Magyar perbeszédek – 1. forduló

 

I. A kormányképviselő beszéde

Dr. Szénási György

 

I. Általános bevezető

 

Elnök úr, tisztelt Bírák!

 

1. Ez az első alkalom, hogy két, korábban a szocialista rendszerbe tartozó európai állam közös akarattal az Önök nagyra értékelt bírósága előtt megjelenik. Engedjék meg, hogy nagyrabecsülésemet fejezzem ki a jelen jogvita másik peres felének, a Szlovák Köztársaság kormányának. Röviddel országa függetlenné válását követően, a szlovák kormány elfogadta azt a magyar javaslatot, hogy az egyik legjelentősebb problémát, amellyel a két államnak szembesülnie kellett, békés úton, az Önök legfelsőbb nemzetközi bírósághoz fordulva rendezze. Annak a két államnak, amelyek az előző rendszerben vonakodtak problémáikat nemzetközi bíróság elé vinni, itteni jelenléte mélyreható történelmi változásról tanúskodik.

2. 1977-ben Magyarország és Csehszlovákia egyazon politikai, gazdasági és katonai rendszer részét képezték, amelynek jellegzetességei a jelen per szempontjából máig meghatározóak. A két állam abban az időben szerződést írt alá, amelyben egy olyan komplex egység megépítéséről intézkedtek, amely a tervek szerint a Duna mintegy 200 km-es szakaszán két jelentős műtárgyból, ezenkívül víztározókból, duzzasztó gátakból, a hajózást szolgáló zsilipekből, valamint vízerőművekből állt volna.

3. A szerződés előírta, hogy mindkét félnek nemzeti keretein belül és saját költségére intézkedéseket kell tenni a Duna vize, a környezet és a halászat megóvására. 1989-ben a magyar kormány szükségesnek látta tanulmányok elkészítését annak biztosítására, hogy a környezet ne szenvedjen tartós és súlyos károkat. A magyar kormány által szorgalmazott és a nemzetközi szakértők által megkezdett tudományos szakértői jelentések kimutatták ezen kockázatok meglétét, amelyek különösen a térség hatalmas ivóvízkészletét is magában foglaló közös ökológiai örökséget fenyegették. Szabad volt-e ilyen körülmények között a szerződés végrehajtását folytatni, annak minden következményével együtt, vagy helyesebb volt szomszédunkkal és természetes partnerünkkel a valóságos szükséghelyzettel fenyegető körülményekre hatékony orvoslatot keresni?

4. Az adott körülmények között a magyar kormány, miután a várt haszonnal összevetve újravizsgálta egy hasonló léptékű beruházás rendkívül magas költségeit, úgy döntött, hogy felfüggeszti a nagymarosi vízlépcső építését. Ezzel egyidőben kérte a másik Felet, hogy alaposan vizsgálja meg a beruházás megvalósításából származó lehetséges hatásokat. Miután kedvezőtlen választ kapott, Magyarország tárgyalásokat kezdeményezett egy kölcsönösen elfogadható megoldás reményében. Csehszlovákia elutasította a javaslatot. Úgy döntött, hogy a másik Fél beleegyezése, valamint minden előzetes értesítés nélkül, egyedül folytatja az építkezést.

5. Miután a magyar kormány megállapította, hogy megkezdődött a Csehszlovákia által „ideiglenes megoldásnak” nevezett új terv végrehajtása, amely mindenféle nemzetközi jogi elvvel és szabállyal, kezdve az 1977-es Egyezménnyel, ütközött, a magyar kormány számára nem maradt más megoldás, mint a szerződés felbontása. Öt hónappal később elterelték a Duna vizét, és működni kezdett a vízerőmű és a zsilipek teljes egysége. Az objektum fejlesztését, amely a mai napig tart, Szlovákia folytatta.

6. A helyzet valódi megértéséhez szükséges felidézni azokat az eseményeket, amelyek átalakították Európának ezt a részét. Ezek az események nemcsak háttérként szolgálnak, hanem az Önök előtt a következőkben ismeretessé váló peres eljárás egyik leglényegesebb elemét alkotják.

7. A Bős-Nagymarosi gátrendszer megépítéséről és hasznosításáról Magyarország és Csehszlovákia által 1977. szeptember 16.-án aláírt szerződés - amelynek megkötését a Szovjetunió és a néhai szocialista blokk regionális gazdasági szervezete (KGST) is erősen szorgalmazta - egyik fő célja a Magyarország és Csehszlovákia közötti testvéri kapcsolatok folyamatos erősítése volt. A szerződés saját magát úgy jellemzi, mint egy jelentős hozzájárulást a KGST tagállamok szocialista integrálódásának megvalósításához, amely szervezet 1991. június 28.-án megszűnt, csakúgy, mint három nappal később, július 1.-én, a Varsói Szerződés is.

8. Már az 1980-as évek elején számos szakértő fogalmazta meg fenntartásait a beruházás ökológiai következményeivel kapcsolatosan. Az 1980-as években a magyarországi közvélemény első jelentős tüntetéseit ez a beruházás váltotta ki. Az elmúlt rendszer utolsó Országgyűlése már 1989-ben megerősítette, hogy ellenzi a beruházás megvalósítását. Ezt követően az egymást követő Országgyűlések, amelyeket 1990-től kezdve szabad választásokon választottak meg, nem győzték hangoztatni a tervvel kapcsolatos aggodalmaikat, valamint az ország számára rendkívül súlyossá válható következmények megelőzésének szükségességét.

9. Ezen jellemzőket szükségesnek látom megvilágítani Magyarország sajátos adottságainak megemlítésével. Országom, amely a Kárpát-medence közepén fekszik, vizeinek 95%-a idegen földekről származik. Még Magyarország fő természeti erőforrásának, talajának hasznosítása is nagymértékben más államoktól függ. Ebben a tekintetben helyzete több afrikai és közel-keleti országéhoz hasonlítható. Magyarország az egyetlen olyan ország Európában, amelynek a FAO egyik tanulmánya szerint vízhiánnyal kell szembenéznie. Ez annál is inkább fenyegető, hiszen a nemzetközi tudományos világ által már általánosan elfogadott tanulmányok szerint reális annak a veszélye, hogy a világon alapvető éghajlati változások mennek végbe.

10. Magyarország ezen változások főbb áldozatai között szerepelhet abból adódóan, hogy területén csökken a csapadék mennyisége. A magyar állam kötelessége, hogy felügyeljen a rendelkezésére álló vízkészletek mennyiségének és minőségének megóvására. Ennek érdekében csak olyan kockázatokat vállalhat, amelyek a nemzetközi jog által általánosan elfogadott elővigyázatosság elvével összeegyeztethetők.

11. Tegyük hozzá, hogy a magyar állam, mint bármely más állam, állandó szuverenitást élvez saját természeti erőforrásai felett. Ez nem idegeníthető el a lakosság alapvető jogainak rovására, amit a nemzetközi jog különböző fontos okmányai is elismernek.

12. Csehszlovákia azon döntését követően, miszerint megépíti az „ideiglenes megoldásnak” nevezett (C variáns) gátrendszert, a magyar kormány azon törekvéséhez, hogy egy ilyen kulcsfontosságú természeti erőforrás feletti állandó szuverenitását megőrizze, hozzájárult azon igyekezete, hogy szomszédját tulajdon területi szuverenitásának megsértésében megakadályozza. A Duna egy hosszú szakasza Magyarország és szomszédja között természetes határt alkot. Ez a határvonal a hajózóút közepén húzódott oly módon, hogy a két szomszédos állam saját résszel rendelkezett, amely közös ellenőrzésük alatt állt. A Duna vizének egyoldalú elterelésével a nemzetközi folyam 40 km-es szakaszán lehetetlenné vált a közös ellenőrzés, valamint mindenfajta hajózás.

 

Elnök úr, Tisztelt Bírák!

13. Ezek a tettek Magyarország területi szuverenitásának súlyos megsértését jelentik. Ezenfelül megfosztják Magyarországot a folyam vízmennyiségétől és rendes hasznosítási feltételeitől, amelyre Magyarország a nemzetközi jog értelmében jogosult, és amelyek mezőgazdasága és természeti értékei természetes állapotának fenntartásához elengedhetetlenül szükségesek.

14. Magyarország hangsúlyozta azt a tényt, hogy valóságos szükséghelyzettel kényszerült szembenézni. 1989 óta tudomása volt a környezetet érintő károkról és jelentős veszélyekről, amelyeket a beruházás elemi óvintézkedések nélküli végrehajtása okozott, egyrészt magának az 1977-es Szerződésnek a megszegése révén, másrészt a Duna vizének elterelése folytán. Magyarországnak, mint bármely más hasonló helyzetben levő felelős államnak, határozott kötelessége volt az előállt helyzetre reagálni. Így jutott arra a döntésre, hogy felfüggeszti azokat a munkálatokat, amelyeknek elvégzésére az 1977-es Szerződés és az ennek egyes rendelkezéseit pontosító okmányok értelmében kötelezettsége volt. Magyarország mindezt úgy tette, hogy partnerét felkérte a mű lehetséges környezeti következményeinek közös tanulmányozására.

15. Ebben a szakaszban a Szerződés érvényessége még egyáltalán nem volt vitatott. Ezek után Magyarország, szuverenitásának az „átmeneti megoldás” (amely végül állandó építménynek bizonyult) megvalósításával előidézett megsértésével szembesülve, kénytelen volt megállapítani, hogy az 1977-es Szerződésnek nincs többé létjogosultsága.

16. Szükségesnek tartjuk megemlíteni azt a tényt, hogy 1992. október vége óta a magyarországi terület egy része meg van fosztva a Duna vizének kilenc tizedétől. Ez a vízmennyiség jelenleg Szlovákia energiatermelését szolgálja, és nyilvánvaló, hogy a jogalap nélküli gazdagodást, amelyre a másik Fél szert tett, jóvátételt kell adni.

17. Ez volna tehát némileg leegyszerűsítve a peres ügy és annak főbb tényezői. Az 1993. április 7.-i Különmegállapodás ezeket néhány kérdésre szűkítette le, amelyek megválaszolására a Felek kérik a Bíróságot. Kormányom teljes bizalommal várja az Önök válaszát. Mindenesetre az Önök bölcsességétől nemcsak a jelen peres ügyre várunk tartós megoldást, hanem olyan irányelvek meghozatalát is, amelyek lehetővé teszik az államok számára, hogy a jövőben nagyobb egyetértésben szabályozzák közös kezelésben levő és egyre fogyatkozó természeti erőforrásaikat.

18. Igaz, hogy sokat kérünk a Bíróságtól. A nemzetközi jog alapelveinek tiszteletéről van szó, a megállapodásos kötelezettségek betartásáról, a területi szuverenitás és az államok természeti erőforrásainak tiszteletéről, valamint az együttműködési kötelezettségről. Ezenfelül ez a per életünk egyik alapvető értékének, a környezetnek a védelmére, ezen belül a vízkészletek ésszerű kezelésére is vonatkozik. A Bíróság éppen nemrégiben ismerte el a környezet tiszteletének fontosságát 1996. július 8.-án kiadott szakvéleményében.

19. Számos állam fejezte ki meggyőződését, hogy az ilyen jellegű vitás kérdésekre az Önök Bírósága hivatott megoldást nyújtani. Számos, a környezetvédelemmel kapcsolatos nemzetközi Szerződésbe olyan cikkelyek kerültek, amelyek az Önök által alkotott felsőbb nemzetközi fórumhoz való folyamodást ajánlják az ezek alkalmazásából vagy értelmezéséből származó viták esetében. A Bíróság maga is létrehozott egy külön környezetvédelmi szekciót.

20. A környezetről és fejlesztésről szóló, a Rio de Janeiro-i konferencia végén elfogadott 21. Napirend ajánlása szerint a Nemzetközi Bírósághoz kell fellebbezni.

21. Végezetül legyen szabad emlékeztetnem arra, hogy a jelen perben szemben álló felek, különösen a magyar kormány azt reméli, hogy a Bíróság, a Különmegállapodásnak megfelelően kijelöli azokat az elveket és szabályokat, amelyekre a feleknek a Duna vizével összefüggő együttműködést a jövőben alapozniakell. Ez a kérés nem nélkülözi a párhuzamot egy döntőbíróság által hozott másik környezetvédelemmel kapcsolatos per érdemi döntésével, nevezetesen a Trail-i kohó ügyében hozott ítélettel. Az a bíróság azonban korántsem rendelkezett ugyanazzal a hatáskörrel, mint a jelen Bíróság.

22. Az alapvető elvek közé tartoznak többek között a Duna-medence vizének tartós és méltányos módon történő kezelése, beleértve a talajviz megóvását, javítását és ésszerű felhasználását.

23. Elnök úr, tisztelt Bírák! Magyarország igazságszolgáltatásra kéri Önöket abban a perben, amelyben Önök ítéletet hoznak majd. Magyarország is elkötelezett az államok közötti szerződéses kapcsolatok stabilitása iránt. A pacta sunt servanda szabálya Magyarország számára is a nemzetközi jogrend egyik alapja. Engedjék meg azonban, hogy felhívjam tisztelt figyelmüket arra a tényre, hogy a szabály megfogalmazása többes számú. Tehát minden vonatkozó szerződésre alkalmazni kell, nem kizárólag az 1977-es Szerződésre, arra az időszakra, amikor hatályban volt. Így például ennek a szabálynak a hatálya alá esik a határfolyókról szóló 1976-os Szerződés is.

24. Elnök úr, tisztelt Bírák! Ha a jelen per végén országainknak sikerül megegyezésre jutni jogaikról és kötelességeikről, elmondhatjuk, a nemzetközi jog egy lépést tett előre. Lényeges hozzájárulást jelent majd ez a nemzetközi együttműködés terén egy olyan térségben, amely próbálja visszanyerni egyensúlyát a huszadik század destabilizáló viszontagságait követően. A Nemzetközi Bíróság ily módon bizonyságát adhatja, hogy semmilyen más bírói hatóság, csakis ez a Bíróság képes rendezni a legkorszerűbb pozitív nemzetközi jog alapján a közös természeti erőforrások hasznosításával kapcsolatos nemzetközi vitákat a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés elvének figyelembevételével.

 

II. A magyar álláspont szerkezete és áttekintése

 

Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Bíróság, engedjék meg, hogy kifejtsem a magyar álláspont szerkezetét és áttekintést adjak annak tartalmáról:

25. Magyarország szóbeli előadása ezen a héten négy részből fog állni.

-       Ma, az első részben tényszerű és jogi környezetbe helyezzük a vitát, bemutatjuk az érintett területet, a beruházás egyes szakaszait, valamint a szakmai kérdéseket.

-       A második részben, amely a holnapi nappal kezdődik, megvizsgáljuk az 1977-es szerződés és az eredeti beruházás elemeit, összefoglalva azokat a jogos aggályokat, amelyek Magyarország részéről az eredeti beruházással kapcsolatosan felmerültek, és hogy ezeket az aggodalmakat mennyire nem sikerült megfelelő módon eloszlatni, annak ellenére, hogy Magyarország ezt számos alkalommal megkísérelte. Azzal a megállapítással zárjuk, hogy Magyarország helyesen járt el amikor az egyezmény keretein belül maradva felfüggesztette a beruházás kivitelezését és azt remélte, hogy az eredeti terv valamelyik változata még lehetségessé válik.

-       A harmadik részben, amely szerdán kezdődik, a C-változattal, az úgynevezett "ideiglenes megoldással" foglalkozunk. Bebizonyítjuk, hogy a C-változat csehszlovák magyarázata, amely szerint az nem más, mint az eredeti beruházásnak az 1977-es államközi szerződés alapján jogszerű, utolsó pillanatban végzett módosítása, a történelmi tények alapján hamis, szakmai kihatásaiban tarthatatlan és jogilag nem támasztható alá. Azt is megmutatjuk, hogy a különféle "kárelhárító intézkedések", amelyek a C-változat káros hatásainak mérséklését szolgálnák, mennyire nem kielégítőek, és némely tekintetben a helyzetet csak súlyosbítják.

-       A negyedik és utolsó részben azt mutatjuk be, hogy Magyarország, a C-változattal szembesülve jogosan mondta fel az 1977-es szerződést, és azt jogszerűen tette. Miután a szerződés felmondása megtörtént, az már a bíróság dolga lesz, hogy levonja a szükséges következtetéseket abból a tényből, mely szerint Szlovákia függetlenségének első napjától, 1993. január 1-től fogva folytatta a C-változat építését. A felek azonban egyetértenek abban, hogy a jelenlegi szakaszban a bíróság szerepe annak a három kérdésnek a megválaszolása, amelyeket a különleges megállapodás tartalmaz, és a kárpótlás, kártérítés egyes kérdéseit nyitva kell hagynia az egyeztetések előtt.

Magyarország válaszában ez a szerkezet tükröződik.

26. Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Bíróság, ez egy igen nagy és bonyolult beruházás volt, a központi tervutasításos gazdasági rendszer terméke. Nem az első eset, hogy egy nagy gátépítő beruházás rosszul sül el, - ám az első, amely a jelen Bíróság elé kerül. Annak érdekében, hogy a Bíróság könnyebben eligazodhasson a magyar beadványok és kiegészítő függelékek között, a magyar tanácsadók meg fogják adni a megfelelő hivatkozásokat a beszédeinkben, és kérném a Jegyzői Hivatal együttműködését, hogy ezek a jegyzőkönyvekben is megjelenjenek, segítségül a Bíróság tagjai számára. Ahol ez szükségesnek látszik, ábrákkal illusztráljuk az egyes pontokat és helyeket, az illusztrációkat pedig minden nap elhelyezzük a bírák irattartóiban. Igyekszünk a szakmai és műszaki részletek megvitatását a lehető legszűkebbre szorítani. Az eredeti beruházás hibái egyszerűen nem érthetőek meg ezeknek a kérdéseknek bizonyos átlátása nélkül. A jogászok persze szeretnek a jog vizein időzni, ám a világ nem ilyen kellemes hely, ez az ügy pedig a világból származik, legalábbis annak egy bizonyos részéről, amely Európa második legnagyobb folyójának kétszáz kilométeres szakasza, méghozzá ott, ahol az határfolyó (1.1. ábra). Ennek a folyónak a jellege, szabályozása, a jövő nemzedékei számára történő fenntartása, és nem kevesebb, ami a bíróság számára fontos kell legyen.

27. Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Bíróság, engedjék meg, hogy röviden a vita színhelyével, a Duna Budapest és Pozsony közti szakaszával foglalkozzam. A térképeket függelékek formájában megtalálják az irattartóikban (1.2. ábra). Előljáróban két megjegyzés a méréssel kapcsolatban. A folyókat egyrészt hosszuk alapján mérik, folyamkilométerekkel a torkolatuktól, másrészt tengerszint feletti magasságuk alapján. Pozsony az 1868-as folyamkilométernél, 132 méter tengerszint feletti magasságban helyezkedik el, Budapest az 1650. folyamkilométernél, ahol a Duna 98 méter tengerszint feletti magasságban folyik. Vagyis a beruházás által érintett területen a folyó valamivel kevesebb mint 220 kilométert tesz meg és ezalatt magasságából 33,5 m-t veszít. Ez a jelenség azt a tényt tükrözi, hogy Pozsony környékén a folyó kilép a hegyek közül és megkezdi a Kisalföldön való áthaladást.

28. Most fordítsuk figyelmünket a vita helyszínének felső része felé, a Dunának ahhoz a szakaszához, ahol jelenleg a C-változat áll. (1.3. ábra). Pozsony alatt a Duna mindkét oldalán oldalágak helyezkednek el, a szlovák oldalon a Maly Dunaj (Kis Duna), magyar oldalon a Mosoni Duna. Az ágak és a főág közötti terület magyar oldalon a Szigetköz, szlovák oldalon a Zlitny Ostrov (Csallóköz). Ezeket a területeket tovább osztják az árvízvédelmi töltések, amelyek egyik része az ártér, amely nedves területeket, másik része a mentett oldal, amely főleg mezőgazdasági területeket foglal magába.

29. Most pedig azokat a főbb helységneveket veszem sorra, amelyek a következő néhány héten gyakran elő fognak fordulni. Kérem tekintsék meg a 4. sz. térképet, amely most következik az irattartóikban (1.4. ábra).

-       Pozsony alatt, a Duna jobb partján, azon a szakaszon, amely mindkét oldalon szlovák terület, található Čunovo (Dunacsún) . Itt kezdődött meg 1992. október 23-én a Duna egyoldalú elterelése.

-       Rögtön Dunacsún alatt, de már magyar területen helyezkedik el Rajka község, ahol a Dunából elsajátított vízmennyiség mérése történik.

-       Rajka alatt, még mindig magyar oldalon, kilenc kilométerrel Dunacsún alatt található Dunakiliti, ahol - az Eredeti Terv szerint - Magyarország által megépített gát épült.

-       A C-változat zsilipjei által Dunacsúnnál a felduzzasztott viz egy tározóba gyűlik,, majd a bősi mesterséges üzemvíz csatorna felvízi szakaszába kerül, amelynek végén helyezkedik el az erőmű. A felvízcsatornában a folyó megemelt töltések között, 17 méterrel a talajszint felett folyik.

-       Miután a víz az erőmű gátján keresztül haladt, az alvízcsatornába kerül, majd a magyar oldalon Vámosszabadi, szlovák oldalon Szap magasságában folyik össze ismét a főmederrel. Dunacsún és az alvízcsatorna betorkollása közti távolság - a főmederben mérve - 40 km..

-       Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Bíróság, 110 km-t a folyó mentén lefelé haladva az eredeti terv második beruházásához, Visegráddal szemben, a Dunakanyarban, Nagymaros község határában épült volna. a második gát ,

-       Közvetlenül Nagymaros alatt kezdődik a hosszú Szentendrei-sziget, ahol nagyszámú parti szűrésű kut található, amelyek a főváros, Budapest vízellátása szempontjából létfontosságúak. A Szentendrei-sziget majdnem Budapest pereméig tart, ahol ez a mostani képzeletbeli utazásunk, akárcsak az Önök helyszini látogatása néhány hét múlva véget ér.

30. Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Bíróság, remélem, nem árultam el túlságosan nyilvánvalóan, hogy miért vagyok jogi tanácsadó és nem pedig idegenvezető! Az irattartóikban találnak egy listát a földrajzi elnevezések felsorolásával, valamint egy kétnyelvű értelmező szótárt azokkal a szakkifejezésekkel, amelyekre a magyar előadások során hivatkozni fogunk.

 

Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Bíróság, köszönöm figyelmüket.

 

[Készült: a Bíróság által kiadott jegyzék alapján.]

 

 

2. A beruházás előzményeinek és jelenlegi állapotának vázlatos áttekintése

 

(Valki László professzor)

 

Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Bíróság,

 

1. Igen nagy megtiszteltetés és öröm számomra, hogy a bíróság fennállása óta az első magyar jogtanácsosként és - a jogi képviselő után - a második magyar nemzetközi jogászként szólhatok a bíróság előtt.

2. Elnök úr, feladatom az, hogy a beruházás történetének rövid összefoglalását adjam, és megemlítsek bizonyos fontos dátumokat. Engedjék meg, hogy felhívjam figyelmüket a magyar válasz negyedik kötetére, amely a fontosabb események időrendi felsorolását tartalmazza.

3. A Pozsony környékén építendő vízerőmű rendszerre vonatkozó első elképzelések már az 1920-as években megjelentek. A vízépítő mérnökök a folyó energiájának felhasználásáról álmodoztak és arra gondoltak, hogy egy gátrendszer megépítése folyószabályozási szempontból is előnyös lesz.

4. Az ötvenes években úgy tűnt, álmaik a megvalósulás útjára léptek, amikor a két keleteurópai szocialista ország belefogott "a természet átalakításába", ami gazdasági elméletük egyik kedvenc jelszava volt. Ebben az elméletben a vas, acél és beton fontosabb szerephez jutott mint a költség és haszon, vagy éppen a környezetvédelmi megfontolások. Ez volt az időszak, amikor a kommunista párt - az első ötéves terv nyelvén szólva - "a vas, acél, és gépek országává" akarta alakítani Magyarországot. A már a hetvenes években elkészült első gazdasági elemzések is kimutatták, hogy a vízlépcső rendszer gazdaságilag nem megalapozott. Amint Norgaard professzor jelentésében látható, alapos okunk van azt gondolni, hogy a beruházás mindenkor gazdaságtalan volt.

5. A beruházás előkészítése hosszú időt vett igénybe. Engedjék meg, hogy csupán két tényt emeljek ki ebből az időszakból. A témáról tartott első kétoldalú kormányközi tárgyaláson 1952-ben Csehszlovákia Magyarország előtt egy olyan gát terveit mutatta be, amelyet teljes egészében saját oldalon gondolt megvalósítani. Magyarország azonban nem lelkesedett az egyoldalú csehszlovák építés ötletéért: közös gát és tározó megépítését szorgalmazta. Csehszlovákia elfogadta a magyar megközelítést.

6. A második tény, hogy a KGST 1954-től belefolyt a beruházás előkészületeibe. Az elkövetkező években az összes fontos lépést valamilyen formában mindig KGST kereteken belül tették meg. Mi több, a szovjet vízépítő intézet, a Hidroprojekt megbízást kapott a KGST-től, hogy segítsen a csehszlovák és magyar intézményeknek. Magyarország kölcsönt is kért és erre ígéretet kapott a Szovjetuniótól.

7. A beruházási program 1973-ban már készen állt. Nem tükrözte az ezidőtájt a gátakról már rendelkezésre álló tudást. A szlovák állításokkal ellentétben soha semmilyen komoly környezetvédelmi hatásvizsgálat (KHV) nem készült.

8. A vízlépcsőrendszer megépítésére vonatkozó kétoldalú államközi szerződést a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság között 1977-ben írták alá. A szerződés bevezetője szerint az építkezés "...jelentősen hozzájárul majd a KGST tagállamok szocialista integrációjához". Ám integráció (akár szocialista, akár nem) helyett az egyezmény gyakorlatilag állandó vitát eredményezett a két ország között.

9. Az első vita, amely a vízlépcsőrendszerrel kapcsolatban felmerült, gazdasági jellegű volt. Magyarország 1980-ban rájött, hogy a beruházás túl nagy terhet róna az ország költségvetésére. Ezért 1981-ben hivatalosan is javasolta az építkezés felfüggesztését kilenc évre. Csehszlovákia legfeljebb négy évbe egyezett bele.

10. Csehszlovákia a magyar javaslatot a beruházást ért fenyegetésként értékelte. Ezért azonnal visszatért eredeti ötletéhez, hogy a Dunát teljes mértékben csehszlovák ellenőrzés alá vonja, és a beruházást egyoldalúan, kizárólag saját területén valósítsa meg (2.1. ábra).

11. Itt szükséges megjegyeznünk, hogy a vízlépcsőrendszer egyoldalú megépítésének lehetősége csupán a második világháborút követően jöhetett szóba. A háború előtt Csehszlovákia csupán egy hídfőállást mondhatott magáénak a Duna jobb partján, Pozsonnyal szemben. A háború után Csehszlovákia teljes ellenőrzést akart a folyó felett. A csehszlovák követelés előtt meghajolva az 1947-es párizsi békeszerződés további 11 km hosszú partszakaszt csatolt ehhez a részhez a folyónak ugyanezen az oldalán, és ebbe három magyar falu is beleesett. A csatolás következményeképpen, megközelítőleg 30 km hosszúságú Pozsonnyal szembeni Duna szakasz került teljesen csehkoszlovák ellenőrzés alá. A három falu egyike volt Dunacsúny, ahol a folyóelterelés később, 1992-ben megtörtént.

12. Az 1977-es államközi szerződést követően Csehszlovákia első ízben 1982-ben fenyegetőzött egyoldalú lépések megtételével. Ez nem csupán diplomáciai manőver volt. Mint azt ma már tudjuk, egy csehszlovák vállalatot megbíztak az egyoldalú elterelés terveinek kidolgozásával. A vállalat két lehetőséget ajánlott, eltérő elterelési pontokkal.

13. Magyarországon a gazdasági nehézségektől függetlenül a beruházás környezetvédelmi kihatásai is vitás kérdéssé váltak.

14. A Magyar Tudományos Akadémia vizsgálatainak eredményeként 1983-ban egy jelentést látott napvilágot, amelynek állítása szerint a tervek "nem törődtek a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer környezeti kihatásaival és következményeivel... Mindezidáig nem született olyan felmérés, amely ezeket tudományos alapossággal vizsgálta volna..." Az akadémia 1985-ben "az ökológiai vizsgálatok hiányos volta miatt" bírálta azt állami vízépítő tervező vállalat által készített Környezetvédelmi Hatásvizsgálatot.

15. A nyolcvanas évek második felében Magyarországon jelentős politikai fejlődés ment végbe. A nem-kommunista ellenzék lábra kapott és nyíltan kezdte bírálni a beruházást. A környezeti kérdésekkel kapcsolatos kételkedés tovább nőtt a tudományos körökben, különösen a nagymarosi gátra vonatkozóan. A beruházás nemzetközi kritikája is erősebb lett. Világméretű kampány kezdődött 1987-ben, amelynek kiáltványát aláírta Sir David Attenborough is, akit környezetvédelmi dokumentumfilmjei tettek híressé. A nyilatkozathoz 232 szervezet csatlakozott. A magyar parlament 1988-ban egy olyan határozatot fogadott el, amely - fenntartva a beruházás építésének támogatását - kijelentette, hogy "az ökológiai érdekeknek meg kell előzniük a gazdaságiakat..."

16. 1988-89-ben egy olyan közjáték zajlott le, amely jellemzi Magyarország politikai átalakulásának ezt az időszakát. Egy osztrák vállalattal korábban megkötött szerződés miatt, amely a nagymarosi rész munkálatainak oroszlánrészére vonatkozott, a felek 1988 januárjában megegyeztek az építkezés befejezésének egy évvel történő előrehozásában. A határozatot 1989 februárjában egy jegyzőkönyv hivatalosan is megerősítette, akkor, amikor a magyar kormány már növekvő aggodalommal viseltetett a beruházással járó környezeti hatásokkal szemben. Ám ez a jegyzőkönyv hivatalosan nem módosította az 1977-es államközi szerződést. Csupán az építkezés ütemtervét gyorsította fel, amelyet egy másik irat tartalmaz. Ez soha nem került ratifikálásra és nem jelent meg a hivatalos magyar közlönyben.

17. Néhány hónappal később a magyar politikai átalakulás kormánya - látva a beruházás értelmét megkérdőjelező szakmai bizonyítékok szaporodását - úgy döntött, hogy elegendő időre van szükség a további részletes vizsgálatok lebonyolításához. Azt is el akarta kerülni, hogy helyrehozhatatlan változások történjenek az építési területen. Ennek megfelelően 1989 májusában felfüggesztették a nagymarosi építkezést . 1989 júliusban a felfüggesztést kiterjesztették a Duna medrének Dunakiliti térségében történő elzárását előkészítő munkálatokra is, ezzel elhalasztva a körtvélyesi-dunakiliti tározótó feltöltését . Meg kell jegyeznünk, hogy Magyarország az 1977-es államközi szerződés teljesítését más helyeken nem függesztette fel. Nem szűnt meg az egyezmény intézményeinek működése sem. Magyarország csupán két helyszínen függesztette fele a tevékenységét a munkák ütemezéésével összhangban, ami az 1977 -ea Szerződésből világosan kitűnik (2.2. ábra).

18. A felek 1989-ben magas szintű tárgyalásokat kezdtek. A miniszterelnökök két találkozóját követően Csehszlovákia beleegyezett, hogy közösen kutassák a magyar aggodalmak hátterét a beruházás hatásait illetően . Azután augusztusban Csehszlovákia másodszor is a Duna egyoldalú elterelésével fenyegetőzött . Ismételten nem csupán egy egyszerű manőverről volt szó. Magyarország tudomására jutott a későbbiekben, hogy amit Csehszlovákia ezidőtájt mint "egyoldalú megoldást" emlegetett, addigra "tervezési és előkészítési szakaszban " volt.

19. Az 1989-es év folyamán végzett kiterjedt magyar kutatások aggályt ébresztettek, hogy az eredeti beruházás terv szerinti üzembe helyezése - vagyis Bős csúcsüzemben működtetése és a nagymarosi gát megépítése - komoly környezeti kockázattal jár . Magyarország Csehszlovákia rendelkezésére bocsátotta kutatási eredményeit. Szakértői megbeszélések következtek, de semmilyen eredményre nem vezettek . Csehszlovákia nem volt hajlandó a magyar eredményeket érdemben megvitatni és nem kezdeményezett hazai kutatásokat sem. Csupán azt ismételgette, hogy a környezeti kockázat minimálisra csökkenthető illetve megszüntethető az építés és üzemeltetés alatt .

20. Magyarország 1989 októberében - annak érdekében, hogy a csúcsüzem elkerülhető legyen, hogy megvédje Budapest vízbázisát és hogy elhárítson egy sor egyéb környezetvédelmi aggodalmat - úgy döntött, nem folytatja a nagymarosi erőmű megépítését . Magyarország szükségét látta annak, hogy a beruházás többi részére pedig közös vízminőségvédelmi rendszert alakítsanak ki, ökológiai garanciákkal. Ennek megfelelően benyújtotta az 1977-es államközi szerződés módosítási javaslatát .

21. Az 1989-es év gyökeres politikai változásai mindkét országban több hónapra elterelték a figyelmet a vitáról. Az 1977-es államközi szerződés ilyetén módosítását azonban a felek soha nem vitatták meg.

22. Az új kormányok 1990-ben kormánybiztosi szinten bocsátkoztak újabb tárgyalásokba, eredménytelenül. Magyarország azt remélte, hogy a tárgyalások több eredményt hoznának, ha magasabb szinten folynának, és ezért egy olyan kormányközi bizottság létrehozását javasolta, amely előkészítené az 1977-es államközi szerződés módosítását .

23. 1991 kulcsfontosságú év volt a vita esetleges rendezése tekintetében. Háromszor is folytak kormányközi tárgyalások Budapesten és Pozsonyban. Mindkét felet nagy létszámú tárgyaló küldöttség képviselte. Csehszlovákiát mindhárom alkalommal a csehszlovák hatóságok által hivatalosan megbízott szlovák miniszterelnök képviselte .

24. Magyarország nehéz helyzetbe került. Mielőtt még bármilyen tárgyalások megkezdődtek volna, alapos oka volt arra gyanakodni, hogy 1991 januárjában a szlovák kormány jóváhagyta a Duna egyoldalú elterelésének terveit szlovák területen és elrendelte a munkálatok megkezdését április hónap folyamán . Az első kormányközi találkozót 1991. április 22-ére tűzték ki. Sajtójelentések később megerősítették, hogy a munkálatok valójában már 1991. április másodikán, tehát 20 nappal korábban megkezdődtek .

25. Tekintettel az egyoldalú elterelés veszélyére, Magyarország az április tárgyalásokon az összes munka felfüggesztését javasolta 1993-ig. Magyarország azt is felvetette, hogy közös megegyezéssel szüntessék meg az 1977-es államközi szerződést és osszák meg az ebből eredő veszteségeket. Ténylegesen ez utóbbi Csehszlovákia jelentős mértékű kártalanítását jelentette volna. Magyarország átadott egy anyagot, amely a Magyar Tudományos Akadémiának a beruházás káros környezeti kihatásairól alkotott véleményét tartalmazta. Csehszlovákia elvetette a magyar javaslatokat. Az Akadémia által készített szakvéleményt "tudományos fantasztikumnak" minősítette és folytatta a folyóelterelés munkálatait .

26. Sem az áprilisi tárgyalások, sem két további 1991-es találkozó nem vezetett eredményre. Csehszlovákia minden olyan javaslatot elvetett, amely nem tartalmazta a beruházás eredeti tervek szerinti teljes megvalósítását. Ehelyett háromoldalú szakértői bizottság felállítására tett javaslatot, (Európa Bizottság által megnevezett szakértők részvételével) az eredeti beruházás üzemeltetésének környezeti következményeinek kivizsgálására. Magyarország elfogadta az ajánlatot, azzal a feltétellel, hogy Csehszlovákia ezalatt felfüggeszti az egyoldalú elterelés munkáit. Csehszlovákia elvetette ezt a feltételt . Jelszava úgy szólt: "Előbb építs, aztán vizsgálgass".

27. Az 1992-es év elején Magyarország ismételten tiltakozott az elterelés ellen és figyelmeztette Csehszlovákiát, hogy tette Magyarország területi integritásának és szuverenitásának elveivel ellentétes, és hogy ráadásul ezzel Csehszlovákia maga szegi meg az 1977-es államközi szerződést . Magyarország ezen túlmenően szintén az Európai Közösséghez fordult, hogy segítséget kérjen . A Közösség kinyilvánította segítőkészségét azzal a feltétellel, hogy a felek nem tesznek egyoldalú lépéseket .

28. Csehszlovákia 1992 áprilisában egészen világosan kijelentette, hogy nem szándékozik felfüggeszteni az úgynevezett "ideiglenes megoldás" munkáit, vagyis a Duna elterelését, függetlenül attól, mik lesznek a következmények. Magyarországot időrabló késedelmeskedéssel vádolta a folyóelterelés halasztása miatt . Magyarországnak nem voltak kétségei, hogy Csehszlovákia a folyóelterelést legkésőbb 1992 novemberében végre is hajtja, amikor a Duna vízszintje alacsony és kedvező az folyóeltereléshez.

29. Látva, hogy a C-változat kíméletlen erőltetése révén az 1977-es államközi szerződés rendelkezései folyamatosan sérelmet szenvednek, Magyarország 1992 májusában az 1977-es államközi szerződés megszüntetése mellett döntött, és erről Csehszlovákiát szóbeli jegyzékben értesítette. Még ugyanazon a napon egy írásos kormányhatározat részletes magyarázatot fűzött a felbontást alátámasztó szakmai és jogi érvekhez .

30. A jegyzékre adott válaszban Csehszlovákia "fenntartotta a jogot, hogy véleményét kifejezésre juttassa (Magyarország) összes érvével kapcsolatban" . Ám sem Csehszlovákia, sem Szlovákia nem tett kísérletet arra, hogy a csehszlovák visszautasítás okait kifejtse, egészen amíg a "közelítő alkalmazás" doktrínája fel nem tűnt a szlovák beadványban .

31. A Duna tervezett eltereléséről magas rangú politikusok (többek között a német külügyminiszter) és nemzetközi szervezetek (mint például az Európai Közösség) tudomást szerezve tiltakoztak a folyóelterelés ellen. Az Európa Parlament határozatot hozott, amely óvja Csehszlovákiát a folyóelterelés környezeti következményeitől .

32. Csehszlovákia 1992 októberében mégis egyoldalúan saját területére terelte a Dunát Dunacsúnynál. Ettől kezdve a hozamnak csupán 10-20 %-a kerül a természetes folyómederbe, míg a víz 80-90 %-a a bősi erőmű felvízcsatornájában folyik. A folyó vize negyven kilométerrel lejjebb kerül vissza ismét a főmedrébe. (2.3.ábra)

33. Az eltereléssel egyidejűleg Magyarország pert jelentett be a jelen bíróságnál, ám Csehszlovákia ekkor még nem fogadta el a bíróság joghatóságát ..

34. 1992 október végén az Európai Közösség megpróbált Magyarország és Csehszlovákia között közvetíteni. A három fél egy közösen elfogadott jegyzőkönyvet írt alá, amely londoni megállapodás néven ismeretes. Csehszlovákia ezzel a megállapodással vállalta, hogy a teljes eredeti vízmennyiséget visszajuttatja a főmederbe és tartózkodik az erőmű üzembe helyezésétől . Ám közvetlenül a találkozó után Csehszlovákia bejelentette, hogy nem fogja betartani a megállapodásnak ezt a rendelkezését. Szlovákia most azzal érvel, hogy "a szöveg [a megállapodás szövege] azt mutatja, ...hogy a kötelezettségvállalás... szándéka szerint igen rövid időtartamra vonatkozott" (vagyis mindössze három napra), és hozzáteszi, hogy "a kérdés nem sokkal ezután értelmét vesztette" . Mégis, Csehszlovákia megerősítette a kötelezettség-vállalást egy héttel később, az Európai Közösségnek írott levélben . Másrészről Csehszlovákia még az első három nap alatt sem biztosította az eredeti vízmennyiséget a főmederben .

35. A felek abban is megegyeztek a londoni találkozón, hogy háromoldalú tényfeltáró küldöttséget hoznak létre. A bizottság megvizsgálta a különféle változatokat is, mint például a Duna vizének megosztását a két ország között fele-fele alapon , mint ahogyan azt az 1976-os határvízi egyezmény rendelkezései előírják .

36. Magyarország és Csehszlovákia 1992 novemberében elvileg megegyezett a vitás kérdés jelen bíróság elé vitelében . Háromoldalú tárgyalások kezdődtek a különleges megállapodás előkészítésére. Csehszlovákia feloszlását követően - azaz 1993 január elseje után - Szlovákia vett részt a tárgyalásokon. 1993 áprilisában Magyarország és Szlovákia aláírta a különlmegállapodást, amely az ideiglenes vízgazdálkodási rendszer kialakításának kötelezettségét is tartalmazta . A rendszer elsődleges feladata a régi mederbe kerülő víz mennyiségének megemelése lett volna. Ám Szlovákia nem volt hajlandó az átadott víz mennyiségének növelésére, függetlenül a környezeti következményektől.

37. Az Európai Közösség által kijelölt szakértők 1994 januárjában átmeneti vízmegosztási rendszert ajánlottak a felek számára, amely szerint, többek között:

-       Szlovákia 800 m ³ /s-re emeli az Öreg-Dunába átadott víz mennyiségét és

-       Magyarország az Öreg-Duna medrében a vízszint emelése érdekében fenékküszöböt épít be .

Magyarország elfogadta az ajánlást, Szlovákia visszautasította . A tárgyalások folytatódtak.

38. Végül Szlovákia - két és fél évvel a folyóelterelés után - 1995 áprilisában beleegyezett az átadott víz mennyiségének kis mértékű emelésébe. Ez a mennyiség - 400 m³/s - pontosan a fele volt annak, amit az EC szakértők korábban ajánlottak. Magyarország belegyezett, hogy Dunakiliti közelében, az 1843-as folyamkilométernél megépíti a fenékküszöböt. A megállapodás a jelen ügyben hozott ítéletet követő 14. napon veszti érvényét .

39. A felek nézete eltér arra nézve, hogy vajon ez a megállapodás a különleges megállapodás negyedik cikkelyének céljára alkalmas átmeneti vízmegosztási rendszert képez-e. Magyarország szerint csupán egyszerű átmeneti kárenyhítő intézkedés , amelyet Szlovákia nem teljes mértékben tartott be. A tényleges vízátadás havi átlaga kevesebb volt a megállapodásban előírtnál .

40. Közben az utolsó négy évben Csehszlovákia majd Szlovákia folytatta és befejezte a C-változat építését. A C-változat összetett rendszerré vált, nincs már semmiféle "ideiglenes" jellege, és nem hasonlít az eredeti beruházásra sem.

 

Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Bíróság,

43. Szándékom szerint a vita rövid összefoglalása útmutatás gyanánt szolgál az ügy eredetére vonatkozóan. Nem kíséreltem meg a régió természeti értékeinek valamint az ezen értékeket érő veszélyek és károk bemutatását, mert ezeket a továbbiakban kollégáim megteszik majd.

44. Elnök úr, kérem hogy szólítsa Alexandre Kiss professzor urat, aki a jelen vitát a vonatkozó törvények keretébe helyezi majd.

 

 

[Készült: a Bíróság által kiadott jegyzék alapján.]

 

 

3. Az alkalmazandó jog

(Kiss Alexandre professzor)

 

 

Tisztelt Elnök úr, tisztelt Bírák!

 

1. Bármilyen korú is legyen az, aki először jelenik meg az Önök színe előtt, a megtiszteltetés, amelyben részesül nem hagyhatja érzéketlenül. Én annál is inkább meghatott vagyok, mivel ebben a perben szülőhazámat, Magyarországot képviselem.

2. Engedelmükkel a következőkben előadom az Önök hatáskörébe utalt jogvitára vonatkozó magyar álláspontot az alkalmazandó joggal kapcsolatban.

3. A Különmegállapodás 2. Cikkelye értelmében arra kérjük Önöket, hogy 1977-es Szerződés alapján, valamint az általános nemzetközi jog, illetve minden Önök által alkalmazandónak tartott szerződés szabályainak és elveinek megfelelően határozzanak. Először tehát az 1977-es Szerződés helyénvalóságát kell megvizsgálnunk, azután a többi számba vehető szerződését, majd a perbeszéd második részében az általános nemzetközi jog szabályaira térünk rá.

 

1. Alkalmazandó szerződések

 

4. Az 1977. szeptember 16-i Szerződés első cikkelye értelmében a gátrendszer egységes, integrált és oszthatatlan beruházást alkot. Az ezt kiegészítő, csupán alárendelt jellegű, Közös Egyezményes Terv hivatott kifejezni a beruházás egységét.

5. A Különmegállapodás megkülönböztetést tesz az 1977-es Szerződés mint olyan és a Gabčíkovo-Nagymaros projekt között. Ennek oka, hogy a Szlovák Köztársaság az 1977-es Szerződésnek nem volt aláírója, úgyhogy a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság által elkövetett szerződésszegéseket nem lehet a Szlovák Köztársaságnak tulajdonítani. Ezenfelül Magyarország az 1977-es Szerződést felbontotta, amelyet egyébként a Cseh és Szlovák Köztársaság már korábban megtagadott a C variáns megépítésével. Ez a szerződés tehát soha nem volt érvényben a jelen per peres felei között.

6. Ennek ellenére a Különmegállapodás 2. Cikkelye értelmében a Bíróság feladata dönteni a felfüggesztés, a szerződésszegés és az 1977-es Szerződés felbontása kérdésében, még ha ezek Szlovákia független állammá válása előtt történtek is. Ezeknek a cselekedeteknek ugyanis jogi következményei lehetnek a peres felek számára.

7. A Szerződés több rendelkezése is jelentőséggel bír a jelen per tekintetében. Elsősorban a Szerződés 15., 19., és 20. Cikkelye előírja, hogy intézkedéseket kell tenni a dunaviz minőségének megőrzésére, a természetvédelmi kötelezettségek betartására, és a halállomány védelmére. A magyar fél Csehszlovákiához intézett, részletes tanulmányok elvégzésére vonatkozó javaslata, s az az elvárás, hogy ezen kötelezettségek betartása megvalósuljon a vízlépcsőrendszer megépítésével , s ezen kérések visszautasítása indokolta a Magyarországra háruló munkálatok felfüggesztését. Fontos kihangsúlyozni azt a tényt, hogy a Duna vizének védelméről, illetve a természet védelméről szóló 15. és a 19. cikkelyek meghatározzák, hogy az ebből származó kötelezettségek nemcsak az építkezésre, hanem a vízlépcsőrendszer működtetésére is vonatkoznak. A cikkelyeket mindaddig alkalmazni kell, amíg a vízléőcsőrendszer létezik és működik.

8. Nagy jelentősége volt a fenti rendelkezések ily módon előirányzott időszakának, ami túlmutatott az építkezés időtartamán. Különösen pedig arra kényszerítette a feleket, hogy vegyék tekintetbe az 1977. és 1989. közötti környezetvédelemmel kapcsolatos nemzetközi jogszabályok fejlődését. Magyarország ugyanis 1989-ben függesztette fel a rendszer megépítésében vállalt saját részének munkálatait. Emlékeztetni kell arra is, hogy a C variáns lényegében 1991-92-ben épült meg, azokban az években, amikor Magyarország és Csehszlovákia részvételével jelentős nemzetközi egyezmények kerültek kidolgozásra és elfogadásra, szomszédos vagy folyó menti országok egyes nemzetközi folyóvizekkel kapcsolatos együttműködéséről. Hasonlóan, amikor Brazília Rio de Janeiro-ban otthont adott a környezetvédelemről és fejlesztésről szóló világkonferenciának, amely konferencia meghirdette a fenntartható fejlődés elvét, Csehszlovákia már nem állt messze a C variáns építésének befejezésétől.

9. Ha az 1977-es Szerződést megszűntnek tekintjük, egyéb, Magyarország és a függetlenné vált Szlovákia közötti szerződések hatályban maradtak. Ez vonatkozik a határokra és ezek szabályozására vonatkozó egyezményekre, különös tekintettel a folyók által képzett természetes határokra. A két ország közti határokat 1947-ben állapították meg, s 1948-ban hagyták jóvá. Ez utóbbi, 1948-as szöveg megerősíti, hogy a határt a legalacsonyabb vízállásnál a folyam hajózható főmedrének esésvonala határozza meg. Ugyanez a szabály megtalálható egy 1956. október 13-i szerződésben, amely azt is hozzáteszi, hogy a Felek kötelesek megtenni a szükséges lépéseket annak elkerülésére, hogy a határvíz folyamok partvidéke szándékosan ne károsuljon, valamint kifejezetten előírják annak a Félnek a kártalanítását, akit ezen cikkely alapján kár érne. Ezenkívül a 19. cikkely úgy rendelkezik, hogy új gátak, zsilipek és egyéb vízépítési berendezések megépítése csak azt követően valósulhat meg, ha a két Fél erről megállapodott.

10. Egy, a határfolyók szabályozásáról szóló, 1976. május 31-i keltezésű, Magyarország és Csehszlovákia között létrejött egyezmény különös jelentőséggel bír, nevezetesen a C variáns megépítése és működtetése szempontjából. Az államhatárok szabályozására vonatkozó 1956-os szerződést kiegészítve ez az egyezmény megtiltja a Feleknek, hogy közös megegyezés nélkül olyan vízgazdálkodási tevékenységbe bocsátkozzanak, amelyek a közösen meghatározott hidrológiai viszonyok megbontását eredményeznék. Az Egyezmény egyben kötelezi a Feleket berendezéseik oly módon történő működtetésére, hogy az a másik félnek kárt ne okozzon. Ezenkívül az Egyezmény megfogalmaz a nemzetközi jogi elveknek megfelelő szabályokat is, valamint kötelezi a Feleket, hogy vízgazdálkodással kapcsolatos, ezen belül is elsősorban a határvizek kezeléséhez fűződő tevékenységeikre vonatkozó hosszútávú fejlesztési terveikről kölcsönösen tájékoztassák egymást. Kötelezi továbbá a Feleket, hogy a hidrológiai viszonyok módosítására irányuló vízgazdálkodási tevékenységeik hatásáról előzetes tárgyalásokat folytassanak a másik Féllel.

11. A dunai halászatra vonatkozó szabályokat elsősorban egy Bukarestben 1958. január 29-én aláírt, többoldalú egyezmény fogalmazta meg. Ezek a szabályok a dunai vízerőművek építése esetében nemcsak a halak természetes vándorlását garantáló intézkedési program előzetes kidolgozására és együttes végrehajtására kötelezik a szerződő Feleket, hanem általában a halak sokasodása, számuk növelése, szaporodása természetes feltételeinek javítására is. A gátrendszer megépítéséről szóló 1977-es Szerződés hivatkozik erre az okmányra, és megerősíti ezen a téren a Felek kötelezettségeit.

12. Végezetül, ami a hajózás kérdését illeti, amelyet szintén sokoldalú szerződés szabályoz, az 1948. augusztus 18-án aláírt Belgrádi Egyezmény kötelezi az államokat a Duna rájuk eső szakaszain a folyami hajók számára a hajózhatóság fenntartására, valamint megtiltja a hajózás korlátozását vagy akadályoztatását a hajózható Duna-csatornákon (3. Cikkely). Az Egyezmény 18. Cikkely, 3. bekezdése értelmében a Duna régi medrén kívüli hajózás feltételeit a működési eljárásban írják majd elő. Mindazonáltal azonban ezek az eljárások soha nem jöttek létre és jelenleg egyáltalán nem létezik nemzetközi hajózás a Duna fő medrében, amelyből nagyrészt elvonták a vizet.

13. Kérem a Bíróságot, nézze el, hogy az egyes egyezmények rendelkezéseinek felsorolásával fárasztottam. Erre azonban feltétlenül szükség volt azon fejlemények szempontjából, amelyeket majd kollégáim adnak elő Önöknek.

 

II. Az általános nemzetközi jog szabályai

 

14. Ezek a szabályok elsősorban az általános érvényű egyezményes szabályokat foglalják magukban, másodsorban a szokásjog szabályait. Ez utóbbiakat a jelen per Feleinek részvételével kidolgozott nemzetközi egyezmények erősítették, illetve fogalmazták meg, amelyek azonban még nem léptek hatályba. A Különmegállapodás 2. cikkely, 1. bekezdés értelmében az Önök belátásától függ, hogy ezeket mint a nemzetközi szokásjog megfogalmazásait figyelembe veszik-e.

15. Az első kategóriában elsősorban az 1969. május 23-án aláírt Szerződési Jogról Szóló Bécsi Egyezmény említendő meg. A Bírósághoz hasonlóan, amely számos alkalommal elismerte az Egyezményt, a Felek egyetértenek abban, hogy az Egyezmény (idézem) „több szempontból is felfogható a létező szokásjog törvénytárának” (idézet vége). Nyilvánvalóan minden perben szükséges ellenőrizni, vajon az említett rendelkezés kifejezi-e az általános nemzetközi jogot, vagy bizonyos szempontból „progresszív fejlődésnek” minősül.

16. Magyarország a pacta sunt servanda szabályát minden körülmények között a nemzetközi jogrend egyik alapkövének tartja.

17. Itt szükséges emlékeztetni arra, hogy, mint azt az Önök Bírósága is többször megállapította, a szerződéseket az értelmezés időpontjában alkalmazandó jogrend egységének keretében kell értelmezni és alkalmazni. Ennek a szabálynak különös jelentősége van akkor, amikor a határfolyó rendszerével és a gátrendszer építésével és működtetésével kapcsolatos, Magyarország és Szlovákia között létrejött szerződések értelmének és hatáskörének meghatározásáról van szó. Ezen szövegek olvasata nem lehet ugyanaz, mint 1977-ben, ha figyelembe vesszük ismereteinknek a környezetvédelem terén történt fejlődését, valamint az ebből a nemzetközi közösség által levont jogi következményeket.

18. A jelen perre alkalmazandó szokásjog természetesen magában foglalja a nemzetközi felelősséggel kapcsolatos szokásjogot. A Különmegállapodás megfogalmazása szerint az államok felelősségjoga a jelen esetre ugyanolyan mértékben vonatkozik, mint a szerződési jog. Magyarország kérni fogja ennek alkalmazását az általa elszenvedett károk jóvátételére, nevezetesen a C variáns megépítésének tényére.

19. A per középpontjában áll az államok területi szuverenitásának kérdése is, hiszen Magyarország visszaköveteli a Duna vizének egy részére szóló jogait. A Csehszlovákia által elterelt Duna vize több mint négy éve Szlovákia használatában a gátrendszer működtetését szolgálja Magyarország elemi érdekeit sértve.

20. A szuverenitás elve új megvilágításba került az ENSZ Közgyűlés 1803 (XVII) számú Határozatával, amely kimondja a természeti erőforrások állandó szuverenitását, valamint azzal, hogy ez az elv bekerült az ENSZ mindkét emberi jogi okmányának első cikkelyébe. Ezen szövegek szerint egy népet semmilyen esetben sem foszthatnak meg a fenntartásához szükséges tulajdon eszközeitől.

21. Természetes, hogy ezek a szövegek teret engednek a más államokkal való együttműködésnek. Mindenesetre azt is meghatározzák, hogy ez az együttműködés a nemzetközi jogon és a kölcsönös érdekeken kell, hogy alapuljon.

22. A szuverenitást garantáló nemzetközi jogszabályok ugyanakkor kötelezik is az államokat arra, hogy tiszteletben tartsák más államok területét, különösen pedig azok környezeti állapotát. A Trail-i öntöde perében 1941-ben hozott választottbírósági ítélet azáltal, hogy kimondta, hogy egy államnak sincs joga területét oly módon használni, vagy engedélyezni azt, hogy területének használata egy másik állam területén károkat okozzon, elindított egy fejlődési folyamatot, amely az Önök Bírósága által 1949-ben a korfui perben hozott határozatán és a lanoux-i tó perében hozott döntőbírói ítéleten keresztül a Stockholmi Nyilatkozat 21. elvének megfogalmazásához vezetett, amelyre egyéb nemzetközi okmányok is gyakran utalnak, így például a környezetről és a fejlődésről szóló Rio de Janeiro-i Nyilatkozat 2. elve is. Ez a fejlődés az Önök - atomfegyverek használatának vagy ezzel kapcsolatos fenyegetésnek az érvényességi feltételéről szóló - 1996. július 8. keltezésű szakvéleményének egyik fejezetében csúcsosodik ki, amely kimondja, hogy ez az elv olyan általános kötelezettséget hoz létre, amely „ma már részét képezi a nemzetközi környezetvédelmi jogszabálygyűjteménynek”.

23. A környezet tisztelete magában foglalja a károk megelőzését is. Számos nemzetközi okmány hirdeti ezt a feladatot, valójában mindegyikük létjogosultsága a megelőzés biztosítása, lehetőség szerint a megelőzés legkorábbi stádiumában. A nemzetközi környezetvédelmi jog fejlődése során az elővigyázatosság elve mint a legfejlettebb általános szabály tűnt elő, amely előírja a megelőzés kötelességét. Úgy véljük, hogy fontos ezeket az elveket számba venni annak érdekében, hogy a magyar, illetve a csehszlovák kormány lépéseinek valóságos értékét megítélhessük.

24. Végül is a környezetvédelem, de a nemzetközi folyóvizek használata is együttműködési kötelezettséget támasztanak az államok számára. Az együttműködés nyilvánvalóan mindenfajta nemzetközi élet alapja, valamint ez adja a nemzetközi intézmények létjogosultságát is. Mindenesetre az imént említett két terület, amely azonos célt követ, sőt részben fedi is egymást, különleges feladatok elé állítja az államokat.

25. A környezetvédelem területén, a Trail-i öntöde perében született ítéletet, amely a két peres államot együttműködésre, valamint szennyező tevékenységeik együttes szabályozására szólította fel, számos nemzetközi okmány követte. Így például az 1972-es Stockholmi Nyilatkozat 24. alapelve kimondja, hogy a környezet védelméhez és javításához fűződő nemzetközi kérdésekkel az együttműködés szellemében kell foglalkozni. Ez az a szellem, amely 1972 óta több száz, a környezetvédelemre vonatkozó vagy arra utaló nemzetközi okmány létrejöttét inspirálta.

26. Az együttműködés feladata különös hangsúlyt kap a nem hajózási célú nemzetközi folyóvizek hasznosításáról szóló nemzetközi okmányokban. A nemzetközi jogi bizottság által kidolgozott terv, amely jelenleg az ENSZ Közgyűlés előtt van, és amelyre a jelen per Felei többször hivatkoztak, ebben a tekintetben az ésszerű és méltányos használat elvét mondja ki. A most születő kodifikációs egyezményt bizonyos módon két nemzetközi egyezmény is előkészíti. Az egyik, egy egész Európára vonatkozó keretegyezmény, amely az ENSZ európai gazdasági bizottságán belül került megkötésre a nemzetközi folyóvizek védelmére, és amelyet 1992-ben Helsinkiben fogadtak el. A másik, amelyet 1994-ben Szófiában fogadtak el, a Duna védelméről és tartós hasznosításáról az előző elveit szándékozik regionális keretek között megvalósítani. Bár ezek az okmányok formailag még nem kötelező érvényűek a jelen per Feleire, mindazonáltal Magyarország részt vett mindkettő kidolgozásában, Csehszlovákia az 1992-es Helsinki Egyezmény, a függetlenné vált Szlovákia pedig a Szófiai Egyezményében előkészítésében.

27. Meglátásunk szerint ezeknek az egymással összefüggő szövegeknek a figyelembevétele megkönnyíti majd a jelen jogvita megoldását.

