízi Egyezményt. Ezek a szerződésszegések előrevetí­tették a munkálatok felfüggesztését és mellőzését Magyarország részéről, s ezeket soha nem orvosolták. Ezek alapot képeztek a későbbi magyar felmondáshoz.

(1) AZ 1977. ÉVI SZERZŐDÉS MEGSZEGÉSE

6.12 Mint megjegyeztük a 4. Fejezetben, az 1977. évi Szerződés számos cikkelye közvetlenül a környezetvédelemre irányult. A 15. Cikkely a vízminőség védelmére, a 19. Cikkely a természetvédelemre, a 20. Cikkely pedig a halászati érdekek védelmére vonatkozott.

(a) A 15. Cikkely hatóköre

6.13 A 15. Cikkely a következőket írta elő:

"1. A Szerződő Felek biztosítják, a közös vállalkozási tervben meghatározott eszközök­kel, hogy a vízminőség ne romoljon a Gátrend­szer felépítésének és üzemeltetésének követ­keztében.

2. A vízminőség megfigyelését a Gátrendszer felépítésével és üzemeltetésével a Szerződő Felek kormányai között megkötött és hatályos, a határvizekről szóló megállapodások alapján kell végezni."

A 15. Cikkely célja a vízminőség fenntartása volt. Ebben a kontextusban a hatályos határvízi megál­lapodásokra való hivatkozás jogilag jelentős. Amikor az 1977. évi Szerződést megkötötték, az érvényes határvízi megállapodás az 1976-os Határvízi Egyezmény volt. Ez még mindig érvényben van és pontos kötelezettségeket tartalmaz a vízminőség illetően.⁹ A 15. Cikkely lényege az volt, hogy biztosítsa: semmilyen további szen­nyeződést ne okozzon a Duzzasztó Rendszer felépítése és üzemeltetése, és hogy az 1976. évi Egyezmény által megállapított normát ne szándékozhassák lazítani vagy csökkenteni. Másrészt, ez az Egyezmény nem jelentette az utolsó szót: további határvízi megállapodásokat lehetett kötni, és az általuk megfogalmazott normák viszont relevánsak lettek. Így a 15. Cikkelynek is az volt a célja, hogy lehetővé tegye a Szerződő Feleknek olyan magasabb normák elérését, melyeket szükségessé tehetett az egészség- és környezetvédelmi követelmények teljesítésére irányuló belföldi és nemzetközi normák keletkezése.

6.14 A 15. Cikkely tág kiterjedése látható az olyan szavak definíciójából, mint "a Dunában lévő víz" és a vízminőség romlása. Utalni kell a következő mondatra is: "a közös vállalkozási tervben meghatáro­zott módon", amely közös megfogalmazása a 15. és a 19. Cikkelynek, és nyilván­valóan azonos értelemmel ren­delkezik mindket­tőben.

6.15 A "Dunában lévő víz" kifejezés a 15. Cik­kelyben a folyóval összeköttetésben lévő talajvizeket, valamint a főmeder vizeit. A felek szándéka e tekintet­ben nyilvánvaló volt. A 15. Cikkely utalt a vízminőség megfigyelésére "a hatályos határvízi megállapodások alapján". A megfigyelés célja az volt, hogy a vízminő­séget a 15(1) Cikkely által előírt szinten tartsák. A vízminőség rendeltetésszerű definíciója ugyanaz kel­lett, hogy legyen, és - mivel magában az 1977. évi Szerződésben semmilyen definíció nem volt - a "hatályos határvízi megállapodásokból" származtatható. Az 1977-ben és a vita ideje alatt végig hatályban lévő határ­vízi mwegállapodás az 1976. évi Határvízi Egyezmény volt. Ez a megállapodás egészen egyértel­műen utal az "államhatárok által metszett összes felszíni és fel­színalatti vízre" (1. Cikkely), és kiterjed - hatókörén belül - "a felszíni és felszínalatti vizek szen­nyeződéstől való megóvására" is (2. Cikkely).

6.16 A felszínalatti vizek belefoglalása a 15. Cik­kelybe megfelelt a nemzetközi víziutakra vonatkozó általános nemzetközi jogi szabályozásnak. Ennek il­lusztrációjául szolgál az Egyesült Nemzetek Szer­vezetének Európai Gazdasági Bizottsága által 1980-ban el­fogadott Vízügyi Deklaráció, amely módszeresen összekapcsolta a felszíni és a talajvizeket.¹⁰ Magyar­ország és Csehszlovákia részt vett a Deklaráció kidol­gozásában. A későbbi nemzetközi okmányok megerősítik, hogy a felszíni víz- és a talajvíz-forrásokat egyetlen egységként kell kezelni a vízminőség megőrzése szem­pontjából. ¹¹ A Nemzetközi Víziutak Nem-Hajózási célú Fel­használásáról szóló Törvény Cikkelytervezetei. melyeket a Nemzetközi Jogi Bizottság 1991. szeptember 11-én elfogadott, tükrözik az állami gyakorlatot és megállapodásokat ebben a tekintetben és más vonat­kozásokban is. Az elfogadott 2(c) Cikkely előírja, hogy:

"a folyómeder a felszíni és felszínalatti vizek olyan rendsze­rét jelenti, amely - e vizek fizikai kapcsolata révén - egységes egészet alkot és közös torkollatba ömlik. ¹²

6.17 Tekintettel az 1976. évi Határvízi Egyez­ményre, "a Dunában lévő víz" kifejezés egyértelműen magában foglalta az érintett terület felszínalatti vizeit, valamint a magában a folyóágyban található vizet.

6.18 A "vízminőség ... nem romlik" mondat ugyan­olyan mértékben széles értelmű. A minőség romlása károsodást vagy romlást jelen­tett, és értelmezésében a víz külön­böző felhasználásait kellett figyelembe venni. Biztos, hogy magában foglalta a szennyezést. A nemzet­közi jogban a szennyezés általános jelentése abban az időben a következő volt:

"ember általi közvetlen vagy közvetett bevezetése a kör­nyezetbe anyagoknak vagy energiának, amely az emberi egészsé­get veszélyeztető természetű, megsemmisítő hatásokat ered­ményez, ártalmas az élet forrásaira és az ökológiai rendszere­kre és károsítja a környezet által nyújtott előnyöket és más törvényes kihasználási lehetőségeit vagy ellentmondásban van ezekkel."¹³

Ez a definíció nemcsak a szennyezés által okozott tényleges károkat foglalja magában, hanem a károk megállapítható kockázatát is. Kiterjed a Duna vizének vegyi összetételében, hőmérsék­letében és más jellem­zőiben bekövetkezett változásokra, amennyiben sértik bármelyik Fél vagy harmadik állam érdekeit.

6.19 Az "olyan természetű" (bizonyos szerződések a valószínű szót használják) és a "veszélyeztető" kifeje­zések mindegyike ebben a definícióban tartalmazta a kockázat fogalmát a szennyezésnek ebben a definíció­jában: összeolvasva, megerősítették a kockázatok és a potenciális veszélyek belefoglalását a szennyezés fogalmába.

6.20 A két Szerződő Fél kötelezettségei tehát olyan jellegűek voltak, hogy elkerüljék a Duna vizének és a talajvíznek ezzel összefüggő szennyezését vagy a szennyeződés kockázatát a "Gátrend­szer felépítésének és üzemeltetésének eredményeként". A kötelezett­ség folya­matosan fennálló volt: a tervezési eljárás kezdetén keletkezett, végig fennállt az építési fázisban, és az volt a szándék, hogy a Gátrendszer üzemelésének teljes idejére megmarad­jon.

6.21 Végül röviden utalnunk kell "a közös vál­lalkozási tervben meghatározott módon" megfogalmazásra a 15. és a 19. Cikkelyben. Ez semmiképpen sem azt jelentette, hogy ezeknek a Cikkelyeknek a végrehajtása alárendelt a Tervnek. Az érintett Cikkelyek világosan megkülönböz­tetik a meghatározott eredmény biz­tosításának kötele­zettségét és az annak elérésére szolgáló eszközöket. Ellentétes volna mind általános értelmükkel, valamint tárgyukkal és rendeltetésükkel, ha a Közös Vállalkozási Tervre való utalást úgy értelmeznénk, mint amely potenciálisan tagadja ezeket. Különösen igaz ez tekin­tettel arra, hogy magát a Közös Vállalkozási Tervet nem akkor fogadták el, amikor az 1977. évi Szerződést aláírták. Az 1977. évi Szerződést szánták egyértelműen a meghatározó okmánynak. A Közös Vállalkozási Terv ezzel szemben lényegében vezetési eszköz volt, az Eredeti Projekthez kapcsoló nagymennyiségű részletkér­dés kezelésének eszköze, számos módosítás szükségessége nélkül.¹⁴

(b) A 19. Cikkely hatóköre

6.22 A 19. Cikkely előírta, hogy

"A Szerződő Felek, a Közös Vállalkozási Tervben meghatározott módon, biztosítják azoknak a termé­szetvédelmi kötelezettségeknek a teljesítését, amelyek a Gátrendszer felépítésével és üzemel­tetésével kapcsolatban felvetődnek."

6.23 Itt ismét több elemet kell figyelembe venni: mit jelent a "természetvédelem"; "a Gátrendszer felépí­tésével és üzemeltetésével kapcsolatban felvetődő ... kötelezettségek"; hogyan határozhatók meg a "természet­védelmi kötelezettségek".¹⁵

6.24 A természet tág értelmezése tükröződik a VII. Fejezet címében: "A természetes környezet védelme", amely magában foglalja a természetvédelmet a 19. Cikkely alapján és a halászati érdekek védelmét a 20. Cikkely alapján. A tágabb értelmű "természetvédelem" kifejezés ily módon kiterjedt a "természetes környezet" összes egyéb elemére, melyeket általában meg kell védeni a városi és ipari övezeteken kívüli valamennyi tájegységben; az eredeti fauna és flóra, a vadvilág, az alluviális síkság és összefüggéseik. E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a "természet" kifejezés nem kor­látozódik szigorúan a faunára és flórára; kiterjedhet a természeti környezetre általában, beleértve a talajt és az erdőt is.

6.25 A "Gátrendszer felépítésével és üzemel­tetésével kapcsolatban felvetődő ... kötelezettségek" azt jelen­tették, hogy a természeti környezet védelmének feladata a tervezési eljárás megindítása­kor vette kezdetét és kinyúlik a teljes építkezési fázisra és a Duzzasztó Rendszer egész élettartamára.

6.26 A "természetvédelmi kötelezettségek tel­jesítésé­nek biztosítása" kötelezettségvállalás az 1977. évi Szerződés hatályba lépésével keletkezett a Felek között és úgy volt, hogy csak a Duzzasztó Rendszer végleges bezárásával ér véget. Maga a megfogalmazás egyértelműen utalt a más megállapodások vagy a nemzet­közi szokásjog szerinti, független nemzetközi kötelezett­ségekre, akár megvoltak ezek az 1977. évi Szerződést megelőzően, akár később keletkeztek. A szóban forgó kötelezettség maga után vonta egy környezeti hatásokat mérő rendszer felállítását is, melynek feladata az információgyűjtés a Szerződő Felek részére az egész Projekt különböző építési és üzemeltetési aspektusainak következményeiről a vízminőségre, a természetre és a természeti erőfor­rásokra, valamint a halállományokra.

(c) A 20. Cikkely hatóköre

6.27 A 20. Cikkely előírta, hogy

"A Szerződő Felek, saját beruházásuk keretein belül, megteszik a szükséges intéz­kedéseket a halászati érdekek védelmében, összhangban a Dunai Halászati Megállapodás­sal, melyet 1958. január 29-én kötöttek meg Bukarestben."

A 20. Cikkely célja az 1958-as Dunai Halászati Megál­lapodásban rögzített anyagi és eljárási kötelezettségek hivatkozásait felölelje. Ezek magukban foglalták bizonyos halállományok természeti környezetének javítá­sát (5. Cikkely), a normális vándorlási folyamatok megóvását célzó közös terv előzetes elkészítését és alkalmazását (5. Cikkely) és a Duna folyó és vizei szennyeződésének megakadályozását célzó intézkedések kidolgozását és alkalmazását (7. Cikkely).

6.28 Igaz, hogy a 20. Cikkely a Felektől csupán a "megfelelő intézkedések megtételét" követeli meg a halászati érdekek védelmében és hogy ez a megfogalmazás olyan rugalmas, sőt diszkrecionális elemet is tartal­maz, amely nincs meg a 15.¹⁶ vagy a 19.¹⁷ Cikkelyben. Másrészt, a megtett intézkedéseknek "Összhangban" kellett lenniük a Dunai Halászati Egyezménnyel, és mint a 4. Fejezetben láthattuk, ezek a kötelezettségek egyértelműek és lényegbevágóak voltak.¹⁸

6.29 A szóban forgó szempontokból a 20. Cikkely hatása kétszintű volt. Először, magában foglalt olyan kötele­zettségeket, amelyek kiegészítették a 19. Cikkely kötelezettségeit. Másodszor, arra szolgált, hogy hangsúlyozza az 1977. évi Szerződés Felei által a halászati érdekek védelmének tulajdonított jelen­tőséget.

(d) A csehszlovák magatartás az 1977. évi Szerződés­sel kapcsolatban

6.30 E kötelezettségek tekintetében Csehszlovákia következetesen állította, hogy adekvát technikai megoldásokat lehetne találni azoknak a környezeti károknak az orvoslására, melyeket a Duzzasztó Rendszer okoz.¹⁹ Ez a megközelítés sértette az 1977. évi Szerződés egyértelmű kötelezettségeit, melyek általános, nemzet­közi környezetvédelmi kötelezettségekre hivatkoztak. Az első ilyen, egyetemesen elfogadott kötelezettség a környezeti károsodás megelőzése.

6.31 Az 1976. május 6-ai, Magyarország és Csehsz­lovákia között - a Közös Vállalkozási Terv kidol­gozásáról - kötött Megállapodás 2. Melléklete megál­lapította a két szerződő fél közötti munkamegosztást. A Megállapodás "B" Szakasza szerint Csehszlovákiának hidrológiai és hidraulikai vizsgálatokat kellett végeznie a Rajka és Bratislava közötti szakasz termé­szeti feltételeit, valamint a Nagymaros és Bratislava közötti szakasz új feltételeinek kialakulását illetően. Ugyancsak Csehszlovákia feladata volt áradási vizsgála­tok megindítása és az eltolódó folyóágyból vett minták ellenőrzése, figyelembe véve Bratislava védelmét és a vízgazdálkodás körülményeit, valamint a "duzzasztás környezeti hatásának komplex vizsgálatát". Más felada­tokat megosztottak a két ország között, így az a talajvízszint előrejelzésének pontosabb meghatározá­sát a kiürített ágy környékén, figyelembe véve a javaslatot és az építkezést követő helyzetet és a duzzasztás hatását a vízminőségre és a régi ivóvízére.

6.32 Nevezetesen a környezetértékelési követel­ményeket és a környezetvédelmi kötelezettségeket nem hajtották végre megfelelően. Az építkezés potenciális környezeti hatásait Csehszlovákia csupán 1990. szeptem­ber 14. és november 12. között mérte, a Szlovák Köztár­saság Miniszterel­nöki Hivatalának 1990. augusztus 27-ei határozatát végrehajtva. Egyes szakértői jelentések kifogásolták, hogy nem állt rendelkezésre minden szükséges adat. Hangsúlyozták a felszínalatti víz minőségére gyakorolt negatív hatásokat, és az albizott­ság, amely a változók különböző aspektusait vizsgálta, olyannyira divergens eredményeket kapott, hogy a bratislavai zárótalál­kozón, 1990. november 12-én nem lehetett megállapodásra jutni. Nyíltan kifejezésre jutott, hogy a javasolt megoldások politikai szempon­tokat tükröznek és nem elégítik ki a környezeti megfon­tolásokat.²⁰

6.33 1989. szeptember elsejei Szóbeli Jegyzékében a Magyar Kormány emlékeztetett rá, hogy

" javaslatot nyújtott be két változatban meg­valósíthatósági tanulmány készítésére a Gabčíkovo-Nagymaros Duzzasztó Rendszerről és felkérte a Csehszlovák Kormányt, hogy értékelje a javaslatot és tartsanak közös megbeszéléseket az ügyben.

A javaslat benyújtott változata azt ajánlotta, hogy végezzenek közös vizsgálatokat 3-5 éven keresztül, ill. az alternatív javaslatban 1 évig, továbbá dolgozzák ki az ökológiai garanciákat és a működés optimális rendszerét. A Magyar Fél javasolta azt is, hogy vonjanak be nemzetközi tudományos szervezeteket a szóban forgő közös tudományos munkába."²¹

6.34 A Hydro-Québec International által a Cseh­szlovák Kormány kérésére készített, 1990. decem­berben közzétett tanulmány szerint:

"környezeti tanulmányokat (sic) kezdtek végezni, párhuzamosan a műtárgy megter­vezésével, azaz 1975. körül. Miután a műszaki megoldást már kiválasztot­ták, ezek a tanulmányok nem a változatok össze­hasonlítására szolgáltak, hanem inkább az el­fogadott projekt optimalizálására ... Általában a figyelembe vett fő kormányzati tétek ezekben a tanulmányokban mindenekelőtt a földalatti víztükör minőségére és kiterjedésére vonatkoztak a mező­gazdasághoz, az erdőgazdálkodáshoz, az iparhoz és az ivóvízel­látáshoz kapcsolódóan. ... Mindazonál­tal érdemes megemlíteni, hogy ezeket az elemeket majdnem kizárólag a gazdasági haszmosítással összefüggésben tanulmányozták. Ami a projekt hatásainak értékelését illeti, nem beszélhetünk pontos metodológiai keretekről. Valójában a hatások forrásainak, valamint maguknak a hatások­nak a meghatározása nem tér vissza módszeresen és explicit módon a különböző jelentésekben. A hatások a tanulmányterület definicíójában és a javasolt intézkedésekben mégis megjelennek. Ezek a javasolt intézkedések jobban kiemelik a kör­nyezeti értékek megőrzésének célkitűzését, mint az ismert hatások enyhítését vagy korrekcióját ..."²²

6.35 1991. június 25-én a Szlovák Környezetvédelmi Minisztérium úgy döntött, hogy engedélyezi a Duzzasztó Rendszer működését 19 feltétellel, melyek elsődlegesen a földalatti vizek védelmét célozták. 1993 decemberétől számítva, a 19 feltételből néhányat teljesítettek.²³

6.36 1991. október 3-án, 14 évvel az 1977. évi Szer­ződés megkötése után a Cseh és Szlovák Szövetségi Parlament határozatot fogadott el, melyben felkéri a szövetségi kormányt, hogy ...

"törekedjen egyértelmű állásfoglalásra, tekintet­tel a kételyek állandósulására a Gabčíkovo-Nagyma­ros Hidroelektromos Rendszer építési munkálatainak minőségét il­letően." kezdeményezze a Szlovák Köztársaság kormányával együttműködő szakmai bizottság felállítását, amely értékelni fogja azokat az ökológiai, gazdasági, szociális és nemzetközi jogi követ­kezményeket, melyeket a Gabčíkovo-Nagymaros Hidroelektromos Rendszer elkészülése vet fel ..."²⁴

6.37 Még később, a Szlovák Nemzeti Tanács 1992. január 31-én elhatározta, hogy:

"A Szlovák Kormány nem megfelelően hasznosította a Nemzeti Tanács Környezetvédelmi Bizottsága által tett 4.116 sz., 1991. március 22-én kelt javas­latot, különösen ami a végső döntés értékelését és megítélését illeti, ill. a Bizottság által 1990 első negyedévében tett javaslatot és az 1-5. sz. bizottságok által tett javaslatokat, olyan bizott­ságként működve, amely független szakértők cso­portjának következtetéseit értékeli 1990 második felében."

6.38 A Határozat felkérte a Szlovák Köztársaság Kormányát, hogy ...

"vizsgálja meg újra a bratislavai szen­nyvíztisztítókra vonatkozó terveket, különös tekintettel Petrzalka-ra és azokra a területekre, amelyeket a duzzasztás érint, ahonnan a szennyvíz közvetlenül a Dunába ömlik és a Gabčíkovoi Hidro­elektrikus erőmű működésének megkezdését tegye függővé a tisztítók megépítésének befejezésétől."²⁶

6.39 Más szavakkal, az "orvoslati intézkedések", melyek feltehetőleg kiküszöbölik a Duzzasztó Rendszer káros környezeti hatásait (és amelyek Csehszlovákia konkrét feladatát képezték az 1976. évi Megállapodás alapján), nem voltak eldöntve 1991 elején, 14 évvel az 1977. évi Szerződés megkötése után.

6.40 Egy 1993-ban publikált független szakértői jelentés szerint:

A könyezetvédelmi problémákra előirányzott megol­dások tovább halmozódnak. A problémák okainak megszüntetésével szemben új technikai eszközök tervezését részesítik előnyben, melyek rendel­tetése az, hogy korrigálják az előzőleg alkal­mazott technikai eszközök hatásait. Az eredmények időnként az abszurditás határát súrolják. Például úgy képzelték el, hogy egy szivattyúhálózat üzembe helyezése kompenzálni fogja a talajvízszint ingadozásait a gátról lefelé vezető folyási irányban. Ezek a szivattyúk a gát által termelt elektromosság jelentős részét elfogyasztották volna!"²⁷

6.41 Az 1980-as évek eleje óta tudományos tes­tületek hangsúlyoz­ták, hogy semmilyen vizsgálatot nem végeztek a projekt ökológiai hatásainak és következ­ményeinek kiderítésére és módszeres meg­figyelésére és hogy figyelembe vegyék a műszaki, ökológiai, gazdasági aspektusok és a hozzájuk tapadó kockázatok kölcsön­hatását.²⁸ '989-ben három, független szakértői csoportok által készített tanulmány hangsúlyozta, hogy milyen veszélyekkel jár az építkezés folytatása, amennyiben nem értékelik az összes kérdést a környeztre gyakorolt hatásokat illetően.

6.42 Az első tanulmány szerint:

"Fő megállapításunk az, hogy a (Gabčíkovo-Nagy­maros) Projekt potenciális ökológiai és gazdasági hatásaira vonatkozó kérdések megoldatlansága azt követeli meg, hogy minden építkezést függesszenek fel a Projekt sorsáról való döntés meghozatalának időszakára."²⁹

6.43 A második a Világ Vadélet Alapjának szakértői jelentése volt, amely 1989 augusztusában az építkezés felfüggesztését ajénlotta hároméves időtartamra, továbbá egy másik független szakértői csoport felállí­tását a duzzasztás ökológiai következményeinek tanul­mányozására.³⁰

6.44 Egy harmadik csoport, amely független magyar tudósokból tevődött össze, megállapította, hogy

"Mint azt az Ökológiai elemzések jelezték, egy hidroelektrikus duzzasztó rendszer káros következ­ményei visszafordíthatatlanok az esetek legnagyobb részében, miközben a projekt tényleges hatóköre még mindig tisztázatlan ... Az ökológiai, szeiz­mológiai és egyéb tényezők, valamint az ezekből fakadó követelmények a tervek felülvizsgálatára szólítanak fel."³¹

6.45 Egy 1991-ben indított és 1993-ban publikált szakértői jelentés ugyancsak megállapította, hogy:

"Az ügy alapvető megítéléséhez szükség van a műszaki, ökológiai, gazdasági és szociális adatok összehangolt vizsgálatára, nemzetközi szakértők, állami és civil környezetvédelmi szervezetek felhasználásával. Ennek a vizsgálatnak el kell vezetnie az összes alternatív megoldás részletes költség/haszon elemzéséhez. Az elemzést az át­láthatóság szellemében kell elvégezni, és ered­ményeinek kell orientálniuk a Gabčíkovo jövőjét érintő dön­téseket".³²

6.46 A számos együttműködési javaslat a Duzzasztó Rendszer felépítésének ökológiai következ­ményeinek értékelésében, melyeket a Magyar Kormány a Csehszlovák Kormánynak felajánlott, az 1977. évi Szerződésbe foglalt kötelezettségek sürgető teljesítésének kontex­tusában válnak érthetővé. Szembesülve az ilyen javas­latokkal, a csehszlovák hatóságok ragaszkodtak a Duzzasztó Rendszer megvalósításának folytatásához, annak az állításnak az alapján, hogy kedvezőtlen következmények nem fognak előfordulni, ill. azokat utólag orvosolni lehet. Ez a magatartás nem volt összhangban az 1977. évi Szerződés 15. és 19. Cik­kelyével, mivel nem felelt meg annak a kötelezettség­nek, hogy biztosítani kell: semmilyen számottevő romlás a természeti környezetben általában, ill. a vízminőség­ben különösen nem fordulhat elő.

6.47 Mint az 5. Fejezetben kifejtettük, az 1977. évi Szerződés végrehajtásának nyilvánvalóan hatása lenne a környezetre mindkét országban. A 15. és a 19. Cikkely rendeltetése az volt, hogy korlátozzák ezt a hatást, törekedve annak biztosítására, hogy a Duna vízminősége ne romoljon és hogy a természeti kör­nyezetet megvédjék. Ezek az előírások azt jelentették, hogy a két klauzula tartalmát gondosan figyelembe kellett venni és hogy a tudományos vizsgálatok által szükségesként feltárt lépéseket meg kell tenni. A 15. és a 19. Cikkelyt nem alkalmazták, politikai okoból és mert abban az időben Kelet-Európában az ökológiai értékek prioritása ala­csony volt, annak ellenére, hogy ezeket az értékeket belefoglalták a szerződésekbe.

6.48 A politikai helyzetben bekövetkezett mélyre­ható változások után a Magyar kormány megpróbálta elkerülni azokat a következményeket, melyek nagyon súlyosnak és visszafordíthatat­lannak látszottak:

"A Magyar Népköztársaság Kormánya fel kívánja hívni a CSR Kormányának figyelmét arra a tényre, hogy értékelése szerint Magyarország és Cseh­szlovákia szükséghelyzetben vannak. A két kormány lépéseit ennek megfelelően kell mérlegelni. A Magyar Fél nem talál magyarázatot a tárgyalások merev visszautasítására, ami az ökológiai garan­ciákat és a működés optimális módját illeti. A Csehszlovák Fél még csak tárgyalni sem hajlandó olyan kérdésekről, amelyek bármilyen módosítást idézhetnének elő a Gabčíkovo-Nagymaros Duzzasztó Rendszer felépítéséről és üzemeltetéséről kötött 1977. évi Szerződésben. Még akkor sem, amikor a tudomány alapvető kétségeket támaszt a Duzzasztó Rendszer ökológia ártalmatlanságával kapcsolatban. A Magyar Fél min­dazonáltal reméli, hogy a Cseh­szlovák Fél felelős magatartást fog tanúsítani és aktívan részt vesz egy mindkét fél számára el­fogadható megoldás elérésében."³³

6.49 Akkor már nyilvánvaló volt, hogy bár a környezet mindkét országban meg fogja sínyleni a Projekt kivite­lezését, az okozott károk elsősorban Magyarországot fogják érinteni, különösen ami a fel­színi ls felszín­alatti vizeket illeti, és hogy ennek komoly következ­ményei lesznek a környezet más szek­toraiban is, vala­mint a gazdaságban. Az együttműködés elutasítása azzal, hogy nem fogadták el az értelmes tárgyalásokat, a jóhiszeműség hiányát vonta maga után egy olyan kétol­dalú szerződés végrehajtásában, amely preambuluma szerint a két ország "kölcsönös érdekein" és "testvéri kapcsolatain" alapult. Ily módon Csehszlovákia megsér­tette - az 1977. évi Szerződés teljesítésének kontex­tusában - a jóhiszeműség általánosan elfogadott elvét, amelyet a Szerződéses Jogra vonatkozó Bécsi Konvenció 26. Cikkelye tartalmaz.

(2) EGYÉB KÉTOLDALÚ SZERZŐDÉSEK MEGSZEGÉSE

6.50 Mint a 4. Fejezetben láttuk, kétoldalú és több­oldalú normák egész sora vonatkozott a dunai régióra mint közös forrásra és mint a két ország közötti határterületre, egyaránt. Nevezetesen az 1976. évi Határvízi Egyezmény összekapcsolta mindkét elemet. Az 1976. évi Egyezmény általános biztosítékait - melyek bármilyen eseményre vonatkoztathatók, mivel vagy ezekre építették rá a Duzzasztó Rendszert, vagy közvetlenül érintették az Egyezmény hatálya alá tartozó határ­vizeket - konkrétan a Duzzasztó Rendszerre vonatkozóvá tett egy kétoldalú megállapodás, amely 1979. október 11-én született. A kétoldalú megállapodás 10(1) Cik­kelye alapján - a Gabčíkovo-Nagymaros Duzzasztó Rend­szer felépítésével és üzemeltetésével kapcsolatos feladataikat ellátó Teljhatalmú Megbízottak közös működési szabályairól:

Az engedélyezés eljárását a vízjogok, vízgaz­dálkodási munka, a víztartalékok fel­használására vonatkozó intézkedések, a szennyezés elleni védelem a felszíni és talajvizeknél, a hajózási útvonalak fenntartása és jelekkel való ellátásuk, a Duna folyómedrének megőrzése, vízi napló vezeté­se, áradás és zajlás elleni védelem tekintetében a Teljhatalmú Megbízottak gyakorolják az 1976. évi Egyezménynek megfelelően, melyet a Magyar Népköz­társaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kötött a határvíz-gazdálkodási kérdések szabályo­zásáról.³⁴

6.51 Ily módon az 1976. évi Határvízi Egyezménynek jelentős szerepe volt abban, hogy milyen rendszert alakított ki akét ország egymás között a Duna vízgaz­dálkodására és -felhasználására vonatkozóan. Ennek 2. Cikkelye szerint:

"A jelen Szerződés lényegi hatóköre kiterjed minden a határvizeken végzett vízgaz­dálkodási tevékenységre, amely változásokhoz vezethet a természetes vízi feltételekben, így különösen a vízfolyás szabályozásában, a tározók és az ár­védelmi töltések konstrukciójában, a talaj víz­tározó kapacitását növelő talajjavításban, a vízforrások hasznosításában, a felszíni és felszínalatti vizek szennyezés elleni védelmében, a hidroelektrikus fejlesztésben, a víziutak fenntartásában és kijelölésében, a hajózási útvonalak elhelyezésében, az árvízvéde­lemben, a talajvízfelesleg­ben és jégzajlásban, valamint a vízgazdálkodási tevékenységekben, melyek változásokat eredményezhetnek a közösen meghatározott vízi feltételekben a vízfolyások határkörzeti felső- és alsófolyási szakaszaiban, továbbá a határvizek szakaszolásában."

6.52 A 11. Cikkely a vízszennyezés elleni védelem­mel foglalkozik. Előírja, hogy:

"(1) A Szerződő Felek mindent megtesznek a határ­vizek tisztaságának fenntar­tásáért és - amennyire gazdasági és műszaki lehetőségeik megengedik - azért, hogy csökkentsék a jelenlegi sznnyeződést, szennyeződéskezelő művek építésével és korszerűsí­tésével.

(2) A Szerződő Felek illetékes hatóságai rendsze­resen ellenőrzik a hatávizek tisztaságát, közös vízmintákat vesznek, elemzik azokat és összehason­lítják (összehangol­ják) az elemzések eredményeit.

(3) Ha a határvizeket érintő rendkívüli szen­nyezési esemény fordul elő, annak a Szerződő Félnek az illetékes hatóságai, amelynek a terüle­tén a szóban forgó sznnyeződés megtörtént, késede­lem nélkül értesíti a másik Szerződő Fél illetékes hatóságait és további azonnali lépéseket tesz a szóban forgó szennyeződés forrásának elzárására és újabb szennyeződés előfordulásának megakadályozá­sára."

A Szerződés I. Függeléke felállított egy Magyar-Cseh­szlovák Határvízi Bizottságot, amely rendszeresen működött, de amelynek vizsgálatai bizonyos szennyező anyagok jelenlétének megállapítására korlátozódtak. Csak 1991. november 11-15. között tartott 52. ülésén döntött arról, hogy hidrobiológiai mintavételi és vizsgálati tevékenysége, 1992. januárra foglalja magába a Duna Bratslava és Visegrád közötti szakaszának módszeres fizikai, kémiai és mikrobiológiai tesztelé­sét; a Szigetköz-Zitny Ostrov terület hidrogeológiai tesztelését és a másodlagos ágak plankton-eutrofizáció­jának felderítését.

6.53 1992-et megelőzően sem az 1976. évi Határvízi Egyezmény, sem az 1977. évi Szerződés feltételeinek nem feleltek meg, ami a vízszennyeződésre vonatkozó vizsgá­latokat és ellenőrzést illeti.

6.54 A szennyeződéscsökkentési kötelezettséget, szennyeződéskezelő művek építésével és korszerűsítésé­vel, egyáltalán nem teljesítették. Mint a 6.34 szakasz­ban írtuk, a Szlovák Nemzeti Tanács, 1992. januárjában felkérte a Szlovák Köztársaság Kormányát, hogy újra vizsgálja meg a szennyvíztisztítókra vonatkozó ter­veket.³⁵

6.55 A megfelelő szennyvízkezelő művek hiánya a határ mindkét oldalán probléma volt. A lényegi probléma kétségkívül az infrastrukturális tőke hiánya volt, mint azt az "gazdasági és műszaki lehetőségekre" való utalás a Határvízi Egyezmény 11(1) Cikkelye maga is elismerte. De a lényeg az, hogy - szembesülve ezekkel a problémák­kal - Csehszlovákia ennek ellenére ragaszkodott hozzá, hogy előrehaladjanak a Projekttel, ami minden valószí­nűséggel súlyosbította a szennyezés okait és következ­ményeit. Ez ellentmondott a kötelezettségnek, miszerint "mindent elkövet a határvizek tisztaságának megőr­zéséért".

B SZAKASZ - AZ ÁLTALÁNOS NEMZETKÖZI JOG MEGSÉRTÉSE

6.56 A Felek között érvényben lévő kétoldalú szer­ződések megszegése mellett, Csehszlovákia megsér­tette az általános nemzetközi jog rendelkezéseit is azzal a móddal, ahogyan megközelítette a Magyarország által a Projekttel kapcsolatban felvetett gondokat.

(1) A MEGELŐZÉSI KÖTELEZETTSÉG MEGSZEGÉSE AZ ELŐVIGYÁZATOSSÁGI ELV FÉNYÉBEN

6.57 Az 1960-as évek vége óta a könyezetvédelmi jog példátlan intenzitással és gyorsasággal fejlődött. Ma már ezrével vannak olyan nemzeti jogszabályok és előírások, megközelítőleg 350 nemzetközi többoldalú szerződés, százával kétoldalú megállapodások, több mint 200 EK-okmányt és többszáz nem-kötelező erejű nemzet­közi határozat és deklaráció, amely a környezet védel­mét célozza vagy ilyen célú rendelkezéseket tartalmaz. Noha ezeknek az okmányoknak nem mindegyike valósult meg kellőképpen, a nemzetközi gyakorlat azt mutatja, hogy a környezet védelmének elve általános elismerésben részesül. Az 1992. júniusban, Rio de Janiero-ban tartott konferencián 172 állam (az akkor fennálló 178 közül) képviseltette magát megközelítőleg 10.000 küldöttel, köztük 116 állam- vagy kormányfővel. Minden számottevő nemzetközi szervezet jelen volt. Az ilyen események azt az általános gondot fejezik ki, amely világszerte érezhető bolygónk környezeti feltételeinek romlásával kapcsolatban.

6.58 Ezen a kereten belül az 1975. évi Helsinki Biztonsági és Együttműködési Konferencia Záróokmánya óriási jelentőséggel bírt. Ami a vízszennyeződés ellenőrzését és a friss víz felhasználását illeti, az 1975. évi Helsinki Záróokmány arra törekedett, hogy elősegítse ...

"A vízszennyeződés megelőzését és ellenőrzését, különösen a nemzetközi vizek - folyók és tavak - esetében; a vízminőség javítását szolgáló tech­nikákat, valamint az ipari és kommunális szen­nyvízkifolyó tisztítás módozatainak, eszközeinek továbbfejlesztését; a friss víz forrásainak felmérési módszereit és felhasználásuk javítását, különösen olyan termelési módszerek kifej­lesztésével, amelyek kevésbé szennyezőek és kisebb frissvíz-fogyasztáshoz vezetnek."³⁶

6.59 A Záróokmány az együttműködés más céljait is előrevetítette:

"A természet és a természetes tartalékok védelmét; a meglévő genetikai források konzerválását és karbantartását, különösen a ritka állati és növényi fajok tekintetében; a természetes ökoló­giai rendszerek konzerválását; természetes tar­talékok és más védett tájegységek és területek kialakítását, beleértve kutatási, turisztikai, rekreációs és egyéb célú felhasználásukat."

6.60 Nem-kötelező jellege ellenére, az 1975. évi Záróokmánynak nagy hatása volt a további fejleményekre. A jelen ügyben különleges jelentősége van annak, hogy a Záróokmány része volt Nyugat- és Kelet-Európa közele­désének egymáshoz és legitimitást adott utóbbi kör­nyezetvédelmi gondjainak. Kétségtelen, hogy az 1977. évi Szerződés résztvevői tudatában voltak ezeknek a fejleményeknek és befolyásolták is őket az említett folyamatok.

6.61 Majdnem minden jogi, nmezeti és nemzetközi okirat a környezeti károknak a lehető legkorábbi fázisban történő elhárításán mint alapelven nyugszik. Az alapelv egyik legjobb megfogalmazása az EK 1973 óta sorozatos Környezeti Akcióprogramjaiban található:

"A legjobb környezetvédelmi politika a szen­nyeződés, ill. a környezeti terhelés kialakulásá­nak a forrásnál történő megakadályozása, szemben azzal, hogy később próbálkoznak a hatások ellen­súlyozásával."³⁸

6.62 A megelőzés elve szolgál a környezetvédelem­mel összefüggő nemzetközi okmányok totalitásának alapjául. Néhány kivételtől eltekintve, amelyek főleg a kör­nyezeti ártalomért viselt felelőség­gel foglalkoz­nak - de amelyeknek megelőző hatásuk is lehet - az összes környezeti vonatkozásban nemzetközileg el­fogadott ren­delkezés és eljárás a környezet degradációjának megelőzését célozza; a szennyező anyagok kibocsátásának tilalma vagy normákhoz kötése az atmoszférában, a sztratoszférában, a tengerben és a kontinentális vizekben; a veszélyes hulladékok eltávolításának vagy a határokon túli mozgatásának tilalma vagy szabályo­zása; tevékeny­ségi tilalom vagy szabályozás a védett területeken; a veszélyez­tetett fajok vadászatának, halászatának, ill. nemzetközi keres­kedelmének tilalma, ill. szabályozása. A megelőzés hangsúlyoz­ását itt az indokolja, hogy a környezet károsítása gyakran jóvátehetet­len, még akkor is, ha a szennyező és a kár között oksági kapcsolat állapítható meg és mérhető fel. Még ha a károsodás korrigálható is, a rehabilitációs költségek megfizethetetlenek lehetnek. Ezenkívül a károsodásnak előre nem látható és messzeha­tó következményei lehetnek.

6.63 A nemzetközi környezetjog fő elve az, hogy a környezetei degradációt meg kell előzni. A megelőzés elvét, amely minden környezetjog alapját képezi, erga omnes (mindenek fölötti) kötelezettségnek kell tekin­teni.

6.64 A megelőzés kötelezettségét megállapító általános szabályozás legkifejlettebb formája az elővigyázatos­sági elv. Általános meghirdetése az 1992. évi Kör­nyezeti és Fejlesztési Nyilatkozat, Rio de Janeiro legfontosabb eredményei közé tartozik. A 15. elv előírja:

"A környezet védelme érdekében, az Államok, lehetősé­geinke megfelelően széles körűen alkalmaz­zák az elővigyázatos­sági elvet. Ahol súlyos vagy visszafordíthatatlan kár veszélye fenyeget, a teljes mértékű tudományos bizonyosság hiánya nem szolgálhat indokul a környezeti degradáció el­hárítását célzó költséghatékony intézkedések elhanyagolására."³⁹

Az 1992. évi Éghajlatváltozási Egyezmény 3(3) Cikkelye mjdnem ugyanazt a megfogalmazást alkalmazza.⁴⁰ Hason­lóképpen, az 1992. évi Egyezmény a Biológiai Sok­féleségről pream­bulumában megállapítja, hogy:

"ahol a biológiai sokféleség jelentős csökkenése vagy veszte­sége fenyeget, a teljes tudományos bizonyosság hiánya nem használható érvként olyan intézkedések el­halasztására, melyek az ilyen veszély elkerülését vagy minimumra csökkentését szolgál­ják."⁴¹

6.65 Számos egyéb példa is felhozható lenne. Az elővigyáz­at­ossági elv például megjelent az 1987-es Északi-tengeri Nemzetközi Konferencia által elfogadott regionális nylatkozatok egymást követő sorozatában. 1990. május 15-én az ENSz Európai Gazdasági Bizottsága 34 tagállamának (köztük Csehszlovákia) környezetügyi miniszterei és az EK képviselője elfogadták a Tartós Fejlődésről szóló Nyilat­kozatot, mely megállapítja:

"Ahhoz hogy tartós fejlődést érjünk el, politikán­kat az elővigyáza­tossági elvre kell építeni. A környezetre vonatkozó intézkedéseknek előre kell látniuk, meg kell előzniük és meg kell támadniuk a környezeti degradáció okait. Ahol súlyos vagy visszafordíthatat­lan károsodás fenyeget, a teljes tudományos bizonyosság hiánya nem használható érvként olyan intézkedések elhalasztására, melyek megelőzik a környezeti degradáció kialakulá­sát."⁴²

6.66 Olyan új nemzetközi okmány, legyen az regio­nális vagy univerzális, 1989 óta szinte nincs is, amely mellőzi az elővigyáza­tossági elvet. Különösen fontos e tekintetben a Helsinki Egyezmény - a Határokon túli Vízfolyások és Nemzetközi Tavak Védelméről és Használa­táról, 1992. március 17. - 2. Cikkelye, melyet az ENSz Európai Gazdasági Bizottsága konstruk­ciójában dolgiztak ki. Ez előírja, hogy minden ésszerű intézkedés meg­tételében, melyek a határokon túli hatások és különösen az ilyen hatást előidéző vagy valószínűleg előidéző vízszennyeződések megelőzésére, ellenőrzésére és csökkentésére irányulnak, a Feleket ...

"az elővigyázatossági elvnek kell vezérelnie, melynek erejénél fogva a cselekvés, amely a veszélyes anyagok kibocsátásának potenciális határokon túli hatását törekszik elhárítani, nem halasztható el azon az alapon, hogy a tudományos kutatás meég nem bizonyította teljes körűen az oksági kapcsolatot a szóban forgó anyagok között, egyrészt, és a potenciális határokon túli hatást, másrészt."⁴⁴

6.67 A megelőzési kötelezettség tényleges ér­vényesülé­se veszélybe kerülhet a tudományos bizonyta­lanság következtében, és ez vissza­fordíthatatlan környezeti károsodáshoz vezethet. Ezért már a korai fázisban, a potenciális következmények modellezése alapján csele­kedni kell. Ezt jelenti az elővigyázatos­sági elv. A megelőzési kötelezettség egyik mozzanataként, az elővigyázatossági elv a súlyos környezeti károk elkrül­ését célozza. Sürgető szük­ségszerűsége különösen akkor indokolt, ha fennáll a veszélye annak, hogy a környezet romlása visszafordítha­tatlanná válik.

6.68 Az elővigyázatossági elv egyik következménye abban áll, hogy az oksági kapcsolat feltételezhető bizonyos szituációkban, a tudományos meggyőződés hiányában is. Összekapcsolva az általános kötelezettséggel, mely szerint egy másik ország környezetében nem okozható kár, ez azt jelenti, hogy annak az államnak, amelynek a tevékenysége valószínűleg kárt okoz egy másik állam könyezetében, ki kell mutatnia, hogy a tervezett tevékenység nem fog ilyen hatásokkal járni. Ha ezt nem tudja megtenni, a tervezett tevékeny­séget módosítani kell vagy akár mellőzni is.

6.69 A Duzzasztó Rendszer történetéből, mint azt a 3. Fejezetben ismertettük, következik, hogy a Cseh­szlovák Kormány elmulasztotta a környezeti kár el­hárítására vonatkozó kötelezettségét, azzal, hogy megtagadta a az ilyen célból szükséges intézkedések meg­tételét, kezdve azzal, hogy megtagadta a Projekt környezeti hatásainak kielégítő mértékű vizsgálatát. A Csehszlovák Kormánynak a Duzzasztó Rendszer kivitelezése által okozott kör­nyezeti problémák kivizsgálására tett javaslataiban a Magyar Kormány hivatkozott az elővigyázatossági elvre és az építkezésből eredő károk visszafordíthatatlan­ságára. Miután folyamodását mellőzte, s a szükséges előzetes óvintézkedések megtételét visszautasította, Csehszlovákia megszegte a komoly környezeti ártalom megelőzésére vonatkozó kötelezettségét.

(2) AZ EGYÜTTMŰKÖDÉSI KÖTELEZETTSÉG MEGSZEGÉSE

6.70 A nemzetközi kapcsolatokban a környezeti romlás megelőzése és ellenőrzése szük­ségszerűen az érintett államok közötti együttműködésen alapul. Például az első bíráskodási precedens a határokon túli szennyeződéssel kapcsolatban, a Trail Smelter Ar­bitration (Vezetőmű-Kohászati Döntőbíráskodás - a ford. megj.) azt ajánlot­ta, hogy a két állam felei működjenek együtt a jövőben és szabályozzák a kanadai területen előforduló szen­nyező tevékenységeket.⁴⁵ Hasonlóképpen, az Emberi Környezetről szóló stockholmi Nyilatkozat 24. Elve megállapítja, hogy:

"A környezet védelmét és javítását érintő nemzet­közi ügyekben minden országnak együttműködő szellemben kell eljárnia. A nagy és kis országok­nak egyaránt törekedniük kell a kooperációra. A két- és többoldalú megállapodásokon keresztül vagy más megfelelő eszközökkel történő együttműködés lényeges a tevékenységekből eredő kedvezőtlen környezeti hatások eredményes ellenőrzéséhez, megelőzéséhez, csökkentéséhez és kiküszöböléséhez, miközben minden állam szuverenitását és érdekeit megfelelően figyelembe kell venni."⁴⁶

6.71 Ez az elv megjelenik például az 1975. évi Hel­sinki Záróokmány 5. Fejezetében, amely szrors nemzet­közi együttműködésre szólított fel a környezeti problé­mák megoldása érdekében.⁴⁷ Ez a sarokköve az Államok Útmutatására szolgáló Magatartási Elveknek a Környezet­védelem területén a Természetes Erőforrások Két vagy Több Állam által Osztott Konzerválásában és Harmonikus Felhasználásában, melyet az Egyesült Nemzetek Szer­vezetének Környezetvédelmi Programja 1978. május 19-én fogadott el.⁴⁸ A rákövetkező gyakorlat, amelyet különböző nemzetközi okmányok és különösen az 1992. évi Kör­nyezeti és Fejlesztési Konferencián elfogadottak juttattak kifejezésre, tanúsítják az együttműködési elv meghatározó jellegét.⁴⁹ Minden nemzetközi környezetvédel­mi szerződés és más okmány, beleértve a különböző nemzetközi szervezetek által proklamált határozatokat és elveket, kivétel nélkül magában foglalja a nemzet­közi együttműködés követelményét. Ez a követelmény nyíltan kifejezésre juttatott alapja volt a Magyar­ország és Csehszlovákia közötti kétoldalú szer­ződéseknek is, mint láttuk a 4. Fejezetben.⁵⁰ Ez nem kezelhető érvénytelenként.

6.72 Ilyen együttműködés létezett kezdetben. 1954. december 2-án Magyarország és Csehszlovákia megál­lapodásra jutott a kármegelőzésről és - szükség szerint - a kárpótlásról, olyan károk esetében, melyeket a talajvízszint süllyedése okoz, valamint a Duna vizének megosztásáról.⁵¹ A Közös Vállalkozási Terv volt szándék szerint a fő eszköze az előrelátható kötelezettségek teljesítésének, nevezetesen a vízminőség védelmét illetően a 15. Cikkelyben és a természetvédelemmel kapcsolatban a 19. Cikkelyben. Ezek az okmányok az általános nemzetközi együttműködési kötelezettség végrehajtását reprezentálják.

De amikor a Duzzasztó Rendszer felépítésének ökológiai következ­ményeivel kapcsolatos kételyek, a politikai változások nyomán kifejezésre juthattak, Csehszlovákia megtagadta az 1977. évi Szerződés módosítását, ill. azt, hogy jelentőségteljes tárgyalások­ba bocsátkozzon azzal a céllal, hogy könnyítsen a Magyar Köztár­saság indokolt gondjain.⁵² Csehszlovákia elutasította a megíújított hivatalos javaslatokat arra vonatkozóan is, hogy kezdődjenek csehszlovák-magyar közös tudományos kutatások, nemzetközi tudományos szakértők, ill. szervezetek bevonásával.⁵³

6­.73 Végül egy kormányközi találkozó során, 1991. december 2-án, megállapodtak abban, hogy a Projekt komplex műszaki-tudományos problémát képez és hogy indokolt lenne egy Közös Szakértői Bizottság felállítá­sa. A magyar delegáció elfogadta a csehszlovák javas­latot, hogy a Bizottságot egészítsék ki az Európai Közösségek Bizottsága által kijelölt szakértőkkel. Mindazonáltal a Csehszlovák Kormány kinyilvánította, hogy a munkálatokat a "C" változat megvalósításának irányában nem fogja leállítani a Közös Szakértői Bizottság vizsgálata alatt. Ez a vizsgálatot haszon­talanná tette volna, hiszen eredményei semmilyen konkrét eredménnyel nem járhattak volna.⁵⁴ 1992. február 26-án új, hivatalos javaslatot nyújtottak be Cseh­szlovákiának azzal, hogy a Közös Szakértői Bizottság készítsen értékelést a Duzzasztó Rendszer összes műszaki alternatívájáról egy komplex szintézis alapján, különösen a természetes környezet védelmét, a felszín­alatti vizekre, a hajózásra, az elektromos energia termelésére és a biztonságra, valamint a vízi vonat­kozású szociális és lélektani összefüggésekre és gazdasági feltételekre gyakorolt hatásokat. A vizsgálat alatt a "C" változat munkálatait felfüggesztenék a Duna mindkét partján.⁵⁵ Ezt a javaslatot szintén elutasítot­ták.

