NEMZETKÖZI BÍRÓSÁG

 

a

 

gabČÍkovo-nagymaros projekTtEL

KAPCSOLATOS ÜGY

 

(MAGYARORSZÁG/sZlovÁkia)

 

 

a magyar köztársaság

 

ELLENKERESETE

 

(nem hivatalos fordítás)

 

1994. DECEMBER 5.

 

BEVEZETÉS

1. A Bíróság 1994. július 14-én kelt rendelkezésével a felek ellenkereseteinek benyújtási határidejét 1994. december 5-ében határozta meg. A Magyar Köztársaság a jelen ellenkeresetet a Bíróság rendel­kezésének megfelelően nyújtja be. Az ellenkereset válaszol a szlovák keresetre, illetve további bizonyítékokat és érveket terjeszt elő az ügyben elfoglalt magyar álláspont alátámasztására.

A szlovák kereset tényállításai

2. A szlovák kereset szokatlanul emocionális, és a vitát az ezeréves történelemmel hozza kapcsolatba. Hangneme helyenként váratlanul és szükségtelenül támadó.

3. Az 1977 és 1992 között végbement közép- és kelet-európai politikai fejlődési folyamat szlovák megközelítése azt sugallja, hogy Szlovákia számára az óra sok tekintetben megállt. A szlovák kereset hajlamos az 1989-1990 előtti, illetve az azt követő időszak közötti mélyreható különbségek összemosására, azáltal, hogy a folyamatosság fennmaradását sugallja, és Magyarországnak a projekttel kapcsolatos álláspontja megváltozását rövid távú gazdasági indokoknak tulajdonítja. Elmulaszt említést tenni arról a tényről, hogy a pártnak a tudomány fölötti elsőbbségét kimondó doktrína még az 1980-as években is kizárta a tudományos kutatások függetlenségét, mivel ezek feladata a hatalom prekoncepcióinak igazolása volt.

4. Hasonló szándékos félreértelmezés tapasztalható a magyar közvélemény változásával kapcsolatban, amely az 1980-as évek elején tiltakozni kezdett a beruházás ellen. Abban az időben Magyarország “szocialista” ország volt, ahol progresszív átmenet indult meg a demokrácia irányában. E fejlődési folyamattal párhuzamosan vált fokozott mértékben tudatossá a környezet védelmével, illetve azon környezetvédelmi problémákkal való foglalkozásnak a szükségessége, amelyek korábban általában rejtve maradtak a nagyközönség előtt. Az 1956-os népfelkelés óta először került sor nyilvános tiltakozásokra, éspedig pontosan a nagymarosi vízlépcső építésének leállítása érdekében. A Duna-kör egy széleskörű mozgalmat fogott össze, amely visszhangra talált a többi szovjet uralom alatt álló országban is. Ilyen körülmények között a “közvélemény jelentős manipulációját” emlegetni alapvető történelmi hiba. Úgy tűnik továbbá, hogy a szlovák kereset nincs tisztában a parlamenteknek egy demokratikus államban játszandó szerepével.

5. Nem csupán a közvélemény és a Parlament juttatta kifejezésre a környezetvédelem fontosságának tudatosodását. Magyarország egyre intenzívebben vett részt az e területen folyó nemzetközi együttműködésben. 1977 és 1989 között, azaz az 1977. évi Szerződés megkötése, illetve a végrehajtásának ideiglenes felfüggesztése közötti időszakban Magyarország 12 jelentős, környezetvédelemmel kapcsolatos nemzetközi egyezményhez csatlakozott. Ugyanebben az időszakban egyúttal két világméretű egyezményt is aláírt, úgy mint az ENSZ Tengerjogi Egyezményét, valamint a Veszélyes Hulladékok Nemzetközi Szállításának és Elhelyezésének ellenőrzéséről szóló Bázeli Egyezményt. Mindez tanúsítja mind a közvélemény, mind pedig a kormány egyre erősebb meggyőződést a környezetvédelem elsődlegességéről.

6. Ezzel szemben a környezetről alkotott szlovák felfogás sajátosan elavult. Az 1989-es politikai változásokat követően hivatalos megerősítést nyert az a tény, hogy Csehszlovákia azok között az országok között van, amelyek környezete a korábbi évtizedek során a legnagyobb károkat szenvedte el, különösen a gondatlan iparosításnak köszönhetően. A szlovák kereset azonban még ma is a környezetvédelem régi, technokrata megközelítését tükrözi, amely a környezetvédelmet leginkább úgy fogja föl, mint ami a lakosság árvizektől való megóvásából áll. Egyetlen példa is elegendő e hozzáállás érzékeltetésére. A szlovák keresetben az 1977. évi Szerződés aláíróinak a közös befektetés költségeivel kapcsolatos felelősségét részletező táblázathoz mellékelt térkép nem tartalmazza a növényzet helyreállításának költségeit sem magyar, sem pedig szlovák területen. Szlovákia szemében a fő környezeti romlás abban áll, hogy “egy hatalmas, több mint 400 hektárnyi kiásott és megerősített területet” nem töltenek föl vízzel. A szlovák kereset hozzáteszi: “minden képzeletet felülmúl e hatalmas földből kitépett terület környezeti katasztrófája, melyet szándék szerint 196 millió köbméter vízzel kellett volna feltölteni, és most feltöltetlenül marad”. E logika mentén tehát “éppen a projekt elhagyása az, ami súlyos csapást mér a környezetvédelemre”. Így azután nem meglepő, hogy Szlovákia a környezetvédelem általánosan elfogadott fogalmát elutasítja és mint a “mitikus őseredethez való visszatérés” iránti vágyat gúnyolja. Jellemző az is, hogy Szlovákia, figyelmen kívül hagyva a környezeti romlás megelőzésének szükségességét, azt állítja, ezen a téren valamennyi felmerülő problémát meg tud - és meg is fog - oldani a megfelelő “megfigyelési módszerekkel”, anélkül azonban, hogy megvilágítaná, mit is kell értenünk az ilyen módszerek alatt. Sorra figyelmen kívül maradnak az olyan általánosan elfogadott, elemi alapelvek, mint a környezeti kockázat felmérése, a hosszú távú hatások figyelembe vétele, a víz, talaj és biológiai sokféleség összefüggései, vagy az ökológiai folyamatok és az életfenntartó rendszerek fontossága.

7. Szembeszökő a különbség az általánosan elfogadott környezetvédelmi koncepciók és e megközelítés között. Az 1972-es Stockholmi Értekezlet alapelvei, amelyeket sok tekintetben megismétel az 1975-ös Helsinki Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet Záróokmánya, megjelentek ugyan az 1977. évi Szerződésben (5., 19. és 20. Cikk), de ezeket a felek nem alkalmazták, s különösképpen nem alkalmazta Csehszlovákia, az a fél, amelyet a Közös Egyezményes Terv értelmében a környezetvédelemért nagyobb szerződéses felelősséget terhelt. Hasonlóképpen figyelmen kívül hagyták mindazon későbbi fejleményeket, amelyek olyan nemzetközi nyilatkozatokban nyertek kifejezést, mint az 1982. évi Világ-Charta a Természetért, vagy az 1992. évi Rió-i Nyilatkozat a Környezetvédelemről és Fejlesztésről, illetve a különféle idevágó nemzetközi egyezmények, különösen az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága égisze alatt létrejött egyezmények. A C Változat kifejlesztésére a Rio de Janeiro-i Környezetvédelmi és Fejlesztési Értekezletre való felkészülés legutolsó hónapjaiban került sor, működésbe helyezése pedig kevesebb, mint öt hónappal követte a Rió Nyilatkozat és a 21. sz. Cselekvési Program aláírását. Semmi nem utal arra, hogy Szlovákia bármit is tett volna, hogy cselekedeteiben megvalósítsa az Értekezlet által lefektetett alapelveket, úgy mint a fenntartható fejlődés, a nyilvános részvételt, a várható hatások előzetes felmérését, vagy az elővigyázatosság alapelvét. Ennek megfelelően azzal, hogy a nemzetközi testületek döntései, a Szlovák Környezetvédelmi Hatóság határozatai, sőt a szlovák vízügyi törvény rendelkezései ellenében is az Öreg-Duna vizét visszatartotta, a Szlovák Kormány világossá tette, mily kevéssé hajlandó tiszteletben tartani a környezetet általában, illetve különösképpen egy szomszédos ország környezetét. Stratégiája arra irányult, hogy egyoldalúan és lépésről lépésre visszafordíthatatlan helyzeteket teremtsen.

8. Talán a környezetvédelmi problémák és azok jelentősége iránti érzékenység e hiánya a gyökere annak a többszörösen megismételt szlovák állításnak, miszerint Magyarország rosszhiszeműen cselekedett:

“Annak ellenére, hogy ez valójában nem több, mint ürügy, Magyarország makacsul környezetvédelmi megfontolásokra hivatkozik abbéli igyekezetében, hogy igazolja az 1977. évi Szerződés megszüntetésére irányuló szándékát.”

“...a környezetvédelem kényelmesen felhasználható volt olyan érvként, amely a valódi, gazdasági természetű indokot hivatott elfedni.”

9. E vádakat alátámasztandó, Szlovákia bizonyítékként Marjai József magyar miniszterelnök-helyettes 1984 március 19-én kelt, a Magyar Tudományos Akadémia elnökéhez intézett levelére hivatkozik. Ez a levél nyilvánvalóan egy olyan belső vita töredék-eleme, amely mindkét országban folyt, s önmagában semmiféle “ürügy” meglétét nem igazolja. A levélnek nem volt gyakorlati következménye az eseményekre nézve; a nagymarosi munkák felfüggesztéséről csak öt évvel később született döntés.

10. Amint az bizonyítani fogjuk, Szlovákia vádaskodásai, melyek szerint Magyarország rosszhiszeműen cselekedett volna, minden tényalapot nélkülöznek.

11. A szlovák kereset lényeges ténybeli hibákat tartalmaz. Azt olvashatjuk, hogy “a [nagymarosi] lépcső alatt nem sokkal a Duna két csatornára oszlik, létrehozva a Szentendre nevű kis szigetet”. Ez a “kis sziget” valójában 25 km hosszú, Nagymarostól 2 kilométerre kezdődik, és Budapest határáig nyúlik. Ez Budapest kétmillió lakosának fő ivóvízforrása. Éppen ezért pontatlan az állítás, miszerint “... a Budapestet ellátó kutak messzire helyezkedtek el attól a területtől, amelynek talajvizét befolyásolta volna a Bős-Nagymaros projekt” - kivéve, ha a projektet Bős környékére korlátozva képzeljük el, amit viszont a szlovák kereset nem szándékozik megtenni. Budapest ivóvízkészletének megvédése a projekt okozta romlás veszélyétől egyike volt a fő megfontolásoknak, amelyek Magyarországot arra vezették, hogy felfüggessze a nagymarosi munkálatokat. A szlovák kereset állítása szerint “Budapest vizének rossz minősége javarészt a Budapestről származó szennyezésnek tudható be”, valójában azonban a budapesti ivóvíz-szükséglet kétharmadát a felvízi Északi Vízművek látja el, amit a város elvileg sem szennyezhet. E vízművek központja a Szentendrei sziget. Általában, a kutakból vett víz minden további kezelés nélkül alkalmas emberi fogyasztásra.

12. Szlovákia a tényeket olyan megvilágításban mutatja be, amely helytelen következtetésekre adhat alapot. Keresetében azt állítja, hogy míg Magyarország energiatermelését atomerőművekre alapozza, addig Szlovákia tiszta vízenergiát használ. Sőt, keresetében még egy fényképet is szerepeltet a Paksi Atomerőműről a Duna partján. A kereset elmulaszt említést tenni arról a tényről, hogy 1993-ban Szlovákia áramtermelésének több, mint fele nukleáris energiából származott (53,6%), ami jelentősen meghaladja a magyarországi 43,3%-os értéket. Továbbá, 1993 során Szlovákiában további négy reaktor építése folyt Mochovcében, amelyek üzembe állításával közel megkétszereződik az ország nukleáris kapacitása. Magyarországnak nincsenek hasonló tervei a nukleáris energiatermelés bővítésére, ahogyan a magyar fél annak sem érzi szükségességét, hogy fényképeket közöljön a meglévő, vagy építés alatt álló szlovák atomerőművekről.

13. További példát szolgáltat a szlovák kereset 19. számú illusztrációja, amely a vízenergia-potenciál kihasználtságának százalékértékét mutatja. Célja, hogy rávilágítson: Magyarország a teljes potenciál 5,6%-os kihasználásával elhanyagolja ezt az energiaforrást, míg a szlovák felhasználás 52,6%-os. Amiről itt nem esik szó, az az úgynevezett “potenciál” megállapítására szolgáló módszer, mely nyilvánvalóan nem vesz tudomást arról az egyszerű tényről, hogy Magyarország jobbára sík terület, amelynek legnagyobb része alkalmatlan vízenergia termelésére.

14. A szlovák kereset folytatása annak a politikának, amelyben nem fedik egymást a szavak és a tettek, s amelynek a lényege egy olyan stratégia, mely mielőbb szeretné elérni azt a pontot, ahonnan már nincs visszatérés. A szlovák kereset idézi a csehszlovák miniszterelnök 1992 szeptember 23-én kelt levelét, amely hangsúlyozza, hogy a C Változat - mint “ideiglenes műszaki megoldás” - nem foglalta magában a “Duna elterelését”. Egy hónappal később azonban a C Változat indulásaként sor került a Duna csaknem teljes vizének elterelésére. Másutt a szlovák kereset elismeri, hogy két fő munkafázist terveznek a Duna hasznosításának optimalizálására Csúnnál (Čunovo), s ezek között szerepel két vízerőmű megépítése is. Nem világos, hogy az efféle építkezések miként férnek össze egy “ideiglenes műszaki megoldással”.

A szlovák kereset cáfolata

15. A tények ilyetén bemutatásával szemben - ami nem egyéb, mint a megkezdődött és mindmáig folyamatban lévő környezetvédelmi, tudományos és gazdasági vita szánalmas kiforgatása - Magyarország megragadja az alkalmat, hogy újfent kinyilvánítsa álláspontját, s további bizonyítékokat terjesszen elő. Az alábbi szemelvények csupán a Bíróság elé terjesztett kérdéseket kívánják illusztrálni.

16. Annak ellenére, hogy Szlovákia ragaszkodik ahhoz az állításhoz, miszerint az eredeti terv megvalósítása kimondottan jótékony környezeti hatással járt volna, valójában e projekt “az egyedülálló vízi és vidéki ökológiai rendszerek nagy vízerőművek révén történő megzavarására” szolgáltatott példát, mely “veszélyezteti a nagymennyiségű és egyedülálló földalatti vízkészleteket, s drasztikus hatással van az ártéri erdők és mellékágak rendszereire”. Egy másik résztvevő szavaival, az Eredeti Terv egy “természet ellen való, totalitáriánus, gigantomán emlékmű”.

17. Annak ellenére, hogy Szlovákia állítása szerint Magyarország rosszhiszeműen járt el, amikor nem létező veszélyekkel kapcsolatos üres környezetvédelmi érvekre hivatkozott, az ilyen veszélyek általában igenis minden kétséget kizáróan fennállnak a duzzasztórendszerekkel kapcsolatban , ahogyan fennálltak az eredeti tervvel kapcsolatban is. Csehszlovákia gyakorlatilag azonos környezeti érvek alapján szólította fel 1984-ben Ausztriát, hogy tekintsen el a hainburgi vízerőmű megépítésétől, illetve 1988-ban, amikor hosszú idő után elállt a Prágától délnyugatra fekvő Berounka folyó völgyében építendő duzzasztó és vízerőmű tervétől azon az alapon, hogy az “jóvátehetetlen módon veszélyeztetné” a tájegység természeti örökségét.

18. A szlovák kereset azt sugallja, hogy Magyarország aggodalma a vízlépcsőrendszer által okozott környezeti károkkal kapcsolatban egészében a “tudományos fantasztikum birodalmába” tartozik. Ám az aggodalmak távolról sem voltak fantazmagóriák. Egy tekintélyes forrás 1988-ban megfogalmazott véleménye szerint:

“... nagy valószínűséggel lehet negatív hatásokra számítani. Általában véve e negatív hatások hosszantartó, vagy akár állandó természetűek lesznek. A [vízlépcsőrendszer] nemkívánatos mellékhatásai mindenekelőtt csehszlovák területeket érintenek.”

19. Bár Szlovákia véleménye szerint a nagymarosi építkezés környezeti következményei minimálisak volnának, egy másik vélekedés szerint:

“az egyik legjobb megoldás a nagymarosi vízerőmű projekt teljes elhagyása lenne, miközben sor kerülhetne egy alacsony szintű duzzasztómű építésére a folyami hajózás számára, párhuzamosan a bősi vízerőmű-tervek alapvető átalakításával és s projekt egészének korrekciójával a régió ökoszisztémája támasztotta követelményeknek megfelelően...”

20. Annak ellenére, hogy Szlovákia azt állítja, a nemzetközi jog általános szabályai - az egy pacta sunt servanda kivételével - nem vonatkoznak a jelen ügyre, és különösen a nemzetközi jognak a környezetvédelemmel kapcsolatos szabályai a “puha jog” kategóriájába sorolhatók, mások amellett szálltak síkra, hogy

“a környezet problémáját a külpolitika egyik prioritásává kell tenni... Hatalmas kiadásokkal kell számolnunk az Európai Közösség országainak szigorú szabályait kielégítő ökológiai normák bevezetésével kapcsolatban.”

21. Annak ellenére, hogy Szlovákia állítása szerint a “Bioprojekt” (1975-1976) “szokatlanul széleskörű és részletes megközelítés-módú” átfogó környezeti hatásvizsgálat volt, a szlovák Víz- és Erdőgazdálkodási Minisztérium megrendelésére 1990-ben készült Hydro-Québec Jelentés a “Bioprojekttel” kapcsolatosan megjegyzi:

“Emlékeztetni kell itt arra a tényre, hogy a projekt koncepciója már adott volt, s a kormány semmilyen további változatok környezeti szempontból való összehasonlítását nem igényelte.”

A Hydro-Québec nem állt egyedül ezzel a véleményével: még 1992 decemberében is elhangzott, hogy az akkor rendelkezésre álló információ elégtelen, s nem szolgáltat megfelelő alapot a C Változat üzembe helyezéséhez, különösen, mivel nem készült vizsgálat a bősi projektnek a talajvízre gyakorolt összetett hatásáról.

22. Annak ellenére, hogy a szlovák kereset azt sugallja, hogy az eredeti terv “a Duna e szakaszának alapos kutatásokon alapuló, és környezetvédelmileg fenntartható fejlesztését” képviseli, s hogy korábbi vizsgálatok “a felek számára kielégítően bizonyították, hogy a projekt sem a felszíni vizekre, sem a talajvízre nem gyakorolna elfogadhatatlan mértékű negatív hatást”, egy másik vélemény - 1990 október 26-án - a következőképpen fogalmazott:

“A talajvíz a Duna medence növény- és állatvilága, illetve az ott élő emberek számára mind szlovák, mind magyar területen az egyik legfontosabb vízforrást jelenti. A talajvíz minőségével kapcsolatban megindult folyamatok aggodalomra adnak okot. A talajvíz minőségromlása és szennyeződése ugyanis sokkal komolyabb mértékű, mint gondoltuk, s e minőségromlás a korábban feltételezettekhez képest gyorsabban folyik.”

E vélemény szerint, amire szükség lenne, az “egy átfogó vizsgálat... amely értékelné és igazolná a korábbi tevékenységek, illetve az új vízenergia felhasználására irányuló fejlesztés hatásait”. A jelen ellenkereset elkészültének napjáig e vizsgálatnak nem sikerült egyértelmű eredményeket produkálni, ami ismét csak mutatja az eredeti terv és a C Változat környezeti hatásait körülvevő tudományos bizonytalanságot.

23. Annak ellenére, hogy a szlovák kereset állítása szerint a C Változat “nem okoz kárt”, s “azt az elképzelést, miszerint a Bős-Nagymaros projekt nagymérvű talajvíz-szennyezést okozna, bízvást elfeledhetjük”, felelős környezetvédelmi szaktekintélyek széles körben figyelmeztettek a C Változat veszélyeire, így például:

* nem teljesültek azok az előírások, melyeket a szlovák jogszabályok a talajvíz és az ökoszisztéma védelme érdekében tartalmaznak;

* a C Változat üzembe helyezése a szükséges szlovák engedélyek beszerzése nélkül történt meg;

* nem sikerült kiküszöbölni a C Változatnak a Csallóköz (Zitny Ostrov) talajvízére gyakorolt negatív hatásait;

* nem készült vizsgálat a C Változatnak a talajvízre gyakorolt hatásával kapcsolatban, ugyanakkor a Pozsonyi Vízügyi Kutatóintézet (VUVH) által készített tanulmány, más tanulmányokkal összhangban, arra a következtetésre jutott, hogy valószínűsíthető a C Változat negatív hatása a talajvízre;

* az előzetes eredmények amellett szólnak, hogy a Csallóköz térségének talajvízkészlete tönkre fog menni, jóvátehetetlen károkat okozva a létfontosságú ivóvíz-ellátásban;

* a Duna mellékágainak vízhozamában beállott csökkenéssel kapcsolatosan nem végeztek vizsgálatokat; a Duna elzárása és a tározó feltöltése elzárta és megszüntette a mellékágak és a Duna kapcsolatát, nagymérvű halpusztulást okozott, tönkretette a belső delta lombozatának ökoszisztémáját és egyes fajták térségből való kipusztítását vagy kihalását, illetve az erdő ökoszisztémájának megváltozását eredményezte;

* a C Változat nem csupán a szlovák környezetvédelmi jogszabályokat sérti, hanem nemzetközi egyezményeket is (amilyen például az 1971. évi Egyezmény a Nemzetközi Jelentőségű Árterületekről).

24. A szlovák kereset állításai egyaránt cáfolhatók a magyar és a nemzetközi források alapján.

A jelen ellenkereset felépítése

25. A jelen ellenkereset két részre oszlik. Az I. Rész elsősorban a vita alapjául szolgáló tényekre összpontosít, válaszul a szlovák kereset I. Részére. Az 1. Fejezet azt elemzi, milyen mértékben tekinthető az eredeti terv - ahogyan a szlovák kereset állítja - olyan valódi válasznak a táj környezeti és egyéb problémáira, amely egyaránt megállja a helyét tudományos, gazdasági és környezetvédelmi szempontból. A 2. Fejezet a feleknek a vita során tanúsított magatartását tárgyalja, s a szlovák kereset állításaival szemben bizonyítja, hogy Magyarország készen állt a vita kielégítő tárgyalásos rendezésére, valamint, hogy aggodalmai az eredeti terv környezeti és egyéb következményeivel kapcsolatban valósak és lényegesek voltak. A 3. Fejezet magával a C Változattal foglalkozik, rámutat annak káros hatásaira, illetve a működtetésével járó folyamatos veszélyekre. Megkérdőjelezi továbbá Szlovákia folyamatosan hangoztatott állítását, miszerint a C Változatot bármilyen értelemben is ideiglenes objektumnak szánták volna.

26. A II. Rész azokat a jogi kérdéseket tárgyalja, melyek vonatkozásában felek között nézetkülönbség van, feleletül a szlovák kereset II. Részére. A 4. Fejezet a felek jogi álláspontját tekinti át, ahogyan azt eddig kifejezésre juttatták és amennyiben ezek eltérnek egymástól. Az 5. Fejezet bizonyos, a munkálatok felfüggesztésével, illetve az 1977. évi Szerződés későbbi megszüntetésével kapcsolatos kérdésekkel foglalkozik, valamint a megszüntetés joghatásaival. A 6. Fejezet rámutat a C Változat és működése jogsértő természetére. A 7. Fejezet - a szükséges előzetes megközelítésben - a jogorvoslattal kapcsolatos kérdéseket vizsgálja.

27. A fentieken túlmenően a jelen ellenkereset II. Kötete a vitában felmerült tudományos kérdések integrált összefoglalását nyújtja nemzetközi és magyar tudósok tollából. A témára vonatkozó tudományos tanulmányok, illetve a C Változatnak a térségre gyakorolt hatását felmérő, folyamatban lévő munkálatok eredményei képezik ennek a kötetnek a mellékleteit.

 

I. RÉSZ: A TÉNYEKI. FEJEZET

AZ EREDETI TERV CÉLJAI ÉS A térség PROBLÉMÁI

 

1.01. A szlovák kereset az Eredeti Tervet úgy mutatja be, mint egyetlen lehetséges megoldást egy sor “azonnali intézkedést követelő problémára” a Duna szlovák-magyar szakaszán (ami akkoriban természetesen még csehszlovák-magyar szakasz volt). Mi több, a szlovák kereset szerint a projekt nem csupán a megtervezése illetve igazolása idején érvényben lévő KGST-előírásokat, hanem a folyamszakasz gazdasági és környezeti racionalitás mai követelményei szerinti “optimális kihasználásának” igényét is kielégíti. Nem csupán arról van szó, hogy a projekt egy közös megegyezéssel elfogadott megoldást jelentett, hanem Szlovákia véleménye szerint ez volt, és ez is maradt minden szempontból a legjobb megoldás. A szlovák kereset tehát nem csak azt tárgyalja, hogy az 1977. évi Szerződés előírta az Eredeti Terv megvalósítását, hanem a javaslat önmagában vett előnyeire is hivatkozik.

1.02. Kétségkívül, a Bíróság számára nem könnyű érdemi döntést hozni egy nagy ipari beruházás előnyeivel kapcsolatban. Másfelől ugyanakkor a projekttel, illetve a C Változattal kapcsolatos számtalan ténybeli, tudományos és műszaki kérdés vitás a felek között, s így részét képezi a tényállásnak. Ennek megfelelően, ez a fejezet - a lehetőségekhez képest a legrövidebben - válaszol a szlovák kereset I. és II. Fejezetének e kérdésekkel kapcsolatos állításaira.

1.03. Konkrétan, a jelen fejezet a következő kérdésekkel foglalkozik. Mindenekelőtt rövid kritikáját adja a szlovák kereset mögött meghúzódó, az Eredeti Tervvel kapcsolatos filozófiának és felfogásnak (ld. A SZAKASZ, 1.04-1.12 bekezdések). Másodszor, szembeállítja az Eredeti Terv céljainak az 1977. évi Szerződésben található hiteles leírását azokkal az átértelmezésekkel, amit a szlovák kereset közöl (ld. B SZAKASZ, 1.13-1.19 bekezdések). Harmadszor, rámutat arra a tényre, hogy nem történt meg a nemzetközi előírásoknak megfelelő környezeti hatásvizsgálat, sem az 1977. évi Szerződés megkötése előtt, sem pedig azt követően (ld. C SZAKASZ, 1.20-1.35 bekezdések). Negyedszer, összefoglalja a jelen kereset II. Kötetében található, kiterjedt melléklet-anyaggal alátámasztott Tudományos Értékelés legfontosabb eredményeit (ld. D SZAKASZ, 1.36-1.168 bekezdések). Ezt követően azokat a konkrét témaköröket tárgyalja, melyeket a szlovák kereset mint az Eredeti Terv előnyeit emel ki, így az árvízvédelmet (ld. E SZAKASZ, 1.169-1.174 bekezdések), a hajózást (ld. F SZAKASZ, 1.175-1.186 bekezdések), valamint a villamosenergia-termelést (ld. G SZAKASZ, 1.187-1.200 bekezdések). Végezetül pedig az Eredeti Tervet más nemzetközi, vízenergia felhasználásra irányuló projektekkel összehasonlítva vizsgálja, megcáfolván azt a szlovák állítást, hogy a Bős-Nagymarosi vízlépcső is csak egy a sok gát közül (ld. H SZAKASZ, 1.201-1.210).

A SZAKASZ: A SZLOVÁK KERESET MÖGÖTT MEGHÚZÓDÓ felfogás

 

1.04. Magyarország a Duna természetes erőforrásainak kihasználását, illetve az azokkal való gazdálkodást a fenntartható fejlődés elvének megfelelően igyekezett megközelíteni, különösen azáltal, hogy a környezetvédelmet a fejlődési folyamat integráns részeként kezelte. Szlovákia hamisan értelmezi a fenntartható fejlődés fogalmát, figyelmen kívül hagyva természet és a fejlődés egységét, a természetes erőforrások és folyamatok kölcsönös függőségét, valamint a környezeti károk és veszélyek szerepét a gazdasági megvalósíthatóság vizsgálatában. Megközelítésmódja a tudománnyal és technikával szemben az 1960-as években kialakult felfogásra emlékeztet, amikor kevés figyelmet fordítottak a technológiai fejlődés következményeire, egyértelműen jótékonynak tételezve fel azokat. Bár e felfogás bizonyos mértékig valamennyi iparosodott országban megjelent, a KGST Alapító Okirata axiómának tekintette, hogy az állam feladata “hogy előmozdítsa... az országok iparosodásának szintjét”, és ez a cél minden más céllal szemben elsőbbségre tett szert. Ezzel szemben az 1972. évi Stockholmi Nyilatkozat felismerte “az ember okozta károk növekvő számú bizonyítékát több térségben”, és hogy “elérkeztünk a történelemnek arra a pontjára, amikor cselekedeteinket a világon mindenütt úgy kell formálnunk, hogy nagyobb figyelmet fordítunk azok környezeti következményeire”. A gondolkodásmód változását tükrözi a Helsinki Záróokmány is, amely megerősítette, hogy “a gazdasági fejlődés és a műszaki haladás nem lehet összeférhetetlen a természet védelmével”.

1.05. E gondolkodásmódbeli változás a fenntartható fejlődés felfogásában testesül meg. A gazdaság fejlődés továbbra is valamennyi állam alapvető célja és joga marad. Amint azonban a Rió-i Nyilatkozat 3. Alapelve kimondja, “e jog gyakorlására csak úgy kerülhet sor, hogy az egyaránt megfeleljen a jelen és jövő nemzedékek fejlődési és környezeti igényeinek”; illetve “a környezetvédelemnek a fejlődési folyamat integráns és elválaszthatatlan részévé kell válni”. Ezzel ellentétben, a szlovák megközelítésmód a gazdasági fejlődést és a környezetvédelmet úgy kezeli, mint amik a döntéshozás két külön szférájába tartoznak.

1.06. A szlovák kereset kijelenti, hogy az Eredeti Terv “környezetileg fenntartható fejlődést” jelentett. Mindazonáltal az, ahogyan a projektet megközelítette - és megközelíti, összeférhetetlen a fenntartható fejlődés vonatkozó nemzetközi követelményeivel.

1.07. Ahhoz, hogy a fejlődés fenntartható legyen, az alábbi kritériumoknak kell megfelelnie:

(1) a környezetvédelem képezze a fejlődési folyamat integráns részét;

(2) azon tervezett tevékenységek esetében, amelyekről valószínűsíthető, hogy jelentős negatív hatással lesznek a környezetre, előzetes környezeti hatásvizsgálatot (KHV) kell végezni; a KHV eredményeit a döntéshozatalkor figyelembe kell venni, továbbá valamennyi jelentős beruházást rendszeresen ellenőrizni kell;

(3) a döntéshozatal vegye figyelembe a környezetvédelem szükségleteit úgy, hogy biztosítja az erőforrások fenntartható kihasználást azon ökoszisztémák és ökológiai folyamatok védelmében, amelyeken több állam osztozik, illetve amelyek létfontosságúak a bioszféra működéséhez és a biológiai sokféleség megőrzéséhez;

(4) alapelvvé kell váljon az elővigyázatosság, azaz ott, ahol fennáll a súlyos vagy jóvátehetetlen károsodás veszélye, a teljes tudományos bizonyosság hiánya nem szolgálhat indokul a környezeti károk megelőzést célzó gazdaságilag hatékony intézkedések elhalasztására.

1.08. Csehszlovákia, illetve később Szlovákia intézkedései ezeknek a követelményeknek nem feleltek meg, amint azt egyebek között az alábbiak is mutatják:

(1) A szlovák kereset figyelmen kívül hagyja a gazdasági fejlődés és környezetvédelem egységes kezelésének igényét;

(2) Sem az Eredeti Tervre, sem pedig a C Változatra nem készült előzetes környezeti hatásvizsgálat, s azok a vizsgálatok, amelyekről Szlovákia azt állítja, hogy úgymond egy ex post facto KHV-t alkottak, e célnak nem felelnek meg.

(3) Szlovákia folyamatosan károsítja a Szigetköz aktív árterületét azáltal, hogy a Duna főmedrének vízhozamát Csún alatt alig valamivel több, mint 200m³/s-ra korlátozza.

(4) Szlovákia figyelmen kívül hagyja az elővigyázatosság elvét, hiszen a tudományos bizonytalanság ellenére ismételten lépéseket tett, olyan esetekben is, ahol a következmények jóvátehetetlenek lehetnek. A szlovák érvelés középpontjában annak hangsúlyozása áll, hogy a projekt valamennyi kihatása megfelelő biztonsággal előrejelezhető ahhoz, hogy kezelhető legyen. Ennek következtetéseként szerepel az a megállapítás, miszerint, ha a hatások jelenleg nem is jelezhetők előre, akkor is kezelhetők lesznek, függetlenül nagyságuktól vagy visszafordíthatatlanságuktól. Ám azokat a vizsgálatokat, amelyek e meggyőződés megalapozottságát alátámaszthatták vagy cáfolhatták volna, vagy nem végezték el, vagy olyan későn kezdték, hogy mindmáig nem produkáltak lényegi eredményeket.

1.09. Amint a jelen ellenkereset mellékletét képező Tudományos Értékelés azt részletesen leírja, a természetes ökoszisztémák jellemzője a komplexitás. A biológiai sokféleség fennmaradása olyan kiemelkedő érték, amely évmilliók során fejlődött ki. Ezt az értéket azonban a szlovák kereset nem csupán figyelmen kívül hagyja, hanem meg sem említi. A Hydro-Québec Jelentés, de a Bechtel Jelentés is - amelyekre egyébként a szlovák kereset más tekintetben jelentősen támaszkodik - megállapítja, hogy az adatok elégtelensége miatt a projekt hatásai számos környezetvédelmi veszély tekintetében kiszámíthatatlanok. S még azokban az esetekben is, amikor az adatok rendelkezésre álltak, a környezetvédelmi kérdéseket “csaknem kizárólag a gazdasági kihasználhatóság szempontjából vizsgálták”.

1.10. A szlovák kereset, miközben elismeri, hogy a projektnek valóban lennének visszafordíthatatlan következményei, feltételezi, hogy ezek a megfelelő műszaki beavatkozással, és különösen a “monitoring” révén kiküszöbölhetők. Túl ezen, míg a kereset azt is elismeri, hogy a C Változat hatását bizonyos területeken jelenleg nem lehet még felmérni, figyelmen kívül hagyja az időtényező kiemelkedő fontosságát a hatások vizsgálatában. A természetes, illetve fél-természetes ökoszisztémák átalakulása hosszú távú folyamat. Csak a legdrasztikusabb környezeti beavatkozás jár azonnali következményekkel, a többi rendszerint több nemzedéket vesz igénybe. A legtöbb magasabb növény esetében, például, a generációs periódus több éves, a fák esetében pedig több évtizedre rúg. Ha azonban idővel valamelyik “sarokkő” faj eltűnik, az a fajták egész közösségének összeomlásához vezethet.

1.11. Valójában, mint ahogy arra a jelen ellenkeresethez csatolt Tudományos Értékelés rámutat, az ivóvíztartalékok komoly veszélyben vannak, mind a parti szűrésű kutak, mind pedig hosszú távon a víztározóréteg tekintetében. Elkerülhetetlen a növény- és állatvilág károsodása bizonyos élőhelyek elpusztulása, illetve a megváltozott vízszint és folyásviszonyok, stb. miatt. Az ilyen és hasonló hatásokat vázolja a jelen fejezet, részletesen pedig a Tudományos Értékelésben és a Mellékleteiben tárgyalja.

B SZAKASZ: A PROJEKT CÉLJAI

1.12. A szlovák kereset az Eredeti Terv céljait az 1977. évi Szerződésben meghatározottaktól jelentősen eltérő módon definiálja. Olyan elemeket említ alapvető célként, amelyek a fő célhoz képest eredetileg mellékesek voltak, illetve figyelmen kívül maradtak.

1.13. Az Egyezmény egy gazdasági célt (“A Duna folyó Pozsony-Budapest szakasza természeti erőforrásainak széleskörű kihasználásában fennálló közös érdekeltséget), illetve egy stratégiai-politikai célkitűzést fogalmazott meg (a ”testvéri kapcsolatok“ megerősítése és jelentős hozzájárulás a KGST ”tagállamainak szocialista integrációjához“). A szlovák kereset ez utóbbiról teljes egészében elfelejt említést tenni, annak ellenére, milyen szerepet játszott ez a cél a projekt tényleges történetében. Ehelyett az alábbiakban nevezi meg az 1977. évi Szerződés alapvető célkitűzéseit:

- A környezet védelme

- A környezet minőségének javítása

- A mellékág-rendszer újraélesztése

- A folyómeder eróziójának megelőzése

- A felszíni vizek minőségének javítása

- A talajvíz minőségének javítása

- Monitoring rendszer.

1.14. A későbbiekben világossá válik ennek az újraértelmezésnek a célja: az 1977. évi Szerződés ”alapvető célkitűzéseinek“ jelentős bővítése nélkül ugyanis lehetetlen a C Változatot a mondott Szerződésre hivatkozva igazolni, és a ”közelítő alkalmazás“ érv - Szlovákia elsődleges jogi érve a C Változat mellett - in limine összeomlana.

1.15. Ezzel szemben az Egyezményben hivatkozott egyéb jótékony hatásokat (beleértve a mezőgazdaság, illetve ”a népgazdaság egyéb ágazatai“, pl. az erdészet és a halászat számára előálló hasznot) a szlovák kereset csak igen röviden tárgyalja, feltehetően azért, mert Szlovákia felismeri, hogy e tevékenységek számára az Egyezmény megvalósítása valójában káros lett volna.

1.16. A Preambulum első bekezdésében felsorolt gazdasági célok közül a szlovák kereset hárommal foglalkozik részletesen: az energiatermeléssel, a hajózással és az árvízvédelemmel.

1.17. Abban az időben az energiatermelésnek elsődleges fontosságot tulajdonítottak, ugyanakkor ez a szféra volt a legérzékenyebb a technológiai változásokra - nem beszélve arról, hogy a térség váratlanul került szembe a világ energiapiacával az 1980-as évek végén.

1.18. Ami az Egyezmény másodlagos céljait, a hajózást és az árvízvédelmet illeti, bizonyítani fogjuk, hogy e problémák megoldására más eszközök is rendelkezésre állnak, sőt, hogy bizonyos esetekben a projekt e problémák megoldása ellenében hatott. Továbbá, az energiatermelés és a hajózás szoros kapcsolatban álltak az Egyezmény második célkitűzésével - a szocialista integráció és testvéri kapcsolatok előmozdításával -, amely célokról a szlovák kereset megfeledkezik. Mi több, a Közös Egyezményes Terv Összefoglaló Dokumentációja a gazdasági elemzésben világosan kimondja:

”A Dunának, mint közös csehszlovák-magyar energiaforrásnak kiaknázása, valamint a hajózási viszonyok megjavítása ezen a fontos európai közlekedési útvonalon - a további jelentős eredmények mellett - részét képezi a KGST országok kölcsönös és szoros együttműködésének a természeti - főleg energetikai - források optimális kihasználása területén.”

1.19. A második cél adja meg a kulcsot az Eredeti Terv raison d'tre-jének megértéséhez. A projekt egy, a KGST kereteiben megvalósuló átfogó kelet-európai gazdasági és ipari fejlesztési terv részeként fogant meg. 1961-ben a KGST az Eredeti Tervet is magában foglaló átfogó tervet javasolt és hagyott jóvá a Duna Pozsonytól a Fekete Tengerig tartó szakaszára, kötelező ajánlásokat tett az Eredeti Tervvel kapcsolatban, s elfogadta a KGST-n belüli Együttműködés további elmélyítésére és javítására, valamint a társadalmi és gazdasági integráció fejlesztésére irányuló komplex programot, amely célul tűzte ki „az elektromosenergia-termelő vállalkozások közös létrehozását és működtetését”. Az Eredeti Terv gazdasági életképessége jelentős szovjet pénzügyi támogatás feltételezett, egyrészt azért, mert csökkentette volna a KGST barter-rendszer keretében Kelet Európába szállított szovjet olaj iránti igényt, másrészt pedig a hajózás fejlesztésében fennálló szovjet érdekeltség miatt (1971-ben a Szovjetunió részesedése a dunai hajózásból 29,4% volt). A Szovjetuniónak komoly érdeke fűződött ahhoz, hogy katonai felszereléseket szállítson a Dunán. A projekt ütemezése a Szovjetunió gazdasági támogatásán alapult, e támogatás azonban soha sem realizálódott.

C SZAKASZ:
AZ INTEGRÁLT KÖRNYEZETI HATÁSVIZSGÁLAT HIÁNYA

 

1.20. A környezeti hatásvizsgálat (KHV) egy olyan projekt értékelési technika, amelynek célja, hogy előmozdítsa a gazdasági és környezetvédelmi célkitűzések összhangba hozását. Az KHV magában foglalja a gazdasági fejlesztési tervek, programok és projektek társadalmi, gazdasági és környezeti hatásaival kapcsolatos adatgyűjtést, elemzést és jelentést, továbbá a későbbi nyomon követést és értékelést is annak érdekében., hogy biztosítsa a környezetvédelmi problémák figyelembe vételét és a negatív környezeti hatások lehető legteljesebb kiküszöbölését.

1.21. Az KHV alkalmazását Magyarország és Csehszlovákia nemzetközi szinten már 1975-ben (tehát az 1977. évi Szerződést megelőzően) támogatta, mégpedig az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet Helsinki Záróokmányának preambuluma révén. Magyarország és Csehszlovákia továbbá támogatta az 1982. évi Világ-Charta a Természetért azon előírását, mely szerint minden olyan tevékenységet, amellyel kapcsolatban jelentős környezetvédelmi veszély valószínűsíthető, ”kimerítő vizsgálat előzzön meg“, s hogy az ilyen tevékenységek előterjesztőinek ”bizonyítaniuk kell, hogy a várható haszon jelentősebb a potenciális természeti kárnál, ahol pedig a potenciális negatív hatások nincsenek teljes körben felderítve, ott a tervezett tevékenységek nem folytathatók“. Újabban pedig mindkét ország csatlakozott az 1991. évi Espoo-i Egyezményhez s 1992-re mindkét ország jogszabállyal rendelkezett a KHV-ról.

1.22. A környezeti hatásvizsgálatok az elmúlt 15 év során kerültek be az általánosan elfogadott előírások közé, eközben tartalmuk jelentős fejlődésen ment keresztül. 1970 előtt egy beruházás előzetes tanulmányai elsősorban a tervek gazdasági és műszaki kivitelezhetőségére összpontosítottak, s csak korlátozott figyelmet fordítottak a hatékonysági kritériumokra és biztonsági kérdésekre, az állampolgári részvételre pedig csekély, vagy semmilyen lehetőséget nem adtak. 1970 körül a technika a többcélú költség-haszon elemzés irányába mozdult el, ám továbbra is figyelmen kívül hagyta a projektek környezeti és társadalmi következményeit. 1975 táján jelent meg a KHV, mint elfogadott módszer, amely a földfelhasználás változásai és környezeti hatások leírására illetve előrejelzésére összpontosított, s enyhítő intézkedések lehetőségét kutatta. Az állampolgári részvétel lehetősége a döntéshozatalban először ebben az időszakban alakult ki. Az 1975-1980 közötti időszakban a többszempontú KHV vizsgálati módszert támogatták, amely nagyobb figyelmet fordított a veszélyes objektumok kockázati felmérésére és elemzésére. Az 1980-as években az KHV módszer szoros kapcsolatba került a magasabb szintű stratégiai tervezéssel, s több figyelmet kaptak az egészségügyi vonatkozások. Az 1990-es évekre, amikor Magyarország megszüntette az 1977. évi Szerződést, az KHV általánosan elfogadottá vált, mint a környezet és a fejlődés integrációjának elengedhetetlen fontosságú eszköze.

1.23. Az eredeti tervvel kapcsolatban sem 1977 előtt, sem azt követően nem végeztek tényleges környezeti hatásvizsgálatot. Szlovákia állítása szerint az 1973 előtt, illetve 1973 és 1990 között készített nagyszámú tanulmány elégséges bizonyítéka annak, hogy a környezeti és egyéb problémákra kellő figyelmet fordítottak s azokat megfelelő módon megoldották. Amennyire azonban a Magyarország számára elérhető dokumentumokból megállapítható, nem ez a helyzet.

1.24. Az a dokumentumokkal alá nem támasztott állítás, miszerint „több száz tanulmány készült” a projekt megkezdése előtt, s hogy több lehetséges tervet és változatot vizsgáltak meg, nem ér fel egy megfelelő környezeti hatásvizsgálat végrehajtásával. Ugyanis nem a tanulmányok száma döntő, hanem a vizsgált problémák köre, az egyes tanulmányok minősége, valamint az, hogy milyen mértékben történt meg a különböző tanulmányok integrálása annak érdekében, hogy a felmerülő környezeti problémákról átfogó képet nyerhessünk.

1.25. A szlovák kereset szerint ”az 1977-es Egyezménnyel kapcsolatban úgy előzetesen, mint annak megkötését követően mindkét fél átfogó és beható módon tanulmányozta a környezeti hatásokat“. ”1974-ig a Bős-Nagymarosi vízlépcsőrendszer tervezésében hihetetlenül sok - 364 - kutatási program eredményeit vették figyelembe“. Különösen a BIOPROJECT-et alkotó tanulmányok ”bizonyították, hogy a projekt környezetvédelmi szempontból fenntartható“.

1.26. E tanulmányokat a szlovák keresethez nem mellékelték, s Szlovákia az ismételt kérések ellenére sem bocsátotta őket Magyarország rendelkezésére. A BIOPROJECT-tel és más, 1977 előtt, illetve azt követően készült tanulmányokkal kapcsolatban Szlovákia kijelentette, hogy az ezekre való hivatkozás:

”azon állítás alátámasztását célozza, miszerint a G/N projekttel kapcsolatosan valóban alapos kutatásokat hajtottak végre. Ez az állítás nem az egyes jelentések konkrét eredményeihez kötődik, hanem meglétük tényéhez. A jelentések konkrét tartalma az állítás igazságának szempontjából irreleváns.“

Mindez azt sugallja, hogy valamiképpen a tanulmányok puszta mennyisége elégséges ahhoz, hogy kielégítse a KHV-vel kapcsolatos nemzeti és nemzetközi követelményeket, függetlenül azok tartalmától, témakörétől, minőségétől, illetve következtetéseitől.

1.27. Azok a tanulmányok, amelyek Magyarország rendelkezésére állnak, nem támasztják alá azt a következtetést, miszerint ”a projekt környezetvédelmi szempontból fenntartható“, vagy, hogy ebből a szempontból ”a G/N projektet alapos kutatások támasztják alá“.

1.28. Az 1973 előtt készült, és a szlovák keresetben felsorolt több, mint 360 tanulmány közül 16-ról feltételezhető, hogy a vízminőség, a biológia és a természetvédelem kritikus problémáival foglalkozik, és e 16 közül csak három összpontosít a természeti élőhelyekre és magára a természetre. Az 1973 és 1990 között a felsorolt 118 tanulmány közül csak 11 foglalkozik az erdei ökoszisztémákkal, a talajvízzel, az elhelyezési alternatívákkal, a megelőző intézkedésekkel és a vízminőséggel.

1.29. A megfelelő tanulmányok elkészítését megnehezítette volna a térség biológiai sokféleségére vonatkozó pontos adatok hiánya. Nem voltak megbízható összefoglaló listák az itt található fajokról, illetve növény-populációkról. Még a védett fajok felsorolásaiban is következetlenségek mutatkoztak. Magyarország 1985-ben készült környezeti hatásvizsgálata is csekély vagy semmiféle hangsúlyt nem helyezett a térség természeti értékeire. E nyilatkozat semmi egyebet nem tükrözött, mint alkotóinak a priori megközelítésmódját.

1.30. A Bechtel Jelentés, valamint a Hydro-Québec Tanulmány, amelyekre Szlovákia nagymértékben támaszkodik, és amiket ”fontos dokumentumokként“ említ, ismételten azt a következtetést támasztják alá, hogy a biológiai erőforrásokra vonatkozó adatok és tanulmányok elégtelenek voltak, vagy nem is léteztek. Még 1989-ben és 1990-ben is, a nagymarosi és a dunakiliti építkezés felfüggesztése után, amikor e dokumentumok készültek, a rendelkezésre álló adatok és elvégzett vizsgálatok elégtelen volta miatt az Eredeti Terv kihatásai még mindig ismeretlenek voltak.

1.31. Így a Bechtel Jelentés megállapítja, hogy:

„korlátozottabb mennyiségű és -körű adat és elemzés áll rendelkezésre a projektnek a biológiai erőforrásokra gyakorolt hatásáról...”;

„ nincs lehetőség egyértelmű hatásvizsgálatra mert a [Szigetköz - Gönyű] terület faunáját az építkezés előtt nem mérték fel.”

„A terület biológiai erőforrásai nem kellőképpen azonosítottak, s a rendelkezésre álló információ mennyisége változó...”

”További adatokra lenne szükség a Szigetközben, és a projekt egyéb területein előforduló többi vadon élő fajról ahhoz, hogy a hatásokat meghatározhassuk, illetve kárenyhítő intézkedéseket fejleszthessünk ki.“

„További üzemeltetés előtti adatok kellenek a biológiai erőforrások, különösen a halászati lehetőségek meghatározásához...”

1.32. A Hydro-Québec Jelentés megállapításai szerint:

”aucun impact de la gestion de la centrale Gabčíkovo dans cette zone, entre autres sur la foręt alluviale, l´aspect visuel, la qualité de vie des résidents riverains et la pęche sportive, n´a été soulevé.“

”... le réseau et le programme de relevés avant la mise en eau du réservoir n’a pas été conçu en vue de bien documenter le régime qualitatif et piézométrique de la nappe dans le voisinage du Danube et sous le futur réservoir Hrušov.“

”Elles montrent que ces failles peuvent jouer vraisemblablement ŕ notre époque. Pour le moment il n’a pas été établi de relation entre ces données et celles de néotectonique.“

”Il est prévu, en particulier, de faire un suivi des piézomčtres sur une période d’un avant la mise en eau. Aucun rapport permettant de juger des mesures effectuées sur ces piézomčtres mis en place en 1989 n’avait encore été produit.“

”Malheureusement, l’effet sur la solubilité des métaux lourds n’a pas été examiné.“

1.33. A Bechtel és a Hydro-Québec jelentések mellett az INFORT tanulmány, a World Wildlife Fund, valamint a Csehszlovák Tudományos Akadémia Biológiai Társasága egyaránt azt a magyar következtetést erősítik meg, hogy 1989-1990-ben, amikor a nagymarosi, és később a dunakiliti munkálatok felfüggesztésre kerültek, a biológiai erőforrásokra vonatkozó adatok illetve tanulmányok vagy egyáltalán nem léteztek, vagy nem voltak kielégítőek, vagy pedig figyelmen kívül hagyták őket. Így az INFORT tanulmány (1989) megállapítja, hogy:

”az eljárás nem követte az általunk fentebb javasolt szabályt, miszerint a cselekvés előtt a hatások és alternatívák tüzetes vizsgálata szükségeltetik.“

1.34. A World Wildlife Fund megállapítása szerint (1989):

”Mindaz, amit a projekttel kapcsolatban megismertünk, arra a vélekedésre késztet bennünket, hogy mind a magyar, mind a csehszlovák kormány a koncepciót elégtelen, és a jelen kérdéssel kapcsolatban nem megfelelő információ alapján hagyta jóvá.“

1.35. A Csehszlovák Tudományos Akadémia megállapítása szerint (1989):

“Az érdekelt államok kormányainak lényegében az egész tervet... és megvalósítását újra kellene értékelni.”

1.36. A Bechtel Jelentés szerint készítői “azon filozófia alapján jártak el, miszerint a jelentős hatásokat a projekt megépítése és működtetése előtt kell azonosítani, minősíteni és - amennyiben lehetséges - számszerűsíteni.” Márpedig az 1977. évi Szerződést megelőző időszakban, illetve azután egészen 1989-ig egyik fél sem ezt a filozófiát követte.

1.37. A Hydro-Québec Jelentés megerősíti, hogy az Eredeti Terv tervei már azelőtt véglegesítésre kerültek, semhogy bármiféle környezet­védelmi vizsgálatot - teljes körű KHV-ról nem is beszélve - elvégeztek volna:

”En 1975, le groupe URBION... et l’Académie Slovaque des Sciences se voyaient confier le mandat d’analyser le project Gabčíkovo-Nagymaros du point de vue environnemental.

A cette époque, la conception technique était déjŕ finalisée. Les travaux de déboisement commencčrent en 1976, alors que l’étude d’environnement visait la description et l’analyse de la situation de męme que l’elaboration de propositions visant ŕ éliminer les impacts.“

”La solution technique étant déjŕ choisie, ces études ne portaient pas sur une comparaison de variantes, mais bien plutôt sur l’optimisation du projet retenu... Il convient toutefois de mentionner que ces éléments [la qualité et la propagation de la nappe d’eau souterraine liée ŕ l’agriculture, l’exploitation forestičre, l’industrie et l’approvisionnement en eau potable] ont été étudiés presqu’exclusivement en rapport avec leur exploitation économique. Quant ŕ l’evaluation des impacts du project, elle ne respecte pas un cadre méthodologique précis. En effet, l’identification des sources d’impacts ainsi que les impact eux-męmes ne se retrouvent pas de façon systčmatique et explicite dans les différents rapports de synthčse consultés. Les impacts se retrouvent plutôt dans la definition de la zone d’étude et dans les mésures proposées. Ces mésures proposées relčvent plus d’un objectif de mise en valeur du milieu que de l’atténuation ou la correction des impacts appréhendés…“

1.38. A Nagymarosnál folyó munkálatok felfüggesztésével egyidejűleg Magyarország a teljes projekt átfogó környezetvédelmi vizsgálatát kérte. Csehszlovákia nem volt hajlandó elrendelni az építkezés leállítását, s végső soron a Magyarországgal közösen végzendő hosszú távú környezetvédelmi, vagy egyéb vizsgálatokat is elutasította. Ugyanakkor, a Németh Miklós és Adamec miniszterelnök közötti találkozón az utóbbi kifejezte hajlandóságát az új környezeti és szeizmikus tényezők vizsgálatára, s a két miniszterelnök közös kutatócsoportok felállításában állapodott meg az ökológiai, szeizmikus és egyéb vonatkozások vizsgálatára. A körültekintő menedzsment gyakorlatának megfelelően, s attól az igénytől vezérelve, hogy a projekt járuljon hozzá a térség fenntartható fejődéséhez, Magyarország nem akarta megfelelő KHV hiányában megtenni a Duna elzárásának és a víztározó feltöltésének döntő, s gyakorlatilag irreverzíbilis lépését (amit egyébként 1989-re terveztek).

1.39. A szlovák kormány implicit módon maga is elismerte, hogy nem végeztek KHV-t és nem készítettek környezeti hatásvizsgálatot. Amikor az EK PHARE programtól pénzügyi támogatást igényelt a Csallóköz térség hatásvizsgálatára, Szlovákia kijelentette, hogy a bősi folyamszelvénynek ”egy megfelelő hatásmodell alapos és összetett vizsgálatára [lenne szüksége], amely lehetővé tenné a hatóságok számára, hogy biztosítsák a természeti és emberi erőforrások védelmét, a kiegyensúlyozott ökológiai fejődést és az optimális döntéshozatalt illetve intézkedéseket.“ E vizsgálat jelenleg is folyamatban van.

1.40. Később a szlovák Környezetvédelmi Minisztérium is megerősítette, hogy nem végeztek környezeti hatásvizsgálatot, s különösen, hogy nem történt meg a bősi projekt talajvízre gyakorolt összetett hatásának vizsgálata.

1.41. Érdemes ezen a ponton röviden összefoglalni a jelen ellenkereset mellékletét képező Tudományos Értékelés következtetéseit, mégpedig:

* Jóllehet a KHV eljárások és fogalmak a szerzett tapasztalatok tanulságainak megfelelően folyamatos fejlődésben voltak, az 1980-as évek során a KHV technika nem ment keresztül döntő változásokon vagy jelentős fejlődésen;

* Bár az KHV-t az 1980-as évek végén még nem vezette be valamennyi állam, általában mégis rendelkezésre állt, mint a környezetvédelem egyik eszköze. Az 1980-as évek végére általánosan elfogadottá vált, hogy a nagy infrastrukturális fejlesztések jelentős környezeti hatásokkal járhatnak, s hogy a káros hatások felismerésére és csökkentésére alkalmazható a KHV módszere;

* Az Eredeti Tervvel kapcsolatban soha nem készült megfelelő KHV tanulmány.

D SZAKASZ: AZ EREDETI TERV
TUDOMÁNYOS KRITIKA

(1) A FELEK ÁLLÁSPONTJA

1.42. Magyarország álláspontja az, hogy az 1977. évi Szerződésben felvázolt vízlépcsőrendszer minden valószínűség szerint komoly környezeti károkat okozott volna, különösképpen a vízforrások és természeti kincsek megengedhetetlen veszélyeztetése révén. E kockázatok, illetve a károk keletkezésének valószínűsége mindkét fél viszonylatában fennállt Bős térségében, a Nagymarosi térségében azonban elsősorban Magyarországot érintette.

1.43. Ezzel szemben a szlovák kereset állítása szerint nem voltak kezelhetetlen vagy enyhíthetetlen kockázatok, illetve a legrosszabb esetben is a terveket mindig módosítani lehetett volna, ha ez szükségessé válik.

(2) A BÍRÓSÁG FELADATA

1.44. A Bíróság feladata, hogy döntsön a felek közötti vitában, tekintet nélkül arra, hogy ez tudományos és műszaki kérdések eldöntését is igényli. Másfelől, az összetett kockázatok felmérése egy ilyen nagy, meg nem valósult projekt esetében rendkívül nehéz, és számtalan bizonytalansággal jár. A kockázatok és a jövőbeni károk a legritkább esetben bizonyíthatók 100%-os biztonsággal. Egy ennyire összetett, kölcsönösen összefüggő folyamat-együttes módosulásainak számszerűsítésére metodológiailag az egyetlen lehetséges mód az, ha nagymennyiségű valóságos adaton alapuló szimulációs modelleket alkalmazunk, ám ennek is megvannak a korlátai. Az integrált modellek alkalmazása ilyen komplex rendszerekre jelenleg a vezető kutatások tárgya. Tudomásul kell venni, hogy ezen összetett modellek bizonytalansági elemzésének jelenleg rendelkezésre álló módszerei korlátozottak, s hogy a bizonytalansági szint igen magas lehet.

1.45. Továbbá, a felvetett kérdések nem csupán egyetlen szakterülethez kapcsolódnak, hanem tudományos és műszaki területek egész sorához, elsősorban a szeizmológiához, hidrológiához, hidrobiológiához, vízkémiához, hordalék mozgásokhoz, a folyómorfológiához, valamint a talajtudományokhoz, erdészethez, biológiához, ökológiához, a halászathoz, illetve a komplex környezeti hatáselemzéshez.

1.46. Két megjegyzést érdemes tennünk az ily módon adódó helyzettel kapcsolatban. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen jelentős projekttel kapcsolatban senki nem állíthat fel teljesen bizonyos hosszú távú tudományos illetve műszaki előrejelzést, tekintve az ezekhez az előrejelzésekhez szükséges szakterületek nagy számát, a probléma összetevői között fennálló kölcsönhatásokat, stb. Másfelől tény, hogy ezek a kérdések vita tárgyát alkotják a felek között, vagyis ezekkel foglalkozni kell ahhoz, hogy a Külön-megállapodás 2. Cikkében előterjesztett jogi kérdésekre válaszolni lehessen.

1.47. A jelen körülmények között úgy véljük, a Bíróságnak a következő kérdéseket kell feltennie:

(1) 1989-ben Magyarország ésszerűen vélte-e, hogy nagy valószínűséggel jelentős kockázattal és károkkal jár (a) a nagymarosi szektor működtetése, különösen csúcsra járatáskor, illetve (b) a Duna elzárása Dunakilitinél (a Dunakiliti-Hrušov tározó feltöltése érdekében).

(2) 1992-ben Magyarország ésszerűen vélte-e, hogy nagy valószínűséggel jelentős kockázattal és károkkal jár az Eredeti Terv megvalósítása.

1.48. E két kérdés feltételezi, hogy Magyarország a kérdéses időpontokban valóban a fent megjelölt módon vélekedett, amit viszont a Szlovák Kereset tagad. E kérdéssel a jelen ellenkereset 2. fejezete foglalkozik.

1.49. Annak érdekében, hogy segítségére legyen a Bíróságnak feladata elvégzésében, Magyarország megbízott egy megfelelő szakértelemmel rendelkező kutatócsoportot, hogy készítse el az Eredeti Terv, valamint a C Változat átfogó értékelését tudományos ér interdiszciplináris szempontból. E csoport közös jelentése, ”A Bős-Nagymaros Vízlépcsőrendszer és a C Változat Tudományos Értékelése“ címen a jelen ellenkereset 2. kötetét képezi (a továbbiakban: ”Tudományos Értékelés“). A 4. kötet a Tudományos Értékelés által felhasznált illetve hivatkozott tudományos és műszaki mellékleteket tartalmazza. Ezek a Magyar Keresethez csatolt tudományos jelentések kiegészítését képezik. Az 5. kötet pedig a Tudományos Értékeléshez kapcsolódó térképeket, ábrákat, grafikonokat illetve fényképeket tartalmazza.

(3) AZ EREDETI TERVVEL KAPCSOLATOS KOCKÁZATOK ÖSSZEFOGLALÁSA

1.50. A ellenkereset jelen szakasza az Eredeti Tervvel kapcsolatos kockázatokat foglalja össze a Tudományos Értékelés, illetve a különböző mellékletek alapján. A jelen szakaszban összefoglalt következtetések részletesebb tárgyalását, elemzését és alátámasztását a tisztelt Bíróság a nevezett forrásokban találja.

1.51. A jelen összefoglaló egyúttal a Szlovák Kereset állításainak kritikáját és kommentárját is képezi, amelynek következtetése szerint ”a Bős-Nagymaros projekt főbb környezeti hatásai a Duna-medencében már 1989-ben érezhetők voltak“. E hatásokat pedig a következőkben határozza meg: ”művelés alatt álló nyárfaerdők“, illetve ”több hektár természetes növényzet“ elvesztése. A Szlovák Kereset vélekedése szerint e veszteségeket ”összefüggéseiben kell vizsgálni“, hiszen ezeket a térségsúlyos problémái tették elkerülhetetlenné , amennyiben az árvizek, a hajózás, a mellékág-rendszereket jellemző vízhiány, illetve a folyómeder eróziója ennél sokkal súlyosabb veszteségeket okoztak. Ennek megfelelően, a jelen SZAKASZ célja kettős: (1) egyfelől rámutat arra, hogy a Projekt főbb hatásai 1989-ben még nem voltak érezhetők, s hogy a későbbi környezeti hatás minden valószínűség szerint nagyságrendekkel meghaladta volna az addigit, illetve (2) bizonyítja, hogy az állítólagos szlovák ”károkat“ a Szlovák Kereset lényegesen eltúlozza, s hogy ezek más módszerekkel is ”orvosolhatók“.

1.52. Egy további megjegyzést is előre kell bocsátani. A Szlovák Kereset egy rugalmas projekt-vezetés képét festi le előttünk, s azt sugallja, hogy az Eredeti Tervet már éppen módosítani készültek a természet védelme érdekében, amikor a Magyarország Nagymarosnál és Dunakilitinél felfüggesztette a munkálatokat, és a módosítás lehetősége egészen a kormánymeghatalmazottak utolsó tárgyalásáig fennállt.

1.53. Ez a kép félrevezető. Például,. a Szlovák Kereset azt állítja, hogy 1989-re már arra a ”következtetésre jutottak“, hogy tározóból a Dunába bocsátandó vízhozamot 50m³/s-ról 350 m³ /s-ra kell növelni. E ”következtetés“ minden bizonnyal belső használatra készült, minthogy Magyarország elé hivatalosan soha nem terjesztettek ilyen javaslatot. A Szlovák Kereset felsorol néhány egyéb módosítást, amelyeket 1989-ben már tervbe vettek - ugyanakkor a Magyarország számára rendelkezésre álló dokumentumokban e módosításoknak nincs nyomuk. Akárhogyan is, a Szlovák Keresetben felsorolt ”előre látható“ intézkedések nem szüntették volna meg a térséget érő környezeti hatásokat. Hasonlóan jelentős az a tény is, hogy műszaki változtatások és szerződésmódosítások több, mint 12 évnyi időszaka után még mindig voltak jelentős ”előre látható“ részváltoztatások.

(4) EMLÉKEZTETŐ A TÉRSÉG JELLEMZŐIRŐL

1.54. Amint azt a Magyar Kereset világossá teszi, a hatásterület Pozsony alól közvetlenül a Budapest fölötti területig terjed. A hatásterület az Eredeti Terv két fő vízlépcsőjének megfelelően két fő szektort foglal magába, : a felvízi szakaszon a Dunakiliti-Bős térséget, illetve a környező területet, különösen a Szigetközt; a felvízi szakaszon pedig Nagymarost és környezetét, beleértve Budapestet.

* * A Dunakiliti-Bős térség részét képezi az egyedülálló belföldi delta, vagyis a magyar Szigetköz, és a szlovák Csallóköz. E belföldi delta nemzetközi érdeklődésre tart számot és tradicionális értékkel bír. Mindkét területet rendkívül változatos növény- és állatvilág jellemez, amely egyedülálló módon alkalmazkodott környezetéhez. A Szigetköz hozzávetőlegesen 8.000 hektárnyi ártéri élőhelyből áll, legalább nyolcvan különböző növénypopulációval (társulással), és több ezer edényes növénnyel. Az állatvilág pedig még gazdagabb, több ezer fajból áll. Ugyancsak e területen található Közép Európa legnagyobb földalatti ivóvíz készlete.

* * A nagymarosi szektor parti szűrésű vize biztosítja Magyarország fővárosa, a több, mint két millió lakosú Budapest vízellátásának 64%-át. Egyúttal történelmileg és archeológiai szempontból is ez Magyarország leggazdagabb területe.

1.55. E két szektor tovább bontható három jól elkülöníthető területre, ezek: a Szigetköz, a Duna völgye, valamint a Dunakanyar. A károk és kockázatok elemzésekor e három területet külön kell kezelnünk.

(5) FOLYÓ MORFOLÓGIA ÉS FOLYAMI HIDRAULIKA

1.56. A Szlovák Kereset az Eredeti Terv igazolásánál nagyban támaszkodik az alábbi érvelésre:

”az árvízvédelmi illetve hajózási intézkedések vezettek a folyó vízszintjének csökkenéséhez Pozsony alatt, ami pedig maga után vonta a talajvíz szintjének csökkenését, károkat okozva ennek következtében mind a folyami ökoszisztémának, mind a Csallóköz illetve a Szigetköz területén folytatott erdőgazdálkodásnak és mezőgazdasági tevékenységnek.“

1.57. Ez az érvelés három előfeltevésen alapul:

(1) Az árvízvédelem és hajózhatóság javítása érdekében szükség volt intézkedésekre.

(2) Ezek az intézkedések szükségszerűen vezettek a talajvíz szintjének csökkenéséhez.

(3) Csak a Szerződés alkalmas az árvízvédelmi, hajózási, illetve a talajvízszint esésével kapcsolatos problémák megoldására, s ez utóbbi megoldása egyúttal a térség környezeti problémáinak összességét is megoldja.

1.58. Ezen előfeltevések közül a második bír központi jelentőséggel, tekintve hogy ez képezi a kapcsot a térség fennmaradásához és gazdagságához elengedhetetlennek bemutatott munkálatok - a hajózhatóság javítása és az árvízvédelem -, valamint az e munkálatok nyomán előálló, a talajvízszint csökkenéséből eredő környezeti problémák között. Amennyiben e kapcsolatot sikerül megcáfolni, az érvelés jelentős része magától összeomlik.

1.59. A jelen rész célja az, hogy rámutasson, (1) elsősorban nem a szükséges hajózási és árvízvédelmi intézkedések vezettek az 1977 előtti 10-15 éves időszakban a talajvíz szintjének eséséhez; (2) a folyómeder süllyedésére - amely érinti a hajózást és hozzájárul a talajvíz szint csökkenéséhez - az Eredeti Terv soha nem képezte és nem képezi az egyedül lehetséges megoldást,; és (3) az Eredeti Terv további súlyos folyammorfológiai problémákat okozott volna a térségben.

1.60. Az E szakasz rámutat, hogy 1977-ben már a projekttől függetlenül megvoltak a megfelelő árvízvédelmi mechanizmusok. Az F szakasz bizonyítja, hogy hamis az az előfeltevés, miszerint kizárólag a projekt nyújt megoldást a hajózási kérdésekre, és hogy a projekt által biztosított javulás a hajózhatóságban már eredetileg is korlátozott volt, ma pedig még inkább az.

(a) A Szlovák Kereset érvrendszere

1.61. A Szlovák kereset azzal érvel, hogy az 1977. évi Szerződést megelőzően a hajózhatóságot javító munkálatok, mindenekelőtt a kotrás, valamint a felvízi osztrák tározók miatt bekövetkezett hordaléktranszport-csökkenés a folyómeder szintjének fokozatos csökkenését idézte elő. Valójában azonban a hordalék-transzport csökkenésének mértéke a hatvanas évek közepét megelőzően nem volt különösebben jelentős, továbbá a hatvanas években elvégzett hajózási célú kotrások közel sem öltöttek olyan méreteket, mint ahogy azt a Szlovák Kereset bemutatja. Amennyiben csupán ezek a tényezők befolyásolták volna a folyó morfológiáját, nem ment volna végbe a mederszint olyan mértékű süllyedése, mint ami a hatvanas évek végén lezajlott, illetve azóta is folyamatosan tart.

1.62. Ami a hordalék transzportot illeti, mérnöki szempontból egyensúly kell legyen egy adott folyamszelvénybe belépő, illetve azt az alvízi végen elhagyó hordalék között ahhoz, hogy a meder és a víz szintje állandó maradhasson. A Szlovák Kereset azt sugallja, hogy a felvízi osztrák tározók miatt csökkenő hordalékmennyiség jelentős szerepet játszott a Duna medrének süllyedésében. Való igaz, hogy a felvízi vízlépcsők, mivel visszatartják a hordalékot, gyakran okozzák az alvízi mederszintek csökkenését. Mindazonáltal a Duna szlovák-magyar szakaszain nem ez volt a helyzet. Az első osztrák vízlépcső (Jochtenstein) 1955-ben készült el, a második (Ybbs-Persenbeug) pedig 1958-ban épült. Ugyanakkor a pozsonyi vízmérce adataiból adódó hozamgörbe 1967 előtt nem jelez lényeges változást. Az Ybbs-Persenbeug vízlépcső tízéves működése nem volt jelentős hatással a folyó morfológiájára a szlovák-magyar szakaszokon. Továbbá, a felvízi vízlépcsők kisebb hatásai, még a hajózási célú kotrásokkal együtt sem okozhatták a folyómeder később észlelt nagymérvű süllyedését.

1.63. Ami a hajózási célú kotrást illeti, a Szlovák Kereset kijelenti, hogy ”a megfelelő hajózási csatornát biztosító éves maximális kotrási kvóta 4 millió köbméter volt, ami körülbelül tízszerese az éves hordalék lerakódásnak a térségben.“ Ez az állítás túlzó. A Rajka és Gönyű közötti szelvényre vonatkozó adatok szerint 1963 és 1979 között a hajózás biztosítása céljából évente csupán 0,4 millió köbméter kikotort hordalékot távolítottak el , vagyis még mindig kevesebbet, mint az ugyanezen idő alatt a felvíz felől érkező hordalék mennyisége.