28. Az imént említett három szöveg egyazon folyóvízzel összekötött államok együttműködési módszereire vonatkozóan is egyezik. Az ilyen államoknak megfelelő időben előre tájékoztatni kell bármely más államot, amely érintve lehet az olyan tett vagy tevékenység által, amelynek a környezetre káros következményei lehetnek, és ezzel az állammal konzultálnia kell.

29. Végezetül, az ENSZ európai gazdasági bizottságának egy másik nemzetközi egyezménye, amelynek szövegezésében és elfogadásában mind Magyarország, mind Csehszlovákia részt vett, egy beruházás a környezetre gyakorolt lehetséges hatásainak meghatározására követendő eljárást fogalmazza meg. Ez pedig az 1991. február 25-i Espoo-i Egyezmény a környezeti hatások tanulmányozásáról, határon túli kontextusban. Ennek kapcsán valódi törvényalkotásról beszélhetünk, hiszen sok ország ilyen témájú törvényhozását tükrözi, beleértve Csehszlovákiáét is.

30. Véleményünk szerint tehát jelentős mennyiségű szabályt kell figyelembe venni a jelen peres eljárás során. Ezeknek a szabályoknak jelentős része a környezettel kapcsolatos, amely tényre az Önök 1996. július 8.-i keltezésű szakvéleménye világít rá:

„A Bíróságnak tudomása van arról, hogy a környezet nap mint nap fenyegetve van. Tudomása van továbbá arról is, hogy a környezet nem elvont fogalom, hanem az az élettér, ahol emberi lények élnek és amelytől életük minősége és egészségük függ, beleértve az elkövetkező generációkét.” (idézet vége)

31. Elnök úr, tisztelt Bírák, mint a nemzetközi élet sok más megfigyelőjének, nekem is meggyőződésem, hogy környezetünk pusztulása a nemzetközi jog egyik nagy kihívása egy olyan világban, amelynek átalakulása egyre gyorsul. Az egyik antik legenda egy olyan szfinxről beszél, aki felfalta azokat, akik nem tudták a rejtélyeit megoldani. Gyakran az az érzésem, hogy csak néhány lépésre vagyunk attól a útkereszteződéstől, ahol a szörny vár bennünket kérdéseivel.

 

Megköszönöm megtisztelő figyelmüket.

 

[Készült: a Bíróság által kiadott jegyzék alapján.]

 

 

 

4. TUDOMÁNYOS KÉRDÉSEK

 

I. A TUDOMÁNYOS RÉSZ BEVEZETÉSE ÉS VIDEÓ FELVÉTELEK

 

(Vida Gábor professzor)

 

Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Bíróság, nagy megtiszteltetés számomra, hogy az ügy tudományos vonatkozásainak Magyarország részéről történő bemutatásához bevezetést nyújthatok. Howard Wheather és Roland Carbiener professzorok valamint Dr. Klaus Kern kollégám segítségével teszem ezt. A mai nap folyamán az általános tudományos hátteret fogjuk leírni: a várhatóan érintett hatásterület értékeit, az emberi beavatkozás esetleges kihatásait, valamint a nagy völgyzáró gátakkal kapcsolatos nemzetközi tapasztalatokat. Kedden az eredeti tervvel összefüggő tudományos aggodalmakat mutatjuk be, míg a szerdai napot a C-változat tényleges hatásainak szenteljük.

 

Tekintettel az időbeli korlátokra, előadásunk szükségszerűen rövid lesz. Ám a bemutatás fő üzenete világos így is: Magyarország aggodalmai az eredeti tervvel kapcsolatban ésszerűek voltak és objektív körülményeken alapultak.

 

A vita lényege a két állam fővárosai között húzódó Duna szakaszon épülő nagy vízierőmű beruházás tényleges és várt környezeti hatásaival kapcsolatos. A hatások jelentős része első pillantásra nem látható és következményei csak hosszú távon érezhetők. Annak érdekében, hogy jobban megértsék az itt zajló folyamatokat, szeretném meghívni Önöket egy videó felvétel megtekintésére, amely az ügy tudományos kérdéseit világítja meg. A felvételeket a magyar tudományos munkacsoport készítette és körülbelül húsz percig tart. A vízerőmű által érintett illetve veszélyeztetett legfontosabb természeti értékeket és folyamatokat mutatja be, beleértve a vízkészleteket és természetvédelmi értékeket. Kérem tartsák szem előtt, hogy technikai okokból a felvételeken látható grafikonok nem egészen méretarányosak.

 

Videó felvételek bemutatása [20 perc]

 

II. Evolúció, emberi beavatkozás és természeti értékek

 

(Vida Gábor)

 

Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Bíróság, ahhoz, hogy az ügyet kellő tudományos megvilágításba helyezhessük, két fő kérdésre hívnám fel a figyelmüket. Először is, az érintett Duna szakasz igen nagy jelentőséggel bír Közép-Európa jelenlegi és jövőbeni ivóvíz ellátás szempontjából. Másodszor, a Duna szigetközi szakasza egyedülálló ártéri ökológiai rendszerrel rendelkezik, amely a 19. században megkezdődött emberi beavatkozások dacára 1992. októberéig megőrizte természeti értékeit és működőképességét.

 

(1) Az ivóvíz bázis fontossága és sérülékenysége

 

5. Engedjék meg, hogy először a Dunának a terület ivóvíz ellátásában betöltött fontos szerepével foglalkozzam. Az ivóvíz készlet két területre osztható. A Szigetköz alatt húzódó felső rész egy kiterjedt és igen mély vízadó réteget tartalmaz, amely kitűnő minőségű és hatalmas mennyiségű ivóvíz tartalékot jelent, amely kiaknázásra vár. Az alsó rész, amely Nagymaros felett és alatt húzódik, kutak sorozatát tartalmazza, ezek sekély homok és kavicsrétegen keresztül szívják ki a Duna vizét. Mindkét terület talajvíz készlete rendkívüli mértékben érzékeny a változásokra és a beruházás mind mennyiségi, mind minőségi tekintetben veszélyezteti őket.

6. A szigetközi vízkészlet tektonikai vetődés következtében alakult ki a Duna felső szakaszán Pozsony alatt (4.1. ábra). Több száz méter vastagságot is elérheti. Közép-Európa legnagyobb ivóvíz készletét rejti magában, amely egy Budapest nagyságú város ellátására bőven elegendő.

7. Ez a talajvíz a Dunából kapja utánpótlását, amely itt a folyami hordalékkúpon folyik. Az utánpótlás még alacsony vízállás mellett is folytatódott. A rendszeres áradások megemelték a talajvíz szintjét és elegendő nedvességgel látták el a környéket. Áradások után az áramlás iránya a talajban megfordult. Ennek következtében a folyamágy üledékének pórusai átmosódtak és így az átszűrődés és utánpótlás számára a optimális feltételeket teremtettek meg.

8. Ez a természetes módon megújuló talajvíz igen kiváló minőségű volt. Oxigéntartalma igen magas, mangán és vastartalma alacsony volt. A felszíni víz szennyeződéseit az átszűrés eltávolította belőle.

9. A természetes vízpótlás folyamatát a Duna vizének több mint 90 %-ának elterelése az üzemvíz csatornába drámai módon megzavarta. Míg korábban a Duna az utánpótlás szerepét játszotta, most a talajvíz állandó megcsapolását végzi, és a talajvíz csupán a csúnyi tározó felől töltődhet fel. Wheather professzor el fogja magyarázni mindazt a komoly kockázatot, amely ezzel a változással jár.

10. A Nagymaros alatti és feletti vízbázisok más természetűek. Ezen a szakaszon a helyi lerakódás alakított ki vékony kavics és homokréteget. Ez szolgál szűrőrétegként a folyóvíznek a közeli kutakból történő kivételénél. A Szentendrei szigeten, amelyet meg fognak látogatni, az ott található kútcsoportok adják Budapest ivóvíz ellátásának kétharmadát (4.2. ábra). Életfontosságúak a magyar főváros számára, miután nincs a környéken szóba jöhető egyéb vízbázis. Ezeket a kutakat az eredeti terv nagy valószínűséggel károsan érintette volna.

11. Ami azt illeti, bizonyos következmények máris felléptek, például a nagymarosi erőmű helyszínének alvízi szakaszán végzett mederkotrások folyományaként. Ezt a kotrást annak érdekében végezték, hogy növeljék a kihasználható vízszintkülönbséget az itt felépítendő villamos energia termelő erőmű teljesítményének lehető legnagyobbra emelésére. Az 1973-as Közös Beruházási Program Nagymaros és az alatta fekvő Szentendrei-sziget között 25 millió köbméter folyami hordalék eltávolítását irányozta elő. Természetes, hogy a kavicsbányászati érdekeltségek örömmel üdvözölték egy ekkora lelőhelyhez való hozzáférést a főváros közvetlen közelében. 1980-ban azonban a kereskedelmi célú kotrást meg kellett szüntetni, mert a budapesti vízművek a kotrás nyilvánvaló következményeként a rendelkezésre álló vízkészlet csökkenését észlelte. Az eredeti terv megvalósulása feljebb még további következményekkel járt volna ezekre a kútcsoportozatokra. Wheather professzor szól majd erről holnap.

 

(2) A dunai ártéri ökoszisztéma természeti értéke a Szigetköz területén 1992 előtt

12. A második téma, amit szeretnék kiemelni, a terület egyedülálló természeti értékei, különösen a Szigetköz térségében. Az Alpokból hozott hordalék-lerakódás a Duna nyomvonalának gyakori változását eredményezte. A folyamat jól ismert az elágazódó folyórendszereknél, és esetünkben olyan nagy mértékűvé vált, hogy a folyót több ágra osztotta. Ezzel egy belföldi delta jött létre, ami a tengerparti deltatorkolatokhoz hasonló. A szárazföldi delta jelensége egyedülálló Európában és ennek egészét veszélyezteti a beruházás. (4.3.ábra)

13. Noha a folyószabályozások és a gátrendszer kiépítése a múlt század folyamán megakadályozta a szárazföldi delta további fejlődését, életfontosságú dinamikus elemei megőrződtek a beavatkozások során. (4.4. ábra). Az üledék-lerakódás és laterális erózió következtében a csatornák fokozatosan megváltoztatták helyüket. A folyómartokat elöntő árvizek az ártéren vékony iszapréteget raktak le, amely fokozatosan szabálytalan finom üledékes réteggé fejlődött.

14. Ezek a folyamatok igen szoros összefüggésben álltak a folyó vízhozamával, amely viszont a talajvíz szintjét befolyásolta. Az évszakos változások közé tartozott a késő tavaszi és kora nyári árvíz, amelyeket az Alpokban elolvadt hó okozott, valamint az őszi rendszeres alacsony vízállás. Az ehhez kapcsolódó talajvíz szint emelkedés és süllyedés a rendszeres elöntésekkel társulva alkotta a tényezőknek azt az együttesét, amely a terület ökológiai folyamatait szabályozta. A Szigetköz felső részén a felszíni vízszint rendes évszakos ingadozása az öt métert is elérte.

15. Az üledék és vízhozam dinamikája olyan környezetet hozott létre, amely igen nagy sokféleséget és időben igen nagy változatosságot mutatott. A kialakuló feltalaj változó vastagságban borította a kavics és homokréteget. Ez a szerkezet elősegítette a talajvíz kapilláris úton történő felszívódását a növények gyökérzetének táplálására, még gyér csapadékviszonyok közepette is. A növények növekedését tehát a vegetációs időszak alatt a magas talajvízszint ösztönözte. (4.5.ábra).

16. A Duna ártér rendkívül változékony környezeti viszonyai hihetetlen sokféle élőhely kialakulását tették lehetővé. Hatalmas kiterjedésű folyó és pangó vizek, mocsarak, lápok, időszakosan elöntött területek, sőt száraz füves területek elszigetelt foltjai és majdnem sivatagi jellegű homoklerakódások az itt élő eltérő ökológiai igényű növény és állatfajok ezreinek nyújtottak életlehetőséget.

17. A terület értékét mások is felismerték. Bár sok részen az eredeti növénytakaró átalakulása mezőgazdasági területté illetve nemesnyáras ültetvényekké már megtörtént, az 1987-ben megalakított Szigetközi Tájvédelmi Körzet még így is a vidékre jellemző természetes életközösségek életképes maradványait vonhatta védelem alá. A védett terület mintegy 30 kilométer hosszan és az árvédelmi töltések közötti négy kilométeres szélességben húzódik. Mindezen túlmenően védelem alatt áll a kanyargó Mosoni Duna összes partmenti galériaerdője is. (4.6. ábra)

18. Ezek a védett területek gyakorlatilag az ártéri ökoszisztémák utolsó maradványai az egész Duna mentén. A folyó többi szakasza majdnem teljesen híjával van a természetes életközösségeknek. Ahol mégis megmaradtak, ott túlságosan elaprózottak ahhoz, hogy érdemben lehessen védeni őket. Ilyen körülmények között a Szigetköz élő közösségeinek megmaradása európai szintű felelősség kérdése.

19. A modern természetvédelemben általánosan elfogadott nézet hogy a hosszú távú megőrzés nem az egyes fajokra, hanem az ökoszisztémára kell kiterjedjen. Az ökológiai rendszerek rendkívül bonyolult rendszerek, amelyek gyakran állat-, növény-, gombafajok és különböző mikro-organizmusok ezreinek adnak menedéket. (4.7.ábra). A rendszer végső soron a növények által megkötött napenergiától függ. Az ártéri ökoszisztémák kivételesek, mert ezek ráadásul folyó energiáját is felhasználják, ami szintén jelentős tényező a rendkívüli produktívítás kialakulásában.

20. Egyedül a Szigetköz területén hatvan különféle növényi életközösség található meg. A közösségek kialakulásában a legfontosabb meghatározó tényezők a víz minősége (folyó vagy pangó víz), valamint a vízszint helyzete és változásai. Naiv és téves elképzelés azt hinni, hogy egyedül a talajvíz szintje a meghatározó jelentőségű a természetes életközösségek megőrzésében. A szárazföldi vízi közösségek egészen mások tavi és folyómenti környezetben. Az előbbiekre a pangó vagy állóvízhez valamint anaerob, rothadó talajviszonyokhoz alkalmazkodott fajok a jellemzőek, míg az utóbbiak oxidatív környezetet tartanak fenn még az áradások ideje alatt is. Csak a talajvíz szintjének a stabilizálása tehát nem elegendő. Ha nem adunk lehetőséget az élő folyóvízzel való közlekedésre és a megfelelő vízdinamikára, a talaj szerves vegyületei el fogják fogyasztani a rendelkezésre álló föld alatti oxigént és a folyómenti környezetből pangó állóvizes környezetet alakítanak ki. Az ilyen durva környezeti változás legvalószínűbb eredménye a nagymértékű degradáció. Ezen túlmenően a vízszint ingadozásai és az áradás időtartama igen fontos tényező. Hosszabb elöntés hiányában az ártéri közösségek igen védtelenné válnak, ki vannak téve más fajok benyomulásának, amit majd a keddi napon fogunk bemutatni.

21. A természetes életközösségek ma gyakran szigetekként jelennek meg a mezőgazdasági "tenger" közepén, korlátozott lehetőségekkel a fajcserére, különösen növények esetében. Ilyen körülmények között az élőhely vízháztartásának gyors változása biotikus alkalmazkodás helyett degradációs folyamatot indít be.

22. A Szigetköz flórája és faunája különösen gazdag. Magasabbrendű növényeket több mint ezer faj képviseli. Ez több mint egész Hollandia flórájának kétharmada, annak ellenére, hogy a terület nagysága töredéke annak. Megtalálható 206 madár, 65 hal, több mint 1100 lepke és moly, 45 szitakötő és majd 2000 bogárfaj. És ez csak a néhány, alaposabban tanulmányozott csoport. Általánosságban elmondható, hogy a magyar növény és állatvilág durván minden második faja megtalálható a Szigetközben. A terület gazdag ritka és veszélyeztetett fajokban, amelyek közül egyesek endemikusak. Az európai lápi pócnak a Szigetközben nagy populációi éltek. Egy holtágas területen két km²-en a faj 20 000 példányát számolták össze 1991-ben. Az 1992-ben bekövetkezett folyóelterelés gyakorlatilag mindet megsemmisítette.

23. A későbbiek során még számos más megfigyelt illetve feltételezett veszteségről fogunk beszámolni. A lényeg azonban az, hogy jelenleg a károknak még csak egy töredéke az, ami visszafordíthatatlan. Az ártéri ökoszisztéma helyes működése, annak egyedülálló növény és állatvilágával még megmenthető, ha a megfelelő vízmennyiség visszakerül a Duna medrébe. A más folyókkal szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy a gyors intézkedések hatalmas előnyökkel járnak. Példának okáért hivatkozom a floridai Kissimme folyó esetére, ahol az 1960-as években a hatékonyság és árvízvédelem nevében alkalmazott folyószabályozási munkálatok olyan sok negatív hatást eredményeztek az életközösségekre, a felszín alatti vízkészletre és az ivóvízbázisra nézve, hogy 1995-ben kiterjedt helyreállítási programot kellett beindítani.

24. A működő ártér fontosságának megállapításakor figyelembe kell vennünk azt a nagyszámú hasznos szolgáltatást, amit a rendszer nyújt. Ide tartozik az árvizek hatásának mérséklése, a folyó vizének tisztítása, a talajvíz tárolása és regenerációja, folyamatos ivóvízellátás megteremtése, mezőgazdasági és erdészeti hozamok növelése, nagymértékű biológiai sokféleség megőrzése és fenntartása, valamint egyedülálló értékű üdülési lehetőségek biztosítása.

25. Mindezen túl a Szigetköz növény és állatvilága felbecsülhetetlen értékű forrása a tudományos ismereteknek is arról, mi módon képes a természet a hatékony erőforrás felhasználásra és hosszú távú túlélésre. Szervezetük és működésük a közösségi evolúció hosszú ideje tartó folyamatának eredménye. Ezen túlmenően ezek a közösségek különböző fajok tárházai is, amelyek a jövőben emberi felhasználásra is alkalmasak lehetnek. A biológiai sokféleségnek ez a vetülete a fentebb említett egyéb vonatkozásokkal együtt az 1992-ben megkötött Biodiverzitás Egyezményben került általánosan elismerésre, amelynek Magyarország a tagja, és nemrégen Szlovákia is csatlakozott hozzá.

26. Végül szeretnék egy pár szót szólni a folyómeder pusztulásáról, amely állítólag a beruházás egyik kiváltó oka volt. Szlovákia szerint a folyómeder erózióját az üledéknek az osztrák és német tározókban történő visszafogása valamint a hajózási célú kotrás okozta, és ezért az eredeti terv elengedhetetlen a természetes rendszerek megőrzéséhez. Ténylegesen azonban 1977-et megelőzően a szlovák Duna szakaszon igen csekély mennyiségű kotrásra volt csak szükség, fenntartó jelleggel. Ezen a szlovák grafikonon világosan látszik, hogy az intenzív kotrás csak 1977 után, az egyezmény aláírását követően kezdődött meg. (4.8.ábra) Ha összevetjük a Duna mentén végzett kotrások intenzitását a kis vízállásnál megfigyelhető vízszintcsökkenéssel, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy maga a kotrás okozta a folyómeder pusztulását - nem pedig erózió. (4.9.ábra). Ezt a tényt Szlovákia is elismerte 1995-ben egy hivatalos közleményben, amely a környezeti hatásokról szólt. A szlovák-magyar Duna szakaszon végzett kotrások 90 %-a ipari és nem hajózási céllal történt. A kikotort üledék éves mennyisége messze meghaladta a fentről érkező homok és kavics becsült értékeit. Vagyis a beruházás nem elhanyagolható mértékben inkább oka és nem mérséklője volt a folyómeder pusztulásának.

27. A Szigetközi ártéren a folyóágy mélyülése nem okozott komoly környezeti károkat. Az ártér még így is megkapta a magas vízállás hozamait és az éves gyakoriságú elöntések folytatódtak. Még így is az összes ártéri élőhely ki volt téve azoknak a létfontosságú dinamikus változásoknak, amelyek a szárazföldi delta ökoszisztémák működéséhez lényegesek, mint azt korábban már kimutattam. Az igazi kárt a folyó elterelése okozta 1992 októberében.

28. Összefoglalva, ismételten hangsúlyozni szeretném az érintett területen az ivóvíz bázisok kitűnő minőségét és hatalmas mennyiségét. A folyó természetes dinamikájának megszakítása az egyedülállóan gazdag és pótolhatatlan ártéri ökoszisztéma létét is komolyan veszélyezteti. Sürgős helyreállításra lenne szüksége, ha el akarjuk kerülni a visszafordíthatatlan veszteségek kialakulását. A természetes rendszerek a természetes állapotokhoz közeli viszonyokat igényelnek, ha meg akarjuk őrizni őket a jövő nemzedékei számára.

29. Tisztelt Elnök úr, szíves engedélyével most felkérem Roland Carbiener professzor urat, hogy hozzászólását a nemzetközi gátépítési beruházásokról megtegye.

 

Carbiener úr:

III. A nagy folyók csatornázásának nemzetközi tudományos tapasztalatai

 

(Roland Carbiener professzor)

 

Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Bíróság, nagy megtiszteltetés számomra, hogy erről a témáról Önök előtt beszélhetek.

30. A Dunát 1992 októberében terelték el a bősi üzemvíz csatornába. Ez az elterelés egy sor pusztító ökológiai hatás egymásra épülését váltotta ki és fogja még a jövőben is kiváltani. Tudós Kollégáim be fogják mutatni azokat a vonatkozásokat, amelyek már jelenleg is mérhetőek ebből a jelentős folyamatból.

31. Mindazonáltal az eddig eltelt négy év nem elegendő ahhoz, hogy teljes mértékben értékelni tudjuk egy folyam vízháztartásába történt ilyen gyökeres beavatkozásból eredő következményeket.

32. Ám a távlat hiányából eredő tudományos hátrány talán pótolható. Vannak Európában nagy folyók, amelyek több évtizede ki vannak téve vízierőművek hatásának és amelyeket tudományos alapossággal tanulmányoztak. Több szakma képviselőiből álló munkacsoportok tanulmányozták a Rajnát, a Dunát és a Rhone felső folyását, ahol a hatvanas és hetvenes években építettek oldalcsatornás beruházásokat. És itt következik az én feladatom: bemutatni Önöknek, ami minden bizonnyal nem lesz könnyű, milyen ismeretekre tettünk szert ezekből az esetekből.

33. Lényegileg a Rajna felső folyásának, Elzász és Baden-Württenberg közötti szakaszán történtekre szorítkozom, amire két okom is van: Egyrészt, a Felső-Rajnának ez a szakasza, ami a rajnai árok felett folyik, szintén két állam között megosztott folyami vízrendszert jelent, és rendkívüli mértékben hasonlít a Duna magyar-szlovák szakaszának a Szigetköz-Csallóköz közötti szakaszára. A másik ok, hogy az itt található vízerőművek és gátak hatásait több mint húsz éve figyelemmel kísérik.

34. A folyami vízrendszerek modern koncepciója, a rendszerelméleti megközelítés, azt tételezi fel, hogy egy síkvidéki folyam alkotórészeinek együttese, nevezetesen a főág, az oldalágak rendszere, a feltöltött folyami síkság, annak ökoszisztémái, valamint a folyami hordalékban található felszín alatti vízkészletek mind kölcsönhatások és visszahatások játékában állnak egymással összefüggésben. Ezek a kölcsönhatások természetesen igen összetettek, de determinisztikusak és ennélfogva elég jól lehatárolhatók. Márpedig az idő, ami ahhoz szükséges, hogy az ebben a rendszerben bekövetkezett változások kifejeződésre jussanak, rendkívül tág határok között változhat. Ez a "lappangási időszak" egy későbbi hozzászólás témája lesz. Már most érdemes azonban leszögezni, hogy azok az állítások, amelyek szerint a bősi erőmű miatti elterelés okozta összes elváltozás már jelenleg is mérhető, nélkülöz minden tudományos alapot.

 

Kezdjük hát az első résszel:

A Felső Rajna és a Duna Szigetközi szakaszának vízháztartása közötti történeti és ökológiai hasonlóságok az üzemvízcsatorna építés és folyóelterelés előtt

 

35. Ezek a közös vonások az egész vízrendszerre, valamint ennek - az emberi tevékenység hatására bekövetkezett - történetifejlődésére vonatkoznak. Vizsgáljunk meg néhány szempontot:

 

Földrajzi és víztani hasonlóság

36. A két folyam egyaránt földtani vetődésen helyezkedik el, azaz egy piémont-i lejtős törésvonalon található, amelynek az Alpok felé elhelyezkedő medencékkel van kapcsolata. Ebből eredően komoly mértékben közlekednek az alattuk kialakult kivételes kiterjedésű vízkészletekkel.

37. A piémont-i szakaszt a folyómeder erős instabilitása jellemzi, amely rendszerint egy mély főágra és oldalágak igen változó, elágazó rendszerére oszlik. Ez az adottság magyarázza a természetes ártéri síkság nagy kiterjedését, ami 10 km vagy annál több is lehet. Az esés határozza meg a hordalék szerkezetét: homok és kavics. Ezek szemcsések és áteresztők, ezért folyamatos megújulást tesznek lehetővé.

38. Ez a ciklikus megújulási dinamika a vízszint évente ismétlődő gyakori és erős ingadozásaihoz kapcsolódik: négy-öt méteres különbségek és rendszeres elöntés. Ez egy lüktető rendszer. Ezek az ingadozások képezik az egész folyami ártéri környezet vízi és szárazföldi részeinek hajtóerejét, amely a piémont-i rendszerű nagy folyók összetett mozaikjára oly jellemző. Eredményeként igen értékes biológiai örökség alakul ki.

39. A folyók elágazó szakaszait Európában majdnem mindenhol szétrombolták a hatvanas és hetvenes években épített vízerőművek okozta beavatkozásokkal. Ebben az időszakban lényegében az ökológiai ismeretek teljes figyelmen kívül hagyása vagy a különösen szerencsétlen helyszínválasztást, mint amilyen a Szigetköz-Csallóköz régió vagy a Rajna felső folyása és a kockázat természetének fel nem ismerése magyarázza az ilyen beavatkozások teljesen leegyszerűsített elképzeléseit.

40. A Szigetköz tehát az ilyen összetett természeti örökség utolsó önálló európai maradványát képezi. Mint azt Vida professzor leszögezte, ezen oknál fogva kivételes értéket képvisel, a franciaországi Loire szakasszal egyetemben, amely szintén részlegesen szabad folyású még, ám igen eltérő jellegű.

 

Történeti hasonlóságok: Az alapvető ártéri működési folyamatok megőrződése a folyó múlt századi hajózási célú kiépítése ellenére

 

Az első ábrán látható térképek ezt a hasonlóságot mutatják be. (4.10.ábra)

41. A 19. és 20. század vízépítési munkálatai egyrészt a hajózható főág kiegyenesítésében, másrészt az ettől az ágtól több kilométer távolságban megépült árvízvédelmi töltések kialakításában öltöttek testet. A mostani csatornázástól eltérően ezek a beavatkozások nem rombolták le a folyóvölgyi ártér lüktető jellegű ökológiai működésének lehetőségét. Valójában megjegyezhetjük, hogy két alapvetően fontos vonatkozásban sikeres volt ennek a működőképességnek a fennmaradása, mégpedig:

·       az elönthető ártér működőképességének megőrzése (aktív ártér) több kilométer szélességben, amely a két árvízvédelmi töltés közötti szakaszt jelenti. Ezt a területet oldalágak foglalják el, ártéri galériaerdők és láprétek találhatóak itt, melyek kivételes produktivítással és nagy ökológiai értékkel rendelkeznek.

·       valamint: a folyam természetes vízdinamikájának fennmaradása. Fölhívjuk a figyelmeta tavaszi és kora nyári áradások fontosságára ,mint a biológiai produkció optimalizálásához szükséges tényezőre.

42. Ebben az összefüggésben a vízszint két méterig történő csökkenése persze megváltoztatja a folyami ártér összetett ökológiai és vízrajzi rendszerét, de nem rombolja le! A csatornázást mint a főág eróziója okozta károk elleni védekezés módját felfogni elképzelhetetlen. Ez a betegség betetőzése gyógyítás ürügyén.

 

A felszín alatti vizek hasonlósága: jelentős mennyiségű és kitűnő minőségű ivóvíz a folyami kavicsösszletben. Az ivóvíz bázis és a folyami funkciók összefüggései

43. Mindannyian tudjuk, hogy az iható minőségű felszín alatti vízkészletek a jövő fő ivóvíz forrásait jelentik. Márpedig ennek a forrásnak a rendelkezésre állása, elérhetősége igen nagy mértékben függ éves megújulási ütemétől. Ez pedig teljes egészében az adott vízrajzi jellemzőktől, azaz két folyamattól függ, esetünkben a talajvíz készletfolyamatos utánpótlásától az igen aktív rendszert képező főágból való átszűrődés révén, másrészt pedig a kiáradt folyóvízből eredő jelentős átszivárgástól és feltöltéstől, ami az áradások alkalmával elöntött területen megy végbe. Ezért a talajvíz elérhetősége teljes mértékben attól függ, hogy a folyó természetes ingadozásai mennyiben őrzik meg vízrajzi funkcióikat, vagyis a vízszint magasságától, ami a Szigetközben jelenleg igen alacsony illetve az árvizektől, amelyek viszont teljesen hiányoznak. Ezért az ivóvíz elérhetőségét befolyásoló mindhárom tényező megváltozott. Vízminőség tekintetében a helyzet hasonlóan katasztrofális.

44. Az ilyen felszín alatti vízkészleteknek a kitűnő minősége valójában pontosan ugyanezektől a tényezőktől függ: a folyamatos elárasztás és apadás hozza létre a fizikai jellemzőket (porozitás és levegőztetés), illetve a biológiai tulajdonságokat (mikroflóra és - fauna), amelyek az altalaj tisztító szűrését lehetővé teszik, mint azt a videofelvételek bemutatták. A hatás olyan, mint egy "szívó-nyomó szivattyú". Kevésbé ismert, a vízminőség szempontjából azonban úgyszintén lényeges jellemző az árterekkel való összeköttetés. Az elöntött ártéri erdők és láprétek valamint ezek talaja tulajdonképpen igen hatékony biológiai tisztító szűrőként működik, amely a talajvíz felé csak a meglepően alaposan megtisztított vizet engedi tovább. Ezeket a folyamatokat részletesen tanulmányozták a Rajna és az elzászi alföld esetében.

45. Vagyis a nagy folyóvizek mentén elhelyezkedő ártéri erdők és láprétek az ivóvízellátás megteremtésében és a vízkészlet tisztításában ingyenes biológiai tisztító berendezésként működnek, amelyek nem igényelnek sem tőkebefektetést, sem költségvetési pénzeket.

46. Mennyiségi tekintetben ugyanezek a zónák alakítják ki a legkedvezőbb egyensúlyt, mert a főág árterei szabályozó és visszatartó tározóként működnek.

 

És most vizsgáljuk meg a második részt:

A vízierőművek okozta változások összefüggései a vízkészletek és a biológiai erőforrások esetében

 

A vízkészletekben bekövetkezett változások

47. Ezeket a vízszint állandósulása váltja ki és kétséges ökológiai következményekkel járnak. Az első jelek már mérhetőek a Szigetközben. Ez az állapot valójában annak a talajvíz termelődési folyamatnak az elvesztéséből adódik, amelyet be fogunk mutatni.

48. Vegyük szemügyre a Rajna csatornázásának példáján, hogy milyen változások jelentkeznek a felszín alatti vizeknél. Vegyük például azt a paramétert, amely a minőségromlás jelzésére (és nyomon követésére) használatos, egy sor egyéb mellett, és amelyeket szintén mértek és teljesen azonos tendenciákat mutatnak!

49. A kérdéses mutató a higany, amely az ipari eredetű nehézfémek közül messze a legmérgezőbb és legveszélyesebb. A 4.11. ábrán látható, hogy a Rajna csatornázott szakaszának teljes hosszában a vízerőmű tározótójától kezdve a felszín alatti vizek mind szennyezettek. (4.11.ábra) Tulajdonképpen az áradások által végzett hígítási és tisztítási folyamatok szenvednek csorbát és ezen felül a gátak csapdába ejtik a szennyező anyagokat, ahogy ezt látni fogjuk a harmadik részben. Ezzel szemben nyugat felé, ahol szürkével ábrázolt hatalmas árterek találhatóak egy másik elzászi folyó, az Ill jóvoltából, a higanytartalom a felszín alatti ivóvíz készletekben nem haladja meg a természetes geokémiai alapszintet, annak ellenére, hogy az Ill folyó higannyal jóval szennyezettebb, mint a Rajna! Ám a felszín alatti vizek teljes védettséget élveznek azáltal, hogy visszapótlásukat az áradások végzik, és az ártéri galériaerdők valamint láprétek talaja teljes mértékben visszatartja ezt a fémet.

50. Számos különböző, szakirodalomból ismert példa létezik. Ezek rámutatnak arra az ellentétre, amely a Rajna alatti, csatornázással rontott talajvíz valamint az Ill, egy rendszeres vízszintingadozással rendelkező jelentősebb vízfolyás még megőrzött szerkezete között fennáll. Megjegyzendő, hogy ugyanakkor a talajvíz készlet jellege mindkét esetben teljesen azonos!

 

A biológiai forrásokban bekövetkezett változások

51. A Rajna felső folyásának az utóbbi időben vízi energia hasznosítás érdekében végzett csatornázásával foglalkozó kutatások együttesének legjelentősebb megállapítása annak bemutatása, hogy a jó minőségű és bőséges felszín alatti vízkészlet termelődése ok okozati kapcsolatban áll az ebben a környezetben található kivételes értékű biológiai örökség fennmaradásával.

52. Lényegében ez a két produkciós folyamat együttesen függ a fentebb leírt dinamikától. Bármely hidrológiai szabályozás megváltoztatja őket és mindkét forrásnál egymással párhuzamos folyamatos veszteséget vált ki, ám eltérő várakozási idő után.

53. Emeljük ki most röviden ennek a biológiai örökségnek három változását.

 

Első elem: a táj

54. A tájképi változatosság és gazdagság a vízi és szárazföldi környezet közötti dinamikus kapcsolatokkal függ össze. Ezek a különböző élőhelyek közötti kapcsolatok alkotják az "ökoton"-okat, amelyek a biológiai sokféleség alapvető jellemzői. Így a vízi környezetet alacsony vízállásnál a porózus és tiszta kavics és homokréteg övezi, amit "kavicságy"nak is neveznek és rajta igen szép pionír fásszárú vegetáció, füzek és nyárasok nőnek. A vízszint csökkenése és állandósulása egyszerre pusztítja el ezeket az ártéri jellegű erdőket és a kavicságy élőhelyeit (amelyek fontosságát sokan félreismerik), de az előbbit lassan, míg az utóbbit igen nagy gyorsasággal. Tulajdonképpen ezen a kavicságyon rövid idő alatt kialakul egy kaotikus és csúnya "szavanna", iszapos eltömődés jön létre, amely tönkreteszi a vízszűrés feltételeit.

55. Ezért aztán tévedés valamiféle egyszerűsítő megközelítés alapján az alacsony vízállásnál szárazra kerülő homok és kavicságyat negatív folyamatként beállítani. Az alacsony vízállás okozta dinamikát a Loire esetében például alaposan tanulmányozták, amelyet szintén gátépítés veszélye fenyeget, állítólag "vízszintszabályozási" okokból.

 

A második elem: a vízi környezet változásai

56. Az elágazódó folyórendszerek tipológiai skálája különösen széles körű. A folyóvíz öntisztító képességét nagy mértékben ennek köszönheti, aminek bemutatására jelen hozzászólásban nincs mód. Elégedjünk meg most annyival, hogy a mozaikszerű vízi környezet csupán két legellentétesebb élőhelyének az eltűnésével foglalkozunk. Ez egyrészt a főág, amely egy sor ritka folyami halfajnak szolgál otthonul. A másik részről ott vannak az igen dús növényzettel rendelkező és humuszban gazdag, ám az árterek áradásai miatt tisztuló holtágak, amelyek egy sor egyéb ritkaságnak adnak otthon és szintén érzékenyek a szabályozásra valamint a vízminőség változásaira.

 

Harmadik elem: a szárazföldi környezet változásai

57. Ez a környezet szintén igen összetett, következésképpen éppoly bonyolult szerkezetű és sokszínű, mint a vízi környezet.

58. Említsünk meg most, a többi között, két olyan tényezőt, amely a csatornázás következtében károsodott:

·       kavicságy már említett összetett rendszere egész Európában veszélynek van kitéve. Igen rövid vegetációs időszakra specializálódott különösen érzékeny flórát, valamint specialista és ritka elemekből álló faunát tartalmaz.

·       a pionír jellegű fásszárú együttesek a a folyami síkság "aktív hullámtérnek" nevezett részen, vagyis az elöntéstől időszakosan mentesülő hordalékkúpokon szintén veszélyben vannak.

59. Ennek az együttesnek a fatermelő képessége Európában a legjelentősebb. A legnagyobb kitermelésre irányuló és nagy léptékben elterjedt hibrid nemesnyáras ültetvények természetesen az eredeti környezet jelentős megváltozását eredményezték. Ám mindaddig, amíg a folyami síkság működőképessége megmarad, mindez a változás visszafordítható: könnyedén át lehet alakítani kevésbé természetidegen erdővé. A kutatóállomások szerint a Rajna mentén a fatermelő képesség elvesztésének mértéke 30-60 %-ra becsülhető.

 

Végül vizsgáljuk meg a harmadik és egyben utolsó részt:

 

A vízszint megtartására létesített fenékküszöb okozta változások és visszafordíthatatlan hatások

60. Valójában a fenékküszöb megépítése az általánosan elterjedt véleménnyel ellentétben éppenhogy újabb gondok forrása, amelyek csak tovább súlyosbítják a helyzetet.

 

Hat pontba összefoglalva vizsgáljuk most meg ezeket a problémákat. sorolhatók:

1.    Az alacsony vízállás szintjének káros stabilizálása. A kavicságy élőhelyeinek eltűnésén túlmenően a hordalékos üledék eltömődése révén és oxigénhiányos zónák kialakításával további változásokat okoz a felszín alatti vizekben. A felszín alatti vizek oxigénhiányának kialakulása a duzzasztás és hipertrofizált mesterséges vízfelszínek következtében általános jelenség. A Rajna csatornázott szakaszának közelében például a felszín alatti vizek oxigéntartalma 0 és 2 mg/l között változik a normális 4 mg/l és afölötti értékek helyett, amihez veszélyesen magas, a vízi környezetben méregként ható ammóniaszint társul.

2.    Finom üledék káros felhalmozódása: a Rajna példája. A rajnai vízrendszer tanulmányozása megerősítette a gátak és folyószabályozás okozta finom üledék lerakódásának veszélyeit. A finom üledékben ugyanis egy sor ipari és mezőgazdasági szennyező anyag halmozódik fel, amelyek lényegileg minden folyóban jelen vannak: foszfátok, nehézfémek, mérgező szerves klórvegyületek. A Rajna mentén lakókat érintő, a felhasználás körüli súlyos és megoldatlan konfliktusok és nemzetközi peres ügyek éppen az ilyen üledék felhalmozódásával kapcsolatosak.

A foszfátok felhalmozódása a gátak finom üledékeiben például a planktonikus algák felszaporodását okozza és különösen nagy mértékben elszaporodnak a veszélyes (mérgező és allergén) cianobaktériumok , amelynek bizonyítékai már a Szigetköz esetében is megtalálhatóak. Említsük meg például egy, a Rajnához kapcsolódó 700 ha kiterjedésű vízfelület majdnem teljes sterilizálását 1970-ben. Húsz év múlva az első évek felfutását követően a halak hozama teljesen összeomlott.

3.    Az ősi oldalágak egyhangúvá válása az átvágások révén, amely a hidrológiai viszonyok egyszerűsödéséhez és állandó minőségű, csökkent mennyiségű vízzel történő táplálásukhoz vezet.

Az oldalágak "magasabb rendű" vízi növényvilága erősen elszegényedik. Körülbelül a fajok fele eltűnik, s a szennyeződést jól tűrő közönséges fajok maradnak meg, amit a 4.12. ábra mutat be. (4.12.ábra)

4.    A gátak az eltérő jellegű élőhelyek igen mesterséges, durva szétválasztását is eredményezik. Felettük vízfelesleg, alattuk pedig kiszáradó területrészek keletkeznek.

5.    A zsilipkapuk működtetése, azaz a vízszint mesterséges szabályozása a folyó természetes ingadozásaiból következő önszabályozás helyett súlyos és feltehetően elkerülhetetlen konfliktus forrása az emberi használat miatt és a víz természetes szabályozásának hiánya következtében. Ez a Rajna esetében pontos példákkal illusztrálható.

6.    Végül emeljük ki a halállományban bekövetkezett veszteségek mértékét. Világszerte ismert ökológiai nézet , hogy a halállomány produktivitása a főmeder árterének rendszeres elárasztásától függ. A Rajna esetében bekövetkezett veszteségeket az állomány 80 %-ára becsülték, ami kétségkívül közel áll a valósághoz, ugyanaz a nagyságrend, amit szlovák szerzők is megerősítettek Bős esetében. Megemlíthetjük a Rajna egyik ágában a halak majdnem teljes eltűnését a szabályozást követő húsz éves latencia idő után! Ezeknek a változásoknak az összesége úgy foglalható tehát össze, hogy a veszteség folyamata évtizedek alatt alakul ki, és az Alpok folyóinak összetett ökoszisztémáiban fellelhető biológiai sokféleség és egyedülállóság nagy részét fenyegeti.

 

62. A vízerőművek érdekében végzett csatornaépítés tehát a nagy prelpin folyók vízrendszerét az átlagos szabályozott folyók egyszerű rendszerévé degradálja. Ez olyan, mintha az Alpokat egy sor dombbal helyettesítenénk!

 

Következtetések

 

63. A csatornázott főágból és szabályozás alatt álló mellékágakból álló folyók naivan idealizált bemutatása, amely az alacsony vízállás vagy az árvíz hiányát magasztalja, híján van minden tudományos megalapozottságnak. Az ilyen felfogás a tudományos fejlődés utolsó három évtizedében szerzett ismeretek teljes hiányát bizonyítja.

64. Valójában a folyami síkság élete teljes mértékben a természetes vízszintingadozások függvénye. Ez éppoly létfontosságú a síkság buja életközösségei számára mint a szívverés egy szervezet számára. A dobbanások gyengülése mindkét esetben összeomláshoz vezet, vagyis ezeknek a szerveződéseknek az eltűnéséhez.

65. A tényleg gigantikus méretű bősi folyóelterelés elképzelésének megszületése a hetvenes években és a kilencvenes években történő megvalósítása között igen komoly koncepcionális változások következtek be, amelyek egészen más megvilágításba helyezték a nagy folyók mentén húzódó biológiai gazdagságot. A tudományos ismeretek bővülése és a tiszta víz valamint a biológiai örökség iránti megnövekedett nemzetközi érzékenység magyarázza ezt a fejlődést. Ennek eredménye olyan, korábban megvalósításra javasolt beruházások elhagyásához. illetve bírálatáhozvezetett, mint például a Loire gátjai, vagy a Dunán Hainburg Ausztriában, amely utóbbit nemrég nemzeti parkká nyilvánítottak, illetve Vilshofen Bajorországban. Ma, 1997-ben, a Duna problémáját egy olyan különleges jelentőségű szakaszon, mint a Szigetköz, gazdasági okokból nem lehet az ismereteinkben bekövetkezett fejlődést figyelmen kívül hagyva kezelni. Ezek az ismeretek megkövetelik a víz dinamika visszaállítására hozott gyors és hatékony intézkedéseket.

 

[Készült: a Bíróság által kiadott jegyzék alapján.]

 

5. A BÍRÓSÁG SZEREPE

 

(James Crawford professzor)

 

Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Bíróság, ismételten nagy megtiszteltetés Önök előtt megjelennem.

1. Célom ezzel a mai napon az, hogy pár szót szóljak a bíróság szerepéről. Miről kell a bíróságnak döntenie? Milyen kérdések osztják meg a feleket?

2. Kétségtelen, hogy az összes vitás ügy, amely e bíróság elé kerül, rendelkezik sajátos vonásokkal. Ez a mostani bizonyosan. Két fejlett európai ország között régóta húzódó vitát foglal magában - bár a két ország közül az egyik időközben megváltozott azzal, hogy létrejött Szlovákia. A vita tárgya egy közös vállalkozásban készült infrastrukturális beruházás, amely különleges politikai és gazdasági célokkal jött létre, olyan célokkal, amelyeket az 1977-es államközi szerződés bevezetője keresetlenül kimond. Nagy professzor holnap részletesen foglalkozik ezekkel.

3. Nos, nincs is semmi szokatlan a nemzetközi közös vállalkozásokkal, akár sikeresek, akár nem. Ám ez a nemzetközi közös vállalkozás két megkülönböztető jegyet hordoz. Mindkettő (1) az ügy tényeinek és (2) Csehszlovákia, később Szlovákia hozzáállásának következménye.

¨      Az első vonás az, hogy a közös vállalkozás helyszíne egy nagy nemzetközi folyó, megosztott forrás, amely a projekt hosszának jelentős részében a két állam közötti határt képezi, és amely átfogó határvizi gazdálkodás tárgya volt. Ez a vízgazdálkodási rendszer az 1976-os határvizi egyezményben található, amelyre Kiss professzor már hivatkozott. Mégis, Csehszlovákia azt állította - és most Szlovákia állítja - hogy jogosan hagyta figyelmen kívül az 1976-os egyezmény jelentős rendelkezéseit, amikor a beruházással kapcsolatosan nehézségek merültek fel, hogy jogosan valósított meg egyoldalúan egy teljesen másfajta építkezést, más helyen, és más káros hatásokkal. Röviden, Csehszlovákia azt állította, és most Szlovákia azt állítja, hogy az 1977-es államközi szerződés alapján in rem ténylegesen joga volt a folyóhoz, amivel egyfajta szolgálatot tett Magyarország számlájára. Ez a kétoldalú közös vállalkozásról szóló szerződés, ez a KGST égisze alatt készülő stratégiai befektetés tehát felülírta az 1976-os egyezmény lényegi rendelkezéseit és ezek szerint Csehszlovákia számára a határfolyó vizei felett nemzetközi tulajdonjogot biztosított, sőt, a közelítő alkalmazás tulajdonjogát is. A tulajdonjog rendszerint pontosan meghatározott dolog. Ám ez a jog volt csupán megközelítőleges .

¨      A másik különleges jellemzője az ügynek, hogy a beruházást érintő politikai, gazdasági és jogi környezetben 1989-ben tetőző mélyreható változások történtek. Ezzel egyidejűleg meglepően megváltozott a beruházással kapcsolatos tudományos ismeretek és érvényes aggodalmak állapota is, és a megváltozott politikai környezetben ezeket az aggályokat már világosan ki lehetett hallani. Különösen a vízkészletekre, az ártéri ökoszisztémákra és ezek biológiai sokféleségére koncentráltak. A projektet az eredeti elképzelés szerinti és 1989-ben csak igen részlegesen elkészült állapotában Magyarország szemében nemcsak nemkívánatossá de egyenesen létfontosságú erőforrásokat károsító fenyegetéssé nyilvánította. Csehszlovákia ennek ellenére ragaszkodott és most Szlovákia is ragaszkodik ahhoz, hogy a bíróság hagyja figyelmen kívül ezeket az aggályokat és érdekeket és érvényesítse az 1977-es államközi szerződést 1997-ben. Azt kéri, ami lényegében a különleges teljesítés elrendelése (order for specific performance) - elnézést kell kérnem a közjogi szóhasználatért, de nem tudom semmi másnak nevezni. Arra kéri a bíróságot, hogy létérdekekkel kapcsolatos jogos aggodalmakat söpörjön félre. Lényegileg arra kéri a bíróságot, hogy utasítson a projekt folytatására, anélkül azonban, hogy véleményt formálna annak életképességéről. A beruházásra és a folyóra vonatkozó tulajdonjognak megfelelően arra kéri a bíróságot, hogy rendelje el Magyarország e tulajdonának megszünését.

4. Elnök úr, ha e két követelést összegezzük, Szlovákia álláspontjának meglepő kifejtéséhez jutunk. Ez végletesnek is mondható. Ám Szlovákia választotta ezt az utat. A pontos hivatkozások a szlovák beadványra szövegem nyomtatott változatában megtalálhatóak.

5. Ezzel szemben mi Magyarország álláspontja? Először is azt állítja, hogy egy közös vállalkozást alapító nemzetközi megállapodás még egyik félnek sem ad tényleges jogot a határvizekhez, vagy szolgalmi jogot olyan közös természeti erőforrások felett, mint amilyen a határvíz. Azt mondja, hogy egyik fél sem érvényesítheti az ilyen egyezményt a másikkal szemben, ha létfontosságú érdekeket veszélyeztető jogos aggályok merülnek fel, és ezeket a beruházás kölcsönösen támogatott megváltoztatásával nem lehet orvosolni. Ilyen körülmények között mindkét fél szerezhetett jogot, amelyet tiszteletben kell tartani, és az elveszett befektetésért kártérítés fizethető. Ám egy határfolyón közös természeti erőforrásokat hasznosító közös vállalkozást alapító egyezmény egyik féelet sem kötelezheti a folytatásra, ha a folytatás ezeknek az erőforrásoknak a komoly mértékű kockáztatásával jár. Ilyen körülmények között az egyezmény módosítható vagy akár felbontható, és pénzügyi rendezést kell végrehajtani, amely a feleket kárpótolja a vállalkozás sikertelenségéért. Ám ilyen körülmények között egyik félnek sincs joga a másikat egyoldalúan a teljesítésre kényszeríteni. Nem is beszélve a "közelítő teljesítésről". Semmiféle "közelítő alkalmazás"-ról szóló doktrína nem szerepel a kétoldalú közös vállalkozások megállapodásaiban, vagy bármely egyéb szerződésben.

6. Dióhéjban ez a különbség a két fél között, akik közül az egyik megkeserítette a kapcsolatokat és továbbra is ezt teszi. A beadványok terjedelmességének ez az egyik oka. Mindezek alapján engedjék meg, hogy ismételten felhívjam figyelmüket arra a rövid időrendre, amely Magyarország válaszának negyedik kötetét képezi, és az aránylag rövid magyar válaszra magára, amelynek 184 oldala igyekszik a vitát összefogni.

7. Ebben az értelemben szeretnék most talán egy pár szót szólni olyan kérdésekről, amelyek eldöntésére a bíróságot nem kérték fel, amelyek tehát nem kell, hogy gondot okozzanak neki ebben az ügyben.

¨      Először is, a bíróságot nem kérték fel arra, hogy egy olyan üggyel foglalkozzon, ahol egy ország saját erőforrásait kizárólag saját területén használja fel. Ez nem Lac Lenoux, ahol a felvízi mérnöki mű nem befolyásolja már sem a vízhozamot sem a vízminőséget annál a pontnál, ahol az alvízi állam határait eléri.

¨      Másrészt, a bíróságnak nem kell elmélyednie az erga omnes alkalmazható nemzetközi környezetvédelmi jog változásaival és fejlődésével. A különböző egyezmények értelmezése, beleértve az 1977-es államközi szerződést is, természetesen nem mentesülhet a nemzetközi jogban bekövetkezett és a környezettel kapcsolatos fejlődés hatásai alól, mint arra Kiss professzor rámutatott. Ám mindazok az elvek és szabályok, amelyekkel kapcsolatban a bíróságnak határoznia kell, már megtalálhatóak azokban az egyezményekben, amelyeket a felek egyértelműen elfogadtak, különösen az 1976-os határvízi egyezményt. Ebben az egyezményben például a felek megegyeztek a "károkozás mellőzésének" elvében. Megegyeztek, hogy vízi erőforrásaikat, tározóikat és létesítményeiket saját területükön "olyan módon fogják felhasználni, hogy azzal a másiknak kárt ne okozzanak". Ez az egyezmény egész idő alatt érvényben volt. Ami pedig a jövőt illeti, a fenntartható folyóhasználatra vonatkozó irányelveket a bíróság az 1994-es dunai egyezményre támaszkodva találhat, amelyet mindkét fél aláírt és szándékában áll ratifikálni is, valamint a biológiai sokféleségről szóló egyezmény alapján, amelynek mindkét fél tagja. Valójában tehát ezeknek és még egyéb egyezményeknek az alkalmazhatósága valamint az ezekben egyértelműen megtalálható környezeti határértékek mint a felek számára kötelező szabványok azt mutatják, hogy ez az ügy nem tekinthető az egyezmények és a környezet perének. Szlovákia egyszerűsítő értelmezése ebben az irányban kényelmesen figyelmen kívül hagyja a tényt, miszerint a vonatkozó egyezmények maguk tartalmazták a környezetvédelmi határértékeket, és azt a további tényt is, hogy Csehszlovákia maga is számos esetben megszegte ezeket. Szlovákia a pacta sunt servanda elvét egyetlen szerződés egyes kiválasztott rendelkezéseire korlátozza, amelyeket aztán igyekszik közelítőlegesen alkalmazni.

¨      Harmadrészt, nincs itt semmilyen általános "fejlődéshez való jog"-ról szó egyik fél esetében sem, bár a létfontosságú természeti erőforrások védelme természetesen kockán forog. Egy határfolyó ügye ez annak vízháztartásával, amely két, egyforma fejlettségű ipari állam között oszlik meg. Magyarország kísérletet sem tesz arra, hogy Szlovákia belső gazdasági fejlődésének vagy energiapolitikájának irányát megkérdőjelezze. Ez a vita soha nem a nemzeti politika belső kérdéseiről folyt.

¨      Végül negyedrészt a bíróságot nem kérték fel arra, hogy "gátellenes" legyen, vagy hogy úgy döntsön, ne legyenek nagy léptékű síkvidéki tározóművek a Dunán. Minden egyes beruházást saját érdemei alapján kell megítélni, amint az államok közötti vita is egyedi.

8. Mi az tehát, amire viszont felkérték a bíróságot, hogy határozzon ebben az ügyben? Először és leginkább abban, hogy segítséget nyújtson a feleknek a vita megoldásában, melyben mindkét félnek vannak jogos érdekei, ám amit eddig maguk között nem sikerült rendezni. A jelenlegi helyzet, amit a felvízi szakaszon fognak majd látni az egyoldalú szlovák ellenőrzéssel és a környezetre gyakorolt hosszú távú kockázattal, egyszerűen nem tartható fenn, akár a két szomszédállam jövőbeni baráti viszonyát, akár a környezeti viszonyokat tekintjük. De nincs összhangban a közöttük érvényben lévő szerződésekkel sem.

9. A jogvita tárgyalása során a bíróság nem kerülheti el, hogy véleményt formáljon a szakmai és környezetvédelmi kérdésekről - mint ahogyan például elkerülhette a földfelszín alakjának ismertetését Tunézia és Líbia között. Nem kell határozott kijelentéseket tennie a vitatott tudományos kérdésekben, de mindenképpen el kell döntenie, vannak-e komoly szakmai aggályok amelyek a létfontosságú erőforrásokra vonatkoznak, és különösen, hogy Magyarország jogos aggályai átlépték-e azt a küszöböt, amit komolynak nevezhetünk, tekintettel a kockán forgó létfontosságú érdekekre. De nincs semmi újdonság sem az ilyen vitákban, mint azt Magyarország kifejtette beadványaiban, és mint azt Ausztria és Csehszlovákia valamint Kanada és az Amerikai Egyesült Államok példája mutatja. Ám ezzel a bizonyos vitás kérdéssel foglalkozás során, amely az első jelentősebb környezetvédelmi vita, ami érdemben a bíróság elé kerül, a bíróságnak kitűnő alkalma nyílik a corpus juris - az egyezmények törvényeinek, a természeti erőforrások feletti szuverenitás elveinek és a környezetvédelmi nemzetközi jognak az egybeépítésére, hogy megmutassa, képes egy ilyen bonyolult ügyet elintézni olyan módon, ami a feleknek segítséget nyújt az együttműködéshez az egyoldalú tettek helyett. Ez értékes lehetőség a bíróság számára, és fontos az érdekelt felek számára, de nem csak nekik.

10. Elnök úr, Magyarország mai előadása ezzel véget ért. Holnap Magyarország azt vizsgálja meg, mi volt az 1977-es államközi szerződés célja és tárgya, milyen aggályok merültek fel az eredeti tervvel és annak életképességével kapcsolatban, és hogy ezek mennyiben voltak szükségszerű elemei a munkálatok felfüggesztéséről és később leállításáról hozott döntéseknek. Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Bíróság, köszönöm.

 

 

[Készült: a Bíróság által kiadott jegyzék alapján.]

 

 

 

6. A SZERZŐDÉS CÉLJA ÉS ÉRTELME, VALAMINT AZ EREDETI TERV JELLEMZŐI

 

(Nagy Boldizsár professzor)

 

I. Bevezetés

 

1. Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Bíróság. Megtiszteltetés számomra Önök előtt első ízben megjelennem. Feladatom a mai napon az 1977-es államközi szerződés céljával és értelmével kapcsolatos vitatott kérdések valamint annak megvilágítása, hogyan működött az eredeti terv szabályozási rendszere.

2. Az 1977-es államközi szerződés szándéka szerint a környezetvédelmi célokkal megegyező, politikai indíttatású gazdasági közös vállalkozás létrehozására irányult. Mostani előadásomban az 1977-es államközi szerződés célját és értelmét fogom ismertetni, és beszélek keretszerződés jellegéről, vagyis arról, hogy rugalmas alkalmazásra szánták, viszonyáról különböző kapcsolódó megállapodásokról és a Közös Egyezményes Terv-ről.

3. A szerződésről kialakított kép a következő két fő célt tartalmazza: először is, a két állam közötti testvéri viszony megerősítését és a KGST országok közötti szocialista integráció elősegítését, másodszor pedig a Duna folyó Pozsony és Budapest közötti szakaszán a természeti erőforrások hasznosítását energiatermelés és - kisebb mértékben és esetlegesen - egyéb ágazati - célokra. Ezek a szerződés bevezetőjében megfogalmazott célok. A vízlépcsőrendszert közösen kellett volna megépíteni és üzemeltetni. A szerződés azonban területi megosztást nem állapított meg. Egyik félnek a saját vízrészéhez való jogait sem idegenítette el. Szándék szerint gazdaságilag megtérülő módon és környezetvédelmi szempontból aggálymentesen kellett volna üzemelnie.

4. Sorban az alábbi vonásokkal fogok foglalkozni: előbb a szerződés tárgyát és célját veszem sorra. Másodszor közös vállalkozás jellegét; harmadsorban más egyezményekkel való kapcsolatát és negyedrészt rugalmasan alkalmazható jellegét. Az első ponttal kezdeném.

 

II. Az 1977-es államközi szerződés célja

 

5. Igen fontos az 1977-es államközi szerződés céljait helyesen jellemeznünk, mert a felek ebben a kérdésben nem egyeznek. Az olyan dolgokban való érvelés, mint a nagymértékű szerződésszegés, a teljesítés lehetetlenségének bekövetkezte, a körülmények alapvető változása sőt "közelítő alkalmazás" mind attól függ, milyen választ adunk arra kérdésre: mi volt az 1977-es államközi szerződés valamint a kapcsolódó eszközök célja és értelme?

6. Szlovákia számára az alapvető célok olyanok voltak, hogy akár a C-változat révén is, de "mindenképpen elérhetőek legyenek, legalábbis ami a Pozsony és Szap közötti szakaszt illeti". Hogy ez milyen mértékben igaz, attól függ, hogy a szerződés tartalmazza-e két folyómenti állam közös elhatározással létrehozott vállalkozásának megvalósításában való együttműködés gondolatát. Ha igen, Magyarország úgy véli, hogy a C-változat tökéletesen összeegyeztethetetlen az 1977-es államközi szerződéssel.

