Jegyzőkönyv

 

a Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság kormányküldöttségeinek

a hágai Nemzetközi Bíróságnak a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer

ügyében hozott ítéletének végrehajtásával összefüggő,

1999. január 28-án Budapesten megtartott tárgyalásáról

 

 

1. A Magyar Köztársaság Kormányának küldöttsége Dr. Székely László dunai kormánybiztos vezetésével és a Szlovák Köztársaság Kormányának küldöttsége Ing. Dominik Kocinger, a Szlovák Köztársaság Kormányának a BNV építésével és üzemelésével megbízott kormánymeghatalmazottja vezetésével 1999. január 28-án Budapesten tárgyalást folytatott a hágai Nemzetközi Bíróságnak a Bős-Nagymaros Vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos vita tárgyában 1997. szeptember 25-én kihirdetett ítélete végrehajtási módozatairól. A tárgyaláson résztvevők névsorát a 2. sz. melléklet tartalmazza.

 

2. A tárgyalást megelőzően a tárgyaló felek megküldték egymásnak a tárgyalással összefüggő kérdéseket, illetve állásfoglalásokat. A szlovák fél kérdéseinek jegyzékét a 3. sz. melléklet tartalmazza. A magyar fél álláspontját a 4. sz. melléklet tartalmazza. A magyar fél az álláspontjához négy kérdést csatolt, ezeket az 5. sz. melléklet tartalmazza.

 

3. A tárgyalás a delegációvezetők nyitóbeszédével kezdődött. Dr. Székely László úr beszédét a 8. sz. melléklet, Ing. Dominik Kocinger úr beszédét a 7. sz. melléklet, a szlovák félnek a magyar fél négy kérdésére adott válaszát pedig a 6. sz. melléklet tartalmazza.

 

4. A magyar fél tájékoztatást adott arról, hogy a magyar kormány felkérte a dunai kormánybiztost, hogy a létesítményrendszerről szóló végleges megállapodás megkötéséig ideiglenesen lássa el a kormánymeghatalmazotti megbízatást is, abban az esetben és olyan mértékben, ahogyan ez a hágai Nemzetközi Bíróság ítéletének végrehajtásáról folytatott tárgyalások eredményei alapján egyértelműen szükséges.

 

5. A tárgyaló felek ismételten megerősítették, hogy a Külön Megállapodás 5. cikkének (2) bekezdésével összhangban teljes egészében elfogadják és végrehajtják a hágai Nemzetközi Bíróság ítéletét.

 

6. A felek megegyeztek abban, hogy szükségessé válik a kialakítandó rendszer kezelési és üzemelési rendjének közös meghatározása. A felek egyetértettek abban, hogy a kezelési és üzemeltetési rend közös meghatározásánál, megfelelő módon figyelembe kell venni a vonatkozó környezetvédelmi normákat és szabványokat.

 

7. A felek egyetértettek abban, hogy az ítélet végrehajtásának módozatairól folytatott tárgyalások során felmerülhetnek olyan kérdések, amelyek megoldásánál a felek megállapodása alapján segítséget jelenthetne harmadik fél szakértőinek a bevonása.

 

8. A két fél megerősítette a kialakítandó rendszer közös hatásvizsgálatának szükségességét, és azt, hogy érdekükben áll a közös monitoringnak az 1995. április 19-i megállapodással és más egyezményekkel összhangban álló folytatása.

 

9. A magyar fél átadta válaszait a szlovák fél 1998. december 21-én kelt kérdéseire, melyeket a 9. sz. melléklet tartalmaz.

 

10. A kormánydelegációk megállapodtak abban, hogy következő találkozójukra 1999. március 10-én, Pozsonyban kerül sor, amely tárgyalásokon a felek egyebek mellett megvitatják a szakértői munkacsoportok felállításának kérdését és a munkacsoportok feladatának meghatározását.

 

11. E jegyzőkönyv magyar és szlovák nyelven készült, mindkét változat egyaránt hiteles. A jegyzőkönyvhöz csatolt mellékletek (melyek listáját az 1. sz. melléklet tartalmazza) jelen jegyzőkönyv elválaszthatatlan részét képezik.

 

Budapest, 1999. január 28.

 

 

 

 

 

Jegyzőkönyv

 

a Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság kormányküldöttségeinek

a hágai Nemzetközi Bíróságnak a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer

ügyében hozott ítéletének végrehajtásával összefüggő,

1999. március 10-én Pozsonyban megtartott tárgyalásáról

 

 

1.        A Magyar Köztársaság Kormányának küldöttsége Dr. Székely László dunai kormánybiztos vezetésével és a Szlovák Köztársaság Kormányának küldöttsége Ing. Dominik Kocinger, a BNV építésével és üzemelésével megbízott kormánymeghatalmazottja vezetésével 1999. március 10-én Pozsonyban tárgyalást folytatott a hágai Nemzetközi Bíróságnak a Bős-Nagymaros Vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos vita tárgyában 1997. szeptember 25-én kihirdetett ítélete végrehajtási módozatairól. A tárgyaláson résztvevők névsorát az 1. sz. melléklet tartalmazza.

 

2.        A tárgyalás a delegációvezetők nyitóbeszédével kezdődött. Ing. Dominik Kocinger úr beszédét a 2. sz. melléket, Dr. Székely László úr beszédét a 3. sz. melléklet tartalmazza.

 

3.        A felek nyugtázták, hogy mindkét delegációvezető eljuttatta partneréhez kormányának a tárgyalódelegáció mandátumára vonatkozó határozatát.

 

4.        Kapcsolódva a Budapesten 1999. január 28-i tárgyalások eredményéhez (a Jegyzőkönyv 10. pontja) a felek ismertették a majdan létrehozandó munkacsoportokra vonatkozó elképzeléseiket és megállapodtak abban, hogy a következő tárgyalás folyamán erről eszmecserét folytatnak. Az erre vonatkozó szlovák javaslat jelen jegyzőkönyv 4. sz. mellékletét képezi.

 

5.        A kormányküldöttségek megegyeztek abban, hogy a következő tárgyalásra 1999. május 14-én kerül sor Budapesten.

 

6.        E jegyzőkönyv magyar és szlovák nyelven készült, mindkét változat egyaránt hiteles.

 

Pozsony, 1999. március 10.