1.64. A folyamszabályozási munkálatok valóban okozhatják a mederszint csökkenését, ahogyan ez a Rajna esetében történt. Ugyanakkor a Dunán végzett korai szabályozási munkálatok nem okozták a csatorna romlását: az erózió helyett tovább folytatódott a hordalék felhalmozódása. A Pozsony-Gönyű térséget még a hatvanas évek elején is a lerakódás jellemezte, annak ellenére, hogy a hajózási célú kotrások már zajlottak. Mi több, az 1800 - 1841 folyamkilométerek között a lerakódás mértéke éves szinten 2,4 - 2,7 cm volt. Ezt erősíti meg a csaknem változatlan vízszint egészen a hatvanas évek közepéig, ami azt jelzi, hogy nem, vagy csak csekély mértékben süllyedt a folyómeder. Továbbá abban az időben a mellékágrendszer és az aktív ártér a vízi élőhelyek számára létfontosságú vízszintingadozások réven még kapcsolatban állt egymással.

1.65. Valójában egyetlen tényező esik egybe a vízszint 1967-es évet követően Pozsonynál bekövetkezett csökkenésével : egy olyan tevékenység, melyet a Szlovák Kereset figyelmen kívül hagy. A hatvanas évek közepétől-végétől kiterjedt ipari kotrást végezték a Duna magyar és szlovák szakaszain. A szigetközi szakaszon végzett ipari kotrás során kitermelt kavics mennyisége túllépte az évi 700.000 köbmétert, sőt voltak olyan évek is, amikor ez az érték 1 millió köbméternél is magasabb volt. Még nagyobb mértékű ipari kotrást végeztek Gönyű alatt, a Komárom-Ipoly torkolatnál pedig a kikotort mennyiség meghaladta az évi 1,4 millió köbmétert. A kavicskitermelés megosztása a két ország között nem volt egyenlő valamennyi szelvényben: míg a Gönyű és Komárom közötti szakaszt csaknem kizárólag Szlovákia aknázta ki, addig az alsóbb közös Duna szelvényben mindkét ország intenzív kitermelést végzett.

1.66. Más szóval, a kitermelt kavics mennyisége az ipari kotrások miatt lépte túl a felvízi szakaszról érkező hordalék várható mennyiségét.

1.67. Ez a kiterjedt, a folyó fenntartásához szükséges mértéket messze meghaladó az elsődleges oka a folyómeder süllyedésének, amint azt a Tudományos Értékelés bizonyítja. Elegendő itt röviden felhívnunk a figyelmet néhány körülményre. Az 1966-os vízszint-értékek arról tanúskodnak, hogy a folyómeder meglehetősen stabil maradt egészen a hatvanas évek közepéig. 1966 és 1970 között mértek először jelentős esést Pozsony és Rajka között, különösen a Dunaremete alatti szakaszon. Az 1970-t követő időszakban is drámai változások mentek végbe a vízszint tekintetében. Ha megvizsgáljuk az 5. Táblát, és figyelembe vesszük a Duna természetes feltöltődési tendenciáit, a folyó morfológiai viselkedése világos összefüggést mutat a kotrás és a vízszint csökkenése között. Például, az 1850 és 1840 folyamkilométerek közötti szakaszon a folyómeder süllyedése megfelel az ott elvégzett kotrás mennyiségének. Hasonlóan - és ez a legfontosabb - az 1835-1836 folyam-kilométeri szakaszon a kotrás elmaradása helyi feltöltődéshez vezetett, ami világosan jelzi, hogy a folyó a szigetközi szakaszon kotrás nélkül feltöltené a medrét, még a felvízi tározók működése ellenére is. Bár a kotrás volumenére vonatkozó adatok hiánya miatt semmit sem állíthatunk bizonyossággal a szlovák Duna szakasz tekintetében, tény az, hogy a vízszint 1967 után bekövetkezett hirtelen esése Pozsonynál időben egybeesik az ipari kotrás megkezdésével.

1.68. Nem igaz, hogy a Duna medrének süllyedését, illetve az ebből adódó rossz hajózási viszonyokat ”a csehszlovák és magyar hatóságok csak a Bős-Nagymaros projekt megvalósításának reményében tolerálták“: a valóságban ez a várakozás akár e tendenciák oka is lehetett. Ironikus, hogy a Szlovák Kereset kijelenti, ”a Bős-Nagymaros projekt egyik célja ... hogy megállítsa a Duna mellékágainak kiszáradását“. Könnyen lehet, hogy ha nem kerül sor az Eredeti Terv megtervezésére, a folyómeder ma tapasztalható eróziója és süllyedése - valamint az ebből következő környezeti hatások - elkerülhetők lettek volna. Amint a 3. tábla mutatja, a Felső Rajnai vízlépcsők építésével kapcsolatban például jelentős felfogásbeli változásra került sor, ahol is a hordalék mesterséges bevitele megfelelő megoldásnak bizonyult a folyómeder süllyedésének meggátlására. A Duna ausztriai szakaszán előzetes terepvizsgálatokat végeznek annak érdekében, hogy stabilizálják a folyót az utolsó vízlépcső alatt. Ennek az eljárásnak a kivitelezhetőségét általános modellvizsgálatok bizonyították.

(b) A folyammorfológiai hatás

1.69. A Szlovák Kereset állítása szerint ”a Bős-Nagymaros rendszer eredményeképpen ez [a folyómeder eróziója] kiküszöbölhető“. Ellenkezőleg: a főcsatorna medrének romlása minden bizonnyal tovább folytatódna , mivel a Dunakiliti tározó a hordaléknak csaknem teljes egészét visszatartaná. A felvíz felől érkező hordalék híján a a meder degradációjával még akkor is számolni kell, ha csupán néhány árvízre kerül sor évente. 50 éves üzemelés után egyes szelvényekben akár 3 méternyi erózió, ebből következően pedig a tervezett 50 m/s³ vízhozam további csökkenése lett volna várható.

1.70. Az 1. Táblázat az Eredeti Terv megvalósításának várható fő hidrológiai és morfológiai kihatásait mutatja a Duna főágára a Szigetköz területén. A 2. Táblázaton a Nagymaros térségben várható hatásokat láthatjuk. A legfontosabb hatások közül néhányat itt összefoglalunk; további részletek olvashatók a Tudományos értékelés 2. fejezetében és a vonatkozó mellékletekben.

1.71. A Dunakiliti-Hrusov tározó esetében arra számítottak, hogy a hordaléknak csaknem 90% rakódik le a felvízi részen, ami folyamatos kotrást tesz szükségessé. A fennmaradó hozam csaknem 77%-a rakódott volna le a tározóban, melynek élettartama várhatóan 60 év lett volna.

1.72. A Duna szigetközi főcsatornájába jutó vízhozam az év 350 napján az átlagos 2.000 m³/s helyett a tározóból csupán 50-200 m³/s lett volna, az utóbbi érték is csak a vegetációs időszakban. A vízszint, amely a nagymérvű ipari kotrások miatt 1967-68 óta süllyed, egyes területeken 2,5-3 méterrel esett volna; ingadozására csak akkor kerülhetett volna sor, amikor a tározó beérkező vízhozama túllépi a 4.000 m³/s-t, vagyis évente átlagosan 12 napon keresztül.

1. Táblázat: Az Eredeti Terv hidromorfológiai hatásai a Duna csatornára

A DUNA CSATORNA A SZIGETKÖZ TÉRSÉGÉBEN
	rövid táv (5-10 év)	középtáv (10 - 20 év)	hosszú táv (20-50 év)
Vízhozam	• 50/200 m3/s vízhozam a tározóból a Duna csatornába, ennél magasabb érték csak 4.000 m3/s vízhozam-értéknél (kb. 12 nap évente) • napi folyásirány-változás az üzemcsatorna és a Dunameder összefolyása fölötti néhány kilométeren csúcsra járatáskor.
Vízszint	• hirtelen több méteres vízszint-esés	• folyamatos vízszintcsökkenés a meder eróziója miatt
Folyási sebesség	• folyási sebesség csökkenése 1,2 - 2,0 m/s-ról 1,0 m/s alá 50 m3/s-nál. csökkent folyási sebesség az üzemvízcsatorna visszaduzzasztott szakaszán a Dunamederrel való összefolyása fölött.		• a folyási sebesség kisebb változásai a meder morfológiájának módosulása szerint.
Vízhozam és vízszint ingadozás	• évi kb. 350 napon át a vízhozam és vízszint ingadozás teljes kizárása, kivéve duzzasztás víz által érintett szakaszt, ahol napi 4 méteres ingadozások mennének végbe • árvízi vízhozam esetén a vízhozam és folyási sebesség hirtelen emelkedése és esése
Folyómeder stabilitása	• 50-200 m3/s vízhozam mellett a Duna csatornában idővel kialakulna a megfelelő kisvízi meder • az első évek áradásai nyomán létrejönnének az első folyómeder-torzulások	• amiatt, hogy az összes hordalék kiülepedik a Dunakiliti-Hrusov tározóban, 20 év üzemelés utánra jelentős eróziót jeleztek előre, a meder 1,5 méterig terjedő süllyedésével együtt	• 50 év üzemelés utánra egyes szakaszokon 3-as eróziót jeleztek előre, ami a jellemző vízszint súlyos esését okozná 50-200 m3/s vízhozam mellett
Meder struktúrák	• a kisvízi meder fokozatos kialakulása, a kisebb folyási sebességű szakaszok eliszaposodása • a növényzet elterjedése a kisvízi medren kívüli csatornában	• az alacsony folyású mederstruktúrák teljes megsemmisülése az árvízi vízhozamok esetén, illetve karbantartásuk az eliszaposodott ágak részleges eróziója révén • fás növényzet megjelenése a csatorna magasabb szintjein, ami feltehetően csökkentené a vízhozam keresztmetszetet (további meder-erózióval fenyegetve), amennyiben a meder rendszeres karbantartása során nem kerül eltávolításra .
Parti struktúrák (átmeneti zónák)	• a több méteres vízszint esést követően a régi csatorna partjai instabillá válnak és helyenként részlegesen beomlanak	• kisvízi meder kialakulása nyomán egy új átmeneti parti zóna jön létre, amit az áradások ismételten megsemmisítenek, így a parti élőhelyek az átlagos, illetve áradáskori vízhozam természetellenesen nagy különbségétől instabillá válnak

2. Táblázat: Az Eredeti Terv hidromorfológiai hatásai a nagymarosi tározóra

NAGYMAROSI VÍZTÁROZÓ
	rövid táv (5-10 év)	középtáv (10 - 20 év)		hosszú táv (20-50 év)
Vízhozam	• napi ingadozás 1.000 m3/s-ról több, mint 5.000 m3/s-ra nő a csúcsra járatás függvényében • a 900/700 mód esetében Gabčíkovonál 18,5 órán keresztül nem lenne semmilyen vízáteresztés
Vízszint	2300m3/sec-os vízhozamnál a duzzasztás előtti állapottal összehasonlítva (csúcsrajáratás nélkül) +6 m Nagymarosnál, ±0 Véneknél, -2 m Palkovičovonál
	• Vmin/Vmax folyási sebességek csúcsra járatáskor (2000/700-as üzemmód): 0,00/0,95 m/s a bősi alvíznél (1819,45 fkm) 0,2/1,94 m/s Palkovičovonál (1811,05 fkm) 0,28/1,59 m/s a Mosoni Duna torkolatánál (1793,3 fkm) 0,32/1,19 m/s Komáromnál (1768,3 fkm) (Karadi és Nagy, 1993)
Vízhozam és vízszint ingadozás	• kb. 4000 m3/s napi vízhozam ingadozás • napi vízszint ingadozás csúcsra járatáskor (2000/700-as üzemmód): 4,64 m a bősi alvíznél (1819,45 fkm) 4,38 m Palkovičovonál (1811,05 fkm) 2,65 m a Mosoni Duna torkolatánál (1793,3 fkm) 1,06 m Komáromnál (1768,3 fkm) (Karadi és Nagy, 1993)
Folyómeder stabilitása	• a csúcsra járatás miatt bekövetkező meglehetősen magas folyási sebesség ingadozások az egész szakaszon eróziót okoznának kivéve a Nagymaros fölötti utolsó 20 kilométert (Bognár és Rákóczi, 1988)		• Bognár és Rákóczi (1988) szerint a folyómeder idővel bekövetkező ”páncélosodására“ lehet számítani a kisebb szemcsék szelektív transzportja miatt, amelynek nyomán egy durvább kavics védőréteg alakulna ki a folyómederben, így az erózió megszűnésével számoltak a 0,1 - 0,2 m mélység elérése után.
Meder struktúrák	• a Gönyű (1791 fkm) és Nagymaros közötti valamennyi sziget elveszne a vízszint emelkedése miatt • az összes többi vízi élőhely megváltozna áramlás, lerakódás és erózió tekintetében • a csatorna kotrása máris számos folyómeder struktúrát megsemmisített		• a part stabilitását nagymértékben veszélyeztetné a vízszint erőteljes emelkedése-csökkenése, ami áteresztő rétegekkel ellátott védőtöltéseket tenne szükségessé • idővel új folyómeder struktúrák alakulnának ki, melyek megfelelnek a csúcsra járatás követeztében létrejövő hidrológiai rezsimnek; mindazonáltal az így uralkodóvá vált körülmények valamennyi vízi élőhely számára előnytelenek lennének; a kisvíz és a tetőzések közötti nagymérvű napi ingadozás - ami természetes körülmények között t évente csak 5 napon következne be - valamennyi folyami élőhelyet instabillá tenné, és a csúcsra járatás egyik legfőbb káros következményének tekintendő.
Parti struktúrák (átmeneti zónák)	• a számos nagyobb sziget állandó elárasztása révén értékes átmeneti zónák vesznének el; Gönyű és Nagymaros között valamennyi parti struktúra is elárasztásra kerülne		• a napi 4,8 m vízszint-ingadozás Palkovičovonál (1811 fkm), illetve 1,06 m Komáromnál (1768 fkm), több méter széles lepusztult földsávot eredményezne (az 1:3 lejtőknél akár 3 - 12 m); ebben a zónában semmiféle növényzet nem lenne életképes • a nagy folyók esetében rendkívül értékes parti élőhelyek megszűnnének

 

1.73. Várható volt, hogy a folyómeder süllyedése a nagymérvű csatorna kotrások miatt folytatódna, mivel a Dunakiliti vízlépcső visszatartja a hordalék csaknem egészét. A csúcsra járatás okozta napi nagymértékű vízszintingadozás kihatott volna a Duna csatorna Palkovičovo feletti részére, szemben a Dunakiliti alatti folyamatosan alacsony vízhozammal. Ennek jelentős hatása lett volna a folyami és parti élőhelyekre.

1.74. A Szigetközi ártér tekintetében a következmények valószínűleg katasztrofálisak lettek volna, olyan száraz élőhelyeket teremtve, mint a felső Rajna nagy ártéri részein Breisach mellett. Nem lehetett volna elkerülni a ”Rajna mellékág-rendszere eltűnésének megismétlését“, ahogyan Szlovákia állítja.

1.75. A nagymarosi tározónál a csúcsra járatás következtében előálló napi több méteres vízszint ingadozás a folyópart lepusztulását és értékes élőhelyek megsemmisülését eredményezte volna, a kedvezőtlen életfeltételeket teremtve a tározó vízi faunája számára.

(6) A FELSZÍNI VIZEK ÉS A TALAJVÍZ

1.76. A Szigetköz és a Csallóköz ártéri rendszereinek kialakulása a folyammeder feltöltődésének következménye Pozsony alatt. Ezek egy mély, alluviális kúpon helyezkednek el, amely Közép Európa legnagyobb kitűnő minőségű földalatti víztározóját alkotja. A Duna áradásai rendszeresen átmosták az összetett mellékág-rendszert, ám a kisalföldi talajvíz utánpótlását és szintjét elsősorban a Duna főcsatornája határozta meg.

1.77. Lejjebb az ártéri talajvíz rétegek sokkal kisebb kiterjedésűek, mindazonáltal nagymértékben hozzájárulnak a parti szűrésű vízellátáshoz, beleértve Budapest vízellátását. Továbbá, fennáll bizonyos mértékű korlátozott kapcsolat a dunántúli hegységek karsztvizeivel.

1.78. Az Eredeti Terv hatásainak teljes leírása megtalálható a Tudományos Értékelésben. A hatások összetettek, kölcsönös összefüggésben állnak egymással és így csak nehezen számszerűsíthetők: minden erre irányuló kísérletnek nagyfokú bizonytalansággal kell számolnia. A Duna folyási viszonyainak változásai közvetlen kihatással vannak a talajvízre, ugyanakkor befolyásolják a felszíni vízminőséget és a folyami hordalék lerakódását illetve mozgását. A hordalék eloszlása és mélysége viszont kihat a felszíni és talajvizek kapcsolatára, a felszíni víz és a hordalék kémiai változásai pedig fontos következményekkel járhatnak a talajvíz minőségére nézve.

1.79. 1989-ben nyilvánvaló volt, hogy ezen kölcsönhatások meghatározásához szükség van egy integrált modellezési programra, ami a környezeti hatásvizsgálat elengedhetetlen előfeltételét képezi. Ennek ellenére a Szlovák Kereset a vízügyi kérdések tárgyalásakor folyamatosan arra hivatkozik, hogy kielégítő vizsgálatokat folytattak. Ahol lehetséges, támaszkodik a Bechtel jelentésre, azt bizonyítandó, hogy károk nem fenyegettek, illetve enyhíthetők lettek volna. Ugyanakkor maga a Bechtel jelentés a Szlovák Keresetben bemutatotthoz képest sokkal óvatosabban fogalmazta meg értékelését volt következtetéseiben, és a projekt, illetve annak üzemmódjainak számos fontos szempontját megkérdőjelezte, amint az alábbi idézetek is mutatják:

”A vízminőség és a vízszint-ingadozás a bősi vízlépcső alvízi szakaszán ... olyan potenciális problémákat jelentenek, amelyek hatásainak számszerűsítéséhez további vizsgálatokat látunk szükségesnek.“

”A Szigetköz kritikus területein részletes vizsgálatokat kellene folytatni... Egy adott terület hidrogeológiai jellemzői minden bizonnyal eltérnek az analóg modellvizsgálatokban hozzárendelt homogén, izotóp feltételektől.“

”Vizsgálatokat kell végezni és megfigyelő kutakat kell létesíteni mindazon területeken, ahol a szivárgás lehetséges, és ahol a korábbi vizsgálatok nem bizonyultak elégségesnek.“

”Modellezésre van szükség az oldott oxigén csökkenése lehetőségének felmérésére a két tározóban...“

”[A talajvízzel kapcsolatban] további 10-15 helyszínt kellene kiválasztani a hosszú távú mérésekhez...“

”Két éven át egyhónapos gyakorisággal kellene folytatni a talajvíz mintavételeket és minőségelemzést, hogy meghatározzuk a kiinduló feltételeket. Ugyancsak szüksége van vertikális mintavételre néhány mély kútból.“

”Valamennyi biológiai megfigyelő állomáson talajvízszint-adatokat kellene gyűjteni a az élőhelyek változásainak nyomon követéséhez. Az érzékeny vízimadár élőhelyeken áramlásméréseket kellene folytatni és adatokat gyűjteni a vízminőségről.“

1.80. Az átfogó tanulmány hiányát a szlovák és a nemzetközi szakértők éppúgy felismerték, mint Magyarország. Ez volt a legfontosabb motiváció az 1990-es csehszlovák PHARE pályázat mögött is egy ”megfelelő hatáselemzés megkívánta alapos és összetett tanulmány“ elkészítéséhez. Ennek bevallott célja az volt, hogy ”értékelje és igazolja a korábbi tevékenységek, valamint az új, vízenergia felhasználására irányuló fejlesztés hatásait“. A tanulmány eredményei 1995-ben várhatók. E projekttel kapcsolatban az EK Szakértői csoport egyik tagja a következőket írta:

”A felszíni és felszín alatti vizek fizikai, kémiai és biológiai változásai között fennálló összetett összefüggések megértése és elemzése multidiszciplináris szakértelmet és fejlett matematikai modellek alkalmazását kívánja meg.“

Az ő következtetése szerint az integrált modell nyújtotta információ

”alkotja az ártéri növény- és állatvilág későbbi elemzéséhez szükséges alapot.“

1.81. Bár mindkét fél jelentős előrehaladást tett, integrált környezeti értékelésre mind a mai napig nem került sor.

(a) Felszíni vizek hidrológiája

1.82. A Duna vízhozamát a folyó alpi vízgyűjtő területe által meghatározott évszakos változások jellemzik, kora nyáron magasabb vízhozammal (az áradások átlagos szintje 5.300 m³/s), télen pedig egy alacsonyabb vízhozamú periódussal (átlagosan 848 m³/s). Az 1. ábrán a Pozsonyi vízmérce hosszú távú hidrológiai grafikonja látható.

1. ábra: Átlagos havi vízhozam Pozsonynál 1981 - 1990 között

1.83. Az Eredeti Terv tervei az alábbi jellegzetes pozsonyi és nagymarosi vízhozam értékeken alapultak:

 

	Pozsony	Nagymaros
Időszak	1901-1950	1901-1950
Átlagos vízhozam	2,025 m3/s	2.241 m3/s
Legalacsonyabb vízhozam (év)	570 m3/s (1948)	590 m3/s (1947)
Legmagasabb vízhozam (év)	10.400 m3/s (1954)	8.180 m3/s (1965)
20 éves árvíz	8.750 m3/s	7.650 m3/s
100 éves árvíz	10.600 m3/s	8.700 m3/s
1.000 éves árvíz	13.000 m3/s	10.000 m3/s
10.000 éves árvíz	15.000 m3/s	11.000 m3/s

Az Eredeti Terv értelmében a tározóból a Duna medrébe 50 m³/sec-os vízhozamot juttattak volna (az 1. ábrán látható hagyományos értékek helyett), amit a vegetációs időszakban pontosan meg nem határozott módon 200 m³/sec-ig emeltek volna. A 4.000 m³/s-t meghaladó vízhozamokat Dunakilitinél visszajuttatták volna a Duna medrébe.

1.84. A Szlovák Kereset az sugallja, hogy a Duna mellékágaiban a vízhozam növekedne. Ez a megállapítás nem egészen helytálló, és figyelmen kívül hagyja az áradások illetve azok gyakoriságának fontos hatásait a szigetközi árterek működésére.

1.85. Mielőtt a hatvanas években megindult volna a folyómeder süllyedése, a mellékágak közül sok még nyitva volt. A mellékágak vízhozama a Szigetköz, illetve a Csallóköz területén, így pl. a bősi szelvényben (1833-1816 fkm) az 1.005 m³/s-os teljes vízhozamnak 20%-át tette ki. 1958 m³/s-os vízhozam mellett, amelynél a vízhozam mennyisége évente 168 napon át nagyobb volt, a mellékágak maximum 500 m³/s-ot vezettek le.

1.86. A folyómeder süllyedésével, illetve a mellékágak bejáratainak a hajózás érdekében történt elzárásával a mellékágrendszer befolyási küszöbe 2.500 m³/s-ra nőtt, ami tipikusan az év 75-100 napján adott. A 3 Táblázat a Duna és mellékágai vízhozamát mutatja 1980-ban. Ebből kiderül, hogy valamennyi mellékág évente legalább egyszer feltöltődött, s hogy sok mellékág az év jelentős részében jó vízellátással rendelkezett.

3. Táblázat: A Duna vízjárása 1980-ban

Jellemző vízjárás	Vízhozam értékek 1980-ban (m3/s)	Vízszintek Dunaremeténél (m)	Folyási sebesség a főcsatornában Dunaremeténél (m/s)	Átlagos tartam (nap/év)	Gyakoriság (esemény/év)
A folyam nagyrészt a fő csatornában marad	< 1.000	2,3	® 1,4	12 nap	Évente többször
A folyam a fő mederben és az állandó ágakban	1.000 - 1.800	3,7	1,4 -1,8	142 nap	Évente többször
A folyam néhány mellékágban	1.800 - 2.500	3,7 -4,5	1,8 - 2,0	122 nap	Évente többször
a folyam több mellékágban	2.500 - 3.500	4,5 - 5,2	2,0 -2,2	68 nap	Évente többször
A Folyam csaknem valamennyi mellékágban	3.500 - 4.000	5,2 - 5,6	2,2 - 2,3	17 nap	Évente többször
Ártér teljes elöntése	> 4.500	5,6	2,3	3 nap	Évente egyszer
Ártér mély elöntése	6.000	6,2	2,4	1 nap	3-4 évente egyszer

 

1.87. Amennyiben sor került volna az Eredeti Terv megvalósítására, normális üzemeltetési feltételek mellett a magyar mellékág-rendszer átlagos vízhozama 15-25 m³/s között mozgott volna. Ezeket az értékeket csak abban az esetben lehetne túllépni, ha a tározó összesen 6.500 - 7.500 m³/s vizet továbbítana az üzemvízcsatornába és a Duna mederbe, s akkor is csak néhány mellékág esetében. Normális esetben ez minden 5 - 10 évben egyszer fordul elő. Valamennyi mellékág elárasztására legfeljebb 10 - 25 évente került volna sor 7.500 - 8.000 m³/s-os vízhozam esetén.

4. Táblázat: Az Eredeti Terv hidrológiai kihatása a szigetközi ártérre

SZIGETKÖZI ÁRTÉR
	rövid táv (5-10 év)	középtáv (10 - 20 év)	hosszú táv (20-50 év)
Vízhozam	• a mellékág-rendszerek folyamatos ellátása: 15/25 m3/s a magyar oldalon • vízfolyás a Dunából egyes mellékágakban 5-10 évenként • vízfolyás csaknem valamennyi mellékágban 15-20 évenként az ártér teljes elárasztásával
Talajvíz tábla	• a Duna melletti területeken a talajvíz tábla a jellemző 50 m3/s folyamszintre esne • a talajvíz elégtelen utánpótlása a mellékág-rendszerből • a talajvíz tábla fokozatos süllyedése a Duna felé	• számítani lehet a legtöbb mellékág elzáródására mivel a rendszeres vízhozam nem akadályozná meg a finom szemcsés lerakodást nagy területeken • hatékony átmosásra csak 10-20 évente kerülne sor az árvízi vízhozamok nyomán	• a Duna medrének fokozatos eróziója a talajvíz tábla további esését eredményezné
A talajvíz tábla ingadozása	• évi kb. 350 napon keresztül semmilyen talajvíz tábla ingadozás • az árvízi vízhozamok tartama a mellékágakban túlságosan rövid lenne ahhoz, hogy jelentős ingadozást okozzon a talajvíz táblában
Ártér morfológia	• 1967-68 előtt a mellékágak elárasztása erózióval, lerakódással és laterális mozgással évente többször végbement, ez azonban a Projekt megvalósítása után csak a ritka áradások esetén következne be • a beérkező lebegő hordalék legalább két harmada lerakódna a Dunakiliti-Hrusov tározóban, ezzel jelentősen csökkentve az ártérbe bejutó hordalék mennyiségét
Ártéri élőhelyek)	• néhány éven belül csaknem valamennyi vizesföld kiszáradna az ártérben, kivéve a folyamatos vízhozammal rendelkező mellékágak mentén elhelyezkedő vékony parti szakaszokat; a vízhozam és érkező hordalék dinamikájának hiánya miatt valamennyi élőhely evolúciója stagnálna.

 

1.88. Az Eredeti Terv tehát az ingadozó vízellátást folyamatosan csekély vízellátással helyettesítette volna. Az árterület elárasztásának, illetve a vízszint ingadozásoknak a hiánya általában véve súlyos ökológiai következményekkel járt volna. Ezeket másutt írjuk le.

1.89. Az egyéb hatások között szerepelnek még azok, amelyeket a nagymarosi tározó okozott volna, így csaknem 6 méteres vízszint-emelkedés Nagymarosnál, Szapnál pedig jellemzően 4,4 méteres vízszint-ingadozás. Ennek mélyreható környezeti hatását a Tudományos Értékelés tárgyalja. A vízminőséget befolyásoló hatásokat az alábbiakban tárgyaljuk.

(b) Felszíni vízminőség

1.90. A Szlovák Kereset azzal érvel, hogy 1989 áprilisára már elfogadott volt az a nézet, miszerint ”a Bős-Nagymaros rendszer alapkövetelménye kell legyen, hogy az ne vonja maga után a Duna vízminőségének semmiféle romlását.“ Amint a Tudományos Értékelésből látható, a valóságban ez nem így volt.

1.91. A Szlovák Kereset álláspontja szerint a Nagymaros feletti tározó kialakítása jótékony hatást gyakorolna, tekintve hogy a vízfolyás lelassításával fokozott hordalék-lerakódáshoz, és így a tározó vizének tisztulásához vezetne. A vízfelület növekedése a tározóban növeli az oxigén abszorpciót, ezáltal pedig a víz oldott oxigén tartalmát. Végül pedig, a hosszabb retenciós idő lehetővé teszi a folyó szerves hordalékanyagának lebontását.

1.92. Valójában azonban egyaránt beszélhetünk pozitív és negatív hatásokról. A problémák összetettek és részletes értékelést kívánnának meg. Ugyanakkor a szimulációs modellek a negatív hatások túlsúlyát jelzik.

1.93. A Szlovák Kereset továbbá azzal is érvel, hogy a Duna vízminőségét elsődlegesen veszélyeztető tényező nem az Eredeti Terv, hanem az ember okozta szennyezés.

1.94. Meg kell jegyezni, hogy 1960 óta a vízminőség alakulásának trendje drámai növekedést mutat a nitrogén és foszfor tápanyagok tekintetében, amelyek mennyisége így már nem korlátozza az eutrofizációt. A C Változat megvalósítását megelőzően nagyságrendekkel növekedett az alga biomassza mennyisége, és ez együtt járt a phytoplankton közösségek megváltozásával, amennyiben a nyári hónapokat a zöld, illetve kék-zöld algák, valamint az ostoros növények dominanciája jellemzi. Megfigyelhető volt vízminőség fokozott szezonális változékonysága, illetve az oldott oxigén mennyisége napi ingadozásának növekedése a vegetációs időszakban, ami túltelítettséghez vezet. Így tehát az egyik legfontosabb aggály az Eredeti Tervnek az eutrofizációra gyakorolt hatása.

1.95. Nemrégiben végzett szimulációs vizsgálatok a Dunakiliti tározó miatt az alga biomassza közel megkétszereződését mutatják. A Bechtel által javasolt megoldások e hatások csökkentésére továbbra is részletes vizsgálatra szorulnak, és egyébként is nagymértékben eltérnek az Eredeti Terv elgondolásaitól. Tény azonban, hogy alig néhány hónappal a Duna Dunakilitinél történő elzárására kitűzött határidő előtt e két javaslat még nem alkotta a projekt részét. Ami az ember okozta szennyezést illeti, a megnövekedett alga biomassza mennyiség hatása a biokémiai oxigénigényre (ami a vízminőség egyik legfontosabb jelzője a vízi életformák tekintetében) valójában meghaladhatja a szennyvizek hatását. Az eutrofizációs problémákra aligha képzelhető el megoldás a Duna tápanyag-bevitelének regionális korlátozása nélkül.

1.96. Egy másik problémakör a csúcsra járatásnak a mellékágrendszerre gyakorolt hatásával kapcsolatos. Például, a folyásirány megváltozása a Mosoni Dunában minden bizonnyal elfogadhatatlan vízminőséghez vezet, akár szennyvízbevezetés, akár csapadék okozta áradások esetén.

1.97. A Szlovák Kereset elismeri, hogy az egyik lehetséges problémakör a nehézfémek várható kiülepedése a tározóban. Ugyanakkor megelégszik azzal, hogy megállapítja, a probléma megoldása az ipari nehézfém-szennyezés megszüntetésével elérhető. Egy másik lehetőség a nehézfém-tartalmú hordalék 3-5 évenkénti rendszeres kikotrása.

1.98. A kotrás ugyanakkor egy sor más problémát von maga után, nem utolsósorban a lerakódásét. 1990-ben, azaz egy évvel azután, hogy Magyarország e kockázat alapos vizsgálatára szólította fel az érdekelteket, Csehszlovákia maga is arra a következtetésre jutott, hogy valóban súlyos kockázatokról van szó, s szorgalmazta egy részletesebb modellezési program megvalósítását e kockázatok kezelési módjainak meghatározása, kijelentve, hogy

”A nehézfém- és szervesanyag-tartalmú hordalék lerakódása a tározóban elkerülendő. Az ilyen szennyezők beszivárgása a talajvíz rétegbe komoly és visszafordíthatatlan romlást idézhetne elő a talajvíz minőségében.“

1.99. Nyilvánvaló, hogy a környezeti hatások korai vizsgálatainál az Eredeti Tervnek a vízminőségre gyakorolt hatásaival kapcsolatban elvégzett vizsgálatok elégtelen voltak, s még ma is van mit felderíteni. Annyi azonban világos, hogy az Eredeti Terv fokozná az eutrofizáció máris fennálló problémáját, illetve súlyosbítaná a szennyvizek okozta problémákat, továbbá hogy hosszú távon a mikroszennyezők felhalmozódása a hordalékban újabb kockázatot jelentene. Mindemellett azt is érdemes megjegyezni, hogy a szennyvíztisztítás nem szükségképpen nyújt megoldást az előre jelzett vízminőségi problémákra.

(c) Talajvíz

1.100 A Szlovák Kereset kijelenti, hogy a Duna vízszintjének az elmúlt 30 év során végbement csökkenése miatt ”a talajvíz-réteg, illetve a kutak vízutánpótlása folyamatosan romlott“. A Bechtel jelentést idézve arra a következtetésre jut, hogy a talajvíztábla szintjét a terület utánpótlását biztosító szivárgó csatornákkal lehetne megőrizni. Megállapítja továbbá, ismét a Bechtel jelentésre hivatkozva, hogy a talajvízréteg vízutánpótlásának nettó változása az érintett területen minimális lenne.

1.101. Való igaz, hogy a meder süllyedése miatt a Szigetköz egyes részein a talajvízszint kb. 1 méterrel csökkent. A talajvíz szimulációs vizsgálatok azonban azt mutatják, hogy az Eredeti Terv hatására a talajvízszint ennek háromszorosával esne egyes területeken (6a Tábla). Az alábbiakban összefoglalt várható hatásokat a Tudományos Értékelés részletesen kifejti.

1.102. A Kisalföld alatt elterülő alluviális víztároló réteg kiterjedését az 5. kötet 3.2 és 3.3. Tábláin láthatjuk. A Duna elterelését megelőzően a Szigetköz és a kapcsolódó területek talajvíz szintjét a Duna vízszintjének alakulása határozta meg. A kapilláris emelkedés jelentős természetes alulról jövő nedvesítést tud biztosítani ott, ahol a talajvíz szintje eléri a felső, finom talajrétegeket. (6b Tábla) A talajvíz földfelszín alatti átlagos mélységét az 5. kötet 3.6. Tábla mutatja, 1990-es állapotok szerint. A Duna folyásának tipikus évszakos változásai nyomán a talajvízszint nyáron tetőzött, vagyis egybeesett azzal az időszakkal, amikor a növényeknek a legnagyobb a vízigényük. A Dunához közeli területeken két méteres, vagy annál nagyobb ingadozások is előfordultak. A Mosoni Duna felé haladva ezek egy méterre vagy még kevesebbre csökkentek. A Tudományos Értékelésben található 3.9. Ábra három, a Dunától egyre távolabbi kút keresztmetszetén mutatja a talajvízszint évszakos váltakozását és történelmi alakulását. A változások amplitúdója az ötvenes évek óta nagyjából konstans maradt, bár a felső Szigetközben körülbelül 1 méteres talajvíz-szint csökkenés következett be a folyómeder süllyedése nyomán.

1.103. A Szigetköz talajvízének bizonyos részét jelenleg is használják vízellátásra, ám egyelőre e forrás legnagyobb részt kihasználatlan. A becsülhető hozam többé-kevésbé megfelel egy Budapest méretű főváros vízigénynek. A kisebb víztároló rétegeket a folyó alsóbb szakaszain nagyobb mértékben használják ki, elsősorban Budapest vízellátására.

1.104. Az Eredeti Terv hatásait talajvíz szimulációs eljárással vizsgálták, ennek eredményei a 6a Táblán láthatók. A regionális vízmozgási paraméterek drasztikus változást mutatnak. A vízpótlás elsődleges forrása maga a tározó, illetve a mellékág rendszer lesz. A tározó környezetében a talajvíz emelkedése lesz tapasztalható , de másutt az előrejelzések szerint a talajvíz szint csökkenése eléri a 3 métert. Ez utóbbi a magyar oldalon mintegy 300 négyzet-kilométernyi területet érint. A földalatti öntözés radikálisan csökken illetve teljesen elvész egy 167 négyzet-kilométernyi területen (ld. 6b Tábla). Ugyanakkor ezek az eredmények változhatnak a finomszemcsés hordalék lerakódásának hatásaival kapcsolatos bizonytalanságok miatt.

1.105. A Szlovák Kereset érvelése szerint a felszínről beszivárgó ember okozta szennyezés megnövelte bizonyos szennyező anyagok koncentrációját a talajvíz-réteg legfelső régiójában. Az ilyen szennyezés azonban lokális, és csak a legfelső rétegre korlátozódik (10 - 20 m). A víztároló réteg nagyobbrészt jó minőségű marad. Ugyanakkor az Eredeti Terv hatásai a Szigetköz talajvízének minőségére rendkívül komoly aggodalomra adnak okot, amint azt a Tudományos Értékelés 2. kötet, 3.52. fejezet részletesen taglalja, illetve az alábbiakban összefoglaljuk.

1.106. Meg kell jegyezni, hogy a folyó alsóbb szakaszai mentén a nagymarosi duzzasztó felvízi hatásai miatt a karszt vizek romlásával is számolni kell. A fő problémák azonban a parti szűrésű kutakkal kapcsolatosak, ezeket az alábbiakban külön tárgyaljuk.

(d) Talajvíz minőség a Szigetközben és a környező területeken

1.107. Természetes körülmények között a Dunából származó vízutánpótlás kémiailag jó minőségű, s ez az ami meghatározza a talajvíz jelenlegi minőségét. Ugyanakkor, a hordalék lerakódás a mellékágakban jelentős vegyi változásokat vont maga után. A szerves anyagok bomlásához oxigénre van szükség: reduktív körülmények között a vas, mangán és ammónium könnyen szabadul fel.

1.108. A talajvíz minősége miatt komoly aggodalmak merültek fel az Eredeti Tervvel kapcsolatban. A a Dunakiliti tározóban lerakódott hordalék várhatóan bomlani fog, és ez vízminőségi problémákhoz vezethet. Nemzetközi tapasztalatok is megerősítik ezt, egyebek között az Altenwörth-i tározó, illetve az Abwinden-Asten erőmű példája is a Duna ausztriai szakaszán. Ezeket az aggodalmak mind Szlovákia, mind a EKB Tényfeltáró Bizottsága elismerte. Az előrejelzések felettébb bizonytalanok, ám egy legutóbbi érzékenység elemzés eredménye szerint valószínűnek mondható hasonló problémák előfordulása a tározóban. A mellékág rendszerben, ami a talajvízpótlás másik fő forrása lenne, máris észlelhetők ezek a hatások. Jelentős annak a veszélye, hogy a talajvíz néhány év vagy évtized alatt a vízellátás céljaira alkalmatlanná válik.

(e) Parti szűrésű vízforrások

1.109. Ismételten a Bechtel jelentésre hivatkozva a Szlovák Kereset azt sugallja, hogy a ”Nagymaros alatti kutak“ esetében javulás, vagy legrosszabb esetben nem mérhető hatás várható. Ezután a budapesti vízművek érő hatások leírása következik, amelyek legnagyobb részt Budapestnél felett helyezkednek el.

1.110. Bár a Budapest alatti kutak bizonyos mértékben valóban szennyezettek, ez nem jogosít fel a vízkészletek károsítására. Mindamellett, az elsődleges aggodalom a Budapesttől északra elhelyezkedő kutakkal kapcsolatos, amelyek Budapest vízellátásának megközelítőleg kétharmadát biztosítják. A part szűrésű kutat fölötti aggodalom a Nagymaros fölötti folyószakaszra is vonatkozik. E problémákat a Tudományos Értékelés részletesen tárgyalja, az alábbiakban csak röviden összefoglaljuk őket.

1.111. A Gönyű és Budapest közötti szakaszon különböző mértékben létesítettek parti szűrésű kutakat az alluviális talajvízréteg kihasználására. Gönyű és Nagymaros között, vagyis azon a szakaszon, amelyet érintenének a Nagymarosnál tervezett duzzasztás hatásai, a meglévő jelentős parti szűrésű kutak napi kapacitása hozzávetőleg 30,000 m3. Az Ács-Komárom-Almásneszmély és Esztergom szakaszokon potenciálisan napi 19.000 m³ illetve 75.000 m³ kapacitással rendelkező területeket is találtak.

1.112. Nagymaros alatt a Budapest Vízművek ellátásának 64%-át a várostól északra elhelyezkedő parti szűrésű telepek, elsősorban a Szentendrei Sziget biztosítják. Éppen ezért össznemzeti jelentőségű feladat felmérni, milyen kockázatnak vannak kitéve ezek a készletek, mégpedig mind a nagymarosi duzzasztó fölötti és alatti hatások figyelembe vételével.

1.113. Az parti szűrésű rendszer igen elterjedt a jelentősebb európai folyók mentén. Rendkívül hatásosnak bizonyult a különféle szennyező anyagok, pl. szerves és szervetlen szennyezékek, nehézfémek, algák és baktériumok eltávolításában, noha a szennyező anyagok eltávolításának hatékonysága függ a szűrőrétegben megtett út hosszától. Mindazonáltal, az parti szűrésű kutak vízminőségét a szűrőréteg kémiai összetétele szabja meg. Amennyiben reduktív kémiai környezet alakul ki, megindulhat a fémek mobilizációja, pl. a vasé és a mangáné (valamint más, a folyami hordalékban előforduló nehézfém szennyező anyagoké), megkezdődhet az ammónia keletkezés, illetve súlyos eltömődési problémák állhatnak be a baktériumok miatt.

1.114. A parti szűrésű kutak vízhozamának mennyisége függ a folyó vízszintjétől, valamint a folyóval való hidraulikus összeköttetéstől. Ez utóbbit befolyásolják a folyómeder mértani, illetve fizikai sajátosságai. Az parti szűrésű vízforrásokkal kapcsolatos főbb aggodalmak e két tényező kombinációján alapulnak. A folyó vízszintjének és a meder szintnek a változásai befolyásolhatják a hozamot, a hordalék lerakódásának módosulása pedig szerves anyagokban gazdag üledék kialakulásához vezet. Ez utóbbi hosszú távú lebomlása megváltoztathatja a szűrőrendszer kémiai állapotát, ami komoly negatív következményekkel járhat.

1.115. Továbbá, a nemzetközi tapasztalatok szerint nem ritkaság, hogy a folyómenti talajvíz minősége gyengébb, mint az parti szűrésű folyóvízé. A folyómederrel való hidraulikus összeköttetés romlása tehát a kutakban gyengébb minőségű vizet eredményezhet.

1.116. A Tudományos Értékelés két példán keresztül részletesen bemutatja e folyamatokat a Gönyű-Budapest szakaszon.

1.117. A Budapesti Vízművek Szentendrei szigeten elhelyezkedő parti szűrésű telepe melletti Duna meder szabályozás és kotrás finom hordalék lerakódásához vezetett egyes parti szűrésű kutak mentén. A vízminőséggel kapcsolatos problémák néhány év alatt alakultak ki, vizsgálatukra először a nyolcvanas évek közepén került sor. A megfigyelt ammónium és mangán koncentráció 90-, illetve 200-szorosa volt az EK szinteknek. A folyamszabályozási intézkedések módosítását, illetve a hordalék eltávolítását követően az egyik parti kút mellől, a minőség javulása volt tapasztalható. A legújabb adatok (1993) azt mutatják, hogy a többi érintett a kútnál, ahol a hordalék ott maradt, a probléma folytatódott.

1.118. A második példa a Nagymarosi Vízművekkel kapcsolatos. A Dunai Regionális Vízművek Vállalat Nagymarosi Vízműve 1963 és 1988 között két parti szűrésű kutat működtetett a Duna bal partján az 1693-as folyamkilométernél. A nyolcvanas évek elején gyors vízminőség romlás kezdődött mindkét kútban. A mangán és ammónium koncentráció túllépte az ivóvíz számára elfogadható szintet, s a kutak működési engedélyét bevonták. 1986-ban két kilométerrel lejjebb üzembe állítottak egy Raney típusú kutat. Hat éven belül a vízminőség elfogadhatatlanná vált. Az eredmények azt mutatják, hogy megváltoztak a redukciós körülmények, ami a mangán és ammónium koncentráció növekedéséhez, illetve a nitrát koncentráció csökkenéséhez vezetett.

1.119. E három kútban a vízminőség hátrányos megváltozása a mederben lejátszódó hordalék lerakódásra vezethető vissza, és egyes vélemények szerint egyenes következménye a nagymarosi zsilip építésének.

1.120. A nagymarosi duzzasztó felvízi szakaszán a számítások azt jelzik, hogy a hordalék lerakódás befolyásolná a meglévő vízművek minőségét.

1.121. Nagymaros alatt kotrásra került volna sor, a szimulációs vizsgálatok pedig azt mutatják, hogy az erózió miatt további folyómeder süllyedésre lehet számítani. E hatásokhoz társul a hordalék-lerakódás ütemének módosulása. Mindebből azt a következtetést lehet levonni, hogy a projekt komoly veszélyt jelent a Budapest vízellátását biztosító parti szűrésű telepekre nézve mind hozam,, mind pedig vízminőség tekintetében.

(7) TALAJ, MEZŐGAZDASÁG ÉS ERDÉSZET

1.122. A Szlovák Kereset az Eredeti Tervet úgy festi le, mint ami növelné az érintett területek termelékenységét:

”A projekt tagadhatatlanul kihatott volna e fontos területek termelékenységére, ha nem készültek volna tervek a vízszintek fenntartására: új folyamok kijelölés nélkül a további produktivitás egyharmaddal csökkent volna.“

1.123. E nézet szerint az Eredeti Tervre mezőgazdasági és erdészeti szempontból a ”csökkenő talajvíz szintek és az öntözéshez elégtelen vízkészletek“ miatt volt szükség. Ez az érvelés két alapvető premisszán nyugszik:

* ha nagyobb mennyiségű víz jut az ártérbe és a mellékágakba, az javítja a vízpótló rendszert és így a talajvíz feltételeket is;

* a duzzasztógátak építése hosszú távon előnyös hatású.

E két előfeltevés közül egyik sem tartható.

1.124. Ennek egyik első, és legfontosabb oka az, hogy a vízpótló rendszer nem lett volna megfelelő. Az Eredeti Terv átlagosan csak 15 - 20 m³/s vízhozamot biztosított volna a mellékágak számára, illetve 50 m³/s-ot a Duna medernek, ami szüksége esetén 200 m³/s-ra lett volna növelhető. Ez a mennyiség nem lett volna elégséges a talajvíz pótlására, illetve átlagos szintjének és természetes változékonyságának fenntartására. Ellenkezőleg - amint az a 6a Táblán látható - még 200 m³/s-ot, a legjobb lehetőséget alapul véve is jelentős esés következett volna be a talajvíz szintjében. Ami a valóságban történne, az az, hogy a Duna vízhozamának óriási mértékű csökkentése, 2000 m³/s-ról 50 - 200 m³/s-ra, és az ennek megfelelő vízszint süllyedés olyan helyzethez vezetne, ahol a folyómeder többé már nem lenne a talajvízpótlás fő forrás, hanem, épp ellenkezőleg: elvezetőként működne.

1.125. Ennek következtében a Szigetköz kulcsfontosságú területein a talajvíz nem, érné el a finomszemcsés felső talajréteget, azaz nem biztosítaná az alulról jövő nedvesítést. Az Eredeti Terv megvalósítása előtti, illetve az azt követő állapot közötti különbség csak még nagyobb lenne a Duna meder nagyvízi periódusai során.

1.126. Másodszor, a duzzasztógátak építése természetes ökológiai funkciók megsemmisüléséhez vezet. Rövid távon lehet ugyan emelni a talajvíz szinteket, ám azok természetes változékonyságát nem lehetséges reprodukálni, holott ez életfontosságú mind a környező élőhelyek, mind pedig a szélesebb talajvíz rendszer tekintetében. A hordalék-lerakódás, illetve a talajvíz minőségének változása miatt hosszú távon komoly kérdések maradnak megválaszolatlanul e gátak fenntarthatóságával kapcsolatban. Továbbá, a fenékküszöbök mesterséges, és jellegtelen környezetet teremtenek, nem beszélve a hosszú távú ökológiai következményekről járnak. Az EK Szakértői Csoport, amely a duzzasztógátak építését ideiglenes intézkedésként javasolta, elismerte ennek veszélyességét és hiábavalóságát abban az esetben, ha a Duna csak kis vízmennyiséget kapna. Az EK több, a bukógátak soha nem is szerepeltek az Eredeti Tervben. Ezeket, ahogyan a Szlovák Kereset is elismeri, csak 1989-re ”vették tervbe“.

(a) A talajt érő hatások

1.127. Az Eredeti Terv által befolyásolt terület egy nagy kiterjedésű ártéri síkság, rendkívül sok értékes ökoszisztémával. Ugyanakkor a terület Magyarország egyik hagyományosan fontos mezőgazdasági és erdészeti régiója. A talajtípusok megoszlása a talajvíz háztartás függvényében alakult ki. A térség kontinentális éghajlatú, az év egyes időszakaiban kiugróan magas hőmérséklet és alacsony csapadék-szint jellemzi. A Duna alluviális fennsíkja talajtípusainak nedvesség-háztartása (a talajvíz tábla mélysége és ingadozása) és hidrofizikai jellemzői általában enyhítik az extrém időjárási körülmények hatásait a térség nagy részében. A Szlovák Kereset figyelmen kívül hagyja e természetes földalatti nedvességpótló-rendszer jelentőségét.

1.128. A jó minőségű talajvizet kapilláris tevékenység szívja föl , ami lényegesen hozzájárul a természetes vegetáció, illetve a haszonnövények vízellátásához. Erre azonban csak ott kerülhet sor, ahol a talajvíz tábla eléri az alluviális fennsík kavicsos víztároló rétegén elhelyezkedő finom szemcsés hordalékréteget. Minden, a talajvíz táblát érintő változás egyúttal kihat a talaj nedvesség háztartására is. Ez pedig meghatározza a növényi transzpirációhoz, valamint a talaj hőmérséklet-szabályozásához rendelkezésre álló vízmennyiséget. Ezáltal kihat a talaj tápanyagtartalmára, és hosszú távon a talajszerkezetre is. Ez a változás pedig befolyásolja a mezőgazdaságot, az erdészetet és az ökoszisztémát.

1.129. A Tudományos Értékelés következtetésének értelmében ez Eredeti Terv különböző hatásokkal járt volna a különböző területeken, az uralkodó talajtípustól függően, amit világosan mutat a 2. ábra. A 6b Tábla az Eredeti Terv valószínűsíthető hatását mutatja a kapilláris nedvesség ellátásra. Becslések szerint közel 80 négyzetkilométernyi területen teljességgel megszűnt volna a kapilláris nedvesség ellátás, míg további 167 négyzetkilométeren következett volna a kapilláris vízellátás részleges csökkenése.

1.130. Várható lett volna, hogy ez a veszteség fontos kihatással lesz a helyi talajok nedvesség és kémiai háztartására, a fajtákra és a biológiai produktivitásra, a talaj termékenységére, illetve a terményhozamokra és a hozambiztonságra is (ti. aszályérzékenyebbé tette volna ezeket).

2. ábra: A talajvíz tábla süllyedésének hatása a kapilláris vízfelvételre (nincs reprodukálva - a ford. megjegyzése).

1.131. A talajok nedvességháztartásának megváltozása valószínűleg fontos hosszú távú hatásokat okozott volna a különböző elemek biogeokémiai ciklusaiban és a talaj kémiai összetételében is. Különösen aggasztó a karbonátlerakódás, kemény mészrétegek és mész bevonatú kavicsrétegek kialakulásának lehetősége. A talaj vízháztartásának változása kemény karbonát réteg kialakulásához vezethet, ami a tényleges talajmélység csökkenését vonja maga után, valamint a talaj elszigetelődését az alatta elhelyezkedő talajvizektől, fokozva ezáltal az aszály érzékenységet.

1.132. A talajvíz táblák süllyedésének következtében csökkent volna a talaj termőképessége. A talajvíztábla emelkedése pedig, noha az alulról jövő nedvesítés szempontjából előnyös hatásokkal járt volna, számos hátrányos következményt is okozott volna.. Ezek között szerepel a talaj légzésének csökkenése, ami kedvezőtlen változásokhoz vezet a talaj élőhelyei, mikrobiológiai folyamatai illetve tápanyag háztartása tekintetében; problematikussá válik a szántás, illetve általában a mezőgazdasági gépekkel történő megközelítés; karbonát fölhalmozódásra kerül sor a fentebb vázolt következményekkel; és másodlagos szikes/lúgos folyamatok mennek végbe az állandóan alacsony talajvíztábla és magas talajvíz-sótartalom hatására.

1.133. A térség könnyű talajfajtái esetében, amelyek gyenge víztartó képességgel rendelkeznek, gyakori öntözésre lett volna szükség a mezőgazdasági termények kapilláris ellátásának kiváltásához. Ugyanakkor az öntözés sem mindenütt javíthatott volna a helyzeten, és korántsem lett volna előnyös hatással a természetes ökoszisztémákra. Az öntözés nem csupán költséges, de potenciálisan negatív környezeti következményekkel is jár. Kémiai kilúgozódáshoz, és a talajszerkezet romlásához vezethet. A gyakori öntözés egyúttal érzékennyé teszi a talajt az erózióra. A talajvízből táplálkozó alulról jövő nedvesítés e negatív hatások egyikét sem vonja maga után.

(b) A mezőgazdaságot érő hatás

1.134. Tanulmányok mutatnak rá arra, hogy 1980 - 1992 között a termőföldek 53%-a rendelkezett elegendő talajvízzel a kapilláris felszíváson keresztül végbemenő természetes alulról jövő nedvesítéshez. Valamennyi termény- és talajfajta esetében a hozam a talajvíz tábla szintjének függvénye. 1992 előtt például átlagos csapadékmennyiségű években azokon a területeken, ahol a talajvíz tábla szintje a felszíntől 2 méteren belül volt, 10.8%-os hozamnövekedés, a felszíntől 2 - 3 méter között elhelyezkedő talajvíz táblák esetében pedig 7.4%-os hozamnövekedés volt tapasztalható azokhoz a területekhez képest, amelyek nem rendelkeztek alulról jövő nedvesítéssel. Száraz években a magas talajvíz tábla hatása ennél sokkal nagyobb volt (15-19%-os hozamnövekedés a magas, 10-11%-os hozamnövekedés a 2-3 méter mély talajvíz táblák esetében).

1.135. Amennyiben sor került volna az Eredeti Terv megvalósítására, a talajvíz tábla a Szigetköz nagy részén süllyedt volna. Már a szerződés megszüntetése előtt is 130 hektár termőföld és 260 hektár mezős vált művelhetetlenné az építkezések következtében. A talaj termékenységének csökkenése jelentős mezőgazdasági veszteségekhez vezetett volna.

1.136. Amint azt a Szlovák Kereset megemlíti, a Duna Völgyének alsóbb szakaszain a talajvíz tábla süllyedése kiszárított volna néhány jelenleg túlzottan nedves területet. Azonban megfeledkezik a Szlovák Kereset arról, hogy e területek, a talaj háztartásváltozása nyomán aszályérzékenyebbé váltak volna.

(c) Az erdészetet érő hatás

1.137. A térség aktív árterülete hagyományosan Magyarország egyik leghatékonyabb falkitermelő területe. Az élőfa tömeg éves növekedése messze meghaladta az országos átlagot. Az átlagos növekedési ütemmel kapcsolatban megoszlanak a becslések: egyesek szerint az 5-6-szorosa, mások szerint kétszerese volt az országos átlagnak. Az ország legtermékenyebb fafajtái közül több honos volt ezen a területen, így a ”nemes“ nyárfa és a fűz. Ezek éves átlagos növekedési üteme hektáronként elérte a 30-40 m³/ha-t.

1.138. A jelenleg erdészeti használatban lévő területek közül sokat befolyásoltak volna az Eredeti Terv megvalósítása nyomán végbemenő talaj- és vízminőségi változások. A becslések megoszlanak a tekintetben, hogyan módosult volna az ártéri erdők növekedési üteme. Valószínűsíthető azonban, hogy a víz- és talajháztartásokban végbemenő változások következében a Szigetköz faállományának több mint fele elkorhadt illetve kihalt volna az Eredeti Terv megvalósítását követő 15 éven belül. javaslatként felvetődött az is, hogy, eltűrve a termékenység csökkenését,a parti erdőket aszálytűrő fafajtákkal kellene helyettesíteni: ez a javaslat figyelmen kívül hagyta az ökológiai szempontokat.

(8) NÖVÉNY- ÉS ÁLLATVILÁG

1.139. A Szlovák Kereset csupán három oldalt szentel az Eredeti Terv hatásainak a természeti környezetre (a növény - és állatvilágra). Még a Bechtel jelentésből és a Hydro-Québec jelentésből Magyarország ”ökológiai szükséghelyzet“ érvének cáfolatára kiválasztott passzusok sem tartalmaznak egyetlen mondatot sem az ökológiai központi kérdésével, azaz az élőhelyekkel, a növény- és állatvilággal kapcsolatban.

1.140. Ennek oka korántsem az, hogy a Bechtel jelentésnek nem volt mit mondania a növény -és állatvilággal, és az élőhelyekkel kapcsolatban. A hatásleírásra szentelt 92 oldalból 32 foglalkozik a ”biológiával“. Az a tény, hogy Szlovákia ezekkel nem foglakozott, azt jelzi, az alábbiakhoz hasonló következtetések kényelmetlenül érintik:

”A rendszer [a Szigetköznek a talajvíz-háztartástól függő élőhelyei] egyedülálló volta miatt, illetve az alapadatok hiányából adódóan, az állatvilágra, különösen pedig a mellékágakat használó vízimadarakra gyakorolt hatásokat nem lehet pontosan felbecsülni. Abban az esetben, ha a mellékágakban jelentősen csökken a felszíni vízszint, fontos szaporodási és táplálkozási élőhelyek veszhetnek el, s olyan hatások érhetik a vízimadarakat , melyeket mindenképpen el kell kerülni.“

”A talaj- és felszíni víz szintjének változása az Ásványráró környékén található érzékeny állatvilágra is kihatással lehetne, ami a fentebb tárgyalt négy védett madárfaj, illetve más fajok élőhelye is.“

”Valószínűsíthető, hogy a régi meder vízhozamának 95%-os csökkenése és az ebből következő vízi és parti növényzet pusztulása ezen a 25 kilométeres szakaszon (a főmeder és a mellékág rendszer közötti zónában) hatással lesz számos különböző állatfajra és nagyszámú egyedre. Ez várhatóan regionálisan jelentős, hosszú távú hatás lesz.“

”Általában számíthatunk rá, hogy a Nyergesújfalu és Nagymaros közötti szakaszon a természetes növényzet pusztulása és módosulása a még fennmaradó parti erdők és más parti növényzet jelentős részére is hatással lesz majd. Az ilyesfajta változások előreláthatólag állandóak, ami jelentős kihatásnak tekinthető.“

”A szigetközi mellékágakat gátakkal elzárják, megszakítva ezáltal a Dunával való kapcsolatot. Azok a halpopulációk, amelyek jelenleg íváskor erre a0 területre vonulnak, a későbbiekben ezt már nem tehetik. Várható e populációk csökkenése.“

”A Dunába vezető torkolatok elzárása, illetve a mellékágak vízszintjének fenntartása érdekében a bukógát megépítése Ásványrárónál a vándorló halpopulációk elől elzárja az ívási területeket. Ez várhatóan regionálisan jelentős, hosszú távú kihatással jár a Dunában élő egyes halfajták tekintetében.“

”A növényzet ilyen pusztulása a projekt hosszú távú hatásai közé tartozik. A Dunakiliti tározó megépítése érdekében kiirtott vegetáció örökre elvész, és a füzes cserjés, illetve füzes nyáras erdők helyettesítése más, kevésbé vízigényes társulásokkal úgyszintén állandónak tekinthető... Továbbá, e természetes növényzet típusok ökológiailag fontosak, minthogy több és változatosabb madárfajokat tartanak fenn, mint az ültetett nyárfaerdők a Duna árterében. E természetes vegetáció jelentősége, a befolyásolt terület mérete, valamint a hatás hosszú távú jellege miatt ezt hosszú távú, regionálisan jelentős kihatásként értékeljük.“

1.141. A Hydro-Québec jelentés is világosan fogalmazott:

”De façon générale, outre les pertes économiques liées ŕ l’occupation du territoire par le projet et les aspects de qualité des eaux souterraines, l’information fournie n’a pas permis de juger des impacts directs ou indirects associées ŕ la gestion courante de débits et des niveaux sur les différents aspects de l’environnement.“

1.142.

Ehelyett, a Szlovák kereset az alábbiakat hangsúlyozza:

(1) hogy számos kutatást végeztek;

(2) hogy a ”földfelhasználás változásaiból“ eredő károkat az érintett területek típusainak fényében kell vizsgálni;

(3) hogy a területet érő jelentősebb környezeti hatás már érezhetővé vált;

(4) hogy 1989-től enyhítő intézkedéseket vettek tervbe; illetve

(5) hogy az Eredeti Terv negatív hatásai túlnyomó részben az építkezés idejére korlátozódtak volna.

A Kereset továbbá azzal is érvel, hogy a Szigetköznek ”valójában hasznára válna a projekt megvalósítása, amely nem csupán garantálja a kívánatos vízhozamot egyes területeken, hanem egyúttal véget vet a Duna-meder káros süllyedésének, amely a térség természetes rétjeinek és erdőségeinek kiszáradásához vezetett“.

1.143. Korábban már rámutattunk, hogy az Eredeti Terv megvalósítása a talajvíz tábla süllyedését idézte volna elő, s hogy más lehetőségek is kínálkoztak a folyómeder süllyedésének meggátlására. A jelen SZAKASZ hátralévő része a fenti öt Szlovák állítás cáfolatára koncentrál, és röviden összefoglalja azokat a károkat és kockázatokat, amelyeket a projekt megvalósítása minden valószínűség szerint magával vont volna.

1.144. A Szlovák kereset állítása szerint ”több, mint 200 javaslatot fogalmaztak meg [a környezet] védelmére“, majd felsorol néhány, a növény- és állatvilággal kapcsolatos területet, amellyel e javaslatok foglalkoznak. Semmiféle olyan idézetanyagot nem közöl, amelyből megállapítható lenne, honnan származtak ezek a javaslatok, illetve milyen következményekkel jártak. A javaslatok túlnyomó része sokkal inkább az erdőgazdálkodási tervezéssel és a halgazdálkodással foglalkozik, semmint a növény- és állatvilág védelmével. Annyiban pedig, amennyiben valóban a növény- és állatvilág témájával foglalkoztak, szembe kellett nézzenek azzal a nehézséggel, hogy a rendelkezésre álló biológiai ismeretanyag mind 1977-ben, mind pedig 1989-ben elégtelen volt. Ha egyáltalán valamit bizonyítanak ezek a javaslatok, akkor az csupán az az idejétmúlt megközelítésmód, miszerint a ”természeti környezet“ kis összetevőinek mikro-kezelésével javítani lehet a természet egészén.

1.145. A Szlovák Kereset az alábbi megállapításokat teszi az érintett magyarországi területtel kapcsolatban, majd arra a következtetésre jut, hogy történelmi szemszögből ”teljesen világos, hogy a jelentős 'környezeti hatás' már érezhetővé vált“. Kijelenti tehát az alábbiakat:

”A Csallóköz és a Szigetköz nem természetvédelmi területek.“

”16% (kb. 6.500 hektár) ipari területből, lakott területből és természetes élőhelyekből áll.“

E területek ”intenzív művelés“ alatt állnak, és ”sűrűn lakottak“.

A növényzet kb. ”80%-ban mesterséges (azaz nevelt) nyárfákból áll.“

Hozzáteszi továbbá, hogy a Duna szennyezésének egyik fő forrása a szigetközi térség mezőgazdasági célú trágyázása.

1.146. A terület ilyetén való jellemzése pontatlan:

* A magyar kormány 9.158 hektáron létrehozta a Szigetközi Tájvédelmi Körzetet, amelyből 5.948 hektárt (65%) erdők tesznek ki; az ott előforduló fajták közül számos védettnek számít a Berni Egyezmény és az IUCN értelmében.

* A Szigetköznek legalább egy negyede ”természetes táj“, azaz egyedülálló fajtákkal benépesített erdőségekből és szabad vízfelszínből (mellékágak, tavak, holtágak) áll; a Szigetköz növényzetének pedig legalább 64% kvázi-természetes körülmények között él, és nagyszámú védett magyar állatfajnak nyújt otthont.

* Ezek a ”mesterséges erdők“ botanikai és zoológiai értékkel bírnak, részben azért, mert az eredeti növényzet is nagy mértékben fennmaradt, biztosítva így az élőhelyek nagyfokú sokféleségét. Számos védett állat és növényfaj fordul elő, beleértve sok védett orchidea fajtát is.

* Az árterületen egyáltalán nem használnak műtrágyát, ahogy másutt is csak kis mértékben, és ilyennel nem szennyezik a Dunát, szemben az alacsony talajvízzel és a Mosoni Dunával.

1.147. Való igaz, hogy a kérdéses terület több különböző célt szolgál, ám az erdészeti, mezőgazdasági és halgazdasági termelés gazdasági értéke mit sem von le a Szigetköznek mint olyannak értékéből. A Duna hordalékkúpja alapvetően egy fosszilis szárazföldi deltát képez. Ebből az következik, hogy a parti élőhely szélessége, és így mérete, jelentős. Földrajzi, geomorfológiai és hidrológiai tulajdonságai , valamint a speciális éghajlat olyan fajta-kombinációk kialakulásához vezetett, amely eltér az európai folyamvölgyek szokásos fajtáitól.

1.148. A Szlovák Kereset azzal érvel, hogy a károkat azzal is csökkenteni lehetett volna, ha az Eredeti Tervet úgy módosítják, hogy magába foglalja a következőket:

* a Duna vízhozamának megemelése 350 m³/s-ra;

* fenékküszöbök építése;

* revegetációs terv készítése; valamint

* egy ”költségvetés nélküli terv készítése a természetes erdőség maradványainak kiterjesztésére a Mosoni Duna mentén“.

1.149. Ezen enyhítő intézkedések azonban 1989-ig nem szerepeltek a felek tervei között . Továbbá a problémákra sem nyújtottak volna megoldást:

* A 350 m³/s-os vízhozam továbbra is csupán töredéke a hagyományos 2.000 m³/s-os vízhozamnak. A C Változattal (amely 200 - 350 m³/s-os vízhozamot biztosít) kapcsolatban jelenleg fennálló problémák közül számos 350m³/sec-os vízhozam mellett éppen úgy felmerülne.

* A fenékküszöbök problematikusak, különösen alacsony vízhozam esetén.

* A Szlovák Kereset a Bechtel jelentésben felvetett revegetációs javaslatot egy zsilip kicseréléséhez hasonló, egyszerű műveletnek tekinti. A revegetáció, és a ”természetes erdőség“ kiterjesztése a Mosoni Duna mentén nem lett volna káros, de a projekt várható élettartamán belül nem ellensúlyozta volna a Szigetköz jelentős erdőinek, növény- és állatvilágának megsemmisülését.

A javasolt enyhítő intézkedéseket az Eredeti Terv működtetésének a növény- és állatvilágra gyakorolt súlyos hatásaival összevetve kell megvizsgálni. Ezeket az alábbiakban foglaljuk össze.

(a) A növény- és állatvilágra gyakorolt hatás

1.150. Az eredeti tervek szerinti hidrológiai rendszer nagy valószínűséggel drasztikus hatást gyakorolt volna a növény- és állatvilágra. A vizes földek jelentőségét, illetve a hidrológiai változások potenciális hatásait a Tudományos Értékelés 4. fejezete és annak mellékletei részletesen taglalják. E változások egyebek között a következők lettek volna: a fajta-összetétel megváltozása, az érzékenyebb fajták eltűnése, illetve kisebb érzékenységű fajokkal való helyettesítése. A Duna Völgyében Szap és Nagymaros között a csúcsra járatás okozta 1 - 4 méteres szintingadozás katasztrofális hatással lett volna a vízi fajokra. A turbinák által a napi üzemkezdetkor az alvízcsatornába kieresztett vízhullám rendkívül turbulens, sebessége és mélysége felettébb változó. A vízszint rendkívüli ingadozásai a legtöbb földi és vízi organizmus számára elviselhetetlenek lettek volna. A nagymarosi tározóban kb. 20 sziget, félsziget, illetve a part jelentős részeinek elöntésére került volna sor, amely tönkretette volna a keskeny, ám aktív árterületet. A Nagymaros alatti szakaszon a folyómeder süllyedése okozta volna élőhelyek pusztulását.

1.151. A csúcsüzemmód nem csupán a vízi élőhelyekre és más organizmusokra hatott volna a Bős és Nagymaros közötti duzzasztott szakaszon, hanem a fokozott hordalék lerakódás révén az alsóbb szakaszok élőhelyeit is megváltoztatta volna. Az ezt ellensúlyozandó kotrások munkálatok pedig ismét csak kihatottak volna az élőhelyekre.

1.152. A folyamszabályozás és vízerőmű fejlesztés más folyók számos ártéri ökoszisztémájában is károkat és pusztulást okozott. Jó példa erre a Felső Rajna, a svájci Bázel és a német Rastatt között. Ott a múlt század eleje óta három lépcsőben hajtottak végre folyamszabályozási intézkedéseket (ld. 3. Tábla). E munkálatok valamennyi fázisa váratlan és komoly káros hatásokkal társult, amiket mindig a következő intézkedéssel próbáltak korrigálni. Ugyanakkor mindig újabb gazdasági ökológiai károk is jelentkeztek. A hatások összessége katasztrofális volt a növény - és állatvilágra nézve. Az üzemvízcsatorna 70 kilométeres szakaszának alsóbb részén az ártéri erdők 81%-a korhadt el vagy halt ki (1. fázis). A részlegesen elterelt szakaszon csak kevés tipikus növényzet és a hozzá tartozó állatfaj maradt meg a duzzasztógátak között, s ezek is csak a fajta-összetétel jelentős változása mellett (2. fázis). A folyami vízlépcsők szakaszán (3. fázis) a teljes ártéri ökoszisztéma elöntése lehetetlenné vált. A növényzet legnagyobb része (85%) elvesztette tipikus, az ártéri körülményekhez adaptálódott jellegét, illetve a talajvízzel való kapcsolatát. A Rajna egyetlen szabályozott szakaszán sem sikerült megőrizni a természetes növényzetet és állatfajokat. Ökológiai és természetvédelmi szempontból az új populációk lényegesen kevésbé értékesek.

1.153. Amint fentebb említettük, Franciaország és Németország végül úgy döntött, kitör az ördögi körből, amelyben az egyik vízlépcső negatív hatásait azzal ellensúlyozták, hogy egy újabbat építettek a folyó alsóbb szakaszán, s egy kisebb volumenű megoldást választottak a mederanyagok mesterséges, ellenőrzött bevitelével. Körülbelül tíz évvel ezelőtt átfogó programot indítottak a Felső Rajnán azzal a céllal, hogy helyreállítsák a Felső Rajnán épített vízlépcsőrendszer által elpusztított vagy lerontott ártéri élőhelyeket.

1.154. Így tehát mind Magyarországon, mind pedig nemzetközi viszonylatban megfelelő mennyiségű bizonyíték áll rendelkezésre arra, hogy az Eredeti Terv nagy valószínűséggel elpusztította volna Európa kevés fennmaradt vizesföldjeinek egyikét, egy értékes parti zónát és egy történelmi értékű szárazföldi deltát. Nehéz ugyan pontosan számszerűsíteni e hatásokat, de más országok példái alkalmasak arra, hogy meghatározzuk a Magyarországon várható következményeket.

(b) Halászat

1.155. A Szlovák Kereset egyetlen érvében sem foglalkozik kifejezetten a halgazdaságok kérdésével. Az előfeltevés azonban - úgy tűnik - az, hogy enyhítő intézkedésekkel bármilyen problémát meg lehet oldani.