7. Magyarország a maga részéről folyamatosan fenntartotta azt az álláspontját, miszerint az 1977-es államközi szerződésnek két célja volt, egy politikai és egy gazdasági. Szlovákia ezzel szemben majd egy tucat tételt talál különféle címeken. A vásznon látható grafikon az Önök irattartóiban is megtalálható és azt mutatja, hogy hogyan szaporodtak a szerződés alapvető célkitűzéseivel kapcsolatos szlovák nézetek (6.1. ábra). Közölték velünk például, hogy a felfüggesztett munkálatok voltak "a szerződés legfőbb célja és értelme". Másutt azt állítják, hogy a szerződés "a felszíni és felszín alatti vizek javítását" illetve "környezetvédelmi célokat" szándékozott megvalósítani. Megint másutt a "monitoring rendszer"-t emelik az "alapvető cél" magasába.

8. Természetesen egyetértünk Szlovákiával abban, hogy a szerződés célját és értelmét nem csupán a szerződésből, de annak tárgyalási előzményeiből is le lehet vezetni. Mint azt Valki professzor ismertette, ez a történet egy olyan időben játszódott, az ötvenes évektől 1977-ig, amit a szlovák miniszterelnök, Carnogursky totalitariánus korszaknak nevezett. Egy héttel azt követően, hogy kormánya határozatot hozott a C-változat részleteinek jóváhagyásáról, 1991-ben a magyar miniszterelnöknek, Antall Józsefnek írott levelében ezt mondja: "Mindkettőnk országa a totalitariánus rendszerből a demokráciába történő átmenet időszakában él". A beruházás két totalitariánus állam ötlete volt és részben ezek is valósították meg. Vohsalik elvtársnak az 1955-ös jelentése, amit Szlovákia csatolt be, megvilágítja ezt a pontot. A szovjet kommunista párt Központi Bizottságának tagjával, Malenkovval tartott találkozóját írja le, amelyen a korábbi szovjet miniszterelnök a Duna vízépítési munkálatait mint "elsődlegesen politikai kérdést" festi le, miután más Duna menti országokat is érint. Malenkov hangsúlyozta, hogy a megállapodás tárgyalásait Magyarország és Csehszlovákia között "a legmagasabb politikai szinten kell tartani". És amikor kifejezte a Szovjetunió készségét arra, hogy részt vegyen ezeken a tárgyalásokon, beszélgető társa tudta, hogy ez olyan ajánlat, ami a parancs erejével szól. És így is volt.

9. Az 1977-es államközi szerződés politikai jellege kitűnik abból a tényből is, hogy a terv az 1956 és 1960 között szovjet részvétellel tartott konzultációk során öltött testet, és hogy azt a KGST energetikai és mezőgazdasági bizottsága 1961 szeptemberében jóváhagyta. A Szlovákia által becsatolt iratok alátámasztják azt a magyar érvelést, miszerint az 1977-es államközi szerződésnek és a beruházásnak politikai jellege volt.

10. Magyarország és Szlovákia abban is egyetért, hogy a beruházás az energiatermelés, árvízvédelem és hajózás területén szándékozott bizonyos gazdasági előnyökre szert tenni. Ám eltérő ezen előnyök nagyságrendjéről valamint a lehetséges egyéb változatok értékeléséről alkotott véleményük. Gorove asszony még a mai nap folyamán bővebben fog foglalkozni a beruházás életképességének valamint az energiatermelés, árvízvédelem, hajózás és egyéb érintett ágazatoknak a kérdésével.

11. Kétségtelen, hogy a beruházás számos ágazatban járt volna előnyökkel és költségterhekkel. Ám az 1977-es államközi szerződés céljának és értelmének meghatározáskor, akár a szerződés módosítása, akár felbontása vagy "közelítő alkalmazása" szempontjából az ésszerű megközelítés mindenképpen az, hogy a felek által a szerződésben megfogalmazott céloknál maradunk, és ennek előzményeit tekintjük. Nem helyénvaló az 1977-es államközi szerződés bevezetőjében felsorolt elemek között szemezgetni és válogatni, ezek közül néhányat "fő célként" megjelölni és a többit a háttérben hagyni, mint azt Szlovákia teszi. Mint azt mondottam volt, a szerződésből világosan kitűnik, hogy a feleknek két célja volt: egy politikai és egy gazdasági, amelyeket a "közös beruházás" keretében kívántak elérni.

12. Ám ezeknek a céloknak és a "közös beruházás"-nak egybe kellett esnie a környezetvédelem ügyével. Ez világosan kitűnik abból a tényből, hogy az 1977-es államközi szerződés nem kevesebb mint három cikkelyt szentelt a vizek, a természet és a halállomány védelmének. Ebben az értelemben elmondható, hogy a szerződés igyekezett gondosan előkészíteni a feleket azokra a környezeti változásokra, amelyek bekövetkeztére számított, és a cikkelyek betartására mindkét fél elkötelezte magát az 1975-ben Helsinkiben tartott Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet záródokumentumában. Erről Gorove asszony fog részletesebben szólni a mai napon. Mostanra minden bizonnyal volt alkalmuk megismerkedni ezzel a három cikkellyel, amelyek kötelező érvényű követelményeket állítottak fel. A szerződés 15. cikkelye szerint a felek "biztosítják.. hogy a Duna vizének minősége nem romlik" a vízlépcsőrendszer "megépítése és üzemeltetése következtében". A 19. cikkely arról rendelkezik, hogy a felek "... biztosítják... a természetvédelmi követelményekkel kapcsolatos kötelezettség-vállalás betartását." A 20. cikkely pedig úgy rendelkezik, hogy a felek az 1958-as dunai halászati egyezmény szellemében "megfelelő intézkedéseket tesznek a halászati érdekek védelme érdekében." Más szóval az 1977-es államközi szerződés kötelezte a feleket, hogy időről időre megfeleljenek az érvényes környezetvédelmi előírásoknak és normáknak.

 

III. A vállalkozás "közös beruházás" jellege

 

13. Most mondanivalóm második pontja következik, ami a vállalkozás közös beruházás jellegét érinti. A szerződés a két gátból álló beruházás közös ellenőrzés alatt végzendő megépítését és üzemeltetését tűzte célul. Jellegét tekintve egy hatalmas ipari és infrastrukturális beruházás volt, amely a szocialista országok készségét tükrözte arra, hogy hatalmas pénzügyi forrásokat szánjanak politikai és gazdasági célok elérésére. Ám ennek a beruházásnak gazdasági és környezetvédelmi szabványokat is ki kellett elégítenie méghozzá egész élettartama alatt. A szerződés nem alakított ki új, változtathatatlan területi uralmi rendszert, amely a független államok jogait szabályozás alá vonta volna. Továbbra is egy szocialista üzleti ügylet maradt, amiben nem csupán vállalatok, de államok is részt vettek, mert az állam ebben az időszakban a gazdasági élet minden területén jelen volt.

14. A vízlépcsőrendszer szocialista körülmények között nagyberuházásnak számított. Szocialista körülmények között egy beruházás elsődlegesen gazdasági jellegűnek minősül, de hiányzik a piaci erők és a demokratikus közvélemény formáló hatása. A keleteurópai szocializmusban a haszon csupán egy tényező volt a sok közül. A többi politikai és jelképes volt, mint például az ember "természetátalakító" tevékenysége. Ezek a politikai és jelképes tényezők gyakran nyomták el a gazdasági megfontolásokat. Ez az elv tükröződik a szovjet akadémikus, Fedorov kijelentésében a hetvenes évek elején, és Szlovákia állásfoglalásában a beadványaiban. Amint Fedorov kifejezte azt a nézetét, miszerint "amikor a szocialista társadalom uralkodóvá válik az egész bolygón, az ökológiai válságok meg fognak szűnni", aképpen a szlovák beadvány is azt mondja, hogy a beruházás az egyetlen gyógyírt jelenti a folyóvölgy gyorsan pusztuló és nagyrészt mesterséges tájképének problémájára. Az ilyen vélemények azt a hitet tükrözik, hogy a beruházást megtervező és kivitelező szocialista mérnökök képesek lesznek megjavítani, amit korábbi (vélhetően kapitalista) mérnökök, folyószabályzók, erőmű építők - vagy maga a természet - elronthatott.

15. Bármit gondoljunk is az állam szerepéről mint szervező erőről a természetátalakító tevékenységben és a tervgazdaság felsőbbrendűségének bizonyítékáról, a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer beruházásnak, méghozzá közös beruházásnak készült. Mikor a régióban a valós árak megjelenésével és a szovjet támogatás védőburkának elpukkanásával egyre inkább érezhetővé vált a piaci erők jelenléte, a változások kikerülhetetlenné váltak. A befektetőket, az államokat is beleértve arra kényszerítette, hogy megvizsgálják a mellőzött alternatívák költségeit és korábban figyelembe nem vett költségeket is, mint amilyenek a környezetvédelmi költségek voltak.

16. Az eredeti terv támogatóinak módot kellett találniuk arra, hogy válaszoljanak a fokozódó kihívásokra. Az ötvenes években kialakított és a hetvenes években kodifikált közös vállalkozás nem csupán együttes építést, de együttes üzemeltetést is feltételezett. Az egyezmény világosan előírta ezt, többek között azáltal, hogy meghatározta a kormánybiztosok szerepét az vízlépcső üzemeltetésének ideje alatt. A feleket az 1977-es államközi szerződés és annak végrehajtási jogszabályai kötelezték a szoros együttműködésre mind a vízlépcső mindennapi működtetésében, mind pedig az előre nem látható körülmények bekövetkeztekor.

17. Mint azt korábban már jeleztem, a közös működtetésnek meg kellett felelnie az építkezés és üzemeltetés ideje alatt fennálló környezetvédelmi követelményeknek. Egy olyan létesítmény, amelynek több évtizeden át kell működnie, nem lehet mentes a későbbi szabályozási normák hatásától. A felek ebben azonos álláspontot képviselnek. Egyetértenek abban, hogy az eredeti terv megvalósulása esetén nem vezethetett volna a Duna vizének romlásához, beleértve a felszín alatti vizeket is, és hogy a természetvédelmi követelmények betartását egész élettartama alatt teljesítenie kellett volna. A nézeteltérés főként a kötelességek mértékének megítélésében áll fenn, de abban a követelményben nem, hogy a közös beruházásnak a változó környezetvédelmi előírásokat is be kell tartania, beleértve azokat is, amelyeket a beruházás megfogalmazódásakor még nem lehetett előre látni. Ilyen módon az 1977-es államközi szerződés előírta az érvényes környezetvédelmi szabványok folyamatos beépítését, köztük azokat, amelyeket későbbi szerződések és a nemzetközi jog egyéb szabályai hoztak létre.

18. A szerződés célkitűzésével és a beruházás jellegével kapcsolatban engedjék meg, hogy egy, a feleket megosztó másik igen fontos kérdésre térjek ki. Ez pedig annak kérdése, hogy vajon az eredeti terv támogatóinak szándékában állt-e egy területi megosztás kialakítása. Szlovákia azt állítja, hogy az 1977-es államközi szerződés területi illetve rendelkező szerződés, amely az objektív kormányzati rendszer jellegével rendelkezik. Ezért azt igyekszik bebizonyítani, hogy Szlovákiának valamilyen módon in rem joga van a vízhez, és hogy Magyarország valamilyen módon feladta a vízhez való szuverén jogát. Ezt az állítást a szerződés nem támasztja alá. Nincs benne egyetlen olyan rendelkezés sem, amely ilyesmire engedne következtetni. Ráadásul a nemzetközi jog sem támasztja alá ezt a következtetést, mint azt Crawford professzor a hét folyamán majd bemutatja.

19. Második témám befejezéseként engedjék meg, hogy megismételjem: a beruházás a közös vállalkozás jellemzőit viselte, és mint ilyen összhangban kellett volna lennie a gazdaságosság és környezetvédelem követelményeivel. Közösen kellett volna működtetni. Hogy a C-változat mennyiben tükrözi ezeket a jellemzőket, látni fogjuk holnap.

 

IV. Kapcsolatok egyéb ide vágó jogi eszközökkel

 

20. Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Bíróság, az 1977-es államközi szerződéssel kapcsolatos harmadik fő témakörömre térek rá, nevezetesen a felek között hatályban lévő egyéb megállapodásokra.

Rokon megállapodások

21. Nem számítva az 1977-es államközi szerződést, amit 1983-ban módosítottak, a beruházással kapcsolatban összesen hét kétoldalú megállapodás született a felek között. Ebből három az egymásnak nyújtott kölcsönös segítséggel foglalkozik. Ezek az 1977-es kölcsönös segítségnyújtási megállapodás és annak kétszeri módosítása. A többi négy a vízlépcsőrendszer építésével és üzemeltetésével foglalkozó (1) Közös Egyezményes Terv tervezetével, (2) vámügyekkel (3) a kormánybiztosok munkájának összehangolásával és (4) határátlépésekkel foglalkozott. Ezek hivatalos nemzetközi egyezmények voltak, amit kormányszinten (de legalábbis miniszteri szinten) írtak alá. Sorsuk az 1977-es államközi szerződéshez kapcsolódott, és nem kérdéses, hogy amennyiben a szerződés megszűnt, akkor ezek is megszűntek.

Egyéb ide vágó megállapodások

22. Az egyezmények második köre azokból az ide vágó kétoldalú és többoldalú megállapodásokból áll, amelyek vagy az 1977-es államközi szerződés előtt vagy utána születtek és a jelen jogvitával kapcsolatosan hoztak létre a felek számára a beruházástól független kötelezettségeket. A legfontosabb ezek közül az 1976-os határvízi egyezmény, de ide tartozik az 1992-es egyezmény a biológiai sokféleségről is. Jogkövetkezményeiket - a nemzetközi jog egyéb általános szabályaiból és elveiből következő kötelezettségekkel együtt - a héten egy későbbi időpontban tárgyaljuk.

A Közös Egyezményes Terv

23. Függetlenül ezektől a különféle megállapodásoktól és a nemzetközi jog ide vágó elveitől és szabályaitól, a felek a beruházással kapcsolatban egy sor egyéb iratot produkáltak. Ezek közül sok tipikus szocialista eszköz volt, amelyek a közjog és magánjog elemeit kombinálták politikai kötelezettség-vállalásokkal. Igaz volt ez például az 1973-as közös beruházási programra is, amely néhány évvel később a Közös Egyezményes Terv kidolgozásában öltött testet. Ezt jegyzőkönyvek és jelentések tucatjai követték, amiket a kormánybiztosok a műszaki tudományos és gazdasági vegyes bizottságokban vagy a közös munkacsoportban fogadtak el. A felek egyike sem vélte úgy, hogy néhánynál többet érdemes lenne itt bevezetni és én sem akarok ennél hosszabban időzni. Ám a felek értelmezésének eltérése a Közös Egyezményes Terv megítélésében részletesebb magyarázatot követel.

24. Szlovákia azt állítja, hogy a Közös Egyezményes Terv "a szó teljes értelmében vett szerződésnek tűnik", vagyis úgy tekinthető, mint "az 1977-es államközi szerződés egyik eleme", és hogy a terv megsértése a szerződés megsértését jelentette. Ezzel szemben Magyarország megítélése szerint a Közös Egyezményes Terv az 1977-es államközi szerződés kiegészítése és annak alárendelt megállapodása, amely nem képes módosítani annak célját és az általa kirótt kötelezettségeket. Szakmai iratként pedig - vagy inkább iratok soraként, mert különböző időpontokban készült dokumentumok együtteséből áll - a Közös Egyezményes Terv a szocialista állam beruházói szerepét tükrözi a határokon átnyúló gazdasági vállalkozásban.

25. Ahhoz, hogy a Közös Egyezményes Terv szerepét megértsük, szükséges a szocialista államok közti gazdasági együttműködés rendszerének bizonyos fokú ismerete. Tervgazdaságokban semmilyen nemzetközi üzletkötés nem mehetett végbe a Tervhivatal, egyéb illetékes hatóságok és gyakran a kommunista párt "jóváhagyása" nélkül. Ami a Közös Egyezményes Tervet illeti, ezt hat magánvállalat dolgozta ki és egy alacsony szintű kétoldalú műszaki bizottság hagyta jóvá. Egy ilyen irat tehát semmiképpen nem nevezhető államközi szerződésnek abban az értelemben, ahogyan azt az államközi szerződések jogszabályairól szóló bécsi egyezmény 11. cikkelye rögzíti. Ez a cikkely az állam nemzeti szintű jóváhagyására utal és nem egy műszaki ellenőrző testület hozzájárulására. Szlovákia erőfeszítései, hogy bebizonyítsa, a Közös Egyezményes Terv hivatalos szerződésnek tekinthető, ellentmondanak a tényeknek. A Közös Egyezményes Tervet nem államok hanem vállalatok írták, amelyek a magánjog hatálya alá tartoznak. Nem az államot teljes körű felhatalmazással képviselő országos szintű hatóság írta alá, és nem ment keresztül a szerződések elfogadására vonatkozó hazai eljárásokon sem. Csehszlovák oldalon a Közös Egyezményes Terv minden részletét rendesen a pozsonyi Vízépítő vállalat részéről Oblozinsky mérnök írta alá, - akiről a bíróság a későbbiek során még hallani fog. A Közös Egyezményes Terv tartalmát nem a nemzetközi közjog, hanem az üzletkötésekre ebben az időben szocialista országok között érvényes vonatkozó magánjog szabályozta.

26. Még a Közös Egyezményes Terv "szövegének" azonosítása is leküzdhetetlen nehézségekbe ütközne. Egyedül az összefoglalás 31 kötetet tesz ki. Maga a terv megszámlálhatatlan műszaki rajzból, a folytonos átértékelésnek alávetett terveket leíró sok ezer oldalból és az éppen rendelkezésre álló építőanyagok, munkaerő vagy az éppen futó ötéves terv általános helyzetéből adódó módosításokból áll. Nem is irat volt, hanem iktatószekrény, méghozzá több vállalat és nem az állam iktatószekrénye. Semmilyen értelemben nem tekinthető egyetlen meghatározható szövegnek. Nem véletlen, hogy Szlovákia egyetlen alkalommal és egyetlen vitatott ponton sem támaszkodott a Közös Egyezményes Terv "szövegének" valamely pontosan meghatározható részletére vagy bekezdésére, lett légyen szó akár az egyeztetett vízátadásról akár az állítólagos "fenékküszöbök" építéséről.

27. Ezzel nem azt akarjuk tagadni, hogy a Közös Egyezményes Terv nem a szerződés megvalósítását célzó eszköz lett volna. Ám ahelyett, hogy a nemzetközi jog szabályozása alá tartozó egyezmény lett volna, amely két állam között iure imperii jött volna létre, és az 1977-es államközi szerződés módosítására felhatalmazással rendelkezett volna, sokkal inkább olyan állami tulajdonú vállalatok által kidolgozott munkaterv volt, amelyek két szocialista állam között létrejött beruházási döntést valósítottak meg, hiszen a központi tervgazdaságokban ezek voltak az egyetlen lehetséges befektetők.

 

V. A beruházás rugalmas jellege - legalábbis 1989-ig

 

28. Most végül negyedik és egyben utolsó témámra térek rá, ami a szerződés keretszerződés jellegét és végrehajtásának szándék szerinti rugalmasságát jelenti.

29. Az időrendtől és a Közös Egyezményes Tervtől való eltérés inkább szabálynak mint kivételnek tekinthető, amit az a tény is jelez, hogy 1985 január elseje előtt a Közös Egyezményes Tervnek 74 módosítását fogadták el. A turbinák üzembe helyezésének időpontját kétszer módosították. Ezek egyikét az 1977-es államközi szerződés szövege tükrözi, a másikat nem. Ez azt mutatja, hogy a felek jelentős változtatásokat voltak képesek elfogadtatni anélkül, hogy a keretszerződést ehhez módosítani kellett volna.

30. Szlovákia egyetért Magyarországgal abban, hogy az 1977-es államközi szerződés "keretszerződés, amely a felekre általános kötelezettségeket ró, és a végrehajtást kiegészítő és származtatott rendelkezésekre hagyja". Azt is elismeri, hogy az 1977-es államközi szerződés rendelkezései kiegészíthetőek és kiegészítendőek valamint alkalmazkodóak kellett legyenek a változó tapasztalatokhoz, mégpedig a Közös Egyezményes Terven keresztül. Mindazonáltal ragaszkodik ahhoz, miszerint a szerződés célkitűzése, vagyis a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer megépítése közös beruházás keretében "ne varietur" rögzítve volt. Magyarország ezzel egészen addig egyetért, amíg az együttes haladás szilárd szándékát fejezi ki és mögötte gazdaságilag életképes, környezetvédelmi szempontból aggálytalan beruházás áll. Ám nem hajlandó elfogadni azt a nézetet, amely szerint a beruházás várható káros hatásai által kiváltott módosítások tiltottak lennének és nem lehetett volna ezeket magába az egyezménybe bevenni.

31. Itt egy ellentmondás van: Szlovákia egyetért Magyarországgal a szabályozási rendszer rugalmas voltában, és 1989-ig elismeri a beruházás fejlődő jellegét. Mindezt "végrehajtásnak", "kiegészítésnek", "alkalmazkodásnak" nevezi, egészen addig, amíg ezek egybeestek Csehszlovákia gazdasági érdekeivel vagy szükségleteivel. Ám amikor a magyar gazdasági és környezetvédelmi érdekek jelentek meg a munkálatok felfüggesztésének alapjaként, vagy további kutatások kiváltó okaként, az "alkalmazkodást" és "végrehajtást" elfelejthettük és Magyarországot szerződésszegés és jogsértés stigmájával bélyegezték meg.

32. Magyarország úgy véli, hogy 1989-ben a beruházás környezetvédelmi szempontú átértékelésére tett javaslata olyan változtatásokat eredményezhetett volna a tervekben és az üzemmódban egyaránt, amelyek nem összeegyeztethetetlenek a szerződéssel és elfogadhatóak lettek volna mindkét fél számára a szerződés módosítása révén, és nem kellett volna, hogy aláássák a szerződés célját és értelmét ahogyan azt eddig értettük és megvalósítottuk.

 

VI. Következtetések

 

33. Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Bíróság, kérem engedjék meg, hogy összefoglaljam mondandómat.

-       az 1977-es államközi szerződés két fő céllal jött létre: egyrészt politikai, ami a Csehszlovákia és Magyarország között fennálló testvéri kapcsolatoknak szocialista integráció útján történő megerősítését szolgálta, másrészt gazdasági, ami a gazdasági hasznot célozta a vonatkozó környezetvédelmi normák betartása mellett.

-       A szerződés célkitűzése a felek megegyezése alapján létrejövő közös ellenőrzés mellett a vízlépcső rendszer megépítése és üzemeltetése volt. A megállapodás nem állított fel területi megosztást, de keretet adott. Az idő múlásával és a piaci tényezők fontosságának növekedésével a beruházás építésének és üzemeltetésének az ésszerű befektetés jeleit kellett volna mutatnia: gazdaságosságot és környezeti fenntarthatóságot.

-       A beruházással hét kapcsolódó nemzetközi megállapodás foglalkozott, amelyek mind osztoztak az 1977-es államközi szerződés sorsában. Ezen kívül egyéb ide vágó megállapodások is vonatkoztak rá, valamint a nemzetközi jog elvei és szabályai, amelyek nagyrészt most is kötelezik a feleket a jelen peres eljárásra, akár hatályban van az 1977-es államközi szerződés, akár nincs.

-       A Közös Egyezményes Terv egy végrehajtási eszköz volt, amely kiegészítette a szerződést, ahhoz és egyéb megállapodásokhoz kapcsolódott. Ám tartalma nem volt eléggé pontos, nem is beszélve a forma minimális követelményeiről ahhoz, hogy az 1977-es államközi szerződéssel egyenrangú szerződésnek tekinthessük.

-       Mindez megmutatja, hogy az 1977-es államközi szerződés egy keretmegállapodás volt, amit főként a Közös Egyezményes Terv folytonos átdolgozása, de szükség esetén a beruházás ütemtervének módosítása és végül magának a szerződésnek a módosítása révén kellett volna megvalósítani. Ám 1989 augusztusában a beruházás életképességére vonatkozó magyar aggályokra válaszul, Csehszlovákia megtörte a felek igényei szerint történő rugalmas végrehajtás hagyományát és ragaszkodott a célkitűzés változtatás nélküli megvalósításához. Ez az értelmes tárgyalókészség nélküli rögeszmés ragaszkodás a mostani jogvita gyökere.

34. Ám mielőtt a kérdésekre térnénk, először azokról az aggályokról kell valamit mondanunk, amelyeket Magyarország látott 1989-ben és még ma is lát, az eredeti terv egészével kapcsolatban. Kérem az elnök urat, hogy szólítsa Kern doktort, aki ezeket a kérdéseket fogja megvilágítani.

 

Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Bíróság, köszönöm figyelmüket.

 

[Készült: a Bíróság által kiadott jegyzék alapján.]

 

 

 

7. Az Eredeti Terv - Szakmai Aggályok

 

Bevezetés

 

(Dr. Klaus Kern)

 

1. Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Bíróság, igen nagy megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek ma Önök előtt és bemutathatom Magyarország véleményének szakmai hátterét. Mint a folyók helyreállításával foglalkozó vízépítő mérnöknek, gyakran felteszik nekem a kérdést: "Milyen mértékben lehet az emberi beavatkozások által tönkretett rendszereket visszaállítani?" A Duna esetében a kérdés éppen fordítva merül fel: milyen mértékű tönkretételt visel el a folyórendszer anélkül, hogy elvesztené létfontosságú ökológiai funkcióit? Igen megtisztelő számomra a felkérés, hogy tisztelt bíróság előtt hozzájárulásomat adhatom egy ügyhöz, amelynek az érintett Duna szakaszra és más folyókra vonatkozóan is széles körű implikációi vannak.

2. A következő órában tartott bemutatónk Magyarországnak az eredeti tervvel kapcsolatos szakmai aggályaival foglalkozik. Az előadás négy részre oszlik, melyek mindegyike a magyar aggályok egy-egy fontosabb vetületét taglalja. Az eredeti elképzelés várható hatásainak felméréséhez szükséges annak magyarázata, hogyan akarták működtetni. Ezért előadásom első része ezzel foglalkozik. A második részben Wheather professzor bemutatja, milyen veszély jelentkezett volna a Budapestet ivóvízzel ellátó parti szűrésű kutak rendszerére. A harmadik részben a Szigetközben jelzett hatásokat taglalja. Végül a röviden azt tárgyalja majd, hogy az 1989 előtt végzett Környezetvédelmi Hatásvizsgálatok milyen hiányosságokban szenvednek szakmai szemszögből nézve.

 

I. A tervezett csúcsjáratású üzemmód

 

3. Annak leírásával kezdeném, hogy hogyan kellett volna az eredeti elképzelések szerint a létesítménynek az úgynevezett "csúcsüzemben" működnie. Ennek ugyanis különösen erős környezeti hatásai vannak amelyek különleges figyelmet igényelnek. Mielőtt azonban ezt megtenném, fontosnak tartom tisztázni, hogy Magyarország álláspontja nem zárja ki helyből a vízi energia alkalmazását. Nem "gátellenes" és "természetbarát" álláspont ütközéséről van szó. Környezetvédelmi oldalról nézve a vízi energia a megfelelő helyen és a megfelelő méretekben alkalmazva számos egyéb energiatermelési módnál kedvezőbb. A Duna egyes részein is ez a helyzet. Ausztriában például nem sok tiltakozással találkozott a Bécs-Freidenau-nál megépített új gát, miután a Környezetvédelmi Hatásvizsgálatok bebizonyították, hogy nem lesz káros hatással a nagy árterekre illetve az értékes oldalág rendszerekre. Nem védett területen helyezkedik el. Ezzel szemben tíz évvel ezelőtt Csehszlovákia nemzetközi tiltakozási kampányt vezetett a Pozsony felett, Hainburgnál tervezett gát ellen, amelyet aztán környezetvédelmi okokból levettek a napirendről. Az okok a Magyarország által felhozottakhoz igen hasonlóak voltak. Ezért minden egyes esetet saját érdemei szerint kell megítélni.

4. Senki nem vitatja, hogy az eredeti elképzelés a Dunának ezen szakaszára veszélyes hatásokat váltott volna ki. A kérdés inkább az, hogy vajon lehet-e kezelni ezeket a hatásokat. A mostani szóbeli szakaszban nem áll módunkban az összes tényleges és várható környezeti és tájképi veszélyforrást felsorolni. Kérjük a tisztelt bíróságot, hogy tekintsék át a Magyarország által készített írásos anyagokat az erdészetre, mezőgazdaságra, halászatra gyakorolt hatásokra valamint a földrengés elleni tervezés hiányosságaira vonatkozóan. Most csupán azokra a hatásokra fogunk összpontosítani, amelyek különösen fontosak: a vízi erőforrásokra és a biológiai sokféleségre.

5. Ebben a tekintetben mind az eredeti terv érzékeny színhelye, mind a javasolt működési mód - csúcsüzem - rendkívüli károkat okozott volna.

6. A csúcsüzem következményeinek felmérésekor előbb át kell tekintenünk, hogyan működik egy vízierőmű. Ha az erőműhöz érkező vizet folyamatosan engedik rá a turbinákra, akkor átfolyásos erőműről beszélünk. Ebben az esetben a turbinák maximális teljesítménye alig haladja meg a folyó átlagos vízhozamának mértékét, és az ennél nagyobb hozamokat a zsilipeken keresztül leengedik.

7. A legtöbb síkvidéki vízerőmű átfolyásos üzemmódban működik. Ám vannak olyanok, amelyek a napi vízhozam egy részét tározóban felfogják és azt nagyobb átfolyási sebességgel engedik le, hogy olyankor tudjanak energiát termelni, amikor a legnagyobb az igény. Ezt nevezik csúcsidejű üzemmódnak. A csúcsüzemre járatás bizonyos műtárgyak megépítését teszi szükségessé. Ráadásul különleges nehézségekkel kell szembenéznie, valamint bizonyos kockázatot és veszélyeket hordoz.

8. Először is, a működőképes tározónak tárolnia kell a napi vízhozam egy részét. Mi több, a turbinák maximális kapacitása - vagyis az a villamos energia mennyiség, amit termelni tudnak - inkább a tervezett csúcsüzemtől és nem annyira a folyó természetes hozamától függ. A felvízcsatorna és az alvízcsatorna átfolyási jellemzői - méreteik - fogják megszabni az erőműben a legnagyobb átfolyást. Végül, de nem utolsósorban a csúcsüzem miatt keletkező mesterséges, naponta ismétlődő áradások egy második, alvízi helyzetben lévő gát építését teszik szükségessé. Ennek a gátnak is kell egy működő tározó, hogy csökkentse a folyó és ökoszisztémáinak rombolását.

9. Ausztriában és Németországban egyetlen dunai vízerőmű sem működik "csúcsüzemben". Ahol ilyen rendszer létezik, például a Felső Rajnán vagy a Rhone folyón, mérsékelt csúcsüzemre van tervezve és az érintett összes állam között létrejött nemzetközi megállapodás szabta szigorú feltételek mellett üzemel (7.1. ábra). A maga 1 100 m³/s átlagos hozamával a Felső Rajna körülbelül a fele a Dunáénak. Egy tíz gátból álló rendszer összehangoltan működik, mint azt az ábra mutatja. Franciaország és Németország között megegyezés született, hogy a csúcsüzem ideje alatt leengedett vízmennyiség 300 m3/s-nál többel nem haladhatja meg a természetes hozamot. A kockázat és a veszély miatt a gátrendszeren belül a vízszintet 50 cm-nél többel nem lehet csökkenteni. Az utolsó lépcső alatt Iffezheimnél az egész csúcsüzem alatt a természetes átfolyást kell biztosítani. A Rhone folyón hasonló megszorítások érvényesek a csúcsidejű üzemmódra.

10. Hogyan viszonyul mindez az eredeti tervhez? A rendszert úgy tervezték, hogy olyan durva csúcsüzemben működjön, amire Nyugat-Európában nincsen példa. A dunakiliti-körtvélyesi tározót egy teljes napi vízhozam, 60 millió m³ vízmennyiség megtartására tervezték.

11. Az üzemvíz csatorna és a turbinák átfolyási kapacitása két és félszer akkora lett volna, mint a Duna átlagos vízhozamat. Ez azt jelenti, hogy az éves legnagyobb áradást is majdnem le tudta volna vezetni a turbinákon keresztül, teljes mértékben elkerülve az ártereket, amelyek szárazon maradtak volna.

12. A tervezett durva csúcsüzem alvízi tározót is szükségessé tett, ami a keletkező napi árhullám kiegyenlítését szolgálta volna. Ez volt a nagymarosi gát szerepe, amit Szlovákia is elismer, és ami egy szabadon futó folyót körülbelül 120 km hosszban, ahogyan az ábra is mutatja, ám mindössze hét méter eséssel tározóvá alakított volna.

13. A csúcsüzem részleteit végül is a magyar ás csehszlovák szakértők nem dolgozták ki. Ennek ellenére a csúcsüzem nagyságrendjét meghatározták és ez az egész rendszer tervein eluralkodott. Egy átfolyásos rendszerű erőmű számára folyamatos üzemmódban a nyolc helyett négy turbina is elegendő lett volna. Még a szerény mértékű csúcsüzem esetén is fele akkora üzemvíz csatorna készült volna. Vagyis a csúcsüzem elképzelt mértéke nyilvánvaló a műtárgyak és a gépek méreteiből. Más vízjárás esetén más csúcsüzemet alakítottak volna ki, napi egy vagy két csúccsal, mint az ábra alsó részén elhelyezett grafikonról látható. Alacsony vízjárás esetén a bősi erőmű kapui napi majdnem 18 órán át zárva maradtak volna, és az alacsony hozam majdnem teljes mennyisége a felső tározóba került volna.

14. A régi mederben mindössze egy 50 m³/s hozamú kicsiny maradékot hagytak volna, míg Bősnél hat óra alatt több mint 5000 m³/s mennyiséget engedtek volna keresztül. Ez több mint ötszöröse a Duna átlagos alacsony vízállásának.

15. Milyen hatással van a csúcsüzem a környezetre? Az elképzelések szerint a nagymarosi tározóban napi 4-5 méteres ingadozásokat okozott volna a vízszintben (7.2. ábra). Nem csak az alvízcsatornát érintette volna, mint azt Szlovákia állítja. A főág és az alsó mellékágak valamint a Mosoni Duna alsó szakaszát egyaránt érte volna a hatás. Ellentétben a felszíni és felszín alatti vízszint évszakos ingadozásaival, ez a hullám a vízi élőhelyek napi zavarását végezte volna és lerombolta volna a Duna teljes hosszában a parmenti területeket. Ilyen típusú károkat figyelhetünk meg a szivattyús tározók leszívott területein, ahol a partokon semmiféle növényzet nem nő. Ugyanakkor a partmenti területek igen értékes, a szárazföld és a víz közötti átmeneti élőhelyeket jelentenek, amelyek ritka növényi közösségeket és sok veszélyeztetett fajt tartalmaznak, mint azt Vida professzor elmagyarázta. Ezt a tényt Szlovákia szándékosan figyelmen kívül hagyta.

16. Egy másik, kissé furcsa követelménye a nagyméretű csúcsüzemnek, hogy a mellékfolyók és csatornák folyásiránya naponta megfordul. A csúcsüzem alatt megfigyelhető hirtelen vízszintemelkedés a régi Duna mederben nagy mennyiségű vizet kényszerített volna több kilométer hosszban felfelé folyni, a Mosoni Dunában pedig ez a hatás majd 20 kilométeren át érezhető lenne (7.3. ábra). A csúcsüzemnek ez az árhatása a Mosoni Duna vízminőségét igen súlyosan érinti, mint azt Wheather professzor elmagyarázza majd.

17. Milyen hatással van a csúcsüzem a vízi élőhelyekre és élőlényekre? Röviden, igen jelenős hatással van. A nagymarosi tározó jelentős részében, a régi meder pangó szakaszaiban és a Mosoni Duna alsó végében a vízi élőhelyek megzavarása jelentkezett volna. A kisebb vízi rovarok, amelyek a halak fő táplálékát képezik, az ismerős áramlatokat szeretik és elbújnak az emelkedő vízszint elől, ami rendes esetben az árvíz közeledtét jelenti. Ez a viselkedés a vízi állatvilág fontos stratégiája, mert szeretné elkerülni a sodródást. A majdnem nulla és a 2 m/s vízfolyási sebesség közötti napi ingadozás teljesen alkalmatlan feltételeket teremt a vízi állatvilág számára. Ezért aztán teljességgel érthetetlen, hogy az alvízcsatorna, amit Szlovákia mint a külön csúcsüzemmódra tervezett mesterséges műtárgyat jellemez, hogyan lenne képes a halak számára új élőhelyet nyújtani. Idegen környezet lenne.

18. Miután az eredeti tervhez mérhető léptékben korábban nem végeztek hasonló kísérleteket, megfelelő összehasonlítási alap más tapasztalatokból nem áll rendelkezésre. Mindenképpen elmondható azonban, hogy ennél sokkal kisebb alpesi jellegű folyókon végzett csúcsüzem is jelentős kárt okozott a vízi állatvilágban.

19. Milyen jellegű hatások lettek volna várhatóak a nagymarosi gáttól lefelé? Ez a gát az összes durva görgetett hordalékot visszatartotta volna. A folyómeder Szentendrei-sziget körüli történetéből világosan látszik, hogy további jelentős medererózió igen valószínű lett volna (7.4. ábra). A folyómeder mélyülése a Szentendrei sziget körül a negyvenes években kezdődött, amikor folyószabályozási munkálatokat végeztek rajta. A hordalék kotrását a hatvanas években kezdték meg és 1980-ban hagyták abba, kivéve a hajózási célú kisebb helyi kotrásokat. Ennek ellenére a folyómeder mélyülése egészen mostanáig folytatódott, mint az ábráról látható, az különböző helyeken alacsony vízállásnál mért értékek csökkenéséből. A nagymarosi gát megépülése után a folyó már csak lebegtetett hordalékot tudott volna szállítani, és alig valamennyi görgetett hordalék érkezett volna meg a Szentendrei-sziget körüli ágakba. Ez növelte volna az eróziót és megváltoztatta volna az ágakban a lerakódás mintázatát.

20. A nagymarosi erőművet úgy tervezték meg, hogy legalább 1000 m³/s hozama legyen, de maga is tudjon csúcshullámot termelni (7.5. ábra). Alacsony vízállásnál a tervek szerint a hozamot napi hat órán át több mint 2000 m³/s-re növelte volna. Ez a csúcshullám közvetlenül a Duna szabadon futó részébe került volna. Ez éles ellentétben áll a Felső Rajna esetével, ahol ilyen csúcshullámot a francia-német szerződés nem enged meg. A görgetett hordalék hiányán túl a csúcsüzem tovább csökkentette volna a meder stabilitását.

21. Összefoglalva, nem lehetséges azt pontosan megmondani, hogy az eredeti terv milyen változásokat okozott volna a folyómeder szintjében és a hordalék eloszlásában, de az mindenképpen bizonyos, hogy jelentős változások történtek volna a Nagymaros és Budapest közötti alvízi szakaszon. Elég alapunk van azt gondolni, hogy a nagymarosi vízlépcső megépítése és üzemeltetése okozta üledékképződési zavarok valós kockázatot jelentettek volna, olyan kockázatot, ami elegendő ok Magyarország kívánságának alátámasztására, hogy további vizsgálatok szükségesek. Különösen a Szentendrei-sziget körül elhelyezkedő csápos kutak kerülnének veszélybe, amelyek Budapest ivóvizét adják. Ezt a jelenséget most Wheater professzor fogja részletesebben körüljárni.

Köszönöm figyelmüket.

 

 

 

Professzor Wheater:

II. Parti szűrésű kutak és Budapest vízellátása

 

22. Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Bíróság, nagy megtiszteltetés számomra, hogy első ízben beszélhetek Önök előtt.

23. Előadásomban az alábbi kérdésekkel fogok foglalkozni: Először a parti szűrésű kutak szerepét és működését írom le, valamint ismertetem azt a veszélyt, amit az eredeti terv jelentett számukra. Ezt követően leírom az eredeti terv által a Szigetköz régiójára gyakorolt várt hatást, különösen ami a talajvíz szintjét és minőségét, a felszíni vizek minőségét és a vidék biológiai sokféleségét illeti. Harmadszor pedig megjegyzést fűzök a megfelelő környezetvédelmi hatásvizsgálat 1989 előtti hiányához.

 

a) Parti szűrésű kutak

24. Minden állam egyik alapvető kötelessége állampolgárai számára az ivóvízellátást biztosítani. A nyolcvanas években világossá vált, hogy Budapest ellátásának mennyisége és minősége - amelynek legnagyobb részét a parti szűrésű kutak termelik - ki van téve a nagymarosi gát hatásának, ami egyébként a felvízi helyzetű városok vízellátását is befolyásolja.

25. Budapest vízellátásának megközelítőleg 85 %-a származik 758 parti szűrésű csápos kútból. Ezek teljesítőképessége több mint napi egymillió köbméter. A parti szűrésű kutak háromnegyed része a várostól északra található, főként a Szentendrei sziget nagy kútcsoportjaiban, amit a jövő hónapban Önök is meg fognak látogatni. Ezek a nagymarosi gát alatt helyezkednek el, mint az itt látható (7.5. ábra). A gáttól felfelé is fontosak a parti kutak, mert a helyi városok és falvak ellátása innen származik.

26. A parti szűrésű kutak régóta bevált módja a folyóvíz ivóvíz céljára történő felhasználásának (7.6.ábra) A folyók mellé vannak telepítve és a folyóval közlekedő felszín alatti kavicsösszletben felhalmozódó készletet termelik ki. A kutak a folyók vizét szívják, és a folyóvölgyi kavics és homokágyon keresztül haladó víz természetes szűrési folyamaton esik keresztül, amely igen hatékonyan távolítja el a szennyeződéseket. Ez a diagram egy tipikus parti szűrésű kút működését mutatja be. A kút által termelt mennyiség négy tényező függvénye: a folyóvíz szintje, a szűrőréteg vastagsága, kapcsolata a folyóval, és a szűrő fizikai tulajdonságai. Mindezen túl a szennyező anyagok eltávolítása függ a szűrőút hosszától és a szűrőréteg tulajdonságaitól. Ha ezek a jellemzők megváltoznak, a kút hozamát és minőségét kockáztatjuk.

 

 

 

b) A parti szűrésű kutakra leselkedő veszély

27. A parti szűrésű kutakat érintő elsődleges aggály a folyó hordalékviszonyainak megváltozásából ered. A folyómeder eróziója csökkentheti a vízszintet és ebből eredően a rendelkezésre álló víz mennyiséget. Ennél rosszabb, hogy a kavicsréteg eltávolítása a vízminőségvédelem csökkenését eredményezi és a kút ellátását teljes egészében veszélyeztetheti.

28. Ahol finom lerakódás fordul elő (iszapszemcsék), a szerves anyag lebomlása fontos kémiai változásokat eredményezhet. A bomláshoz oxigénre van szükség, ami viszont vas és mangán kioldódását valamint ammónium termelődését eredményezheti. Ezáltal a víz ivásra alkalmatlanná válhat, és baktériumhártyák alakulhatnak ki, amelyek eltömik a kutak szűrőit.

29. Ezek alapelvek. Most hadd térjek át a kutak vízminőségének romlására vonatkozó valóságos magyar tapasztalatokra.

30. A nagymarosi gát helyétől közvetlenül lefelé a Szentendrei szigeten elhelyezkedő surányi vízmű példája illusztrálja, hogy milyen vízminőség romlás következhet be üledék-lerakódás következtében (7.7. ábra). A vízminőségi gondok a hetvenes években kezdődtek, és a nyolcvanas években részletes vizsgálatokat végeztek az ok megállapítására. Ez kimutatta, hogy a folyóban két üreget finom üledék töltött ki és ennek bomlása vezetett a vízminőség súlyos romlására, ami 1974-75-ben kezdődött. 1984-re az egyik kútban az ammónia értéke az EC ivóvízre vonatkozó ajánlásainak 90-szeresét érte el, míg a mangán hasonló értéke az EC ajánlás 200-szorosa volt. Ezek a gondok még most is fennállnak.

31. Hasonló problémák vannak Nagymaros körül. A vízminőség romlása a nyolcvanas években kezdődött meg, és több kutat ki kellett vonni a forgalomból miután az ivóvíz szabvány határértékeit meghaladták. A kedvezőtlen változások itt is üledék lerakódásának és bomlásának voltak köszönhetők.

32. A magyar tapasztalat az, hogy a parti szűrésű kutak igen érzékenyek a folyóágy hordalékviszonyainak megváltozására, hogy a vegyi bomlás folyamata hamar vezet olyan kémiai töménységek kialakulásához, amelyek meghaladják a megengedett értékeket és hatásuk évtizedeken keresztül fennmaradhat.

33. Az üledék bomlása nem az egyetlen gond. A folyómeder eróziója is aggályos. Ez csökkenti a folyóvíz szintjét és eltávolítja a védő szűrőréteget. A folyóvíz szintjének csökkenése a kutak hozamának megcsappanását eredményezi - vagyis a rendelkezésre álló víz mennyisége kevesebb lesz. Ennél fontosabb a kavicsréteg eltávolításának hatása a szűrés teljesítményére, és a folyómeder szűrőrétegének teljes lekopása is lehetőségként felmerül.

34. A Szentendrénél bekövetkezett mederkopás történetét Dr. Kern már ismertette. A mederszint hosszú távú kopását ma szigorú védelmi intézkedésekkel állítják meg. A folyómeder kavicságyának mai állapota több helyen a kavicsréteg teljes lekopását mutatja. A budapesti vízművek aktuális becslése szerint a kotrás következtében előálló teljesítménycsökkenés a kutaknál megközelítőleg a Budapest-Nagymaros közötti szakasz teljes vízkészletének 30 %-át teszi ki. Vagyis a folyóágy pusztulása miatt Budapest víztartalékaira máris komoly hatás hárul. A védtelenség egyértelmű.

 

c) Az eredeti terv vélhető kihatásai

35. Miután végigvettük a vízminőség romlására és a folyómeder változásaira vonatkozó bizonyítékokat, most a nagymarosi vízlépcső várt hatásaira térek rá. Előbb a felvízi szakasz kútjaival foglalkozom, azokkal, amelyek a tervezett gáttól felfelé esnek; ezt követően a Budapesten ellátó kutakat tárgyalom.

 

1) A nagymarosi gát hatása a parti szűrésű kutakra a felvízi szakaszon (Gönyű és Nagymaros között)

36. Mint más gátak esetében is, feltételezhető, hogy a gát mögötti szakaszon itt is üledék fog lerakódni. Ennek oka a csökkent áramlási sebesség. A jelenség komoly követelményekkel jár a parti szűrésű kutak vízellátására. Hosszú távon az üledék lerakódásának következtében a kutak hozamának csökkenését 40 %-ra is becsülik. Az üledék hatására vonatkozó számítások a kútvíz megnövekedett vas és mangánszintjét mutatták ki. Ezen a ponton a felek véleménye nem tér el egymástól, mert Szlovákia eltömődést, üledékes bomlást és a talajvíz minőségének romlását várta a dunacsúnyi tározóban. A bíróság a későbbiekben meg fog ismerkedni a tározóban megfigyelt hatásokkal, ám a mi ezekből most érdekes, hogy az előre jelzett kémiai változások ténylegesen megfigyelhetők ma már. A C-változat megléte igazolja az eredeti tervvel kapcsolatos legfőbb aggodalmakat.

37. Vitán felül áll, hogy Nagymaros komoly veszélyforrást jelentett volna ezekre a felvízi vízkészletekre. Az eltömődés a hozam csökkenéséhez vezet, míg a vízminőség változásai a készletet ivásra alkalmatlanná tették volna.

 

2) A nagymarosi gát hatása Budapest vízellátására

38. Most Nagymaros alvízi hatásait veszem sorra. Nyilvánvaló, hogy Budapest vízellátása elengedhetetlen nemzeti érdek. Budapest összes ivóvizének kétharmada származik a Nagymaros és Budapest közötti parti szűrésű kutakból. E forrás érzékenységét már bemutattuk. A készletet érő bármely veszély létfontosságú nemzeti kincset veszélyeztet.

39. A nagymarosi gát pontos hatásait az alvízi folyómeder üledékképződési folyamataira igen nehéz előre megmondani. Eltérő számítási módszerek nagyságrendi eltéréseket adhatnak a folyómeder változásaira vonatkozóan. Ám ha maradunk a legfontosabb elvnél, leszögezhetjük, hogy a gátak minden esetben a görgetett hordalékban található szemcsés (durva) üledék visszatartását eredményezik. Ennek az üledéknek az elvesztése lefelé alvízi mederbevágódást hoz létre, ami a C-változat esetében már most is megfigyelhető. Az alvízi medererózió kiterjedése bizonytalan. Három dolog biztos: (1) mederelváltozások mindenképpen létrejönnek, (2) ezeket a csúcsüzem csak súlyosbította volna, és (3) az elváltozások csak annak a törékeny szűrőrétegnek a további eltávolítását jelentették volna, amelyen a parti szűrésű kutak sorsa áll. Ráadásul a gát felől finom üledék szabálytalan hullámai érkeztek volna, amelyek lejjebb lerakódhatnak a folyómeder üregeiben. Ez a kutak vizének súlyos minőségi romlását idézheti elő helyileg, mint azt már máskor megfigyelték.

40. Megjegyeztük, hogy Szlovákia a Nagymarostól lefelé eső parti szűrésű kutak tárgyalásánál elismerte a szűrőréteg változásában rejlő esetleges veszélyeket. A bíróság számára most tehát nem az a kérdés, hogy létezik-e a veszély, hanem hogy ez a veszély feljogosított-e további vizsgálatok végzésére, majd lépések megtételére. Szlovákia nem utal a Nagymaros által okozott várható folyómeder pusztulásra. Furcsa logikával egy jelentést idéz annak bizonyítására, hogy Magyarország aggályai nem nyertek bizonyítást, amelyben leírják, hogy a folyómeder problémája "különleges figyelmet" igényel. Ám ugyanakkor kényelmesen kihagyja az előző bekezdést, amelyben arról van szó, hogy "a folyómeder várhatóan pusztulni fog a vízlépcső rendszer üzembe helyezését követően".

41. Az általam leírt hatások egyértelműen jelentős veszélyt jelentenek Budapest ivóvíz ellátására. A hozamcsökkenésre és vízminőségromlásra vonatkozó konkrét magyar bizonyítékokra válaszképpen Szlovákia egyszerűen kijelenti, hogy "semmi nem támasztja alá ezt a következtetést". Következetesen figyelmen kívül hagyja a magyar szakmai érveket, amelyek egy részére most felhívtam az Önök figyelmét.

 

III. A Szigetköz térségében várható változások

42. Előadásom második részében most az eredeti tervnek a Szigetköz térségére gyakorolt várható hatásait elemzem, amelyek fontosságát Vida professzor tegnap már elmagyarázta.

43. A térségre gyakorolt hatás felmérése bonyolult kérdéseket vet fel, különösen a fizikai változásokból eredő biológiai és vegyi válaszokat illetően, valamint a következményes vonatkozásokban, mint amilyen a felszíni és felszín alatti vizek minősége, vagy az ökológiai válasz. Ezekben az ügyekben az elmúlt évtizedben nagy haladást értünk el ismeretek és tudatosság szintjén. Utólagosan világos, hogy ezek az összefüggések vagy figyelmen kívül maradtak, vagy az eredeti terv hatásvizsgálatának felületes elemzései vetették el azokat. Fontosságukat azonban ma már felismerik, legalábbis Magyarország és a nemzetközi szakma.

44. Mindazonáltal marad még elég bizonytalanság, és nem kell megijednünk ennek kijelentésétől. A legjobb tudományos előrejelzések is mindig tartalmaznak bizonyos mértékű bizonytalanságot. Szlovákia álláspontja, miszerint "Az a fajta 'bizonytalanság', amit Magyarország emleget, nem létezik", egyszerűen tarthatatlan. Szlovákia megvetéssel sújtja Magyarországot, amiért annak a bonyolult, hosszú távú, az országos és nemzetközi jelentőségű forrásokat fenyegető környezeti hatásokat felismerő nézetei bizonyos fokú bizonytalansággal társulnak. Ragaszkodik ahhoz a furcsa elképzeléséhez, hogy három éven át végzett nyomon követés elegendő a hosszú távú változások kimutatásához, és hogy a nyomon követés a biztosíték rá, hogy a kedvezőtlen hatások kezelhetőek. Remélem, a bíróság felismeri majd, hogy a bizonytalanság elfogadása nem jelenti a kockázat létének vagy az ésszerű, óvatos elővigyázatossági intézkedések foganatosításának tagadását.

45. Ebben az értelemben és a rendelkezésre álló szoros határidőben nem áll módomban az eredeti tervnek a Szigetköz térségére gyakorolt hatásának összes vetületét részletesen megvizsgálni. Ez megtalálható Magyarország írásos beadványaiban. Előbb áttekintem az eredeti tervben meghatározott hozamokat, majd három kérdésre koncentrálok: (1) talajvíz szint és minőség (2) felszíni víz minőség (3) ökológiai válasz. A valószínűsíthető kockázatot hangsúlyozom, miután az eredeti terv nem készült el. A C-változat hatásainál megfigyelhető adatokat is figyelembe veszem.

46. A Közös Egyezményes Terv meghatározta a Duna folyó csatornájába, a Mosoni Dunába és az érterekre jutó víz mennyiségét (7.8. ábra). A lehető legnagyobb villamos áram termelés érdekében megegyezés született, hogy az Öreg-Duna medrébe legfeljebb 50 m³/s hozam kerül. Télen ez 20 m³ /s-ra vagy az alá esne. A vegetációs időszakban pedig 200 m³/s-ig emelkedne, ami még mindig csak 10 %-a a természetes átlagos hozamnak. És sokkal kevesebb, mint az a 800 m³/s amit az EC ajánlott, vagy a 600 m³/s, amit a szlovák kormánytanácsadók véltek szükségesnek. Ennél is kisebb mennyiségek jutottak volna a Mosoni Dunába és a magyar oldali mellékágakba.

47. A vízmegosztás üzemterve csak akkor engedte meg az árvizeknek az öreg mederbe vezetését, ha azok a turbinák kapacitását meghaladták. És csak még ennél is magasabb szinten, 6500 m³/s-nál kapott volna az oldalágak rendszere még vizet. Az aktív ártér elöntésére átlagosan 20 évente egynél is kevesebbszer került volna sor.

48. Az ártéri ökoszisztémákat megfosztották volna leglényegesebb elemüktől, a víztől, és annak különböző szintű hozamaitól. Ez jelentős kihatással járt volna a talajvíz szintjére és minőségére is.

 

a) Talajvíz

49. Ahhoz, hogy értékeljük a talajvízre gyakorolt hatást, előbb meg kell ismernünk az építkezés előtti helyzetet. A videofilm bemutatta azt a hatalmas feltöltött vízadó réteget, amit a Duna Szigetköz és Csallóköz térségében hozott létre. (7.9. ábra). Egyedül magyar területen 5,4 köbkilométerre becsülik ebben a vízadó rétegben a felhalmozódott víz mennyiségét. A vízkészlet utánpótlást főként a Duna főágától kapott; a csapadék általi feltöltés minimális. Az utánpótlás természeti folyamatai őrizték meg a talajvíz kiváló minőségét, ám ez a rendszer igen érzékeny a változásokra.

50. A talajvíz áramlási sebessége - és ebből következően a talajban megtett úthoz szükséges idő - rendkívül lassú. Évekbe telik, mire a szennyezés keresztül halad a vízadó rétegen. Az ötvenes és korai hatvanas években végzett légköri atomrobbantások egyik hasznos hozadéka a lerakódott trícium, amely most időjelzőként használható. Amilyen mélyen a trícium behatolt a Szigetköz vízkészletébe, ott meghúzhatók a Dunától számított elvándorlás körvonalai (7.10. ábra). Ez azt mutatja, hogy a vándorlás sebessége évi 300 méternél kevesebb. Más szóval a szennyező anyagnak tíz vagy még több évre van szüksége, hogy mindössze három kilométert mozogjon. És az ilyen szennyezés legjobb esetben is hosszú életű lesz. Rosszabb esetben pedig visszafordíthatatlan.

51. Az átlagos talajvíz szint mögött a Duna árvizeit követő, igen dinamikus talajvízmozgás áll (7.11. ábra) Mint azt a videón láttuk, a Duna vízszintjének emelkedésével folyóvíz feltölti a vízadó réteget. Csökkenéskor egy helyi leszívás következtében az áramlás iránya megfordul az Öreg-Duna irányába és ezzel természetes átmosást végez a kavicságyban.

52. Mint azt erről a grafikonról is láthatják, a talajvíz szint korábbi csökkenései (amelyeket oly gyakran emlegetnek Szlovákia beadványai) valójában igen korlátozott mértékűek voltak a Szigetközben.

53. Valójában a Szlovákia által világosan bemutatott (7.12. ábra) nagy mértékű talajvíz szint csökkenés Pozsony közelében a helyi vízkivétel következménye.

54. A Szigetköz talajvíz készleteinek a Duna felőli feltöltése régebben kitűnő minőségű talajvizet eredményezett. Az átszűrődött talajvíz oxigénben kellően gazdag volt ahhoz, hogy a kis mennyiségű bomló szerves anyagot oxidálja. Ennek eredményeként olyan kémiai összetevők, mint a vas, mangán vagy ammónia csak igen alacsony koncentrációban jelentek meg. A vízpótlás kitűnő minősége biztosította a Szigetköz talajvizének minőségét. A szennyezés korlátozott mértékű volt, a rosszabb minőségű víz rendszerint a vízadó réteg felső 20 méterére korlátozódott.

55. A Szigetköz vízkészlete tehát nemzeti jelentőségű és kitűnő minőségű víz beláthatatlan gazdagságú forrása. Az 1978-es Közös Egyezményes Terv egyértelmű veszélyt jelentett erre a forrásra.

 

1) Talajvíz szintek

56. Azzal, hogy a víz 95 %-át elviszik a Dunából, a négy méteres szintsüllyedés a talajvíz szintek általános csökkenését és az áramlási viszonyok megváltozását hozták volna létre. A Dunakiliti tározó helyileg megemelte volna a talajvíz szintjét, és, legalábbis kezdetben, az utánpótlás legfőbb forrása lett volna. Ám a tározó üzemeltetését a finom szemcsés üledék felhalmozódása és lerakódása kísérné, ami hosszú távon a mederből történő utánpótlás csökkenését vonná maga után.

57. Talajvíz modellkísérletekben megpróbálták ezeket a hatásokat mennyiségileg modellezni (7.13. ábra). Az 50 m³/s hozamra kiszámított becsült hatás az átlagos talajvíz szintet a gát közelében három méterrel emelné meg. Ám a terület legnagyobb részén a talajvíz szint csökken, némely esetben igen jelentős mértékben. Egy 20 km² nagyságú területen a csökkenés több mint 3 méter, 75 km²-en pedig két méternél több. A csökkenés összesen több mint 300 km²-t érint. A 200 m³/s mennyiség csak igen csekély mértékű javulást hozna: az érintett terület alig valamivel lenne kisebb 300 km²-nél. Ennél pesszimistább (de lehetséges) becslések szerint az eltömődés miatt ennél is súlyosabb lehet a csökkenés.

58. Az átlagos viszonyokra gyakorolt hatás elfed egyéb következményeket. A talajvíz szint változásai nagyrészt elvesznek az eredeti terv megvalósulása esetén. Ennek eredményeként a csúcsértékek nagyobb mértékben csökkennének mint az átlag, mint azt bemutattuk. Ez a természetes változékonyság ugyanakkor létfontosságú a természeti rendszerek azaz az ártéri növényzet, a kavicságy öntisztító folyamatainak fennmaradása valamint a talajvíz oxigenizációja szempontjából.

59. A csökkent talajvíz szint becsült hatását az altalaj nedvességviszonyainak alakulására mutatja az ábra (7.14. ábra). A természetes altalaj öntözés attól függ, hogy a talajvíz eléri-e a feltalaj finom üledékét, amely a kavicsösszleten húzódik. Ez ugyanis lényeges nedvesség utánpótlást jelent a nyári száraz időszakban. A vízlépcső megépítése körülbelül a felére csökkentené ennek a folyamatnak a hasznát élvező táj nagyságát.