 

 

 

 

Az 1999. március 10-i jegyzőkönyv

1 . sz. melléklete

 

 

 

A magyar és szlovák kormány küldöttségeinek a hágai Nemzetközi Bíróság Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer ügyében hozott ítéletének végrehajtásával összefüggő, 1999. március10-én Pozsonyban megtartott tárgyalás

résztvevőinek névsora

 

 

A szlovák delegáció tagjai:

 

Ing. Dominik Kocinger a BNV építésével és üzemeltetésével megbízott kormánymeghatalmazott, a küldöttség vezetője

 

JUDr. Peter Tomka a Külügyminisztérium nemzetközi-jogi főigazgatója, a jogi kérdésekkel foglalkozó szakértői munkacsoport vezetője

JUDr. Peter Vršansky a Külügyminisztérium Nemzetközi Bíróság Önálló Osztályának vezetője

 

JUDr. Luděk Krajhanzl a Külügyminisztérium nemzetközi jogi szakértője

 

Dr.Ing. Ján Hijj a Gazdasági Minisztérium főigazgatója, az energetikai munkacsoport vezetője

 

Ing. Karol Anda a Közlekedési, Postaügyi és Távközlési Minisztérium főigazgatója, a hajózási munkacsoport vezetője

 

Ing. Ján Vančik a Pénzügyminisztérium vállalkozókkal foglalkozó részlegének pénzügyi igazgatója

 

Prof. RNDr. Igor Mucha, DrSc. környezetvédelmi szakértő

 

Ing. Jozef Obložinsky a Vízgazdálkodási Állami Beruházási Vállalat képviselője

 

Ing. Miroslav Líška, CSc. a Vízgazdálkodási Állami Beruházási Vállalat gazdasági szakértője

 

Ing. Gabriel Jenčík a küldöttség titkára

 

Ing. Miroslav Šándor a Földművelésügyi minisztérium szakértője

 

RNDr. Zoltán Hlavatý a Földalatti vizek tanácsadó testület szakértője

 

Mgr. Juraj Priputen a Külügyminisztérium szakértője

 

Ondrej Hoffmann tolmács

 

 

A magyar delegáció tagjai:

 

 

Dr. Székely László kormánybiztos, a küldöttség vezetője

 

Dr. Szénási György főosztályvezető, Külügyminisztérium,

Nemzetközi Jogi Főosztály

Prof. Kiss Alexander Charles nemzetközi jogi szakértő

 

Dr. Szabó Marcel nemzetközi jogi főtanácsadó,

Miniszterelnöki Hivatal – Dunai Kormánybiztos Titkársága

 

Vargha János környezetpolitikai kormányfőtanácsadó Miniszterelnöki Hivatal

 

Dr. Bartus Gábor környezetgazdasági főtanácsadó, Miniszterelnöki Hivatal – Dunai Kormánybiztos Titkársága

 

Kolossváry Gábor főosztályvezető-helyettes, Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Mezőgazdasági Főosztálya

 

Dr. Nagy Boldizsár nemzetközi jogi szakértő,

 

Birck Ernő szakfőtanácsos, Közlekedési, Hírközlési és Vízgazdálkodási Minisztérium, Vízügyi Iroda

 

Dr. Korom Norbert jogi főtanácsadó, Miniszterelnöki Hivatal – Dunai Kormánybiztos Titkársága

 

Dr. Fehérné Tamás Judit a küldöttség titkára, Miniszterelnöki Hivatal – Dunai Kormánybiztos Titkársága

 

Benyo Pál tolmács

 

 

Az 1999. március 10-i jegyzőkönyv

3. sz. melléklete

 

 

A magyar kormányküldöttség vezetőjének

n y i t ó b e s z é d e

a magyar és szlovák küldöttségek

pozsonyi, 1999. március 10-i találkozóján

 

 

Tisztelt Kocinger Úr!

Tisztelt Delegáció Tagok!

 

 

Köszönjük szíves meghívásukat a mai napra, s reméljük tárgyalásaink eredményei nem okoznak majd csalódást kormányainknak. Bízvást kijelenthetem, hogy a magunk részéről teljes mértékben érdekeltek vagyunk a valóban érdemi kérdésekben való megállapodás elérésében, tehát abban, hogy megtaláljuk a hágai Nemzetközi Bíróság 1997. szeptember 25-én kihirdetett ítéletének végrehajtási módozatait, s ily módon az 1977-es Szerződés célkitűzéseit a még elérhető szinten megvalósítsuk. Ennek érdekében hadd foglaljam össze, hogy álláspontunk szerint hol állunk most, meddig jutottunk, s nézetünk szerint milyen irányban kereshető a kibontakozás.

 

Az Önöknek korábban átadott „Magyar Álláspont” című dokumentum a hágai Nemzetközi Bíróság ítéletének három fő pillérén alapul, melyek közül az első az 1977-es szerződés céljainak megvalósítása. Ezért is szolgál örömünkre, hogy a mai találkozónk első napirendi pontjaként erről beszélhetünk.

 

Ugyanakkor emlékeztetünk rá, hogy a Bíróság ítéletének 141. pontja a következőt mondja a feleknek:

„Nem a Bíróság dolga annak eldöntése, mi legyen azon tárgyalások végeredménye, melyeket a Felek egymással fognak lefolytatni. A Feleknek kell megtalálniuk azt az egyeztetett megoldást, amely tekintetbe veszi a Szerződés célkitűzéseit, melyeket együttesen és integrálva kell követni, valamint a nemzetközi környezetvédelmi jog normáit és a nemzetközi vízfolyások jogának alapelveit. A Bíróság felidézi, hogy mint azt az Északi Tengeri kontinentális talapzat ügyében már kimondotta: a Felek oly módon kötelesek viselkedni, hogy tárgyalásaiknak értelme legyen, ami nem valósul meg, ha fenntartják saját pozícióikat anélkül, hogy kilátásba helyeznék azok módosítását.”

 

Erről tehát egy pillanatig sem feledkezhetünk meg.

 

Most azonban lássuk az 1977-es szerződés célkitűzéseit, ahogy azok előttünk állnak most, 1999. tavaszán, a hágai ítélet tükrében.

 

Kiindulópontként fontos rögzíteni, hogy feladatunk most már nem a Duna közös határszakaszán létező problémák teljes körű és örökérvényű megoldása, mely vélhetően lehetetlen vállalkozás lenne, hanem a hágai Nemzetközi Bíróság ítéletének végrehajtási módozatának megtalálása. Ebben január 28-án, Budapesten egyetértés volt a két fél között, amit a jegyzőkönyvben is rögzítettünk. A magyar kormány tehát nem kíván túllépni az ítéletben rá rótt kötelezettségek keretén, s ez nem is áll módjában, mert 1993-ban parlamentjétől arra kapott utasítást, hogy az országaink között feszülő konfliktust a Nemzetközi Bíróság ítéletével oldja fel, s ezt az álláspontot tükrözi az ugyancsak 1993-ban kötött Különmegállapodás is. Ezen változtatni – gondolom – jelenleg nincs semmiféle indok az Önök részéről sem.