1.156. Az Eredeti Terv nagy valószínűséggel széles körben hatást gyakorolt volna az állatvilágra, ezen belül pedig különösen a halakra: megváltozott volna a fajta-összetétel, eltűntek volna az érzékenyebb fajták s helyükbe kevésbé érzékeny fajták léptek volna. Ezt az előrejelzést igazolják a C Változat tapasztalatai.

(9) SZEIZMIKUS ÉS MÉRNÖKI KOCKÁZATOK

1.157. Szlovákia érvelése szerint a ”szeizmikus tevékenység nem éri el azt a fokot, hogy kockázatot jelentsen... a Bős-Nagymaros vízlépcsőrendszer műtárgyaira, amelyeket természetesen úgy terveztek, hogy ellenállók legyenek a szeizmikus mozgásokkal szemben.“ Másfelől Magyarországnak voltak és vannak aggályai a szeizmikus kockázattal kapcsolatosan az Eredeti Terv területén. Ezeket veszi számba a jelen szakasz, összefoglalva a Tudományos Értékelés 6. fejezetében adott elemzést.

1.158. Amikor Magyarország Nagymarosnál felfüggesztette az építkezési munkálatokat, a projektben alkalmazott szeizmikus zónába sorolási rendszer és tervezés nem felelt meg a modern gyakorlatnak. A projekt által használt zónába sorolási rendszert 1965-ben állapították meg, vagyis még azelőtt, hogy sor került volna a modern gyakorlat alapját képező kockázat-elemző módszerek kifejlesztésére. Az 1965-ös zónába sorolás sem arra volt szánva, hogy a végleges tervek alapjául szolgáljon: előzetes felmérésnek minősült, amelyet későbbi vizsgálatoknak és átdolgozásnak kell követnie.

1.159. A Szlovák Kereset kijelenti, hogy ”[m]integy 39 tanulmány szenteltek az [Eredeti Terv] területének geológiai és szeizmológiai vizsgálatára“.Az ezekre a tanulmányokra tett utalások nem foglalják össze a lényegi következtetéseket, csupán ”létezésük tényére“utalnak. Ezt a körülményt azonban a Hydro-Québec mérnökei sem találták elég megnyugtatónak, akik 1989-ben nem tudtak kielégítő relációt felállítani a meglévő adatok, és a térség jövőbeni szeizmikus kockázata között.

1.160. A Szlovák Kereset az MSK és a korábbi MCS erősségi skálák közötti viszonyt helytelenül írja le, s ennek eredményeképpen zavaros választ ad a magyar szeizmológiai megállapításokra. Az 1965-ös szeizmikus zónába sorolás, amelyet később a Közös Egyezményes Terv is felhasznált, az ebben a felmérésben meghatározott szeizmikus erősségi fokoknak való ellenállást írta elő az Eredeti Terv számára. Ezek az erősségi fokok helytől függően 6 és 9 MCS között változtak. Dunakilitinél 6-os MCS szintnek megfelelő erősséget határoztak meg. Ugyanakkor, a történeti adatok valószínűségi elemzése alapján a Magyar Nyilatkozat felvette, hogy Dunakilitinél a 8.7 - 9.0 MSK erősségi tartományba eső értékek várhatók. A Szlovák Kereset e számot ”egyszerűen hibásnak“ nevezi.

1.161. Ennek a megállapításnak az alapja egy félreértelmezés. A Szlovák kereset azt feltételezi, hogy az MSK skála 1-től 10-ig, míg az MCS skála 1 - 12-ig terjed. Valójában mindkettő 12 fokozatú skála, s egymásnak egyértelműen megfeleltethetők. Így a Szlovák Kereset azt a benyomást kelti, hogy a Szerződést megszüntető 1992-es Magyar Nyilatkozat, amely az MSK skálát alkalmazta, túlzott. E zavar mértékére jellemző, hogy a Szlovák Kereset kijelenti - mindennemű dokumentáció híján -, hogy a szerkezeteket eredetileg 9 MCS erősségű földrengésekre tervezték, noha valójában a Közös Egyezményes Terv, mint láttuk, 6 MCS szintet írt elő.

1.162. A Szlovák Kereset a projekt szeizmikus zónába sorolását alátámasztandó gyakran hivatkozik a földrengésekkel kapcsolatos történelmi feljegyzésekre. Ma már széles körben elfogadott tény, hogy a kizárólag történeti adatokon nyugvó kockázatfelmérés nem elégséges az olyan széleskörű társadalmi és gazdasági kihatásokkal bíró nagy projektekkel kapcsolatban, amelyek területén a földrengések előfordulása nem túl gyakori. Ezt a Szlovák Kereset is elfogadni látszik, amikor elismeri, hogy a szerkezeteknek ”képesnek kell lenniük a lehető legrosszabb esetek kezelésére is“.Az alacsony szeizmikus aktivitással rendelkező területeken ezek visszatérési ideje több tízezer év, míg a történeti adatok legfeljebb néhány évszázadra nyúlnak vissza. A ”legrosszabb eset“ bárminemű értékelésének tekintetbe kell vennie a terület egészének szeizmicitását, valamint a geológiai, geofizikai, makroszeizmikus és tektonikus bizonyítékokat is.

1.163. Különféle próbálkozások történtek a maximális valószínűsíthető földrengés mértékének meghatározására. Kárník, a kiemelkedő cseh szeizmológus a maximális valószínűsíthető földrengés mértékét a 6,0 és 6,5 M_max Richter skála szerinti tartományba helyezi. A térségben domináns sekély földrengések esetében egy a Richter skála szerinti 6,0 - 6,5 erősségű földrengésnél az epicentrumban várhatóan 9 MSK lesz az intenzitás. Ehhez hasonló földmozgás értékeket alkalmaztak a térségben a nukleáris erőművek tervezésekor (Bohunice és Mochovce Szlovákiában, Magyarországon Paks).

1.164. A maximális valószínűsíthető földrengés erősségének 6,0 - 6,5 (a Richter skála szerint) szinten való meghatározása a történeti adatok fényében sem tűnik megalapozatlannak. Az alábbi példákra érdemes felhívni a figyelmet:

* Komárom környéke, 1599: a tudósítások pusztulást emlegetnek, bár nincs elegendő adat az intenzitás meghatározásához.

* Komárom, 1763: a komáromi házak 30%-a megsemmisült. Az epicentrikus intenzitást 8,5 és 9,5 MSK között mozog, a földrengés erősségét a Richter skála szerint 6,2-es erősségűre becsülik. Győrben is észlelték az előhullámokat.

* Komárom, 1783: Nagymértékű károk - az intenzitást 8.0 MSK-ra, az erősséget pedig a Richter skála szerint 5.3-ra teszik. Győrben is észlelték az előhullámokat.

* Komárom környéke, 1806, 1822, 1841, 1851: becsült intenzitások: 7 MSK, 6.5 MSK, 6.5 MSK és 7 MSK; 5.0, 4.7, 4.7, és 5.0 Richter értékek mellett.

A pusztító földrengések fenti gyakoriság ellentmond annak a nyugodt képnek, amelyet a Szlovák Kereset fest a térségről.

1.165. A magyar tudósok által végzett geofizikai, geológiai és makroszeizmológiai vizsgálatok nyomán lehetségessé vált a földrengések forrászónáinak azonosítása. A projekthez közeli elsődleges forrászónát a Mur-Mürz vonal alkotja, amely átszeli Pozsonyt, valamint a Győr-Becske vonal, amely áthalad Győrön, Komáromon és Nagymaroson. Valamennyi forrás zóna közül a legaktívabb a Győr és Komárom közötti törésvonal: van olyan pont, ahol a törészóna Bőstől 20 kilométeren belül helyezkedik el. Dunakiliti a Mur-Mürz vonaltól kb. 30 kilométerre fekszik. Ma már bevett gyakorlat, hogy a legrosszabb lehetséges forgatókönyv megállapításánál feltételezik, hogy a maximális valószínűsíthető földrengés a beazonosított forrászónákon belül bárhol bekövetkezhet.

1.166. A Szlovák Kereset kísérletet tesz Magyarország megnyugtatására azzal, hogy kijelenti ”e vizsgálatok eredményeképpen, a bősi vízerőművet és hajózsilipeket 700 méterrel feljebb lettek helyezték, azaz a geológiai törésvonaltól távolabb.“ Egy földrengés hatásai azonban nem lokálisak. Az adott forrászónákon belül bárhol keletkező maximális valószínűsíthető földrengés ”legrosszabb forgatókönyve“ érzelmében a projekt területének nagy részén 0,3 g-s maximális földtömeg gyorsulás volna érzékelhető. Az ilyen mértékű földmozgás nagyjából megfelel a 9 MSK intenzitású földrengésnek, amelyet a Magyar Megszüntető Nyilatkozat Dunakilitinél valószínűnek minősített. A projekt biztonságosságának értékeléséhez szükség lenne rendszeres kockázatelemzési vizsgálatra, ilyen azonban nem készült.

1.167. A Szlovák Keresetben hivatkozott Hydro-Québec jelentés következtetése szerint az iszap és homok cseppfolyósodása ”nem ad okot aggodalomra“.A jelentésben nem találunk adatokat e kijelentés alátámasztására. A hetvenes és a nyolcvanas évek között a szeizmikus tervezés jelentős fejlődésen ment keresztül, miután a kaliforniai az alsó San Fernando tározó összedőlése után világossá vált, hogy az egyszerű pszeudo-statikus módszerek nem alkalmasak a vízzel telített szemcsés anyagok reakciójának előrejelzésére erős rázkódások esetén. A Duna árterületét újabban lerakódott (holocén) anyagok fedik, amelyek vastagsága Bős térségében eléri a 30 métert. Az ilyen anyagok lazán fordulnak elő a térségben, és a legrosszabb lehetőség” bekövetkezte esetén a földmozgások alatt cseppfolyósodhatnak és tömörödhetnek. 1763 óta a Kárpát Medencében négy ízben is dokumentáltak cseppfolyósodást. Tekintve a holocén réteg vastagságát, nem valószínű, hogy valóban minden cseppfolyósodásra alkalmas anyagot sikerült eltávolítani a felvízcsatorna gátjai és a felvízi tározó alól, ahogyan azt a Szlovák Kereset sugallja.

1.168. A Szlovák kereset hivatkozik a szovjet SNIP II A.12-69, illetve SNIP II 7-81 kódok alapján végzett munkálatokra. A projekt területének nagy részén a gátak gerince és az üzemvízszint közötti gátkorona-magasság tipikusan 2.0 méter. Ugyanakkor ez a gátkorona-magasság nem éri el a SNIP kódokban 9 MSK intenzitású földmozgások esetére meghatározott hullámmagassági előrejelzések értékét. Továbbá, az említett szovjet kódok nem veszik figyelembe az erőteljes földmozgások miatt bekövetkező esetleges cseppfolyósodást és tömörödést sem. Az esetleges tömörödés csökkentheti a gátkorona-magasságot még abban az esetben is, ha cseppfolyósodás nem megy végbe. A tömörödések a tektonikus mozgások, valamint a laza alapozó és feltöltő anyagok összetömörödésének eredményei. Bizonyítékok állnak rendelkezésre a földkéreg süllyedéséről Bős környékén. Az Új Zéland-i Edgecumbe földrengésnél 1 méter fölötti lerakódást észleltek - egy olyan területen, melynek kéregsüllyedése hasonló a bősi térségéhez. Amennyiben a gátak alapozó anyagának cseppfolyósódására is sor kerülne, a vízelzáró membránok rétegek károsodhatnak és átcsapás következhet be. Az átcsapásra egyébként még cseppfolyósodás nélkül is van lehetőség, egyszerűen a tektonikus mozgás, és a gátakat illetve azok alapjait alkotó talajok összetömörödésének eredményeként.

1.169. A Szlovák kereset feltételezi, hogy a történelmi adatok elégségesek a nagymarosi szeizmikus kockázat megállapításához. A történeti adatok által átfogott periódus azonban túlságosan rövid a kritikus szerkezetekre alkalmazandó visszatérési időhöz képest. A nagymarosi alapzatok gondos feltérképezése arra az eredményre jutott, hogy e kőzetek erősen tektonikusak. Bár a nagymarosi földmunkák során e törésvonalak mentén nem találtak újabb mozgásokra utaló nyomokat, a geológiai és makroszeizmológiai adatok a terület törésvonalait aktívnak jelzik. Ismert néhány jelentős szeizmikus esemény is a zónában (pl. Vác,. Esztergom). Még ha teljesek lennének is néhány száz év történeti feljegyzései, önmagukban nem alkotnak elégséges alapot ritkább, ám nagyobb események előfordulásának kizárására, amelyek a “legrosszabb forgatókönyv” alapját képezhetik.

1.170. Ennek megfelelően akkor, amikor Magyarország felfüggesztette a nagymarosi, majd a dunakiliti építkezési munkálatokat, és végül megszüntette a Szerződést, valós alapja volt az aggodalomnak, illetve a kockázatok ismételt vizsgálatának és átértékelésének. Ezeket az aggodalmakat azóta sem sikerült eloszlatni.

(10) az Eredeti Tervvel kapcsolatos egyéb kockázatok és hiányosságok

1.171. Amint a Magyar Kereset kifejti, a vízlépcsőrendszer mind Nagymaros, mind pedig a Szigetközi térségében tönkretette volna a tájat, következésképpen negatív hatással lett volna az idegenforgalomra, különösen az utóbbi térségben, ahol a történelmi jelentőségű Visegrád is található. Továbbá, a talajvíz tábla emelkedése veszélyeztette volna a neolit régészeti ásatásokat (i. e. 3.500 - 2.500), illetve a korai települések legfontosabb lelőhelyei közül néhányat.

E SZAKASZ: AZ ÁRVÍZVÉDELEM KÉRDÉSE

1.172. A Szlovák kereset különleges jelentőséget tulajdonít az Eredeti Tervnek árvízvédelmi szempontból.Tény, hogy az Eredeti Terv további biztonságot adott volna a térségnek , túllépve az árvízvédelem általánosan elfogadott (az ú.n. “100 évenkénti árvíz”) szintjét. Nem kevésbé bizonyos azonban az, hogy az árvízvédelem nem szerepelt az Egyezmény “elsődleges” szempontjai között. Ellenkezőleg, ezt a célt más, olcsóbb eszközökkel is el lehetett volna érni.

1.173. A 19. század óta az olyan nagy alföldi területek árvízvédelmét, mint a Szigetköz, töltések építésével érték el a folyó mentén. A korai mérnöki intézkedések többé kevésbé a “próba, szerencse” módszeren alapultak. A gátakat rendesen a legnagyobb addig észlelt árvízre méretezték. Amikor egy áradás átcsapott a töltéseken, vagy kárt okozott bennük, az ott alkalmazott rekonstrukciós munkálatok már az új feltételeknek való ellenállást tűzték ki célul. Ahogyan azonban az idők során a környező területek idővel mind fejlettebbek és gazdaságilag mind értékesebbek lettek, fokozatosan világossá vált,. hogy a probléma ilyen megközelítése célszerűtlen. Az áradások okozta gazdasági kár egyszerűen túlságosan nagy lett a pótlólagos árvízvédelmi intézkedések költségéhez képest. Nemcsak indokolt, de szükségszerű is lett, hogy új módszert találjanak a tervezési szabványok megállapítására. Ezen új szabvány megteremtéséhez adták meg a végső lökést az 1945-ös és 1965-ös áradások; ugyanakkor nem ezek “adták meg a lökést” a Bős-Nagymaros Vízlépcsőrendszer tervezéséhez - ahogy a Szlovák Kereset sugallja.

1.174. Az 1954-es áradás után világossá vált, hogy a hagyományos “próba szerencse” módszer tovább már nem tartható. 1957-ben a töltésrendszer rekonstrukciója és megerősítése már egy átfogóbb statisztikai módszeren alapult, amely kiszámította a 100 évenkénti árvíz szinteket, s ezeknek megfelelően állította be a tervezési szabványokat. Magyarország erőfeszítései e szabványok elérésében 1965-ben nyerték el jutalmukat: a történelmi 1965-ös árvíz a Duna a szigetközi szakaszán, ahol a töltésrendszert korábban megerősítették, nem okozott jelentős károkat vagy gátszakadást. Ebben az időben azonban a töltések 94%-át még nem módosították úgy, hogy megfeleljenek a 100 évenkénti árvizet figyelembe vevő tervezési szabványoknak. Ezért okozott ez az áradás nagyobb károkat Magyarországnak. 1.175. Annak ellenére, hogy a megerősített gátakkal jelentős sikereket értek el a katasztrofális árvizek elleni védekezésben, a Szlovák Kereset azt hangoztatja, hogy az 1954-es és 1965-ös árvizek bizonyították, “a hagyományos árvízvédelmi módszerek elégtelenek voltak”, és hogy “a gátak megerősítése nem volt képes kielégíteni a terület védelmének sürgető igényét”. Ez nem igaz. 1965-ben még nem minden gát felelt meg az új szabványnak; azok viszont, amelyek igen, képesek voltak ellenállni az árvíznek. Mindkét fél tudomásul vette, hogy a megfelelő tervezési szabványt a 100 évenkénti legnagyobb árvíz szintje alapján lehet megállapítani.

1.176. A Szlovák Kereset összeveti az Eredeti Terv tervezési szabványait azokkal “a meglévő szerkezetekkel, amelyek az 1965-ös árvíz idején csak a 100 évenkénti árvíz szintjének voltak képesek ellenállni”. Ezzel azt sugallja, hogy 1965 és 1977 között nem végeztek további munkákat, valamint azt, hogy a 100 évenkénti árvíz szintje nem megfelelő szabvány. Valójában azonban 1967 és 1977 között jelentős munkálatokat folytattak a Duna mentén. 1977-re a szigetközi szakaszon a gátakat úgy erősítették meg, hogy 1,2 méterrel túllépték az 1976-ban elfogadott tervezési szabványt, amely a 100 évenkénti árvíz szintjét vette alapul. Ellentétben a Szlovák Keresetkel - amely azt sugallja, hogy a Duna kavicsrétegein keresztül folyó szivárgást csak az Eredeti Terv megvalósításával lehetne kiküszöbölni - a szivárgás megakadályozásához szükséges műtárgyakat 1977-re már beépítették a gátakba. Ami pedig magát a 100 évenkénti árvíz szintjét illeti, ezt a tervezési szabványt - amely egyébként megfelel a nemzetközi szabványoknak - mindkét fél egyaránt elfogadta.

1.177. Mindezzel nem kívánjuk tagadni, hogy az Eredeti Terv valóban javított volna a térség addigi árvízvédelmén. Mégis, az Eredeti Terv csak pótlólagos biztosítékot nyújtott volna egy már eleve biztonságosnak tekinthető árvízvédelmi rendszer számára.

F SZAKASZ: A HAJÓZÁSI PROBLÉMÁK

1.178. A Szlovák Kereset újra meg újra hangsúlyozza az Eredeti Terv előnyeit a Duna hajózhatósága szempontjából. Emlékeztet a hajózhatóság javítását célzó munkálatok történetére, hangsúlyozza az ezekből következő vízszint csökkenést, illetve annak szükségességét, hogy megszűnjenek a hajózást gátló akadályok, végül pedig azt sugallja, hogy a vízlépcsőrendszer a folyón a hajóforgalom 100%-os növelését tette volna lehetővé.

1.179. Az 1977. évi Szerződés hajózásra vonatkozó rendelkezése szorosan összefügg a szocialista integráció, illetve a testvéri kapcsolatok fejlesztésének céljával. Az Egyezményben a hajózás nem szerepel kiemelt célként úgy, ahogyan azt a Szlovák Kereset sugallná. Mindazonáltal a Duna, és a hozzá hasonló nemzetközi folyók hajózása fontos kérdés, ezért szót kell ejtenünk arról, arról, ahogyan ezt a problémakört a Szlovák Kereset tárgyalja.

1.180. A Szlovák Kereset kijelenti, hogy a Pozsony és Budapest közötti rész a “Duna utolsó nehéz szakasza”. Valójában azonban mind Budapest alatt, mind pedig Pozsony fölött előfordulnak gázlók, amelyek hasonló akadályt jelentenek. Ez az egyik problematikus láncszem a mindmáig befejezetlen Duna-Majna-Rajna csatorna megvalósításában. Mi több, a Pozsony-Budapest szakasz - legalábbis jelenleg - viszonylag csekély jelentősséggel bír a nemzetközi kereskedelemben. Ami a hajózást illeti, az Eredeti Terv, bár potenciálisan hasznos lehetett volna a Pozsony-Budapest szakaszon, gazdaságilag nem volt szükséges, és a hajózhatóság szempontjából sem volt elengedhetetlen.

1.181. A Duna Bizottság álláspontja szerint a Bécs és Budapest közötti szűk keresztmetszet fejlesztésének magában kellene foglalnia négy, kettős zsilippel ellátott duzzasztógát együttesét: Hainburg (Ausztria), Wolfstahl (Ausztria), Bős (Csehszlovákia), és Nagymaros (Magyarország). 1992-ben az ehhez szükséges befektetést (Bős nélkül) 1 milliárd USD-ra becsülték. Ennek nem volna közvetlen gazdasági haszna, hiszen valószínűleg csak nagyon korlátozott forgalomnövekedéshez vezetne. (kb. 1.8 millió tonna évenként a Bécs-Budapest szakaszon). 1990-ben a Duna teherforgalma elérte a 66,6 millió tonnát, ami 1992-re 43 millió tonnára csökkent.

1.182. A Szlovák Kereset felveti, hogy a biztonságos dunai hajózás feltételeit megteremtő munkálatokat egyszerűen nem lehetett volna környezeti kihatások nélkül elvégezni. Ugyanakkor a folyómeder süllyedését, és ebből adódóan a talajvíztábla-esést nem a hajózhatósági munkálatok okozták. A hajózási célú kotrással és más szükséges folyómunkálatokkal eltávolított hordalék sohasem lépte túl, és nem is fogja túllépni a felvíz felől érkező hordalék mennyiségét. Ez tehát stabil, sőt akár enyhén emelkedő folyómeder- és talajvíz-szintet eredményezne csupán - vagyis olyan körülményeket, mint amilyenek a nagyszabású ipari kotrómunkálatok megkezdése előtt álltak fenn.

1.183. A Szlovák Kereset összehasonlítja a Duna hajózóútjának szélességét és mélységét a Duna Bizottság által ajánlott paraméterekkel. Egy alkalommal ugyan megjegyzi, hogy a Bizottság által előírt paraméterek csupán ajánlások, és ilyen értelemben nem kötelező érvényűek (vagyis a Szlovákia által máshol olyan hevesen ellenzett “puha jog” kategóriájába tartoznak), a Szlovák Kereset mégis ismételten bírálja Magyarországot azért, mert nem tesz eleget e kritériumoknak. Támaszkodik továbbá az 1976-os Határvízi Egyezmény 13(1) Cikkelyére, amely a “Vízi utak karbantartása és kijelölése” címszó alatt a következőképpen rendelkezik:

“A vízi utak karbantartása és kijelölése éppúgy, mint a hajózási útvonalak megállapítása, a Szerződő Felek megfelelően felhatalmazott testületeinek feladata a Dunán, a Duna Bizottság ajánlásainak figyelembe vételével.”

Ezt a rendelkezést azonban nem lehet úgy értelmezni, mint amely a meglévő hajózási útvonalak karbantartásán és kijelölésén túl kötelezettséget róna ki új és mélyebb hajózható utak megteremtésére is.

1.184. Valójában a hajóút biztonságának megteremtéséhez soha nem volt szükségszerű elfogadni a Duna Bizottság ajánlásait. A Bizottság javasol széles hajózóút(100-180 méter) gazdaságilag egyszerűen nem támasztható alá, tekintve a térség csekély hajóforgalmát - akár 1977-ben, akár ma. A Bizottság ajánlásai egy olyan kor szemléletét tükrözik, amely elsősorban a katonai szállításokra és hadtápvonalakra, nem pedig a kereskedelmi szállításra helyezte a hangsúlyt. A 80 méteres hajózási szélesség 2.5 méteres előírt mélység mellett teljességgel megfelelő lett volna akkoriban is, ahogy ma is az. Az igazság az, hogy 1972 és 1976 között a Dunán végzett magyar szabályozási munkálatok csaknem teljes egészükben megfeleltek ennek a követelménynek.

1.185. A Szlovák Kereset azt állítja, a folyón 100%-os forgalomnövekedést is probléma nélkül lehetne kezelni, s hogy az előrejelzések szerint e növekedés 10 éven belül bekövetkezik. Ugyanakkor, a KGST összeomlásával csökkent a hajózás jelentősége. 1950 és 1980 között a dunai teherszállítás 9, 7 millió tonnáról 95 millióra emelkedett, az utóbbi 15 év során azonban drasztikus csökkenés következett be, amelynek eredményeképpen a teherszállítás 1992-ben már csak 43 millió tonna volt. A cseh és szlovák összforgalom a Dunán 1985-86, illetve 1992-93 között 70-75%-kal esett vissza. A folyami forgalom Szlovákiában kb. 8 millió tonnát tesz ki, amelyből 2,5 millió tonna a nemzetközi forgalom. A fennmaradó rész belföldi forgalom (pl. homok, sóder), ahol a szállítások átlagos hossza 19 kilométer.

1.186. Optimista becslések szerint a Duna forgalma az 1989-es 34,7 milliárd tonna/km-ről 2020-ig 55.5 milliárd tonna/km-re fog növekedni. Ugyanakkor, ennek az emelkedésnek nagy részét a Budapest alatti forgalom teszi majd ki:az előrejelzések szerint a Fekete tenger és a Budapestnél lentebb lévő kikötők közötti forgalom várhatóan 21 millió metrikus tonnával emelkedik majd, míg a forgalomnövekedés a Pozsony-Budapest szakaszon csupán 1,8 millió metrikus tonna lesz. Ez az oka annak, hogy szakértői vélemények szerint “a Bécs-Budapest szakasz fejlesztése a hajózás számára közvetlenül nem lesz nyereséges (negatív belső megtérülési ráta)”.

1.187. 1977-ben a Pozsony-Budapest szakasznak éppúgy megvoltak a maga problematikus szelvényei, mint a Duna legtöbb másik szakaszának, ám e problémák megoldására sokkal egyszerűbb módozatok is kínálkoztak. Addigra már - a hatvanas-hetvenes években végrehajtott folyamszabályozási munkálatok miatt - a Rajka-Szap szakaszt már megfelelően felfejlesztették, és az egyetlen fennmaradó problémás részt a bagaméri éles, keskeny kanyarulat jelentette. A hajók megfelelő felszereléssel való ellátása azonban ezt a problémát is kiküszöböli.

1.188. Az Eredeti Terv által érintett nehezebbik Duna szakasz a nagymarosi volt Ezt tükrözi az a tény, hogy a Duna Bizottság ajánlásai a Bécs-Budapest szakaszon a négy figyelmet kívánó szektor között említik Nagymarost (de Bőst nem). Ugyanakkor, számos tanulmány kimutatta, hogy a nagymarosi szakasz problémái is megoldhatók hagyományos eljárásokkal.

1.189. Valójában meglehet, hogy a projektre fektetett túlzott hangsúly csak rontott a helyzeten, amennyiben ahhoz vezetett, hogy az érintett szektorokban 1977 után elhanyagolták a hagyományos folyamszabályozási munkálatokat. Ha ezeket folytatták volna, és ha a kereskedelmi flották szükséges felújítása megtörtént volna, , a hagyományos folyamszabályozási eszközök sokkal inkább biztosították volna a hajózáshoz szükséges körülményeket, mint a Duna más, az Eredeti Terv által nem érintett szakaszain.

G SZAKASZ: SZLOVÁKIA HIVATKOZÁSA AZ “ENERGIAPOLITIKÁRA”

1.190. A Szlovák Kereset viszonylag keveset árul el az Eredeti Terv önmagában vett hidroelektromos kapacitásáról, annak ellenére, hogy az fontos szerepet játszik a jelen vitában. Ehelyett az általánosságok szintjén maradva a térség “hidroelektromos potenciálja” maximális kihasználásának szükségességéről beszél. Kiszámítja, hogy a bősi vízerőmű üzembe állításával a hidroelektromos potenciál kihasználtságának szintje a korábbi 30%-ról 56%-ra emelkedett, és feltételezi, hogy Észak Szlovákia hegyvidéki folyóin kisebb erőművek kiterjedt hálózatának létesítésével e e potenciál kihasználtsága 78%-ra növelhető.

1.191. Az “ideiglenes megoldás” két további fázisát is tervbe vették, hogy “optimalizálják” a Duna ezirányú kihasználását. Először is terveket készítettek egy vízerőműre, amely a Mosoni Dunába Čunovo-nál folyamatosan bebocsátott vízhozamból évi 4 GWh-t termelne . Másodszor a Čunovo-i létesítmény középső szektorát előkészítették négy további turbina beszerelésére. Ez lehetővé fogja tenni Szlovákia számára, hogy a régi Duna ág vízhozamát kihasználva, további évi 174 GWh-t termeljen.

1.192. Másfelől, a C Változat legjobb esetben is csak 10%-kal járul hozzá Szlovákia villamosenergia-termeléséhez. E meglehetősen alacsony érték okát hol a Nagymarosi erőmű félbehagyásának, hol pedig annak a döntésnek tulajdonítják, hogy 1993-ban nagyobb vízhozamot engednek a régi Duna mederbe. Szlovákia mindazonáltal elismeri, hogy az eredeti tervek szerinti projekt is csak kis részét jelentené mindkét ország villamosenergia-termelésének. Ezután úgy mutatja be a hidroelektromos energiát, mint ami “tiszta alternatívát” ad a hő- vagy atomenergiával szemben, anélkül, hogy említést tenne Szlovákia saját nagyra törő nukleárisenergia-programjáról.

1.193. A jelen esetben a Bíróság nem hivatott általános energiapolitikai kérdésekben dönteni. Ugyanakkor, tekintve a Szlovák Kereset Magyarország energia politikájával kapcsolatos pejoratív kitételeit, és különösen a nukleáris energia használatára vonatkozó kritikáját, egy rövid ismertetésre mégis szükség van. Ami pedig még fontosabb, a megfelelő perspektívában kell bemutatni az Eredeti Terv illetve a C Változat áramtermelésének értékét.

1.194. Az 1989-es radikális politikai változásokat megelőzően, Közép és Kelet Európa gazdasági fejlődése elsősorban az energia-intenzív iparágakon alapult. Ennek megfelelően, az energiapolitika elsődleges szempontja az volt, hogy biztosítsa a növekvő termelés energia igényének kielégítését, anélkül, hogy tekintetbe venné ennek gazdasági, társadalmi és környezeti hatásait. Két tényező is előmozdította ezt a politikát. Először is, a magyar és a csehszlovák gazdaság a többi KGST ország alacsony keresletű piaca felé orientálódott. Ez a gazdaságszerkezet, illetve az ipari technológia modernizációjának elhalasztásának az irányában hatott, és semmiféle ösztönzést nem nyújtott a hatékonyabb energia-felhasználás számára. Másodszor, ezt a politikát bátorította a Szovjetunióból származó energiaimport folyamatos növekedése. Ezt olcsónak, és gyakorlatilag kimeríthetetlennek tekintették. Ennek megfelelően, energia-intenzív és alacsony hatékonyságú gazdasági struktúrák fejlődtek ki.

1.195. Az erős gazdasági fejlődés kezdeti szakasza után (1950-1955), az össz energia kereslet növekedése (9.2%) durván kétszerese volt a GNP növekedésének (5.7%) a két országban. A későbbiekben azonban a két index gyakorlatilag ugyanarra a szintre esett vissza, majd mindkettő tovább csökkent. 1989 után a térségben végbement politikai változások a régi ipari struktúrák felbomlásához és a kereskedelmi kapcsolatok összeomlásához vezettek. Ahogy sor került a GNP drámai csökkenésére, a térségben jelentősen csökkent az energia iránti kereslet, illetve nőtt a kihasználatlan termelési kapacitás. A általános visszaesésnek e periódusa egybeesett az Eredeti Terv megvalósításának tervezett utolsó fázisával.

1.196. Szlovákia expanzív energia politikát folytat annak ellenére, hogy az energia fogyasztás folyamatosan csökken. Az 1974-1976 között, az osztrák és a magyar határ közelében épült, és mindmáig éles bírálatok tárgyát képező bohunicei atomerőmű mellett Szlovákia egy újabb erőmű építését is megkezdte Mohovcenél, kevesebb, mint 60 kilométerre a magyar határtól. Mohovce a tervek szerint négy egységet üzemeltet majd (amelyek közül egy már működik is), és teljes kapacitását 1995-ben éri el. Teljes áramtermelési kapacitása 1760 MW lesz, vagyis ugyanannyi, mint a korábbi bohunicei atomerőműé.

1.197. Tekintettel erre a növekvő nukleáris kapacitásra, a C Változat által termelt villamos energia mindkét országban csak igen kis részét képviseli a teljes villamosenergia-termelésnek - ugyanez áll az Eredeti Terv tervezett kapacitására is. Bős tervezett beépített kapacitása 720 MW, Nagymarosé pedig 168 MW volt, azaz mindösszesen 888 MW. Ezen a mennyiségen a két ország durván egyenlő arányban osztozott volna. A Csehszlovák félre jutó 444 MW ma a teljes szlovák beépített kapacitásnak mintegy 7.5%-át tenné ki. A tervezett áramtermelés mindkét ország számára évente 1887,5 GWh lett volna, bár ez az érték az időjárási viszonyok függvényében 1365 - 2335 GWh között változhatott volna.

1.198. Az Eredeti Terv csúcsüzemmódú villamos áramot termelt volna. A közép európai éghajlati feltételek mellett a csúcsüzemmódú áramtermelés nyáron általában magasabb (amikor a kereslet viszont alacsonyabb), a téli hónapokban pedig visszaesik, amikor a termelés megbízhatósága a jégtorlaszok miatt csökken.

1.199. Az 1950-es években, tehát az Eredeti Terv gondolatának megfogalmazásakor végzett számítások szerint az Eredeti Terv a magyar villamosáram-igényeknek csaknem 30%-át kiszolgálta volna. A hatvanas években, vagyis a tervezés idején ez az érték már csak 20% lett volna. A hetvenes években azonban, a projekt véglegesítése idején, a projekt potenciális termelése a magyar energiaigényeknek csupán 8.5%-át lett volna képes kiszolgálni. A jelenlegi (csökkentett) energia keresleti szint mellett a projekt a magyar fogyasztásnak csupán kb. 5%-át biztosítaná.

1.200. Szlovákia számára a projekt energiatermelése sem sokkal nagyobb jelentőségű, még úgy sem, hogy a C Változat működtetése mellett a teljes megtermelt villamos energia az országé marad. 1992-ben ez 223 GWh, 1993-ban pedig 1.962,82 GWh volt. Mire tehát 1995-re a Mochovce-i atomerő mind a négy egységét beüzemelik, Bős csupán a szlovák összenergia termelés (20.577 GWh) 9,53%-át adja majd.

1.201. Egy 1992 szeptemberében közreadott független jelentés elemezte az Eredeti Terv villamosenergia-termelését. A tanulmány előrejelzései szerint, míg az elektromos energia intenzivitás az elkövetkező 15 év során némileg csökkenni fog Szlovákiában, a változatlanul alacsony hatékonyság miatt még mindig messze felül fogja múlni a nyugat európai szintet. Az energia-felhasználás hatékonyságának javulása folytán, évi átlagos 2% GNP növekedést feltételezve csaknem 30%-os éves csökkenést lehetne elérni 1992 és 2000, illetve 3%-ot 2000 és 2010 között. A jelentést készítő testület szerint “a Cseh és Szlovák Köztársaságoknak nincs szükségük több energiára a 2000. évig, sőt., még azután sem. Ebben a tekintetben, Bős céltalan vállalkozás.”

1.202. Egy másik független tanulmány 1992-ből kijelenti, hogy:

“Műszaki szempontból adottak egy alternatív energiapolitika feltételei. A keresleti és kínálati oldal hatékonysági potenciáljának, valamint a szerkezeti potenciálnak a felhasználásával lehetséges egy energiatakarékos politika megvalósítása.”

Ugyanakkor a tanulmány megjegyzi, hogy Szlovákiában erős ellenállás érezhető az ilyen politikával szemben.

1.203. A magyar kormány és parlament új energiapolitikát fogadott el, amely az energia-felhasználás hatékonyságának növelésére helyezi a hangsúlyt. Folyamatosan történnek intézkedések annak érdekében, hogy a magyar energiarendszer az európai hálózatokhoz kapcsolódhasson (UCPTE Villamosenergia-rendszer). Magyarország, a Cseh Köztársaság, Lengyelország és Szlovákia részvételével életre hívta a CENTREL alrendszert. Magyarországnak az a célja, hogy a felmerülő energia-problémákat más országokkal együttműködve oldja meg olyan módon, amely megfelel a jelenkor gazdasági realitásainak és tekintetbe veszi a környezetet is.

H. SZAKASZ: ÖSSZEHASONLÍTÁS MÁS NEMZETKÖZI DUZZASZTÓMŰ PROJEKTEKKEL

1.204. A Szlovák Kereset azt sugallja, hogy a Bős-Nagymaros vízlépcsőrendszer csupán egy újabb eleme lenne a Dunán végzett vízenergia felhasználására irányuló, és hogy építése és működése megegyezik a többi európai vízlépcsőrendszerével. A Szlovák Kereset 11. illusztrációja a Rajna, Majna, Neckar, Moselle és Duna folyók melletti vízerőművek elhelyezkedését anélkül mutatja be, hogy utalna azok építésének, illetve üzemeltetésének részleteire. A valóságban azonban nagyon is jelentős különbségek vannak a meglévő vízerőmű rendszerek és az Eredeti Terv között.

1.205. Bármilyen vízerőmű fejlesztés bizonyos mértékig hatással van a természetes folyami ökoszisztémákra, tekintet nélkül az építkezés mikéntjére, illetve a rendszer üzemeltetésének módjára. Az 1970-es évekig a nagy vízenergia rendszerek működtetéséhez kapcsolódó környezeti változásokat a nyugati társadalmak széles körben elfogadták. Az 1980-as évek során azonban a közvélemény környezetvédelmi kérdésekkel kapcsolatban növekvő aggodalma számos víz-energia projekttel kapcsolatban intenzív vitákhoz vezetett, amelyek eredményeképpen felhagytak egy sor nagy vízerőmű megépítésével (pl. Neuburgweier a felső Rajnán, 1979-1982, Hainburg az osztrák Dunán, 1986). Jelenleg Németország legvitatottabb vízerőmű fejlesztése a Duna 70 kilométeres szakaszát érinti, egy sor olyan vízlépcsővel, amely a folyó utolsó jelentős szabályozatlan németországi szakaszát veszélyezteti, bár ennek a projektnek a Dunára gyakorolt környezeti hatásai távolról sem vethetők össze az Eredeti Terv hatásaival.

1.206. A Duna felső és középső szakasza mentén az Eredeti Terv volt az egyetlen olyan fejélesztés, amelynek működését nagy volumenű csúcsüzemmódra tervezték. Sem az osztrák, sem a német vízlépcsők nem használják ki az Eredeti Tervben tervezetthez hasonló mértékben a Duna potenciális energiáját.

1.207. Az energiatermelésre használt vízszint változás Gabčíkovónál a vízszint-ingadozások függvényében 16,0 és 21,5 méter között váltakozna. A német és az osztrák Dunán egyik vízlépcsőrendszer sem teremtett a folyóban ekkora szintkülönbséget.

1.208. A tervezett csúcsüzemmód két műszaki szükségszerűséggel járt együtt. Az egyik egy meghatározott üzemi tározó térfogat a felvízi feltöltésben, a másik pedig egy újabb vízlépcső létrehozása az alvízi szakaszon a csúcsüzemmód okozta folyómeder-instabilitást kiküszöbölendő. A Duna menti osztrák illetve német vízlépcsőrendszerek egyike sem igényel a tervezett Dunakiliti-Hrusov tározóét akár csak távolról megközelítő üzemi térfogatot. Ennek megfelelően, a víz tartózkodási ideje, amely meghatározó a vízminőség, pl. az algák elterjedése tekintetében, sokkal rövidebb a Duna felsőbb szakaszain létesített tározókban.

1.209. A nagymarosi vízlépcső tervezésének irányában már 1942-ben megtették az első lépéseket, azaz jóval azelőtt, hogy felmerült volna a bősi projekt gondolata. Soha nem került azonban sor annak megvalósítására. A Duna, a Rajna vagy a Rhone vízlépcsőrendszereivel összehasonlítva nyilvánvaló, hogy a folyó eséseemelkedése rendkívül alacsony, s így kedvezőtlen a vízerőmű fejlesztésre. Azonos átmérő és vízhozam mellett egy olyan folyamszakasz, amelynek esése csak 7 cm/km, ötször olyan hosszú tározót kíván, mint egy 35 cm/km esésű szakasz ahhoz, hogy azonos mennyiségű energiáét termelhessen. Ennek nem csupán gazdasági következményei vannak (ti., hogy hosszabb tározó gátakra van szükség, és olyan szivárgórendszerekre, amelyek alkalmasak a környező területek mesterséges lecsapolására), hanem környezeti kihatásai is. Azonos mennyiségű energia kitermeléséhez ötször olyan hosszú folyamszakaszt kell duzzasztani, vállalva a folyami ökoszisztéma megkárosításának valamennyi ökológiai következményét és kockázatát. Éppen ezért nem is létezik a tervezett nagymarosihoz hasonló vízlépcső a Duna és a Rajna alsóbb szakaszain. Az is világos, hogy a nagymarosi vízlépcső megépítéséről szóló döntés elválaszthatatlanul kapcsolódik a bősi erőmű csúcsüzemmódban való működtetéséhez.

1.210. Mind a gabčíkovoi, mind a nagymarosi erőműre több lehetséges csúcsüzemmódot vizsgáltak meg, beleértve az a lehetőséget is, hogy a bősi turbinákat 18 órán át lezárva tartják, és hirtelen bocsátanak le 4200 m³/s vízhozamot, ami 5200 m³/s-ig növekedhet a nap további hat órájában. A vízhozamnövelés az induló csúcskor 0-ról 4200 m³/s-ra mindössze 30 perc alatt ment volna végbe, a második csúcsról a visszatérés a nullpontra pedig csupán 20 perc alatt, miáltal egy jelentős mesterséges árhullám keletkezett volna a nagymarosi tározóban, a biocoenosisokat pedig jelentős károknak tette volna ki. Nagymaros esetében ennél kisebb, ám továbbra is jelentős csúcsüzemmódot terveztek a szabályozatlan alvízi folyamszakasz irányába. Így például a Duna alacsony vízhozama esetén a vízhozam 1000 m³/s-ról több mint 2000 m³/s-ra való hirtelen emelését vettek tervbe, amit egy nem kevésbé hirtelen visszaállás követett volna a korábbi szintre.

1.211. A vízlépcsőrendszerek csúcsra járatása bevett gyakorlat, még az olyan alföldi, hajózható folyók esetében is, mint a Duna és a Felső Rajna. Amennyiben a csúcsüzem mérsékelt, nem feltétlenül károsítja tovább a folyami ökoszisztémát. A Felső Rajnán például tíz egymás alatt fekvő vízlépcsőn belül maximum 300 m³/s-al engedélyezik túllépni a természetes vízhozamot. Másfelől az utolsó, Iffezheim-i vízlépcső után a folyó szabályozatlan szakaszába maximálisan 40 m³/s -el nagyobb vízhozam bocsátható, mint a természetes. Érdemes összehasonlítani ez utóbbi határértéket a nagymarosi, illetve az előbbit a bősi csúcsüzem hasonló értékeivel. A különbség nagyságrendnyi, annak ellenére, hogy a projekt szakaszán az átlagos vízhozam csupán kétszerese a Felső Rajnára jellemző értéknek.

1.212. Így tehát látható, hogy az Eredeti Terv koncepciója jelentős mértékben eltér a többi európai vízlépcsőrendszerétől. Ez megerősíti azt az aggodalmat, hogy az Eredeti Terv jóval nagyobb kárt okozott volna a természet illetve a természeti erőforrások számára, mint a többi európai vízlépcső rendszer, különösen, ha tekintetbe vesszük az érintett terület kiemelkedő természeti értékét.

1.213. A környezetvédelmi kérdések iránti megközelítésmódjának változása nem csupán ahhoz vezetett, hogy számos vízlépcső-tervet elvetettek, hanem egyúttal új programok is születtek azoknak a folyami vizes élőhelyeknek a helyreállítására, amelyek ki vannak téve a már meglévő vízlépcsőrendszerek hatásainak. Így például az “Integrált Rajna Program” kombinálja az árvízvédelmi célokat a Felső Rajna mentén elterülő vizesföldek helyreállításával, amelyekben az ottani vízlépcsőrendszer jelentős károkat okozott. A Felső Rajna tanulságából az is következik, hogy mindaddig hiábavaló erőfeszítés a folyami rendszerek helyreállítására törekedni, amíg a vízhozam és vízszint dinamikája jelentős mértékben ki van téve zavaró tényezőknek.

 

2. FEJEZET

A FELEK MAGATARTÁSA

2.01. Ez a Fejezet áttekinti a feleknek a vitával kapcsolatos magatartását, különösen a Szlovák Kereset azon elsődleges és alapvető állítása fényében, hogy Magyarország rosszhiszeműen járt el, amikor környezetvédelmi szempontokra hivatkozva kívánta megalapozni a munkálatok felfüggesztését és az Szerződés ezt követő megszüntetését. Mindenekelőtt célszerű összefoglalni az idevágó szlovák érvelést /lásd lentebb A SZAKASZ 2.02-2.08 pontok/. Az A SZAKASZBAN kifejtettek fényében foglalkozik ez a fejezet az 1977. évi Szerződésnek az 1989 előtti időszakban való teljesítésére vonatkozó szlovák érvekkel /B SZAKASZ, 2.09-2.25 pontok/, azután azokkal, amelyek az 1989-92 közötti időszakban folytatott tárgyalásokat érintik /C SZAKASZ, 2.26-2.88 pontok/ a C Változat történetével /D SZAKASZ 2.89- 2.106 pontok/ és az ideiglenes vízmegosztási rendre vonatkozó tárgyalásokkal /E SZAKASZ 2. 107- 2.117. pontok/. Ez a Fejezet azzal zárul, hogy a rosszhiszeműségre épülő szlovák érveket a maguk jogi kontextusába helyezi, és levonja a megfelelő következtetéseket /F SZAKASZ 2.118- 2.128. pontok/.

A SZAKASZ: BEVEZETŐ

2.02. Szlovákia a Magyarország rosszhiszemű eljárására vonatkozó állítását széles, impresszionisztikus ecsetvonásokkal vázolja fel. Ez a motívum mindenütt jelen van az egész Keresetben. Lényegét tekintve a szlovák érvelés a következő.

2.03. Noha Magyarország elsőként kezdeményezte a dunai vízienergia közös hasznosításáról való tárgyalásokat, azután pedig erőszakkal keresztülvitte a Bős-Nagymaros Projekt elfogadását más alternatívákkal szemben, ezt követően mégis megdöbbentő módon negligálta az 1977. évi Szerződésben előirt kötelezettségeit. “A szerződés kijátszásának és megszegésének hosszú története” során Magyarország bebizonyította, hogy nem akarja, és nem is tudja a Szerződésből rá háruló kötelezettségeit teljesíteni. Magyarország kezdettől fogva halogatásra törekedett úgy a megállapodásban rögzített végrehajtási ütemet, mint a munka elosztását illetően, komoly károkat okozva Csehszlovákiának. Ezen a módon szüntelenül arra törekedett, hogy akadályozza és meghiúsítsa az Szerződés célját.

2.04. Szlovákia emlékezteti a Bíróságot a jóhiszemű eljárás kötelezettségére, mely nemzetközi kötelezettségeinek teljesítése során minden államot terhel. Magyarországot mint kezdettől fogva “nehéz Projekt-partnert” jellemezve Szlovákia azt állítja, hogy Magyarország bebizonyította, nem hajlandó jóhiszeműen együttműködni, nem konstruktív, és rugalmatlan tárgyalási pozíciókat foglalt el, és arra törekedett, hogy olyan előfeltételeket szabjon, melyek a tárgyalásokat lehetetlenné teszik. Ez bőségesen bebizonyosodott, amikor Csehszlovákia semleges harmadik felek bevonását javasolta azért, hogy biztosítva legyen a vitatott kérdések objektív eldöntése. Éles ellentétben ezzel Csehszlovákia és később Szlovákia egész idő alatt kooperatív és előzékeny módon viselkedett, és csak vonakodva, az utolsó pillanatban választotta a C Változatot, hogy ezzel “biztosítsa az 1977. évi Szerződés kölcsönös megállapodáson alapuló céljainak elérését”.

2.05. Szlovákia azt állítja, hogy “Magyarország minden esetben egyoldalúan járt el”, felidézve különösen “a munkálatok felfüggesztésére vonatkozó egymást követő döntéseket”. Magyarország viselkedését mint egész idő alatt kiszámíthatatlant és a korábbi kötelezettségvállalásaival összeegyeztethetetlent jellemzi. Magyarországról ismételten azt állítja, hogy nem az értesítésre és a konzultációra a Szerződésben előírt eljárás szerint járt el, és ezt mint a rosszhiszeműség további bizonyítékát hozza fel. . Szlovákia Magyarországot csalárd, partnerének a vitatott kérdések megoldására irányuló erőfeszítéseit tudatosan a maga előnyére kihasználó viselkedéssel vádolja.

2.06. Amikor a Magyar Kormány visszautasította, hogy bármilyen más megoldást elfogadjon, mint a Projekt nyílt törlését, a akkor engedte, hogy a politikai nyomás erősebbnek bizonyuljon nemzetközi kötelezettségeinél, mivel a Bős- Nagymaros Projekt a belpolitikai harcokban eszközzé vált. A Szlovák Kereset elhanyagolja a Projekt ellen a lakosság részéről jövő ökológiai indíttatású tiltakozásokat, mondván, hogy ezek a kommunista rendszer alatt elszenvedett “súlyos gazdasági, politikai és kulturális igazságtalanságokkal”, nem pedig bármilyen, a népességben mélyebben élő környezetvédelmi jellegű aggodalommal függnek össze. A kérdést ezek után felkapta egy népszerűtlen rendser, hogy így elterelje vele a figyelmet saját mulasztásairól, az ellenzék számára pedig “rögeszmévé”, a hatalomért folytatott harc hasznos eszközévé vált a probléma.

2.07. Magyarország állítólagos környezetvédelmi szempontjai valójában képmutató “kifogásul” szolgáltak azokra a súlyos gazdasági nehézségekre, amelyek megakadályozták az országot a Szerződésben rögzített kötelezettségeinek teljesítésében. Az ilyen érveket pusztán eszközként használták fel a tárgyalások során, és sohasem vették őket komolyan. Az erre irányuló ismételt felszólítások dacára Magyarország nem tudott semmilyen meggyőző tudományos alapot adni álláspontjának, és még azt is visszautasította, hogy saját állításait bármilyen objektív módon értékeljék.

2.08. Ez a kép meglehetősen drámai. Nagy hátránya azonban, hogy minden lényeges vonatkozásában hamis - amint azt a következő passzusok megfelelően bizonyítani is fogják.

B SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSE 1989 ELŐTT

2.09. Abból a célból, hogy megalkothassa Magyarországnak, mint már 1989 előtt “nehezen kezelhető partnernek” a képét, a Szlovák Kereset arra kényszerül, hogy fontos tényeket figyelmen kívül hagyjon és ellentmondjon saját állatásainak.

2.10. Magyarország semmilyen értelemben nem tagadja, hogy a nagymértékben politikai okokból és nagyon más körülmények és várakozások mellett elfogadott Bős-Nagymaros Projekt végrehajtása hatalmas pénzügyi terhet jelentett, amelyet a romló helyzetben lévő államháztartás alig tudott finanszírozni. Ez volt az oka annak, hogy az ország - Csehszlovákiával együtt - szovjet hitelért folyamodott, hogy megkötötte a Kölcsönös Segítségnyújtásról szóló Megállapodást, és hogy javasolta az építési munkálatok kilenc évre való felfüggesztését Utólag mindkét oldalon elismerték politikusok, hogy a projektet soha nem kellett volna elindítani.

2.11. Az 1989. előtti korszakot illetően a Szlovák Kereset egyetlen magyar belső dokumentumra összpontosít, egyre a sok ezer közül, amely a Projekttel foglalkozik, nevezetesen a Marjai József miniszterelnök-helyettes által 1984 március 19.-én Szentágothai Jánosnak, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének írott levelére. Szlovákia azt állítja, hogy a környezetvédelmi szempontokra hivatkozó érveket “azért dolgozták ki, hogy megfelelő kifogással támasszák alá a Projekt elhalasztásának gazdasági természetű indítékait” és a mondott levelet mint első számú bizonyítékot használja ennek az állításának az alátámasztására.

2.12. A Marjai-féle levél nem plauzibilis bizonyítéka a magyar oldal rossz-hiszeműségének, számos különböző okból. Mindenekelőtt 1984-ben írta az előző rendszer egyik minisztere, míg a szlovák kormányzat arra használja, hogy az új kormányzat rosszhiszeműségét bizonyítsa, annak 1989-es és azt követő eljárását illetően.

2.13. Másodszor, aligha meglepő, hogy egy magyar miniszter, aki a pénzügyekért felelős, panaszkodik a Projekttel járó pénzügyi nehézségek miatt. Igaz, hogy Marjai úr explicite nem mondta ki, hogy a Projekt nem valósítható meg. Egy olyan pontban azonban, amelyet a Szlovák Kereset nem idéz - annak ellenére, hogy egyébként e levélre nem kevesebb, mint 26 utalást tesz - Marjai úr a következőket írta:

“Nem kívánom azt állítani, hogy a vízlépcsőrendszer létesítése mai megítélésünk szerint gazdaságtalan, de bizonyos, hogy ha ma kellene döntenünk a létesítésről, szűkös beruházási lehetőségeink közepette valószínűleg ezt a beruházást későbbre halasztanánk.”

Ez igencsak óvatos megfogalmazás, és meglehetősen sovány alap arra az állításra, hogy a magyarok rosszhiszeműen jártak volna el.- Másfelől a levelet saját korának összefüggéseiben kell olvasni. A Brezsnyev-korszak csavaros nyelvén azt mondani, hogy nem állítjuk azt egy projektről, hogy gazdaságtalan, tulajdonképpen annak a bevallása volt, hogy valójában mégis az.

2.14. Magyarország sohasem tagadta, hogy 1981-ben a gazdasági kérdések relevánsak voltak, és azok maradtak 1989-ben és utána is. Szlovákia az, aki merev határt igyekszik húzni a gazdasági és a környezetvédelmi megfontolások között, miközben az igazság az, hogy a kettő szorosan összetartozik. A fejlődés valódi árát, beleértve annak a környezetet érintő hatásait is, számításba kell venni, amikor eldöntjük, vajon elindítsunk-e egy fejlesztési projektet. És ezt az összefüggést magyar oldalról már akkor felismerték: amint azt a Magyar Kereset kifejti, 1983-ban Magyarország a felfüggesztést “nem pusztán Magyarország gazdasági helyzete miatt, hanem a /Projekt/ környezetre gyakorolt hatásainak továbbá megvizsgálása végett is” javasolta. Nagyon keveset tudtak akkor a Duzzasztómű-rendszer környezeti hatásairól. A környezettel kapcsolatos érvekre nem azért hivatkoztak, hogy elrejtsék a gazdasági szempontokat, vagy hogy ezekkel helyettesítsék őket - ami egy kifogás funkciója lenne -, hanem hogy rámutassanak a Projekt azon aspektusaira, amelyeket addig nem vizsgáltak megfelelő módon. . Marjai úr maga elismerte, hogy még 1984-ben sem hajtottak végre olyan vizsgálatokat, amelyeket még a beruházás megkezdése előtt be kellett volna fejezni. Úgyszintén megerősítette az Akadémia 1983-as Jelentése 2. pontjának idevágó megállapításait, amelyek egyebek között további kutatásra, tervezésre, és beruházásra hívtak fel, azt biztosítandó, hogy

“a/ A Duna vizének szennyezettsége és biológiai állapotváltozása távlatilag se veszélyeztesse a térség és Budapest - döntően parti szűrésű rendszerre épült - ivóvízellátását. Ezért a vízgyűjtő terület szennyvizeit biológiailag is tisztítani kell, a Dunakiliti-Hrusov tározó üzembehelyezése előtt.

d/ El kell kerülni az Öreg-Duna - valamint mellékfolyói és mellékágai - vizének biológiai állapotromlását és biztosítani kell annak határfolyóhoz méltóan rendezett élővíz jellegét, egyúttal megteremtve egy reálisan megtervezett hajózóút állandó működésének feltételeit.

2.15. A háttérben rejlő kérdés az volt, mi a teendő abban az esetben, ha a helyzet tudományos szempontból bizonytalan. Miközben az Akadémia azt javasolta, hogy a vizsgálatok, és bizonyos, a Duna vízminőségét és vízmennyiségét védelmező intézkedések meg kellene hogy előzzék a Projekt működését, Marjai úr - miközben elfogadta a kutatás szükségességét, és tudomásul vette, hogy a szennyvizek megtisztítása előfeltétele kellene hogy legyen a tározó működésének - úgy gondolta, hogy a rendelkezésre álló tudományos bizonyítékok nem elegendőek ahhoz, hogy az építkezés leállítását igazolják, és hogy Magyarország rendelkezésre álló pénzügyi erőforrásai nem teszik lehetővé, hogy a környezetvédelem követelményeinek eleget tegyenek.

2.16. Igaz - és Marjai úr tudatában volt ennek -, néhány szennyvíztisztitó építése már folyt 1984-ben. A Szlovák Kereset feltárja, hogy Csehszlovákia 1985 és 1990 között 25 szennyvíztisztító építését tervezte,és majdnem négyszer ennyit a vízlépcsőrendszer működésének megindulása után. De nem válaszol meg a Szlovák Kereset három releváns kérdést:

(a) Ténylegesen hány volt kész, és hány működött a betervezett szennyvíztisztító üzemekből akár 1994-ben?

(b) Mekkora volt ezeknek a létesítményeknek a kapacitása, alkalmasak voltak-e a szennyvizek biológiai tisztítására, és a szennyvizek mekkora hányada volt tisztítható 1994-ben?

(c) Volt-e a szennyvíztisztítási programnak valamilyen előnyös hatása a Duna vízminőségére?

Ha pedig ezeket a kérdéseket 1994-ben nem válaszolják meg, akkor a rájuk adott válasz a fortiori egy évtizeddel korábban sem lehetett elérhető. Nyilvánvaló okok voltak tehát az aggodalomra.

2.17. Független szakértők által végzett, Vavrousek úr, a Szövetségi Környezetvédelmi miniszter és kollégái által publikált adatokra támaszkodó tanulmányok azt mutatják, hogy Csehszlovákia szennyvizének 60%-át nem tisztítják megfelelően. 1989-ben Pozsony ipari hulladékának és a háztartási hulladéknak több mint 50%-át a Dunába engedték, tisztítatlanul, és Szlovákia folyóinak fele többé ”nem megfelelő a vízi élet számára“.

2.18. A Szlovák Kereset elmulasztja megemlíteni a környezetvédelmi kérdésekről az adott időszakban Magyarországon folyó intenzív vitát. A Magyar Tudományos Akadémia nem kevesebb mint három bizottsága tevékenykedett ezen a területen 1981-83 között. Miután ismételten arra az eredményre jutottak, hogy további vizsgálatok volnának szükségesek, két tanulmány készült, az egyik a Duna komplex hasznosítási lehetőségeiről, a másik a Projekt környezeti hatásairól.

2.19. A Szlovák Kereset azt állítja, hogy ”Csehszlovákia soha nem kapott semmiféle javaslatot ... a projekt felülvizsgálására“.Valójában Marjai miniszterelnök-helyettes maga adta át kollégájának az 1985-ben elkészült Környezeti Hatástanulmány összefoglalását , amint ez említést nyert Strougal úrral, a csehszlovák miniszterelnökkel folyatott tárgyalásai során, 1985 augusztus 19.-én. Ezt a prágai látogatást kifejezetten azért szervezték meg, hogy tájékoztassák a csehszlovák kormányt a projektnek azokról a módosításairól, amelyeket az éppen befejezett Környezeti Hatástanulmány eredményei tettek szükségessé. A megbeszélésről belső használatra készült magyar feljegyzés szerint Strougal miniszterelnök megígérte, hogy gondosan tanulmányozza a jelentést, és egyetértett azzal, hogy alapos tudományos vizsgálatok szükségesek a természetes környezet megőrzése (a kor zsargonjában ”megóvása“) céljából. Felidézte az orlíki víztároló sorsát, ahol a környezet egyre jobban károsodott, jóllehet a tudományos szakértők az építkezés megkezdése előtt biztosították a kormányt, hogy semmilyen probléma nem fog felmerülni.

2.20. A csehszlovák miniszterelnök álláspontja, hogy több figyelmet kellene szentelni a környezet megóvásának, nem volt előzmények nélkül való. Magyarország és Csehszlovákia már 1983 júliusában rögzítették, hogy ”[m]indkét fél szükségesnek tartja(...) ,hogy az esetleg felmerülő, a megvalósítás során a felek által felismert kedvezőtlen következmények elhárítására, valamint a környezet javítására alkalmas racionális megoldást keressenek a műszaki tervek szükséges és lehetséges változtatásaival...“

2.21. Mint már megjegyeztük, a Szlovák Kereset panaszkodik a magyarok viselkedésének ellentmondásosságára, felidézve, hogy Magyarország a 80-as évek közepén kérte az építkezés felgyorsítását. Ez a magyar igény azonban összhangban volt a korábban kifejezésre juttatott igényekkel, mi több, ezekből következett. Pontosan azért, mert a beruházás nagy pénzügyi terhet jelentett és a magyar gazdaság gyengült, Csehszlovákia pedig ragaszkodott hozzá, hogy a Projektet folytassák a környezeti szempontok megvizsgálása nélkül, kezdett a kormány eszközöket keresni arra, hogy az éppen aktuális ötéves tervet mentesítse a beruházás terhei alól. Magyarország így magánjogi szerződéseket kötött két osztrák társasággal, amelyek kapacitása felszabadult azáltal, hogy Ausztriában, Hainburgnál abbahagyták egy vízerőmű építését. Miután segítette Magyarországot abban, hogy az osztrák bankokból viszonylag kedvező feltételekkel jusson hitelhez, a fő osztrák szerződési partner, a Donaukraftwerke joggal igényelhette, hogy az olyan viszonylag kisebb jelentőségű kérdések eldöntését, mint az építkezés üteme, az ő kihasználatlan kapacitásához szabják.

2.22. A feleknek az építkezés évei során tanúsított magatartását a projekt tényleges természetének fényében kell szemlélni. Ez egy olyan roppant mérnöki beruházás volt, amely méreténél és összetettségénél fogva ismételten módosításokat követelt. Soha nem számítottak arra, hogy betartják az ütemtervet és a több évtizeddel ezelőtti terveket, éppen ezért nem szerepelt az ütemterv az eredeti Szerződésben sem. A kormánymeghatalmazottak tárgyalásairól készült jegyzőkönyvek áttekintése azt mutatja, hogy csaknem évente módosították kisebb-nagyobb mértékben az eredeti tervet. A Közös Egyezményes Tervhez képest 1984 december 31 előtt elfogadott módosítások egyeztetett listája az eredeti terv 74 módosítását sorolja fel, beleértve olyan jelentős változtatásokat is, mint az üzemvízcsatorna nyomvonalának megváltoztatása és az izolációs módszer megváltoztatása a felvízcsatorna esetében.

2.23. Az 1989 májusi magyar javaslat az építkezés ideiglenes, a környezeti vizsgálatok idejére szóló felfüggesztésére korántsem volt rendkívüli, tekintettel a folyamatos módosításokra. Ebben Németh Miklós és Adamec miniszterelnök urak tárgyalásaik során egyet is értettek. Néhány hónapon belül azonban a csehszlovák álláspont elvesztette mindennemű rugalmasságát, és megkezdődött a későbbiekben C változat néven emlegetett megoldás tervezése - vagyis inkább újra kezdődött, amint azt hamarosan látni fogjuk.

2.24. A Szlovák Kereset különösképpen elutasító a Projekttel szemben érveket támasztó környezetvédelmi csoportok motivációival kapcsolatban. Azzal vádolja ezeket, hogy ”könnyű célpontot“ keresvén maguknak a Bős-Nagymaros projektet támadták a súlyosabb hazai problémák felvetése helyett. Meglehet igaz, hogy a célpont igen sebezhető volt - hiszen akkoriban mindkét oldalról erőteljesen bírálták. Távolról sem volt azonban ”könnyű célpont“, tekintettel a másként gondolkodással szembeni olyan állami intézkedésekre, mint az elbocsátás, a rendőrségi megfigyelés, a házkutatás, a letartóztatás, stb., amelyek mind Csehszlovákiában, mind Magyarországon bevett gyakorlatnak számítottak. Amint egy résztvevő később megjegyezte:

”Igaz, hogy a cél a duzzasztó felépítésének leállítása volt, de soha, egy pillanatig sem nacionalista alapon. Nagytekintélyű szlovák szerzők és akadémikusok éppúgy, mint környezetvédők voltak szövetségeseink a korrekt tájékoztatásban, és a kommunista ideológia eme masztodonja elleni tiltakozásban. A magyar környezetvédők nagyfokú tisztelettel viseltetnek azok iránt, akik a szomszédos Csehszlovákia kevésbé toleráns és elnyomóbb jellegű kommunista rendszerében nagyobb kockázatot vállaltak.“

2.25. Általánosságban már megállapítottuk, hogy a Szlovák Kereset a Projekttel ökológiai és történelmi szempontból egyaránt légüres térben foglalkozik, mintha az 1989-90-es forradalmakban kulminált történelmi változások meg sem történtek volna, vagy mintha az ökológia tudományában és a környezeti hatások megértésében végbement fontos fejlemények - amelyek szorosan kapcsolódnak a kelet-Európai környezeti katasztrófákhoz és aggodalmakhoz - sem mentek volna végbe. Ebben az összefüggésben nem meglepő Magyarország törekvése a projekt módosítására, ily módon csökkentendő a projekt kritikusai által egyre erősebben észlelt hátrányos következményeket.

C SZAKASZ: MAGYARORSZÁG KÉSZSÉGE ARRA, HOGY AZ 1977. évi Szerződés KERETÉN BELÜL FOLYTASSA A TÁRGYALÁSOKAT/1989-92/

2.26. Szlovákia ismételten azt állítja, hogy Magyarország nem akart tárgyalni. Azonban a nagymarosi építkezés munkálatainak 1989. május 13-án történt felfüggesztése és az 1977. évi Szerződés 1992 májusában történt megszüntetése közötti háromesztendős időszak tanúja volt Magyarország ismételt jóhiszemű erőfeszítéseinek egy kölcsönösen elfogadható válasz elérésére. Ami 1989-ben egy ésszerűen eljáró állam óvatos lépése volt, az 1992-re a környezetvédelmi szempontból megalapozott és szükséges eljárássá fejlődött, tükrözve, hogy egyre inkább tudatosul általánosságban az ökoszisztémák, és különösen az érintett régió ökoszisztémáinak sérülékenysége. A természeti erőforrások megvédésére irányuló növekvő igényt egyidejűleg tükrözte egyre több a természetes környezet elemeit és folyamatait védelmező fontos nemzetközi szerződés, ezeken belül is különösen a Riói Környezetvédelmi és Fejlesztési konferencián elfogadott dokumentumok. Ami Magyarország hiábavalóan próbált elérni szerződéses partnerével, az pontosan az volt, amire a nemzetközi közösség törekedett: az államok ”a globális partnerség szellemében együttműködnek, hogy megőrizzék, megvédjék, és helyreállítsák a Föld ökoszisztémájának épségét.“

(1) az 1989-től 1991 elejéig terjedő időszak

2.27. A Nagymarosnál folyó munkálatok felfüggesztésétől kezdve a magyar kormány kész volt tárgyalni Csehszlovákiával abból a célból, hogy kölcsönös megállapodáson nyugvó megoldást találjanak a környezetvédelmi problémákra. A Magyar kormány erre vonatkozó, l989. május 13-án kelt határozata rögzíti hogy:

”A Minisztertanács felhatalmazást kér az Országgyűléstől, hogy a Szerződés módosításáról a Csehszlovák féllel előzetes tárgyalást folytasson.“

2.28. A Magyar Kereset már utalt a felek közötti legjelentősebb tárgyalásokra azt ezt követő hónapok, majd évek során. Ezt a beszámolót itt nem ismételjük meg. A Nagymarosi építkezés felfüggesztésére vonatkozó 1989 májusi, és a Nagymarossal kapcsolatos tárgyalások kezdeményezésére vonatkozó 1989 októberi döntés között nem kevesebb, mint öt találkozóra került sor a felek között, miniszterelnöki vagy miniszterelnök-helyettesi szinten. Ezekhez a találkozókhoz járult ,a különböző szakértői csoportok közötti találkozók három fordulója, és a kormánymeghatalmazottak gyakori tárgyalásai.

2.29. Szlovákia azt állítja, hogy a Nagymarosi építkezés felfüggesztésére vonatkozó döntés mindössze három hónappal a munkálatok felgyorsítására vonatkozó jegyzőkönyv aláírása után váratlan lépésként érte a csehszlovák felet. Az események számbavétele másfajta értelmezés mellett szól.

2.30. A határidő egy évvel való lerövidítésére vonatkozó tárgyalások 1986-87-ben folytak, és az új ütemre vonatkozó megállapodás 1988 januárban született meg. A fontos környezetvédelmi szempontok kérdését a magyar parlament néhány a Magyar Szocialista Munkáspárt instrukcióitól független tagja vetette fel 1988 júniusában. Ettől a pillanattól kezdve a magyar kormány gondosan óvakodott attól, hogy figyelmen kívül hagyja a lakosságnak a projekt elleni hatalmas nyilvános tiltakozási hullámban kifejezésre jutott igényeit, és elkötelezte magát, hogy csak oly módon fog eljárni, amely összeegyeztethető Magyarország természetes erőforrásainak ökológiai szempontból fenntartható felhasználásával. A Parlament 1988 októberi döntésének valódi üzenete nem az építkezés folytatásának elfogadása volt, hanem az azonosulás azokkal a környezetvédelmi szempontokkal, amelyek nélkül a magyar fél véleménye szerint a projektet nem volt szabad folytatni. Ezt a Nyilatkozat tömören fogalmazta meg: az ökológiai szempontoknak elsőbbségük van a rövidtávú gazdasági érdekek fölött.

2.31. Pontosan az 1988 októberi döntések következtében Magyarország és Csehszlovákia megállapodtak, hogy a két környezetvédelmi ügyekben illetékes miniszter által dolgozzon ki egy olyan javaslatot, amely garantálja, hogy az építkezés nem teszi tönkre a Bős-Nagymaros program térségének környezeti értékeit. Ebben az időszakban a magyar fél által felvetett környezetvédelmi szempont legitimitását és súlyát a csehszlovák fél elismerte, és nem úgy tekintette ezt, mint ”ürügyet“.

2.32. Amint mindkét Kereset megemlíti, a Magyar-Csehszlovák Gazdasági és Műszaki-Tudományos Együttműködési Bizottság társelnökeihez javaslatot nyújtottak be egy, a vízminőségről szóló, az erőművek teljes kapacitással való működését kockázatmentesen lehetővé tevő új egyezmény alapelveiről. Amit a Szlovák Kereset ehhez elmulaszt hozzátenni, az az, hogy ez a javaslat még nem egyezmény volt, hanem csak pactum de contrahendo, és hogy ezt a dokumentumot ténylegesen aláírta a két miniszter, Maróthy és Margetin úr. Ezáltal pedig ugyanolyan fokú kötelezettséget állapítottak meg, mint amely abban az esetben jött volna létre, ha a két miniszterelnök-helyettes 1989. május 3-án egy közös jegyzőkönyvet ír alá.