6.74 Ez a magatartás ellentétes az 1977. évi Szerződés és más, a Duzzasztó Rendszer felépítésével összefüggő okmányok szerint közösen elfogadott ren­delkezésekkel. Sérti a több mint egy államot érintő környezeti problé­mákra vonatkozó legáltalánosabb jogelveket is, melyek­kel az 1977. évi Szerződés össz­hangban van, s amelyek a 15. és 19. Cikkelyben szerepelnek.

6.75 A Duna Magyarország egyik legfontosabb természeti forrása és fő vízi erőforrása. Döntő fontos­ságú az országot határoló sok más országnak is. Fel­idézhető a Bíróság közleménye a Halászati jogok ügyé­ben, amely mutatis mutandis vonatkozik a jelen vitára is:

"Mindkét Félnél megvan a kötelezettség a halászati források vizsgálatára vonatkozóan a vitatott vizeken, az együttes vizsgálatra tudományos és más rendelkezésre álló információk fényében, a for­rások konzerválásához és fejlesztéséhez szükséges intézkedések és igazságos kihasználásuk tekin­tetében, számításba véve a közöttük hatályban lévő minden nemzetközi megállapodást."⁵⁶

6.76 Az egyik legnyilvánvalóbb együttműködési eszköz a tárgyalási kötelezettség, amikor nehézség vetődik fel egy osztott forrás kezelésében, ill. közös projekt megvalósításában. Az államok általános kötele­zettségét, miszerint vitáikat tárgyalásos úton ren­dezik, szintén elismerte ez a Bíróság, amely meg­jegyezte, hogy a kötelezettség ...

"egyszerűen azon elv különleges alkalmazását képezi, amely minden nemzetközi kapcsolat alapjául szolgál, s amelyet ezenkívül elismer az Egyesült Nemzetek Chartája a 33. Cikkelyben a nemzetközi viták békés rendezésének egyik lehetséges mód­jaként."⁵⁷

A jelen ügyben a Magyar Kormány ismételten, siker nélkül javasolta, hogy kezdjenek tárgyalásokat egy ökológiai garancia-megállapodás elérése érdekében.⁵⁸

6.77 Más nemzetközi jogi fórumok több alkalommal hangsúlyozták az érdekösszeütközések érdemi tárgyalások útján történő megoldásának szükségességát. A Lac Lanoux döntőbíráskodási ügyben hozott ítélet megállapítja, hogy:

"az államok manapság tökéletesen tudatában vannak azon érdekösszeütközések jelentőségének, melyeket a nemzetközi folyók ipari hasznosítása napirendre tűz és annak a szükségszerűségnek, hogy ezeket a konfliktusokat egymással kölcsönös engedmények útján rendezzék. Az egyetlen út, amely az érdekek kompromisszumához vezet, ha megállapodásra jutnak egymással, minél több belátással. A nemzetközi gyakorlat azt a meggyőződést tükrözi, hogy az államoknak törekedniük kell az ilyen megál­lapodások megkötésére; ennélfogva kötelező lett volna őszintén vállalni az összes olyan meg­beszélést és kontaktust, amely az érdekek összeve­tése révén és kölcsönös jóakarattal jobb fel­tételeket biztosítanak a megegyezés eléréséhez. Ezt a jelzést jobban figyelembe kell venni, amikor arról lesz szó, hogy milyen kötelezettségek terheljék Franciaországot és Spanyolországot, ami korábbi megbeszéléseiket és kapcsolataikat illeti, egy olyan projekt üzembe helyezésével összefüggés­ben, mint a Lanoux-tavi."⁵⁹

6.78 A Halászati jogok esetében a Bíróság hang­súlyoz­ta, hogy a tárgyalásokat olyan alapon kell folytatni, hogy minden fél jóhiszeműen figyelembe vehesse a másik törvényes jogait és a források mél­tányos megosztását kell előidézni.⁶⁰ Hozzátette, hogy megfelelő figyelmet kell szenteni a megőrzési követel­ményeknek a tár­gyalások eredményétől függően.⁶¹ Ezt a követelményt általános hatókörűnek lehet tekinteni, mivel abból a jóhiszeműségi elvből ered, melynek a tárgyalásokat uralnia kell.

6.79 Ezzel ellentétben Csehszlovákia visszautasí­totta a tárgyalást, kivéve azon az alapon, hogy a Gabčíkovoi duzzasztót üzembe helyezik tekintet nélkül a független tudományos tanulmányok eredményeire.⁶² Nem habozott egy-oldalú lépéseket tenni ebben az értelemben már 1990-ben. 1991. július 27-én a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság engedélyezte a felső vízcsatorna feltöl­tését, megszegve ezzel a Közös Vál­lalkozási Tervet, anélkül, hogy tájékoztatta volna a Közös Határvízi Bizottságot.⁶³ 1991. december 12-én a Csehszlovák Kormány határozatot hagyott jóvá, melynek alapján az erőmű működésének és a "C" változat építésének megkezdését realizálni kellett. 1992. január 8-án Carnogursky úr azt írta Mádl úr magyar miniszternek, hogy "csak olyan megoldást tudunk elfogadni, amely a Gabčíkovo Duzzasztó működésének megindítását célozza".⁶⁴ Ezeket a köz­leményeket nemcsak megismételték, de aláí is húzták a "C" változat építkezésének gyorsításával.⁶⁵ A Magyar Kormány hiába kérte az építkezési munkák felfüg­gesztését, ami normálsi feltétele volt a javasolt háromoldalú szakértői bizottság működésének.

6.80 A tárgyalások színlelése, miközben a tár­gyalások tétjét egyoldalú akciók rombolják le, a jóhiszeműség hiányát mutatja. Ilyen körülmények között semmilyen tárgyalási eredmény nem lehetséges. Mint az Állandó Bíróság mondta, a kötelezettség, amely létezik a nemzetközi jogban ... "nemcsak azt jelenti, hogy tárgyalásokra lépünk, hanem azt is, hogy ezeket a lehető legmesszebbmenőkig folytatjuk tekintettel a megállapodások megkötésére ..."⁶⁶ Mint Nagendra Singh bíró megjegyezte eltérő véleményében:

Ez hangsúlyosan és egyértelműen azt jelenti, hogy minden lehetőt meg kell tenni, nemcsak elősegí­teni, de segíteni is sikeresen lezárni a tár­gyalások folyamatát, amely a vita rendezésére irányult."⁶⁷

6.81 A jelen ügyben a Csehszlovák Kormány meg­tagadta az érdemi tárgyalásokat, melyek a vita mél­tányos megoldásának elérésére vezethettek volna, mindkét fél érdekében.

6.82 Ez a fejezet azt demonstrálta, hogy Cseh­szlová­kia, az Eredeti Projekt végrehajtásában, 1977-től miként mutatott igen csekély gondoskodást a régió természeti forrásainak védelmével kapcsolat­ban, nemzet­közi kötelezettségei ellenére, melyek mind a szer­ződéses, mind a szokásjog alapján fennálltak. A külön­böző szer­ződéses rendelkezések, amelyek tükrözik az általános nemzetközi jog időszerű fejlődését, precízen és határozottan utaltak Csehszlovákia környezet­védelmi vonatkozású megelőzési és együttműködési kötele­zet­tségeire.

JEGYZETEK

¹ Lásd fentebb is, a 2.03-2.07 szakaszokat.

² Szóbeli Jegyzék a Cseh Köztársaságtól az EK Bizottságának, 1993. március 3.; Mellékletek, 4. kötet, 117. melléklet

³ Szóbeli Jegyzék a Szlovák Köztársaság Külügy­minisztériumá­tól a Magyar Köztár­saság Nagykövet­ségének, 1993. november 15.; Mellékletek, 4. kötet, 128. melléklet.

⁴ Lásd fentebb, 2.01-2.05 szakaszok.

⁵ Cf Northern Cameroons Case, ICJ Rep 1963., 15. o. Ez tel­jesen elválik minden olyan kényszertől, melyet a monetáris arany szab meg: A Rómából 1943-ban eltávolított monetáris arany ügye, ICJ Jelentések, 1954., 32. o.

⁶ A 2(1)(a) Cikkelyben (munkálatok felfüggesztése és megszün­tetése) meghatározott kérdéssel a 9. Fejezetben foglalko­zunk; a 2(1)(b) Cikkelyben (az "ideiglenes megoldás" jogsze­rűsége) meghatá­rozott kérdéssel a 7. Fejezetben foglalko­zunk; a 2(1)(c) Cikkelyben (az 1977. évi Szerződés fel­mon­dása) meghatározott kérdéssel a 10. Fejezet­ben foglalkozunk.

⁷ Vodohospodarska Vystava sp Bratislava, Gabčíkovo-Nagymaros Projekt. A CSFR-Szlovákia Terü­letének Idei­glenes Megoldása" (Bratislava) 1993; Mellékletek, 4. kötet, 173. melléklet.

⁸ Lásd alább, 9.07 szakasz.

⁹ Lásd fentebb, 4.33-4.35 szakaszokat. Az 1976. évi Határvízi Egyezmény a határ­rendszerre vonat­kozó megállapodás, ennél­fogva ugyancsak hatály­ban van a Magyarország és a Szlovák Köztársaság között; lásd: lejjebb is, a 10.111 szakaszt.

¹⁰ 1., 3., 5., 13. sz. elvek. Lásd: E/ECE/1084 ECE/WAT­ER/38, pp 1-5.

¹¹ ECE Politikai Nyilatkozat a Vizek Nemzeti Haszn­álat­áról, 1984., 3(e) 5. elv; ECE "D" Határozat a Nemzetközi Együtt­működésről az Osztott Vízfor­rások tárgyában, 1982; ECE Charta a Talajvíz Kezeléséről, "E" Határozat (44), 1989., E/ECE/1­197, ECE/ENVWA/­12. Az 1992. évi Helsinki Egyez­mény: a Határokon Túli Vízfolyások és Nemzetközi Tavak Védelme és Használata, 1. Cikkely értel­mében: A "határokon túli vizek olyan felszíni vagy talajvizet jelentenek, melyeket két vagy több állam között jelölnek ki és amelyek át­szelik a határo­kat vagy azokon helyezkednek el..." (E/ECE/1267).

¹² UN Doc A6!6/405 (1991. szeptember 11.).

¹³ Ez a definíció abból az Ajánlásból származik, amely a határon túli szennyezéssel kapcsolatos elveket megállapítja, s amelyet az OECD Tanácsa 1974-ben fogadott el (C(74)224 sz. Ajánlás, 1974. november 14.. Ennek feltételeit számos nemzetközi okmány reprodukálta: pl. a Barcelonai Egyezmény a Földközi-tenger Védelméről a Szen­nyezéssel szemben, 1976. február 16-án, 2(a) Cikkely, (1976) 15 ILM 290, valamint az UNEP által kidolgozott egyezménysorozat a regionális tengerek védelméről; Egyezmény a Távlati Határo­kon Túli Levegőszennyezésről, Genf, 1979. novem­ber 13, 1. Cikkely (1979) 18 ILM 1442; lásd az ENSz Egyezményét a Tengeri Jogról, Montego Bay, 1982. december 10., 1(1)(4) Cikkely, (1982) 21 ILM 1261.

¹⁴ Lásd fentebb, 4.15 szakasz.

¹⁵ A "Közös Vállalkozási Tervben meghatározott eszközök" utalás értelmezéséhez lásd fentebb a 6.31. szakaszt.

¹⁶ 15. Cikkely: "biztosítja, a közös vállalkozási terv­ben meghatározott eszközökkel, hogy a Dunáb­an lévő víz nem károsodik...". Lásd fentebb, 6.13 sza­kasz.

¹⁷ 19. Cikkely: "biztosítja, a közös vállalkozási terv­ben meghatározott eszközök révén, a termé­szet­védelmi kötelezett­ségek teljesítését...". Lásd fentebb, 6.22 szakasz.

¹⁸ Lásd fentebb, 4.48 szakasz.

¹⁹ Lásd különösen, a Csehszlovák Kormányküldöttség Állás­foglalását, melyet J. Car­nogursky írt alá 1991. július 11-én; Mellékletek, 4. kötet, 52. sz. melléklet.

²⁰ A Hydroconsult jelentése a Gabčíkovo-Nagymaros Duz­zasztó Rendszerről, Bratislava, 1990. szep­tember 14. és november 12.

²¹ Lásd Mellékletek, 4. kötet, 25. mel­léklet. A magyar áláspont megjelenik a kor­mánymegbízot­tak Aide-Memoi­re-jának 1. Mel­lékletében is, Bratis­lava, 1989. szep­tem­ber 9.

²² Hydro-Québec International, Rapport d'opinion sur certains aspects du projet affectant la mise en exploitation de la centrale de Gabčíkovo. Rapport Général - Szakvélemény a projekt bizo­nyos aspektusairól a Gabčíkovoi erőmű üzembe helyezését illetően. (1990. december); Mellék­letek, 5. kötet, 9. melléklet.

²³ A 19 feltétel rövid összefoglalásául lásd a fenti 5.135 szakaszt. A teljes szöveghez lásd a Szlovák Környezet­védelmi Bizottság Nyilat­kozatát, Bratislava, 1991. június 25. (Hiv. 356/91-OSS II). A Bizottság értékeléséhez a teljesítésről lásd a Tájékoztató Közleményt (Bratislava, nd), Mellékletek, 4. kötet, 172. melléklet. Lásd fentebb is, az 5.135-5.137 sza­kaszok.

²⁴ 200. sz. Határozat, 3(b),(d)

²⁵ Szlovák Nemzeti Tanács, 246. sz. Határozat, 1992. január 31.; Mellékletek, 4. kötet, 170. melléklet

²⁶ Szlovák Nemzeti Tanács, 246. sz. Határozat, 1992. január 31.; Mellék­letek, 4. kötet, 170. melléklet.

²⁷ Equipe Cousteau, A Duna, kiért és miért? Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank, 1991. november. Zárójelentés (1993) 173-74. oldal; Mellékletek, 5. kötet, 16. melléklet

²⁸ A Magyar Tudományos Akadémia Állásfoglalása, 1983. december 20.; Mellékletek, 5. kötet, 2. melléklet.

²⁹ Ökológia és INFORT, Gabčíkovo-Nagymaros duz­zasztási tanul­mány, programlehetőségek és hatá­sok (1989. május), 17. oldal; Mellékletek, 5. kötet, 6. melléklet.

³⁰ WWF, Stellungnahme des WWF zum Staufen-Projekt Gabčíkovo-Nagymaros - A Világ Vadéleti Alapjának állásfoglalása a Gabčíkovo-Nagymaros Duz­zasztóműről - (Rastatt, 1989. augusz­tus)

³¹ Független Szakértők Bizottsága, Hardi-jelentés, Szakértői vizsgálat a Gabčíkovo-Nagymaros Duz­zasztó Rendszer ökoló­giai, környezetvédelmi, technológiai, gazdasági, nemzetközi és jogi kérdéseivel kapcsolat­ban (Budapest, 1989. szep­tem­ber, 3. és 16. o.; Mel­lékletek, 5. kötet, 8. melléklet

³² Equipe Cousteau, A Duna, kiért és miért? Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank, 1991. november. Zárójelentés (1993) 179. oldal; Mellékletek, 5. kötet, 16. melléklet

³³ Szóbeli Jegyzék a Magyar Népköztársaság Külügy­miniszté­riumá­tól a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság Nagykövet­ségének, 1989. szeptember 1.; Mellékletek, 4. kötet, 24. melléklet.

³⁴ Megállapodás a Gabčíkovo-Nagymaros Duzzasztó Rendszer fel­építé­sével és üzemel­tetésével kapcso­latos feladataikat ellátó Teljha­talmú Megbízottak közös működési szabályairól, október 11.; Mellék­letek, 3. kötet, 26. melléklet.

³⁵ Szlovák Nemzeti Tanács, 246. sz. Határozat, 1992. január 31.; Mellék­letek, 4. kötet, 170. melléklet

³⁶ (1975) 14 ILM 1292 az 1299. oldalnál.

³⁷ (1975) 14 ILM 1292 az 1308. oldalnál.

³⁸ Az EGK Környezeti Akcióprogramja, 1973. november 22., Official Journal, No. C 112, 1973. december 20. Később az 1986. február 17-ei Törvény az Egységes Európáról proklamál­ta a megelőzés elvét, (1986) 25 ILM 506 az 515. oldalon és az Európai Unióról szóló Maastrichti Szerződés 1992. február 7-én (1992) 31 ILM 247 a 285. oldalon) a 130R Cikkely 2. Szakasz értelmében: "A Közösség politikájának ... az elő­vigyázatossági elvre és arra az elvre kell épülnie, hogy megelőző akciókat célszerű végrehajtani, hogy a környezeti károkat elsősorban forrásuknál kell jóvátenni ..." A Loméi Negyedik EEC-ACP Egyezmény 35. Cikkelye, 1989. decemberben előírja, hogy ...:

"A környezeti probléma és a felvonultatandó eszközök nagy­sága azt vonja maga után, hogy a műveleteket átfogó, hosszú távú stratégia jegyében kell megvalósítani, melyet az ACP (afrikai, karibi és csendes-óceáni - keleti parti - országok - a ford. megj.) országok dolgoznak ki és hajtanak végre nemzeti, regionális és nemzetközi szinten, nemzetközi támo­gatással.

E célból a Felek megegyeznek abban, hogy tevékeny­ségeikben prioritást adnak:

- megelőzésnek, hogy elkerüljék a cselekvési programjaik követ­kez­ményeként előálló káros környezeti hatásokat..."

(1990) 29 ILM 783 a 816. oldalon.

³⁹ 1992. június 14., UN Doc A/CONF 151/26, 1. kötet, 8. o.

⁴⁰ UN Doc UNGA A/C 23­7/18 (II. Rész) 1. Függelék

⁴¹ UN Doc UNEP/Bio.Div/CONF/L.2.

⁴² 7. elv. Lásd (1990) 20/3 Környezetpolitika és -jog 100.

⁴³ Lásd pl. a Balti-tenger Tengerészeti Környezetének Védel­méről szóló Egyez­ményt, Helsinki, 1992. április 9., 3(2) Cikkely; az Atlanti-óceán Észak-Keleti Övezetének Tengeré­szeti Környezet­védelméről szóló Egyez­mény, Párizs, 1992. szeptember 22., 2(2)(a) Cikkely (1993) ILM. 1069; a Ve­s­zélyes Hulladékok Afrikai Behozatali Tilalmáról és a Határo­kon túli Mozgásuk Ellenőrzéséről és Kezelésükről Afrikán belül szóló Egyezmény, Bamako, 1991. január 29., 4(3)(f) Cikkely (1992)31 ILM. 163; a Maas­trichti Szerződés az Euró­pai Unióról, 1992. február 7. (1992) 31 ILM 247, 285. o.), 130R Cikkely 2) szakasz (fentebb a 6.53 szakaszban idézve).

⁴⁴ A Határokon Túli Vízfolyások és Nemzetközi Tavak védelméről és Használa­táról szóló Egyezmény, Helsinki, 1992. március 17. (1992) 31 ILM 1312.

⁴⁵ Trail Smelter Arbitration (1935) 3 UNRIAA 1911 az 1938. oldalnál

⁴⁶ UN Doc A/Conf48/14/Rev.2

⁴⁷ (1975) 14 ILM 1307.

⁴⁸ UN Doc UNEP/IG 12/(1978), 1. Elv; újranyomva (1978)-ban 17 ILM 1097

⁴⁹ Környezeti és Fejlesztési Nyilatkozat, UNCED, UN Doc A/CONF.15/15, 7. Elv; Keretegyezmény az Éghajlatváltozásról, UNGA, UN Doc A/C 237/18 (II: Rész) 1. Függelék, preambulum, 3(1)(2), 4. Cikkely; Egyezmény a Bioló­giai Sokféleségről, UN Doc UNEP/Bio.Div/CONF/L.2., 5. Cikkely; Nem-kötelező Erejű Hiteles Elvi Nyilatkozat Globális Konszenzusról az Erdők Valamennyi Típusának Gazdálkodásáról, Konzerválásáról és Tartós Fej­lődéséről, UNCED, UN Doc A/CONF.151/6/Rev.1.

⁵⁰ Lásd fentebb, 4.55 szakasz.

⁵¹ Magyarország és Csehszlovákia közötti tárgyalások végleges jegyzőkönyve, 1954. november 2. - december 2., a Duna hidro­lógiai energiájának hasznosításá­ról Devin és Visegrád között, 1. Melléklet.

⁵² Lásd fentebb, a 3.130, 3.144, 3.155, 3.162-3.163, 3.166, 3.171, 3.175, 3.181, 3.183 szakaszokat.

⁵³ Lásd pl. Németh magyar miniszterelnök levelét M. Calfa csehszlovák miniszter­elnökhöz 1990. január 10-én; Mellék­letek, 4. kötet, 32. melléklet; a Magyar Kormány ajánlata 1991. április 22-én; Mellékletek, 4. kötet, 50. melléklet; Levél Mádl F. magyar minisztertől a Szlovák Köztársaság miniszterelnökének, J. Carnogursky-nak, 1991. október 8-án; Mellékletek, 4. kötet, 63. sz. melléklet; Mádl F. magyar miniszter levele J. Vavrousek-nek, a Cseh és Szlovák Szövet­ségi Köztársaság környezetvédel­mi miniszterének 1991. decem­ber 6-án; Mellékletek, 4. kötet, 68. melléklet.

⁵⁴ Lásd fentebb, 3.144-3.145 szakaszok.

⁵⁵ Antall J. magyar miniszterelnök levele M. Calfa csehszlovák miniszterel­nöknek 1992. február 26-án; Mellékletek, 4. kötet, 75. melléklet.

⁵⁶ Halászati jogok esete (fő szempontok) ICJ Rep 1974., 200 o. Lásd a 205 oldalt is.

⁵⁷ Északi-tengeri Kontinentális Talapzati Ügyek (ICJ Rep 1969., 6. o. a 48. oldalnál

⁵⁸ Lásd pl. Szóbeli Jegyzék a Magyar Külügyminisztériumtól a Csehszlovák Nagykövetség­nek, 1989. szeptember 1.; Mellék­letek, 4. kötet, 24. melléklet: Szóbeli Jegyzék a Magyar Külügyminisztériumtól a Csehszlovák Nagykövetségnek, 1989. november 30.,; Mellékletek, 4. kötet, 30. melléklet; Aide Memoire a kormányzati teljhatalmú megbízottak közötti ülés­ről, Bratislava, 1991. január 9. Mellékletek, 4. kötet, 41. mellék­let, a Magyar Kormány javaslatai, 1991. április 22., Mellékletek, 4. kötet, 49. Melléklet

⁵⁹ (1957) 12 UNRIIA 285 a 308. oldalnál. Az ítélet angol fordí­tása az ILC Ybk-ban jelent meg, 1974, II. kötet, 194. o.

⁶⁰ ICJ jelentések, 1974., 202. o.

⁶¹ Ibid, 202-203. o.

⁶² A szlovák miniszterelnök, J. Carnogursky levele Mádl F. tárcanélküli miniszt­ernek, 1991. szeptember 19.; Mellék­letek, 4. kötet, 62. mellék­let.

⁶³ Szóbeli Jegyzék a Magyar Kormánytól a Cseh és Szlovák Szö­vetségi Köztársaság Nagykövetségéhez, Budapest, 1991. július 30.; Mellékletek, 4. kötet, 57. melléklet.

⁶⁴ Lásd Mellékletek, 4. kötet, 72. melléklet.

⁶⁵ Antall J. magyar miniszterelnök levele M. Calfa csehszlovák miniszterelnöknek, 1992. február 26.; Mellékletek, 4. kötet, 75. melléklet. Egy megállapodás-tervezet mellékelve volt ehhez a levélhez, közös szakértői bizottság felállításáról ren­delkezve.

⁶⁶ Vasúti közlekedés Litvánia és Lengyelország között. (1931) PCIJ Sorozat A/B 42. sz., 116. o., idlzte a Bíróság az Északi-tengeri kontinentális talapzati esetekben, ICJ Rep 1969., 47-48. o.

⁶⁷ Halászati jogok esete (fő szempontok) ICJ jelentések, 1974., 214. o.

III. RÉSZ

7. fejezet

A DUNA ELTERELÉSE

A SZAKASZ -AZ ELTERELÉS HATÁSAI

7.01. 1992. október 23‑i kezdettel négy napon át dolgoztak éjjel‑nappal a Duna dunacsúni elrekesztésén, és ennek során a folyó vízét egy a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság Területén megépített elkerülő csatornába terelték.

7.02. Az elterelés azonnal káros hatásokat váltott ki Magyarország területén, és folyamatos fenntartása további károkat okoz, s jelentős kockázati tényezőt jelent hosszú távon a mezőgazdaság, az erdőművelés és a környezet károsodása szempontjából, és különösen is ag­godalomra ad okoz a régió alatt elhelyezkedő vízhordozó rétegek jövője. Az okozott és a fenyegető károkat az 5. Fejezetben foglalták össze.

7.03. Ez a fejezet szól arról, hogy az elterelés az államközi szerződések (B. Szakasz) és az általános nemzetközi jog (C. Szakasz) szempontjából egyaránt törvényellenes, továbbá kimutatja, hogy megvalósításának nem volt jogos oka (D. Szakasz). A hansúly egyszerre lesz az elterelés törvénytelenségén, valamint a kivitelezés módjának jogtalanságán. A 8. Fejezetben esik majd szó Szlovákia felelősségéről az elterelést illetően.

B. SZAKASZ A DUNA ELTERELÉSÉNEK TÖRVÉNYTELEN VOLTAAZ ÉRVÉNYBEN LÉVŐ ÁLLAMKÖZI SZERZŐDÉSEK SZEMPONTJÁBÓL

7.04. Sok olyan (államközi) szerződés létezik, amely kizárja, hogy a Duna elrekesztése törvényes legyen. Mindenekelőtt maga az 1977‑es Szerződés, valamint a Közös Építési Tervre vonatkozó 1976. május 6‑i Megállapodás. Másodszor az 1976.május 31‑i Határvízügyi Konvenció. Harmadszor, léteznek kétoldalú és többoldalú egyezmények, melyek például a dunai nemzetközi hajózást szabályozzák, valamint azok, amelyek a két állam között húzódó határt ismertetik.

7.05. E három csoportba sorolható megállapodások megszegése történt három kirívó módon: Először az államközi szerződések egyik alapvető szabálya, az együttműködési kötelezettség sérült. Ez a kötelezettség lényegében azonos azzal az általánosan elfogadott szabállyal, hogy kötelező együttműködnie két, a Dunán mint természeti kincsen osztozó államnak. Másodszor, megszegtek bizonyos államközi szerződésekben vállalt kötelezettségeket, ideértve a természeti környezet védelmére, a vízszennyezés megelőzésére, a Duna vízminőségének megőrzésére (beleértve a talajvízet is) és a halászati jogok védelmére vonatkozó kötelezettségvállalásokat. Végül, a Duna egyoldalú elterelése megszegte Csehszlovákiának a Dunával mint határfolyóval szembeni kötelezettségvállalásait. Ezen kötelezettségvállalások közül Szlovákia is többet figyelmen kívül hagyott 1993. január 1‑je után.

(1) EGYÜTTMŰKÖDÉSI KÖTELEZETTSÉG

7.06. Ezen emlékeztetőben már rámutattunk arra, hogy a nemzetközi jogban szokásos módon érvényesül az együttműködési kötelezettség olyan esetekben, amikor a közös környezet vagy egy közös természeti kincs az egyezmény tárgya. A vontakozó szerződésbeni rendelkezések magukba is zárják ezeket az általános kötelezettségeket, és a két felet kötelezik az együtt­működésre.

7.07. Az 1977‑es Szerződés ezt a kötelességet azzal kötötte össze, hogy általános együtt­működési rendszert hozott létre ‑ "közös beruházásról", "közös vállalkozásról" beszél a két fél között, s Gátrendszert pedig "egy és oszthatatlan üzemelési rendszernek" nevezi, melynek során a Dunával kollektív módon gazdálkodnak.

7.08. Az 1976‑os Határvízi Konvenció világosan kimondja, hogy nem szabad egyoldalú tevékenységet folytatni. Szabályozni kíván "minden a határvízekkel kapcsolatos olyan vízgazdálkodási tevékenységet, amely megváltoztatja a vízek természetes állapotát, különös tekintettel a folyóvízek szabályozására, tározók és gátak építésére... a felszíni és felszín alatti vízek szennyezéstől való megóvására, vízienergiával összefüggő fejlesztésekre". A 3. Cikkely "Általános kötelezettségek" cím alatt kifejezetten leszögezi:

"A szerződő felek ezennel elkötelezik magukat arra, hogy:

a) nem folytatnak kölcsönös megállapodás nélkül olyan vízgazdálkodási tevékenységet, amely hátrányosan érintheti a közösen rögzített vízügyi viszonyokat;

....

c) kölcsönösen tájékoztatják egymást olyan hosszú távú vízgazdálkodási terveikről, amelynek következtében [a Konvenció által érintett területeken] megváltoznak a vízügyi viszonyok..."

7.09. A 7. Cikkely kimondja, hogy "a szerződő felek illetékes hatóságai ellátják egymást a műszaki adatok fontos hatás‑adataival". A 11. Cikkely külön kimondja a feleknek azon kötelezettségét, hogy rendkívüli vízszennyezés esetén értesítik a másik felet.

7.10. A csehszlovák‑magyar közös határral foglalkozó 1976‑os Együttműködési és Kölcsönös Segítségnyújtási Egyezmény ugyancsak tartalmazza a tájékoztatás kötelezettségét. A 4. Cikkely például mindkét állam határ‑ügyekkel foglalkozó képviseletétől: "e) tájékoztassa a másik fél határ‑ügyekkel foglalkozó képviseletét minden olyan, a határ közelében folytatott tevékenységről, amely a másik ország területén kárt okozhat, életeket veszélyeztet, veszélyezteti a lakosok javait vagy egészségét..."

7.11. Ezek a szerződésbeni rendelkezések világosan részletezik, hogy a feleknek milyen eljárások szerint kell eljárni, amikor a közös vizeket használják: előzetes tájékoztatás, konzultáció, tárgyalások, közös megállapodás. Magyarország folyamatosan tartotta magát a konzultációra és tárgyalásokra vállalt kötelezettségeihez, és ez különösen is igaz 1989‑től ‑ erre mindenütt rámutatunk ebben a Memorialban.

7.12. Csehszlovákia nem tett eleget ezeknek a kötelezettségvállalásoknak, amikor nem volt hajlandó felfüggeszteni a C Változat munkálatait, és függővé tenni azokat tárgyalások útján megállapított feltételektől, és annak ellenére tette ezt, hogy erre 1989‑től folyamatosan Magyarország, 1992‑ben pedig az EK Bizottság tagja, Andriessen úr felszólította. Csehszlová­kia ezen kívül mindvégig visszautasította, hogy a C Változat megfelelő műszaki adatait megossza. Az információszolgáltatás elutasítása aligha a legmegfelelőbb válasz a tárgyalásokra való ismételt meghívásokra, különösen akkor nem, ha ezek a meghívások 1989. tavasza és 1992. májusa között a magyar fél részéről egyre több engedménnyel társultak.

7.13. Ez az önfejű magatartás világosan ellenkezik a 7.07 ‑ 7.10 bekezdésben említett államközi szerződések szellemével és betűjével. Ugyanis valamennyi kifejezetten megkívánja az együttműködést, még abban az esetben is, ha a felek kötelezettségvállalásuk teljesítése során váratlan nehézségekbe ütköznek. A felek elkötelezték magukat arra, hogy kölcsönösen tájékoztatják egymást és tárgyalásokat folytatnak.

7.14. A C Változat egyoldalú megvalósítása volt a válasz a magyar fél ismételt tárgyalási ajánlataira, ami Csehszlovákia nemzetközi kötelezettségvállalásainak súlyos megszegését jelentette.

7.15. Emlékeztetnünk kell arra, milyen jelentős eltérések vannak az Eredeti Projekt és a C Változat között. Az Eredeti Projekt, mint az több kétoldalú szerződésben is megfogalmazást nyert, olyan gátrendszert alkot, ami lehatárolja a tározót és magában foglalja a dunakiliti (Magyarország) zárógátat, aminek segítségével a Duna víze egy csatornán keresztül a bősi vízierőművet táplálja. Ezzel szemben a C Változat egy másik, szlovák területen, Dunacsúnnál megépített tározót tartalmaz, új gátakat, amik módosítják a tározó jobb partját, valamint egy 11 km hosszú földtöltést, amely a Duna bal partját követve 10 kilométerrel áthelyezi a hajózó főútvonalat.

7.16. A C Változat legszembeszökőbb eltérése az, hogy minden létesítménye szlovák területen van, míg az Eredeti Projekt szerint az építmények közös csehszlovák‑magyar irányítás alatt lettek volna. A C Változat tehát lehetetlenné teszi Magyarország számára, hogy bármilyen formában ellenőrzést gyakoroljon a gátrendszer felett, s közben rongálja Magyarország természeti kincseit, környezetét, és kárára van a magyar lakosságnak.

(2) A KÖRNYEZET VÉDELMÉNEK KÖTELEZETTSÉGE

(a) A természeti környezet megóvása

7.17. Csehszlovákia azt állította (most pedig Szlovákia állítja), hogy az 1977‑es Szerződés az elterelés időpontjában érvényben volt. Ennek ellenére a C Változat égbekiáltó módon szemben áll az 1977‑es Szerződés rendelkezéseivel, s ez érvényes a tervezésre/kivitelezésre és az üzemeltetésre egyaránt. A 15. Cikkely például arról rendelkezik, hogy a felek kötelesek biztosítani, "hogy a Duna vízminősége nem károsodik". Ez a kitétel egyaránt vonatkozik a folyó fősodrának vizére, és a folyamhoz kötődő talajvízre. Ez legalább a szennyezés és a komoly szennyezési kockázat megtiltását jelenti.

7.18. A 19. Cikkely megkívánja a természet megóvásával kapcsolatos kötelezettségvállalások megtartását, ami elsősorban az 1976‑os Közös Építési Terv megállapodásának 2. Függelékével cseng egybe. Amikor a "kutatási munkák megosztásáról" szól, Csehszlovákiát külön megbízza azzal, hogy "folytasson részletekbe menő vizsgálatokat a gátrendszer környezetre gyakorolt hatásaival kapcsolatban". Csehszlovákia nem teljesítette az ilyen irányú kötelezettségvállalását, nem készítette el az Eredeti Projekt hatásvizsgálatait, és ezt akkor is elmulasztotta, amikor a C Változat létesítése mellett foglalt állást.

7.19. Az 1977‑es Szerződés 20. Cikkelye ‑ VII. Fejelzet ("A természet védelme") ‑ külön is foglalkozik a "halászati jogok védelmével".

7.20. Az 5. Fejezet foglalta össze azokat a tényleges és potenciális károkat, amiket a C Változat megépítése és működtetése okozott, felsorolta továbbá ennek a közegészségre, talajvízminőségre, felszíni vízekre, talajra, növény‑ és állatvilágra (elsősorban a halakra) és a régió általános ökológiai egyensúlyára tett hatásait. A C Változat nyilvánvalóan ellentétben áll az 1977‑es Szerződés erre vonatkozó rendelkezéseivel.

7.21. Az 1992. októberében még hatályos államközi szerződésekről szólva meg kell említeni, hogy Csehszlovákia megsértette az 1976‑os Határvízi Konvenció több pontját. Például a 11. Cikkelyt, amely a felektől megköveteli, hogy "tegyenek erőfeszítéseket a határvízek tisztaságának megőrzésére". Mint arra az 5. Fejezetben rámutattunk, a C Változat megvalósítása, melynek része a dunacsúni zárógát, és a 11 km hosszú földtöltés a Duna bal partján, nem tekinthető ezen vízek tisztasága megőrzésére tett erőfeszítésnek.

(b) Vízügyi projektek indítása

7.22. A természeti környezet megóvásának általános kötelezettségét együtt kell nézni az 1976‑os Határvízi Konvenció 6. Cikkével, amely kimondja, hogy "a szerződő felek... gondoskodjanak a saját területükön található vízügyi létesítmények és a határvízeknél elhelyezett egyéb berendezések karbantartásáról és jó állapotáról". Aligha felelt meg a Cikkely ezen követel­ményének a C Változat elhamarkodott és veszélyes kivitelezési módja.

(c) A vízkinccsel történő gazdálkodás

7.23. Az a csehszlovák (és most már szlovák) állítás, mely szerint az 1977‑es Szerződés még most is érvényben van, ellentétes a ténnyel, hogy a Dunacsún és Dunakiliti közötti szakaszon elvonták a víz túlnyomó hányadát. Az 1977‑es Szerződés 14. Cikkelye a feleket arra kötelezi, hogy tartsák egyensúlyban az eredeti hajózó csatorna és a Gátrendszer között a víz mennyiségét, és ennek érdekében a Közös Építési Tervben erről kössenek külön megállapodást. Csak ezen követelmény teljesülésén belül engedhető meg hogy valamelyik fél "előzetes értesítés nélkül" vonjon el vízet a Dunából.

7.24. A Közös Építési Tervben eredetileg megállapodott egyensúlyt csak azon tárgyalások útján lehetett volna megváltoztatni ‑ még az elterelés előtt ‑, amit Magyarország Csehszlovákiánál mindvégig szorgalmazott. Ezzel együtt érvényes az az alapelv, mely szerint a Dunából történő bármilyen egyoldalú vízelvonás ‑ különösen, ha ez annyira súlyos mértékű, mint a C Változat esetében ‑ szöges ellentétben áll az 1977‑es Szerződés betűjével és szellemével.

7.25. Ami pedig az 1992. októberében érvényben lévő szerződéseket illeti ‑ az 1976‑os Határvízi Konvenció megköveteli a szerződő államoktól, hogy "tartsák jó állapotban a határvízeknek számító folyóvízek, tározók medrét, tartsák karban az ezekhez tartozó, saját területeken felállított létesítményeket és berendezéseket, és ezeket működtessék olyan módon, hogy azzal a másik félnek kárt ne okozzanak".

7.26. A 3(1)(b) Cikkelynek ez az utolsó része igen nagy jelentőségű, mert azt mutatja, hogy a felek már az 1977‑es Szerződés megkötése előtt is kötelező érvényűnek ismerték el azt az általánosan elterjedt szabályt, amely megtiltja a határközi környezet rongálását; ez pedig a földterületek károsodásmentes használatának elvéből vezethető le (sic utere tuo ut alienum non laedas), amit a Stockholmi Deklaráció 21 alapelvének egyikeként fogalmaztak meg.

7.27. Ez a szerződésbeli rendelkezés ezt az általánosan elfogadott szabályt alkalmazza a Magyarország és Csehszlovákia közötti határkörzetre, és ennek a kötelezettségvállalásnak Szlovákia, mint a határegyezmények jogutóda, örököse lett. Szlovákia nem érvelhet komolyan azzal, hogy ezt a rendelkezést, valamint a földterület rongálás nélküli használatának alapelvét felfüggesztette az a kockázat és tényleges kártétel, amely mindkét ország környezetét érhette volna vagy ténylegesen érte.

(d) A megállapodásokban lefektetett határvonal

tiszteletben tartása és védelme

7.28. A Duna egyoldalú elterelése megsértett egy másik államközi szerződésben vállalt kötelezettség csoportot is, ez pedig a két állam között húzódó lefektetett nemzetközi határok kérdésköre.

7.29. Egy két állam között húzódó, nemzetközi szerződésekben lefektetett határvonal tisztelete egy erőteljesen érvényesülő, hosszú múltra visszatekintő szokásjog‑rendszerre vezethető vissza, amit beleépült a Csehszlovákia és Magyarország között megkötött kétoldalú megállapodásokba, valamint olyan bilaterális megállapodásokba, amiknél e két ország aláíró volt.

7.30. Bár az 1977‑es Szerződés nem számít határegyezménynek (mert a felek között egy a határtól elkülönítetten üzemelő Gátrendszerrel kapcsolatos kötelezettségvállalási rendszert fektetett le), ám tartalmaz egy rendelkezést az államhatár vonalának meghatározásáról a Gátrendszerrel összefüggésben. A 22(1)(a) Cikkely kifejezetten jelzi, hogy a határvonal "változatlan marad" és megismétli a határvonalnak a két állam között húzódó határvonalra vonatkozó, kétoldalú szerződésekben is lefektetett meghatározását: "a folyó jelenlegi hajózó főútvonalának középvonala".

7.31. A 22. Cikkely elismeri, hogy a határ más vonalának felvázolása, még a legkisebb változtatás esetén is, csak új megállapodással lehetséges. Továbbá a felek 1977‑ben pontosan körülírták, hogy milyen mértékig megengedhető a Duna határfolyó jellegében eszközlendő változás foganatosítása. Csehszlovákia eljárása a C Változat esetében aligha volt összhangban az 1977‑es Szerződéssel. Először azért, mert a határon elvégzett munkálatok egyoldalúak voltak. Másodszor: mert a C Változat 10 km hosszan eltolta egy kizárólag az ő területükön megépített új mederbe a régi meder hajózó útvonalát. Csehszlovákia egyoldalú lépése olyan módon változtatta meg a határ jellegét, amire az 1977‑es Szerződés természetesen soha föl nem jogosította.

7.32. Az 1976‑os Határvízi Konvenció pontos meghatározást tartalmaz "az államhatár, annak jellege és megjelölésének módja" vonatkozásában.

7.33. A 4(1) Cikkely például kijelenti, hogy a felek "a határvizeket, s az azzal összefüggő, saját területökön található építményeket, létesítményeket és berendezéseket jó állapotban tartják".

7.34. 4(2) Cikkely továbbá kimondja: "a határt kijelölő jelek vagy más olyan jelek elvitele vagy elmozdítása, amelyek az államhatárt határozzák mag vagy jelölik, a szerződő felek illetékes hatóságainak előzetes jóváhagyása nélkül tilos a vízgazdálkodási tevékenység munkálatai során. A határjelek és mérő jelzések megóvandóak az ilyen tevékenység közben a károsodástól".

7.35. A 4(3) Cikkely még hozzáteszi:

"Az olyan vízgazdálkodási tevékenység, amely az államhatár jellegének megváltoz­tatásával jár együtt, csak akkor lehetséges ,ha a szerződő felek vonatkozó törvényei és jogszabályai ezt lehetővé teszik."

7.36. Az 1976‑os Konvenció 4. Cikkelye teljesen világossá teszi, hogy a szerződő felek kötelesek a határvízek jó állapotát megőrizni, és előzetes megállapodás nélkül nem változtathatják meg a határ vonalát. A 4(3) Cikkely világosan alkalmazandó erre az esetre, hiszen kétség sem merülhet fel afelől, hogy a C Változat megépítése "vízgazdálkodási tevékenység" volt.

7.37. Az 1977‑es Szerződés azon ‑ 22(1)(a) Cikkelyben megfogalmazott ‑ kijelentése, mely szerint "a határ helyzetét a folyó hajózó fővonalának közepe határozza meg" egyszerű utalás a Trianoni Békeszerződésre, a Párizsi Békeszerződésre, valamint az 1956‑os magyar‑csehszlovák államközi szerződésre, amely az államhatárokat körülírja.

7.38. A Trianoni Szerződés ezt szögezi le az államhatár vonaláról, hogy az a "le cours principal de navigation du Danube". A határt ennél is pontosabban írja körül a Párizsi Szerződés, amint azt a Magyar‑Csehszlovák határmegállapító Bizottság 1948. október 11‑i ülésén fölvett Záró Jegyzőkönyv I. sz. Kiegészítő Jegyzőkönyve értelmezi:

"Érvényben marad az 1922‑1925‑ös meghatározás eredeti változata a II. Dunai Határszakaszra vonatkozóan, mely szerint a határ a folyóvölgy fenekén húzódik, ott, ahol legalacsonyabb vízállásnál a folyó hajózható főmedre található."

7.39. Továbbá az 1956‑os Szerződés 2(3) Cikkelye az államhatárról így fogalmaz:

"Azokon a részeken, ahol a határ vonala vízen halad keresztül, nem hajózható folyók, csatornák, folyóvízek esetén a meder közepén, hajózható folyók esetén pedig a hajózható főmeder közepén húzódik legalacsonyabb vízállásnál."

7.40. 1920‑tól kezdődően ezeket a szerződésbeni rendelkezések alapján következetesen a hajózó főmederrel azonosították a határvonalat. A C Változat megépítésének hatásaként a Duna hajózó főmedre az új, mesterséges csatorna. Az új hajózó csatorna ma egyedül szlovák területen halad, és ezáltal Szlovákiának további eszköz van a kezében arra, hogy nyomást tudjon gyakorolni a folyásirányban lejjebb fekvő országokra.

7.41. Végül, Csehszlovákia figyelmen kívül hagyott egy másik multilaterális egyezményt ‑ ha nem is annak betű szerinti értelmét, de szellemét mindenképpen: az 1948‑ban Belgrádban elfogadott Dunai Konvenciót. Az ezt aláíró államokban ‑ egyáltalán nem meglepő módon ‑ fel sem merült, hogy a természetes folyómedret bárki is el akarja terelni. A Konvenció ezért nem is tiltja kifejezetten az egyoldalú elterelést. Általános szellemisége ugyanakkor barátságos együttműködést, megállapodásra törekvést szorgalmaz, s ezért kizárja valamelyik fél egyoldalú kezdeményezéseit, különösen ott, ahol a dolognak igen súlyos következményei vannak.

7.42. Az együttműködés szelleme tükröződik például a 3. Cikkelyben, amely két ország határterületén előre nem látott körülmények nyomán szükségessé váló munkálatokkal foglalkozik. A belgrádi Konvenció még egy ilyen helyzetben is kifejezettem megköveteli, hogy ezeket a munkálatokat csak azután kezdjék el, hogy erről a partmenti államok megállapodást kötnek.

7.43. A C Változat megépítésével Csehszlovákia figyelmen kívül hagyta azon nemzetközi kötelezettségvállalását, hogy Magyarországgal együtt kell működnie, mert ez következik a partmenti szomszéddal közösen aláírt valamennyi államközi szerződésből, ha a közös természeti kincs, a Duna hasznosításáról van szó.

C. SZAKASZ - AZ ELTERELÉS TÖRVÉNYTELENSÉGE AZ ÁLTALÁNOS NEMZETKÖZI JOG SZERINT

7.44. A Duna vízének csehszlovák elterelése az általános nemzetközi jog elveit is megsértette. A Csehszlovák Kormány nem tartotta tiszteletben azt az elvet, hogy egy másik államnak nem szabad környezeti károkat okozni. Magyarországot nem tájékoztatta megfelelően és időben szndékairól, és cselekedetei nyomán világos, hogy szomszédjának környezeti károkat okozott annélkül, hogy közben kihasználta volna a felkínált konzultációs lehetőségeket. Saját környezetvédelmi törvényeit sem tartva tiszteleben, Magyarország kárára megvalósította az elterelést, és nem tartotta magát a közös természeti kincsek egyenlő arányú kihasználásának elvéhez. Végül, azt az elvet sem tartotta be, mely szerint Magyarországnak állandó rendelkezési joga van az egyik legfontosabb természeti kincse felett.

(1) A HATÁROKON TúL NEM OKOZHATóK KÖRNYEZETI KÁROK

7.45. A nemzetközi jog egyik legalapvetőbb környezeti jogokra vonatkozó normáját 1972‑ben az Emberi Környezet Stockholmi Konferenciájának Deklarációja 21 Elvében fogalmazták meg. Az államoknak, az ENSZ Alapokmányával és a nemzetközi joggal összhangban "kötelessége biztosítani, hogy területi joghatóságukon vagy ellenőrzésükön belül más állam számára nem okoznak kárt..."

7.46. Bár a Stockholmi Deklaráció szövege nem kötelező erejű, ez az alapelv gyökeret vert a különféle nemzetközi bíróságok ítéleteiben. Ez a tény részben a Trail Smelter‑féle választott­bírósági ítéletből származik, amely megerősíti:

"egyetlen állam sem használhatja a saját területét oly módon ‑ és ezt másoknak sem teheti lehetővé ‑, hogy kibocsátott gőzökkel/füstökkel más államok területén élő személyeknek, tulajdonoknak vagy az abban élőknek okozzon sérülést, ha ennek komoly következményei lehetnek, és ha ezeket a sérüléseket világos és meggyőző bizonyítékok támasztják alá."

7.47. Ez az alapelv megerősítést nyert egészen más összefüggésben ennél a Bíróságnál is a Korfu‑csatorna Ügy esetében, amikor ez a kijelentés hangzott el:

"Minden államnak kötelessége, hogy szándékosan ne engedje, hogy területét más állam érdekeit sértő módon használják fel."