 

További lényeges eleme a magyar kormány álláspontjának kifejtésében az, hogy az 1977-es szerződésben foglalt jogok és kötelezettségek közül az ítéletet követően melyek maradtak hatályban. A Nemzetközi Bíróság ítéletéből következően már nem lehet szó szerint alkalmazni a Szerződést. Az Ítélet előíró rendelkezései lényeges kérdésekben új értelmet adtak a Szerződésnek. Amikor tehát a Szerződés céljainak teljesítési lehetőségeit keressük, tekintetbe kell vennünk ezt a tényt.

 

A Bíróság főként az alábbiakra mutatott rá ezzel összefüggésben a 132. pontban kijelentve, hogy az 1977-es szerződés mellett „(…) a Felek kapcsolatát meghatározzák még olyan, egyéb releváns egyezmények szabályai is, melyeknek mindkét Fél részese, továbbá az általános nemzetközi jog szabályai és ebben az esetben az államok felelősségének szabályai is (…).”

 

Az Ítélet 142. pontja említi a szerződések jogáról szóló Bécsi Egyezmény 26. cikkét, mely két elemet ötvöz, s melyek egyformán fontosak. „A cikk kimondja, hogy: Minden hatályos szerződés kötelezi a részes Feleket, és a szerződést jóhiszeműen kell teljesíteniük. Ez utóbbi elem, a Bíróság nézete szerint ebben az esetben azt jelenti, hogy a szerződés céljait és a Feleknek a megvalósítással kapcsolatos szándékait a szó szerinti értelmezés fölé kell helyezniük. A jóhiszeműség elve arra kötelezi a Feleket, hogy ésszerű módon alkalmazzák azt, azért, hogy a szerződés célja megvalósulhasson.”

 

A Szerződés céljai megvalósításakor az Ítélet 132-147. pontjaiban foglaltak szerint kell eljárnia a feleknek. A Bíróság a 148. pontban hangsúlyozta is, hogy szerinte milyen következményekkel jár azon megállapítása, hogy a Szerződés érvényben van. Lényeges ebből a szempontból az Ítélet 131. paragrafusa is, amely kimondja: az Ítélet ezen szakaszai előíró jellegűek, és az abban foglaltakkal a Bíróság „azt határozza meg, milyen magatartást kell a feleknek a jövőben tanúsítaniuk.”

 

Ezt azzal a hasonlattal igyekeztem kifejezni korábbi találkozónk alkalmával, hogy a Bíróság a szóban forgó pontokban foglalt intencióival térképet és iránytűt adott a peres felek kezébe, s azzal megmutatta a kivezető utat a viszály rengetegéből. Engedjék meg, hogy ismét kihangsúlyozzam, hogy kormányom nincs abban a helyzetben, hogy a térkép által felajánlott útvonaltól eltérjen, még ha esetleg útközben hívogató rétek, csábító tájak bukkannának is fel. Az ilyen kísértéseknek mindenkor ellent fogunk állni, s tekintetünket szigorúan a Bíróság által kezünkbe adott eszközökre fogjuk szegezni.

 

A Bíróság Ítélete szerint tehát:

·          Az 1977-es szerződés céljait azokkal a létesítményekkel kell megvalósítani, amelyeket a felek az 1992-ig terjedő időszakig létrehoztak. A Bíróság aláhúzta: „A lényeg tehát az, hogy azt a ténybeli helyzetet, amely 1989 óta kialakult, a megőrzött és fejlődő szerződéses jogviszony összefüggésein belülre kell helyezni, annak érdekében, hogy annak tárgyát és célját, amennyire ez lehetséges, elérjék”. Az „amennyire ez lehetséges” fordulat értelmezésünk szerint arra utal, hogy nem biztos, hogy célként fenn lehet tartani az eredeti elképzelések valamennyi mennyiségi – például a megtermelt áramra vagy a hajózóút paramétereire vonatkozó – előírását. De a Bíróság ezt megerősíti a 136. pontban, amikor így fogalmaz: ”Kijelenthető, hogy a vízlépcsőrendszer építésével kapcsolatos teljesítési kötelezettségeket – amennyiben még nem teljesítették 1992 előtt, meghaladták az események. Valóságtól elrugaszkodott jogalkalmazás lenne, ha a Bíróság azt rendelné el, hogy a kötelezettségeket teljességgel helyre kell állítani és a dunacsúnyi létesítményt le kell bontani, amikor a Szerződés céljait a jelenleg fennálló építmények is megfelelően szolgálhatják.”

·          Az előbbi megfogalmazás – „kijelenthető, hogy a vízlépcsőrendszer teljesítésével kapcsolatos teljesítési kötelezettségeken – amennyiben nem teljesítették még 1992 előtt – már meghaladták az események” – azt jelenti, hogy a meglévő létesítmények hasznosításának módjáról a felek határoznak, a felépült létesítményekből azonban semmit sem kell lebontani, a fel nem épült létesítményeket pedig nem szükséges felépíteni.

 

·          A Bíróság az egyes létesítmények vonatkozásában konkrétan is megfogalmazta álláspontját. A dunacsúnyi létesítménnyel kapcsolatban világosan rámutat (a 136. és 145. pontokban), hogy a dunacsúnyi művet nem kell lebontani, hanem a szerződéses viszony keretei közé kell emelni.

A nagymarosi (vagy egy bárhol másutt felépülő) erőművel kapcsolatban a 134. pontban ugyanilyen világossággal fogalmaz: „A Bíróság ugyanakkor nem hagyhatja figyelmen kívül azt a tényt sem, hogy Nagymaros nemcsak hogy nem épült fel, hanem a csúcsra járatás mindkét fél általi tényleges elvetésével, felépítésének többé nincs is értelme.”

 

·          Az Ítélet 134. pontja szerint nem lehet eltekinteni attól a ténytől sem, hogy a bősi erőmű folyamatos üzemmódban működik:

„Ami 1989-ben vagy 1992-ben helyes jogalkalmazás lehetett volna, ha az ügy akkor a Bíróság elé kerül, az 1997-ben a joggal való visszaélés lenne. A Bíróság nem hagyhatja figyelmen kívül azt a tényt, hogy a bősi erőmű már közel öt éve működik; hogy az üzemvízcsatorna, amely az erőművet táplálja, egy lényegesen kisebb tározóból nyeri vizét, melyet nem a Dunakilitinél, hanem a Dunacsúnynál felépített duzzasztógát képez; és hogy az erőmű folyamatos üzemmódban működik, nem pedig csúcsra járató üzemben, mint azt eredetileg tervezték.”

 

_______________________________

 

Tisztelt Kocinger Úr!

Tisztelt Delegációtagok!

 

Ezen ítéleti állításokból kiindulva a magyar fél álláspontja a 77-es szerződés céljaival kapcsolatban a következő:

 

Környezetvédelem A Duna menti fonatos és meanderező, vegyes típusú ágrendszer egyedülálló ökoszisztémáját elsősorban megfelelő mennyiségű, dinamikájú víz biztosításával lehet megvédeni, melyet megfelelő technikai megoldásokkal kell kiegészíteni. Gondoskodni kell arról, hogy megmaradjon a folyóvízi ökoszisztéma, azaz valamennyi oldalágnak dinamikus, élő kapcsolata legyen a főággal.