2.33. Igaz lehet, /noha nincs dokumentálva, hogy a két társelnök munkatalálkozójáról szóló jegyzőkönyv aláíratlan maradt. Azonban a Medgyessy miniszterelnök-helyettes által a magyar kormánynak erről a munkatalálkozóról előterjesztett jelentése nem említ semmiféle vitát a jegyzőkönyv aláírását illetően. Ami a tervezett környezetvédelmi egyezmény sorsát illeti, a jelentés megállapítja:

”Az elnöki találkozó során csehszlovák részről egyértelműen tudomásomra hozták, hogy készek a kormányközi megállapodás megkötésére, de a környezetvédelmi kérdésekről akkor hajlandók tárgyalni, illetve a kormánymegállapodást megkötni, ha a vízlépcsőrendszer az eredeti koncepció szerint teljes egészében megépül. Ezzel kapcsolatban kifejtettem: kormányunk eddig egyetlen munkát sem állított le, az építés, beleértve Nagymarost is, az egyeztetett ütemterv szerint folyik. Miniszterelnökünk az Országgyűlés márciusi ülésszakán vállalta, hogy visszafordíthatatlannak minősülő munkát nem végzünk, ugyanakkor meg kell várnunk a Parlament döntését a Nagymarosi Vízlépcső építésével kapcsolatos esetleges népszavazást illetően. Partnerem e bejelentést megértéssel vette tudomásul, de jelezte, a csehszlovák érdekeket súlyosan sértené, ha a Nagymarosi Vízlépcső esetleg nem épülne meg. Kérte, hogy a kormányfői találkozón egyértelmű tájékoztatást adjunk a kérdésről.

Megállapodtunk, hogy a környezetvédelmi egyezmény tervezetét a szakemberek június végéig előkészítik. “

2.34. Csehszlovákia nyilvánvalóan jól volt informálva a magyar belső döntéshozatallal kapcsolatos bizonytalansági tényezőkről, mindazonáltal saját álláspontja az Eredeti Tervvel kapcsolatban rugalmatlan maradt. Csehszlovákia ragaszkodott hozzá, hogy a Tervet be kell fejezni, tekintet nélkül a további vizsgálatok eredményeire, vagy arra, hogy a javasolt környezetvédelmi egyezmény sikerrel jár-e , vagy sem. Alaptalanok tehát azok a következtetések, amelyeket a Szlovák Kereset kíván levonni abból, hogy Magyarország a tárgyalásoknak ebben a szakaszában ”visszautasította“ volna egy környezetvédelmi kérdésekkel kapcsolatos jegyzőkönyv aláírását

2.35. A csehszlovák fél álláspontjának ez a rugalmatlansága derült ki azután, hogy Adamec miniszterelnök 1989 május 24.-én megállapodott a két fél szempontjainak megvizsgálására közös bizottságok felállításáról. A csehszlovák szakértők mindössze négy napot hagytak magyar kollégáiknak arra, hogy megvizsgálják az általuk adott választ /amelyet csak szlovák nyelven írtak le/.

2.36. Így tehát, tekintettel arra az 1989. július 17-19-én tartott találkozón mutatkozó alapvető nézeteltérésekre Németh magyar miniszterelnök értesítette csehszlovák kollégáját, Adamecet, hogy Magyarország megfelelőbbnek tartja, ha nem folytatódik a projekt azon elemeinek végrehajtása, amelyek a projekttel kapcsolatos nézeteltérések megoldásához szükséges vizsgálatok eredményeit előzetesen meghatároznák. Magyarország Bősnél folytatni fogja a munkálatokat, kivéve a Duna 1989 októberében való elzárásának előkészítését, amely effektíve visszafordíthatatlan művelet lenne. A többi építési munkálatokat az építkezés különböző helyszínein folytatják, és az úgy Nagymaroson mint Dunakilitinél üzembehelyezendő gépekre vonatkozó megrendeléseket nem vonják vissza. Általánosságban semmi olyasmit sem tesz a magyar kormány, ami előre eldöntené a projekt befejezésének kérdését.

2.37. Ismételten hangsúlyoznunk kell, hogy az 1989 májusa és októbere között Magyarországon fölmerülő kérdés az volt, vajon folytassák, vagy hagyják abba a nagymarosi szektor építését, és hogy milyen garanciák szükségesek a Bősi szektor környezetvédelmi szempontból biztonságos működéséhez, akár csúcsüzemmódban, akár anélkül. A Szlovák Kereset kijelenti: ” Magyarországnak sikerült három egymást követő éven át elhalasztania a Duna felduzzasztását, amely idő alatt Magyarországon semmiféle újabb, a Bős-Nagymaros program magyar részről való felfüggesztését igazoló tudományos munka nem folyt“.A valóságban 1989 nyarán számos új tudományos munka készült a kérdésről. A Bős-Nagymaros projekt hatásai által érintett területtel kapcsolatos legfontosabb ökológiai tanulmányokat felsoroló Annotált Bibliográfia 31 magyar tanulmányt sorol fel 1989-ből és 43-at 1990-ből, ami világosan jelzi hogy milyen mértékű tudományos munka folyt a várható károk és kockázatok paramétereinek megállapítása érdekében.

2.38. A nemzetközi szakemberek ebben az időszakban készült jelentései megerősítették, hogy a magyar fenntartások jól megalapozottak voltak. Az INFORT/Ecologia 1989-es jelentése, miután összehasonlítja a nagymarosi építkezést a világ más helyein javasolt, majd abbamaradt programokkal, a következő konklúzióra jut:

”Összefoglalva, egy olyan jellegű program kivitelezését, mint a Nagymarosi Vízlépcső ma a világ számos országában soha nem engednék meg. Az Egyesült Államokban a program végrehajtása lehetetlen lenne a következő indokok bármelyikére való tekintettel: környezeti hatások / az ártéri területek, és a vadélőhelyek elpusztítása, a talajvíz-viszonyokra gyakorolt hatás, stb./; kulturális következmények / az erőmű kihatásai a történelmi emlékek állapotára és a régészeti leletekre/; a táj látképére gyakorolt hatások; vagy a nemzeti jelképek egyikének degradálódása miatti felháborodás a közvélemény soraiban. Ha ezek a problémák együtt lépnének fel, mint ahogyan Nagymaros esetében ténylegesen ez a helyzet, a projekttel szembeni ellenállás valószínűleg leküzdhetetlen lenne.“

2.39. A World Wildlife Fund 1989 augusztusi jelentésének következtetései hasonló kicsengésűek. A projektnek kétségkívül negatív hatása lenne a környezetre, és a megfelelő vizsgálatok és adatok hiánya miatt a Projekt valamennyi részén legalább három éves moratóriumra volna szükség.

2.40. Ilyen körülmények között indokolt volt a magyar kormány magatartása, amikor úgy ítélte meg, hogy a helyzet tudományos szempontból bizonytalan, és ilyen körülmények között az építkezés folytatása ellentmondana a felelős kormányzás .alapelvének. Mivel a nagymarosi szektorba való beruházás, noha jelentős összeget tett ki, lényegesen kisebb volt, mint a beruházás működéséhez kapcsolódó várt kockázatok és káros következmények, és tekintve, hogy a helyszínen már lefolytatott munkálatok, jóllehet nagyarányúak voltak, még nem voltak visszafordíthatatlanok, a kormány azt javasolta a parlamentnek, hogy hatalmazza fel a nagymarosi szektorban folyó építkezés félbehagyásáról és az 1977. évi Szerződés ennek megfelelő módosításáról Csehszlovákiával folytatandó tárgyalásokra.

2.41. Hasznos lehet, ha ezen a ponton felidézzük az 1989. október végén lezajlott eszmecserét, amikor meg volt a lehetőség egy kompromisszumra.

2.42. A két miniszterelnök 1989 október 11-i találkozóján Adamec csehszlovák miniszterelnök semmiféle hajlandóságot nem mutatott arra, hogy a két ország megállapodjon a Dunakilitinél folyó munkálatok felfüggesztéséről addig, amíg a környezetvédelmi garanciákról szóló egyezményt nem lehet megkötni, és újból a Duna egyoldalú elterelésével fenyegetőzött. 1989 október 26-án , mielőtt a magyar kormány meghozta végleges döntését a parlament elé terjesztendő javaslatról, és mielőtt a magyar parlament elhatározta, hogy tárgyalásokat javasol az 1977. évi Szerződésnek a nagymarosi létesítmény elhagyása érdekében való módosítására, a két kormányfő újból találkozott, hogy utoljára megpróbálja összebékíteni nézeteit. Semmiféle kompromisszum nem jött létre, és ezért a kormány elhatározta, hogy a következő nap javasolni fogja a Magyar Országgyűlésnek, hogy határozatot fogadjon el ,az 1977. évi Szerződésnek a Nagymarosi Vízlépcső elhagyása érdekében való módosításáról.

2.43. A Szlovák Kereset elmulasztja világossá tenni, hogy az a készség, amelyet a csehszlovák szóbeli jegyzék mutat egy környezetvédelmi garanciákról szóló egyezmény kezdeményezésére még mielőtt csehszlovák oldalról folytatnák a Duna elterelésének előkészületeit, nem mutatkozott meg az 1989 október 26.-i találkozón, hanem új elemként jelentkezett a magyar kormány 1989 október 26.-i döntése után. Ezt a szóbeli jegyzéket 1989 október 30-án este hat órakor adták át, amikor a magyar parlament már foglalkozott a kérdéssel.

2.44. A Szlovák Kereset hivatkozik egy ugyanezen keltezésű, általa magyar szóbeli jegyzékként aposztrofált dokumentum tartalmára. Ez a dokumentum valójában nem egy szóbeli jegyzék, hanem egy megbeszélésről készült emlékeztető volt, amely megbeszélés 1989. október 30-án délután zajlott le a magyar Külügyminisztérium egy magas rangú hivatalnoka, Őszi úr, és a csehszlovák nagykövet, Ehrenberger úr között. Ennek a találkozónak az volt a célja, hogy informálja a csehszlovák kormányt a Magyar kormány ekkor még nem nyilvánosságra hozott, 1989 október 27.-én elfogadott döntéséről. Ellentétben az ugyanezen a napon átadott csehszlovák szóbeli jegyzékkel ez nem tartalmazott semmiféle új elemet a két miniszterelnök között október 26-án lefolytatott tárgyalások lényegi tartalmához képest.

2.45. Összefoglalva a kérdést, a ”kompromisszumos javaslatot“ olyan pillanatban tették, amikor az azt felajánló fél /Csehszlovákia/ bizonyos lehetett abban, hogy ez a kompromisszum nem építhető be az Országgyűlés 20 órával később elfogadandó döntésébe. Ráadásul a ”kompromisszumos javaslat“ a következő elemeket tartalmazta: /l/ nem specifikálta, mik lennének az ”ökológiai garanciák“ - ezeket a további tárgyalásokra kívánta hagyni, /2/ közvetlen előkészületeket követelt a Duna lezárására, /3/ egyszerűen visszautasította, hogy Csehszlovákia fontolóra vegye az 1977. évi Szerződés bármilyen módosítását, /4/ egy ”ideiglenes pótlólagos műszaki megoldás“ egyoldalú végrehajtásával fenyegetett. Különös módon a csehszlovák szóbeli jegyzék azt látszik feltételezni, hogy az erőművek csúcsüzemmódban való működtetésének a korlátozása vagy kizárása összeegyeztethető lenne az 1977-es Egyezménnyel - feltehetően azért, mert Csehszlovákia soha nem volt hajlandó módosítani magát az 1977. évi Szerződést, és ha ennek ellenére ragaszkodik a csúcsüzemben való energiatermeléshez, akkor a javaslat egyáltalán semmiféle kompromisszumos elemet nem tartalmazott volna.

/2/ az 1991-ben folytatott kormányközi tárgyalások

2.46. Az 1989-es és 1990-es év alapvető politikai változásai után az új magyar kormány elhatározta, hogy magas szinten fog tárgyalásokat folytatni Csehszlovákiával a projekt jövőjéről. Ennek eredményeként 1991-ben három kormányközi tárgyalásra került sor Budapesten és Pozsonyban..

2.47. A Szlovák Kereset igyekszik csökkenteni ezeknek a tárgyalásoknak a jelentőségét. A tárgyalások egy 17 soros bekezdésben kerülnek bemutatásra, a következő pontatlan cím alatt ”Az Európai Közösségek első bekapcsolódása a tárgyalásokba“. Így azután ami a tárgyalások első fordulóját illeti, a Szlovák Kereset egyszerűen azt mondja: ”Lezajlott az újonnan kinevezett delegációk találkozója, amelyen kicserélték a felek álláspontjait rögzítő okmányokat“.

2.48. A Magyar Kereset kimerítően leírja ezeket a fontos megbeszéléseket, elmagyarázva a magyar álláspont hátterét. Nem szükséges itt elismételnünk ezt a magyarázatot, de fontos, hogy felidézzünk néhány körülményt:

* Az 1991-es tárgyalások alkalmával mindkét felet nagy létszámú delegáció képviselte, amelybe magas rangú kormányhivatalnokok és közismert szakértők egyaránt részt vettek.

* A csehszlovák delegációt mindhárom alkalommal a szlovák miniszterelnök /Meciar úr, majd a későbbiekben Carnogursky úr/ vezette, akit a szövetségi hatóságok a megfelelő módon felhatalmaztak.

* Az első megbeszélésen a magyar delegáció négy fontos dokumentumot mutatott be, köztük egy az 1977. évi Szerződés megszüntetéséről és a Csehszlovákiát ezáltal érő veszteségekért fizetendő kártalanításról szóló szerződés vázlatát, és egy további szerződéstervezetet az építkezésnek 1993 szeptember végéig való felfüggesztéséről.

* A magyar delegáció még az első találkozó előtt tájékoztatást kapott arról, hogy csehszlovák oldalról célul tűzték ki a C Változat megépítését.

2.49. A Szlovák Kereset nem tesz többet, mint hogy leszögezi, az első megbeszélésen ”mindkét oldal megerősítette az 1977. évi Szerződés érvényességét“.Ez magától értetődik. Magyarország az 1977. évi Szerződést érvényben lévőnek tartotta egészen annak megszüntetéséig. 1991-ben Magyarország még mindig látott némi esélyt arra, hogy az 1977. évi Szerződés módosítható, vagy kölcsönös megállapodással megszüntethető, és hogy a két fél egyetértésre juthat az ezzel összefüggő fontos kérdésekben /például a veszteségek felbecsülése az értük fizetendő kártalanítás, a már befejezett berendezések sorsa, a hajózási és árvízvédelmi problémák megoldása, és a terület ökológiai rehabilitációja/.

2.50. A Szlovák Kereset felidézi, hogy az 1991-es kormányközi tárgyalásokon Magyarország javasolta, hogy Csehszlovákia függessze fel a munkálatokat azért, hogy a projekt ökológiai hatásainak felmérésére irányuló közös kutatások elvégzésére a szakértőknek időt biztosítsanak. Magyarország meg volt győződve arról, hogy ennek a vizsgálatnak az eredménye Csehszlovákiát arra a következtetésre fogja vezetni, hogy a projekttel fel kell hagyni. Ám a Szlovák Kereset szerint:

”A csehszlovák delegáció elvetette ezt az álláspontot, azon az alapon, hogy Magyarország nem mutatott be semmiféle tudományos bizonyítékot, ami alátámasztotta volna az építkezés ilyen felfüggesztésének szükségességét, úgy jellemezve a Magyarországtól eddig kapott anyagokat, mint “tudományos fantasztikus irodalmat”. “

Jellemző a tárgyalások hangulatára, hogy a csehszlovák delegáció ilyen kifejezéseket használt.

2.51. A Szlovák Kereset különös figyelmet szentel a magyar Országgyűlés 1991-es határozatának, amely felhatalmazta a Kormányt, hogy tárgyalásokat folytasson Csehszlovákiával ”az /1977. évi Szerződés/ megszűnésének kölcsönös megegyezéssel való kimondásáról.“ Megállapítja, hogy a határozatot ”1991. április 23-án, pontosan az első kormányközi tárgyalás utáni napon szavazták meg“. Valójában a határozatot egy héttel korábban, április 16-án, tehát még az első megbeszélés előtt fogadták el, és ugyanezen a napon hatályba is lépett.

2.52. A Szlovák Kereset szerint a Magyar Országgyűlés határozata ”megkötötte a magyar kormány kezét bármilyen későbbi tárgyalást illetően“.Azonban éppen a Szlovák Kereset előző pontja írja le, mi történt 1991 áprilisában: tudniillik az, hogy Magyarország javasolta a Csehszlovákiával közös kutatások megindítását, és az utóbbi fél elvetette a javaslatot. Ugyanez történt az 1991-es tárgyalások második és harmadik fordulójában. Ráadásul Magyarország még azelőtt értesült a csehszlovák félnek a C Változat végrehajtására irányuló szándékáról, mielőtt a Parlament határozatát meghozta volna, és a két delegáció első megbeszélését megtartották volna. Ezenfelül a csehszlovák delegáció a második megbeszélés alatt jelentette be, , hogy Csehszlovákia megkezdte a C Változat megvalósítását, és ezt a szlovák miniszterelnök egy ”nyílt és figyelemreméltóan udvarias levélben“ még a harmadik megbeszélés előtt megerősítette. /Ezt az eseménysort a Szlovák Kereset nem említi./

2.53. Jogi értelemben a Határozat nem kötötte meg a Magyar Kormány kezét. A parlamenti határozatoknak nincs jogszabályi erejük, jóllehet, számos alkotmányos államhoz hasonlóan a kormányzati politika kérdéseiről kimondott parlamenti határozatok Magyarországon is a törvényhozók iránymutatásának tekintendők. Az ilyen határozatokat az országgyűlés ugyanolyan módon visszavonhatja, ahogyan korábban elfogadta.

2.54. Ugyanakkor a Csehszlovák Kormánynak teljes szabadságában állt a közös kutatásra vonatkozó, vagy bármilyen más javaslat elutasítása, ami a Projekt abbahagyásához vezethetett volna. Magyarország bármit is tett a következő hónapokban, Csehszlovákia el volt határozva arra, hogy egyoldalúan, és legkésőbb 1992-re üzembe helyezi a Bősi szektort.

2.55. A Szlovák Kereset VII. fejezete röviden visszatér az 1991-es kormányközi tárgyalásokra. Megállapítja, hogy:

”A kormánydelegációk 1991-es tárgyalásai során Magyarország csak a népek “eredeti környezetükhöz” való jogához, és ezen az alapon az 1977. évi Szerződés megszüntetéséhez ragaszkodott.“

2.56. A tárgyalások során a magyar delegáció nem hivatkozott semmiféle az ”eredeti környezethez“ való jogra, hanem azt hangsúlyozta, hogy az építkezés felfüggesztésének ideje alatt Magyarország egyre inkább bizonyossá vált abban, hogy a Terv a visszafordíthatatlan és káros ökológiai folyamatok komoly kockázatával jár, amelyek káros következményeket hoznának magukkal mindkét ország számára. Magyarország a tárgyalások egyetlen fázisában sem ”utasította el a szakértői szintű kétoldalú tárgyalásokat“.

/3/ harmadik fél bevonása a vita megoldásába: az európai bizottság szerepe

2.57. Magyarország mindig is kész volt harmadik felet bevonni a vita eldöntésébe. A Szlovák Kereset ”Az Európai Közösségek első bekapcsolódása a vitába “ cím alatt megpróbálja bebizonyítani, hogy Magyarország mindig is ellenségesen viszonyult az Európai Közösségek bevonásához. Ugyanakkor a jegyzék Csehszlovákiát úgy festi le, mint amely:

”ismételten kísérletet tett rá, hogy... kiszélesítse a kétoldalú tárgyalásokat és tudományos vizsgálatokat egy háromoldalú, az Európai Közösség részvételével folyó dialógussá, különösen a kérdés tudományos aspektusait illetően ...kezdve azzal, hogy Csehszlovákia /Magyarországgal ellentétben/ részt vett az Európai Közösségek PHARE programjában“

2.58. Itt megint csak vissza kell mennünk a történeti tényekhez. A tárgyalás szempontjából megfelelő ha azzal az állítással kezdjük, hogy ”Csehszlovákia /Magyarországgal ellentétben/ részt vett az Európai Közösségek PHARE programjában“.

/a/ A PHARE programban való részvétel kérdése

2.59. Szlovákia hamisan mutatja be az a PHARE programban való részvételre irányuló 1990-es csehszlovák javaslatra adott magyar választ. A Szlovák Kereset azt állítja, hogy:

”A magyar kormány válasza ... hamis módon úgy írta le a javasolt megállapodást, mintha az egy kétoldalú programra irányulna Csehszlovákia és a PHARE program részvételével, amelyben Magyarországnak csak tanácsadói státus jutna. Azonban a Csehszlovák Kormány által Magyarország elé terjesztett megállapodás-tervezet nem tartalmazott semmi ilyesmit, e tervezet szerint a két fél közösen vett volna részt a kutatási programban.“

Ezután a történtek leírása azzal az állítással zárul, hogy:

”Miután Magyarország visszautasította, hogy a két ország együtt forduljon az Európai Közösségekhez, Csehszlovákia 1990 októberében elhatározta, hogy részt fog venni a PHARE programban“.

Így Szlovákia szerint nem az történt, hogy Csehszlovákia először folyamodott a PHARE támogatásáért, majd felhívta Magyarországot a kutatási programban való részvételre, hanem létezett egy csehszlovák javaslat arra, hogy a két ország közösen forduljon az Európai Közösségekhez pénzalapokért.

2.60. Ez a leírás nem felel meg a valóságnak. Csehszlovákia előbb folyamodott pénzalapokért az Európai Közösségekhez, és csak azután terjesztett javaslatot Magyarország kormánya elé. A ”PHARE környezetvédelmi programban való közös Cseh-Szlovák és Magyar együttműködésről szóló megállapodásnak“ a Szlovák Keresethez csatolt másolata elárul egy jelentős ellentmondást. Ez a megállapodás valójában egy megállapodás-tervezet volt, amelyet a két kormánymeghatalmazott nem ír alá. 1990. október 26-án a szlovák kormánymeghatalmazott elküldte magyar kollégájának aláírás végett, ez utóbbi azonban 1990 november 15-én visszautasította az aláírást. Ugyanakkor a Szlovák Kereset szerint Csehszlovákia 1990 októberében fordult a PHARE pénzalapokért az Európai Közösségekhez.

2.61. Ezenfelül a Csehszlovák javaslat azt tartalmazta, hogy:

”A szlovák, a magyar és a külföldi szakértők együtt fognak tevékenykedni és dolgozni, mint független munkacsoport, és elsősorban az ő feladatuk és felelősségük lesz a program szervezésének és kivitelezésének metodológiája. Ezt a munkacsoportot be fogják vonni a “Talajvíz” koordináló- és kutatócsoportba, amelyet már létrehoztak a Pozsonyi Comenius Egyetem Természettudományi Karán..“

2.62. A PHARE-hoz benyújtott pályázat szerint ez a ”Talajvíz“ koordináló munkacsoport vezetné a programot. Felügyelete alatt felállítanának egy munkacsoportot részben szlovák, részben az Európai Közösségek által kiküldött szakemberekből. Ez a munkacsoport nem csak egy magyar szakértői team-mel működne együtt, hanem más, a kérdéssel kapcsolatos problémákkal foglalkozó szervezetekkel is, éppen úgy mint ”a világ minden tájáról jött“ szakértőkkel is. A csoport megbízatása az lenne, hogy a csallóközi feltételeknek megfelelő modelleket dolgozzon ki, és ezek segítségével igyekezzen megoldani a Duna Pozsony és Komárom közötti szakaszával kapcsolatban felmerülő számos problémát.

2.63. Így a program célja nem az volt, hogy elemezze a vízlépcsőrendszer úgy Magyarországon, mint Csehszlovákiában jelentkező hatásait, hanem ehelyett egyedül a Csehszlovák területen létrejött helyzet tanulmányozására támaszkodva a terv az volt, hogy:

”értékeljék és igazolják a korábbi munkálatoknak és a vízenergia felhasználásra irányuló fejlesztés új hidraulikus rendszerének hatásait a környezetre. A program célja az, hogy meghatározza a negatív jelenségek orvoslását célzó intézkedések tervét, és azt az optimális mértéket, amennyire a két ország által végzett munkálatok egymás vízügyeit kölcsönösen érinthetik. Ennek a programnak egy állandó optimalizációs és gazdálkodási modellt kell kialakítania“.

A tervek szerint első szakasz végén szerint a technikai megoldások tervét be kellett volna nyújtani a Csehszlovák kormány egy képviselőjének. A tervezet nem tartalmazott semmiféle rendelkezést arról, hogy ”az Európai Közösségek bekapcsolódnak“ a vita rendezésébe, ahogyan ezt a Szlovák Kereset állítja. A tervezet nem szólt arról, hogy felméréseket folytatnának magyar területen is, a Bős-Nagymaros vízlépcsőrendszer akár felső, akár alsó szektoraiban. Mindenekelőtt azonban a tervezet előfeltételezte /mint kiderült, helyesen/ hogy vízenergia felhasználásra irányuló fejlesztés új hidraulikus rendszere” azaz a C Változat már működni fog, mielőtt a kutatási program bármilyen következtetésre jut. A program utólagos, “a negatív jelenségek orvoslását célzó intézkedéseket” tűzött ki céljául. Ebben a vonatkozásban azt is érdemes megjegyeznünk, hogy az elképzelt modellt még négy évvel a támogatás megpályázása, és több mint két évvel a Duna elterelése után sem dolgozták ki. A PHARE pályázatban előre látott problémák már jelentkeznek, azonban az “orvoslást célzó intézkedések” közül egyik sem indult meg.

/b/ Az Európai Közösségek közvetítésének és a C Változat felfüggesztésének kérdése

2.64. Más helyen a Szlovák Kereset megkísérli kimutatni, hogy Magyarország nem volt hajlandó harmadik felet bevonni a vitába. Így a Kereset azt állítja, hogy Magyarország ellenezte az Európai Közösségek szakértőinek részvételét, és azt is, hogy a tárgyalásokat egy háromoldalú bizottság létrehozásával kiszélesítsék.

2.65. A valóságban az Európai Közösségek bekapcsolódásának gondolatát a tárgyalások egy korai szakaszában Magyarország vetette fel. 1990. december 14.-én Antall úr, az új magyar miniszterelnök informálta csehszlovák kollégáját egy, az EK Bizottságának egyik tagjával kötött megállapodásról, amely szerint a közösség szakértői segíteni fogják a két országot vitájuk megoldásában. 1991 január 15-én adott válaszában a csehszlovák miniszterelnök nem utalt az Európai Közösségek semmiféle részvételére a tárgyalásokban, mindössze azt állapította meg, hogy a csehszlovák kormány :

“felhatalmazza Josef Vavrousek-et, a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság kormányának miniszterét, hogy tegyen lépéseket az ökológiai problémák felméréséhez való nemzetközi segítségnyújtás megszervezésére”

Ez a válasz nem határozza meg, milyen harmadik fél közreműködésére gondolt a csehszlovák kormány.

2.66. Magyarországnak azonban fontos volt, hogy az Európai Közösségek semmiféle közreműködését ne lehessen ürügyként használni a C Változat folytatásához, amely azzal fenyegetett, hogy ezt a közreműködést céltalanná teszi. Így - ahogyan arra az 1991-ben tartott harmadik kormányközi találkozón rámutatott - Magyarország értelmetlennek találta a Bizottság létrehozását, ha Csehszlovákia időközben nem állítja le a C Változat végrehajtását célzó munkálatokat. A Bizottság tevékenysége legitimálta volna Csehszlovákia egyoldalú, önkényes magatartását, ugyanakkor a Bizottság a buldózerek nyomása alatt működött volna.

2.67. A csehszlovák álláspont világosan látható egy 1991 aug. 27.-én keltezett szóbeli jegyzékből, amely tartalmazta azt, amit a Szlovák Kereset “pozitív javaslatként” jellemez:

“Feltéve, hogy a magyar oldal beterjeszt egy konkrét műszaki megoldást, amelynek célja a bősi vízlépcsőrendszer üzembehelyezése (...) az 1977-es, érvényben lévő Szerződés alapján (...) a Csehszlovák oldal kész végrehajtani a kölcsönös megállapodás alapján létrejött megoldást.”

Nehéz belátni, mik voltak a javaslat pozitív tartalmai, vagy, ha erről van szó, mi másra gondolhattak a jegyzék szerzői, mint az eredeti tervre. Miféle más “az érvényben lévő 1977. évi Szerződésen alapuló” “technikai megoldás” létezik a bősi szektor üzembehelyezésére, mint az Eredeti Terv, amely egyszersmind előírta a nagymarosi erőmű felépítését, és teljes kapacitással való működtetését is? Ez a jegyzék csak újabb kifejezése volt annak, hogy a csehszlovák kormány ragaszkodik az egész vízlépcsőrendszer felépítéséhez, jelentős változtatások nélkül.

2.68. Magyarország nem volt egyedül , amikor arra törekedett, hogy a csehszlovák kormány kötelezze el magát a C változat végrehajtásának a tárgyalások alatti felfüggesztésére. Egy 1992. április 23-áról keltezett levélben Csehszlovákia megismételte panaszait arról, hogy Magyar­ország nem hajlandó részt venni az Európai Közösségek szakértőinek részvételével alakult közös Bizottság munkájában. Ám elmulasztott utalni az Európai Közösségek Bizottsága alelnökének, Andriessen úrnak egy tíz nappal korábban, 1992 április 13-án mindkét külügyminiszterhez elküldött levelére. Ez a levél tartalmazott, egy meglehetősen fontos megállapítást az Európai Közösségek részvételét illetően. Hangsúlyozta, hogy a Bizottság bekapcsolódása a tárgyalásokba három feltételtől függ, amelyek közül a harmadik az, hogy:

“Egyik kormány sem fog addig, amíg a Bizottság dolgozik, olyan lépéseket tenni, amelyek /a Bizottság/ jelentésének megállapításai alapján meghozandó lehetséges intézkedéseket előre meghatároznák. ”

A Szlovák Kereset hivatkozik ugyan Andriessen úr levelére, de nem említi, hogy a levél tartalmaz ilyen kikötést.

2.69. Andriessen úr egy újabb, 1992 július 30-án elküldött levele ismét felhívja a csehszlovák külügyminisztérium figyelmét az előző levelében vázolt három feltételre. A Szlovák Kereset mindazonáltal azt állítja, hogy:

“Magyarország újból felélesztette /az 1992 október 13-i tárgyalásokon/ azt a előfeltételt, hogy Csehszlovákia egyidejűleg függessze fel a Duna felduzzasztására irányuló valamennyi munkálatot, azt a feltételt, amelyet a Csehszlovák Kormány elutasított.”

Ugyanebben a szakaszban utalás történik egyrészről az első Andriessen-féle levélre, amely feltételül szabta, hogy a felek semmiféle egyoldalú lépést nem tesznek, másrészről a csehszlovák félnek arra a szándékára, hogy folytatják a C Változat egyoldalú végrehajtását. A két szándék ellentétes egymással. Ez tehát Magyarország részéről nem egy előfeltétel “újraélesztése” volt, ez az előfeltétel mindig megvolt, úgy Magyarország, mint az Európai Közösségek részéről.

2.70. Ami a harmadik feltétel sorsát illeti, egy 1992 október 13-án tartott kétoldalú tárgyaláson Pirek csehszlovák külügyminiszter azt állította, hogy az Andriessen úr 1992. április 13-i levelében foglalt feltételek többé nem megfelelőek, mivel a C Változat végrehajtásának munkálatai befejeződtek.

/c/ A “beütemezett” bécsi találkozó

2.71. A Szlovák Kereset hangsúlyozza, hogy Csehszlovákia – miközben intenzíven dolgozott a C Változat befejezésén – kész volt a lényegi kérdésekről tárgyalásokat kezdeni Magyarországgal, és .elfogadni a Európai Közösségek részvételét ezekben a tárgyalásokban, annak ellenére, hogy nem volt hajlandó respektálni Andriessen úr harmadik feltételét. A Szlovák Kereset idézi a csehszlovák miniszterelnök egy 1992 szeptember 23-án keltezett levelét magyar kollégájához, amely szerint:

“1992 májusában a két tárgyalófél 'nagyon közel volt ahhoz, hogy megállapodásra jusson az Európai Közösségek Bizottságának a vita megoldásába való bevonásához' de azután Magyarország visszautasította, hogy részt vegyen az első, /1992/ május 18-ra Bécsbe kitűzött /ám végül is nem megtartott/ háromoldalú megbeszéléseken”.

A Kereset kijelenti:

“Az Európai Közösség 1992 május 18-ra megbeszélést tervezett Bécsben, és meghívta Csehszlovákiát valamint Magyarországot, hogy vegyenek részt ezen. Az utolsó percben /május 17-én/ Magyarország bejelentette, hogy nem fog részt venni ezen a találkozón. ”

2.72. Ezek az állítások nem felelnek meg a tényeknek. Ami a valóságban történt, az az volt, hogy az Európai Bizottság budapesti és prágai nagykövetei, megpróbálva közvetíteni a felek között, szóban javasoltak egy bécsi találkozót. Erre a javaslatra válaszul az illetékes magyar miniszter, Mádl úr hozzájárult ahhoz, hogy részt vegyen az összejövetelen, azzal a feltétellel, hogy az összejövetel, az ő szavaival élve:

“lehetővé teszi a feleknek, hogy felhagyjanak minden olyan akcióval, amely előre befolyásolná a szakértői bizottság munkájának megkezdését és véghezvitelét. Ennek megfelelően azt várjuk, hogy a találkozó eredménye egyfelől az egyoldalú munkálatok felfüggesztése, másfelől az 1977. évi Szerződés megszüntetése lesz. ”

Azonban a szlovák kormány visszautasította, hogy ezen az alapon vegyen részt egy összejövetelen, és ennek következtében senki sem “tűzött ki” bármiféle összejövetelt Bécsbe. Ennek megfelelően nem igaz az, hogy Magyarország visszautasította, hogy részt vegyen az első háromoldalú megbeszéléseken. Ellenkezőleg, beleegyezett a részvételbe, azon az ésszerű alapon, hogy egyik fél sem fog egyoldalú döntéseket hozni addig, amíg az Európai Közösségek munkája be nem fejeződik.

/d/ Az Európai Közösségek részvétele a tárgyalásokban a Duna elterelése előtt

2.73. 1992 októberében az Európai Bizottság, tudomást szerezve arról., hogy a két ország között egyre nő a feszültség a C Változat munkálatainak felgyorsítása miatt, meghívta a két fél képviselőit Brüsszelbe további megbeszélésekre. A Szlovák Kereset meglehetősen túlbecsüli Magyarország súlyát az Európai Közösségekkel szemben ezekkel a megbeszélésekkel kapcsolatban. Azt állítja ugyanis, hogy:

“Ezeknek a megbeszéléseknek a kudarca után, és amikor a Duna felduzzasztása már közvetlenül a megvalósulás stádiumába érkezett, Magyarország fokozta a politikai nyomást az Európai Közösségek tagjaira (...) Ennek eredményeként amikor a háromoldalú megbeszélésekre végül is 1992 október 22.-én Brüsszelben sor került, Csehszlovákia az Európai Közösségek Bizottságának a nyomásával került szembe, amely arra irányult, hogy Csehszlovákia halassza el a duzzasztási munkálatokat legalább 1992 december közepéig.”

Azonban: “ahogyan a csehszlovák delegáció kifejtette [a Bizottságnak] ez műszakilag lehetetlen volt”.

2.74. A Szlovák Kereset azt állítja, hogy még ,az elterelés előtti utolsó pillanatban is volt esély a megegyezésre. Egy nappal azelőtt, hogy a pontonhíd felépült a Dunán, és miután nagyszámú, hatalmas köveket szállító teherautó már felsorakozott Čunovónál, a csehszlovák delegáció -a Kereset állítása szerint - az 1992 október 22.-i brüsszeli találkozón azt javasolta, hogy:

“amíg a háromoldalú /bizottsági/ munka be nem fejeződik , a Duna folyását nem terelik el a főágból (...) Ez, természetesen csak rövidtávú kötelezettségvállalás volt, mert a háromoldalú [bizottságtól] azt várjuk, hogy október végére befejezi a feladatát ”.

Egy Brüsszelben “a találkozóról készített” brüsszeli emlékeztető megerősíti ezt az állítást, azonban a továbbiakban azt rögzíti, hogy:

“A jelenleg a CSSZSZK által alkalmazott eszközök nem tekinthetők a folyó egyértelmű felduzzasztásának. Azok célja csak az, hogy a hajózási vonalat az üzemvízcsatornába helyezzék át. ”

2.75. Egy nappal korábban 1992. október 21.-én a prágai magyar nagykövetség egy csehszlovák szóbeli jegyzéket vett át, amelyet a Szlovák Kereset elmulaszt említeni. E jegyzék szerint:

“A [csehszlovák] Kormány elhatározta, hogy nem fogja megindítani a Duna lezárását a Bizottság munkájának megkezdéséig, pontosabban [1992.] november 2-ig”

Ezzel szemben a csehszlovák delegáció a brüsszeli találkozón kijelentette, hogy a Duna lezárását októberben be kell fejezni, ellenkező esetben “súlyos ökológiai katasztrófa és árvíz” fenyegetné a környező területeket.

2.76. Így a magyar delegáció az 1992 október 21-22 között folyó megbeszélések során megtudta Csehszlovákiától, hogy:

• A Duna elterelése az eredeti tervek szerint meg fog kezdődni 1992 október 23-án

• 1992 október 2-ig, amíg a Bizottság dolgozik.

• Lehetséges, hogy a Duna elterelését elhalasztják 1992 november 2-ig, amíg a Bizottság munkálatai meg nem kezdődnek.

• A Duna elterelése nem tekintendő a folyó egyértelmű felduzzasztásának, hanem csak arra szolgál hogy a hajózás vonalát áthelyezzék.

2.77. Szembesülve a csehszlovák fél álláspontjának ezekkel az ellentmondásaival Magyarország a továbbiakban nem látott semmilyen lehetőségét a megegyezés elérésére. A következő napon Magyarország tanúja volt az elterelés megkezdésének.

/4/ A LONDONI MEGÁLLAPODÁS

2.78. Időközben az Európai Közösségek Tanácsának brit elnöke Londonban találkozott a Visegrádi Csoport /Magyarország, Csehszlovákia, Lengyelország/ képviselőivel. 1992 október 28-án Magyarország, Csehszlovákia és a Bizottság aláírták a Londoni Megállapodás néven ismert Jegyzőkönyvet. Ennek második paragrafusa a következőképpen hangzik:

“A CSSZSZK vállalja, hogy garantálja a teljes /95%-nál nem kevesebb/ megszokott vízmennyiséget az egész főmederben (...) és hogy tartózkodik az erőmű működtetésétől . ”

2.79. A Szlovák Jegyzék nem tagadja, hogy a londoni megállapodások nemzetközi kötelezettségeket róttak a felekre, de időtartamukat illetően a következő újszerű értelmezést nyújtja:

“az elfogadott jegyzőkönyv szövege mutatja hogy Csehszlovákia kötelezettségvállalása arra, hogy a megszokott vízmennyiség legalább 95%-át megtartja a Duna fő medrében, és nem működteti a bősi vízerőművet nagyon rövid időtartamra vonatkozik - arra a háromnapos időszakra, amíg a tényfeltáró munka befejeződik, azaz 1992 október 31-ig, amikor a jelentést kiadták. Ezt az értelmezést erősíti meg Csehszlovákiának az október 22.-i találkozóról felvett emlékeztetőjének a szövege is.”

Csehszlovákia maga sohasem állította, hogy az elfogadott jegyzőkönyv csak három napig hatályos. Azt sem magyarázza meg a Szlovák Kereset, mi az oka annak, hogy az Egyezmény ilyen rendkívül rövid időszakra lenne csak hatályos.

2.80. Úgyszintén nehéz megérteni, hogyan támaszthatná alá “az október 22.-i találkozón fölvett” csehszlovák emlékeztető az Egyezmény szlovák értelmezését. Ez az emlékeztető azt állítja., hogy:

“A Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság kötelezi magát arra, hogy a Háromoldalú Bizottság munkájának a befejezéséig nem fogja elterelni a Duna folyó folyását a maga jelenlegi fő medréből, és minden eszközzel, ami jelenleg a CSSZSZK területén rendelkezésre áll, biztosítani fogja, hogy a Duna egész természetes vízmennyisége a régi mederben fog lefolyni. A jelenlegi állapothoz képest a folyó határszakaszán a hidrológiai feltételek nem fognak megváltozni.”

De az itt kiemelt szavak nincsenek benne a londoni Megállapodás szövegében. Az emlékeztető szavai nem használhatóak fel arra, hogy megcáfolják egy olyan Megállapodás értelmét, amelyet más szavakkal fogalmaztak meg, néhány nappal a Duna elterelése után.

2.81. A felek későbbi eljárása sem egyeztethető össze Szlovákiának az Egyezmény hatályának időtartamáról alkotott felfogásával. 1992 november 4.-én a Csehszlovák Kormány “értesítette a Bizottságot, hogy elfogadta a [J]egyzőkönyvet...”. Az első három nap már elmúlt, de a Kormány - távolról sem utalva erre a döntő fontosságú pontra - hozzátette, hogy:

“Ami a víznek a Duna eredeti medrében való tartását illeti, /Csehszlovákia/ tiszteletben fogja tartani a tényfeltáró misszió és a szakértői munkacsoport álláspontját, amelyek fontos eszközei lesznek a jegyzőkönyvből fakadó kötelezettségek értelmezésének”.

Ez teljesen ellentmond annak a felfogásnak, hogy a szóban forgó kötelezettségek már hatályukat veszítették volna.

2.82. “Azonban ez a kérdés röviddel ezután irrelevánssá vált” - a Szlovák Kereset szerint, amely ennek alátámasztásául az 1992 november 27.-i és december 10.-11.-i háromoldalú találkozók eredményeire hivatkozik. Azonban a Jegyzék nem ad semmiféle magyarázatot arra, hogy miért kellett volna ennek így lennie. Úgyszintén nem említi azt, ami a valóságban történt: Csehszlovákia egyáltalán nem biztosította a vízmennyiség 95%-át a Duna főmedre számára, még az első három nap során sem. Más szavakkal a jegyzőkönyvet Csehszlovákia e három nap minden percében megszegte.

2.83. Úgy tűnik, a Szlovák Kereset, némileg tudatában van azoknak a nehézségeknek, amelyek annak a megmagyarázásával járnak, miért csak három napra jött létre egy nemzetközi kötelezettségvállalás. A Kereset hozzáteszi:

“a dokumentum megjelenési formájából nyilvánvaló, hogy a jegyzőkönyvet sietve készítették elő, és státusát a felek nem teljesen tisztázták egymás között.”

De, ahogyan a Bíróság a Case concerning Maritime Delimitation and Territorial Questions /Qatar v. Bahrain/- ügyben rámutatott, “a nemzetközi egyezmények többféle formában is megfogalmazhatóak és különböző neveket kaphatnak”; ami a döntő, az az, hogy melyek az okmány tényleges kikötései, és mik a körülmények. Ha ezek túlmennek a tárgyalások leírásán, és “felsorolják azokat a kötelezettségeket, amelyekben a Felek egyetértettek”, akkor érvényes nemzetközi megállapodás jön létre. Csehszlovákia pedig kifejezetten elfogadta ennek az alapelvnek a Londoni Megállapodásra való alkalmazását, hiszen Csehszlovákia számára a kérdés inkább az volt, hogyan értelmezze “a jegyzőkönyvből fakadó kötelezettségeket”, amelyek közül a Dunában megtartandó vízmennyiségre vonatkozó kötelezettség volt messze a legfontosabb.

/5/. a nemzetközi bíróság felkérése az ügyben

 

2.84. Egy bizonyos ponton Magyarország arra a következtetésre jutott hogy a vita nem oldható meg további tárgyalásokkal, és javasolta, hogy az ügyet vigyék a Bíróság elé. .A Szlovák Kereset elismeri hogy Magyarország volt az, amely ezt kezdeményezte. másfelől viszont tévesen állítja azt, hogy Magyarország 1992 augusztus 18-án tette ezt a javaslatot, és csak a C Változattal kapcsolatban:

“A Bíróság elé terjeszteni javasolt kérdés csak a C Változat folytatásával volt kapcsolatos, mintha csak ez képezte volna vita tárgyát a felek között...”

2.85. Valójában a magyar miniszterelnök már korábban, 1992. augusztus 6-án levélben javasolta, hogy az egész vitát terjesszék a Bíróság elé. Antall úr ezt írta:

“A megszakítás nélkül folyó építkezés [a C Változaton] egyre inkább azt erősíti, hogy a cseh és szlovák fél nem törekszik a probléma kétoldalú tárgyalások keretében való megoldására. Emiatt a magyar kormány meg fogja fontolni pártatlan és nagytekintélyű fórumok bevonását a Duna ügyének rendezése érdekében, mindenekelőtt a hágai Nemzetközi Bíróságot megkeresését ítélve célravezetőnek...Ezeknek szellemében hangsúlyozom, hogy a Magyar Köztársaság kormánya készen áll kétoldalú tárgyalásokat folytatni az 1977. évi államközi szerződés megszűnéséből fakadó következmények rendezéséről.”

Így a magyar miniszterelnök igenis javasolta, hogy a Bős-Nagymarosi projekt ügyét teljes egészében vigyék a Nemzetközi Bíróság elé, és nem csak a C Változat kérdését. Javaslatára nem érkezett válasz.

2.86. A C Változattal kapcsolatos specifikus javaslatot 1992. augusztus 18-án küldte el a magyar kormány Csehszlovákiának, mert időközben a magyar miniszterelnöknek tudomására jutott, hogy Csehszlovákia képviselője a Duna Bizottságban hivatalosan bejelentette, hogy a Duna elterelése 1992 október 15-én meg fog kezdődni. A csehszlovák miniszterelnök egy 1992 október 2.-én keltezett levélben - anélkül, hogy Antall úr korábbi levelére választ adott volna - kifejezte ezzel a lépéssel szembeni elégedetlenségét. Felfogása szerint “ [Í]gy ismét meghosszabbodik a vita rendezésére szolgáló eszközök keresésének folyamata” Ahelyett, hogy az alávetés kereteinek kiterjesztésére törekedett volna, hogy az explicite kiterjedjen az egész vitára, egyszerűen elutasította egy Külön-megállapodás megvitatását.

2.87. A Szlovák Kereset - miután elmulasztja megemlíteni az első magyar javaslatot - a másodikat úgy tekinti, mint egy újabb “ürügyet” a magyar kormány részéről:

“A csehszlovák miniszterelnök feltehetően pusztán udvariasságból nem minősítette Magyarország új taktikáját szándékosan halogatónak. Valójában a magyar javaslatnak, amely azt a célt szolgálta, hogy egy másik tárgyalássor felé terelje el a figyelmet (...) meg volt az a további, jóllehet leplezett célja is, hogy egy újabb évvel kitolja a Duna felduzzasztásának időpontját.”

A bírósági úton való rendezésre tett magyar javaslatnak hasonló szemléletű megközelítése rejtőzött amögött a levél mögött, amit a csehszlovák miniszterelnök 1992 október 2-án írt a magyar miniszterelnöknek. E levél szerint:

“Újabb megbeszélések kezdeményezése a vitának a hágai Nemzetközi Bíróság elé való terjesztéséről hátráltatná az eddig a két fél és az Európai Közösségek Bizottsága között tartott megbeszélések eredményeinek végrehajtását.”

2.88. A valóságban a két fél és az Európai Közösségek Bizottsága semmiféle eredményre sem jutott a háromoldali tárgyalásokon, mivel a csehszlovák fél visszautasította, hogy eleget tegyen az Andriessen úr által szabott harmadik feltételnek.

D SZAKASZ: A C VÁLTOZAT TOVÁBBI TÖRTÉNETE

2.89. Magát a C Változatot illetően nyilvánvaló ellentmondás van a felek között megtervezésének és kivitelezésének történetét illetően. Ezzel a lényegében ténybeli kérdéssel itt foglalkozunk, míg a C Változat tudományos és ökológiai értékelését a következő fejezetre hagyjuk.

2.90. A Szlovák Kereset szerint a C Változatot a szlovák kormány csak vonakodva fogadta el, a különböző alternatívák hosszas mérlegelése, és nyilvános viták után, amelyekről Magyarországot folyamatosan informálták. Különösen hangsúlyozza a Szlovák Jegyzék, hogy a C Változat elfogadása válasz volt a magyar parlament 1991 április 23.-i döntésére, amely felhatalmazta a magyar kormányt arra, hogy tárgyaljon az 1977. évi Szerződés lejártáról.

2.91. Így, a Szlovák Kereset szerint Csehszlovákia mérlegelt “egy sor alternatívát” a Bős-Nagymaros projekttől való magyar visszalépésre adandó megfelelő választ illetően.

“Csehszlovákia összesen hat fő változatot vizsgált meg ... gondosan tanulmányozta és értékelte megvalósíthatóságukat, anélkül, hogy bármilyen prekoncepciója lett volna bármelyik változat megfelelő voltáról. Csehszlovákia célja az volt, hogy megtalálja azt a változatot, amely elfogadható lenne mindkét fél számára ... figyelembe véve a környezettel kapcsolatos specifikus aggályokat.”

A C Változatnak három, a D változatnak pedig nem kevesebb mint hat al-változata volt. A Szlovák Kereset rövid leírást nyújt ezekről, és megismétli azt a következtetést, hogy egyedül a C Változat volt megfelelő, annak ellenére, hogy nem volt “elfogadható mindkét fél számára”. De semmit sem tett a szlovák kormáé gondos vizsgálatok nélkül:

“A változatok megvizsgálása nyíltan ment végbe, és ennek mindegyik szakaszában folytak megbeszélések Magyarország és Csehszlovákia között politikai és szakértői szinten egyaránt, amelyek közül néhány az egyes változatok megvizsgálásával foglalkozott.”

“Elegendő bizonyíték van arra, hogy alátámasszuk Szlovákia együttműködését Magyarországgal a C változat tekintetében...”

2.92. Az alaposabb vizsgálat azonban azt mutatja, hogy a Duna egyoldalú elterelésének tervei sokkal korábbi keletűek, s minden valószínűség szerint már 1989-ben megkezdődött kialakításuk. Nincs bizonyíték arra nézve, hogy Csehszlovákia valaha is mélységen tanulmányozta volna a C változattól eltérő alternatívákat. Az utóbbi tervezését és megvalósítását mindig is bizalmas ügyként kezelték Csehszlovákiában, s amennyire lehetséges, nem eltitkolták a közvélemény elől. Különösen hangsúlyozandó, hogy e folyamat során Magyarország egyáltalán nem, vagy csak alig kapott tájékoztatást.

/1/ A C VÁLTOZAT KEZDETI TERVEI ÉS MEGVALÓSÍTÁSA

2.93. Hangsúlyozni kell, hogy az “ideiglenes, helyettesítő technikai megoldás” amelyre oly sok utalás történt az 1989-es tárgyalásaik során, nem egyéb volt valójában, mint a C változat első fázisa, jóllehet akkoriban e kifejezést még nem terjedt el. A csúni duzzasztó középső szakaszának 1994-ben megkezdett építkezéséig végrehajtott technikai megoldások pontosan megfelelnek annak a tervnek, amit Medgyessy és Hrivnák miniszterelnök-helyettes 1989 szeptember 9-i találkozóján vázoltak fel. Az az elgondolás, hogy a Dunát egy olyan szakaszon terelik el, ahol a folyó mindkét partja csehszlovák fennhatóság alá tartozik, s hogy a közös befektetést kizárólag csehszlovák gazdasági célok elérésére fordítják maradt a csehszlovák tervek állandó magva. Ez nem jelentett mást, mint kísérletet arra, hogy Csehszlovákia kizárja a másik folyóparti államot a Projektnek a felső szakaszt érintő részé, és a határfolyóba irányuló vízhozam fölötti ellenőrzésből. Kétségtelen, hogy a C. Változat egyes részleteit csak később dolgozták ki - egy részüket már a tényleges megvalósítás után, ha hitelt adhatunk a Magyarországnak 1993 decemberében átadott nyomtatványoknak. De ez nem változtat azon a tényen, hogy az események megszakítatlan folyamatossággal követték egymást az egyoldalú megoldással való első, 1989 augusztusi fenyegetéstől egészen a Duna 1992 decemberében bekövetkezett eltereléséig.

2.94. Ezt az értelmezést erősíti meg maga a Szlovák Kereset, amely az 1989-es fenyegetést úgy kezeli, mint a C Változat eszmei hátterét. A jegyzék feltárja, hogy megközelítőleg négy hónappal azután, hogy bejelentette: meg fogja kezdeni az egyoldalú elterelést, Csehszlovákia “ leállította a szlovák területen végrehajtandó ideiglenes megoldás tervezési munkálatait”. Figyelembe véve , hogy a C Változat első szakaszát milyen gyorsan megvalósították /kevesebb, mint két év alatt, ám állítólag ,több mint 2,5 milliárd csehszlovák korona költséggel/ valószínűnek tűnik, hogy a négy hónapon át folyt tervezési munkálatok során a megoldási terv kidolgozása eljutott egy meglehetősen előrehaladott szakaszba. Ezt a benyomást erősíti az a tény, hogy a tervezési költségek nem szerepelnek a Szlovák Keresetben a C Változattal kapcsolatban mindenféle más költség, így a Projekt létesítményeinek védelmi költsége, “a megnövekedett üzemköltség, kiegészítő felmérések és kutatások költségei” külön fel vannak sorolva.

2.95. A C Változat korai elindítását tükrözi egy abból az időből származó sajtójelentés, amely szerint:

“Azzal összefüggésben, hogy Magyarország úgy döntött, megszakítja a bősi erőmű-projekt munkálatait, és nem duzzasztja fel a folyót Dunakilitinél, Csehszlovákia arra kényszerült, hogy ennek pótlására egy ideiglenes megoldást alkalmazzon./1989/ november 13-án elkezdték kijelölni egy új, a jobb parton fekvő, az új hajózási csatorna célját szolgáló duzzasztó helyét.”

2.96. Tanulságokkal szolgálhat, ha itt leírjuk a C Változat történetének rövid kronológiáját. .Ezt a dokumentumokból és a médiából rekonstruáljuk, és lefedi az egész időszakot amely megelőzte a Magyar parlament 1991 április 23-án hozott döntését, amely miatt Szlovákia állítólag a C Változat munkálatait megindította.

1989 augusztus 23: J. Oblozinsky, a pozsonyi Vízügyi Projekt Vállalat igazgatóhelyettese kijelenti, hogy a következő héten vállalata “föl fogja mérni a terepet” egy alternatív “technikai megoldás” lehetőségeit illetően.

1989 szeptember 1: J. Oblozinsky azt mondja, hogy az “alternatív technikai megoldás”

“a tervezési-felvázolási szakaszban van”.

1989 szeptember 9. : Pavel Hrivnák szlovák miniszterelnök és szövetségi miniszterelnök-helyettes kijelenti, hogy ha Magyarország továbbra is megsérti az 1977. évi Szerződést, akkor “Csehszlovákia meg fogja kezdeni egy olyan, kizárólag a saját területét érintő technikai megoldás megvalósítását, amely biztosítani fogja a bősi vízierőmű-rendszer működését.”

1989 október 12 : Adamec csehszlovák miniszterelnök azt állítja, hogy az ő meggyőződése az, hogy “ha nem tudunk október 31-ig megegyezésre jutni tárgyalások útján, akkor november 1-én el kell kezdenünk dolgozni a mi saját megoldásunkon, saját szuverén területünkön.”

1989. november 13: Egy prágai rádiójelentés szerint “ november 13-án megkezdődött egy új jobb parti duzzasztómű helyének kijelölése egy új hajózási csatorna számára.”

1989. december 15: Felfüggesztik a módosított alternatív megoldás munkálatait, hogy “ezzel is jelezzék Csehszlovákia készségét arra, hogy a két ország közösen befejezze a Bős- Nagymarosi rendszer építését”

1990 április 25 : Két az alternatív technikai megoldással szemben kritikus szlovák jelentést követően a Szlovák Kormány “elrendeli /Vodohospodárska Vystavba/ az építkezések arányos csökkentését.” A fő állami szerződéses vállalat, a Hydrostav, “megtagadja az utasítást.”

1990 május 25. : A szlovák miniszterek nem értenek egyet az építkezések arányainak az

1990 április 25.-i rendeletnek megfelelő csökkentésével, és az építkezés folytatódik.

1990. szeptember 27: “A csehszlovák energiaügyi tisztviselők megerősítették, hogy a Dunán Bősnél épült vízierőmű-komplexum 1991-ben megkezdi működését. K korábban a kormányzat lassította a Projekt munkálatait, a költségvetési keret túllépése, és Magyarországnak a nagymarosi projekt felfüggesztésére vonatkozó döntése miatt...”

1991 január 17. : Bejelentik , hogy ezen a napon a szlovák kormány “jóváhagyta a munkálatok folytatását” az alternatív megoldást illetően.

1991 április 2.: “Szlovákiában megkezdődött a /bősi/ erőmű úgynevezett ”C. változatának“ a megvalósítása.

1991 április 5: J. Carnogursky szlovák miniszterelnök-helyettes azt állítja, hogy Szlovákia ”semmilyen munkálatokat sem végzett, hogy nem kezdték el annak a csatornának a felépítését amely a Dunát szlovák területre térítené el.“

2.97. Egy további kérdés a C Változat terveinek relatív időzítése, és környezeti hatásainak felmérése. A Szlovák Kereset azt állítja, hogy ”1991-től“ nagyszámú felmérést végeztek a C Változat környezeti kihatásait illetően, ami azt implikálná, hogy minden munkálatot a Magyar Parlament 1991 április 23.-i Határozata után kezdtek el. De a magyar hatóságok már 1991 februárjában megtudták, hogy a szlovák kormány már jóváhagyta a C Változat terveit. Ezt a döntést nem lehetett volna meghozni jelentős korábbi tervezési munkálatok nélkül, úgy az építkezés, mint a tervek szintjén : az előző bekezdésekben annak, a bizonyítékait tekintették át, hogy ez a folyamat nem 1989 után kezdődött el. .Ha környezetvédelmi tanulmányokat valóban csak 1991 áprilisa után végeztek, ez azt jelenti, hogy ezeket messze túl későn végezték ahhoz, hogy az építkezés folyamatát leállítsák.

/2/ ”EGYÜTTMŰKÖDÉS“ MAGYARORSZÁGGAL A C VÁLTOZAT MEGVALÓSÍTÁSÁBAN

2.98. A Szlovák Kereset szerint Szlovákia teljesen kész volt együttműködni Magyarországgal a C Változat megvalósításában: ”Szlovákia volt az, aki eleget tett, és Magyarország volt az, aki figyelmen kívül hagyta az együttműködésre vonatkozó általános kötelezettséget“. A Jegyzék nem magyarázza meg, hogy miért volna megkövetelhető az együttműködés egy , a nemzetközi jognak ellent­mondó eljárás áldozatától, és nem is szolgáltat semmilyen bizonyítékot arra, hogy Magyarország ”teljesen“ megtagadta volna az együttműködést.

2.99. ”Szlovákia együttműködése Magyarországgal a C Változat megvalósításában“ minimálisan magába kellett volna hogy foglalja információk nyújtását úgy magáról a C Változatról, mint a vele szembeni különböző alternatívákról. A Szlovák Kereset azt kívánja sugallni, hogy volt ilyen együttműködés. Valójában a Szlovák Kereset volt úgy­szólván az első , Magyarországnak átnyújtott hivatalos dokumentum, amely tartalmazta a különböző alternatívák rövid leírását, és a C Változat egy hosszabb leírását. Csak hét ”hipotetikus“ alternatíva listáját nyújtotta át, egyetlen egy ízben, 1990 szeptemberében a csehszlovák környezet­védelmi miniszter magyar kollégájának. Egyéb alkalmakkor a csehszlovák tárgyalópartnerek mindig hangsúlyozták, hogy vagy az Eredeti Tervet kell befejezni, vagy pedig a Csehszlovák Kormány hozzá fog látni a C Változat megvalósításához. Magyarország sohasem kapott információkat az alternatívák megvitatásának a részleteiről, amely nem a nyilvánosság előtt folyt. A Szlovák Kereset semmilyen módon nem utal arra, hogy mikor és hol folytak ezek a viták, vagy a magyar szakértőkkel való kétoldalú találkozókra. Ami a C Változatot illeti, a Szlovák Kereset 36. sz. Függelékében felsorolt ”kilencven felmérést“, amelyet a Szlovák Kereset szerint végeztek, sohasem mutatták be Magyarországnak.

 

2.100. Valójában Csehszlovákia soha nem prezentált semmilyen tervet, vagy adatokat az elterelését illetően, ahogyan nem tette ezt Szlovákia sem, függetlensége elnyerése után egészen 1993 decemberéig. Magyarország ismételten kért egy részletes leírást a C Változat felé pitéséről. Egy ilyen kéréssel lépett föl a magyar fél például a Közös Operatív Csoport 1991-es találkozóján, de a csehszlovák delegátus azt állította, hogy nincs felhatalmazza ezeknek a leírásoknak az átadására. Magyarország 1993 decemberében ismét kérte az építkezésről szóló részletrés terveket és dokumentációt. Szlovákia ekkor átadott néhány térképet, tervrajzot és brosúrát. A Szlovákiához intézett további magyar kérelmekre válaszolva Szlovákia egy szóbeli jegyzékben 1994 február 1. én kijelentette, hogy a többi dokumentumok a kormány különmegbízottjától kaphatóak meg. Ezzel szemben a különmegbízott azt állította, hogy:

”a Szlovák Köztártasság nem hatalmazott fel engem arra, hogy bármilyben alapvető információt kiadjak a /magyar/félnek a Nemzetközi Bíróságon előtt folyó perrel kapcsolatban.“

Ezt követően semmilyen dokumentumot sem adott át a szlovák fél.

/3/ A jogi érvelés őszinteségének hiánya

2.101. A C Változat technikai és tervezési elemeivel kapcsolatos együttműködésnek ehhez a hiányához társult az, hogy Szlovákia elmulasztotta kidolgozni a C Változat jogi igazolását. A Szlovák Kereset nem sorol fel, vagy idéz semmiféle olyan Csehszlovák levelet, vagy diplomáciai levelezést, amely kifejtené annak az állításnak az indokait hogy a C Változat megfelel a nemzetközi jognak. Csehszlovákia mindig beérte azzal, hogy minden alap nélkül azt állítsa, ahogyan Calfa miniszterelnök tette ,egyik, a Szlovák Kereset által idézett levelében, hogy: ”mindenesetre ez a döntés /A csehszlovák kormányzaté 1991 december 12-én a C Változat befejezéséről/ nem sérti a nemzetközi jogot...“ Az ezekben a magyar félnek átadott közlésekben ennek az alátámasztására adott egyetlen alap az - ugyanezt a levelet idézve - hogy :

”amennyiben a bősi rész próbaüzemének megfigyeléséből származó eme következtetések és eredmények megerősítik, hogy az erőmű előnyeinél nagyobbak az általa okozott negatív ökológiai hatások, a .csehszlovák oldal kész arra, hogy leállítsa az átmeneti megoldás munkálatait, és folytassa a kölcsönös megállapodáson alapuló építkezést“.

2.102. Ez a mondat tartalmaz egy bizonyos ellentmondást: a levél azt ígéri, hogy abba fogják hagyni a munkálatokat miután a bősi szektort üzem behelyezték, miközben bármilyen próbaüzem feltételezi, hogy a C Változat megvalósítását befejezik, még ez előtt. Az ilyen ellentmondások nem voltak túl biztatóak a magyar fél számára. A lehető legvalószínűtlenebbnek tűnt, hogy Csehszlovákia arra a következtetésre jut, hogy ”az erőmű előnyeinél nagyobbak az általa okozott negatív ökológiai hatások“ miután további, sokmillió dollárra rugó kiadásokat vállalt annak felépítése érdekében. Ez annál is inkább így volt, mivel a Zsiliprendszer által felvetett legfontosabb környezeti problémák jellegüket tekintve hosszú távúak voltak. Így a Csehszlovákia által magáévá tett ”jogi“ megközelítés tulajdonképpen annak az előzetes eldöntését jelentette, hogy semmilyen tudományos, vagy más vizsgálat nem állhat a C Változat működésének az tujába. És ezzel a ”jogi“ ,megközelítéssel teljesen összhangban volt, hogy a környezeti hatások tanulmányozásának a Projekt folytatásával kapcsolatos döntés meghozatala után, nem pedig előtte kellene végbemennie.

2.103. Mindazonáltal Csehszlovákia folyamatosan fenntartotta, hogy a C Változat megvalósítása csak egy ”ideiglenes megoldás“ lenne. Ez egyike volt a C Változat hivatalos megnevezéseinek, még a Szlovák Kereset V. fejezetének is az a címe ”Az ideiglenes megoldás: a C Változat“. Csehszlovákia mindig is fenntartotta, hogy ha Magyar­ország visszatérni az Eredeti Tervhez, ez helyreállítaná a status quo ante -t.

2.104. A szlovák emlékirat megismétli ezt a megállapítását számos esetben. Máshol azonban nem fogadja el a C Változat során kiépített struktúrák felszámolását semmilyen körülmények között sem:

”Ha egyszer a nagymarosi szekciót befejezik ... a csúni duzzasztó-komplexumnál lévő összes duzzasztókat meg lehet nyitni., Ilyen módon megteremthető volna a tározó, megfelelően az 1977. évi Szerződésnek. Az új , a C Változat megvalósítása céljából épített víztározó töltést víz venné körül, de betölthetné a vízfolyam a tározóba való irányításának feladatát. /Ami a hajózást illeti/ a kisegítő hajózási zsilipek a dunakiliti duzzasztónál lehetővé tennék a hajózást a tározó és a főcsatorna folyamágya között “.

Más szavakkal, semmiféle status quo ante-t nem állítanának helyre semmilyen körülmények között. A kisegítő zsilipektől eltekintve a C Változat struktúrái érintetlenül megmaradnának ugyanazon a helyen. Az itt szóban forgó technikai kérdések részletesebben kifejtjük ennek az ellenjegyzéknek a 3. fejezetében, a jogi konzekvenciákat pedig a 7. fejezetben.

2.105. A C Változattal összefüggésben a Szlovák Kereset olyan magyar állításokra is utal, amelyeket a magyar fél sohasem tett. Így például a jegyzék azt állítja, hogy:

”Különös jelenség, hogy egy állam ragaszkodik hozzá, hogy területet vesztett egyik szomszédja javára, ha a szomszéd állam soha nem támasztott ilyen igényeket...Mégis ez Magyarország álláspontja, aminek, úgy tűnik, részben az a célja, hogy némi pszichológiai előnyt biztosítson a maga számára.“

Más helyen, és némileg más értelemben a jegyzék a következőt mondja:

”Magyarország azt állítja, hogy Szlovákia megváltoztatta a határokat Magyarország előnyére, és ezzel megsértette az ország területi integritását. Ezt az állítást csak szürrealisztikusnak minősíthetjük.“

2.106. Magyarország sohasem állította, hogy területet vesztett, még kevésbé, hogy határait saját előnyére megváltoztatták volna. A Szlovák Kereset nem tud idézni semmiféle magyar forrást, amely ezt a feltevést alátámasztaná. Magyarország pusztán azt állította, hogy a Duna elvesztette vizének legnagyobb részét, és hogy ”Csehszlovákia egyoldalú eljárása megváltoztatta a határokat egy olyan módon, amelyre az 1977. évi Szerződés bizonyosan nem hatalmazott fel“. Formailag és jogi értelemben az eredeti határ változatlan maradt, miközben azt a jellegét, hogy egy határfolyó jelöli ki, drasztikus módon megváltoztatták.

E SZAKASZ: TÁRGYALÁSOK EGY IDEIGLENES VÍZÜGYI RENDSZERRŐL ÉS A KÜLÖN-MEGÁLLAPODÁS 4. CIKKELYE

2.107. A Külön-megállapodás 4. cikkelye szerint:

”A felek megállapodnak abban, hogy a Bíróság végleges ítéletéig egy ideiglenes Vízügyi igazgatási rendszert hoznak létre és működtetnek a Dunán.“

Magyarország mindig is a Külön-megállapodás központi és a megállapodás többi részétől elválaszthatatlan részének tekintette ezt a cikkelyt. A C Változat végrehajtása a fő folyammeder vizének 80%-át elterelte. Egy ideiglenes Vízügyi igazgatási rendszer elengedhetetlenül szükséges volt, és az is marad a folyam magyar oldalán keletkezett károk csökkentése érdekében.

2.108. Ezzel szemben Szlovákia úgy tűnik, nem tekinti a 4. cikkely kérdését a Bíróság elé tartozó ügynek. A Szlovák Kereset csak röviden érinti ezt a kérdést, anélkül, hogy kommentálná az 1993 áprilisa után bekövetkezett fejleményeket, és azt. hogy miért nem sikerült a két félnek valamilyen megállapodásra jutnia. Pusztán csak azt állítja, hogy:

”Remélhetőleg el lehet jutni egy ideiglenes megállapodáshoz. ...Ez a remélt megállapodás fogja meghatározni a régi folyamágyban megtartandó víz mennyiségét.“

Azt, ami az 1977. évi Szerződés esetében egy merev és megváltoztathatatlan kötelezettség - pacta sunt servanda - a 4. cikkely esetében a szlovák megállapodás puszta reménnyé minősíti vissza.

2.109. A Magyar Kereset részletesen foglalkozott ezzel a kérdéssel, vázolva a felek és az Európai Bizottság álláspontját. Azzal a megállapítással zárta le, hogy:

”Ennek a jegyzéknek a lezártakor /1994 tavasza/ küszöbön áll a növényzet sarjadási időszaka, ámde semmi jele nincs annak, hogy a szlovák fél eleget akarna tenni a Külön-megállapodás 4. cikkelyének.“

Ez elsődlegesen annak a ténynek tulajdonítható, hogy 1994 februárjában Szlovákia visszautasította, hogy elfogadja az Európai Bizottság szakértői által javasolt kompromisszumot. A helyzet azóta sem változott. Szlovákia egyáltalán nem mutatott semmilyen érdeklődést a Duna főmedrébe áteresztett vízmennyiség növelése iránt. Mi több, valójában az átlag átbocsátott vízmennyiség csökkent.

2.110. 1994 tavaszán, amikor küszöbön állt a sarjadási időszak, a magyar szakértők megvizsgálták annak a lehetőségét, hogy további vízmennyiségről gondoskodjanak a szigetközi régió számára. A Szigetköz a második sarjadási időszak előtt állt a Duna elterelése óta, és ökológiai szempontból nagyon súlyos helyzetben volt. Az Európai Közösségek szakértőinek javaslataira hivatkozva - akik javasolták úgy a fő folyammeder vízellátottsági szintjének növelését, mint pedig fenékküszöbök építését - Szlovákia azt javasolta, hogy ez utóbbiakat meg kellene építeni a Duna főmedrében, ezáltal emelve a vízszintet. Szlovákia azonban egyáltalán nem ígérte a vízhozam növelését. A magyar szakértők viszont úgy érezték, hogy a fenékküszöbök önmagukban nem oldhatják meg a problémát. Az Európai Közösségek szakértői egyetértettek ezzel.