60. A természetes altalaj öntözésen kívül a talaj jellemzőinek hosszú távú változásai is előfordulhatnak, például karbonátos felhalmozódás rétegeinek kifejlődése. A szlovák talajtanos kollégák is osztják ezt az aggályt. Ez is csupán egyik vonatkozása az eredeti tervnek, amelyre 1989 előtt nem figyeltek fel.

 

2) A talajvíz minősége

61. Az eredeti terv hasonlóan komoly aggályokat ébreszt a talajvíz minőségét illetően. Ezeket Szlovákia folyamatosan elutasította az írásos beadványokban, a Carbiener professzor által leírt a szlovák valamint nemzetközi szakértők által elfogadott bizonyítékok ellenére.

62. Az eredeti terv alapján a talajvíz legfőbb utánpótlása a Dunakiliti tározó és az odalágak rendszere lenne. A tározó kikerülhetetlenül finom üledék lerakódását okozná a fenéken. Mint azt korábban elmagyaráztam, a finom üledék szerves anyagokat tartalmaz, amelyek oxigén elfogyasztása mellett lebomlanak. Ha vegyileg redukáló viszonyok alakulnak ki, vas, mangán és ammónia kerül oldatba, ami a talajvíz minőségét jelentősen rontja. Ezeket a folyamatokat a parti szűrésű kutak esetében világosan kimutatták. Valójában komoly nemzetközi tapasztalat halmozódott fel ilyen gondokkal kapcsolatban, közte a Dunán feljebb létesült erőművek esetében is, amelyeket Carbiener professzor tekintett át.

63. Az 1980-as években például az ausztriai Altenworth tározójának intenzív tanulmányozása folyt. (7.15. ábra) A gát következtében megfigyelt változások pontosan ugyanazokat az aggályokat igazolták, mint az eredeti terv esetében is felmerült: a szerves anyagban gazdag üledék lerakódása a tározóban, a szerves anyagban gazdag üledéken keresztül történő átszivárgás a tározóból a talajvíz táblába, a talajvíz szint ingadozásainak (és ebből eredően oxigén ellátottságuk) csökkenése, valamint az öxigénben gazdag felszíni vizek okozta elöntések elmaradása. Mindezek a változások komolyan ronthatják a talajvíz minőségét.

64. Igen fontos megjegyeznünk, hogy ezek a folyamatok soha nem egyszerre jelentek meg, hanem mindig csupán néhány év elteltével váltak megfigyelhetővé. Ez is bizonyítja Szlovákia érveinek nyilvánvaló helytelenségét, miszerint a nyomon követés valamiképpen alkalmas lenne a környezeti károk megelőzésére. Ez világosan látszik az Altenworth-i tapasztalatokból. Általánosságban is helytelen hosszú távú folyamatok esetében. És helytelen az eredeti terv esetében mindenképpen.

65. A magyar elemzés azt mutatja, hogy ha a Dunakiliti tározót feltöltik, a talajvíz minősége romlani fog. Ezt a véleményt szlovák tudósok is megerősítik.

66. A talajvíz utánpótlás másik fő forrása a Szigetköz oldalági csatornarendszere lenne. Itt hasonló gondok merülnek fel. Mint azt később leírjuk, az oldalági szivárogtató csatornák finom szemcsés szerves üledéket tartalmaznak. Mi több, az alatt fekvő földtani szerkezet feltöltött kavicsösszlet és lerakódott üledékek egymást váltó rétegeiből áll. Ebből következően az itt folyó infiltráció hasonló kémiai bomlás miatt aggályos. Az átszűrt víz rossz minőségét a nyomon követési programok egyértelműen igazolták. Részletesebben akkor foglalkozom ezzel, amikor a C-változat hatásait veszem majd sorra.

67. Összefoglalva tehát az eredeti terv hosszú távú kihatásai a talajvízre az alábbiak szerint alakulnak: Romlott minőségű víz kerül a tározó fenekéről és az oldalágak rendszeréből a Duna főágából kikerülő kitűnő minőségű víz utánpótlás helyére, és ezzel fokozatosan kiszorítja a Szigetköz jó minőségű talajvíz készletét.

68. Az ilyen változások a talajvizet ivásra alkalmatlanná teszik. Egy létfontosságú forrást tesznek komoly mértékben tönkre. Ráadásul az oxigénveszteség és a talajvíz szintjének csökkenése valamint természetes ingadozásának eltűnése igen fontos következményekkel járna a mezőgazdaság és a természetes ökoszisztémák számára is.

 

b) A felszíni víz minősége

69. Engedjék meg, hogy most egy kicsit a felszíni vizek minőségével foglalkozzam.

70. A Duna, mint az európai nagy folyók legtöbb esetben, ipari, mezőgazdasági és háztartási hulladékok süllyesztőjeként szolgál. Ezért a Duna vize Magyarország területén egy sor szennyező anyagot tartalmaz. Érzékeny a felvízen okozott véletlen szennyezésre is.

71. A bakteriológiai vízminőség a kezeletlen szennyvizekhez társuló szervezeteket mutatja. Ezért az egész magyar szakasz Budapesttől felfelé fürdésre alkalmatlan. A víz nehézfém tartalma, például higany, ólom vagy kadmium meghaladhatja a megengedhető mértéket. Ezek a szennyező anyag rendszerint a finom üledékhez társulnak, amelyben a nehézfémek átlagos koncentrációja meghaladja a határértéket.

72. Hosszú távú változások alakultak ki. A hatvanas évektől a nyolcvanas évekig folyamatos romlás volt tapasztalható. Az oldott oxigén a legtöbb víz élőlény számára létfontosságú feltétel, és a folyók szennyezettségének szokásos mérési módszere a kémiai és biológiai folyamatokhoz elfogyasztott oxigén mérése. Ebben az időszakban a megfelelő mérőszámok, a biológiai oxigénigény (BOI) majdnem megkétszereződött, és a tápanyag nitrogén és foszfor is drámai módon megemelkedett (az utóbbi tízszeresére). Ám az utolsó évtizedben sikerült eredményt elérni a kibocsátások visszafogásában, és ezért a vízminőség egyes jellemzőiben javulás mutatkozott.

73. A feljebb épült gátak egyik következménye az volt, hogy a lebegtetett szilárd anyag mennyisége felére csökkent az ötvenes évek közepe és a hetvenes évek között. Ezzel megnő a víz átlátszósága és a fény mélyebbre hatol. A megnövekedett tápanyag szintekkel együtt kialakult az algák és magasabbrendű vízinövények gyors elszaporodásának klasszikus feltétele, amit közönségesen eutrofizációnak neveznek. Az algavirágzást többé már nem korlátozta a szerves tápanyag elérhetősége, és az alga népesség tízszeres növekedést mutatott mind számarány, mind biomassza mind pedig klorofill-a tekintetében.

74. Az eutrofizációnak sok káros hatása van. Ezek közé tartozik az oldott oxigén koncentrációjának ingadozása, amely a halak pusztulásához vezet, a pusztuló szerves anyag okozta fokozott hordalék-lerakódás, és a folyó ökoszisztémáinak számos egyéb tekintetben történő megváltozása. Az alganépesség összetételének megváltozása például a mérgező kékeszöld algák megjelenéséhez vezethet. Bizonyos időjárási és vízjárási feltételek összejátszása esetén (vagyis meleg idő, magas besugárzás és alacsony vízállás) a planktonikus alga hatalmas mérték elszaporodása következik be, aminek a következménye súlyos oxigénhiány.

75. Ez a háttér. És most rátérek az eredeti terv vélhető hatásaira, megjegyezvén, hogy a vízminőséget majdnem teljesen kihagyták a játszmából az eredeti tervek összeállításakor. A következmények csupán két példáját említem meg.

76. Az ábra az eredeti terv esetén a felvízi tározónak az alganövekedésre Szapnál megvalósuló hatásának modellezését mutatja (7.16. ábra). Az évek közti eltéréseket megjelöltük, de az átlagos eredmény így is az élő tömeg 60 %-os növekedése. Az ilyen mértékű élő anyag növekedés szerves anyag terhelést okoz ami viszont oxigénfogyasztással jár. Ez a hatás eléri sőt meghaladja a Rajka és Budapest között a vízbe kerülő szennyvíz okozta hatást. Vagyis ebből következően az eredeti terv esetén az eutrofizáció komoly gondot jelentett volna, különösen a tározóban és a visszaduzzasztott szakaszon, méghozzá olyan gondot, amit nem lehet egyszerűen szennyvíztisztítással megoldani.

77. A vízminőségre gyakorolt hatás másik példája a csúcsüzem kihatásai a Mosoni Duna vízminőségére. Ez a folyószakasz Győrből kap szennyvizet, ami csökkenti a benne oldott oxigén mennyiségét. A csúcsüzem hatása az lenne, mint azt korábban leírtuk, hogy a napi árhullám megfordítaná a folyó folyását. Ezzel a víz tartózkodási ideje jelentősen megnőne. Ezt a hatást 1989 előtt egyáltalán nem vették figyelembe, ám ekkor kimutatták, hogy csökkent oxigénszintek jelennek meg, és még teljes oxigénhiány is felléphet, amelynek katasztrofális eredménye lenne a folyó ökológiájára és a halállományra általában.

78. Végül ebben a részben az ökológia hatásaira térek át.

79. Milyen hatással van a vízháztartás a vízi élőhelyekre? A tervezett 50 m³/s átbocsátás a régi Duna mederben körülbelül négy méteres talajvíz szint csökkentést eredményezett volna, körülbelül a felére redukálva a folyó által nedvesen tartott környéket. A maradék kicsiny folyócska ökológiai működési jellemzői tekintetében jelentősen különbözne a nagy Dunától. Az áramlási sebesség az eredetinek egyharmadára csökkenne. A felhagyott folyómeder alsó felét a visszaduzzasztott víz hatása érné csúcsüzem korábban elmagyarázott mechanizmusa révén.

80. Ez a mesterséges vízjárás a Duna főágának alsó felében a hordalék-lerakódás teljes megváltozásában jelentkezne. A folyómeder kiterjedt részein homok és üledék lerakódása várható. A Duna főágát korábban uraló tiszta durva kavics csak néhány kis területre szorulna vissza.

81. A kisebb vízmennyiség, a csökkent áramlási sebesség és a megváltozott hordalékminta pusztító hatással lenne a vízi állatvilágra. A szabadon folyó folyókra jellemző halak, amelyeknek tiszta kavics kell íváshoz, vagy amelyek a főághoz csatlakozó mellékágaktól függenek, kicsiny területekre szorulnának vissza és biológiai sokféleségük, bőségük szenvedne kárt. A halállomány azt jelzi, mi történt volna általában a vízi növény és állatvilággal: a faji összetétel átalakul az álló vizekre jellemző fajok irányában. Ez a Duna szakasz természeti értékeinek egyértelmű elszegényedését jelentené. Ezeket a hatásokat a szlovák halszakértők előre jelezték és Szlovákia elfogadta mint az eredeti terv velejáróit.

82. Ráadásul a Duna főága a két tározó közötti elszigeteltségtől és az ártéri élőhelyektől történő elvágástól szenvedne. Ahol az ártéri élőhelyek kapcsolatban vannak a folyóval, ott az áradások alkalmával szerves anyag mosódik a folyómederbe és táplálékot nyújt a benthos gerinctelen élőlényeinek és a folyóbeli halaknak. Ezek az egymással közlekedő élőhelyek a főág számos hala számára nyújtanak ívóhelyet és védelmet a fiataloknak, de ide menekülhetnek a főág véletlenszerű szennyeződése vagy áradások alkalmával. Szeretnék visszautalni Carbiener professzor előadására, aki elmagyarázta a folyót és ártereit összekötő ökológiai folyamatokat, amelyek életbevágóan fontosak a folyami ökoszisztémák lényegének és jellegének fenntartásában és megőrzésében.

83. Maga az ágrendszer is vízi élőhelyek széles körű változatosságát rejti. Egy szivárogtató csatorna létesítése (az úgynevezett vízpótló rendszer keretében) az oldalágak egymással való összeköttetését és a főmeder felé történő lezárását igényli. Az ennek eredményeként létrejövő folyamatos áramlás kiegyenlítené a fizikai és kémiai tulajdonságok közötti eltéréseket (azaz hőmérséklet, tápanyag, oxigéntartalom különbségeit). A vízi növény és állatvilág elveszítené fajgazdasgságát és kevés faj maradna meg, de ezek nagy tömegben. Hasonló folyamatokat figyeltek meg a Felső Rajnán, mint arról Carbiener professzor tegnap beszámolt. Az ágakba juttatott több víz, mint azt Szlovákia javasolja, nem segítene a dolgon, hanem inkább tovább rontaná. A kárelhárító intézkedések részletes tárgyalását holnap, a C-változat hatásainak leírásánál fogjuk megejteni.

84. Hogyan hatna az eredeti elképzelés a szárazföldi élőhelyekre? Az ártéri ökológia hasonló módon szenvedne, mint amit a C-változat működése során megfigyeltek és amit holnap részletesen ismertetünk. A talajvíz szint leesik, nagy területeken téve lehetetlenné a kapilláris felszívódást és az értékes ártéri élőhelyek részleges kiszáradását eredményezve. A vízkedvelő fajokat szárazságtűrő növényzet fajai váltanák fel - ez a folyamat éveket vagy évtizedeket vesz igénybe, de már most megfigyelhető a C-változattal kapcsolatban a gyomosodás kapcsán. Azokon a területeken, ahol az oldalágak vízellátása miatt a talajvíz magas szintje állandósulna, a korábbi ártéri közösségek fajösszetétele - amely a vízszint ingadozásaitól és az elöntésektől függ - átadná a helyét a mocsárvidékre jellemzőeknek.

 

 

IV. Integrált értékelés hiánya

85. Kollégám, Dr. Kern és magam az eredeti tervnek csak néhány vonását emeltük ki. Semmi kétség nem lehet afelől, hogy a beruházás igen súlyos környezeti hatások kiváltására volt alkalmas. Előadásom harmadik és utolsó részében szeretném röviden kifejteni a véleményemet az eredeti tervvel kapcsolatban végzett hatásvizsgálatokról. Ma a későbbiekben Gorove asszony majd elmondja még, miért voltak az eredeti tervvel kapcsolatos vizsgálatok hiányosak a nemzetközi jog szempontjából.

86. Egyértelmű, hogy mindkét részről lényeges erőfeszítések történtek az eredeti elképzelés környezeti hatásainak megvizsgálására bizonyos nézőpontokból. Ám ezekben az ügyekben az erőfeszítés nem elegendő. Amikor Magyarország 1989-ben felfüggesztette az eredeti beruházás reá eső részét, az elkészült tanulmányok nem voltak elegendőek a helyes döntés hozatalhoz. szűken értelmezett, nem teljes, és sok tekintetben elégtelen vizsgálatokat tartalmaztak. Különösen az volt a baj, hogy semmilyen kísérlet nem történt egy integrált műszaki értékelésre, nem is beszélve az átfogó Környezetvédelmi Hatásvizsgálatról. Ezért aztán nem rendelkeztek elegendő tudományos ismerettel a kihatások mértékének felmérésére.

87. Engedjék meg, hogy röviden beszéljek a szlovák tanulmányok témájáról és tartalmáról, amelyek az állítások szerint a környezetvédelmi felmérésekre szentelt kitüntető figyelmet bizonyítják. Ezek a tanulmányok amennyiben a bíróság számára készültek, csupán megerősítik Magyarország aggodalmait. A szlovák talajtani kutatók például világosan kimutatják aggályaikat, és a vonatkozó kutatások hiányosságait. Kiderül többek között, hogy "A mezőgazdasági talajok vegytani tulajdonságait és ezek változatosságát valamint dinamikáját meg kell vizsgálni", "Javító intézkedéseket kell javasolni", és "szükséges, hogy hosszú távú talajtani kutató módszereket alkalmazzunk." Mindez egy 1993-as jelentés része.

88. Gorove asszony fog beszélni az 1985-ös magyar Környezetvédelmi Hatásvizsgálatról (KHV). Tudományos szemszögből ez az anyag számos kihagyást tartalmazott és rengeteg helytelen állítása van. Nem foglalkozik például egyáltalán a hordalék bomlásának kulcsfolyamatával és annak hatásával a talajvíz minőségére, a nemzetközi tapasztalatok ellenére, amiről épp az imént hallottak. A folyó vízminőség vizsgálatok elhanyagolták a nitrogén és foszforciklus hatásait és a csúcsüzem befolyását. A Mosoni Duna vízminőségének lényeges változásait nem értékelték. Egy külső értékelés felvetette annak lehetőségét, hogy tudományos megközelítése nem volt objektív.

89. Az integrált felmérés szükségességét és hiányát az EC és szlovák tudósok egyaránt felismerték. Mucha professzor, egy szlovák talajvíz specialista egy darabig részt vett a PHARE programban. Ezt írta: "A vízerőművek építése ebben a régióban új gondokat okoz Szlovákia számára, mert azok kihatással vannak a talajvízre... Sok probléma vár még ezen a területen megoldásra, a válaszok nyitottak.. olyan viszonyok állhatnak elő, amelyek miatt a talajvíz bizonyos célokra alkalmatlanná válik. E bonyolult ökoszisztéma mintázata és szabályai még mindig misztikus ködbe burkolóznak." Ez ismét 1993-ban történt.

90. Csehszlovákia felismerte a korai tanulmányok hiányosságait az EC PHARE programjához beadott pályázatában 1990-ben. A csehszlovák kormány kijelentette, hogy az eredeti terv "alapos és összetett vizsgálatokat igényel egy megfelelő hatásvizsgálati modell keretében, aminek révén a hatóságok biztosíthatják a természeti és emberi erőforrások védelmét, a kiegyenlített ökológiai fejlődést és az optimális döntéshozatalt valamint gazdálkodást." Mindennek világos a veleje: 1990-t megelőzően nem végeztek hatásvizsgálatot, ilyen KHV nélkül a környezetvédelmi intézkedések nem hozhatók meg, és a megfelelő gazdálkodási módszerek sem álltak rendelkezésre. És Csehszlovákia igenis tudatában volt ezen hiányosságoknak.

91. Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Bíróság, engedjék meg, hogy egy pár kérdés összefoglalásával fejezzem be ezt a tudományos, szakmai részt.

92. Először is, világos, hogy a nagymérvű csúcsüzem igénye uralta az egész beruházás tervezését, másodszor, az is nyilvánvaló, hogy a környezeti hatásokkal nem foglalkoztak kellőképpen. 1989 májusára nem volt olyan megfelelő alap, amelyre hivatkozva eldönthető lett volna, hogy az eredeti tervnek milyen kihatásai lettek volna, vagy hogyan lehetett volna ezeket tompítani. Egyértelműen további vizsgálatokra volt szükség, mint azt a PHARE tanulmány kezdeményezése bőségesen alátámasztja.

93. A tudományos aggodalmak közül a Csehszlovákia és Magyarország által végzett korai tanulmányok többet nem vettek figyelembe. A szlovák válasz legfőbb kirohanása, ha szabad így fogalmaznom, annak tagadása, hogy ilyen kockázat egyáltalán létezett. Semmilyen kísérlet nem történik annak bizonyítására, hogy az aggályok alaptalanok voltak. Mégis, mint azt bemutattam, a szlovák tudósok és nemzetközi kollégáik egyaránt világosan tudatában voltak, és ezt a szlovák csatolt anyag bőségesen igazolja, de igazolják a magyar beadványhoz csatolt szlovák belső anyagok is.

94. Ehelyett Szlovákia arra bíztatja a bíróságot, hogy fordítsa figyelmét a C-változat nagy kísérletére és döntését alapozza a nyomon követés adataira. Ez az érvelés alapjaiban téves. Hosszú távú hatások nem figyelhetők meg néhány év adatai alapján. Ámbár, mint ezt a bíróság majd láthatja, a C-változat tapasztalatai, beleértve azokat a kárelhárító intézkedéseket is, amelyeket Szlovákia minden gond orvoslására javasol, már most kezdik alátámasztani Magyarország aggodalmainak valós voltát.

95. Mint azt Dr. Kern és jómagam bemutattuk, a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer tervezett üzemeltetése:

·       Először is: veszélyeztette volna a Budapest ivóvízellátásának kétharmadát adó parti szűrésű kutakból kitermelt ivóvíz mennyiségét és minőségét.

·       Másodszor: a beruházás hatásterülete alatt található értékes vízkészletet szennyezés jelentős kockázatának tette volna ki

·       Harmadszor: vízi és szárazföldi élőhelyek elpusztítását eredményezte volna, veszélyeztetve az őshonos ártéri növény és állatvilágot.

96. Visszatérve kollégáim eredeti kérdésére, "hogy milyen mértékű pusztítást képes a Duna folyórendszere elviselni létfontosságú ökológiai működési jellemzőinek elvesztése nélkül," a válasz mindenképpen az, hogy az eredeti terv szerint a beruházás a rendszert úgy ahogy van, elpusztította volna.

 

Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Bíróság,

97. Ezzel Magyarország második szakmai előadása véget ért. A szünetet követően kérem szólítsák Katherine Gorove asszonyt, aki az eredeti beruházás életképességéről fog szólni.

 

Köszönöm, Elnök úr.

 

[Készült: a Bíróság által kiadott jegyzék alapján.]

 

 

 

8. Az eredeti terv életképessége

 

(Katherine Gorove)

 

Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Bíróság, nagy megtiszteltetés számomra, hogy első ízben beszélhetek Önök előtt.

1. Kollégáim éppen az előbb mutatták be, hogy milyen súlyos szakmai aggályok merültek fel az eredeti elképzeléssel kapcsolatban. Ezek az aggályok egyrészt Magyarország ivóvízkészletének mennyiségére és minőségére gyakorolt igen jelentős kockázattal, másrészt az utolsó és egyedülálló európai szárazföldi delta bennszülött növény és állatvilágát ért káros hatással foglalkoztak.

2. Ezek az aggodalmak, mint azt mások még fogják később említeni, közvetlenül befolyásolták, hogy az eredeti elképzelés haladhatott-e tovább a maga útján. Ám a környezetvédelmi megfontolások nem voltak az egyetlenek, bármennyire fontosak is. Vannak egyéb kérdések, amiket egy józan kormányzatnak fel kell tennie magának. Voltak-e az eredeti tervnek egyéb lényeges előnyei? Vagy 1989-re előrehaladott-e az eredeti terv megvalósítása annyira, hogy leállítása vagy akár lényeges módosítása már szóba sem jöhetett? Crawford professzor holnap bebizonyítja Önöknek, hogy az eredeti terv ekkor még nem érte el a visszafordíthatatlanság állapotát, hogy 1989-90-ben az átértékelés még választási lehetőségként állt fenn. Az én feladatom annak megvizsgálása, hogy vajon voltak-e az eredeti tervnek olyan egyéb előnyei, amelyek igazolhatták mindenáron erőltetését, függetlenül a komoly kockázatoktól és költségektől, különösen a környezeti és vízkészletre vonatkozó kockázatoktól és költségektől, amelyek 1989-re már világossá váltak. Be fogom mutatni, hogy még a legkedvezőbb költség-haszon elemzés szerint és még a környezetvédelmi kockázatok és károk kihagyásával is az eredeti terv életképessége legalábbis kétséges volt. Kevésbé optimista feltételek esetén a beruházás soha nem hagyta volna el a rajzasztalt.

3. Szlovákia a beadványában kijelenti: "a bíróságot nem kérték fel és nem is kérhették fel arra, hogy a szerződéses partnerek gazdasági előnyeit mérlegelje és értékelje annak mértékét az (állítólagos) környezeti hatásokkal szemben". Szlovákia ezen kívül azt állítja: "a beruházástól energetikai, hajózási és árvízvédelmi szempontból várt haszon realizálása vagy egyebek nem tartozik Magyarország ügyéhez és elkülönítetten kell kezelni".

4. Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Bíróság, a beruházás haszna és költségei nem lehetnek nem ide tartozók. Szlovákia 1997-ben arra kéri a bíróságot, hogy kényszerítse Magyarországot egy olyan beruházás kivitelezésére, amit az 1950-es években álmodtak meg, a hatvanas években tervezték meg, és a hetvenes években határozták el építését. Egyszerűen nem lehet tehát az ügyet úgy kezelni, hogy a beruházást rákényszerítjük egy államra anélkül, hogy ne vennénk figyelembe a bővülő ismereteket vagy a megváltozott környezeti illetve pénzügyi következményeket.

5. Magyarország úgy véli, hogy egy jól kormányzott állam, ha megváltozott körülményekkel kell visszafordíthatatlan lépések megtétele előtt szembenéznie egy olyan nagyberuházás esetében mint amilyen ez, akkor az alábbi három kérdést teszi fel magának:

1.    Egy, végeztek-e megfelelő Környezetvédelmi Hatásvizsgálatot?

2.    Kettő, ha nem, felmérte-e valaki a vélt vagy várható környezeti és pénzügyi következményeket?

3.    Három, olyan mértékűek-e terv belső értékei, hogy mindezek ellenére zöld utat kapjon?

Be fogom mutatni, hogy a fenti kérdések közül a válasz az eredeti terv esetében mindháromra nem.

 

1) Nem készült Környezetvédelmi Hatásvizsgálat

6. Először a környezetvédelmi hatásvizsgálat kérdésére térek rá.

7. 1989 májusára a Környezetvédelmi Hatásvizsgálatot elvben Magyarország és Csehszlovákia is elfogadta. Az 1975-ös helsinki Biztonsági és Együttműködési konferencia záró dokumentumában például mindkét ország elfogadta "törvényes eszközök használatát környezetvédelmi célok érdekében beleértve a környezetvédelmi hatásvizsgálat létesítését". Ennél határozottabb kötelezettség-vállalás történt a két ország részéről 1989 áprilisában, amikor elfogadták az ENSZ európai gazdasági bizottságának talajvíz-gazdálkodásra vonatkozó alapszabályát. Ez a szabályzat előírja a környezetvédelmi hatásvizsgálat készítését "mind a beruházás tervezésének korai szakaszában", mind pedig "a kivitelezés és üzemeltetés során".

8. Mit kell egy környezetvédelmi hatásvizsgálatnak teljesítenie? A legkevesebb, hogy egységes szerkezetben veszi számba az összes környezeti erőforrásra gyakorolt lehetséges hatást. És ezen kívül szintén számolnia kell, a talajvíz szabályzat szavaival élve "különböző változatok" lehetőségével.

9. Ami az eredeti tervet illeti, itt egyetlen tény a lényeg. Az 1989 előtt végzett vizsgálatok tulajdonképpen a környezetvédelmi hatásvizsgálatnak még a legelemibb követelményeit sem elégítették ki. A "tanulmányok százainak" megléte önmagában még nem helyettesítheti a helyesen végzett környezetvédelmi hatásvizsgálatot, mint azt Szlovákia szeretné elhitetni. Szlovákia különösen a Bioproject néven ismert tanulmányokat tekintené mint "összetett" és "teljes körű vizsgálatoknak a beruházás környezeti hatásait illetően".

10. Magyarország négy alkalommal kérte, hogy tegyék lehetővé a hozzáférést a Bioprojectet képező tanulmányokhoz, minden esetben sikertelenül. Magyarországnak tudomására hozták, hogy "a jelentések valós tartalma nem tartozik a viszályhoz". Ez kissé különös, hiszen Szlovákia erősen állítja, hogy a beruházást "valójában igen gondosan megvizsgálták". Azok a tanulmányok pedig, amelyeket Szlovákia ténylegesen benyújtott a bíróságra, lényegileg megerősítik a környezetvédelmi aggályokat. Magyarország a maga részéről végigkutatta az eredeti tervért felelős hivatalnokok irattárait és nem sikerült a Szlovákia által hivatkozott tanulmányok nyomára akadni.

11. Magyarország beadványaiban a különféle nemzetközi testületekre hivatkozva bebizonyította, hogy semmilyen kellőképpen étfogó környezetvédelmi hatásvizsgálat nem készült.

12. Különösen az feltűnő, hogy bár a legfontosabb aggodalmakat egyes tudósok már az 1980-as években nyilvánosságra hozták, ezekkel átfogó módon senki nem foglalkozott. Ha mégis, akkor azt más kérdésektől elzártan tették. Lehetséges mondjuk, hogy egy tanulmány arra a következtetésre jut, miszerint a Szigetközben a talajvíz szintjének csökkenése várható. Ám ezzel a tanulmány következtetései le is zárulnak. Nem folytatja a megfelelő hatások elemzésével, például a talajokra, növény és állatvilágra, halállományra, erdészetre, mezőgazdaságra vagy a biológiai sokféleségre.

13. A magyar tanulmányok közül a legátfogóbb egy 1985-ben készült vizsgálat amit a Magyar Tudományos Akadémia vezetésével készítettek. Azok a szakemberek, akik a hatásvizsgálat nemzetközi gyakorlatával egybevetve értékelték ezt a vizsgálatot, arra a következtetésre jutottak, hogy az "nem kielégítő". Egy A-tól F-ig terjedő skálán a D fokozatot ítélték meg. Mi több, a két véleményező egyike rámutat a tanulmányban található egyoldalúságra. Az államtól mindenben függő magyar szakemberek végezték ezt a vizsgálatot.

14. Mint azt a szakmai bírálók kimutatták, az 1985-ös tanulmány nem egységes szerkezetben foglalkozott a kérdésekkel, az adatok értelmezéséhez nem nyújtott hátteret, nem írta le a szabványokat, feltételezéseket, amelyekre épített; és nem foglalkozott a beruházásnak az ökoszisztémákra gyakorolt hatásával.

15. Mint azt Wheather professzor leírta, akadtak csoportok Csehszlovákiában és magában a kormányban is, amelyek felismerték az Európai Közösséghez PHARE támogatásra benyújtott pályázatukban az 1989 előtt végzett vizsgálatok hiányosságait. Refsgaard úr 1994-ben elismerte a fejlett modellező módszerek szükségességét a PHARE program és a C-változat keretében megérteni és elemezni szándékozott vízháztartás különböző változásainak bonyolult összefüggéseihez. Kijelenti:

"A program legfőbb célkitűzése olyan megbízható környezetvédelmi hatásvizsgálati modell kidolgozása a Duna síkságra, amely lehetővé teszi a hatóságok számára optimális irányítási stratégia kialakítását a terület aggálymentes ökológiai fejlődésének és a vízkészlet védelme érdekében."

16. A szlovák PHARE jelentés, amely 1995 decemberében készült el de amelyet Magyarország számára csak az elmúlt hónapban tettek hozzáférhetővé, igazolja, hogy a mai napig is szükség lenne további vizsgálatokra. A jelentés maga, ezt fontos hangsúlyozni, nem környezetvédelmi hatásvizsgálat - csupán egy kísérletről szóló jelentés, amelynek célja csak szlovák oldalon a C-változat által okozott hatások számítógépes modellezése. Nem is helyettesíti a környezetvédelmi hatásvizsgálatot, amelyet értelemszerűen a fő beruházás megkezdése előtt, nem pedig befejezése után kell elkészíteni.

17. Összefoglalva, 1989 májusáig megfelelő környezetvédelmi hatásvizsgálat az eredeti tervvel kapcsolatban és a kor követelményeit figyelembe véve nem készült. Sem Szlovákia, sem Magyarország nem volt tehát abban a helyzetben, hogy megmondhassa, milyen környezeti hatásai lennének a beruházásnak.

 

II. Helyesen mérték-e fel a következményeket?

18. Rátérnék a második kérdésre, vagyis hogy a megfelelő környezetvédelmi hatásvizsgálat hiányában helyesen mérték-e fel a beruházás várható és valószínű környezeti illetve pénzügyi következményeit? A környezetvédelmi és tudományos, szakmai kérdésekkel kapcsolatban Vida professzor, Carbiener professzor, Wheather professzor és Dr. Kern bebizonyították, hogy nem. Igaz, hogy az aggodalmaknak különféle szervezetek és egyes egyének hangot adtak. Ám a nyolcvanas évek végének társadalmi és politikai változásainak bekövetkeztéig a magyar kormány nem figyelt ezekre az aggályokra.

19. Engedjék meg, hogy példa gyanánt felhozzak egy másik szempontot, amire 1989 előtt nem fordítottak figyelmet, és az a földrengések elleni védelem. Az 1985-ös KHV egyetlen mondatot tartalmaz a földrengésekről.

20. Úgy tűnik, Magyarország és Szlovákia között a szeizmikus aktivitással kapcsolatban két ponton nincs nézeteltérés:

·       egyrészt, hogy a legnagyobb veszélyt a töltések átszakadása okozhatja a cseppfolyósodás jelensége révén - amikor a rengések következtében a talaj úgy viselkedik, mintha folyadék lenne; és

·       másrészt, hogy az eredeti terv földrengés biztonsági értékelésénél a "lehetséges legrosszabb helyzetet" kell figyelembe venni. Ez azt jelenti, hogy meg kell határozni azt a helyet, ahol az eredeti terv gátjaihoz legközelebb fordulhat elő földrengés és azt a legnagyobb hihető eseményt, azaz földrengést, amelynek előfordulása ezen a helyen lehetséges.

21. Ám e két tényező értékelésében már eltér Magyarország és Szlovákia véleménye. A földfelszínhez közeli rétegek fizikai jellemzőin kívül ez a két tényező a két fő eleme egy földrengés esetén a "legnagyobb talajmozgás" meghatározásakor. A legnagyobb talajmozgás értéke dönti el, hogy mérsékelt szeizmikus aktivitás esetén a töltésrendszer összeomolhat-e az alapzata alatt bekövetkező cseppfolyósodási jelenség miatt. Számos példa van cseppfolyósodásra a Szigetközben található talajviszonyok mellett olyan mérsékelt rengés esetén is, ami a "legrosszabb esetben" bekövetkezhet.

22. Valójában a szeizmológusok elismerik egy földrengéses zóna létét egy Győr alatt húzódó vonalon, ami Bőstől 20 kilométerre fekszik. Az 1763-as komáromi földrengésre alapozva, ami Bőstől 45 km-re fekszik, Szlovákia a legnagyobb hihető eseményt a Richter skála szerinti 5,7-es erősségűre teszi, és a földrengéses zónát Komárom környékén határozza meg. Ám az 1763-as komáromi földrengéssel kapcsolatos becslések 6,5-ig terjednek és a központot Bőshöz sokkal közelebb is lehetségesnek tartják. Az elmúlt néhány évben a bősi művektől 15-20 km-re, Győr városa alatt is észleltek kisebb rengéses eseményeket.

23. A Szlovákia által alkalmazott két feltételezés arra vezetett, hogy az általa leírt legrosszabb esetben számolt talajmozgási sebesség nem tükrözi a modern tervezési elveket. Hogy egy példát említsünk, az Egyesült Királyságban, ahol a tektonikus aktivitás sokkal kevésbé komoly mint a beruházás hatásterületén, a gátakat a Szlovákia által választott biztonsági határ négyszeresére tervezik. Még ha az Egyesült Királyságbeli tervezési szabvány felét alkalmazzuk is, a cseppfolyósodás akkor is rendszerint 15 méteres mélységig várható. Egyszerűen elképzelhetetlen, hogy eddig a mélységi a töltések teljes hosszában az össze cseppfolyósodásra hajlamos anyagot eltávolították illetve megerősítették.

24. Így tehát Magyarország komoly és alapos aggodalmakat táplált a beruházás műtárgyaihoz 1965-ben alkalmazott méretezési paraméterek alkalmasságát illetően, tekintettel a tervezési, veszély felmérési módszerek fejlődésére és a javuló biztonságtechnikai előírásokra. Mindezek ráadásként jelentkeztek a Wheather professzor, Vida professzor és Dr. Kern által már említett aggodalmakhoz képest és teljesen függetlenül természeti értékeknek az eredeti terv megkövetelte feláldozásától. Ugyancsak idevágóak voltak a várható pénzügyi következmények, például a halászat, erdészet, mezőgazdaság és régészeti örökség számára.

 

IV. A beruházás általános életképessége

25. Ezzel rátérnék a harmadik kérdésre. Azon tényezők ellenére, amelyeket a beruházás tervezésekor nem vettek kellőképpen figyelembe, vajon 1989-ben elmondható volt-e, hogy érdemei oly nagyok, hogy mindenképpen folytatni kell? Vida professzor tegnap elmagyarázta, hogy miért nem lett volna képes a beruházás feltétlenül a medermélyülés megállítására, sőt, valójában miért volt a folyómeder pusztulásának elsődleges oka. Ezért most a beruházás három másik állítólagos előnyére fordítom a szót, amelyeket Szlovákia olyan gyakran hangsúlyoz: (1) fokozott árvízvédelem, (2) biztonságosabb hajózás és (3) energiatermelés.

 

A) Árvízvédelem

26. Az első tényező az árvízvédelem. A Szlovák Keresetben szereplő képek az 1954-es és 1965-ös árvíz okozta szörnyű károkról valóban meggyőzőek. Ám azt állítani, hogy a beruházás a Szigetköz árvízvédelmének elengedhetetlen része lenne, hamis. Ezeket a fényképeket valójában azt megelőzően készítették, hogy az 1954-es határvízi egyezményből eredő megállapodást Magyarország és Csehszlovákia között végrehajtották volna. A határvízi kormánymegbízottak egyezsége, amely teljesen független volt az eredeti tervtől, a százéves árszintre történő tervezési szabványok bevezetéséről intézkedett. Tehát, a tervezési szabványoknak meg kell felelniük a százévenként előforduló legmagasabb árvízszinttel. Ez az olyan területekre általánosan elfogadott árvízvédelmi norma, mint amilyen a beruházás területe is. Ennél sokkal szigorúbb előírások, ezer vagy tízezer évenként előforduló árszintekre történő tervezés csak akkor fordul elő, ha a folyó duzzasztására hozott döntés jelentősen nagyobb kockázattal jár vagy ha a lehetséges kár rendkívül nagy.

27. Az 1965-ös árvíz okozta kár annak volt köszönhető, hogy a töltések 94 %-a még nem felelt meg ezeknek a százéves árszintnek megfelelő biztonsági előírásoknak. Mire azonban 1977-ben létrejött az egyezmény, a felső szakasz mentén, ami a Szigetközt is magában foglalja, a töltések legnagyobb részének a megerősítése már megtörtént a 100 éves árszint előírásainak biztonsági ráhagyással való kielégítése érdekében és a szivárgás megelőzését szolgáló műtárgyak is megépültek.

28. A fokozott árvízveszély, például a magas töltések esetleges átszakadása, az árvízkapuk meghibásodása nagy mennyiségű víz átengedésekor, valamint az elöntés fokozott veszélye jégblokád kialakulása következtében 1000 éves árszintre történő tervezést tett szükségessé. Miután pedig az üzemvíz csatorna csúcsüzemnél igényelt áteresztőképessége ezt szükségessé tette, a töltések itt a 10 000 éves árszintet megközelítő magasságban húzódnak.

29. Ezért az 1977-es államközi szerződésbe az árvízvédelmet azért vették bele, mert arra maga a beruházás adott okot a megemelkedett kockázat miatt. Ettől eltekintve az árvízvédelem önmagában sem ösztönzője, sem objektív igazolása nem lehet a beruházásnak. A százéves árszintre való tervezéssel Magyarország a beruházás nélkül is képes saját Duna szakaszán kielégítő mértékű árvízvédelmet nyújtani.

 

B) Hajózás

30. A másik állítólagos előny hajózási jellegű volt. Ez nem elsődleges célja volt a beruházásnak, mint azt Szlovákia is elismeri. Akárcsak az árvízvédelem, ez is csupán mellékterméke volt az 1977-es államközi szerződésnek, véletlen előny, amelyet ugyanúgy más eszközökkel, például folyószabályozás révén is el lehetett volna érni.

31. A hatvanas években egy általános folyószabályozási terv készült és került kivitelezésre a Rajka és Szap közötti szakaszon, míg Szap és Budapest között a beruházás megvalósításának reményében ehelyett durva kotrási munkálatokat végeztek. Ezért 1977-ben felvizen kevés akadálya volt a hajózásnak, míg alvizen a több éves elhanyagolás miatt valóban problémás volt.

32. A szerződés felbontása után egy nemzetközi szakértői csoport megvizsgálta a különféle lehetőségeket a hajózás javítására: egyik javaslatuk szerint a hagyományos folyószabályozást és kotrást kellene együttesen alkalmazni, amelynek révén 2,7 méter mély és 120 méter széles hajózóút alakítható ki.

33. Szlovákia azt állítja, hogy 1977-ben "a Pozsony és Budapest közötti folyószakasz átlagosan az évnek mindössze 120 napján volt hajózható". Ez teljes mértékben félrevezető. Azon hajók számára, amelyek ténylegesen használják, a Duna ezen a szakaszon általában egész évben hajózható volt és hajózható most is, kivéve a jégtorlódást, amelyet azonban az eredeti elképzelés nem akadályozott volna meg.

34. A "hajózható" kifejezést Szlovákia a Duna Bizottság ajánlásaiban szereplő hajózási feltételek értelmében alkalmazza. Ezzel Szlovákia sokkal nagyobb súlyt ad ezeknek az ajánlásoknak, mint amire azokat eredetileg szánták, hiszen ezek a Duna Bizottság tagállamainak többségi szavazatával létrejött nem kötelező jellegű ajánlások.

 

35. Vajon hajózható-e egy olyan hajózóút, amelynek méretei a bizottság által megadottaktól eltérnek? Természetesen igen. Három dolgot kell leszögeznünk:

1.    Először is, a Duna Bizottság ajánlásai változóak aszerint, hogy melyik szakaszról van szó. A hajózás a hajók osztályától függően könnyebb vagy nehezebb lehet egyes szakaszokon. A Bős-Nagymaros közti szakaszon az év legnagyobb részében a nem duzzasztott részeken az ajánlott szélesség 100-180 méter 2,5 méteres merülési mélységgel. A Duna egyéb szakaszain az ajánlások sokkal kisebbek lehetnek, más folyókon pedig még kisebbek. A Majnán a hajózóút szélessége például rendszerint 40 méter vagy még kevesebb. Ahol a hajózhatósággal gondok vannak a túl keskeny hajózóút miatt, ott az elfogadott gyakorlat a hajózás szabályozása.

2.    Másodszor, a szlovák állításokkal ellentétben a nagymarosi szakasz messze nem a legszűkebb keresztmetszet a Dunán. A német Dunán Straubing és Vilshofen között a víz mélysége csupán az év 150 napján éri el a 2,5 métert, és elismerten az Északi tenger és a Fekete tenger közötti hajózóút legkeskenyebb szakasza.

3.    Harmadszor, a Dunán történő hajózás jelentősége alaposan lecsökkent. Még ha növelte volna is a beruházás a hajóforgalmat, akkor is aránylag jelentéktelen lett volna, különösen más folyókéhoz, például a Rajnához képest, ahol egymást érik a hajók. Az ennél sokkal szélesebb Dunán sokkal kisebb a forgalom. Valójában a folyami úton szállított áru mennyisége 1980 és 1991 között felére csökkent. Mindezen túl a folyami hajózás viszonylagos jelentősége a közúti és vasúti szállítással szemben szintén meredeken zuhan.

36. Összefoglalva tehát hajózási szempontból a beruházás olyan problémákat oldott volna meg csupán, amelyek a hagyományos folyószabályozás eszközeivel kezelhetőek. Nem lehet úgy érvelni, hogy a beruházás hozzájárulása a hajózási körülmények javításához jelentősen növelte volna a beruházás életképességét.

 

 

 

C) Energiatermelés

37. Most végül a harmadik feltételezett előnnyel, az energiatermeléssel szeretnék foglalkozni. Szlovákia érvelése szerint "az [elektromos energia termelés] 'értéke' nem érinti a bíróság előtt jelenleg tárgyalt ügyet". Ezzel egyidejűleg azt állítja, hogy "Magyarország okfejtése a beruházás kivitelezésének leállításakor inkább gazdasági mint környezetvédelmi jellegű volt".

38. Az energiatermelés valójában az eredeti terv legfontosabb célja lett volna, és egyúttal a beruházás finanszírozásnak elsődleges módja is. A termelt villamos energia értéke ezért döntő fontosságú az életképesség megítélése szempontjából.

39. A termelendő villamos energia viszonylagos fontossága folyamatosan csökkent. Amikor a beruházás ötlete az ötvenes évek során eredetileg megfogalmazódott, Magyarország részesedése annak tervezett tereméséből a teljes magyar energiaigény megközelítőleg 30 %-a volt. A hatvanas évekre, amikor a beruházás tervezése komolyan elkezdődött, a teljesítmény az igények 20 %-át fedezte volna. Amikor az 1977-es államközi szerződés alapján létrejött a beruházás megvalósításának ütemterve, a tervezett kimenő teljesítmény már nem volt több 8,5 %-nál. A jelenlegi igények alapján a magyar fogyasztás 5 %-át fedezné. A Nemzetközi Energia Ügynökség által adott 1994-es adatok szerint a csehszlovák fél részesedése sem haladná meg a Cseh és Szlovák Köztársaság összes fogyasztásának 5 %-át.

40. Mindezen túl az 1989-es változásokat követően a legtöbb kormány takarékosság központú energiapolitikát hirdetett meg és a régió ipara általánosságban véve sokkal energiahatékonyabbá vált. A gazdasági, környezetvédelmi és társadalmi hatásokat figyelmen kívül hagyó mesterséges termelési célokat szorgalmazó nagymértékű ipari támogatások ideje lejárt. A jelenlegi előrejelzések azt mutatják, hogy a 2000. évig tovább csökken Közép- és Keleturópa egy főre eső energiaigénye. Mint azt a vásznon látható ábra mutatja, Magyarország energiafogyasztása megközelítőleg az 1983-as szintre esett vissza (8.2. ábra).

41. És mit mondjunk a beruházás által termelt villamos energia nettó értékéről? Sovány dokumentációval alátámasztva Szlovákia azt állítja, hogy a C-változat jelenleg több mint 100 millió USA dollárt termel évente. Nincs ahhoz elegendő információnk, hogy eldöntsük, vajon minden költséget megfelelő módon vettek-e figyelembe, és hogy az árbevételeket az általánosan elfogadott számviteli eljárásoknak megfelelően számították-e ki. Érdekes lenne mondjuk megtudni, hogy Magyarország hozzájárulását a műtárgyak és berendezések költségeihez az eszköz vagy forrás oldalon könyvelik-e, vagy hogy a kárelhárító intézkedések költségeit beszámították-e. Szlovákia eleddig megtagadta a bíróságtól, hogy ennek az állításnak az érvényességét megállapító adatokba betekintést nyerhessen.

 

D) A gazdasági elemzések

42. Most azzal szeretnék foglalkozni, hogy a gazdasági elemzések mit mondanak a beruházás általános életképességéről. Magyarország 1989-ben már elegendő okkal rendelkezett ahhoz, hogy megkérdőjelezze a beruházás gazdaságosságát. Ami azt illeti, már a Magyarországon elvégzett gazdasági elemzések, noha maguk is a beruházás javára voltak részrehajlóak, csak annak határértékét tudták kimutatni.

43. Különös, de az 1989 előtt végzett összes számítás azt mutatta, hogy a költségek meghaladják a várható hasznot. Ahhoz, hogy az ilyen elemzések mégis a beruházás javára dőlhessenek el, mint ahogy azt tették, a közvetett gazdasági haszonnak adtak aránytalanul nagy súlyt, míg különféle egyéb költségeket nem vettek figyelembe. Különösen a környezetvédelmi költségekkel foglalkoztak olyannyira érintőlegesen, hogy gyakorlatilag alig vették őket figyelembe. Más költségeket, amelyek szintén bizonyos "haszon" rovására kellett volna elkönyvelni, szintén elhanyagoltak - mint például egy kikötő áttelepítése a hajózás javítása érdekében.

44. A Magyarországon a beruházással kapcsolatosan végzett gazdasági elemzések azt sem vették figyelembe, mi történik Közép- és Keleturópa határain túl. Hallgatólagosan azt feltételezték, hogy a jövő hasonló lesz a múlthoz. Alig valami vagy semmi elemzés nem készült arra vonatkozóan, hogy milyen más módokon lehetne ugyanazt az energiát megtermelni, mi a tőkeköltség maga, vagy mi lenne az energia-megtakarítás költsége a termelés bővítése helyett. Az infláció okozta árváltozásokat nem vették figyelembe, és nem számították be az árfolyam átváltási értékeket sem. A Közös Egyezményes Terv össze látszik keverni a gazdaságosság és bevétel fogalmait. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank a beruházást mint "kétséges gazdasági értékű" létesítményt említi.

45. Közép és Kelet-Európa átalakulásának központi eleme a gazdasági fejlődés és a környezet között fennlévő kapcsolat megváltozása volt. A változás nagyban befolyásolta a beruházások gazdasági elemzését és megvalósíthatóságát. Az átalakulás előtti elemzések feltételezték, hogy a számos környezeti kárt plussz költség nélkül ki lehet javítani.

46. Norgaard professzor szavaival:

"sok olyan tervezett beruházás van, amely nem esik át teljes körű gazdasági elemzésen, mert a gazdasági szakemberek eleve úgy gondolják, hogy ezek a tervek gazdaságilag nem életképesek... (Az eredeti terv) ebben a kategóriába esik. Ha egy hozzá hasonló tervvel állna elő ma valaki, akkor arra nem végeznének teljes körű gazdasági elemzést és vélhetően eleve elvetnék az ötletet."

47. Összefoglalva, 1989 májusában Magyarországnak épen elég oka volt úgy vélni, hogy az eredeti terv gazdaságilag nem életképes, még kevésbé, ha hozzávesszük a természeti értékekre gyakorolt kockázatot és a környezetvédelmi valamint pénzügyi költségeket.

 

Következtetés

48. Összességében megállapíthatjuk, hogy Szlovákia érvelése szerint a magyar lépések egyetlen meghatározó eleme a gazdasági megfontolás volt. Valójában azonban az 1989 előtt végzett gazdasági elemzések annak ellenére, hogy számításaikban a haszonnál nagyobb költségeket mutattak ki, minden alkalommal a beruházás javára vonták le következtetéseiket. Csupán a nyolcvanas évek drámai gyorsasággal változó politikai és társadalmi viszonyainak volt köszönhető, hogy ezeket a számításokat át lehetett értékelni, amikor a környezetvédelmi és ivóvíz védelmi költségeket végre valahára ténylegesen és növekvő mértékben számba lehetett venni. A beruházás némely járulékos haszna, mint például a hajózási feltételek javítása, valóságosnak tekinthető, ám ezek egyike sem olyan jelentős, hogy a beruházás egészét indokolná. Ilyen körülmények között és figyelembe véve az addig a pontig végzett környezetvédelmi hatásvizsgálatokat, Magyarország ésszerűen járt el amikor a beruházás átértékelésére szólított fel, és minden további lépést felfüggesztett mindaddig, amíg ez az átértékelés meg nem történik.

49. Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Bíróság, egy józan államvezetés a beruházás életképességének kérdéseivel szembesülve nem kívánt volna-e meg egy átfogó környezetvédelmi hatásvizsgálatot a várható kihatások és kockázat elemzése érdekében, mielőtt folytatta volna a kivitelezést? Ám Szlovákia követelése szerint ha egyszer az 1977-es államközi szerződés megköttetett, semmilyen további fejlemény, akármilyen sürgető legyen is, nem igazolhatja a szerződés felmondását. Most kérem, szólítsák Dupuy professzort aki ennek a követelésnek a jogosságát fogja megvizsgálni.

 

[Készült: a Bíróság által kiadott jegyzék alapján.]

 

 

 

9. A munkálatok Magyarország ÁLTALI FELFÜGGESZTÉSÉT és elhagyását igazoló jogszabályok

(Pierre-Marie Dupuy professzor)

 

1. Tisztelt Bírák, öröm és megtiszteltetés számomra, hogy ismét megjelenhetek az Önök bírósága előtt. Szeretném azzal kezdeni, hogy köszöntöm és gratulálok a Bíróság új Elnökének, Stephen Schwebel bíró úrnak. A perbeszédek során feladatom néhány, a jelen perre alkalmazandó jogszabály és jogi érv ismertetése lesz. Ma azoknak az indokoknak a jogi alapját kell Önöknek bemutatnom, amelyek Magyarországot 1989-től a munkálatok egyes helyeken történő felfüggesztéséhez, majd befejezéséhez vezették. Kollégám, James Crawford holnap reggel visszatér majd ezeknek a tényeknek a részleteire. Én magam tehát igen keveset fogok szólni, csak arra szorítkozom, hogy bevezetésképpen emlékeztessem Önöket arra, hogy miért játszik majd megnövekedett szerepet ebben a perben a szükséghelyzet bevezetése az 1989 tavasza és a 1992 tavasza közötti időszakban, azaz a munkálatok megszakítása és a szerződés felbontása között.

A két fél között egyre növekvő véleménykülönbség az 1977-es szerződés keretében meghatározott gátrendszer beruházásának ésszerűségét illetően 1989 márciusától kezdődően szükségszerűen drámai fordulatot vett. Erre a jelenségre több tényező is magyarázatul szolgál. Először is, Magyarország aggodalmának végleges megerősítése. Magyarország mindaddig csak nyugtalan volt, ekkor azonban rendkívüli módon aggódni kezdett a beruházás megvalósítása által előidézett, az egész érintett térség ökológiai egyensúlyát veszélyeztető igen jelentős kockázatok miatt. Minden szakértő, magyar és külföldi egyaránt, elsősorban a víztároló által visszatartott ivóvízkészletet érintő veszélyeket hangsúlyozzák. Magyarország úgy véli, feltétlenül időt kell szánni a helyzet alapos elemzésére, és az ebből származó következmények mérlegelésére az 1977-es Szerződés egy részének újratárgyalása céljából. Magyarország ekkor úgy dönt, hogy megszakítja a Nagymarosnál folyó munkálatokat, ugyanakkor tárgyalások felvételét ajánlja a másik félnek.

2. Ez az a pillanat, amelytől kezdve valóságos süketek párbeszéde folyik, s Magyarország a két kormány jelen és jövő nemzedékek iránti felelősségét hangoztatja. Csehszlovákia ezzel szemben energiaszükségletére és a környezeti károk egyszerű technikai megoldásokkal történő csökkentésének lehetőségére helyezi a hangsúlyt. Csehszlovákia soha egy pillanatig nem szándékozott felülvizsgálni az eredeti tervnek akár egy szakaszát is. Ilyen körülmények között a C variáns 1990 és 1992 között történt megépítése Csehszlovákia hajthatatlanságát bizonyítja. Magyarország a szerződés alapvető revíziójára tett erőfeszítései sorra kudarcba fulladtak. A Duna egyoldalú elterelésére irányuló fenyegetések fokozatos megvalósulása ebben az időszakban a jogvitát kiváltó helyzet elmérgesedésének lényeges és állandó eleme...

Ekkor már érthető, hogy ennek az időszaknak a végén az 1992. május 16-i Nyilatkozat, amely az 1977-es Szerződés felbontásának okait ismertette, szükségszerűen a már 1989-ben hivatkozott szükségérvre való emlékeztetéssel kezdődött.

3. A fenti tényelemekből következik, hogy jogilag a szükséghelyzetre hivatkozás ténylegesen jelentős, bár természetesen nem kizárólagos szerepet játszik ebben a perben. Először azokat a jogviszonyokat vizsgáljuk meg, amelyeket a nemzetközi jog egy ilyen kivételes helyzetre való hivatkozásnál előír (I). Ehhez azonban valójában nem is tarthatnánk magunkat. Szlovákia ugyanis a törvényellenes körülményre történő hivatkozás kivételével bármifajta hivatkozási jogot megtagad Magyarországtól. Ezt azzal az indítékkal teszi, mivel szerződésről lévén szó, ennek végrehajtásának felfüggesztése, még inkább pedig felbontása megítélése szerint kizárólag a szerződési jognak van alárendelve. Magyarország eszerint a törvénytelenség kizárásával semmilyen más indítékra nem hivatkozhatna, mivel ez utóbbiak a felelősségre vonatkozó nemzetközi jog hatálya alá esnek. Érdemesnek tartjuk felhívni a figyelmet az ilyen állítás hiábavalóságára, amelyet teljes mértékben cáfol a nemzetközi gyakorlat (II).

 

I. A szükséghelyzetre való hivatkozás indoklása

4. A szükséghelyzet a nemzetközi jogban csakúgy, mint másutt a felelősség alól felmentő körülmény. Megkülönböztetendő azonban a többi felelősség alól mentesítő indoktól, amelyeket a Nemzetközi Jogi Bizottság (ILC) a ”törvénytelenséget kizáró körülménynek” nevez. A szükséghelyzet sem nem vis major, sem nem előre nem látott eset, mert ez a két felelősség alól mentesítő indok olyan esetekre vonatkozik, amelyekben a tett végrehajtójának gyakorlatilag nincs szándékában a tett végrehajtása, mint például természeti katasztrófa esetén. A szükséghelyzet ezzel szemben, amint azt Roberto Ago joggal állítja „egy szabadon és önként vállalt viselkedést jelent”. A vis major „isteni beavatkozás”. A szükséghelyzetet pedig nevezhetnénk a „felelősségének tudatában levő állam beavatkozásának”.

A szükséghelyzet különbözik a többi ellenintézkedéstől is, amelyekkel pedig a szabad akarat tekintetében közös. Mint ahogy azt ismét csak Ago úr kifejtette, ellentétben a többi ellenintézkedéssel, erre a felelősség alól mentesítő indokra anélkül is lehet hivatkozni, hogy ez a hivatkozás a másik állam által elkövetett törvénytelen tettre való reakciónak minősülne. Ez egyébként az oka annak, hogy a szükséghelyzetre joggal hivatkozó államnak leggyakrabban, általában kártérítés formájában, kárpótolnia kell a kötelezettsége - jelen esetben szerződéses kötelezettsége - nem teljesítése által érintett partnerét.

A jelen esetben azokat a körülményeket, amelyek a magyar lépéseket igazolták Csehszlovákia magatartása idézte elő. Csehszlovákia valójában legalábbis félreértelmezte az 1977-es Szerződés természetvédelemről szóló cikkelyeit (15., 19., 20. cikkely), főként pedig az együttműködésre és tárgyalókészségre utaló cikkelyeket. Ez a kérlelhetetlen hozzáállás minden bizonnyal hozzájárult egy igen veszélyes helyzet kialakulásához. Ezzel együtt ismételjük meg, hogy jogi értelemben még ha a szerződésből fakadó jelentős kockázatok feltárása egyáltalán nem Csehszlovákia hozzáállásának volt köszönhető, Magyarországnak mindazonáltal joga volt szükséghelyzetre hivatkoznia.

Ugyanis a szükséghelyzet mindenekelőtt egy helyzetet vesz számításba, nem pedig a partner magatartását, még ha az előbbi az utóbbiból is fakad. Ugyanakkor, a szükséghelyzettel való érvelés mindenképpen kivételes jelleget kölcsönöz az ügynek. Nyilvánvalóan ha túl könnyen elfogadjuk, ez súlyosan veszélyeztetné a jogviszonyok biztonságát.

5. Tisztelt Bíróság, ez tehát annyit jelent, hogy a kérdés, a hivatkozás idején létezett-e szükséghelyzet vagy sem, igen nagy mértékben függ a tényleges körülmények elemzésétől, amelyekre James Crawford barátom visszatér majd. Ez tipikusan egy olyan kérdés, amelyet konkrétan kell elemezni. Egy ilyen elemzés lehet a helyzetnek az érintett felek által tárgyalás során végzett közös vizsgálatának eredménye. Amikor azonban bebizonyosodik, hogy az egyik fél rendszeresen elutasítja a helyzet alapos felülvizsgálatát, természetes, hogy harmadik félnek kell megítélnie, volt-e az adott esetben „szükséghelyzet” vagy sem. Nehéz kétségbe vonni, hogy Magyarország valaha is más véleményen lett volna: amikor megállapította, hogy nem sikerül rávennie Csehszlovákiát a szerződés újratárgyalására; Magyarország ezután mit is tett? Megidézte Csehszlovákiát, hogy járuljon a Bíróság elé; és ez nem máskor mint 1992. augusztus 18-án történt.