Energiatermelés A bősi erőmű folyamatos üzemmódban termel áramot, melyhez a szükséges duzzasztást a dunacsúnyi duzzasztómű biztosítja. Alsó vízlépcső – az Ítéletnek megfelelően – nem épül. A dunakiliti duzzasztó tervezett funkciói közül a megmaradókat – megfelelő feltételek esetén – a dunacsúnyi komplexum veheti át.

Hajózás A motoros nagyhajóforgalom a Felek közös ellenőrzése alatt a bősi üzemvízcsatornán bonyolódik, mely megfelelő hajózóutat biztosít. Szap és Ipoly-torok között a hagyományos folyamszabályozás eszközeivel megfelelő, a jelenlegi és a középtávon várható forgalmi igényeket kielégítő hajózóút biztosítható.

Árvízvédelem A megépült létesítmények megfelelően kielégítik a Szerződés árvízvédelmi céljait.

 

Lényeges eleme tehát a magyar elképzeléseknek, hogy a Szerződés céljait a már felépült létesítményekkel kell megoldani, természetesen olyan mértékben kielégítve a célokat, amilyen mértékben az a már létező létesítményekkel lehetséges.

 

Az előbbieken kívül tárgyalásaink további fordulóin a következő kapcsolódó kérdéseket szükséges tisztázni:

 

Meg kell állapítani milyen mértékben kell megosztani a vizet az eredeti meder és mellékágrendszere, illetve az üzemvíz-csatorna között, hogy a felek kielégítsék azokat a követelményeket, melyek a nemzetközi környezetvédelmi jog és a nemzetközi vízfolyások jogának előírásaiból, szabályaiból fakadnak.

 

Szintén igen lényeges elvi kérdés, mint ahogy azt az előző tárgyalásról készült jegyzőkönyv 9. mellékletében megfogalmaztuk, hogy milyen módon tesszük az üzemeltetést méltányossá. Célunk, hogy a rendszer hasznaiból ésszerű és méltányos arányban részesülhessenek a felek. E megosztás alapja a befektetéseik, valamint a határfolyóhoz, és az abban megtestesülő természeti erőforráshoz fűződő jogaik.

 

Összefoglalva, az ítélet egyértelmű iránymutatást ad a felek részére a fennálló jogok és kötelezettségek vonatkozásában. Az ítélet világossá teszi, hogy a jóhiszeműség követelménye mit kíván a felektől a kétoldalú tárgyalások során. Ahogy a Bíróság ítéletének 150. pontjában tisztázta: „Ebben az ügyben mindkét fél jogellenes cselekményei eltüntetésének legjobb módja, ha helyreállítják együttműködésüket a Duna közös vízerőforrásainak hasznosításában amennyire ez lehetséges, és ha a sokcélú programot egységes egész formájában a vízfolyás használata, fejlesztése és megóvása érdekében méltányos és ésszerű módon hasznosítják. A Feleknek lehetőségük van az együttműködő igazgatást helyreállítani a Vízlépcsőrendszer maradványain. E célból nyitva áll számukra, hogy megállapodjanak a dunacsúnyi létesítmény fenntartásában, az üzemrend megváltoztatásával, a víz és áram elosztása érdekében, és hogy ne építsék meg a nagymarosi vízlépcsőt.”

 

A Bíróság tehát ítéletének 150. §-ával összekapcsolta Dunacsúny és Nagymaros kérdéseit. Úgy érzem, a magyar fél minden tőle telhetőt megtett, hogy a mindkét fél számára elfogadható kompromisszumos megoldás létrejöhessen. Bízom benne, hogy a jelen tárgyalási forduló lehetőséget nyújt arra, hogy mi is megismerhessük a szlovák fél kompromisszumos elképzeléseit.

 

_______________________________

 

Tisztelt Kocinger Úr!

Tisztelt Delegációtagok!

 

Most, miután az előbbiekben a belső összefüggésekre is rávilágítva kifejtettem Kormányom álláspontját a Nemzetközi Bíróság ítéletének végrehajtása tárgyában, kicsit úgy érzem magam, mint a szenvedélyes szerencsejátékos, midőn minden tétjét megtette már, s lapjait színükkel felfelé az asztalra terítette. A szemben ülő játékos még vár néhány másodpercet mielőtt lapját szintén leterítené, még szeretné nyújtani azt a néhány pillanatot, amíg a végső eredményt még csak ő ismeri. Ha profi játékost képzelek szembe magammal, az arcáról biztos nem olvashatom le a végjáték állását. Ez az állapot azonban már nem nyújtható sokáig. Lapjaink feltárását a magunk részéről úgy vélem maradéktalanul elvégeztük, most várjuk az Önök hasonló gesztusát.

 

Uraim, most Önökön a sor.

 

 

Pozsony, 1999. március 10.

 

 

Dr. Székely László

kormánybiztos

a magyar kormányküldöttség vezetője

 

 

Jegyzőkönyv

 

a Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság kormányküldöttségeinek

a hágai Nemzetközi Bíróságnak a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer

ügyében hozott ítéletének végrehajtásával összefüggő,

1999. május 14-én Budapesten

megtartott tárgyalásáról

 

 

1. A Magyar Köztársaság Kormányának küldöttsége Dr. Székely László dunai kormánybiztos vezetésével és a Szlovák Köztársaság Kormányának küldöttsége Ing. Dominik Kocinger, a BNV építésével és üzemeltetésével megbízott kormánymeghatalmazottja vezetésével 1999. május 14-én Budapesten tárgyalást folytatott a hágai Nemzetközi Bíróságnak a Bős-Nagymaros Vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos vita tárgyában 1997. szeptember 25-én kihirdetett ítélete végrehajtási módozatairól.

A tárgyaláson résztvevők névsorát az 1. sz. melléklet tartalmazza.

 

2.               A megbeszélés a küldöttségek vezetőinek nyitóbeszédével kezdődött. Dr. Székely László beszédét a 2. sz. melléklet tartalmazza, Ing. Dominik Kocinger beszédét a 3. sz. melléklet tartalmazza.

 

3.               A felek megállapodtak abban, hogy a magyar fél kidolgozza a létrehozandó rendszer főbb elemeire és paramétereire vonatkozó javaslatát, figyelemmel annak a térségre gyakorolt hatásaira, és a Szerződés célkitűzéseinek teljesítésére, mindenek előtt a környezetvédelemre, az árvízvédelemre, az energetikára és a hajózásra. Ezt a javaslatot a magyar fél 1999. őszén tanulmányozásra átadja a szlovák félnek, amely észrevételeit írásban fogja közölni. Az előterjesztett dokumentumokat szakértői munkacsoportok fogják megvitatni, amelyek álláspontjaikat a kormányküldöttségeknek terjesztik elő.