2.111. A kérdést tárgyalta a magyar parlament is, amely 1994 március 29-én elfogadott egy határozatot. A parlament felszólította a kormányt , hogy folytassa a Szlovákiával való, egy Ideiglenes Vízügyi Igazgatási Rendszerről szóló megállapodás megkötését célzó erőfeszítéseket. A határozat leszögezte, hogy:

”Az /Ideiglenes Vízügyi Igazgatási Rendszerre vonatkozó / megállapodás megkötéséig a szigetközi folyamágy-rendszer vízellátását a mosoni Duna-ágba folyó vízmennyiség megfelelő elosztásával, és a Dunából való szivattyúzással kell biztosítani.“

2.112. Ennek megfelelően Magyarország megkezdte a víz elszívását a főmederből, bár tisztában volt azzal, hogy ez nem adhat megoldást a problémákra még ideiglenesen, a Bíróság ítéletéig sem. Ez csak egy ideiglenes, és visszacsinálható szükségmegoldás volt. Szlovákia azonban hamarosan kifejezésre juttatta, hogy a határozat érzékenyen érinti. Egy 1994 április 8-án átadott Szóbeli jegyzék-ben kijelentette, hogy :

”A szlovák köztársaság nagy aggodalommal vette tudomásul a magyar parlament legutóbbi döntését, amely újból megakadályozta két fenékküszöb felépítését“

A szlovák szóbeli jegyzék a magyar kormány magatartását úgy jellemezte, mint az Európai Közösségek szakértői javaslatának ”kategorikus elutasítását“. A Jegyzék nem helyezett kilátásba több vizet a főmeder számára, de azt állította, hogy Szlovákia kész tárgyalásokat kezdeni az ideiglenes Vízügyi igazgatási rendszert illetően. Magyarország egy 1994 április 14-én keltezett szóbeli jegyzék-ben válaszolva rámutatott., hogy a Parlamentnek a fenékküszöb felépítését illetően adott elutasító válasza teljesen összhangban van az Európai Közösségek javaslatával, tekintve, hogy:

”a [parlament] határozata csak azzal foglalkozik, hogy mi a magyar álláspont azokat az intézkedéseket illetően, amelyek az ideiglenes Vízügyi igazgatási rendszerről szóló /Szlovákiával való/ megállapodás megkötéséig szükségesek... A / az Európai Közösségek által kiküldött/ szakértők valóban javasolták két duzzasztó felépítését különböző helyeken, azonban ezt olyan lépésként javasolták, amely a /víz/ átbocsátás jelmentős növekedésével kapcsolódna össze., és azt segítené elő. “

2.113. A további jegyzékváltások során egy 1994 május 27.-én átnyújtott szóbeli jegyzék ismételten felhívta Szlovákia figyelmét a parlament fentebb idézett határozatának a szövegére, amely kijelenti:

”bármilyen átmeneti technikai megoldást az ideiglenes Vízügyi igazgatási rendszerről szóló megállapodás megkötéséig a Parlamentnek kell jóváhagynia, és attól kell függővé tenni, hogy ténylegesen milyen mennyiségű víz átbocsátását vállalja a szlovák fél.“

A határozat semmiképpen sem kívánta tehát az ideiglenes technikai megoldások, bármik is legyenek ezek, alkalmazását megakadályozni, feltéve., hogy ezeket a megoldásokat a rendszer fő tényezőjének, nevezetesen a vízhozam mennyiségének az összefüggésében vizsgálják meg és döntik el.

2.114. Szlovákia egy 1994 június 8-án keltezett szóbeli jegyzékben válaszolt, amely kijelentette, hogy ”a régi folyammedernek biztosított vízhozam nem öncél“.

2.115. A magyar választásokat 1994 tavaszán tartották meg, és eredményük egy új koalíciós kormány alakulása lett. Ennek miniszterelnöke, Horn Gyula, 1994 augusztus 5.-én meglátogatta szlovák kollégáját, Josef Moravcikot Pozsonyban, ahol egymás között megtárgyalták az ideiglenes Vízügyi igazgatási rendszer problémáit. Horn úr leírta a szigetközi régióban előállt helyzetet, és a vízellátás növelését követelte. Moravcik úr azt mondotta, hogy Szlovákia - technikai körülmények, és annak szükségessége miatt, hogy fenntartsák a Bősnél folyó energiatermelés jelenlegi szintjét - semmilyen lehetőséget nem lát a fő folyammederbe való vízhozam növelésére. Szlovákia azonban késznek tűnt arra, hogy valamivel több vizet engedjen a mosoni Dunába.

2.116. 1994 június 8.-i szóbeli jegyzékében ében Szlovákia készségét nyilvánította arra, hogy növelje a Mosoni Duna felvevőrendszerébe engedett víz mennyiségét. Az 1994 augusztus 24.-én lezajlott kétoldalú szakértői találkozón Szlovákia ismét vállalta, hogy megkétszerezi a mosoni Dunába engedett víz mennyiségét, 20-ról 40 m3 /s-ra. Azonban szeptember elejéig csak az átbocsátott vízmennyiség 25- 35 m3/s-ig való növelésére került sor. Jelenleg /1994 november közepén/, megmagyarázatlan ”technikai“ okokból a vízhozam ismét csak kb. fele annak, amit Szlovákia augusztusban vállalt.

2.117. Az augusztus 24-iki tárgyalások egy másik napirendi pontja az a magyar javaslat volt, hogy a Szigetköz vízellátását 50-70 m³/s-ra kellene növelni. Ehhez egy új vízfelvevő szerkezet létesítésére lenne szükség a tározó gátjában, amely jelenleg csak 40 m3/s áteresztésére képes, s egy sor technikai probléma is zavarja működését. A szlovák fél jelenleg vizsgálja a javaslatot, ugyanakkor fenntartja a korlátozott vízhozamot a Mosoni Duna felvevőjén keresztül.

F. SZAKASZ: KONKLÚZIÓ - SZLOVÁKIA ROSSZHISZEMŰSÉGRE TÁMASZKODÓ ÉRVEINEK A VITA TÖRTÉNETÉNEK TÜKRÉBEN

2.118. Amint a jelen fejezet A SZAKASZÁBAN láthattuk, a Szlovák érvrendszer jelentős része a rosszhiszeműség feltételezésén alapul. Szlovákia vélekedése szerint Magyarország cselekedeteit immár évtizedek óta azon titkos óhaja motiválja, hogy figyelmen kívül hagyhassa a Bős-Nagymaros projekttel kapcsolatos nemzetközi kötelezettségeit, s amely éppen ezért teljesen független a Szlovák Kereset által csekélynek, vagy akár feleslegesnek ítélt környezetvédelmi aggályoktól. Egy ennyire tág és általános állítás azonban semmiképp sem léphet a Magyarországnak tulajdonított rosszhiszeműség tárgyszerű bizonyítása helyébe.

2.119. Amint azt a jelen Bíróság kimondta, ”a jogi kötelezettsége, bármi légyen is forrásuk, létrejöttének és teljesítésének egyik alapvető vezérelve a jóhiszeműség.“ A jóhiszeműség elvét ismétli meg pl. az ENSZ Alapító Okmányának 2/2/ cikke, valamint az Államok Baráti Viszonyáról és Együttműködéséről szóló Nemzetközi Jogi Deklaráció. Ennek az elvnek az alapvető jellege magában hordozza annak magyarázatát, miért nem szerencsés, ha egy állam könnyedén megvádol egy másikat azzal, hogy rosszhiszeműen járt el. A rosszhiszeműség vádját egyértelműen bizonyítani kell tudni.

2.120. Más szavakkal, a nemzetközi jog bevett szabálya, hogy államról nem tételezhető fel eleve a rosszhiszeműség. Különösen így van ez akkor, ha - mint a jelen esetben - a rosszhiszeműség vádja ennyire sokoldalú és szerteágazó. A rosszhiszeműség bizonyítása mindig azt az államot terheli, amely hivatkozik rá. Amint Elisabeth Zoller professzor megállapítja:

”Il faut remarquer que la bonne foi étant toujours présumée, c’est ŕ la victime qu’il appartient de rapporter la preuve d’une intention malveillante et que celle-ci ne sera admise que sur la base d’une imputablité de la faute ŕ un agent déterminé.“

2.121. A bizonyítás terhe nem csak nem szűnt meg, hanem a jelen fejezet egyúttal világosan bizonyította Magyarország jóhiszeműségét a vitával kapcsolatban. Különösképpen érdemes felidézni Magyarország folyamatos erőfeszítéseit annak érdekében, hogy fenntartható megoldásokra tegyen javaslatot az Eredeti Terv módosításával kapcsolatban, a másik féllel való tárgyalások alapján.

2.122. Szlovákia azzal érvel, hogy Magyarország a környezetvédelmi aggályokkal csupán azért hozakodott elő, hogy elterelje a figyelmet saját hibáiról: ez az elgondolás figyelmen kívül hagyja a tényt, hogy a magyar ökológiai aggályokat nem csupán a Magyar Tudományos Akadémia, illetve más, kormánytól független szervezetek támasztották alá, hanem olyan pártatlan nemzetközi megfigyelők is, akik a környezetvédelem területén tevékenykednek, valamint számos e téren dolgozó nemzetközi szakértő.

2.123. A Szlovák érvrendszerből az következik, hogy több mint 230 kormányoktól független szervezet így a Greenpeace, a Sierra Club, valamint az USA WWF, már 1976-ban, illetve a WWF /Németország/ 1989-ben, majd az EBRD megbízásából tevékenykedő Equipe Cousteau 1993 márciusában, szándékosan együttműködött a magyar kormánnyal egy kollektív rosszhiszemű ökológiai akcióban. Ellenkezőleg: e szervezetek aggályai hitelesek voltak, s osztozott bennük számos prominens csehszlovák személyiség is, valamint cseh és szlovák kormánytól független szervezetek és felelős kormányszervek, Prágában és Pozsonyban egyaránt.

2.124. Továbbá, ezeket az aggályokat nemrégiben megerősítette a World Wildlife Fund, egy tiszteletre méltó kormányfüggetlen szervezet, amelyet specifikusan tájékoztattak a szlovák álláspontról, s amely vállalta ezen álláspont alapos újonnan vizsgálatát. Különösen fontos, hogy a WWF-nek átadták I. Mucha professzor, a Talajvíz Tanácsadó Kft. vezetőjének jelentését, amellyel kapcsolatban az előbbi az alábbi következtetésre jutott.

”Mucha professzor jelentésének súlyos korlátai vannak. A hidrológiai viszonyok drasztikus változása előidézte hatásoknak kizárólag egy részével foglalkozik csak, ahogyan az érintett területnek is csupán egy részét vizsgálja, s igen korlátozott időtávot vizsgál. Következésképpen nem cáfolja a WWF tudományos alapokon nyugvó érvelését.

A fenti tények tükrében a WWF nem lát okot arra, hogy módosítson az 1994 januári tanulmányban előterjesztett álláspontján...“

A Szlovák Kereset valamennyi ilyen állásfoglalást a rosszhiszeműség megnyilvánulásaiként minősít.

2.125. A rosszhiszeműséget állító szlovák vád nem csupán igaztalan és tények által nem alátámasztott: egyben teljességgel valószínűtlen is. Csupán történelmi kérdésként, félretéve a nemzetközi jog megkövetelte bizonyítást a rosszhiszeműség vádjával kapcsolatban egész egyszerűen nehéz lenne még csak megérteni is az egymásra következő magyar kormányok tevékenységét 1989 óta ha nem tételezzük fel, hogy jóhiszeműen jártak el. A szóban forgó kérdés súlya, a másik fél határozott, sőt fenyegető álláspontja, a kedvezőtlen kihatás a magyar-cseh és magyar-szlovák viszonyokra, a térséget ért károk, a lakosság elégedetlensége mind olyasmi, amit az egymás után következő magyar kormányok - a Szlovák Kereset szerint - rosszhiszeműen vállaltak.

2.126. Ennek megfelelően a Bíróságot mindenekelőtt arra kérik, hogy Magyarország jóhiszeműségét vonja kétségbe - amelynek magának köszönhető, hogy a nehéz és hosszadalmas vita megoldását a megfelelő jogi útra lehetett terelni.

2.127. Egy további következtetés is levonható a szlovák rosszhiszeműség-érv állandóan visszatérő jellegéből. Egyfelől az sugallja ez, hogy Szlovákia nem óhajtja a feleket elválasztó tényleges ellentétek érdemleges tárgyalását. Másfelől, azt a nézetet is alátámasztja, miszerint Szlovákia, ahelyett, hogy megérteni kívánná a magyar aggályokat, vagy hogy tényleges tárgyalásokat kívánna folytatni, megelégszik azzal, hogy a fait accompli előre meghatározott stratégiáját folytatja. Az, hogy a projekttel kapcsolatos környezeti és egyéb aggályokat mind a ”rosszhiszeműség“ oly tág rubrikájába utalja, annyit jelent, hogy tárgyalásai során nem célja a vita elrendezése.

2.128. Amennyiben a Bíróság elfogadja Magyarország állítását, miszerint a vitában korábban is és jelenleg is jóhiszeműen jár el, mégy egy jogi következtetés levonására nyílik alkalom. Az., hogy Szlovákia ismételten a rosszhiszeműségre hivatkozik, sokat levon más szlovák érvek értékéből, illetve egyeseket teljességgel valószínűtlenné tesz. Ilyen különösen az az érv, hogy Csehszlovákia, illetve később Szlovákia hajlandó volt komolyan tárgyalni abból a célból, hogy a nehézségekre kielégítő megoldást találjanak a felek. Ha azonban komolyan úgy vélték, hogy Magyarország rosszhiszeműen cselekszik, hogyan volt ez lehetséges? Hogyan lehet komoly tárgyalásokat folytatni két olyan országnak, amelyek közül az egyik meg van győződve róla, hogy a másik rosszhiszeműen jár el? Az ilyen tárgyalás merő látszat lehetne csak.

 

3. FEJEZET

A C VÁLTOZAT HATÁSA

3.01. Ez a fejezet, a Tudományos Értékelés és Mellékletei adataira és következtetéseire támaszkodva, válaszként a szlovák kereset V. fejezetére, megtárgyalja a C változat céljait és hatásait.

A SZAKASZ: A C VÁLTOZAT MEGVALÓSÍTÁSA: ÁTTEKINTÉS

3.02. Szlovákia azt állítja, hogy a C változat lehetővé fogja tenni az 1977-es Egyezmény alapvető célkitűzéseinek végrehajtását. Szlovákia e célokat úgy határozza meg, mint: árvízvédelem, a hajózás biztosítása, vízienergia termelése, a folyóágyban az erózió visszaszorítása, a természeti egyensúly helyreállítása a mellékágakban, valamint egy megfigyelő-ellenőrző rendszer létrehozása. Magyarország inkább meghatározott szempontokat kiemelő felfogását az 1977-es Egyezmény két alapvető céljáról, azokról a célokról, amelyeket ez az egyezmény kifejezetten tartalmaz, leírta a Magyar Kereset, és részletesebben tárgyalja fentebb az l. Fejezet. Ebben a fejezetben Magyarország amellett érvel, hogy a C változat tervezete és végrehajtása alapvetően eltér az Eredeti Tervtől, és olyan céljai vannak, amelyek távol esnek az 1977-es Egyezmény céljaitól.

3.03. Szlovákia azt állítván, hogy a bősi létesítmény saját előnyére való egyoldalú kiaknázása valamiképpen egyenértékű lenne a beruházásnak az Eredeti Tervben előirányzott közös működtetésével és hasznosításával, hamisan állítja be az 1977-es Egyezményt. Konkrétan a C változat szembetűnően eltér az Eredeti Tervtől, amennyiben egyoldalú (nem pedig közös) döntéshozatalra épül, és figyelmen kívül hagyja a hatáskörök és felelősségek ama gondosan megtervezett egyensúlyát, amelynek az Eredeti Terv szerinti építést és működtetést kellett volna szabályoznia.

3.04. Az Eredeti Tervet az elvtársiasság szellemében tervezték meg és konstruálták. A felek egyetértettek abban, hogy a beruházók és tervezők egy közös koordinációs bizottságot fognak alakítani, amely ”folyamatosan véleményt ad a Közös Egyezményes Terv végrehajtott részeiről és ellenőrzi azokat“.A mérnöki problémákat gyakran technikai szinten, szóbeli vitával oldották meg, anélkül, hogy írásban rögzítették volna ezt. Az ilyen megoldások csak hónapokkal később kerülhettek esetleg be a kormánymeghatalmazottak formális jegyzőkönyveibe.

3.05. A befejezett beruházás kulcsfontosságú elemeinek a működtetését az Egyezmény egyenlően kívánta megosztani a két fél között. Magyarország fizikai ellenőrzést gyakorolhatott a víznek a mellékcsatorna és a fő folyammeder közötti elosztása felett, Csehszlovákia pedig ellenőrizhette a Bős által termelt elektromos energia megoszlását a magyar és a cseh villanyhálózat között. Ebben a vonatkozásban az 1977-es Egyezmény egyértelmű volt:

”A szerződő felek egyenlő mértékben fognak részt venni a Vízlépcsőrendszer felhasználásában és előnyeinek kiaknázásában. A vízerőművek által termelt energia egyenlő mértékben áll a szerződő felek rendelkezésére, és természetben, egyenlő mértékben fognak részesülni az említett erőművekben alap- illetve csúcs-kapacitásuk kihasználásával termelt és onnan elvezetett villamos energiában.“

3.06. Az 1977-es Egyezmény úgyszintén rögzítette azt, hogy:

”A vízlépcsőrendszernek a Szerződő Felek közös tulajdonát képező egységeit, a közösen megállapított működési és üzemeltetési eljárási szabályokkal összhangban egyetlen koordinált egységként fogja működtetni annak a Szerződő Félnek az erre felhatalmazott működtető szerve, amelynek területén az illető egységek épültek.“

3.07. A C változatot teljes titoktartás mellett tervezték meg, és Magyarország nem kapott lehetőséget rá, hogy a tervezethez, vagy annak megvalósításához hozzászóljon. A C változat semmiféle gazdasági, vagy politikai előnnyel nem jár Magyarország számára, viszont létrehozza mindazokat a kiterjedt káros hatásokat, amelyeket a jelen, a magyar Kereset 5. Fejezetét kiegészítő fejezetben írunk le.

3.08. A C változatot kapkodva építették meg, anélkül, hogy előzőleg mérlegelték volna annak környezeti hatásait, és anélkül, hogy bármilyen garancia lett volna arra, hogy a megfelelő mérnöki gyakorlatot és technológiákat fogják alkalmazni. Ez annál is inkább problematikus, mivel számos balesetre, és működési zavarra került sor a C változat keretében létrehozott struktúrákon belül. Ezek közé tartozik az az eset, amikor a víz elsöpört egy árvízvédő gátat, egy uszály elsüllyedt a csúni duzzasztó építése közben, az árvízvédő gátak befejezetlen elvezetőcsatornái, a mellékági duzzasztógátak részben működésképtelen állapota, és az is, hogy a bősi hajózsilipek hosszabb időszakokon keresztül üzemképtelenek voltak (az egyik több mint hét hónapig, a másik néhány hétig). Ezek az incidensek számottevő mértékben korlátozták a C változat működőképességét

3.09. A szlovák kereset a C változat hat remélt előnyét említi, habár egyesekről többet szól, mint másokról:

* A kereset hallgat az árvízvédelem kérdéséről az 1992 és 1995, illetve 1996 közötti periódusban, amikorra a C változat megvalósításának 2. szakaszát a szlovák fél befejezni szándékozik.

* A kereset semmilyen konkrét részlettel nem szolgál a C Változat megvalósításából a hajózás vonatkozásában származó előnyökről, akár az ezen a szakaszon áthaladó hajók számának növekedését, akár a pozsonyi kikötő kihasználásának növekedését, akár egyéb olyan tényezőket illetően, amelyeknek a beruházást igazoló gazdasági jelentősége lenne, jóllehet utal a hajózási kapacitás növekedésére.

* A villamosenergia-termelést illetően a Szlovákia által 1993-ban kitermelt energia mennyiségét 2000 GWh.-ra becsülik, míg az eredeti terv szerint ez 1838 GWh lett volna. Az egyéb előnyök közé tartozik az építés folyamán a kisebb vízerőművekből való energia-kitermelés,

* A kereset a tényeknek megfelelően állítja, hogy Pozsony alatt megállították a folyammeder erózióját, de nem említi a folyammedernek azt az erodálódását és deformálódását, amely a csúni duzzasztómű, valamint az alvízcsatorna és a Duna találkozási pontja közötti 40 km-es szakaszon következett be.

* A természeti egyensúlynak a mellékágakban, ”legalábbis szlovák területen“ való helyreállításával kapcsolatban a szlovák kereset utal a flórát és a faunát érintő következményekkel kapcsolatos bizonytalanságra, és megemlíti a C változatnak eddig zömükben nem felbecsült hatásait a mezőgazdaságra és az erdőállományra.

* A megfigyelési-ellenőrzési rendszert a szlovák kereset úgy mutatja be, mint amelyet az Európai Közösség munkacsoportjának 1993 november 2.-i jelentése ”kedvezően értékelt“, ám elmulasztja hozzátenni ehhez, hogy ugyanez a jelentés a flórára és a faunára vonatkozó megfigyelő rendszert elégtelennek találta, és hogy ugyanebben a jelentésben szerepel a rendszerrel szemben támasztandó követelményeknek egy hétpontos listája. Sem a szlovák kereset, sem mellékletei nem írják le a megfigyelő rendszer működésének konkrét eredményeit, és nem is utalnak ezekre.

3.10. A C Változat Szlovákia által állított előnyeivel való összevetés céljából meg kell említenünk a következőket is.

* A C változat számottevően növelte az árvíz kockázatát, keletkezésétől kezdve képtelen volt kezelni a százévenkénti árvizet.

* A hajózást a Duna ezen szakaszán korlátozta maga a létesítmény lezárása, majd pedig egy jégtorlasz a felvízcsatornában, továbbá a mindkét bősi hajózsilipet egyidejűleg megbénító balesetek. Az eredeti tervhez való ragaszkodás esetén a főcsatorna bármilyen elzáródása sem vezetett volna a nemzetközi hajózás teljes leállásához, mivel a dunakiliti hajózsilip és a fő Duna csatorna szükség esetén kisegítő hajózási útvonalként szolgált volna. Igaz viszont, hogy megnövekedett az erőmű kapacitása, amely most nagymértékben meghaladja a szükségeset.

* A folyammedernek a túlzott mértékű kotrás következtében bekövetkezett erózióját meg lehetett volna állítani azzal, ha leállítják a kotrást, de a C változat működésének meg vannak a maga saját következményei a folyó morfológiai degradálódását illetően, kezdve az 1992. novemberi árvizet követő nagyarányú erózióval.

* A C változat nem állította helyre a természeti egyensúlyt a Duna mellékágaiban, de súlyos károkat okozott a magyar oldalon lévő mellékágak ökológiai rendszerében, és számottevő változásokat a szlovák oldalon lévőkében is. Ami a szlovák oldalon létrehozott mesterséges vízelvezető rendszer állítólagos előnyeit illeti, maga a szlovák kereset azt állítja, hogy:

”Egyelőre, a természetes ökoszisztémák hosszú reagálási ideje miatt, még nem lehet mennyiségileg meghatározni, milyen hatással lesz a C változat végrehajtása a régió flórájára és faunájára.“

* Egy gondosan megtervezett ellenőrzési rendszer beállítása csakugyan összhangban lenne az 1977-es Egyezmény céljaival. Azonban vagy a rendszert nem állították fel, vagy az eredményeit titokban tartják, amit mutat az, hogy nem állnak rendelkezésre adatok a csúni tározóban bekövetkezett iszaposodásról. Mindenesetre önmagában a legtökéletesebb ellenőrzési rendszer sem biztosíthatja a rendszer biztonságos működését, valamint a felszín, és talajvíz minőségét. Az ellenőrzés egyszerűen egy eszköz a kedvezőtlen változások megfigyelésére. De ezek a változások lehet, hogy nem mutatkoznak évekig, vagy évtizedekig, és nem tételezhetjük fel előre, hogy léteznek rájuk technológiai megoldások. A vízminőség a folyóba beömlő anyagoktól, a folyás sebességeitől, és egyéb tényezőktől, nem pedig önmagában az ellenőrzéstől függ.

B SZAKASZ: A C VÁLTOZATTAL KAPCSOLATOS KÖRNYEZETI HATÁSVIZSGÁLAT ELVÉGZÉSÉNEK ELMULASZTÁSA

3.11. Szlovákia azt állítja, hogy a C változatot ökológiai szempontból ”gondosan megvizsgálták“,és hogy ”a C változat végrehajtása felé vezető lépésekre nem a tervnek a Duna-medencére gyakorolt specifikus hatásai kiterjedt és részletes kutatása nélkül került sor“.Mi több, Szlovákia azt állítja, hogy ”1991-től csaknem kilencven felmérést hajtottak végre, amelyek listája, minden egyes felmérés rövid összefoglalásával együtt, a 36. Mellékletként szerepel“.A valóság azonban nem egészen ez. A Szlovák Környezetvédelmi Bizottság 1991 június 25.-i Nyilatkozata által megszabott tizenkilenc feltétel egyike sem követeli meg a C változat környezeti hatásainak átfogó felmérését. A szlovák környezetvédelmi minisztériumnak a szlovák kormány 1992 december 4.-i ülésére kiadott kommünikéje szerint egyetlen megfelelő felmérést sem hajtottak végre a környezeti hatásokat illetően, sem a C változat megtervezése illetve végrehajtása előtt, sem azóta.

3.12. A 36. Melléklet nem állja ki a közelebbi vizsgálatot. Címe a következő: ”Felmérések, kutatások és szakértők listája. A bősi vízerőmű-programnak az Ideiglenes Megoldási Terv, C változattal való beindításához készített jelentések, 1991-93“. Ezeket a tanulmányokat, kutatási beszámolókat és jelentéseket csak körülbelül két évvel azután készítették, amikor már nyilvánvalóan megszületett a C változat megvalósításának megkezdésére vonatkozó döntés. Még ha megfelelők lettek volna e tanulmányok, akkor is csak egy már meghozott döntés ex post facto igazolásaként foghatók fel.

3.13. A 36. Mellékletben felsorolt tanulmányok, kutatási beszámolók és jelentések sem külön-külön, sem együtt nem tekinthetők a környezeti hatások közlésének vagy felbecsülésének e kifejezések általánosan elfogadott értelmében. Abból a 89 tanulmányból, amelyre a 36. Melléklet utal, egyetlen egyet sem úgy ír le, mint a környezeti hatások felmérését. Ez a 89 tanulmány a különböző tanulmányok tarka egyvelege, amelyek egy sor különböző, főleg technikai kérdéssel foglalkoznak, olyanokkal, mint a C Változat gazdasági aspektusai (l. pl. a 23. sz. dokumentumot), a tervezett duzzasztóművek hidraulikai problémái (l. pl. a 36. sz. dokumentum), a kavicshordalék hasznosítása (l. pl. 46. sz. dokumentum), sőt, még a kutatási feladatok átértékelése is (l. pl. 81. sz. dokumentum). Ezeknek a felméréseknek egyike sem tekinti céljának, hogy foglalkozzék a C változat átfogó környezeti hatásaival, vagy hatásaival az olyan problémákra, mint a biológiai sokféleség, vagy a vízminőség a magyar oldalon.

3.14. Szlovákia úgy határozott, hogy nem csatolja ezeket a tanulmányokat mellékletként a keresetéhez. Ennek megfelelően semmilyen következtetést sem lehet levonni eredményeiket illetően. Úgyszintén nem lehet semmilyen értelemben sem támaszkodni azokra a rövid összefoglalókra, amelyeket Szlovákia adott róluk. A 36. Mellékletben felsorolt felmérések nem támasztják alá Szlovákiának azt az állítását, hogy a C változat környezeti hatásait ”gondosan megvizsgálták“. inkább megerősítik azt az álláspontot, hogy a C változatot anélkül tervezték meg, készítették elő, hajtották végre, és hozták működésbe, hogy valaha is alávetették volna egy, az érvényes nemzetközi szabványoknak megfelelő értékelésnek környezeti hatásait illetően.

C SZAKASZ: A C VÁLTOZAT SZÁMOTTEVŐ KÁROS HATÁSAI

3.15. A Duna Csehszlovákia által 1992 októberében egyoldalúan végrehajtott, a C változatnak megfelelő elterelése jelentős káros hatásokkal járt. Az elmúlt hat hónap során több információ vált hozzáférhetővé ezekről a káros hatásokról, és ezt közöljük itt, valamint a mellékelt Tudományos Értékelés-ben.

3.16. Ismét hangsúlyoznunk kell, hogy a Duna egyoldalú elterelése által elindított folyamatok különböző ütemben fognak kibontakozni, és hogy egyes hatások körül sok a bizonytalanság. A hidrogeológiai folyamatok és az ökológiai következmények évtizedek alatt mennek végbe: arra rámutatni, hogy mert bizonyos nagyarányú változások nem jelentkeznek két éven belül, semmilyen jelentős hosszú távú káros hatás sem fog bekövetkezni, a kérdés alapvető félreértését jelenti.

3.17. A C változat hatásait az alábbiakban mutatjuk be, külön-külön tárgyalva az egyes területeket. Ezt a jobb áttekinthetőség érdekében tesszük, és tekintettel arra, hogy különböző területeken a változások különböző ütemben mennek végbe. Meg kell jegyeznünk, hogy hosszú távon a különböző hatások összetett jellegűvé válnak, egymást erősíve és felgyorsítva. Önmagukban ellenőrzés alatt tarthatónak és orvosolhatónak látszó környezeti hatások összegeződve előreláthatatlan és feltartóztathatatlan következményekhez vezethetnek.

(1) FOLYAM-MORFOLÓGIA

3.18. A folyammedernek a felszíni és a talajvízszint csökkenését előidéző süllyedése, bármennyire szakmai kérdés legyen is, központi kérdése ennek a vitának. A szlovák kereset azt állítja, hogy ”az árvízvédelmi és navigációt elősegítő intézkedések a lefolyó víz szintjének csökkenéséhez vezetnek Pozsonynál“,ami a csökkenő talajvízszinthez, és a folyóparti növényzet kiszáradásához vezetett. A szlovák kereset szerint az 1977-es Egyezmény fő célja ezeknek a hatásoknak az orvoslása, függetlenül attól, amit a Szerződés ténylegesen tartalmaz.

3.19 Ezt a kérdést hosszasan tárgyalja az l. fejezet, a Tudományos Értékelés és annak Mellékletei. Az ezekből levonható konklúzió az, hogy az Eredeti Terv nem annyira a probléma megoldása, mint inkább okainak egyike volt, jóllehet a fő okot a túlzott mértékű ipari folyamkotrás jelentette.

3.20. Ami a C változatnak a folyammorfológiára való hatásait illeti, bizonyos, hogy a C változat megállította a folyammeder süllyedését Pozsony alatt az 1852 fkm.-nél, azáltal, hogy eliminálta magát a folyammedret (2. Tábla). A víztározó alapvetően megváltoztatta a morfológiai viszonyokat, a folyammeder süllyedését annak nagyarányú kikotrásával váltotta fel a jelenlegi hajózási csatorna létrehozása céljából, és mindennek következtében nagyarányú eliszaposodás ment végbe azokon a területeken, amelyek korábban árterek voltak és most többé-kevésbé állandóan víz alatt vannak.

3.21. A csúni víztározótól lefelé a fő folyammederben olyan morfológiai folyamatok indultak meg, amelyekről a szlovák kereset nem ír. Azonban ugyanez a kereset kulcsot ad ahhoz, ami a főmederben várható:

”a fő folyammederben a javasolt fenékküszöbök megakadályoznák, hogy a víz még jobban kivájja a folyómedret“.

3.22. Így tehát a C változat következménye az lesz, hogy a víz még inkább ”belevág a tájba“, hacsak nem épülnek fenékküszöbök. A szlovák szakértők azt jósolják, hogy hosszú távon az 1813-14 fkm-nél a bevágódás elérheti a három métert, de az átfogó kép is nyugtalanító, mivel a rendkívül alacsony alapszinten átfolyó víz, amely nem visz magával semmilyen, a folyammedret feltöltő hordalékot, más helyeken is süllyesztheti a folyammedret, egy, vagy több méterrel mélyebbre vájva azt. Az átfolyó víz szintjének természetellenesen hirtelen emelkedése és süllyedése árvizek idején általános felfogás szerint a folyammeder szerkezetének szétrombolódásához, és a szilárd folyópart esetleges megszakadásaihoz fog vezetni.

3.23. A folyammeder süllyedése súlyosbítani fogja a jelenlegi helyzetet, amelyben a mellékágak gyakorlatilag el vannak vágva a főcsatornától, és a legtöbb csak a nagy, 5-10 évenként egyszer bekövetkező árvizek idején juthat természetes vízutánpótláshoz. Ez nemcsak ökológiai szempontból tűrhetetlen, hanem azt is jelenti, hogy a C változat végrehajtása esetén elérhető vízutánpótlás nem lesz elég ahhoz, hogy megakadályozza a folyóágak elzáródását, és más negatív jelenségeket.

(2) A VÍZSZINT

3.24. A Szlovák Kereset elégedetten jegyzi meg, hogy a vízszint 1-2 méterrel növekedett Pozsonynál, és hozzáteszi, hogy:

”Csúnnál a lefolyó víz szintje csökkent, de ... ez nem szükségszerűen kell, hogy jelentős hatással legyen a talajvíz szintjére. Ezenfelül a vízszint a Duna főmedrében könnyen megnövelhető, ha megépítik az eredetileg Magyarország által javasolt fenékküszöböket.“

3.25. A vízszint 2,5-3 méterekkel való drámai csökkenése, olyan szintekre, amelyeket korábban soha nem mértek sem a főmederben, sem a mellékágakban, a folyam szélességének komoly csökkenését idézte elő. Ezt illusztrálja a jelen ellenkeresetben a 8. Tábla.

3.26. Nem csak az érintett 40 km-es szakaszon lévő kikötők váltak feleslegessé, de a parti üdülőhelyek is elvesztették azt a korábbi előnyüket, hogy a folyóparton fekszenek. A folyószakaszon lehetetlenné vált a belföldi vízi szállítás.

3.27. Az a javaslat, hogy a Dunában a vízszinteket fenékküszöbökkel lehetne növelni, helyes, ámde leegyszerűsítő. Az a tény, hogy a C változat a vízszintek drámai csökkenéséhez vezetett, és a víz felszínét illetően radikálisan megváltoztatta Európa második legnagyobb folyójának jellegét, vitathatatlan. Az alábbiakban rámutatunk, miért nem kínálnak megoldást a fenékküszöbök..

3.28. Ellentétben a szlovák kereset állításával, a vízszint süllyedésének jelentős hatása volt a talajvízszintre, amint arról a következő alpontban szó lesz. A vízszinttel kapcsolatos másik fontos kérdést a víz minőségében bekövetkezett változások jelentik.

3.29. A vízlefolyás, a meteorológiai viszonyok, és a felsőbb szakasz vízminőségének nagyfokú változatossága, illetve az ezekre a tényezőkre való érzékenysége miatt a vízminőség változásának trendjei gyakran csak hosszú időszakok (évek vagy évtizedek) megfigyelésével mutathatóak ki. Ezért az az 1993 decemberében tett megállapítás, amely szerint:

”1992 november-december kivételével, amikor a viszonyok gyors változása, és erős árvíz következett be, azóta, hogy a Dunán megépült a duzzasztógát, semmilyen jelentős változás a felszíni víz paramétereiben nem volt kimutatható az építkezés előtti időszakhoz képest“

nem meglepő, és nem is jelent szükségszerűen semmiféle következtetési alapot a jövőre nézve.

3.30. A Szigetköz hidrológiai rendszere igen komplex. Nem csak a főmeder vízmennyisége és vízminősége, valamint az iszaposodás ezekhez kapcsolódó alakulása jelentős, hanem vizsgálni kell a vízmennyiséget és vízminőséget a mellékágakban, a védőgátak védett oldalán elhelyezkedő víztestekben, és a Mosoni Dunában. Mindezeknek jelentős befolyásuk van a víziállatok és növények élőhelyeire, valamint a halászterületekre éppúgy, mint a felszínen, és a mélyebben elhelyezkedő talajvízre, amely viszont az egyik fontos tényezője a talaj kialakulásának, és megszabja az ivóvíztartalékokat, az élőhelyeket, a flórát, a faunát, az erdőállományt, és a mezőgazdasági termelést érintő változások határait.

3.31. A C változatnak a főmeder felszíni vízminőségére gyakorolt hatásai közé tartoznak a ténylegesen bekövetkezett, és a potenciális változások egyaránt. A Duna 1992-ben végrehajtott elterelésének, és az új tárolóban végbement megnövekedett mértékű iszaposodásnak az eredményeként a vízben lebegő szilárd anyagok mennyisége 1993-ban jelentősen csökkent: Medvénél az évi átlag 24 mg/l. volt, összehasonlítva a megelőző négy év (1989-1992) során megfigyelt 48, 47, 36, és 36. mg/l-rel. Meg kell jegyeznünk,hogy a csökkenés az értékek változását, és az éven belüli változásokat jelző szélsőértékeket figyelembe véve még nagyobb. Ezzel egyidejűleg csekély változásokat mutat a víz kémiai és biológiai minősége is: amennyiben a CODp és a CODd átlagértékek némileg csökkentek. A vízben feloldódott oxigénnel kapcsolatos helyzet is csökkenő tendenciákat mutat, különösen az észlelt kisebb minimumértéket ( 6.2. mg/l.) illetően, amely kevesebb volt, mint az előző tíz évben bármikor.

3.32. Az 1994-ben elérhető, a víz bakteriológiai minőségére vonatkozó adatok nem mutatják azokat a javulási trendeket, amelyekre az 1993-as megfigyelések alapján számítani lehetett. Bakteriológiai szempontból a Duna gyenge minőségű víz maradt.

3.33. Az algák biomasszájának tömege a tározóban zajló folyamatok függvénye. Modellek segítségével végzett számítások azt mutatják, hogy a tározó főcsatornájában az algabiomassza növekedése viszonylag kicsiny, 10% körüli, mivel itt az algák számára kedvező tartózkodási idő csak kismértékben változott meg. Más a helyzet az ártéri régiókban, ahol ez a tartózkodási idő sokkal hosszabb lehet, mint a főcsatornában. Itt a víz is sokkal kevésbé mély, és így a vízréteg, ahol az algák fotoszintézist végezhetnek, relatíve sokkal nagyobb, mint a főágban. Mindezen tényezők következtében a klorofill-a mennyisége 50%-kal növekedhet, amikor elhagyja a csúni tározót. A tározón belül várható eutrofizáció szükségessé teheti, hogy a felszíni vízművek technológiáját egészen Budapestig megváltoztassák: ezt a felszíni vízgyűjtő területet elsősorban a nyári időszakban használják. A megnövekedett algamennyiségnek Úgyszintén hatása lehet a talajvíz-feltöltődés rendszerére is. A megváltozott vízminőség és a potenciális eutrofizáció további fontos hatásai a érintik a talajvíz minőségét is, és a következő alpontban fogjuk tárgyalni őket.

3.34. A megnövekedett biomassza következtében szerves anyagokból álló hordalék keletkezik, amely - ellentétben a csatornákból származó szervesanyaggal - abban a vegetációs időszakban növeli meg a lefelé hordott anyag mennyiségét, amikor az algák szaporodási aránya meghaladja mortalitási arányukat. Az Eredeti Tervvel kapcsolatban megemlítették, de ez lényegében vonatkozott a C változatra is, hogy a sarjadási időszakban a BOD5-nek az algák szaporodásából eredő növekedése egyenlő (vagy nagyobb) lehet, mint a teljes Rajka és Budapest között sodródó külső eredetű szerveshulladék, és így a BOD5 (a biológiaim oxigénigény) szintek nem javulnának még, akkor sem, ha az összes szennyvizet biológiai kezelésnek vetnék alá. Nyilvánvaló, hogy az eutrofizáció problémája a Duna-ágban nem csak az adott körülmények között elérhető szennyvíztisztításon múlik, hanem megkövetelne egy, a foszformennyiségnek az egész felső medencében való csökkentését célzó összehangolt nemzetközi cselekvési programot.

3.35. A felszíni vízminőségben a mellékágak rendszerében bekövetkezett változások radikálisabb jellegűek. Az árvizeknek a mellékágakban való teljes hiánya megváltoztatja a vízállagok kémiai és biológiai jellegét, feltéve, hogy ezek még egyáltalán léteznek. A rendszer mozaikszerű jellege megváltozott, ami ahhoz vezet, hogy a vízminőség alapvetően más lett, mint a múltban volt, és negatív hatásai vannak a régió biológiai sokszínűségére is.

(3) A TALAJVÍZ

3.36. Ez az alpont először megvizsgálja a talajvíz-kérdéssel kapcsolatos szlovák álláspontot, és azután áttér a munkálatoknak a magyar területen megfigyelt hatásaira.

3.37. A szlovák keresetben szereplő gondolatmenet a talajvíz-kérdéssel kapcsolatban a következő. A Csallóközben és a Szigetközben a talajvízszint csökkenése követni fogja a Duna felszíni vízszintjének a csökkenését, ami nagymértékben aggasztó. Következésképpen a korrigáló intézkedések két csoportját kellene életbe léptetni:

- felépíteni egy vízellátási rendszert., amely táplálná a mellékágakat, a szennyeződést pedig a folyammederből átvinné a vízelvezetőbe;

- fenékküszöbök építése a főmederben, és ezáltal a folyam felszíni vízszintjének, és következésképpen a talajvízszintnek a megemelése.

3.38. A szlovák kereset utal egy másik, a C változat által felidézett fő veszélyre is a talajvízzel kapcsolatban, nevezetesen a változásoknak a tározóra gyakorolt hatására:

”Aggályok merültek fel abban a tekintetben, hogy a folyóból származó szennyező anyagok (a tározón keresztülfolyva) elérhetnek bizonyos kutakat, mielőtt még a kellő tisztítás végbemehetne, és hogy ezeket ez esetben át kellene helyezni. Ez semmiképpen sem vonja maga után a víz nagyarányú elszennyeződését, egyszerűen csak azt jelenti, hogy a Duna által magával hordott szennyező anyagok potenciálisan elérhetnek különböző területeket, köztük olyanokat is, ahol ivóvíz-kutak fúródnak a talajba. Az 1991-ben végzett felmérések pusztán annyit javasoltak, hogy a hatóságok fúrassanak ki négy új kutat Samorin-nál, és további víztisztítást és vízellenőrzést ajánlottak Kalinkovónál és Rusovcénél.“

3.39. A parti kutak vízkészletei elszennyeződésének közvetlen veszélye távolról sem az egyetlen probléma volt. 1991-ben szlovák szakértők beszámoltak azokról a veszélyekről, amelyek egy tározónak a projekt részeként való működtetéséből erednek. A következő problémákat sorolták föl:

* eutrofizáció;

* a magas szervesanyag-tartalmú finomiszap lerakódása, amely a talajvízben reduktív körülményeket okozna;

* a víztározó eltömődése,

* a talajvízszint stagnálása.

3.40. Ezekre az aggodalmakra, amelyek egybeesnek a szerződés megszüntetéséről szóló magyar nyilatkozatban felsoroltakkal, válaszul a szlovák fél az ellenintézkedések egy hatásos sorozatát vázolta fel, a szlovák területen keletkező kár elkerülését tartva szem előtt:

”- a lefolyási sebesség növelése a tározóban, azokon a helyeken, ahol szennyeződés jelentkezik;

- a mellvédek elzárása segítségével a szennyezett víz lefolyási menetének meghosszabbítása;

- intézkedések a talajvíz területre való befolyása irányának megváltoztatására;

- az állóvíz felszámolása a vízelvezető régióban, a folyamágakba való vízáteresztés biztosításával;

- ellenőrző rendszerek bevezetése a kutaknál, biztosítva így a víz optimális védelmét, és egy, a jövőbeli vízszennyeződés elleni riasztórendszer létrehozását;

- a szervesanyag lehető legnagyobb mértékű eltávolítása a jövendő víztározó területéről;

- az eliszaposodás meggátlása a tározó, azokban a körzetekben, ahol nem kívánatos, és olyan területekre való átirányítása, ahol vagy nem károsítja a vízellátást, vagy ahol a folyammedret egy plasztik borító réteg védi.”

3.41. Ezekkel az korrekciós eszközökkel kapcsolatban kell tennünk néhány általános megjegyzést. Az iszapnak, és hatásainak az egyik oldalról a másikra való átirányítása nem oldja meg a problémát, ez csak az okozott kárt helyezi át máshová. A szerves anyagnak a területről való eltávolítása nem akadályozza meg a későbbiekben lerakódó iszap, és más szervesanyag lerakódását. Az eutrofizációs kockázatokat fentebb már tárgyaltuk, és e kockázatok a tározóban mindenütt, ahol lassan mozgó víztömegek vannak, várhatóan növekedni fognak. A mellékágakba való folyamatos vízhozam-pótlás biztosítása nem vezet el a szükséges talajvízszint-ingadozáshoz, amely a talajban folyó gázcserének, és az ökoszisztéma természetes működésének az előfeltétele. Az ökológiai szempontból nélkülözhetetlen talajvíz-ingadozások biztosításához évente 2-3 árvíznek kell bekövetkeznie, ami a C változat jelenlegi működési módja mellett ki van zárva, és ez nem pótolható azzal, ha az árvíz tömegének egy kis töredéke ”betör“ a mellékágakba.

3.42. Amint már megjegyeztük, a talajvízzel kapcsolatban a lefolyás módját a talajvíz minőségét, és tömegét érintő változásoknak széleskörű utóhatásai lehetnek. Áttérve most konkrétan a C változatnak a talajvízre gyakorolt, ténylegesen megfigyelt vagy várható hatásaira, ebben az alpontban csak a közvetlen hatásokat és veszélyeket elemezzük: a faunára és a flórára, a mezőgazdaságra és az erdészetre gyakorolt hatásokat a következő pontokban fogjuk elemezni.

3.43. A Duna egyoldalú elterelése a talajvízszint drasztikus csökkenését eredményezte. A megfigyelt talajvízszint-változásokat átlagos, illetve magas vízfolyás mellett a 10. tábla mutatja. Az átlagos vízszinttel való összehasonlítás azt mutatja, hogy a maximális, több mint három méternyi talajvízszint-csökkenések, a felső Szigetközben, a Duna főágához egészen közel eső, (3 km2-nyi) területen fordultak elő. Egy másfél kilométer szélességű, értékes erdőrészeket is magába foglaló partszakaszon, az építkezés által érintett Duna-főmeder mentén a legtöbb részen több mint 2 méternyi volt a talajvízszint csökkenése. Összesen 297 km2-nyi terület szenvedett talajvízszint-csökkenést. A talajvízszintek 0,25 méterig terjedő növekedése volt megfigyelhető egy 24 km2-es területen.

3.44. Figyelembe véve a Dunán várható, rendszerint magas vízállásokat, a várható hatások még nagyobbak (10. Tábla). Azonban a talajvízszintek csökkenései által érintett összterület nem sokkal nagyobb (346 négyzetkilométer). A jelentős (2 méterig) terjedő talajvíz-csökkenés által érintett terület kiterjedése jócskán megnövekszik. A 3, vagy még több métert is elérő csökkenések egy 22 négyzetkilométeres, 0,5- 2 kilométer széles, és vagy 25 kilométer hosszú sávot érintenek. A 2. métert elérő, vagy még nagyobb talajvíz-csökkenés egy 69 négyzetkilométeres területet érint, amely csaknem 5 kilométerre nyúlik el a Dunától számítva. A Duna főmedre, korábban egy újratöltési terület, most elszívó csatornaként működik. A visszakerülő víz elsődlegesen a tározóból és a mellékágrendszerből származik.

3.45. Ennek következtében jelentősen csökken az állandóan, vagy ideiglenesen hajszálcsöves földalatti felszívással öntözött terület. A jelenlegi helyzet (általában 200 m3/sec-nyi vízhozam) 90 négyzetkilométeres körzetben károsítja a földalatti öntözőrendszert, ha átlagos, és 127 négyzetkilométeres körzetben, ha magas vízállást veszünk alapul. Ez utóbbi különösen fontos, mivel ez a veszteség főképpen a nyári termő időszakban jelentkezik, amikor mind a termőföld, mind pedig az erdők főleg földalatti öntözést kapnak.

3.46. Egy további káros következmény a víztartó rétegben lévő ivóvízkészletnek az újrafeltöltési módját érinti. Az építkezés 1989-ben történt felfüggesztését követően végzett felmérések eredményei nagyjából megerősítik a korábbi jóslatokat.

3.47. Az újrafeltöltés most elsődlegesen a tározóból és a mellékágrendszerből történik. A tározóval kapcsolatos talajvíz-minőségi problémákat fentebb tárgyaltuk. A magyar megfigyelési munkálatok elsősorban a Szigetköz mellékág-rendszeréből feltöltött talajvíz minőségére összpontosítottak. Az oldalduzzasztók és csatornák mentén 1994-ben létrehozták az ellenőrző kutak egy 11 csoportra osztott, 62 kútból álló rendszerét, amely a talaj felső 14, 5 méteres rétegét tesztelte a talajvíz mennyiség szempontjából. Az eredményekből az vehető ki, hogy általában a csökkenő tendenciák dominálnak. A vas átlagos koncentrációs szintje túllépi az ivóvizet illetően az Európai Közösség által megszabott maximális szintet, és a magnézium átlagos koncentrációs szintje is túllépi az EK által irányadóként megszabott szintet. A nitrátszint azt sugallja, hogy a mellékág újratöltési rendszerének két kútcsoportjában fennmaradtak az aerob feltételek (jóllehet az egyikben elfogadhatatlanul magas a vas szintje), és ezeken a helyeken egyelőre kevés iszaplerakódás mutatkozik, szemben négy másik hellyel a folyam mellékág-rendszerében, ahol nyilvánvalóan a talajvíz csökkenésre jellemző viszonyok uralkodnak. A toxikus elemek általában az ivóvizet illetően rögzített határértékek alatt fordulnak elő, de jelentős kivételt képez az arzén, amelynek az átlagértékei a kutak néhány csoportjában túllépik a WHO által megszabott határokat. Ez a jelenség Úgyszintén a csökkenő talajvízszintre jellemző feltételek között felszabaduló arzéntartalommal függ össze.

3.48. Egy, a Duma főmedréhez nagyon közelfekvő kútcsoport különösen fontos megfigyelési eredményeket hozott. Említettük, hogy a Dunából jövő újratöltés a C változat végrehajtása előtt igen jó minőségű vízből történt. 1994-ben, az ivóvízkészlet újrafeltöltési módjának megváltozása után, ezen a helyen, alig néhány méterre a Dunától, világosan romlott a víz minősége, és elfogadhatatlan volt a talajvíz-minőség is.

3.49. A Tudományos Értékelés, miután megjegyzi, hogy a Duna felduzzasztása előtt a jó minőségű, a part által átszűrt víz töltötte fel, a Duna kavicsmedréből az alluviális elvezető csatornát, a következő következtetésre jut:

”A felduzzasztás után az újratöltés rendszere drámai változáson ment át. Habár nem teljes bizonyossággal, de a számítások azt jelzik, hogy a víztárolóból való újratöltés valószínűleg gyenge minőségű lesz. Az emiatti aggodalom világosan kitűnik a szlovákok aktivitásából. A magyar adatokból beigazolódott, hogy a gyenge vízminőség a mellékágrendszer mentén fordult elő elsősorban... Hasonló eredmények várhatóak a C változat nemkívánatos hatásait orvosolni kívánó szlovák intézkedések eredményeként is.“

3.50. Nem csak a vízlevezetőben lévő víz minősége, hanem mennyisége is veszélybe kerül. Mint már Említettük, a fő folyammeder egy több mint 40 km. hosszú szakaszon többé már nem a fő újratöltési forrás. Ezért a vízelvezető csatornában tárolt víz felfrissítése most elsősorban attól függ, mennyi víz szűrődik be oda a tározóból, és a mellékágakból. Várható, hogy a tározó, és a mellékágak egyaránt el fognak tömődni, még akkor is, ha a tárolót kiürítik (ami jelenleg technikailag lehetetlen) a lerakódott iszapot pedig az ellátórendszeren átvezetett nagymennyiségű víznek a mellékágakba való hirtelen bevezetésével mosnák ki (ami lehetséges ugyan, de mégsem teszik meg a Csallóközben, a Szigetközben pedig a szükséges vízmennyiség hiánya miatt lehetetlen).A fenékküszöbök építése a vízhozam jelentős növekedése nélkül csak súlyosbítaná ezt a problémát a főmederben, ahol a vízsebességi paraméterek kedveznek az eltömődésnek, ezáltal semlegesítve a magasabb vízszintnek az átszűrődésre gyakorolt esetleges kedvező hatását.

(4) FLÓRA, FAUNA ÉS ÖKOLÓGIA

3.51. A szlovák kereset azt a benyomást kívánja kelteni, hogy az Eredeti Terv és a C változat által érintett területek a múltban folyt emberi tevékenység nyomán már jelentős változásokon mentek át, és hogy a mostani fejlemények a korábbi emberi eredetű környezetmódosító hatások logikus és elfogadható következményét jelentik. Valójában a szlovák kereset szerint nem történik más, mint hogy az egyik mesterséges tájat felváltja egy másik:

”Kétségkívül igaz, hogy a Duna és árterülete jelen állapota az emberi beavatkozás évszázadainak az eredménye... Úgyszintén kétségen felül áll, hogy valahányszor lépéseket tesznek arra, hogy egy folyam folyását módosítsák, ahogyan ezt a Bős-Nagymaros Projekt tervbe vette, lesznek környezeti hatások, köztük károsak is... A jelen esetben az egyik fontos tényező az, hogy ugyanaz a modern technológia, amely a komplex folyóelterelési projekteket lehetővé tette, olyan technikákat is nyújt, amelyek lemérik a környezetkárosító hatásokat, és segítenek abban, hogy elkerüljük, ellensúlyozzuk, enyhítsük vagy orvosoljuk őket.“

3.52. Így a Szlovák kereset szerint az, hogy az ártéri növényzetet a szárazabb talajokhoz hozzászokott növényzet (mint amilyen a sztyeppe) váltja fel, elfogadható következménye annak, hogy a Duna vízhozama jelentősen csökkent. A Bechtel-féle revegetációs javaslatot a kereset úgy tekinti, mint egy egyszerűen végrehajtható műveletet.

3.53. Az, hogy a szlovák kereset mennyire korlátozott mértékben szentel figyelmet a biológiai sokféleségnek és a természeti élőhelyeknek, az mutatja, hogy a szlovák félből hiányzik annak a megértése, hogy a fenntartható fejlődés érdekében a fejlesztési és a környezetvédelmi szempontokat integrálni kell. Ez a megközelítés jellemzi a Közös Egyezményes Tervet, amelynek kidolgozói elmulasztották, hogy a tervbe beépítsenek bármilyen környezetvédő intézkedést, és az ilyen intézkedések (beleértve a vízpótlási rendszereknek a mellékágakban való létrehozásának a) megvalósítását, mint ”nemzeti beruházásokat“ (azaz pótlólagos, meghatározatlan nagyságú költségeket) a felekre bízták.

3.54. A C változatnak a természeti környezetre (a flórára és faunára) való hatása fél oldalt kap a szlovák keresetben, még kevesebbet, mint a témának szentelt három oldal a Eredeti Terv tárgyalásánál.

3.55. A szlovák mellékletek egyike sem tartalmaz semmilyen szlovák forrásokból eredő tudományos szöveget. A C változattal kapcsolatos, nem publikált előkészítő felmérésekről szóló rövid annotációk hosszú listájának kevesebb, mint 6%-a látszik valamilyen kapcsolatban lenni az ökológiai kérdésekkel. Ezeknek a tanulmányoknak a megvizsgálását a szlovák fél nem tette lehetővé.

3.56. Az élőhelyek gyors leromlásának fényében kétséges, hogy valaha is teljesen fel fogják mérni, milyen veszteségek érik a Szigetköz faunáját. Az eddig elkönyvelt veszteségek valószínűleg a leromlásnak csak az első szakaszát jelentik. Az árterek meghatározó ökológiai tényezője az áradás és a szárazság ciklusa. Enélkül az egész ökoszisztéma a rá jellemző tipikus ártéri erdőkkel és egyéb biotóp-típusaival nem létezhetne. Az ártéri víztestekből való halkitermelés nagymértékben kötődik az időszakonkénti áradáshoz, ahogyan ezt a Duna szerteágazó mellékágaiban végzett nagyszámú felmérés kimutatta.

3.57. Mivel a C változat ugyanazt a vízszint-süllyedést hozta létre, amelyet az Eredeti Terv hozott volna, ha végrehajtják, az 1977-es Egyezmény végrehajtásával kapcsolatban készített prognózisok az élőhelyek megsemmisülését illetően vonatkoznak a C változatra is. J. Holcik szlovák tudós szerint a mellékágakban lévő élőhelyek 58%-a megszűnne.

3.58. A szabályozott Rajnához közel eső területeken a terület ártéri jellege, valamint természetes növényzete és vadállománya által szenvedett károk illusztrálják, milyen következményeket hozhat magával a ”természetes ökoszisztémák hosszú reagálási ideje“.

3.59. Másfelől a C változatnak voltak jelentős rövid távú hatásai, a hirtelen megvalósításnak, és a kiszáradás követlen hatásainak köszönhetően: ezeket a magyar kereset leírja, és itt nem ismételjük meg őket.. Az azonban szükséges, hogy áttekintsük az ehhez az ellenkeresethez csatolt tudományos felmérések főbb eredményeit.

3.60. A felmérések azt sugallják, hogy a korábbi aktív árterület és a védett ártér egy részének nagyfokú természeti változatossága, együtt a nagyszámú különböző vízi élőhely-típussal majdnem bizonyosan megszűnik létezni, vagy kritikus mértékben összezsugorodik. Az élőlény-populációk mérete jelentősen csökkenni fog. A biológiai sokféleség csökkenése közvetlenül küszöbön áll.

3.61. A főmederben a C változat eltűnéssel fenyegeti az iszapos helyeken tenyésző, és egyelőre még sporadikusan fennmaradt parti növényközösségeket, például a parti sziklákat borító mohát, és a füzeseket. A vízszint általános csökkenése fel fogja erősíteni a gyomok gyors szaporodását, amely különösen megdöbbentő méreteket ölt a száraz főmederben. A gyomok hatalmas tömege, amelyben különösen az aggófű (Ambrosia elatior) játszik jelentős szerepet, növeli a pollenszennyeződést.

3.62. Ami az ártéri területet illeti, a vízigyomnövény-közösségek növekszenek a vízi élőhelyeken, különösen a morotvákban, holtági tavacskákban és csatornákban. A Szigetköz felső és középső részein ezek gyakorlatilag eltűntek. A vízszint csökkenése komolyan veszélyezteti a felső és a középső Szigetköz mocsári életközösségeit is. Az iszapos helyeken tenyésző vegetáció, amely a táj ”színfoltjait“ létrehozta, fokozatosan el fog tűnni, és helyenként valószínűleg teljesen elpusztul.

3.63. Hosszú távon a vízszint csökkenése a Szigetközben a szárazabb erdőtípusok terjeszkedését fogja előidézni, és ezzel alapvetően megváltoztatja ennek az árterületnek az eredeti képét.

3.64. A Duna elterelésének a halállományra való hatása azonnal érezhetővé vált, de hosszú távon is érezhető lesz. Az elterelés eredményeként a Felső és Alsó-Szigetköz árterei jobban el lesznek szeparálva egymástól, és a különböző életközösségek rendjét és egyensúlyát fel fogják borítani az ártéri élőhelyeken bekövetkezett drasztikus változások. Egy további következmény a főmeder, és a mellékágak rendszere közötti összeköttetés megszűnése, amelyek eltérő jellege az egyik döntő konzerváló tényező volt a főmederben élő jó néhány élőlényfaj számára. Így a napi vagy időszaki ide-oda vándorlás a két terület között a főmedernek ezekben a felsőbb szakaszaiban többé nem lehetséges. Ez valószínűleg károsítani fogja a mélyvízi- és ősplanktonfaunát, egyszersmind hosszútávon a halpopulációk csökkenéséhez fog vezetni. A szűk főmeder sok helyen elveszti összeköttetését a korábbi parti zónával, amely kiemelkedő jelentőségű volt halbiológiai szempontból, tekintve, hogy jó néhány faj számára az egyetlen élőhelyet jelentette a főmederben.

3.65. Ezeket a negatív hatásokat, és még jó néhányat, amelyek még függőben vannak, az alluviális ökoszisztémák specifikus ökológiai értékének fényében kell vizsgálnunk. A Duna ökoszisztémáiról szóló legátfogóbb jelentések egyike kijelenti, hogy:

”Ezek az alluviális árterek és erdők a leggazdagabb régiók Európában, nem csak a fajok sokféleségét, de épp így a biomassza tömegét és termékenységét illetően is. Ez a gazdagság közvetlenül összefügg a folyam dinamikájával - amely arányos az elárasztott terület felszínével - és az áradás kiterjedésével és tartósságával. Mivel a szárazföldi és a vízi ökoszisztémák erőforrásait és sokféleségét kombinálják, miközben nagymértékben dinamikus, és sajátos határfelületek maradnak a kétféle környezet között, az alluviális ökoszisztémák a leggazdagabb és a legtermékenyebb ökoszisztémák a szárazföldi régiókban. “

(5) MEZŐGAZDASÁG

3.66. A Szlovák Kereset megjegyzi, hogy Szigetköz és Csallóköz nagymértékben termékeny földterületek, ahol az Eredeti Terv végrehajtása (azaz a vízhozamnak a Duna-mederben 50-200 m3/sec-re való csökkenése) ”tagadhatatlanul hatással lenne ezeknek a fontos területeknek a termelékenységére, ha semmilyen terv sem készült volna a vízszint fenntartására: új csatornák beállítása nélkül a továbbiakban a termelékenység kétharmadára csökkent volna. “A C változat a Duna-meder megközelítőleg ugyanolyan vízhozamával működik, mint az Eredeti Terv, és a vízszintek a Dunában éppen úgy, mint a talajvizet illetően korábban soha nem tapasztalt mértékben süllyedtek. Ráadásul az elterelés eredménye egy olyan vízelosztási rendszer volt, amely kizárta az Eredeti Terv számára tervezett újrafeltöltési rendszer működését, mivel a dunakiliti vízlépcső beeresztőrendszere nem képes vizet adni az árterületnek a felső folyás alacsony vízszintje miatt. A Mosoni Dunába ömlő vízmennyiség egyedül nem elégséges erre a célra.

3.67. Az egyik, a szlovák fél által kínált megoldás a fenékküszöbök építése a Dunába, amely ”nem megoldható a hajózásnak a mellékcsatornába való elterelése nélkül“. Így, eltekintve az ökológiai megfontolásoktól, és az árvízkezelés korlátaitól, a talajvízszintek megemelkedéséért és stabilizálódásáért azzal kell fizetnünk, hogy a Duna elvész a nemzetközi és a helyi hajózás számára, és éppen így elvész a kisegítő hajózási útvonal is, ha a mellékcsatorna bármilyen okból hajózhatatlanná válik.

3.68. A másik alternatíva az, hogy elfogadjuk a mezőgazdasági termelés jelentős veszteségeit. Magyarországnak nincs meg az a lehetősége, amely Szlovákia számára megadatik a C változat üzemeltetésének következtében, tudniillik hogy gravitációs módszerek segítségével a védett terület mellékágaiba és csatornáiba irányítsa a felduzzasztott víz egy részét. Míg a Csallóköz ellátható a Maly Dunaj-ból és a dobrohosti beeresztőrendszerből, Szigetköz, és mezőgazdasága csak arra támaszkodhat, hogy a mélyebb fő folyammederből szivattyúzzák föl a vizet, vagy azokra a kis vízmennyiségekre, amelyeket a szivárgó csatornán és a Mosoni Duna beeresztő rendszerén keresztül kap Szlovákiától.

3.69. A talajvízszintnek a felszín alatti mélysége nagy jelentőséggel bír a hajszálcsöves felszívással működő öntözés számára. Ha a vízszint felemelkedik a víztartó réteg durva alluviális talaja fölött fekvő finomabb talaj szintjére, a hajszálfelszívás révén a talajvíz hasznára válhat a mezőgazdaságnak. A földalatti öntözés teljes megszűnése a megművelhető föld megközelítően egyharmadán (megközelítően 4,200 hektáron a 22 000) jelentős károkat okoz a mezőgazdaságnak.

3.70. Az öntözés ellensúlyozhatja ezeknek a károknak egy részét. Azonban az öntözés szokásos vízforrásait (az ásott és fúrt kutakat) úgyszintén érintette a talajvízszint süllyedése. A középső Szigetközben a kifúrt kutak 18%-a használhatatlan és 50%-a csak kapacitása felével működik, habár ugyanannyi üzemanyagot használnak. A 44 ásott kútból 42 elhanyagolható mennyiségű vizet ad. Mindent összevéve, a becslések szerint az öntözés vízellátottsága 40%-kal csökkent, és az öntözési költségek 60-80 %-kal nőttek.

3.71. A Duna elterelésének hatásait azonban nehéz megjósolni, mert más tényezők is befolyásolják az évi mezőgazdasági terméseredményeket. A csapadékmennyiség, illetve annak idő- és térbeli eloszlása, a mezőgazdasági technikák és szervezet, a különböző gabonafajták, és a termelésben felhasznált kemikáliák mennyisége. Úgyszintén befolyásolják a végső eredményeket. 1993 egy rendkívül száraz év volt, míg 1994 előnyösebb ”meteorológiai“ hátteret nyújt a mezőgazdaságnak. Azonban az évek sora alatt megállapított hosszú távú trendek lehetővé teszik, hogy pontosan beazonosítsuk az emberi környezet-átalakító tevékenység, és ezen belül a C változat hatásait. Pontos mennyiségi adatokhoz nehéz eljutnunk, tekintettel az érintett időszak alatt ható nagyszámú különböző tényezőre, ideértve a földművelés jellegének a régióban való jelentős átalakulását, az évszaki feltételek változékonyságát, stb. De nem kétséges., hogy a talajvízszint megváltozásának tulajdoníthatóan jelentős veszteségek következtek be a mezőgazdaság termelékenységét illetően.

(6) ERDÉSZET

3.72. Ebben a vonatkozásban Szlovákia elismeri - jóllehet némileg eufemisztikusan - hogy a C változat működésével ”Magyarországra nézve kevésbé kedvező feltételek álltak elő magyar területen“.Miután idézi az EK. munkacsoportjának 1993 novemberi jelentését, amely szerint az erdőgazdálkodást az erőmű építése a magyar oldalon negatívan befolyásolta, előrejelzi, hogy a kedvezőtlen feltételek továbbra is fennmaradnak, amennyiben ”a fenékküszöböket nem építik meg a Dunában“ és ”nem használják ki teljesen a jobb parti mesterséges vízpótló rendszer előnyeit“.

3.73. Magyarország ténylegesen működtet egy mesterséges újrafeltöltési rendszert, annyira, amennyire az ehhez szükséges víz hozzáférhető, és az év bizonyos időszakaiban ehhez még hozzájön megközelítően 15 m3/sec-nyi, a folyó főmedréből szivattyúzott víz. De ez nem óvja meg az erdőket állapotuk folyamatos leromlásától. Ebben nincs semmi meglepő annak a ténynek a figyelembevételével, hogy Szlovákia, a csallóközi területen sokkal nagyobb vízmennyiségeket felhasználva sem tudta elkerülni erdőinek károsodását. Miközben a mesterségesen és folyamatosan feltöltött mellékágak mentén álló, elárasztott fákat az a veszély fenyegeti, hogy megfulladnak, az idősebb fehér fűzfák és az olasz nyárfák, ahogyan ezt a másik oldalról meg lehetett figyelni, úgy tűnik, hogy a főmeder mentén kihaltak a folyóparti zónából. Ennek az oka az, ahogyan a talajvíz lefolyik: a majdnem üres folyammeder, amelynek a vízszintjei több méterrel alacsonyabbak az oldalágak mesterségesen fenntartott vízszintjeinél, mindkét oldalon szívó-csatornaként működik, amelybe a víz - az A változat szimulációs vizsgálatainak megfelelően - az oldalágakból a kavicsrétegen keresztül belefolyik, anélkül, hogy elérné a parti erdők talaját. Ami a C változat tényleges eredményét illeti, a főmeder közelében a talajvízszintek több mint 3 méteres csökkenése volt megfigyelhető.

3.74. A C változat egy további negatív hatása az, hogy az árvizeket a magyar árterületen gyakorlatilag megszüntette. Az árvizek életfontosságúak a különböző erdőtípusok kellő mennyiségű vízzel, és tápanyagokban gazdag iszappal való ellátása szempontjából.

3.75. A Duna vízszintje csökkenésének, és az árvizek hiányának az együttes hatása már megmutatkozott a következő szimptómákban: a fűzfák kezdtek leromlani és kihalni a főmeder partján, a növények élettevékenységeinek csökkenését regisztrálták, a rágcsálók és rovarkártevők mindenütt elszaporodtak (l. a 12.a és 12/b Táblát). Az ártérben élő fafajták 93%-a több vizet igényel, mint amennyit a csapadék nyújt. Minden valószínűség szerint a C változat eredményeként ki fognak száradni.

3.76. Ezeknek a fafajtáknak a szárazságot jobban tűrő fajokkal való felváltását 9.8. hektáron Kisbodaknál és Dunaszigetnél megvalósították, és további ilyen telepitéseket hajtottak végre egy 8,5 hektáros területen Rajka mellett. Ezeknek a fáknak a termése valószínűleg sokkal kevesebb lesz, és csak jó néhány év után várható. Ezenfelül pusztán a fák pótlása nem jelenti azt, hogy ezzel rekonstruálni lehetne egy egész erdőt, a maga különböző élőlénypopulációkból álló komplex hálózatával, beleértve több száz makroszkopikus tényezőt, a mikroszkopikusak ezreiről már nem is beszélve.

(7) A HALGAZDASÁG

3.77. A szlovák kereset nem szól a C változatnak a halgazdaságra gyakorolt hatásáról. A ”C változat előnyei“ cím alatt erről semmit sem lehetett mondani, és a szlovák keresetben nincs a C változat által okozott károkról szóló rész. A magyar kereset röviden rögzíti a főbb közvetlen hatásokat és ismertet egy részletes felmérést a mellékágak gyors kiszáradása, és a vízszintnek a főmederben való csökkenése által okozott kárról.

3.78. A kereset beterjesztése óta végrehajtott megfigyelések és felmérések alátámasztják ezeket az állításokat (l. 13. Tábla). A Győr-Moson-Sopron Megyei Mezőgazdasági Hivatal becslése szerint az elérhető halkitermelés a rendszeresnek a 75%-a lesz a Pozsony és Komárom közötti Duna-szakaszon, éppen úgy, mint a dunai Kisalföldön; a felső Szigetközben lehet akár 90% is. A kereskedelmi céllal, és a horgászat során fogott hal mennyisége 19%-kal csökkent (69 tonnáról 56 tonnára) a Rajka és Komárom közötti Duna-szakaszban 1993-ban.

3.79. 1994 júliusában jelentős halpusztulás ment végbe a Duna főmedrében Dunakiliti és Nagybajcs között (1842-1802 fkm.). Valószínű oka a hosszú, forró időszak és az alacsony vízszint volt. Július 30-án hatalmas víztömeget bocsátottak be Bősnél az üzemvízcsatornába, és ez visszaduzzasztotta a szigetközi felső vízfolyást a főmederben. A főmeder lefolyása megállt, és elindította a halpusztulást. Becslések szerint 15 tonna hal pusztult el (.0.2 tonna fogas, 0,3 tonna ponty, 0,5 tonna áspis, 4.0 tonna márna, és 10.0 tonna egyéb ciprinida hal). A C változat következtében a Szigetközben beállt katasztrofális halpusztulás következtében a Mezőgazdasági Minisztérium Halgazdálkodási Alapja pénzügyi támogatást adott a helyi halászati vállalatnak új halak betelepítésére.

3.80. Az összes, a C változat működésének tulajdoníthatóan elpusztult hal értéke, a fogás terén 1993-94-ben mutatkozó veszteségek, és a halállományoknak a kihalástól való megmentése érdekében adott pénzügyi segély 583-758 000 dollárra becsülhető.

3.81. A C változatnak a halgazdaságok szempontjából várható következményeit a Tudományos Értékelés a következő címek alatt összegzi:

* A folyamágak elzáródása: Az ártéri, ívásra, ivadékgondozásra, táplálkozásra és áttelelésre szolgáló élőhelyek elveszítésének a következménye a halszaporulat nagymértékű csökkenése. A Szigetköz területén a halgazdálkodási potenciál csökkenni fog. Nagyarányú halbeszerzés nélkül a következmények károsan fogják érinteni a Középső-Duna halállományát egy többszáz kilométeres szakaszon.

* Változások az áradások rendszerében: Az élőhelyek változatosságának várható csökkenése, fajok eltűnése, az életközösségek szaporodóképességének csökkenése amiatt, hogy az eddigi, alpesi jellegű áradási rendszer átalakul egy stabil dinamikájú rendszerré.

* A lefolyási ütem csökkenése: Mivel a folyó lassabban halad, a mellékágakban a rheofilikus életközösségek limnofilikus életközösségekké alakulnak át. A lefolyás ütemének a változása azt fogja eredményezni, hogy a toxikus szennyeződések felhalmozódnak, illetve lassan folynak csak le, vagy anaerob feltételek alakulnak ki, amelyek halpusztulásokhoz vezetnek.