6. Magyarország azért is finanszírozta már keresete óta az összes felmutatott tudományos és műszaki szakvéleményt, mert a szükséghelyzettel való érvelés különösképpen a nemzetközi jog érvénye alá tartozik, azaz bírói döntés alá tartozik. Ezek a szakvélemények, amelyek nekünk, jogászoknak talán szigorúnak tűnnek, mindazonáltal megkerülhetetlenek, mert a tudományos szigor által megengedett mértékben igazolják, hogy Magyarországnak az 1980-as évek közepétől kezdve megfogalmazott jelentős aggályai jogosak voltak.

7. Jogi értelemben a kérdés a következő egyszerű módon merül fel: már a munkálatok megszakítása, méginkább pedig a szerződés felmondása óta Magyarország jogilag megalapozottnak ítélhette-e álláspontját, tekintettel arra, hogy a gátrendszer megépítése által kiváltott bizonytalanság mértéke bármely ésszerű és gondos kormányt a munkálatok felfüggesztésére majd pedig megszakítására indított volna?

8. Tekintettel ennek az érvnek a kivételes mivoltára, érthető, hogy a Nemzetközi Jogi Bizottság, annak a kapcsolatai alapján, a felelősség alóli felmentés indoka tekintetében egyensúlyi álláspontot foglalt el.

Egyrészről nem akart egy államot alávetni a területe és lakossága alapvető érdekeinek védelme iránti általános feladatával szembeni kényszernek. Másrészről szükségszerűen korlátozni kellett a feltételeket, hogy egy ilyen felelősség alóli felmentést hangoztasson. Ezért tehát a bizottság kiegyensúlyozott álláspontot foglalt el. Ez abból állt, hogy a felelősségi jog szabályozási tervezetének 33. cikkelyét negatív formában fogalmazta meg. Ez a cikkely azzal kezdődik, hogy, idézem, „egy állam nem hivatkozhat szükséghelyzetre mint ennek az államnak az egyik nemzetközi kötelezettsége nem teljesítése tényének törvénytelenségét kizáró okára”. Ez az általános szabály.

Majd felsorolja ennek a szabálynak a kivételeit, két feltételcsoport köré gyűjtve őket. Először is feltétel az, hogy ez a tény „legyen a szóbanforgó állam elemi érdekének megóvásának egyetlen módja egy súlyos és azonnali veszély ellen”. Másodsorban feltétel az, hogy ez a tény „nem sértheti annak az államnak az elemi érdekét, amellyel szemben a kötelezettség fennállt”.

9. Mint ahogy azt R. Ago mondja: „A szükség olyan tényhelyzet, amelyben egy állam, amelyet nemzetközi kötelezettség köt egy másik államhoz, megtagadja ezen kötelezettség végrehajtását, mert ezáltal egyik elemi érdekét sértené meg”.

Mi is az az elemi érdek? Mint ahogy azt a különleges hozzászóló jelezte, nem feltétlenül „létérdek”. Olyan érdekekről van szó, amelyek, véleménye szerint, „olyan különböző területekről származhatnak, mint a gazdaság vagy az ökológia”. Őt követően egyébként a Nemzetközi Jogi Bizottság is meg akarta határozni, hogy a szóbanforgó érdek „elemi” jellege vonatkozhat különösen egyes térségek növény- és állatvilágának fennmaradását garantálás szükségességére, illetve, tágabb értelemben, egy egész térség ökológiai egyensúlyának fenntartására.

Ago úr számos esetre utalt, amelyekben a szükségesség érvére sikerrel hivatkoztak, amit nevezetesen az ún. Neptun per, a Caroline per vagy az Egyesült Államok Marokkóban tartózkodó állampolgárainak jogával kapcsolatos per is jól szemléltet. Ago úr egy másik példát is említ, ami főként a természet megóvása iránti aggályok korai jelentkezése miatt különös jelentőségű.

Először nem is a Rhodope-i erdők peréről volt szó, a bukolikus név ellenére, valamint, hogy ott fogadták el a szükségességre vonatkozó érvelést, hanem a „szőrmefóka nagybani halászatáról az orosz partok mentén”. Ez volt talán az első ökológiai per, még az ökológia megszületése előtt, hiszen a XIX. század végén zajlott. Tudjuk, hogy a brit kormány elismerte az Oroszország által hivatkozott szükséghelyzetet, amikor Oroszország kénytelen volt betiltani a szőrmefókák vadászatát, még ha a vadászati helyek az orosz joghatóság alá helyezett övezeteken kívül is helyezkedtek el. Márpedig, a mi esetünkben Magyarország nem azért hivatkozott szükséghelyzetre, hogy megmentsen egy csapat szőrmefókát. Hanem azért tette ezt, hogy a Szigetköz vizes övezetének flóráját és faunáját megmentse. Azért is tette, hogy megőrizze Nagymaros egyedülálló szépségét. Mindenekelőtt azonban azért tette, hogy megvédje a jelenlegi, és még inkább az elkövetkező generációk érdekét, ivóvizük ellátásának biztosításával.

Mi ez, ha nem az, amit a jog „elemi érdeknek” nevez?

Magyarország tette ezt hivatkozva a vállalkozás gazdasági költségeinek, az ökológiai veszélyeknek és a nagyon is kétséges energetikai előnyöknek összevetett felmérésére. Mindezen elemek összessége alkotta 1989-től kezdve azt az „ökológiai szükséghelyzetet”, amelynek tartalmát Szlovákia ma vitatja, anélkül, hogy magát a fogalmat valóban tagadni tudná.

10. Nem elegendő azonban, hogy a szóbanforgó érdek alapvető legyen. Szükséges az is, hogy az előidézett veszély közeli legyen. Ebben a tekintetben nem feladatom visszatérni az adott körülményekre, beérem azzal, hogy emlékeztessek arra, hogy Csehszlovákiának a szerződés egységének rendíthetetlen megőrzése melletti álláspontja volt az, ami először hozta Magyarországot olyan helyzetbe, amelyből nem volt más kiút, mint az idő megállítását megkísérelve megszakítani a munkálatokat.

11. Ez vonatkozik arra az utolsó feltételre is, amelynek teljesítése szükséges a szükséghelyzetre való hivatkozásnál. A hivatkozásnak utalni kell a döntés elkerülhetetlen mivoltára is. Az egyetlen másik mód a Magyarország által kívánt cél elérésére az 1977-es Szerződés alapvető újratárgyalása lett volna. Ebből az újratárgyalásból Csehszlovákia, és ezt éppen eleget hangoztatta, nem kért. Kisebb műszaki módosításokra hajlandó lett volna, de hallani sem akart jelentősebb revízióról.

Tehát, tisztelt Bírák, és erre is Önöknek kell majd válaszolniuk, milyen más eszköz maradt Magyarország számára elemi érdekeinek megóvására, egyébként nemcsak a saját, hanem tulajdon határain túl az egész térség érdekeinek megóvására?

Egyébként hacsak Szlovákiának nem sikerül bebizonyítania Önöknek, hogy az 1977-es Szerződés tartalmaz egy vagy több olyan kogens szabályt, amelyet a Magyarország által hivatkozott szükséghelyzet megsértett volna, részemről nem látom, a ILC tervének 33. cikkelyében kimondott melyik feltétel nem lett volna ebben az esetben teljesítve.

Tehát azért, mert Szlovákiának tudomása volt a magyar álláspont komolyságáról, csak két útja volt ezzel szembesülni: vitatja a magyar fél jóhiszeműségét, vagy megkísérel gátat vetni - itt találó a kifejezés - a szükségesség érvének, és kijelenteni, hogy nem lehet rá hivatkozni, mert az a kötelesség, amelyet Magyarország nem vett figyelembe a szóbanforgó esetben egyezményes úton keletkezett.

 

II. Azon szlovák tétel cáfolata, miszerint Magyarország nem hivatkozhat a nemzetközi jogi felelősségre

12. A Különmegállapodás 2. cikkelye, amelynek alapján a Nemzetközi Bírósághoz a jelen keresete benyújtásra került, egyszerű kérdéseket tesz fel. Megalapozott volt-e Magyarország döntése, hogy a gátrendszerrel kapcsolatos beruházás keretén belüli munkálatokat megszakítja, majd végleg visszalép a szerződés végrehajtásától. Joga volt-e Csehszlovákiának a C variánst üzembe helyezni? Ha Magyarországnak nem volt joga úgy cselekedni, ahogy cselekedett, vállalja a felelősséget Szlovákiával szemben. Ennek fordítottja igaz az ellentétes esetben, ha Csehszlovákia illetve Szlovákia tettei volnának jogellenesek. Mindez igen klasszikus eset. Mint ahogy arra a Nemzetközi Bíróság állandóan emlékeztetett: „a nemzetközi jog egyik alapelve, hogy egy kötelezettség megszegése jóvátételi kötelezettséggel jár”.

Szlovákia mégis próbálja védelmezni sajátos álláspontját, és azt a látszatot kelteni, mint ha a Bíróság ezekre a nemzetközi felelősség körébe tartozó kérdésekre nem tudná az államokra érvényes nemzetközi felelősségi jogot alkalmazni!

Szlovákia szerint a Bíróság azért nem tudja ezt megtenni, mert az egyik vagy másik állam által megsértett kötelezettség vagy kötelezettségek alapja nem az általános nemzetközi jogban található, hanem egy szerződésben. Ezért szerinte kizárólag a nemzetközi szerződési jogot kellene alkalmazni, mert az foglalja magában a szerződések felfüggesztésével és felmondásával kapcsolatos jogszabályokat. Ezek a jogszabályok Szlovákia állítása szerint nem tartalmaznák a nemzetközi felelősségi jogot!

Ez a vélemény arra a feltételezésre alapszik, hogy az egyezmények stabilitásának garantálásával kapcsolatos megfontolások arra késztették az 1969-es szerződési jogról szóló Bécsi Egyezmény szerzőit, hogy egy államnak a kétoldalú szerződések felfüggesztésére vagy felmondására vonatkozó jogát arra az egyetlen esetre korlátozzák, ha a szerződést a másik fél “jelentős mértékben megsérti”. Ez a kifejezés, amelyet az egyezmény 60. cikkelye határoz meg, mint tudjuk, az egész szlovák bírói érvelés alapja.

13. A Bíróság tehát átfogó képet kaphat arról, mit vár tőle Szlovákia. Sem kevesebbet, sem többet, mint hogy a jelen perben meghozandó ítéletből faragjon elvi ítéletet! Olyan ítéletet, ami kétségkívül radikális újszerűsége miatt bekerülne a nemzetközi bíráskodás történetébe.

Valójában arról lenne szó, hogy a nemzetközi jog ismerje el a felelősség kettős rendszerét. Egyes belső jogrendszerek mintájára ezentúl megkülönböztetnénk egyrészről a vétkességen vagy quasi-vétkességen alapuló felelősséget, ha a sérelmezett tettek egy egyezményen kívüli kötelezettséget értelmeznek félre, másrészről “szerződéses” vagy “egyezményes” felelősséget, ha a félreértelmezett kötelezettségek szerződésből származnak, mint esetünkben. A felelősségi jogot ily módon megfosztanák alkalmazási körének nagy részétől, amikor ismerjük a megállapodásokra alapuló nemzetközi kötelezettségek megalkotása által ma elfoglalt arányokat.

A Bíróság ítélete annál is súlyosabb lenne, hiszen nyilvánvalóan szembe helyezkedne a felelősségi jogról szóló törvénytervezet 17. cikkelyével, amely cikkelyt a Nemzetközi Jogi Bizottság első olvasatban elfogadta, és amely cikkely elismerésében az egész elmélet egyetért, mint ami az ilyen esetekre vonatkozó nemzetközi szokásjogot rendkívül hűen értelmezi.

Újra felolvassam?

„1. Egy államnak egy olyan tette, amellyel nemzetközi kötelezettséget sért meg, nemzetközileg jogellenes tettnek tekintendő, függetlenül a kötelezettség keletkezésétől, legyen az szokásjog, megállapodás vagy egyéb.”

Ugyanez a rendelkezés a második bekezdésben a következőképpen pontosít:

„2. Egy adott állam által megszegett nemzetközi kötelezettség keletkezésének nincs következménye a vállalt nemzetközi kötelezettség tekintetében, mivel ezen állam tette nemzetközileg törvénytelen.”

14. Ma ezzel szemben, ha a szlovák elméletet követjük, a megszegett kötelezettség eredete szerint kellene megkülönböztetést tennünk.

15. Ha az Önök ítélete, tisztelt Bírák, a szlovák elméletet szentesíti, bizonyosan fennmarad az utókor számára, hiszen minden korábbi bíráskodásnak ellentmondana. Egy ilyen ítélet az Önök részéről ellenkezne a témában utoljára tárgyalt perrel, a Rainbow Warrior esetével, amelyben Új-Zéland pontosan ugyanazt a nézetet vallotta, mint ma Szlovákia, Franciaország pedig azonos álláspontot foglalt el, mint Magyarország a mi esetünkben. Márpedig a klasszikus jogszabályok alkalmazásával ezen a ponton bizony Franciaország kerekedett felül.

Tulajdonképpen teljesen ortodox módon az Eduardo Jiménez de Aréchaga, a jelen Bíróság korábbi elnöke, által vezetett bíróság kimondta, idézem:

„egy szerződés megszegéséből származó jogi következmény, beleértve a törvénytelenség kizárására (és a szerződésszegés látszólagosnak feltüntetésére) alkalmas körülményeket, valamint a szerződésszegés esetére kiszabott jóvátétel az államok felelősségéről szóló szokásjog körébe esnek.”

Az ítélet továbbá kimondta:

„ennek oka, hogy az államok felelősségének kérdésében szerződésszegés esetén a nemzetközi jog általános elvei is alkalmazhatók, mert a nemzetközi jog nem tesz megkülönböztetést szerződéses felelősség és jogellenes cselekedetért viselt felelősség között.”

Igaz, hogy ennek a választottbírósági ítéletnek Önök által való látványos megtagadása kielégítené Szlovákia igényeit, amint ezt a következőkben érzékelhetik:

„Szlovákia azt állítja, hogy ez a választottbírósági ítélet nem helyesen határozza meg a szerződési jog és az állami felelősségi jog közötti kapcsolatot, ezért Szlovákia fenntartja magának a jogot, hogy felkérje a Bíróságot ennek megállapítására a Szlovákia és Magyarország közötti vita keretében.”

Tehát figyelmeztették a Bíróságot. Szlovákia fellebbezési (vagy érvénytelenítési?) hatáskörrel ruházta fel egy olyan választottbírósági ítélet kérdésében, amelyet egyöntetűen elfogadtak, legalábbis ebből a szempontból.

16. A magyar ellenkereset természetesen reagált a szerződéses kötelezettség megszegéséből származó következményeket illetően a felelősségi jogot kizáró, és a szerződési joggal helyettesítő szlovák érvelésre. Lényegében arra mutatott rá, hogy ha ez a két jogrend, amelyet az emberi jog legrégebbi szokásjogának legmélyéről idéztek fel, kizárja egymást, meglepő, hogy Szlovákia perbeszédére kellett várni a huszadik század legvégén, hogy erre rájöjjünk.

Úgy tűnik, hogy Szlovákiát megrázta ez a józan észre hivatkozó egyszerű megállapítás, mert a szlovák válaszirat először látszólag bizonyos engedményeket tett, bár ennek ellenére lényegében továbbra is tagadta a pozitív jog valóságát. Pedig ez a valóság igen egyszerű. Mind a szerződési jognak, mind pedig a felelősségi jognak saját, külön alkalmazási területe van. Ez magyarázattal szolgál a jól ismert figyelmeztetésre a Bécsi Egyezmény 73. Cikkelyéből, amelyben pontosítja, hogy a rendelkezések, idézem “nem prejudikál egyetlen kérdést sem (hangsúlyozom, egyetlen kérdést sem), amely egy állam nemzetközi felelőssége folytán felmerülhetne”.

17. Mindezek ellenére válaszában Szlovákia továbbra is úgy kezeli a szerződési jogot és a felelősségi jogot, mintha egymással versenyben vagy szemben állnának, vagy kölcsönösen kizárnák egymást. Szlovákia elmélete változatlanul az, bár Magyarország semmi ilyesmit nem erősített meg, hogy a felelősségi jog olyan új indokokat szolgáltat szerződések felfüggesztésére, végrehajtására vagy felbontására azokon kívül, amelyekről az 1969-es Bécsi Egyezmény 60. cikkelye intézkedik, ami ismét csak azt tanúsítja, hogy Szlovákia nem tud szabadulni attól a kérdéstől, amely szerint a két jogrend ugyanabba a táborba tartoznának.

Szlovákia továbbra is kitart régi szokása mellett, amikor megerősíti, hogy a 73. cikkely nem mondja ki azt, amit egyébként senki nem is kér számon rajta. Más szóval Szlovákia a felelősség alóli mentesülés indokaira való hivatkozást továbbra is úgy kezeli, mintha azt a látszatot kívánná kelteni, hogy olyan indítékokról van szó, amelyek szerződésfelfüggesztésre és felbontásra jogosítanak. Ugyanígy, valamivel később a szlovák válasz egy igen összetett és nem kevésbé elszánt elvont értekezésbe bonyolódik bele, amelyből kiderül, hogy ha a szerződési jog és a felelősségi jog között egymást kiegészítő viszonyt keresünk, ezt kétségkívül abban a tényben találnánk, hogy a Bécsi Egyezmény 60. cikkelye kizárólag a súlyos kötelezettségszegés miatti szerződés felfüggesztés, illetve felmondás kérdésével foglalkozik, míg az enyhébb kötelezettségszegések a felelősségi jog hatálya alá esnének, amely ily módon arra a cseppet sem irigylésreméltó szerepre szorítkozhatna, hogy a morzsákból éljen meg. Sajátos megosztás: a szerződési jogra tartoznának a jelentős kötelezettségszegések, a felelősségi jognak pedig maradnának az enyhébb kötelezettségszegések! Íme egy igen szokatlan következtetés, megfogalmazása ugyan némi zavarodottságot mutat, Szlovákiát idézem: „Elképzelhető, hogy az állami felelősségi jognak itt szerepe lehet”.

18. Olvassuk újra együtt, ha nincs ellenükre, azt a két rendelkezést, amelyek körül a nemzetközi jog e két, mélyen az államok ősi gyakorlatában gyökerező pillére közötti kapcsolatról szóló vita összpontosul. A Bécsi Egyezmény 60. cikkelyéről van szó, amelyet itt a nemzetközi szokásjog kifejezésének tekintünk, valamint a Nemzetközi Jogi Bizottság tervezetének 33., a felelősségről szóló cikkelyéről. Mit is mondanak ezek?

(Bécsi Egyezmény) 60. Cikkely:

„Egy kétoldalú szerződés egyik vagy másik fél által történő súlyos megszegése feljogosítja a másik felet arra, hogy a szerződésszegésre mint a szerződés felmondásának vagy alkalmazása felfüggesztésének indokaként hivatkozzon...”.

Jogosítási szabályról van tehát szó. Ki ennek a kedvezményezettje? Az az állam, amelyik a szerződésszegés károsultja. Igen, a károsult állam.

(Nemzetközi Jogi Bizottság tervezete) 33. Cikkely:

„Egy állam nem hivatkozhat szükséghelyzetre mint ezen állam egy tette jogellenessége kizárásának okára, amely tettével nem tett eleget egyik nemzetközi kötelezettségének”,

kivéve azon különleges feltételeknél, amelyeket már taglaltunk a jelen perbeszéd első felében. Ez már nem jogosítási szabály. Tiltás, feltételes kivételekhez kötve. Ki ennek a címzettje? Definíció szerint, és mint ahogy azt a szöveg egyértelműen kimondja, egyáltalán nem a károsult állam, mint a 60. Cikkelyben, ellenkezőleg, a törvénytelen tett szerzője, aki így próbál mentesülni felelőssége alól. Az a priori felelős állam.

19. Így tehát a két esetben egyszerűen nem ugyanazok az államok érintettek. A szerződési jog feljogosítja az áldozatot a szerződés felfüggesztésére vagy felmondására. A felelősségi jog bizonyos feltételek mellett felmenti a felelős államot. A kettőnek sem a tárgya nem azonos, sem pedig következésképpen a funkciója.

A kérdés tehát egyáltalán nem az, hogy a felelősségi jog a szerződési jog rendelkezéseihez képest további indokokkal szolgál-e a szerződés felfüggesztésre, illetve szerződésbontásra, mivel nem egy síkon helyezkednek el. Ezért van az, hogy mint azt Paul Reuter megjegyezte, a Bécsi Egyezmény „állandóan arra törekedett, hogy a felelősséggel kapcsolatos kérdéseket kizárja és fenntartsa”.

Elnök Úr! Még körülbelül 10 perc van hátra. Folytathatom?

Elnök: Kérem folytassa.

Dupuy úr:

Köszönöm. Tehát, arról beszéltem, hogy ezért is van az, ahogy Paul Reuter megjegyezte, a Bécsi Egyezmény „állandóan arra törekedett, hogy a felelősséggel kapcsolatos kérdéseket kizárja és fenntartsa”. Kiemeli, hogy a két ügy közötti „érintkezések” és „kapcsolatok” ellenére, „két szabályrendszerről van szó, amelyet egy alapvető különbség választ el”, amely pontosan tárgyuk különbségéből adódik.

Franciás logika, túl elegáns ahhoz, hogy igaz legyen? A karteziánus gondolkodás csalóka világossága?

„Egy bíróság nem orvosolhat szerződésszegést azáltal, hogy a szerződésbe olyan szankciót vagy jogorvoslatot olvas bele, amelyről az nem rendelkezik. Ez nem befolyásolja a szerződésszegő állam felelősségét, a jóvátétel azonban a nemzetközi felelősség rendes szabályainak alkalmazásából áll.”

Ebben felismerhetjük Sir Gerald Fitzmaurice-t A Nemzetközi Bíróság Joga és Perrendje (Law and Procedure of the International Court of Justice) című könyvéből.

Ebben az összefüggésben idézhettük volna Sir Humphrey Waldock indítványát is, amelyben Szlovákia segítséget vélt találni válasziratában, amikor 1964-es jelentésében egy bekezdést javasolt beszúrni a szerződési joggal kapcsolatos tervezetbe, a szlovák válaszirat megfogalmazásában:

„ha egy állam jóhiszeműen nem tesz eleget kötelességeinek, felelősségre vonható, kivéve ha ez a mulasztás az állami felelősség általános szabályai szerint felmentés alá esik”.

20. Ezzel együtt a fenti szerzők nem tettek mást, mint a Nemzetközi Bíróság békeszerződések értelmezésével kapcsolatos perében hozott ítéletéhez nyúltak vissza, amely kimondta: „... egyértelmű, hogy egy egyezményes kötelezettség teljesítésének elmulasztása nemzetközi felelősségrevonást von magával”. Ebben a keretben merül fel az a kérdés, számításba jönnek-e a sérelmezett állam jogellenességet kizáró körülményei, mint ahogy az esetünkben a helyzet, a korábban már ismertetett okok miatt.

Korábban Új Zéland, ma pedig Szlovákia kivételével senki nem kéri számon a jog e két külön ágától, hogy ugyanazokra a kérdésekre választ adjanak! A nemzetközi felelősségi jog nem mond ilyent, mert ez nem is dolga. Azt mondja ki - ami egészen más -, hogy egy olyan állam, amely egy szerződés végrehajtását felfüggesztette, illetve azt felmondta, milyen szigorító feltételek mellett nem teszi ki magát felelősségrevonásnak.

21.Ezzel együtt, hacsak nem akarunk veszélyesen elsüllyedni a rendszer szellemében, nem arról van szó, hogy azt kívánnánk hangoztatni, hogy a szerződési jog és a felelősségi jog között egyáltalán nincs kapcsolódási pont. Ilyet nyilvánvalóan képtelenség volna állítani, hiszen az utóbbi éppen az előbbi alkalmazása által megállapított kötelezettségek megszegésével foglalkozik. Több "kapcsolódási pont" is létezik a két jogrend között, a Nemzetközi Jogi Bizottság (CDI) vitája során felszólaló Paul Reuterrel szólva. Szerinte az "erőhatalom" fogalma, példának okáért, joggal képez a két terület között kapcsolódási pontot. Ugyanő megállapította, hogy egy olyan helyzet előállása, amely a szerződésvégrehajtást lehetetlenné teszi egyszerre nyújt indokot a egyezményes viszony befejezésére vagy felfüggesztésére, illetve mint törvénytelenséget kizáró körülményt. A szerződési jog határozza meg, a tett milyen mértékben befolyásolja a egyezményes viszony továbbélését. Ezzel szemben a felelősségi jog határozza meg, hogy létezik-e olyan körülmény, amely felmentené a jogellenes tettet elkövető államot a felelősség alól.

Így már érthető a Nemzetközi Jogi Bizottság megjegyzése a Bécsi Egyezmény 61. cikkelyéről, amelyben ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy nem szándékozik “az erőhatalom általános esetével foglalkozni, amely a nemzetközi felelősség hatálya alá esik...”. „Egyébiránt” - tette hozzá a Bizottság - „a 73. cikkely tartalmazza a nemzetközi felelősséggel összefüggő összes kérdést”. Az, amit az erőhatalomról kimond, természetesen vonatkozik a szükséghelyzetre is.

Következésképpen a szükséghelyzet a jelen esetre vonatkozó két konkrét következményt előz meg:

- elsősorban, Magyarország 1989. óta valóban alapvető érdekeit érintő helyzettel nézett szembe, amely feljogosította arra, hogy szükséghelyzetre hivatkozzon.

- másodsorban, a jog semmilyen módon nem tiltja meg Magyarországnak a szükséghelyzetre történő hivatkozást egy olyan helyzetben, amely egyezményes kötelezettségeinek alkalmazását vitatja.

Tisztelt Elnök úr, tisztelt Bíróság, köszönöm figyelmüket!

Elnök: Köszönöm Dupuy professzor. A Bíróság most berekeszti az ülést és holnap 10 órakor ül össze újra.

A Bíróság az ülést 13.05 perckor berekesztette.

 

[Készült: a Bíróság által kiadott jegyzék alapján.]

 

 

 

10. A munkálatok felfüggesztése és beszüntetése:

Az alkalmazott jogi normák

(James Crawford prof.)

 

Tisztelt Elnök Úr, a Bíróság Tagjai!

Bevezetés

1. A következőkben rátérek a Dupuy professzor által tegnap leírt jogi normának, nevezetesen a szükségesség normájának, a jelen eset tényállására történő alkalmazására. Úgy gondolom, a T. Bíróság most már úgy érzi, nyakig elárasztottuk a tényekkel! Attól tartok, bizonyos mértékig ez a dolog természetéből következik. Magyarország - amennyire lehetséges - megpróbálta és a továbbiakban is megkísérli "felhasználóbarát" (talán úgy is mondhattam volna, "bíró-barát") módon bemutatni a ténykérdéseket, és a technikai kérdéseket a minimumra, de csak a szükséges minimumra korlátozni. Önök az ügy bizonyos szakában esetleg újra meg kívánják tekinteni a videót, amely segítségükre lehet abban, hogy áttekintést kapjanak a ténykérdésekről. a videófelvételből mindkét nyelven számos példány áll rendelkezésre. Ahogy a Képviselő hétfőn kijelentette, a jogászok szeretnek a jog csarnokában időzni, de a jelen ügy érdemi magja egy jogvitát takar a világban - egy olyan jogvitát, amelynek a T. Világbíróság elé tárása is egy órát vesz igénybe.

2. A kérdés, amelyet meg kell világítanom, az, hogy vajon a tények alapján Magyarország felhasználhatná-e a kényszerűség elvét a nagymarosi munkálatok leállításánál, majd a folyó felső szakaszán Dunakilitinél és végül Gabčíkovónál történt leállás igazolására. A kérdés inkább a munkálatok leállítása vonatkozásában merül fel, hiszen amint arra Nagy professzor úr rámutatott, a munkálatok felfüggesztése mint ilyen nem állt ellentétben az 1997-es Egyezménnyel, mivel itt csak a Közös Szerződéses Tervben foglalt részletes ütemtervtől való eltérésről van szó. De Magyarország elfogadta, hogy mind a munkálatok befejezéséhez, mind az ezt követő leállításukhoz magyarázatot kellett fűzni, és az általa következetesen adott magyarázat az volt, hogy az Eredeti Projekt Magyarországtól olyan kockázat vállalását és tényleges károk elviselését követelte, amely életbevágó érdekek nagy mértékű károsodását vonta maga után. A nemzetközi jog sem akkor, sem most nem követeli meg ilyesmi elviselését.

 

Megjegyzés az események időrendjével kapcsolatban

3. Először is szeretnék néhány szót mondani az események bekövetkezésének időrendjéről. Magyarország első ízben 1989. május 13-án függesztette fel a munkálatokat Nagymarosnál. Ezt a kormány 1989 januárjában hozott határozata előzte meg, amely aggodalmat fejezett ki a Projekt környezeti hatásaival kapcsolatban - mégpedig olyan aggodalmat, amelyet a szlovák kormány 1989. január 18-i határozatában ugyanígy osztott. Március 3-án, április 8-án és május 3-án különféle szinten találkozókat tartottak, ahol a résztvevők kifejezték aggodalmukat. A munkálatok felfüggesztéséről haladéktalanul értesítették Csehszlovákiát, és május 24-én haladéktalanul miniszterelnöki szintű találkozóra jöttek össze, ahol a csehszlovák miniszterelnök hajlandóságát fejezte ki arra nézve, hogy a kérdéseket alapvető szinten megvizsgálja. Nem voltak tehát meglepetések. Mindenki tudta, hogy itt komoly dologról van szó. A kérdés csak az volt, mit kezdjünk vele. Valójában annak ellenére, hogy kezdetben Csehszlovákia megértette, hogy olyan problémák vannak, amelyeket meg kell vizsgálni, nem tudtak megállapodásra jutni.

4. Mialatt továbbra is keresték a megegyezés módját, a nagymarosi munkálatok felfüggesztését két ízben is meghosszabbították. Végül 1990. január 10-én Magyarország bejelentette, hogy fel fogja mondani a Nagymarosi erőmű megépítése tárgyában kötött osztrák szerződést, és e vonatkozásban tárgyalt az osztrák vállalat részére a szerződés felmondása miatt folyósítandó kártalanításról.

5. 1989 júliusában Magyarország Dunakilitinél is felfüggesztett bizonyos munkálatokat, amelyek szükségesek lettek volna, ha a Dunát még abban az évben el akarták volna terelni. De Magyarország 1990-ben folytatta a munkát Dunakilitinél és Gabčíkovónál. Egészen 1991 végéig nem szüntette be a ráfordításokat a folyó felső szakaszán. A munkálatok hivatalos átadása Gabčíkovónál 1991 végén történt meg.

6. Ki kell emelnünk, hogy Magyarország soha nem függesztette fel magát az Egyezményt, és az Egyezmény 3. cikke alapján kinevezett Teljhatalmú Megbízottak továbbra is találkoztak. Magyarország elfogadta, hogy az Egyezmény biztosítsa a keretet, amelyen belül a kártalanítási kérdéseket tárgyalni kellene, és amennyiben a Projekt felső szektorában felmerült problémákra megnyugtató megoldási lehetőségeket tudnának felhozni, meglenne a lehetőség arra, hogy az adott szektort érintő munkálatokat valamilyen formában folytassák. Mindkét fél elfogadta, hogy az 1977-es Egyezmény hatályban marad. Perbeszédében Szlovákia összekeveri a munkálatok felfüggesztését vagy felmondását kényszerűség címén, valamint magának az Egyezménynek a felfüggesztését, illetőleg felmondását. De amint mondtam, az Egyezményt aláíró felek, Magyarország és Csehszlovákia, nem követtek el ilyen hibát. Bár már igen korán nem értettek egyet a lényeg tekintetében, Csehszlovákia nem kifogásolta, hogy Magyarország nem tartotta be az egyezmények felfüggesztésére és felmondására vonatkozó eljárási követelményeket. Valójában minden szinten igen gyakori találkozók zajlottak a jogvita tárgyában, és minden oldal jól ismerte a másik hozzáállását és aggodalmait.

 

A változó kontextus és annak a felekre gyakorolt hatása

7. Szólnom kell az összefüggésről is, amelyben ezek az események bekövetkeztek. Közhely a változó világról, az átmeneti időkről beszélni. Az ilyen beszédre túl gyakran kapjuk meg a cinikus választ: plus ça change, plus c'est la meme chose. De szembe kell néznünk a ténnyel, hogy ami Közép- és Kelet-Európában történt 1989-1990 rövid időszakában, az a társadalmi, politikai és gazdasági jelleg alapvető megváltozása volt. Minden kétséget kizáróan ilyen időkben sokat vesztünk és sokat is nyerünk. De a változás ténye tagadhatatlan.

8. Magyarország soha nem állította, hogy ezek a változások önmagukban és önmaguktól elegendőek ahhoz, hogy igazoljuk velük a nemzetközi kötelezettségektől való eltérést, illetőleg egyezmények felmondását. De a változások relevánsak az ügy szempontjából. Ezek közé tartozott a KGST felbomlása, a Varsói Szerződés megszűnése, az első szabad választások lezajlása a két országban 1947 óta, a regionális monetáris megállapodások összeomlása a keresletre és az energiaárakra gyakorolt nagy gazdasági hatásokkal, stb. Ugyanakkor jobban kezdtünk tudomást szerezni a nagy ipari projektek hosszú távú környezeti hatásairól, és elfogadtuk a közvélemény bevonásának szükségességét a nagyobb projektekkel kapcsolatos döntések meghozatalába. Ezen összetett változások szlovák leírása (pusztán "belső politikai változások") abszurd.

9. Sands úr tovább elemzi majd, mennyire érdekesek e változások az 1977-es Egyezmény felmondásával összefüggésben. De van egy további pont, nevezetesen hogy e változások közepette irreális dolog teljes konzisztenciát elvárni a felektől. A Projektet mindkét oldalon különböző szinten kezelték - az építési társaságok és mérnökeik alul, a kormány Teljhatalmú Megbízottai a találkozókra vonatkozó előre megállapított ütemtervvel, valamint maguk a kormányok, a miniszterek és miniszterelnökök eseti bevonásával, ha felmerült valami nehézség. E különböző szinteken eltérő álláspontokat is elfoglalhattak, és gyakran ez így is történt.

10. A következetlenségre példa, ami 1990 januárjában történt; ekkor - közvetlenül azután, hogy Magyarország bejelentette, nem tudja megépíteni Nagymarost - a szlovák vízgazdálkodási miniszter kijelentette, hogy kormánya elfogadja ezt az álláspontot, és kész megvizsgálni az 1977-es Egyezmény módosítása, valamint egy, a környezetvédelmi garanciákról szóló további megállapodás lehetőségét. De ez a rugalmasság, amely, ha csehszlovák kormányszinten is elfogadták volna és továbbvitték volna a tárgyalások során, kitűnő kiutat jelenthetett volna a problémából, nem maradt fenn a továbbiakban, és a csehszlovák fél soha nem tette magáévá. Csehszlovákia soha nem fogadta el Nagymaros elhagyását. Függetlensége óta Szlovákia sem fogadta el azt. Szlovákia most azt kéri a Bíróságtól, hogy az kötelezze Magyarországot a nagymarosi erőmű felépítésére, mint azt elmondtam. Az ilyesfajta következetlenségek nem szükségképpen járnak együtt szubjektív rosszhiszeműséggel, bár azt mutathatják, hogy az érintett személynek nem volt befolyása az események felett. Valójában jó bizonyíték van rá, amint azt Magyarország elő is fogja vezetni, hogy a "C" Variáns ekkor már kidolgozás alatt állt.

 

A felek álláspontja

11. A Magyarország viselkedésére vonatkozó jogi norma az Állam Felelősségéről szóló Cikkelytervezet 33. szakaszában foglalt "kényszerűség elve". E normát alkalmazva Magyarország azt mondja, hogy a környezetet és az ivóvíz-forrásokat fenyegető veszélyek "az Állam alapvető érdekét" érintik. A fenyegető veszélyek "súlyosak" és "küszöbön állóak" voltak abban az értelemben, hogy ha a gátrendszer a tervek szerint megépült volna 1989-ben, minden valószínűség szerint bekövetkeznének. Semmi kétség - bizonyos időbe telne, amíg bekövetkeznének. De valószínűleg valóban bekövetkeznének, hacsak nagyobb módosításokat nem végeznének - és semmi ilyesmit nem ajánlottak. A folyó alsó szakaszán már a gát puszta ténye is valószínűleg hatással lenne az ivóvíz-tartalékokra - tekintet nélkül arra, hogy az üzemet csúcsra járatnák-e vagy sem. A folyó felső szakaszán a változatos élővilágra gyakorolt hatások valószínűleg beállnának, és a talajvizet, valamint az ivóvíz-tartalékot fenyegető veszély valós lenne.

Mindezeket a rendelkezésre álló mérséklő intézkedésekkel nem lehetett elkerülni. És Magyarország elkezdett tárgyalásos úton alternatív megoldásokat keresni az Egyezmény keretén belül, és tovább folytatta ezt az utat mindaddig, amíg a "C" Variáns be nem következett. A nemzetközi jog által megengedett és az ügyben meglévő kivételes körülmények között Magyarország jogszerűen függesztette fel, majd állította le a munkálatokat.

12. Mit mond Szlovákia válaszul mindezekre? Először is, Szlovákia tisztán jogi polémia útján akarja kivédeni ezt az érvet - azt hozza fel például, hogy a kényszerűséggel történő védekezés nem áll rendelkezésre szerződéses kötelezettséggel kapcsolatban. Dupuy professzor foglalkozott ezekkel az érvekkel. Másodszor, Szlovákia azt állítja, hogy a magyar tudományos érvek nélkülöznek minden alapot - az egyik általuk használt kifejezés a "science fiction" volt. A Bíróságnak kell eldöntenie a maga számára, hogy a kérdések Vida professzor, Carbiener professzor, Wheather professzor és Dr. Kern által történt gondos és szerény tárgyalása, amely az írásbeli perbeszédben foglalt kérdések lényegi bemutatására épült, igazolja-e a fenti visszaélést.

13. De Szlovákia számos további érvet is felhoz, amelyekre válaszolnom kell. Voltaképpen hat ilyen érv létezik.

 

(1)Magyarország rosszhiszeműen járt el

14. Először is azt állítják, hogy Magyarország rosszhiszeműen járt el. "Koholmány", "meghamisítás", "groteszk", "félrevezető", "nonszensz", "megátalkodott", "lehetetlen", "célzott", "nevetséges", "saját magát kiszolgáló", "értelmetlen", "színlelt", "kibúvót kereső", "tendenciózus", "megalapozatlan", "teljes közömbösség", "teljesen értelmetlenül", "a színlelés világa". Ilyesfajta kifejezéseket használ Szlovákia. De hadd kérdezzük meg, miért? Miért sugallják olyan állhatatosan a rosszhiszeműséget? A válasz minden kétséget kizáróan az, hogy ha Magyarország jóhiszeműen járna el, akkor annál többet kellett volna tenni, mintsem hogy sürgetjük a Projekt megvalósítását, majd várunk és meglátjuk, rendezni lehet-e a dolgokat. Ha Magyarország aggodalmai jogosak lennének (még ha csak esetlegesen is), azaz ha valóban létfontosságú érdekekhez kapcsolódó valós aggodalmakat érintenének, akkor kötelezően valamivel többet kellene tenni. Ezt a 200 kilométeres csúcsüzemű áramfejlesztési kísérletet ha nem is el kellene hagyni, de jelentősen csökkenteni kellene. És a közvetlenül érintettek egyiket sem tették volna meg.

15. Gondolják át a priori, milyen valószínűtlen, hogy az egymást követő magyar kormányok rosszhiszeműen kívántak eljárni. Magyarország 1990 végéig 25.000 millió forintot (jelenlegi értéken mintegy félmilliárd dollárt) költött a Projektre - mindeddig tulajdonképpen nulla megtérüléssel. Magyarország felvett közel 3 milliárd osztrák schilling hitelt a nagymarosi munkák felgyorsítására és az állami költségvetés terheinek csökkentésére, és még mindig fizeti vissza a kölcsönt. És még mindig azt állítják, hogy rosszhiszeműen járt el. Ha nem hitték, hogy problémák vannak a projekttel, az egymást követő, különböző politikai meggyőződésű, azonban - más-más okból ugyan, de - Szlovákiával jobb kapcsolatokra törekvő kormányok viselkedése egyszerűen hihetetlen.

16. Ebben az összefüggésben talán az 1989 februártól májusig tartó időszak eseményeit kell megemlítenem, amelyek nem annyira a rosszhiszeműséget igazolják, mint inkább az irányítás bizonyos következetlenségét mutatják be. Februárban a magyar kormány jegyzőkönyvet írt alá a nagymarosi munkákat egy évvel gyorsító Kölcsönös Segítségnyújtási Megállapodáshoz, ahogy azt Valki professzor említette hétfőn. Májusban Magyarország felfüggesztette a munkát Nagymarosnál. Ugyanarról a kormányról van szó - az 1990. március 25-én lezajlott választásokat követően a magyar kormány nem változott, úgyhogy végig ugyanaz az átmeneti kormány volt érintett az ügyben.

17. A nyilvánvaló változás oka természetesen eléggé egyszerű. Az átütemezésről szóló megállapodás gondolata először 1986-ban vetődött fel, az osztrák alvállalkozókkal kötött új szerződést követően, akiknek a hainburgi gát 1984-es eltörlését követően szabad kapacitásuk maradt. A Jegyzőkönyvben elvileg 1988. január 12-én állapodtak meg, de azt kormányközi szinten egészen 1989 februárjáig nem írták alá véglegesen, mivel az illetékes testület számára nem ütemeztek addig ülést.

18. Időközben sok minden történt, nemzetközi és országos szervek által készített új jelentések kérdőjelezték meg a Projektet, a Párt irányvonalával való egyet nem értéssel kapcsolatos korábbi politikai kényszer eltűnőben volt. 1989 közepén már az összes érintett irreleváns dologként kezelte a Projekt belső ütemtervének a magában az 1977-es Egyezményben nem tárgyalt technikai következményeit.

 

(2) A tények közös megállapításának szükségessége; az egyik fél puszta meggyőződése arról, hogy a felfüggesztés alapja fennáll, nem elegendő.

19. Másodszor, Szlovákia úgy érvel, hogy az egyik fél puszta meggyőződése - tekintet nélkül arra, hogy az mennyire ésszerű - olyan körülmények között, amelyek szükséghelyzethez vezetnének, nem elegendő. Ehelyett a feleknek közösen kellett volna megállapodniuk a tényekről, még mielőtt bármelyik fél jogcselekményt hajthatott volna végre. A tények közös megállapítása minden bizonnyal jó lenne, és Magyarország mindig kész volt közös tényfeltáró munkába fogni, melynek során az egész projektet áttekintenék megfelelő égisz alatt.

20. De a probléma az volt, hogy a Dunát néhány hónapon belül elterelték volna, és a nagymarosi főmunkálatok már csaknem megkezdődtek. A kérdés nem az volt, hogy a feleknek közösen környezeti hatástanulmány-szerű vizsgálatot kell-e indítaniuk - pontosan ezt szerette volna Magyarország. A kérdés inkább az volt, mit kell tenni időközben. Magyarország fel kívánta függeszteni a munkát - azt a munkát, amelynek meghatározó hatása lenne 1989-től, hiszen vagy ténylegesen megépítik a duzzasztógátat a folyón Nagymarosnál, vagy elterelik a Dunát Dunakilitinél. Csehszlovákia mégis következetesen elutasított minden felfüggesztést, azt állítván, hogy 1989 júliusának végétől szeptember elejéig teljes körűen megvizsgált minden tudományos és műszaki opciót, majd aktívan megkezdte a "C" Variáns tervezését.

21. Azonban meghúzódik itt egy fontos mögöttes kérdés; nem az, hogy egy fél visszautasíthatja-e a megfelelő égisz alatt zajló közös tényfeltárásban való részvételt, mivel Magyarország soha nem tett ilyet, hanem hogy a jövőbeni károsodás tényében való megalapozott (ésszerű) meggyőződés alapját képezi-e a kényszerűségi kifogásnak. Úgy tűnik, Szlovákia úgy gondolja, hogy a kárnak vagy károsodásnak ténynek kell lennie, még mielőtt bármit tenni lehetne ellene. De a Fókaprém ügyben (Fur Seals case) Oroszország magatartását nem csak azért ítélték jogosnak, mert valamennyi fókát valóban levadásztak, hanem abbéli ésszerű félelme miatt, hogy ha az állatok tizedelése tovább folytatódna, az egész populáció veszélybe kerülne. Nincs semmi újdonság ebben a megelőző megközelítésben, és eléggé nyilvánvaló, hogy a kényszerűség doktrínájának ki kell terjednie a jövőbeni kártól való ésszerű félelemre is. A Nemzetközi Közös Bizottság pontosan ugyanezt az elvet alkalmazta a Garrison elterelési esetben (Garrison Diversion Case) 1977-ben. A kormánynak biztosítani kell a jogot, hogy ésszerű és megalapozott meggyőződése alapján járjon el.

22. Természetesen Csehszlovákia is azzal érvelt, és most Szlovákia is így tesz, hogy Magyarország aggodalma - az elfogadott "helyreigazító intézkedések" lehetősége, valamint különösen a víz alatti duzzasztógátak miatt - nem volt megalapozott. Kollégáim részletesen meg fogják vizsgálni ezeket a kérdéseket a mai délelőtt folyamán. Elegendő két pontot leszögeznünk. Először is a víz alatti duzzasztógátak egyáltalán nem vonatkoztak Nagymarosra. A Nagymarosra tervezett egyetlen helyreigazító intézkedés a csúcsteljesítmény megakadályozásának későbbi lehetősége volt, és mégis a csúcsteljesítménnyel igazolták elsősorban Nagymaros megépítését az első helyen. Egy ilyenfajta "helyreigazító intézkedés" hívta a képbe az egész projekt életképességének kérdését - amit már pontosan mérlegeltek, ahogy azt Gorove kisasszony kimutatta. Másodszor, a víz alatti duzzasztógátak még a Szigetközzel kapcsolatban is rendkívül problematikusak, különösen ami hosszú távú hatásukat és a kibocsátási rendszerben eszközölt alapvető változtatások hiányát illeti. Egyszerűen azt feltételezni, hogy az ilyen duzzasztógátak megoldanák a problémát, a Magyarország által felvetett központi kérdés megkerülését jelentené - nevezetesen hogy a terv egész egyensúlya és gazdaságossága vizsgálatot igényel.

 

(3)A 27. cikk jelentette a jogvita megoldásának egyetlen eszközét

23. Harmadszor, Szlovákia azzal érvel, hogy az Egyezmény 27. cikke biztosította a keretet, amelyen belül a Projekttel kapcsolatban felmerülő összes kérdést meg kell oldani.. Szlovákia szerint mint lex specialis a fenti cikkely megakadályozta, hogy az egyik fél bármilyen lépést tegyen a másik előzetes beleegyezése nélkül.

24. A 27. cikk (1) bekezdése a következőképpen rendelkezett:

"A zárórendszer megvalósításával és működtetésével kapcsolatos kérdésekben felmerülő jogviták rendezése a kormánymegbízottak feladata."

A megbízottak vagy közismert nevükön a Tejhatalmú Megbízottak az Egyezmény 3. cikke alapján kinevezett, az építési és működtetési folyamatokat átlátni hivatott középszintű tisztviselők voltak.

25. A gyakorlatban a teljhatalmú megbízottak rendszere rugalmasan működött. A teljhatalmú megbízottak számos kérdéssel foglalkoztak. Más kérdéseket a miniszterek vagy a miniszterelnökök intéztek. A teljhatalmú megbízottak nem kizárólagos fórumként működtek, és ha a miniszterek közvetlenül magukhoz akartak vonni ügyeket, akkor megtették - gyakran a teljhatalmú megbízottakkal párhuzamosan. Valójában a felfüggesztésről szóló tájékoztatások közvetlenül kormányszinten történtek, és Csehszlovákia nem tiltakozott az eljárás ellen.

26. Ez a 27. cikk (2) bekezdését új megvilágításba helyezi. A (2) bekezdés így szól:

"Ha a kormánymegbízottak nem tudnak megállapodásra jutni a jogvita tárgyát képező kérdésekben, kötelesek azokat a szerződő felek kormánya elé vinni döntéshozatal céljából."

E bekezdés általános jelentése világos. A bekezdés a kezdetben a teljhatalmú megbízottak által kezelt, de általuk meg nem oldott jogvitákkal foglalkozik. A bekezdés nem vonatkozik a kormányszinten tárgyalt jogvitákra. A (2) bekezdés semmit sem mond az olyan esetről, amikor maguk a kormányok nem jutnak megállapodásra, mivel a kérdés megvitatása után sem értenek egyet. Ez nem a harmadik felekkel szemben fennálló jogviták rendezésére vonatkozó rendelkezés. Nem mond továbbá semmit a jogvita tárgyáról. Minden bizonnyal nem olyan rendelkezésről van szó, amely "hallgatólagosan kizárja a szükséghelyzetre való hivatkozást" valamely kötelezettség vonatkozásában, ahogy azt az ILC Tervezet 33. cikke (2)(b) bekezdése kimondja.

27. A 27. cikkre vonatkozó szlovák érv úgy szól, hogy Csehszlovákiának vétójoga volt, és Magyarországnak folytatnia kellett volna a munkát a Projekten mindaddig, amíg meg nem szerzi Csehszlovákia beleegyezését a módosításhoz. Ezzel túlságosan sokat látunk bele a 27. cikkbe, amely számos KGST-megállapodásban megtalálható szabvány rendelkezés volt. Ha Csehszlovákia hivatalosan is hivatkozott volna a 27. cikkre (de nem tette), az eljárás pontosan ugyanígy folyt volna le. Ugyanazokra a megbeszélésekre került volna sor. A jogvitát nem rendezték volna, és a két oldal pontosan ugyanabban a helyzetben maradt volna.

28. Ha a 27. cikk harmadik felekkel kapcsolatos ítéletről vagy hasonló eljárásról rendelkezett volna, a helyzet merőben más lett volna. A harmadik fél foglalkozhatott volna a mögöttes jogvita érdemi kérdéseivel, ideértve azt is, hogy Magyarország a szükséghelyzetre hivatkozik. De még egy harmadik felekkel kapcsolatos jogviták rendezését szabályozó különálló szakasz sem akadályozta volna meg Magyarországot abban, hogy a kényszerűségről/szükséghelyzetről szóló szabályra hivatkozzon. Az ilyen szakasz egyszerűen csak biztosította volna azon eljárási keretet, amelyben a fenti hivatkozás megítélhető lenne. Hangsúlyoznunk kell, hogy Magyarország mindenkor kifejezte szándékát, hogy szívesen részt venne tárgyalásokon minden szinten, és a valóságban is így járt el; különféle formákban javasolta a harmadik felekkel kapcsolatos jogviták rendezését és az ügynek a jelen Bíróság elé történő vitelében is kezdeményező szerepben járt el.

29. Érdemes azonban ebben az összefüggésben megállni és egy pillantást vetni az általam a két legjobb ajánlatnak nevezett javaslatra, amelyeket Csehszlovákia felé tettünk a jogvita rendezésére. Mit hoztak létre ténylegesen a felek között a 27. cikk alapján vagy egyébként lezajlott kiterjedt tárgyalások?

30. A két "legjobb ajánlat" közül az első az volt, amely egy Csehszlovák Szóbeli Jegyzékben hangzott el 1989. október 30-án. A jegyzék meg nem határozott "műszaki, működési és ökológiai garanciákat" ajánlott azzal a feltétellel, hogy Magyarország azonnal megkezdi az előkészületeket a Duna felső szakaszának lezárására és a nagymarosi építkezés folytatására. A jegyzék javaslatot tett egy külön-megállapodásra is, "amelyben mindkét fél kötelezné magát a csúcsteljesítménnyel történő üzemeltetés korlátozására vagy kizárására". A jegyzék a folyó felső szakaszán történő egyoldalú elterelésre irányuló világos fenyegetéssel zárult.

31. A csehszlovák ajánlat tartalma az volt, hogy Nagymarost meg kell építeni az eredeti ütemterv szerint, de a csúcsteljesítménnyel történő működtetést korlátoznák vagy kizárnák. Itt figyelmen kívül hagyták azt a pontot, hogy bár a csúcsteljesítmény súlyosbította volna a nagymarosi gát hatását, a folyó alsó szakaszán található parti szűrésű kutakra fennálló alapvető veszély már a gát létrejöttétől fogva felmerült, amint azt Wheater professzor már kifejtette. Csehszlovákia, miközben egyoldalú akcióval fenyegetett, azt javasolta, amit egy későbbi magyar miniszterelnök "a természettel végzett kísérletnek" nevezett 1:1 léptékben. Magyarország előre szerette volna megvizsgálni, milyen hatásai lehetnek a gátrendszernek és hogyan lehetne azokat enyhíteni. A csehszlovák álláspont viszont az "építsük meg, aztán majd meglátjuk" volt.

32. A második "ajánlat", amelyre ki kell térnem, az az állítólagos szlovák ajánlat volt, amely egy 350m³-es kibocsátórendszerről szólt a Duna főmedrében heti 1.300 m³-es árral. Ezzel az "ajánlattal" kapcsolatban három megjegyzést kell tennünk. Először is, a terv további finomítást igényelt, bár erre lehetőség lett volna a jogvita megoldását célzó eredeti tárgyalások során is. De itt legalább felismerték a gyakori váltás alapvető szükségességét a kibocsátási rendszerben. Másodszor, azonban a szlovák nyilvántartás szerint ehhez az ajánlathoz nem kapcsolódott az a felismerés, hogy Nagymarost nem lehet megépíteni a csúcsteljesítménnyel, a környezeti aggályokkal és mindenekelőtt az ivóvízkészlettel kapcsolatos sajátos okok miatt. Más szavakkal [az ajánlat] az egész rendszer megépítését szabta feltételül. És harmadszor, a fenti ajánlatot soha nem hozták Magyarország tudomására. Soha nem kínálták fel valójában. Egy megoldást kereső személynek az agyában fogalmazódhatott meg a csehszlovák oldalon. Ha valaha is hivatalosan elfogadták Csehszlovákiában, Magyarország, a vitában szemben álló másik fél felé mindvégig titok maradt.

 

 

(4) Az érdekek nem voltak létfontosságúak

33. Rátérek a negyedik szlovák érvre, amely úgy szól, hogy a szóban forgó magyar érdekek nem voltak "létfontosságúak". Ezzel a kérdéssel meglehetősen röviden el lehet bánni. Először is, az ILC kifejezetten példaként jelölte meg a "fauna vagy vegetáció túlélését bizonyos területeken... a területek rendes használatának fenntartása, vagy - még általánosabban - a régió ökológiai egyensúlyának fenntartása céljából", amelyek a 33. cikkelytervezet szempontjából létfontosságú érdeknek minősülnek. A "régió ökológiai egyensúlya" olyan kifejezés, amely jól jellemzi a jelen esetet. De ezen túlmenően az ivóvízkészletek és tartalékok fenntarthatóságának kérdése, amelyekre Whether professzor tért ki tegnap, nyilvánvalóan beleértendő a létfontosságú érdekek fogalmába.

34. Ugyanezt a kérdést vetik fel a következő kommentárok - idézem:

"a felső folyás menti vízgyűjtő és a Gabčíkovóhoz kapcsolódó különféle hidraulikus struktúrák nagy hatást gyakorolnak a hidrológiai rendszerre és a régió környezeti rendjére...".

"A dunai alföld... a régmúlt időkben a Duna folyami üledékeiből keletkezett folyami delta. Az egész terület hordalékos víztartó réteget képez... A víztartó réteg a városi és mezőgazdasági vízellátás fontos vízforrása... Az ipari hulladék és a városi szennyvíz... a mezőgazdasági trágyák és agráripari vegyszerek elszórt forrásaival együtt szennyezi a folyókat, a talajt és a talajvizet. E fizikai és biokémiai változások... komolyan ronthatják a talajvíz minőségét... Sürgető vízforrás-problémák [állnak fenn] a területen... igen jelentős vízforrás-problémák a területen..."

"A Duna folyórendszer... a reofil halfajok legfőbb természetes környezete és fontos ökológiai folyosó a [vándorló] fajok számára...

A folyón emelt gátrendszer már puszta mérete, vízi közösségeinek nagy mértékű biológiai sokfélesége... és nagy helyreállási képessége miatt is kiemelkedő fontosságú."

A T. Bíróság természetesen nem biztos, hogy ismeri ezeket a passzusokat, amelyeket a Szlovákia által néhány évvel ezelőtt készített 1995-ös PHARE Jelentésből vettünk át. Való igaz, hogy a jelentés kizárólag a szlovák oldallal foglalkozik, és kizárólag a Projekt felső szakaszával. Semmit nem mond a Szigetközről vagy Nagymarosról. De ha Szlovákia érdekei a Pozsony alatti folyami delta környezeti fenntarthatóságával ("ökológiai egyensúly") összefüggésben kockán forognak, ugyanígy kockán forogtak Magyarország és Csehszlovákia létfontosságú érdekei is abban a deltában, és a fortiori Magyarország életfontosságú érdekei is az aktuális ivóvízkészletek vonatkozásában Nagymaros alatt. És itt nem pusztán egy kormány, hanem egy nép érdekeiről van szó - a jelenlegi és a jövő generációk érdekeiről.

35. Mindkét fél érdeke volt az is, hogy ne vesztegessék el az 1989 óta a Projektbe eszközölt befektetéseiket. Ez pénzügyi érdek volt. 1989 végén mindkét fél igen jelentős összegeket költött a Projektre, bár a különféle összegek egyensúlyba hozása az azidőtájt zajló masszív és gyors valutaárfolyam-változások miatt nehezen végezhető el. A nagyságrend mégis érzékelhető abból a tényből, hogy 1990 végén - azaz olyan évben, amikor Csehszlovákia sokkal többet költött a Projektre, mint Magyarország - a viszonylagos költségmegoszlás mintegy 3:2 volt. Más szóval Csehszlovákia másfél évvel a munkálatok első felfüggesztését követően is kb. 50%-kal többet költött a Projektre, mint Magyarország. Egy évvel korábban, 1989 végén a két fél által ráfordított összeg durván azonos volt, bár a változó kamatlábak miatt a számítás nehézségekbe ütközik. Azonban ettől a szakasztól fogva Magyarország a ráeső becsült összköltségnek csak mintegy felét fordította a Projektre.

36. Ami a pénzügyi érdekeket érinti, az első megjegyzésre érdemes pont az, hogy ezek az összegek módosíthatók és kártalanítással pótolhatók. A pénzveszteség mint olyan ritkán minősül létfontosságú érdeknek a kényszerűséggel való védekezés szempontjából. A kártalanítás lényege az, hogy kárpótlást adunk mindazokért a veszteségekért, amelyek kockázata minden befektetéssel együtt jár. Az ILC Tervezet kifejezetten előirányozza a kártalanítást olyan esetekben, mint pl. a kényszerűség (szükséghelyzet), és Magyarország kezdettől fogva kész volt tárgyalni a kártalanításról az Egyezmény keretén belül. Ki kell emelnünk, hogy a vízforrásokat és a környezetet fenyegető veszély nem egyedül Magyarország hibája volt - el kell különíteni a Projekt egész "gigantomániás" koncepciójától, hogy Havel cseh elnököt idézzük. Tehát a kártalanítás nem valamely helytelen magatartás helyreigazítását szolgálta, hanem a kudarcba fulladt beruházásért járt volna. Csehszlovákiának jogos érdeke fűződött a kártalanításhoz, és az esetleges tárgyalások során minden kétséget kizáróan többet kért volna, mint amit Magyarország kezdetben ésszerűnek ítélt. De a kártalanításról soha nem jöttek létre tárgyalások. Csehszlovákia - nem törődve a Nagymarost érintő magyar aggodalmakkal - egyszerűen tovább haladt a "C" Variáns építésével, sürgette az egész Projekt megvalósítását, és visszautasított az Egyezmény módosítására vonatkozó minden javaslatot. Csehszlovákia nem mondta, hogy a felkínált kártalanítás nem megfelelő; ehelyett azzal érvelt, hogy már nincs visszaút. Ez a létfontosságú érdek tagadásához vezetett, nem pedig egy elkülönült érdek hangoztatásához, amely egyébiránt pénzügyi és egyéb eszközökkel kielégíthető lett volna.