 

4.               A tárgyaló felek megállapodtak, hogy a turizmus és a sporthajózás feltételeinek javítás érdekében javaslatot tesznek az illetékes közös szerveknek, vizsgálják meg, a kis- és sporthajóforgalom határrendészeti be- és kiléptetési rendszerének, kialakíthatóságát a Dunacsúny-Dunakiliti térségben.

 

5.               A kormányküldöttségek megállapodtak, hogy a vízgazdálkodási munkacsoport keretében tárgyalni fognak a dunacsúnyi és a dunakiliti vízgazdálkodási-informatikai rendszer összeköttetésének kiegészítéséről. Az egyeztetés eredményeképpen létrejövő tervezetet a kormányküldöttségek plenáris ülésén fogják elfogadni.

 

6. A kormánydelegációk megállapodtak abban, hogy következő találkozójuk időpontját és helyszínét diplomáciai úton egyeztetik.

 

7. E jegyzőkönyv magyar és szlovák nyelven készült, mindkét változat egyaránt hiteles. A jegyzőkönyvhöz három mellékletet csatoltak, melyek jelen jegyzőkönyv elválaszthatatlan részét képezik.

 

Budapest, 1999. május 14.

 

 

 

 

Az 1999. május 14-i jegyzőkönyv

1 . sz. melléklete

 

 

A magyar és szlovák kormány küldöttségeinek a hágai Nemzetközi Bíróság Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer ügyében hozott ítéletének végrehajtásával összefüggő, 1999. május 14-én, Budapesten megtartott tárgyalásán

A szlovák küldöttség tagjai:

 

Ing. Dominik Kocinger	a BNV építésével és üzemeltetésével megbízott kormánymeghatalmazott, a küldöttség vezetője
JUDr. Peter Tomka	a Külügyminisztérium nemzetközi jogi főigazgatója, a jogi kérdésekkel foglalkozó szakértői munkacsoport vezetője
JUDr. Peter Vršanský	a Külügyminisztérium Nemzetközi Bíróság Önálló Osztályának vezetője
JUDr. Ludek Krajhanzl	a Külügyminisztérium nemzetközi jogi szakértője
Ing. Marián Supek	a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezetője, a vízgazdálkodási szakértői munkacsoport vezetője
Dr. Ing. Ján Hijj	a Gazdasági Minisztérium főigazgatóhelyettese, az energetikai munkacsoport vezetője
Ing. Ján Vančík	a Pénzügyminisztérium vállalkozókkal foglalkozó részlegének pénzügyi igazgatója
Ing. Jozef Obložinský	a Vízgazdálkodási Állami Beruházási Vállalat képviselője
Prof. RNDr. Igor Mucha	környezetvédelmi szakértő
Ing. Gabriel Jenčík	a küldöttség titkára
Ondrej Hoffmann	Tolmács
Miroslav Šándor	a Földművelésügyi Minisztérium szakértője
RnDr. Zoltán Hlavatý	a Felszín alatti vizek konzultációs csoport szakértője
JUDr. Juraj Priputen	a Külügyminisztérium szakértője
Dr. Anna Majkútová	a Földművelésügyi Minisztérium szóvivője
Ing. Miroslav Líška	a Vízgazdálkodási Állami Beruházási Vállalat szakértője

 

 

A magyar küldöttség tagjai:

 

Dr. Székely László	kormánybiztos, a küldöttség vezetője
Dr. Szénási György	főosztályvezető, Külügyminisztérium, Nemzetközi Jogi Főosztály
Prof. Kiss Alexandre Charles	nemzetközi jogi szakértő
Dr. Szabó Marcel	nemzetközi jogi főtanácsadó, Miniszterelnöki Hivatal, Dunai Kormánybiztos Titkársága
Dr. Bartus Gábor	környezetgazdasági főtanácsadó, Miniszterelnöki Hivatal, Dunai Kormánybiztos Titkársága
Kolossváry Gábor	főosztályvezető-helyettes, Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, Mezőgazdasági Főosztály
Birck Ernő	szakfőtanácsos, Közlekedési, Hírközlési és Vízgazdálkodási Minisztérium, Vízügyi Iroda
Kék Mónika	tanácsadó, Pénzügyminisztérium
Dr. Nagy Boldizsár	nemzetközi jogi szakértő
Dr. Bruhács János	nemzetközi jogi szakértő
Dr. Fehérné Tamás Judit	a küldöttség titkára, Miniszterelnöki Hivatal, Dunai Kormánybiztos Titkársága
Benyo Pál	tolmács

 

 

Az 1999. május 14-i jegyzőkönyv

2. sz. melléklete

 

 

 

A magyar kormány küldöttsége vezetőjének nyitóbeszéde

a hágai Nemzetközi Bíróság ítéletének végrehajtási módozatairól szóló

Budapesten, 1999. május 14-én megtartott

magyar-szlovák tárgyaláson

 

 

Tisztelt Kocinger Úr!

A szlovák delegáció tisztelt Tagjai!

 

 

Tárgyalásaink fél esztendeje kezdődtek újra, jelenleg negyedik alkalommal találkozunk azért, hogy megkíséreljük kimozdítani a holtpontról megbeszéléseinket a hágai ítélet végrehajtásáról. Kormányom álláspontja szerint a kétoldalú tárgyalások nem szolgálhatnak csupán arra, hogy puszta önértékében gyönyörködhessünk, felmutatva országaink érettségét a fejlett európai államok közösségének tagságára. Természetesen érdekeltek vagyunk a problémakör kétoldalú tárgyalásokon való rendezésében, mert nagyobb mozgástér tárul ily módon a felek elé, mintha egy újabb hágai eljárás után hozott határozattól várnánk a megoldást. Ezen meggyőződésünk mindaddig megingathatatlan, amíg látunk lehetőséget egy mindkét fél által méltányolható megállapodás elérésére. Ugyanakkor nem tarthatjuk országainkat ért sorscsapásnak, ha mégis a végrehajtás módozataira is kiterjedő újabb döntést kellene kérnünk a nagyra becsült Nemzetközi Bíróságtól. Ezen esetben csalódott lennék, hiszen eddig végzett munkánkat a történések némiképpen leértékelnék, de kormányaink nemzetközi megítélésén e fordulat aligha ejtene csorbát, hiszen országaink kapcsolatrendszere mára már sokkal teherbíróbb alapokon nyugszik, sem mint hogy ez komoly problémát okozhatna. Ilyen értelemben, úgy vélem, lényeges pontjához érkeztünk megbeszéléseinknek, ezért engedjék meg nekem, hogy jelen nyitóbeszédemben a szokásosnál talán terjedelmesebben ismertessem a magyar kormány álláspontját és javaslatát a szóban forgó tárgykörökben.