7.48. A Lac Lanoux választottbírósági döntés is a határmenti szennyezések problémakörére célzott, annak ellenére, hogy ebben az esetben nem volt szó vízszennyezésről. A bírósági határozat kimondta:

"On aurait pu soutenir que les travaux auraient pour conséquence une pollution définitive des eaux du Carol, ou que les eaux restituées auraient une composition chimique ou unetempérature, ou telle autre caractéristique pouvant porter préjudice aux intéręts espagnols. L'Espagne aurait alors pu prétendre qu'il étaitporté atteinte, contrairement ŕ l'Acte additionel, ŕ ses droits. Ni le dossier, ni les débats de cette affaire ne portent la trace d'une telle allégation..."

7.49. A későbbiekben az ítélet jelezte, hogy milyen következményei lehetnek az ilyen jellegű szennyezésnek:

"...en admettant qu'il existe un principe interdistant ŕ l'Etat d'amont d'altérer les eaux d'un fleuve dans des conditions de nature ŕ nuire gravement ŕ l'Etat d'aval, un tel principe ne trouve pas son application dans la présente espčce, pisqu'il a été admis par le Tribunal, ŕ propos de la premičre question examinée plus haut, que le project françaisn'altčre pas les eaux du Carol."

7.50. Későbbi események a 21 Elvet a nemzetközi jogban általánosan elfogadott szabályként erősítették meg. Különösen az Egyesült Nemzetek különféle megnyilatkozásaiban, s egyéb nemzetközi szervezetekben és konferenciákon fogadták el a Deklarációt. Számos nemzetközi szerződésben is tükröződik. Ezek közül egy, az 1979‑es a Nagytávolságú Határközi Légszennyezés megismétli a Stockholmi Deklaráció 21 Elvét, kijelentve, hogy az "kifejezi ezekben az ügyekben az államok közös meggyőződését".

7.51. A Határvizek és Nemzetközi Tavak Védelméről és Használatáról szóló Helsinki Konvenció (1992. március 17.) általánosan kötelező érvényűnek fogadja el azt a követelményt, hogy nem szabad ezen a sajátos területen sem kárt okozni más államoknak:

"1. A felek megtesznek minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy megelőzzenek, kézben tartsanak és csökkentsenek minden határközi kihatást.

2. A felek különösen is megteszik a szükséges intézkedéseket az alábbiak vonat­kozásában:

(a) Megelőzik, kézben tartják és csökkentik az olyan jellegű vízszennyezést, aminek várhatóan határközi kihatása van;

(b) Biztosítják, hogy a határközi vízeket oly módon hasznosítsák, hogy közben szem előtt tartják az ökológiai megbízhatóságot, az ésszerű vízgazdálkodást, a vízkincs megőrzése és a környezetvédelem igényét;

(c) Biztosítják, hogy a határvízek ésszerűen és méltányos módon kerüljenek hasznosításra, külön figyelembe véve ezek határközi jellegét, ha olyan tevékeny­ségről van szó, amelynek várhatóan határközi hatása lesz;

(d) Biztosítják ‑ ahol szükséges ‑ az ökológiai rendszerek megóvását és helyreállítását."

7.52. A Nemzetközi Folyók Vízeinek Felhasználásáról szóló úgynevezett Helsinki Szabályok már 1966‑ban kimondták:

"(1) Egy nemzetközi vízgyűjtő terület vízeinek méltányos hasznosításával kapcsolatban érvényes elvnek megfelelően egy állam

(a) köteles megelőzni a vízszennyezés minden új formáját, vagy a meglévő vízszennyezési szint növekedését egy nemzetközi vízgyűjtő medencében, ha az jelentős károkat okozna ugyanazon vízgyűjtő medence valamely másik államának, és

(b) ha a vízgyűjtő medencében szennyezés történik, köteles minden ésszerűen elvárható intézkedést meghozni annak mérséklésére olyan mértékig, hogy jelentős kár ne érje ugyanazon vízgyűjtő medence valamely másik államát."

7.53. Egy másik tudományos testület, az Institut de Droit International egy 1979. szeptember 12‑én elfogadott határozatában ugyanezt az elvet hangsúlyozta, és ezt kifejezetten összekapcsolta az 1972‑es Stockholmi Deklaráció 21 Elvének megfogalmazásával:

"Article II. Dans l'exercice de leur droit souverain d'exploiter leurs propres ressources selon leur politique d'environnement et sans préjudice de leurs obligations conven­tionelles, les Etats ont le devoir de faire en sorte que leurs activités ou celles exercées dans les limites de leur juridiction ou sous leur contrőle ne causent pas, au‑delŕ de leurs frontiéres, de pollution aux eaux des fleuves et des lacs internationaux."

7.54. Ugyanezen elvek megfogalmazását meg lehet találni az ENSZ európai ügyekkel foglalkozó Gazdasági Bizottságának Deklarációiban és Határozataiban.

7.55. A Nemzetközi Jogi Bizottságnak a Nemzetközi folyóvízek nem hajózás céljából történő hasznosítására vonatkozó Határozattervezete a 7. Cikkelyben (Méltánytalan károk nem okozásának kötelezettsége) összefoglalja a nemzetközi jog álláspontját ebben a kérdéskörben:

"A partmenti országok kötelesek olyan módon hasznosítani a nemzetközi folyóvizet, hogy azzal ne érjen kár valamely másik vízparti államot."

7.56. Világos, hogy a Duna elterelése és az ebből származó kockázatok jelentős környezeti károkat okoztak Magyarországnak. A Szigetközben csökkent a talajvíz szintje, és súlyos hatásai vannak a jelenlegi vízmegosztásnak. Hosszú távon igen nagy vízkincs forog kockán. A talajvizek dinamikája miatt a jövőben a károk teljes erővel fogják kifejteni hatásukat. A szennyezéssel összefüggő koncepció magában foglalja annak kockázatát, hogy a szennyező anyagok megjelenése károsítani fogja a környezetet. Ez a jelen esetben azt jelenti, hogy károsodnak a felszín alatti vizek, amik pedig az egész régió hidraulikai rendszerének lényeges elemét alkotják.

(2) AZ ELŐZETES ÉRTESíTÉS ÉS KONZULTÁCIó KÖVETELMÉNYE

7.57. Ha egy állam olyan tevékenységek elvégzésére vagy elvégeztetésére készül, amelyekkel kapcsolatban számítani lehet arra, hogy ezek alkalmasak arra, hogy egy másik állam környezetére jelentős hatást gyakoroljanak, akkor e projekttel kapcsolatosan tájékoztatnia kell azt az államot. Természetes kiegészítője az esetlegesen káros következményekkel járó projektről szóló előzetes értesítésnek az, hogy az érintett állam kérésére konzultálni kell. Ezt a kötelezettséget sok nemzetközi okmány elismeri, és megfogalmazást nyert például az UNEP 1978‑ban megfogalmazott 6. Elvében ("Magatartási elvek környezeti kérdésekben; útmutató, hogy miként kell egy két vagy több állam által megosztott természeti kincset megőrizni és harmonikusan hasznosítani"):

"Az alábbiak szükségesek olyan esetekben, amikor egy állam valamely más állammal vagy államokkal osztozik a természeti kincseken:

a) a másik állam vagy államok előzetes értesítése, s a vonatkozó részletes terv‑dokumentáció átnyújtása, ha a természeti kincs megőrzésében vagy hasznosításában olyan kezdeményezések vagy változások vannak kilátásban, amikkel kapcsolatban ésszerűen arra lehet számítani, hogy komoly kihatással lesznek a másik állam vagy államok környezetére; és

b) a másik állam vagy államok kérésére konzultációk folytatása a fent említett tervekről; és

c) a másik állam vagy államok kérésére át kell adni kiegészítő információkat is az említett tervekről; és

d) ha nem történt meg a fenti (a) albekezdésben említett előzetes értesítés, a másik állam vagy államok kérésére konzultációkat kell folytatni ezekről a tervekről."

7.58. Ugyanezt az elvet proklamálta az 1992‑es Rio de Janeiro‑i Környezetvédelmi és Fejlesztési Deklaráció:

"Az államok a potenciálisan érintett államoknak kötelesek előzetesen és időben értesítést küldeni olyan tevékenységekről, amiknek jelentős, határon túlnyúló, kedvezőtlen környezeti hatása lehet, és köteles konzultálni ezekkel az államokkal már a dolgok korai fázisában is, a jóhiszeműség megtartásával".

7.59. A Határközi kihatású környezeti hatástanulmányokról szóló Konvenciót 1991. március 26‑án fogadták el a finnországi Espooban, s ezt 26 európai ország, közöttük Magyarország írta alá, aláírta továbbá Kanada és az Egyesült Államok. Az ENSz Európai Gazdasági Bizottsága felügyelete alatt megfogalmazott okmány az európai környezetvédelmi együttműködés eredménye, aminek a gyökere az 1975. évi Helsinki Konferencia Záróokmánya. A dokumentum olyan jogi elvek gyűjteményének tekinthető, amelyek sok ország jogalkotásában és az elfogadott nemzetközi gyakorlatban megtalálható. Bár Csehszlovákia nem írta alá az Espoo‑i Konvenciót, a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság 1991. december 5‑i, 17. számú Szövetségi Jogrendje (amely a Szlovák Köztársaságban továbbra is érvényben van) tartalmaz olyan elveket, amelyek egybecsengenek az Espoo‑i Konvenció elveivel. Ez a jogrend megkívánja, hogy készüljön környezeti hatástanulmány olyan tevékenységekkel kapcsolatban, amiknek jelentősége túlmutat az országhatárokon. A Környezeti Törvény 3. Melléklete 17 olyan projekt‑típust sorol fel, amikkel kapcsolatban ‑ környezeti hatásuk miatt ‑ nemzetközi tárgyalásokat kell folytatni. A listán szerepelnek a zárógátak és tározók, amiknek az alapozástól számított magassága több, mint 10 méter, illetve (tározók esetében) ha a befogadó űrtartalma meghaladja a 10 millió m³‑t. A 4. Függelék felsorolja az ilyen tervek felmérésénél kötelező dokumentáció tételeit. Ezeket a vizsgálatokat felül kell vizsgálni a Köztársaságok hatóságainak, valamint a Szövetségi Környezetvédelmi Bizottságnak. A Cseh és Szlovák Szövetségi Kormány nyilvánvalóan elismerte a tájékoztatási kötelezettség elvét olyan projektekkel kapcsolatban, amik potenciálisan hatással vannak más államok környezetére.

7.60. Az Espoo‑i Konvenció távolra mutató rendelkezéseket tartalmaz a potenciálisan érintett államokra vonatkozóan, melyek alapján ezeknek az államoknak meg kell kapniuk az összes ‑ a tevékenységre vonatkozó ‑ fontos információt, ha e tevékenység hatással van a környezetükre (3. Cikkely), továbbá konzultálni is kell az érintett államokkal (5. Cikkely). A Konvenció I. Függeléke lefekteti annak eljárásrendjét, hogy miként történik a döntés egy hatásfelmérésről, majd annak eredményyképpen az értesítésről és a konzultációról. Az érdekelt feleknek biztosítaniuk kell, hogy az érintett fél hatásnak kitett területen lakó közvéleménye tájékozódjon a tervezett tevékenységről, és megismerhessen minden ezzel összefüggő lehetőséget, és kifejthesse véleményét. Az véleményeket és ellenvetéseket át kell adni az eredeztető fél illetékes hatóságainak (8. Cikkely).

7.61. Amikor a Csehszlovák Kormány elindította a C Változat megvalósítását, elmulasztott eleget tenni a nemzetközi jogból eredő kötelezettségének (sőt a saját törvényeinek), és nem szolgált azokkal a részletes információkkal, amiket e törvények kötelezővé tesznek, továbbá nem konzultált a Magyar Kormánnyal és az érintett magyar lakossággal.

7.62. A tájékoztatás és konzultálás kötelessége más nemzetközi dokumentumokban is szerepel. A közös vízkincs vonatkozásában például A határközi folyóvízek és nemzetközi tavak védelméről és felhasználásáról szóló Helsinki Konvenció, amit 1992. március 17‑én fogadtak el az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága égisze alatt, ugyancsak rendelkezik az előzetes tájékoztatásról és konzultációról (9(2)(h), 10., 13. és 16. Cikkelyek. Kitart továbbá amellett, hogy "a közvélemény számára megismerhetővé kell tenni a határközi vízek állapotára, a határközi hatásokkal kapcsolatban tett vagy tervbe vett olyan védekező intézkedéseket, melyek megelőzik, ellenőrzik és csökkentik a határon túlmutató hatásokat", illetve az ezekkel összefüggő információkat.

7.63. Fontos összefoglalása az ezen a területen alkalmazandó elveknek a Nemzetközi Jogi Bizottság által 1991. szeptember 11‑én első olvasatban elfogadott Törvényjavaslat a nemzetközi Folyóvízek Nem Hajózási Célú Felhasználásáról. A III. Rész ("Tervezett intézkedések") ismerteti a követendő eljárást. A parti államok "kötelesek információkat cserélni és tájékoztatni egymást a tervezett intézkedések lehetséges hatásairól, ha az intézkedések egy nemzetközi folyóvízet érintenek" (11. Cikkely). Időben értesítsék az érintetteket a tervezett intézkedésekről, s ennek során "bocsássanak rendelkezésre minden meglévő műszaki dokumentumot, hogy az értesített államnak lehetősége legyen a tervezett intézkedések lehetséges hatásainak kiértékelése" (12. Cikkely), hagyjanak a válaszra 6 hónapot (13. Cikkely), és amennyiben az értesített állam nem adja beleegyezését, álljanak el a tervezett intézkedések végrehajtásától (14. Cikkely). Ha ellenvetés hangzik el, tárgyaljanak "azzal a céllal, hogy a helyzet méltányos módon legyen lerendezve" (17(1) Cikkely), s az érintett állam kérésére a projektet 6 hónappal el kell halasztani (17(3) Cikkely). A 17(2) Cikkely szerint:

"2. A megbeszéléseket és tárgyalásokat azon az alapon kell lefolytatni, hogy mindkét állam jóhiszeműen jár el, ésszerű mértékben figyelembe veszi a másik állam jogait és jogos érdekeit."

7.64. Amikor a Csehszlovák Kormány a C Változat végrehajtása mellett döntött, a Magyar Kormánynak átadott egyetlen értesítése csupán annyi volt, hogy képviselőjén keresztül bejelentette a megoldás foganatosítását a Magyar‑Cseh és Szlovák Határvízügyi Bizottság Dunai Albizottságának 1991. márciusi ülésén. A bejelentés úgy szólt, hogy a munkálatok 1991. április 2‑án fognak elkezdődni. 1991. július 24‑én az illetékes magyar miniszter a magyar közvélemény aggodalmáról tájékoztatta a Szlovák Köztársaság miniszterelnökét, mert sajtóértesülések szerint előkészületek folynak a Duna más mederbe terelésére. Még 1991. július 10‑én, egy kétoldalú találkozón is csupán összefoglaló jellegű tájékoztatást adott a csehszlovák küldött, és nem kérte a Magyar Kormány beleegyezését. 1993. decemberéig nem érkezett a Magyar Kormányhoz olyan dokumentáció, amely ismerteti a C Változat fontos műszaki adatait.

7.65. A Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság egyoldalú döntése és e döntés olyan módon történt végrehajtása, hogy nem küldött valós tájékoztatást, nem történt konzultáció az ügyben és a minimálisan elvárható halasztást sem érvényesítették, ellentétes a nemzetközi jog általánosan elfogadott szabályaival. A Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság (a) elmulasztotta részletes információkkal ellátni a Magyar Kormányt; (b) nem tájékoztatta a magyar terület potenciálisan érintett lakosságát egy olyan lépésről, aminek jelentős környezeti hatásai vannak; (c) a Magyar Kormány kifejezett kérése ellenére sem folytatott konzultációkat a projektről ‑ ebbe az is beletartozott volna, hogy a tanácskozások időszakára minden további cselekményt felfüg­gesztenek.

(3) A DISZKRIMINÁCIóMENTESSÉG ELVE

7.66. Az UNEP 1978‑as "Magatartási elvek környezeti kérdésekben; útmutató, hogy miként kell egy két vagy több állam által megosztott természeti kincset megőrizni és harmonikusan hasznosítani" c. dokumentumának 13. Elve szerint "diszkriminációmentesen" kell megfontolni a lehetséges kedvezőtlen környezeti hatásokat, amik egy közös természeti kincs hasznosítása során esetleg keletkeznek, "függetlenül attól, hogy ezek a hatások saját területen vagy azon kívül fognak‑e jelentkezni".

7.67. A C Változat megvalósításának és a Duna víze elterelésének az a következménye, hogy a magyar oldal rendkívüli jelentőségű ökológiai rendszerei egyre nagyobb mértékben leromlanak, mert nem kapják meg azt a vízmennyiséget, amire életbenmaradásukhoz szükségük van. A csehszlovák hatóságok ezeket a következményeket nem vették számításba.

7.68. Ez kitűnik például abból a módból is, ahogyan az érvényes csehszlovák szövetségi jogot alkalmazták. A Szövetségi Környezetvédelmi Törvény, amely 1992. január 16‑án lépett törvényerőre, arról rendelkezik, hogy a közvéleményt tájékoztatni kell a környezeti hatásokról (11‑16. Cikkely, meg kell előzni a környezetszennyezést (17. Cikkely), környezeti hatástanul­mányt és megfigyelő rendszert kell működtetni (18. Cikkely), és meg kell előzni a kár keletkezését, vagy a kár keletkezésének kockázatát (19. Cikkely). A Törvény a Duna eltereléséről meghozott döntés után emelkedett törvényerőre, ám ennek feltételei szerint az építkezésekre is hatással kellett volna lennie, legalább annyira, hogy megkísérlik enyhíteni az elterelésből származó károkat. A törvényt ugyanakkor Szlovák területre vonatkoztatva bizonyos fokig alkalmazták, de a magyar területre gyakorolt hatásokkal nem foglalkoztak.

(4) A KÖZÖS TERMÉSZETI KINCSEK MÉLTÁNYOS FELHASZNÁLÁSÁNAK ELVE

7.69. Mivel viszonylag korai fázisában tart a nemzetközi folyóvízek nem hajózási célú felhasználásával kapcsolatos munka, a Nemzetközi Jogi Bizottság úgy határozott, hogy ebbe a felhasználásba beletartozik a folyóvízek mindenféle jellegű felhasználása, de mindenekelőtt a víz energianyerés céljából történő elterelése vagy elvonása. Ettől a nézettől nem történt eltérés.

7.70. A két vagy több állam által közösen birtokolt természeti kinccsel kapcsolatos egyik elv a méltányos felhasználás elve. A víz a közös természeti kincsek archetípusa. A nemzetközi folyóvízek alatt felszíni és felszín alatti vízek egymáshoz kapcsolt rendszere értendő, és valamennyi partmenti országnak joga van arra hogy ésszerű módon használja ezeket a vizeket és élvezze hasznait. Ennek a követelménynek minőségi és mennyiségi követelménye egyaránt van.

7.71. Radikálisan lecsökkent az a vízmennyiség, amit Magyarország a C Változat megépítése óta kap. A nemzetközi jog alaposan bejáratott szabályai szerint a partmenti államok egy a határon húzódó folyószakasznál a víz 50‑50 %‑ára jogosultak. Az eltrelés óra az erőmű csatornába kerül a vízhozam 80‑85%‑a, és a megmaradó 15‑20%‑on osztozik Magyarország és Szlovákia. A Duna vízének 50 %‑a helyett Magyarország csupán a vízhozam 7‑10%‑ával rendelkezhet. Már a gátrendszer építkezéseinek elkezdődése előtt Csehszlovákia óriási mennyiségű kavicsot termelt e Duna‑szakaszon a mederből, és e kitermelt kavicsot teljes egészében a saját területén hasznosította. Ez az egyoldalú lépés hátrányos következményekkel járt a Duna magyar oldali hidraulikai rendszerére nézve. A C Változat megvalósítása tovább mélyítette a gondokat.

7.72. Ezen kívül a közös vízkincs minőségét sem szabad károsítani. Az államok kötelesek úgy élni a vízkincs méltányos hasznosításának jogával, hogy közben nem károsítják a többi partmenti államok ilyen irányú jogait, és ez a felhasználás kizárólag rendeltetésszerű lehet: a vízkincs nem szennyezhető, jellemzői nem változhatnak meg oly módon, hogy a többi felhasználó már ne élvezhesse előnyeit. A szennyezés meghatározásában most is benne van a jövőbeli szennyezés jelentős kockázata.

7.73. A partmenti államoknak azon kötelessége, hogy tartsák tiszteletben a többi partmenti állam jogait, több nemzetközi testületnél nyert megfogalmazást az általános nemzetközi jog alapján. A Helsinki Szabályok 10. Cikkelye szerint:

"(1) Összhangban a nemzetközi vízgyűjtő medence vizeinek méltányos hasznosításáról szóló alapelvvel, egy állam

(a) köteles megelőzni minden új vízszennyezést, vagy a meglévő vízszennyezési szint fokozódását egy nemzetközi vízgyűjtő medencében, ha az komoly károkat okozhat a vízgyűjtő területen osztozó másik államnak..."

7.74. Hasonló szabályokat tartalmaz az UNEP 1978‑as "Magatartási elvek környezeti kérdésekben; útmutató, hogy miként kell egy két vagy több állam által megosztott természeti kincset megőrizni és harmonikusan hasznosítani" c. dokumentuma.

7.75. A nemzetközi Jogi Bizottság által elfogadott szabálytervezet, amely kategorikusan kimondja, hogy hogy érzékelhet kárt nem szabad okozni. A 7. Cikkelytervezet így fogalmaz:

"A folyóvíz menti államok kötelesek a folyóvízet olyan módon hasznosítani, hogy abból valamely másik folyóvíz menti államnak kára ne származzon."

7.76. A határközi folyóvízek és nemzetközi tavak védelméről és felhasználásáról szóló Helsinki Konvenció, amit 1992. március 17‑én fogadtak el, ugyancsak felszólít:

"1. A felek meghoznak minden intézkedés annak érdekében, hogy megelőzzenek, kézben tartsanak és csökkentsenek minden határközi hatást.

2. A felek különösen is megtesznek minden lehetőt a következők biztosítására:

(a) Hogy megelőzik, kézben tartják és csökkentik az olyan vízszennyezéseket, melyeknek határközi hatása is van vagy lehet;

(b) Biztosítják, hogy a határközi vizeket olyan célra fogják felhasználni, amely ökológiailag megbízható és ésszerű vízgazdálkodással jár együtt, megóvja a vízkincset és védi a környezetet;

(c) Biztosítják, hogy a határközi vizeket ésszerű és méltányos módon hasznosít­ják, külön is figyelembe veszik ezek határközi jellegét, amikor a beavatkozás határközi hatást okoz vagy okozhat;

(d) Biztosítják az ökológiai rendszer megóvását, és ahol szükséges, helyreállítá­sát.

3. Ha lehetséges, már a szennyezés forrásánál intézkedéseket tesznek a vízszennyezés megelőzésére, kézben tartására és csökkentésére."

7.77. Ezek a megnyilatkozások, melyek megfelelnek a nemzetközi jog általánosan elfogadott szabályainak, nem hagynak semmi kétséget afelől, hogy a Duna elterelése jogtalan volt.

7.78. Azzal a kérdéskörrel kapcsolatban pedig, hogy a C Változat célkitűzéseivel igazolható a Csehszlovák Kormány által foganatosított elterelés, két megjegyzés tehető.

7.79. A első abból következik, hogy "az érzékelhető kár nem okozásának" elve elsőbbséget élvez a méltányos hasznosítás elve fölött. S. McCaffrey professzor, a Nemzetközi Jogi Bizottság korábbi referense szerint...

"a `kárt nem okozás' elvének primátusa azt jelenti, hogy az államok nemzetközi folyóvízhasználatával kapcsolatos alapvető jogai és kötelességei sokkal egyértelműbbek, mint akkor lennének, ha ezeket már első fokon is a méltányos hasznosítás sokkal rugalmasabb (következésképp kevésbé világos) szabálya felől értelmeznénk."

Ez különösen akkor igaz, amikor vízszennyezés és ennek következtében keletkező kár lehetősége forog fenn.

7.80. A második válasz a Duna elterelése miatti kár természetéből fakad. A Helsinki Szabályok felsorolják azokat a fontos tényezőket, amiket figyelembe kell venni annak meghatározásánál, hogy mi minősül ésszerű és méltányos vízmegosztásnak egy adott nemzetközi vízgyűjtő medence esetében. Ezek közül az egyik:

"Milyen fokig lehet kielégíteni a medence államait addig, amíg a vízhasználat nem jár egy másik ‑ medencében elterülő ‑ államnak okozott jelentős kárral".

7.81. Nincs kétség afelől, hogy a Duna elterelése jelentős kárt okozott Magyarországnak, aminek hosszú távú hatása és mérete csak sok év múlva fog megmutatkozni. A probléma egyik legfontosabb aspektusa az, hogy a magyar lakosság egy igen tekintélyes hányadának ivóvízellátása került fenyegetett helyzetbe. E vonatkozásban emlékeztetnünk kell arra, hogy még a nemzetközi jogi bizottság 10. Cikkely‑tervezete is leszögezi, hogy egy nemzetközi víziút minden más vonatkozást felülmúlóan víziút mivoltában élvez prioritást; és még hozzáteszi, hogy amennyiben összütközés támad a felhasználás módjai között, akkor egyebek között a 7. Cikkely‑vázlatban is megfogalmazott azon kötelesség szerint kell megoldást találni, hogy eközben ne keletkezzen érzékelhető kár, és hogy különös figyelmet kell szentelni a legelemibb emberi szükségleteknek.

7.82. 1968 óta sok nemzetközi fórumon hangsúlyozták már, hogy az emberiség számára korlátozott mértékű ivóvízkincs áll rendelkezésre. A készletek egyre fogynak és egyre szennyezettebbek. Gondoskodni kell róluk, és megfelelő kezelésükre van szükség. Ez különösen is igaz Közép‑Európára és Magyarországra, ahol szerfelett korlátozat mennyiségben áll rendelkezésre víz. A fejlesztések szintje már alig elviselhető, pedig az emberi élet nem tud létezni megfelelő minőségű és mennyiségű víz nélkül.

(5) A TERMÉSZETI KINCSEK FELETTI TARTóS SZUVERENITÁS

7.83. A Gazdasági, Szociális és Társadalmi Jogok, és Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezményének 1(2) Cikkelye meghírdeti:

"Minden embernek önmaga (ember volta) erejében joga van szabadon felhasználni természeti lehetőségeit és kincseit, s ez a jog felülmúl minden kölcsönös előnyökn és nemzetközi jogon alapuló nemzetközi gazdasági együttműködési kötelezettségvállalást. A létfenntartáshoz szükséges eszközöktől az embereket semmilyen módon nem szabad megfosztani.

Az ENSZ Közgyűlés sok alkalommal megerősítette a népek saját természeti kincseihez fűződő tartós szuverenitásánbak jogát.

7.84. Jóllehet ezt az elvet rendszerint egy állam területén található külföldi tulajdon vonatkozásában szokták említeni, ennél jóval szélesebb értelmű jelentése van. Különösen a rendelkezésnek az emberi jogokra való, utolsó részben történő hivatkozása rendkívül határozott. Magyarország két fő természeti kincse: termőtalaja és vízkincse. A vízkincs mennyiségétől és minőségétől nagy mértékben függ a termőtalaj hasznosítása. Ezzel együtt az országban az egy főre jutó belföldi eredetű megújuló vízkincs mennyisége mindössze évi 591 m³, míg a más országokból érkező folyók magyarországi vízkincse összesen 11.326 m³. A felszíni vízek 94%‑a más országból érkezik. Ebben a vonatkozásban Magyarország olyan helyzetben van, ami másutt csak afrikai és közel‑keleti országokkal fordul elő. Az egyetlen olyan európai ország, amely "aszályos években nagyon komoly vízhiánnyal kénytelen szembenézni".

7.86. Ily módon minden, ami visszaveti Magyarországon a víz minőségét és mennyiségét, az ország életének alapjait érinti hátrányosan. Emlékezünk csak a gazdasági függőséggel kapcsolatban megfogalmazott jogokra, valamint a természeti kincsekhez fűződő hosszú távú jogokra, annak legitimálása és jogi következményeire, amit ez a Bíróság Halászterületi Ügyekben megfogalmazott.

7.87. A Duna 1992‑es elterelése a Csehszlovák Kormány egyoldalú lépése volt. Még ha ez az eljárás összhangban volna is a nemzetközi joggal ‑ ez a fejezet egyértelműen kimutatja, hogy nem ez a helyzet ‑, ellentétes lenne Magyarországnak az érintett természeti kincsekhez fűződő azon jogával, hogy ezek felett tartós szuverenitást élvez. Ugyanezen okból az 1977‑es Szerződést nem lehet úgy értelmezni, hogy annak alapján jogos lenne Magyarországot megfosztani az egyik legfontosabb természeti kincse feletti rendelkezési jogától (szuverenitásától).

D. SZAKASZ - AZ IGAZOLHATóSÁG HIÁNYA

(1) ELLENINTÉZKEDÉSEK

7.88 A Duna Csehszlovákia általi egyoldalú elterelése nem igazolható azzal, hogy ez ellenintézkedésképpen történt, nehogy bekövetkezzék egy a nemzetközi jog megsértése által beálló törvénytelenség. Mint arra már ezen Emlékeztetőben a korábbiakban rámutattunk, az elterelés a nemzetközi jog kirívó megsértése, és nem álltak fenn olyan körülmények, amelyek önmagukban felhatalmazták volna Csehszlovákiát a nemzetközi joggal ilyen súlyosan ellentétes intézkedések foganatosítására.

7.89 Két érvrendszer is fennáll, amelyek egyhangúlag kizárják az ellenintézkedések foganatosításának lehettőségét. Az első: kizárja ellentintézkedések érvénybe léptetésének a lehetőségét az a tény, hogy Magyarország nem követett el olyan jogtalan cselekményt, aminek az alapján a Duna C. Változat szerint megvalósított elterelése törvényes válasz lehetne. Másodszor: még ha igaz lenne is, hogy a Duna egyoldalú elterelését ellenintézkedésnek lehetne felfogni, Csehszlovákia eljárása nem áll összhangban az ellenintézkedések meghozatalának jogilag jól körülhatárolt feltételrendszerével.

(a) Az előzetes jogtalan cselekmény hiánya

7.90 "La premičre condition - sine qua non - du droit d'excercer des reprčsailles est un motif fourni par un acte prčalable, contraire au droit international." (66) Ez a világos kijelentés az ellenintézkedések meghozatalának egyik alapesetében, a híres Nulilaa Ügyben hangzott el. Az ítélőszékek, bíróságok és egyéb szervezetek állandóan hivatkoznak rá. (67) Az elv tehát kimondja, hogy egy állam ellenintézkedéseket csak abban az esetben foganatosíthat, ha az a másik fél részéről egy ellene elkövetett jogtalan cselekedet előzi meg.

7.91 Ha Csehszlovákia a C. Változatot ellenintézkedésnek nevezi a Bíróság előtt, bizonyítania kell, hogy az "ellenintézkedést" megelőzően Magyarország egy jogtalan cselekményt követett el ellene. Magyarország azonban nem követett el jogtalan cselekményt, és ezt az egyoldalú csehszlovák döntés előtt bizonyította is. Továbbá nem lehet Csehszlovákia eljárását megfelelő válasznak tekinteni az Magyarország által 1989. tavaszán foganatosított, a munkálatokat körültekintően, ideiglenesen és részlegesen felfüggesztő döntésére. (68)

7.92 Mivel az 1977-es Szerződés nem tartalmaz a saját revíziójára vonatkozó rendelkezést, a Magyar eljárás törvényességét az dönti el, hogy Magyarországnak valóban szándékában állt-e, jóhiszemű tárgyalások útján megállapodást elérni, és ennek a szándéknak világosan tanujelét adta- e. Ez az általános szabály a "jóhiszemüség" alapelvéből, a közmeggyőződésből (common sense) és az általánosan elfogadott nemzetközi jogból származik. A jóhiszemüséget jelen esetben különösen si nagy körültekintéssel kell mérlegelni, mert az 1977-es Szerződés 27. Cikkelye pontosan utal arra, hogy a Szerződés körüli viták megoldásának médszere lehet egy a kormányküldöttségek vagy a szerződő felek kormányai közös megegyezésével végrehajtott Szerződés-revízió.

7.93 A magyar eljárás törvényességét e dokumentum 9. Fejezete fogja bebizonyítani. (69) Most csak annyit szükséges megjegyezni, hogy Magyarország állhatatosan törekedett megállapodást elérni, amit bizonyítanak azok a diplomáciai üzenetváltások, amelyek 1989. májusától folyamatosan megfigyelhetőek voltak. (70)

7.94 Például, amikor a Magyar Kormány elfogadta a "nagyamarosi munkálatok felfüg­gesztéséről" szóló 3125/1989. számú határozatot, nem befejezett tényről adott hírt a Csehszlovák Kormánynak. Egyszerűen bizonyos ideiglenes intézkedéseket foganatosított: mindössze néhány hónaopra kívánta leállítani az építkezéseket, azaz a Magyar Kormány által meghozott intézkedések hatósugarukat és időtartamiukat tekintve egyaránt korlátozottak voltak. Ideiglenes jellegűnek szánta őket a Magyar Kormány, hiszen csupán annyi volt a cél, hogy el lehessen kerülni az ivóvízkincs és a környezet visszavonhatatlan károsodását - eközben arra törekedett, hogy az 1977-es Szerződésben módosításokban egyezzenek meg a felek. A Magyar Kormány helyesen járt el az 1977-es Szerződés keretein belül - különösen a 27. Cikkely vonatkozásában, valamint a Csehszlovákiával egyenlő félként történő együttműködés szellemében. (71) Amikor tehát a Határozatot nemzetközi szinten is bemutatták, a magyar fél részéről ezzel egyidőben tárgyalási javaslat is elhangzott, amit a csehszlovák miniszterelnökhöz magyar kollégája személyesen juttatott el. (72)

7.95 Csehszlovákia sajnos sose egyezett bele a C. Változat munkálatainak ideiglenes felfüggesztésébe, még 1992. áprilisában zsem, amikor az EK Bizottság tagja, Andriessen úr ezt feltételül szabta ahhoz, hogy az Európai Közösségek Bizottsága az ügyben közvetítőként járjon el. Andriessen úr kifejezetten kérte, hogy "a Bizottság munkája alatt a két kormány ne tegyen olyan lépéseket, amelyek elébemennének a beszámoló feltárásai alapján javasolt kötelezettség­vállalásaoknak". (73) Egyedül a csehszlovák elutasító magatartás akadályozta meg e közvetítő bizottság megalakulását.

7.96 A munkálatok felfüggesztését követő években Magyarország ismételten erőfeszítéseket tett az eredményes tárgyalások megkézdése érdekében. Csehszlovákia ezzel szemben mindvégig húzta az időt, és nem is volt más célja, mint a bősi építkezések lehető leggyorsabb ütemben történő folytatása addig a pontig, ahonnan már nincs visszatérés. (74) Mindebből látható, hogy a magyar kezdeményezések mindig azt célozták, hogy a felek tudjanak végre közös megoldásra jutni, és amikor végül 1989-ben úgy határozott a magyar fél, hogy felfüggeszti a munkálatokat, az nem állt szemben az ország egyetlen nemzetközi kötelezettségvállalásával sem.

7.97 Csehszlovákia azon, legkésőbb 1991 elején megszületett elhatározása, hogy véghezviszi a C. Változatot úgy, hogy közben a kompenzációs tárgyalások nem zárultak le, nem tekinthető egy korábbi törvénytelen cselekvésre tett válaszintézkedésnek. Jogi megokolás nélkül törvénytelen marad Csehszlovákiának a C. Változatot felépítő egyoldalú lépése.

(b) Egyéb jogi hiányosságok

7.99 Egyébként pedig ettől az alapvető nehézségtől függetlenül, egyéb jogi hiányosságai is vannak annak az elgondolásnak, amely az egyoldalú elterelést ellenintézkedésnek tekinti.

7.100 Akkor tűnnek ki ezek a hiányosságok, ha a C. Változat végrehajtásánál alkalmazott eljárásokat vizsgáljuk, valamint a C. Változat végrehajtásának következményei is világossá teszik ezeket.

7.101 Először is, Csehszlovákia azzal igyekezett kikényszeríteni véleménye érvényrejutását az 1977-es Szerződíéssel kapcsolatos vitában, hogy már 1989. augusztusában a saját területén végrehajtható egyoldalú lépéssel fenyegetőzött. Ráadásul visszautasította azt a mgayr kérést, hogy adja elő az erre vonatkozó információkat. Tanulmányozzuk csak részletesebben magatartásuknak ezt a két aspektusát!

7.102 Csehszlovákia az egyoldalú lépés megtételének lehetőségét már 1989. augusztus 21-22-én említette; a csehszlovák tüzelőanyag- és energiaügyi miniszter említette a dolgot magyar kollégájának, az ipari miniszternek. (75) Ez a fenyegetőzés még világosabban érződött ki Adamec, csehszlovák miniszterelnök 1989. augusztus 31-én kelt, Németh miniszterelnöknek írt leveléből. Levelében Adamec úr hangsúlyozta:

"Arra kényszerülünk, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaság szuverén területén hozzunk olyan intézkedéseket, melyek nyomán - az 1977. szeptember 16-i szerződéssel összhangban - képesek leszünk elegendő vízzel táplálni a Bősi Vízlépcsőt". (76)

7.103 Ekkor még Magyarország nem döntötte el véglegesen, hogy leállítja a Szerződés által reá bízott munkálatokat, hanem elsznátan kereste az 1977-es Szerződés revíziójának lehetőségeit.

7.104 A magyar tárgyalási kezdeményezésre adott egyetlen csehszlovák válasz az egyoldalú lépések megtételével való fenyegetőzés volt. És amikor Csehszlovákia időnként tárgyalóasztalhoz ült, álláspontja fikarcnyit sem változott: folytatni kell a munkálatokat, eleget kell tenni az 1977-es Szerződésben foglaltaknak - még ideiglenes jelleggel sem voltak készek felfüggeszteni az építkezést. Ennek a magatártásnak lett az a következménye, hogy a tárgyalások, a kézzelfogható eredmény felmutatni képes tárgyalások abbamaradtak.

7.105 Csehszlovákia magatartása nem csupán a jóhiszemüség alapelvét sérti - amely pedig mindenféle szerződésvégrehajtás alapja kell legyen -, hanem még azt a légkört is felrúgta, amivel Csehszlovákia és Magyarország elfogadta az 1977-es Szerződést, vagy akát az 1976-os Határvízügyi Konvenciót. Csehszlovákia magatartása ráadásul még az 1977-es Szerződés 27. Cikkelyével is szemben áll, amely nem csupán a hétköznapi együttműködéseknek (ideértve a felülvizsgálatot is) tette eszközévé a tárgyalásokat, hanem egyúttal a vitás kérdések eldöntését is ilyen módszerrel látja lehetségesnek.

7.106 Csehszlovákia egyoldalú eljárása az említetteken felül figyelmen kívül hagyta, hogy a két állam az 1977-es Szerződés 27. Cikkelyében abban állapodott meg, hogy a Gátrendszer üzemeltetésével összefüggő viták megoldásának megkeresik a barátságos módját.

7.107 Magyarország ráadásul kezdeményezte, hogy más általános problémamegoldó eljárást is igénybe lehetne veni, mint amilyen a CSCE által létrehozott mechanizmus. (77) Bár 1992. tavaszától 1993. tavaszáig több találkozó is létrejött, a csehszlovák álláspont tapodtat se mozdult el, azaz a munkálatokat még rövid időszakra sem voltak hajlandók leállítani. Ennek a hajlíthatatlanságnak tulajdonítható a találkozók érdemi részének teljes eredménytelensége.

7.108 Csehszlovákia még egyoldalú terveinek megismertetésére sem volt hajlandó. A Közös Operatív Csoport ülésein - Magyarország többszöri kifejezett kérése ellenére - még 1991. júniusában se volt hajlandó a C. Változat pontos műszaki jellemzőivel szolgálni, pedig a C. Változat akkor már építés alatt állt. (78) Csak sokkal később sem, gyakorlatilag csak 1993. decemberéig, miután mer elkezdődött ez a peres eljárás, Csehszlovákia nem adta át a magyar félnek a C. Változat egyes részelemeinek részletes leírását.

7.109 Az információszolgáltatás megtagadása nyilvánvalóan ellentmond Csehszlovákia (és később Szlovákia) kötelezettségvállalásainak, egyebek között az 1976-os Határvízügyi Konvenció 3. Cikkelyének. Továbbá az "ellenintézkedések" vonatkozásában ez az információmegtagadás meglehetősen ellentétben áll azzal az elfogadott gyakorlattal, mely szerint egy "jól kormányzott állam" köteles ellátni az ellenintézkedéssel sújtott államot az elenintézkedés alapos és részletes műszaki leírásával (79), különösen egy olyan esetben, ahol az elterelés tervezése és végrehajtása több évet vesz igénybe. Szándékainak részletes ismertetése helyett Csehszlovákia csupán a fenyegetés eszközével élt annak ellenére, hogy a magyar nép biztonsága és a magyar területek integritása volt a tét.

7.110 A C. Változat kézzelfogható következményeiről szólva látni kell, hogy annak következményei már most, és folyamatosságukban is messze meghaladják azt a mértéktartó arányosságot, amit Magyarország tettei esetleg kiválthattak volna. Mint már rámutattunk, Magyarország egy közösen kidolgozott megoldásra törekedett, amiben szerepet kapott volna az Eredeti Projekt revíziója, és egy mindkét fél számára elviselhető és elfogadható megoldás, ami nem szükségképpen vezetett volna a Projekt leállításához. Ettől az eshetőségtől igen távol áll az a tény, hogy a C. Változat rövid és hosszú távon egyaránt rendkívül káros. (80)

7.111 Még abban az esetben is, ha Csehszlovákia lépései megfeleltek volna az ellenintézkedés kritériumainak, ellentmondanak a jól ismert alapesetnek, a Nauliaa Ügynek, mellyel kapcsolatban a következő szabály született:

"Męme si l'on admettait que le droit des gens n'exige pas que la représaille se mesure approxivativementr ŕ l'offense, on devrait certainement considérer comme excessives et partant illicites, des représailles hors de toute proportion avec l'acte les a motivées". (81)

7.112 A nemzetközi jogban ez a szabály vonatkozik mindennemű megtorlásra (reprisal); különösen, ha emlékezetünkbe idézzük az ILC két Szakreferense beszámolóját az Állami Felelősségvállalásra vonatkozó jog Projektjének második részében. (82) Az ellenintézkedések arányosságának elve a nemzetközi joggyakorlat egyik legjobban elfogadott alapelve. (83) Már olyan sokszor idéztük, hogy itt csak utalunk rá, és nem részletezzük megint. Ugyanakkor rá kell mutatnunk arra, hogy a Bíróságnak néhány évvel ezelőtt módjában állt ismételten leszögezni ennek az elvnek a fontosságát a "Nikaraguai katonai és félkatonai tevékenységeket" vizsgáló ügyben. (84)

7.113 A csehszlovák eljárás aránytalansága annál is inkább szembeszökő, mivel nem létezett magyar részről olyan jogtalan cselekedet, amire válaszolni kellett volna. Ugyanakkor a C. Változat üzembehelyezése - mint azt az előzőekben már részleteztük, a Szigetközben rövid, közép és hosszú távon egyaránt súlyos károkat okoz a vízhordozóban, a talajvízben, a felszíni vízekben, a talajban és az egész környezet egyensúlyában. (85)

7.114 Az ellenintézkedésekkel kapcsolatban létezik egy másik közismert szabály is, mely szerint ezeket az intézkedéseket belülről korlátozzák az alapvető emberi jogok. (86) A nemzetközi intézmények és konferenciák számos alkalommal hangsúlyozták azt a közfelfogást is tükröző nézetet, mely szerint víz nélkül nincs élet. (87) Alapvető életfeltétel, hogy álljon rendelkezésre megfelelő mennyiségű és minőségű bíz. A vízkincsnek ez a súlyos semmibevétele támadás az alapvető emberi jogok ellen - maga az élet ellen -, amely kétségtelenül a nemzetközi jog egyik legkevésbé megkérdőjelezett normája! (88)

7.115 Végül emlékeztetnünk kell arra, hogy Csehszlovákia némelyik nemzetközi jogsértése összeegyeztethetetlen ellenintézkedések foganatosításával. Az egyoldalú elterelés következtében például a nemzetközi egyezményekben rögzített két ország közötti határvonal jellege megváltozott. (89) Magyarország területi illetékességének ez a megtagadása ellentétes az ellenintézkedések alkalmazását lehetővé tevő fontos szabályokkal. (90)

7.116 A C. Változat elkészítésével Csehszlovákia megszegte a nemzetközi dunai hajózás szerződéseiben foglalt nezetközi kötelezettségeit. (91) A szerződésben vállalt kötelezettségek nem teljesítése ugyancsak elletétes a széles körben alkalmazott nemzetközi joggal, amint az említést nyer az ILC-nek az ellenintézkedéseket korlátozó cikkelytervezeteiben (92), mert Csehszlovákia lépései harmadik országokat is érintettek, mely országoknak joga van arra, hogy a Dunát nemzetközi víziútként használják.

7.117 Az előrevívő tárgyalások megtagadását összefoglalva: a vita békés rendezésére irányuló valamennyi eszköz kimerítésének hiánya, egy egyoldalú tervek műszaki részleteinek meg nem ismertetése, és mindenekelőtt az a súlyos aránytalanság, amely a C. Változat előnyei és az általa képviselt fenyegetés egészségre, emberi életre, milliók tisztességes lakókörnyezetére nézve, a visszatelepíthetetlen vízivilág végleges elvesztése miatt fennáll, a C. Változattal kapcsolatban nem teszik lehetővé, hogy törvényes ellenintézkedésről lehessen beszélni.

7.118 Továbbá ugyanezek a jogtalan cselekmények (kivéve a vita rendezését szolgáló korábbi kísérleteket) elégségesen érvénytelenítenék ezen döntések törvényességét abban az esetben, ha a cselekményeket puszta retorzióknak kellene tekinteni.

(2) SZÜKSÉGHELYZET

7.119 A nyolcvanas években az volt a csehszlovák stratégia lényege, ami teljesen 1992-ben, a Dunacsúni-tározó éjjel-nappal folytatott építkezéseikor bontakozott ki: miközben egyre állították, hogy ez a duzzasztó gyors felépítésére irányuló lázasság azért szükséges, mert a bősi munkálatok már olyan szkaszba jutotak, hogy azt már nem lehet leállítani. Ez az érvelés logikusan vezetett a szükséghelyzetre való hivatkozáshoz, amely mindig is félrevezető jellegű volt, különösen annak ismeretében, hogy már 1989 előtt megtervezték és építeni kezdték a végkifejletet. (93)

7.120 A nemzetközi joggal szembenálló lépések sürgős szükséghelyzetet magukban rejtő körülményekkel történő indoklása ismert a nemzetközi jogban. (94) Ennek az eljárásnak a lehetőségeit igen pontosan összefoglalták, és Roberto Ago professzor munkája nyomán a Nemzetközi Jogi Bizottság (ILC) tisztázta őket még abban az időben, amikor az ILC az állami felelősségvállalásról szóló cikkelytervezetek első részével foglalkozott (95). E nézetek első olvasatban elfogadást nyertek és beépültek az 1. Rész Cikkelytervezetei közé.

7.121 Mint az a 33. Cikkelytervezetben tükröződik, egy állam csak abban az esetben hivatkozhat arra, hogy nemzetközi kötelezettségvállalásait sürgős szükség miatt volt kénytelen felfüggeszteni, ha "esszenciális érdekekről" van szó. Jelen esetben Csehszlovákia valójában saját esszenciális érdekeivel szemben is cselekedett. Csehszlovákia egyoldalú eljárása egyszerre fenyegeti Magyarország és az ő ivóvízellátását, és saját területének is ökológiai károkat okozott. Ezek az önbüntető kockázatok azt mutatják, hogy Csehszlovákia nemzeti érdekeit is kockáztatja a C. Változat.

7.122 Az egyoldalú elterelés egyúttal azzal is fenyeget, hogy aláaknázza a a határ mindkét oldalán élő érintett alkosság alakvető emberi érdekeit, ez a jog pedig természetesen a nemzetközi jog egyik legalapvetőbb normája. Nos, a szükséghelyzet kihírdetésének egy általánosan elfogadott akadálya, ha az alapvető normákat sért meg. (96)

7.132 A süteményt Csehzlovákia sütötte, és neki is kell megenni. Az a helyzet, ami miatt Csehszlovákia panaszkodik nagyrészt saját magatartása miatt állt elő (ti. nem akart érdemi tárgyalásokat folytatni a közös megállapodás érdekében). Ez most Szlovákia esetében teszi lehetetlenné a Projekt folyamatos üzemeltetése körüli szükséghelyzetre való hivatkozást.

JEGYZETEK

(66) Naulilaa ügy (1928) 2 UNRIAA 1013, 1027. lap.

(67) Ezen alapszabály irodalmának és jogi eseteinek alapos összefoglalóját adja az utóbb külön kirendelt referensek tollából a Reports on State Responsibility című ILC-kiadvány: Professzor R. Ago, ILC Évk. 1979, II. kötet, 1. rész, 13. lap; W. Riphagen, Az állami felelősségvállalásról írt Negyedik Beszámoló, UN Doc A/CN.4/440, 18-19. lap; II. Fejezet: "A nemzetközi jog nem megengedett megsértése, mint előfeltétel" (An International Wrongful Act as a Precondition), és G. Arangio-Ruiz, Negyedik Beszámoló, UN Dov A/CN.4/4444, 2. lap.