 

(5) A Projekt elérte a "nincs visszaút" pontot

37. Ötödször, Szlovákia azzal érvel, hogy a Projekt elért egy olyan pontot, ahonnan már nincs visszaút: olyan sok tervezés és munka fekszik benne, hogy a leállítás és a status quo visszaállítása már elgondolhatatlan.

38. Először is meg kell jegyeznünk, hogy ez az érv nem vonatkozik Nagymarosra. Egész pontosan a tény az volt, hogy a tényleges építkezés már indulóban volt a közgát megépítését követően, ami arra indította Magyarországot, hogy ismét átgondolja a Projektnek azt a részét. Való igaz, Magyarország jelentős mennyiségű előkészítő munkát fektetett Nagymarosba - ez a munka a szektor tervezett költségeinek mintegy 30%-át tette ki. De eddig a pontig a munka egy része hasznos volt olyan célokra is, mint pl. az árvízvédelem, és az semmiképpen sem állítható, hogy azt a pontot elérték volna, ahonnan már nincs visszaút.

39. A folyó felső szakaszán a helyzet jelentősen előrehaladottabb volt, de jelentős rész még mindig befejezetlenül állt. Például egyetlen turbinát sem szereltek fel még Gabčíkovónál, és egyetlen hajózár sem készült el. A Dunakiliti tározó szerkezete lényegében készen állt, és azon munkák jó részét, amelyet Magyarországnak csehszlovák területen kellett teljesítenie, már elvégezték. De egyéb alternatívákat is fontolóra lehetett volna venni, mint pl. Gabčíkovó üzemeltetése a folyó folyásának megfelelő üzemmódban egy jelentősen csökkentett tározóval a folyó felső szakaszán, és jelentősen megnövelt kibocsátással az eredeti folyómederbe. Igaz, hogy egy ilyen rendszer nem ért volna el csúcsteljesítményt, de azt már úgy is kizárták volna, ha figyelembe veszik Nagymaros megépítésének valódi hatását, és a nagymarosi építkezés még semmi esetre sem érte el azt a pontot, ahonnan már nincs visszaút. Ha Nagymaros nem érte el azt a pontot, ahonnan már nincs visszaút, akkor az Eredeti Projekt sem.

40. A folyó felső szakaszán fennmaradt teendőkre vonatkozó elképzelésekről a szlovák perbeszédben előadott adatokból nyerhetünk képet. Az adatok között szerepel, hogy az 1989 vége és 1992 vége között eltelt időszakban a Csehszlovákia által a Projektre és a "C" variánsra költött összeg közel megkétszereződött - 13,8 milliárd cseh koronáról 24,3 milliárdra emelkedett. Szem előtt tartva, hogy a "C" Variáns főbb munkálatait 1992 vége óta végezték el, ezekből az adatokból az következik, hogy vagy az Eredeti Projekt volt igencsak befejezetlen 1989 végén, vagy a "C" Variánshoz rengeteg új munka volt szükséges. Ezzel szemben Szlovákia azzal érvel, hogy az Eredeti Projekt ekkorra már olyan előrehaladott stádiumba jutott, hogy alapjaiban már nem lehetett rajta változtatni, és túljutott azon a ponton, ahonnan már nincs visszaút, továbbá hogy a "C" Variáns csaknem megegyezett az Eredeti Projekttel. Ha Csehszlovákia saját költségadatait vesszük alapul, mindkét fenti szlovák állítás nem lehet egyszerre igaz. Vagy az Eredeti Projekt volt még igencsak félkész állapotban, vagy a "C" Variánshoz további jelentős ráfordításokra volt szükség, azaz lényegében új Projektet hoztak létre - meglehetősen eltekintve az egyoldalú elterelés és a közös ellenőrzés közti különbségtől.

41. Arra is rámutatnék, hogy más nemzetközi duzzasztógátakat is leállítottak már az építés sokkal előrehaladottabb stádiumában is, és megfelelő megállapodások születtek a kártalanításról - mint pl. a magyar válasz 5. sz. Függelékében vizsgált esetekben.

42. Ha azt állítjuk, hogy a Projekt nem érte el azt a pontot, ahonnan már nincs visszaút a felső szakaszon, azzal nem azt akarjuk mondani, hogy az egyetlen választási lehetőség az volt, hogy változtassuk vissza Gabčíkovót legelővé. Voltak más lehetőségek is - minden kétséget kizáróan kevésbé jövedelmezőek, mint az eredeti, a folyó 200 kilométeres szakaszán csúcsteljesítményre képes rendszer, mindamellett mégis megérték volna, hogy megvizsgálják őket. Vavrousek csehszlovák miniszter készített egy listát a választási lehetőségekről, bár Szlovákia nem igazolta, hogy a "C" Variánson kívül bármelyiket is komolyan tanulmányozták volna. De ez választás, nem pedig szükségszerűség dolga volt - olyan választás, amelyből Magyarországot kizárták.

 

(6) Magyarország eljárási mulasztásokat követett el

43. Végül Szlovákia azzal érvel, hogy Magyarország eljárási mulasztásokat követett el a munkálatok felfüggesztése és leállítása kapcsán, és Szlovákia e vonatkozásban a Bécsi Egyezménynek a nemzetközi szerződések felfüggesztésére és felmondására vonatkozó rendelkezéseit idézi. De e rendelkezéseknek nincs megfelelőjük az ILC Tervezetnek az Állam Felelősségéről szóló rendelkezései között. A szlovák érv összekeveri a munkálatoknak szükségből történő felfüggesztését vagy leállítását és magának az egyezménynek a felfüggesztését/felmondását - ez olyan megkülönböztetés, amelyet Magyarország gondosan, jó okból meg is tett. A felfüggesztett munka folytatható; még a magánvállalkozókkal kötött szerződések is megújíthatók. Magyarország gondoskodott arról, hogy jó állapotban tartsa a Projekt szektorait. Ma is jó állapotban tartja Dunakilitit, ahogy azt Önök is látni fogják majd. Eljárásjogilag a nemzetközi jog általánosságban azt követeli meg, hogy a szükséghelyzetre hivatkozó fél értesítse a másik felet arról, hogy a fentiek szerint járt el (amit Magyarország meg is tett), és hogy indokainak megjelölésével kész igazolni jogcselekményét - szükség esetén a jogviták rendezésének megfelelő módjaira való hivatkozással (amelyet Magyarország megtett). Nincs veleje a Szlovákia által ezzel a kérdéssel kapcsolatban most felhozott eljárási kifogásnak. Valki professzor fog foglalkozni csütörtökön az Egyezmény felmondásával kapcsolatos eljárási kérdésekkel.

 

Összefoglalás

 

Tisztelt Elnök Úr, tisztelt Bírósági Tagok!

44. Mindezen okokból a Szlovákia által Magyarország szükséghelyzetre történő hivatkozásával szemben emelt különféle kifogások nem állják meg a helyüket. Az ügy igen speciális körülményei között, tekintettel a veszélyben forgó érdekek életbevágó jellegére és az aggodalom valóban fennálló alapjaira, Magyarország jogosan függesztette fel és állította le a munkálatokat.

45. Tisztelt Elnök Úr, a T. Bíróság Tagjai, a magyar szóbeli perbeszéd II. részét képező előadásomat ezennel befejezem, amelyben az 1977-es Egyezménnyel és az Eredeti Projekttel foglalkoztam. Most rátérünk a "C" Variáns, azaz a Duna Cunovónál történő egyoldalú elterelésének és a gabčíkovói erőmű, valamint az ahhoz kapcsolódó alkotóelemek Csehszlovákia, majd később Szlovákia által ezt követően beindított egyoldalú működtetésének tárgyalására.

46. A Speciális Megállapodás alapján a T. Bíróságot lényegében arról kérdezzük, hogy a "C" Variáns az 1977-es Egyezmény és az általános nemzetközi jog alapján jogszerű-e. Ez az általános kérdés számos egyedi kérdést foglal magában, amelyeket pontosan és egyenesen a T. Bíróság elé tárunk, és amelyekre - Magyarország beadványa szerint - világos és határozott válasz adható. Engedjék meg, hogy az alábbiakban összefoglaljam ezeket az alkérdéseket:

1) A "C" Variáns hasonlított-e csak egy kicsit is az Eredeti Projekthez? Nagy professzor fogja bemutatni, mennyire nem.

2) Valószínű volt-e, hogy a "C" Variáns jelentős károkat okoz Magyarországnak és kárt tesz a környezetben, és a valóságban jelenleg is így történik-e a dolog? Harmadik és egyben utolsó előadásunkban tudományos kollégáim mutatják majd be, hogy a válasz mindkét kérdésre "igen".

3) Mikor kötelezte el magát Csehszlovákia a "C" Variáns mellett? Mr. Sands fogja bemutatni, hogy ez legkésőbb 1991. április elején, még az abban az évben zajlott kritikus fontosságú kormányközi tárgyalások előtt megtörtént.

És a kérdés, amelyet holnap fogunk feltenni:

4) A "C" Variáns jogszerűtlen volt-e az 1977-es Egyezmény, az egyéb vonatkozó nemzetközi szerződések és az általános nemzetközi jog alapján? Kiss és Dupuy professzor úr fogja bemutatni, hogy a válasz minden kétséget kizáróan "igen".

 

Köszönöm Elnök Úr, T. Bírósági.

 

[Készült: a Bíróság által kiadott jegyzék alapján.]

 

 

 

11. A C-változat és az eredeti terv

 

(Nagy Boldizsár professzor)

 

1. Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Bíróság, Szlovákia követelése a C-változat törvényes voltának megállapítására egyetlen érvelésen alapszik. Ez pedig nem más, mint hogy a C-változat az eredeti terv közelítőleges alkalmazása. Más szóval, hogy lényeges jellemzőiben ugyanarról van szó.

2. Kollégáim be fogják mutatni, hogy a közelítő alkalmazás állítása minden jogalapot nélkülöz. Én pedig azt bizonyítom be, hogy tényszerű alapja sincs. És ez akkor is igaz, ha a kétféle létesítmény rendszer fizikai különbségeiről valamint üzemelési módjukról beszélünk, de akkor is, ha azt tekintjük, ki rendelkezik ellenőrzéssel a műtárgyak felett. Végül arról fogok beszélni, hogy az új műtárgyak valóban visszafordíthatóak és ideiglenesek-e, vagy pedig inkább állandóak. Ebben a tekintetben tényleg van megegyezés a két beruházás között. Az eredeti tervet állandónak gondolták. Állandó a C-változat is, csak éppen kissé másképpen.

3. Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Bíróság, röviden szólva a C-változat egy új "tevékenység", hogy az Espoo egyezmény vagy a Duna védelmére és fenntartható használatára létrejött egyezmény szavaival éljek. Egyáltalán nem az eredeti terv közelítő alkalmazása. És egyáltalán nem ideiglenes.

 

I. A vitás pontok meghatározása

4. Az eredeti terv és a C-változat összehasonlítását az teszi nehézkessé, hogy egyikük sem határozható meg pontosan körülírt módon üzemeltetett és jól meghatározható műtárgyak együtteseként, amelyek kihatásai mérhetőek és rögzíthetőek. Mind az eredeti terv mind a C-változat változott az idők során.

5. Magyarország azt tartja, hogy 1986-ig az eredeti terv kifejezés az 1977-78-as Közös Egyezményes Tervben megadott tervekre vonatkozik. A bírálat következtében 1986-ban módosított és bizonyos kárelhárító intézkedésekkel bővített beruházási ütemtervet követően az eredeti terv kifejezés a felek által egyeztetett és kölcsönösen elfogadott iratokban található tervekre és ezek megvalósítására vonatkozik, amelyek közé oda tartoznak a Közös Operatív Csoport által elfogadott és legalább kormánymegbízotti szinten jóváhagyott módosítások is.

6. Szlovákia elhanyagolja az eredeti terv igazi arculatát, amely nem tartalmazott közös kárelhárító intézkedéseket és nem volt része egyeztetett nemzeti intézkedés sem, ehelyett azt egy képzeletbeli vízlépcsőrendszerrel helyettesíti, amit a múltba vetít vissza. Ismervén, hogy az eredeti terv, ha a Közös Egyezményes Terv alapján megépítik és üzembe helyezik, igen komoly káros hatásokhoz vezetett volna, Szlovákia papíron igyekszik a terven javítani, ötleteket, javaslatokat, ajánlásokat fűzve hozzá, amelyeket a szerződés szervei soha nem fogadtak el. És ezek soha nem is képezték az eredeti terv részét - amint azt Szlovákia beadványaiban részben el is ismeri: "Lehetséges, hogy egyes esetekben a Közös Egyezményes Tervbe nem vették bele írásban a javasolt változtatásokat".

7. A kárenyhítő intézkedések egyike másikát amelyeket Szlovákia visszafelé beleért az eredeti tervbe, mint például az oldalágak szivárogtató csatorna rendszerét - az 1977-es államközi szerződéstől függetlenül mint nemzeti intézkedést hajtottak végre. Másokat - a főág bukóját, vagy a hetente emelkedő lebocsátásokat - soha nem övezte egyetértés és nem is valósultak meg a jelen per megkezdését megelőzően.

8. Engedjék meg, hogy a szlovák válasznak a bukógátra vonatkozó egyik manőverével támasszam ezt alá. Szlovákia azzal vádolja Magyarországot az eredeti tervről szólva, hogy "az nem az a beruházás, amely fejlődésen ment át és 1989-ben vagy 1992-ben megvalósult volna", majd beismeri, hogy "a gátak végső formájáról és pontos helyéről a szerződő felek soha nem döntöttek". Mindazonáltal kijelenti, hogy "az alap elképzelésben a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer keretében megegyezés született. A gátakra utalás történik már a Közös Egyezményes Terv 1977-es összefoglalásában is, amely 'fenékküszöb' néven szerepel a fordításban".

9. Az igazság ezzel szemben az, hogy a Közös Egyezményes Terv összefoglalása semmilyen utalást nem tartalmaz felszín alatti gátakra, viszont tesz egy futólagos megjegyzést, miszerint "szükség esetén az Öreg Duna medrében fenékküszöb építésére nyílik lehetőség". A fenékküszöbök nem bukógátak, nem választják el egymástól a víztesteket mint azt a bukók teszik és nem hoznak létre "vízesés" jelenséget sem. Az, hogy az összefoglalásban fenékküszöb és nem bukógát szerepel, nem fordítási hiba. Ám még a fenékküszöbökről sem született megegyezés és nem is szerepelnek a részletes tervekben.

10. Szlovákia ragaszkodik a beruházás fényképének retusálásához és hozzáadja a későbbi fejleményeket és kívánságokat is, mintha azok is részét képezték volna a valóságnak. A megtörtént események meghamisítása és tények valamint tervek összekeverése a beruházás politikai légkörére jellemzőek voltak egész idő alatt az ötvenes évektől kezdve. Az mindenesetre tény marad, hogy a Szlovákia által a beadványokban oly gyakran emlegetett kárenyhítő intézkedések egyike sem képezte az 1977-es államközi szerződés részét. Szlovákia kénytelen ezt beismerni a Bechtel jelentés bíráló megjegyzéseit igyekezvén semlegesíteni: a szlovák válasz figyelmeztet, hogy a Bechtel által 1989-ben megvizsgált beruházás "nem tartalmazta az akkortájt megfontolás tárgyává tett legutóbbi fejleményeket" és továbbá kijelenti, hogy Csehszlovákia "1989 őszén kifejezte hajlandóságát a csúcsüzem korlátozására vagy elhagyására". Ám ezeket a módosításokat soha nem fogadták el és a csúcsüzem lehetőségét sem zárták ki soha.

11. Ezért aztán azt javaslom, hogy az eredeti terv kifejezés maradjon meg szigorúan azokra a létesítményekre és üzemelési módokra vonatkozóan, amelyekben a felek a Közös Egyezményes Tervben vagy másutt megegyeztek. Az egyik fél által szorgalmazott változatok még ha ezt közölték is a másik féllel - nem tekinthetők az eredeti terv részének.

12. Amennyire nem könnyű az eredeti terv létesítményeinek és üzemmódjainak megállapítása, annyira nehéz ezt a C-változat esetében is megtenni. Még maga Szlovákia is zavarban látszik lenni a lényegét illetően. Azt az egyszerű kérdést sem tudjuk a szlovák állítások alapján megválaszolni, hogy vajon a bősi vízerőmű része-e a C-változatnak, avagy nem.

13. Szlovákia maga két véglet között ingadozik:

1.    Az egyik véglet szerint a C-változat minden gyakorlati szempontból a beruházás bősi részével azonosnak, vagy pedig az eredeti terv kicsiny, ideiglenes műszaki kiegészítésének tekinthető. Ez az első álláspont tükröződik az alábbi idézetben: "Csehszlovákia 'ideiglenes' megoldása minden tekintetben azonos volt a beruházás bősi részlegével."

2.    A másik véglet tagadja a C-változat végeredménybeni azonosságát az eredeti terv felső részével. Amikor a szlovák választ benyújtották, ez az új megközelítés vált uralkodóvá, amely kizárja Bőst a C-változatból. Addigra a C-változat figyelemre méltóan összezsugorodott: most már csak "egyszerűen a Dunacsúnynál elhelyezkedő ideiglenes töltés és gátrendszer."

14. Magyarország álláspontja a C-változattal kapcsolatban egyértelmű: Csehszlovákia egyoldalúan kisajátította egy közös vállalkozás egyes elemeit és egy új beruházásba építette be azokat, amely jelentős mértékű további építkezést tett szükségessé, méghozzá a bősi szakaszon végzett munkálatokkal azonos nagyságrendben, még ha valamivel kisebb értékben is. Az új vállalkozás méreteire jellemző, hogy az elterelés éve, 1992 óta eltelt öt év sem lett elég a befejezéséhez.

15. A C-változat fizikai leírásának figyelembe kell vennie, hogy két szakaszban épült. Az első szakasz közel állt a befejezéshez, amikor Csehszlovákia önkényesen elterelte a Dunát 1992 októberében. A második szakasz még most is építés alatt áll és a tervek szerint idén nyáron készül el. Az általam most felsorolandó új elemek közül egyiknek a tervezését, kifejlesztését és megvalósítását sem előzte meg egyeztetés, nem is szólva Magyarországgal közös cselekvésről. Éppen ellenkezőleg, az érintett alvízi országot ismételt kérést követően is minden, a tervezett és folyó munkálatokra vonatkozó információtól elzárták.

 

II. A C-változat részét képező de az eredeti tervben
nem szereplő elemek leírása

16. A korábbi szlovák álláspont az volt, hogy a C-változat egyszerűen azonos az eredeti tervvel, csak éppen a csúcsüzem és Nagymaros nélkül. Ám valójában a legalább öt éve folyó szakadatlan munkálatok és több mint 8 Md korona (megközelítőleg 235 millió USA dollár) elköltése egészen új elemek megjelenéséhez vezetett (bár még mindig nem a C-változat teljes egészében való megépítéséhez).

17. A Duna elterelése 1992-ben hét olyan jelentős beavatkozást váltott ki, amely az 1977-es államközi szerződésben nem szerepelhetett. Ezek jelentik a C-változat első fázisát (11.3. ábra):

1.    a folyó medrének végleges lezárása az 1851,75 folyamkilométernél, 10,5 km-el Dunakiliti felett, amely az eredeti terv szerint az eltérítés helye lett volna;

2.    a Duna főágában a vízhozam 80-90 %-os csökkenése a Dunakiliti és Dunacsúny közötti 10 km hosszú szakaszon. Ezzel a magyar ártér pusztasággá válik, rendszeres árvizek nélkül, de kivételes, előre jelezhetetlen körülmények között viszont ezek veszélyének kitéve, ami lehetetlenné teszi a gazdasági hasznosítást;

3.    az ártéren végigvonuló új töltés megközelítőleg 1,5 km-re északra a magyar-szlovák határtól;

4.    egy új 10,5 km hosszú új töltés az alvízi szakasz jobb oldalán, amely jelenleg a felvízcsatorna meghosszabbításaként szolgál;

5.    egy új átemelő duzzasztó, amely a vízáram egy részét visszatereli az Öreg Duna medrébe;

6.    egy új árvízvédelmi bukógát, amely az árvizeket egy elvezető szakasszal rögtön a hatás mellett a felhagyott régi mederbe tereli;

7.    a Mosoni Duna új beszájadzása.

18. Ezeknek a nagy léptékű mérnöki munkáknak az eredményeként létrejött a Dunacsúny tározó, amely 30 %-al kisebb mint amekkora a Dunakiliti-Körtvélyesi tározó lett volna és folyamatosan működik, rendszeres, bár korlátozott csúcsokkal.

19. A folyóelterelés után az építkezés folytatódott és még ma is folytatódik olyan műtárgyak építésével, amelyek még több befektetést igényelnek. Ezek az új beépített műtárgyak, amelyek a C-változat második szakaszát képezik, az alábbiak (11.4. ábra):

8.    a csökkentett tározó területén új töltések és duzzasztók, amelyek a vízáramlást szabályozzák

9.    egy új 175 m hosszú és 24 m széles hajózózsilip;

10. egy másik duzzasztómű három zsilipkapuval;

11. üdülési célból vízisí terep;

20. A második szakasznak ezek a részei 1996-ra többé kevésbé elkészültek. Ezeken kívül még egy van építés alatt, nevezetesen a

12. egy új erőmű, amely öt turbina egységből áll, ezek kapacitása a nagymarosi erőmű egyharmadát teszi ki.

21. Tisztelt Elnök úr, ez aztán az "ideiglenes" és "visszafordítható" műszaki megoldások impozáns listája! Ám engedjék meg, hogy a C-változatnak azokat a vonásait is kiemeljem, amelyek ugyan nem láthatók a térképen, viszont a szlovák lépések magvát képezik.

 

III. Üzemeltetési és irányítási jogok

22. Minden nagy tőkeberuházás lényege az ellenőrzés felette, beleértve az üzemmód meghatározását, a bevételek feletti rendelkezést és a hatások ellenőrzését. Mindezen dolgokat az eredeti terv alapján közösen kellett volna végezni. Ám a fentiek közül egyetlen egyre sincs Magyarországnak ráhatása, nem is szólva az ellenőrzésről és irányításról a C-változat esetében.

23. A bősi erőművet is magában foglaló egész tevékenységet Csehszlovákia majd később Szlovákia tervezte és valósította meg, nem törődve Magyarország ismételt kéréseit a tájékoztatásra, megbeszélésekre és a kétoldalú valamint többoldalú kötelezettséget teljesítésére. A C-változattal kapcsolatos összes fontos kérdést egyedül Szlovákia dönti el. A tározó alakja, a napi vízátbocsátások, az árvizek és jégzajlás kezelése, a villamos áram termelése és fogyasztása, a nemzetközi hajózás irányítása mind szlovák ellenőrzés alatt áll. A Közös Egyezményes Terv és az 1977-es államközi szerződés mindezen kérdéseket részletes előírásokkal szabályozta. Ez a szabályozás a szerződés kilencedik cikkelyén alapult, amely egyértelműen leszögezi a közösségi érdek lényegét. Úgy rendelkezik, hogy:

1.    "A szerződő felek a vízlépcsőrendszer használatában és hasznaiban egyformán részesülnek.

2.    A vízerőművek teljesítménye a szerződő felek számára egyenlő arányban áll rendelkezésre és a fent említett erőműveknek alapterhelés és csúcsüzem mellett termelt energiájából egyenlő arányban részesülnek."

24. A fizikai és jogi ellenőrzés jogainak az 1977-es államközi szerződésben szabályozott gondos egyensúlya Szlovákia számára adta meg az energiatermelés feletti ellenőrzés és Magyarország számára a vízkormányzás jogát. Ezt az irányítást a közös végrehajtó testületek döntéseinek és megállapodásainak együttesén keresztül lehetett volna gyakorolni. Ma ennek helyét Szlovákia önhatalmú nyerészkedési vágya és belső döntéshozása helyettesíti.

25. A C-változat gazdasági és környezetvédelmi hatásai szintén eltérnek az eredeti terv megvalósulása esetén várhatótól. Magyarország ugyanis semmit nem élvezett az 1977-es államközi szerződésben ígért előnyökből, ám el kellett viselnie az összes költséget és még annál is többet, mint amit az eredeti terv megelőlegezett. Magyarország elvesztette vízhozamának 80-90 %-át, és egyetlen kilowatt energiát sem nyert. Magyarország a rendszer által okozott súlyos környezeti hatások szenvedő áldozata. És éveken át Magyarország fokozott árvízveszélynek volt kitéve. 1992-ben például több millió köbméter kavicsot és homokot hordott el a víz a Dunacsúnyi árvízgát hiányos készenléti állapota miatt.

26. Szlovákia szerint a C-változat lehetővé teszi az oldalágak vízpótló rendszerének működését. Ez igaz Szlovákia számára, de nem Magyarországon. A Dunakiliti gát vízbeeresztő műtárgya olyan magasan helyezkedik el - tekintettel az itt tervezett duzzasztásra - hogy nem szolgálhat vízáteresztőként a C-változat működésekor. Szlovákia minden érvelése Magyarország vonakodásáról oldalág rendszerének megújítására hamis. A C-változat elvágta az oldalágakat a főmedertől. A kárenyhítő intézkedések Magyarország részéről igen jelentős mértékű előre nem látott befektetést igényelnének.

 

 

IV. A C-változat nem ideiglenes és nem visszafordítható

27. Szlovákia ismételten a C-változat ideiglenes és visszafordítható jellegéről beszél. Ha elismerné a közösen tervezett és kivitelezett műtárgyak végleges kisajátítását és azt, hogy a 8 Md koronás befektetés nem rövid távra szólt, akkor a C-változat törvényes voltára vonatkozó egyetlen magyarázat - ideiglenes megoldásként való közelítő alkalmazás - is füstbe menne.

28. Ám mi a tényleges helyzet? A visszafordíthatóságot azzal szándékoznak bizonyítani, hogy "egyetlen műtárgy sem épült a szerződés által meghatározott területen kívül", "a Dunacsúnynál létesült összes duzzasztót meg lehet nyitni". Az üzemeltetés eredményeként fellépő károkat ezzel söprik félre: "... a bősi szakasz üzemelésének három éve alatt Magyarországnak csak előnye származott a műveletből, nem kára".

29. Nyilvánvaló, hogy az új műtárgyak helye lényegtelen. A duzzasztó megnyitása azt eredményezné, hogy a Dunacsúnyi létesítményeket víz venné körbe. Míg az első szakaszban ez csak annyit jelentett volna, hogy 20 árkapu és három leeresztő kapu elrozsdásodik, a második szakasszal ez a helyzet megváltozott. Most már ez a leegyszerűsítő megközelítés azt eredményezné, hogy a hajózó zsilip, a kettes szakasz duzzasztójának három új kapuja, valamint az egész új vízerőmű víz alá kerülne és a létesítmények berendezései valamint gépezete elpusztulna. Ám még ez a lépés sem állíthatná vissza az eredeti állapotot.

30. A víztani viszonyok egy megnagyobbodott ám kettéosztott tározóban az eredeti terv elképzeléseihez való visszatérés után alaposan különböznének a tervezett 60 km²-es egybefüggő egységétől. A megváltozott tározó hordalék-képződési és áramlástani viszonyait nem számolták ki. Mindenesetre megállapíthatjuk, hogy legalább annyi munkára lenne szükség, mint amennyit a PHARE program végrehajtásába fektettek, ahhoz, hogy optimalizálni lehessen az új nagy tározó irányítását, amelyet két hatalmas töltés oszt ketté, elválasztva egymástól a víztesteket. Szlovákia egyetlen környezetvédelmi hatásvizsgálatot vagy műszaki cselekvési tervet sem ajánlott fel az eredeti tervhez visszatérés folyamatára nézve. Ez az egyszerű "nyisd ki a gátat" jelszó nemcsak irreális és nélkülöz minden vízrajzi alapot, de ellentmond a független szakértők 1992-es munkacsoportja véleményének is, amelyre Szlovákia helytelenül úgy hivatkozik, mint a visszafordíthatóság bizonyítékára.

31. A munkacsoport azt találta, hogy a zsilipkapuk megnyitása nem lenne elegendő a vízhozam visszaállításához, az árvizek kezeléséhez, hanem a Duna-mederelzárását kell eltávolítani vagy új medret létesíteni. És ez a C-változat első szakaszának ideje alatt történt, amikor Szlovákia még hivatkozhatott arra, hogy a visszafordíthatóság bizonyítéka, miszerint egy új medret "lehetett volna (sic) építeni a mederelzárás és a duzzasztómű között".

32. Ez a lehetőség már nem áll fenn. Az új meder helyét most egy túlfolyó duzzasztó, egy hajózózsilip és egy elektromos erőmű foglalja el. Szlovákia nem adja semmilyen bizonyítékát annak, hogy a visszafordíthatóság még érvényes, miután az építkezések megszüntették az új meder eshetőségét. Ez a lépés megfosztotta érvényétől a szakértői csoport jelentését a jelen körülmények között. Vagyis a C-változat a rendes mérnöki szabályok értelmében visszafordíthatatlanná vált.

33. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy amikor Magyarország beadványa a Duna vizének visszaadását kéri eredeti medrébe és a folyó korábbi viszonyainak visszaállítását szorgalmazza, a C-változat igényei ne lennének kielégíthetők. Bár Szlovákia Magyarországnak azt veti szemére, hogy az eredeti állapotok helyreállítását kívánja, ez a vád nem helyénvaló. Magyarország előre szeretne tenni egy lépést, nem hátrafelé. Nem az a cél, hogy visszatérjünk az eredeti tervhez, hanem előrehaladás az érintett Duna szakasz és annak környezete fenntartható használata felé. A jelen peres felek feladata erre műszaki megoldást találni.

34. A Duna helyreállítása egy harmadik vállalkozás feladata lenne, az eredeti terv és a C-változat után. Nem lenne szükség nagyobb mérnöki tehetségre mint az első kettőhöz, csupán a természetre, annak erőforrásaira és ezek jövőbeni értékeire kellene másképp tekinteni.

35. Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Bíróság, ezzel elérkeztem beszédem utolsó pontjához: Vajon mi lehet Szlovákia igazi szándéka? Nyújt-e bármifajta bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy kész feladni a C-változatot és vagy visszatérni az eredeti tervhez, vagy továbblépni egy kölcsönösen elfogadható megoldás felé?

36. A szavak és tettek közti eltérés éppoly nagy, mint a beruházás maga. Vajon egy jóhiszemű peres fél befektetne-e 5 Md szlovák koronát a C-változat második szakaszába, ha tényleg azt várná a bíróságtól, hogy kötelezze a feleket az 1977-es államközi szerződés megvalósítására és Dunacsúny helyett Dunakiliti üzemeltetésére? Kijelentené-e az építővállalat fő szóvivője, a közös operatív csoport korábbi elnöke, hogy a második szakasz befejezésével az ideiglenes megoldás állandóvá válik, ha nem ez lenne ténylegesen a szándéka? Építene-e egy épeszű kormány a nagymarosi erőmű teljesítményének harmadát termelő vízerőművet csak azért, hogy aztán átadja a hullámoknak még üzemeltetésének megkezdése évében? Követelné-e egy peres fél az 1977-es államközi szerződés különböző részeinek üzembe helyezését elrendelő határozatot, ha nem azt akarná, hogy Dunacsúny legyen a rendszer irányító központja? Ugyan mi másért ragaszkodna Szlovákia Nagymaros megépítéséhez a duzzasztás és vízátadás helyének Dunakilitire történő telepítése előtt, noha a szerződés szerint Bős Dunakilitivel két-három évig üzemelt volna mielőtt Nagymaros is csatlakozik a rendszerhez?

Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Bíróság! Ha nem ítélnek úgy, hogy a C-változat törvénytelen és azt egy mindkét, Önök előtt itt megjelent állam számára elfogadható vízgazdálkodási rendszerrel felváltani szükséges, Magyarország továbbra is kénytelen lesz szembenézni egy olyan törvényellenes "átmeneti" helyzettel, amely jócskán belenyúlik majd a harmadik évezredbe.

Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Bíróság, , köszönöm, hogy meghallgattak.

Kérem az Elnök urat, szólítsa Carbiener professzor urat, hogy felvezesse Magyarország szakmai értékelését a C-változatról.

 

[Készült: a Bíróság által kiadott jegyzék alapján.]

 

 

 

12. A C-változat következményei

 

I. A változások időskálája

(Roland Carbiener professzor)

 

I. A felszín alatti vizek minősége

Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Bíróság, ismételten megtiszteltetés számomra, hogy röviden beszámoljak néhány olyan megfontolásról, amely a változások megnyilvánulásának késedelmességére ad magyarázatot.

1. A folyók vízrendszere meghatározásából következően egy olyan szuperstruktúra, amelynek fizikai, fiziko-kémiai és biológiai elemei egymással összefüggenek és kölcsönös egymásrahatásban állnak. Az egyik elem megváltozása kihat az egészre. Ám a változások megjelenésének késlekedése a megfigyelt elem tehetetlenségétől és a változtatás helyétől való viszonylagos távolságától függ.

2. Így például a talajvíz jelentős tehetetlenségéről ismert, amelyet a folyadékok mechanikája magyaráz. Ezzel szemben a biológiai rendszerek reakcióideje igen változó és az érintett életközösségek (bicönózisok) szerveződési szintjétől függ. Az egyszerűbb vízi életközösségek például gyorsabban reagálnak mint a jobban strukturált szárazföldi közösségek, például erdők.

3. Ezeknek az elveknek a megértése elengedhetetlen, ha el akarjuk kerülni a durva hibákat a nagy vízművek hatásainak értelmezésekor.

Engedjék meg, hogy megvizsgáljam a vízrendszerek két fontos összetevőjének példáját: a talajvíz és a biocönózisok esetét.

 

1. Talajvíz

4. A talajvíz áramlási sebessége a nagy folyók alatti alluviális rétegekben mindössze egy két méter naponta olyan helyeken, ahol a vízadó réteg durva szemcsékből áll. Ez a helyzet az Elzász-Baden vidékén a Felső Rajnával, és a Dunával a Szigetközben.

5. Ha a hasonló folyók medrében található áramlási sebességgel hasonlítjuk össze, ami másodpercenként egy-két méter, tehát 100 000-szer nagyobb, akkor könnyen érthetővé válik a minőségi változások átvitelének alapvető különbsége. Ezek eredményeként a szennyező anyagok hosszú ideig megmaradnak a talajvízben. A biológiai úton lebomló szerves szennyezések esetében paradox módon éppen ennek a víznek a rendes esetben baktériummentes állapota az oka, hogy a lebomlás folyamata megáll. Így az összes szennyezés érinti a talajvizet, mert azok a lebomló szerves molekulák, amelyekből áll, évtizedekig megmaradnak.

6. Vegyünk egy valós példát a Felső Rajna folyásától, ahol Elzászban 1970-ben egy közúti baleset következett be. Ekkor mérgező szén tetraklorid került a talajba. 20 évvel később ez a szennyezés egy 10 kilométerre lejjebb fekvő város vízellátásának felfüggesztéséhez vezetett (Ersteinben).

7. Egy gát vagy tározó működésének megkezdése után rendszerint sok év, vagy, még gyakrabban évtizedek telnek el, mire a talajvíz készlet pusztulásának tünetei mérhetővé és ismételhetővé válnak. Például egy vízerőmű a Rajna folyón Strasbourg felett 1964-ben kezdte meg működését és a hordalékból eltűnt az oldott oxigén. Ennek következményei nem voltak észlelhetőek egészen a nyolcvanas évekig, amikoris az alluviális réteg egy igen híres és tipikus intersticiális aerob faunája tűnt el, amelynek pedig a felfedezése a Rajna alatti talajvízben a múlt század végén igazi szenzációként hatott.

8. Hasonlóképpen nem lehetett látni az elzászi Rajna-síkságon az 1970-es években a nagy ártéri lápréteken kukoricatermelés érdekében megkezdett mezőgazdasági művelés hatásait erre a vidékre egészen a kilencvenes évekig. Ezek a változások most aggályos mennyiségű növényvédőszert (triazint) eredményeztek, ami egyes helyeken meghaladja az ivóvízre érvényes európai szabványokat és folyamatos nitrát tartalom emelkedést is észleltek olyan helyeken, amelyek pedig eddig meglepően jól megőrződtek.

9. Hasonló hatás látható az elzászi Rajna vízadó rétegénél a sószennyezés visszafordíthatatlan előrehaladása következtében. Negyven év alatt egy 50 kilométer átmérőjű "folt" kialakulását okozta (a szennyezés forrása az elzászi kálisóbányákra és ezek meddőire vezethető vissza). Ha ezzel párhuzamosan nem a megfelelő közönként végeznék a méréseket, semmi nem lenne észlelhető.

10. Ugyanakkor, logikus módon, az esetleges javulás is csak igen lassan válik láthatóvá. A folyó és az alatta fekvő vízkészlet foszforszennyezésének esete a Rajnai-síkságon bőségesen illusztrálja ezt az állítást. A Svájcban 1986-ban bevezetett jogszabály, amely megtiltja a háztartási mosószerekben a foszfor felhasználását (pl. mosóporok). 1987-ben - egy évre rá - a foszfor mennyisége a foyóban a felére csökkent. A következő években a vízi növények erre a javulásra alkalmazkodással válaszoltak. Ám a kavicsösszlet vízadó rétege, amely a folyóból szivárog át és foszforral erősen szennyezett volt, nem mutatott semmilyen javulást nyolc évvel később, 1994-ben, a merkúrhoz hasonló módon, amint erre hétfon utaltak is - a helyzet teljesen ugyanaz. Sem egy vízminőségi elemzés, sem egy elemzés a volt folyóágakról, amik levezették ezt a rétegvizet., semmilyen változást nem mutatott.

 

2. Az ökoszisztémák

11. Láttuk, hogy az ökoszisztémák válaszadásának ideje a változásokra azok szerkezetétől függ. Ezek a késések néhány naptól több évszázadig terjedő időskálán mozognak. Engedjék meg, hogy megvizsgáljak néhány példát.

12. Először a rövid reakcióidő: a nagyságrend néhány naptól egy évig terjed.

A plankton közösségei a reakcióidő mérőeszközei. Néhány nap alatt reagálnak a tápanyagösszetételben, fényviszonyokban, hőmérsékletben, áramlási viszonyokban bekövetkezett változásokra. A magasabbrendű vízi növények egyéves vegetációs időszaka alatt módosulhatnak, ha a víz változik. Az összes gerinctelen vízi élőlény ugyanezt a reakciókészséget mutatja. Ami a szárazföldi biocönózisokat illeti, megemlíthetjük az elöntött folyópartok egyéves pionír közösségeit, amelyek reakcióképessége hasonló.

13. Másodszor: rövid reakcióidő, 3-5 év

Ez a helyzet áll elő azokkal az évelő pionír közösségekkel, amelyek az elöntött folyópartokon az egynyáriak öve felett helyezkednek el. Ugyanez a helyzet az alacsony tengerszint feletti mocsarak és nedves prérik ökoszisztémáival amelyek talajvíz szintje megváltozik.

14. Harmadszor: lassú reakcióidő: egytől több évtizedig

Vegyünk egy példát a halak köréből, amelyre egyszer már utaltunk az első nap előadásán. A Rajna egyik ágában, amelyet egy 1967-ben épített vízerőmű gátja leválasztott a folyóról, a dinamika elvesztése foszfordús finom üledék lerakódását eredményezte. Ezt a magasabbrendű flóra lassú pusztulása követte, amit algavirágzás váltott fel, közben folyamatosan csökkent a halállomány mennyisége, és majdnem teljesen eltűnt 1993-95-re. Vagyis több mint 25 év telt el mire a halállomány teljesen kipusztult.

15. Vegyünk most egy példát a növényzet köréből.

Ezt az ártéri puhafa erdők (füzes, nyáras) eltűnésével lehet bemutatni, mindössze néhány évtizeddel a vízháztartás dinamikájának megszüntetését követően.

16. Negyedszer: igen lassú reakcióidő, évszázadok

Ilyenek az összetett erdőségek ökoszisztémái. Az árvizek kimaradását és a talajvíz szintjének állandósulását követően az eredeti ártéri erdők kemény fából álló állományai lassan közönséges erdővé alakulnak át. Ez a folyamat igen lassú és észrevehetetlen.

17. Összefoglalás: Mindebből következően az a felfogás, amely szerint "ha az ökoszisztémák károsodása nem mutatható ki rövid távon, akkor hosszú távon sem kell ettől félni", teljesen alaptalan.

 

 

Dr. Kern:

II. Az árvízvédelemnél és az élőhelyek csökkenésénél
észlelt hatások

 

18. Elnök úr, tisztelt Bírósági tagok, most rátérnék a C változat számos, már eddig is megfigyelhető hatása közül néhánynak a tárgyalására. Carbiener professzor már kifejtette Önöknek, hogy több káros hatás miért csak évtizedek múltán fog jelentkezni.

19. Ez az előadás két részből áll. az élővilág pusztulásáról szólnék először, valamint ezzel összefüggésben a biológiai diverzitás fenyegetettségéről. A beszámolót Wheater professzor fejezi majd be a vízkészleteket érintő hatásokat helyezve előtérbe. A károk korlátozására irányuló módosító intézkedések hatásainak tárgyalása egészíti ki majd a biológiai diverzitásról és a vízkészletekről szóló expozékat.

20. A kiindulópont a főmederben hagyott, rendkívül korlátozott vízfolyás lesz, valamint az ebből következő vízszintcsökkenés. Ez a Dunavíz 80-90%-os elterelésének teljes mértékben előrelátható eredménye volt, és döntően szükséges az elmúlt négy év alatt észlelt, az élővilágra tett károk megértéséhez. Mint azt tegnap kifejtettük, az alluviális síkság alapvető feltétele a folyam vízmennyisége és a vízszintingadozás, amely időszaki áradást okoz, mint ahogy ezt teszi a föld alatti vízrendszer ingadozásai is jóval a gáton túl. Az elterelés óta Magyarország tulajdonképpen ki van szolgáltatva Szlovákiának abban a tekintetben, hogy enged-e vizet a Dunába ezen a szakaszon vagy sem (14.2.sz. illusztr.). Ha a Duna vízmennyiségét elemezzük az elterelés pontjától a Cunovo alatti rajkai magyar mérőállomásig, négy jelentős különbséget figyelhetünk meg a természetes vízmennyiséghez viszonyítva:

- Először, a természetes vízmennyiségnek csupán 10-20%-a kerül be a folyóba,

- Másodszor, a víz ingadozása igen gyenge a természetes ingadozáshoz képest,

- Harmadszor, csak igen jelentős áradást követően éri el a vízmennyiség a medret.

- Végül pedig az árteret nem árasztotta el árvíz.

Az 1995-ös Különmegállapodás óta az időszaki ingadozás enyhén nőtt, de még így is jóval alatta marad a természetes ingadozásnak.

21. Ez a Szlovákia által kikényszerített meggyengült árrend milyen hatással van a környezetre? A főmeder vízszintje 3-4 métert esett a korábbi átlagértékekhez képest (14.3.sz. illusztr.). A folyássebesség átlagosan felére csökkent, ennél is súlyosabb azonban a csökkenés a visszaterelő csatorna torkolata fölötti 10 km-es szakaszon. A szlovákok által 1992 októbere óta végrehajtott legfontosabb visszatereléskor a régi mederben a vízszint a mellékágakét sem érte el. A mellékágak rendszerének nagy része a Szigetköz felső és középső részén gyakorlatilag vízellátás nélkül maradt, kiszáradt vagy állóvízzé vált, mint ahogy azt Önök is láthatták a videofilmen. Megszűntek az áradások, az ártérok legfőbb jellemzői. A régi medret elérő ár vízmennyiségének legnagyobb része még az éves átlagos vízmennyiséget sem érte el.

22. A víz mesterséges rendszerének rövidtávú következményeit különösen a Duna Cunovo és Sap közötti főág medrének vízi élővilága sínylette meg, az élő ártér mellékágainak rendszere, valamint a Szigetközben a gátakon túl, az árvédelmi övezet mellékágainak rendszere miatt.

23. A halakról általában úgy tartják, hogy jól jelzik egy zavaró beavatkozásra történő biológiai reakciót. 1992. októbere előtt a főágban 57 különböző fajtából álló, kivételesen gazdag halállományt tartottak számon az halbiológusok (14.4.sz illusztr.). A halállomány ritka szubalpin fajtákat is tartalmazott, amelyek mélyvízi, friss és erős áramlatot igényelnek, kavicsos mederrel, amely életfeltételek 1992. októbere előtt adottak voltak a szigetközi szakaszon. Ezek között a fajták között szerepelnek piros listás, országosan és nemzetközileg is védett fajok (pl. Gobio kessleri, Zingel streber, Cymnocephalus schraetzer, G. baloni). Az egyik fajta sügért, amely ezen a szakaszon ívik, csak 1974-ben fedezték fel szlovák halbiológusok. Egy, a tudomány számára teljesen új fajtáról volt szó.

24. A főcsatorna vizi állatvilágát, különösen a halakat, jelentős módon érintett a C variáns megvalósítása, a következő négy pontban:

- Először, az ívásra alkalmas tiszta kavicsrétegeket iszap borította el, elsősorban az összefolyás fölött a visszaáramló vizű zónákban. A bagomeri mellékágakban például egy több, mint 400 000 köbméteres lerakódást mértek a beüzemelést követő első két évben (1992-1994).

- Másodszor, romlottak a reofil (folyóvízhez alkalmazkodó) halak életfeltételei. Kevesebb volt az örvény, magasabb a hőmérséklet, több a táplálék, alacsonyabb az oxigénszint, és ebből származóan felmerült a túltápláltság veszélye.

- Harmadszor, a cunovoi duzzasztógát és tároló, csakúgy, mint a gabčíkovoi vízerőmű a halak számára legyőzhetetlen akadályokat hozott létre (a szlovák hatóságok ugyanis nem gondoskodtak a halak számára átjutási lehetőségről)

- Végül - és valószínűleg ez a legfontosabb - a főágat elvágták a mellékágaktól, számos állatfaj számára megközelíthetetlenné téve átmeneti lakóhelyüket.

25. Az elterelést követően végzett mintavétel megerősíti a Duna érintett szakaszának pusztulását: a ritka halfajták közül csak egyet sikerült megtalálni ezen a szakaszon. Ezenkívül az erre a szakaszra jellemző reofil halakból 14 fajtát egyáltalán nem sikerült megtalálni. A fajok összetételében ily módon előállt változás egyezik a szlovákok által végzett megfigyelésekkel, és megerősíti a biológiai diverzitás egyik aspektusának egyértelmű romlását.

26. A szlovák eredmények azt mutatják, hogy egyfajta tokhal (Acipenser gueldenstaedti) az elterelés óta már nem található a Dunában Pozsony közelében. A vadon élő ponty (Cyprinus carpio) elég gyakori volt dél-Szlovákiában. Ma már csak a főág mellett néhány helyen található meg. 1993-ban egy kutatási program keretében Gabčíkovonál elfogott 1500 halból csak egy tartozott a Cyprinus carpio fajtához. Egy 1994-ben rendezett nemzetközi konferencián tekintélyes szlovák halbiológusok megállapították, hogy „felkészülhetünk az Acipenser gueldenstaedti és a vadon élő ponty az elkövetkező tíz év során bekövetkező kipusztulására, a gabčíkovói duzzasztógát 1992-es megépítése és az ebből következő vándor útvonalak megszakítása és az ívóhelyek megközelíthetetlensége miatt.”

27. A helyzet semmivel sem fényesebb a mellékágak élővilága szempontjából. A mellékágak számos, a főágban élő faj számára töltenek be fontos szerepet. Ezenkívül változatos vizi környezetük számos egyéb faj számára is kedvező életfeltételeket biztosít. Az elterelés előtt egyes mellékágak állandó kapcsolatban álltak a főággal, lehetővé téve a halak számára, hogy tetszés szerint egyik helyről a másikra vándoroljanak. Ez is hozzájárult a rendkívüli halgazdagsághoz. Az alluviális síkság többi része az év nagy részében elszigetelődött, állóvizet alkotott. Az ártér változó környezeti feltételei változatos élőhelyeket teremtettek. Ennek köszönhetően a halállomány több, mint 50 fajt tartalmazott az aktív ártéren és 23 fajt a gátakon túli vizes övezetekben. Ezek közé tartozott az Umbra krameri, egy igen ritka, országosan és nemzetközileg is védett halfajta.

28. Az elterelést követően a mellékágak többsége kiszáradt vagy apró vízterületekre bomlott. Egyes, igen fontos élőhelyek visszafordíthatatlan károkat szenvedtek. Az Umbra krameri halfajta egy jelentős csoportját elpusztította a lipóti mellékág kiszáradása. A mellékágak feltöltésére irányuló erőfeszítések, amelyek másodpercenként néhány köbméter vizet juttattak a mellékágakba, nem jártak sikerrel sem az eredeti vízszint helyreállítása, sem pedig az élővilág életfeltételeinek visszaállítása terén.

29. Az alluviális síkság flórájának és faunájának életfeltételeit a felszíni és föld alatti vizek szintjének ingadozása, valamint az időszakos áradások határozzák meg. Az övezetben a folyások dinamikáját a föld alatti vizek ingadozása jellemezte, amely a folyó közelében akár a négy métert is elérhette, négy kilométeres távolságban pedig, amint láthatják, még mindig másfél méter volt (12.5.sz. illusztr.). Az elterelés után a föld alatti vizek szintje az aktív ártéren egészen 3,5 méterrel, a Szigetköz árvédett területeinek nagy részén másfél méterrel csökkent. A felszíni vízszint dinamikája összeomlott, ami hatással van a talajvízrendszerre is. A folyó közelében az ingadozás körülbelül másfél méterre csökkent, egy-két helyen a csúcs 1,6 méter volt. A folyótól távolabb végzett föld alatti vízszintmérések a dinamikának megfelelő csökkenést mutatnak. Lényegében már nincs árvízrendszer.

30. Ennek hatására megváltoztak a nagyobb övezetek növényvilágának életfeltételei. A Duna mentén eltűntek az ártéri erdők lehetséges lelőhelyei és a mocsarak, a grafikonon kék színű (14.6.sz. illusztr.). A grafikonon zöld színnel jelölt, nedves erdők lehetséges övezetei és a mocsaras rétek területe csökkent. Röviden az ártér ökológiai rendszere elveszítette sajátos jellegét.

31. Carbiener professzor kifejtette, az alluviális erdők gazdag élővilágának pusztulása miért tarthat több évig, akár több évtizedig is. De még ha ezt tekintetbe is vesszük, a növekedés paramétereinek első mérései a vizes övezetek növényvilágának egyértelmű pusztulását jelzik. A magas útifűből (Plantago altissima) vett minták például az érintett övezetben jelentősen kisebb méretű leveleket és tőmagasságot mutatnak, mint a kontrollterületeken. A vízi hordalék számottevő apadása az alluviális erdőkben a puha- és keményfákról vett mintákon a levélméret csökkenését okozta. A duzzasztógát üzembehelyezése előtti viszonyokhoz hasonlítva a levélméret csökkenése csaknem 30%-t érte el. A nád (Phragmites australis) növekedése a környezetileg megzavart övezetekben a kontrollterületekhez képest 25%-kal csökkent. A sárga tavirózsa (Nuphar lutea) az érintett területen 75%-kal kisebb lett. Általánosságban megfigyelhető, hogy tömegével jelentek meg a szárazságot tűrő növényfajták, mint például az allergiás parlagfű (Ambrosia artemisifolia).

32. Ezek a megfigyelések az alluviális síkság növényeinek tisztán kivehető pusztulásának kezdetéről tanúskodnak. Ez minden norma szerint, beleértve az 1992-es rioi egyezményt, jelentős kárt jelent a biológiai diverzitás tekintetében. A legutóbbi ellenőrzés eredményei megerősítik, hogy az aktív ártér egyes védett növényei teljesen eltűntek.

33. Ugyanez érvényes a vizes övezetek állatvilágára is, amely legalább olyan mértékben függ az élőhely fizikai viszonyaitól, mint a növényzettől. Így például a kétéltűeknek szaporodásukhoz meglehetősen sajátos helyekre van szükségük az év pontosan meghatározott időszakában. Ezek a helyek megszűntek. A pillangófajták sokasága és sokszínűsége megcsappan. Az elterelés mentén az ártéri övezetek szlovákok általi ellenőrzése megerősíti a száradási tendenciát, a vízigényes fajták visszafejlődését, és „a szárazságot tűrő, mindenütt megélő fajták” burjánzását. Ezek a pusztulási folyamat egyértelmű jelei.

34. Az életfeltételekben megfigyelt változásokból, a változásokat jelző fajták első ellenőrzésekből, valamint a hasonló beavatkozások hatásának tapasztalatából - amelyet hétfőn Carbiener professzor ismertetett - kiderül, hogy a Szigetköz vidékének nagy része a vizek jelenlegi rendszeréből adódóan hosszútávú pusztulással néz szembe. A biológusoknak jó oka van az aggodalomra, hogy számos, a berni konvenció, a IUCN Red Data Book vagy a Corine List szerint országosan védett, fenyegetett növény- és állatfaj eltűnik majd a térségből. Ezek a következmények súlyos veszteséget jelentenek egy nemzetközi érdekű vizes övezet biológiai diverzitása számára. Ezenkívül párosulnak a vízkészleteket érintő komoly fenyegetésekkel, mint azt Wheater professzor majd szemlélteti.

 

III. A korrigáló intézkedések hatása

35. Mielőtt rátérnénk a vízforrásokat ért közvetett hatásokra, szeretném először megvizsgálni azoknak a javító intézkedéseknek a hatását, amelyeknek Szlovákia olyan nagy jelentőséget tulajdonít. A kérdés a következő: bizonyítható-e, hogy az ártér öntözési rendszere és a főág fenékgátjai biztosítani tudják a védett és a C variáns által fenyegetett növények és állatok fennmaradását? Ebben a stádiumban nem vonhatunk le végleges következtetéseket, de ésszerű jóslatokba bocsátkozhatunk az élőhely változásai és külföldi tapasztalatok alapján.

36. Egy kiegészítő vízhozam szükségét közvetlenül az elterelés után felismerték. Az első két évben a szlovák tárolóból és további szivattyúzással próbálták megoldani az ártér öntözését, másodpercenként néhány köbméter mennyiségű vízzel. Ennek, hogy úgy mondjam semmi eredménye nem volt. Ekkor döntés született egy elterelő fenékgát megépítéséről Dunakilitinél 1995-ben, hogy a Duna vizének szintjét az ártér szintjére emeljék (14.8.sz illusztr.). Ettől azt várták, hogy az ily módon összekötött mellékágak hálózatába sokkal több vizet tudnak majd pumpálni. Természetesen azzal tisztában voltak, hogy ezek a rendkívüli intézkedések nem tudják majd a természetes vízmennyiség rendszerét, annak rendszeres időszaki áradásaival, visszaállítani vagy pótolni. Magyarország azért ragaszkodott hozzá, hogy az elterelő fenékgát szigorúan átmeneti jellegű legyen, mert a vízmennyiség ingadozása nélkülözhetetlen a térség számára.

37. Szlovákia javasolta, hogy a régi mederbe egy egész fenékgátrendszert építsenek ki, a szomszédos talajvízszint emelése céljából. Az egyik ilyen fenékgát duzzasztót rendkívüli intézkedésként meg is építettek, közvetett hatásait lehet tanulmányozni. A fenékgát természete és az általa kiváltott hatás semmiben nem hasonlít „egy természetes gázlóhoz vagy homokpadkához”, ellentétben Szlovákia állításával (14.9.sz. illusztr.).

Helyszíni látogatásuk alkalmával meglátják majd, hogy az 1843 km-nél levő fenékgát egy a meder szintjétől számított mintegy négy méter magas, a mederen keresztbefektetett gátból áll, amely a vízszintet több, mint három méterrel megemeli. Átlagsebességnél a vízfolyás esése másodpercenként fél méter, sőt a szakasz teljes hosszában ennél is kevesebb, ami ellentmond a Szlovákia által előirányzott eredményeknek.

38. A fenékgátak negatív hatással vannak az elhagyott ágak üledékére is. A cunovoi víztároló a Duna által sodort minden nagyobb átmérőjű részecskét felfog, de a lebegő üledékszállítmány egy jelentős része a levezető csatornába és a Cunovo alatti régi mederbe kerül, és a visszaáramló vízszakaszokban ülepszik le, amelyek jellemzője az alacsony folyássebesség (14.10.sz. illusztr.). A fenékgát fölött a részecskék átlagos mérete egy 31,4 mm átmérőjű kavicsról, egy csupán 0,004 mm átmérőjű iszapszemcsére csökkent. Ez éppen egy évvel megépítése után történt, és meglehetős mértékben hasonlít az összefolyás fölötti visszaáramlási szakaszokban észlelt folyamatokra. Ezek a finom lerakódások kiváló ívási zónákat (halszaporodási övezeteket) borítottak be, ami a vízi állatvilág életfeltételeinek jelentős romlását jelenti, mint azt a magyar ellenkereset megjósolta.

39. Az elterelő fenékgát tehát további problémákat okozott a C variáns által kiváltottak mellé. Kiegészítő fenékgátak építése elkerülhetetlenül megszüntetné a szóbanforgó szakasz jellegzetes halfajtái számára megmaradt utolsó menedékhelyeket, mint azt Magyarország megjósolta.

40. A fenékgát mögötti duzzasztást a mellékágak magyar rendszerén keresztül 80/100 m³/s áthordására használták a nyár folyamán. Az utánpótló rendszer ahelyett, hogy a vízi környezetet állította volna helyre, egy egyenletes kis folyót hozott létre az ártéren, amelyet a küszöbgátak lelassítanak, de árrendszer nélkül. A vízszint állandó árszintre emelkedett és fennmaradt egy állandó folyás. A folyás sebesség, a vízhőmérséklet és a mellékágak vegyi tulajdonságai többé-kevésbé hasonlítanak az elhagyott főág élőhelyeire. Az alluviális síkság vízi környezetében élő fajok korábban létező változatossága számottevően csökkent a vizinövények és egyéb sajátos növény- és állatfajok sokféleségének rovására. A halak számbavétele a mellékágak rendszerében azt mutatja, hogy az összetételben eltolódás észlelhető a közönséges reofil fajok irányába. A ritka és védett növények eltűnnek a térségből.

41. Lehetséges, hogy a javító intézkedésekkel kapcsolatos álláspontunk különbözik Szlovákiáétól, aki örül, hogy a szlovák mellékágak rendszere „hasonlóvá válik a másodosztályú halastavakéhoz” tekintettel a gazdaságilag érdekesebb fajok arányának növelésére.

42. Egyértelműnek tűnik tehát, hogy a fenékgátak és a mellékágak vízellátása nem segíti a térség sajátos flórájának és faunájának fennmaradását. A vizes övezetek megmentését vajon elősegítik-e? Szlovákia elismerte, hogy a talajvízingadozás dinamikája, csakúgy, mint az időszakos áradások az alluviális síkság ökológiai rendszerének vitalitásának elengedhetetlen elemei. Az 1843-as km-nél levő fenékgát feletti kutak vízszintváltozásai azonban azt mutatják, hogy az első években a talajvízingadozások a gátrendszer üzembehelyezése előtti átlagos értékek mintegy felére csökkentek (12.11.sz. illusztr.). A fenékgát megépítése után a vízszintváltozás további jelentős csökkenését figyelték meg, az értéket a C variáns megépítése előtti értékek egyharmadával visszavetve. A táblázat azt mutatja, hogy a fenékgát felett felduzzasztott víz olyan állandó talajvízszintet produkált, amely megfelel a gátrendszer megépítése előtti évek maximális árszintjének. Egy ilyen rendszerben a vizes övezetek növényzetét, amely alkalmazkodott a természetes folyó megszokott dinamikájához, nem lehet hosszú távon megőrizni. Ugyanez érvényes az ártér sajátságos állatvilágára is.