 

 

Tisztelt Küldöttségvezető Úr!

 

Magyarország és Szlovákia is egyetért abban, hogy tárgyalásaik célja a hágai Nemzetközi Bíróság 1997. szeptember 25-i ítéletének végrehajtása. A tárgyalásokon a feleknek a Nemzetközi Bíróság ítélete alapján jóhiszeműen kell tárgyalnia.

 

 

 

I.                    További tárgyalásaink sarokpontjai

 

 

A jelen helyzetben a magyar fél szerint az alábbiakban foglalhatók össze a további tárgyalások sarokpontjai:

 

Először: Kielégítik-e a C Variánst magában foglaló meglévő létesítmények az 1977-es szerződés céljait?

 

Az 1977-es szerződés céljai, ahogyan azt a Nemzetközi Bíróság ítéletének 135. pontjában megállapította: “As the Court has already had occasion to point out, the 1977 Treaty was not only a joint investment project for the production of energy, but it was designed to serve other objectives as well: the improvement of the navigability of the Danube, flood control and regulation of ice-discharge, and the protection of the natural environment. None of these objectives has been given absolute priority over the other, in spite of the emphasis which is given in the Treaty to the construction of a System of Locks for the production of energy. None of them has lost its importance. In order to achieve these objectives the parties accepted obligations of conduct, obligations of performance, and obligations of result.” Mely célok valósultak meg és melyek nem a C Variáns jelenlegi működésével? A mérleg megvonását Szlovákia elvégezte keresetében, - idézem - „The objectives of flood control, improvements in navigation, and energy production, are all met by Variant „C” on the basis envisaged by the Treaty… Only peak production is not achieved.” Szlovákia tehát úgy vélte, hogy az 1977-es szerződés céljaiból a C Variáns üzembe helyezésével a csúcsrajáratás kivételével minden célt sikerült a létesímény technikai paramétereiből fakadó szinten biztosítani. Magyarország ezt a gondolatot alkalmasnak tartja arra, hogy tárgyalásunk kiindulópontja legyen, azzal a két megjegyzéssel, hogy a csúcsenergiatermelés soha nem volt az 1977-es szerződés célja és a jelenlegi rendszer nem elégíti ki az ítéletben is megfogalmazott környezetvédelmi célokat és követelményeket.

 

Ugyanakkor hangsúlyoznunk kell azt, hogy jogi szempontból döntő fontosságú a Nemzetközi Bíróságnak az a döntése, hogy a C variáns működtetése jogellenes. Ez a jogellenesség ma is fennáll, azaz folyamatos jogsértésről kell beszélnünk. A tárgyalások egyik feladata kell legyen, hogy ezt a jogellenességet közös megállapodással megszüntessük.

Második sarokpont: A meglévő létesítmények közös üzemeltetése az ítéletben foglalt feltételek megvalósulása esetén elfogadható Magyarországnak

 

Magyarország szerint a jelenlegi létesítmények a beszédemben még említendő feltételek teljesülése esetén elfogadható kiindulási alapot teremtenek a közös működési rend kialakítására. Ezek közül egy az, hogy sikerül az 1977. évi Szerződést a környezet védelmét is biztosító megállapodással kiegészíteni vagy felváltani. A megállapodás vonatkozásában Magyarországot bizakodással töltik el a szlovák félnek a Bíróság előtt megfogalmazott kijelentései, még ha azok a múltra vonatkoztatva fogalmazódtak is meg. A megállapodásnak a Duna főmedrében és a mellékágakban biztosítandó méltányos és ésszerű vízmennyiség rögzítésén túl tartalmaznia kellene azokat a műszaki intézkedéseket, amelyeket a szigetközi és csallóközi természeti környezet megóvása érdekében biztosítani szükséges. A Rajka és Szap közötti Duna szakasz fenntartható állapotára vezető műszaki intézkedések tanulmányterve elkészült. Jelenleg tárcaközi egyeztetés és szakmai ellenőrzés tárgyai. Mihelyst kialakul a végleges változat a megfelelő módon megismertetjük a szlovák féllel.

 

Harmadik sarokpont: A közös működési rend kialakítása az 1977-es Szerződésnek az új viszonyokhoz való adaptálását igényli, az alapvető célok módosítása nélkül

 

Természetesen szükség van magának az 1977-es szerződésnek a szerződés alapvető céljait nem érintő módosítására vagy új szerződéssel felváltására. Ez összhangban van a Bíróság döntésében lefektetettekkel, amely szerint a tárgyalások során figyelemmel kell lenni a fennálló helyzetre. Ismételten a szlovák fél bíróság előtti nyilatkozatai töltenek el bennünket optimizmussal. Szlovákia a leghatározottabban leszögezte, hogy ő és jogelődje mindig is kész volt az 1977-es szerződést módosítani, annak érdekében, hogy a szerződéses üzemeltetés mindkét ország számára elfogadható formája létrejöhessen.

 

A létrejövő rendszert leíró dokumentumnak elsősorban a Nagymarosi Vízlépcső elhagyását kellene megerősítenie. Ez a realitást tükrözné, hiszen Szlovákia maga is megállapította: Variant C “(that is, the implementation of the Gabcikovo section of the Project on its own, without the Nagymaros section)”.

 

Természetesen nyilvánvaló kormányom számára, hogy a fel nem épült és az ítélet után már fel nem épülő alsó erőmű nem tisztán energetikai célokat szolgált volna, hanem a hajózás feltételeinek javítását is remélhettük tőle az érintett közös folyószakaszon. Világos számunkra, hogy ezen a téren további teendők maradtak. Semmiféle ésszerű megoldástól nem zárkózunk el, ha az az ítélettel és egyéb nemzetközi jogi kötelezettségeinkkel kifejezetten összhangban áll.

 

 

Negyedik sarokpont : A csúcsrajáratást a két ország elvetette

 

A Nagymarosi Vízlépcső felépítésének legfőbb következménye a csúcsenergia-termelés lehetőségének biztosítása lett volna. Csakhogy az ezzel kapcsolatos rendezésben a két ország soha nem állapodott meg egymással.

 

Ebben a kérdésben tehát eredetileg sem született megállapodás. Magyarország a nyolcvanas évek végétől elvetette a csúcsrajáratást. Szlovákia pedig késznek mutatkozott egyetérteni a csúcsrajáratás elmaradásával. Így a Bíróság teljes joggal állapíthatta meg: “ not only has Nagymaros not been built, but that, with the effective discarding by both Parties of peak power operation, there is no longer any point in building it.“

 

A periratok tanúsága szerint egyébként Nagymaros elvetésére (Cseh)Szlovákia többször ajánlatot tett az ítélet előtt is.