(68) Lásd a későbbi 9.04 - 9.05. bekezdéseket.

(69) Lásd a későbbi 9.18 - 9.42. bekezdéseket.

(70) Lásd az előző 3.78 - 3.223. bekezdéseket.

(71) Ezt az őszinte szándékot az említetteken kívül még a magyar miniszterelnöknek az akkor tájt újonan megalakuló csehszlovák kormányhoz intézett levele is bizonyítja, 1990. január 10. - Lásd Mellékletek, 4. kötet, 32. melléklet.

(72) Lásd a korábbi 3.78. bekezdést

(73) F. Andriessen úrnak, az EK Bizottság Alelnökének 1992. április 13-án kelt levele Jeszenszky Gézához, a magyar külügyminiszterhez. Mellékletek, 4. kötet, 78. melléklet.

(74) Lásd a korábbi 3.78 - 3.185. bekezdéseket.

(75) Mellékletek, 4. kötet, 21. melléklet.

(76) Mellékletek, 4. kötet, 23. melléklet.

(77) A Magyar Kormány Szlovákiával is megpróbált egyezségre jutni a CSCE válságmegoldó Tanácskozási és Együttműködési Mechanizmusának keretében. Lásd a korábbi 3.183. bekezdést.

(78) Lásd a korábbi 3.194. bekezdéshez írt lábjegyzetet.

(79) Lásd UN Doc A/CN4/4444 (1992. május 12), 40. lap.

(80) Lásd a korábbi 5.106 - 5.140. bekezdéseket.

(81) (1928) 2 UNRIAA 1013, 1027. lap.

(82) Riphagen professzor 9(2) Cikkelytervezte (1984), és utódjának, Arangio-Ruiz professzornak 13. Cikkelyt­ervezete (1992). Az utóbbi szövegjavaslatának lényegét 1993-ban elfogadta a Cikkelyező Bizottság.

(83) A W. Riphagen professzor által az Ötödik Beszámolóban megfogalmazott 9(2) Cikkelyter­vezet így hangzik: "Ennek a jognak (ti. a megtorlás jogának) gyakorlása hatásaiban nem lehet aránytalan az elkövetett, nemzetközi jogi szempontból jogtalan cselekmény komolyságához képest." Bizonyos esettanulmányok és szerzők Arangio-Ruiz professzor Harmadik Be­számolójában felismerik az aránytalanságra vonatkozó szabályt - UN Doc A/CN.4/440 (1991), 31-36. lap.

(84) ICJ Rep 1986, 249. bekezdés.

(85) Lásd a korábbi 5.106 - 5.137. bekezdéseket.

(86) Lásd különösen G. Arangio-Ruiz Negyedik beszámolóját UN Doc A/CN4/444/Add.1 (1992. május 25.), 78-83. bekezdések.

(87) Európatanács, Európai Vízügyi Charta, Miniszteri Határozatok Bizottsága (67) 10, proklamálva 1968. május 6-án; megismétli: UN Doc A/CN.4/274, ILC Évk., 1974., 2. kötet, 342. lap.

(88) W. Riphagen, Ötödik Beszámoló (1984), 12(b) Cikkelytervezet; G. Arangio-Ruiz, Negyedik Beszámoló, UN Doc A/CN.4/444/Add. 1., 38. lap, 14(c)(iii) Cikkelytervezet. Ebben az összefüggésben az élethez való jogot egy egyre inkább teret nyerő emberi jogként, a "tiszta környezethez való jogként" lehet meghatározni, amik az Emberi Környezettel kapcsolatos 19972. évi Deklaráció hírdetett meg, és amit magáévá tett az Egyesült Nemzetek Emberi Környezetről szóló stockholmi Konferenciája. Több nemzetközi okmány hivatkozik rá, egyebek között a Frankfurtban 1989-ben elfogadott Környezeti és Egészségügyi Európai Charta, amely meghírdeti, hogy minden embernek joga van egészséges környezetben élni (WHO, Európai Regionális Iroda, Koppenhága, ICP-RUD 113-1.). Környezetvédelmi záradék csaknem 50 ország alkotmányában található. Ezek teljes felsorolását lásd: (1990) 2 Revue Universelle des Droits de l'homme, 445, nn 1-2; lásd még: E. Brown Weiss, In Fairness to Future Generations (1988) 297. és köv. lapok.

(89) Lásd az előző 7.28 - 7.40. bekezdéseket.

(90) G. Arangio-Ruiz, Negyedik Beszámoló, UN Doc A/CN.4/444/Add. 1., 38. lap, 14(c)(iii) Cikkelytervezet.

(91) Lás a korábbi 4.40 - 4.47. bekezdéseket.

(92) 14. Cikkelytervezet; fent, 7.112. bekezdés.

(93) K. Ujházy, a Csehszlovák Tervező Bizottság alálnöke már 1982-ben bejelentette, hogy Csehszlovákia fontolgatja a bősi erőmű egyoldalú megépítésének lehetőségeit. Lásd Havas úrnak a Teljhatalmú Kormánymegbízotak találkozójáról készült beszámolóját az 1982. október 27-29-én és november 2-3-án megtartott tárgyalásairól; Mellékletek, 4. kötet, 160. melléklet.

(94) Lásd még a későbbi 10.06. és köv. bekezdéseket.

(95) R. Ago professzor beszámolója, UN Doc A/CN.4/318 Add 5-7, 1980. Évk., II. kötet, 1. rész, 14. és köv. lap; a cikkelytervezeteket a Bizottság az 1613. ülésén tárgyalta meg, UN Doc A/CN.4/318 Add 5. és 6., A/CN.4/328 és Add 1-4, 1980. Évk., I. kötet; Az ILC Beszámolója a harminckettedik szessziójának munkájáról, 49. lap, 31. bekezdés, ILC Évk. 1980., II. kötet, 2. rész.

(96) 33(2)(a) Cikkelytervezet; lásd később a 10.08. bekezdésben.

III. RÉSZ

 

8. FEJEZET

SZLOVÁKIA NEMZETKÖZI FELELŐSSÉGE MAGYARORSZÁGGAL SZEMBEN

8.01. Szlovákia Magyarországgal szembeni felelősségének mértéke azon múlik, hogy mennyiben tulajdonítjuk Szlovákia törvénytelen magatartásnak az Eredeti Projekt, illetve a C Változat végrehajtását. E Fejezet A. Szakaszában a tulajdonítást (attribution) vizsgáljuk. A B. Szakasz arról szól, hogy Szlovákia az előző következtében köteles helyrehozni a jogsértő magatartás következtében okozott kárt.

A SZAKASZ - A SZLOVÁK MAGATARTÁSNAK TULAJDONÍTHATÓ KÁR ÉS VESZTESÉG

(1) TULAJDONíTÁS

8.02. A Szlovákia és Magyarország között megkötött Különmegállapodás második bevezető bekezdése feljegyzi, hogy "a Szlovák Köztársaság... [Csehszlovákia] egyetlen jogutóda a Bős‑Nagymarosi Projekttel kapcsolatos jogoknak és kötelességeknek". Mint arról korábban már volt szó ebben az Emlékeztetőben, ez a megfogalmazás világosan különbséget tesz az 1977‑es Szerződés és az Eredeti Projekt között, hiszen Szlovákia sosem volt az 1977‑es Szerződés aláírója.

8.03. Az első jogi következmény az, hogy Szlovákiát nem lehet felelőssé tenni azokért a szerződésszegésekért, amik kizárólag Csehszlovákiának tulajdoníthatók, ez az ország azonban már nem létezik. Ugyanakkor azonban az, hogy Cseh­szlovákia megszegte az 1977‑es Szerződést, egyéb kétoldalú szerződéseket, számos multilaterális konvenciót és nemzetközi szokásjogot, egy sor másodlagos kötelezettséget von maga után, nevezetesen azt a kötelezettséget, hogy helyre kell hozni a jogtalan cselekedettel okozott károkat. Ezeket a másodlagos kötelezett­ségeket nem érvénytelenítette sem az 1977‑es Szerződés felbontása, sem Csehszlovákia megszűnése.

8.04. Szlovákia továbbra is felel ezekért a másodlagos kötelezettségekért, mert a C Változat még létezik, és 1993. január 1‑je óta üzemel. Szlovák irányítás és felelősség alatt továbbfej­lesztették, és Szlovákia kizárólagos területi joghatósággal rendelkezik felette. Szlovákia önállóságának első napja óta folyamatosan tovább üzemelteti a korábban Csehszlovákia által létesített C Változatot. 1993. január 1‑jétől Szlovákia tettekkel is kimutatta, hogy a C Változatért vállalja a nemzet­közi felelősséget.

8.05. A Különmegállapodás második bevezető bekezdése ezért egyszerűen egy jól ismert tényre reflektál. Kifejezett módon körvonalaz egy olyan jogi kapcsolatot, amely már fennállt korábban is. Röviden, ez a bevezető bekezdés nem más, mint annak kinyilvánítása, hogy Szlovákia kezdettől fogva vállalta azt a felelősséget, hogy ő a C Változat üzemeltetője, és helyrehozza azokat a károkat, amelyek a nemzetközi jog mostani és korábbi megsértése nyomán keletkeznek. Szlovákia továbbá ezt az örökséget azonnal átvette, amit kinyil­vánított tetteivel, majd a Kölünmegállapodás 2. bevezető bekezdésében tett nyilatkozatával.

8.06. Szlovákia felel tehát azokért a károkért és veszteségekért, amiket Csehszlovákia okozott 1992. december 31‑ig, Csehszlovákia megszűnéséig, azzal, hogy megvalósította a C Változatot. Ez a felelősség kiterjed az Eredeti Projekt kárt okozó azon részeire, amiket jogtalanul vettek át vagy alakítottak át a C Változat számára. 1993. január 1‑jétől Szlovákia jogutódként természetesen felel a saját magatartása nyomán keletkezett károkért.

(2) AZONOSíTÁS

8.07. Az azonosítás jelen esetben három összetevőből áll. Az első kettő azon időpontok azonosítását jelenti, melytől fogva Csehszlovákia (később Szlovákia) felelőssége megállapítható, illetve mikor történtek a jogtalan cselekedetek ezen időpont után. A harmadik összetevő a jogtalan cselekedetek következtében létrejött károkkal foglalkozik.

(a) Kritikus időpont

8.08. Először annak a "kritikus időpontnak" megállapítására van szükség, amelytől fogva Csehszlovákia felelősnek tartható, azaz amely időponttól a felek magatartását a Bíróságnak meg kell ítélnie, a Különmegállapodás fényében, ami a Bíróság joghatóságának alapja. A Különmegállapodás 2(1)(a) Cikkelye szerint a Bíróság állapítsa meg az 1989. májusa utáni magatartás törvényességét ‑ ez az az időpont, amelytől fogva Magyarország ideiglenesen felfüggesztette a munkálatokat.

8.09. A 2(1)(b) Cikkely 1991. novemberét említi mint olyan időpontot, amikor Csehszlovákia elindította az "ideiglenes megoldást" (azaz a C Változatot); a Bíróságnak ugyanakkor föl kell mérnie Magyarország eljárásának jogosságát a csehszlovák magatartással közvetlen összefüggés­ben, ugyanezen az időszakban. Ráadásul Magyarország azon javaslatára, hogy tárgyalják újra az 1977‑es Szerződést, az a fenyegetés volt a válasz, hogy egyoldalúan, saját területen fogják üzemeltetni a Bősi Gátrendszert. A kritikus időpont ezért a Különmeg­állapodásban említett első időpont (1989. májusa).

8.10. Csehszlovákia jogtalan magatartásának megállapítandó dies a quo (az időszak kezdő) dátuma szükségképpen az 1989. május 13‑i kritikus időpont és 1992. december 31., Csehszlovákia megszűnése között kell keresni. A dies a quo‑t először el kell helyezni Csehszlovákia korábbi jogtalan cselekedeteinek kontextusában, másodszor az "ideiglenes megoldással" való közvetlen összefüg­gésében.

(b) Jogtalan cselekedetek végrehajtása az idők során

8.11. Az előző két fejezetben már ismertettük, hogy Csehszlovákia számos törvényszegést követett el. Itt meg kell állapítani, hogy a kritikus időpont és a dies a quo után a jogtalanságokért mikor következett be a nemzetközi felelősség.

8.12. E jogtalan cselekedetek közül némelyet az 1977‑es Szerződés megkezdése után hamarosan és az Eredeti Projekt munkálatai alatt követett el Csehszlovákia. Bár ezek a hibák a kritikus időpont előtt következtek be, hatásuk összetevődött, és egyre növekvő mértékben járultak hozzá a természeti környezet veszélyez­tetéséhez ‑ ezért ezeket is figyelembe kell venni a jelenlegi eljárás folyamán. Egy ilyen elemzés nem szorítkozik kizárólag a tényleges felelősségi körök előz­ményeire. E cselekedetek közül több a kritikus időpont után is folytatódott, és úgy kell megítélni őket, mint folyamatos törvénysértéseket.

8.13. Bár alapjában ugyanaz a megsértett jogi terület az, amit Csehszlovákia az Eredeti Projek és a C Változat közben megsértett, jól meg kell különböztetni, hogy az egyes jogsértések, amik a két tervezet végrehajtása közben megtörténtek, mely tervezethez tartozóan szegték meg a nemzetközi szerződéses kötelezett­ségeket. Mint arra a 7. Fejezet rámutat, a C Változat megvalósítására vonatkozó döntés és maga a megvalósítás egyoldalú, ezért ez radikálisan új elem a Csehszlovákia által korábban elkövetett jogsértések sorában.

8.14. A csehszlovák magatartás vonatkozásában három egymást követő időszakot lehet elkülöníteni: a kritikus időponttól (1989. május 13.) a C Változat építkezéseinek elindulásáig (1991. november); 1991. novemberétől 1992. október 23‑ig, az egyoldalú elterelés időpontjáig; végül pedig 1992. október 23‑tól 1992. december 31‑ig, Csehszlovákia szétválásáig.

8.15. 1989. május 13 ‑ 1991. november: Ebben az első időszakban Csehszlová­kia rendületlenül elutasította, hogy Magyarországgal méltányos és jelentőségteljes tárgyalásokat folytasson. Magyarország azt javasolta, hogy a tárgyalások során legyen szó azokról a módosításokról, amik a nagymarosi munkálatok 1989. május 13‑án bekövetkezett felfüggesztésének egyenes következményei. 1989. augusztusáig a Csehszlovák Kormány mutatott némi jóindulatot, ekkor azonban formálisan előállt az olyan egyoldalú lépéssel való fenyegetőzéssel, "amely biztosítja a Bősi Zárógát üzemelését", ha Magyarország nem folytatja a Duna elterelésére irányuló előkészületeket, és elutasított minden olyan igényű közeledést, hogy a tárgyalások eredményétől tegyék függővé e munkálatok folytatását. Ezek a fenyegetőzések egybeestek azzal, hogy Csehszlovákia megkezdte az előkészületi munkálatok utolsó fázisát a C Változattal kapcsolatban, vagyis az elgondolás és a tervek ennél az időpontnál jóval korábban kellett, hogy megszüles­senek.

8.16. Különös figyelmet érdemel az 1989. augusztusi Csehszlovák elutasítás, mivel 1989. május 13‑a óta mindennél világosabban mutatja, hogy Csehszlovákia rugalmatlanul elutasított mindent, ami nem tette lehetővé a Bősi Vízlépcső megépítését. A csehszlovák álláspontnak ez a megkeményedése az első lépése volt az az újabb jogtalan cselekvéssorozatnak, amelynek valamennyi eleme a C Változat megvalósulása irányába mutatott; és ezeknek a jogtalan lépéseknek az egyoldalú volta különösképpen is ellentétes azzal a kötelezettséggel, mely szerint jelentőségteljes tárgyalások folytatására van szükség. Erre az időszakra esett, hogy Csehszlová­kia nem osztotta meg a C Változatra vonatkozó műszaki információkat.

8.17. Az értelmes tárgyalásoknak ezt az elutasítását prolongálták és erősítették meg Csehszlovákia korábbi jogsértései: az együttműködés elutasítása; az Eredeti Projekt alapos és szisztematikus környezeti hatástanulmánya elvégzésének elutasítása; a kármegelőzés elvének való megfelelés elutasítása (ideértve a talajvíz és az ivóvíz kérdéseit), amint azt több szerződésbeni rendelkezés is kötelezővé teszi (különösen az 1977‑es Szerződés 15. és 19. Cikkelyei), valamint az általános nemzetközi jog.

8.18. 1991. novemberétől 1992. október 23‑ig: Ezt a második időszakot a Csehszlovák kötelezettségvállalások két nagyobb megsértése jellemzi. Először az a döntés, hogy Csehszlovák területen elvégzett munkálatokkal megvalósítják a Duna egyoldalú elterelését. Másodszor, a C Változat üzembehelyezéséről szóló döntés, annak ellenére, hogy Magyarország megkísérelt elébe menni ennek a katasztrofális eseménynek. Az utóbbi természetesen súlyosbította az előzőt, hiszen ezt a nem megengedhető projektet fel lehetett volna függeszteni annak végső és konkrét végrehajtásáig. Ugyanígy érdemes figyelmet szentelni annak a veszélyes módszernek, aminek segítségével a szlovák hatóságok megvalósították az elrekesztést.

8.19. A második időszakot még a korábbi jogtalan cselekedetek folytatása is jellemzi, különösen abban a tekintetben, hogy a csehszlovák fél továbbra sem vok hajlandó megfelelni a magyarokkal folytatandó méltányos együttműködés és tárgyalások folytatása követelményének, valamint annak az elvnek, hogy meg kell előzni környezetszennyezés lehetőségét. Ugyanebben az időszakban Csehszlovákia továbbra is megsértette az előzetes figyelmeztetés elvét, amely pedig elterjedt a nemzetközi gyakorlatban és a nemzetközi szakközvélemény opinio iuris‑ában.

8.20. 1992. október 23‑tól 1992. december 31‑ig: Ezt az időszakot a C Változat üzemel­tetésének közvetlen és azonnali következményei jellemzik. Ebben az utolsó időszakban ugyanakkor a folyamatos jogsértések közül gyakorlatilag egy sem szünetelt. Az időszak Csehszlovák önálló államiságának megszűnésével ért véget. Csehszlovákia magatartását ebben az időszakban az jellemezte, hogy Magyarországtól megtagadta a folyamatos infomáció küldést a C Változatról és a tárgyalásokon egyáltalán nem volt kész a kompromisszumra. 1992. októberétől az Európai Közösség Bizottsága is erőfeszítéseket tett a rendezés érdekében, ám Csehszlovákia részéről ezekre is csupán korlátozott válaszok érkeztek, s eközben nem függesztették fel a C Változattal összefüggő munkálatokat. A C Változat építkezései gyors ütemben folyatódtak.

8.21. 1993. január 1‑jétől Szlovákia ‑ immáron teljességgel a saját területén, hatékonyan folytatta a C változatot. Az új szuverén állam folytatta ugyanazokat a jogsértéseket, amik korábban Csehszlovákiának voltak tulajdoníthatók. Ezeket tovább súlyosbította azzal, hogy brutális módon elmulasztott eleget tenni a Különmegállapodás 4. Cikkelyében foglaltaknak. A Bíróságnak természetesen jogában áll, hogy megítélje Szlovákia C Változattal összefüggő jogtalan eljárását mindvégig, az ítélethozatal napjáig.

(c) Károk

8.22. Minden jogsértés, amit Csehszlovákia a C változattal összefüggésben elkövetett, Magyarország, mint az Eredeti Projekt aláírójának vagy egykori aláírójának jogait sértette. Ezek a jogsértések önmagukban is olyan jogi kárt okoztak, amikkel kapcsolatban a Bíróságnak orvoslást kell elrendelnie, tekintettel arra, hogy ezeket átfogó módon Szlovákia vállalta magára. Ez áll azokra a jogsértú eljárásokra, amiket az elsú két periódusban a kritikus időpont után Csehszlovákia követett el. Az ideiglenes megoldással okozott kárnak van jogi és materiális oldala is, mivel a C Változat a természeti környezet (benne a talajvíz) jelentős és hosszan tartó leromlását okozta és fogja okozni, továbbá sérti a vidék magyar és szlovák lakosságának az érdekeit.

8.23. Az a kérdés, hogy miként fel megítélni a környezeti károkat, belföldi és nemzetközi szinteken egyaránt ismert. A környezet valószínűleg egyre nagyobb mértékben károsodik az idők folyamán, és a károk egyes elemei összeadódva egyre nagyobb mértékben fejtik ki hatásukat. E két összetevő, az időtényező és a kumuláló tényező gyakorta nehézzé teszi a jogtalan magatartás és a környezeti károsodás oksági összekapcsolását.

8.24. Önkormányzati szinten számos technikai eszközt alkalmaztak a böntetőjog jogi eszközei érvényesítésére az egyes környezeti károkkal kapcsolatban. Ezeket a jogalkalmazásokat ki lehet terjeszteni a kártétel és a károkozó tevékenység felelősségének meghatározására, vagy a jogtalanság és az az által keletkezett kár oksági kapcsolatának egyszerűsített ábrázolására. A bizonyíték terhelő erejének figyelembevételén kívül egyéb technikák is léteznek, melyekkel ki lehet mutatni az országos vagy helyi jog, nemzetközi szerződések vagy konvenciók ren­delkezéseivel szemben álló jogtalan cselekedetek elkövetőjének világos felelősségét.

8.25. Mint arra már ezen Emlékeztető korábbi, 5. Fejezetében rámutattunk, a C Változat által okozott károkat könnyű azonosítani, mert Csehszlovákia elvégzett egy bizonyos közvetlen műveletet egy bizonyos napon, és ennek megvannak a káros hatásai, melyek közül némelyik azonnal jelentkezett.

8.26. Az időtényezőből ered ugyanakkor a környezeti kár legmegdöbbentőbb jellemvonása. A károk közül több csak sok év múlva fog jelentkezni, elvileg akár évekkel azután, hogy a Bíróság kimondja döntését. Ez különösen is igaz a terület alatt található vízhordozóra, aminek menthetetlenül kihatása lesz a helyi ivóvízre, valamint a Szigetköz és a többi érintett terület ökológiai egyen­súlyára. Ezeket a drámai következményeket az Eredeti Projekt és a C Változat végrehajtásáról készült számos független nemzetközi szakértői vizsgálat igazolja. Egyikük, a Cousteau‑expedíció egyenesen "kémiai időzített bombáról" tesz említést. A Potenciális, helyrehozhatatlan, hosszú távú károk azok, amik miatt Magyarország erőfeszítéseket tett az Eredeti Projekt újratárgyalására, később pedig a C Változat leállítására vagy hatásai enyhítésére.

8.27. Eagleton korában, már 1932‑ben jól megalapozott volt a nemzetközi jog helyreállításra vonatkozó koncepciója, ha oksági kapcsolat van a kár és a jogsértés között ‑ a C Változat esetében ez a helyzet. Eagleton erről így ír:

"Minden kárt, amit jogsértő cselekedetre, mint kizárólagos okra lehet visszavezetni ‑ még ha az oksági láncon nem is fedezhető fel szükségkép­pen közvetlen kapcsolat ‑ megfelelően ellentételezni kell."

8.28. Minden kárt kompenzálni kell, ha az októl az okozatig tranzitív kapcsolat áll fenn a tények vagy jelenségek ugyanazon sorának eltérő elemei között. A Spanyol‑Marokkói Brit javak ügyével kapcsolatos idézve ez a "des dommages directs, quoique éloignés" esete.

8.29. Arangio‑Ruiz professzor a Nemzetközi Jogi Bizottság Állami Felelősségek tárgyában felelős jelenlegi szakreferense ugyanerre a következtetésre jutott, amikor a kártalanítandó kártétel‑kategóriákat vizsgálta. Miután rosszallását fejezi ki a "közvetett" és "Közvetlen" fogalmak meghatározása felett, azt a véleményt hangoztatja, amiben a szerzők többsége egyetért, és felhívja a figyelmet arra a "világos" és "folyamatos" oksági kapcsolatra, amely a jogtalanság és a kompenzálandó kár között fennáll. Az általa hangoztatott "normalitás" (normality) és "előreláthatóság" (foreseeability) kell, hogy jellemezze a károkozó tevékenység és a kár között fennálló kapcsolatot.

8.30. A nemzetközi jog tehát megköveteli, hogy minden természeti/környezeti kárt, valamint a magyar nép érdekeit ért kárt meg kell téríteni, ha, amennyiben az a kár a C Változat következménye.

8.31. Nehéz volna bizonyítani valamennyi lehetséges, potenciális kárt. Egy nagy nemzetközi folyam elrekesztése esetén pontosan az a veszélyes helyzet, ami olyan potenciális károkat von maga után, amiket jelenleg még nem lehet nyilvánvalóan látni. Főként ez az az ok, amiért ennyire nagy hangsúlyt kap ‑ a jogászok és az államok gyakorlatában egyre nagyobbat ‑ az előzetes figyelmeztetés szükséges­ségének elve.

8.32. Az esetlegességekre való hagyatkozás az elmondottak miatt igen jelentős része a kártalanítás/helyrehozatal folyamatának. Ha egy állam olyan potenciális kockázati helyzetet teremt, amely a jövőre nézve a határain túli lakosságot fenyegeti, akkor az nemzetközi károkozásnak minősül, ami nagy valószínűséggel jelentős következményekkel jár. Ezek a tárgyiasuló következmények megfelelő helyrehozatalt igényelnek, amit a Bíróság döntésével összhangban a feleknek kell meghatározni.

B SZAKASZ - SZLOVÁKIA JÓVÁTÉTELI KÖTELEZETTSÉGE

8.33. A Magyarországot ért speciálisan környezeti károk mellett ‑ lato sensu értve ‑ a jóvátételnek olyannak kell lennie, amely megfelel a nemzetközi közjog szabályaiban rögzített formáknak és az államok nemzetközi felelősség­vállalása tartalmának.

8.34. Például a "Környezetvédelem és elviselhető fejlesztés jogi elveinek" 21. Cikkelye, amit az ENSz Környezeti és Fejlesztési Világbizottsága szakértői csoportja dolgozott ki (1987) így rendelkezik:

"Egy állam a nemzetközi jog alapján felelős az olyan jellegű kötelezettség­vállalásai megszegéséért, amelyek egy természeti kincs felhasználásával vagy egy környezeti beavatkozás megelőzésével vagy enyhítésével állnak kapcsolatban. Köteles:

(a) megszüntetni a jogtalan cselekedetet;

(b) amennyire lehetséges, visszaállítani azt az állapotot, amely akkor fennállt volna, ha nem történik a jogszerűtlen, nemzetközi szempontokat sértő cselekedet;

(c) kártalanítást fizetni azokért a károkért, amik a nemzetközi szempontokat sértő jogszerűtlen cselekedet eredményei;

(d) ahol az alkalmazható, adjon jóvátételt a nemzetközi szempon­tokat jogszerűt­len cselekedetért."

8.35. A Nemzetközi Jogi Bizottság (ILC) állami felelősségről szóló Cikkelyei ‑ amiket két hivatalában egymást követő szakreferens dolgozott ki ‑ hasonló kötelezettségekről szólnak: a jogsértés előtti állapot visszaállítás, és minden lehetséges eszközzel teljes kártalanítás, ami tartalmazza az elégtételt (satisfaction) is. G. Arangio‑Ruis Szakreferens tett egy kiegészítő javaslatot, amit az ILC el is fogadott, nevezetesen annak garantálását, hogy a kért okozó jogtalan cselekedet nem ismétlődik meg.

8.36. A Szlovákiára rótt kötelezettségek legyenek összhangban ezekkel a nemzetközi jogi szabályokkal úgy, amint azt majd részletezzük Szlovákia felelősségének valamennyi összetevő­jével kapcsolatban.

(1) MEGSZÜNTETÉS

8.37. A C Változat üzemeltetése a folyamatos jogtalan cselekedet jellegzetes példája. Léte, fejlesztése és kitartó üzemeltetése nap nap után, hónap hónap után zajlik, s eközben új károkat, további kockázatokat teremt, amik akkumulálódva minden eddiginél nagyobb fenyegetést jelentenek a lakosságnak és a jövő nemzedékeinek. Magyarország hosszú távú célja mindig az volt, hogy az Eredeti Projekt által képvisel kockázatokat teljesen megsemmisítse azáltal hogy tárgyalásokat és egyéb békés megoldást kezdeményez.

8.38. A Bíróságnak nem kell arról döntenie, hogy vajon a megszüntetés‑e az első lépése Szlovákia Magyarország felé megkövetelt nemzetközi kötelezettség­vállalásának, vagy hogy a megszüntetés már ennek a kötelezettségvállalásnak az első eleme‑e. A fontos az, hogy Szlovákia állítsa le a C Változat üzemel­tetését, s ez legyen a Bíróság döntésének első eredménye. Ha nem vetnek határozottan véget a C Változatnak, akkor nincs értelme a jóvátétel kivetésének, mivel a károkozás továbbra is folytatódna és egyre rosszabbodna.

(2) HELYREÁLLíTÁS ÉS RESTITUTIO IN INTEGRUM

(visszahelyezés a korábbi állapotba)

8.39. Az állami felelősségre vonatkozó legjobban "bejáratott", elfogadott nemzetközi jogi szabályok egyike az, hogy a felelős államnak megfelelően helyre kell hoznia a kárt, ami jogtalan cselekedetének következménye. Vissza kell állítani azt az eredeti állapotot, ami a jogtalan cselekedet előtt létezett. Ezt jelenti a restitutio in integrum szabálya, amit neveznek még természetbeni helyreállítás­nak is, és amit a helyreállítás legalapvetőbb szabályának ismernek el, amit a híres Chorchow Gyár‑i Ügyben követett az Állandó Bíróság.

8.40. A restitutio integrumnak a jelen esetben igen sajátos alkalmazására van szükség: a C Változat felszámolása után a Dunát azonnal vissza kell engedni természetes medrébe, a Magyarország és Szlovákia közötti határszakaszra (azaz a hajózó főmederbe, a vonatkozó szerződések megfogalmazása szerint), s a Duna vízét olyan minőségűvé kell tenni, ami a C Változat végrehajtását megelőző helyzetre volt jellemző.

8.41. Ezekhez a lépésekhez természetesen időre van szükség, és közben műszaki problémák merülhetnek fel. A Különmegállapodás 5(2) Cikkelye szerint a felek a Bíróság döntését követő hat hónapon belül kötelesek megtárgyalni ezeket a módosításokat. Magyarország természetesen kész széles körben együttműködni Szlovákiával a legjobb műszaki és gazdasági körülmények biztosításában a Duna helyreállítása során.

8.42. Határozott úmutatásokat tartalmaz a Duna főmedrébe bebocsátandó víz mennyiségére vonatkozóan a Magyarország és Csehszlovákia által aláírt 1992. októberi Londoni Megállapodás.

(3) KÁRTÉRíTÉS ÉS KIELÉGíTÉS

8.43. Amennyiben a restitutio in integrum nem lehetséges, nemzetközi jog kártérítés fizetését követeli meg. Ebben az esetben a kártérítés, mint az egyetlen helyrehozatal, elégtelen, mert a helyrehozhatatlan kár már olyan mértékben hatott a természeti környezetre, hogy azt nehéz lenne felmérni. Az ilyen eljárások végére természetesen a károk valószinűleg már ismeretlen kiterjedésűek, miknek váratlan, új következményeik lehetnek.

8.44. Mint azt korábban ebben az emlékeztetőben már részleteztük, káros jelenségekre kell számítani a Szigetközben különösen a vízhordozó rétegek, következésképpen a talajvíz és ivóvízkincs, a termőtalaj s a növény‑ és állatvilág tekintetében.

8.45. Ráadásul azokkal a jogi eljárásokkal kapcsolatban, amiket jóvátétel ügyében akár nemzetközi, akár önkormányzati szinten szoktak folytatni, esetleg nehezen adaptálhatók a környezeti károk meghatározására ‑ amint erre már rámutattunk (lásd a 8.22. bekezdést).

8.46. Ugyanakkor szükséges, hogy a létrejövő károk csökkentésének költségei, a szennyeződött területek helyreállítási költségeit, a C Változat negatív gazdasági hatásának mértékét ‑ elsősorban a mezőgazdaság, a halászat és az erdő­gazdálkodás vonatkozásában ‑, s a szabadidős és turisztikai értékek helyreállítási költségeit a lehető legpontosabban lehessen felmérni, és ezek adekvátan kerüljenek kompenzálásra.

8.47. Az időtényező jelenléte miatt korai lenne még értékelni a kártérítést követelő kárt. Ezt Magyarország az eljárások folyamán a lehető legkésőbbi időpontban kívánja megtenni.

8.48. A környezeti károk költségei kiértékelése alapján a Bíróságnak kell meghatároznia a lehető legpontosabban a károk kategóriáit, valamint a Szlovákia által fizetendő, felek által megállapítan­dó kompenzáció megállapításának módszerét és kritériumait.

8.49. Különös figyelmet igényel a kártalanítás egyik aspektusa. Amint arra Arangio‑Ruiz professzor helyesen rámutatott az állami felelősség kérdéseit vizsgáló Második beszámolójában, a kárt szenvedett ország egyéneinek, állampolgárainak és képviselőinek "az elszenvedett morális károkért" kártérítést kell kapniuk. Ez az elvet alkalmazták például az 1928‑as Lusitania‑­ügyben. Ennek értelmében a morális kárnak a pretium dolorist (valaminek a "fájdalom" okán tulajdonított értéke ‑ ford.) is magába kell foglalnia, hiszen a magyar állampolgárok egészsége és életminősége van jelen esetben érintve bizonytalan időn keresztül ‑ a jelen és a jövő generációé egyaránt.

8.50. A pretium dolorist meg kell különböztetni a klaszikus értelemben vett azon erkölcsi kártól, amit Magyarország szuverén államként elszenvedett ‑ ennek illusztrációjávak szolgál Arangio‑Ruiz professzor Második beszámolója. Nemzetközi jogi személyként Magyarországot különösen is súlyosan érinti az, hogy Csehszlovákia az 1977‑es Szerződést megszegte, még akkor is, ha a kritikus időpontot követő első két időszakban (lásd a 8.14 ‑ 8.18. bekezdéseket) esetleg nem is történt materiális kár. Egy másik illusztráció az ilyen típusú kárra az, hogy Szlovákia egyoldalúan hajtotta végre a C Változatot, és ezzel megváltoztatta a nemzetközi határvonal materiális elemeit. Magyarország szuverén jogainak ez a minősített megszegése megfelelő kárpótlást igényel. Az ilyen típusú kár jóvátételét rendszerint "satisfactiónak", kielégítésnek, elégtétel­nek szokás nevezni. A kielégítést a pénzügyi kompenzáció megállapítása egyik elemének kell tekinteni.

(4) A NEM MEGISMÉTLÉS GARANCIÁJA

8.51. Egy nemzetközi károkozással összefüggő állami felelősségbe beletartozik a tiltott cselekmény nem megismétlésének garanciája. Nem lenne ugyanis értelme megoldani a Szlovákiával támadt vitát abban az esetben, ha Magyarorszá­got és lakosságát a későbbiekben új fenyegetések, kockázatok és kártételek érnék.

8.52. Bizonyos lépések is garanciát jelentenének, például az, ha Szlovákia lebontaná az 1851,7 fkm‑nél létesített zárógátat. Ez azonban nem volna elég, amint azt a C Változat gyors megépítése és üzembehelyezése bizonyít. A Bíróság ezért rendelkezzen egy kiegészítő, jogi természetű garancia felől is, nevezetesen hozzon olyan döntést, amely azzal a kötelezettséggel terheli meg Szlovákiát, hogy nem ismétli meg ezt a nagy mértékben veszélyes és káros kezdeményezést.

IV. RÉSZ

MAGYARORSZÁG MAGATARTÁSÁNAK JOGOSSÁGA

 

9. fejezet

A MUNKÁLATOK FELFÜGGESZTÉSE MAJD ABBAHAGYÁSA

A SZAKASZ - BEVEZETŐ

9.01. A Különmegállapodás 2(1) Cikkelye alapján a Bíróságtól abban kérnek a felek döntést, hogy állapítsa meg...

(a) a Magyar Köztársaság vajon jogosan függesztette‑e föl majd hagyta abba 1989‑ben a Nagymarosi Projekttel és a Bősi Projekt ráeső részével kapcsolatos azon munkálatokat, melyeket a Szerződés értelmében a magyar félnek kellett volna megépíteni...

9.02. Ez a Fejezet kimutatja, hogy Magyarország törvényesen járt el, amikor felfüggesztette és abbahagyta a Nagymarosi Projekt munkálatait, azt követően pedig felfüggesztette és abbahagyta a Bősi Projektből reá háruló munkálatokat.

9.03. Először szükséges pontosan feltárni azt az eseménysort, ami a munkák felfüggesztése és felmondása hátterében meghúzódott, és amit a Különmeg­állapodás röviden összefoglal.

9.04. Magyarország 1989. május 13‑án függesztette fel a nagymarosi munkála­tokat abbéli meggyőződésében, hogy a Zárógát megépítése helyrehozhatatlan környezeti károkat okozna, ami egyebek mellett felöleli Budapest ivóvíz ellátásának súlyos kockáztatását. Ennél a pontnál Magyarország tárgyalásokra törekedett azzal a céllal, hogy tisztázni lehessen bizonyos környezeti és tudományos álláspontokat, továbbá, hogy olyan módosítások történjenek, amik csökkentik vagy megszüntetik a veszélyeket. Ugyanakkor, ha Magyarország aggodalmai beigazolódnak, és nem lehet elfogadható megoldást találni, akkor teljesen természetes, hogy a Nagymarosi Gátat nem szabad megépíteni.

9.05. Miután sikertelen tárgyalások zajlottak olyan magyar javaslatokról, amik több lehetőséget felvázoltak ‑ melyek között szerepelt a projekt folytatása is megfelelő ökológiai garanciák beépítése mellett ‑, a Magyar Kormány 1989. július 20‑án a nagymarosi munkálatok felfüggesztését kiterjesztette 1989. október 31‑ig. Ugyanacsak felfüggesztésre kerültek bizonyos dunakiliti munkálatok, amik a Bősi Gátrendszer szakasza számára történő Duna‑elterelésre irányultak. 1989. szeptember 1‑jén egy magyar Szóbeli jegyzék további tárgyalásokat javasolt Nagymaros sorsáról. 1989. november 30‑án Magyarország a Szerződés módosítását javasolta, kijelentve, hogy az eredeti Szerződés megvalósítása nem lehetséges, mert ökológiai szük­séghelyzet... súlyos környezeti károk... környezeti katasztrófa" keletkezhet. A tárgyalások nem vezettek megállapodásra, és 1990. január 10‑én Magyarország arról értesítette Csehszlovákiát, hogy azt javasolja, mondják fel a nagymarosi munkálatokkal összefüggő magánjogi szer­ződéseket, és folytassanak tárgyalásokat a kivitelezőkkel a megfelelő kompenzációról. Az értesítés megjegyezte, hogy "a Magyar Kormány azon a változatlan állásponton van, hogy a Nagymarosi Gát megépítésével föl kell hagyni". A Nagymarosi Projekt felmondása időpontjául ezt a dátumot lehet tartani, jóllehet nagy mennyiségű munka került elvégzésre a helyszínen ez után az időpont után is.

9.06. Bőssel kapcsolatban más volt az álláspont. 1989. júliusában, amint azt az előző bekezdésben megjegyeztük, Magyarország felfüggesztette a Dunakilitinél zajló előkészületi munkálatokat. Ekkor már gyakorlatilag elkészült a dunakiliti duzzasztó. A felfüggesztés a Dunakiliti‑gát feltöltésére, anyaggyűjtésre és a Duna tényleges elterelésére vonatkozott. Az feltöltés és az elterelés ‑ Magyarország nézete szerint ‑ jelentős környezeti károsodással járt volna, mely károkkal kapcsolatban nem történtek mentesítő intézkedések. A felfüggesztés nem vonatkozott a Gátrendszer felsőbb szakaszán folyó munkálatokra, és ezen a szakaszon Magyarország tovább dolgozott 1989‑ben és 1990‑ben, a Projekt környezeti és egyéb hatásaira, a Projekt gazdasági életképességére és a körülmények megváltozására vonatkozó egyre súlyosbodó balsejtelem ellenére is. Ráadásul a folyamatos magyar munkálatok csehszlovák területen zajlottak. 1991. április 16‑án a Magyar Országgyűlés felkérte a Kormányt, hogy a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársasággal folytatott tárgyalások közben függessze fel a Gátrendszer egészén az állami beruházások folytatását. E Határozat arra hivatkozott, hogy a munkálatokat amúgy is felfüggesztették. A Kormány 1991. október 25‑ig nem reagált az Országgyűlési Határozatra, ekkor azonban 1991. december 31‑i hatállyal a 2009/1991. számú Kormány­határozatban kimondta, hogy a Gátrendszer nem minősül állami beruházásnak. Befejeződtek a bősi alvíz csatorna munkálatai, és 1991. december 31‑én megtörtént az átadás. Ily módon a bősi munkálatok leállítására vonatkozó döntés 1991. októberében született meg, és 1991. végén vált hatályossá.

9.07. Jó okunk van azt gondolni, hogy már sokkal azelőtt, hogy megtörtént volna a felsőbb szakaszon zajló munkálatok leállítása, a C Változat tervei már javában készültek. 1989. augusztus 21‑22‑én, egy miniszteriális szintű találkozón feltárták, hogy Csehszlovákia bizonyos műszaki ellenintézkedések megtételét fontolgatja. A magyar ipari miniszter és a csehszlovák tüzelőanyag és energiaügyi miniszter között sorra került párhuzamos találkozón a cseh küldött ragaszkodott ahhoz, hogy mindkét zárógát módosítás nélkül kerüljön megépítés­re, és kijelentette:

"3. Ellenkező esetben a csehszlovák fél olyan intézkedéseket hoz, amik által lehetővé válik a Bősi Vízierőmű üzemeltetése."

Az 1989. augusztus 31‑i Szóbeli jegyzékben Magyarország felhívta a figyelmet azokra a súlyos ökológiai és környezeti következményekre, amikkel ezek "a műszaki ellenintézkedések" járhatnak. Ezt követően azonban állandóan a tárgyalások felett lebegett az egyoldalú lépések meghozatalának veszélye. Egy a Projektről szóló későbbi kiadvány kijelenti, hogy "a CSSzK és a Szlovák Köztársaság elhatározta, hogy a CSSzK területén 1991. januárjában folytatják az ideiglenes megoldás megépítését célzó előkészületeket". Mivel ezek a tervek meglehetősen nagy munkát igényeltek, és szükség volt bizonyos felmérések elvégzésére, az egész folyamat bizonyára már sokkal hamarabb elindult. A C Változatról szóló sajtóbeszámolók arra késztették Magyarországot, hogy 1991. márciusában a Szlovák Kormánynál fölvetette a témát. Nem érkezett azonnali válasz erre a tudakozódásra, annak ellenére sem, hogy a szlovák kivitelező vállalat 1991. március 29‑én írásban fordult a Szlovák Környezetvédelmi Bizottsághoz a Projekt jóváhagyását kérve. Mádl úr, magyar tárca nélküli miniszter ismételten felvetette a C Változat témáját a Pozsonyban 1991. július 15‑én megtartott találkozón, majd később egy 1991. július 24‑én kelt levélben. Csak 1991. július 30‑án történt meg, hogy a szlovák miniszterelnök formálisan elismerte a C Változat előkészületeit, s ezzel egyidőben kifejezte afeletti bizakodását, hogy emiatt nem sérülnek a "szlovák‑magyar kapcsolatok". Ez a beismerés egybeesett az erőmű csatorna feltöltésével.

9.08. Összefoglalva, a helyzet az volt, hogy 1989. májusában megtörtént a nagymarosi munkálatok felfüggesztése, 1990. januárjában pedig hatályos megszüntetése. Ezzel szemben a bősi munkálatok (a tényleges elterelés előkészítésén kívül) csak azt követően álltak le, hogy megbízható forrásból hírek érkeztek Magyarországra, melyek szerint a C Változat tervei előrehaladott állapotban vannak, és már megszületett a döntés a megvalósításáról. Végül 1991. december 31‑én vált hatályossá az a magyar döntés, hogy a Gátrendszer egésze nem állami beruházás többé ‑ azaz több, mint egy évvel azután, hogy a jelentések szerint a Szlovák Kormány meghatalmazást adott a C Változat felépítésére, és hat hónappal azután, hogy ezt Magyarországgal hivatalosan közölték.

9.09. Az első lépésben tehát a fókusz a Projekt nagymarosi szakaszának felfüggesztésén vagy abbahagyásán van, valamint a dunakiliti elterelési munkálatok ideiglenes felfüggesztésén. Ekkorra a bősi munkálatokat már abbahagyták (1991. december), a C Változat tervezése javában folyt, és romokban hevert az 1977‑es Szerződés szerinti eredeti és "oszthatatlan" terv.

B SZAKASZ - AZ 1989. ÉVI HELYZET

9.10. A 3. Fejezetben már ismertettük azokat a körülményeket, amik között Magyarország felfüggesztette a Gátrendszer nagymarosi részének építkezéseit. Az alábbiakban összefoglaljuk, hogy a Szerződés aláírói milyen álláspontokat képviseltek 1989‑ben.

9.11. Súlyos kétségek merültek föl a Nagymarosi Gát biztonságos volta felől mint a fizikai kivitelezés (ideértve a csúcs‑üzemeltetés hatását), mind pedig ‑ és ez a fontosabb ‑ környezeti hatásokat illetően. Ezeket a kétségeket összefoglaltuk a 3. és 5. Fejezetekben. Ezek a problémák egy olyan időszakban jelentkeztek, amikor a térségben komoly politikai és gazdasági rendszerváltozások történtek, s ezzel egyidőben nagy mértékben csökkent a kereslet a villányáram termelés és az erőművek kapacitása iránt.

9.12. Bár történtek kísérletek a tudományos és környezeti kérdések megol­dására, miközben a Projektet támogatók állandóan hangoztatták, hogy minden fölvetett problémának van műszaki megoldása, megmaradt a magyar, a csehszlovák és a nemzetközi szakmai és a szélesebb közvélemény nyugtalan­sága.

9.13. Olyan volt a helyzet, hogy szükségessé vált az 1977‑es Szerződés további módosítása, mindenekelőtt azért, hogy megfelelő környezeti biztosítékokat lehessen beépíteni. Nagyon közeli lehetőségnek látszott a Projekt közös megegyezéssel történő felszámolása, és valószínűleg ez lett volna a legmeg­felelőbb módja annak, hogy a projekttől megszabadulva a két ország sikerrel hagyjon fel történelme egy boldogtalan időszakának ezzel a tárgyi emlékével. El is hangzott a két ország megfelelő testületeinél a felszámolásra irányuló javaslat.

9.14. Magyar oldalon egyre nagyobbak lettek a régió ivóvízellátásának jelenével és jövőjével kapcsolatos aggodalmak. Budapest ivóvízkészletének 60%‑át a Nagymaros alatt található parti szűrésű kutakból nyeri, egy olyan régióból, amire kihatással lehet a nagymarosi gát. A vízkiemelő műveket eddig is súlyosan érintette a Projekt nagymarosi részével összefüggő kotrás. A vízellátás alternatív megoldására ilyen nagy mennyiségekben nincs lehetőség. Nem lehet megkövetel­ni a Kormánytól, hgy eleget tegyen egy olyan szerződés követelményeinek, ami veszélyezteti a főváros legfontosabb vízellátó forrását. Az országon belüli és kívüli testületek a tudományosan valószinüsíthető szcenáriók alapján arra figyelmeztettek, hogy szükséghelyzet állhat elő.

9.15. Ez a helyzet rajzolódik ki például A Bős‑Nagymarosi Zárógát projektjével kapcsolatos tanulmányból, mely tanulmányt 11 USA‑beli tudományos kutató készítette el. Jelentésük kelte 1989. márciusa. A tanulmány célja az volt, hogy javasoljanak olyan "enyhítő intézkedéseket, amikkel ellensúlyozni lehet a Projekt által esetleg okozott környezeti károkat" ‑ ebben az időszakban ugyanis a Kormánynak az volt az álláspontja, hogy folytatja a Projektet. A Jelentés több enyhítő intézkedést javasolt, eközben azonban világossá tette, hogy ezeket a javaslatait "semiképpen sem szabad úgy értelmezni, mintha támogatnák a Projekt végrehajtását". Mostani beszámolónk szempontjából az fontos, hogy a Jelentés, amely a Kormányzattól függetlenül készült el, és a Projektet a Kormány által eldöntött kérdésnek tekintette, enyhítést célzó stratégiái közé ezt a javaslatot is fölvette: "A nagymarosi zárógát előkészületeit le kell állítani addig, amíg átfogó hatástanulmány és a hatások enyhítési lehetőségeinek teljes számbavétele el nem készül vele kapcsolatban". Ezt a konklúziót megerősítette az 1989. májusában elkészült INFORT‑Ecologia tanulmány, amely ezt a véleményét hangoztatta: "a G/N Projekt potenciális ökológiai és gazdasági hatásokkal összefüggő kérdéseinek megválaszolatlan­sága miatt minden építkezéssel le kell állni arra az időszakra, amíg tart a projekt sorsa felől a döntéshozatal folyamata".

9.16. Ezeket a kétségeket és nehézségeket ismételten fölvetettük Csehszlová­kiának, de nem jártunk eredménnyel. Ellenkezőleg, egy rövid periódustól eltekintve (röviddel az új szövetségi kormány 1990. évi beiktatása után), amikor a csehszlovák fél mintha rugalmasabb tárgyalási magatartást tanusított volna, válaszaiban a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság mindvégig ragaszkodott az 1977‑es Szerződés megvalósításához, és ebbe beleértette a nagymarosi szektort is, miközben többé‑kevésbé leplezetlenül "műszaki ellenintézkedésekkel", azaz az egyoldalú eltereléssel fenyegetőzött.