43. Két elemet kell még megemlíteni a Dunára épített fenékgátakkal kapcsolatban.

- Először, a Közös Egyezményes Tervnek megfelelően, a Duna elhagyott medréből kellett 100 évnyi árvízmennyiséget elvezetni a levezető csatorna használata nélkül. A 4-5 méter gerincmagasságú fenékgát megépítése jelentősen korlátozná a főág visszaáramoltatási kapacitását. Az alluviális síkságon az árszintet a környező övezet védelmére szánt gátak szintje fölé emelné. Ezenkívül további fenékgátak építése a Dunán akadályozhatná az úszó jégdarabok biztos áramoltatását, amelyektől a víztárolót télen mentesíteni kell.

- A második pont a következő: a fenékgátak építése akadályozza a hajózást. Dunakilitinél és Cunovonál épült egy-egy nagy zsilip, amelyek vészhelyzetben lehetővé teszi a kereskedelmi hajózást. A folyómedertől számított 4-5 méter magas fenékgátak építése nem egyeztethető össze a hajózással, még ha gondoskodnak is a folyamatos vízelvezetésről.

44. Szlovákia ezeknek a problémáknak egyikét sem vizsgálta meg. Úgy tűnik, hogy nem létezik olyan tanulmány, még előzetes tanulmány szintjén sem, amely ezekkel a kérdésekkel foglalkozna.

45. Egy utolsó megjegyzés a C variánsnak a lenti folyómederre tett hatására vonatkozik. A folyómeder súlyos erózióját állapították meg (12.12.sz. illusztr.). Az elterelést követő két év során 2-3 méter mély eróziós üregek jelentek meg, a folyamat folytatódik, és a medret az összefolyás alatt négy kilométerig sújtja. A folyómeder állandó mélyülése a szomszédos övezeteket vízszintcsökkenéssel fenyegeti, ami egy olyan folyamat, amelyet Szlovákia a C variáns felső szakaszával igyekezett megfordítani.

46. Miért is történik az erózió és a lerakódás? Ezek egyik oka a folyófenék hordalékának szinte teljes visszatartása a cunovoi tározóban. Közismert tény más folyók példájából, hogy a meder üledékének eróziója a gát alatt valószínű. A C variáns esetében a folyamatot erősíti a gabčíkovoi erőmű jelenlegi csúcsrajáratása (12.13.sz. illusztr.). A táblázat a lerakódás mértékét jelzi a vámosszabadi vízkapacitás mérőpontnál, éppen a visszaáramoltató csatorna alatt. A csúcsrajáratás egy igen meghatározott napi mintában fejeződik ki: az átlagos ingadozás körülbelül 400 m³/s. Ez 80 cm-es vízszintingadozásnak felel meg. Néha több, mint 800 m³/s csúcsértékeket is megfigyeltek a vízmennyiség különbségben.

Ez a típusú csúcsrajáratás hasonló mértékű, mint a felső-Rajna és a Rhone nem szabad szakaszaira vonatkozó államközi szerződések által engedélyezett érték egyetlen alapvető különbséggel: a jelen esetben a visszaáramoltatás a vízfolyás egy szabad szakaszán történik, Magyarország jóváhagyása, sőt hivatalos értesítése nélkül.

47. Mit is jelent mindez a folyómeder tekintetében? Egyrészt a fenékhordaléktól megfosztott teljes természetes lerakódást, másrészt a természetes vízmennyiség szintjét több száz m³/s-al meghaladó napi csúcsokat. A megemelkedett lerakódás jelentősen fokozza a mederüledék erózióját, ezáltal gyorsítja a meder pusztulását (14.14.sz. illusztr.). Az üledék egy része közvetlenül a szóbanforgó szakasz alatt rakódik le, Nagybajcshoz közel a meder szakaszainak teljes újraszerveződést észlelték. Ez további akadályokat jelent a hajózás szempontjából, ami égbekiáltó módon ellentmond a Terv egyik állítólagos céljának, nevezetesen a hajózhatóság javításának.

48. Elnök úr, tisztelt Bírák, az árvízvédelem hiányosságai, a nagy értékű élőhelyek pusztulása, a fenyegetett fajok piros listáján szereplő számos faj elveszítésének elfogadása, a károk enyhítését illető próba-szerencse típusú hozzáállás, valamint a két állam között megosztott folyó szabad szakaszán csúcsra járatott szolgáltatás. Ezek a szlovák Terv, a C variáns jellemzői.

49. Elnök úr, szeretném megköszönni figyelmüket, és felkérni Önöket, hogy szólítsák Wheater professzort, aki a C variáns vízkészletekre tett hatását fogja megvizsgálni.

 

 

Wheater professzor:

IV. Észlelt hatások

 

50. Elnök úr, tisztelt Bírák, előző felszólalásomban az előrelátható hatásokról beszéltem. Mint azt Szlovákia gyakran megerősítette az eredeti Tervvel szembeni különbségek ellenére a C variáns lehetőséget biztosít a valóságos hatások megfigyelésére. Ezekkel fogok a következőkben foglalkozni.

51. Először arra szeretnék emlékeztetni, hogy a hatásellenőrzésről szóló szlovák felfogást illetően fennáll egy súlyos probléma. Mint azt Carbiener professzor kifejtette, előre kell látni, hogy a legkomolyabb károk közül több csak hosszú távon jelentkezik majd. Nem szabad azt várni, hogy a vízzel kapcsolatos jelentős változások néhány éven belül kimutathatóak lesznek, különösen pedig nem a hagyományos ellenőrzési programok segítségével. Ennek ellenére a magyar és szlovák adatok megerősítik, hogy a C variánsnak már rövid távon is jelentkezett jelentős hatása. Az adatok a hosszútávon megjósolható változások első jeleit is jelzik.

52. A C variáns hatásainak leírása során megvizsgálom majd a Duna elterelése és a fenékgát megépítése közötti helyzetet (valamint az ezzel összefüggő javító intézkedéseket) a régi meder 1843 km-nél, majd ezeknek a javító intézkedéseknek a hatását.

53. A számomra kiszabott idő nem teszi lehetővé a hatások részletesebb tárgyalását. Ezért csak néhány kritikus kérdésre fogok koncentrálni, többek közt a talajvízszintre, a talajvíz minőségére és a felszíni vizek minőségének egyes aspektusaira.

54. A talajvízzel kezdve, Dr. Kern kifejtette számunkra, hogy a főág vízmennyiségének elveszítése a felszíni vizek több méteres vízszintcsökkenésével járt. A Duna főága már nem fő vízellátási forrása a talajvízrétegeknek. A térség föld alatti vízfolyásait ma a cunovoi tározó táplálja, valamint, kisebb mértékben, a mellékágak rendszere. A föld alatti áramlatok a folyó főmedrébe folynak be, amely jelenleg levezető csatornaként működik.

55. A talajvízszintet ért hatásokat nem egyszerű összefoglalni, a talajvízrendszer reakciójának időbeli eltolódása és a vizek kezelési gyakorlatában történő módosítások miatt. A magyar ellenkereset tartalmazta a Duna vízhozamának átlagos feltételeit és az emelt szintű vízhozam feltételeit ért hatások szintézisét, választott időszakok alapján, összemérhető vízhozamoknál (12.15.sz. illusztr.). Látható például, hogy a Duna közelében a talajvízszint esése meghaladja a három métert emelt vízhozamnál. Ez a térkép a vízrétegcsökkenés változási fokát ábrázolja. Így például magas állású vízviszonyokra vonatkozóan, több, mint 20 km² területen három métert meghaladó apadást tapasztaltak, és egy mintegy 350 km² övezetben a talajvízszint jelentős süllyedést mutatott. A talajvízszint ingadozásának eltűnéséről, amely legerősebben az aktív ártéren és emelt vízhozamnál jelentkezik, Dr. Kern már részletesen szólt.

56. A talajvízszint süllyedéséhez kapcsolódik a természetes vízellátás elveszítése mind a folyómenti és ártéri természetes növényzet számára, mind pedig a mezőgazdaság céljaira. A magyar ellenkereset leírta az érintett övezeteket, az 1990-es növényidényt az 1993-assal összehasonlítva. Több, mint 120 km² terület szenvedett vízkészletekben bekövetkezett csökkenést, és csaknem 40 km² területen teljesen megszűnt a szükséges talajvízellátás. Egy frissebb becslés szerint, amely az 1992 májusi viszonyokat veti össze az 1995 májusival, 146 km² területen csökkent a talajvízellátás.

57. Ezek az elterelésből adódó talajvízszintet ért jelentős változások megfelelnek az előrejelzéseknek. Most pedig rátérek a talajvíz minőségének tárgyalására.

58. A vízpótlás rendjében beállt változások mélyreható következményekkel járnak a talajvíz minősége tekintetében. Az elterelés óta a fő frissítő forrássá a cunovoi tározó és másodsorban a mellékágak rendszere vált. Mindkettő azonban igen problematikus.

59. Mint azt már kifejtettük, sejthetőek a cunovoi tározóból származó vízpótlás minőségében beálló hosszútávú változások. Ezek függnek a tározóban lerakódott üledéktől, valamint a vízrétegben és a vízrétegen keresztül történő lassú áthaladási folyamattól. Éveknek kell eltelni, mire ezek a folyamatok végbemennek és megfigyelhetővé válnak, mint azt az altenworthi eset is jól illusztrálja.

60. Ezek a kérdések láthatóan komoly nehézségeket jelentenek Szlovákiának. Válaszirata kitér az üledék pusztulásával és ennek a vízminőségre tett hatásával kapcsolatos magyar aggodalmakra, de azt állítja, hogy “amiről Magyarország beszél korántsem egyértelmű”. Szlovákia kategorikusan megerősíti válasziratában, hogy “semmi nem igazolja azt, hogy (i) a tározótól vagy (ii) a mellékágaktól kellene várni az oxigénszegény víz pótlását”. Ugyanakkor ugyanebben az okmányban a PHARE jelentés tömören és egyértelműen kifejti a szóbanforgó folyamatokat, és megerősíti a magyar aggodalmakat a következők szerint:

„A tározó egyes részein felgyülemlett üledék befolyásolja a beszivárgó víz minőségét. Ezenkívül a finom szemcsékből lerakódott üledék a szerves anyagú lerakódást is növeli a tározó fenekén. A szerves anyagok oxigén felhasználásával felbomlanak, ami azt jelenti, hogy a tározóban levő oxigéndús üledék oxigénszegénnyé válik” (azaz eltűnik az oxigén).

61. Ez a helytálló tudományos értelmezés, és szöges ellentétben áll Szlovákia állításaival.

62. Ami a jelenségek megfigyelését illeti, Magyarországnak még lehetősége sincs a tározó és környezetének hatásvizsgálatára, hiszen ezek teljes mértékben szlovák területen találhatók. Szlovákia azt állítja, hogy a hagyományos ellenőrző programok elégségesek a hosszútávú változások által kiváltott hatások kimutatására, ezzel igyekszik megnyugtatni a Bíróságot. A talajvíz minőségének hosszútávú változásaira bizonyítékával kapcsolatban, „a szó szoros értelmében több száz helyen” végzett vizsgálatokra alapozva, "Szlovákia álláspontja megerősíti, hogy a legszigorúbb tudományos szempontból a kapott eredmények alapján nincsenek jelentős, sem kicsi sem nagy változások." Ezzel szemben a szlovák válaszirat második kötetében egy sor, a tározó közelében a talajvízen végzett kutatásról találunk beszámolót. A dokumentum olvastán megállapíthatjuk, hogy a feltüntetett adatok „a szilárd és oldott szerves anyagok, valamint a mangánoxid redukáló felbomlása által okozott lassú denitrifikációt” mutatnak. Más szóval megerősítést nyert az anaerob, levegőmentes viszonyok valamint a mangánlerakódás kialakulása. Egy szennyező folyamat első jeleiről van szó, amelyek Magyarországot rendkívüli módon aggasztják, míg Szlovákia tagadja létezésüket.

63. A tározóra vonatkozó adatok ténylegesen megerősítik a talajvíz minőségében bekövetkező romlás első szakaszait. Hasonló aggályok lépnek fel ezzel kapcsolatban a mellékágak rendszerében is. Magyarországon részletes vizsgálatokba kezdtek, amelyek megerősítik az ország kezdeti és jelenlegi aggályait.

64. Keresetünkben a mellékágak és csatornák partja mentén elszórva 11 helyszínen 62 kútból vett víz minőségi vizsgálatának eredményeit mutattuk be (12.16.sz. illusztr.). Példának okáért ez az ábra azt mutatja, hogy a legtöbb helyszínen vegyileg redukáló állapotok jelentek meg. Az ammónium maximális szintje minden helyszínen túllépte az Európai Közösség által az ivóvízre meghatározott szintet. A 11 helyszín közül kilencen a vas szintje meghaladta az Európai Közösség által engedélyezett koncentráció szintjét, az ammónium szintje pedig a Közösség által meghatározott szintet. Az arzéntartalom több kútban magasabb volt az OMS által megállapított határértékeknél. A mellékágak közelében a jóminőségű víz helyett romlott víz szivárog be a földbe. Ez számottevő fenyegetést jelent az ivóvízkészletekre. Szlovákia azt állítja, hogy ezeket a problémákat megoldja a kártalanító intézkedések részeként a felszíni vizek vízhozamának növelésével. A Magyarország által összegyűjtött bizonyítékok azonban rámutatnak, hogy a károk még a megnövelt vízmennyiség tiszta kavicsú csatornákba vezetésével is fennmaradnak.

65. A talajvíz minőségének romlását a Duna főág teljes hosszán végrehajtott intézkedések is illusztrálják. A magyar ellenkeresetben feltüntetett adatok bemutatták a talajvíz anaerob újratöltésének kiváló minőségét, 1991-ben végzett megfigyelések alapján. Amint azt a magyar válaszirat is jelzi, ezeket az eredményeket nyilvánosságra is hozták. Az eredmények azt mutatják, hogy a Duna jelenleg levezető csatornaként funkcionál, és hogy a folyó régi medréből vett talajvízminták minősége rendkívül rossz. Az oxigénszint csökkenése a mangán és az ammóniumtartalom növekedésével párosult, pontosan úgy, ahogy attól tartani lehetett.

66. Befejezésül, a javító intézkedések végrehajtása előtti káros hatásokat felsoroló előadásom végén, rátérnék a felszíni vizek minőségére. Mint azt már korábban is megjegyeztük, a felszíni vizek minőségére vonatkozó, a cunovoi tározó kialakításától várt eredmény nem más, mint hogy a felduzzasztott víz üledék lerakódását és a fény megnövekedett mértékű behatolását idézi majd elő. A Dunában pillanatnyilag meglévő tápanyagok szintjét figyelembe véve, változások várhatók az algák összetételében, valamint megnövekedett algatermelődésre lehet számítani. A biológiai reakciók azonban együttesen múlnak az éghajlati viszonyoktól és a vízfolyástól. Tehát nehéz ezekre vonatkozóan jóslatokba bocsátkozni. Az algatelepek megnövekedése a felbomlott oxigén változatainak sokasodásához vezet. Ahol a vízszint alacsony, az az ökológiai rendszerekre is hatással lehet. A tározó gyengeségét még Szlovákia is egyértelműen elismeri: „A tározóban levő vizet eutrophizált vízként jellemezhetjük”.

67. A tározóra vonatkozó információ rendkívül hiányos. A Bíróság jegyezze, hogy a klorofillal kapcsolatos intézkedések az eutrophizációt jelzik. Márpedig a tározó öt ellenőrzési helyén végzett intézkedések az 1995-ben készített szlovák monitoring jelentésben nem szerepelnek. Az 1994 nyaráról származó adatok a tározóba beáramló víz és a levezető csatorna zsilipje között a klorofilkoncentráció megduplázódását jelzik. Ez pedig a Magyarország által készített modell jelezte hatásnál súlyosabb. Tehát a várakozásoknak megfelelően beigazolódott az eutrophizáció jele, amely azóta is folyamatban van.

68. A tározóra vonatkozó információ rendkívül hiányos. A Bíróság jegyezze, hogy a klorofillal kapcsolatos intézkedések az eutrophizációt jelzik. Márpedig a tározó öt ellenőrzési helyén végzett intézkedések az 1995-ben készített szlovák monitoring jelentésben nem szerepelnek. Az 1994 nyaráról származó adatok a tározóba beáramló víz és a levezető csatorna zsilipje között a klorofilkoncentráció megduplázódását jelzik. Ez pedig a Magyarország által készített modell jelezte hatásnál súlyosabb. Tehát a várakozásoknak megfelelően beigazolódott az eutrophizáció jele, amely azóta is folyamatban van.

69. A C variáns hatásai közé tartoznak a mosoni Duna-ágon végbement számottevő változások is, amelyek az alacsony felbomlott oxigénszint és egy 1993. augusztusában történt jelentős halpusztulás formájában jelentkeztek.

70. A felszíni vizek minőségéhez fűződő kérdés a tározó üledékének minőségére vonatkozik. Az ezzel kapcsolatos magyar aggályokat tartalmazta a magyar ellenkereset. Ismét csak egyértelmű ellentmondás figyelhető meg a Szlovákia által felsorakoztatott bizonyítékoknál, még saját válasziratán belül is. Egyrészről egy 1993-as tanulmányból idézve kijelenti, hogy „az üledék nem szennyezett jelentősen ... az üledéket nem szerves fertőző anyagok szennyezik”. Ezt követően azonban, egy 1995-ös tanulmányra hivatkozva azt állítja, hogy „viszonylag jelentős mennyiségű többvegyértékű szénhidrogént (PAH) találtak... Jelentős nikkelkoncentráció is kimutatható... a számítások azt sugallják, hogy a Szlovákia által az ivóvízre megengedett határértékeknél magasabb nikkelkoncentráció jelentkezhet”. Másszóval, szerves karcinogén szennyezőanyagokat és vándornehézfémeket találtak. Bőségesen találunk hasonló ellentmondásokat. Mit tudunk kezdeni a monitoring program megnyugtató adataival ha ezek teljesen ellentétesek a szlovák adatokkal?

71. Összefoglalva, a C variáns kihatásai már rövidtávon is jelentkeznek, csakúgy, mint a tartós változások első stádiumait is megfigyelte már Szlovákia és Magyarország. Szlovákia azon vádjának, miszerint Magyarország nem mutatott fel az emberre káros hatásokat, ellentmondanak saját tudományos adatai, amelyeket a Bíróságnak bemutatott.

 

V. A javító intézkedések kihatásai

72. Előadásom második részében a javító intézkedések életbeléptetését követően megfigyelhető talajvízi hatásokról szólnék. Szlovákia nem győzi ismételni, hogy ezek a javító intézkedések teljesen elegendőek a károk orvoslására. Azt is hangoztatja, hogy a szlovák oldalon sikerült teljesen helyreállítania a mellékágak rendszerét. Ugyanakkor erről nem szolgált konkrét bizonyítékokkal. Ráadásul a magyar partot teljesen elhanyagolja.

73. Válasziratunkban szimulációs módszerek segítségével illusztráltuk a javító intézkedéseknek a talajvízre tett várható hatását. Az ábra jelzi (12.18.sz. illusztr.), hogy a C variáns csak igen korlátozott hatással van a föld alatti vízréteg szintjére. A mellékágak 100 m³/s vízmennyiségű frissítésével és a főcsatorna 300 m³/s vízmennyiségű frissítésével elért hatást összehasonlítottuk a főcsatorna 100 m³/s vízmennyiségű frissítésével elért hatással. Korlátozott területen a vízrétegnek csak igen csekély szintemelkedését értük el. Másszóval az apadás jelentős mértékben nem csökkent.

74. Rendelkezünk az elterelési gát megépítését és a mellékágak megemelkedett visszaáramlását követő megfigyelésekkel. Ezek is megerősítik előrejelzéseinket. Az ábra (XX.sz. illusztr.) összehasonlítja az 1995. július-augusztusában mért talajvízszintet 96 m³/s vízmennyiségnek a mellékágakba történő beeresztésekor, a Duna elterelése előtt, 1992. június-augusztus között mért szinttel. A visszatöltési rendszer ellenére, a talajvíz szintje változatlanul több, mint 3 méterrel süllyedt az élő alluviális síkságon.

75. Erre az egyik lehetséges magyarázat a természet rendjének komplexitása. A felszíni víz-talajvíz kapcsolatáról való leegyszerűsítő hipotézisek az ismeretek elégtelenségére, és ebből eredően helytelenségére vallanak. A mellékágak rendszerének morfológiája igen összetett. Ezeknek az ágaknak az alaprétege változatos tulajdonságokkal rendelkezik, ami összefüggésben van a komplex rétegződéssel és a különböző anyagú keresztrétegezett lencsék jelenlétével. A mellékágak vízszintje és a talajvízszint között nincs közvetlen összefüggés (mint ahogy azt a rajnai eset is mutatja), a talajvízszint nem emelkedik egyszerűen a felszíni vizek szintjére. Egy 1994-ben végzett ellenőrzési program eredményei azt mutatták, hogy a felszíni vizek akár 1,2 méterrel is magasabban elhelyezkedhetnek, mint a talajvíz.

76. Szlovákia és az EU munkacsoportja indítványozta, hogy elegendő volna a fenntartani a megfelelő vízhozamot a csatornameder üledéktől való megtisztítása és a vízréteg újratöltése érdekében. Ennek egyértelműen ellentmondanak a Szigetközben bevezetett intézkedések. A felszíni vízszint és a talajvízszint között a legnagyobb különbséget abban az esetben észlelték, amikor egy újonnan kiásott csatorna kavicsmedrébe erős sodrású vízfolyást engedtek, azaz olyan körülmények között, amelyeket a feltöltés szempontjából a legjobbnak véltek.

77. A Bíróságot talán az is érdekelni fogja, hogy jelentős talajvízszint süllyedést regisztráltak az aktív alluviális síkság szlovák oldalán, amelyet szlovák jelentések is megerősítenek. Bár a pontos helyeket Szlovákia nem adta meg, három-négy talajnedvesség mérő állomás a nedvesség szisztematikus csökkenését mutatta ki, amely az ún. javító intézkedések bevezetése után is fennállt. Ez pedig tökéletesen összhangban van a magyar előrejelzésekkel. Az egyetlen hely, amelyre Szlovákia részletesen utal, és ahol a vízrétegről pozitív eredményt nyertek, nem tekinthető jellemzőnek. Még ez is a talajvízszint természetes ingadozásának a javító intézkedéseket követő szinte teljes megszűnését bizonyítja.

78. A mellékágak általi feltöltés rendszerében a talajvíz minőségére tett hatásokat már tárgyaltuk, és bizonyítékot adtunk róla, hogy ennek a frissítő víznek közepes a minősége. A rendszer táplálása érdekében bukógátat építettek. Azonban csakúgy, mint a cunovoi tározó esetében, a szerkezet a duzzasztás fölött finom üledék felgyülemlését idézi elő, ami máris észlelhető, mint arra Dr. Kern rámutatott. Ez a példa kicsiben illusztrálja a tározó által várhatóan kiváltott hatásokat, amely egyben azt is megmutatja, mi történne hasonló duzzasztás esetében a Duna régi, főmedrében. Egy közelmúltban készült magyar geológiai felmérés adatai azt jelzik, hogy a talajvíz fokozatosan veszít oxigéntartalmából, és ezzel párhuzamosan nitráttartalma is csökken, ami redukáló feltételek fellépését bizonyítja. A szennyezőanyagok, pl. a mangán koncentrációja ezzel arányosan nő. Másszóval folyamatban van a talajvíz bejelentett minőségi romlása.

79. Elnök úr, tisztelt Bírák, engedjék meg, hogy a C variáns kihatásairól szóló előadásomat néhány összefoglaló megjegyzéssel zárjam.

- Először, láthatták, hogy a C variáns megépítésével Szlovákia szándékos kockázatot vállalt az árvízvédelem tekintetében, intenzív erózió alakult ki, ami a veszélyeztette magának a műtárgynak a szerkezetét.

- Másodszor, egyértelmű, hogy a C variáns rövidtávú kihatásai igen kártékonyak. Tájékoztattuk Önöket a főág vízhozamának elveszítéséről, beleértve az árvizeket, a talajvízszint süllyedésről, valamint ezek ingadozásáról, és a vízi és szárazföldi életteret ért hatásokról.

- Harmadszor, hosszútávú változásokra lehet számítani, amelyek első jelei máris megjelentek. Egyes halfajták eltűnése például a biológiai diverzitás hosszútávú pusztulását jelzi. Már feljegyeztek a talajvíz minőségében beálló általános romlás kezdeteire utaló jeleket. Nyilvánvalóak a csatornák üledékében történt súlyos változások.

- Végül, Szlovákia nem győzi ismételni, hogy ezeket a károkat javító intézkedések képesek orvosolni. Ezzel szemben láttuk, hogy a mellékágak vízhozamának növekedése károsan befolyásolja az ökológiai élettér diverzitását, és nem teszi lehetővé az aktív alluviális síkság talajvízszintjének helyreállítását. A magyar és szlovák tanulmányok egyértelműen bizonyítják a nélkülözhetetlen talajvízingadozás megszűnését.

80. Szlovákia duzzasztógátak építését javasolta a vízszint emelésére a rövidre zárt Duna főágban. De mi is ezeknek a duzzasztógátaknak a következménye? A szabadfolyású folyóból tározók sorát alakítjuk ki, amelyek az eutrophizáció veszélyével járnak és az ökológiai élettér pusztulásához vezetnek. Láthatták, hogy már valóság az, hogy a finom üledék elborítja a medret, és már kimutatható a talajvíz ebből következő romlása. Mégsem készült felmérés a csatornák vizének minőségi romlásának jelentőségéről.

81. Elnök úr, összefoglalóul, láthatjuk, hogy a C variáns már jelenleg megfigyelhető kihatásai teljes egészében igazolják Magyarországnak az eredeti Tervvel kapcsolatos aggodalmait. A megfigyelések a magyar parton a biológiai diverzitásban és a vízkészletekben okozott károkról tanúskodnak, és egy nemzetközileg elismert vizes övezet mélyreható és visszafordíthatatlan átalakulásának előjeleit mutatják. Bemutatják ezenkívül azokat a javító intézkedéseket, amelyek valójában csak tovább fokozzák azokat a károkat, amelyek elleni küzdelemre életre hívták őket.

Elnök úr, remélem, hogy a Bíróság megérti majd, hogy tudományos periratainkat azelőtt készítettük, mielőtt Szlovákia átadta volna a PHARE jelentését, ezért eddig nem volt időnk a jelentés részletes tanulmányozására. Ezért ezzel kapcsolatosan a következő megállapításokra szorítkozom:

1. Az 1995. decemberében befejezett PHARE jelentés megléte egyértelműen arról tanúskodik, hogy az eredeti Tervnél nem készült a kihatásokról előzetes összefüggő elemzés. A PHARE project célja az volt, hogy eszközökkel szolgáljon ennek, illetve a C variánsra szóló elemzés elkészítésére.

2. Maga a Jelentés megerősíti azt a magyar felfogást, miszerint a mögöttes tudományos kérdések igen összetettek, több ponton félreérthetők, és az elemzés igen jelentős bizonytalansági tényezők függvénye.

3. A Jelentés megerősíti Magyarország aggodalmait számos lehetséges környezeti kihatás tekintetében, amelyek meglétét Szlovákia tagadja. Vonatkozik ez a talajvíz és a felszíni vizek szintingadozásának megszűnésére, a talajvíz minőségének romlására, csakúgy, mint az ökológiai életterek és ökológiai rendszerek ebből következő pusztulására.

4. A Jelentésből egyértelműen kiderül, hogy a javító intézkedések, amelyeket Szlovákia javasolt, további kártékony hatással jártak, beleértve a halállomány pusztulását, a felszíni vizek minőségét érintő kockázatokat, és a Carbiener professzor által hétfőn megvilágított dinamikus lüktetés eltűnését.

82. Elnök úr, tisztelt Bírák, megkérem Önöket, szólítsák Sands urat, aki a C variáns kronológiai problémáiról fog Önöknek beszélni. Köszönöm figyelmüket.

 

[Készült: a Bíróság által kiadott jegyzék alapján.]

 

 

13. A "C" Variáns időzítése és előkészítése

(Philippe Sands)

 

1. Tisztelt Elnök Úr, a T. Bíróság Tagjai, nagy kitüntetés számomra, hogy ismét megjelenhetek Önök előtt.

2. Miután meghallgattuk Nagy professzort a "C" Variáns eltéréseiről és tudományos kollégáimat a "C" Variáns hatásairól, nekem jutott a feladat, hogy a "C" Variáns időzítését és előkészítését tárgyaljam - az először Csehszlovákia, majd később Szlovákia által "ideiglenes megoldásnak" nevezett struktúráét. Az általam tárgyalt fő kérdés a "C" Variáns tervezésének, finanszírozásának és megépítésének időzítése, mely tárgyban a T. Bíróság elé élesen ellentétes nézetek kerültek. Azonban felhívom majd a T. Bíróság figyelmét az előkészítés és a korai építés szakában készített csehszlovák és szlovák belső jogi és gazdasági elemzésekre is, amelyek illusztrálják a pacta sunt servanda jogelv [cseh és szlovák] megközelítésének természetét a megosztott természeti erőforrások hasznosítása, valamint az 1977-es Egyezmény környezetvédelmi kötelezettségei vonatkozásában.

3. Szlovákia azt állítja, hogy a "C" Variáns tervezését és jóváhagyását csak 1991 júliusában kezdték meg, és az egész struktúrát mindössze tizenöt hónap alatt dolgozták ki és léptették életbe. Magyarország úgy gondolja, hogy a tervezés és jóváhagyás jóval korábban, legkésőbb 1989-ben már megkezdődött, és több, mint három év telt el a koncepció kialakításától a kivitelezésig. Ebben a vonatkozásban, mint azt Valki professzor megjegyezte, a "C" Variáns összhangban állni látszik az e vizek egyoldalú ellenőrzésére és kiaknázására irányuló korábbi csehszlovák törekvésekkel, amelyek az 1920-as évekre és közvetlenül a háború utáni időszakra nyúlnak vissza. Csehszlovákia már 1945-ben érvelt amellett, hogy terjesszék ki hídfőállását a jobb parton. 1952-ben bejelentette azon szándékát, hogy - a Pozsonytól Chl'abáig terjedő szakaszon gátak építésével - egyoldalú ellenőrzést szerezzen a hidroelektrikus potenciál felett; ez olyan javaslat volt, amely (most már tudjuk) magában foglalta a "C" Variáns összes alapvető elemét. Csehszlovákia 1955-ben, majd 1958-ban ismételten kifejezetten fenyegetőzött a folyó egyoldalú elterelésével, és még az 1977-es Egyezmény megkötését követően is egyoldalú lépéssel fenyegetőzött az Egyezmény végrehajtásával kapcsolatos tárgyalásokon. Szlovákia nem tagadja, hogy ez megtörtént 1982-ben, bár a Válaszában található idevágó passzus meglehetősen védekező jellegű. Szlovákia a következőket mondja: "elképzelhető, hogy a Projekt egyoldalú befejezésének lehetőségét megemlítették" az 1982 októberében és novemberében zajlott tárgyalások során. Elképzelhető lehetőség, mondja Szlovákia. Most már olyan helyzetben van, hogy tudhatná!

4. A Bíróságot arra kértük, döntse el, "vajon [Csehszlovákiának] joga volt-e 1991 novemberében előrehaladnia az "ideiglenes megoldással" és a rendszert 1992 októberétől üzembe helyezni". Ami a két időpont közül az elsőt illeti, most már látszik, hogy 1991. július 25. sokkal érdekesebb, mivel ez az a nap, amikor a két állam között a tárgyalások sikertelenül zárultak, és amiről most Szlovákia azt állítja, hogy e napot megelőzően semmi sem történt a "C" Variánssal kapcsolatban. A második határnap nem képezi vita tárgyát. Ezért az 1991 júliusát megelőző időszakot fogom tárgyalni, amelyre vonatkozólag valós nézeteltérés áll fenn. Kollégáim sorjában tárgyalják majd azokat a kérdéseket, hogy a "C" Variánssal való előrehaladás megengedhető volt-e - akár 1991 júliusában, akár novemberében.

5. Amikor arra kérjük a T. Bíróságot, gondolja át, melyek az alapvető fontosságú ténykérdések, mindazonáltal arra is kérjük Önöket, hogy éljenek bírói jogkörükkel is és határozzanak a megfelelő jogi következmények felől. A "C" Variáns időzítése számos okból fontos az ügy szempontjából, amely tükröződik abban a hatalmas erőbedobásban is, amellyel Szlovákia védi azt az álláspontját, miszerint semmi (hangsúlyozom, semmi!) nem történt 1991 júliusa előtt. Szlovákia három okból ragaszkodik ehhez az állásponthoz. Először, amint Önök is emlékezni fognak rá, 1991 júliusában fontos tárgyalási forduló zárult sikertelenül. Ha a Bíróság úgy találná, hogy a "C" Variáns megvalósítására vonatkozó döntés 1991. július 25., tehát a tárgyalások befejezése előtt már megszületett, ebből világosan következne, hogy Szlovákia nem tárgyalt jóhiszeműen Magyarországgal. Másodszor, ha úgy döntenének, hogy korábbi kezdeményezésről van szó, az aláaknázná Szlovákiának azt az érvét, miszerint Magyarországnak az 1977-es Egyezmény felmondására irányuló döntése "messze még a "C" Variáns tervezése előtt született". Harmadszor, az 1991. júliusi nap azon szlovák érv magját képezi, miszerint Magyarország jogcselekményei sem tudományosan, sem jogilag nem igazolhatók, valamiképpen függetlenek voltak a "C" Variánssal kapcsolatos döntésektől és lépésektől, ezért szigorúan egyoldalúnak minősülnek. E három okkal magyarázható, hogy Szlovákia erőteljesen és következetesen tagadja, hogy 1991 júliusa előtt bármilyen döntést hozott volna a "C" Variánssal kapcsolatban.

6. A fenti okok megmagyarázzák, miért kell a T. Bíróságnak állást foglalnia abban a kérdésben, hogy mikor kezdődött a "C" Variáns tervezése és építése - 1991 júliusában vagy már korábban. Nem állítjuk, hogy a Bíróságnak el kell döntenie, melyik napon hozták meg a döntéseket, vagy hogy a csehszlovák kormányrendszer mely szintjén születtek meg azok. Arról viszont valóban döntenie kell, hogy Magyarország következtetése, miszerint legkésőbb 1991 januárjára a "C" Variáns építése előtt az összes alapvető elem megvolt már és jelentős tervezési és egyéb munkálatokat már elvégeztek, helyes-e. Hiszen Magyarország magatartásának pontos megítélése (a magyar magatartás pusztán egyoldalú volt-e vagy csak bizonyos jogszerűtlen magatartással való fenyegetőzésre adott válasz volt) ezen a kérdésen múlik.

7. Egy szót a bizonyítékról. Szlovákia azt állítja, hogy "sajtóközlemények és meg nem erősített elemzések elegyéről" van szó. Magyarország minden bizonnyal utalt néhány sajtóközleményre, és biztosan vannak a szlovák kormánytól független elemzések is. Azonban számos szlovák forrás is létezik (hivatalos és félhivatalos források), amelyek ellentétesek a tények szlovák verziójával.

 

A hivatalos szlovák álláspont

8. Először is megfelelőnek látszik a perbeszédek során előadott szlovák álláspont megvizsgálása. Szlovákia legalább ezen a ponton világos és következetes. Azt mondja, hogy 1991 júliusát megelőzően semmiféle tervezési és egyéb munkát nem végeztek a "C" Variánson.

9. A szlovák peranyag egyértelmű. Kimondja, hogy "a bizonyíték alátámasztja, hogy még a "C" Variánssal kapcsolatos kezdeti finanszírozás és tervezés jóváhagyása sem következett be 1991. július 25. előtt". Mivel semmi nem történik a "kezdeti finanszírozás és tervezés" előtt, arra kell következtetnünk, hogy nem voltak korábbi lépések. A fenti állítás alátámasztására bemutatott egyetlen bizonyíték a Szlovák Köztársaság Kormányának 1991. július 23-i 384. számú határozata, valamint a Csehszlovák Kormány 1991. július 25-i 484. számú határozata. De ezek a határozatok nem mutatják meg, hogy semmi nem történt korábban. Legfeljebb annyit láttatnak, hogy 1991 végén történt, hogy Csehszlovákia kész volt nyilvánosan is elismerni, mi történik. E határozatok szöges ellentétben állnak az 1989. és 1990. évi szlovák kormánydokumentumokkal, amelyek most már a T. Bíróság rendelkezésére állnak, de amelyek természetesen nem voltak hozzáférhetőek abban az időben Magyarország számára.

10. A szlovák válasz megerősíti a korábbi álláspontot, jóllehet némi kiegészítéssel bizonyos korábbi "korlátozott lépésekről". Úgy értesültünk, hogy mivel az 1991 áprilisában és júliusában zajlott tárgyalások során a vita rendezése nem haladt előre, a csehszlovák kormány "1991. július 25-én jóváhagyta a "C" Variánsra vonatkozó első tervezési munkálatokat". Hangsúlyozom, "első". Tehát semmiféle korábbi tervezés nem történt. És ismét csak azt közlik velünk, hogy a "C" Variáns építési munkái csak 1991 novemberében kezdődtek meg.

11. Szlovákia ténylegesen elismeri, hogy bizonyos tevékenység zajlott, de 1991 júliusa előtt ez nem a "C" Variánssal függött össze, hanem az Eredeti Projekttel. E tevékenység nem "tervezés" vagy "finanszírozás" volt, hanem "tanulmányozás, megbeszélés, tárgyalás", és olyasmi, amit Szlovákia "feltételes építésnek" nevez. Utánanéztem, hogy létezik-e a műszaki gyakorlatban "feltételes építés". Nincs ilyen. Az építés építés. Így rendelkezünk egy beismeréssel Szlovákia részéről, miszerint 1991 júliusát megelőzően építkezés zajlott. A kérdés az, van-e arra bizonyíték, hogy ez az építkezés kapcsolódott volna a "C" Variánshoz.

12. Összegezve, Szlovákia álláspontja az, hogy a "C" Variáns megépítéséről a jogvita egy meglehetősen késői szakaszában döntöttek, és csak a "rendíthetetlen" magyar viselkedésre válaszul határoztak így. Szlovákia bizonygatja, hogy egy ilyen kiterjedt projekt megépítése mindössze tizenegy hónap alatt, 1991 novemberétől kezdve beindítható és befejezhető volt.

 

A bizonyíték

13. Engedjék meg, hogy rátérjek a T. Bíróság rendelkezésére álló tényleges bizonyítékra. A bizonyíték legnagyobbrészt csehszlovák és jórészt kormányszintű. Megmutatja, hogy Csehszlovákia már 1989 augusztusában megkezdte a "C" Variáns tervezését; hogy az építészeti tervre, a tervezésre és finanszírozásra vonatkozó döntések 1990 végén születtek; hogy az engedélyeket már 1991 elején vagy röviddel ezt követően megadták és az építkezés már ekkor folyamatban volt; valamint hogy a válaszban említett "feltételes építés" kizárólag a "C" Variánsra vonatkozhatott. A "C" Variáns megvalósításán dolgoztak miközben 1990 végétől 1991 júliusáig tárgyalásokat folytattak.

14. A magyar peranyagban és válaszban megjelölt bizonyíték megmutatja, hogy akkor, amikor 1991. július 25-én Csehszlovákia meghozta 484. számú határozatát, a "C" Variáns tervezésére és megépítésére vonatkozó döntés már régen fait accompli volt.

 

1989

15. Kezdhetjük a Pravda nevű csehszlovák napilapból vett 1989-es cikkel is, amely interjút tartalmaz Oblozinsky mérnök úrral. Oblozinsky mérnök úr akkor és kétségtelenül még most is vezető beosztású dolgozója volt a "C" Variánsért felelő pozsonyi székhelyű állami vállalatnak. Beosztása révén ismernie kell a részleteket. Mielőtt ezt az interjút adta volna a Pravdának, a csehszlovák rádióban megerősítette, hogy amit ő "műszaki alternatívának" nevez, az "az építészeti és általános tervezés szakában" van. Az 1989. november 2-án megjelent Pravda-interjúban Oblozinsky úr további részleteket árult el a két fázisú projekt kidolgozásával kapcsolatban. Azt mondta:

"Az első fázisban csak ideiglenes alternatíváról beszélhetünk. Először megépítjük az első gátat... és a folyó bal oldalán egy további szakasz mentén építjük, ahol a Duna közös határként funkcionál a két ország között. Aztán területünkhöz, az eredeti gáthoz csatoljuk a folyót a jobb oldalon."

16. Ez 1989-ben volt. Az interjú a csehszlovák hatóságok más hivatalos kijelentéseit is megerősíti: egy néhány nappal korábban a Pravdában megjelent riport az alábbi kijelentést tartalmazza a csehszlovák kormány részéről: "abban az esetben, ha a Magyar Köztársaság nem teljesíti kötelezettségeit..., a csehszlovák fél arra kényszerül..., hogy egy ideiglenes technikai megoldást valósítson meg, amely kizárólag a Csehszlovák Köztársaság területére korlátozódik" (ez 1989. októbere). És 1989. november 13-án a csehszlovák rádió bejelentette, hogy "megkezdték egy új navigációs csatornájú jobb oldali parti gát helyének kijelölését".

17. 1989 végére kevés kétség maradt afelől, hogy a későbbiekben "C" Variáns néven ismertté vált projekt a koncepció vagy elképzelés formájából aktív előkészítésbe váltott.

 

1990

18. Az előkészítő munka folytatódott 1990-ben, függetlenül attól, hogy a szlovák írásbeli peranyag hallgat az ebben az évben bekövetkezett fejleményekről. A "C" Variáns előkészítő munkájára vonatkozó bizonyítékok a korábbi dolgozóknak a csehszlovák sajtóban tett kijelentéseiből, valamint a "Szlovák Erdő- és Vízgazdálkodási Minisztérium által elfogadott intézkedések keretén belül" végzett kutatásokból is nyomon követhetők. 1990 augusztusában Meciar szlovák miniszterelnök jelezte elkötelezettségét egy "helyettesítő megoldás" időben történő elkészülése iránt.

19. De talán a legérdekesebb bizonyítékot a magyar válaszhoz csatolt dokumentumsorozatban találhatjuk. Különösen három dokumentumra szeretném felhívni az Önök figyelmét. Hogy segítsük Önöket ezen okiratok olvasásában, kivonatokat készítettünk az Önök előtt található dossziéban szereplő mellékletekből. A megfelelő helyen kiemeléseket végeztünk a kivonatokban.

20. Az első dokumentum címe "Nemzetközi jogi elemzés a gabčíkovói vízierőmű mint országos beruházás megvalósíthatóságáról". Ez egy 1990. október 29-i keltezésű belső emlékeztető, amely láthatóan mellékletét képezte egy 1990. november 29-i nemzetközi jogi véleményezésnek. A dokumentum teljesen nyilvánvalóvá teszi, hogy ettől a naptól fogva a "C" Variáns lekerült a rajzasztalról, de bemutatása gondosságot igényelt. A jogi szakvélemény így szól: ""a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaságnak a "C" Variánst mint ideiglenes megoldást kell a magyar fél elé tárnia". Azt jósolja (és ez teljesen pontosan így is történt), hogy "a "C" Variáns megvalósítása csak két év múlva teszi lehetővé a gabčíkovói erőmű korlátozott működtetését". Azt állítja, hogy a Határvizekről szóló 1976. évi Egyezmény nem releváns, mert "a megvalósítás a Duna csehszlovák részén történik, amely nem képez közös csehszlovák-magyar határt".

21. A jogi szakvélemény tovább megy, és megállapítja azokat a megfontolásokat, amelyeket értékeltek, mielőtt arra jutottak, hogy a "C" Variáns nem sérti a nemzetközi jogot. Utal például az 1977-es Egyezményben szereplő, a navigációval kapcsolatos kötelezettségre, arra a tényre, hogy a "C" Variáns nem érintené a két állam között "meglévő" határt, valamint a 14. cikkben foglalt vízáramlási előírások betartására. Egy dolog van, amiről a szakvélemény hallgat: a környezet. Semmiféle említés nem történik a környezetvédelmi kötelezettségekre - az 1977-es Egyezmény 15., 19. és 20. cikkében foglaltakra vagy egyebekre. E szakvélemény egyik szerzője ma is itt van köztünk mint a szlovák jogi csapat [szakértő] tagja.

22. Tehát 1990 októberében jogi szakvéleményt kértek a "C" Variáns jogszerűségéről. Csaknem egy évvel azelőtt, hogy a "kezdeti finanszírozás és tervezés" első ízben megkezdődött.

23. A második dokumentum egy "A Szlovák Köztársaság Kormánya kabinetülésére készített információs dokumentum". Az anyag 1990. december 29-i keltezésű, a szlovák Köztársaság Erdő- és Vízgazdálkodási Minisztériuma készítette, és közvetlenül a szlovák kabinethez adták be. Önök megtalálják az idevágó kivonatokat dossziéjukban. A dokumentumban ajánlás-tervezet is szerepel. Ebben az áll, hogy a Szlovák Köztársaság kormánya

"A. elfogadja a gabčíkovói vízierőmű hasznosítására vonatkozó potenciális alternatívát.

B. kitűzi a projektdokumentáció elkészítésének feladatát a teljes folyamatra, ideértve az ajánlásokat is - olyan módon, hogy az építési munkák mihamarabb történő megkezdését eredményező összevont eljárások lehetővé váljanak".

24. A dokumentum azt kéri továbbá a pénzügyminisztertől, hogy emelje meg a "projektdokumentáció elkészítésére" kijelölt 86 millió cseh korona (mintegy 23 millió USA dollár) összeget "azért, hogy lehetővé váljék a "C" opció munkálatainak megkezdése és ezt követően a variáns megvalósítása". Egy csatolt információs dokumentum kifejezésre juttatja azt a nézetet, hogy a "C" Opció a legjobb alternatíva az Eredeti Projekt után.

25. Tehát ez nagyon úgy fest, mint egy döntés. És még mindig csak 1990 decemberében tartunk.

26. Más dokumentumok megerősítik, hogy ezidőtájt plusz pénzeszközöket vettek fel, és a "C" Variánssal való előrehaladásról szóló döntés a súlyos környezeti hatásokról szóló egyöntetű információk dacára született meg. Erről bővebben is szólok majd mindjárt. De a dokumentumok nem szólnak arról, hogy környezeti hatástanulmány készült volna vagy készülne, illetőleg hogy Magyarországot tájékoztatták volna. Nincs semmiféle bizonyíték arra, hogy Csehszlovákia törekedett volna a szomszédjával való megbeszélésre, ahogy azt a Határvizekről szóló 1976. évi Egyezmény 3. cikke előírja. És most Szlovákia bizonygatja, hogy a "C" Variánst ne mis tervezték, míg ezeket a dokumentumokat készítették.

27. Ezek a dokumentumok bemutatják, hogy 1990 decemberére a "C" Variáns már igencsak megvalósulóban volt.

 

1991

28. Nyilvánvalóan az általam utalt dokumentumok alapján a szlovák kabinet 1991 januárjában kulcsfontosságú döntést hozott. Január 18-án egy csehszlovák napilap jelentette, hogy "a kormány elfogadta ezt a javaslatot", itt a "C" Variánsra és feltehetőleg az ajánlás-tervezetre utaltak. Az újság 1993-ra tette az erőmű befejezését. Ezt más csehszlovák médiumok beszámolói és a további fejlemények is alátámasztják.

29. A döntés nem kapott egyöntetű támogatást Szlovákiában. Hadd utaljak a Szlovák Ökológiai és Környezetvédelmi Bizottság (kormányszerv) vezetőjének 1991. február 5-i kritikájára a kabinet döntésével szemben. A bizottság vezetője úgy találta, hogy nem adtak megfelelő lehetőséget a környezetvédelmi érvek megfontolására. Szerinte a döntéshozási folyamat "értékelési módszerében technokrata attitűdöt tükrözött", és az eredmény "korlátoltság, tekintet nélkül az összes szakértőnek... az ökológiai és vízgazdálkodási kérdésekről alkotott véleményére". A "C" Variánshoz tervezett tározó, az üledékképződés és a talajvíz-szennyezés hatásait tekintve a bizottság vezetője minden lényeges tekintetben ugyanazon a véleményen van, mint amelyet Vida és Carbiener professzor ismertetett Önökkel, illetőleg amelyet Wheater professzor és Dr. Kern tárt Önök elé a mai nap folyamán... Az 1991. február 20-án a helyi lakosok által beadott petíció az erőmű építésével, valamint a "C" Variáns tervezési előkészítő munkálatainak finanszírozásával kapcsolatos összes munka leállítását követelte. Világos, hogy a lakosok azt gondolták, az építkezés megkezdődött.

30. A magyar válasz 74. sz. Melléklete egy 1991. április 2-i Pravda-beszámoló. A cikk ezekkel a szavakkal kezdődik: "Közismert titok, hogy a mai napon, azaz április 2-án az állami tulajdonban lévő Hydrostav Bratislava vállalat megkezdeni szándékszik az ún. "C" Variánshoz kapcsolódó építési tevékenységet". A Szlovák Országos Tanács Környezet- és Természetvédelmi Bizottságának elnöke szerint "a "C" Variáns megvalósítása 1991. április 2-án kezdődne meg ... a jóváhagyott tervdokumentáció nélkül és a szakértő bizottságok vezetői és tagjai többségének véleménye ellenére". Valójában, amint azt Önök is látni fogják egy harmadik dokumentumból, az Állami Vízügyi és Vízvédelmi Felügyelőség 1991. április 9-én elutasított egy beadványt, amely a pozsonyi Vízgazdálkodási vállalattól érkezett "a vízügyi projekt építése" tárgyában, a "gabčíkovói vízierőmű működésének megkezdésével kapcsolatban a [Cseh és Szlovák Köztársaság] területén". Ez minden kétséget kizáróan egy szokásos beadvány. De nem olyan projekt tárgyában, amelynek ötlete meg sem született, amelyet soha nem terveztek el, készítettek elő és hagytak jóvá.

31. A harmadik dokumentum A "C" Variáns műszaki leírása és gazdasági értékelése 1991 júniusából (13.1 számú illusztráció). Az anyagot tanácsadók készítették a szlovák kormány számára. A 376. oldalon, amely benne van az Önök dossziéjában is, az alábbi ajánlás olvasható Szlovákia saját tanácsadóitól:

"ajánlatos a régi folyómedret legalább 600 m³/s vízáramlással ellátni (az érlelődés időszakában ez az érték 1.300 m³/s-ra szökik fel)"

Ugyanebben a hónapban a Szlovák Környezetvédelmi Bizottság ajánlotta, hogy egészen 1.500 m³/s-ig kellene vizet áramoltatni a főmederbe. A képernyőn látni fogják, hogyan viszonyulnak ezek az értékek ahhoz, amelyet a Duna kapni szokott (mintegy 2025 m³/s), mennyit ajánlott az EK 1993 januárjában (mintegy 1010 m³/s) és átlagban mennyit kapott a Duna ténylegesen 1993. január és 1995. április között (mintegy 269 m³/s).

32. A 382. oldalon gazdasági értékelést találnak a régi folyómederbe irányuló különféle áramlási rátákról (13.2 számú illusztráció). Ez a szlovák hatóságok által készített értékelés a "C" Variáns gazdasági életképességét elemzi. Amint azt Önök is látni fogják a képernyőn, az értékelés szerint 1300 m³/s fölött az erőmű "jövedelmezősége hanyatlik". 600 és 1300 m³/s között - más szavakkal a szlovák hatóságok által ajánlott szinten - az erőmű csak "szerény átlagos szintű" jövedelmezőséget produkálna. De 350 m³/s áramlási sebességnél a beruházás "költséghatékonnyá" válik. 1992 októbere óta a régi folyómeder maximális átlagos vízkészlet gyanánt 350 m³/s-ot kapott, és néha ez 180 m³/s-ra is lecsökkent. Másképpen fogalmazva, a "C" Variáns tervezése és működtetése teljes egészében a korlátozottabb áramlás hátrányos következményeinek tudatában történt - a rövid távú gazdasági haszon okán. A környezet hosszú távú fenntarthatóságát feláldozták a rövid távú gazdasági életképesség oltárán. Az egyenlet egyszerű. 1992 októberét követően a "C" Variáns működtetését saját tervezői ítélik el.

 

Következtetések

33. Tisztelt Elnök Úr, a Bíróság Tagjai, milyen következtetéseket vonjunk le ebből a bizonyítékból és a magyar perbeszédekben található többi dokumentumból?

34. 1991. július 25-ére a "C" Variáns már jócskán előrehaladt: a projektért felelős vízügyi vállalat elkészítette a részletes terveket; az illetékes hatóságok megkapták az építésiengedély-kérelmeket (amelyek feltételeit a későbbiekben megsértették); a szlovák kabinet meghozta a projektet jóváhagyó döntést; helyi közösségek és a környezetvédelmi hatóságok tiltakoztak; felszabadították a pénzügyi forrásokat; az építkezés haladt; számításokat készítettek, melyek szerint a régi folyómeder áramlási szintje a szlovák tanácsadók által ajánlott szint alatt maradt. A bizonyítékok azt is megmutatják, hogy a tényleges döntések alapját képező jogi, gazdasági, környezetvédelmi bázis kezdetleges volt. A szlovák előterjesztés, miszerint a "kezdeti" tervezési jóváhagyás csak 1991. július 25-én született meg, nem elfogadható.

35. Ezek a korai fejlemények szintén azt jelzik, hogy a "C" Variáns tervezésének és megépítésének semmi köze nem volt a Magyar Parlament 1991 áprilisában hozott határozatához, mint azt Szlovákia állítja. Csehszlovákia részt vett az 1991 áprilisában és júliusában zajlott tárgyalásokon, mialatt aktívan készítette elő a Duna egyoldalú elterelését. a korai tervezés megerősíti, hogy Magyarország jóval azt követően mondta fel az 1977-es Egyezményt, hogy csehszlovák részről megsértették az 1977-es Egyezményt, a Határvizekről szóló 1976-os egyezményt és a nemzetközi jogi általános szabályait. A korai tervezés és megvalósítás pedig azt mutatja, hogy Magyarország további jogcselekményei a "C" Variánshoz kapcsolódtak.

36. A "C" Variánssal régi keletű csehszlovák törekvés ért be. A "C" Variáns beteljesíti Csehszlovákia (és most már Szlovákia) régi vágyát, hogy egyoldalú ellenőrzést gyakoroljon egy dunai gát, valamint a folyó egy részének közös erőforrásai felett. Ezzel a régi keletű törekvéssel magyarázható, miért nem akart Csehszlovákia soha komoly erőfeszítéseket tenni az Eredeti Projekt módosítása irányában, csak a "C" Variáns alapján, továbbá ugyanezért nem akart valódi érvényt szerezni az 1977-es Egyezmény 15., 19. és 20. cikkének. Ez azt a valódi szellemet is bemutatja, amely szerint Csehszlovákia (és most Szlovákia) értelmezte az 1977-es Egyezményt - valami mást akart létrehozni, mint egy, a szó szokásos értelmében vett "közös irányítás alatt álló projekt".

37. Tisztelt Elnök Úr, ezzel zárom előterjesztésemet és Magyarország előadását a mai napra. Holnap reggel Kiss professzor tárgyalja majd a ma vázolt ügyek kapcsán megvalósult nemzetközi jogi jogsértéseket. Nagyon köszönöm figyelmüket.

 

Elnök: Köszönöm Sands úr. A Bíróság most visszavonul és holnap délelőtt 10 órakor újra összeül.

 

A Bíróság 13 órakor zárta az ülést.

 

[Készült: a Bíróság által kiadott jegyzék alapján.]

 

 

 

14. A C Variáns törvénytelen volta

(Alexandre Kiss Professzor)

 

Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Bíró Urak,

1. A tárgyalás sorozat első napján a Pozsony és Budapest között elterülő dunai táj feletti repülőútra invitálhattam meg Önöket. Most azt javaslom, hogy változtassunk perspektívát, a repülőgép helyett egyfajta helikopterre szálljunk fel, és repüljünk, ha nem is alacsonyabbra, de közelebb, hogy a tájnak csupán egy bizonyos részét, a C Variánsnak nevezett műtárgyat jobban szemügyre vehessük.

2. A jelen ügyet e magas fórum elé terjesztő megegyezés 2. cikkelye értelmében, annak a kimondására kérjük Önöket:

hogy a Cseh és Szlovák Köztársaságnak jogában állt-e az “ideiglenes megoldás”-hoz folyamodni 1991. novemberében, és a rendszert 1992. októberétől üzembe helyezni.

3. Hozzáteendő, hogy a Bíróság döntésének az 1977-es Egyezményen és az általános nemzetközi jog, illetve a Bíróság által alkalmazandónak ítélt minden egyéb egyezmény szabályain és alapelvein kell nyugodnia.

4. A Bíróság meg fogja állapítani, hogy a kérdés Csehszlovákia magatartásának törvényességére vonatkozik, mielőtt mint állam megszűnt volna. Ezen magatartás törvénytelen voltát nem lehet nem tudomásul venni, mégpedig két okból. Először is: ha a C Variáns törvénytelen volt 1992 októberében, úgy nem kevésbé az jelenleg, és Szlovákia elismeri ezt a tényt. Másodszor: ha, amint majd belátjuk, a C Variáns illegális volt, Magyarországnak kétségbevonhatatlanul jogában állt, hogy véget vessen az 1977-es Egyezménynek. Végül pedig, amint az a megegyezés előszavának második bekezdéséből következik, ha a C Variáns törvénytelen volt, Szlovákiának vállalnia kell Magyarország felé nemzetközi felelősségét az objektum jogtalan működtetéséért.

5. Szlovákia nemzetközi felelősségéből származó következményeket kollégám, Dupuy Professzor ismerteti majd holnap. Jómagam csupán a C Variáns törvényességének vizsgálatára kívánok szorítkozni, a jelen per során alkalmazandó szabályok fényében.

6. Először a C Variáns megépítésére, illetve működtetésére vonatkozóan alkalmazandó egyezményes kötelezettségeket vesszük szemügyre. Ezután, a jelen előadás második részében, az általános nemzetközi jog szabályait és alapelveit vizsgáljuk meg.

Térjünk hát rá

 

 

 

 

 

 

I. A C Variáns törvényességének problémájára az alkalmazandó egyezményes kötelezettségekkel összevetve

Legelőször is

Az 1977-es Egyezmény megszegését és megszűnését

kell megállapítanunk.

7. Nyilvánvaló, hogy a C Variáns megszegi a jelen jogvita középpontjában elhelyezkedő 1977-es Egyezményt.

8. Engedjék meg, hogy itt emlékeztessek arra, hogy Csehszlovákia már a C Variáns megépítésének megkezdésére vonatkozó döntés meghozatala előtt sem tartotta be az 1977-es Egyezményből eredő kötelezettségeit. Emlékeztettünk rá, hogy elmulasztotta érvényesíteni például a Duna vizének védelmére, illetve a természetvédelemre vonatkozó 15. és 19. cikkelyt. A C Variáns megépítése előtt Csehszlovákia nem volt hajlandó tanulmányokat készíteni és meghozni azokat az intézkedéseket, amelyek szükségesek lettek volna ahhoz, hogy az említett rendelkezéseket úgy lehessen alkalmazni, ahogy kellett volna. A C Variáns megépítése még súlyosbította a helyzetet azáltal, hogy az, ami mulasztásból eredő szerződésszegésnek minősülhetett volna átváltozott cselekvésből eredő szerződésszegéssé. Ezek után, a C Variáns megépítése és működtetése miatt, a talajvíz szintjét, illetve a szigetközi alluviális síkságot fenyegető kockázatok és károk, melyeket Magyarország szeretett volna elkerülni, realitássá váltak. Az 1977-es Egyezménynek az 1958-as Bukaresti Konvencióra hivatkozó 20. cikkelyét a halászatok, halágyak védelméről sem tartották be jobban, mint a 15. és 19. cikkelyt.