 

Szlovákia többször utalt arra a Bíróság előtt, hogy foglalkozott a nagymarosi létesítmény elvetésének gondolatával. Ahogy a szlovák keresetlevél például egy helyen így idézi fel a történelmi folyamatokat: It suggested in a Note Verbale of 30 November 1989 that the Gabcikovo site might be brought to conclusion, but the Nagymaros site abandoned by mutual agreement. Hungary thus was still prepared to accept the bypass canal and other associated works, as envisaged in the 1977 Treaty, provided always that its concerns about peak production could be met. Czechoslovakia, far from happy, indicated a readiness to talk and as a proof of its seriousness stopped design work on the provisional solution on Slovak territory. As soon as it was apparent that Czechoslovakia was prepared, albeit reluctantly, to discuss this further request for an alteration to the 1977 Treaty, Hungary then lost interest in its own proposal, and withdrew it in January 1990. Csehszlovákia tehát fontolgatta a megállapodást Nagymaros végleges elhagyásáról.

 

Szintén Nagymaros függő helyzetét húzza alá Tomka nagykövet úr az első tárgyalási napon tartott beszédében, amikor a kétoldalú megegyezés sikertelenségéért Magyarországot vádolva aláhúzza, “There was plenty of time to study what to do about Nagymaros and about peak power operation.”

Szlovákia jogelődje, Csehszlovákia számos változatot dolgozott ki a létesítményrendszer lehetséges befejezése érdekében. A B2-es megoldás, amelyre Csehszlovákia vállalkozott volna Magyarországgal együtt, nem számolt az alsó duzzasztás vagy a csúcsrajáratás lehetőségével. Ez a változat Szlovákia szerint is „egybeesik a szerződés fő célkitűzéseivel” és „alapos megvalósíthatósági tanulmányok” után is elfogadhatónak ítéltetett csehszlovák-szlovák részről is.

Ötödik sarokpont. Van-e alternatívája a Bíróság által nyújtott megoldásnak?

 

 

Tisztelt Küldöttségvezető Úr!

 

 

Van-e más választási lehetőségünk, mint követni a Bíróság útmutatását, hogy a két fél megfelelő környezeti intézkedéseken és ésszerű és méltányos vízmegosztáson alapuló új rendszerrel váltsa fel a C Variást? Elméletileg természetesen van. A két fél közös megegyezéssel akár meg is szüntetheti az 1977-es szerződést, és visszaállíthatja az eredeti természeti állapotot, ahogyan azt Magyarország szerette volna a hágai eljárás előtt. De ez a jelenlegi helyzetben, az ítélet után már meghaladott.

 

Ugyanilyen idejétmúltnak tűnik ma az az ajánlat, amelyet Szlovákia a Bírósághoz benyújtott peranyagokban tett. Szlovákia elfogadta a Gabcikovo-i szakasz közös üzemelését, kiegészítő környezetvédelmi garanciák mellett, ám azzal a feltétellel, hogy a felek térjenek vissza a teljes szerződéses tervhez.

 

De valóban így van ez? Ha van bármilyen felhasználható tanulsága az elődeim által vezetett, és a végén kudarcba fulladt tárgyalásoknak, akkor az az, hogy a szlovák fél soha nem volt hajlandó feladni azt a technikai kulcspozíciót, amelyet Dunacsúnyon keresztül a létesítményrendszerben magáénak mondhat. Szlovákia több ízben is ünnepélyes kötelezettséget vállalt a Bíróság előtt arra, hogy üzemen kívül helyezi a C Variánsból mindazokat a létesítményeket, amelyek az eredeti tervben nem szerepeltek. Később Szlovákia nem mutatkozott hajlandónak erre.

Tisztelt Kocinger Úr!

 

 

Szlovákia gyakran érvelt azzal az előző tárgyalások során, hogy őt a Bíróság ítéletéből csak a 155. cikkelybe foglalt rendelkező rész köti, holott a Bíróság egyértelművé tette, hogy a 132. bekezdéstől kezdődő rész “…it determines what the rights and obligations of the Parties are.”, és ebben meghatározta a jogvita rendezésének módját, azaz a felek jóhiszemű tárgyalásának követelményeit. Ennek lényege, hogy „…that part of the obligations of performance which related to the construction of the System of Locks — in so far as they were not yet implemented before 1992 — have been overtaken by events.” éppen ezért „the factual situation as it has developed since 1989 shall be placed within the context of the preserved and developing treaty relationship, in order to achieve its object and purpose in so far as that is feasible.”” A dunacsúnyi létesítménnyel kapcsolatosan rámutat, hogy a „valóságtól elrugaszkodott jogalkalmazás lenne, ha a Bíróság azt rendelné el, hogy … a dunacsúnyi művet le kell bontani.” Nagymarossal kapcsolatban a Bíróság éppolyan világosan fogalmaz: “ not only has Nagymaros not been built, but that, with the effective discarding by both Parties of peak power operation, there is no longer any point in building it.“” Nem győzhetjük eleget hangsúlyozni, hogy az ítélet egészének maradéktalan elfogadása vezethet Dunacsúny fennállásának kölcsönös elfogadásához, aminek az Ítéletből fakadó előfeltétele Nagymaros elmaradásának tudomásul vétele.

 

Nézetünket azon nyomban hajlandók vagyunk megváltoztatni, mihelyst megmutatják nekünk a 155. pont azon részét, amelyben a Bíróság szavazott arról, hogy a dunacsúnyi létesítményeket nem kell Szlovákiának elbontania. Ilyent nem találnak. Így csak az a következtetés adódik, hogy szlovák értelmezés szerint sem csak az ítélet 155. pontja fogalmaz meg jogokat és kötelezettségeket a felek számára a jövőre nézve. Másképp a szlovák álláspont nem lehet konzisztens.

 

 

 

Tisztelt Kormánymeghatalmazott Úr!