9.17. Egy a Csehszlovákiát a felfüggesztés állapotának fenntartásáról tájékoztató Szóbeli Jegyzékben a Magyar Kormány kijelentette, hogy az ökológiai kockázatokról további tanulmányokra és megbeszélésekre van szükség, és a további tárgyalások befejezéséig nem szabadna "visszafordíthatatlan műszaki intézkedéseket hozni. A Szóbeli jegyzék így folytatódik:

"A Magyar Népköztársaság Kormánya ezennel fel kívánja hívni a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormányának figyelmét arra a tényre, hogy véleménye szerint Magyarország és Csehszlovákia egyaránt ökológiai szükséghelyzettel áll szemben. A két Kormány tetteit e tény fényében kell megitélni. A Magyar fél nem érti, hogy a csehszlovák fél miért miért zárkózik mereven el az ökológiai garanciákról és a projekt üzemeltetéséhez adandó optimális vízmegosztásról folytatandó tárgyalások elől. A csehszlovák fél a tárgyalások során még addig sem kész elmenni, hogy a legkisebb mértékben eltérjünk a két ország közötti, a Bős‑Nagyma­rosi Projekt Megépítéséről és Üzemeltetéséről szóló Szerződés tartalmától, annak ellenére sem, hogy a jelenlegi tudományos ismeretek komoly érvekkel támasztják alá azt a vélekedést, mely szerint a projekt ökológiai fenyegetést jelent. A magyar fél ennek ellenére reméli, hogy a cseh­szlovák fél végül felelős álláspontra helyezkedik, és kész aktívan részt venni egy olyan megoldás kimunkálásában, amely mindkét oldal számára elfogadható...

A Magyar Népköztársaság Kormánya ezennel ismételten felkéri a Csehszlovák Kormányt arra, hogy vegye komolyan fontolóra azon magyar javaslatokat, amiket Budapesten 1989. július 20‑án írásban előterjesztett, majd ugyanez év augusztus 3‑án megismételt, és felszólítja a Csehszlovák Kormányt, nyilatkozzon érdemben késedelem nélkül ezekről a javaslatok­ról. A magyar fél azt javasolja, hogy a két kormányfő legközelebbi találkozóját szakértői összejövetelek és megbeszélések előzzék meg, és a két ország miniszterelnökei megbeszéléseik anyagába építsék bele az itt megállapítottakat. A Két Kormánynak népükkel szembeni kötelességéhez tartozik e bonyolult problémakör tisztázása, és a jövő nemzedékek iránti felelősségtudat most azt követeli a két Kormánytól, hogy meg­felelőképpen egyeztessék közös és egyenkénti érdekeiket."

Nem lehet kétség afelől, hogy a Magyar Kormány jóhiszeműen vetette föl ezeket a témákat, és igazán aggódott a környezet ügyéért.

C. SZAKASZ - A MUNKÁLATOK FELFÜGGESZTÉSÉNEKÉS AZT KÖVETŐ ABBAHAGYÁSÁNAK JOGI ALAPJA

(1) A NAGYMAROSI MUNKÁLATOK

9.18. A nagymarosi munkálatok 1989. júliusában bekövetkezett felfüg­gesztésekor a helyzetet a következőképpen lehet jellemezni:

(1) Magyarország nem tagadta, hogy az 1977‑es Szerződést érvényesnek tartja. A Szerződés végrehajtását folytatta a Projekt bősi szektorának továbbépítésével.

(2) A Projekt épírésének ütemezésére lefektetett menetrendet sose tekintették szigorú értelemben vett jogi kötelezettségnek. Egy ilyen méretű és bonyolultságú Projektnél ez nem lett volna reális igény. Gyakoriak voltak a csúszások (és ezek nem csak a magyar fél részéről következtek be), és ezekről újból és újból zajlottak tárgyalások, szükség szerint.

(3) Minden késlekedéssel kapcsolatos problémát kompenzálni lehet így vagy úgy a felek által lefektetett és működtetett kiigazítási rendszer útján, és ez még a felek között szilárdan lefektetett menetrendekre is igaz.

(4) Mindkét fél lényeges kötelezettsége volt a Szerzdés szerint, hogy a nehézségekre jóhiszeműen, tárgyalások útján keressen megoldást ‑ ennek az elvárásnak Magyarország meg is felelt.

(5) Ugyanez a kötelezettség hallatlanul fontos volt a projekt fizikai és környezeti biztonsága szempontjából. Különösen akkor, ha a lakosság ivóvízellátásának súlyos veszélyeztetésére, a magyar fél számára annyira fontos vízkincsre gondolunk, és ha a műszaki vagy egyéb módosítások és ütemezések tárgyában nem történik megállapodás, akkor még szük­séghelyzet is előállhat.

(6) A Magyar Tudományos Akadémia 1989. június 23‑i jelentésében arról számol be, hogy reálisak ezek a veszélyek. Ugyancsak széles körben kerültek publikálásra a hatásokról szóló nemzetközi vélemé­nyek.

(7) Magyarország továbbra is különbséget tett a nagymarosi munkálatok felfüggesztése majd abbahagyása és a Szerződés folyamatos érvényben­maradása között. Elfogadta, hogy a Szerződésből eredő jogok és kötelességek tárgyalások útján kezelendők, és kártérítést kell fizetni minden érintett állami és magán félnek. A magánérdekek vonatkozásában jelentős felmondási díjról tárgyalt, és a másik szerződő fél esetében is jelentős, még megtárgyalandó kárpótlási összegre gondolt. A Magyar Országgyűlés 1089. június 2‑i és 1989. október 31‑i Határozataiban ugyancsak elfogadta, hogy a másik szerződő féllel meg kell tárgyalni valamiféle megoldást.

9.19. Ilyen körülmények között Magyarország jogosan függesztette fel és tette aggodalmai tárgyának vizsgálatától függővé a végső döntést. Amint azt a 10. Fejezetben később majd kimutatjuk, a nemzetközi jog egy államnak megengedi, hogy olyan cselekedeteket hajtson végre, amik szükségesek egy visszafordíthatat­lan, az országot vagy népét vagy környezetét jelentősen befolyásoló kár keletkezésének megakadályozásához. Egy ilyen cselekedet szükségességének megléte kizárja azt, hogy az ilyen eljárás jogtalannak számítson. Az elv továbbá olyan esetekben is alkalmazandó, ahol egy szerződéssel kapcsolatban követnek el jogtalanságot: nem válik el egymástól az állami felelősségvállalás­ra vonatkozó jog, és az államközi szerzdések alapján elvárt kötelezettségvállalás.

9.20. A 10. Fejezetben elemzésre kerül a szükséghelyzet állításának jogi alapja és korlátai, s egyúttal kimutatjuk, hogy a szükséghelyzet jogilag fennállt.

9.21. Ha egy államnak megvan a joga, vagy minden valószínűség szerint megvan a joga arra, hogy egy alapvető érdeke helyrehozhatatlan sérülésének elkerülése végett szükséghelyzetet jelentsen ki, akkor ahhoz is joga kell legyen, hogy (szükséghelyzet nem lévén) elhalasszon minden eredetileg megkövetelt lépést addig, amíg a másik érintett állammal tárgyalások folynak a szükséghelyzet bekövetkezének elkerüléséről. A nagyobb lépés megtételére jogosult állam, a jövőre nézve jogait fenntartva, megteheti a kisebb lépést.

9.22. A Nagymarosi Gát vonatkozásában a zárógát üzembehelyezésének lépése valószínűleg komoly károkat okozott volna. Csak a zárógát befejezése és a tározó feltöltése után keletkeztek volna ezek a különböző jelentős károk. Ám ha már egy korábbi időpontban nagyon valószínűvé válik, hogy ezek a következmények előállnak, akkor jogos és ésszerű dolog a munkálatokat haladéktalanul felfüg­geszteni, függetlenül attól, hogy bizonyos munkarészek önmagukban nem okoznák a kárt. Ezeket a munkarészeket nem lehet izoláltan kezelni. A Zárógát megépítés volt a felfüggesztés tárgya ("a Nagymarosi Projekt munkálatai") ‑ a lényeg ‑ mely építménnyel kapcsolatosan fölmerült, a félelem, hogy határozott, komoly és potenciálisan visszafordíthatatlan károkat okoz. Nem számít lényegesnek ebből a szempontból az a tény, hogy a felfüggesztés, miután a munkálatok egy adott fázisában történt, nagyon sok, a Zárógát megépítéséhez szükséges munkálat leállításával is együttjárt, hiszen ezek nem önmagukban megálló munkák, hanem a Zárógát egészének megépítésehez részként tartozó elemek. A nemzetközi jog nem kívánja meg az államoktól, hogy szükséghelyzet fennállása közben hasznavehetetlen részegységeket építsen meg csak azért, mert ha mégis megépítésre kerül a projekt, akkor hasznukat lehet venni. Nincs értelme egy zárógátat részben megépíteni.

9.23. Ezen okok világossá tették, hogy mivel a Nagymarosi Zárógáttal kapcsolatban súlyos kétségek merültek fel (lásd az előző 9.11 ‑ 9.15. bekez­déseket), jogos volt a magyar fél részéről az azonnali felfüggesztés és a nehézségek megoldásának azonnali keresése. A szükséghelyzetnek ugyanez az elve igazolja a Szerződés felmondását, hiszen kutatások éa tárgyalások történtek annak meghatározására, hogy vajon a Nagymarosi Zárógát megépítendő‑e, vagy hogy megállapodások útján meg lehet‑e egyezni bizonyos építési módosításokban.

9.24. Ezután már a felek dolga jóhiszeműen tárgyalásokat indítani a nehézségek megoldásáról, arról, hogy lehetséges vagy sem a Projekt terveinek kiigazítása, végül pedig magának az 1977‑es Szerződésnek ilyen értelmű módosítása. Az a tény, hogy a munkálatoknak csupán felfüg­gesztésére került sor, azt jelzi, hogy a magyar fél a nehézségek megoldására törekedett. Amennyiben a nehézségeket sikerült volna megoldani, a szükséghelyzet alapjaiban szűnt volna meg. Az építkezési program módosításait a termelt villanyáram elosztásának megváltoz­tatásával ellentételezni lehetett volna, mint arra a múltban akadt már példa. Ha az ezt követő magyar javaslatokat jóváhagyják, pénzbeni kártalanításra is sor kerülhetett volna.

9.25. Ilyen körülmények között a feleknek kötelessége jóhiszeműen tár­gyalásokat folytatni, ám egyik félnek sem kötelessége a másik fél olyan értelmű kijelentéseit elfogadni, mely szerint a szükséghelyzet fennáll vagy nem áll fenn. Mivel a problémák először a Gátrendszer nagymarosi szektoránál jelentkeztek, mely rész teljes egészében magyar területen található, és mivel a környezeti hatással kapcsolatos aggodalmak teljes egészében teljes egészében a magyar lakosság egészségének veszélyeztetésére vonatkoztak, a Magyar Köztársaságnak nem volt kötelessége elfogadni azt a Csehszlovák állítást, mely szerint a Projekt miatt nem sérül jelentős érdek. Ha nem lehet a Szerződés 27. Cikkelye alapján tárgyalásos úton egyezségre jutni, akkor annak a vitapontnak az eldöntése, hogy vajon szükséghelyzett áll‑e fönn, az ENSz Alapokmány 33. Cikkelye alapján oldandó meg. Semmi kétséeg, egy állam jóhiszeműen nem állíthatja a szük­séghelyzet meglétét vagy nem meglétét, miközben minden olyan javaslatot elutasít, amely azon vita megoldását célozza, hogy a szükséghelyzet valóban fennáll‑e vagy sem. Magyarországnak azonban soha nem ez volt az álláspontja. Ismételten a gondok megoldására törekedett, mely kísérletek között szerepelt kötelező erejű választott bíróságnak, vagy ennek a Bíróságnak a felkérése.

9.26. A munkálatok felfüggesztése mindkét fél számára tartogatott előnyöket. Lehetőség nyílt a tárgyalásokra, az információcserére, a nyilvánosság bevonásá­ra, az érvek részletes kifejtésére, melynek során a feleknek lehetősége nyílt egymás álláspontját megismerni, és a Projekten, vagy magán a Szerződésen módosításokat foganatosítani. Az 1989. évi súlyos helyzetben a munkálatok felfüggesztése az aggodalmaknak súlyának megfelelő, arányos lépés volt. Egyúttal ideiglenes, provizórikus választ adott a körülményekre, és egyik felet sem sodorta hosszú távon visszafordíthatatlan következmények közé.

9.27. A 3. Fejezetben már ismertettük a munkálatok felfüggesztésére adott csehszlovák választ. Összefoglalva annyi történt, hogy Csehszlovákia nem kívánta tárgyalások útján megoldani a helyzetet, nem volt kész a Projekten végzendő esetleges módosításokról megbeszéléseket folytatni, hanem ragaszko­dott a Gátrendszer módosítások nélküli megépítéséhez. Ez olvasható ki Adamec, csehszlovák miniszterelnök 1989. augusztus 31‑én kelt leveléből, amely kijelentette:

"Miután az illetékes csehszlovák hatóságok, tudományos, műszaki, gazdasági és egyéb intézmények megvizsgálták az önök (1989. július 20‑i) különböző javaslatainak minden oldalát, kénytelen vagyok ismételten leszögezni, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Kormánya változatlanul ragaszkodik a Bős‑Nagymarosi Gátrendszernek az [1977‑es] Szerződés és az összes többi ehhez csatolt dokumentum szerinti megépítés­éhez."

Az 1989. július 20. és ezen 1989. augusztus 31‑én kelt levél között eltelt időszakra vonatkozóan (mely időszak hagyományosan a nyári szabadságok ideje) nem hallatszik túlságosan meggyőzően az a kitétel, mely szerint a magyar fél "különböző javaslatainak minden oldalát megvizsgálta" az "illetékes csehszlovák hatóságok, tudományos, műszaki, gazdasági és egyéb intézmények" jelentős része. A levél egyszerű visszautasítását jelentette a törvényes magyar aggodalmaknak.

9.28. Az ezt követő diplomáciai és kormányközi levelezésnek egyetlen olyan pontja se volt, ahol Csehszlovákia érdemben foglalkozott volna a Projekt nagymarosi szektorával kapcsolatban fölvetett magyar aggodalmakkal. Például az 1989‑ben elindított, a PHARE program által finanszírozott kutatási program kizárólag a bősi vízlépcsővel és annak a szlovák oldalra gyakorolt hatásával foglalkozott. A dolgozatra ez volt a jellemző: gyakorlatilag a vita minden hangsúlyát a Szigetköz‑Csallóköz (közös) vízkészleteire terelték. A csehszlovák válaszok teljesen figyelmen kívül hagyták a Nagymarosi Gát alatt található, teljesen magyar területen lévő természeti kincset, pedig a magyar kijelentések ismételten felhívták a figyelmet erre a részre. Ugyancsak megválaszolatlanul maradtak a csúcs üzemmódra vonatkozó aggodalmak, a nagymarosi rész fölötti szakaszon. A Csehszlovák hatóságok alig említették Nagymarost, egyszerűen csak ragaszkodtak a Projekt 1977‑es Szerződés szerinti megvalósításához. Ez a magartartás volt akkor is jellemző, amikor 1992. októberében a C Változat részeként megtörtént a Duna elterelése.

9.29. Ilyen körülmények között igaz az előterjesztett álláspontunk, mely szerint a magyar hatóságok ésszerűen cselekedtek azzal, hogy felhagytak a nagymarosi szektor építkezéseivel, s ezt oly módon tették, hogy az 1977‑es Szerződés keretein belül maradva tartották magukat a Projekttel kapcsolatos jogokhoz és kötelességekhez. Csehszlovákia nem bizonyította be, hogy megalapozatlanok voltak a Budapest vízállátásával kapcsolatban fölmerült aggodalmak. E vízkészletek megóvása Magyarország mindenekfeletti kormányzati felelőssége, amit lehetetlen egy más országgal megosztani. Korábbi tapaszralatok azt mutatták, hogy a Nagymaros‑Budapesti szakaszon, ha mélyítik a medret, az a parti szűrésű kutak kapacitásának 10%‑os visszaesését vonja maga után, és már az is előfordult, hogy szennyeződés miatt le kellett állítani vízkiemelő művet. Az ezen Emlékeztetőhöz korábban és utóbb csatolt tudományos beszámolók minden kétséget kizáróvá teszik a Magyar Kormány által érzett aggodalmak jogosságát.

(2) A DUNAKILITINÉL VÉGZETT MUNKÁLATOK

9.30. Jóllehet különösen a Nagymarostól folyásirányba eső vízkészletek miatti aggodalom volt különösen nagy, nem ez a kérdéskör volt az egyetlen megoldat­lan probléma. A folyásirány szerint följebb található bősi szektor két problémát vetett föl. Az első a szigetközi vízhordozóval kapcsolatos aggodalom, amely az ország legjelentősebb vízkészlete. A második számú aggodalom a szigetközi régió környezetével kapcsolatos, ami valószínűleg súlyosan érintett (sőt talán meg is semmisített) volna az 1977‑es Szerződés vízmegosztási terve, még annak később módosított változata is. Az utóbbi esetben a hatás közvetlenül az elterelés után már jelentkezett volna, és komolyan kétségbevonható, hogy a tervezett műszaki megoldások hoztak‑e volna megoldást.

9.31. Ennek megfelelően Magyarország bejelentette a nagymarosi munkálatok felfüggesztésének meghosszabbítását, Dunakilitinél pedig felfüggesztette a Duna elrekesztésének előkészületi munkálatait. Mint már említettük, az itteni felfüggesztett tevékenységek már csak kisebb jelentőségűek voltak, hiszen maga a dunakiliti duzzasztó gyakorlatilag már elkészült. A Magyar Külügyminisz­térium által a Csehszlovák Szocialista Köztársaságnak 1989. szeptember 1‑jén átnyújtott Szóbeli jegyzék a kormányfők 1989. július 20‑i találkozóját összefog­lalva kijelenti:

"A felfüggesztés ideje alatt további olyan kutatások folynak, amelyek a projekt által fölvetett ökológiai kockázatokat tárják fel, s ezalatt nem szabad egyoldalú lépéseket tenni. Ezért történt az előkészületi munkálatok magyar oldali leállítása, és a Dunakilitinél zajló olyan irányú intéz­kedéseket, amelyek a Duna‑meder áthelyezését szolgálják, ugyancsak bele kellett venni a felfüggesztendő tevékenységek közé."

A Szóbeli jegyzék még hozzátette:

"A Magyar Fél felfüggesztette Dunakilitinél a Duna‑meder elrekesztésének előkészítő intézkedéseit, ám ez a tény önmagában nem teszi lehetetlenné a Bős‑Nagymarosi Gátrendszer vagy a Bősi Zárógát esetleges befejezését. A lépés kétségkívül elodázza az áramfejlesztő generátorok üzem­behelyezésének időpontját, ugyanakkor gondolni kell arra is, hogy ez a felfüggesztés az utolsó lehetőség arra, hogy a két fél alaposan átgondolja egyszer s mindenkorra a közös munka következtében szükségessé váló környezetvédelmi kérdéseket..."

9.32. A csehszlovák válasz teljességgel elutasító volt. Példul a miniszterelnöki szintű 1989. szeptemberi pozsonyi találkozón a csehszlovák álláspont az alábbi elemeket tartalmazta: (a) elutasították az 1977‑es Szerződés bárminemű módosításának lehetőségét; (b) azt ajánlotta a csehszlovák fél, hogy Dunakilitinél magyar költségen valósuljon meg az elterelés; (c) azzal fenyegetőztek, hogy "mindkét nemzet érdekében" végrehajtják a C Változatot; (d) "a Mosoni‑Duna és a régi Duna‑meder vízellátása a szerződéses dokumentumoknak megfelelően történjen; más szavakkal elutasították a vízmegosztás minden egyéb lehetséges módozatát.

9.33. Ez a hozzáállás éppen ellentéte annak, amit Németh Miklós miniszterelnök kifejezésre juttatott 1989. október 4‑én kelt levelében:

"Szeretném hangsúlyozni, hogy a Magyak Kormány a nemzetközi jogból indul ki, amely úgy szól, hogy környezeti veszélyek esetén az államoknak joga és kötelessége a munkák felfüggesztése, ha e felfüggesztés azt szolgálja, hogy nem kívánatos környezeti károkat lehessen elkerülni; az államoknak továbbá joga és kötelessége e kérdésekben tár­gyalásokat folytatni. A magyar fél lépései jóhiszeműek és teljesen jogszerűek. Szerintünk a természettel való kísérletezés bizonytalan kimenetelű és rendkívül kockázatos."

9.34. A felsőbb szektorral kapcsolatos magyar álláspont kifejezésre jutott továbbá az 1989. november 3‑i Szóbeli jegyzékben. Utalt a Nagymarosi építkezésekkel és a gátrendszer csúcs‑üzemeltetésével összefüggő esetleges "ökológiai szükséghelyzetre", majd a Szóbeli jegyzék a bősi részről szólva így folytatódott:

"A magyar fél szükségesnek tartaná egy olyan kormányközi megállapodás aláírását, aminek alapján minimalizálni lehetne a Dunakiliti-Hrusovói-tározó és a Bősi Vízierőmű esetében normál üzemmód mellett a környezeti kockázatokat, és ami garanciarendszert fektene le a vízminőség védel­mére, a műszaki üzemi karbantartásra és az ökológiai szempontokra vonatkozóan. A megállapodásnak vonatkozni kellene a Dunakiliti-Hrusovo-tározóra, a Bősi Vízierőműre, az elkerülő csatornára, s az egészen Nagymarosig tartó Duna‑szakaszra.

A Dunakiliti‑Hrusovo‑tározó feltöltésének előfeltétele a kormányközi megállapodás aláírása. Amennyiben a csehszlovák fél szándéknyilatkozatot ad ki a kormányközi megállapodás aláírásáról, akkor folytatódnak a [Dunakiliti] Tározónál a Duna el­rekesztésének munkálatai."

9.35. Ezt egy másik, 1989. november 30‑án kelt Szóbeli jegyzék követte, amelyhez a magyar fél csatolt egy Szerződésvázlatot. Ez a Vázlat figyelembe vette a "Bősi Zárógát készültségi fokát", valamint módosította az 1977‑es Szerződést, egyebek között olyan értelemben, hogy az foglaljon magába egy rendelkezést "a Szerződés következtében keletkezett költségek, károk, ráfordítá­sok és kiadások ellentételezéséről". Amennyiben nem sikerül megállapodásra jutni a [bősi] Zárógáttal összefüggő rendezetlen kérdések tárgyában, s ezzel együtt a természeti környezet megóvása érdekében teendő lépésekről", akkor az ügyet kötelező erejű választott bíráskodásra kell felterjeszteni.

9.36. Mivel az 1989. november 3‑i és 30‑i Szóbeli jegyzékekre nem érkezett meg a várt csehszlovák válasz, Németh Miklós, magyar miniszterelnök 1990. január 10‑én kelt levelében "az úgynevezett műszaki pótmegoldásra" utalva, amely ha megvalósítják "feszültségforrássá" válhat a két fél között, azt javasolta, hogy az újonnan felállt Csehszlovák Kormány egyezzen bele, hogy...

"nemzetközi tudományos szervezetek bevonásával készüljön egy cseh­szlovák‑magyar tudományos tanulmány, amely komplex módon meg­vizsgálná a Dunakiliti‑Hrusov‑tározó, a Bősi vízíerőmű és az erőmű csatorna ökológiai hatásait, felmérné és rögzítené a jelenlegi környezeti szituációt; mi ennek a felmérésnek eredményétől függően készek vagyunk a tározó és a Bősi Vízierőmű üzemeltetésének megkezdésére. Az eredmények ismeretében... dönthetünk az államközi szerződés módosításá­ról vagy egy új szerződés aláírásáról."

Calfa miniszterelnök válasza, miközben támogatta "az olyan irányú kétoldalú tárgyalások felújítását, amely lehetővé tenné a Bősi Gát 1991. évi közös üzembehelyezését", kerülte a "műszaki pótmegoldás" témáját. A dolog úgy állt, hogy a Teljhatalmú Kormánybiztosok egy találkozó sorozata előtt mintegy hat hónapos volt a lemaradás. E találkozók megtartásával kapcsolatban egyik félnek sem voltak kikötései. Ugyanakkor az év végére leálltak a megbeszé­lések.

9.37. Mint már rámutattunk, a felfüggesztés bejelentése után néhány hónappal már történtek jelzések a Duna egyoldalú elterelésére és a C Változat megépíté­sére vonatkozóan. Ez egészen új helyzetet teremtett, és amint napvilágra kerültek ezek a csehszlovák tervek, azonnal több szinten is tiltakozások hangoztak el. Miközben Magyarország többféle ellentételezési formát is fölvetett az elhagyott munkálatok miatt, visszautasította, hogy hivatalosan részt vegyen a bősi projekt jövőjét meghatározó tanulmány készítésében addig, amíg a C Változattal összefüggő munkálatokat le nem állítják. Eközben se Csehszlová­kia, sem a Szlovák Kormány nem mutatott hajlandóságot az ilyen irányú munkák leállítására, és 1992. májusa előtt semmitől nem kívánta függővé tenni elhatározása érvényesítését.

9.38. Az 1991. júliusában több fórumon zajlott vitákból rekonstruálni lehet a Csehszlovák Kormány álláspontját ‑ ez az a hónap, amikor hivatalosan is elismerték Magyarország előtt, hogy meg kívánják valósítani a C. Változatot. 1991. július 11‑én Charnogursky, szlovák miniszterel­nök elismerte, hogy "a Magyarország által a bősi vízierőmű építkezéseivel kapcsolatban benyújtott anyag tagadhatatlanul elegendő lenne ahhoz, hogy az építkezésektől elálljanak", ugyanakkor azonban hozzátette, hogy az itt hangoztatott magyar félelmeket nem igazolják tények. Az 1991. július 15‑én Pozsonyban megtartot tárgyalásokon a szlovák miniszterelnök ragaszkodott a bősi erőmű üzembehelyezéséhez, mondván, hogy "az ökológiai kockázatok megfigyelését legjobban a létesítmény működése közben lehet elvégezni", továbbá ‑ igény szerint ‑ a későbbiekben "egyéb műszaki megoldások is alkalmazhatók" (például az ivóvíz szűrése). 1989. október 4‑én Németh Miklós miniszterelnök ezt így kommentálta: ez csupán a "természettel... folytatott kísérletezgetés" egy újabb formája. Ugyanebben az időben történt, hogy Charnogursky miniszterelnök visszautasí­totta, hogy a C. Változat építkezéseit el­halasszák.

9.39. Az 5. Fejezetben már kifejtésre került, hogy a Duna elrekesztése Magyarország számára milyen veszteségekkel járt. Ha Dunakilitinél történik az elrekesztés, hasonló károk érik a Szigetköz térségét, amennyiben nem módosulnak a vízmegosztási paraméterek, és nem történnek más fontos intézkedések. Az 5. Fejezetben ugyancsak elemeztük, hogy milyen károkat okozna a dunakiliti duzzasztó és a bősi zárógát. Ezen Emlékeztetőhöz csatolt tudományos beszámolók elemzik a kockázatokat és a veszélyeket. Tekintettel a hosszú távon és azonnal jelentkező környezeti károkra, amik az 1977‑es Szerződés megvalósítása nyomán keletkeztek volna, valamint tekintettel mindarra, amit a korábbi 8.17 ‑ 9.24. bekezdésekben összefoglaltunk, Magyar­ország jogosan függesztette fel a dunakiliti munkálatokat, és jogosan törekedett arra, hogy ezen kockázatokkal szemben kielégítő óvintézkedéseket hozzanak a felek.

(3) A BŐSI MUNKÁLATOK

9.40. Ilyenjellegű óvintézkedésekről soha nem sikerült megállapodásra jutni, és 1991. közepéig Csehszlovákia keményen visszautasította minden, a C Változattal kapcsolatos munka felfüggesztését, s az ügyet harmadik felek, szakértők elé sem kívánta vinni. A Bőssel összefüggő magyar munkálatok leállítása, majd 1992. végéig történő végső leállításuk, egy vita‑folyamat szerves részét alkotják, és mindez együtt vezette Magyarországot arra az elhatározásra, hogy 1992. májusában felmondja az 1997‑es Szerződést.

Az ügy történetét jól összefoglalja Antall József, magyar miniszterelnök Calfa, csehszlovák miniszterelnökhöz 1991. december 19‑én intézett levele:

"A felfüggesztésre vonatkozó határozatot követően a magyar fél arra törekedett, hogy tárgyalások útján rendezzük az ügyet. Az 1989. évi minszterelnöki szintű találkozónak is ez volt a célja. 1989. nyarán még közös erőfeszítéseket tettünk a probléma tisztázására.

Az országainkban lejátszódott átalakulások lehetőséget kínáltak a múlt diktatóriukus rendszerei által reánk hagyott súlyos örökség felszámolására, arra, hogy végre felelős, humánus döntés szülessen, amely szem előtt tartja a mai nemzedék és a jövő generációk érdekeit. Kormányaink 1991. áprilisában kezdték meg a tárgyalásokat.

A Teljhatalmú Megbízottak először Budapestem, majd júliusban Po­zsonyban találkoztak, majd decemberben ismét Budapesten.

A küldöttségek minden alkalommal hangsúlyozták, hogy a Bős‑Nagyma­rosi Zárógát Rendszert mindenekelőtt szakmai‑tudományos problémakör­nek tekintik. A két ország környezeti ügyekben felelős parlamenti bizottságai közös nyilatkozatban ezt leszögezték, és felszólítottak a probléma mihamarábbi közös rendezésére.

Ezzel összefüggésben az 1991. decemberében lezajlott tárgyalásokon mindkét ország úgy határozta meg tárgyaló küldöttsége mandátumát, hogy azok legfontosabb megbizatása szakmai kérdések vizsgálatára vonatkozik. Erre vonatkozó ajánlataikat írásban rögzítették, és közös megállapodást fektettek le. Ha erre gondolunk, a decemberi találkozónak eredményekkel kellett volna lezárulnia.

A magyar küldöttség ezzel egyidőben azt kérte, hogy a szakértő bizott­ságok vizsgálatai alatt a cseh és szlovák fél állítsa le az 1977‑es államközi Szerződéssel összhangban nem álló, egyoldalú döntés eredményeképpen született munkálatokat (amik egyébiránt a nemzetközi jogot is sértették). A cseh és szlovák küldötség ezt a teljesen ésszerű, minimális követelést nem (ami pedig biztosítani tudná a közös kutatások zavartalanságát) kívánta figyelembe venni; ezzel egyidőben azonban megigérte, hogy a Cseh és Szlovák Kormányt tájékoztatni fogja a kérésről. Ennek hátterében a magyar fél további tíz napos tisztázási időt ajánlott fel.

Jan Carnogursky, a Szlovák Köztársaság miniszerelnöke egy Mádl Ferenchez, a magyar küldöttség vezetőjéhez intézett, 1991. december 18‑án kelt levelében bejelentette, hogy a cseh és szlovák fél csak egy olyan megoldást tud elfogadni, ami a Bősi Vízierőmű üzembehelyezését támogatja, s ezért nem állnak le a Bős‑Nagymarosi Zárógát építkezéseivel. Ebbe bele kell érteni a Közös Kivitelezési Tervtől eltérő építkezéseket is. A magyar fél még mindig nem kapta meg ezen építkezések céljának és eredményeinek leírását.

Ami a Cseh és Szlovák Köztársaság területén egyoldalúan és tör­vénytelenül végzett munkálatokat illeti, sajnálattal kell megállapítanom, hogy egyre kevesebb esély mutatkozik a Szakértői Vegyesbizottság felállítására, s arra, hogy egy jól megalapozott, közösen meghozott döntés szülessen. Csak akkor van értelme létrehozni a Szakértői Vegyesbizott­ságot, ha a felek elkötelezik magukat amellett, hogy a szakértők következ­tetéseit jövőbeli cselekvéseiknél számításba veszik. A [Felek] ezért legyenek nyitottak a szakértők által levont következtetésekre, és ne nehezedjen rájuk a munkák fel­gyorsításának, egy már jóvátehetetlen építkezés megvalósításának a súlya.

Tisztelt Miniszterelnök úr!

Remélem, hogy a Cseh és Szlovák Parlament és Kormány képviselői tisztában vannak történelmi felelősségükkel, és módot fognak találni arra, hogy az említett ésszerű érveket alaposan átgondolják. Ha ez a várakozá­sunk haszontalannak bizonyul, a Magyar Kormány kénytelen lesz levonni a szükséges következtetéseket a tárgyalások megszakadásából, ami kihat majd az 1977‑es államközi Szerződés sorsára, továbbá szükséges ellenintézkedések foganatosítását teszi szükségessé."

9.42. Összefoglalásul: Miközben Magyarország kész arra, hogy a vitát pártatlan harmadik fél elé vigye, és megfelelő kárpótlást fizessen az 1977‑es Szerződés alapján elvégzett munkálatokért, egyben visszautasítja, hogy olyan egyoldalú lépések fenyegetésének nyomása alatt folytasson tárgyalásokat, melyek területén azonnali és súlyos károkat okoznak. Mostantól fogva az 1977‑es Szerződésnek a bősi munkálatok körüli módosíthatósága körüli vita egy sokkal alapvetőbb kérdés körüli vitává fajult, amely immáron a gátrendszer egésze körüli vitává változott, mivel a csehszlovák fél egyoldalú lépése által folyamatossá vált a fenyegetettség, és több vonatkozásban merőben megváltoztak a körülmények. Ezt a kérdéskört feszegeti a 10. Fejezet, az 1977‑es Szerződés felmondása tárgyában.

IV. RÉSZ

 

10. fejezet

AZ 1977‑ES SZERZŐDÉS megszüntetése

10.01. A Különmegállapodás 2(1) Cikkelye szerint a Bíróságot a következő kérdésben kérik fel döntéshozatalra:

(c) mik azon 1992. május 19‑én kelt értesítés jogi következményei, amely szerint a Magyar Köztársaság felbonta a Szerződést?

A 2(2) Cikkelyben a Bíróságtól még azt is kérik a felek, hogy határozza meg a tárgyban hozott "ítélet nyomán keletkező, a Feleket érintő jogi következ­ményeket: jogokat és köteles­ségeket". Amint arra már rámutattunk, a Bíróság nem határozhatja meg olyan értelemben a jogi következményeket, hogy egyúttal a feleknek a Projekttel kapcsolatos jövőbeli magatar­tását is meghatározza (azaz a Bírósági döntés napjától érvényes jogi következményeket) annélkül, hogy egyben meg ne határozná, hogy vajon a Szerződés érvényben van‑e még a Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között azt követően is, hogy megtörtént a Duna egyoldalú elterelése, megszűnt a Cseh és Szlovák Köz­társaság, ezt követően pedig a Szlovák Köztársaság üzembe helyezte a C Változatot.

10.02. Annak érdekében tehát, hogy a 2(1)(c) és (2) Cikkely tárgyában határozat születhessen, választ kell adni két kérdésre:

(1) Jogos volt‑e a magyar felmondásról szóló értesítés, és valóban megvalósította‑e a Szerződés felbontását?

(2) Ha nem, megszűntnek tekintendő‑e a Szerződés az 1992. május 19. után bekövetkező események nyomán?

Ezzel a kérdéskörrel foglalkozik a 10. Fejezet. A 11. Fejezet pedig azt taglalja, milyen jogi következményei vannak a felekre nézve az e kérdésekre adott válaszoknak.

10.03. Az 1992. május 16‑i magyar Nyilatkozat azon időszak ténybeli és tudományos helyzetére hivatkozott, és a felmondást a következő alapokon történt:

(1) Szükséges volt a Szerződés módosítása, mert minimálisra kellett leszorítani az ökológiai következményeket (Nyilatkozat, 12. bekezdés); ezzel együtt Csehszlovákia még a módosítások fontolóra vételét is elutasította. Ez a két tény együtt szükséghelyzetet teremtett abban az értelemben, amint azt az ILC Állami Felelősségről szóló Cikkelyváz­latainak 33. Cikkelye meghatározza (Nyilatkozat, I. Rész, 12., 15., 19., 20. és 21 bekezdései; III. Rész, 1. bekezdés).

(2) a teljesítés lehetetlensége (Nyilatkozat, III. Rész, 2. bekezdés).

(3) a körülmények alapvető megváltozása (Nyilatkozat, Bevezető rész, III. Rész, 3. bekezdés)

(4) jelentős kötelezettségszegés ‑ Csehszlovákia elmulasztotta azon hatástanulmányok elkészítését, amiket pedig az 1976. május 6‑i Közös Kivitelezési Terv, valamint az 1977‑es Szerződés természetre és vízminő­ségre vonatkozó részei előírtak számára (Nyilatkozat, I. Rész, 1. bekezdés; III. Rész 4‑5. bekezdés).

(5) újabb jelentős kötelezettségszegés ‑ Csehszlovákia megszegte az 1977‑es Szerződést mindenekelőtt azzal, hogy megépítette az "úgynevezett ideiglenes megoldást" (a C Változatot) (Nyilatkozat, I. Rész, 20., 23. és 24. bekezdés; III. Rész, 4‑5. bekezdés).

(6) a nemzetközi joggal szemben utólag kivetett követelések a környezet­védelem vonatkozásában, mely kizárta az 1977‑es Szerződés meg­valósítását (Nyilatkozat, I. Rész, 4. bekezdés; III. Rész, 6. bekezdés). Ez az imént felsorolt alapok szempontjából fontos (különösen az 1‑3 Alapokkal kapcsolatban), ugyanakkor külön alapként is említésre került, hiszen érvényesnek tekintendő a maxima: lex posterior derogat legi priori, lex specialis derogat legi generali ("az utóbb megalkotott törvény érvényteleníti a korábbit, a speciális törvény felfüggeszti az általánost") (Nyilatkozat, III. Rész, 6. bekezdés).

10.04 Ezeknek az alapoknak kumulatív hatása van. Annyiban igazolódik az 1977-es Szerződést felbontó magyar eljárás, amilyen mértékben ezen alapok bármelyike igaznak bizonyul, függetlenül attól, hogy a többinek milyen az érvényessége. Ráadásul, mivel Magyarország világosan az 1992. május 16-i Nyilatkozat lényegi alapjává tette ezeket az alapokat, Magyar­országra hárul, hogy tisztázza őket. Ez történik ezen fejezett egyes Szakaszaiban, melyek abban a sorrendben foglalkoznak a szerződésbontás jogalapjaival, amely sorrendben az 1992. május 16-i Nyilatkozat felhozza őket. Fejezeteünk ezen kívül két további kérdést feszeget. Az első: a magyar fél által az 1997-es Szerződés felbontása során követett eljárás megfelelő volta; másodszor: mi a jogállás abban az esetben, ha feltételezzük, hogy az 1977-es Szerződés a magyar felbontó nyilatkozat ellenére is érvényben van.

10.05 Összefoglalva, az ebben a Fejezetben felsorakoztatott érveknek az alábbi hatása van: Magyarország törvényesen járt el, amikor felbontotta az 1977-es Szerződést, mert megállják a helyüket az 1992. május 16-i Nyilatkozat itt megismételt érvei. Ám ha e kijelentés mégsem állja meg a helyét, a Szerződés azzal is érvényét vesztette, hogy Csehszlovákia 1992. októberében teljesen figyelmen kívül hagyta, vagy azáltal, hogy 1992. december 31-i hatállyal Csehszlovákia megszűnt létezni, mely esetben nincs olyan új állam, amely a korábbi Csehszlovákia helyébe lépve 1977-es Szerződés jogutód aláírójának számít.

A SZAKASZ - SZÜKSÉGHELYZET

10.06 A modern nemzetközi jog a szükséghelyzet meglétére történő hivatkozást csak szigorúan meghatározott, szűk keretek között fogadja el. (3) A szükséghelyzetre való hivatkozás lehetősége azért annyira korlátozott, mert a "szükség" egy szuverén állam számára megengedi, hogy olyat kövessen el, amit más körülmények között törvénytelennek tartanánk, és ennek ellenére kibujhat a nemzetközi felelősségvállalások alól.

10.07 Az ILC szisztematikusan felmérte az államoknak a szükséghelyzet értelmezésére vonatkozó joggyakorlatát és tanításait, és arra a következtetésre jutott, hogy "a törvényesség kívánalma nem hozhat létre olyan állapotot, amit találóan jellemez a szólás: maxim summum jus summa injuria" ("a maximális törvényesség összességében törvénytelenséghez vezet"). (4) Az ILC ragaszkodott ahhoz, hogy világosan meg kell határozni azokat a körülményeket, amelyek közepette hivatkozni lehet a szükséghelyzet fennállására.

10.08 Az ILC Beszámoló ezért kijelenti, hogy "a szökséghelyzet meghatározásának legmeg­felelőbb módja, ha meghatározzuk a szóban forgó állam alapvető (esszenciális) érdekét"; majd hozzáteszi, hogy "az, hogy melyik érdek számít "esszenciálisnak", az adott ország körül­ményeitől függ, amely országonként eltérő lehet". (5) A Beszámoló továbbá leszögezi:

"Rendkívül súlyos veszély kell, hogy fennálljon ahhoz, hogy egy állam adott körül­mények között "esszenciális" érdekekre tudjon hivatkozni; a fenyegetés az érdekeket itt és most sújtja, az állam által felvett, a nemzetközi kötelezettségvállalásokkal szembenálló magatartás azt szolgálja, hogy elhárítsa az érzékelt rendkívül súlyos, közvetlenül fenyegető veszélyt". (6)

Az ILC által a megbeszélések nyomán módosításokkal elfogadott 33. Cikkelyvázlat a következőképpen fogalmaz:

"Szükséghelyzet

1. Egy állam nem hivatkozhat a nemzetközi kötelezettségvállalásaival ellentétes magatartása nyomán szükséghelyzetre, csak akkor, ha

(a) ez a cselekedet az állam esszenciális érdekeinek védelmét szolgálja egy súlyos és közvetlenül fenyegető veszéllyel szemben; és

(b) a cselekedet nem sérti súlyosan annak az államnak az esszenciális érdekeit, amely állammal szemben a kötelezettségvállalás fennállt.

2. Semmiképpen sem szabad egy államnak szükséghelyzetre hivatkozni abban az esetben, ha e hivatkozás megengedhetetlen törvénytelenségnek az alapja:

(a) ha az a nemzetközi kötelezettség, amellyel szembenáll az állam cselekedete, nem áll összhangban az általános nemzetközi jog valamely elengedhetetlen normájával; vagy

(b) ha az a nemzetközi kötelezettség, amellyel szembenáll az állam cselekedete, nem áll összhangban valamely olyan szerződéssel, amely kifejezetten vagy bennfoglaltankizárja egy adott kötelezettségvállalás vonatkozásában a szük­séghelyzetre való hivatkozást; vagy

(c) ha a szóbanforgó állam maga is hozzájárult a szükséghelyzet beküvetkez­téhez."

10.09 Magyarország tökéletesen érti a nemzetközi jognak a szükséghelyzetre történő hivatkozással kapcsolatban előírt korlátozásait, és mindennek ismeretében állítja, hogy az ügy adott körülményei között szökségszerű volt, hogy Magyarország felbontsa az 1977-es Szerződést, és ezt meg is tette az 1992. május 19-i Nyilatkozattal. Mivel Csehszlovákia teljességgel rugalmatlan volt, és elzárkózott a magyar fél legbarátságosabb közeledésétől is az 1977-es Szerződés módosításának ügyében, és tekintettel arra, hogy a kivételes környezeti értékekkel rendelkező régió (különösen a szigetköz esetében állíthatjuk ezt) lakossága egészségének és életbevágó érdekeinek fenyegetettsége állott fenn, Magyarországnak nem volt más választása, mint hogy egyoldalúan felbontsa az 1977-es Szerződést.

10.10 A szökséghelyzetre való hivatkozás jogosságánk elengedhetetlen kritériuma - mint az az előzőekben jeleztük - a fenyegetett érdek "esszenciális" jellege. Az ILC a megfelelő állami eljárást vizsgálva így fogalmaz:

"különösen is fontosak azok az esetek, melyekben az állam `esszenciális érdekeit súlyos és közvetlen veszély' fenyegeti, és ezt csak olyan magatartással lehet elhárítani, amit elvileg nemzetközi kötelezettségvállalások tiltanak a szárazföld vagy a tenger állat­világának vagy vegetációjának megvédésekor, amely magatartás ugyanakkor lehetővé teszi ezen területek szokásos használatát, vagy - általánosabban fogalmazva - biztosítják a régió ökológiai egyensúlyát." (7)

10.11 Ebben a vonatkozásban a Bizottság- egyáltalán nem meglepő módon - úgy találta, hogy "napjainkban hangzott el a legtöbb olyan értelmű állásfoglalás, amely ezen az alapon javasolja, hogy legyen lehetséges a nemzetközi kötelezettségvállalásokkal ellentétes eljárás foganatosítása". Ugyanakkor a múltban is történtek idézhető esetek.

10.12 Például több, mint 100 évvel ezelőtt, 1893-ban az Orosz Kormány lezárta az orosz partokat a fókavadászok előtt. Igy emlékezik az esetre a Bizottsági Beszámoló:

"mivel hihetetlenül intenzívvé vált az orosz területi vízek közelében a brit és amerikai fókavadászok tevékenysége, és mivel a vadászidény már a küszöbön állt, az Orosz Kormány, annak érdekében, nehogy a fókák kipusztuljanak, megtiltotta a fókavadászatot olyan partjai közelében lévő vidékeket, amelyek vitathatatlanul nemzetközi vízeknek minősültek, s ezért az orosz fennhatóságon kívüliek voltak". (8)

10.13 A Brit Kormány elfogadta az orosz külügyminiszter magyarázatát, aminek a lényege az "azonali ideiglenes intézkedés abszolút szükségessége" volt, tekintettel arra, hogy a vadászidény a küszöbön állt. A kijelentés azzal együtt hangzott el, hogy az orosz külügyminiszter tárgyalásokat javasolt az Egyesült Királyság kormányának annak érdekében, hogy a problémát egyszer és mindenkorra barátságosan lehessen lerendezni. Az erről szóló megállapodást a Brit Kormány 1893. májusában írta alá. (9)

10.14 A prémjükért vadászott oroszországi fókák esete különösen érdekes, és nem csupán azért, mert nyolc évtizeddel azelőtt történt, hogy a modern nemzetközi jog rögzítette a tengerjogot (10), hanem azért is, mert szinte prófétai módon mutat rá, hogy a szuverén államok kompetenciáját felül lehet vizsgálni olyan esetekben, amikor olyan természeti kincsek megóvásáról van szó, amelyek ugyanolyan fontosak a partmenti országoknak, mint a nemzetek egész közösségének. A szuverenitás klasszikus felfogásának ez a korlátozása a nemzetközi környezetvédelmi jog egyik legszembeszökőbb jellegzetessége, és ez a tenger ügyeire és egyéb kontextusokra egyaránt érvényes.

10.15 Az ILC kommentárja külön is megjegyzi, hogy ez a precedens "számos olyan feltételre mutat rá, aminek fenn kell forognia az ügyben, mielőtt egyáltalán fontolóra venné az egyik fél, hogy a szükséghelyzetre való hivatkozás jogos-e azon állam esetében, amely nem teljesíti valamely nemzetközi kötelezettségét". (11)

10.16 E feltételek pedig: (1) az ilyennek beállított helyzet teljességgel kivételes jellege; (2) az állam esszenciális érdekét fenyegető veszély közvetlen (küszöbön álló) jellege; (3) más eszközzel nem lehet elhárítani a veszélyt.

(1) AZ ÉRINTETT ÉRDEKEK "ESSZENCIÁLIS" JELLEGE

10.17 Magyarország érintett érdekei két szempontból is esszenciálisnak tekinthetők, s e két oldal mindegyike egyenként is alkalmas arra, hogy szükséghelyzetre lehessen hivatkozni.

10.18 A lakosságra nézve jelentős gazdasági és környezeti fenyegetést jelent a Gátrendszer olyan jellegű üzemelése, ahogy azt az 1977-es Szerződés elgondolta, és ahogy azt a C. Változat egyoldalú végrehajtása meg is valósította. A térségben a magyar mezőgazdaság és erdőgaz­dálkodás súlyos károsodására lehet számítani a Gátrendszer üzembehelyezése nyomán, amely fenyegeti az itt élő falusi lakosság túlélési esélyeit (létalapját).

10.19 További súlyos károkozásal fenyeget a felszíni és felszín alatti vízek súlyos szennyezése -ezek a vízek a határ mindkét oldalán milliók ívóvíztartalékait jelentik. Ezt a kockázatot Magyarország többször is felvetette Csehszlovákiának az 1977-es Szerződés felbontását megelőző időszakban. (12)

10.20 A Szigetköz kavicsos vízhordozó rétege például Közép-Európa legnagyobb kiváló minőségű vízkészlete. Több, mint 12 köbkilométer mennyiségű vízet foglal magába, amelyből 5 köbkilométernyi magyar területre esik. Ily módon, amint azt az ökológiai, hidrológiai, geológiai, szizmológiai, pedológiai és mezőgazdasági kérdésekkel foglalkozó, 1989. július 17-19-án megrendezett magyar-csehszlovák Szakértői Konferencián elhangzott: "Alapvető érdekünk, hogy a Duna-terasz érintett vízkészleteit háborítatlanul hagyjuk. Ez a víztartalék magyar oldalon 3 millió embert (hosszú távon 5 milliót), csehszlovák oldalon pedig 5 millió embert érint". (13)

10.21 Miként korábban már leszögeztük ebben az Emlékeztetőben, a Gátrendszernek az 1997-es Szerződés tervei szerint történő üzemeltetése, és ugyanígy a C. Változat szerinti üzemeltetés, komoly mértékben felyegeti ezt a talajvízkincset, és nagy valószínűséggel teszi kockára az ivóvízkészletek jó minőségét. (14) Ezt a tényt megbízható magyar és nemzetközi szakértők egyaránt megerősítették. (15) Amennyiben jogszerűnek tudták elfogadni több mint száz évvel ezelőtt a szükséghelyzetre való hivatkozást a szőrméjükért vadászott fókák esetében, ugyanígy el kell fogadni ma a szükséghelyzetre való hivatkozást több millió emberi élet érdekében.