* A folyamban lebegő iszaphordalék csökkenése. A víz áttetszőbbé fog válni. A víz alatti vízinövények elszaporodása a növényevő halak elszaporodásához fog vezetni. Megváltoznak a halpopuláción belül az arányok, a ragadozó és mindenevő halak rovására. Fellép az eutrofizáció által okozott anaerob feltételek miatti halpusztulás veszélye.

* A víz elterelése a mellékcsatornába. Az alvízcsatornában fellépő magasabb vízhozam a halrajokat ívási útjuk alatt a bősi vízlépcső alvizébe hajtja, amely áthatolhatatlan akadály számukra, a mellékcsatorna nem megfelelő hely az ívásra.

(8) VÍZMÉRNÖKI KÉRDÉSEK ÉS ÁRVÍZVÉDELEM

3.82. A szlovák kereset kijelenti, hogy az új vízügyi struktúrákat ”ugyanazoknak a magas szabványoknak megfelelően építették ki, amelyek az Eredeti Terv építkezéseire vonatkoztak“.Azonban, tekintve, hogy a C változat vízmérnöki aspektusait illetően az információk majdnem teljesen hiányoznak, Magyarország nincs még abban a helyzetben, hogy részletes technikai értékelést adjon. Az információra vonatkozó magyar kéréseket a szlovák fél mindeddig nem teljesítette.

3.83. A szabványok amelyek szerint az Eredeti Tervet megtervezték, az 1950-es és 60-as évekből származnak. Abban az időben szigorú importmegszorítások vonatkoztak a szocialista országokra, beleértve a COCOM lista szabályait, amelyek tiltották a csúcstechnológia és eszközei, köztük a nagy kapacitású komputerek exportját a Keleti Blokkba. Következésképpen a megfelelő műszaki szabványok számos területen megszenvedték ezt a hiányosságot. Amikor a szlovák kereset ”ugyanazokra a magas szabványokra“ utal, amelyek ”az Eredeti Terv építkezéseire vonatkoztak “ ezzel nem nyugtat meg túlságosan senkit.

3.84. A másik, ami jelzi, hogy a C változattal vízmérnöki problémák is vannak, az, ahogyan a létesítmények működnek. Tényszerűen, az Eredeti Terv és a C változat kulcselemei jó néhány esetben kudarcot vallottak, ami vagy a hibás tervezésre, vagy a nem megfelelő kivitelezésre utal. Egy alkalommal például egy ilyen epizód következményeként egy húsztonnás árvízvédő vasgátdarab átsodródott magyar területre, ezt később visszaadták Csehszlovákiának.

3.85. Aggasztó aspektusa mind a tervezésnek, mind pedig az építkezésnek az, hogy a C változat következtében nőtt az árvízveszély. A szlovák kereset nem tárgyalja az árvízvédelem jelenlegi szintjét, jóllehet a következő lábjegyzet sokat elárul:

”Egy 10 000 évi árvíz megtervezett kapacitása és biztonságos átengedése a második szakasz befejezése után lesz elérhető. De a közbeeső időben elfogadott tény, hogy bizonyos vízállásnál és működési feltételek mellett van egy bizonyos kockázata annak, hogy a lépcső alsó szakaszán az árapasztó csatornákat károsodás éri, ez azonban anélkül következnék be, hogy veszélyeztetné a vízlépcső fő struktúráit, vagy a Duna mentén lévő lakott területeket. Ez mutatkozott meg az 1992 novemberi áradásnál.“

Ez az állítás átsiklik afölött a tény fölött, hogy Magyarország sohasem ”fogadta el ... a károsodás bizonyos kockázatát“. De a kockázat valóságos volt, és az is maradt. A C változat 1. szakaszának kapacitása 1, 760 m3/sec-mal kevesebb, mint ami a 100 éves áradás vízmennyiségének (10, 600 m3/sec) az átengedéséhez, és 2.220 m3/s-mal kevesebb, mint ami az ezeréves áradás vízmennyiségének (13, 000 m3/sec) az átbocsátásához kell. Azt is meg kell említenünk, hogy az 1992 novemberi áradás számottevő károkat okozott, és veszélyeztette magának a csúni duzzasztónak a létesítményeit is.

D SZAKASZ: A HAJÓZÁS KÉRDÉSE

3.86. A hajózás általános kérdését megtárgyaltuk az 1. Fejezetben. Láttuk, hogy az Eredeti Terv, bár potenciálisan hasznos lehetett volna a Pozsony-Budapest szakaszon, sem gazdasági szempontból nem volt szükséges, sem döntő jelentősége nem volt a folyami hajózás szempontjából. Ez a következtetés a fortiori vonatkozik a C változatra.

3.87. A szlovák kereset szembetűnő módon nem hivatkozik gazdasági, üzleti vagy forgalmi adatokra, vagy információkra a hajózással kapcsolatban, amelyek legalább távolról összefüggenének a szlovák, vagy külföldi cégeknek a C változat végrehajtásából eredő profitjával. A keresetnek a C változat ”hajózási előnyeivel foglalkozó“ egyetlen szakasza semmit sem mond a folyami közlekedésnek az új hajózási útvonal következtében való megnövekedéséről, vagy a beruházás működéséből származó gazdasági előnyökről. Újra előszámlálja a hajózsilipek és a tározó méreteit, és kijelenti, hogy a folyami-tengeri hajóút elérte Pozsony kikötőjét.

3.88. A folyami-tengeri hajóút lehet, hogy elérte Pozsonyt, de a hajók közül jelenleg nem sok teszi ezt. 1993-ban az összes méretű hajókat beleszámítva óránként átlagosan kevesebb, mint 1,5 hajó haladt át Bős zsilipjein. A szlovák flotta teljes forgalmát 1993-ban 2 millió métertonnára becsülték, összehasonlítva az 1992-es 1, 98 millió métertonnával, és az évenként 6-8 millió métertonnával az 1985-90-es időszakban. Ez tükrözi a folyami hajózásnak azt az általános hanyatlását, amelyet az l. Fejezetben tárgyaltunk.

3.89. A C Változat melletti érvek a szóban forgó Duna-szakasz hajózhatóságát illetően két vonatkozásban még gyengébbek, mint az Eredeti Terv mellett felhozható hajózással kapcsolatos érvek. Először is, a hajózás volumenének tényleges csökkenése már 1989-cel megkezdődött, úgyhogy a C változat melletti gazdasági érveknek ez a része már meggyengült. Másodszor, a folyamnak az Eredeti Terv által érintett szakaszai közül a legproblematikusabb a nagymarosi rész volt, ezt tükrözi a Duna Bizottságnak a Bécs-Budapest szakaszt illetően felterjesztett javaslata, amely Nagymarost, (de nem Bőst) jelöli meg a figyelmet érdemlő 4 szektor egyikeként.

3.90. A kérdés fennmaradó része azzal kapcsolatos hogy a hajózás szempontjából ténylegesen hogyan vált be a C változat. Várható volt, hogy a C változat működése javítani fog a hajózási feltételeken, de a tényleges eredmények vegyesek voltak. Egyfelől a hajózás útvonala egyenesebb a mellékcsatornában, mint amilyen a főmederben lenne. Másfelől nehézségek mutatkoztak, amelyek nem egy alkalommal a hajózás teljes felfüggesztéséhez vezettek.

3.91. A szlovák emlékirat nem utal arra a két balesetre, amelyek a bősi szektorban 1994 elején következtek be.1994 február 11-én a Zernograd nevű ukrán hajót felnyársalta a jobboldali zsilip jégtörőeszköze, amikor belépett a zsilipkamrába és áthaladt az első zsilipen. A zsilipkaput lezárták, még mielőtt a hajó átjutott volna rajta. A hajó elsüllyedt és elzárta az utat a hajózás elől. 88000 liter olaj elszivárgott. Az ukrán szakértők egy csoportja Bősre érkezett, de képtelenek voltak elmozdítani a hajót 1994 április 27-ig.

3.92. A baleset után a zsilipkamrák egyike még működött, ámde egy hónappal később, 1994 március 21-én a baloldali zsilipkamra hatalmas kapuja leszakadt, elzárva ezzel a második kamrát,. és következésképpen az egész dunai hajózás útját. A kapu súlya kb. 500 tonna. Egy új kaput kellett építeni és ez a kapu 1994 novemberében még mindig beszerelés alatt áll Bősnél A baleset utáni hetekben hajók százait állították meg a bősi szakasznál, vagy fordultak vissza, ami számottevő anyagi kárt okozott. Ez volt az első eset békeidőben, hogy a folyamot teljesen lezárták mindenfajta hajózás előtt.(Lásd a 14. táblát).

3.93. A hajózás teljesen leállt 36 napra. Még az ukrán hajó elmozdítása után is csak az egyik zsilipkamra volt működésben. Egy 1994 március 24 -én keltezett szóbeli jegyzékben Magyarország kijelentette, hogy:

”Az egyetlen, a Duna szlovák szakaszán épített, hajózásra szolgáló viziút zsiliprendszerének használhatatlansága megbénította a hajózást az egész Dunán. A Magyar Külügyminisztérium azon a véleményen van, hogy a bősi erőmű-csatornának, mint az egyetlen, és kizárólagos viziútnak a használata erősen kétes értékű, tekintettel az előfordult technikai és építési (problémákra) és tévedésekre, egy alternatív viziút kiépítése a régióban (elkerülhetetlen lenne) a folyamatos és biztonságos hajózás fenntartása érdekében. “

Magyarország semmilyen választ sem kapott erre a jegyzékre. Szlovákia a Duna Bizottságnak sem adott az eseményekre semmiféle magyarázatot, amire pedig eredetileg ígéretet tett. A jelen válaszkereset lezártakor csak a zsilipkamrák egyike üzemel. Információ érkezett arról, hogy az illetékes szlovák vállalat megkezdte új zsilipek építését a C változat rendszerén belül, hogy egy alternatív hajózási útvonalat biztosítson ezzel arra az esetre, ha Bősnél a jövőben újabb balesetek következnének be.

E SZAKASZ: A C VÁLTOZAT KÖLTSÉGEI

3.94. A szlovák kereset bemutatja azt, amit úgy ír le, mint ”az egyetlen általános útmutatót“ a C változat költségeit illetően, és ezt, saját szavaival csak ” illusztrációként mutatja be“.Mindezekről a kiadásokról a kereset azt állítja, hogy 1991-92-ben került sor rájuk: nem történik említés korábbi költségekről, noha, mint kimutattuk a C változat munkálataik már 1984-ben megindultak. Igaz, hogy a bármilyen, a Külön-megállapodás 2 Cikkelyének 829 szakasza alá tartozó esetleg felmerülő költségkérdés megtárgyalásához az eljárás eme szakaszában nem szükséges a költségek részletes megvizsgálása. Másfelől azonban a C változat költségei az eljárásnak ezen a szakaszán fontosak lehetnek más szempontból - például, hogy segítsék a Bíróságot annak eldöntésében, hogy vajon a C változat pénzügyi vonatkozásokban csakugyan az Eredeti Terv előírásainak ”megközelítő végrehajtása“ volt-e, vagy hogy vajon a C változat,. különösen 2. szakasza valóban ”ideiglenes“ megoldásnak tekinthető-e Szlovákia szempontjából.

3.95. A szlovák kereset azt állítja, hogy ”1989 májusára Csehszlovákia teljes 2,3 milliárd US dollárt (13, 8 milliárd cseh koronát) költött a G/N Projektre”. Az ”eddig“ (azaz 1994 elejéig) elköltött összeget egy másik fejezet közli, ahol a kereset azt mondja, hogy ”A Projekt Csehszlovákiának és a Szlovák Köztársaságnak mostanáig 2,6 milliárd dollárba (24, 3 milliárd cseh koronába) került.” Ez azt mutatja, hogy 1989 májusa és 1994 eleje között csak 300 milliót költöttek a Projektre, jóllehet ezt a számadatot cseh koronában 10,5 milliárdnak adják meg.

3.96. Jóllehet a keresetben semmiféle magyarázat sincs erre a diszkrepanciára, úgy tűnik, hogy legalábbis részben abból származik, hogy a cseh korona egy bizonyos váltási rátáját .(l. USA dollár = 6 cseh korona) alkalmazták az 1977-89 közötti időszakra, és egy másik átváltási rátát (l. USA dollár = 35 cseh korona) az 1989 óta eltelt időszakra. Az 1:6-os átváltási rátát, jóllehet egyike lehetett a többféle, 1989 előtti átváltási rátának, nemzetközileg nem fogadták el és nem használták államközi tranzakciókban. Mi több, semmiféle viszonyban nem volt a két fizetőeszköz korabeli reális értékével.

3.97. Azzal, hogy az 1989 előtti kiadásokat illetően jócskán túlbecsüli a cseh fizetőeszköz reális értékét, a szlovák kereset azt a benyomást kívánja kelteni, hogy a valóságosnál viszonylag nagyobb anyagi ráfordítás forgott kockán 1989-1992 között. A C változat esetében viszont ellenkezőleg, a szlovák kereset azt a benyomást akarja kelteni, hogy a C változat csak egy kis töredékébe került annak, amit már elköltöttek az Eredeti Tervre, és hogy a projektre kiadott pénz legnagyobb részét már elköltötték, amikor a C változatot Szlovákia elkezdte.

3.98. A szlovák kereset szerint a C változat végül is megközelítően 8,5 milliárd szlovák koronába fog kerülni. Más források szerint ez az érték kb. 8,5 milliárd SK. Így a C változat költségei a projekt mint egész állítólagos költségeinek a 61-65%-át jelentik.

3.99. Ezenfelül ebből a C változatra költött teljes összegből a 2. szakasz (a csúni rész) amelynek az építését Szlovákia csak 1993-ban kezdte meg, 4,5 milliárdba került, a fennmaradó részt (3,5-3,9 milliárd cseh koronát) fordították az l. szakaszra.

3.100. Viszonylag kevés információ került nyilvánosságra a C változat pontos költségeiről, vagy azokról az időhatárokról, amelyeken belül ezekre a kiadásokra sor került. Magyarország válaszában azoknak a további információknak a fényében, amelyek akkor elérhetőek lesznek, vissza fog térni erre a kérdésre.

F SZAKASZ: A FELEK ÁLTAL tett kárenyhítő LÉPÉSEK

3.101. A szlovák magatartás mögött rejlő megfontolások azon az előfeltevésen alapulnak, hogy a C változat negatív hatásai kiküszöbölhetőek, ha egyszer észrevették és megfigyelték őket. A szlovák kereset még azt is állítja, hogy a C változat bármilyen, a flórát, a faunát, a mezőgazdaságot, az erdészetet, valamint a felszíni és felszín alatti vizeket illető negatív hatása azonnal orvosolható.

3.102. A szlovák kereset szerint:

”Magától értetődő, hogy ha Magyarország végrehajtaná a mellékági régiói számára tervezett teljes vízpótló rendszer felépítését, a Duna alsó folyására gyakorolt hatás drámaian, ha nem is teljesen, lecsökkenne - különösen, ha ez párosulna azzal, hogy a főcsatornában a tervezett magyar fenéklépcsők közül legalább néhányat felépítenek. Megemlíthetjük itt, hogy egy 2,4 milliárd csehszlovák koronás költségvetési tételt a csehszlovák kormány 1992-ben félretett az ilyen lépcsők felépítésére.“

3.103. Természetesen a C változat az, amely miatt erre az orvosló intézkedésre szükség lenne - 2,400, 000, 000 korona (80 millió USA dollár), a C változat 1. szakasza szlovák adatok szerinti költségeinek 70 %-a - árán. Az nem egészen világos, hogy vajon ezt az összeget azon az alapon kalkulálták-e ki, hogy Magyarország az összköltségekhez járulna hozzá valamilyen arányban, de a végeredmény az, hogy az 1. szakasz bevallott költségeinek valahol 70 és 140 közötti százalékáért ennek néhány negatív hatását ”drámaian, ha nem is tökéletesen“ semlegesíteni lehetne.

3.104. A fenékküszöbök következményeire a hajózás teljes ellehetetlenítése vonatkozásában már rámutattunk. A víz alatti küszöblépcsőknek más jelentős negatív hatásai is vannak. Egy sor felduzzasztott tározót hoznak létre, jelentős vízszintbeli különbségekkel. Ha a vízhozamok a jelenlegi szintek közelében maradnak, akkor az eutrofizáció lehetősége megnövekszik. A folyammedernek a növekvő hordalék lerakódás következtében előálló eliszaposodása néhány éven belül korlátozná a folyam talajvízfeltöltő szerepét, és az eliszaposodás valószínűleg létrehozná azokat a káros hatásokat a vízminőséget illetően, amelyeket már megfigyeltek a mellékág-rendszerben. Az iszap kikotrása költséges lenne, ökológiai szempontból káros, és még nem igazolódott, hogy technikailag megvalósítható. Sor kerülne”a folyamra jellemző fajok, rheofil organizmusok, különösen a kavicsmederben ívó halfajok eltűnésére“. Röviden, a WWF szerint:

”Az ilyen vízlépcsőkkel a felső Rajnán szerzett sokéves tapasztalatok, és azok hatásáról produkált számos tudományos megfigyelés alapján állítható, hogy ez (a fenéklépcsők építése) nem megfelelő, nem hatékony, és a Dunára nézve ökológiailag romboló lenne, és csak tovább fogja rontani a helyzetet“.

3.105. Erre az álláspontra válaszolva Igor Mucha professzor, aki a Bősi Vízlépcsőrendszer Ellenőrzési és Vízgazdálkodási Szakértői munkacsoportjának szlovák tagja volt, elmulasztott megvizsgálni egyes kérdéseket. Tanulmánya ”nagyon alacsony lépcsőkről“ beszél, holott azok, amelyeknek felépítését az 1993 decemberi jelentés ténylegesen fontolóra vette, 3-5 méter magasak lettek volna, az eredeti vízmélységnek csak egy kis részét hagyva meg a lépcsők fölött. Mucha professzor azt állítja, hogy a vízhozamok eléggé magasak volnának ahhoz, hogy biztosítsák a szükséges vízfolyási sebességeket, az 1993-as jelentés azonban egyértelműen azt állítja, hogy még 400 m3/sec (azaz a jelenlegi átlagos alacsonyfolyású vízhozam megközelítően kétszerese) sem tenné lehetővé, hogy a főmederben a vízfolyás ”megfelelő életfeltételeket nyújtson a nagyobb sebességet igénylő fajoknak, például az olyan halfajoknak, mint a német bucó.” Mucha professzor azt is tagadja, hogy bármilyen ”zuhatag“ hatás alakulna ki a fenékküszöbök következtében, jóllehet számítások azt mutatják, hogy a fenéklépcsők egyértelműen olyan hidraulikus hatásokat eredményeznek, amelyek a különböző vízszekciókat olyan módon választják el egymástól, hogy a legtöbb halfaj nem tudja átlépni a hidraulikai határokat. ”Zuhatagok“ nélkül semmiféle elektromosságot nem lehetne a vízlépcsők zárórészénél termelni, ahogyan ezt a C változatot leíró hivatalos kiadvány fontolóra veszi.

3.106. Ezenfelül a konfliktus enyhítő lépések szlovák megközelítésében inherens módon ott van az a feltevés, hogy a vízhozam nem fog növekedni a folyam főmedrében. Emögött az álláspont mögött persze a villamosenergia-termelés maximalizálásának a vágya áll.

3.107. 1994-ben a főmederbe bocsátott víz alaphozama kb. 200 m3/sec volt, még az 1993-as átlagnál is alacsonyabb. Ezen a szinten a fenékgátaknak, ha egyáltalán, akkor nagyon kevés pozitív hatása lett volna, viszont jelentős károkat okozhattak volna. Ez volt az a körülmény, amely az EK szakértőit, (köztük Refsgaard urat, Mucha professzor kollégáját a PHARE programban), arra ösztönözték, hogy ideiglenes megoldásként, ”arra a rövid időre, amíg a Nemzetközi Bíróság ítéletéből fakadó következmények a gyakorlatban végrehajthatóak“, azt ajánlották, hogy Szlovákia biztosítson 800 m3/s évi átlag-vízhozamot a Duna főmedrében, és a vízhozamnak ez a növekedése párosuljon két fenékgát megépítésével.

3.108. Magyarország elfogadta ezt a javaslatot, miközben rámutatott, hogy:

”a javasolt rendszer a környezet valódi megvédelmezéséhez, beleértve ebbe a régió természeti erőforrásait is, szükséges minimumot sem nyújtja“. Egy elfogadható hosszú távú megoldásnak nemcsak hogy nem lehet a modellje, de még csak nem is jelzi annak körvonalait. ”

Szlovákia elvetette a javaslatot, és semmit sem tett azóta sem, hogy eleget tegyen kötelezettségének egy kielégítő ideiglenes vízgazdálkodási rendszerről való megállapodást és ennek végrehajtását illetően.

3.109. A szlovák kereset azt állítja, hogy:

“Egyszerűen megfogalmazva, a mellékágak, amelyek a C változat megvalósítása előtt haldokló zónák voltak, most virágzanak és a régió vízellátása szempontjából még át is veszik a Duna medrének funkcióját.”

Hozzáteszi:

“...feltéve, hogy a talajvízszintek a C Változat következtében szlovák területen emelkedtek, bármilyen hatás a flórára és a faunára csak áldásos lehet.”

3.110. Ez az állítás nem képes megragadni a különböző folyamatok működését, sem a vízparti élőhelyek komplexitását, és az általuk lehetővé tett biológiai sokféleséget.

3.111. A szlovák kereset által ezeknek az állításoknak az alátámasztása céljából reprodukált fotók egy kissé félrevezetőek. Azt várhatnánk, hogy a fotók párját azért közlik, hogy lehetővé váljon az elterelés-előtti állapotoknak az elterelés-utániakkal való összevetése. Valójában a páros fotókat a folyam egyoldalú elterelése után vették fel.

3.112. A felső fotókon szereplő feliratok elmulasztják közölni azt a hónapot és évet, amikor a felvétel készült, ezzel azt sugallva, hogy ez volt a mellékágak rendes állapota az elterelés előtt. Ha a folyammeder száraz részei, hosszabb periódusokra elvesztették vizüket, azt várhatnánk, hogy heteken belül megjelentek a betelepülő gyomnövények, ahogyan ez a magyar oldalágakban is történt. Ezenfelül egy korábbi évszakban a bokrok körvonalai nem lehettek pontosan ugyanolyanok, mint egy későbbiben. Úgy tűnik, hogy a páros fényképeket azután és azelőtt vették föl, hogy a szlovák vízellátási rendszert létrehozták, 1993 májusa körül. Ezek a fotók tehát nem nyújtanak olyan bizonyítékokat, amelyek alapján össze lehetne hasonlítani az elterelés előtti és utáni viszonyokat.

3.113. Tekintve, hogy saját oldalán a környezet szélsőséges nyomás alá került, és hogy a többoldalú folyamhasználatot illetően döntési lehetőségei korlátozottak voltak, Magyarországnak arra kell törekednie, hogy korlátozza a C változatból fakadó jelentős negatív hatásokat. Több százmillió forintot ruháztak be a szigetközi szivattyú-berendezésekbe, hogy a háztartásokat és üzleteket vízzel el tudják látni. Naponta több, mint egymillió forintot költöttek a szigetközi vízellátórendszer működésére, ezzel biztosítva egy korlátozott, megközelítően 15 m3/s-os vízhozam bejuttatását az ártérbe. 1994 augusztus 24-én Magyarország egy olyan vízellátási rendszer létesítését javasolta Szlovákiának, amely a csúni tározóból csatornázta volna a vizet a Szigetközbe, az 1993 decemberi EK Szakértői Jelentésben leírthoz hasonló módon. Ennek az ellenkeresetnek a benyújtása időpontjáig erről semmiféle megállapodás sem született.

3.114. Szlovákia ama javaslata, hogy a vízhozam bármilyen növekedése nélkül építsen Magyarország fenéklépcsőket, még a Nemzetközi Bíróság döntéséig alkalmazandó modus vivendi- ként is elfogadhatatlan. Egy ilyen megoldás valószínűleg súlyosbítaná a meglévő jelentős káros hatásokat, különösen a felszíni vízminőséget, a folyómeder áteresztőképességét, az élőhelyek károsodását, és a hajózást illetően.

G SZAKASZ: A C VÁLTOZAT, MINT ÁLLANDÓ OBJEKTUM

3.115. Szlovákia azt állítja, hogy a C változat pusztán egy ideiglenes struktúra, amely csak addig fog működni, amíg Magyarország jobb belátásra jut és visszatér az Eredeti Terv teljes megvalósításának tervéhez. Ez azt jelenti, hogy a egyrészt a C változat technikailag visszafordítható, másrészt, hogy Szlovákia valóban kész arra, hogy visszatérjen az Eredeti Tervhez.

3.116. Az Eredeti Terv szerint a bősi erőművet, amelynek működése a dunakiliti duzzasztó felhasználásán alapult, volna, két vagy három évvel az első nagymarosi turbina működésbe helyezése előtt kellett volna beindítani. Szlovákia jelenlegi álláspontja viszont az, hogy csak a nagymarosi építkezés befejezése után fog visszatérni az Eredeti Terv megvalósításához.

3.117. Technikai szempontból kétséges, hogy vajon a Dunakiliti-Hrusov tározóban a C változat leállítása után előálló felételek meg fognak-e felelni azoknak, amelyek az Eredeti Terv terve szerint az építkezéshez szükségesek volnának. Az összekötő töltés masszív új struktúrái és az elterelő csatorna jobboldali, a tározó közepén elhelyezkedő töltésének a meghosszabbítása megváltoztatták a vízlefolyási és az iszap-lerakódási feltételeket, aminek a felszíni víz és a talajvíz minőségére eddig kiszámítatlan hatásai vannak. Az ilyen hatások felléphetnek a csúni duzzasztó alatti 11 kilométer hosszú stagnáló szakaszon is, ahonnét a víz nem juthat be az elterelő csatornába. Az így előálló helyzet jelentősen különbözne az eredeti terv által előirányozottól, amely szerint a Duna egész vízhozama elérné Dunakilitit, és biztosítaná a vízállomány folyamatos felfrissítését az egész tározóban.

3.118. A szlovák kereset nem mond semmit azokkal a problémákkal kapcsolatban, amelyeket a C változat építményei vetnének fel, amelyeket víz venne körül, és amikor az erőmű teljes kapacitással dolgozik, ki lennének téve a vízszint változásainak. A kereset nem szól semmit a jég megváltozott feltételek közötti kezeléséről sem - amely az egyik fő probléma az Eredeti Terv működési szabályainak megtervezését illetően. Az új csúni duzzasztó súlyos nehézségeket jelentene, ahogyan a 10.5 km. hosszú, a zárógátat az elterelő csatornával összekötő töltés is. A négy, a csúni duzzasztónál (amelyet ez esetben víz venne körül) üzembe helyezendő turbina haszontalanná válna.

3.119. A szlovák kereset az Európai Közösség Munkacsoportjának 1992. november 23-i jelentésére hivatkozik, mint amely igazolja a C változat reverzíbilis voltát. Ez a jelentés azonban vagy a C változat struktúráinak teljes lebontását, vagy pedig az összes gát teljes megnyitását és a Duna lezárásának a megszüntetését javasolta. Ezzel szemben a szlovák kereset egyiket sem irányozza elő.

3.120. Ebből a szempontból fontos, hogy különbséget tegyünk a C változat 1. és 2. szakasza között. Az 1. szakasz már működött, habár még nem fejezték be teljesen, amikor aláírták a vitának a Nemzetközi Bíróság elé való terjesztéséről szóló Külön-megállapodást. A 2. szakasz még nem létezett. 1994 novemberében Szlovákia hozzáfogott egy vállalkozáshoz, amely becslések szerint 5 ezer millió szlovák koronát nyel el, majdnem 50 százalékkal többet, mint az 1. szakasz összes költsége. Ez a vállalkozás befejezésre kell kerüljön, még mielőtt az ügyről a Nemzetközi Bíróság döntést hozna. A 2. szakasz nem enyhítené azokat a veszteségeket, amelyeket Magyarországnak az 1. szakasz már okozott, azzal a kivétellel, hogy csökkentené az árvíz- és jégkockázatot., és helyreállítaná a kishajó-forgalmat a Dunán. Ezektől a kivételektől eltekintve csak arra szolgál, hogy maximalizálja Szlovákiának a víz illegális eltereléséből fakadó előnyeit.

3.121. A 2. szakasz nemcsak hogy előre meg kívánja szabni a felek jogait és kötelességeit, mialatt az ügy még a Bíróság előtt van, hanem arra is irányul, hogy átalakítsa a C változatot egy állandó létesítménnyé, amely jelentősen megnövelné a folyónak a természetes medrébe való visszaterelésével kapcsolatos költségeket. Ahogyan a történelem tanítja, semmi sem maradandó, amit az ember alkot, ám a hatalmas kövek, vagy a konkrét piramisok sokszor túlélik a rendszereket, amelyek alkották őket. Az építkezés méretei, költségei, négy, egyenként 20 MW kapacitású turbina megtervezése és felszerelése, amelyek az Eredeti Terv megvalósítása esetén működésképtelenek volnának, mind azt bizonyítják, hogy Szlovákiának nem áll szándékában felhagyni a C változattal, hanem ehelyett azt tervezi, hogy állandósítva fogja működtetni azt.

3.122. Az 1994. augusztusában az ideiglenes vízmegosztásról folytatott tárgyalások során újból megerősítést nyert a C változatnak állandó létesítményként való üzemeltetésére irányuló szlovák szándék a 2. szakasz befejeztét követően. A Szlovákia által 1993 decemberében “Összefoglaló műszaki leírás a C változatról - 2. szakasz” címmel készített dokumentum sehol nem jelzi, és még csak utalás sincs benne arra, hogy ez a létesítmény ideiglenes jellegű lenne. Magyarország egyetlen olyan, Szlovákia által végzett tudományos, vagy környezeti felmérésről sem bír tudomással, amely az Eredeti Tervhez való visszatérés megvalósíthatóságának lehetőségét vizsgálná. Minden alapunk megvan annak feltételezésére, hogy a C változatot Szlovákia állandó vízgazdálkodási objektumnak szánja. Szlovákia ezáltal ismét csak arra törekszik, hogy kész helyzetet teremtsen, szóban állítva egy dolgot (ideértve a Bíróságnak előadott érveit is), miközben egészen másképpen cselekszik.

II. A jog

4. FEJEZET

MAGYARORSZÁG JOGI ÁLLÁSPONTJA

A SZAKASZ: ÁTTEKINTÉS

4.01. Magyarország jogi álláspontját keresete részletesen tartalmazza. A szlovák kereset azonban fontos vonatkozásokban mellőzi a figyelembe veendő érveket. Nem szól például azokról a nehézségekről, melyeket Csehszlovákia, mint állam 1992. december 31-én történt megszűnése jelentett. Nem foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy a C változat ellenintézkedésként igazolható lenne-e. Az a véleménye, hogy nincs szükség annak a Külön-megállapodásnak semmilyen részletességű elemzésére, amely a Bíróság joghatóságának a megalapozását képezi ebben az ügyben. Úgy vélekedik, hogy a Bíróság nem érdekelt vagy nem érintett az ideiglenes vízgazdálkodási rend kérdésének vizsgálatában, a következő fontos tények ellenére: (1) a feleknek a Külön-megállapodás 4. cikke értelmében meg kell állapodniuk ebben a rendben és azt be is kell vezetniük; (2) e kötelezettség a tárggyal kapcsolatban és a Külön-megállapodást önmagát illetően is alapvető fontosságú, továbbá (3) a pacta sunt servanda elvet önkényesen érvelése középpontjába állítja, szinte minden egyéb megfontolást kizárva. Másrészt, a szlovák kereset terjedelmesen foglalkozik olyan témákkal, amelyek sem ma, sem korábban nem voltak kérdésesek a felek között.

4.02. E körülmények között nem könnyű átfogó képet alkotni a feleket megosztó jogi kérdésekről. Ezen ellenkeresetben Magyarország számos, a szlovák kereset által felvetett jogi kérdést tárgyal, anélkül azonban, hogy megismételné azon érveit, amelyekkel Szlovákia eddig még nem foglalkozott. Felhívja e dokumentumban továbbá a Bíróság figyelmét azokra a fejleményekre, amelye a magyar kereset benyújtásának időpontja óta bekövetkeztek.

4.03. E Fejezet konkrétan a következő kérdésekkel foglalkozik:

* az 1977. évi Szerződés és az egyéb idevonatkozó megállapodások közötti kapcsolat (ld. 4.03-4.09 pont);

* a nemzetközi környezetvédelmi jog összefüggései és ezeknek a vonatkozó szerződésekkel való kapcsolata (ld. 4.10-4.39 pont).

Ezek alkotják azt a hátteret, amelyet figyelembe kell venni, a teljesítés felfüggesztése körüli vitának és az 1977. évi Szerződés ezt követő megszüntetésének az 5. fejezetben; a C Változat jogellenességének a 6. fejezetben, és az ügyben felmerülő jogorvoslati kérdéseknek a 7. fejezetben történő vizsgálatánál, abban a mértékben, amelyben a jelen fázisban ez megtehető.

B SZAKASZ: AZ 1977. ÉVI SZERZŐDÉS ÉS MÁS MEGÁLLAPODÁSOK

(1) AZ 1977. ÉVI SZERZŐDÉSHEZ KAPCSOLÓDÓ EGYÉB MEGÁLLAPODÁSOK

4.04. A szlovák kereset szerint az 1977. évi Szerződés “hivatkozik olyan más megállapodásokra, melyek azt alátámasztják és annak elválaszthatatlan részét képezik”. A tény az, hogy a Szerződő Felek az 1977. évi Szerződéshez kapcsolódóan két különböző típusú megállapodást kötöttek. Egyrészről, az Szerződés módosításával kapcsolatos Jegyzőkönyv, melyet 1983. október 10-én fogadtak el, módosította az Szerződés 4(4) pontját, az erőmű üzembehelyezésének kezdési időpontja módosítása érdekében, az 1986-1990. évről 1990-1994-re. E Jegyzőkönyvet annak 2. cikke szerint meg kellett erősíteni és az a megerősítő okiratok kicserélése napján lépett hatályba. Ebben megfelelt az általa módosított 1977. évi Szerződésnek, a “parallélisme des actes” szabályát alkalmazva. Az 1977. évi Szerződésben nincs a benne foglaltak módosítására vagy megváltoztatására vonatkozó rendelkezés.

4.05. Másrészről, egy másik megállapodást, “amely az 1977. évi Szerződéshez kapcsolódik”, a Bős-Nagymarosi Vízerőmű építése folyamán történő kölcsönös segítségnyújtásról, 1977. szeptember 26-án, Budapesten írtak alá és az az 1977. évi Egyezménnyel azonos napon lépett hatályba (1978. június 30). Ezt nem nyújtották be megerősítésre. Később ezt több okmány módosította. 1983. október 10-én egy, a kölcsönös segítségnyújtásról szóló megállapodást módosító jegyzőkönyvet írtak alá; ennek 5. cikke értelmében ezt sem kellett megerősíteni. E megállapodást egy 1989. február 6-án aláírt Jegyzőkönyv hatályon kívül helyezte, mely ismét csak nem igényelt megerősítést.

4.06. Két különböző szerződés-csoport volt tehát; egyrészt az 1977. évi “alapszerződés”, melyet az 1983. évi Jegyzőkönyv módosított, s mindkettő megerősítést igényelt, másrészt pedig a kölcsönös segítségnyújtásról szóló megállapodás, annak módosításaival, mely egyszerűsített formában jött létre és nem igényelt megerősítést. Utóbbinak kizárólag technikai jellege volt, a további munkák ütemezését állapította meg vagy módosította, valamint a munkamegosztásról és a várhatóan termelt energia elosztásáról rendelkezett. Ez magyarázza a két okmány-típus közötti jogi különbözőséget. Az 1977. évi, módosított, illetve megváltoztatott Szerződés alapján bizonyos kétségtelenül fontos, de a Szerződéssel össze nem tartozó részleteket egy sor, a kölcsönös segítségnyújtással kapcsolatos megállapodásokban rendeztek, figyelemmel a tényleges állapotokra. Nyilvánvaló, hogy ezek a megállapodások nem módosíthatták magát az Szerződést; ezeknek olyan okmányoknak kellett lenniük ‑ és olyanok is voltak ‑ melyek a cél elérése érdekében az Szerződés megvalósításához szükséges további végrehajtási intézkedések céljait szolgálták. Ezeknek tehát összhangban kellett lenniük a Szerződés rendelkezéseivel, különösen annak 15. cikkével, mely a vízminőség védelméről rendelkezik, valamint a 19. cikkel, mely a természeti környezettel foglalkozik. Az e rendelkezésekből eredő követelmények nem-teljesülése esetén a Szerződő Feleknek olyan ütemtervet és munkamegosztást kellett volna elfogadniuk, mely ezen alapkötelezettségek teljesítéséhez vezet. Mikor Magyarország a módosított kölcsönös segítségnyújtási megállapodásban szereplő ütemtervnek megfelelően korlátozott időszakra felfüggesztette a munkát, az 1977. évi Szerződésből eredő jogával élt, a két cikk teljes és pontos megvalósítását kérve. Ez magával az 1977. évi Szerződéssel összhangban lévő lépés volt.

4.07. A kérdéssel kapcsolatos új tárgyalásokra vonatkozó követelésekben mindez világosan kifejezésre jutott. Mindaddig, amíg a C Változat kivitelezése meg nem kezdődött, az alapszerződés érvényessége nem volt kétségbe vonva. A felfüggesztés csak másodlagos okmányokat érintett, melyek alkalmazása az adott feltételek közepette nem tudta volna a fő szerződés teljes megvalósítását biztosítani.

4.08. A kapcsolódó megállapodásokkal összefüggésben itt két további megállapítást kell tenni. Az első a Közös Egyezményes Terv státuszát érinti, mely a duzzasztóműre vonatkozó lényeges tervek és műszaki előírások összessége volt. A Közös Egyezményes Terv az 1977. évi Szerződésnek volt alárendelve; ratifikálása nem volt szükséges, módosíthatták és módosították is, és soha nem jegyezték be az Egyesült Nemzeteknél az Alapokmány 102. cikke szerint. Egyébként maga a Közös Egyezményes Terv kidolgozására vonatkozó 1976-os megál­lapodást sem jegyezték be és e megállapodás gondosan ügyelt arra, hogy magának a Tervnek semmilyen konkrét jogi státuszt ne adjon. Ezért nem felel meg a valóságnak az az állítás, amely szerint “nem kétséges... hogy [a Terv] az egyéb kapcsolódó szerződésekkel és államközi megállapodásokkal azonos szintű megállapodás”. A Tervnek az volt a státusza, amit neki maga az 1977. évi Szerződés adott.

4.09. A második megállapítás azokat a “kapcsolódó okmányokat” érinti, melyekre a Külön-megállapodás preambulumának első pontja hivatkozik. A szlovák kereset nem világos és nem egyértelmű azzal összefüggésben, hogy mit tekint olyan “kapcsolódó okmánynak”, amely az 1977. évi Szerződéssel együtt 1992. májusában megszüntetésre került. A magyar keresetben kifejtetteknek megfelelően összesen hét “kapcsolódó okmány” volt, melyek mindegyike ilyen vagy amolyan szempontból konkrétan a Vízerőmű-rendszerrel foglalkozott. Ezzel szemben Magyarország soha nem állította, hogy az 1976. évi, a határvizekről szóló egyezmény kapcsolódó megállapodás lenne, vagy azt az 1989-1992 közötti események bármilyen módon érintették volna. Ellenkezőleg, a Felek egyetértenek abban, hogy ez az 1976-os egyezmény továbbra is hatályban van.

C SZAKASZ: A NEMZETKÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI JOG KONTEXTUSA

4.10. A magyar és a szlovák kereset a nemzetközi környezetvédelmi jog kérdésében egymástól erősen eltér. Míg Szlovákia azt hangoztatja, hogy a C Változat a környezetre jótékony hatással van, úgy tűnik, hogy azt is jelzi, részéről e jótékony hatás részéről egy önkéntes beavatkozásnak tudható be, az általános nemzetközi jog ide vonatkozóan nem állapít meg reá nézve kötelezettségeket. Egyrészt azt állítja, hogy az 1977. évi Szerződés lex specialis, amely, bármilyen tökéletlenül is, de meghatározta saját rezsimjét. Másrészt úgy nyilatkozik, hogy a nemzetközi környezetvédelmi jogban bekövetkezett fejlődés a “lágy jog” terméke, amely alig vagy egyáltalán nem korlátozza az állam cselekvési szabadságát. Ezzel függ össze az a meglepő állítás, hogy a C Változat alig, vagy egyáltalán nem okozott Magyarországnak “jelentős” károkat.

4.11. Röviden újra át szükséges tekinteni e kérdéseket, különösen pedig rámutatni néhány olyan fontos fejleményre, melyekre a Keresetek benyújtása után került sor.

(1) AZ 1977. ÉVI SZERZŐDÉS 15. CIKKÉNEK ÉRTELMEZÉSE

4.12. A magyar kereset érvelése szerint az 1977. évi Szerződés 15. cikke a felekre arra kötelezte, hogy kerüljék a Dunának a tág megfogalmazás szerint a kapcsolódó felszín alatti vizeket is magában foglaló vizének “a vízlépcső építése és üzemeltetése következtében” történő szennyezését vagy a szennyezés kockázatát. E kötelezettség folyamatos volt: a tervezési folyamat kezdetén merült fel, végig fennállt az építés időszakában és rendeltetése szerint a gátrendszer teljes fennállása alatt hatályosnak kellett volna lennie. Az utóbbi időben történt fejlemények több helyen is ezeket az érveket támasztják alá.

4.13. Először, a Nemzetközi Jogi Bizottságnak a nemzetközi folyóvizek nem hajózási célú hasznosításáról szóló szerződés-tervezete, amelyet a Bizottság második olvasatban elfogadott, Magyarország értelmezését támasztja alá az 1977. évi Szerződés 15. cikkének hatályát illetően. A 15. cikk a felektől azt követeli meg, hogy

“biztosítsák,... hogy a Dunában lévő víz minősége a vízlépcső építése és üzemeltetése következményeként nem károsodik.”

Magyarország érvelése szerint ez a rendelkezés kiterjed nemcsak a felszíni, hanem a felszín alatti vizekre is.

4.14. Az 1994. évi szerződés-tervezet 2(b) cikke szerint:

“A ‘vízfolyás’ olyan, felszíni vízből és talajvízből álló rendszert jelenti, mely fizikai kapcsolatuk folytán egységes egészet képez és rendesen egy közös végpont irányában folyik...”.

4.15. A kommentár megállapítja, hogy az első olvasatban használt “underground waters” [felszín alatti vizek] kifejezést “groundwaters” [talajvizek] kifejezésre cserélték fel, hogy jobban alkamazkodjanak a mai nyelvhasználathoz. E kifejezés [nevezetesen: a “folyóvíz”]

“azt a több különböző össztevőből álló hidrológiai rendszert jelenti, amelyeken keresztül a víz folyik, mind a föld felszínén, mind az alatt. Ilyen összetevők a folyók, tavak, vízlevezetők, gleccserek, tározók és csatornák. Amilyen mértékig ezek egymással kapcsolatban vannak, olyan mértékben képezik a vízfolyások részét. Ezt az elvet fejezi ki az a mondat, mely szerint ‘...mely fizikai kapcsolatuk folytán egységes egészet képez’. Így tehát a víz a folyóból a folyammedren keresztül átfolyhat a talajba, eloszlik a folyam partjai mentén, majd újra egyesül a folyamban, tóba ömlik, mely másik folyóba vezetődik le és tározóba kerül, stb. Mivel a felszíni és talajvizek egy rendszert képeznek, fizikai kölcsönhatásaik következtében egységes egészet jelentenek, a rendszer egy bizonyos pontján az emberi beavatkozás más helyeken is hatást fejthet ki.”

4.16. Egy, a Nemzetközi Jogi Bizottságnak a nemzetközi folyóvizek nem hajózási célú hasznosításáról szóló szerződés-tervezetéről szóló második jelentéséhez fűzött dokumentum szintén aláhúzta a vízelvezetések fontosságát a nemzetközi vízfolyások nem hajózási célú hasznosításában, és különösen azt hangsúlyozta, hogy a meglévő felszíni vizekhez tartozó elvezető rendszert természetes módon a felszíni vizek védelmét szolgáló intézkedések részének kell tekinteni. A magyar álláspontot erősíti a jelentés előterjesztőjének [Special Rapporteur] az a hangsúlyos állásfoglalása, mely szerint az összes vízforrással folyó gazdálkodást integrált módon kell végezni.

4.17. A második jelentéshez csatolt dokumentum egy sor, a vízfolyások gondos használatának és azokkal való helyes gazdálkodási módszerekre vonatkozó ajánlásra és határozatra hivatkozik, kezdve az Egyesült Nemzetek 1977-ben Mar del Plata-ban (Argentína) tartott vízügyi értekezletével, folytatva az 1982-ben Dakarban tartott nemzetközi tanácskozással, az Európai Gazdasági Közösség által elfogadott, talajvíz-gazdálkodási Chartával és az Egyesült Nemzetek sivatagosodással kapcsolatos ajánlásaival. A dokumentum azzal zárul, hogy idézi az 1992. január 26-31. között Dublinban tartott víz és környezet nemzetközi konferencia végkövetkeztetéseit:

“A telítetlen zónák és vízelvezetések szennyeződésének mértéke és súlyossága a vízelvezetések viszonylagos hozzáférhetetlensége és a vízelvezető rendszerekkel kapcsolatos megbízható információ hiánya miatt hosszú időn át alá volt becsülve. A talajvizek védelmével kapcsolatos stratégiának arra kell irányulnia, hogy a vízelvezetőket megvédje a szennyeződéstől és a védelemnek elsősorban a földhasználati tevékenységekre kell irányulnia, valamint azokra a pontszerű és nem pontszerű forrásokra, melyek a szennyeződés keletkezése szempontjából nagy kockázatot jelentenek. Gondot kell fordítani a talajvizek olyan alakulásának elkerülésére, mely a talajvíz minőségének romlásához, vagy a talajvíz utánpótlásának kiapadásához vezet. A 2000. évig minden országban meg kell kezdődnie az ismert vízelvezetők feltárásának és szennyeződéssel kapcsolatos sérülékenysége felmérésének, miközben azonosítani kell a talajvizek potenciális szennyező forrásait és terveket kell kidolgozni azok ellenőrzés alatt tartására.”

4.18. E megfogalmazások aláhúzzák Szlovákia azon állításának megalapozatlanságát, mely szerint a vízelvezetések vízminősége azokon a területeken, ahol a vízerőmű építését tervezték, az építés befejezése utáni egyszerű megfigyeléssel biztosítható.

4.19. A jelentés korábbi előterjesztőjének megállapításánál jobb következtetés le sem vonható:

“Azon problémák ellenére, melyek a különböző hidrológiai és geológiai viszonyok között a talajvízzel kapcsolatos adatgyűjtésben felmerülnek, nem lehet kétség afelől, hogy a talajvíz integráns és élő részét képezi azon töretlen mozgási ciklusnak, melyen át az ivóvíz folyamatosan utánpótlásra kerül...Azokat a hatásokat is vizsgálni kell, melyek a talajvíz rendelkezésre álló forrásainak meglétével és a vízfolyásokban folyó víznek a talajvíz mennyiségére gyakorolt hatásával függnek össze.”

(3) A KÖRNYEZETVÉDELMI JOG ÁLTALÁNOS ELVEI

4.20. A Külön-megállapodás 2. cikke szerint a felek a Bíróságot arra kérték, hogy vitájukat az 1977. évi Szerződés és az általános nemzetközi jog szabályai és elvei, valamint más olyan szerződések alapján döntse el, amelyeket alkalmazhatónak tart. Ez azt jelenti, hogy a Bíróság feladata a Szerződés, más vonatkozó szerződések, valamint a nemzetközi jog megfelelő szabályainak és elveinek megvizsgálása.

4.21. Magyarország bemutatta, hogy maga a Szerződés lehetőséget nyújt ezen szabályok és elvek alkalmazására, különösen a jelen kérdés szempontjából legfontosabb, a 15. és 19. cikk tekintetében. E rendelkezések célja, hogy megakadályozzák a vízminőség romlását “a vízlépcső építésének és üzemeltetésének következtében”, és biztosítsák “azon természetvédelmi kötelezettségek érvényesülését, melyek a vízlépcső építése és üzemeltetése következtében merülnek fel”. A vonatkozó nemzetközi jog mindkét esetben az, amely a vízlépcső teljes élettartama folyamán érvényben van. Ide tartoznak tehát azok az új szabályok is, melyeket az 1977. évi Szerződés hatálybalépése óta jelentek meg. Minden, a “vízlépcső” üzemeltetésével kapcsolatos kérdésnél is ezeket kell alapul venni, a Külön-megállapodás 2. cikkének megfelelően. Szlovákia azon tiltakozása, mely szerint azok az új nemzetközi szabályozások, melyek az 1977. évi Szerződés hatálybalépése óta lettek bevezetve, nem alkalmazandók, mivel a Szerződés “lex specialis”, magát a Szerződés szövegét hagyja figyelmen kívül, valamint a Külön-megállapodás 2. cikkét.

4.22. Azt, hogy a szerződések értelmezésénél és értékelésénél az új normákat alkalmazni kell, alátámasztja a Bíróság ítélkezési gyakorlata is:

“...egy nemzetközi jogszabályt az értelmezés időpontjában érvényes teljes jogi szabályrendszer keretei között kell értelmezni és alkalmazni.”

4.23. E bírósági állásfoglalás a jelen esetre is alkalmazható, úgy, hogy figyelembe vegyék azokat a fontos módosításokat, melyeket a nemzetközi jogrendszerbe a környezet különböző, országos, regionális és globális szintű védelme érdekében építettek be. A nemzetközi közösség által az 1977. évi Szerződés megkötése óta elfogadott elvek és szabályok ma nem hagyhatók figyelmen kívül. Az átalakulás jellemzésére idézhető a biológiai sokféleségről szóló, Rio de Janeiróban, 1992. június 5-én elfogadott és 1993. december 29-én hatályba lépett egyezmény 22(1) cikke, amelyet Magyarország és Szlovákia egyaránt megerősített:

“Ezen egyezmény rendelkezései nem érintik egyetlen Szerződő Fél azon jogait és köztelezettségeit, melyek bármely érvényes nemzetközi megállapodásból erednek, kivéve, ha ezen jogok és kötelezettségek teljesítése súlyos kárt okoz vagy fenyegetést jelent a biológiai sokféleség számára.”

4.24. Magyarország már hivatkozott az ily módon kialakult alapvető elvekre: a környezet megóvása érdekében történő együttműködés elve, különösen a határokon át érvényesülő hatásoknál, a megelőzés, és elővigyázatosság elvei, az alapos környezetvédelmi hatásvizsgálat elvégzésének és a biológiai sokféleség megőrzésének kötelezettsége, az emberi jogok védelme az ellenintézkedések végrehajtásával szemben, az élethez való jog és annak állami védelemben való részesítési kötelezettsége, valamint az egészséges és ökológiailag stabil környezethez való jog. Szlovákia arra hivatkozik, hogy a Stockholmi Egyezmény és más nemzetközi okmányok, melyek ezen elveknek kifejezett formát adnak, “többnyire lágy jognak” tekintendők és nem képeznek keményen kötelező nemzetközi jogszabályokat. Ezzel szemben, maga a szlovák kereset idézi a Stockholmi Nyilatkozat 21. és a Riói Deklaráció 2. elvét és azt állítja, hogy a mai szlovák jogrendszer számos ilyen elvet magáévá tett. E jogrendszer szerint tehát a C Változat fogantatásától kezdve és egészen 1994. év elejéig jogellenes volt, amikor is az illetékes Bizottság szükségesnek tartotta a vízhozamoknak - mily véletlen egybeesés - a Közös Egyezményes Tervben előirányzott szintre való csökkentését.

4.25. Szlovákia a “fejlődéshez való jogára” hivatkozik és arra a tényre támaszkodik, hogy a Stockholmi Nyilatkozat 21. elvét a Riói Deklaráció módosította az “és fejlesztési” szavak beiktatásával a “politikák” szó elé. A tény az, hogy a 2. elv ugyanazon jelentéssel és hatással rendelkezik, mint a 21. elv, a módosítás csupán azt teszi még világosabbá, amit a 21. elv hallgatólagosan már egyébként is tartalmazott. Az új szövegrész beiktatása előtt is minden államnak joga volt, hogy saját fejlesztési politikája érdekében felhasználja saját természeti erőforrásait. Ha az államoknak az lett volna a szándékuk, hogy az új szöveget azért iktassák be, hogy a 21. elv más értelmet nyerjen, nem támaszkodtak volna a 21. elv szövegváltozatára három másik okmány esetében, melyeket szintén 1992. júniusában fogadtak el, nevezetesen a biológiai sokféleségről szóló egyezmény 3. cikkében, 21. napirend, valamint a Minden Erdők Gazdálkodási, Megóvási és Tartós Fejlesztési Elveiről kialakított Világméretű Egyetértés Jogilag Nem Kötelező Mértékadó Nyilatkozata. Szlovákia figyelmen kívül hagyja továbbá a Riói Deklaráció 3. Elvét, mely kijelenti, hogy “a fejlesztéshez való jogot úgy kell alkalmazni, hogy az igazságosan feleljen meg a mai és jövőbeni generációk fejlesztési és környezeti igényeinek”, és a 4. Elvet is, mely nyíltan kimondja, hogy “a környezetvédelemnek a fejlesztési folyamat integráns részének kell lennie és azt attól elválasztva nem szabad kezelni”.

4.26. A C Változat megépítése és üzemeltetése bizonyosan nem a fenntartható fejlődés iránti jog gyakorlását jelentette, mivel sértette és folyamatosan sérti a későbbi generációk környezeti és talán fejlesztési szükségleteit is.

4.27. Ezenkívül Szlovákia figyelmen kívül hagyja Magyarország azon jogát, hogy állandó szuverenitással rendelkezzék saját természeti erőforrásai felett, ami a fejlődés alapvető összetevője.

(3) A DUNA FOLYAM VÉDELMÉBEN ÉS FENNTARTHATÓ HASZNOSÍTÁSÁBAN VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSRŐL SZÓLÓ EGYEZMÉNY, SZÓFIA, 1994. JÚNIUS 29

4.28. Ez az új Egyezmény nagyobb részt a Határokon át nyúló Vízfolyások és Nemzetközi Tavak Védelmével és Használatával kapcsolatos Egyezményen alapul, amely az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága égisze alatt készült és amelyet 1992. március 17-én fogadtak el Helsinkiben. A szófiai egyezményt Magyarország és Szlovákia egyaránt aláírta.

4.29. Preambulumának megfelelően az Egyezmény célja a Duna folyam és vízgyűjtő területén lévő vizek tartós javítása és védelme, beleértve a felszíni vizek és a talajvíz védelmét, minőségének javítását és ésszerű felhasználását (2(1) cikk). Mint más korszerű nemzetközi jogi eszközök, elismeri a felszíni és felszín alatti vizek egységességét. A 2(5) cikk elismeri a fenntartható és igazságos vízgazdálkodás iránti szükségletet, stabil, környezetvédelmi szempontból megalapozott kritériumoknak megfelelően,

“melyek ugyanakkor

- az általános életszínvonal fenntartására;

- a természeti erőforrások folyamatos elérhetőségére;

- a tartós környezeti károk elhárítására és az ökológiai rendszerek védelmére; valamint

- a megelőző jellegű megközelítés

érvényesítésére irányulnak.”

Az Egyezmény kijelenti, hogy a Duna folyam és vízgyűjtő területének vizei védelmére irányuló minden intézkedésnek az elővigyázatosság elvére kell alapulnia (2(4) cikk).

4.31. A Szerződő Felek feladata, hogy megfelelő jogi, igazgatási és műszaki intézkedéseket tegyenek a Duna folyam és vízgyűjtő területének vizei jelenlegi környezeti és vízminőségi viszonyainak legalább a fenntartására és javítására, valamint azon negatív hatások és változások megelőzésére és lehető legnagyobb mértékű csökkentésére, melyek már felléptek vagy várhatóan felmerülnek (2(3) cikk). Az Egyezmény hangsúlyozza a vízszennyezés elleni küzdelemre és a fenntartható vízhasználatra vonatkozó intézkedések sürgősségét és a Feleknek ezt figyelembe véve erősíteniük, összehangolniuk és koordinálniuk kell azon intézkedéseket, melyek a Duna folyam fenntartható fejlesztését és környezetvédelmét célozzák. E cél különösen arra irányul, hogy biztosítsa

“a vízforrásoknak települési, ipari és mezőgazdasági célokra való fenntartható hasznosítását, valamint az ökológiai rendszerek megóvását és helyreállítását, továbbá a közegészségüggyel kapcsolatos további követelmények teljesítését.”

4.32. Ezen elvek és szabályok megerősítik a Magyarország által kifejezett azon nézeteket, melyek szerint a környezet védelme, valamint a fenntartható fejlődésre, a megelőzésre és az elővigyázatosságra vonatkozó elvek alkalmazása elsőbbséget élvez. Az Egyezmény azt is megerősíti, hogy nem csak a tervezett, hanem a már folyamatban lévő intézkedéseket is alá kell rendelni e környezetvédelmi szabályoknak, ha azok határokon túl terjedő hatásokkal járnak vagy járhatnak (3(2) cikk). Az Egyezmény e tekintetben a vízépítés területén tervezett munkálatokat és egyéb intézkedéseket említi, valamint más, a vízhasznosítással kapcsolatosan tervezett olyan tevékenységeket és intézkedéseket, mint a vízenergia hasznosítása, a víz szállítása és kitermelése, valamint a meglévő olyan hidrotechnikai létesítmények, mint a tározók és vízerőművek üzemeltetése. Az Egyezmény az ilyen tevékenységekből következő olyan specifikus problémákat is említ, mint az erózió és a tájfelület-pusztulás. Az Egyezmény vonatkozik továbbá a halászatra és a belvízi hajózásra, amennyiben e tevékenységek a vízszennyezés elleni védelemben problémákat okoznak (3. cikk), ami azt mutatja, hogy ez az Egyezmény mily nagy mértékben összpontosít a Duna folyam és vízgyűjtő területe vizei minőségének megőrzésére.

4.33. Az Egyezmény 5. és 6. cikke a határokon túli hatások megelőzésével, kordában tartásával és csökkentésével foglalkozik és konkrét vízerőforrás-védelmi intézkedéseket irányoz elő. Ezek a vízminőség hatékony védelmére és a fenntartható vízhasznosításra irányulva biztosítani kívánják a határokon túl jelentkező hatások megelőzését, ellenőrzését és csökkentését (5. cikk). A vízvédelmi intézkedések különösen fontosak: a 6. cikk a következőket tartalmazza:

“A Szerződő Feleknek a határokon túli hatások megelőzésére vagy csökkentésére és a vízerőforrások fenntartható és méltányos hasznosítására, valamint az ökológiai erőforrások megóvására megfelelő intézkedéseket kell hozniuk, így különösen

(a) ki kell jelölniök a hosszú távú védelemben részesítendő talajvíz-forrásokat, valamint a jelenlegi vagy jövőbeni ivóvíz-ellátás megóvása szempontjából értékes védelmi zónákat;

(b) meg kell előzniök a talajvíz-források szennyeződését, különösen azokét, amelyek hosszú távon ivóvíz-ellátási tartalékként jönnek számításba...

...

(d) figyelemmel kell lenniök a tervezett és folyamatban lévő intézkedések vízminőségre gyakorolt esetleges hatásait, a 3. cikk 3. bekezdésének megfelelően;

(e) elemezniök kell a különböző biotóp elemek folyamtérre gyakorolt ökológiai hatása fontosságát, és intézkedéseket kell javasolniuk a vízi és partmenti ökológiai feltételek javítására.”

4.34. A konkrét intézkedések között az Egyezmény leszögezi, hogy az államoknak a nemzetek feletti és nemzetközi szabályozással összhangban biztosítaniuk kell a környezetvédelmi hatásvizsgálatok, vagy más, a környezeti hatások értékelésére és felmérésére irányuló eljárások elvégzése megtörténjék (7(5)(f)). Az államoknak ezen kívül az Egyezmény által létrehozandó Nemzetközi Bizottság számára jelentést kell tenniük azokról a tervezett tevékenységekről, melyek jellegüknél fogva határokon túli hatásokkal járhatnak (10(f)). Ezen államoknak tájékoztatniuk kell az egyéb érintett államokat, és egy vagy több érintett Szerződő Fél kérésére és konzultálniuk kell velük azon tervezett intézkedéseikről, melyek várhatóan határokon túli hatásokkal járnak; az ilyen tevékenységekről történő döntéshozatal előtt a konzultációk eredményét meg kell várniuk (11. cikk).

4.35. E dokumentum aláírásával Magyarország és Szlovákia azt jelezte, hogy általánosságban elfogadja azokat az elveket és szabályokat, melyeket a Duna és a hozzá kapcsolódó vizek minőségének megóvása, valamint a természetvédelem érdekében alkalmazni kell. Ez több okból is fontos a jelen ügy szempontjából.

4.36. Először is, jóllehet az 1994. évi Egyezmény nem visszaható hatályú abban az értelemben, hogy jogellenessé tenne hatálybalépése előtt tett cselekményeket, mégis alkalmazandó a felek jövőbeni viselkedésére, még akkor is, ha azok a Dunára hatással bíró, meglévő létesítményekhez vagy beruházásokhoz kapcsolódnak. Az Egyezmény nem teszi lehetővé a környezet károsítására vonatkozó “szerzett jogok” érvényesülését. Ezért, ha az Egyezmény előírásai és bármely korábbi kétoldalú megállapodás között ellentét keletkezne, az Egyezményt kell alkalmazni.

4.37. E következtetést maga az Egyezmény is közvetlenül levonja a ma hatályos és a későbbiekben kötendő megállapodások tekintetében. A 21. cikknek megfelelően:

“A Szerződő Felek az egyenlőség és kölcsönösség alapján a jelenleg hatályos két- vagy többoldalú megállapodásaikat vagy egyéb megegyezéseiket összhangba kell hozzák az Egyezmény rendelkezéseivel, olymódon, hogy kiküszöböljék a jelen Egyezmény alapelveivel való ellentmondásokat és ennek érdekében szükség szerint kiegészítő megállapodásokat kell kössenek vagy más rendezési módot kell találjanak.”

4.38. Másodszor, a nemzetközi szerződések jogáról szóló bécsi egyezmény 18. cikkének megfelelően, mely e területen ma a nemzetközi jog alapja, ha egy állam aláírt egy nemzetközi szerződést, nem hiúsíthatja meg az adott szerződés célját és rendeltetését az általa történő megerősítésig terjedő időszak folyamán. A jelen vitában részes felek következésképpen kötelesek betartani azokat a kötelezettségeket, melyek az említett Egyezmény általuk történt aláírásából következnek, és meg kell tegyenek minden olyan intézkedést, amelyek a fellépő vagy várhatóan bekövetkező negatív hatásokat és változásokat megelőzik és csökkentik, ha szükséges, az elővigyázatosság elve alapján, abban a mértékben, amelyben ez az Egyezmény célja és rendeltetése meghiúsításának elkerüléséhez szükséges.

4.39. Harmadszor, ez az Egyezmény a Bíróság számára megfelelő hivatkozási pont a létesítmény által érintett régió jövőjére vonatkozóan is. A Bíróságnak ez esetben nem csak a múlttal kell foglalkoznia, egy bizonyos régi vitával, mely csak korlátozott hatással lehet a jövőre. A felek közötti ellentét alapvetően a jövőre vonatkozóan áll fenn. E tekintetben az Egyezmény által világosan kifejtett, a nemzetközi folyóvizek védelmére és hasznosítására vonatkozó korszerű jogelveket tükröző előírások teljes mértékben megfelelő irányelvként szolgálhatnak a Bíróság számára a jogvita megoldásának keresésében.

 

5. FEJEZET

AZ 1977. ÉVI SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉVEL ÉS AZT KÖVETŐ MEGSZÜNTETÉSÉVEL KAPCSOLATOS JOGVITA

5.01. E fejezet számos, az 1977. évi Szerződés teljesítésével és megszüntetésével kapcsolatos kérdést tárgyal, a Szlovák Keresetben ezek tekintetében bemutatott érvanyaggal való foglalkozáshoz szükséges terjedelemben.

5.02. A tárgyalt kérdések konkrétan a következők: (1) a szerződések joga és az állami felelősséggel kapcsolatos jog, amennyiben az a jogvitát érinti (ld. alább, A SZAKASZ, 5.03-5.22 pont); (2) a munkálatok felfüggesztésével és későbbi abbahagyásával, valamint az 1977. évi Szerződés megszüntetésével kapcsolatos kérdések (B SZAKASZ, 5.23-5.48 pont); és e megszüntetés következményei (C SZAKASZ, 5.40-5.51 pont).

A SZAKASZ: A SZERZŐDÉSEK JOGA ÉS AZ ÁLLAMI FELELŐSSÉGGEL KAPCSOLATOS JOG, A JOGVITÁVAL ÖSSZEFÜGGÉSBEN

5.03. Keresetében Szlovákia mindenütt a szerződések jogát állítja a középpontba, kizárva valójában minden más jogi érvet. Arra hivatkozik újra és újra, hogy Magyarország figyelmen kívül hagyja a nemzetközi szerződések jogát. A szerződések jogán belül pedig, e jog más elemeit lényegében kizárva, a pacta sunt servanda elvére összpontosít. Ezzel összefüggésben arra törekszik, hogy kizárja vagy ennek alárendelje e jog azon elemeit, amelyekre Magyarország az egész vita folyamán hivatkozott. Ezt több különféle módon igyekszik elérni.

5.04. Az első érv e tekintetben, hogy Magyarország el akarja kerülni a nemzetközi szerződések jogáról szóló Bécsi Egyezményben lefektetett szabályok alkalmazását, arra hivatkozva, hogy az Egyezmény mindkét ország tekintetében 1977 után lépett hatályba. Magyarország ezt az ügyet Keresetében már tisztázta. Miközben ismételten azt rögzíti, hogy a Bécsi Egyezmény 1977-ben nem volt kötelező a felek számára, ami csupán tényállítás, elismeri, amint azt a Bíróság is többször rögzítette, hogy az Egyezményt “számos vonatkozásban a fennálló szokásjog kodifikációjának lehet tekinteni...”.

5.05. Nincs tehát akadálya annak, hogy a Bécsi Egyezményt irányadóként lehessen használni az általános nemzetközi jog tekintetében, még ha a Bíróság állásfoglalása világosan megköveteli is, hogy minden egyes esetben meg kell győződni arról, vajon a hivatkozásul használt rendelkezés valóban az általános nemzetközi jogot tükrözi-e, vagy bizonyos tekintetben “progresszív fejlődésnek” fogható fel. Amint a Keresetében kifejtett érvekből következik, Magyarország a nemzetközi szerződésekre vonatkozó szokásjogot veszi alapul magatartásának jogszerűsége bizonyításában.

5.06. A másik mód, melyet Szlovákia arra használ fel, hogy megkísérelje a pacta sunt servanda elve mellől kizárni az összes többi normát, több figyelmet érdemel. Itt arra irányuló kísérletről van szó, hogy egyrészről a szerződések joga, másrészről az állami felelősségre vonatkozó jog ellentmondásosságát bemutatva kizárja az utóbbi alkalmazását. E törekvés célja annak elérése, hogy Magyarország ne hivatkozhassék semmilyen “jogtalanságot kizáró körülményre” az állami felelősséggel foglalkozó jog területén, mely igazolná az 1977. évi Szerződés teljesítésének általa való felfüggesztését, vagy a Szerződés ezt követő megszüntetését. Szlovákia álláspontja szerint a felfüggesztés vagy a megszüntetés kizárólag a Bécsi Egyezmény 54-62. cikkei szerint lehetséges. Szlovákia véleményének megfelelően a Bécsi Egyezmény 42. cikke a szerződések jogát határozza meg egy szerződés teljesítésének felfüggesztése vagy megszüntetése egyedüli alapjául.

5.07. Anélkül, hogy akadémikus vitába bocsátkozánánk, mindenekelőtt egy előzetes megállapítást szükséges rögzíteni. A jelen ügy körülményei között Magyarország minden lépését az előzőleg Csehszlovákia által elkövetett jogellenes cselekményekkel összefüggésben kell vizsgálni. Különösképpen az az ok, ami miatt Magyarország “környezetvédelmi szükségállapotra” hivatkozva először felfüggesztette a munkálatokat, majd megszüntette az 1977. évi Szerződést, épp az volt, hogy a Csehszlovákia által szerződéses kötelezettségeinek megszegésével előidézett helyzettel került szembe.

5.08. Azonban e megfontolástól teljesen függetlenül is megalapozatlan Szlovákia arra vonatkozó kísérlete, hogy az állami felelősséggel kapcsolatos jogot kizárja akár a Bíróság e konkrét ügyre vonatkozó mandátumából, akár általánosabban a nemzetközi közjog tekintetében.

5.09. A Bíróság illetékességét tekintve, a Külön-megállapodás 2(1) pontja alapján a Bíróságot arra kérik, hogy “a Szerződés és az általános nemzetközi jog szabályai és elvei alapján” döntsön. E szabályok és elvek inter alia két ágat fognak át, az állami felelősségi jogot és a szerződések jogát. A Külön-megállapodás szövegezésének megfelelően az állami felelősségi jog erre az esetre ugyanúgy vonatkozik, mint a szerződések joga.

5.10. Ezen túlmenően, a Bíróság számára a Külön-megállapodás 2(2)(a) és (b) cikkében feltett kérdések tipikusan az állami felelősségre irányuló perekre jellemzőek, mivel először is azt vetik fel, hogy Magyarország magatartása, majd Csehszlovákia cselekményei jogszerűek vagy jogellenesek voltak-e azon jogi kötelezettségeiket illetően, melyek a 2(1) cikkben említett forrásokból erednek. Ezért teljesen természetes az állami felelősségre vonatkozó jog alkalmazása.

5.11. Az általános nemzetközi jogi helyzetet illetően Szlovákia törekvése az állami felelősségre vonatkozó jog kizárására fontos kérdéseket vet fel a jelen jogvita rendezése szempontjából.

5.12. Szlovákia azzal érvel, hogy a szerződések joga szerint a valamely szerződésben részes fél nem hivatkozhat az általános állami felelősségre nem-teljesítésének kimentése érdekében. Ez először is azt feltételezi, hogy jelentős összeférhetetlenség van a Bécsi Egyezmény és az általános, állami felelősségre vonatkozó jog között. Ha ez volna a helyzet, ez könnyen azt jelezhetné, hogy a Bécsi Egyezmény idevonatkozó cikkei, és különösen a 60. cikk, nincsenek összhangban a szerződésekre vonatkozó általános nemzetközi joggal. Mármost legalábbis nagyon erősen feltételezhető, hogy a nemzetközi szokásjog e két ága, melyeket az államok gyakorlata évszázadokon át alakított ki, illeszkedik egymáshoz és koherens corpus juris-t képez.

5.13. Feltételezve, hogy a szerződésekre vonatkozó általános jog és az állami felelősségre vonatkozó általános jog nem mond ellent egymásnak, a Szlovákia által előadottak azt jelentenék, hogy a Bécsi Egyezmény vonatkozó rendelkezései túlmennek a szerződésekre vonatkozó általános jog határain ‑ amely esetben e rendelkezések ide nem lennének alkalmazhatóak. Az 5.04 pontban felhozott okok miatt a jelen esetben a Bécsi Egyezmény a jelen esetre, mint olyan, nem alkalmazható.

5.14. A szlovák álláspont része az is, hogy a szerződésekre vonatkozó jognak nincs köze az állami felelősségre vonatkozó joghoz, illetve elsőbbséget élvez azzal szemben, ami a szerződéses kötelezettségek nem teljesítésének következményeit illeti. Ezen álláspont szerint a szerződések joga, vagy legalábbis a Bécsi Egyezmény azon rendelkezései, melyek a szerződésszegés következményeire vonatkoznak, bizonyos “zárt keretek közötti” felelősséget jelentenek a 60. cikk szerint, a 61. és 62. cikkel kiegészítve, amennyiben azokkal a körülményekkel foglalkoznak, melyek felhatalmazzák valamely felet a szerződés nem-teljesítésére. Ezek tehát mintegy specifikus felelősségi állapotot teremtenének a szerződésszegés esetére, párhuzamosan az egyéb kategóriájú jogellenes cselekményekre vonatkozó “normál” állami felelősséggel.