 

 

A Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság kormányküldöttségeinek 1999. március 10-én Pozsonyban tartott találkozóján delegációvezető úr nyitóbeszédében hangsúlyozta, hogy az ítélet 138. pontja hűen tartalmazza a jelenlegi szlovák álláspontot. A 138. pontba foglaltak legfontosabb üzenete Magyarország számára, hogy Szlovákia bizonyos feltételek megvalósulása esetén kész a nagymarosi vízlépcső elhagyását elfogadni. Ehhez delegációvezető úr hivatkozott beszédében hozzátette, hogy csak alapos szakértői vizsgálatok eredményeként alakulhat ki olyan helyzet, amelyben Szlovákia kész elfogadni a nagymarosi létesítmény elmaradását. Tomka nagykövet úr hasonlóképpen utalt rá a Nemzetközi Bíróság szóbeli meghallgatásán tartott záróbeszédében, hogy Szlovákia kész arról tárgyalni, hogy a nagymarosi vízlépcső ne épüljön fel. Az elmúlt találkozóink során több esetben igyekeztem egyértelművé tenni, hogy számunkra az ítélet végrehajtása – szeretném ismét hangsúlyozni, hogy tárgyalási mandátumom kizárólag az ítélet végrehajtására terjed ki – nem feltételezi egy nagymarosi, vagy bárhol másutt megépítendő alsó erőmű létét. Kormányom autentikus és szilárd álláspontja szerint ezt a kérdést a Bíróság ítélete véglegesen eldöntötte, amikor kimondta, hogy “ not only has Nagymaros not been built, but that, with the effective discarding by both Parties of peak power operation, there is no longer any point in building it”

 

Az a megállapítás a Bíróság részéről, hogy „..felépítésének nincs többé semmi értelme…” olyannyira nyilvánvaló jelentéssel bír, hogy ezzel ellentétes cselekvésekre kizárólag a Hágai Nemzetközi Bíróság újabb állásfoglalása bírhatná rá kormányom felelős tényezőit, ha a Bíróság - meglepő módon - kifejtené, hogy előbbi kijelentését úgy kell érteni, hogy az erőművet mégis fel kell építeni, bár annak semmi értelme nincs. A Hágai Bíróságon kívül jelenleg nincs olyan nemzetközi tényező, amely arra indíthatná a Magyar Köztársaság kormányát, hogy egy, a Bíróság által deklaráltan értelmetlen beruházást mégis megvalósítson.

 

Mindebből az következik, hogy az elkövetkező tárgyalásainkra Szlovákiának azt kellene tisztáznia, hogy melyek azok a feltételek, paraméterek, amelyek között egy alsó duzzasztás nélküli rendezés lehetőségei kialakíthatók. Ennek alapján kívánatosnak tartanánk, ha szlovák tárgyalópartnereinktől választ kapnánk arra a kérdésre, hogy saját szakértői szerint milyen műszaki, üzemeltetési, környezetvédelmi és egyéb általános feltételek mellett lenne kész Szlovákia elfogadni az alsó vízlépcső elmaradását?

 

 

II. Tárgyalásaink egyéb témái és a munkacsoportok feladatköre a jelen helyzetben

 

 

A magyar és a szlovák fél egyetértenek abban, hogy mindketten nagy jelentőséget tulajdonítanak a munkacsoportok létének. Miként azt már korábban is kifejtettük, a munkacsoportok eredményes működéséhez elengedhetetlen azoknak a kérdéseknek a konszenzuson alapuló kiválasztása, amelyekben szakvéleményt várunk. A felteendő kérdések tartalmi kereteit a mi álláspontunk szerint a Bíróság ítélete már kijelölte. Ezeknek a kérdéseknek az azonosítása folyamatosan történhet. Úgy tűnik számunkra, hogy valamennyi kérdés egyidejű szakértői elemzésére egyetértés hiányában jelenleg még nem adottak a feltételek. Egy ilyen megegyezés valószínűleg csak hosszabb tárgyalási folyamat eredményeként alakulhat ki. Már most is körvonalazhatók azonban olyan egyáltalán nem partikuláris kérdések, amelyek szakértői vizsgálata nélkülözhetetlen a végleges megoldás megtalálásához, és alkalmat adnak a munkacsoportok szintjén történő tevékenység megindításához.

 

Milyen kérdések jöhetnek ilyenként szóba? A hágai per szóbeli tárgyalásának utolsó napján Szlovákia a Nemzetközi Bíróság előtt feltárta, melyek azok a kérdések, amelyeket a szlovák fél az ítélet megszületését követő tárgyalások “minimális tartalmának” tekint, és amelyben a két ország között véleménye szerint egyetértés van. Magyarország kezdeményezi a Szlovákia által vázolt kérdések közül egyeseknek a munkacsoportok felállításával egyidejűleg történő napirendre tűzését.

 

Szlovákia javasolta, hogy a felek tárgyaljanak

 

a/ a Duna főmedrének javításához szükséges intézkedésekről;

b/ a vízmegosztás rendjéről.

 

A vízmegosztás kérdése minkét fél által elismerten jelentős tudományos probléma, amely ennek következtében különösen igényli a beható szakértői vizsgálatokat.

 

Biztos vagyok benne, hogy olyan műszaki-hidrológiai beavatkozások és jogi garanciák megvitatása, amelyek értékes természetvédelmi területté nyilvánítanák a Szigetközt és a Csallóközt, nagymértékben hozzájárulhatnának az egész vízlépcső-ügy konstruktív jellegű megoldásához, hiszen éppen a vita legneuralgikusabb elemétől szabadíthatnák meg a feleket.

 

Meggyőződésem, hogy az előbbiekben említetteken túl is vizsgálnunk kellene, hogy milyen gyakorlati problémák választhatók még le a vízlépcső-ügy jelenleg megoldatlan alapkérdéseiről. A magyar fél máris szeretne javaslatot tenni két külön is megoldható részprobléma tárgyalására és szívesen vesz hasonló szlovák javaslatokat. A mi javaslataink a következők:

 

1/ Elvi egyetértés esetén a magyar fél kész szakmai és költségvetési szempontok alapján részletesen megvizsgálni annak lehetőségét, hogy milyen módon lehetne a Szlovákia felől érkező (vagy oda irányuló) kis- és sporthajóforgalom számára megteremteni az országba való határrendészeti be- és kilépés feltételeit. Meghatározhatnánk annak helyszínét, egyeztetve a szlovák oldali hasonló tevékenységgel. Elvi egyetértés esetén a részletek szakmai-közigazgatási egyeztetése, tervezése megkezdődhetne, s így 2000. tavaszától megteremtődhetnének a határátlépés feltételei. Szlovákia egyetért-e azzal, hogy a kis- és sporthajók számára az öreg-Dunán Dunacsúny-Dunakiliti térségében biztosítsuk a határátlépés feltételeit; továbbá kész-e a továbbiakban megvizsgálni a gyakorlati megvalósítás lehetőségeit?

 

2/ A dunacsúnyi létesítmények egyoldalú működtetése határon átnyúló hatásokkal is jár, különösen a Duna hullámtéri vízpótló rendszere, a Mosoni-Duna és a mentett oldali vízpótlás vonatkozásában. A magyar oldalon működő rendszereknek nagyobb biztonságot adhatna, ha a Dunakilitin üzemelő magyar üzemirányítás közvetlenül a szlovák fél folyamatirányító rendszerétől kapjon adatokat a dunacsúnyi műtárgyakon elvégzett beavatkozásokról, és egyben egy lépést jelentene az egyoldalú üzemeltetés következtében fennálló jogellenes helyzet megszüntetése felé. Egyetért-e Szlovákia azzal, hogy a két ország szakemberei érdemben tárgyaljanak a két rendszer összekötéséről?

 

 

Köszönöm figyelmüket!