10.22 Magyarország másik esszenciális érdeke terméeszeti környezetének megőrzése. Miként amint arra ebben az Emlékeztetőben már rámutattunk (16), hogy az 1977-es Szerződés vagy C. Változat végrehajtásának elsőszámú ökológiai hatása, hogy csökken a Duna főmedrének a vízhozama, pedig ez van hivatva táplálni a Szigetközi térség egész vízháztartását. A kockázatos tervek nyomán elkerülhetetlenül csökken a víz áramlási sebessége, visszaesik az átszivárgás, s ennek következtében a talajvíz szintje, csökken a vízhordozó értéke, intenzívvé válik az üledékképződés, időszakosan állóvízek alakulnak ki, elmocsarasodás lép fel, és mindennek súlyos eutrofizáció a kockázata.

10.23 Ismét csak az ILC Állami Felelősségvállalásról szóló első beszámolójának 33. Cukkelyvázlatára kell utaljunk. Az "esszenciális" érdek 1. bekezdésben megadott feltételeinek bőven megfelel a közegészség védelme, a jólét és a környezet szempontjai.

10.24 Az életbevágó szükséghelyzettel kapcsolatban meg kell fontolnunk, hogy az állam köteles védelmezni lakossága életét és életfeltételeit. A nemzetközi közjognak ez a hagyományos szabálya a "környezethez való jogként" is értelmezhető - ezt a kifejezést használja több, a fennálló opinio jurist vizsgáló szakanyag. (17)

10.25 A (környezeti) szükséghelyzetet vizsgálva a "környezet fogalomkörébe tartozik az ökológiai egyensúly fenntartása Magyarország egyik legvonzóbb és legszebb régiójában, valamint a páratlan, turistacsalogató tájkép védelme. A környezeti szükséghelyzet fogalma jelentéstartal­mában ennél is nagyobb kiterjedésű, hiszen jelentősége a Dunára mint a partmenti országokkal közösen megosztott terméeszti kincsre egészében vonatkozik.

(2) A VESZÉLY KÖZELSÉGE

10.26 Az alkalmazott nemzetközi jog és a 33. Cikkelytervezet egyaránt második feltételül szabja a szükséghelyzet meghírdetésénél, hogy a veszélynek közelinek kell lennie - jelen esetünk ez a tény is érvényes.

10.27 Közvetlenül köszöbön álló és nagyon komoly veszély volt kilátásban, amit felettébb sajnálatos módon a C. Változat elindítása és üzemeltetése igazolt is, és akkor még nem szóltunk a közép és hosszú távon jelentkező kockázatokról, különösen a talajvíz, az ivóvíz, az erdők, a halászat, a mezőgazdaság, a táj és a rekreatív értékek vonatkozásában, ezen a mindenekelőtt magyar területre kiterjedő Duna-tájon. (18) És ez igaz a Szigetközre, amelynek különösképpen értékes növény- és állatvilága van, melyeknek egyszerre nagy a gazdasági és az ökológiai fontossága.

10.28 Tekintettel arra, hogy hátrányos hatás éri a talajvízet és az ivóvízkészleteket, nem lehet elválasztani egymástól a C. Változat üzemeltetését és az Eredeti Projekt végrehajtását. A C. Változat elkészülte végül is igazolta, hogy valósak voltak a Magyarország által éveken keresztül hangoztatott kockázatok, amiket komoly, lényegre törekvő tárgyalások szorgalmazása útján próbáltunk elkerülni.

10.29 Ráadásul a C. Változat számos ahhoz hasonló kár bekövetkeztéért felel, amikkel az eredeti projekt csupán fenyegetett.

10.30 A veszély közelsége 1992. elején kezdett manifesztálódni, amikor Csehszlovákia következetesen elutasította a Projekt építkezési ütemtemezésének elhalasztását. Magyarország elment a végsőkig, amikor mindvégig nyitva hagyta a megegyezés lehetőségét. Minden engedményt megtett, amit megtehetett, és közben a csehszlovák állaspont mitsem változott. Csehszlovákia vele szemben ugyanakkor hajthatatlannak bizonyult a C. Változat megépítése iránti eltökéltségében. (19)

10.31 Amikor Magyarország 1992. májusában az 1977-es Szerződés felbontása mellett döntött, a fenyegetettség nyilvánvalóan küszöbön álló volt, mert a csehszlovák miniszterelnök 1992. április 23-án kelt levelében október 31-re tűzte ki a Duna egyoldalú elterelésének időpontját. Magyarországnak a lehető leggyorsabban kellett cselekedni, hogy felhívhassa a figyelmet az egyoldalú lépésre. Az egyetlen rendelkezésére álló törvényes lehetőség az 1977-es Szerződés felbontása volt. (20)

(3) A MAGYAR DÖNTÉS ELKERÜLHETETLEN VOLTA

10.32 Az elfogadott nemzetközi jog harmadik feltétele a döntés elkerülhetetlen jellege. Magyarország minden szükséges adattal ellátta partnerét az 1977-es szerződés azonnal beálló és hosszú távon is hátrányos hatásaival kapcsolatban. Az adatokat az évek során sikerült mégprecízebben és nagyobb bőségben összegyűjteni. Ráadásul Magyarország nem várt az utolsó pillanatig, és nem csupán 1977-es Szerződés felbontásakor jelentette ki, hogy szükséghelyzet állt elő: 1989-től folyamatosan sürgette, hogy számolják fel megfelelőképpen az ivóvízet és a környezetet fenyegető kockázati tényezőket. (21)

10.33 Magyarország viszonzásul semmi előrelépést nem hozó tárgyalásokat kapott, miközben Csehszlovákia felgyorsította a Gátrendszer körüli építkezéseket. Végül a C. Változat megépítésére hozott döntés meggyőzte Magyarországot arról, hogy nincs remény az 1977-es Szerződés ésszerű revíziójára.

10.34 Mivel Csehszlovákia teljességgel hajthatatlan maradt, Magyarország csupán két eszközzel kerülhette el a jövőben jelentkező rendkívüli károkat: egyfelől az 1977-es Szerződés felbontásával, másfelől pedig olyan lépések megtételével, amiknek segítségével jogi úton lehet barátságosan lerendezni a vitát. Az utolsó lehetséges törvényes lépés az 1977-es Szerződés felbontása volt Csehszlovákia törvénytelen eljárása után, és azután, hogy Csehszlovákia mindvégig elutasította a hatékony tárgyalások lehetőségét. Ezt csak aláhúzta az a tény, hogy Magyarország többszöri felszólítása ellenére sem volt kész a csehszlovák fél a munkálatok leállítására, amely önmagában is rendkívül veszélyes és az 1977-es szerződéssel szöges ellentétben álló eljárás volt.

(4) EGYÉB FELTÉTELEK

10.35 Ami pedig a 33(2)(a), (b) és (c) Cikkelyvázlatokban említett egyéb feltételeket illeti, nem állítható, hogy az ezeknek való megfeelés ne állt volna fenn, mivel az 1977-es Szerződés sem a nemzetközi jog feltétel nélküli normáját nem testesítette meg, sem olyan rendelkezéseket nem tartalmazott, amik kizárták volna a szükséghelyzet kihírdetésének lehetőségét.

10.36 Végül, maga Magyarország nem járult hozzá a szükséghelyzet előidézéséhez, mivel előzőleg megtett bizonyos lépéseket, például a nagyamarosi munkálatok felfüggesztését, amelyek az ökológiára, nemzetgazdaságra és mindenekelőtt az érintett lakosság közegészségére veszélyes fenyegetések megelőzését szolgálták.

10.37 Ezen kívül még azt is meg kell jegyeznünk, hogy Magyarország nem veszélyeztette Csehszlovákia egyetlen esszenciális érdekét sem (hogy az ILC 33(1)(b) Cikkelyvázlatának kifejezésével éljünk), hiszen következetesen értesítette Csehszlovákiát a régiót fenyegető ökológiai kockázatokkal és a folyó mindkét partján élő lakosság egészségét veszélyeztető tényekkel kapcsolatban. Mint korábban megjegyeztük, a Gátrendszer Szlovákia lakosságát ugyanúgy veszélyeztette, és erre figyelemztettek a magyar és nemzetközi körökból érkezett felszólítások. (22)

10.38 Azeredeti projekt tervezői hibáztak abban, hogy nem mérték fel, milyen hatrányokkal sújtja a Gátrendszer az ivóvízkincset és a környezetet, és ez arra késztette Magyaroirszágot, hogy a folyó mindkét partján élő lakosságot fenyegető veszélyekre felhívja a figyelmet, ismertesse az ő jogaikat és a jövő nemzedékének a jogait. Ezt a pontot rendszeresen hangsúlyozták Magyarország Csehszlovákiának küldött diplomáciai jegyzékei. (23) Ez az újabban sokat emlegetett jog, az egészséges környezethez való jog valamennyi nemzedék joga, olyan nemzeti és kulturális örökség, amit legalább olyan jó állapotban kell átadni a következő nemzedéknek, mint amilyen állapotban ez a nemzedék átvette. (24)

10.39 A nemzetközi környezetvédelmi jog álláspontja szerint agy "jól kormányzott államnak" kötelessége, hogy okosan elkerülje a mai és jövőbeli nemzedékek egészségének és az életfeltételeinek kockáztatását. Ez az aggodalom nagyon is kifejezett formában inspirálta Magyarországot, amikor szükséghelyzetre hivatkozva felbontotta az 1977-es Szerződést.

10.40 Magyarország a modern nemzetközi környezetvédelmi joggal összhangban a Dunát mindig is olyan természeti kincsnek tekintette, amely csak részben nemzeti kincs, és amelyet meg kell osztaani a többi partmenti országgal (közöttük Szlovákiával). Az 1977-es Szerződés flbontását, mivel az a cél inspirálta, hogy az egész térség környezetét óvni kell, összhangban áll ezel a jól megalapozott állásponttal.

B SZAKASZ - A TELJESíTÉS LEHETETLENSÉGE

10.41 A magyar részről 1992. május 16-án megfogalmazott, az 1977-es Szerződést felbontó Nyilatkozat szerin a szerződésbontás második alapja a teljesítés lehetetlensége. (26) A nyilatkozat az "ad impossibilia nem tenatur maxima" elv talaján áll (amit néha így is ki szoktak fejezni: "lex non cogit ad impossibiliam - a törvény nem kívánhat lehetetlent"). Ezzel összhanban a Nyilatkozat leszögezi: Magyarország nem "kötelezhető gyakorlatilag lehetetlen feladat elvégzésére, vagyis arra, hogy a saját területén olyan gátrendszert építsen, ami helyrehozhatatlan környezeti károkat okozhat". (26) Ebben az összefüggésben az Orosz Jóvátételi ügyet idézte. (27)

10.42 Az Orosz Jóvátételi ügy során az Oszmán Birodalom elháríthatatlan akadályra hivatkozott, amikor nem fizetett ki egy szerződés értelmében Oroszországnak járó összeget. Az elháríthatatlan akadály a legszélsőségesebb pénzhiányt jelentette, amit belső zavargások és az Oszmán Birodalom belső ügyeibe való nemzetközi beavatkozás "fűszerezett" - a központi bank általi kifizetések felfüggesztése, stb. Az érv úgy hangzott, hogy ezen rendkívüli nehézségek időszakában nem kifizetett összegek után nem szükséges kamatot fizetni.

10.43 Az Állandó Bíróság (Permanent Court) alapelvként elfogadta az elháríthatatlan akadályra való hivatkozást. Kimondta:

"L'excepcion de la force majeure... est oppesable en droit international public aussi bien qu'en droit privé; le droit international doit s'adapter aux nécessités politiques. Le Gouvernment Impérial Russe admet expressément... que l'obligation pour un Etat d'exécuter les traités peut fléchis 'si l'existence męme de l'Etat vient ŕ ętre en danger, si l'observation du devoir international est... self-destructive." (28)

Ugyanakkor azt tartják, hogy az Oszmán Birodalomnak a kérdéses időszakban lehetősége volt meglehetősen hatalmas összegeket kedvező kamatlábbal hitelként fölvenni, és ennek segítségével képes lett volna fizetni a szerződés által megkövetelt összegeket.

10.44 Az Állandó Bíróság ítéletének az alapja nem a szűk értelemben vett elháríthatatlan akadály volt, amint azt az ILC Állami Felelősségvállalásról szóló 31. cikkelyvázlata értelmezi. Elháríthatatlan akadálynak tartja az "ellenállhatatlan erőt... vagy egy előre nem látható külső esemény bekövetkeztét, amely materiálisan lehetetlenné teszi egy állam számáras, hogy kötelezettségvállalásával összhangban tudjon eljárni. A jelen ügy nem tartalmazza a materiális lehetetlenség elemét abból a szmpontból, hogy a Gátrendszert fizikailag lehetséges volna megépíteni. Ha nagymérvű vízszennyezés következne be, fizikailag, tisztító eljárások igénybevételével (bármennyire drága és impraktikus is) meglehet oldani a vízkezelést, vagy akár a vízhordozó réteget is mellőzni lehetne mint igénybe vett vízkincset. Utolsó megoldásként például importálni lehetne az ivóvízet. A Szigetközben fizikailag nincs feltétlenül szükség a zsombékosokra. A környezet lerontása mindig fizikai lehetőség. A szélsőségesen gazdaságtalan porjetket fizikailag lehetséges finanszírozni.

10.45 Ugyanakkor nincs értelme annak, hogy a 31. Cikkelyvázlatot ne értelmezhessük úgy, mint ahogy az Orosz kártalanítási ügy értelmezte az elháríthatatlan akadályt: tágabb értelemben. Ez az eljárás figyelhető meg az államközi szerződések teljesítését valaminek a közbejötte miatt lehetetlenné tevő esetek doktrinájának vizsgálatával. Ez tükröződik például az Államközi Szerződés Jogrendjének Bécsi Konvenciójának 61. Cikkelyében. (29)

10.46 A 61. Cikkely a következőképpen fogalmaz:

"1. Valamely szerződő fél akkor hivatkozhat a szerződés teljesítésének lehetetlenségére a szerződésbontás vagy az elállás alapjaként, ha a lehetetlenség oka a szerződés kimondott céljának tartós eltűnése vagy megsemmisülése. Ha a lehetetlenség ideiglenes, akkor ez a tény csupán a szerződés teljesítésének ideiglenes felfüggesztését indokolja.

2. A teljesítés lehetlenségét egy aláíró fél nem hozhatja fel a szerződés teljesítése megszün­tetésének, az elállásnak vagy a szerződés teljesítése felfüggesztésének az alapjaként abban az esetben, ha a lehetetlenség ezen aláíró fél szerződésben vállalt kötelezettsége teljesítése elmulasztásának a következménye, vagy ha a szerződést aláíró másik félnek tartozik ez a fél nemzetközi kötelezettségvállalás teljesítésével."

10.47 Abban az időben, amikor a felek az 1977-es Szerződésről tárgyaltak, azt aláérták és ratifikálták, a Bécsi Konvenció még nem lépett hatályba, így Magyarország és Csehszlovákia nem is volt aláírója. (30) Mivel a Konvenció csak olyan államközi szerződésekre vonatkozik, "melyeket az államok annak életbe lépése után kötöttek" (4. Cikkely), ezt az ügyet a nemzetközi jog alapján kell elbírálni. Mivel a Bíróság az adott kontextusban, a körülményekben bekövet­kezett jelentős változások összefüggésében - amit a 62. Cikkely említ - a Konvenció "sok tekintetben a meglévő jogszokások kodifikációjának számít..." (31) A Konvenció ennek megfelelően az elterjedt nemzetközi jog tartalomjegyzéke; a Bíróság ugyanakkor tanulmányozta a megfogalmazást ("sok szempontból"), és óvatosságra intett. Minden egyes esetben külön meg kell fontolni, hogy a Konvenció követelményei pontosan tükrözik-e az általános nemzetközi jog álláspontját.

10.48 A 61. Cikkely szerint a lehetetlenségre való hivatkozásnak két feltétele van: (1) a lehetetlenség oka a szerződés kimondott céljának eltűnése (és ennek az eltűnésnek tartósnak kell lenni) vagy megsemmisülése, és (2) a tartós eltűnés vagy megsemmisülés nem lehet a lehetetlenségre hivatkozó állam törvénytelen cselekménye folytan bekövetkező eltűnés vagy megsemmisülés. Ebben a részben ezekkel a követelményekkel foglalkozunk.

(1) A szerződés végrehajtása

valamelyik céljának eltűnése (okafogyottság)

10.49 A 61. Cikkely érvénye nem korlátozódik kézzelfogható célok fizikai megsemmisülésére vagy eltűnésére, bár a cikkely természetesen elsősorban ilyen esetekre gondol. Az ILC kommentárjában felsorolt több ilyen esetet is, ugyanakkor nem állította, hogy a felsorolás kimeríti a lehetetlenség összes kategóriáját. (32) Például néhányszor elhangzik, hogy amennyiben bilaterális államközi szerződésnél megszűnik (eltűnik) az egyik aláíró állam (olyan helyzetben, ahol nem lehet utódállamot megjelölni), akkor ez a teljesítés lehetetlenségének egyik esete. (33) Azonban ha egy állam nem dologi értelemben "cél", és az államnak a jogutód nélküli megszűnése nem egyszerű automatikus esemény, akkor ezt az esetet nem lehet jogi kritériumok alkalmazása nélkül vagy a szóban forgó szerződés értelmezése nélkül meghatározni. A Bizottság rámutatott arra, hogy a teljesítés lehetetlensége némileg átfedi a körülmények alapvető megváltozásának esetét, és kiterjed olyan ügyekre, ahol "a szerződésben foglalt jogok és kötelezettségek raison d'ętre-jeként megjelenő jogi helyzet" megszűnik. (34)

10.50 A 61. Cikkely tehát kiterjed olyan esetekre is, ahol a szerződés okának vagy céljának teljesítése válik lehetetlenné, azaz olyan esetekre, ahol a szerződésben kifejezésre juttatott célok nem manifesztálhatók. A fizikai megszűnés kritériuma nem az egyetlen alapja a lehetetlenség fennállásának. Bizonyos esetekben például a szerződés úgy értelmezhető, mint amely megköveteli a megszűnt cél visszaállítását (például egy demarkációs egyezménynél a határjelző oszlopok visszaállítását). A fizikai kritérium azonban nem elegendő, mert a lehetetlenné válásnak vannak egyéb olyan esetei is, ahol ugyancsak felvetődik a lehetetlenné válás, és amire a szabály ugyancsak vonatkozik.

10.51 A mi esetünkben az 1977-es Szerződésnek kettős célja volt: (1) egy olyan Gátrendszer megalkotása, amely biztonságosan funkcionál a szerződő államok területén, azaz úgy, hogy nem okoz "helyrehozhatatlan környezeti károkat" az országnak; (2) egy olyan, a felek által közösen kezelt objektum, "közös beruházás", amely mindkét fél hasznára van, és nem a viszály és rombolás eszköze. Mivel az idők folyamán elmélyültebbé vált a környezet ismerete és megértése, világossá lett, hogy az első cél - egy környezetileg biztonságos Gátrendszer - nem meg­valósítható. (35) Az eseménysorozat a C. Változat felépítéséhez vezetett, miáltal lehetetlenné vált a közös érdekeket szolgáló beruházás, mint cél megvalósítása. Ha a fejlemények összességét vesszük, ezek olyan helyzetet teremtettek, amely egyenértékű a Bécsi Konvenció 61. Cikkelye vagy az ezzel egyenértékű, elterjedt nemzetközi jog "lehetetlenség" felfogásával.

10.52 Analóg helyzet, amikor egy szerződés alapján megépítenek egy atomerőművet, amit azonban utóbb nem biztonságosnak ítélnek. A nemzetközi jog ilyen körülmények között nem követeli meg a felektől ennek az atomerőműnek a megépítését, vagy üzemeltetésének folytatását, hiszen a szerződés végrehajtásának az volt a célja, hogy egy biztonságos atomerőmű létesüljön, ez a cél (ok) azonban megszűnt. Ugyanígy, ha két állam egyezményt köt arról, hogy bizonyos technológia alkalmazásával közösen folytatnak halászati tevékenységet, és kiderül, hogy ez a halászati tevékenység - ha ilyen módon folytatják - környezetileg nem elviselhető, akkor alkalmazható a lehetetlenné válás elve, és vissza kell álljon a halászati tevékenység megkezdése előtti állapot. Ebből a szempontból a lehetetlenné válás fogalma tartalmaz egy óvatossági elemet. Semmi kétség, ha a technológia megváltoztatható oly módon, hogy az erőmű biztonságossá válik, a halászat pedig elviselhető keretek közé szorul, a lehetetlenség csak ideiglenes jellegűnek tekintendő. (36) Ám az, hogy a módosítás megfelelőképpen megoldja a problémát, az már tudományos és műszaki kérdés, amire az óvatossági elv vonatkozik. (37) Léteznek olyan kockázatok, amiknek a vállalására a nemzetközi jog nem kötelezhet egyetlen államot sem.

10.53 Fel lehetne hozni azt az érvet, hogy a nem biztonságos atomerőmű vagy az elviselhetetlen terhet jelentő halászat esetét lefedi a tévedés, a körülmények alapvető megváltozása vagy a szökséghelyzet fogalma. Az utóbbi két fogalommal ebben a Fejezetben másutt foglalkozunk, és arra mutatunk rá, hogy a Szerződés felbontásánál ezeket az elveket is alkalmazni lehet. Ami pedig a tévedés elvének alkalmazását illeti, ha a Bíróság úgy ítéli meg, hogy a tévedés kategóriájába kell sorolni azt a helyzetet is, melynek során új tudományos ismeretek, vagy a legújabb tudományos felfogás egy projektet nem biztonságosnak, veszélyesnek vagy elviselhetet­lennek ítél, úgy Magyarországnak joga van akár tévedésre is hivatkozni. Egy állam azonban mindenképpen kellő megokolást kell adjon, ha felbont egy államközi szerződést, és nem lehet eleve kijelenteni, hogy eljárása ebbe vagy abba a kategóriába sorolandó, különösen akkor nem, ha a kategóriák átfedik egymást. A nemzetközi jog nem lefektetett egyenletek rendszere. (38) Ami a tévedéssel kapcsolatos kritériumokat illeti (39): A felek 1977-ben abból indultak ki, hogy a Gátrendszer gazdaságosan, partneri kapcsolatok mellett, az ivóvíztartalékok vagy az általános természeti környezet jelentős károsodása nélkül üzemeltethető. A tudományos álláspont és a hidrológiai kockázatokról vallott nézetek jelentősen változtak 1977 óta, a nyolcvanas években pedig jelentős változásokon mentek keresztül a gazdasági viszonyok - 1977-ben ezeket nem lehetett előre látni. Az 1977-es viszonyok tehát nem voltak olyanok, hogy a felek teljesen elkerülhették volna a tévedés lehetőségeit.

(2) A CÉL ELTÜNÉSE NEM AZÉRT KÖVETKEZETT BE, MERT MAGYARORSZÁG MEGSZEGTE NEMZETKÖZI KÖTELEZETTSÉGEIT.

10.54 A 61(2) Cikkely a teljesítés lehetetlensége esetének alkalmazásához megkívánja, hogy a lehetetlenség ne azéltal következzen be, hogy a lehetetlenségre hivatkozó szerződő fél törvénytelen cselekményt követett el, "akár egy államközi szerződés megszegése formájában, akár egyéb, bármely más félnek igért nemzetközi kötelezettségvállalás megszegése formájában".

10.55 A 61(2) Cikkelynek az az értelme, hogy csak abban az esetben nem szabad a teljesítés lehetetlenségére hivatkozni, ha a lehetetlenné válásnak nagyban okozója az erre hivatkozó fél. Az a célja ennek a rendelkezésnek, hogy kiküszöbölje azokat az eseteket, melyek során valamely államközi szerződés aláírója azzal akar az egyébként kötelező szerződés teljesítése alól kibújni, hogy elkövet egy olyan törvénytelen dolgot, aminek következtében kijelentheti a szerződésbontás jogosságát. Nem vonatkozik azonban ez a Cikkely azokra az esetekre, ahol a lehetetlenné válásnak nincs köze semmilyen törvénytelen eljáráshoz, és nem tulajdonítható törvénytelenség annak az államnek, amelyik lehetetlenné válásra hivatkozik. A lehetetlenné válás a causa sine qua non értelmében legyen "a végeredmény", és ne egy mellékes, esetleges tényező. A 61. Cikkely egyetlen lehetetlenné tevő körülményre gondol, és egy aláíró fél csak akkor nem hivatkozhat a teljesítés lehetetlenségére, ha saját törvénytelen cselekedete volt túlnyomórészt vagy alapvetően a lehetetlenné válás oka. (40)

10.56 Jelen esetben tehát, még akkor is, ha (amint azt Magyarország határozottan állítja (41)) a C. Változat megépítés az 1977-es Szerződés és más Magyarországgal szemben vállalt kötelezettség Csehszlovákia általi megszegését jelenti, az nem teszi lehetetlenné, hogy Csehszlovákia a 10.47. bekezdésben elmondott tényezők által okozott lehetetlenségre hivatkozzon. Összességében nézve, itt nem arról van szó, hogy "a lehetetlenné válás a szerződésszegés következménye", amit az 1977-es Szerződés bármelyik aláírója elkövetett. A környezet károsodásának veszélye együtt jár, benne rejlik a Gátrendszer megépítésének koncepciójában, és ez még akkor is így van, ha a helyzetet súlyosbítja, hogy csehszlovákia nem volt hajlandó beleegyezni az 1977-es Szerződés olyan értelmű módosításába, amely enyhítette volna ezeket a kockázatokat.

10.57 A 9. és az ezen fejezetben elmondottak értelmében a teljesítés lehetetlenné válása nyilvánvalóan nem Magyarország Csehszlovákiával szemben elkövetett törvénytelenségének a következménye.

10.58 Mindezek miatt Magyarországnak joga van az 1977-es Szerződés felbontásának jogalapjaként a teljesítés lehetetlenségét megjelölni.

C SZAKASZ - A KÖRÜLMÉNYEK ALAPVETÖ MEGVÁLTOZÁSA

10.59 Az 1992. május 16-i magyar Nyilatkozatban az 1977-es Szerződés felbontásának harmadikként megjelölt jogalapja az, hogy a körülményekben jelentős változások álltak be (rebis sic stantibus). (42)

10.60 Annak érdekében, hogy bebizonyítsuk, hogy az 1977-es Szerződés felbontásában valóban jogalapot szolgáltat a körülmények jelentős megváltozása, érdemes mindenekelőtt összefoglalni, mit tart a nemzetközi jog a körülmények jelentős megváltozásáról, mint jogalapról, másodszor pedig rámutatni azokra a változásokra, amelyek 1992-ig bekövetkeztek, és amelyek elégségesen indokolják, hogy Magyarország ezen az alapon felbonthatta az 1977-es Szerződést.

(1) AZ ÁLLAMKÖZI SZERZŐDÉSEK FELBONTÁSÁNAK JOGALAPJA LEHET A KÖRÜLMÉNYEK ALAPVETŐ MEGVÁLTOZÁSA

10.61 A Halászati vállalkozások területi illetékességéről szóló ügyeknél (Jurisdikciók) a Bíróság figyelembe vette, hogy a 62. Cikkelyt "sok vonatkozásban fel lehet fogni úgy is, mint a meglévő jogszokások kodifikációját egy szerződéses viszony felbontásával kapcsolatban, mégpedig a körülmények megváltozása alapján". (43) Helyénvalónak látszik tehát okfejtésünket a 62. Cikkellyel kezdeni, amely így rendelkezik:

"1. A körülmények olyan jellegű alapvető megváltozását, hogy annak nyomán a jelenlegi helyzet merőben eltér a szerződés aláíreásakor fennálló helyzettől, és amely változás a felek számára nem volt előre lkátható, csak abban az esetben lehet a szerződés felbontásának vagy az elállásnak az alapja, ha:

(a) E körülmények lényegi alapját képezték annak, amiben a felek a szerződésben megállapodtak; és

(b) A beállt változás(ok) hatására radikálisan kibővült azon kötelezettségeknek a köre, amiknek a szerződés értelmében meg kell felelmi.

2. Nem lehet a körülmények alapvető megváltozására hivatkozni egy szerződés felbontásának vagy az elállásnak az alapjaként,

(a) ha a szerződés határt jelöl ki; vagy

(b) ha az alapvető változás az erre hivatkozó fél szerződésben vállalt kötelezett­sége megszűnése miatt állt be, vagy ha a szerződésnek ugyanezen aláírója a szerződés bármely másik aláírójával szemben egyéb nemzetközi kötelezettséget szegett meg.

3. Ha az előző bekezdések alapján valamely aláíró fél a szerződés felbontása vagy az attól történt elállás indokának a körülmények alapvető megváltozását hozza fel, e változást felhozhatja egy szerződés végrehajtásának felfüggesztése indokául is."

10.62 A Bíróság kész volt arra, hogy alkalmazza a 62. Cikkelyt, vagy az ezzel egyenértékű elterjedt joggyakorlatot (44) a megfelelő esetekben. Igaz, hogy a Bíróság a Szabadkereskedelmi Övezetek Ügyben elutasította azt a francia érvelést, melynek az alapja a körülmények alapvető megváltozása volt. (45) Az elutasítást azonban azzal tette, hogy az ügy tényeire utalt, olyan tényekre, melyek jelen ügy tényeitől teljességgel eltérnek. Előszöris, Franciaország egyetlen körülményt jelölt meg szerződésbontási jogának alátámasztásául: azt, hogy a Genfi Knaton 1815-ben szabadkereskedelmi terület volt, és íly módon a határ francia oldalán lévő szabad zóna hatásaképpen egyetlen gazdasági egység alakult. (46) A Bíróság nem ismerte el, hogy Genfben a vámilleték hiánya lett volna az alapja az Övezetek megalkotásának, és kimutatta, hogy valójában volt vámulleték Genfben abban az időben, minek következtében in limine az a francia igény, hogy egy szabadkereskedelmi övezet lenne koncessziójának az alapja. (47)

10.63 Másidszor, a Bíróság kiemelte az 1815. évi Bécsi Kongresszus jelentőségét; itt szögezték le az eredeti kikötést - a genfi vagy a svájci vámilletékekben megmutatkozó egyszerű összegeltérés "túlságosan bizonytalan ahhoz, hogy alapja lehessen a Napoleon utáni Európa vitás kérdéseinek megoldásában." (48)

10.64 Harmadszor, a Bíróság rámutatott arra, hogy Franciaország történelme során egy hatvan éves időszakot leszámítva sose tartotta a genfi szabadkereskedelmi övezetet annyira lényegesnek vagy fontosnak, hogy annak alapján alkossa meg saját, szabadkereskedelmi övezetekre vonatkozó törvényeit. Az alacsony vámokat alkalmazó genfi rendszer 1949-ben megszűnt, és Franciaország ezt követően bővítette ki szabadkereskedelmi zónáját. (49)

10.65 Érdemes megjegyezni, hogy az 1919-es Versailles-i Szerződés 435. Cikkelye kifejezet formában foglalkozik a broblémával, és úgy fogalmaz, hogy jobb volna, ha nem egyoldalú lépéssel, hanem megállapodás útján sikerülne megoldani. A 435. Cikkely megfogalmazása szerint: "Franciaország és Svájc kössön megállapodást annak érdekében, hogy ezen területek jogállása közöttük lerendeződjön". A 435. Cikkelyt tehát fel lehet fogni úgy, mint ameny az egyoldalú eljárásokat kívánja kizárni.

10.66 Az "Indiai terület feletti átrepülés joga" ügyben (50) India azzal érvelt, hogy a Portugália által igényelt szerződésben rögzített jogok a körülmények alapvető megváltozása nyomán már nem jogos követelés. A Bíróság meglehetősen eröltetett módon (artificially) elkerülte ezt a pontot (51), ugyanakkor elismerte, hogy a jövőben Indiának joga lesz a körülmények alapvető megváltozására hivatkozni. Kimondta, hogy a bírósági határozat:

"nyitva hagyja India érvelését arra vonatkozóan, hogy megszűnt az átrepülési jog, és azt az érvelést, ami a viszonos kötelezettségekre vonatkozik. Ez azzal van kapcsolatban, hogy a jelenben és a jövőben milyen határozatot kell hozni, a múltra azonban nincs hatással. Ezért ha a jövőben felmerül ilyen probléma, az érvelést figyelembe lehet venni." (52)

A megfigyelők rámutattak arra, hogy a Bíróság ítélete nyitva hagyta annak lehetőségét, hogy a körülmények alapvető megváltozására lehessen hivatkozni egy olyan helyzetben, ahol India maga is vitathatatlanul okozója, vagy leglábbis jelentős mértékben hozzájárulója volt a változásoknak, jóllehet olyan körülmények között, hogy a Bíróság úgy látta, India nem szegte meg egyetlen kötelezettségvállalását sem. (53)

10.64 A Halászati vállalkozások területi illetékességéről szóló ügyekben (54) a Bíróság elfogadta, hogy a 62. Cikkelynek megfelelően a körülmények alapvető megváltozásának lehet elfogadni egy olyan változást, amely "veszélyezteti az egyik szerződő fél létét vagy életbevágó fejlődését". Kimondta:

"37. A Cikkelyben lefektetett egyik alapkövetelmény az, hogy a körülmények megváltozásának alapvető mértékűnek kell lenni. Ebben a vonatkozásban az Izlandi Kormány a halászati technikákról szólva rámutatott arra, hogy... rendkívüli mértékben megnőtt a halászat termelékenysége, és a halászflották nagy fogásképessége már az Izland partjainál halászható halállomány létét fenyegeti. Izland Kormánya rámutatott arra, hogy az ország léte és gazdasági fejlődése a halászattól függ...

38. Amikor Izland "életbevágó érdekekre" hivatkozik - amit az 1961. évi jegyzékváltás során a jurisdikcionális kötelezettségek elfogadásánál nem foglaltak a kifejezett kikötések közé - a megváltozott körülmények állításának összefüggésében, Izland Kormánya okként azt jelöli meg arra nézve, miért jelentheti ki, hogy a körülmények alapvető megvál­tozásáról lehet beszélni, hogy rendkívüli változások jellemzik a korábban alkalmazott halászati eljárásokat és technikákat. Ez az értelmezés egybecseng azzal a hagyományos nézettel, mely szerint a körülményekben beállott változást akkor mindenképpen alapvetőnek vagy életbevágónak kell tartani, ha az valamelyik fél létét vagy fejlődését fenyegeti." (55)

10.68 Annak, hogy a Bíróság mégis elutasított a doktrina alkalmazását, az volt az oka ebben az esetben, hogy a szóban forgó kötelezettség a viták békés megoldásának igényével társult, és a felekre háruló ezen teher illetve előny a rendelkezések szerint változatlan kell maradjon:

"43. Továbbá ahhoz, hogy a körülményekben beállott változásra annak alapvető volta miatt hivatkozni lehessen egy szerződés felbontásánál, ugyancsak szükséges, hogy a még mindig érvényes kötelezettségek radikális átalakulását eredményezze. A változásnak meg kell növelnie a kötelezettség végrehajtásának a terhét olyan mértékben, hogy a teljesítés már valami esszenciális eltérést jelent az eredetileg vállaltakhoz képest. A Bíróság előtt fekvő kötelezettség­vállalás esetében ez a feltétel nem teljesül egészen. Az Izland által hivatkozási alapul szolgáló körülmények megváltozásával kapcsolatban nem lehet azt állítani, hogy az radikálisan átalakította volna azon illetékességi (jurisdikciós) kötelezett­ségvállalás kiterjedését, amit Izlandra rótt az 1961-es Jegyzékváltás. A megegyezésre vonatkozó záradék a felek számára lehetővé tette, hogy a közöttük felmerült vitát a Bíróság elé vigyék, azaz a Bíróság ítélkezzen abban a kérdésben, hogy jogos-e, hogy Izland a 12 mérföldes limiten túlra terjeszti ki halászati jogát kontinentális talapzatán. Ez a vita jellegzetesen olyan vita, amire a Jegyzékváltás megegyezésre vonatkozó záradéka megfogalmazódott. A jurisdikciós kötelezettségvállalás nem alakult át radikálisan, mert jog szerint ugyanaz maradt, mint ami 1961-ben volt." (56)

Az a kötelezettség - pl. a Bíróság Alapokmányának 36(1) vagy (2) Cikkelye értelmében -, mely szerint a Bírósághoz benyújtott vitákat békésen kell megoldani, már nem aránytalan (onerous), mivel az azt igazoló törvény változhat. A Bíróságnak a jogalkalmazás a feladata, és a Halászati vállalkozások területi illetékességéről szóló ügy (Lényeg) tekintettel volt az izlandi érdekekre és jogértelmezésre. (57)

10.69 Igy tehát a Bíróság nyitva hagyta a körülmények alapvető megváltozására történő hivatkozás lehetőségét arra az esetre, ha a szerződés nem rendelkezik világosan a viták lerendezésének kérdéséről, azzal együtt, hogy a szerződés ugyanakkor nem tette lehetővé Izland számára, hogy törvénnyel a maga javára terjessze ki a halászati jog határait. Thirlway ezt így kommentálja:

"Ha a Jegyzékváltás nem tette Izland számára lehetővé, hogy kiterjessze halászati felségjogát, úgy tűnik, lett volna alapja annak, hogy a körülmények alapvető megvál­tozására hivatkozhasson még akkor is, ha előre láthatónak lehetett volna tekinteni a tengerjogban és a halászati technikákban beküvetkezett változásokat. A Bíróság helyezen mutatott rá arra, hogy különbség van azon puszta követelmény, hogy a halászati felségterület kiterjesztését a jogalkotás elé kell tárni, s aközött, hogy tilos ennek a joghatóságnak a kiterjesztése." (58)

Elfogadható, hogy a határozatnak ez az értelmezése helyes, és hogy - amint azt maga a Bíróság is megerősítette (59) - a jogban beálló változás is minősülhet a körülmények megváltozásának, és ilyen alapon is lehetséges, hogy valamely állam egy államközi szerződés felbontása indokául a körülmények jelentős megváltozását jelölje meg.

10.70 Összefoglalva mindenekelőtt a Bíróság jogfelfogását, továbbá az állami eljárások gyakorlatát és a doktrinális hátteret, a szerződésbontás jogával kapcsolatban a következőket mondhatjuk ki:

(1) Nem szükséges egyetlen tényezőt megadni a körülmények alapvető megváltozásának alapjául. A változás kumulatív úton is bekövetkezhet, több tényező együttes hatásaként, feltéve, hogy az összességében nézett körülmények esszenciálisak a kötelező erejű negállapodás szempontjából. (60)

(2) Az Állandó Bíróság a Szbadkereskedelmi Övezetek ügyében olyan módon fogal­mazott, hogy csak egy bizonyos ügy (matter) tartható "körülménynek" ebből a szempontból abban az esetben, ha "egy bizonyos tényállítás meglétére vagy okára tekintettel" történt eredetileg a szerződéskötés. (61) Ez azonban nem jelenti azt, hogy a körülmény a szerződés motívuma vagy elvi oka. Elég az is, ha az ügy a szerződéskötés­nek lényeges kiindulási pontja volt.; a Bécsi Konvenció szavaival: "a szerződő felek megegyezésének (consent) az alapja". Hogy ez így volt-e, annak megállapítása a szerződés travaux-jára, a kifejletet körülvevő esetményekre és a felek ezt követő magatartására való tekintettel történik. (62) A szerződés feltételei fontosak, de nem perdöntőek.

(3) Egy jelentősebb multilaterális szerződés, amely világrendet vagy regionális rendet kíván lefektetni, relatíve megközelíthetetlen a körülmények alapvető megváltozása alapján történő felbontásra. (63) Ezzel szemben ilyen megszorítás a bilaterális szerződésekre nincs.

(4) A törvény megváltozása alkothatja a körülmények alapvető megváltozását, vagy hozzájárulhat ahhoz. (64)

(5) A felek ismereteinek foka ebből a szempontból körülménynek minősülhet, amennyiben "objektív" tényekre épülnek. Például ha két állam elhatározza, hogy azon az alapon épít közös zárógátat, hogy ezt biztonságosnak tudja, s ugyanakkor egy későbbi szeizmológiai vizsgálat kideríti, hogy az zárógát mégse biztonságos, ez a helyzet már a körülm0nyek alapvető megváltozásának minősül. Ugyanakkor ebben az esetben semmiféle külső ténybeli változás nem történt, csupán a felek jobban, alaposabban ismerték meg a tényeket. (65)

(6) Ugyanezen a kockázat foka (mértéke) is körülménynek számít a mi szempontunkból. A zárógát biztonságossága példájánál maradva, egy szeizmográfiai tévedés olyan kockázat, ami a zárógát élettartama alatt vagy realizálódik, vagy nem. Másik példával élve: ugyancsak a körülmények alapvető megváltozását jelenti, ha a felek abben állapodnak me, hogy egy bizonyos természeti kincset bizonyos szintig kitermelnek, abban a hiszemben, hogy a kitermelésnek a szerződésben megállapított mértéke megengedhető, ám később felfedezik, hogy a megállapodott kitermelési szint veszélyezteti a természeti kincs fennmaradását.

(7) Viszonosság áll fenn a kockázat foka és a potenciális kár között. Egy jelentéktelen kár jelentős fokú kockázata nem teszi lehetővé, hogy a helyzetet alapvető változásnak minősítsük. Ezzel szemben alapvetőnek számít már az is, ha csupán érzékelhetően nő egy hatalmas kár keletkezésének kockázata.

(8) Egy állam akkor is hivatkozhat a körülmények alapvető megváltozására, ha a saját magatartása hozzájárult a körülményk megváltozásához, vagy egyenesen okozója volt annak. Ez az állítás azzal feltétellel igaz, ha az idevezető magatartás nem volt törvénytelen a másik féllel szemben, és hogy nem volt okozója annak (esszenciális vagy alapvető ok értelmében). (66)

(9) Egy állam attól függetlenül hivatkozhat a körülmények megváltozására, hogy esetlen bizonyos változásokat már lehetett volna előre látni a szerződés megkötésének időpontjában, csak a változás nagysága nem volt előre látható, s az sem, hogy jelen szempontból fundamentálisnak fog minősülni. (67)

(10) A 62. Cikkely azt követeli meg, hogy a változás "radikálisan... alakítsa át a szerződés alapján vállalt kötelezettségek körének kiterjedését", azaz legyen radikális azon változás, amely a szerződést a gyökerénél vagy az alapjainál érinti. A "kiterjedés" szó nem csupán kvantitatív értelemben veendő; a teljesítés nyomán támadó következmények változásait is felöleli. A Halászati vállalkozások területi illetékességéről szóló ügyekben a változásnak "olyan mértékben kell megnövelni a végrehajtandó kötelezettségek terhét, hogy az az eredetileg vállalt kötelezett­séghez képest esszenciálisan mást jelent, mint az eredetileg vállalt kötelezettség". (68) Ha a bekövetkezett változás ezt valóban megteszi, és ha megfelel a 62. Cikkely egyéb feltételeinek - illetve esetünkben az általános nemzetközi jog által támasztott feltételeknek -, akkor mar nem érvényes az a követel­mény, hogy a változásnak rendkívülinek vagy egyedülálló jellegűnek kell lennie. Ugyanezen okbíl elegendő, ha az alapvető változás a "vállalt kötelezettségek terhében" áll be, és még az sem szükséges, hogy a megváltozott kötelezettségek fizikai termé­szetűek legyenek (vagyis, hogy ténylegesen kelljen valamilyen lépést tenni a teljesítésük­höz). Ilyen eset természetesen ritkán fordul elő.

(11) A Halászati vállalkozások területi illetékességéről szóló ügyekben a Bíróság indoklása szerint - amire a magyar Nyilatkozatban is utalás történik - a 62(1)(b) Cikkely szavai ("alakítsa át a szerződés alapján vállalt kötelezettségek körének kiterjedését") úgy is értelmezhetők, hogy edeérthetők azok az átalakulások, amik az elvégzendő cseleke­detek terhében vagy hatásában mutatkoznak meg. Megfelel az általános nemzetközi jognak, ha így értelmezzük a 62(1)(b) Cikkelyt. Ha csupán azokra az esetekre korlátoznánk az értelmezést, ahol a magatartás megváltoztatása a kívánalom, ez a felfogás nem fejezné ki az általános nemzetközi jog véleményét.

(12) Bár a Halászati vállalkozások területi illetékességéről szóló ügyekben nem kellett állást foglalnia abban, hogy átfogóan mi minden vezetett arra, hogy alapvető változásról lehessen beszélni, a megnyilatkozás elég világosan utalt "arra a hagyományos véleményre, mely szerint a körülmények olyan megváltozása, amelyet már alapvetőnek vagy életbevágónak kell tekinteni, olyan változás, amely az egyik aláíró fél létét, vagy életének fejlődését veszélyezteti". (69) Az "életbevágó érdek" régi és diszkreditált doktrinájával összehasonlítva a körülmények alapvető megváltozásának szabálya objektív módon képes meghatározni azokat a helyzeteket, melyekben hivatkozni lehet rá. Amint azt a 62. Cikkely travax-ja világossá teszi (70), a Bíróság dolga annak meghatározása, hogy a feltételek adottak-e. Fennáll ugyanakkor az a szabály, amely megengedi, hogy az államok igazítsák ki szerződéses viszonyukat olyan ügyekben, ahol a részükről nem történt lényegi hiba, ott, ahol az új körülmények miatt megváltozó kötelezettségek "esszen­ciálisan eltérnek az eredetileg vállaltaktól".

(2) A FELEK MAGATARTÁSÁNAK FONTOSSÁGA

10.71 Annak meghatározásánál, hogy egy Állam egy adott ügyben vajon jogosult-e egy bilaterális szerződés felbontására vagy sem, fontos figyelembe venni, mi a másik fél válasza az előállt helyzetre. Ez különösen is fontos olyan természeti kincsek hasznosításakor, melyek nem csupán az egyik fél területén található. (71) Például, ha egy államközi szerződés egyik aláírója elfogadja, hogy a másik fél által hangoztatott aggodalmak jogosak abban a tekintetben, hogy a teljesítés körülményeiben változások állnak be, lehetséges e szerződést közös megegyezéssel módosítani ezeken a pontokon, és íly módon el lehet kerülni az új és aránytalanul nagy követelmények előfordulását. Ilyen módosítások után már nem az a helyzet, hogy radikálisan megváltoznak a teljesítési kötelezettség kiterjedésének határai. Egészen más azonban a helyzet, ha az egyik aláíró fél elutasítja a módosítás vagy bizonyos intézkedések meghozatalának lehetőségét a felvetett aggodalmakkal kapcsolatban. A fortiori, ha a másik fél nem kíván foglalkozni az aggodalmakkal, akkor ez kimeríti az együttműködés lerombolásának az esetét, vagy akár időelőtti vagy jogosulatlan ellenintézkedések foganatosításához vezet. Bár a jóhiszeműség elve nem helyettesíti az államközi szerződések jogi gyakorlatánk szabályait, fontos felmérni, hogy ennek az elvnek a szempontjából a másik fél milyen magatartást tanusít.

(3) A KÖRÜLMÉNYEK ALAPVETÖ MEGVÁLTOZÁSA A MI ESETÜNKBEN

10.72 Az előbb elmondottakat a jelen esetre alkalmazva kijelentjük, hogy Magyarországnak joga volt 1992-ben a körülmények alapvető megváltozása címén felbontani az 1977-es Szerződést. Fontos átgondolni: (a) a beállott alapvető változások kiterjedését és aránytalanságát; (b) vajon ezek azért következtek-e be, mert Magyarország részéről kötelezettségszegések történtek; és (c) alkalmazandók-e speciális eljárásbelikövetelmények.

(a) Lényeges összetevők

10.73 A 4. Fejezetben elemeztük az 1977-es Szerződés kifejezett céljait. Összefoglalóan, az 1977-es Szerződésnek az alábbi célokat tűzték ki:

(1) A KGST-n keresztül a "szocialista integráció" eszköze (2. bevezető bekezdés);

(2) "egyetlen és oszthatatlan üzemelő rendszer", amely a csúcsüzemű villanyáram termelés rendszerében egyesíti a kitermelés (upstream) és a fogyasztók ellátásának (downstream) elemeit (1(1) Cikkely);

(3) "közös beruházás", vagyis a felek gazdasági hasznot várnak tőle (1(1) Cikkely, továbbá az 1. bevezető bekezdés);

(4) keretszerződés, amely "a kutatások, a feltárás és a tervezés fázisaiban" revíziókra szorul (5(3), (4); (5) Cikkely), és

(5) a környezetvédelem igényeivel összhangban álló szerződés (5(5)(a)(5), 5(5)(b)(13), 15. és 19. Cikkely).