5.15. A szlovák álláspont nem meggyőző. Ugyanezt a kérdést szisztematikusan vizsgálta a Nemzetközi Jogi Bizottság, mikor az állami felelősséggel kapcsolatos tervezetének első részét megalkotta. A 28. ülésszakáról készült Jelentésben a Bizottság többek között rögzítette:

“...azon óriási mennyiségű nemzetközi ítélet áttekintése, melyek megállapították egy nemzetközi jogba ütköző lépés (és következésképpen az állam nemzetközi felelőssége) fennálltát, kellőképpen mutatja, hogy az ezen ítéletekben az államoknak felrótt jogsértés bizonyos esetekben szerződésben meghatározott kötelezettség megszegése, más esetekben szokásjogi eredetű kötelezettség-szegés, és sokkal ritkábban valamilyen más nemzetközi jogforrásból származó kötelezettség nem teljesítése. Ez önmagában is megfelelően bizonyítja, hogy azon bírák és választottbírák megítélése szerint, akik ezen ítéleteket meghozták, egy nemzetközi kötelezettség megszegése mindig nemzetközi jogsértés, függetlenül az adott kötelezettség jogforrásától. Ráadásul vannak olyan ügyek is, amelyekben a nemzetközi bírák és választottbírák kifejezetten kinyilvánították azt az elvet, hogy egy nemzetközi kötelezettség megszegése mindig nemzetközi jogsértés, függetlenül az adott kötelezettség jogforrásától.”

5.16. A Bizottság Jelentése ezek után azzal foglalkozik, hogy a megszegett nemzetközi kötelezettség forrásának van-e valamilyen köze ahhoz a nemzetközi felelősséghez, mely a jogtalan cselekményből ered. A Bizottságnak ismét csak a nemzetközi bírói gyakorlatra alapozott következtetése egyértelmű:

“A megszegett kötelezettség szokásjogi, szerződéses vagy egyéb eredetére nem lehet hivatkozni annak igazolására, hogy a jogorvoslat valamely módját másokkal szemben előnyben kell részesíteni...”

5.17. E megfontolások meggyőzőek voltak a Bizottság számára ahhoz, hogy az állami felelősségről szóló szerződés-tervezet I. részének 17. cikkét az alábbiak szerint fogadják el:

“17. cikk ‑ A megszegett nemzetközi kötelezettség forrásának irrelevanciája

1. Az állam olyan cselekménye, mely nemzetközi kötelezettség megszegését jelenti, nemzetközi jogsértést képez, tekintet nélkül az adott kötelezettség szokásjogi, szerződéses vagy egyéb eredetétől.

2. Az állam által megszegett nemzetközi kötelezettség eredete nem érinti azt a nemzetközi felelősséget, mely az adott állam nemzetközi jogsértése révén keletkezik.”

Nincs tere tehát semmilyen, a szerződésszegésért való felelősség valamiféle speciális rezsimjének az általános nemzetközi jogban. A Bizottság minden, az állami felelősség jogával kapcsolatos további munkája e következtetésekre alapozva folytatódott.

5.18. Az ILC által elfoglalt álláspont ezen kívül összhangban van magának a Bécsi Egyezménynek a 73. cikkében szereplő elvvel, mely kifejezetten úgy rendelkezik, hogy az Egyezmény nem “kíván állást foglalni semmilyen olyan kérdés tekintetében, amely egy állam nemzetközi felelősségéből eredően ... merül fel.” Ez az elhárító formula azzal a ténnyel magyarázható, hogy a Bécsi Egyezmény szövegezői tudatában voltak az Egyezmény hiányosságainak, különösen az érvénytelenségre, a felfüggesztésre vagy megszüntetésre vonatkozó igények, valamint ezek jogkövetkezményeit tekintve. E hiányosságokat a szerzők maguk is hangsúlyozták.

5.19. Az állam felelőssége jogának és a szerződések jogának viszonyát illető ezen következtetéseket megerősítette és alkalmazta egy közelmúltbeli választott bírósági eljárás Új-Zéland és Franciaország között a Rainbow Warrior eset kapcsán. A Bíróság ez ügyben elutasította, hogy a szerződések joga és az állami felelősségi jog közötti esetleges ellentmondásokat boncolgassa. Visszautasította azt az új-zélandi álláspontot, hogy Franciaország nem hivatkozhat a szerződésekkel kapcsolatban az állami felelősségre vonatkozó jogban szereplő “jogtalanságot kizáró körülményekre”. A Bíróság többek között kimondta, hogy:

“...egy szerződés megszegésének jogkövetkezményei, beleértve azon körülmények meghatározását, melyek kizárhatják a jogtalanságot (ezzel látszólagossá téve a kötelezettség-szegést) és a szerződés-szegéssel szembeni megfelelő jogorvoslat olyan kérdések, amelyek az állami felelősségre vonatkozó szokásjog területére tartoznak. Ennek oka az, hogy az állami felelősségre vonatkozó általános nemzetközi jogelvek a szerződéses kötelezettség megszegése esetére is vonatkoznak, mivel a nemzetközi jog terén nincs megkülönböztetés a szerződésből fakadó vagy egyéb felelősség között...”.

5.20. A nemzetközi jog e klasszikus szabályának közelmúltbeli újabb megerősítésével szembesülve, Szlovákia olyan hirtelen reagálást mutat, mely szokatlan jellegű. Szlovákia “azt állítja, hogy ez a választott bírósági ítélet helytelenül fogja fel a viszonyt a szerződések joga és az állami felelősségi jog között; és fenntartja jogát arra, hogy felkérje a bíróságot ennek megállapítására a Magyarország és Szlovákia között felmerült vita tekintetében.”

5.21. A Rainbow Warrior Ítélet, mint bármely más nemzetközi bírósági vagy választottbírói döntés, természetesen vita tárgyává tehető. Tanácsos volna azonban, hogy a Nemzetközi Bíróság ne vállalja fel a fellebbviteli bíróság szerepét egy választottbírói döntéssel szemben. Különösen nem, ha a döntés csupán annyit rögzít, hogy a szerződés­szegés esetére nincs semmiféle speciális rezsim és megerősíti, hogy a szerződések joga és az állami felelősségre vonatkozó jog általánosan összeegyeztethető egymással.

5.22. A jelen esetben ebből a szilárdan megalapozott nemzetközi jogi szabályozásból egyszerűen az következik, hogy, amint Magyarország az adott esetre nézve állítja, az állam egy bizonyos szerződéssel kapcsolatos magatartása egyszerre igazolható lehet a szerződések joga és az állami felelősséggel kapcsolatos jog alapján. Magyarországnak következés­képpen joga van azzal érvelni, hogy a Szerződés általa történt megszüntetése egyaránt megalapozott volt mind a szerződések joga, mind pedig a szükségállapot fennállása révén.

 

 

B SZAKASZ: A MUNKÁLATOK FELFÜGGESZTÉSE ÉS EZT KÖVETŐ LEÁLLÍTÁSA, VALAMINT A SZERZŐDÉS MEGSZÜNTETÉSE

5.23. A Szlovák Kereset IV. fejezetében a tényhelyzettel és a munkálatok Magyarország által történt felfüggesztésével és ezt követő leállításával, végül az Egyezmény megszüntetésével foglalkoznak, mielőtt a VI. fejezetben szereplő bizonyos jogkövetkezményekhez eljutnának.

5.24. A jogi kérdések Szlovákia által történt bemutatásához és az azokból általa levont következtetésekhez néhány megjegyzésre van szükség. Egyébiránt itt csak kevés mondanivaló van, hiszen a Szlovák Kereset arra korlátozódik, hogy ismételten felvesse Magyarországnak az Szerződés be nem tartására irányuló magatartását, anélkül, hogy gondot fordítana azon jogi alapok vizsgálatára, melyeket Magyarország hozott fel lépéseinek alátámasztására (ezeket csak egy későbbi fejezetben, ott is csak részlegesen érinti). Ezen kívül, eme ismételt érvelések olyan ténybeli és tudományos feltételezések sorozatán alapulnak, melyek a felek között hosszabb idő óta vita tárgyát képezik és amelyeket ezen Ellenkereset másutt részletesen tárgyal.

(1) A Munkálatok Felfüggesztése És Azt Követő Leállítása

5.25. A munkálatok felfüggesztését és azt követő leállítását illetően Magyarország jogi álláspontja Keresetének 9. fejezetében szerepel és itt azt megismételni nem szükséges. A 2. fejezetben különösen az került bizonyításra, hogy Magyarország mindvégig jóhiszeműen járt el. Az a szlovák állítás, melyet egyébként még Csehszlovákia sem tett meg 1989-ben, s amely szerint Magyarország igazából nem hitte azt, hogy szükségállapot áll fenn, alaptalan. Csak két általánosabb megállapítás megtétele maradt hátra.

(a) A szükségállapotra való hivatkozás

5.26. Az első ilyen megállapítás a környezetkárosítással összefüggő szükségállapotra való hivatkozás megvédésével kapcsolatos. Már bizonyítottuk, hogy egy állam jogosult lehet erre a védekezésre alapozva felfüggeszteni, vagy akár megszüntetni egy szerződést. A Magyar Kereset 9. fejezetében azt is bemutattuk, hogy a szükségállapotra való hivatkozás indokolt volt. A Szlovák Keresetben e kérdéssel kapcsolatban található futólagos véleményre vonatkozóan szükséges lehet röviden emlékeztetni a következő megállapításokra.

5.27. Magyarország számára a helyzet mind aggályosabbá vált a vízelvezető rendszert, valamint a talajvizek szintjét és minőségét fenyegető veszélyt illetően. A munkálatok felfüggesztéséről való döntés időszakában Magyarország a térség növényzetét, állatvilágát, a mezőgazdaságot és erdőgazdaságot várhatóan érintő súlyos károsodással kellett számolnia komoly aggodalmai voltak a Projekt szeizmológiai megbízhatóságát illetően is. Mindenekelőtt azonban azt a visszafordíthatatlan kárt látta bekövetkezni, amely emberek milliónak ivóvíz-ellátását érintheti.

5.28. Azt, hogy ez létfontosságú érdek, akkoriban több, mint 200, a környezetvédelem területén működő nem-kormányzati szervezet is megerősítette, ideértve a Greenpeace-t, az Ecologia-t (USA), a WWF-et (USA és Németország), később pedig a Cousteau expedíció tanulmányát, amelyet az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank rendelt meg. Ezt maga Csehszlovákia is elismerte, ha csak rövid időszakra is, 1989. tavaszán. Pavel Hrivnák, a szövetségi miniszterelnök akkori első helyettese, 1989. május 31-én a csehszlovák televízióban egy interjú keretében ezt mondotta:

“A kezdet kezdetétől fogva tudtuk, hogy a mű természetesen beavatkozást jelent a természeti környezetbe. Ezért figyelembe kell venni mindenekelőtt az ökológiai szempontokat, a duzzasztómű hatását az erdőkre, a duzzasztómű hatását a talajvíz szintjére, a duzzasztómű hatását az állat- és növényvilágra...”

5.29. Egy évvel később ezt a véleményt megerősítette Csehszlovákia 1990. október 26-án, amikor is kijelentette, hogy “a talajvíz minőségének alakulása aggasztó. A talajvíz csökkenése és szennyeződése jóval súlyosabb, mint gondoltuk és a talajvíz minőségének romlása jóval gyorsabb, mint ez idáig feltételeztük.”

5.30. E kijelentések ellenére Csehszlovákia folyamatosan elutasította, hogy függesszék fel a bősi munkálatokat a további tudományos vizsgálatok és a diplomáciai tárgyalások megkönnyítése érdekében. A C Változattal kapcsolatos munkálatok azon környezeti kockázatok megvalósulásával fenyegettek, amelyeket Magyarország éveken át elkerülni próbált. Végül világossá vált, hogy az eltereléssel kapcsolatos bármilyen ürügy elhárítása érdekében Magyarországnak nincs más választása, mint megszüntetni a Szerződést.

(b) A Szerződés 27. cikkének alkalmazhatósága

5.31. A második megállapítás a Szerződés 27. pontjára vonatkozik, mely Szlovákia szerint “saját vitarendezési eljárást irányoz elő ‑ nevezetesen kétoldalú tárgyalásokat (melyeknek szükségszerűen objektív tudományos adatokra és nem igazolatlan egyoldalú állításokra kell támaszkodniuk)”.

5.32. A Szerződés 27. cikkének 1. bekezdése azt írta elő, hogy “a vízlépcsőrendszer megvalósításával és üzemeltetésével kapcsolatban felmerülő vitákat” a két Kormánymeghatalmazottnak kell rendeznie. Ha ők az ügyben nem tudnak egyezséget kötni, a vitát “a Szerződő Felek Kormányai elé kell terjeszteni döntés céljából” (2. bekezdés).

5.33. A gyakorlatban a meghatalmazottak rendszere és a felek közötti rendszeres kapcsolattartás viszonylag rugalmas volt. A kérdéseket azok súlyosságától, valamint az érintettek fogadókészségétől, illetve attól függően, hogy mennyire voltak üzemeltetési vagy politikai jellegűek, különböző szinteken kezelhették. A kérdéseket tehát lehetett kezelni a meghatalmazottak alsóbb szintjén, vagy az illetékes miniszterek, vagy akár a miniszterelnökök szintjén is. Amint a felek közötti kapcsolatok iratanyaga bizonyítja 1989 előtt és után, a Szerződés 27. cikkét nem tekintették úgy, mint amely hierarchikus rendszert teremtett volna. A Kormány magasabb rangú tagjait nem zárták volna ‑ és nem is zárták ‑ ki bármely olyan kérdés kezeléséből, amelyre nézve a meghatalmazottak valamilyen intézkedést tettek vagy nem tettek meg.

5.34. Azt, hogy ezt mindkét fél teljes mértékben elfogadta, az a tény is mutatja, hogy senki nem tiltakozott 1989-ben, mikor a felfüggesztés kérdését Magyarország diplomáciai csatornákon, nem pedig a meghatalmazottak fórumán vetette fel. Ilyen nagy fontosságú kérdésben pontosan ez a mód volt az, amit a felek egymástól elvártak. A felfüg­gesztésről kapott értesítés átvételekor a csehszlovák hatóságok nem kifogásolták, hogy azt nem a meghatalmazottak “fórumán” keresztül kapták meg; ellenkezőleg, érdemben foglalkoztak vele, a felfüggesztést pedig érdemi érvekkel utasították el ‑ vagyis azon az alapon, hogy a felfüggesztés, mint olyan, jogilag nem megalapozott. Pusztán eljárásbeli kifogást nem vetettek fel.

5.35. Mindezen túlmenően, a túlzottan is bőséges, “bármely ökológiai problémák megfigyelésére és kezelésére szolgáló mechanizmusok”, melyekre a Szlovák Kereset hivatkozik, azzal az operatív céllal működtek, hogy a duzzasztómű megépüljön, vagy az általa potenciálisan okozott problémák “kijavíthatók” legyenek. E problémák mértéke ‑ nem beszélve a potenciális visszafordíthatatlanságukról ‑ továbbra is megvizsgálatlan maradt, a számos “mechanizmus” ellenére. Mikor a kérdés nem úgy merül fel, hogy a duzzasztóművet hogyan lehet működőképessé tenni, hanem úgy, hogy folytatni kell‑e a vele kapcsolatos munkát, nem meglepő, hogy ezt magasabb szinten vetették fel, olyan szinten, amely intézményesen nem kapcsolódott a művel magával.

5.36. Az ezzel összefüggésben felvetett szlovák érv azt hozza fel, hogy Magyarországnak minden vonatkozásban folytatnia kellett volna a duzzasztómű építését, annak ellenére, hogy meggyőződése szerint ez milyen ökológiai károkat okozhatna, amíg Csehszlovákia egyetértését nem szerezte meg a módosításra vonatkozóan. Folytatva ezt a gondolatmenetet, ez azt jelenti ‑ kivéve, ha Csehszlovákiával a megállapodás létrejön ‑ Magyarországnak el kellett volna terelnie a Dunát és csak azután reagálhatott volna, mikor a potenciálisan visszafordíthatatlan károk már bekövetkeztek. Pontosan ilyen szellemben történt, hogy Szlovákia ‑ a nemzetközi és saját jogrendszerét is megsértve ‑ elterelte a Dunát. Szlovákia miniszterelnöke 1992. november 2-án, mikor az elterelés már befejeződött, ezt mondta: “Ha a gyakorlat azt mutatja, hogy a bősi duzzasztómű káros a környezetre, leállítjuk”. A Szlovák Kereset érvelése is ezzel a megközelítéssel van összhangban. Ezen érvelés szerint a 27. cikk alapján mindkét fél vétójoggal rendelkezik a mű módosításait illetően; ha a 27. cikk szerinti “vitarendezés” nem jár sikerrel, a feleknek, a következményekre tekintet nélkül, nincs más lehetőségük, mint betartani a szerződést. A hatások orvoslására csak a bekövetkeztük után volna lehetőség.

5.37. A 27. cikkre alapozott szlovák érvelés túlzottan sokat olvas ki abból a “vitarendezési eljárásból”, amely a maga idején rutinszerűnek volt nevezhető. A Szerződés 27(2) pontja konkrétan nem irányoz elő új vagy meglévő fórumot a viták rendezésére, még a közvetítés szintjén sem; a viták rendezését a vitában részes felekre hárítja. Az akkori kelet-európai gyakorlatnak megfelelően ennek lényege minden, harmadik fél bevonásával járó vagy független rendezési mód elutasítása, minden olyan testület elvetése, amely pártatlanul értékelhette volna az “objektív tudományos adatokat” és más, az ügy szempontjából lényeges ténybeli és jogi érveket. A 27. cikk nem foglalkozott azzal, milyen következményei volnának annak, ha nem sikerülne ezen a módon megállapodni, amit egy igazi vitarendezési szabályozás megtett volna. A cikk csupán annyit mond, hogy a feleknek megfelelő szinten kell feloldaniuk a vitáikat, anélkül, hogy azokat bármilyen “pártatlan” mechanizmus elé kellene terjeszteniök.

5.38. Nos, amint azt a 2. fejezet részletesen is kimutatja, pontosan így is cselekedtek. A megszüntetést megelőzően Csehszlovákia teljes mértékben tudatában volt az ellenző magyar álláspontnak. Ez teljes mértékben megfelelt a saját oldalán sokak részéről szintén felmerülő ellenzésnek. Magyarország minden szempontból felkészült a viták megfelelő rendezését célzó tárgyalásokra, beleértve azt is, hogy e Bíróság elé terjeszti az ügyet.

(2) AZ 1977. ÉVI SZERZŐDÉS MEGSZÜNTETÉSE

5.39. A megszüntetés vonatkozásában a Szlovák Kereset meglepően kiemelt figyelmet fordít a Bécsi Egyezmény 56. cikkének, amely olyan szerződések felmondásával vagy az azokból való kilépéssel foglalkozik, melyek nem tartalmaznak felmondásra, megszüntetésre vagy kilépésre vonatkozó rendelkezést. Korábban azzal vádolva Magyarországot, hogy megkísérli “megkerülni” a Bécsi Egyezmény rendelkezéseit (és korábban arra hivatkozva, hogy az Egyezmény “egy az egyben” érvényes az 1977. évi Szerződésre is), Szlovákia most azt kísérli meg kimutatni, hogy az 56. cikk rendelkezései nem tükrözik az általános nemzetközi jogot. E kérdés vitatása azonban irreleváns.

5.40. Először is, nincs olyan ok, amely miatt kétségbe kellene vonni, hogy az 56. cikk hűen tükrözi az érvényes nemzetközi jog előírásait.

5.41. Másodszor, Magyarország sohasem állította, hogy az 1977. évi Szerződés egyoldalú felmondása vagy az abból való kilépés az 56. cikknek megfelelő nemzetközi szokásjogra lenne alapozva. Az 56. cikk szerint eljáró államnak nem kell indokolnia a felmondást vagy a kilépést. Azon szerződések tekintetében, amelyekre az 56. cikk alkalmazható, elegendő a felmondásról vagy kilépésről a szerződésben előírt módon történő egyszerű értesítés a kívánt jogi hatás eléréséhez. Azokban az esetekben tehát, mikor az 56. cikk alkalmazható, az állam szerződésből való kilépése (a magában a szerződésben foglalt korlátok között) az állam saját maga által eldönthető politikai ügye. Az 56. cikk nem vonatkozik a szerződésnek meghatározott indokkal történő megszüntetésére, vagyis például a szerződésnek a Bécsi Egyezmény más cikkeiben megjelölt olyan okok egyike alapján történő megszüntetésére, mint a szerződésszegés (60. cikk), a teljesítés lehetetlenülése (61. cikk), vagy a körülmények alapvető megváltozása (62.cikk).

5.42. A Szlovák Kereset ezekkel csupán futólag foglalkozik ‑ melyek pedig valóságos kérdést jelentenek ebben az ügyben ‑ a VIII. fejezetében. Ezzel szemben a magyar érvek a Magyar Kereset 10. fejezetében részletesen kifejtésre kerültek, melyekre ismételten felhívjuk a Bíróság figyelmét.

5.43. A ténybeli kérdésekben (melyekkel ennek az ellenkeresetnek a 2. fejezete foglalkozik) és a tudományos értékelésben (melyeket az 1. és 3. fejezet tárgyal) az egyetértés hiányától eltekintve, csupán néhány olyan pont van a szerződés megszüntetése szlovák oldalról történő vitatásában, amellyel itt foglalkozni szükséges.

5.44. Igencsak különös a Szlovák Keresetnek a Délnyugat-Afrika Ügyre való hivatkozása, a szerződéseknek a körülmények alapvető megváltozására tekintettel történő megszüntetése vonatkozásában. Egyértelmű, hogy a Délnyugat-Afrikai mandátum szerződéses alapjai a felek egyikének, a Nemzetek Szövetségének eltűntével megszűntek. Ez ügyben az volt a kérdés, hogy a mandátum, mint “objektív állapot”, ezzel szintén megszűnt-e. A Bíróság azon döntése, hogy nem szűnt meg, ebben az ügyben irreleváns. Szlovákia nem kíván állást foglalni abban a kérdésben, hogy az 1977. évi Szerződés objektív állapot, vagy “valóságos” szerződés volt-e.

5.45. A Szlovák Kereset úgy kezeli a körülmények alapvető megváltozására való hivatkozást, mintha az kizárólag a “Magyarországon és Szlovákiában lezajlott politikai változásokra” korlátozódna. Ez súlyosan félreértelmezi az 1992. évi Nyilatkozatban szereplő magyar indokolást, amelyet azután a Magyar Kereset részletesen kifejt.

5.46. 1989-ben, illetve azt követően a Szovjetunió által Kelet-Európa felett - Magyarországot és Csehszlovákiát egyaránt beleértve - addig gyakorolt ellenőrzés megszűnt. A berlini fal leomlott, nem utolsósorban azért, mert Magyarország lehetőséget nyújtott területéről a keletnémetek nyugatra való távozásához. Ezek az események a Varsói Szerződés és a KGST megszűnéséhez, a szovjet csapatok kivonásához, 1948. óta a térség országaiban az első szabad választásokhoz, a régió országainak gazdasága drasztikus átalakulásához, a hidegháború befejeződéséhez, stb. vezettek. Ezeket a Szlovák Kereset “belső politikai változásoknak” nevezi.

5.47. Magyarország sohasem érvelt azzal, hogy e politikai változások önmagukban elegendőek lettek volna az 1977. évi Szerződéssel kapcsolatos körülmények alapvető megváltozásának előidézéséhez, bár lényeges részét alkották az általános helyzetnek. Az 1992. májusi Nyilatkozatában és később Keresetében is Magyarország ezen elemek kombinációjára alapította érvelését, ideértve minden olyan elemet, amelyet az 1977. évi Szerződés maga alapvető céljaként nevezett meg. Ide tartoztak a következők: a KGST feloszlatása, melynek égisze alatt a Szerződés létrejött és amelynek gazdasági “rendszere” szerint a művet eredetileg gazdaságilag megalapozottnak tekintették; a mű mind növekvő gazdasági ésszerűtlensége; azok a szaporodó jelek, melyek arra utaltak, hogy a beruházás károsítani fogja a környezetet; a nagymarosi duzzasztómű indokolt elutasítása, mely az “egységes és oszthatatlan működtetési rendszer” koncepciójának összeomlását idézte elő, és Csehszlovákia azon nyilvánvalóan visszavonhatatlan elhatározása, hogy a Duna egyoldalú elterelését szándékozik megvalósítani, ami önmagában is véget vetett a közös irányításnak és közös beruházásnak. A politikai változások olyan értelemben voltak fontosak, hogy a mű a közösség számára vizsgálhatóvá vált, és még nagyobb mértékben amiatt, hogy látták annak a politikai, katonai és gazdasági blokknak a megszűnését, amely a mű raison d’ętre-ét jelentette. Ezek azonban belső kapcsolatban álltak magának a műnek a körülményeivel. Amint azt a Magyar Kereset kimutatta, e változások nyilvánvalóan elegendőek voltak ahhoz, hogy az általános nemzetközi jognak a körülmények alapvető megváltozása tekintetében támasztott követelményeit kielégítsék.

5.48. Ami az 1977. évi Szerződés szerződésszegésre való hivatkozással történő megszüntetését illeti, Csehszlovákiának a C Változat megépítése és üzemeltetése iránti folyamatos és tevékeny ragaszkodásával megvalósított súlyos szerződésszegése szolgált alapul. A kérdést, hogy a C Változat megsértette-e az 1977. évi Szerződést, a 6. fejezetben tárgyaljuk. Ha igen, ez nyilvánvalóan a Bécsi Egyezmény 60. cikke és a nemzetközi szokásjog szerinti anyagi szerződésszegést jelent (annak ellenére, hogy a Szlovák Kereset ennek ellenkezőjét állítja). Semmi sem lehetett “anyagibb”, mint a C Változat maga.

C SZAKASZ: A MEGSZÜNTETÉS KÖVETKEZMÉNYEI

5.49. Az 1977. évi Szerződés megszüntetésének következményeit vázlatosan a Magyar Kereset 11. fejezete tartalmazza. Az elsődleges és azonnali következmény a felek számára szükséges, arra vonatkozó felhatalmazás megszüntetése volt, hogy a közös használatú határfolyó vizeit érintő tevékenységeket folytassanak. Jogilag ez a felhatalmazás nem terjedt ki a C Változatra, mely az 1977. évi Egyezménnyel ellentétes volt. A probléma azonban az volt, hogy Csehszlovákia folyamatosan úgy állította be a C Változatott, mintha az lett volna az eredeti mű. A Szerződés megszüntetése véget vetett minden olyan, maradék hitelességnek, mellyel ez az érv rendelkezhetett.

5.50. Amint a Magyar Kereset 11. fejezetében hangsúlyoztuk, a Szerződés megszüntetése nem vetett véget azoknak a tulajdoni jogoknak, melyek a Szerződés értelmében 1992. májusáig keletkeztek, vagy a felek azon pénzügyi igényeinek, melyek az akkor fennálló helyzetnek megfelelően igazolhatók voltak. Magyarország mindig készen állt ezek megtárgyalására, sőt, nemzetközi bírói fórumhoz való beterjesztésére. Természetesen nincsenek azonban ‑ és nem is voltak ‑ a Duna vizére, mint ilyenre vonatkozó tulajdonjogok. Az 1977. évi Szerződés semminemű előjogot nem kívánt átruházni a folyónak a közös határvonaltól való elterelésére. A határvizekkel kapcsolatos minden felhatalmazás (és amelyeknek egyébként semmi közük a C Változathoz) megszűnt, amikor Magyarország visszavonta egyetértését az 1977. évi Szerződésre vonatkozóan.

5.51. A Szlovák Kereset nem tárgyalja az 1977. évi Szerződés megszüntetésének következményeit. Ezért itt elegendő volt csupán emlékeztetni e kérdésekre.

 

6. FEJEZET

A C VÁLTOZAT JOGELLENESSÉGE

6.01. Ez a fejezet elsősorban a Szlovák Kereset 7. fejezetére válaszol, ami a “C Változat jogszerűségét” taglalja.

6.02 A magyar érvelés áttekinti a szlovák magatartás jogellenességét, elsőként az általános nemzetközi jog alapján, (A Szakasz, 6.03-6.61 pontig) majd az alkalmazott szerződések alapján, (B Szakasz, 6.62-6.77 pontig), és különösen maga a 1977-es Szerződés szerint (C Szakasz, 6.78-6.118 pontig). Az bizonyos, hogy a Szerződést Magyarország már jogszerűen megszüntette, mielőtt 1992 októberében a C Változat megkezdte működését. Azonban akkor még hatályban volt, amikor a C Változat üzemeltetését elhatározták és megvalósításához hozzákezdtek, egyértelműen megsértve a Szerződés rendelkezéseit. E fejezet következtetéseiben azt mutatja be, hogy még ha a C Változat fogantatásában jogszerű volt is, azon a módon, ahogy üzemeltetik, jogellenes (D Szakasz, 6.119-6.138 pontig).

A SZAKASZ: A C VÁLTOZAT JOGELLENESSÉGE AZ ÁLTALÁNOS NEMZETKÖZI JOG ALAPJÁN

6.03. A Magyar Kereset 7. fejezete megállapította, hogy a Duna elterelése az általános nemzetközi jog alapján jogellenes volt, és mint folytatólagos cselekmény az is marad. Nem szükséges ezt az állítást itt megismételni, mégis a Szlovák Kereset néhány sajátos kérdése figyelmet igényel:

(1) a nemzetközi szokásjog és a szerződés közti viszony a jelen perben (lásd lejjebb, 6.04-6.17),

(2) a nemzetközi szokásjog vonatkozó szabályainak meghatározása és alkalmazása (lásd lejjebb, 6.18 -6.41),

(2) Szlovákia érvelése a C Változatnak az 1977. évi Szerződéstől függetlenül is fennálló jogszerűségéről (lásd lejjebb, 6.42 -6.61).

(1) A SZERZŐDÉSEK JOGA ÉS A NEMZETKÖZI SZOKÁSJOG SZEREPE

6.04. E kérdésben a a szlovák álláspont sokkal inkább feltételezett, mint kimunkált, és ez jellemző Szlovákiának ebben a perben az általános nemzetközi jogra vonatkozó felfogására. A 7.72 pont alatt Szlovákia azt kezdi el kifejteni, hogy a “C Változatott az 1977-ben megkötött szerződéses megállapodások összefüggésében kell értelmezni, amelyek a mai napig léteznek”, majd azonnal hozzáteszi: “A fejlődés alatt álló nemzetközi szokásjogból fakadó alapelvekre hivatkozva Magyarország el kívánja terelni a figyelmet az alkalmazandó jogi rezsimről: pacta sunt servanda”. Szlovákia szerint a nemzetközi szokásjognak itt nincs is, vagy csak elhanyagolható a szerepe, az egyetlen és kizárólagos pacta sunt servanda szabályának kivételével, amit nem szabályként, hanem “rezsim”-ként mutat be.

6.05. Magyarország kijelenti, hogy: először, a jelen perben érintett, és mindkét felet kötelező valamennyi szerződéses kötelezettségét mindig teljes mértékben tekintetbe vette, másodszor, hogy a szerződésjog és a szokásjog között fennálló viszonyra vonatkozó szlovák nézőpont pontatlan.

6.06. A Magyar Kereset bemutatta, hogy az elterelés egy sor alkalmazandó nemzetközi szerződés alapján, ide értve egyebek között magát az 1977-es Szerződést is, jogellenes volt. A C Változat működtetését mindenekelőtt úgy kell tekinteni, mint Csehszlovákia olyan szerződéses kötelezettségeinek megsértését, mint az együttműködési kötelezettség és a környezet védelmének kötelezettsége.

6.07. Mindamellett ez az “alkalmazandó jogi rezsim” ugyanezen az alapon magában foglalja a nemzetközi szokásjog alkalmazandó szabályait, s ez egy olyan tény, amit Szlovákia nyilvánvalóan kényelmetlennek talál, hiszen Keresete csak egyetlen rövid passzust szán e kérdésnek, kijelentve, hogy “a C Változat mindenesetre összhangban van az általános nemzetközi joggal”. Ezen állításának alátámasztására más érvet nem is hoz fel.

6.08. Hangsúlyozni szükséges, hogy amint azt a Bíróság Alapszabályának 38. cikke egyebek között kimondja, az államok közötti vitákban irányadó szerződések alkalmazása semmiképpen nem zárja ki a mindkét felet kötelező nemzetközi szokásjogi szabályok párhuzamos alkalmazását.

6.09. Alapvető és kellően rögzült szabály, hogy a nemzetközi közjogban a szerződések és szokásjogi szabályok között nincs hierarchia. De ettől teljesen függetlenül is, a nemzetközi szerződések jogáról szóló Bécsi Egyezménynek a szerződések értelmezésével foglalkozó 31(3)(c) cikke igen egyszerű formában rögzíti azt a klasszikus szabályt, amely szerint “a szövegösszefüggés mellett figyelembe kell venni: ... a nemzetközi jognak a részes felek viszonyában alkalmazható bármely idevonatkozó szabályát.”

6.10. A “nemzetközi jog idevonatkozó szabályai” közül értelemszerűen vizsgálni kell a nemzetközi szokásjog idevonatkozó szabályait is. Ebből három dolog következik.

6.11. Az első, hogy egy szerződést nem lehet elválasztani az aláírása idején érvényben volt nemzetközi jogtól. Ahogy Manley Hudson írja:

“Bármely nemzetközi jogi okmányt annak a nemzetközi jognak a fényében kell értelmezni, amelyre a feleknek elhatározásaik időpontjában figyelemmel kellett lenniök”

6.12. A második következtetést a Nemzetközi Bíróság a Namibia Ügy kapcsán fejtette ki, ahol kimondta, hogy:

“egy nemzetközi jogi okmányt az értelmezése idején érvényben lévő teljes jogrendszer keretében kell értelmezni és alkalmazni.”

Ez fontos a jelen perben, hiszen a nemzetközi szokásjog néhány olyan alapvető szabálya, mint a határokon túlterjedő természeti erőforrások méltányos használatára, az általános együttműködési kötelezettségre és a határokon túlterjedő környezetszennyezés elkerülésére vonatkozó alapelvek már az 1977-es szerződés megkötésekor is hatályban voltak, és figyelembe veendők a Szerződés rendelkezéseinek értelmezése során.

6.13. A harmadik következtetés az, hogy egy szerződés értelmezése során a megvalósítás időszakában, különösen, ha az egy hosszú időszak, figyelembe kell venni az általános nemzetközi jog szabályainak a szerződés élete folyamán bekövetkező fejlődését. Mustafa Kamil Yasseen professzor, aki abban az időben volt tagja az ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottságának, amikor az a szerződések jogát kodifikálta, a Bécsi Szerződés 31. cikk (3) (c) pontjának hatályát és terjedelmét kommentálva kijelentette:

“A jog szabályai még írásba foglalva sem védettek annak a jogrendnek a fejlődésétől, amelynek részét képezik. Alaposan feltételezhető tehát, hogy a szerződésekben részes felek nem kifogásolnák, hogy szerződéseiket, vagy azok bizonyos rendelkezéseit az értelmezés idején hatályban lévő nemzetközi jog fényében értelmezzék.”

6.14. Ez a megállapítás különösen illeszkedik a környezetvédelem kontextusába, hiszen ennek szabályai látványos fejlődésen mentek keresztül az 1970-es évektől kezdve. Ezt illusztrálja például a megelőzés általános szabályának a fejlődése, amelyből fokozatosan kiemelkedett az elővigyázatosság alapelve.

6.15. Ezt az álláspontot alátámasztja és megerősíti az a tény is, hogy a jelen perben a Bíróságot kifejezetten arra kérték fel a Külön-megállapodás 2. cikkében, hogy az 1977-es Szerződés, valamint a nemzetközi jognak a Bíróság által alkalmazhatónak talált egyéb szabályai és más nemzetközi szerződések alapján döntsön.

6.16. Nincs ellentmondás továbbá az 1977-es szerződés és az általános nemzetközi jog között. Magyarország már kifejtette keresetében, hogy a Szerződés maga is lehetővé tette a szokásjogi szabályok és elvek alkalmazását, így különösen annak 15. és 19. cikkében. A felek folyamatos környezetvédelmi kötelezettség alatt álltak: ezeket a Vízlépcsőrendszer teljes élettartama alatt be kellett volna tartaniuk.

6.17. Ez azt is jelenti, hogy az új szabályok, amelyek az 1977-es szerződés hatályba lépése óta megjelentek, pontosabbá teszik a környezetvédelem irányában tanúsítandó elvárható gondosság elemeit, és figyelembe kell venni őket a Vízlépcső üzemeltetését érintő minden kérdésben is. És ez az, ami teljes összhangban van a Külön-megállapodás 2. cikkével.

(2) A NEMZETKÖZI SZOKÁSJOG VONATKOZÓ SZABÁLYAINAK MEGÁLLAPÍTÁSA ÉS ALKALMAZÁSA

(a) A vonatkozó szokásjogi szabályok megállapítása

6.18. A jelen perben az alkalmazandó nemzetközi szokásjog magában foglalja különösen a:

* a határokon túlterjedő károkozás megelőzésének szabályát;

* a folyammenti országok általános együttműködési kötelezettségét, egy olyan kötelezettséget, mely felöleli különösen az előzetes értesítés és konzultáció kötelezettségét;

* az állam határain túli környezeti károkozás tilalmának kötelezettségét és

* a megkülönböztetés tilalma alapelvének tiszteletben tartását, amely a határokon túlterjedő károkozás megelőzésének szabályával együtt megbízható hatástanulmány elkészítését követeli meg.

6.19. Ezen szabályok kiemelkedő fontosságát és különösen az erre az ügyre való alkalmazandóságukat a Magyar Kereset kifejtette. E szabályoknak a felek közötti kapcsolatokban való alkalmazandóságát megerősítette a Duna védelmére és fenntartható hasznosítására irányuló együttműködésről szóló, 1994. június 29-én kelt Szófiai Egyezmény is.

6.20. Meg kell azt is jegyezni, hogy szoros kapcsolat áll fenn e szabályok mindegyike és egy másik, a nemzetközi folyók nem hajózási hasznosításának lényegét képező szabály között: ez a határokon túlterjedő természeti erőforrások ésszerű és méltányos hasznosításáról szóló alapelv, s e nemzetközi folyóknak iskolapéldáját nyújtja a Duna.

6.21. Szlovákia azt sejteti, hogy ez az alapelv csak “lágy” normát alkot, és arra az érvre alapoz, hogy az 1992-es magyar nyilatkozat e tekintetben különféle “lágy” eszközökre támaszkodott.

6.22. Nem kétséges, hogy a határokon túlterjedő természeti erőforrások méltányos hasznosításáról szóló alapelv továbbfejlődött az elmúlt két évtized alatt. De ez az alapelv már nagyon régóta az általános nemzetközi szokásjog részét képezi, mint “kemény” jogi alapelv. Ez világosan megmutatkozott 1981-ben, az ILC akkori jelentéstevőjének a nemzetközi folyók nem hajózási célú hasznosítása jogáról szóló harmadik jelentésében. Meggyőzően bemutatta, hogy az alapelv mélyen a nemzetközi jogrend néhány olyan legalapvetőbb szabályában gyökerezik, mint különösen a szuverén államok jogegyenlőségének elve.

6.23. Már 1929-ben, az Állandó Nemzetközi Bíróság az Odera folyó Nemzetközi Bizottságának Területi Joghatósága Ügyében kijelentette:

“Ez az érdekközösség egy hajózható folyón, válik az alapjává egy közös jogi igénynek, amelynek fő jellemzői a partmenti államok tökéletes egyenlősége a folyó teljes hosszán való hasznosításában, és bármely partmenti állam egyoldalú előnyének kizárása a többi partmenti állam viszonylatában ”.

6.24. Ahogy a jelentéstevő is megállapítja, az a számos egyezmény, amely nyíltan vagy hallgatólagosan a “méltányos megosztás” fogalmát konkrét formába önti, ennek az alapelvnek az erejét példázza az általános nemzetközi jogban. Ezt a nézetet osztja a témát ismerő szinte valamennyi szerző és tudományos szervezet.

6.25. Ebben a témában a Nemzetközi Jogi Bizottság egyetlen soron következő jelentéstevője sem vitatta a méltányos használat szokásjogi alapelvének jelentését vagy státuszát. A tervezet kidolgozásának utolsó szakaszában a jelentéstevő Robert Rosenstock nem javasolt változtatást abban az 5. cikkben, amit a Bizottság a 43.ülésszakán (1991-ben) első olvasatban elfogadott.

6.26. Az 5. cikken ténylegesen nem változtattak a tervezet végső változatában sem, amikor azt 1994-ben második olvasatban elfogadták. A cikk szövege a következő:

“5. Cikk

Méltányos és ésszerű hasznosítás és részvétel

1. A folyómenti államoknak területükön a nemzetközi vízfolyásokat méltányos és ésszerű módon kell hasznosítaniuk. Így különösen a folyómenti államoknak a nemzetközi vízfolyásokat arra tekintettel kell hasznosítaniuk és fejleszteniük, hogy annak optimális hasznosítása, valamint az abból származó előnyök megfeleljenek a folyóvíz kielégítő védelmének.

2. A folyómenti államoknak egy nemzetközi folyóvíz hasznosításában, fejlesztésében és védelmében méltányos és ésszerű módon kell részt venniük . A részvétel magában foglalja mind a folyóvíz hasznosításának jogát, mind az annak védelmében és fejlesztésében való együttműködési kötelezettséget, a jelen cikkekben foglaltak szerint.”

6.27. Az 5. cikk Kommentárja kimondja, hogy ez az alapelv ezen a területen “egyike a legalapvetőbbeknek”, és “kellően rmegszilárdult”. A továbbiakban így folytatja:

“...az államok e területre vonatkozó jogai és kötelezettségei meghatározásában a méltányos hasznosítás doktrinája, mint a jog általános szabálya, túlnyomó támogatást élvez. A méltányos hasznosítás doktrináját alátámasztó alapelvek kifejezetten vagy hallgatólagosan visszatükröződnek számos államközi szerződés­ben a világ minden táján...egyesítő elemük az, hogy elismerik a felek jogait a kérdéses nemzetközi folyóvíz vagy nemzetközi folyóvízek hasznosítására és élvezetére, amely jogok alapvetően egyenlőek és alkalmazásukat tekintve kölcsönhatásban állnak egymással.”

6.28. Figyelemmel a szerződések értelmezésére vonatkozóan fentebb, a 6.11. pontban hivatkozott szabályra, az 1977-es szerződést mindenek­előtt a megkötésekor érvényben lévő nemzetközi jog szabályainak fényében kell értelmezni, e szabályok közé értve a nemzetközi folyóvízek méltányos hasznosítása általános alapelvét is, amely ekkor már az általános nemzetközi joghoz tartozott. Ez igazán nyilvánvaló, ha a Szerződést az értelmezésekor érvényes általános nemzetközi joggal kapcsolatban vizsgáljuk, figyelembe véve annak a szerződés megkötése óta végbement fejlődését.

(b) A méltányos használat elvének és a más folyómenti államnak való jelentős károkozástól való tartózkodás kötelezettségének Szlovákia általi megsértése

6.29. Mint arra a Magyar Kereset rámutatott, Szlovákia megsértett egy sor idevonatkozó, a nemzetközi jog kialakult részét képező alapelvet.

6.30. Szlovákia a C Változat üzemeltetésével többféleképpen is megsértette a közös természeti erőforrások méltányos hasznosításának alapelvét.

6.31. Így cselekedett különösen azzal, hogy egyoldalú és felhatalmazás nélküli akcióval megszerezte a Duna egy igen fontos közös szakaszán a villamosenergia-termelés, a hajózás és a vízhozamok feletti kizárólagos ellenőrzést. Szlovákia önmagát olyan pozícióba hozta, amelyből sokféle nyomást gyakorolhat alvízi szomszédjára. Ez olyan helyzetet teremtett, amely összeférhetetlen a méltányos hasznosítás elvének sarokkövét képező és az érdekközösséget jellemző, attól elválaszthatatlan “tökéletes jogegyenlőséggel”. Ez a pozíció igazán nyilvánvaló kell legyen egy olyan határfolyóra nézve, amilyen a Duna is a szóban forgó körzetben.

6.32. A Szigetközi régió egésze számára életbevágóan fontos, a fő Duna mederbe és a mellékágakba történő vízkibocsátás mértékére nézve a Magyar Kereset kiemelte a vízmennyiség drámai csökkenését a magyar területeken 1992 októbere óta. Ezt követően, különösen amiatt, hogy Szlovákia elutasította, hogy elfogadja az Európai Közösség szakértői ajánlását az ideiglenes vízmegosztásra vonatkozólag, vagy másképp tegyen eleget a Külön-megállapodás 4. cikke rendelkezéseinek, a helyzet csak rosszabbodott. Ezt a 3. fejezet dokumentálta.

6.33. Ki kell emelni, hogy a C Változat üzemeltetése nyomán fellépő káros következmények eltérőek a folyó két partján. A szlovák oldalon főleg hosszú távú káros hatások fognak jelentkezni a környezetben. Ezzel ellentétben Magyarország már közvetlenül az elterelést követően súlyos környezeti változásokat szenvedett el.

6.34. A Duna egyoldalú elterelése továbbá Csehszlovákia, majd folytatólagosan Szlovákia által olyan helyzetet teremtett, mely iskolapéldája a más folyómenti államnak észlelhető vagy jelentős kár okozásától való tartózkodási kötelezettség alapelve megsértésének. Ez az egyik leglényegesebb szokásjogi szabály a területi szuverenitásra vonatkozó jogban, amely a nemzetközi gyakorlatban mélyen gyökeret vert..

6.35. Az 1972-es Stockholmi Konferenciának az Emberi Környezetre vonatkozó Nyilatkozata 21. alapelve, illetve az 1992-es Riói Nyilatkozat 2. alapelve kifejti: ezek a nyilatkozatok magukba foglalják a “sic utere tuo ut alienum non laedas”, vagy másképp a “károkozás-mentes területhasznosítás” nem vitatott alapelvét. Ezt az alapelvet példázza a Trail Smelter Case, a Corfu Channel Case és a Lac Lanoux Case.

6.36. Ez a kötelezettség megtalálható a Nemzetközi Jogi Bizottságnak a nemzetközi folyóvízek nem hajózási hasznosításáról szóló tervezete 7. cikkében, a következőképpen:

“ 1. A folyómenti államoknak a nemzetközi folyóvíz hasznosítása során elvárható gondosságot kell tanúsítaniuk annak érdekében, hogy ne okozzanak jelentős kárt más folyómenti államoknak.

2. Ahol az elvárható gondosság tanúsítása ellenére jelentős kár ért egy folyómenti államot, annak az államnak, amelynek a vízfolyam-hasznosítása kárt okoz, az ilyen hasznosításra vonatkozó megállapodásuk hiányában konzultálnia kell a kárt elszenvedő állammal:

(a) arról, hogy e hasznosítás milyen mértékben minősül méltányosnak és ésszerűnek, a 6. Cikkben felsorolt kritériumokat figyelembe véve,

(b) azokról a kérdésekről, amelyek az adott állam általi hasznosítás annak érdekében történő ad hoc módosítását illetik, hogy kiküszöböljék vagy enyhítsék az így okozott károkat, illetve, ha szükséges, a kártérítés kérdéséről.”

6.37. A 7.cikk számos tekintetben eltér az 1991-ben az első olvasásban elfogadott NJB-tervezet megfelelő rendelkezésétől.

6.38. Először is a kötelezettség most már az “elvárható gondosság”, a folyómenti állam nem azt garantálja, hogy egy másik állam nem fog kárt szenvedni a területén folytatott tevékenységek következtében. A Bizottság a változást a következőképpen magyarázta:

“Az elvárható gondosság 7. Cikkben foglalt kötelezettsége az állami tevékenység jogszerűsége küszöbét határozza meg. Nem arra szánták, hogy garantálja: egy nemzetközi folyóvíz hasznosításakor jelentős kár nem fordul elő. Ez magatartási, nem pedig eredmény-kötelem. Amit ez a kötelezettség jelent, az az, hogy egy folyómenti állam, amely a hasznosítással jelentős kárt okoz, csak akkor ítélhető a jelentős károkozás tilalmára vonatkozó elvárható gondossági kötelezettségét megsértőnek, ha szándékosan vagy gondatlanságból idézte elő azt az eseményt, amit meg kellett volna előznie, vagy ha szándékosan vagy gondatlanságból nem tartott vissza az ilyen esemény előidézésétől területén másokat, avagy a kárenyhítéstől távol maradt.”

6.39. Másodszor, a 7. cikk mostani megfogalmazásában csak a “jelentős” kárra vonatkozik, eltérve így az “észlelhető” kártól. Az “észlelhető” kárt kétértelműnek tekintették, mert vonatkozhatott mérhető kárra, a kárnak abban az értelmében, amely mérésekkel mérhető, de természetét tekintve jelentéktelen, vagy olyan kárra, amely elért egy bizonyos súlyossági fokot. Különös módon a “jelentős” kifejezésre a 7. Cikk Kommentárjában nincs meghatározás. A 3. Cikk Kommentárja azonban ebben az értelemben magyarázza e kifejezést, minthogy e Cikk azt írja elő, hogy a “folyóvizekre vonatkozó megállapodások jelentős mértékben nem befolyásolhatják hátrányosan a folyóvíz egy vagy több más folyómenti állam általi használatát”. A Kommentár a következőképpen szól:

“... a 'jelentős' kifejezés nem 'alapvető' értelemben használandó. Azok a helyi szerződések vagy bizonyos olyan projektre, programra vagy hasznosítására vonatkozó szerződések elkerülése a cél, amelyeknek jelentős káros hatásuk van harmadik folyómenti államokra. Mindaddig, amíg az ilyen hatás megállapítása objektív bizonyítékok alapján kell történjen és természetét illetően nem minősíthető jelentéktelennek, nincs szükség arra, hogy az 'alapvető' szintjére emelkedjék.”

6.40. A jelen per céljait tekintve szükségtelen eldönteni, hogy az 1994-ben az NJB által a 7. Cikkben végrehajtott módosítások megfelelnek-e vagy sem az általános nemzetközi jog szerinti helyzetnek. Az indok egyszerű: a jelen perben nem kétséges, hogy Szlovákia (a) “szándékosan ... idézte elő azt az eseményt, amit meg kellett volna előznie”, (b) hogy a Külön-megállapodás 4. cikkében előírt ideiglenes vízmegosztási rendszerben történő megállapodás elutasítása következtében “a kárenyhítéstől távol maradt” és (c) amint azt a 3. Fejezet bemutatja, illetve az ezen ellenkereset “Tudományos Értékelés” kötete tovább részletezi, az okozott kár jelentős.

6.41. Ezenkívül, a 7. Cikk végső változata megfogalmazásában szereplő “lehetőség”, hogy elképzelhető jelentős kár okozása egy másik államnak, semmiképp sem mentesíti a felelős államot a tervezet 5. Cikkében megjelenő, a folyóvíz méltánytalan, vagy ésszerűtlen hasznosításának tilalmára vonatkozó kötelezettsége alól. Ez a kötelezettség az NJB szavaival élve “lényegi”, “alapvető” és “kellően kialakult”. Az adott indoklás alapján e kötelezettséget a jelen ügyben nyilvánvalóan megsértették.

(3) SZLOVÁKIA ARRA VONATKOZÓ ÉRVELÉSE, HOGY A C VÁLTOZAT AZ 1977-ES SZERZŐDÉSTŐL FÜGGETLENÜL IS JOGSZERŰ

(a) A Szlovák Kereset érvelése

6.42. A Szlovák Kereset azzal próbál érvelni, hogy a C Változat a nemzetközi szokásjog szerint jogszerű volt és ma is az, míg ugyanakkor vitatja a pacta sunt servanda-n kívüli egyéb nemzetközi szokásjogi szabályok alkalmazhatóságát.

6.43. A kérdés itt nem az, hogy van-e vagy nincs “ellentmondást nem tűrő szabály, amely megtiltaná a határfolyók elterelését”. Magyar­ország kétségtelenül megtehette volna, hogy hozzájárul a Dunának a C Változat megépítése és üzembe helyezése révén történő elterelésébe, de nyilvánvaló, hogy ehhez nem járult hozzá, és mint azt e fejezetben később bemutatjuk, az 1977-es szerződés nem foglalt magában az egyoldalú elterelésre vonatkozó hozzájárulást. Attól a ténytől teljesen függetlenül, hogy a szerződés az elterelés időpontjában már jogszerűen megszűnt volt, a magyar hozzájárulást a vízlépcsőrendszer felett meg­szervezett közös ellenőrzés és üzemeltetés keretében, nem pedig egy részleges és eltérő rendszer egyoldalú üzembe állításához adták.

6.44. A Szlovák Kereset, amelynek e fejezete kifejezetten a C Változat nemzetközi szokásjoggal való összhangjának van szentelve, miután kétséget hintett a “károkozás tilalma” elvét illetően azon az alapon, hogy az “fejlődésben lévő” “lágy jogot” ölel fel, jóformán semmi egyebet nem tesz, mint hogy visszautal az 1977-es Szerződésre. Azon a homályos és dokumentálatlan állításon kívül, hogy a C Változat ”messze az elfog­adott állami gyakorlat korlátain belül van“, ez a szöveg nem más, mint a “megközelítő alkalmazás” érvének megismétlése más jelmezben. Nem foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy vajon a C Változat az 1977-es Szerződéstől eltekintve is jogszerű lett volna-e, pedig ez az a kiinduló feltevés, melyre ez a passzus nyilvánvalóan alapul.

6.45. Ugyanakkor a Szlovák Kereset azon meditál, hogy a C Változat eredményeképpen Magyarország nem szenvedett el jelentős kárt, azt állítván, hogy Magyarország “nem vesztette el 40 km-nyi vízének hasznosítását”. Mint azt a megfelelő Duna mellékágakról készült felvételek mutatják, volt ilyen veszteség. (lásd 8. tábla). E veszteségek az érintett folyószakaszon található több kikötő elvesztésével kapcsolatosak, továbbá a Magyar Keresetben megjelölt azon károkkal és veszteségekkel, amelyeket ezen Ellenkereset 3. Fejezetében bővebben részletez. Azt állítani, hogy egy folyó vize 80%-ának elvesztése - teljesen függetlenül attól a fenyegetéstől, amit ez a felszín alatti vizek és a környezet számára jelent - nem “jelentős kár”, legalábbis figyelemre méltó. Ezen állítás szükségessé teszi, hogy felidézzük az EK szakértői bizottsága egy ehhez hasonló szlovák kijelentésre vonatkozó megállapítását:

“Lehetséges, hogy a környezeti hatások mércéje a Szlovák Köztársaságban nagyon eltérő, de Európának a Szlovák Köztársaságon kívül eső részén egy folyó átlagos vízhozamának a természeteshez képest 20 %-ra való csökkentését, 4500 hektár ártéri erdő elpusztulását, (lásd a CEC Fauna-Flóra-Élőhely direktíváját), és a talaj és a felszín alatti vizek természetes mozgásának közel nullára való csökkenését stb. az összes szakember jelentős környezeti kárnak fogja tekinteni.”

6.46. Ennek megfelelően nem lényeges azon töprengeni, vajon egy kárt nem okozó egyoldalú elterelést az általános nemzetközi jog megenged-e. A lényeg az, hogy a C Változat alatt üzemeltetett egyoldalú elterelés messze volt attól, hogy ártalmatlan legyen.

(b) A Lanoux Tó Ügye

6.47. Ebben az összefüggésben a Szlovák Kereset többször tesz utalást a Lanoux tó ügyére, annak érdekében, hogy az általános nemzetközi jog alapján igazolja a C Változat üzemeltetése általi elterelést. Szlovákia szerint a választottbírósági döntés a következő szabályt állapította meg:

“Mindaddig, amíg a vizet visszaadják, még a folyó folyásában történő alapvető változások sem igénylik a másik partmenti állam beleegyezését”.

6.48. A választottbírósági ítélet figyelmes olvasása azonban ellentmond a szlovák állításnak. A Lanoux tó kizárólag francia területen fekszik, vízét Franciaországban található források és folyók táplálják. Egyetlen kiömlése a Font-Vive patak, amely a Carol folyó egyik forrása, amely 25 km hosszan francia területen folyik, mielőtt spanyol területre érne, majd 6 km-t spanyol területen tesz meg, míg a spanyol, Ségre nevű folyóba ömlik. Egyetlen ponton sem képez határt a két ország között. 1866. május 26-án Bayonne-ban Franciaország és Spanyolország aláírt egy, a határokról és a határvizek státusáról szóló szerződést, valamint egy, azt ezt a megállapodást kiegészítő okmányt. Ez a kiegészítő okmány elismeri mindkét állam jogát arra nézve, hogy az ilyen vizeket hasznosítsák (9. Cikk), de a másik államot tájékoztatni kell bármilyen létesítményről, vagy munkálatról, amely megváltoztathatja a másik állam által hasznosítandó folyóvízek rendjét vagy mennyiségét, és ez az ország jogosult arra, hogy vele erről tárgyaljanak (11. Cikk).

6.49. 1950-ben egy francia vállalat, az Electricité de France egy projektbe kezdett a Lanoux tó vízének elterelésére egy másik francia folyóba, az Ariége-be, hogy először egy vízerőműben használják fel a vizet, majd ugyanakkora mennyiséget kivéve a folyóból, egy, a hegyek alatt vezető alagúton keresztül visszajuttassák a Carol folyóba. A spanyol hatóságok biztosítékot kaptak, hogy a projekt semmiféle módon nem fog változást okozni a spanyol terület vízrendjében, mivel a Lanoux tóból elterelt vízmennyiséggel szigorúan megegyező mennyiség lesz visszavezetve a Carol folyóba, mielőtt az még elérné Spanyolországot. Mi több, nem volt szabad, hogy különbség legyen az elterelt és a visszajuttatott víz minősége között.

6.50. A Lanoux tó ügye és a jelen per között jelentős a különbség. A Lanoux tó ügyének egyik kulcs-eleme a Carol folyóba történő azonos mennyiségű és minőségű vízvisszapótlás volt, mielőtt az még elérné a spanyol területeket. A jelen ügyben a Duna vízének zömét még azelőtt elterelték, mielőtt elérte volna Magyarország területét, és csak 40 km-rel lejjebb terelik vissza, kiszárítva ezzel egy nagy területet Magyarországon a folyó jobb partján. Míg a Lanoux tó ügyében vitatni lehetett, hogy az előzetes beleegyezés megszerzésére vonatkozó kötelezettség vajon korlátozhatta volna Franciaország területi szuverenitását olyan ügyekben, melyek teljes mértékben az ő felségterületén történtek, a jelen ügyben a víz elterelése magyar területen csökkenti jelentősen a Duna vízmennyiségét, megsértve ezáltal annak szuverenitását.

6.51. Vannak azonban más különbségek is. A Választottbíróság kimondta, hogy döntését az 1866-os Szerződésre és az azt kiegészítő megállapodásra kell alapoznia, de figyelembe veszi az általános nemzetközi jog szabályait is. Mindazonáltal úgy vélte helyesnek, hogy mandátumában a felek által kijelölt kereten belül kell maradnia. Ezen megfontolások magyarázattal kívánnak szolgálni a választottbírósági ítélet jelen per szempontjából alapvető fontosságú alábbi pontjaihoz:

“A fentebb leírt mechanizmus szerint végrehajtott helyreállításnak köszönhetően a védelemben részesítendő egyetlen használót sem éri sérelem...; a legalacsonyabb vízszint esetén is a Carol folyó vízmennyisége, a határ átlépésétől kezdve nem fog semmiféle csökkenést elszenvedni...

Ezt a megállapítást többféleképpen meg lehetett volna támadni.

Állítható lett volna az, hogy a munkálatok következménye­képpen a Carol folyó végleg szennyezetté vált volna, vagy hogy a visszajuttatott víz kémiai összetétele, vagy hőmérséklete vagy bármely más jellemzője károsíthatta volna a spanyol érdekeket. Spanyolország állíthatta volna, hogy a kiegészítő megál­lapodással ellentétesen jogsérelem érte. Sem az ügy irataiban, sem a vitákban nincs nyoma egy ilyen állításnak.

Azt is kiemelhették volna, hogy műszaki jellemzői miatt a francia projekt terveiben szereplő létesítmények ténylegesen nem tudják biztosítani azt a vízmennyiséget, ami megfelelne a Lanoux-ból a Carolba természetes módon bejutó víznek, akár a mérőműszerek, akár a vízpótlási szerkezetek hibája folytán. A kérdéssel érintőleg foglalkozott a Spanyol Ellenkereset (86. old.), amely aláhúzta az ellenőrzési folyamat ‘rendkívüli összetettségét’, ‘igen költséges’ voltát, és ‘a balesetek vagy a gondatlanság kockázatát a zsilipkapu kezelésénél vagy az alagút elzáródásánál’. De azt sohasem állították, hogy a tervezett létesítmények más jellemzőkkel rendelkeznének, vagy másféle kockázattal járnának, mint a világon elterjedt hasonló jellegű létesítmények. Azt sem állították teljes egyértelműséggel, hogy a tervezett létesítmények a normálisnál magasabb kockázattal járnának a szomszédállami kapcsolatokra vagy a víz hasznosítására.”

6.52. Ezen hosszú idézet jelentése az, hogy bár a vitában érintett felek bizonyos érveket nem nyújtottak be, mégis, ha ezt megtették volna, a Választottbíróságnak azokat komolyan mérlegelnie kellett volna. Mindezen elemek megjelennek a Bírósághoz benyújtott jelen perben is, amelynek vizsgálnia kell az elterelés folytán előállt szennyezettséget és vízmennyiségeket, akárcsak a műszaki érvek hitelességét.

6.53. Tény, hogy a Választottbíróság nem követelt előzetes beleegyezést egy olyan projektre, amely csak az egyik érintett állam területét érinti. Mégis, jóllehet azt állapította meg, hogy a “vétójog” alkalmazása e vonatkozásban elfogadhatatlan lenne, hozzátette:

“A nemzetközi gyakorlat ennél kevésbé szélsőséges megoldások kialakítását preferálja, annak követelésére korlátozva magát, hogy az államok előzetes tárgyalások révén keressék egy megállapodás feltételeit, anélkül, hogy jogaik gyakorlását egy ilyen szerződés megkötésének rendelnék alá. Így beszélnek, gyakran pontatlanul, ‘a szerződés megkötésére irányuló kötelezettség’-ről. A valóságban az államok által ily módon elvállalt kötelezettségek igen eltérő formákat öltenek, és joghatásuk aszerint változik, ahogyan meghatározásuk és megvalósításuk módja meghatározást nyert. Mindazonáltal: az így elvállalt kötelezettségek nem kérdőjelezhetőek meg, és pl. a tárgyalások igazolhatatlan megszakítása, rendellenes késedel­mek, előirányzott eljárások figyelmen kívül hagyása, avagy az azzal ellentétes érdekek vagy javaslatok megvizsgálásának módszeres elutasítása, általánosabban fogalmazva a jóhiszemű­ség szabályainak megsértése büntethető...".

6.54. A továbbiakban az ítélet így folytatja:

“Ezen kívül ahhoz, hogy egy tárgyalás kedvező légkörben folytatódjék, a feleknek egyet kell érteniük abban, hogy jogaik teljes körű gyakorlását a tárgyalások idejére felfüggesztik. Az teljesen természetes, hogy erre vonatkozólag megállapodjanak. Ugyanakkor, ha ezek a megállapodások feltétel nélkül köteleznék a feleket mindaddig, amíg egy megfelelő szerződést megkötnek, akkor e megegyezéssel elvesztenék jogaiknak a tárgyalásokon való érvényesítésére vonatkozó lehetőségüket is; egy ilyen helyzetet pedig még feltételezni sem lehet.”

6.55. Mindez világosan megmutatja, hogy az általános nemzetközi jog szerint a tárgyalási kötelezettségnek egy olyan magatartással kell párosulnia, amely nem összeegyeztethetetlen a megállapodás elérésére irányuló jóhiszeműséggel. Ezt nevezi a Magyar Kereset “építő tárgyalásoknak”. 1989-től kezdve azonban Csehszlovákia következetesen visszautasított bármiféle építő tárgyalásba való bocsátkozást, amelynek ésszerű előfeltétele a munkák felfüggesztése lett volna volt a C Változaton.

6.56. A Választottbíróság a Lanoux tó ügyére vonatkozó ítélete utolsó bekezdésében hozzátette:

“...ki kell emelni, hogy milyen közel áll egymáshoz az ellenérdekek figyelembe vételének kötelezettsége a tárgyalások során, és az a kötelezettség, hogy azoknak megfelelő teret biztosítsanak az elfogadásra kerülő megoldásban. Az az állam, amely a kiegészítő okmány II. cikkének megfelelően megértő és jóhiszemű módon folytatta a tárgyalásokat, még nem mentesül azon kötelezettsége alól, hogy az elfogadott megoldásban az ellenkező érdekeknek megfelelő teret biztosítson, csupán arra való hivatkozással, hogy a tárgyalások megszakadtak, még akkor sem, ha erre partnere hajthatatlansága miatt került sor.”

6.57. Ezek az alapelvek teljességgel alkalmazhatók a jelen ügyben is, annak mindkét szakaszában. Először is Magyarország arra vonatkozó javaslatát, hogy a nagymarosi vízlépcső építésének folytatását megelőző­en lényegi környezeti szempontokat érintő további tudományos adatokat gyűjtsenek, nem vették figyelembe. A későbbiekben pedig Csehszlovákia csak a C Változat továbbépítésével párhuzamosan lett volna hajlandó tárgyalni, anélkül, hogy tekintetbe vette volna Magyarország jogos érdekeit.

(c) A Meuse folyóból való vízelterelés ügye

6.58. A Szlovák Kereset az Állandó Bíróság véleményére is támaszkodik a Meuse folyóból történő vízelterelés ügyében, azzal érvelve, hogy egy folyóvízre vonatkozó szerződés összefüggésében az előre nem látható cselekmények jogszerűségének próbája az, hogy a felek szerződés szerinti kötelezettségeit érinti-e és hogy ezáltal károsult-e a szerződés céljainak elérése. A Szlovák Kereset szerint a Bíróság azt állapította meg, hogy egy, Belgium beleegyezésének megkövetelésére vonatkozó rendelkezés hiányában Hollandia jogosult volt a Meuse vize felett rendelkezni Maastrichtnál, feltéve, hogy idevágó szerződéses kötelezettségeit nem hagyta figyelmen kívül. A Szlovák Kereset ebből azt a következtetést szűri le, hogy a C Változat teljes mértékben összeegyeztethető az 1977-es Szerződés céljaival.

6.59. Az Állandó Bíróság véleményének figyelmes olvasása azonban aláássa a szlovák állításokat. Bár a fő kérdések egyike az ügyben valóban Belgium arra vonatkozó törekvése volt, hogy elnyerje Hollandia beleegyezését az Antwerpent a Rajnával összekötő új csatorna megépítéséhez, a Bíróság úgy találta, hogy semmiféle módon nincs érintve ebben a kérésben, kiemelve azt, hogy feladata:

“azon, elé terjesztett jogi kérdések eldöntésére korlátozódik, hogy a belga kormány által kivitelezett bizonyos létesítmények megsértik-e vagy sem az 1863-as szerződést.”

6.60. A Bíróság hozzátette, hogy annak ellenére hogy az eljárás során időnként utalás történt a folyókra vonatkozó általános nemzetközi jogi szabályokra;

“a jelen perben a felek által a Bíróság elé terjesztett érvek nem jogosítják fel a Bíróságot arra, hogy az 1863-as szerződésben szabályozott területen túlra terjeszkedjék.”

Hasonló módon a Bíróság elutasította egy érv figyelembe vételét, amely “messzebbre megy annál, mint amit a Szerződés szövege elbír.”

6.61. Így, Szlovákia állításaival ellentétben az eset kizárólag egy bizonyos fennálló szerződéses kötelezettségre vonatkozott Belgium és Hollandia között. A Bíróság semmiféle általános érvényű elvet nem deklarált és nem alkalmazott, ennek megfelelően véleményének nincs jelentősége a jelen perben.

B SZAKASZ: A C VÁLTOZAT JOGELLENESSÉGE AZ ALKALMAZANDÓ SZERZŐDÉSEK SZERINT

6.62. A Szlovák Keresetnek azon állításaira, miszerint a C Változat az alkalmazandó szerződések alapján jogszerű lenne, számos megjegyzést szükséges tenni. E megjegyzések kiegészítik e kérdéskörnek a Magyar Kereset 7. Fejezetének B részében található kezelését.

(1) A HATÁRVIZEK VÍZGAZDÁLKODÁSI KÉRDÉSEIRE VONATKOZÓ 1976. ÉVI EGYEZMÉNY

6.63. Szlovákia elismeri, hogy az 1976. május 31.-én aláírt Határvízi Egyezmény alapvető fontosságú jogi eszköz Magyarország és Szlovákia között, amely jelenleg is hatályban van, és a vízgazdálkodás tárgyában rendelkezik. Azzal mindkét fél egyetért, hogy az 1976-os egyezmény hatályos. Ez azt jelenti, hogy a feleknek tiszteletben kell tartaniuk az egyezmény 3. cikkének (a) pontjában foglalt kötelezettséget, ami szerint;

“kölcsönös egyetértés nélkül nem végeznek semmiféle olyan vízgazdálkodási tevékenységet, amely a közösen megállapított vízviszonyokat kedvezőtlenül befolyásolná.”

6.64. Az egyezmény második cikke szerint, a “vízgazdálkodási tevékenységek” tárgyi hatálya igen széles, és különösen kiterjed olyan tevékenységekre, amelyek változásokat okozhatnak a természetes vízviszonyokban, így nevezetesen a vízfolyások szabályozása, tározók és árvízvédelmi töltések építése, vízkészlet-hasznosítás és energia hasznosítás. A továbbiakban az egyezmény úgy rendelkezik, hogy a felek kölcsönösen tájékoztatják egymást a vízgazdálkodási távlati terveikről, főleg a vízgazdálkodási tevékenységnek a határvizekre gyakorolt hatásáról, (3.cikk (c)) és előzetesen megtárgyalják a vízgazdálkodási tevékenységek kihatásait. (3.cikk d.)

6.65. A Magyar Kereset megmutatta: Csehszlovákia azzal, hogy a C Változat építéséről nem adott elvárható tájékoztatást, és nem bocsátkozott tárgyalásokba, ezeket az általános nemzetközi jogot tükröző rendelkezéseket figyelmen kívül hagyta. Szlovákia azt állítja, hogy az ilyen kötelezettségeket ténylegesen a “lex specialis”-nak tekintendő 1977-es Szerződés és annak végrehajtási intézkedései révén teljesítették. Ezt az állítást semmi sem támasztja alá. A vízkészlet­hasznosításban történő együttműködési kötelezettséget, a másik fél tájékoztatását a határvizeket érintő tervezett tevékenységekről, vízgazdálkodási tevékenységek kihatásainak előzetes megtárgyalását az 1977-es Szerződés puszta megkötése nem helyettesíthette. Folyamatos kötelezettségekről van szó, melyeknek a felmerülő körülményeknek megfelelően kell eleget tenni.

6.66. Ezen túlmenően maga Szlovákia is elismeri, hogy az 1976-os egyezmény nem csak a Dunára, de valamennyi határvízre vonatkozik. Ha mindez így van, akkor miképpen lehet az 1977-es Szerződést a Határvízi Egyezmény által előirányzott “kölcsönös megállapodás”-nak tekinteni? Mindenestre, a C Változatot az 1977-es Szerződés semmiképpen nem irányozta elő.

(2) AZ 1948-as DUNA EGYEZMÉNY

6.67. Szlovákia kitart amellett, hogy a Vízlépcsőrendszer és különösen a C Változat feltételezhetően előnyös hatással járnak a dunai hajózásra nézve. Az 1977-es Szerződés 18. cikke egyrészről pontos rendelkezéseket tartalmaz a hajózás tekintetében, másrészről az 1948. augusztus 18-i, Belgrádban aláírt, a Dunán való hajózás rendjének szabályozásáról szóló egyezményre hivatkozik. Ennél fogva elsőként a 18 cikk tárgyának és jelentésének megvizsgálása szükséges :

6.68. Szlovákia mindenekelőtt nem veszi tekintetbe a 18.cikk 4. pontját, amely szerint:

“A régi Duna-mederben történő hajózás feltételeit a kezelési és üzemeltetési rend határozza meg.”