10.74 Ezzel szemben 1992. elején (40 évvel a Gátrendszer ötletének megszületése után), az álláspontok a következőképpen alakultak:

(1) A "szocialista integráció" elve megszűnt, miután a KGST feloszlatta magát. (72) A Szióovjetúniótól nem érkezett meg az ígért segítség a Projektre, a KGST keretében nyújott "puha kölcsön" formájában (73), hanem később más módozatokban jelent meg. Például 1990-ben világpiaci áron számolt olajjá változott. Magyarország és Csehszlovákia egyaránt piacgazdaságot kezdett el építeni, és ezen országok gazdaságát teljes erővel szorítani kezdték a nemzetközi energiapiacok. A Projekt ezután már nem lehetett az integráció motorja, hanem inkább konfliktusok forrása az aláíró felek között.

(2) Az "egyetlen és oszthatatlan üzemelési rendszer" elgondolása szertefoszlott, amikor a nagymarosi zárógát építését súlyos (és meg nem cáfolt) (74) környezetvédelmi természetű aggodalmak miatt felfüggesztették. A bősi gát építkezései egyoldalú tervezetként befejezetlen maradt, kívül került az 1977-es Szerződés hatósugarán, és fel kellett hagyni a csúcsüzemmód eredeti elgondolásával.

(3) A "közös beruházás" Németh Miklós miniszterelnök szavaival élve "gigantikus beruházási fiaskónak" bizonyult. (75) Az 1977. évi szerződéskötés óta (a fortiori pedig a Projekt tényleges megtervezése óta) jelentősen romlottak a Projekt gazdasági feltételei. Olyan új technológiák kezdtek meghonosodni, amelyek a villanyáram termelést a a vízierőműnél jöval alacsonyabb költségen tudják megoldani (pl. gázturbinás energiater­melés). (76) Mindkét ország a gazdasági átmenet idejét élte és gazdasági nehézségekkel küszködött. Ráadásul a gazdaságossági kalkulációk alapja jelentősen megváltozott az eredeti, 1989 előttihez képest; 1989-től a felek egyszerre csak szabadpiaci helyzetben találják magukat. Ebben a rendszerben jobbára keményvalutában kell kalkulálni a felmerülő költségeket. (77) A tervgazdaság torzító hatásait fel kellett számolni; nem volt már helye a kelet-európai tömbön belül mesterségesen berendezett és fenntartott kereskedelemre. Az 1977-es Szerződés valamennyi kiindulási pontja - tudományos, gazdasági, környezeti, politikai - kérdésessé vált. Ez aligha meglepő, hiszen az egész gazdasági és politikai rendszer közvetkenül szenvedett alapjaiban kihívást.

(4) Csehszlovákia szerint nem változott az a norma, hogy a kereszerződés "a kutató, feltáró és tervező tevékenység" fényében revízióra szorul. (78)

(5) Magyarországnak az volt a véleménye, hogy ez az önmagában környezetvédelmet szem előtt tartó szerződés immáon a környezeti katasztrófa receptje, amely azt követeli Magyarorszától, hogy vállaljon elfogadhatatlan mérvű kopckázatot, vállalja nagyvárosai ivóvózellátásának és egy hatalmas ivóvíztartaléknak az elszennyeződését, fogadja el a környezeti károsodásokat, köztük egy jelentős vízivilág lerombolását. (79)

10.75 Az eredeti Projekt szempontjából különösen nagy jelentőséggel bírt a nagymarosi vízlépcső, amely - miként arra a 4. Fejezetben rámutattunk - elvben a "műtárgyak egyetlen és oszthatatlan üzemelési rendszere". (80) A koncepcióban, az üzemeltetésben és az esetleges gazdasági megtérülés szempontjából a Nagyamarosi Vízlépcső a "közös beruházás" kulcseleme. Ennélkül nem lehetséges a csúcs-üzemmód, és az eredeti Projektnek egy fő gazdasági előnye megszűnik. A rendszer egészének életképességét megkérdőjelezi a Nagymarosi részzel összefüggő komoly és megalapozott, környezeti és egyéb károk kockázatát felvető kétség. Ha az 1977-es Szerződés Preambulumának és 1. Cikkelyének feltételeire gondolunk, elkerülhetetlen, hogy a Projekt egészének megkérdőjelezését föl ne vessük.

10.76 A Gátrendszer környezeti hatásainak alapos alábecslése, a környezeti hatástnulmány elégtelensége, bizonyos alapvető adatok ismeretének hiánya, a projekt gazdasági életképessége kilátásainak egyre gyorsuló leromlása - mindez a sok körülmény együtt jelentkezett a nemzetközi környezeti jog változásaival, és ami legalább ennyire fontos: a környezetvédelem fontosságának nemzetközi szinten jelentkező tudatosabbá válásával. E változások (81) megnövelik egy felelős kormány vállára nehezedő terheket. Fontolóra kell vennie, hogy tettei hosszú távon milyen hatássql vannak a lakosság biztonságára, az egészséges vízkincs biztonságos voltára s az energiapolitika hosszú távú fenntarthatóságra és költséghatékonyságára. Egy fejlődésben lévő demokrácia keresi, miként felelhetne meg jobban és jobban a a hosszú távú felelősségvállalás nemzetközi szokásrendjének, elvárásainak (82), és ilyen körülmények között a Magyar Köztársaságnak nem volt más lehetősége, mint - kölönösen tudományos, környezeti és energiaügyi szempontból. Az ezt követő tárgyalássorozatnak volt néhány olyan pontja, amikor csehszlovák részről is megmutatkozott a hasonló felelősségtudat, ám később annak a válaszlevélnek a hangvétele vált általánosan jellemzővé, amit Adamec miniszterelnök 1989. augusztus 31-i keltezéssel küldött (83), és ami végül a példa nélküli, egyoldalú és destruktív Duna-eltereléskor feneklett meg.

10.77 Ez váltotta ki a szerződés felmondásának magyar lépését, és alapvetően ez volt az oka annak, hogy Magyarország a szerződésbontásról vagy szeződésmódosításról zajló további tárgyalások helyett inkább ezt a lépést választotta. Amint Antall miniszterelnök 1991. december 19-én írott levelében (84) rávilágít, a magyar lépés annak volt a következménye, hogy Csehszlovákia ismételten elutasította a C. Változat építkezéseinek felfüggesztésére irányuló kéréseket. Magyarország cselekvésre szánta el magát, és az akkor érvényes nemzetközi jog szerint volt jogalapja az 1977-es Szerződés felbontásához. A jogalapok közül a körülmények alapvető megváltozása van az első helyen - a hivatkozott változásokat a 10.74 - 10.76. bekezdések sorolják fel. E változásokat akár egyenként, akár együttesen nézzük, alapvető jelentőségűek; a felek nem látták előre őket, esszenciális alapjai voltak annak, hogy a felek szerződést egymással szerződéses viszonyra léptek, és a megadott értelemben alapvetően befolyásolták a további szerződésteljesítés nyomán reájuk háruló terheket. (85)

(b) A körülmények megváltozása nem amiatt állt elő,

hogy Magyarország megsértette volna nemzetközi kötelezettségvállalásait

10.78 A 62(2) Cikkely úgy rendelkezik, hogy a körülményel alapvető megváltozása nem adhat alapot egy államközi szerződés felbonására abban az esetben, ha

"(a) az a szerződés államhatár-vonalat állapított meg, vagy ha

(b) az alapvető változás az egyik félnek az államközi szerződésben vállalt kötelezettsége, vagy a másik féllel szemben fennálló egyéb nemzetközi kötelezettségvállalásának be nem tarttása miatt állt be."

10.79 A korábbi 4.39. bekezdésben kifejtett okok miatt az 1977-es Szerződés nem államhatárt kitűző szerződés.

10.80 A körülmények alapvető megváltozását illetően a 62(2)(b) Cikkely ugyanazt a feltételt szabja, mint amiket a 61(2) Cikkely szab a teljesítés lehetetlenségével kapcsolatban, és ugyanazokat az okokat említi, azaz az aláíró fél nem követhet el törvénytelen cselekedetet. Az ILC Kommentárja kijelenti, hogy itt "egyszerűen azon általános jogelv alkalmazásáról van szó, mely szerint egy aláíró fél nem juthat előnyhöz azáltal, hogy törvénytelenül járt el". (86) Ezzel szemben ilyen feltétel nem áll a szerződésszegés miatti szerződésbontásra. A 60. Cikkely értelmében a szóban forgó fél materiális megszegés esetén felbonthatja a szerződést, még akkor is, ha maga volt a szerződés megszegője. Amint azt a korábbi 10.55. bekezdésben kifejtettük, a 62(2)(b) Cikkely csak abban az esetben alkalmazandó, ha megállapítható, hogy a körülmények megváltozásának egyedüli vagy alapvető oka a változásra hivatkozó ország törvénytelen magatartása.

10.81 A 10.74 - 10.76. bekezdésekben korábban kifejtett öt körülmény kumulált hatása nem volt egyik állam hibája sem, még akkor sem, ha akadnak közöttük individuális elemek. A réfió gazdagási és politikai változásai nem nevezhető egyik fél "hibájának" sem, hanem általános, hosszú távú társadalmi fejlődés következményeit kell bennük látnunk. A környezetgazdálkodás tekintetében megváltozó közfelfogás egyrészt a mélyebb tudományos ismeretek és felkészültség eredménye, másrészt annak, hogy a társadalom tanult a "természettel való kísérletezés" korábbi hibáiból, miután az ilyen esetek jelentős környezeti károkkal enyegetnek. Ez különösen igaz Kelet-Európára, amiről Dr Vavrousek azt írja: "most szed vámot a környezetrombolás, és a hatalmas duzzasztóművek, az elhibázott ipari projektek kegyetlen arroganciája". (87)

10.83 Ilymódon a jelen esetben azon körülmények együttese, amiket a 10.74-10.76. bekezdésekben felsoroltunk, sem külön-külön, sem együttesen nem alkotnak nemzetközi kötelezettségszegést, amit Magyarország Csehszlovákiával szemben elkövetett volna.

(c) Eljárásbeli összetevők

10.83 Van néhány olyan körülmény, amely nem teszi lehetővé, hogy a nemzetközi szerződés felbontásának jogalapja a körülmények alapvető megváltozására való hivatkozás legyen, hanem ezen körülmények megléte esetén az adott állam csupán a szerződés revízióját kérheti megegyezéses alapon. A nemzetközi jog egy korábbi fejlettségi fokán a mainál sokkal vitatottabb volt az államközi szerződések felbonthatósága (88), és az államközi szerződések felbontásában jogrendje bizonytalannak, nem beálltnak volt mondható (89). A mai álláspont ezzel szemben sokkal világosabb. A joggyakorlat (90) és a jogtudomány (91) egyaránt támogatja azt az elgondolást, mely szerint a körülmények alapvető megváltozása az egyik olyan lehetséges jogalapja a nemzetközi szerződések felbontásának, mint ahogy a procedurális követelményeknek alapja például a másik fél értesítése, ugyanakkor a körülmények alapvető megváltozásának, mint jogalapnak, nincs megállapítva külön, saját szabályrendszere. Más szavakkal ez nem egyszerűen annak a jogalapja, hogy az egyik fél a másik féllel a szerződés revíziójára törekedhet. Az ok egészen egyszerű. Egy államközi szerződés aláírói bármikor, bármilyen okból keresketik a szerződés módosításának vagy revíziójának lehetőségét.(92) Amennyiben valóban alapvetően megváltoztak a körülmények, bármelyik félnek, hacsak nem a saját törvénytelen magatartása okozta a körülmények megváltozását, megvan a joga ahhoz, hogy az államközi szerződést felbontsa vagy elálljon tőle, amennyiben ezt az eljerásrenddel összhangban teszi, és ezt a jogot nem lehet elvitatni azon az alapon, hogy a másik fél ellenez bármiféle változtatást.

10.84 Ezt a vélemény megerősíti a Bécsi Konvenció, amely a körülmények alapvető megváltozásának kérdésével ugyanúgy foglalkozik, mint a szerződésbontás összes többi jogalapjával (93), és amely az összes jogalappal kapcsolatban lefekteti az eljárásrendet a 65-68. Cikkelyekben. A szerződésbontás megfelelő eljárásrendjének megtárgyalására később kerül sor, a Magyarország által felhozott valamennyi jogalap összefüggésében. (94)

(4) KONKLúZIó

10.85 Ezen okok miatt Magyarországnak joga volt a körülmények alapvető megváltozására hivatkozni az 1977-es Szerződés felmondásakor.

D SZAKASZ - AZ 1977-ES éS 1976-OS SZERZŐDÉSEK CSEHSZLOVÁK MEGSZEGÉSEI, KÜLÖNÖSEN A C VÁLTOZAT MEGÉPÍTÉSE ÁLTAL

10.86 Az 1992. május 16-i Nyilatkozatban Magyarország az 1977-es Szerződés felbontásának alapjául megjelölte azt is, hogy Csehszlovákia materiálisan szerződésszegőnek bizonyult. A szerződésszegés több formában is megtörtént: megszegte az 1976-os Közös Kivitelezési Terv és az 1977-es Szerződés környezetvédelmi vállalásait, mindenekelőtt pedig azzal, hogy az úgynevezett "ideiglenes megoldás", másik ismert nevén C. Változat megépítésével és üzembehelyezésével megszegte az 1977-es Szerződést. (95)

10.87 A Bécsi Konvenció 60. Cikkelye kimondja, hogy egy államközi szerződés egyik aláírójának joga van felfühggeszteni a szerződést abban az esetben, ha a másik aláíró fél megszegi azt. A vonatkozó részlet így szól:

1. Ha egy kétoldalú szerződés egyik aláírója materiálisan megszegi ezt a szerződést, akkor ez a másik aláíró fél számára jogalapot szolgáltat a szerződés részben vagy egészben történő felbontásához vagy felfüggesztéséhez...

2. Ezen Cikkely szempontjából a szerződés materiális megszegésének minősül:

(a) a jelen Konvenció által nem szankcionált szerződés elvetése (repudiation); vagy

(b) egy a szerződés oka vagy célja szempontjából esszenciális szerződésbeli záradék megszegése.

A Bíróság a Namíbiai Véleményezésben kijelentette, hogy ezek a szabályok "sok tekintetben az adott témakörben meglévő jogszokások kodifikációjának számít". (96)

10.88 A 6. Fejezetben rámutattunk arra, hogy Csehszlovákia megszegte a vízminőség védelmével és a környezetvédelemmel kapcsolatban reá háruló azon kötelezettségeket, melyekről a Szerződés 15. és 19. Cikkelyei tesznek említést. (97) Ez a szerződésszegés "anticipált" természetű volt; abban a formában jelentkezett, hogy Csehszlovákia elmulasztotta a Gátrendszer kivitelezési terveinek módosítását, különösen a felvízi résszel kapcsolatban, oly módon, hogy biztosítani lehessen, hogy a vízminőség ne károsodjon és a környezet (a "természet") védelme lehetségessé váljon. Itt is fennáll, ami minden anticipált szerződésszegésre érvényes: a szerződésszegés folyamatos jellegű, folytatása a Gátrendszer elkészültéig tartott volna (ha abba nem hagyják). Bár a környezet védelme nem tartozott a szerződést eredetileg összeállítók fő célkitűzései közé, az 1977-es Szerződésbe mégis belegoglaltak olyan rendelkezéseket, amelyek a vízminőség védelmét és a természetvédelmet szolgálják. A Közös kivitelezési terv ren­delkezései ebben a vonatkozásban nem kielégítőek, a Terv azonban szándéka szerint eszküzöl szolgált volna a 15. és 19. Cikkelyben megfogalmazott kívánalmak megvalósításához. Ezeket a cikkelyeket abban az értelemben kell felfogni, amit kijelentenek, mely esetben megsértésüket nem szabad figyelmen kívül hagyni, hiszen "egy a szerződés oka vagy célja szempontjából esszenciális szerződésbeli záradék megszegése" történt.

10.89 Mint azt a 7. Fejezetben kimutattuk, önmagában már az is az 1977-es Szerződés megszegésének számít, hogy megszületett a C. Változat építési tervéra vonatkozó döntés - ez nyilvánvalóan a "szerződés elvetésének" azon esete, amire a Bécsi Konvenció 60(3)(a) Cikkelye utal. (98)

10.90 Ennek megfelelően Magyarországnak joga volt ahhoz, hogy ezeket a szerződésszegéseket a Szerződés felbontása jogalapjának tekintse, hiszen nyilvánvalóvá vált, hogy Csehszlovákia nem kívánta sem a C. Változat építkezéseit felfüggeszteni, sem az 1977-es Szerződést olyan értelemben módosítani, hogy abba megfelelő környezetvédelmi biztosítékok legyenek beleépítve.

E SZAKASZ - ÜTKöZÉS AZ ÁLTALÁNOS NEMZETKÖZI JOG UTóLAG MEGSZÜLETETT KÖVETELMÉNYEIVEL

10.91 Az 1992. május 16-i magyar Nyilatkozat szerint a z 1977-es Szerződés felbontásának hatodik alapja az volt, hogy a Szerződés aláírása után a nemzetközi jog olyan természetvédelmi követelményeket támasztott, amelyek kizárták az 1977-es Szerződés teljesíthetőségét. (99)

10.92 Mint korábban már megjegyeztük, ez a megállapítás fntos az előzőekben felsorolt többi jogalap szempontjából is. A körülmények alapvető 1992-ig beállott megváltozásának hátterében fontos összetevőket alkottak a nemzetközi környezetjog fejleményei, változásai. (100)

10.93 Magyarország ugyanakkor a szerződés felbontása önmagában is megálló alapjának tekinti azt a problémát, hogy a későbbiekben megváltoztak a nemzetközi jog által felvetett kötelezett­ségek. A Nyilatkozat külön is említi a "lex posterior derogat legi priori, lex specialis derogat legi generali" elvet (1992. május 16-i Nyilatkozat, III. rész, 6. bekezdés), említ továbbá több fontos okiratot, közöttük az 1972-es Stockholmi Deklarációt.

10.94 Amint arra a 6. Fejezetben rámutattunk (101), 1977. óta több tekintetben megváltozott az általános nemzetközi jog álláspontja. A 21. Stockholmi Elv kinyilvánítja azt a kötelezettséget, hogy egy másik állam területének vagy egy nemzeti fennhatósága alatt álló területnek nem szabad jelentős kárt okozni - ez az elv a nemzetközi jog általánosan elfogadott szabályává vált. Az államok ugyanakkor elfogadják, hogy a jelentős kár megelőzése mindennél fontosabb. Természetesen azóta is folynak peres eljárások ténylegesen bekövetkezett károk ügyében, a törekvés azonban mindenekelőtt az előre látható károk megelőzésére irányul. "Erga omnes" kötelezettségeknek tekinthetők az azon határon is átnyúló területekkel szembeni kötelezettségek, ahol a terület lakossága számára kiemelkedő fontosságú természeti kincsek találhatók. Szélsőséges esetekkel kapcsolatban az ILC felismerte, hogy a károkozás olyan méreteket is ölthet, hogy már nemzetközi bűcselekményről kell beszélni. (102)

10.95 Még ha feltételezzük is, hogy a felek egy szerződéssel kizárhatnák a szerződés után a nemzetközi jog kötelezettségeiben utóbb bekövetkező változások hatását - amely egyáltalán nem biztos, hiszen itt "erga omnes" kötelezettségekről van szó - ez a lehetőség semmiképpen sem áll az 1977-es Szerződésben, mert annak nincs ilyen kizáró záradéka. A 15. és 19. Cikkelyekben érintett kötelezettségvállalásokat azonban lehet oly módon felfogni, hogy értelme a nemzetközi jog 10.94. bekezdésben említett fejlődésével áll összhangban. Mivel ezek a kötelezettségek "erga omnes" jogállásúak, helyes is a mondott cikkelyeket íly módon interpretálni.

10.96 Ha Csehszlovákia az általános nemzetközi jog alapján nem folytathat a saját területén olyan tevékenységet, amely Magyarországnak súlyos károkat okoz, akkor Magyarországnak joga van arra, hogy meghozza azokat az intézkedéseket, amikkel kivédhető minden kifogás az ilyen törvénytelen magatartás vonatkozásában. Magyarország válasza az elutasításra szükségszerű és arányos lépés volt - amint arra korábban már rámutattunk. (103)

F SZAKASZ - AZ 1977-ES SZERZÖDÉS FELBONTÁSA FOLYAMÁN KÖVETETT MAGYAR ELJÁRÁS

10.97 Végül azt kell átgondolni, hogy eljárásbeli (procedurális) a különböző alapokon végrehajtott szerződésbontás mewgfelelő lépések szem előtt tartásával történt-e. Egy megszegett szerződés, vagy egy olyan szerződés, amelynek teljesítése lehetetlen, vagy amivel kapcsolatban a körülmények alapvető megváltozásáról kell beszélni, még nem veszti érvényét automatikusan vagy valamely törvény erejében. Szükséges, hogy az aláíró állam adja meg a szerződésbontás alapját - ezt pedig Magyarország megtette az 1992. május 16-i Nyilatkozatban.

10.98 A Bécsi Konvenció 65-67. Cikkelyei lefektetik azt az eljárásrendet, amit a szerződésbon­tás alapjaira való hivatkozáskor követni kell. Bár ezek a pontok nem az általános nemzetközi jog deklaratív rendelkezései, útmutatást adnak megfelelő formai követelményekkel kapcsolatban, valamint a szerződéses viszonyban tanusítandó jóhiszeműség vonatkozásában.

10.99 A 65-67. Cikkelyek azt kívánják az érintett államtól, hogy (1) értesítse a másik szerződő felet az államközi szerződés felbontásának igényéről és szándékáról; (2) rendkívüli sürgősségű helyzetben kivételesen lehetőség van arra, hogy a három hónap elteltét nem kell kivárni; (3) amennyiben a másik fél ellenzi a szerződés felbontását, ezt az Egyesült Nemzetek Chartájának 33. Cikkelyében meghatározott módon kell vitamegoldó fórum elé vinni; (4) az államfő, a miniszterelnök, a külügyminiszter vagy a kellő felhatalmazással bíró más személy aláírásával a szerződésbontásról értesítést kell küldeni a másik aláíró országnak.

10.100 1991. végén és 1992. elején Magyarország többször is figyelmeztette Csehszlovákiát, hogy amennyiben nem függeszti fel a C. Változat építkezéseit, az 1977-es Szerződés felbontására kényszerül. Ez történt például Antall miniszterelnök 1991. december 19-én kelt levelében. (104) Antall miniszterelnök levelében rámutatott arra, hogy a jelen helyzet sürgős szükséhelyzet. A C. Változat munkálatai szakadatlanul zajlanak, és Csehszlovákia azt hangoztatta, szerződésbeli joga a Duna elrekesztése - ezt a jogot Magyarország mindvégig élesen vitatta. Ilyen körülmények között, és mivel a felek közötti nézeteltérés jólismert tény volt, a nemzetközi jog által megkövetelt három hónapos felmondási időt nem kellett tartani. Magyarország azonban nem szívesen folyamodott ehhez a végső eszközhöz, és a figyelmeztető levél után több mint 5 hónappal elhalasztotta az 1992. május 16-i Nyilatkozat közzétételét. A Nyilatkozatot Antall József írta alá, és a Kormány diplomáciai csatornákon keresztül juttatta el a másik félnek.

10.101 Magyarország mindvégig hajlandónak mutatkozott tárgyalásokat folytatni vagy az 1977-es Szerződés olyan értelmű módosításáról, hogy azok nyomán megfelelő választ kapjanak az elsősorban a felső szakasszal kapcsolatos környezetvédő aggodalmak, vagy olyan kompenzációs rendszer felállításáról, ami az elvégzett munka alapján kártalanítaná az érdekelteket. (105) Magyarország 1992. május 16. után és előtt is felajánlotta, hogy elfogadja a vita független harmadik fél elé vitelét, és ebbe a lehetőségbe beleértette a vitának e Bíróság általi megtár­gyalását. Jóhiszeműen bocsátkozott volna tárgyalásokba, és mindvégig kész lett volna az 1977-es Szerződés alapján megbeszéléseket folytatni, ha a C. Változat építkezéseit felfüggesztik.

10.102 Ilyen körülmények között Magyarország nem csupán megfelelt a jóhiszeműség elvével kapcsolatban támasztott nemzetközi jogi követelményeknek, hanem még a Bécsi Konvenció jobban körülhatárolt elvárásainak is bőven megfelelt.

G SZAKASZ A SZERZőDÉS ELVETÉSE (DEZAVUÁLÁSA) A C VÁLTOZAT MEGÉPíTÉSE ÉS ÜZEMBEHELYEZÉSE UTJÁN

10.103 A korábbi 10.89. bekezdésben rámutattunk arra, hogy az 1977-es Szerződés durva megsértésének számított az a döntés, hogy megtervezik, majd megípítik a C. Változatot. Ez a Bécsi Konvenció 60(3)(a) Cikkelye szerint "az államközi szerződés elvetésének" egyértelmű példája. (106) A fortiori - amennyiben a az 1977-es Szerződés érvényben lett volna - a C. Változat megépítése 1992. októberében a Szerződés legsúlyosabb megsértése lett volna, különösen ha a 19. Cikkelyére gondolunk. Azt a kárt, amit a C. Változat a Szigetköz környezetének okoz, ismertettük az 5. Fejezetben, és megfelelőképpen dokumentálva van a Mellékletekben és a Függelékekben. (107)

10.104 Ily módon, még ha elméletileg feltételeznénk, hogy az 1977-es Szerződés érvényben maradt az 1992. május 16-i magyar Nyilatkozat után, a C. Változat megépítésével Csehszlovákia mindenképpen dezavuálta a Szerződést - ennél világosabb elvetést még kitalálni se lehet. Az elrekesztés utolsó fázisának a megvalósításáról valószínűleg már a Szlovák Köztársaság képviselői határoztak egyoldalúan, azok a felelős vezetők, akik a Szlovák Köztársaság önállóvá válásában aktív szerepet vállaltak. (108) De mint arról a 8. Fejezetben szó volt, a Szlovák Köztársaság örökölte a Cseh és Szlovák Köztársaság bizonyos nemzetközi kötelezettség­vállalásait; ez utóbbi államalakulat ugyan csak ugyanaezen esztendő végén szűnt meg, és mindvégig kezében tartotta külügyi téren a cselekvés monopóliumát. Az 1992. október 23-án megkezdett elrekesztés Csehszlovákiának tulajdonítható, és összességében az 1977-es Szerződés dezavuálását jelenti, amelyet ez az állam akkor érvényben lévőnek tartott.

10.105 Ha gy állam egyszer felbontja az államközi szerződést, és kitart amellett, hogy ez a szerződés már nem jogerős, akkor a nemzetközi jog már nem követeli meg felmondási idő betartását, amennyiben a másik szerződő fél ezt követően megszegi vagy dezavuálja a Szerződést. Ebből a szempontból már nincs értelme beteljesült formulák ismételgetésének. Mindössze arról van szó ugyanis, hogy a másik fél magatartásával azt jelzi, hogy osztja a szerződés érvényét vesztésével kapcsolatos álláspontját, és e magatartás megitélését átengedi az általános nemzetközi jog megítélésének, amely - természetesen - továbbra is szabályozza a két állam egymásközti kapcsolatát.

10.106 Az elmondottak alapján Magyarországnak joga van arra, hogy a C. Változat 1992. októberében bekövetkezett végrehajtását olybá vegye, hogy az megerősíti nézetét, mely szerint az 1977-es Szerződés többé már nincs érvényben, hanem - legkésőbb ezen dátum hatályával - érvényét vesztette.

H SZAKASZ - A SZERZŐDÉS ÉRVÉNYÉNEK MEGSZŰNÉSE AZ EGYIK FÉL ELTűNÉSÉVEL

10.107 Még ha az e Fejezetben felsorakoztatott érvek ellenére érvényben lenne is az 1977-es Szerződés, vagyis azt követően is komolyan kellene venni, hogy Magyarország felmonta, és életbe lépett az egyoldalú C. Változat, mindenképpen hatályát vesztette Csehszlovákia 1992. december 31-én életbe lépett megszűnésével.

10.108 Egy kétoldalú szerződés nem marad érvényben abban az esetben, ha az egyik fél megszűnik létezni, legfeljebb akkor, ha egy állam-átöröklési törvény (state succession law) vagy ezen állam és a túlélő fél külön megállapodása erejében egy másik állam lesz a szerződés jogutódja. Mint arról korábban, a 6.05. bekezdésben szó volt, a Cseh Köztársaság kifejezetten elutasította, hogy az 1977-es Szerződés örökösének tekintsék. (109) Bár a Szlovák Köztársaság megpróbált Magyarországgal szerződést kötni arról, hogy az 1977-es szerződés örökösének tekintsék, ilyen megállapodás sose jött létre. (110) Ilyen megállapodásról a Magyarország és a Szlovák Köztársaság között megközött Különmegállapodás kapcsán sem esik szó. Mint a korábbi 6.01 - 6.06. bekezdésekben rámutattunk, a Különmegállapodás Preambuluma megemlíti Szlovákiát, mint "a Cseh és Szlovák Köztársaság két utódállamainak egyikét, valamint a Bős-Nagymarosi Projekttel kapcsolatos ügyekkel összefüggő jogok és kötelezettségek egyedüli örökösét". Ez azonban nem vezetett el odáig, hogy Magyarország aláírt volna egy olyan értemű megállapodást - akár csak egy feltételes megállapodást (contingent agreement) -, amely elismeri, hogy a Szlovák Köztársaság az 1977-es Szerződés jogutódja. Ismert volt Magyarország álláspontja az 1977-es Szerződéssel kapcsolatban: ez a szerződés 1992. májusában megszűnt, ezért nincs szükség semmiféle olyan értelmű szerződésre, melynek értelmében elosmernék, hogy az 1977-es Szerződésnek bárki is örököse lenne.

10.109 Ezen okból, különösen mivel a Különmegállapodás különvséget tesz az 1977-es Szerződés, mint olyan - erre a bevezető rész első bekezdésében történik utalás - és a Bős-Nagymarosi Projekt között - erre a bevezető rész második részében történik utalás. Tekintettel erre a kifejezett megkülönböztetésre, a Preambulum másik bekezdését nem lehet úgy tekinteni, mint amely Magyarország részéről elismeri, hogy Szlovákia feltételesen örököse (contingent succession) az 1977-es Szerződésnek. Ilyen értelmű kifejezett megállapodás nem létezik, és az adott körümények között bennfoglalt megállapodásról sem lehet beszélni. Továbbá, ha egy ilyen megállapodás szándékoltan jelen lenne, akkor ez nem egy preambulumi bekezdésben, hanem a Különmegállapodás rendelkezései között nyert volna megfogalmazást.

10.110 A Különmegállpodás 2(2) Cikkelye alapján a Bíróság jögköre természetesen kiterjed annak a kérdésnek a meghatározására, hogy vajon az 1977-es Szerződés ma is érvényben van-e. Ezt a kérdést azért szükséges meghatározni, hogy dönteni lehessen, a felek számára milyen jogok és kötelezettségek adódnak a Bíróságnak a 2(1) Cikkelyben felsorolt kérdésekre adott válasza következtében. Mostani szempontunkból csupán az fontos, hogy a Bíróság az állami szukcesszióról szóló törvényt alkalmazva kimondja, hogy az 1977-es Szerződés megszünt-e 1992. december 31-ével (ha abból indulunk ki, hogy addig az időpontig érvényben maradt. Ezt a kérdéskört a Különmegállapodás nem dönti el eleve így vagy úgy.

(A 10.111 bekezdés eleje hiányzik a kötetből) ...a határ az 1977-es Szerződéssel összefüggő tárgyaláso­kban, ám ezeket a változtatásokat Csehszlovákia nem fogadta el. (111) Az 1977-es Szerződés ugyanígy nem hozott létre "kötelezettségeket és jogokat... a határvonal elhelyez­kedésére vonatkozóan" a Bécsi Konvenció 1978. augusztus 22-i állami szukcessziós szerződések­ről szóló 11. Cikkelyének hatályán belül. (112) Sose került elfogadásra az a javaslat, mely szerint a magyar-csehszlovák határt oly módon kellene kiigazítani, hogy kövesse a bősi csatorna és erőmű vonalát, és az 1977-es Szerződés a két állam között húzódó határ kérdését érintetlenül hagyta. (113) Ezért nincs alapja egy olyan érvelésnek, mely szerint a Szlovák Köztársaság az általános nemzetközi jog határügyi államközi szerződésekre vonatkozó szabályai alapján örököse az 1977-es Szerződésnek.

10.113 Ezt a szabályt leszögezi például: Restatement Third. The Foreign Relations Law of the United States (Harmadik megerősítés. Az Egyesült Államok külkapcsolatainak jogrendje), 210(3) szakasz:

"Ha egy állam valamely része új állammá alakul, az új állam nem lesz jogutóda azoknak a nemzetközi megállapodásoknak, amiket a jogelő állam aláírt, legfeljebb abban az esetben, ha az új állam kifejezetten vagy azokat alkalmazva elfogadja ezeket a megállapodásokat, és a másik aláíró fél vagy aláíró felek ebbe beleegyeznek vagy jóváhagyják." (114)

10.114 Hasonló gondolatkörben maradva: az egykori Jugoszláviával kapcsolatban alakult Nemzetközi Konferencia által alapított Választottbíráskodási Bizottság (Arbitration Commission established by the International Conference on the Former Yugoslavia) (a Badinter Bizottság) így fogalmaz 11. számú Véleményében:

"az állami szukcesszióra a nemzetközi jog néhány kellően bejáratott elve alkalmazandó. Alapvető szabály, hogy az államoknak tárgyalások és megállapodások útján méltányos megoldásra kell jutniuk." (115)

A Bizottság azzal folytatta az állásfoglalást, hogy rámutatott arra, két jogutós állam jogutódlására vonatkozó egyezményeket harmadik államok nem kötelesek elfogadni, csak ha erre nézve külön megállapodá születik.

10.115 Igaz, hogy a Bécsi Konvenció az államközi szerződések vonatkozásában, az államközi szerződésekre vonatkozó állami szukcesszió című részben, a 34. Cikkelyben megfogalmazza a szerződések megöröklésének (jogutódlásának) egy olyan szabályát, melynek értelmében ez a folyamat automatikussá válik. Igy rendelkezik a 34. Cikkely:

"1. Ha egy állam területéből vagy annak egy részéből leválva egy vagy több állam alakul (függetlenül attól, hogy a jogelőd állam továbbra is fennáll vagy sem):

(a) az állami jogutódlás időpontjában érvényben lévő minden olyan szerződés átöröklődik, és továbbra is érvényes az így létrejövő valamennyi jogutód államra nézve, ha a jogutód államok átvettek a jogelőd állam szerződés által érintett területéből;

(b) amennyiben az állami jogutódlás időpontjában érvényben lévő szerződés csak részben vonatkozik a jogutód állam által a jogelőd államtól átvett területre, úgy csak az ezt a területet átvevő jogutód államra vonatkozik az ilyen szerződés.

2. Nem alkalmazandó az 1. bekezdés, ha

(a) az érintett államok másban állapodnak meg; vagy

(b) a szerződésből vagy másképpen kiderül, hogy a szerződés alkalmazása a jogutód államra összeegyeztethetetlen a szerződés céljával és okával, vagy radikálisan megváltoztatja a szerződés alkalmazásának feltételeit."

10.116 Az állami jogutódlásról szóló Bécsi Konvenció nem alkalmazható, mivel 1992. december 31-ig 19 állam írta alá, és mindössze 12 ratifikálta. Csehszlovákia 1979-ben aláírta, de sose ratifikálta. Magyarország nem írta alá, és nem is ratifikálta. 1993. január 1-je óta se a Cseh Köztársaság, sem a Szlovák Köztársaság nem csatlakozott a Konvencióhoz. Nem csupán magát a Konvenciót tekintik széles körben legiszlatív jellegűnek, és nem a fennálló nemzetközi jog kifejtésének, hanem még az is igaz, hogy csak kevés dolog vagy egyáltalán semmi nem támogatja azt a véleményt, hogy a 34. Cikkely az általános nemzetközi jog deklarálása lenne. (117)

10.117 A Konvenciónak az egy állam levállásával foglalkozó része (jelenleg 34. és 35. Cikkelyek) alapos fejlődésen megtek keresztül az ILC-n belül, és a Bécsi Konferencia két ülésén. (118) A végeredményként létrejött szöveg nem tükröz konszenzust a nemzetközi jog mai állásáról, és jobbára a független államok esetleges darabokra esése miatti aggodalom nyomta rá a bélyegét. Ezeket rendelkezéseket a gyakorlatban nem alkalmazták az 1989 óta Kelet-Európában és a korábbi Szovjetúnióból megalakult országoknál, különösen a bilaterális szerződések esetében nem. A bilaterális államközi szerződéseket eseti alapon tárgyalják meg az utódállamok és az érintett országok. A multilaterális szerződések esetében azonban, mivel a multilaterális kötelezettségekkel kapcsolatban széles közérdek kívánja meg a kontinuitást, és fontos az emberi jogok és a és egyéb univerzális szinten elterjedt szokások folyamatosságának fenntartása, nagyobb arányú a szukcesszió. Az Európai Közösségek tagállamai az egykori Jugoszlávia és a korábbi Szovjetúnió utódállamainak elismerése előfeltételéül szabták, hogy ki kell fejezniük, sérthetetlennek tartják a meglévő határokat, s az emberi jogokra és a jog­államiságra vonatkozó általános elveket, és mindössze annyit kívántak meg ezektől az államoktól, hogy "szerződésben rögzítsék, ahol szükséges, a választott bíráskodás módjának lefektetésével együtt, hogy melyek az állami jogutódlás és a regionális viták kérdései". (119) Az Európa Tanács gyakorlata sem felelt meg az automatikus szukcesszió egyetlen teóriájának sem. (120)

10.118 1992. december 8-án a Szlovák Köztársaság újonan megalakult Külögyminisztériuma Szóbeli jegyzéket juttatott ek a prágai Magyar Nagykövetségre, emely részben ezt írta:

"Összhangban a nemzetközi jogi normákkal, s azok által meghatározottan, a Szlovák Köztársaság, mint a Csehsz és Szlovák Szövetségi Köztársaság egyik jogutódja 1993. január 1-jei hatállyak önmagára nézve érvényesnek tart minden olyan bilaterális és multilaterális államközi szerződést, amelyet eddig az időpontig a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság kötött." (121)

Válaszában Magyarország jelezte készségét, hogy a Szlovák Köztársaságot haladéktalanul elismerje, és kijelentette:

"készek vagyunk a lehető legrövidebb időn belül tárgyalásokat kezdeni a Szlovák Köztársaság Kormányával az államközi szerződések szukcessziójára vonatkozóan." (122)

10.119 Ezt követően a felek kicserélték az általuk külön-külön összeállított listákat azon államközi szerződésekről, amelyeket a maguk részérő fontosnak tartottak, és továbbra is hatályosnak ítéltek. A két lista nem azonos, és nem tartalmaz minden olyan szerződést, amit Magyarország és Csehszlovákia aláírt. A szlovák listához mellékelt Szóbeli jegyzék kijelentette, hogy a Külügyminisztérium...

"kész tárgyalásokat folytatni azoknak a kétoldalú nemzetközi konvencióknak és meg­állapodásoknak a Szlovák Köztársaság általi megörökléséről, amelyeket a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság és a Magyar Köztársaság kötöttek egymással." (123)

A csatolt lista tartalmazza az illetékes szlovák minisztérium javaslatait, hogy szerintük a jegyzéken szereplő ez vagy az a szreződésnek érvényben kellene-e maradnia. Némelyik államközi szerződésnél az a megjegyzés szerepel javaslatként, hogy maradjon érvényben, míg más szerződések esetében a javaslat úgy szól, hogy ideiglenesen maradjon érvényben addig, amíg a vele kapcsolatos tárgyalások le nem zajlanak ezek módosításáról felcserélésérő egy másikkal (124), ismét másoknál pedig az a javaslat, hogy tekintsék a felek érvénytelennek. Tehát maga a szlovák gyakorlat sem állt összhangban a bilaterális szerződéseknek az 1978-as Konvenció 34. Cikkelye szerinti automatikus megöröklésének elgondolásával. A felek között az államközi szerződések szukcessziójával kapcsolatos tárgyalások folyamatban vannak.

10.120 Még ha az államközi szerződésekre vonatkozó jog vélelmezi is, hogy a szerződések az új állam létrejötte után is érvényben maradnak, ez csak azokra a szerződésekre vonatkozhat, amik az újonan előállt körülmények között is működőképesek, és a bilaterális szerződések esetében mindenképpen megállapodásnak kell létrejönnie az érintett felek között. (125) A jelen esetben az 1977-es Szerződést eléggé meggyőző érveléssel felfüggesztette majd felmondta Magyarország, még mielőtt az államok szukcessziója szóbajöhetett volna. A felmondás előtt ezt a Szrződést Csehszlovákia megszegte és dezavuálta, amikor egyoldalú lépésként megépítette a C. Változatot, amivel komoly károkat okozott Magyarországnak. A szukcessziós kérdés felvetődése előtt közvetlenül se Magyarország, sem Csehszlovákia nem tartotta magát az 1977-es Szerződéshez, s ezért a vele kapcsolatos jogutódlás sem érvényesülhetett. Az állami jogutódlás jogrendjének az a célja, hogy a szerződő fleket és e szerződések jogutódait segítse oly módon érvényesnek és működőképesnek megtartani a szerződéseket, hogy azáltal fellendüljön közöttük az együttműködés. Nem feladata az olyan nem operatív szerződések fölelevenítése, amelyek korábban vita tárgyát képezték az eredetileg aláíró felek között; ha az esetükben a nemzetközi jog szukcessziót ír elő, akkor csupán a konfliktusoknak és nehézségeknek válik forrásává. Az a funkciója ennek a jogrendnek, hogy az együtműködést segítse elő, nem pedig az, hogy a konfliktusokat mélyítse. Ezért került hangsúly a bilaterális szerződések esetében arra (amennyiben ezek nem határszerződések, vagy határvonalat megállapító szerződések), hogy a felek egymásközti megállapodása a legfontosabb. Az adott körülmények között a szukcesszióval kapcsolatos bármilyen vélelem hosszú távon elbukik.

JEGYZETEK

(3) Lásd a korábbi 7.120 - 7.122. bekezdéseket.

(4) R. Ago professzor beszámolója, UN Doc A/CN.4/318 Add 5-7, 1980. Évk., II. kötet, 1. rész, 14. és köv. lap; a cikkelytervezeteket a Bizottság az 1613. ülésén tárgyalta meg, UN Doc A/CN.4/318 Add 5. és 6., A/CN.4/328 és Add 1-4, 1980. Évk., I. kötet; Az ILC Beszámolója a harminckettedik szessziójának munkájáról, 49. lap, 31. bekezdés, ILC Évk. 1980., II. kötet, 2. rész.

(5) Az ILC Beszámolója a harminckettedik szessziójának munkájáról, 49. lap, 31. bekezdés.

(6) U.o., 49. lap, 32. bekezdés.

(7) Az ILC Beszámolója a harminckettedik szessziójának munkájáról, 49. lap, 14. bekezdés.

(8) Az ILC Beszámolója a harminckettedik szessziójának munkájáról, 49. lap, 31. bekezdés.

(9) J.B. Moore, History and Digest of the International Arbitrations to which United States has been a Party (Washington, USA Kormányzati Nyomda, 1898) I. kötet, 826. lap.

(10) E Bíróság ugyancsak útmutatást adott az Izlandi halászati ügyben (Egyesült Királyság c. Izland; Német Szövetségi Körtársaság c. Izland), ICJ Beszámolók, 1974., 3. és 175. lap, ahol megállapítást nyert, hogy előbbre való a többiek jogával szemben annak a szigetországnak a joga, partjai védelmének a joga, amelynek a léte a halászattól függ. Nem sokkal ezt követően a Harmadik Nemzetközi Tengerjogi Konferencia hasonló elvet ismert el, amikor a 222. Cikkelyben elfogadta a Konferencia elnöke által felvázolt "tárgyalandó szöveg informális összegzését" - erre mutat rá R. Ago professzor korábban hivatkozott beszámolója a szük­séghelyzetre való hivatkozásról -, miután a Torrey Canyon Ügyre utalt (ILC Beszámoló, 1980., II. kötet, 1. rész, 26-27. lap, 33. bekezdés). Hasonló problémák adtak okot az ENSz Montego Bayben elfogadott (1982) Tengerjogi Konvenciójának néhány rendelkezése elfogadára. Ezek a rendelkezések elismerik, hogy a partmenti országoknak joguk van megvédeni a természeti kincseket és a tengeri környezetet a nemzetközi vízekewn is - amint azt a 61. Cikkely (V. Rész) és a 208. Cikkely (XII. Rész) külön leszögezi.

(11) ILC Évk. 1980., II. kötet, 2. rész, 39. lap, (14) bekezdés. Lásd még a Nagy venezuelai vasút ügyét (Ven Arb 1903., 632. lap); The Wimbledon PCIJ Ser A No 1, 37. lap (Huber és Anzilotti bírák ellenvéleményen vannak); az Oscar Chinn ügy (1934), PCIK Ser A/B No 63, 113. lap (Anzilotti bíró); Générale de l'Orenoque Vállalat, Ralston's Rep, 1905., 244. és 360. lap; Martini ügy, Ven Arb, 1903., 819 és 843. lap.

(12) Lásd például a kormányküldöttségek 1991. áprilisától kezdődő tárgyalássorozatán mindvégig hangoztatott magyar álláspontot; vö. az előző 3.125 - 3.137., és 3.144 - 3.145. bekezdésekkel.

(13) Lásd a Magyar Kormány 1992. május 25-i Nyilatkozatát, 7. lap; Mellékletek, 4. kötet, 82. melléklet. A Nyilatkozat 1992. május 16-án készült el, 1992. május 12-én adták át a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság nagykövetségén, és 1992. május 25-én lépett hatályba. A továbbiakban így utalunk rá: "az 1992. május 16-án kelt magyar Kormán­nyilatkozat".

(14) Lásd a korábbi 5.30 - 5.90. és az 5.106 - 5.113. bekezdéseket.

(15) Lásd a korábbi 5.10. bekezdést és a hozzá tartozó lábjegyzetet. Lásd még a korábbi 5.30 - 5.90. és az 5.106 - 5.113. bekezdéseket; lásd még a 3. Függeléket, és a Mellékletek 5. kötetét: a 16., 17. és 20. mellékleteket.

(16) Lásd a korábbi 5.52., 5.54. és 5.111 - 5.113. bekezdéseket.

(17) Lásd később a 10.38. bekezdést

(18) Lásd a korábbi 5.106 - 5.137. bekezdéseket.

(19) Lásd a korábbi 3.78 - 3.186 bekezdéseket.

(20) Lásd a Magyar Köztársaság Kormányának a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság között 1977-es szerződés felbontását kimondó 1992. május 19-i Nyilatkozatának szövegét; Mellékletek, 4. kötet, 82. melléklet.

(21) Lásd a Magyar Külügyminisztérium által a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Nagykövetségének 1989. szeptember 1-jén átnyújtott Szóbeli jegyzéket; Mellékletek, 4. kötet, 24. melléklet.

(22) Lásd a korábbi 5.30 - 5.59. bekezdéseket.

(23) Lásd pl. a Magyar Külügyminisztérium által a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Nagykövetségének 1989. szeptember 1-jén átnyújtott Szóbeli jegyzéket; Mellékletek, 4. kötet, 24. melléklet; valamint azokat a leveleket, amelyeket 1990. január 10-én Németh Miklós miniszterelnök küldött M. Calfa, csehszlovák miniszterelnökhöz, Mellékletek 4. kötet, 32. melléklet; Keresztes K. Sándor környezetvédelmi miniszter és Mádl Ferenc tárcanélküli miniszter 1991. december 6-án kelt levele J. Vavrousek úrnak, a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság környezetvédelmi minisztreének; Mellékletek, 4. kötet, 68. melléklet.

(24) Ez a jog megköveteli, hogy az örökség sokszinűségét és minőségét megőrizzük vagy javítsuk. Különösen a biológiai erőforrások sokszinűségének és minőségének, és az olyan megíjítható terméeszeti kincsek minőségének és sokszínűségének a megőrzéséről van szó, mint az erdők, vízek és termőtalaj egyetlen integrált egészet alkotó rendszere. El kell kerülni, hogy a természeti és kulturális örökség káros és megfordíthatatlan hatásoknak legyen kitéve. Ezen egészen új szabály első megfogalmazását az "Emberi Környezet Stockholmi Deklarációjában" olvashatjuk (1972), amely alapelvként szögezi le: "Az embernek... komoly felelőssége, hogy a környezetet a mai és utánunk jövő generáció szamára megóvja és javítsa." A Környezet és Fejlesztés Rio de Janeiro-i Deklarációjának 3. alapelve szerint "a fejlódéshez való jogot oly módon kell megélni, hogy méltányosan találkozzon a jelen és jövőbeli nemzedékek fejlesztési és környezeti jogaival" (UN Doc A/CONF.151/5). Ugyanennek az alapelvnek a megismétlését találjuk a következő konvenciókban: "A veszélyeztetett növény- és állatfajokkal való nemzetközi keres­kedelem konvenciója", Washington, 1973. március 3., 993 UNTS 243; "A déli csendes-óceáni szigetvilág természeti értékei megőrzésének konvenciója", Apia, 1976. június 12., UNEP, Selected Multilateral Treaties in the Field of the Environmentr (1983), 463. lap; "A katonai vagy egyéb romboló eszközök használatának betiltásáról szóló konvenció a környezeti változtatásoknál alkalmazott eljárásokban", Genf, 1977. május 18., (1977) 16 ILM 88; "Kuvaiti regionális konvenció a tengeri környezet szenneyződésektől való megóvására irányuló együttműködésért", 1978. április 24., (1978) 17 ILM 511; "Konvenció a vándorló vadak megóvásáért", Bonn, 1979. június 23., (1980) 19 ILM 15; "Konvenció az európai élő természeti kincsek és élőhelyeik védelmére", Bern, 1979. szeptember 19., "Európai államközi szerződések" sorozat, 104. szám; "Konvenció a Karibi-térség vadvilága tengeri környezetének védelmére és fejlesztésére", Cartagena de Indias, 1983. március 24., (1983) 22 ILM 227; "ASEAN-megállapodás a természet és a természeti kincsek megóvására", Kuala Lumpur, 1985. július 9., (1985) 15 Environ­mental Policy and Law 64; "Az ipari balasetek határontúli hatásainak konvenciója", Helsinki, 1992. március 17., UN Doc E/ECE/1268. - Különösen is jelentős a "Klímaváltozásról szóló ENSz keret-konvenció", Rio de Janeiro, 1992. június: "Az aláíró felek az emberiség mai és az eljövendő generációi hasznára készek védelmezni a klimatikus rendszert...", UN Doc A/AC.237/18 (II. Rész)(Add 1). Ez a Konvenció több ENSz Közgyűlési Határozat utódokumen­tuma, és a legfontosabb olyan dokumentum, amely a "globális klímaváltozás védelmével" foglalkozik az emberiség mai és eljövendő nemzedékei javára, GA RES 43/53m 1988. december 6.m, UN Doc A/Res/43/53. A most hatályos "Biolgiai sokszinűség konvenciójában" (Rio de Janeiro, 1992. június) az aláírók kifejezik azon eltökéltségüket, hogy "megőrzik és az elviselhetőség határain belül hasznosítják a mai és jövőbeli generációk javára a biológiai sokszinűséget" (preambulum, utolsó bekezdés): UNEP/Bio.Div/CONFL/L.2.