Eszerint egyetértés volt abban, hogy lesz hajózás a régi Duna-mederben, melynek feltételeit a két partmenti állam fogja meghatározni. Ez nem történt meg, és ma nincs nemzetközi hajózás a fő Duna-mederben, amelyet nagyrészt megfosztottak vízétől.

6.69. Az 1977-es szerződés 18.cikk 1. pontja arról is rendelkezik, a Dunán való hajózás rendjének szabályozásáról szóló 1948. évi belgrádi egyezmény 3. cikkének megfelelően biztosítják mind a Vízlépcső­rendszer megvalósításának, mind az üzemelésének időszakában a nemzetközi hajóúton a folyamatos és biztonságos hajózást. A 3. cikk szerint a felek kötelesek Duna-szakaszaikat hajózható állapotban tartani és elvégezni azokat a munkálatokat, amelyek a hajózás feltételeinek fenntartásához és jobbításához szükségesek, valamint hogy ne gátolják vagy megakadályozzák a hajózást a Duna hajózható vonalain.

6.70. A Szerződés 18. cikkének lényegét illetően az a célja, hogy folyamatos és biztonságos hajózást nyújtson a Dunán mind a Vízlépcsőrendszer megvalósításának, mind pedig üzemelésének időszak­ában, az 1948-as Duna-egyezmény betartása érdekében. A valóságban a C Változat nem képes ezeket a funkciókat biztosítani, és a fő Duna-medret már szükséghelyzetben sem lehet hajózásra igénybe venni, ami a hajózást hetekre vagy akár hónapokra is megakadályozhatja.

6.71. Szlovákia azzal érvel, hogy az 1977-es, valamint az ahhoz kapcsolódó szerződések voltak az eszközök, amelyekkel Csehszlovákia és Magyarország megvalósították az 1948. évi Duna-egyezményben foglalt, a Vízlépcsőrendszer által érintett szakaszaikra vonatkozó kötelezettségeiket. A hajózás fejlesztése azonban nem tartozik az 1977-es Szerződés fő célkitűzései közé, s preambuluma a Szerződő felek érdekeiről csak általánosságokban beszél;

“kiindulva a Duna Pozsony és Budapest közötti szakasza természeti kincseinek a Szerződő felek vízgazdálkodási, energetikai, közlekedési és mezőgazdasági, valamint egyéb népgazdasági ágazati fejlesztését szolgáló sokoldalú hasznosítására irányuló közös érdekeiből,”.

6.72 Szlovákia az 1948. évi Duna-egyezmény 3. cikkére hivatkozik, hogy ellensúlyozza azt az érvet, amely szerint a C Változat megsérti a Duna-egyezményt. A 3. cikk szerint:

“A Duna menti államok kötelezik magukat arra, hogy Duna szakaszaikat mind a folyami, mind a tengeri hajók számára hajózható állapotban tartják és elvégzik azokat a munkálatokat, amelyek a hajózás feltételeinek biztosítására és megjavítására szükségesek és a hajózást a Duna hajózási vonalain nem gátolják és nem akadályozzák...”

6.73. A C Változat e cikk nyilvánvaló megsértését képezi. A C Változat üzemeltetése a kereskedelmi hajózást és a nemzetközi tranzit hajóforgalmat az 1852-1811 folyam-kilométerek között lehetetlenné tette, ugyancsak kizárta a növekvő kishajós idegenforgalmat, és befolyással volt Magyarországnak, mint partmenti államnak azokra a jogaira, amelyek szükséghelyzetek megelőzése és kezelése, valamint a vám- és egészségügyi rendszabályok területén fenn kell álljanak.

6.74. Látva a C Változat és Bős üzemelésének tapasztalatait, feltehető a kérdés, hogy vajon Szlovákia valaha is biztosíthatta volna-e a Dunán való folyamatos és biztonságos hajózást.

(3) AZ 1958. ÉVI BUKARESTI EGYEZMÉNY A DUNA FOLYÓBAN VALÓ HALÁSZATRÓL

6.75. Szlovákia kitart az 1958-as Bukaresti Egyezmény és az 1977-es Szerződés kapcsolata mellett. Az 1977-es Szerződés 20. cikke szerint “A Szerződő felek a Duna halászati hasznosítására vonatkozólag a Bukarestben, 1958 évi január hó 29. napján kötött egyezmény értelmében a halászati érdekek védelmére - a nemzeti beruházások keretében - megfelelő intézkedéseket tesznek.” Az 5. cikk alapján a feleknek meliorációs és haltenyésztési munkálatokat kell végezniük a természetes szaporodási viszonyok, a növekedés és az ipari szempontból értékes haltartalékok normális felújításának megjavítására. Mindemellett Szlovákia hivatkozásából kihagyja az 5. cikk 3. és 4. bekezdését, amely úgy rendelkezik, hogy:

“3. Ha a Dunán hidrotechnikai létesítményeket, különösen olyan gátakat építenek, amelyek a folyó hidrológiai és hidrobiológiai rendszerét megváltoztatnák, a létesítményeket építő és üzemben tartó Szerződő Felek idejében kötelesek olyan intézkedési tervet kidolgozni és az építéssel egyidőben végrehajtani, amely biztosítja a halak normális vándorlását.

4. Egyidejűleg a Szerződő Felek olyan haltenyésztési eljárásokat végeznek, amelyek az értékes halfajok normális szaporodását és fejlődését az ilyen létesítmények alatt levő folyószakaszokon a szóban forgó létesítmények építésének eredményeként teremtett új környezeti viszonyok között biztosítják.”

6.76. A 3. cikk meghatározza az egyezmény területi hatályát, ideértve a Duna mellékfolyóit, ameddig a maximális áradás terjed, a Dunával állandóan vagy ideiglenesen összeköttetésben lévő tavakat, limánokat.

6.77. Csehszlovákia nem tett eleget ezeknek a rendelkezéseknek sem a C Változat megépítése előtt, sem azután. Nem készített előzetesen és Magyarországgal közösen - vagy akár egyoldalúan - intézkedési tervet a halak normális vándorlásának biztosítására. Nem tett semmiféle óvintézkedést a természetes halszaporodás és fejlődés érdekében sem a csatorna feletti, sem a csatorna alatti folyószakaszon, különösen nem a C Változat folytán előállt új környezeti feltételek között. Tényszerűen jelentős ívó és tenyésztő vizek a Szigetközben - amelyek az 1958-as Egyezmény hatálya alá tartoztak - száradtak ki és tűntek el ezen Egyezmény kitűzött céljai ellenére.

C SZAKASZ: A C VÁLTOZAT JOGELLENESSÉGE AZ 1977-ES SZERZŐDÉS ALAPJÁN

6.78. Szlovákia fenntartja, hogy az 1977-es szerződés 1992 októberében, a C Változat üzembe helyezésekor még hatályban volt, és egyoldalú lépését igazolandó a Szerződésre hivatkozik. Ez nem könnyű feladat, mivel annak egyetlen cikke sem, még a legrugalmasabban értelmezve sem, enged teret egy olyan üzemeltetésnek, amit az egyezmény szövegezői soha megfontolás tárgyává nem tettek, és ami nyilvánvalóan ellentmond jó néhány rendelkezésének, mint ahogy azt a Magyar Kereset már bemutatta.

6.79. E probléma nehézsége magyarázza Szlovákiának arra vonatkozó kísérleteit, hogy a C Változatot megpróbálja az 1977-es szerződés alá bújtatni, két újszerű és másodlagos jelentőségű érvvel. Az első az, hogy a C Változat “közelítő alkalmazása” a Szerződésnek. A másik az, hogy a C Változat a “kárenyhítés” miatt volt szükségszerű. Ezeket az érveket tekintjük át az alábbiakban.

(1) A C VÁLTOZAT MEGVALÓSÍTÁSA NEM IGAZOLHATÓ AZ 1977-ES SZERZŐDÉS ALAPJÁN

6.80. Szlovákiának arra vonatkozó kísérlete, hogy meggyőzze a bíróságot arról, hogy a C Változat üzembe helyezése az 1977-es Szerződésnek megfelelően történt, minden alapot nélkülöz magának a Szerződésnek azon rendelkezései szerint, amelyekre a szlovák érvelés hivatkozik. Természetesen a Szerződés nem volt hatályban a C Változat üzembe helyezésekor, és akármi is lenne az érv ezzel kapcsolatban, az szertefoszlott Csehszlovákia felbomlásakor 1992 végén. De a szlovák érvelés céljai szerint azt szükséges vélelmezni, hogy a Szerződés hatályban maradt. Még erre a vélelemre is alapozva nyilvánvaló, hogy a C Változatot nem igazolja az 1977-es Szerződés, és hogy üzemeltetése ellentmondásban van és volt a Szerződéssel több szempontból is, amint az a Magyar Keresetben bemutatásra került.

6.81. Különösen egyoldalú jellegénél fogva az elterelés ellentmond úgy a szerződés szellemének, mint tárgyának és céljának, ami egy közösen elősegített integrációra és együttműködésre alapozott projekt volt. A 3., 7., és 11. cikkben lefektetett együttműködési kötelezett­ségnek ellentmondott a C Változat egyoldalú üzemeltetése. Ugyanez mondható el a 15. és 19. cikkben lefektetett környezetvédelmi kötelezett­ségekről. Miután az egyoldalú jellegű C Változat összeegyeztethetetlen az 1977-es Szerződés rendelkezéseivel, semmiképpen sem minősíthető úgy, mint annak alkalmazása, még “közelítő megvalósítása”-ként sem. S mi több, az eredeti terv és a C Változat között lényegi különbségek voltak, amint azt Magyarország bemutatta. Ezek után a “közelítő alkalmazás” doktrínájának létezése nehezen képzelhető el.

(2) AZ ÚGYNEVEZETT “KÖZELÍTŐ ALKALMAZÁS DOKTRÍNÁJA"

6.82. Mindazonáltal Szlovákia fő érve a C Változat jogszerűségének igazolására a fenti doktrínára való alapozás. Szlovákia szerint, az 1977-es Szerződés kötelezettségeinek Magyarország általi szándékos nem teljesítésével szembesülve nem volt más választása, mint “kísérletet tenni a teljesítés kötelezettség közelítő alkalmazására, ami az egyetlen eszköz annak érdekében, hogy ne csak az 1977-es Szerződés céljai valósuljanak meg, de a jóhiszemű üzemeltetés folyamatos kötelezettsége is”. Majd ismét néhány bekezdéssel lejjebb “A C Változat célja, hivatkozással a közelítő alkalmazás doktrínájára, az 1977-es Szerződés megvalósítása a lehetőségekig, szemben Magyarország nem teljesítésével...”

6.83. Egy ilyen állítás a tények és a jog sarkított bemutatásán alapul. A C Változat megvalósításának ténybeli hátterével részletesen foglalkozott a Magyar Kereset, akárcsak más helyeken a jelen Ellenkereset. Hadd idézzük fel egyszerűen, hogy Magyarország nem volt kötelemszegésben akkor, amikor Csehszlovákia egyoldalúan elhatározta a C Változat megvalósítását. Magyarország mindvégig kész volt a vita tárgyalásos, harmadik fél bevonásával, sőt, még a Bírósághoz való fordulással történő rendezésére is.

6.84. Mégis az érvelés kedvéért tegyük fel, hogy a “közelítő alkalmazás” doktrinája önmagában igaz. Szlovákia úgy mutatja be ezt a fogalmat, mintha az jól megalapozott és magától értetődő szabálya lenne a pozitív nemzetközi jognak. Biztos hogy nem az. Ilyen nemzetközi jogi szabály nincs, különösen a nemzetközi szerződések jogában.

6.85. Szlovákia azt állítja Keresetének 7.17 pontjában, hogy “egy állam jogosultsága arra, hogy amilyen jól csak lehet, a másik fél jogellenes teljesítés visszautasításával szemben is megvalósítsa szerződéses kötelezettségeit, teljes összhangban van a bevett alapelvekkel.” A “közelítő alkalmazás” tárgyalását a “pacta sunt servanda” égisze alá helyezi, (7.19 pont), és úgy mutatja be, mint az “egy állam a saját jogellenes magatartásából nem szerezhet előnyöket” szabály hasonmását (7.24 pont). Mindkét elmélet hosszú ideje fennáll a nemzetközi jogban, így figyelemre méltó, hogy a “közelítő alkalmazás” doktrinája a valóságban ismeretlen.

6.86. Egy szerződés rendelkezéseinek “közelítő alkalmazása” nem lel alátámasztást sem az államok gyakorlatában, sem a Bíróság, sem pedig akármely választott bíróság ítélkezési gyakorlatában. Ha például ez az elv elfogadott elv lett volna, alkalmazást nyerhetett volna, vagy legalább is hivatkozni kellet volna rá a Békeszerződések értelmezése ügyben (második eljárási szakasz). Ám ebben a Véleményben ennek a doktrínának nyoma sincs.

6.87. A “közelítő alkalmazás” doktrinája se nem szokásjogi szabály, sem pedig olyan általános jogelv, mint ahogy azt a Bíróság statútumának 38.cikke kimondja. A Szlovák Kereset képtelen arra, hogy az 1969 Bécsi, a Szerződések jogáról szóló egyezmény egyetlen rendelkezésére is támaszkodjon, amely, ha közvetetten is, de támogatná a “közelítő alkalmazás” autoritását , mint a pozitív nemzetközi közjog egy szabályát. Az egyetlen cikk, amely egy részes állam magatartását rendezi a másik fél szerződésszegése esetén a 60. cikk. Ez nem ad más lehetőséget, mint “a szerződés teljes vagy részbeni megszűnésének vagy alkalmazása teljes vagy részbeni felfüggesztésének okára hivatkozzon..." Ezen választási lehetőségek egyike sem hasonlít a Szerződés “közelítő alkalmazás”-ára.

6.88. Sőt, az állam felelősségére vonatkozó jogban sincs semmi nyoma az ekként nevezett szabálynak. Ez azt célozza, hogy egy állam ellenintézkedéseket tehet abban az esetben, ha ténylegesen kötelem­szegéssel szembesül, de semmi esetre sem ad hitelt annak az ötletnek, hogy egy állam átírhatja egy szerződés rendelkezéseit, ily módon közelítően alkalmazva őket.

6.89. A Szlovák Kereset hallgatólagosan elismeri bármiféle ilyen szabály nem létezését azzal, hogy “közelítő alkalmazás”‑ra mint “doktrínára” hivatkozik. De úgy is mint "doktrína", jóformán ismeretlen. Amennyire felfedezhető, ezt a doktrínát csak egyetlen szerző tárgyalta, név szerint Shabtai Rosenne, aki kifejtéseit Judge Sir Hersch Lauterpacht egyedüli különvéleményére alapozza az 1956-os Admissibility of Hearings of Petitioners by the Committe of South West Africa ügyben. Semmiféle mérvadó mű nem hivatkozik a “közelítő alkalmazás” doktrínájára, ezt illusztrálja az Oppenheims International Law 9. kiadásának hallgatása is ezen a ponton. Már egymagában ez is komoly kétségek keltésére alkalmas a doktrína államok közötti nemzetközi elismerésével kapcsolatban, úgy mint a nemzetköz jog alkalmazandó szabálya.

6.90. Mindenesetre Lauterpacht bíró különvéleménye nem támasztja alá a Szlovák álláspontot, az úgynevezett “doktrína” értékére és jelentőségére nézve. Ugyanezt a következtetést lehet levonni a Rosenne által 30 évvel később írt kommentárból.

6.91. A Bíróságnak 1956-ban feltett kérdés rendkívül egyedi volt. A Bíróságnak arra kellett felelnie, hogy vajon “az ENSZ Közgyűlés 1953. november 28-i ,749A (VIII) számú ajánlása által felállított a Délnyugat-Afrika Bizottságnak, az 1950. július 11-i Nemzetközi Bíróság által hozott szakvéleményével összeegyeztethető‑e a Délnyugat‑Afrika területével kapcsolatos kérdésekben a kérelmezőknek biztosított szóbeli meghallgatás”. A Bíróság által megoldandó jogi problémát behatárolta annak intézményi jellege. A Bíróság egy testület, a Délnyugat-Afrika Bizottság, hatáskörével foglalkozott, amelyet a Közgyűlés állított fel, a Népszövetség megszűnése után hogy eljárjon a Délnyugat-Afrika Gyámság folytatásának felügyeletében, mint hatáskörrel rendelkező szerv. A Bíróságnak feltett kérdések sokkal inkább kapcsolatosak voltak a Gyámsági Rendszer szerinti Gyámsági kötelezettségekkel, amiket a Bíróság 1950-ben “változatlanul” folytatódónak ítélt, ellentétben azzal a ténnyel, hogy a Gyámság, mint szerződés a szerződő felek egyikének eltűnésével együtt (Népszövetség) eltűnt.

6.92. Mint ahogy azt Sir Hersch Lauterpacht állította, a figyelembe veendő és alkalmazandó jogi szabályok ebben az összefüggésben:

“kapcsolatosak a Terület feletti igazgatás természetével, amint azt az 1950. július 11-i Vélemény kifejti.”

Majd kitartott eme igazgatás különleges volta felett, amely:

“az objektív jog természetével rendelkezett, amely jogilag hatályos volt, tekintet nélkül a Dél Afrikai Unió tevékenységére.”

Valamint azt is kifejtette, hogy:

“ennek a helyzetnek érvényt kell szerezni, kivéve amennyiben alkalmazása lehetetlennek bizonyul általános céljai tekintetében, tekintetbe véve az Unió által tanúsított magatartást.”

6.93. Érdekesség, hogy ez a vélemény nem lelt támogatást a Szakvélemény egyetlen sorában sem, ami miatt Sir Hersch Lauterpacht álláspontját lényegileg eltérőként értékelhetünk. Lauterpacht bíró ugyanarra az eredményre jutott, mint a Bíróság, de egy teljesen eltérő úton.

6.94. Továbbá harsány eltérések vannak az 1956-os Szakvéleményben felmerült jogi problémák és a jelen ügy között.Ezek a különbségek, inter alia, a két ügyben a viszonyok eltérő jogi természetének tulajdoníthatók, és azoknak a speciális jogoknak és kötelezettségeknek, amelyek a Gyámságban találhatók, összehasonlítva azt az 1977‑es szerződéssel.

6.95. Ami a viszonyok jogi természetét illeti, a gyámsággal megbízott államra háruló speciális kötelezettségek egy sui generis jogrenden alapultak, mely objektív jelleggel bírt a Népszövetség, majd az ENSZ különleges intézményi keretén belül. Ezzel szemben viszont az 1977-es Szerződés hagyományos kétoldalú szerződés volt, amelyet a nemzetközi jog klasszikus szabályaival összhangban fektettek le.

6.96. Mi több, a Gyámság esetén a Dél-Afrikára háruló gyámsági kötelezettségek fenntartása elsőrendű fontossággal bírt, mivel, amint azt a Bíróság is kifejtette, ezen igazgatási rendszer végcélja a délnyugat-afrikai lakosság jogainak védelme és érvényesítése volt. Nyilvánvalóan egyetlen ilyen jog sem szerepelt témaként akkor, amikor Csehszlovákia a C Változatot üzemeltette. Az egyik esetben a nemzetközi közösséget képviselő világszervezet ellenőrzése és hatósága alá helyezett jogi rendszer folytatása következett be, melynek célja teljesíteni a “Gyámság alá helyezett területek igazgatása hatékony nemzetközi felügyeletének fenntartásán keresztül az emberiség szent kötelességét.” A másik esetben viszont egy teljesen hétköznapi kétoldalú szerződéses viszonyról volt szó két szomszédos állam között mindkét fél számára speciális érdekkörben. A két helyzet teljesen eltérő.

6.97. Ténylegesen – és ellentétben a Szlovák Keresetben vélel­mezettekkel – Sir Hersch Lauterpacht 1956-ban kifejtett véleménye erőteljesen kitart ezen típusú különbség mellett a Gyámság által létrehozott helyzet és egy két állam közötti hétköznapi szerződéses kapcsolat között. Lauterpacht bíró kifejtette, hogy a Gyámsági kötelezettség megszegése–

“nem hasonlít egy hétköznapi szerződés rendelkezései megsértésének esetére, amely kötelezettségszegés, szabály szerint, jogot ad a sérelmet szenvedett fél számára a szerződés felmondására és kártérítés követelésére.”

Más szavakkal, messze attól, hogy számításba vegyünk egy doktrínát, amire Szlovákia alapozhat, Sir Hersch Lauterpacht megerősítette azt az alapvető szabályt, hogy egy szerződés rendelkezéseinek megszegésével szembesült állam jogosult a szerződést felmondani és kártérítést követelni, de nem ragaszkodhat annak speciális teljesítéséhez - még kevésbé valami teljesítésszerű közelítést kényszeríteni a másik államra.

6.98. A jelen perben nincs objektív igazgatási rendszer, sem specifikus szerződéses viszony egy nemzetközi szervezet és egy tagállam között, aminek célja egy különleges kötelezettség teljesítése a hatósága alá tartozó egyének jogai érvényesítésére.

6.99. Ugyanerre a következtetésre lehet jutni Rosenne professzor fejtegetéseiből a “közelítő alkalmazás” doktrínájáról (amelyet ő ‘teóriának’ nevez). (Mindazonáltal meg kell jegyezni, hogy időközben, értsd 1956-tól 1985-ig, ez a doktrína vagy teória nem vált jelentőssé az államok tényleges gyakorlatában, vagy a pontosan ezen időszak alatt lezajlott 1969-es Bécsi Egyezmény előkészítése, aláírása és alkalmazása folyamán.) Kommentárjában Rosenne kitart azon tény mellett, hogy “Lauterpacht, az ő jellemző óvatosságával, úgy prezentálta doktrináját, mint aminek a kiterjedése korlátozott." Továbbá kiemeli hogy “ez nem egy szerződés esete volt, vagy szerződéssel analóg mindennapi megállapodás esete.” hanem ahogy Lauterpacht látta–

“mint nemzetközi státust létrehozó multilaterális eszközök alkalmazásának és működtetésének esetét vagy egy szerződéses viszonyon túlmutató nemzetközi igazgatási rendszert.”

6.100. Rosenne szerint ugyanilyen érdeklődésre tarthatnak számot az ilyen teóriából levonható tanulságok. Kijelenti:

“amit mi a ‘közelítő alkalmazás’ doktrínájának neveztünk el, azt jelenti, hogy a tényleges szerződésszegés helyzetében (és nem egyszerűen állítólagos szerződésszegés) a felek maguk elsőként jóhiszeműen újratárgyalják és alkalmazzák a szerződést, és ahol ez önmaguknak nem sikerül, ott egy hatáskörrel rendelkező nemzetközi szerv segítségével vagy azon keresztül eljárva, legyen ez akár igazságszolgáltatási szerv vagy sem, jogilag kötelezettek lépéseket tenni az új szerződés tervezetéért, vagy újraformálni annak alrendszerét a folytonos és hatékony alkalmazás érdekében.”

6.101. Egy ilyen eredmény csak tárgyalások útján érhető el. Rosenne szerint:

“A közelítő alkalmazás doktrinája...ha gyakorlott módon használják, ösztönzőleg hathat egy szerződés újratárgyalására, újraértelmezésére vagy újraalkalmazására...”

Kizárólag ebben a viszonylatban áll fönn az, Rosenne szerint, hogy a doktrína “a jogi kapcsolatok általános stabilitásához hozzájárulónak” mondható

6.102. Akkor is ha a doktrína a nemzetközi jog részeként létezett, akkor is ha “egy hétköznapi szerződésre” vonatkozott, (amit Lauterpacht bíró tagadott) sőt, még abban az esetben is, ha a jelen per ténybeli helyzete szavatolta ennek az igénybevételét, a doktrína csak arra jogosította fel Csehszlovákiát, hogy újratárgyalja a szerződés tartalmát, – valamit amit következetesen visszautasított megtenni. A doktrína két forrásában nincs nyoma egyetlen gondolatnak sem, ami igazolja egy állam egyoldalú helyettesítő lépéseinek alkalmazását, összeegyeztethetetlenül a kérdéses szerződéssel, különösen ha a megoldás, mint a C Változat esetében is, súlyos károkat okozó jelleggel bír.

6.103. Ki kell emelni, hogy a “közelítő alkalmazás” az egyetlen szlovák érv, amely azt próbálja kimutatni, hogy nincs ellentmondás a C Változat üzemeltetése és az 1977-es szerződés rendelkezéseiben foglalt kötelezettségek között. E doktrína elutasításának következményei, ami a C Változat alapjául szolgál, hasonlóan végzetesek lesznek a Szerződésre nézve, sőt a szlovák érvelés feltevéseire nézve is.

6.104. Mi több, azok a feltevések, amely kritériumát Szlovákia fektette le a C Változat igazolására, mint az 1977-es szerződés “közelítő alkalmazására” sem igazolódtak. Keresetének ebben a bekezdésében Szlovákia hangsúlyozza a C Változat ideiglenes és visszafordítható jellegét. De a C Változat visszafordítható volta megkérdőjelezhető, messze eltekintve attól a ténytől, hogy üzemeltetése eddig is folyamatosan kárt okozott, amelynek hosszú távú következményei nehezen becsülhetők fel.

(3) "a kárenyhítés" nem zárja ki a jogellenes magatartást

6.105. A Szlovák Kereset a “közelítő alkalmazás” doktrínából származó érvét társítja egy második érvvel, amely szerint a “nemzetközi jog általános elve, hogy a másik szerződő fél szerződésszegése következtében sérelmet szenvedett félnek törekednie kell az elszenvedett kár enyhítésére.” Szlovákia szerint a C Változat üzemeltetése igazolt, mert enyhíti a Magyarország szándékos jogsértése által okozott kárt.

6.106. Akár a “közelítő alkalmazás” úgy a “kárenyhítés” érvét is nehéz összeegyeztetni mind a tényekkel mind a joggal. Ami a tényeket illeti, a Magyar Kereset bemutatta, hogy a tárgyalás volt az eszköz a gyakorlati megoldás megtalálására, amely az Eredeti terv részleges megvalósítása által okozott költségek és károk limitálására irányult. Csak egy megtárgyalt megoldás biztosíthatott volna igazságos végeredményt, egyensúlyba hozva a költségeket és hasznokat a két fél között a Projekt újraszabályozásához. Magyarország kész volt különböző megoldásokat figyelembe venni, és kifejezte készségét a helyzetből adódó veszteségek megtérítésére is.

6.107. Ezzel ellentétben a C Változat egyoldalú üzemeltetése Csehszlovákia által az érintett régióban széleskörű kárt és veszélyt okozott, különösen a víztároló rétegben, a talajvízben, az ivóvíz­készletben, és egészében a környezetben, a gazdasági következ­ményekkel együtt, mint azt már említettük.

6.108. Ilyen összefüggésben ironikus, hogy Szlovákia megkísérel környezeti érveket idézni, nevezetesen “a befejezetlen állapotban hagyott fennálló műtárgyak által okozott környezeti kár és pusztulás minimalizálásának várható költségei”‑t. Egyik oldalról lehetetlen ugyanabban fényben, ugyanott, ugyanazzal a szemmértékkel nézni a széleskörű, sokféle és messze ható környezeti kárt, amit az Eredeti Terv és mutatis mutandis a C Változat üzemeltetése idézett elő, másrészről azt a limitált és meghatározott kárt, amelyet a Projekt egyik részén a munkák félbeszakadása okozott, amelynek ellentételezésére úgy technikai, mint pénzügyi intézkedéseket fontolóra vehettek volna.

6.109. Áttérve a “kárenyhítés”-i érv jogi értékére, az első amit meg kell jegyeznünk, hogy a Szlovák érv kategorikus hibát tartalmaz. Feltételezve a nemzetközi jogról, hogy az ismer egy “veszteségenyhítési kötelezettséget”, ez a szabály egyike lenne a másodlagos kötelezettségeknek; nem lenne elsődleges kötelezettség, minthogy az, a Nemzetközi Jogi Bizottság terminológiája alapján az állam felelősségi körének kidolgozása kezdeteitől fogva. Más szavakkal Szlovákia megkísérel egy érvet felhasználni a kárbecslésre annak érdekében hogy igazolja alapvetően jogellenes magatartását. De a kárenyhítés nem zárja ki a jogellenes magatartást.

6.110. Mindenesetre a Szlovák Kereset képtelen megmutatni, hogy e jelentős “általános nemzetközi jogi alapelv” honnan jön. Csak az USA-Irán Választottbíróság néhány döntésére hivatkozik, mely speciális jellegű Választottbíróság főleg a nemzetközi vonatkozású kereskedelmi viták rendezésére orientálódott. Valójában a fő szlovák hivatkozás nem is a Választottbíróság egyik döntése, hanem a bíróság egyik tagjának különvéleménye, Mr. R. M. Rosk-é a Craig v. Minister of Energy ügyben. Ez egy magán vitáról szólt egy amerikai állampolgár és az Iráni Energetikai Minisztérium között. Így aztán nem meglepetés, hogy a Craig és az Iráni Energetikai Minisztérium közötti szerződésre alkalmazandó jog nem nemzetközi közjog volt, hanem iráni helyi jog. A Választottbíróság döntése sehol nem említi, amit a Szlovák Kereset “kárenyhítési” alapelvnek nevez. Sehol sem szól semmiféle “általános nemzetközi jogi alapelvről”, vagy efféléről.

6.111. Sem maga Mosk bíró nem szól egy ilyen “alapelvről” egy véleményben, amely az “alapelv” jogi értékére vonatkozó Szlovák állítás támogatására szolgál, mint legfőbb érv. Különvéleményében Mosk bíró egyszerűen azt a nézőpontot fejtette ki, hogy “a felperesnek nincs joga kártérítésre olyan veszteségekért, amelyeket ésszerű erőfeszítésekkel elkerülhetett volna.” Mint azt az ügy lényege diktálja, érvét a helyi jog talajára helyezi, különösen neves kötelmi jogászok munkáira hivatkozva.

6.112. A Szlovák Kereset által idézett másik két ügy a Watkins Johnson v Iran és a General Electric Company v Iran. Mindkét eset a magánszemély felperesek által tett, a veszteségeiket csökkentő ésszerű erőfeszítésekre hivatkozik. Mindegyik esetben az érv másodlagosként jelenik meg és ismét csak a helyi jog alkalmazása folytán hozott döntés keretében, nem pedig az “általános nemzetközi jogi alapelv” alapján.

6.113. Amit a jognak megfelelően ki lehet mondani, az, hogy ha egy nemzetközi szerződés alkalmazásából eredően váratlanul bekövetkezett kárral szembesül egy szerződésben részes állam, megvédheti az érdekeit, amilyen jól csak tudja és lépéseket tehet a kár megelőzésére. De ez a kár mennyiségi meghatározásához vezet; amint Mosk bíró kiemelte, a peres félnek nincs joga kártérítésre olyan veszteségekért, amelyeket ésszerű erőfeszítésekkel elkerülhetett volna. Ennek semmi köze sincs az önsegély kérdéséhez, melynek egyoldalú lépései jogellenesek lennének. A veszteségek enyhítése a kár mennyiségi meghatározásához vezet, nem pedig feljogosításhoz; a sérelmet szenvedett fél se feljogosítva, se kötelezve nincs hogy a veszteségek csökkentése érdekében jogellenes magatartást tanúsítson. Az ilyen károk megtérítése a kártérítési jog funkciója, nemzetközi szinten pedig az állami felelősségre vonatkozó jogé- amelyre a Szlovák Kereset szemet szúróan nem támaszkodik.

6.114. Ez annál inkább így van akkor, amikor a két felet kötő szerződés rendelkezést tartalmaz a tárgyalások folytatására, mint szokásos eljárásra a szerződési rendelkezések alkalmazása végett, és ugyanez a vitarendezés választott eszköze, ahogy erről az 1977-es szerződés 27. Cikke rendelkezik. Ha a 27. Cikk alapján nem jött volna létre tárgyalás, a vitát arról, hogy fennállt-e potenciális veszély vagy kár Csehszlovákia irányában, ha a közös Projekt munkálatai félbeszakadnak, az ENSZ Alapokmány 33. Cikkben hivatkozott egyéb eszközöknek kellett volna megoldaniuk. Magyarország többször kereste a kérdés megoldásának ilyen útjait, ide értve a mindkét felet kötelező választottbírósághoz vagy a jelen Bírósághoz való fordulást is.

6.115. A Szlovák Kereset kifejti végső álláspontját a “kárenyhítési” érv alátámasztására. A szlovák álláspont szerint ezt az érvet támasztja alá a Nemzetközi Jogi Bizottság tervezete 24. Cikke, a Nemzetközi Folyók Nem Hajózási Hasznosításának jogáról, amely érinti a “Káros körülmények megelőzése és enyhítését”. A 27. Cikk módosítás nélkül lett elfogadva Második Olvasatra 1994-ben, és ebben a formájában kerül idézésre.

6.116. Teljes terjedelmében a 27. Cikk a következőképpen hangzik:

“A Folyómenti államoknak, egyedileg vagy közösen meg kell tenniük minden szükséges intézkedést olyan körülmények megelőzésére vagy enyhítésére, amelyek károsak lehetnek más folyómenti államokra nézve, akár természeti okokból, akár emberi magatartásból keletkeztek, mint árvíz vagy jég helyzet, ivóvízzel terjedő betegségek, eliszaposodás, erózió, sósvíz beáramlás, szárazság, vagy elsivatagosodás.”

6.117. Azonban az a mód, ahogy ezt a cikket Szlovákia idézi, félrevezető. Kihagyja a dőlt betűvel szedett szavakat, amelyek világossá teszik, hogy a “szükséges intézkedést olyan körülmények megelőzésére vagy enyhítésére amelyek károsak lehetnek” azokra vonatkozik amelyek hatással lehetnek “más folyómenti államokra”. Kihagyva ezt a passzust Szlovákia teljes egészében megváltoztatja a cikk értelmét, amelynek célja a más folyómenti államokra nézve a környezeti károk megelőzése vagy csökkentése. Szlovákia úgy próbálja bemutatni a Tervezet cikket, mintha az igazolná a C Változatot, mint jogos védelem eszközét, amelynek kizárólagos célja saját nemzeti környezetének védelme. Sajnálatosan a C Változat okozott és jelenleg is okoz jelentős kárt egy másik folyómenti államnak, Magyarországnak.

6.118. Magyarország elismeri a 27. Cikkben kifejtett alapelvet, amely része az általános nemzetközi jognak. Azt is meg kell jegyezni, hogy nem csak a 27. Cikkben lefektetett szabály vonatkozik más folyómenti államok környezetének védelmére, de a Tervezet általános összefüggésé­ben is megjelenik, ami magában foglalja a kölcsönös együttműködési kötelezettséget, (8. Cikk), a lehetséges negatív hatásokkal járó tervezett intézkedések közlését az érintett folyómenti államokkal (12.-16 Cikk), információcserét (11. Cikk), a folyó méltányos és ésszerű hasznosításá­nak biztosítására irányuló tárgyalásokat és konzultációkat (5. és 14. Cikk), és általánosságban a környezet megbecsülését, ide értve a talajvizet is. A C Változat tervezése és üzemeltetése ezen követel­mények egyikét sem elégíti ki.

d SZAKASZ: a c Változat jogellenes üzemeltetése

6.119. Még azon vélelem alapján is – ami persze messze esik a valóságtól – hogy a C Változat kezdeteinél jogszerű volt, a mód ahogy ettől az időponttól kezdve a mai napig üzemeltették világosan jogellenes.

6.120. Az üzemeltetéssel kapcsolatos ténybeli elemeket már korábban összefoglalta a jelen Ellenkereset, a Magyar Keresetben kifejtettekre építve. Lényegileg a C Változat ugyanazoktól az elégtelenségektől szenved mint az Eredeti terv, általános technikai koncepcióját, és az üzemeltetés által okozott kockázatok és veszélyek hiányos tudományos értékelését tekintve. A kiegyenlített és méltányos üzemeltetés hiányán kívül azonban az energiatermelésnek adott kizárólagos elsőség a többi párhuzamos hasznosítás, és különösen a Dunába és a szigetközi magyar mellékág-rendszer juttatott víz mennyisége felett, a C Változatot és annak üzemeltetését ellentétbe hozzák a nemzetközi jog alapvető elveivel.

6.121. Szlovákia nem tudja bizonyítani, hogy a C Változat tervezésének módja eltért az Eredeti terv koncepciójától, már ami a belépő szelvényt illeti. De a végrehajtásban a C Változat még veszélyesebb, mint az Eredeti terv, sietős kivitelezésének köszönhetően. Sokkalta károsabb a megvalósulásában, Szlovákia nyilvánvaló hibája következtében a Duna vízének “méltányos és ésszerű módon történő” hasznosítására, vagy bármilyen lépés tételére annak érdekében hogy ne okozzanak jelentős kárt egy másik folyómenti államnak.

6.122. Ennél fogva a jelen Ellenkeresetben található és az Eredeti tervre vonatkozó tudományos és műszaki kritikák közül sok a C Változatra is alkalmazható. A C Változat döntéshozatali folyamata újabb illusztrációja Csehszlovákia, majd azt követően Szlovákia gondolkodásmódja elégtelenségének. Teljes körű környezeti hatásvizsgálat nem előzte meg a döntést elsőként a tervezéskor, majd a C Változat kivitelezésekor. Amikor ehhez a ponthoz ér, a Szlovák Kereset célozgató és homályos marad, anélkül hogy egyetlen bizonyítékot is nyújtana a C Változat állítólagos biztonsági fokáról. Csak annyit mond, hogy “ezek az építmények ugyanazon a magas színvonalon készültek, mint amit az Eredeti terv építésénél alkalmaztak.” Egy ilyen állítás lehet igaz vagy nem igaz, mindenestre nem kisérte semmiféle specifikus vagy részletezett információ aminek alapján helytállósága megállapítható lenne- és a C Változat üzemeltetésének tényei is csak kevés okot adtak vigaszra.

6.123. Mindenestre akármilyen értékelést is tervezett vagy vitt véghez a másik fél e tekintetben, az csak részleges és nem meggyőző lett volna a jelen ügy körülményei között. A C Változat egyoldalú jellegű volt kezdeteitől fogva mind a mai napig. Ez a jellemző kizár bármiféle szlovák kísérletet a C Változat határon túli környezetre gyakorolt hatásának értékelésére: mind a tény, hogy a C Változat megvalósul, mind a megvalósítás módja előre eldöntettek a másik fél által mint politikai kérdés, tekintet nélkül a környezetvédelmi megfontolásokra, megsértve saját környezetvédelmi jogukat, nem várva meg egy olyan projekt eredményeit, amely úgy írta le önmagát, mint amely szükséges a “dunai síkvidéki területek tudományosan megalapozott talajvíz ellenőrző programjának” megvalósításához.

6.124. Különösen egy döntés, bár nem környezeti hatástanulmányra alapult, iránymutatást adott a Szlovák Kormánynak a C Változattal összefüggő alapvető környezetvédelmi követelményekről. 1991. június 25-én a Szlovák Környezetvédelmi Bizottság (melynek feladatait később a Szlovák Környezetvédelmi Minisztérium vette át) kiadott egy kötelező erejű “Szakvélemény”-t a szlovák Vízügyi törvény 14. Címe alatt. E szakvélemény alapján a C Változatnak 19 feltétellel kellett összhangban lennie üzemeltetésének jogi előfeltételeként. Ezeket a feltételeket felidézi a Magyar Kereset. De mint ahogy az, az 1993-as WWF Jelentésből kitűnik, ugyanúgy a Szlovák Környezetvédelmi Minisztérium Közlemény-tervezetében ezen követelmények többségét nem teljesítették, jelentősen fenyegetve ezzel a pozsonyi térség lakosságának ivóvízkészletét. A Szlovák Környezetvédelmi Minisz­térium Közlemény-tervezetét a Szlovák Kormány, annak 1992. december 4-i ülésén elvetette. De ez nem tette a C Változat üzemeltetését jogszerűvé, még a szlovák jog szerint sem. Ténylegesen ahelyett, hogy a C Változat üzemeltetését tették volna a jogi előírásoknak megfelelővé, a jogi előírásokat tették a C Változat üzemeltetéséhez megfelelővé. Így a szlovák környezetvédelmi jogot igazították a Projekt tényéhez, és olyan paramétereket terveztettek vele, amelyek kizártak minden ésszerű vízgazdálkodási előírásnak való megfelelést.

6.125. Ami a C Változat építésével összefüggő geológiai és szeizmikus kockázatértékeléseket illeti, kitűnik, hogy nem készült részletes kockázati elemzés az Eredeti tervre nézve, csak későn, 1989-ben. A C Változatra sem végeztek ezután ilyet – az eddig rendelkezésre álló információk szerint.

6.126. Így súlyos kétségek maradnak, hogy a dunacsúni műtárgyak kielégítik‑e a szeizmikus és folyósodási kockázatoknak megfelelő biztonsági követelményeket. Például az Ellenkeresethez csatolt tanulmányok szerint “A vízfelszín és a gátkorona-magasság különbsége (jellemzően 2 méter) valószínűleg megfelelő, hogy elbírja a földrengések által előidézett szökőárhullámokat, de lehetséges, hogy nem elegendő, ha emellett figyelembe vesszük a földrengések által előidézett altalaj­süllyedést különösen nagy erejű földmozgásnál. A gáttest anyaga az erózióval szemben nem ellenálló, és ha a gáton a víz átcsap, rövid idő alatt szakadás keletkezik a gátban (elhabolódik).”

6.127. De az sem bizonyos, hogy a C Változathoz tervezett műtárgyak megfelelnek a sokkal alapvetőbb biztonsági követelményeknek, még a hétköznapi használat körülményei között sem. A Szlovák Táj és Környezetvédők Szövetsége által kiadott dokumentum feltárja, hogy:

“- az építés hanyag volt és némely szempontból megtervezetlen, vagy a tervek megfelelő figyelembevétele nélkül történt.

- Több olyan jel és jelzés van (pl. törések és repedések gátfalban és a csatornán, a csatorna vízzel való előzetes feltöltésének leállítása 1991 augusztusában) amely azt mutatja, hogy a projekt nem felel meg a szerkezeti szilárdságra vonatkozóan megkövetelt előírásoknak.

- A bősi projekt földgátjának mérettervezésével foglalkozó tanulmányok arra a következtetésre jutottak, hogy vannak olyan földgát részletek, amelyek nem állnának ki egy jelenleg előre jelezhető erősségű földrengést.

- Független mérnökök és biztonsági szakemberek, akárcsak a projektnél régebben dolgozó emberek is ismételten kifejezték aggodalmukat e vonatkozásban, az egész felépítmény teljes körű felülvizsgálatát és hitelesítését elengedhetetlennek tekintik."

6.128. Sőt, a projektben rejlő veszélyek jelentősen megnövekedtek az 1992 októberi sietősen végrehajtott Duna elrekesztéssel, amint azt a Magyar Kereset már kifejtette. Sajtójelentések szerint 2000 ember dolgozott a területen éjjel-nappal, három műszakban, a folyó elzáráshoz a követ és a sódert 500 teherautó szállította.

6.129. Néhány héttel később a gyakorlatban is megmutatkozott a C Változat üzemeléséhez tartozó műtárgyak hiányos tervezése. Az 1992 novemberi “váratlan” árvíz megmutatta, hogy a nagy árvizek súlyos kockázatot jelentenek a műtárgynak. 2-3 millió m³ homok és kavics mosódott ki a dunacsúni gát alatti 500 méteres szakaszból, a befejezetlen építkezés következményeként.

6.130. A dunacsúni szlovák zárógát sem kielégítő. A felénél is kevesebb vizet képes átbocsátani, mint amit teljesítményeként állítottak. Ennek következményeként a C Változat I. fázisa csak 10.000 m³/sec alatti árvizeknek felel meg, feltéve, hogy a rendszer mindegyik eleme tökéletesen működik. 1992 októbere óta azonban sok olyan hét telt el, amikor sem a dunacsúni duzzasztóművet, sem a bősi hajózsilipeket nem lehetett üzemeltetni, még vészhelyzetben sem.

6.131. A szlovák hatóságok képtelensége arra, hogy az EK Bizottság által kijelölt szakértők által kidolgozott Ideiglenes Vízmegosztási Rendszer ajánlásainak megfelelő minimális vízkibocsátást biztosítsanak a Duna főmedrébe, újabb példája a C Változat műszaki gyengeségeinek. Azt mondták, hogy ez a probléma néhány hónapon belül megoldható, s hogy ez mégsem sikerült, szándékos döntést feltételez az illetékes szlovák hatóságok részéről. Bármi is az oka ennek, tény hogy a műtárgy nem tudja biztosítani a független szakértők ajánlása szerint elfogadható minimális szintű vízkibocsátást.

6.132. Az előbbiek során e fejezetben már felidéztük, hogy Szlovákia a Duna egyoldalú és kárt okozó elterelésével egyértelműen megsértette a nemzetközi folyóvízek méltányos hasznosításra vonatkozó szokásjogi szabályt és a másik folyómenti államnak történő jelentős károkozástól való tartózkodás kötelezettségét.

6.133. Függetlenül azonban ettől a kérdéstől, Szlovákia tényszerűen a saját területen végzett és határokon túlterjedő veszélyes tevékenységek esetén elvárható gondosság követelményének teljes figyelmen kívül hagyásával valósította meg és üzemeltette a C Változatot. Szlovákia e tevékenység veszélyes jellegét tovább súlyosbította azzal, hogy a környezetet és az alvízi népességet fenyegető jelentős kár kockázatát teremtette meg.

6.134. C Eagleton már régen megállapította, hogy a “megelőzés kötelezettsége nem abszolút érvényű. Hogy egy állam ebbéli kötelezettségét teljesítette-e, azt az elvárható gondosságra vonatkozó szabály méri...” A jelen ügy összefüggéseiben az elvárható gondosság az az eszköz, amivel a károkozás‑mentes területhasznosítás általános elvét alkalmazni kell, tekintetbe véve az eset speciális elemeit is.

6.135. Elvárható gondosság az a gondosság, ami egy “jó kormánytól” vagy egy “jól kormányzott államtól” elvárható, mint azt az Alabama Arbitration ügyben a Választottbíróság javasolta. Más szavakkal kifejezve arról a gondosságról van szó, amely egy, a nemzetközi kötelezettségeire ügyelő kormánytól elvárható. Ez kapcsolatot teremt az államok nemzetközi felelősségének általános joga és az adott helyzetben elvárható tényleges magatartási normák között.

6.136. Az általában elvárható gondosság követelményének alkal­mazásakor figyelembe veendő kritériumok közül a szóban forgó tevékenység természete a döntően fontos kérdés. Még akkor is, ha a vita kedvéért, a C Változat kezdeteit jogszerűnek vesszük, a tény az, hogy a C Változat egy nagy nemzetközi folyó sietős és veszélyes elrekesztéséből áll, “ideiglenes” műtárgyakkal, amelyek alig felelnek meg erre a célra. Ráadásul ez felelős környezeti hatásvizsgálat nélkül, az árvízveszély vagy a geológiai kockázat megfelelő elemzése nélkül történt. Világos ellentmondás volt az ügyben Csehszlovákia majd Szlovákia specifikus magatartása és egy, hasonló helyzettel szembesülő gondos kormánytól elvárható ésszerű magatartás között. Ez már önmagában jogszerűtlen magatartásnak minősül, amely maga után vonja Szlovákia felelősségét az okozott kockázatokért és károkért.

6.137. Még akkor is, ha valaki a helyzetet a nemzetközi jog által nem tiltott magatartásért való felelősség keretében kívánná elemezni, a dolog nem változna, Szlovákia felelős lenne a Magyarországnak okozott károkért. A Nemzetközi Jogi Bizottság ezt a kérdést hosszasan vizsgálta a nemzetközi jog által nem tiltott tevékenységekből eredő káros követ­kezményekért való nemzetközi felelősséggel kapcsolatos munkálatai során. A Bizottság, a kérdés hosszan húzódó mérlegelése folyamán, a kárt okozó, de jogszerű tevékenység esetén elsődleges jóvátételi kötelezettség mérlegelésétől a megteendő megelőző intézkedések kodifikációja felé mozdult el, különösen az olyan tevékenységek esetében, amelyek kárt okozhatnak harmadik államok területén vagy környezetében.

6.138. Az ekként meghatározott szabályok és a nemzetközi folyóvízek nem hajózási hasznosítását uraló jog konvergenciája kiütköző. A J Barboza professzor kilencedik Jelentésében javasolt alapelvek tartalmazzák az együttműködési, a terület károkozó módon történő használatának tilalmára, a tervezett veszélyes tevékenység környezetre gyakorolt hatásának értékelésére és a kérdéses tevékenységről az érintett harmadik államoknak adandó megfelelő tájékoztatásra vonatkozó kötelezettségeket. Nyilvánvaló, hogy Csehszlovákia majd Szlovákia nem tartotta be ezeket a szabályokat.

 

7. Fejezet

a jogorvoslati kérdések

7.01. Ebben a fejezetben Magyarország röviden érint néhány, a vitában felmerült jogorvoslati kérdést, ami különösen a Szlovák Kereset IX. fejezetében felvetett bizonyos érvekre felel. Ami a jogorvoslati kérdéseket illeti, a felek egyetértenek, hogy a Bíróságnak az ügy első szakaszában a Külön-megállapodás 2. Cikke (1) bekezdésében foglalt lényegi kérdésekkel kell foglalkoznia, egy lehetséges következő eljárási szakaszra hagyva az ebből következő olyan kérdéseket, mint a veszteségek számszerűsítése és az ítélet végrehajtásának módozatai. Ez a Külön-megállapodás 5. Cikkének kifejezett szándéka.

7.02. Ezen okok miatt, a jelen szakaszban szükségtelen a végső jogorvoslatok, így a károk számszerűsítésével vagy a Bíróság ítéletének végrehajtásával összefüggő kérdésekkel foglalkozni. Mindazonáltal számos megjegyzést kell tenni egyrészt a Bíróságnak a jelen eljárási szakaszra vonatkozó feladatával, másrészt azzal kapcsolatban, ahogy a veszteségek és károk kérdését a Szlovák Kereset kezeli.

a SZAKASZ: a BÍRÓI JOGORVOSLAT és az önsegély közötti viszony

7.03. Ezek közül az első a jelen ügyben bírói úton keresett jogorvoslat és a feleknek a vita folyamán tanúsított magatartása között viszonyra vonatkozik, különösen az önsegély útján tett cselekményeikre.

7.04. E tekintetben különbséget kell tenni egyrészről a belső jellegű elővigyázatossági intézkedések, a vita megoldásáig tartó kárenyhítő szándékú cselekmények, másrészről azon hosszú távú cselekmények között, amelyek véglegesen kizárják a status quo ante-hoz való vissza­térés bármiféle lehetőségét, és az alapkérdés alternatív rendezését képezik. Egy meghiúsult közös beruházással szembesülni kénytelen fél szükségszerűen megkockáztatja a beruházás egyedüli ellenőrzésének és vezetésének felvállalását, különösen, ha ez az új tevékenység jelentősen eltér a korábban tervezettől és előirányzottól. A közös beruházást valami mássá átalakítva viszont egyszerűen nem érvelhet azzal, hogy semmi új nem történt.

7.05. Sok szempontból a jelen ügy egy a fortiori. Például a C Változatnak Szlovákia által történő hasznosítása azt a méltányos vízhasználatot feltételezi, amelyre Magyarországnak jogcíme van és itt vannak ugyancsak a Magyarországnak okozott súlyos károk kérdései. De a belső óvatossági intézkedések és a cselekvő elhatárolódás különbsége mégis fennáll. Szlovákia hallgatólagosan elismeri ezt azzal, hogy a C Változatot következetesen “átmenetinek”, “ideiglenesnek” és “alternatív” megoldásnak nevezi, valamint azzal az ismételt állítással, hogy a C Változat visszafordítható.

7.06. Ugyanezt teszi a közelítő alkalmazás doktrínájára alapozott érvelésével kapcsolatban. Ez a doktrína, mint azt láttuk egy újdonság, vagy inkább kitaláció, és nem találtunk semmit, amit ezzel összekapcsolható szabály-tömegnek (corpus) lehetne nevezni. Ez egy eredeti összefüggéseiből, a gyámsági rendszer nemzetközi felülvizs­gálatából kiragadott gondolat, egy kétoldalú közös beruházási szerződésre alkalmazva. Még Szlovákia is kifejezetten elismeri, hogy csak ideiglenes doktrínaként alkalmazható, azaz semmiképp sem igazolhatja az olyan új helyzetek teremtésére irányuló végleges jellegű cselekményeket, amelyeket a Szerződés egyáltalán nem irányzott elő.

7.07. Számos indoka van tehát, ami miatt Szlovákia magatartása a C Változat építésekor, kivitelezésekor és üzemeltetésekor nem igazolható az úgynevezett közelítő alkalmazás doktrínájával. Elsőként azért, mert ez a doktrína mint jog egyszerűen nem létezik a hagyományos kétoldalú szerződésekkel kapcsolatban, amilyen az 1977-es Szerződés is. Ténykérdés továbbá, hogy a C Változat jelentősen eltér az Eredeti Tervtől, még közelítőleg sem hasonlít rá. A doktrína ezenkívül annak a módnak az igazolására sem volna alkalmas, ahogyan a C Változatot kivitelezték, úgy megvalósítva, hogy az jelentős kárt okoz a környezetnek és Magyarországnak, mint a másik folyóparti államnak.

7.08. Ám ha, pusztán az érvelés kedvéért, félretesszük ezeket a megfontolásokat, a Bíróság egy olyan helyzettel szembesül, ami semmi esetre sem ideiglenes. Bármi legyen is a vélekedés a Csehszlovákia által vállalt kötelezettségekkel szemben kapkodva megvalósított, és az 1992. októberi Londoni Megállapodással ellentétben továbbra is fenntartott C Változattal kapcsolatos ezen szempontokról, a helyzet az úgynevezett “C Változat (2. fázis)”-sal az, hogy az bizony egy végleges műtárgy, teljességgel Szlovákia ellenőrzése alatt, fokozatosan és költségesen módosítva az energiatermelés maximalizálása érdekében. Hogy erről van szó, bemutattuk a jelen Ellenkereset 3. fejezetében.

7.09. Ennek jogkövetkezménye a következő. A C Változatot most már úgy kellene igazolni, mint egy olyan műtárgyat, amelyet a tiltakozások ellenére végleges jellegűnek szánnak. Világos ellentmondás látszik aközött a szlovák jogi érv között, amely szerint a C Változat pusztán ideiglenes eszköz, szükségmegoldás, amíg Magyarország jobb belátásra nem tér, illetve a tervezők és üzemeltetők azon szándéka között, amely szerint ez egy “végleges megoldás”. A Szlovák Kereset még csak nem is próbálkozik azzal, hogy a C Változatot mint végleges műtárgyat igazolja. Minden más érvet félretéve, ha a Bíróság elfogadja azt, hogy a C Változat 2. fázisát nem ideiglenes vagy átmeneti megoldásnak szánták, akkor a műtárgy jogellenes, nem csak üzemeltetésében, de önmagában jogellenes, mégpedig magának a Szlovák Keresetnek a megállapításai alapján.

b SZAKASZ: AZ alapelv, AMELY SZERINT A jogellenes magatartás NEM HONORÁLHATÓ kártérítéssel

7.10. A Szlovák Kereset általános elvként állítja, hogy “egy állam saját jogsértő magatartásából nem szerezhet előnyöket”. Ez kétségkívül így van, jóllehet ezen általános jogelvnek egy adott esetben való alkal­mazásáról a Bíróság dolga dönteni, csakúgy, mint természetesen arról is, hogy a jelen ügyben a felek közül melyik cselekedett jogsértően és milyen vonatkozásokban.

7.11. Az alapelv szükségszerű következménye a jelen esetben a következő. Ha a Bíróság úgy dönt, hogy a C Változat jogellenes, akkor a C Változat üzemeltetési terhei és kockázatai az érte felelős államra hárulnak, azaz Szlovákiára. Egy államot, mely jogellenes cselek­ményekbe bocsátkozik, úgy kell tekinteni, mint amely fevállalta a cselekmény terheit és kockázatait is.

7.12. Megismételjük, hogy ezen alapelvnek a jelen ügyre vonatkozó részletes következményeit nem szükséges ebben a szakaszban meghatározni. Elég megjegyezni, hogy ahelyett, hogy elfogadta volna a vita bírói úton való rendezésére Magyarország által tett javaslatot, amely az ügy minden aspektusát lefedte volna, Csehszlovákia a végrehajtását, Szlovákia pedig az adoptálását és folytatását választotta egy de facto, a Duna vízének ellenőrzésére és kiaknázására irányuló rendszernek, ami jogellenes volt kezdeteiben és végrehajtásában egyaránt. Szlovákia úgy tekintendő, hogy előre számolt magatartásának kockázataival és terheivel és elfogadta azokat.

c SZAKASZ: a megosztott természeti források HASZNOSÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS jogorvoslatok

7.13. A Duna medence, a víztároló réteggel és a talajvízzel együtt egységes vízrendszert, megosztott természeti forrást alkot, azon államok között, melyeknek területén keresztül folyik. Ez a tény bizonyos jogokat és kötelezettségeket jelent minden egyes, a medencében fekvő államnak, mely jogok és kötelezettségek mindegyike abból az “érdekközösség”‑ből származik, ami az ilyen helyzeteknek a lényege.

7.14. Ez nem azt jelenti, hogy az érdekelt államok egyike sem tekintheti a saját területén található nemzetközi folyószakaszt saját természeti forrásai részének. Mégis, az ilyen források különlegessége, amint azt – egyebek között – az ENSZ Közgyűlésnek a Természeti Források feletti Állandó Szuverenitásról szóló, 1803-as ajánlásának ösztönzésére kialakult általános gyakorlat alapján a nemzetközi közösség elismerte, pontosan abban a körülményben áll, hogy az ezen források felett az államok által gyakorolt jogok egyszerre “elidegeníthetetlenek” és “állandóak”. Ez korlátokat szab az államoknak forrásaik hasznosítása módjának és egyben arra a viselkedési módra, amelyet más államoknak kell tanúsítaniuk e jogok tiszteletben tartásában, valamint bármely harmadik fél olyan jogai terjedelmének, amelyeket ezen természeti források felett szerezhetnek.

7.15. A természeti források feletti állandó szuverenitás elve, amely igényt tarthat ius cogens (feltétlen elismerést követelő - a ford. megjegyzése) normaként való elismerésre, számos jogkövetkezménnyel bír a jelen ügyre. Igy különösen, a jogorvoslat összefüggésében azt jelenti, hogy egyetlen államról sem lehet előre feltenni, hogy elidegenítette volna a természeti forrásai feletti szuverenitását vagy ellenőrzését. Ugyanígy egyetlen államról sem lehet előre feltenni, hogy akár szerződéssel, magánjogi megállapodással vagy másképp ilyen szuverenitást vagy ellenőrzést szerzett volna. Egy állam nem “adhatja el” nemzeti örökségének részeit, amelyek nemzeti fejlődésének a lakossága jólétéhez életbevágóan fontos tényezői. Ez maga a nép jogainak a megsértése lenne. Magától értetődő, hogy egyetlen egyezményt vagy más megállapodást sem lehet úgy értelmezni, hogy az bármiféle ilyen elidegenítést foglalna magában.

7.16. Ebből következik, hogy a Magyar Kormány nem kényszeríthet a magyar népre egy olyan helyzetet, amely természeti forrásainak elidegenítését jelentené. A Bíróság sem foszthat meg ítéletével állandó jelleggel egy népet természeti forrásaitól, különösen, ha eközben jelentős kárveszélynek van kitéve.

d SZAKASZ: a veszteségek "SZÁMSZERŰSÍTÉSE"

7.17. Szlovákia, Keresetének végén, egy rövid részben azt állítja, hogy veszteségeket szenvedett, amelyeket “illusztrációképpen” fejt ki. Sem általánosságban, sem pedig az egyes kártételeket illetően a Szlovák Kereset nem közli, mire alapozza, pusztán azt állítja, hogy egy következő fázisban “minden egyes kártételt részletezni és magyarázni fog, így igazolva a követelt összeget”. Ezen körülmények alapján, és tekintettel arra a tényre, hogy az ügyben vita tárgyát képező alapvető jogi kérdések megoldása előtt a kár és kártérítés kérdései nem oldhatók meg, a Szlovák állításokra történő részletes válaszadás szükségtelen. Magyarország fenntartja álláspontját minden egyes igénnyel kapcsolatban és megfelelő időben számszerűsíteni és igazolni fogja a C Változat által neki okozott károkkal kapcsolatos követeléseit.

7.18. Az adott körülmények között meglepő, hogy Szlovákia igényt tart “Csehszlovákiának az 1991-92-es években a C Változat kapcsán felmerült építési költségei”‑re, de – úgy tűnik – nincs ilyen követelése az 1989-1990-es évekkel kapcsolatosakat illetően. A másik félnek súlyos károkat okozó jogtalan magatartásért történő kártérítési igény nehéz­ségeitől teljesen függetlenül, további gondokat okoz, hogy bár Szlovákia szerint a C Változat az 1977-es Szerződés “közelítő alkalmazása”, mégsincs magyarázat arra, hogy a Szerződés költségmegosztási szabályát erre miért nem vonatkoztatja. Elképzelhető, hogy a Szlovák Kereset a Szerződés egyes részeit közelítőbben kívánja alkalmazni, mint másokat.

7.19. A Szlovák Kereset szándékosan figyelmen kívül hagy számos tényezőt is számításai során. Csak két példát szükséges bemutatni.

7.20. Szlovákia kisajátította 15 év magyar munkájának Szlovákia területén fekvő gyümölcsét. Magyarország a szlovák területen szükséges munkálatok jórészét, néhány kivételtől eltekintve, befejezte, így, egyebek között:

* A Dunakiliti-Hrusov felvízi létesítményeket a jobbparton, cseh­szlovák területen, ideértve az összekötő töltést és a Dunakiliti duzzasztóművet;

* Az üzemvízcsatorna alvízcsatornáját csehszlovák területen;

* A bősi zsiliprendszer üzemi berendezéseit csehszlovák területen,

* A nagymarosi felvízi létesítmények árvízvédelmi műveit az Ipoly alsó szakaszán csehszlovák területen.

7.21. Mindezen műveket most Szlovákia használja a C Változat megvalósításaként. Csak csekély munkamennyiség maradt elvégezet­lenül csehszlovák területen. Csehszlovákia maga átadott egy költségvetési számítást Magyarország befejezetlen munkálatainak befejezési költségeiről – 14 millió US $, (415 millió CSK) összegről. Ezt össze lehet vetni azzal a végösszeggel, amit Szlovákia, állítása szerint, a Projektre költött (amibe a C Változatot is beépítette), nevezetesen 13,8 milliárd CSK, 1989-ig, vagy 24,3 milliárd CSK 1992-ig.

7.22. Szlovákia nem veszi számításba azt az értéket, ami a Magyarország által csehszlovák területen kivitelezett alapvető beruházások általa való használatából származik.

7.23. A Szlovák Kereset megközelítésének egy másik momentuma a csehszlovák “hajózási hatóságok veszteségeinek” kérdésével kap­csolatos. Szlovákia igénye a veszteségekért 178 millió CSK (5,4 millió US$). Ez számos tételt tartalmaz. Hogy ezek közül csak egyet említsünk, az “a)” tétel a “hajó raksúly-korlátozásból eredő károkra” vonatkozik (79 millió CSK, ami egyenlő 2,4 millió US$‑ral). Még ha elfogadnánk is az igény alapjául szolgáló feltevéseket, ez a követelés azon tényleges veszteségek bizonyítását igényelné, amelyek csehszlovák zászló alatt fuvarozott árukkal, vagy idegen zászló alatt fuvarozott csehszlovák árukkal összefüggésben merültek fel, annak következtében, hogy 1990-1992 között az üzemvíz-csatorna nem működött. Csak az ezekben az években végzett tényleges hajózás és a között a hajózás közti különbséget lehet figyelembe venni, amelyet akkor lehetett volna végezni, ha az üzemvízcsatorna létezett volna, és akkor is csak az e különbség által okozott tényleges veszteségeket. Szlovákia nem tesz kísérletet bármilyen efféle különbség, vagy bármilyen veszteség bizonyítására. Mint az a 3. Fejezetben bemutatásra került, a dunai csehszlovák hajóforgalom az 1986–os 7,82 millió tonnáról 1990-ben 5,78 millió tonnára, majd 1992-ben 1,98 millió tonnára esett vissza és nem valószínű, hogy azóta emelkedett volna. Ugyanakkor a cseh­szlovák hajók teljes terhelési képessége 300.000 tonnáról (1986) ténylegesen 339.000 tonnára nőtt (1991), a kihasználtsági százalék meredek zuhanását idézve elő ebben az időszakban. Lévén, hogy a dunai hajózásban a kihasználatlan kapacitások miatt éles verseny alakult ki, tekintetbe véve azt a tényt, a Duna az 1990‑1992 októbere közötti időszakban (az elterelés tényleges időszakát kivéve, és az elterelés óta eltelt időszaktól igencsak eltérően) a Duna sohasem volt lezárva a hajózás előtt, nincs semmilyen bizonyíték arra, hogy az üzemvízcsatorna bármilyen különbséget is előidézett volna.

7.24. A Szlovák Kereset ezen részei nem nyújtanak korrekt megközelítést a veszteségek témájához, még “illusztráció útján” sem. Az eljárás jelen szakaszában sokkal hasznosabb a jelenleg fennforgó, a C Változat fennállására és az Eredeti Terv feltámasztásának gondolatára vonatkozó valódi jogorvoslati kérdésekre rátérni.

e SZAKASZ: a valódi jogorvoslati összefüggés

7.25. A jelen ügyre is, akárcsak bármely környezetvédelemmel foglalkozó nemzetközi perre, a következő, a pozitív nemzetközi jog és a köztudat által sugallt nézet vonatkozik. Az első számú kritériuma egy ilyen természetű vitában a méltányos és megfelelő jogorvoslatnak az, hogy nem okozhat sem lényeges sérelmet, sem egy ilyen sérelem jelentős kockázatát a perben lévő államoknak. A jogorvoslat funkciója ugyanis a helyreállítás és nem a károkozás. Egy bíróság funkciója igazságot tenni a felek között, nem pedig azt kívánni a jövő generációktól, hogy elfogad­hatatlan környezeti kockázatot hordozzanak.

7.26. Más szavakkal kifejezve, egyik oka annak, hogy a Bíróság nem fogadhatja el Szlovákia fő igényeit a kártérítéssel kapcsolatban az, hogy a C Változat folyamatos üzemeltetése – az Eredeti Terv befejezését most nem érintve – helyrehozhatatlan károkat okozna és jelentős kockázatot teremtene a régió környezete számára, ideértve a talajvizet és az ivóvíz-készleteket, amint ezeket a Magyar Kereset V. Fejezete bemutatta és a jelen Ellenkereset tovább fejtegette.

7.27. Ez a nézet összhangban van a környezetvédelemmel kapcsolatos nemzetközi gyakorlat trendjével, amelynek fő iránya a gazdasági fejlődés és a környezet összebékítése.

7.28. Ez különösen megmutatkozik az 1992. júniusi, Környezet és Fejlődésről szóló Riói Nyilatkozatban, amelyet több mint 170, a “Föld Csúcsértekezleten”-en részt vett delegáció fogadott el. Igaz, ezt a dokumentumot nem kell “kemény jogi” dokumentumnak tekinteni. Mindazonáltal tükrözi a nemzetközi közösség tagjai között egyre inkább kialakuló egyetértést az egyénileg és kollektíven is támogatandó alapelveket illetően.

7.29. A Riói Nyilatkozat 4. Alapelve szerint, “a fenntartható fejlődés elérése érdekében a környezetvédelem szerves részét kell, hogy alkossa a fejlődés menetének és nem lehet attól elszigeteltnek tekinteni.” Hallgatólagosan a “fenntartható fejlődés” fogalma harmonikus kombinációja a minden állam arra vonatkozó jogának, hogy saját természeti forrásait kiaknázza és azon kötelezettségének, hogy védje a többi állam környezetét.

7.30. A Riói Nyilatkozat, a Konferencián elfogadott többi szöveggel együtt különösen hangsúlyozza a környezeti károk megelőzését az elővigyázatossági megközelítés fényében, amely az elmúlt néhány év alatt sok más nemzetközi határozatban és egyezményben is további kidolgozásra került és megszilárdult. Az elővigyázatossági alapelv külön elismerést nyert az 1994. júliusi Szófiai Egyezményben, amely szerint ez az alapelv “minden olyan intézkedés alapja, mely a Duna és vízgyűjtő területének védelmére irányul”. Ezek a dokumentumok aláhúzzák, hogy a természeti források méltányos megosztását “úgy kell teljesíteni, hogy méltányosan elégítse ki a jelen és jövő generációk fejlődési és környezeti szükségleteit”.

7.31. A vízkészletek kezelésében ez az általános fejlődés kiegészül egy szélesebb megközelítéssel az édesvizekre vonatkozólag. A fejlődés kivívta a vízkészletekre vonatkozó jogelvek tárgyának kiszélesítését a talajvíz határokon túli eredetű szennyezése elleni védelemére. Ez megmutatkozik különösen a Rióban elfogadott 21. Napirendi pont II. részében, akárcsak a NJB nemzetközi folyóvízek nem hajózási hasznosításával kapcsolatos utóbbi munkálataiban.

7.32. E jogfejlődés alkalmazása megfigyelhető a nemzetközi szervezetek és az egyes államok tényleges gyakorlatában.

7.33. Ami a nemzetközi szervezeteket illeti, egy olyan intézmény, mint az Európai Újjáépítési és Fejlesztési bank, amely különösen elkötelezett a beruházásoknak olyan közép európai, “átmenetben lévő” országokban való előmozdításában, mint Magyarország vagy Szlovákia, különleges figyelmet szentel a környezetvédelemnek. A Bank a hitel nyújtását a kedvezményezett állam azon kötelezettség-vállalásának feltételéhez köti, hogy fenntartható projekteket valósítson meg, amelyek tiszteletben tartják az emberi környezetet mind nemzeti, mind nemzetközi szinten. Ugyanez vált valóra a Világbank esetében, amelyet a múltban erősen kritizáltak amiatt, hogy nem fektetett kellő hangsúlyt a környezet­védelemre a projektek finanszírozásakor.

7.34. Általánosan megállapítható, hogy a szocialista rendszer 1989-1990-ben történt összeomlása óta, létezik egy általános mozgalom, amelynek célja az erőltetett iparosításon keresztül elképzelt gazdasági fejlődés szocialista megközelítése által a régió környezetében okozott fő negatív hatások helyrehozatala.

7.35. A közösen vagy egyedileg cselekvő országok tekintetében a gazdasági fejlődés és a környezetvédelem közötti fenntartható egyensúly újraértékelése számos esetben nagyszabású gátelképzelések feladásához vezetett.

7.36. Éles ellentétben a jelenlegi környezetvédelmi tudat fejlődésével, az Eredeti Vízlépcsőrendszer egy másik korból jön, amelyben minden környezetvédelmi megfontolást szisztematikusan alábecsültek és alárendeltek a nehézipar fejlesztésének maximalizálására tett erőfeszítés­ekkel jellemzett fejlődés beszűkült víziójának.

7.37. Az elsődleges szlovák szándék ebben az ügyben odáig megy, hogy a Bíróságtól ehhez az ancien régime-hez való visszatérést igényelje, amely jogsértő volt a kezdetben és az is maradt további fejlődésében. A Bíróság, az Egyesült Nemzetek legfőbb bírói szerve, egy ilyen követeléssel szembesülve, maga is kötve van az elővigyázatos megközelítés alkalmazásához.

7.38. Szlovákia meg akarja állítani az időt 1977-nél, szándékosan figyelmen kívül hagyva az azóta bekövetkezett alapvető gazdasági, szociális, politikai és tudományos változásokat. Egy nagy projekt környezeti hatásértékelésére vonatkozó minden jelenlegi kritérium szerint az eredeti vízlépcsőrendszer egy dinoszaurusz. Szlovákia józanul nem várhatja a Bíróságtól, hogy feltámassza.