(25) Lásd a korábbi 10.03 bekezdést.

(26) Felbontó Nyilatkozat, III. Rész, 2. bekezdés, 1992. május 16. Mellékletek, 4. kötet, 84. melléklet.

(27) (1912) 11 UNRIAA 421.

(28) (1912) 11 UNRIAA 421 a 443. oldalon (eredeti kiemelésekkel)

(29) 1155 UNTS 315.

(30) Magyarország 1987. június 19-én, Csehszlovákia pedig 1987. július 29-én csatlakozott a Bécsi Konvencióhoz.

(31) Halászati vállalkozások területi illetékességéről szóló ügyek (Jurisdikciók) (Egyesült Királyság c. Izland), ICJ Beszámoló, 1973., 3. r., 18. lap; (Német Szövetségi Köztársaság c. Izland), ICJ Beszámoló, 1973., 49. r., 63. lap.

(32) ILC Évk., 1963., II. kötet, 206-207. lap.

(33) Lásd Waldock, ILC Évk., 1963., II. kötet, 77-79. lap; I. Browlie, Principles of Public Internationak Law (4. kiadás, Oxford, Calderon Press, 1990.), 619. lap, n83; Nguyen Quoc Dinh, P. Dallier és A. Pellet, Droit International Public (4. kiadás, LGDJ, 1992), 303. lap. Vö.: az ILC megállapításai az utolsó Kommentárban, ILC Évk., 1963., II. kötet, 256. lap, (6) bekezdés.

(34) ILC Évk., 1963., II. kötet, 206. lap. Olyan szerződésekre hozza a szöveg példának, amelyek kapitulációs rendszer működtetésével vannak összekapcsolva.

(35) A Gátrendszer megépítésével kapcsolatok kockázatok és károk összefoglalását lásd az 5.30 - 5.103. bekezdésekben, az alapul szolgáló tudományos beszámolókat pedig a Függelékek és Mellékletek között.

(36) Vö.: Bécsi Konvenció, 61(1) Cikkely, második mondat.

(37) Lásd a korábbi 6.55. bekezdést.

(38) Vö.: Az ICAO Tanács joghatóságát vizsgáló per (India c. Pakisztán), ICJ Beszámoló, 1972., 46. r., 63. lap.

(39) Államközi Szerződések Bécsi Konvenciója, 1155 UNTS 315, 48. Cikkely.

(40) Mindez összevethető az Állami Felelősségről szóló Cikkelyvázlatok 1. Részének 31. Cikkelyvázlatával, amely nem alkalmazható a hivatkozó államnak az esetére, "amelyik maga járult hozzá a materiális lehetetlenné válás létrejöttéhez" (kiemelés tőlünk).

(41) Lásd a korábbi 7.04 - 7.40. bekezdéseket.

(42) Lásd az előbbi 10.03. bekezdést.

(43) Halászati vállalkozások területi illetékességéről szóló ügyek (Jurisdikciók) (Egyesült Királyság c. Izland), ICJ Beszámoló, 1973., 3. r., 18. lap; (Német Szövetségi Köztársaság c. Izland), ICJ Beszámoló, 1973., 49. r., 63. lap.

(44) A Bíróságnek nem kell foglalkoznia egy szerződés érvényességének vagy felbontásának ügyével íly módon akkor, ha a Bécsi Konvenció közvetlenül alkalmazható.

(45) PCIJ Ser A/B No. 46 (1932)

(46) PCIJ Ser A/B No. 46, 156. és 158. lap.

(47) PCIJ Ser A/B No. 46, 156. lap.

(48) PCIJ Ser A/B No. 46, 157. lap.

(49) PCIJ Ser A/B No. 46, 157. lap.

(50) ICJ Beszámoló, 1960. 6. lap.

(51) Amint azt Klaestad elnök megjegyezte: ld. 47. lap. Két bíró támogatta a körülmények alapvető megváltozásának érveit: Armand-Ugon bíró, a 87. lapon, és Moreno Quintana bíró, a 93. lapon.

(52) U.o., 29. lap.

(53) Ld. pl. H. Thirlway, " The Law and Procedure of the International Court of Justice (1960-1989." Negyedik rész, 1992., 63 BYIL 1., 77. lap.

(54) Halászati vállalkozások területi illetékességéről szóló ügyek (Jurisdikciók) (Egyesült Királyság c. Izland), ICJ Beszámoló, 1973., 3. r., 18. lap; (Német Szövetségi Köztársaság c. Izland), ICJ Beszámoló, 1973., 49.

(55) ICJ Beszámoló, 1973., 18-19. lap (Egyesült Királyság c. Izland).

(56) ICJ Beszámoló, 1973., 21. lap (Egyesült Királyság c. Izland); 65. lap (NSzK c. Izland). Fitzmaurice bíró különvéleményében azt javasolta, hogy az illetékességi területre (jurisdikcióra) vonatkozó kötelezettség a körülmények alapvető megváltozása esetén legyen felfüggeszthető abban az esetben, "ha maga a Nemzetközi Bíróság is olyan mértékben megváltozik, hogy az lényegét tekintve már nem ugyanaz a jogi személy, mint amelyre a felek a szerződés megkötésekor gondoltak": U.o., 33. lap, n16 (Egyesült Királyság c Izland), 77. lap n16 (NSzK c. Izland). Meglehetősen hasonló véleményt fogalmazott meg "alapérvként" (a különvéleményt fenntartó) Schwebel bíró a "Nikaraguá­ban és Nikaragua ellen zajló katonai és félkatonai tevékenységek (Első Elenvetések)" ügyben - ICJ Beszámoló, 1984., p 392., 620-621. lap.

(57) Halászati vállalkozások területi illetékességéről szóló ügy (Lényeg) (Egyesült Királyság c. Izland), ICJ Beszámoló, 1974, 175. lap.

(58) H. Thirlway, " The Law and Procedure of the International Court of Justice (1960-1989." Negyedik rész, 1992., 63 BYIL 1., 81. lap.

(59) ICJ Beszámoló, 1973., 17. lap (Egyesült Királyság c. Izland), 61. lap (NSzK c. Izland).

(60) A kumulatív körülményváltozás alapjánál lényegi dolog volt, hogy az Egyesült Nemzetek Titkárságának egy tanulmánya ara a véleményre jutott, hogy a háborúzó nemzeti kisebbségek szerződéseit fel lehet bontani. Lásd UN Dic E/CN.4/367 (1950); J.B. Kelly, "National Minorities in International Law" (1973) 3, Denver J of Int L & Policy 253. sz., 265. lap. Ezt a véleményt általában elfogadják.

(61) PCIJ Ser A/B No 46 (1932), 156. lap.

(62) A Szabadkereskedelmi Övezetek ügyében a bíróság valamennyi itt felsorolt elemre tekintettel volt: a travaux-ra (a 156. lapon), az adott körülményekre (pl. a genfi vámilletékek jogálására - u.o.) és a felek azt követő magatartására (a francia magatartásra 1849 után - 157. lap).

(63) Szabadkereskedelmi Övezetek ügye, korábbi 10.63. bekezdés.

(64) Halászati vállalkozások területi illetékességéről szóló ügy; fent a 10.69. bekezdés.

(65) A szerződésbontás alapjainak különféle csoportjait lásd még a korábbi 10.50. bekezdés­ben.

(66) Átrepülési ügy, lásd korábban a 10.66. bekezdésben. V.ö.: I.M. Sinclair, "The Vienna Convention on the Law of Treaties" (Manchester UP, Mancherter, 1973), 107. lap. Az "okiság"-ról szempontunkból lásd a későbbi 10.80. bekezdést.

(67) H. Thirlway, " The Law and Procedure of the International Court of Justice (1960-1989." Negyedik rész, 1992., 63 BYIL 1., 80-81. lap.

(68) ICJ Beszámoló, 1973., 21. lap (Egyesült Királyság c. Izland), 65. lap (NSzK c. Izland). Lásd korábban a 10.68. bekezdésben.

(69) ICJ Beszámoló, 1973., 19. lap (Egyesült Királyság c. Izland), 64. lap (NSzK c. Izland).

(70) Lásd Sir H. Waldock, Második beszámoló az államközi szerződések jogrendjéről, UN Doc A/CN.4/156 és Add 1-3 (1963), 18. bekezdés; Bizottsági beszámoló a Közgyűlés­nek, 1963, ILC Évk., 1963., II. kötet.

(71) Amint arra Jessup bíró az Északi-tengeri Kontinentális Talapzat Ügyeiben fenntartott különvéleményében, a Helsinki szabályokra utalva rámutatott (ICJ Beszámoló, 1969., p6, 83. lap): "az egyéb nemzetközi gyakorlatban immár jól bejáratott elv a természeti kincsek kiaknázásakor megvalósuló nemzetközi együttműködés elve".

(72) Lásd a KGST feloszlatásának Protokollját (46. Tanácsülés), Budapest, 1991. június 28.).

(73) Lásd a korábbi 3.39. bekezdést.

(74) Lásd a korábbi 9.25. bekezdést.

(75) Németh Miklós magyar miniszterelnök M. Calfa, csehszlovák miniszterelnöknek 1990. március 6-án írt levele; Mellékletek 4. kötet, 35. melléklet.

(76) Javaslataiban Magyarország szóvá tette, hogy a Bős-Nagymarosi Vízierőmű-rendszer elhagyása után más közösen kell törekedni a más módszerekkel megvalósított energiater­melésre - 1991. április 22.; Mellékletek, 4. kötet, 50. melléklet.

(77) Magyarország és Csehszlovákia több olyan szerződést kötött egymással, amelyeken keresztül nyomon követhetők a lezajlott változások. Ezek a következők:

* Megállapodás a bélyegilleték alkalmazásáról a nemzeti valuták cserearányának vonatkozásában nem kereskedelmi jellegű kifizetéseknél - 1974. december 28. (egy későbbi egyezménnyel módosítva 1985. május 16-án).

* A nem kereskedelmi kifizetések kereskedelmi Rubelre váltása együtthatójának módosítása - 1985. május 16.

* Protokoll az egymás közti követelések és tartozások elszámolásáról a szabadvalutás elszámolásra történő 1991. január 1-jéig megvaló átállással kapcsolatban; Budapest, 1990. december 1.

* Megállapodás az egymás közti kereskedelemről és kifizetésekről - 1990. december 1.

Az átállás hivatalosan 1991. január 1-jére tehető, ám az átállás több hatása csak ezen időpont után éreztette a hatását.

(78) 1989. után Csehszlovákia elzárkózott minden próbálkozás elől, amely az 1977-es Szerződés revideálására irányult; lásd a korábbi 3.78 - 3.186. bekezdéseket

(79) Lásd a korábbi 5.30 - 5.105. bekezdéseket.

(80) 1977-es Szerződés, 1. Cikkely; lásd a korábbi 4.10. bekezdést.

(81) Lásd a korábbi 5.30 - 5.105. bekezdéseket.

(82) Amint az az 1966-os Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 21. Cikkelyében és a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezményének 25. Cikkelyében megjelenik. Csehszlovákia tartózkodott az Egyetemes Nyilatkozat megszavazásától (UN Doc A/811, 1948. december 10.). Annak idején Magyarország nem volt az ENSz tagja. Az Egyezményt Magyarország 1974. január 17-én, Csehszlovákia pedig 1975. december 23-án ratifikálta. Az Egyezmény 25. Cikkelye szabad választásokat ír elő; ennek Magyar­ország 1990. márciusában, Csehszlovákia pedig 1990. júniusában tett először eleget. Lásd a 3.109. bekezdést.

(83) Lásd a korábbi 9.24. bekezdést.

(84) Lásd a korábbi 9.34. bekezdést.

(85) Lásd a korábbi 10.70. bekezdés (10) pontját.

(86) ILC Évk., 1966., II. kötet, 260. lap, (12) bekezdés, amely a Chorchówi Gyár ügyet idézi; PCIJ Ser A No 9 (1927), 31. lap.

(87) J. Vavrousek, "Institutions for Environmental Securitiy", G. Prind (szerk.), "Threats without Enemies" (Eartscan Publications, London, 1993), 87-108., 88. lap. Érdemes megfigyelni, micsoda szemléletváltozások történtek; lásd pl. S.V. Vinogradov, "International Environmental Security: The Concept and Its Implementa­tion", A. Carty és Danilenko (szerkesztők), "Perestroika and International Law (Edinburgh UP, Edinburgh, 1990.), 196. lap.

(88) V.ö.: Népszövetség alapító okimányának 19. Cikkelye.

(89) Innen érthető az Állandó Bíróság szűkszavúsága a Szabadkereskedelmi Övezetek ügyében; lásd a korábbi 10.61. bekezdést.

(90) A Halászati vállalkozások illetékességi területének esetei, ICJ beszámoló, 1973., 18. lap (Egyesült Királyság c. Izland), 63. lap (NSzK c. Izland) ("egy nemzetközi szerződés felbontásának vagy felfüggesztésének jogalapja").

(91) Pl. G. Haraszti, "Treaties and Fundamental Change os Circumstances" (1975/III) 146 Receuil des cours 1, 86. lap; A. Tóth, The doctrine uf Rebus sic Stantibus in International Law" (1974), Juridicial Review 147, 168-169., 265. és 273. lap; H. Thirlway, " The Law and Procedure of the International Court of Justice (1960-1989." Negyedik rész, 1992., 63 BYIL 1., 90. lap.

(92) Vö.: Bécsi Konvenció 39. és 54. Cikkelyei. A Konvenció csupán a multilaterális szerződések revíziójának módozataival foglalkozik (40., 41. Cikkely), mivel csupán ezek jelentenek nehézséget.

(93) A Bécsi Konvenció a szerződésbontásnak vagy elállásnak a jogalapjairól szólva többféle megfogalmazást alkalmaz, ezeknek ugyanakkor ugyanaz a jelentéstartalma: 56. Cikkely ("nem feljelentés vagy elállás alapján, hacsak..."; 60. Cikkely ("feljogosítja a másik felet arra, hogy a szerződésszegést jelölje meg a szerződés felbontásának jogalapjául"); 61. Cikkely ("a szerződésbontás alapjául szolgálhat... ha..."); 62. Cikkely ("nem szolgálhat a szerződésbontás alapjául... hacsak..."); 63. Cikkely ("nem érinti... csak annyiban, hogy..."). Egy szerződés csak két esetben veszti érvényét törvény erejében: 59. Cikkely ("érvényét vesztettnek tekintendő, ha..."); 64. Cikkely (érvénytelenné válik és megszűnik").

(94) Lásd később a 10.103 - 10.106. bekezdéseket.

(95) Lásd a korábbi 10.03. bekezdést.

(96) ICJ beszámoló, 1971., 17., 47. lap (95. bekezdés).

(97) Lásd a korábbi 6.13 - 6.26. bekezdéseket.

(98) Lásd a korábbi 7.04 - 7.43. bekezdéseket.

(99) Lásd a korábbi 10.03. bekezdést.

(100) Lásd a korábbi 10.64. bekezdést.

(101) Lásd a korábbi 6.57 - 6.67. bekezdéseket.

(102) Az ILC cikkelyvázlatai az Állami Felelősségrő, 1. rész, 19(3)(d); lásd még G. Arangio-Ruiz, Ötödik beszámoló az állami felelősségről (UN Doc A/CN.4/453 + Add 1-3, 1993.)

(103) Lásd a korábbi 9.18 - 9.42. bekezdéseket.

(104) Antall József magyar miniszterelnök M. Calfa, csehszlovák miniszterelnöknek 1991. december 19-én írt levele; Mellékletek 4. kötet, 70. melléklet; lásd korábban a 9.43. bekezdésben.

(105) Lásd a korábbi 3.126. bekezdést.

(106) Lásd a korábbi 7.04 - 7.40. bekezdéseket.

(107) Lásd a korábbi 5.106 - 5.137. bekezdéseket. Lásd még az 1., 2. és 3. Függeléket, és a Mellékletek 5. kötetének több mellékletét.

(108) Lásd a korábbi 3.186. bekezdést.

(109) A Cseh Köztársaság Szóbeli jegyzéke az EK Bizottsághoz 1993. március 3-án; Mellékletek, 4. kötet, 117. melléklet.

(110) Lásd a Magyar Köztársaság Nagykövetségének 1992. december 23-án kelt Szóbeli jegyzékét a Szlovák Köztársaság Külügyminisztériumához; lásd Mellékletek, 4. kötet, 110. melléklet, valamint később a 10.118 - 10.119. bekezdéseket.

(111) Lásd a korábbi 3.25., 3.32. és 3.37. bekezdéseket.

(112) UN Doc A/CONF.80/31, 1978. augusztus 22.; utánnyomás (1978) 17 ILM 1488.

(113) Lásd a korábbi 3.32., 3.37., 4.39. és 7.30 - 7.31. bekezdéseket.

(114) Amerikai Jogi Intézet, The Foreign Relations Law of the United States (Harmadik megerősítés. Az Egyesült Államok külkapcsolatainak jogrendje) (American Law Institute Publishers, St. Paul, 1987), 1. kötet, 108. lap. A kommentárt lásd u.o., 100. és 113. lapon.

(115) 11. sz. Vélemény, Párizs, 1993. július 16.; utánnyomás (1993) 32 ILM, 1590. lap. Lásd még: 13. sz. Vélemény, Párizs, 1993. július 16., 1. bekezdés.

(116) U.o.

(117) R.Y. Jennings és A. Watts (szerk.), "Oppenheim's International Law, 9. kiadás, Longmans, London, 1992., 1. kötet, 236. lapon megjegyzi, hogy "az államok joggyakorlata annyira nem egységes, hogy annak alapján nem lehet egyértelmű szabályokat levonni a nemzetközi jogra nézve". Lásd még: I. Brownlie, Principles of Public International Law (4. kiadás, Oxford, Clarendon Press, 1990), 668-670. lap; R. Mullerson, The Continuity and Succession of States, by Reference to the Former USSR and Yugoslavia" (1993) 42 ICLQ 473, 488. lap.

(118) A változásokról szóló beszámolót lásd: J. Crawford, "The Contribution of Professor D.P. O'Connell to the Discipline of International Law", (1980) 51 BYIL 1, 34-44. lap; az eseménysor kommentárját lásd: I. Sinclair, "Some Reflections on the Vienna Convention of Succession of States in Respect of Treaties", in: Hakapää (szerk.) "Essays in Honour Erik Castrčn (1949) 156, 175. lap.

(119) Európai Politikai Kooperáció, Rendkívüli Miniszteri Értekezlet, Brüsszel, 1991. december 16., "Kelet-Európa és a Szovjetúnió új államai elismerésének irányelvei - Deklaráció".

(120) Lásd pl. Európa Tancás, Miniszteri Bizotság, "Memorandum az Európa Tanács gyakorlatáról az államközi szerződések állami jogutódlásának ügyében", Strassbourg, 1994. január 12. (Misc(94)6), 10. bekezdés; Mellékletek, 4. kötet, 178. melléklet.

(121) A Csehszlovák Külügyminisztérium 1992. december 18-án kelt Szóbeli jegyzéke Magyarország Külügyminiszté­riumához; Mellékletek, 4. kötet, 109. melléklet.

(122) A Magyar Külügyminisztérium 1992. december 22-én kelt Szóbeli jegyzéke a Szlovák Külügyminisztériumhoz; Mellékletek, 4. kötet, 110. melléklet.

(123) A Szlovák Külügyminisztérium 1993. november 15-én kelt Szóbeli jegyzéke Magyaror­szág Külügyminisztérium­ához; Mellékletek, 4. kötet, 128. melléklet.

(124) Ide soroltatott pl. az 1976. május 31-i Határvízügy Konvenció (a szlovák lista 51. tétele), amit "egyenlőre tekintsünk érvényesnek, amígegy módosított változatát a két fél alá nem írja".

(125) Vö.: D.P. O'Connell, "Reflection on the State Succession Convention" (1979), 39 Zeitschrift für Ausländisches öffentliches Recht und Völkerrecht, 725, 743. lap. Az Egyesült Államok ilyen jellegű vélelmezést a "multilaterális megállapodások általános érvényessége valamennyi államra" vonatkozásában alkalmazott, és elfogadta ugyanakkor azt is, hogy "mivel a szóbanforgó megállapodások dolgában még nem kristályosodtak ki az érvényes jogszabályok, és nagyon sokféle ezek értelmezése... az az egyetlen lehetséges módja annak megállapításának, hogy mely államközi szerződések tekintendők továbbra is érvényesnek... hogy explicit módon eseti alapon megvizsgálják ezeket a megál­lapodásokat..." Lásd E.D. Williamson és J.E. Osborn, A US Perspective on Treaty Succession and Related Issues in the Wake of the Breakup of the USSR and Yugoslavia" (1993) 33 Virginia JIL 261, 265-167. lap.

IV. RÉSZ

11. FEJEZET

AZ 1977-ES SZERZÖDÉS MEGSZÜNTETÉSÉNEK JOGI KÖVETKEZMÉNYEI

11.01 A Különmegállapodás 2(2) Cikkelye értelmében a felek a Bíróságtól az kérik, határozzá mag "az ítéletből fakadó jogi következményeket, így a felekre háruló jogokat és kötelezett­ségeket" a 2(1) Cikkelyben megadott három kérdéssel kapcsolatban. A 9. Fejezet­ben ejtettünk szót azon jogi következményekről, amik azáltal állnak fenn, hogy Magyarország 1989-ben felfüggesztette a munkálatokat (2(1)(a) Cikkely). A 8. Fejezetben a Csehszlovákiára (végsősoron Szlovákiára) háruló, a C. Változat üzembehelyezése miatt érvényes jogi következményeket tárgyaltuk. Ebben a Fejezetben azt vizsgáljuk, hogy a felekre nézve milyen következményei vannak az 1977-es Szerződés felbontásának. Erre a kérdéskörre vonatkozik a Különmegállapodás 2(1)(c) Cikkelye, az ügy átfogó jogorvoslati contextusán belül.

A SZAKASZ -AZ 1977-ES SZERZÖDÉS MEGSZÜNETÉSÉNEK FELEKRE NÉZVE ÉRVÉNYES KÖVETKEZMÉNYEI

11.02 A nemzetközi jog szerint az államközi szerződésnek megfelelően elvégzett dolgok a szerződő felek között törvényesek. Másfelől azonban, ha egy szerződés felbontódik, a felek ezt követő, a szerződés céljával kapcsolatos magatartása már ismét a nemzetközi jog hatálya alá tartozik, amely minden körülmények között a szerződés mögött meghúzódó változtathatatlan keretjog marad. (1)

11.03 Ezt az álláspontot tükrözi az államközi szerződések jogrendjéről szóló Bécsi Konvenció 70. Cikkelye, amely az államközi szerződések megszünéssének következményeivel foglalkozik. A bilaterális szerződésekkel kapcsolatban így fogalmaz:

"1. Hacsak a szerződés másképpen nem rendelkezik és a felek másban meg nem állapodnak, egy ezen rendelkezés alá tartozó, vagy a Konvencióval összhangban álló államközi szerződés megszűnése

(a) felmenti a feleket a szerződésben foglalt kötelezettségek további teljesítése alól;

(b) nem érinti a feleknek azokat a jogait, kötelezettségeit vagy jogi helyzetét, amik a szerződés felbontása előtt a szerződés megkötésének erejében jöttek létre."

11.04 Az 1977-es Szerződés megszűnésének elsőszámú következménye tehát az, hogy a felek mentesülnek minden kötelezettségteljesítés alól a Bős-Nagymarosi Gátrendszer befejezésére vagy üzemeltetésére vonatkozóan. 1992. május 25-i hatállyal Magyarország és a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság viszonyában a Dunára nézve azok a kötelezettségek érvényesek, amely kötelezettségek az általános nemzetközi jog alapján érvényesek rájuk nézve. A vita folyamán Csehszlovákia egyetlen alkalommal sem állította, hogy az 1977-es Szerződéstől függetlenül joga van a Duna eltereléséhez, a hajózó útvonal megváltoztatásához, vagy a főmederben folyó víz útjának megváltoztatásához. Az 1977-es szerződés megszűnésével ezek a jogosítványok megszűntek, azokkal a következményekkel, amiknek a tárgyalására a 7. Fejezetben került sor. (2)

11.05 A 70. Cikkelynek ugyanakkor az is rendelkezése, hogy a szerződés felbontása ne érintse a felek azon "jogait, kötelezettségeit vagy jogi helyzetét", amelyek fennálltak, vagy fennállhattak volna a szerződés felbontásakor. Jelen esetben ezek a jogok vagy potenciális jogok három osztályba sorolhatók:

(a) az 1977-es Szerződés másik fél által elkövetett megszegései nyomán felgyülemlett (accrued) jogok;

(b) pénzügyi jellegű követelések, amik a Projekt során elvégzett munkálatokkal vannak összefüggésben;

(c) a Projekt során megépült építmények tulajdonjogi kérdései;

Mielőtt rátérnénk a Bíróság jogorvoslati állásfoglalására, érdemes mondani egyet-mást ezekkel a kategóriákkal kapcsolatban a Különmegállapodás 5. Cikkelyének fényében.

(1) A MÁSIK FÉL ÁLTAL ELKÖVETETT SZERZŐDÉSSZEGÉSEK NYOMÁN FELGYÜLEMLETT JOGOK

11.06 Általánosságban véve a nemzetközi jogban nincsen olyan szabály, amely a nemzetközi felelősség szukcessziójára vonatkozik. (3) Szerződéses rendelkezés hiányában a jogutód állam nem felel jogelődjének törvénytelenségeiért. (4) Másfelől ennek az általános szabálynak számos minősítése létezik. Első az, amikor egy utódállam olyan jogokat vagy jogcímeket követel magának, amelyek korábban a jogelőd államéi voltak, és ezekkel a jogokkal és jogcímekkel nem kerül jobb helyzetbe, mint amilyenben a jogelőd állam volt általuk. A második az, amikor egy új állam oly módon felel, mintha adoptálta és sajátjává tette volna a függetlenség napján fennálló jogtalan cselekményt vagy állapotot, vagy mintha elmulasztott volna megfelelni a nemzetközi jog követeléseinek a függetlenség elnyerése után a jogtalan cselekmény vagy állapot megelőzése vagy megszűnése tekintetében. (5)

11.07 Ezeket az elveket a jelen szituációra alkalmazva az alábbi következtetések adódnak:

(1) Miként arra a 2.08. és 6.07. bekezdésben rámutattunk, a Bíróság kompetenciájához tartozik annak megállapítása - amilyen mértékig ez a Különmegállapodás 2. Cikkelyében megadott kérdéskörök vonatkozásában szükséges -, hogy vajon megsértették-e a felek az 1977-es Szerződést. A Bíróságnak ezért meg kell határoznia, hogy az 1977-es Szerződés érvénye a 10. Fejezetben felsorolt okok bármelyike miatt megszünt-e. Ezekkel a témákkal Emlékeztetőnk korábbi részeiben figlalkoztunk.

(2) Amikor a Szlovák Köztársaság 1993. január 1-jén függetlenné vált, örökölte a Duna elrekesztése folytán fennálló törvénytelen helyzetet, és ennek eredményeképpen Magyarország területe folyamatosan károkat szenved el. Az 1977-es Szerződés ekkor már nem volt érvényben. A Szlovák Köztársaság változatlanul fenntartotta a helyzetet, és egyáltalán nem tett haladéktalanul lépéseket a Duna eredeti állapotának helyreállítására és az ezáltal keletkezett károk enyhítésére. Ez a magatartás világosan arra utal, hogy Szlovákia magáévá tette, elfogadta és fenntartotta a C. Változat nyomán kilalakult törvénytelen helyzet egészét, valamint kész viselni a jogtalan cselekedet jogi következ­ményeit.

(3) Szlovákia magatartásának jogtalansága a ténybeliséget és a jogot tekintve tovább mélyült azáltal, hogy a Különmegállapodás 4. Cikkelyében megállapított ideiglenes vízmegosztáshoz legkevésbé se tartja magát. Mind ez ideig minimális mértékben sem tett eleget az ideiglenes vízmegosztás kívánalmainak az Európai Bizottság szakértői által ajánlott mértékek szerint. (6)

(2) PÉNZÜGYI JELLEGÜ KÖVETELÉSEK, AMIK A PROJEKT SORÁN ELVÉGZETT MUNKÁLATOKKAL VANNAK ÖSSZEFÜGGÉSBEN

11.08 Az 1977-es Szerződés úgy rendelkezett, hogy a felek egymás között megosztják a Projekt felépítésének a költségeit. Az 1976-os Szerződés 5(6) Cikkelye így rendelkezik:

"6. A szerződő felek a Közös Kivitelezési Tervben pénzben kifejezik a közös beruházás­hoz szükséges és az 5. bekezdés alapján meghatározott munkaerő és anyag felosztást. A munkaerő és az anyagok értéke nem befolyásolja a munkák 5. bekezdésben meghatározott elosztását. Ugyanakkor az elszámolásnál esedékes egyes összegek nem haladhatják meg a szerződő felek által az 5. bekezdés értelmében elvégzett munkaérték és szállított anyagok értéke költségvetésbe állított értékének a 2,5%-át. A különbség elszámolása ugyanúgy történik, mint a munkaerőé és az anyagoké. A Közös Kivitelezési Terv határozza meg a közös beruházás elvégzésének költségeit a együtt megállapított költségvetési számadatok alapján, és ennek kifejezése magyar Forintban és csehszlovák Koronában történik az 1975. január 1-jei átváltási rátával számolva.

11.09 Magyarország mindig azon a véleményen volt, hogy az 1977-es Szeerződés felfüggesztése nyomán elszámolást kell végezni az elkészült munkákra vonatkozóan, és ebben a tekintetben a feleknek egymás között el kell számolniuk. Ennek Magyarország esetében nincs semmi köze az állami felelősségvállalás problémáköréhez, hanem mindössze az 1977-es Szerződés ren­delkezéseihez van köze, illetve volt köze addig, amíg a Szerződés sértetlenül érvényben volt. A felek között elszámolás természetesen nem vonatkozna a C. Változatra, hiszen ez - mint arra korábban a 7. Fejezetben rámutattunk - az 1977-es Szerződés megsértését jelentette. Ugyanígy semmiképp sem terjedne ki az elszámolás az 1992. május 25. után elvégzett munkálatokra, legfeljebb csak a helyreállítás munkálataira - ez volt ugyanis az 1977-es Szerződés felmon­dásának az időpontja.

11.10 Az 1977-es Szerződés szerinti elszámolás joga "a felek olyan törvényi helyzete, amit annak felbomlása előtt a szerződés megkötésével hoztak a felek létre". (7) Ez pedig nem egy a felek saját jogrendje alapján létesülő belföldi törvényességű jog, hanem az 1977-es Szerződés 5. Cikkelye értelmében nemzetközi szinten létesített bilaterális következményű jog. Ennek következtében nem minősült és nem minősül "jogi helyzetnek" egy Szlovákia által szerzett szerződéses jog értelmében. Szlovákia az 1977-es Szerződésnek nem volt aláírója, és annak feltételeivel sok mindenben ellentétesen járt el annak ellenére, hogy állítja, 1993. január 1-je óta továbbra is érvényben van.

11.11 Magyarországnak nincs információja arra vonatkozóan, hogy a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaságon belül megszületett volna valamiféle belső megállapodás a Gátrend­szerre vagy a C. Változatra vonatkozóan. Azt sem tudja, hogy a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság felbomlásakor milyen alapon osztották meg a Projekttel vagy a C. Változattal összefüggően folytatólagosan fennálló pénzügyi követeléseket. Az első esetben Szlovákia dolga követeléseinek alátámasztása, ténybeli és jogi szempontból egyaránt. Erre a kérdésre Magyarország a kiegészítő emlékeztetőben fog visszatérni.

(3) A PROJEKT SORÁN MEGÉPÜLT ÉPíTMÉNYEK TULAJDONJOGI KÉRDÉSEI

11.12 Az 1977-es Szerződés olyan államközi szerződés volt, amely, amely egy a mindkét fél területét érintő közös beruházásnak szolgált keretéül. A közös beruházás tárgyiasult eredményei az alkalmazandó nemzeti jogrenden belül tulajdonjogi kérdéseket vetnek fel. Ezeket az 1977-es Szerződés 8. Cikkelye szabályozza, amely az alábbiak szerint rendelkezik:

"A közös beruházás keretében megépült műtárgyak tulajdonjogi kérdései

1. A közös beruházásként elkészült Zsiliprendszer műtárgyai közül az alábbiak minősülnek a szerződő felek közös tulajdonának:

(a) A dunakiliti zárógát (1. Cikkely, 2(b) bekezdés);

(b) Az elkerülő csatorna (1. Cikkely, 2(c) bekezdés);

(c) A bősi zsilipkapuk (1. Cikkely, 2(d) bekezdés);

(d) A nagymarosi zsilipkapuk (1. Cikkely, 3(b) bekezdés);

2. A közös beruházás alapján érvényesek a szerződő felekre az ezen Szerződés rendelkezései nyomán létesülő jogok és kötelezettségek.

3. A Zsiliprendszer többi, a közös beruházás keretében létesült részének tulajdonjoga azé a félé, amelyik félnek a területén ezek megépültek." (8)

11.13 Az 1977-es Szerződés felbomlása következtében a tulajdonjogi helyzetet a 8. Cikkely alapján kell megoldani. A 8(3) Cikkelyben említett "egyéb létesítmények" nem okoznak nehézséget, ugyanis a jogelőd Cseh és Szlovák Köztársaság vagyonának megosztásakor a szlovák terület létesítményei minden bizonnyal Szlovákia tulajdonába kerültek.

11.14 Ugyancsak világos a 8(1)(d) Cikkelyben említett "nagymarosi zsilipkapuk ügye. Ez a létesítmény sose készült el. Ami megvan, az a nagymarosi körgát, egy ideiglenes építmény, ami a nagymarosi zsiliprendszer megépítését tette volna lehetővé. Ez az "előkészítő jellegű építkezések fázisának" volt a része, amit Nagymarosnál az 1977-es Szerződés 21. Cikkelye értelmében létesítettek, és nem alkotja a "zsiliprendszer" részét. Az 1993. július 13-i Szóbeli jegyzékben a Szlovák Köztársaság kinyilvánította azon igényét, emly szerint az 1977-es Szerződés 8. Cikkelye alapján a körgátat közös tulajdonban lévő alkotásnak tekinti. (9) A követelés minden alapot nélkülöz, mivel a körgátra a 8(3) Cikkely érvényes és nem a 8(1)(d) Cikkely. (10)

11.15 Mindezek alapján közös tulajdonra vonatkozó problémák csupán a dunakiliti zárógáttal, az elkerülő csatornával és a bősi zsiliprendszerrel kapcsolatban merülnek fel. Magyarország abból a feltételezésből indul ki, hogy a Cseh és Szlovák Köztársaság Csehország és Szlovákia közötti vagyonmegosztási megállapodásában a Szlovák Köztársaságra szálltak a 8. Cikkelyben megfogalmazott tulajdonjogok, melyek érvényesek az 1977-es Szerződés felbontása után is. E kiinduló feltételezés konzisztens az 1977-es Szerződés 2. bevezető bekezdésével, valamint az állami tulajdonra vonatkozó állami szukcessziós szabályokkal. (11)

11.16 Azonban jóllehet ez a három építmény közös tulajdonlása az 1977-es Szerződés 8. Cikkelye alapján igaz, a velük kapcsolatos nehézség az, hogy a bősi zsiliprendszert és az elkerülő csatornát leválasztották és lefoglalták a C. Változat használatára. Más szavakkal, a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság, majd a Szlovák Köztársaság a közös tulajdonban lévő építményeket, egy a folyó olyan törvénytelen elterelésénél hasznosította, amely Magyarországnak súlyos károkat okoz, és a jövőre nézve még súlyosabb károk keletkezésének kockázatát jelenti. Ezt az ügyet a feleknek közösen kell elrendezniük, vagy megállapodás hiányában - a Különmegállapodás 5(3) Cikkelye értelmében - a Bíróság határozza meg, hogy mi legyen a közös tulajdonban lévő építmények sorsa.

B SZAKASZ - AZ ÁTFOGÓ JOGORVOSLAT ÖSSZEFÜGGÉSEI

11.17 Az A. Szakaszban felsorolt követelések, jogok és jogi helyzetek nem merítik ki valamennyi ügyet, amit a vita lerendezésénél tekintetbe kell venni. Még a következőkre kell tekintettel lenni:

(a) a Magyarországnak okozott azon károkra, amik annak következtében keletkeztek, hogy 1992. december 31. ig bezárólag a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság sorozatosan megsértette a nemzetközi jogot;

(b) a Magyarországot a Szlovák Köztársaság magatartása, közöttük a C. Változat üzemeltetése nyomán ért károkra;

(c) arra, hogy Szlovákia megszegte a Különmegállapodás 4. Cikkelyét.

Mint azt a korábbi 11.6 - 11.07. bekezdésekben már tárgyaltuk, az fenti (a) bekezdésben szereplő dolgokat nem lehet a Szlovák Köztársaságnak tulajdonítani, mert a Szlovák Köztársaság nem volt az 1977-es Szerződés aláírója, és a jelzett időben nemzetközi jogi személyként még nem létezett. Ezzel szemben teljességgel Szlovákia felelős a C. Változat megépítéséért és üzemeltetéséért, tekintettel arra a magatartására, amellyel függetlené válása óta megerősítette és bővítette a C. Változatot. Természetesen ugyancsak a Szlovák Köztársaság vádolható a Különmegállapodás 4. Cikkelyének megsértésével.

11.18 Nyilvánvalóan nagyon bonyolult feladat a felek közötti jogorvoslat elrendezése. A felek között nagyon sok jogi kérdés vita tárgya, és ezeknek a kérdéseknek számos tudományos és műszaki vonatkozása van. Magyarország jelezte, hogy milyen mértékű károkat kénytelen elviselni, különösen a C. Változat végrehajtásából eredően, valamint annak tulajdoníthatóan, hogy a másik fél a Különmegállapodás 4. Cikkelyéhez nem tartva magát, nem tesz eleget a megfelelő métékű vízmegosztási kívánalmaknak. A dolgok természetébő eredően azonban ezek a károkra vonatkozó jelzések csupán első megközelítésben és kísérleti jelleggel állnak. Nem lenne értelme számszerűsíteni a károkat egy olyan helyzetben, amikor a jövőbeli károsodási mértékeket tovább befolyásoljhatja a felek magatartása.

C SZAKASZ - A KONKLúZIóK ÖSSZEFOGLALÁSA

11.19 A Magyar Köztársaság tisztelettel kéri a Bíróságot arra, hogy először határozza mega Különmegállapodás 2(1) Cikkelyében feltett három kérdésre adandó választ. Az Emlékez­tetőnkben felvázolt indoklás alapján ezek a válaszok a következők:

(a) a Magyar Köztársaságnak joga volt ahhoz, hogy felfüggessze, azt követően pedig abbahagyja a Nagymarosi Projekt munkálatait, valamint a bősi részen elvégzendő azon munkálatokat, amiket a Szerződés a Magyar Köztársaság felelősségi körébe utal; (12)

(b) a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaságnak nem volt joga az "ideiglenes megoldás" megvalósításához (a Duna elrekesztése csehszlovák területen az 1851,7 fkm-nél, annak vízügyi és hajózási következményeivel együtt); (13)

(c) Magyarország az 1992. május 16-i Nyilatkozattal jogerősen mondta fel a Bős-Nagymarosi Gátrendszer megépítésére és üzemeltetésére kötött 1977. szeptember 16-i Államközi Szerződést. (14)

11.20 A Bíróság ezeken kívül foglalkozik a többi olyan vitatott kérdéssel, amit anak érdekében kell megoldani, hogy meg lehessen határozni a perben áló felekre érvényes jogi következ­ményeket, azaz, hogy a feleknek mik a jogaik és kötelezettségeik a Bíróság ítélete után. Az Emlékeztetőben felsorakoztatott érvek alapján ezek a jogi következmények öt címszó alatt sorolhatók fel. A Bíróságtól tehát azt kérjük, ítéljen a következőképpen:

(1) az 1977-es Szerződés a Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között sosem volt érvényben; (15)

(2) a Szlovák Köztársaság felelős Magyarországgal szemben az "ideiglenes megoldás" fenntartásáért és üzemeltetéséért; (16)

(3) a Szlovák Köztársaság nemzetközi jogilag felelős a Magyar Köztársaságnak és polgárainak okozott azon károkért és az általuk elszenvedett azon veszteségekért, amik az "ideiglenes megoldás" üzemben tartásának következményei; (17)

(4) a Szlovák Köztársaság köteles kártalanítást nyújtani ezek károkkal és veszteségekkel szemben; (18)

(5) ugyancsak a Szlovák Köztársaságra hárulnak az alábbi kötelezettségek:

(a) a Duna vízének visszaterelése az eredeti mederbe;

(b) a Duna ideiglenes megoldás végrehajtása előtti állapotának helyreállítása;

(c) megfelelő garanciák nyújtása a Magyar Köztársaságnak és polgárainak arra vonatkozóan, hogy az elszenvedett károk és veszteségek többé nem ismétlődnek meg. (19)

Ugyanakkor a 11.18. bekezdésben említettek miatt a károk és veszteségek számszerűsítését, és ha szükséges, a Bíróság ítéletének módosulásait az eljárás egy későbbi fázisában kell - a Különmegállapodás 5. Cikkelye alapján - megalkotni.

ELŐTERJESZTÉSEK

Az ezen Emlékeztetőben felmutatott bizonyítékok és az előadott jogi érvelés alapján a Magyar Köztársaság

Arra kéri a Bíróságot, ítélje meg és mondja ki

Először, a Magyar Köztársaságnak joga volt ahhoz, hogy felfüggessze, azt követően pedig abbahagyja a Nagymarosi Projekt munkálatait, valamint a bősi részen elvégzendő azon munkálatokat, amiket a Szerződés a Magyar Köztársaság felelősségi körébe utal;

Másodszor, a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaságnak nem volt joga az "ideiglenes megoldás" megvalósításához (a Duna elrekesztése csehszlovák területen az 1851,7 fkm-nél, annak vízügyi és hajózási következményeivel együtt);

Harmadszor, Magyarország az 1992. május 16-i Nyilatkozattal jogerősen mondta fel a Bős-Nagymarosi Gátrendszer megépítésére és üzemeltetésére kötött 1977. szeptember 16-i Államközi Szerződést.

Arra kéri továbbá a Bíróságot, ítélje meg és mondja ki

hogy ezen Bíróság elé terjesztett feltárások, bizonyítékok és előadott jogi érvek jogi következ­ményei az alábbiak:

(1) az 1977-es Szerződés a Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között sosem volt érvényben;

(2) a Szlovák Köztársaság felelős Magyarországgal szemben az "ideiglenes megoldás" fenntartásáért és üzemeltetéséért;

(3) a Szlovák Köztársaság nemzetközi jogilag felelős a Magyar Köztársaságnak és polgárainak okozott azon károkért és az általuk elszenvedett azon veszteségekért, amik az "ideiglenes megoldás" üzemben tartásának következményei;

(4) a Szlovák Köztársaság köteles kártalanítást nyújtani ezek károkkal és veszteségekkel szemben; amennyiben a kártérítés összegét a felek nem tudják a bíróság határozatának keltét követő hat hónapon belül megállapítani, úgy azt állapítsa meg a Bíróság;

(5) ugyancsak a Szlovák Köztársaságra hárulnak az alábbi kötelezettségek:

(a) a Duna vízének visszaterelése az eredeti mederbe, vagyis a Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között húzódó határvonalra, amely a vonatkozó szerződésekben meghatározott hajózó főútvonal;

(b) a Duna ideiglenes megoldás végrehajtása előtti állapotának helyreállítása;

(c) megfelelő garanciák nyújtása a Magyar Köztársaságnak és polgárainak arra vonatkozóan, hogy az elszenvedett károk és veszteségek többé nem ismétlődnek meg.

(Aláírás) MARTONYI János

a Magyar Köztársaság Kormányának képviselője

1994. április 5.

JEGYZETEK

(1) Vö.: Nikaragua Ügy (Lényeg), ICJ Beszámoló, 1986., 14. lap.

(2) Lásd az előző 7.44 - 7.87. bekezdéseket.

(3) Lásd pl. a Robert E. Brown ügyet (1923) 2 ILR 66; a Hawaii Követeléseket (1925) 20 AJIL 381; Világítótornyok választottbírósági ügye Franciaország és Görögország között, 12a számú kereset (1956) 23 ILR 106. Lásd még Oppenheim's International Law (9. kiadás, Longman, 1992, szerk. R.Y. Jennings és A.D. Watts, 1. kötet, 218. és 222. lap; Brownlie, Principles of Public International Law (Clarendon Press, Oxford, 1990), 666-667. lap; Nguyen Quoc Dinh, P. Dallier és A. Pellet, Droit International Public (4. kiadás, LGDJ, Párizs, 1992.), 524. lap.

(4) Ennek nincs köze ahhoz az ellentmondásokkal terhes kérdéskörhöz, amely a nemzetiségi kontinuitás dokrinájának olyan helyezetekben történő alkalmazásával áll összefüggésben, ahol az igényjogosult állam jogutód állam. Vö: a Panavezys-Saldutiskis Vasúttársaság ügyét, PCIJ Ser A/B No 76 (1939), 32-35. lap (van Eysinga bíró különvéleményt tartott fenn); vagy vö.: magánjogi keresetek jogfolytonossága olyan jogi személyek között, amelyek továbbra is ilyenként állnak fenn a vonatkozó jogi rendszer alapján.

(5) Világítótornyok választottbírósági ügye Franciaország és Görögország között, 11. és 4. számú kereset (1956) 23 ILR 81, 90. lap, ahol a z Állandó Választottbíróság meg­jegyezte: "Görögország nem tett semmit a megelőzés vagy az ellenőrzés érdekében, és hajóvállalata továbbra is folytatta ezeket az ilegális tevékenységeket és tranzakciiókat, sőt megerősítette és szentesítette a területi szuverenitás után saját közvetlen felelősségi körébe tartozó törvénytelen gyakorlatot... Nem lehet kétség afelől, hogy Görögország íly módon eljárva a területi szuverenitásának elnyerése utáni időszakra vonatkozóan magárvállalta a felelősséget..."

(6) Lásd a korábbi 2.09 - 2.12. és 3.208-3.223. bekezdéseket.

(7) Az államközi szerződések jogrendjéről szóló Bécsi Konvenció, 1155 UNTS 315, 70. Cikkely.

(8) A 26(1)(b) Cikkely szerint a közös tulajdonú erőmű esetében a karbantartásért és javításért mindegyik fél a saját területén található részért felel.

(9) A Szlovák Köztársaság Külügyminisztériuma által a Magyar Köztársaság pozsonyi Nagykövetségének átnyújtott Szóbeli jegyzék, kelt Pozsonyban, 1993. július 13-án. Mellékletek, 4. kötet, 121. melléklet.

(10) Amint erre a tényre a Magyar Köztársaság válaszában rámutatott. Lásd a Magyar Külügyminisztérium Budapesten, 1993. november 25-én kelt, a Szlovák Nagykövetségnek átadott Szóbeli jegyzékét. Mellékletek, 4. kötet, 129. melléklet.

(11) Vö. pl. Pázmány Péter Tudományegyetem ügyével, PCIJ Ser A/B No 61, 237. lap; Bécsi Konvenció, állami tulajdon utódlása az utóállamok között, Levéltárak és adósságok; 1983. április 8., (1983) 22 ILM 306, 8. Cikkely.

(12) Lásd a korábbi 9.18 - 9.29. bekezdéseket.

(13) Lásd a korábbi 7.01 - 7.123. bekezdéseket.

(14) Lásd a korábbi 10.01 - 10.102. bekezdéseket.

(15) Lásd a korábbi 10.01 - 10.102., és a 10.103 - 10.120. bekezdéseket.

(16) Lásd a korábbi 8.02 - 8.32. bekezdéseket.

(17) Lásd a korábbi 8.02 - 8.32. bekezdéseket.

(18) Lásd a korábbi 8.33 - 8.51. bekezdéseket.

(19) Lásd a korábbi 8.52 - 8.53. bekezdéseket.