9. Egyébként, amint azt Magyarország az írásos peranyagban már megállapította, a C Variáns megépítése már magában is 1977-es Egyezmény megtagadásának minősült. Először is: a C Variáns mind koncepciójában, mind pedig hatásaiban alapvetően különbözik az eredeti tervtől. Nagy Professzor úr bő részletességgel bizonyította ezt a tényt. A magyar kormány 1992. május 19-i Nyilatkozata, melynek elfogadásakor már semmi kétség nem lehetett afelől, milyen jellemzői vannak az említett műtárgynak, csak a nyilvánvalóan adódó következtetéseket vonta le: az 1977-es Egyezménynek egyértelműen vége.

10. Másodszor: a vízlépcsőrendszernek magának a jellemzőin kívül, Szlovákia egész 1993 óta tanusított magatartása azt bizonyítja, hogy itt egyáltalán nem csupán időleges megoldásról van szó, hanem egy állandó építményről. Itt ismét a Nagy Professzor úr által ismertetett tényekre szeretnék emlékeztetni.

11. Harmadszor: amint az az ismertetésekből már kiderült, a C Variánst folyamatosan fejlesztik.

12. Így, az önök Namíbia ügyében hozott szakvéleményének parafrázisaként kimondhatjuk, hogy ez az építmény a kötelezettségek szándékos és folyamatos megsértése, s így megsemmisíti az 1977-es Egyezmény által létrehozott viszonyok tárgyát és céljait.

Ezután tekintsünk át egy sor egyezményt:

 

A határt a Duna vonalán rögzítő szerződéseket

13. A Csehszlovák állam létrehozásakor, a később határmegállapító egyezményekkel kiegészített 1920-as Trianoni Békeszerződés a határt “a Duna hajózási főáramának vonalában” rögzítette. Az 1947. február 10-i Párizsi Békeszerződés, a magyar-csehszlovák határmegállapító bizottság egy 1948 október 11-én keltezett jegyzőkönyvének értelmezése szerint megerősíti, hogy a határt a folyam hajózható főmedrének folyóvölgyvonala határozza meg. A két szomszéd állam közötti határ jogi helyzetéről 1956 október 13-án a aláírt szerződés ugyanebbe az irányba mutat: a dunai határ a “hajózhatóság legalacsonyabb szintjén a fő hajóút középvonalát követi”.

14. Ezek a nemzetközi szerződésekbe beillesztett rendelkezések megfelelnek a nemzetközi jog határ-megállapításra alkalmazandó szokásos szabályainak, arra az esetre, amikor egy hajózható vízfolyás választ el két államot.

Nyilvánvaló, hogy mindezek a rendelkezések, objektív jellegük miatt, túlélték Szlovákia elszakadását a Cseh Köztársaságtól. A C Variáns, és különösen a vizierőművet és a zsilipeket ellátó csatornák megépítése a hajózásra használható fő hajóút áthelyezését vonta maga után. Így a két állam közötti határ megállapítását szolgáló kritériumokat egy egyoldalú aktussal figyelmen kívül hagyták. Megállapítható, hogy a C Variáns megépítése és működtetése súlyos határsértésnek minősül, és különösen megsérti azon szerződéses rendelkezéseket, melyek meghatározták a Magyarország és Csehszlovákia között húzódó határt. Másik következményként, ugyanez a lépés megfosztotta Magyarországot a mezőgazdaságához, halászatához, erdőihez és környezetéhez szükséges több milliárd köbméter víztől. Erre a továbbiakban visszatérünk.

15. Létezik egy az előzőekhez kapcsolódó okmány, mely azonban a két fél közötti kapcsolatok tekintetében meghatározó jelentőséggel bír, ez

 

A határszéli vizek kezelésére vonatkozó kérdések rendezéséről szóló szerződés,
(1976. május 31-én írták alá)

16. A C Variáns megépítése és működtetése nyilvánvalóan megszegi ezt a Budapesten 1976. május 31-én aláírt Szerződést is. Objektív jellegükből adódóan, ezen okmány rendelkezései, csakúgy mint a benne foglalt általános garanciák, érvényesek maradnak a C Variánsra is, a Csehszlovák állam megszűnése ellenére.

17. A Szerződés 3. cikkelyének értelmében, a Felek kötelezik magukat, hogy megegyezés nélkül nem végeznek semmilyen olyan vízrendezési tevékenységet, mely a közösen meghatározott vizek körülményeit érinthetik. A Felek tartoznak egymást kölcsönösen tájékoztatni a vízgazdálkodás hosszú távú fejlesztésére vonatkozó terveikről, különösen ezen tevékenységeknek a határszéli vizekre gyakorolt hatását illetően. A vizek körülményeit módosító bármilyen tevékenység előtt, a Felek kötelesek előzetes tárgyalásokat kezdeményezni.

18. Ezen feltételek közül Csehszlovákia egyet sem teljesített. A C Variáns építéséről már csak akkor tájékoztatta Magyarországot, amikor a munkálatok már igen előrehaladott stádiumban voltak, egyáltalán nem számolt a munkálatoknak a Dunára, illetve az alluviális síkságra gyakorolt hatásaival. A későbbiekben Szlovákia nem kezdett alkalmas tárgyalásokat a vizek körülményeinek megváltoztatását - konkrétan újabb munkálatok által - eredményező vízrendezési tevékenységei előtt.

19. Egy másik rendelkezés, ugyanezen szerződés 3. cikkelyének 1.b. bekezdése, szintén figyelmet érdemel. E kitétel szerint, a szerződő fél államok:

“kötelesek a folyóvizek medrét, a tárolókat és a határszéli vizeken elhelyezett felszereléseket egymás területének határain jó állapotban tartani, valamint működésüket oly módon biztosítani, hogy abból a másik fél számára semmiféle kár ne származzék.”

20. Itt kell emlékeztetnem arra, hogy az eredeti terv szerint a vizierőművet csúcsra járatott üzemmódban kellett volna üzemeltetni, a felső zsilipnél visszatartott víz felhasználásával, naponta csupán néhány órán keresztül, a Duna vízhozamának függvényében. Ez a megoldás a kezdetektől fogva számos kritikát váltott ki, még Csehszlovákiában is. Mindazonáltal Magyarország szemére vetették a nagymarosi munkálatok felfüggesztése után, hogy ezzel megakadályozta a gabčíkovoi vizierőmű csúcsrajáratását, s így a termelhető elektromos energia csökkenését okozta.

21. Márpedig, egy bizonyos ideje, a Duna vízhozamának szabályozási lehetőségét egyedül kézben tartó Szlovákia mégis a csúcsra járatott üzemmódot alkalmazza. Így időszakonként nagy vízmennyiség kerül visszaengedésre a Dunába. Igaz, ezek a mennyiségek nem érik el az eredeti tervben megadott szintet. Azonban ezek is képesek jelentős károkat okozni a folyam partszakaszain és az ottani vegetációban, a kikötőkben, hidakban és egyéb dunai műtárgyakban, a vízszint hirtelen, ismételt ingadozása miatt. Ez szintén nyilvánvaló megsértése a határszéli vizekről szóló 1976-os Szerződésnek, és az okozott károk jóvátételét kell maga után vonnia.

Nem szabad megfeledkeznünk

 

a hajózásra vonatkozó szerződésekről sem.

22. A C Variáns által megszegett nemzetközi egyezmények hosszú listájában ki kell térnünk az 1948. augusztus 18-án kelt Belgrádi Konvencióra is, mely a dunai hajózást szabályozza. Ezen okmány 3. cikkelye kötelezi az államokat arra, hogy a hozzájuk tartozó Duna szakaszt hajózható állapotban tartsák a folyami hajók számára, és hogy ne gátolják vagy akadályozzák a hajózást a Duna hajóútjain. Nyilvánvaló, hogy a Duna eredeti folyásának elterelése egy több mint 40 kilométerre lévő szektorba a hajózást ott lehetetlenné tette, s hogy így Csehszlovákia nem vett tudomást a Belgrádi Konvencióból reáháruló kötelezettségekről.

23. Ugyanez, a legteljesebb törvénytelenségben elhatározott és végrehajtott egyoldalú lépés attól is megfosztotta Magyarországot, hogy jogait gyakorolhassa, illetve hogy betarthassa a Belgrádi Konvencióból eredő feladatait, pedig erre a dokumentumra hivatkozik az 1977-es Egyezmény 18. cikkelyének első bekezdése. Hasonlítsuk össze az 1977-es Egyezmény eme rendelkezését azzal, ami a valóságban történt. A rendelkezés szerint ugyanis, a két államnak ügyelnie kellett volna arra, hogy a zsiliprendszer építése, illetve működtetése alatt a hajózás megszakítás nélkül és biztonságos körülmények között folytatódhasson a nemzetközi hajóúton. Tehát nem egy teljes mértékben szlovák területen megépített csatornában, hanem a nemzetközi hajóúton történő hajózásról volt szó, ami viszont Csehszlovákia egyoldalú eljárása óta lehetetlenné vált. Végül: a tudományos előadások bemutatták, milyen jelentőseggel bír

A dunai halászatra vonatkozó egyezmény.

24. Egy másik példa Szlovákia nemzetközi szerződésekből adódó kötelezettségszegései közül az 1958. január 29-i Bukaresti Konvenciót érinti. Ezen dokumentum 3. cikkelye pontosan meghatározott kötelezettségeket ír elő a szerződő Felek, így Magyarország és Csehszlovákia számára is. Ez a rendelkezés igen általános definíciót ad a Dunáról, amelybe belefoglalja

"a szerződő Felek területén a Dunával állandóan vagy időlegesen összekötött tavakat, valamint a Duna árterületén elhelyezkedő lagúnákat és lápvidékeket..."

25. Nyilvánvaló, hogy ezek a közegek nélkülözhetetlenek a halak életben maradásához és szaporodásához. Ezzel kapcsolatban utalnunk kell a Bukaresti Konvenció 5. cikkelyére, mely kötelezi a Feleket a halászat szempontjából fontos halfajok védett élőhelyeinek megsokszorozásához, növeléséhez valamint a természetes szaporodáshoz szükséges természeti feltételek javítására. A mai helyzet ettől gyökeresen különbözik. A független szakértők tanulmányai a halak szaporodásához szükséges közegeknek a C Variáns megépítése és működtetése következtében történő pusztulásáról számolnak be.

26. A Bukaresti Konvenció 5. cikkelye folyami hidraulikus létesítmények, nevezetesen duzzasztógátak építése esetére arra kötelezi a szerződő Feleket, hogy előzetesen dolgozzanak ki és közösen hajtsanak végre egy a halak természetes vándorlását biztosító intézkedési tervet. Talán fölösleges is elmondani, hogy Csehszlovákia egyszer sem kezdeményezett efféle intézkedéseket, mielőtt egyoldalú módon belevágott volna a C Variánsnak nevezett kalandba.

27. Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Bíró Urak! Hogy is hagyhatnánk említés nélkül azt a tényt, hogy az 1977-es Egyezmény 20. cikkelye maga is hivatkozik a Bukaresti Konvencióra, újra megerősítve, hogy a szerződő Felek, a hivatkozott dokumentumnak megfelelően, nemzeti beruházásaik keretében megfelelő intézkedéseket foganatosítanak a halgazdálkodási érdekek védelmére.

28. S végezetül létezik egy dokumentum, melynek sorsa különösen szomorúan alakult, ez az

 

1992. október 28-i Londoni Egyezmény.

29. Közvetlenül azután, hogy lezárta a Dunát, Csehszlovákia képviselői összeültek Magyarország, valamint az Európai Bizottság képviselőivel. A találkozón jegyzőkönyvet fogadtak el és írtak alá. A dokumentum Londoni Egyezmény néven vált ismertté. Az egyezmény szerint megállapodás született arról, hogy a C Variánssal kapcsolatos minden munkálatot leállítanak egy az Európai Bizottság által megadott időpontban, a három fél szakértői által elvégzett vizsgálat alapján. Csehszlovákia vállalta, hogy garantálja a Duna régi medrében folyó szokásos vízmennyiség összességének, de legalább 95 %-ának megtartását, s hogy tartózkodik a villamos erőmű üzemeltetésétől. A Szlovák Köztársaság miniszterelnöke azonban, már az egyezmény aláírásának másnapján nyilvánosan megtagadta e kötelezettséget, s az egyezmény rendelkezéseit Csehszlovákia soha nem alkalmazta. A későbbiekben még további szerződések jöttek létre a két ország között, különböző szinteken. Szlovákia azonban továbbra is folyamatosan a magyar fél, illetve az Európai Bizottság által javasolt megoldások alkalmazásának elkerülésére törekedett.

30. Így, a C Variáns megépítésével és működtetésével, Csehszlovákia, s később Szlovákia, az 1977-es Egyezményen túl egy sor más - úgy kétoldalú mint többoldalú - egyezmény megszegéséért váltak felelőssé.

31. Ha megengedik, most áttérnék előadásom második részére, melynek témája:

 

II. Az általános nemzetközi jog szabályainak és alapelveinek megsértése a C Variáns megépítése és működtetése által

32. Ez a rész lényegében három szabálycsoportot foglal majd magába, a következő témák vonatkozásában: a szuverenitásnak, azaz Magyarország saját területén való kizárólagos illetékességének figyelmen kívül hagyása, a másik államnak okozható károk megelőzésére vonatkozó alapelvek figyelmen kívül hagyása, és egy közös erőforrás használatakor való együttműködésre vonatkozó szabályok.

Magyarország kizárólagos illetékessége saját területén

33. A fentiekben bemutattuk, hogy a Duna egyoldalú elterelése a Magyarország és Szlovákia közötti határ megsértését eredményezte, számos egyezményes szabály figyelmen kívül hagyása mellett. Most lássuk, milyen hatása volt ezen szabályszegéseknek Magyarország azon kizárólagos jogaira, melyeket, mint a világon minden állam, a saját területén és nevezetesen az annak részét képező vizeken gyakorol. Elsősorban meg kell említenünk

1) Szlovákia jogtalan meggazdagodását.

34. Elsősorban azt kell megállapítanunk, hogy a folyam fő folyásának lezárása óta a Duna 40 kilométeren keresztül másodrendű folyóvá vált, hiszen a felső gátak megépítése eltérítette a vizét, a gabčíkovoi hidroelektromos létesítmény működésének biztosítása céljából. Ez a szigetközi alluviális síkság vízellátásának kárára történik, mely terület ökológiai és gazdasági értékét szakértők bizonyítják.

35. Könnyen kiszámítható, hogy ha a Duna évi átlagos hozama másodpercenként 2000 mł, úgy Magyarországnak a szigetközi szektorra a felét, azaz másodpercenként 1000 mł kellene kapnia. Valóságban azonban csak nagyjából egy ötödét kapta, hiszen a visszajuttatott vízmennyiség másodpercenként 200 mł körül volt, sőt néha még kevesebb. Ez azt jelenti, hogy Szlovákia évente 50 kmł-t vett el törvénytelen módon a Magyarországhoz tartozó vízből. Csupán az 1993 elejétől 1996 végéig eltelt négy év során, az illegális vízelvonások összege eléri a 200 kmł-t. Ez a vízmennyiség 200-szor több, mint az Európa legnagyobb tavában, a Magyarországon található Balatonban lévő víz. Ugyanez a vízmennyiség elég lenne ahhoz, hogy 1200-szor teljesen feltöltsék a vizierőművet ellátó Cunovo-i tározót. Az igaz, hogy e víztömeg nagy arányban visszajutott a Dunába 40 kilométerrel lejjebb, de addig elektromos energia előállítására használták fel, kizárólag Szlovákia javára, miközben a magyar terület egy részét megfosztották a mezőgazdasághoz, illetve az ökológiai rendszerekhez nélkülözhetetlen víztől. A C Variáns működtetése tehát nemcsak jogalap nélküli, de teljesen jogtalan meggazdagodás forrása ezen állam részére: megsérti a természeti erőforrásokra vonatkozó szuverenitás elvét és szomszédja kárára történik.

2) Másodszor: Beavatkozás Magyarország belügyeibe

36. A klasszikus definíció szerint a beavatkozás egy állam olyan cselekedete, mellyel egy másik állam helyébe lépve annak hatáskörét gyakorolja, vagy megakadályozza hatáskörének, azaz feladatainak gyakorlásában.

37. A C Variáns Magyarország hatáskörébe való beavatkozást jelent, hiszen megakadályozza, hogy bizonyos nemzetközi szerződések értelmében vállalt kötelezettségeihez tartsa magát. Így például nem tudja a 152 kihalással fenyegetett állatfaj, valamint a 72 sebezhető faj védelmét biztosítani a Szigetközben, pedig ez feladata lenne az európai vadvilág és a természetes élőhelyek megőrzéséről szóló 1979. szeptember 19-én kelt Berni Egyezmény szerint, mely egyezményhez 1990. március 1-én, a C Variáns beindítása előtt, csatlakozott.

38. Magyarország azon kötelezettségeinek sem tud eleget tenni, amelyeket a biológiai diverzitásról szóló, 1992-es Rio de Janeiro-i Egyezményben való részvétele ró rá.

3) Harmadszor: Környezeti kár okozása Magyarországon

39. A C Variáns megépítése és működtetése a nemzetközi jog egyéb szabályait is áthágja. Itt megemlíthetjük a “sic utere iure tuo ut alienum non laedas” szabályt, melyre helyesen hivatkozik a nemzetközi folyóvizek hajózáson kívüli egyéb felhasználásairól szóló második jelentésében McCaffrey Professzor, azidőben a Nemzetközi jogi bizottság szakelőadója . Ez az evolutív jellegű elv az esetek egy bizonyos részében meghatározott cselekmény-kategóriákra vonatkozó specifikus szabályok megalkotásához vezetett. Az egyik terület, ahol ez a fajta továbbfejlesztés létrejött, a környezetkárosodások megelőzésének területe. A Trail-i Öntöde ügyében hozott döntőbírósági ítélet nyomán, az Önök Korfui Szoros ügyében hozott végzése, valamint a Lanoux Tó ügyében hozott döntőbírósági ítélet , az 1972-es, az emberi környezetről rendezett Stockholmi Konferencia Nyilatkozatának 21. számú alapelve és az 1992-ben a környezetről és a fejlődésről rendezett Rio de Janeiro-i Konferencia Nyilatkozatának 2. alapelve ugyanazon szavakkal nyilvánítják ki, hogy az államoknak

“feladatuk oly módon eljárni, hogy az ő jogi illetékességük határai között, vagy ellenőrzésük alatt végzett tevékenységek ne okozzanak más államoknak környezeti kárt.”

Ezt az alapelvet számos, úgy kötelező, mint nem kötelező érvényű nemzetközi dokumentuma belevették . Nem lehet eléggé értékelni azt az elismerést, mellyel az önök Bírósága illette ezen alapelvet, az 1995. július 8-án kelt szakvéleményben:

“Az az általános kötelesség, mely szerint az államoknak gondoskodniuk kell arról, hogy az ő jogi kompetenciájuk határai között vagy ellenőrzésük alatt végzett tevékenységek tartsák tiszteletben a környezetet más államokban, vagy a nemzeti hatóság alá nem tartozó területeken, ma már a környezettel kapcsolatos nemzetközi jogi szabálygyűjtemény részét képezi”.

Ha ezt a megfogalmazást összevetjük a Stockholmi Nyilatkozat és az azt követő okmányok szövegével, észre kell vennünk, hogy kapitális jelentőségű újítást tartalmaz. Míg ez utóbbiak a környezeti károkozás elkerülésének kötelességéről beszélnek, az önök szakvéleménye a környezet tiszteletben tartását írja elő az egyes államok közigazgatásának határain kívül. Az elv hordereje így jelentősen kibővült. A kár kifejezés egy konkrét, időben elhelyezhető ténynek felel meg, míg a tisztelet nem egy meghatározott cselekvésnek vagy tevékenységnek, hanem egy általános attitűdnek felel meg, időkorlátok nélkül, szükségképpen a jövő vonatkozásában is.

40. A C Variáns megépítésének egyoldalú elhatározásával Csehszlovákia figyelmen kívül hagyta a szomszéd állam környezetének tiszteletben tartására vonatkozó elvet, csakúgy, mint az építkezés környezetre várható jövőbeli következményeit, valamint az elővigyázatosság és megelőzés elvét.

 

Megelőzés és elővigyázatosság

41. A megelőzés és az elővigyázatosság elvét is figyelmen kívül hagyják, holott a megelőzés elvén nyugszik valamennyi környezetvédelemről szóló nemzetközi okmány. A nem kötelező okmányokban kinyilvánított normák, valamint az egyezményekben előirányozott szabályok és eljárások elsöprő többsége a környezet károsodásának megelőzését célozza. Ennek az az oka, hogy a környezetben okozott károk gyakran helyrehozhatatlanok, s még ha helyrehozhatók is, vagyis ha a környezet eredeti állapota visszaállítható, az eljárás megfizethetetlenül drága lehet.

42. Magyarország hiába hivatkozott a másik Felet terhelő megelőzési feladatokra, amikor a terv megvalósításának lehetséges következményeit feltáró pontos tanulmányokat kért.

43. A megelőzés érvényesítését a jog által kidolgozott specifikus eljárások segítik. Az egyik legelterjedtebb a hatásvizsgálat, mely a lehető legpontosabban meghatározza egy-egy terv megvalósításának potenciális környezeti következményeit.

44. Ezt az eljárást a legtöbb európai ország törvényalkotásába bevezették, nem szólva most más földrészek országairól. Több nemzetközi szerződés is kötelezi az államokat hatásvizsgálat készítésére, különösen, amikor olyan tervekről van szó, melyek más államokat is érinthetnek. Ennek értelmében fogadta el 1991. február 25-én Espoo-ban (Finnország) huszonhat európai állam, köztük Magyarország, a környezeti hatások határok feletti értékeléséről szóló Szerződést. Ez az Egyesült Nemzetek Gazdasági Bizottsága támogatásával megfogalmazott dokumentum a nemzetközi gyakorlatban, illetve számos állam törvénykezésében alkalmazott jogi normák kifejezésének tekinthető. Csehszlovákia, bár nincs az Espoo-i Szerződés aláírói között, átvette annak elveit az 1991. február 5-i, Szlovákiára is érvényes szövetségi törvényben. A C Variánsra azonban nem alkalmazta, máskülönben kezdettől fogva számolnia kellett volna a létesítmény magyarországi következményeivel.

45. Igaz, hogy még ha készült volna is hatásvizsgálat, Magyarország tájékoztatása, illetve a vele való konzultáció nélkül eredménye vitatható lenne, pontosan egyoldalú jellege miatt . Mindenesetre legalább a csehszlovák hatóságok részéről megnyilvánuló jó szándék, akár jóhiszeműség jelének lehetne tekinteni.

46. Csehszlovákia tehát elmulasztotta előre megvizsgálni és megelőzni a - magában is illegális, hiszen egyoldalú döntés eredményeképp létrejött - C Variáns környezetre, s különösen a szomszédos ország területére gyakorolt következményeit.

 

Elővigyázatosság

47. Ez a mulasztás még súlyosabb jelleget ölt az elővigyázatosság kötelezettségének fényében, ami a megelőzés legfejlettebb formája. Az 1989 óta elfogadott nemzetközi okmányok túlnyomó többségében megfogalmazott és ismételt, az elővigyázatosságot előíró elv értelmében, amennyiben súlyos vagy helyrehozhatatlan károk kockázata fennáll, a teljes tudományos bizonyosság hiánya nem szolgálhat ürügyül a környezetkárosodás megelőzését célzó hatékony intézkedések meghozatalának elhalasztásához. A C Variáns megépítésének elhatározásával és végrehajtásával Csehszlovákia még a megelőzésnél is kevésbé tartotta szem előtt az elővigyázatosság elvét.

 

Együttműködés közös erőforrás használatakor

48. Az állandó Nemzetközi Bíróság már 1929-ben kimondta - igaz, hogy egy nemzetközi folyón való hajózás kapcsán - azt az elvet, hogy egy folyóvíz megosztásából, közös használatából adódható problémák megoldását a folyóparti államok egyfajta érdekközösségének gondolatában kell keresni . A nemzetközi folyóvizek hajózáson kívüli egyéb felhasználásairól szóló Második jelentésben a Nemzetközi jogi bizottság szakelőadója hangsúlyozta annak szükségességét, hogy az ugyanazon természeti erőforrás - s ilyenek a nemzetközi folyóvizek - használatából részesülő több állam érdekét kell figyelembe venni . A Nemzetközi jogi bizottság által az Egyesült Nemzetek Közgyűlése elé terjesztett törvénycikktervezet 5. cikkelyében a nemzetközi folyóvizek védelmében és hasznosításában való “együttműködési kötelesség” terminus szerepel. A tervezet a folyóvizek méltányos és ésszerű, a folyóvíz megfelelő védelmével összeegyeztethető használatára fekteti a hangsúlyt .

49. Az együttműködési kötelességet számos nemzetközi dokumentum is kinyilvánítja . Szerepel nevezetesen az 1992. március 17-én elfogadott, a határmenti folyóvizek és nemzetközi tavak védelméről és használatáról szóló Helsinki Egyezmény első cikkely első bekezdésében is.

50. Az együttműködési kötelesség minden egyoldalú eljárást kizár. Igaz: a Helsinki Egyezmény még nem lépett hatályba. Ettől azonban még ugyanúgy kifejezi azt a nemzetközi jogi elvet, mely az államok kötelezettségeinek szolgál alapjául, a másokkal közös vízi erőforrások használatában történő együttműködés vonatkozásában. Egyébiránt, emlékeztethetünk arra, hogy az Egyesült Nemzetek Európáért Gazdasági Bizottságában Csehszlovákia is hozzájárult az egyezmény kidolgozásához, s ugyancsak részt vett egy bizonyos számú, ugyanebbe az irányba mutató ajánlás elfogadásában, melyeket szintén az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének e segédszervezete adott ki.

51. Az együttműködési kötelesség tartalmát egy sor nemzetközi okmány fejti ki, pontos eljárások előírásával. Ezeket a szövegeket pedig az általános nemzetközi jog kifejeződésének lehet tekinteni.

52. Az együttműködési kötelességből eredő specifikus kötelezettségek közül az első, hogy tájékoztatni kell a többi államot minden olyan tervbe vett intézkedésről, melynek negatív hatása lehet az ő területükre, amit már tapasztalhattunk az 1976-os Határvízi Egyezménynél . E feladatot a Rio de Janeiro-i Nyilatkozat 19. számú alapelve fogalmazza meg; konkrétan a vízfolyások tekintetében pedig a Nemzetközi jogi bizottság által kidolgozott tervezet 12-19. cikkelyei. Ezek a rendelkezések pontos eljárást irányoznak elő az államok számára, ennek összefoglalása a 12. cikkely:

“Mielőtt az egyik folyó menti állam olyan tervbe vett intézkedést érvényesítene, vagy engedne érvényesíteni, amelyik a többi folyó menti államra nézvést esetleg negatív hatásokkal járhat, erről ez utóbbiakat hivatalosan értesíti a törvényes határidőn belül. A hivatalos értesítéshez csatolja mindazokat a műszaki adatokat és hozzáférhető információkat, melyek ahhoz szükségesek, hogy a többi állam képes legyen felmérni a tervbe vett intézkedések esetleges hatásait.”

Csehszlovákia egyszer sem élt a nemzetközi jog által előírt hivatalos értesítéssel.

53. Nyilvánvaló, hogy hivatalos értesítés hiányában aligha lehetett szó konzultációról a két állam között. Pedig, a Nemzetközi jogi bizottság tervezetének 17. cikkelye értelmében, a hivatalos értesítést küldő állam az érintett állammal konzultációt és tárgyalásokat kezd, a helyzet méltányos módon történő megoldása érdekében. Minden állam köteles jóhiszeműen és ésszerűen figyelembe venni a másik állam jogait és legitim érdekeit. A konzultációk és tárgyalások alatt, ha ezt a másik állam kéri, a hivatalos értesítést küldő állam tartózkodik a tervbe vett intézkedések érvényesítésétől, egy hat hónapot meg nem haladó időszakon belül .

54. Csehszlovákia ezek közül egyik kötelezettségnek sem tett eleget, amikor a magyar kérések és a már idézett londoni egyezmény ellenére sem volt hajlandó tárgyalni és a C Variáns építését felfüggeszteni.

Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Bíró Urak! Ezzel elérkeztünk előadásom

 

Összefoglalásához.

55. A C Variánsnak nevezett műtárgy közelében repülve az a benyomása támad a megfigyelőnek, hogy az általunk elfoglalandó jogi perspektíva infravörösben készült képekhez hasonlít. Ezek a képek a C Variáns tározójának, csatornáinak, zsilipeinek és vizierőművének hatásos együttese mögött tátongó jogi űrt mutatnak. Hiányzik a mű jogi megalapozottsága, törvényessége. Viszont egy sor figyelmen kívül hagyott vagy áthágott jogi kötelezettséggel találkozhatunk. A helyzet bizonyos fokig párhuzamosságot mutat azzal, amit a tudósok írtak le számunkra: a roppant építmény mögött rombolás található, egy egész jogi felépítmény lerombolása.

56. Az 1977-es Egyezmény nem létezik Csehszlovákia által történt megszegése, s ennek jogi következményei óta. Ettől függetlenül Szlovákiának, amelynek területén létezik és működik a C Variáns, viselnie kell elődje szerződésszegésének súlyát. De Szlovákia más, továbbra is érvényes egyezményes szabályok áthágásáért is felelős, csakúgy, mint a nemzetközi jog alapvető jellegű általános szabályainak megszegéséért. Ezen szabályszegések bármelyike önmagában is elegendő lenne a C Variáns törvénytelen voltának megállapításához: számos nemzetközi szerződés megszegése, Magyarország területi és természeti erőforrásokra vonatkozó szuverenitásának megsértése, a közös vízi erőforrásokon osztozó, valamint a szomszédos államok között előírt együttműködési kötelesség megszegése. A jogtalan lépéseknek ezt a tobzódását tovább súlyosbítja egy olyan körülmény, melyet az önök Szabályzata 38. cikkelyének igazi értelmében elítél egy általános jogi alapelv: Szlovákia jogtalan meggazdagodása a Magyarország kárára elkövetett szabálysértésekből.

57. Arra kérjük tehát Önöket, hogy mondják ki az egyoldalú lépéssel létrehozott C Variáns törvénytelen voltát, az ebből adódó minden következménnyel együtt. Egy ilyen ítélet hozzájárulna ahhoz, hogy az emberiségnek a most végéhez közeledő században oly sok szenvedést okozó - akár kényszerű, akár szándékos - egyoldalú lépések végre visszaszoruljanak és ahhoz, hogy ezek helyébe a jóhiszemű együttműködés lépjen.

 

Köszönöm figyelmüket, és kérem, adják meg a szót Pierre-Marie Dupuy Professzor Úrnak.

 

[Készült: a Bíróság által kiadott jegyzék alapján.]

 

 

 

15. A C variáns megvalósítását jogilag indokolni hivatott szlovák érvelés cáfolata

(Pierre-Marie Dupuy professzor)

 

Elnök Úr, Tisztelt Bíróság!

1. Október 23. egy évforduló napja. Ez az 1956-os szovjetellenes magyar lázadás évfordulója. Ez egyben az 1989-ben kikiáltott új Magyar Köztársaság évfordulója is. Végül pedig, és ez egyáltalán nem egy dicsőséges évforduló, ez a nap a Duna 1992-ben Csehszlovákia részéről történő egyoldalú elterelésének kezdetét jelző évforduló.

A művelet négy napig tartott. Négy nap, négy éjszaka. Híd épült a Dunán, amely a szlovákiai partokat kötötte össze. Erről a hídról kamionok szinte megállás nélkül felületesen ledöngölt kőtömböket zúdítottak le, hogy ezzel gátat képzzenek. A Duna hullámai így a 10 kilométer hosszú elterelő csatornába folytak a Gabčíkovo-i duzzasztó irányába. Október 24. és 28. között, a Duna medrében a víz szintje 3 méterrel esett vissza, a vízhozam pedig 900 m³/sec-ről 230 m³/sec alá csökkent. A folyó oldalágai és elágazásai elszigetelődtek, és ökológiai egyensúlyuk hirtelen felborult. Ez volt Csehszlovákia utolsó válasza Magyarországnak a vitás kérdés tárgyalásos, majd békés úton történő rendezésével kapcsolatos éveken át tett javaslataira.

2. Számos leírás született már az 1977-es duzzasztó jellemzőiről. Amint az a szerződés 3., 7. és 11. cikkelyeiből is következik, a duzzasztó megléte a két Fél közötti állandó együttműködési kötelezettségre épült. A Feleknek osztozniuk kellett volna a műtárgyból eredő haszonban, közösen kellett volna viselniük és megosztaniuk a felelősséget, a feladatokat és a bevételeket. A duzzasztó működése felett a két államnak közösen kellett volna felügyeletet gyakorolnia.

Amint azonban Magyarország a Keresetében vagy az Ellenkeresetében arra részletesen kitért, a kivitelezés előtt soha sem kapott tájékoztatást a C. variáns tárgyáról, műszaki jellemzőiről, megvalósításának és működésének módozatairól. Amikor erre vonatkozólag tájékoztatást kért, újabb és újabb javaslatokat tett az egyeztetésre, nem kapott kedvezőbb választ, mint akkor, amikor nyomatékosan kérte az 1977-es szerződés közös felülvizsgálatát. Könnyen belátható, hogy a C variáns így egy olyan, egyoldalú tevékenység végkifejlete, amely szándékosan elzárkózott a másik Fél ellenzése elől, pedig az a két szerződő fél együttműködésére épülő keretszerződés módosítását kérte.

3. Itt azonban az időrendi sorrendet illetően már az elején tisztázni kell egy dolgot. A szerződéshez képest, a C. variáns időbelileg egy megosztott és egyúttal kontrasztokkal teli helyzetben jött létre. A variáns legutolsó változata legkésőbb 1990-ben született meg (a valóságban azonban jóval korábban). Ez azt jelenti, hogy még egy olyan időszakban jött létre,, amikor az 1977-es szerződés még érvényben volt, mivel azt Magyarország csak 1992. májusában mondta fel. Ugyanez áll a kivitelezéssel kapcsolatos munkálatok nagy részére is.

Ezzel szemben azonban az elterelő csatorna feltöltése vízzel és a Gabčíkovo-i duzzasztó üzembehelyezése, ami a C variáns tulajdonképpeni befejezését jelenti, csak azt követően történt meg, miután Magyarország már felmondta a szerződést. A C variáns tehát, még csak “közelítve” sem tűnhet egy olyan szerződés alkalmazásának, amelyet Szlovákia már a megszületésétől kezdve, majd pedig fokozatos felépítése során felháborító módon megsértett; ráadásul olyan szerződésről van szó, amely a befejezésekor már nem volt érvényben.

Mindazonáltal, a Szlovákia azon érvelésének cáfolatára, amelyet ő “the approximate application of the 1977 Treaty”-nek nevez, a helyzetet leegyszerűsítjük. Magyarázatként, vagy a védőbeszéd idejére úgy teszünk “mintha”! Mintha a szerződés érvényben maradt volna akkor, amikor éjszaka, minden előzetes bejelentés nélkül, erőltetett ütemben a már halódó Csehszlovákia elhatározta, hogy elzárja a Duna folyását Cunovo-nál.

4. Miben áll a szlovák állítás, amivel a magatartását igazolja? Gyakorlatilag arra a kijelentésre szorítkozik, hogy egy állam mivel szembekerült azzal, hogy a másik fél tartózkodik a rá háruló kötelezettségek teljesítésétől, “megközelítőleg alkalmazhat” egy szerződést, vagyis elvégezheti egy szerződésnek a tőle telhető legpontosabb teljesítését, és minden előzetes meghatalmazás nélkül, megvalósíthatja az annak célkitűzéseit. Azzal érvel, hogy ez az “approximate application” azokat a károkat volt hivatott csökkenteni vagy ellensúlyozni, amelyekről Csehszlovákia azt állítja, hogy azokat Magyarország az ő hátrányára követte el.

Ezt a kettős állítást azonban Szlovákia a nemzetközi jogban sem az állami gyakorlattal, sem a jogtudománnyal, sem pedig a doktrinájával alátámasztani nem tudja.

Még az a kérdés is felvetődik, hogy szükség van-e egyáltalán egy egész védőbeszédet szentelni egy minden törvényes alapot nélkülöző érvelésnek. Miért kell időt vesztegetni azzal, hogy olyan állítást cáfoljunk, amelyet a szembenálló fél egymást követő írott perbeszédeivel még közvetve sem tud összhangba hozni a nemzetközi írott joggal?

Bevallom, Tisztelt Bíróság, hogy, a magyarországi tanácsadók csoportjában, a nekünk kiszabott hozzászólási idő beosztására megszabott szigorú szabályok miatt feltettük magunknak ezt a kérdést.

Egy elem azonban mégis arra késztetett bennünket, hogy vegyük a fáradtságot és válaszoljunk erre a szlovák érvelésre.

Ez az elem pedig a következő: a “megközelítő alkalmazás” és az azt kiegészítő variáns, a “károk ellensúlyozása” alkotja ugyanis az egyetlen, látszólag jogi eszközöket alkalmazó próbálkozást, amellyel Szlovákia törvényes alapot kíván nyújtani a Duna egyoldalú eltereléséhez. E művelet törvényes voltának a vizsgálata a jelen jogi eljárás felét képezi.

Ezért tehát a “megközelítő alkalmazás” és a fentiekben idézett változata nem annak technikai relevanciája miatt kerül néhány részletében vizsgálat alá a továbbiakban, hanem azért mert központi helyet foglal el a szemben álló fél érvelésében.

5. A szlovák fél eljárásmódjának elemzése érdekében és az egyértelműség kedvéért, megkülönböztetjük, Tisztelt Bíróság, a “megközelítő alkalmazás” elvét a “károk ellensúlyozásának” elvétől, hogy pontosan kövessük a szlovák érvelés tagolását. Először a “megközelítő alkalmazás”-sal foglalkozunk három szakaszban. Először megvizsgáljuk, hogy mi is áll a Szlovákia által felhozott véleményben, amellyel az egyetlen érvét alátámasztja. Jelentőségétől függetlenül ez a vélemény Lauterpach bíróé, amellyel egyedül maradt, és amely a Nemzetközi Bíróság véleményét fejezi ki abban, hogy “a Dél-Nyugat Afrikai Bizottság nem fogadhatja a petíciók benyújtóit”. Milyen háttér mellett, milyen intézménnyel kapcsolatban nyújtotta be a “megközelítő alkalmazás” doktrináját, és mi ennek a valóságos tartalma?

Ezt követően, miután megállapítottuk, hogy mekkora távolság van e szakvélemény között és a között, amire azt Szlovákia mindenképpen fel akarja használni, kénytelenek leszünk mégha röviden is de elemezni azokat a sorozatos tévedéseket és megalapozatlan össszehasonlításokat, amelyekkel Szlovákia, úgy-ahogy, megpróbál párhuzamot vonni két olyan dolog között, amelyeknek semmi közük egymáshoz, vagyis a Sir Hersch-féle doktrina és a jogtalan cselekmények igazolása között, amelyeket Csehszlovákia, vagy pedig ő követett el.

Végül pedig, és ez a legfontosabb, emlékeztetünk arra, hogy mi az írott nemzetközi jog idevonatkozó részeit, amelyek nem tartalmaznak semmilyen olyan elvet vagy szabályt, egyen akár az “megközelítő”, amellyel alátámasztható Szlovákiának az egyetlen érvelése, amellyel megpróbálta igazolni a Dunának, egy nemzetközi folyónak, az egyoldalú elterelését.

 

I. A Sir Hersch Lauterpacht doktrina:

6. A Nemzetközi Bíróságnak 1956-ban “a Dél-Nyugat Afrikai Bizottság a petíciók benyújtóinak meghallgatása” -ra vonatkozó szakvélemény kapcsán arra a kérdésre kellet válaszolnia, hogy a Közgyűlés 749 A (VIII) határozata értelmében létrehozott Délnyugat-Afrikai Bizottság fogadhatta-e meghallgatáson a petíciók benyújtóit a Délyuga-Afrikai Területtel kapcsolatban. Megtehette-e, anélkül, hogy ezzel megkérdőjelezte volna a Bíróságnak egy másik, a területtel kapcsolatos konzultatív véleményében kifejtett álláspontját, amelyet 1950. július 11-én tett közzé?

A két szakvéleményben szereplő kérdések teljesen specifikus jellege két okból is érthető: először is, mert egy olyan intézményes keretről van szó, amellyel egyenértékű nem létezik egy nemzetközi szervezetet, az ENSZ-t, és egy államot, a Dél-Afrikai Únió-t, összekötő mandátum nemzetközi jogi intézményén kívül. Másrészt a kérdés eredetisége a “Dél-Afrikai Bizottságra” háruló feladatok betöltésére való hivatkozás révén érthető meg. Arról a szervről van szó, amely a Bíróság ösztönzésére jött létre annak érdekében, hogy fenn lehessen tartani egy éber nemztközi ellenőrzést a szóbanforgó terület irányítása felett. Ami az ENSZ szervei számára — kezdve a Nemzetközi Bírósággal — fontos volt 1956-ban és azután, az a “szent feladat” folytonosságának a biztosítása, azaz egy nép, a Dél-Afrikai nép, jogainak végső megvalósítása. A Bíróság 1956-ban adott véleménye szerint, ez a cél igazolta egy nemzetközi felügyelet fenntartását egy mandátumterület közigazgatása felett. (Gyűjtemény 1956, 28. old).

Ez egy harmadik eredeti aspektust is illusztrált, mégpedig az idegen területre vonatkozó nemzetközi “Mandátum” sajátos jogi természetét, ahol is sem mandátumszerződés nem áll fenn belföldi jogi értelemben, sem szerződés, a mandátum konszenzuson alapuló összetevőinek dacára, sem intézmény a megbízó szerv szerepe ellenére.

7. Sir Hersch egy ilyen, igen speciális háttérben és arra támaszkodva fejtette ki véleményét. Ő a mandátumot, idézem, egy olyan

" rendszerként határozta meg, amely az Egyesült Nemzetek Szövetségének Szerződésére és az Egyesült Nemzetek Szervezetének Kartájára hivatkozva a Dél-Afrikai Úniótól magatartásától függetlenül alkalmazható jog jellemzőivel rendelkezik".

Sir Hersch hozzátette még, hogy a Dél-Afrikai Únió magatartásától függetlenül érvényesíteni kell ezt a “stástuszt” (ami a jelen jogi esetben azt jelentené, hogy nem veszik figyelembe a Bíróság 1950-ben megfogalmazott szakvéleményében kifejtett következtetéseket).

Így, amikor azt fejtette ki, hogy az ilyen típusú eszközöket "úgy kell alkalmazni, hogy az eredeti célt a lehető legjobban megközelítsék", Lauterpacht bíró a mandátum specifikus intézményes voltára és céljának alapvető jelentőségére gondolt.

Mivel Dél-Afrika elárulta küldetését, a megbízó Szervezetnek, vagyis először az Egyesült Nemzetek Szövetségére, majd az Egyesült Nemzetek Szervezetére hárult a feladat, hogy mindent megtegyen annak érdekében, hogy a cél az eredeti meghatározásához a lehető “legközelebb” maradjon, vagyis, hogy megvalósuljon a namíbiai nép jogainak megőrzése és érvényesítése.

Sir Hersch véleménye ebbe, az intézményes és célorientált logikába illeszkedik. Mint olyan, semmi szentségtörő nincs benne; csupán egy olyan helyzet hívta életre, amely teljesen összeegyeztethetlen azzal, amivel a jelen esetben találjuk szembe magunkat! Ráadásul a természetes folyamatától az említett helyzet sem téríthető el. Elképzelhetünk-e ugyanis annál frappánsabb különbséget mint ami a Namíbiára érvényes Mandátum és az 1977-es szerződés között van?

Egyrészt, amint az már gyakorta elhangzott, egy olyan intézményről van szó, amelyet intézményes keretei és céljai meghatároznak. Másrészről, egy rendes kétoldalú szerződésről, amely a szigorúan visszterhes szerkezetű és teljesen szokványos célú. Ezekután egyiket a másikkal összekeverni nem jelent mást, mint a szigorú jogi elemzés áthágását megfelelő elemeik és ennyire eltérő céljaik vizsgálatánál. Ezzel próbálkozott meg Szlovákia, mivel semmi más nem állt a rendelkezésére, amivel a jog köntösébe tudott volna bújtatni egy ily mértékben következetlen és szándékos tettet.

 

II. Szlovákia szándékos tévedései és megközelítő becslései.:

8. Úgy tűnik, Szlovákia megérezte, hogy nehéz lesz a szerződést olyan fényben feltűntetni, mint ami összhangban van egy olyan konzultatív szakvéleménnyel, amely az ENSZ intézményes keretei között született. Csakhogy más érvet nem talált arra, hogy igazolja a C variánst. Így egy olyan érvelést kellett “fabrikálnia”, amely jogi szempontból meggyőzően hangzik.

A feladata nem volt könnyű. Mindent a semmiből kellett előállítania: először is "szabály" vagy "elv" rangjára kellett emelnie azt, amit Lauterpacht véleményét egyedül magyarázó Shabtaď Rosenne professzor nagyon óvatosan "doktrinának" vagy "elméletnek" hív. Végül, maga a szlovák perirat "doktrina"-ról beszél.

Azután, hogy megpróbálja véghezvinni ezt a jogi eltérítést, meg kellett próbálnia a Lauterpacht által célzott helyzetet egy bilaterális szerződés hétköznapi kereteihez hasonlítani. Szlovákia ezután a legkülönfélébb fogalomkeverésekbe bocsátkozik, amelyről Magyarország a Bíróság elé terjeszti, hogy a szembenálló fél demonstrációjakor minden pontosságát elveszti. A Periratában először is nem szól semmit arról, amiről a fentiekben szó volt az 1956-os helyzet és a jelen ügy közötti összeegyezetethetetlenséggel kapcsolatban. A szlovák perirat továbbá arról sem szól, hogy milyen szoros az összefüggés a Lauterpacht doktrina és a Mandátum sajátos jellege között. Ezt követően, miután a magyar ellen-perirat szembesíti ezzel a valósággal, beéri annyival, hogy gyorsan annyit válaszol, hogy "it has no need to show a positive rule of positive law". Ez egy kissé rövid, de térjünk vissza ezekre a kijelentésekre; ezek ugyanis legalább 4 tévedést tartalmaznak.

9. Első tévedés. Ez az a fogalomzavar, amely a szlovák Periratban összekeveri a Mandátumot államok közötti kétoldalú szerződéssel. Márpedig a kett, amint arra már többször utaltunk, összegyeztethetetlen.

10. Második tévedés: lényege, hogy szándékosan párhuzamot von e két eszközre alkalmazott jelző között, vagyis a mandátum és a kétoldalú szerződés között, és azzal a gondolattal játszik, hogy egyik is és a másik is “objektív” és, hogy ráadásul ugyanazon okból objektív. Márpedig a Mandátum “objektív” jellege, amint arra már utaltunk, egy nép jogainak érvényesítését célzó szent feladathoz kötődik.

Egy megcsonkított szóegybehangzással játszva, a szlovák Perirat megpróbálja azt az állítólagos objektív jelleggel azonosítani, és be akarja magyarázni, hogy az 1977-es szerződésben a “rendelkező” és a “területi” jelzők azonosak tartalmukban ezzel az objektív jelleggel. Egyúttal önmagának is zavartalanul ellentmond, amint azt egyébként a perirati szakaszban tette, amikor is egy pillanatnyi őszinteségtől késztetve bevallotta, hogy ez a szerződés “did not itself, establish a boundary”.

Mindazonáltal, Szlovákia, anélkül, hogy más érvre támaszkodna azonosnak kívánja tekinteni a két “objektív” jelleget, vagyis azt, amelyik, történelmileg a kitűzött cél révén kapcsolódott a mandátumhoz és a másikat, amelyikkel ő szeretné felruházni az 1977-es szerződést annak állítólagos területi volta miatt.

11. Csakhogy, mint ahogy ezt jól tudjuk, egyik sem megy.

A harmadik tévedés pedig, hogy Szlovákia azonosnak tekinti a Mandátum célorientált objektivitását, ami a Lauterpach érvelés alapjául szolgál és az 1977-es szerződés állítólagos “in rem” jellegét, amelyről úgy tűnik, hogy a magyar-csehszlovák szerződés állítólagos területi dimenziójának egy variánsát alkotja.

Azok a következtetések, amelyeket Szlovákia ebből a harmadik azonosításból kíván levonni, maguk is bizonytalanok. Vajon a doktrinát kíván-e kovácsolni belőlük, amellyel a szerződés végrehajtási feltételeinek specifikus voltát kívánja bizonyítani? Vagy a hiányos ismeretei által okozott kár helyrehozataláról van szó? Mindez az írott dokumentumokban ismétlődik, de határozatlan marad. Nem szeretném, ha a Bíróságnak az lenne a benyomása, hogy eltúlzom a fogalomzavar mennyiségét az általam felvázolt képben. Éppen ezért kérem a Tisztelt Bíróságot, hogy vesse össze aa szlovák Válasz 6.18-6.21 bekezdéseit a Periratának megfelelő részeivel, hogy a dokumentum alapján győződhessen meg a tényállásról.

12. Ez azonban nem minden. Egy negyedik, később, a Válasz szintjén megerősített fogalomzavar ill. megközelítő azonosítás is tapasztalható. Ennek lényege, hogy egy kalap alá veszi az állítólag “in rem” 1977-es szerződést a belföldi jogrendet követő angol, amerikai és francia építési szerződésekkel, hogy azt bizonyítsa, hogy az “approximate application” az ilyen tíupsú szerződéseknek a közös velejárója. Ha ez működne, amint azt Szlovákia reméli, akkor le lehetne vonni azt a nem remélt következtetést, mely szerint végeredményben a “megközelítő alkalmazás” “doktrinája” nem más mint egy általános jogi elv! Ugye mi sem nyivánvalóbb ennél!

13. A civilizáció szent küldetéséből indultunk ki, és egyszer csak itt vagyunk az építőipari jogban. Végtére is miért ne! Nézzünk körül az “építési szerződések” között, még akkor is, ha ez a fogalom teljesen ismeretlen a nemzetközi jogban! Aggodalomra azonban semmi ok, a látogatás rövid lesz, mert ahhoz, hogy egy egyetemesen elfogadott elv létezését bizonyítsa, Szlovákia megelégszik azzal, hogy az amerikai, az angol és a francia jogot idézze.

A francia jogra támaszkodnék a rendelkezésünkre álló szűk időt miatt. Be van-e építve a “megközelítő alkalmazás” doktrinája a PTK 1144. paragrafusába? Az ebben a paragrafusban olvasható rendelkezés a következő:

“Nem teljesítés esetén, a hitelező felhatalmazással bírhat, hogy az adósra háruló kötelezettséget ezutóbbi költségén elvégeztesse”.

Felesleges terjengősebb szövegmagyarázatokba bocsátkozni, Tisztelt Bíróság. Először is ez a cikkely egy teljesen más helyzetetet vesz alapul, mint amit a C variáns képvisel. Egyáltalán nem jellemző az “építési szerződésekre”, hanem általánosságban a mulasztást elkövető partner kötelezettségeinek teljesítési feltételeit célozza meg. Mindenesetre, ez a cikkely nem biztosítja a jogot a másik szerződő fél számára, hogy ő maga végezze el a másik fél által el nem végzett munkákat. Arra nem ad lehetőséget, hogy a másik fél helyett cselekedjen, csak arra, hogy a bírótól felhatalmazást kérjen, hogy a másik fél, a mulasztást elkövető adós, helyett annak kötelezettségeit mással elvégeztesse. Ugyanitt idézhetnénk a Semmisítőszék Szociális Kamarájának 1953. június 5-én kelt határozatát vagy a Polgári Kamara 1972. november 29-én kelt vagy 1991. március 20-án kelt azonos tartalmú határozatát.

A kötelezettségnek az adós költségén történő végrehajtása az igazságszolgáltatás jóváhagyását igényli. Ezt mondja ez a belföldi jogrendszer és semmi mást. Azonban Szlovákia, Tisztelt Bíróság, két héten belül nem engedélyt fog kérni arra, hogy megépíthesse a jövőben a C variánst. A C variáns már megépült, visszafordíthatatlanul áll, amint azt a Tisztelt Bíróság is tapasztalhatja a helyszínen. Nem várt sem A Bíróság engedélyére, sem a miénkre, hanem négy éve már felépítette egyedül, anélkül, hogy erről bárkinek is szólt volna, kész helyzet elé állítva mindenkit. A C variáns kérlelhetetlenül elzárja az egyoldalúan elterelt Dunát.

14. Nem lenne most már végre ideje egy kicsit azzal nemzetközi joggal is foglalkozni, ami a Bíróság előtt is alkalmazható? Nem lenne ideje emlékeztetni Szlovákiát arra, hogy mit mondott a Nemzetközi Jogi Bizottság, amikor a szerződéses jogot kodifikálta és amikor óva intett “minden hamis párhuzam felállításától… belföldi jog és nemzetközi szerződések között”?

Létezik a nemzetközi közjogban, vagyis elöször az államok gyakorlatában, azután pedig az Önök joggyakorlatában és a döntőbíróságok gyakorlatában olyasvalami, ami fedi a “doktrin” vagy az “elmélet” vagy az “approximate application” fogalmát?

 

III. A nemzetközi írott jog valósága

15. Szlovákia nem tudja mihez kapcsolni az “approximate application” elszigetelt elméletét. Periratában a Grundnorm-ra hivatkozott: “Pacta sunt servanda”! Indoklásként felhozta azt is, hogy egy állam nem húzhat hasznot a saját törvénytelenségeiből. Ezeket a szabályokat ugyanis a jog kezdetei óta szentesítette a nemzetközi gyakorlat. Hogyan lehetséges akkor, hogy a “megközelítő alkalmazás”, amelynek ebből kell erednie oly ismeretlen maradt? Ha az “egyoldalú megközelítő alkalmazás” olyan jól megállapított szabályok következménye, akkor hogy lehet, hogy Szlovákia egyetlen ilyen peres ügyet nem idéz, vagy egyetlen olyan, az államok gyakorlatában előforduló esetet, amely bizonyítaná annak megalapozottságát?

16. Szlovákiának a “Pacta sunt servanda” elvre való hivatkozása arra késztet bennünket, hogy különösen a “megközelítő alkalmazás” realitását keressük a szerződési jogban. Szlovákia a perbeszédeiben állandóan elmondta, hogy, és két hét múlva ugyancsak el fogja mondani: csak a szerződéses jogot és csakis a szerződéses jogot. Legyen! Létezik vajon “megközelítő alkalmazás” a szerződések jogában? Ahhoz, hogy erre választ adhassunk, vizsgáljuk meg a szerződési jognak az 1969-es Bécsi szerződésben lefektetett kodifikálását. A tényállás egyértelmű: a 60. paragrafus az egyetlen rendelkezés, amely arról szól, hogy mit tehet egy állam, ha azzal találja magát szemben, amit úgy tekint mint a szerződés teljesítésének a másik fél által történő elmulasztása. Ez azt jelenti, hogy amennyiben Szlovákia a szerződés jelentős mértékű megsértését tapasztalja, úgy nincs más választása, mint, és idézem a 60. paragrafust, hogy “lezárja a szerződést” vagy “teljesen vagy részben felfüggeszti annak teljesítését”. Más lehetőség nincs.

17. Ami még szembeötlőbb, az az, hogy a szerződéses jog magyarázói közül senki sem beszél “megközelítő alkalmazásról”. Sir Ian Sinclair nem szól erről a Vienna Convention of the Law of Treaties-ben (1973); Paul Reuter professzor ugyancsak nem tárgyalja ezt az Introduction au droit des traités-ben (Bevezetés a szerződéses jogba) (1985), mint ahogy a Bécsi szerződést megelőzően sem beszélt erről Lord Mac Nair a Law of Treaties-ben (1961). C. Parry ugyancsak hallgat e témáról az American Law Institute gondozásában megjelent Restatement of the Law Third-ben (1986). A Some Fundamental Problems of the Law of Treaties (1973) c. művében Haraszti sem szól erről többet, mint Elias bíró a Modern Law of Treaties-ben, vagyis mindegyik hallgat erről! Az Universelles Völkerrecht-ben Bruno Simma szintén nem szól erről. Ugyanígy semmit sem találunk erről a Diritto Internatiozionale de Giulio legutóbbi, Treves és Scovazzi által átdolgozott kiadásában (1991). A Curso de derecho internacional publico de Gonzales Campos et Sanchez Rodrigues… egymást követő kiadásaiban sem esik szó róla.

Végül, Tisztelt Bíróság, én is tartozom egy vallomással, ugyanis egy szót sem ejtek az “approximate application”-ról a Manuel de droit international-ban (A nemzetközi jog tankönyve) (1995), nem kevésbé, mint ahogy barátom Alain Pellet a Patrick Dailler-rel együtt kiadott kiváló Traité élémentaire (Alapismeretek kézikönyve) egyik kiadásában sem tesz említést róla. Folytassam, Elnök Úr, és idézzem be a Tisztelt Bíróság elé az egész Béke Palota könyvtárat?

Hogyan lehet, hogy a “közelítő alkalmazás” ilyen rejtélyes módon ennyi megfigyelő számára láthatatlan maradt? Nem arra utal mindez, hogy ez a fogalom talán soha nem is létezett?

18. Azért azt nem hisszük, hogy Magyarország megpróbál egy szűk jogi rendszerbe bezárkózni, hogy elmeneküljön azon teljesen valós problémák elől, amellyel mindkét fél szembe találta magát. Igaz, hogy a 80-as évek végén a beruházás nagyon káros hatása a környezetre nemzetközi megerősítést nyert; helytálló az, miszerint tekintélyes beruházásokra született engedély mindkét oldalon. Egyébként ugyanezekben az években ezt mondogatta Magyarország és különböző képviselői is.

19. Másszóval kétségtelen, hogy olyan megoldást kellet találni, amely a lehető legkevésbé távolodik el az eredeti tervtől azért, hogy minél jobban meg lehessen őrizni a túl gyorsan beruházott értéket. De ezzel egyidőben azonban el kellett azt is kerülni, hogy a “falba hatoljanak” a duzzasztónak a folyó mentén felfelé való megépítésével, mert azt senki sem kérheti egy államtól, hogy súlyosan veszélyeztesse jelenlegi és jövőbeli lakosságának fő ökológiai és gazdasági érdekeit azzal az ürüggyel, hogy mindenáron be kell tartania szerződéses kötelezettségeinek összességét, amelyekről bebizonyosodott, hogy kockázatosak.

Mire jelent felhívást az, ha láthatóan antagonisztikus érdekek kerülnek szembe egymással, ahol az egyik oldalon természeti forrásokról, a másik oldalon energiatermelésről, beszélnek, az egyik fél az idők végezetéig meg akarja őrizni a földalatti víztartalékait, míg a másik el akarja téríteni a felszíni vizeket természetes folyásirányuktól, az egyik oldalon tartós fejlődést követelnek, a másik oldalon pedig egy, a nehézipar primátusának korszakából örökölt szerződés maradéktalan beartását követelik? Mindez egész egyszerűen a tárgyalásra hív fel!

Az igazi megközelítő alkalmazás az, amely egy olyan egyeztetés eredményeként jön létre, amely figyelembe veszi szerződés eredeti céljait és a később szükségessé vált és egy rosszul átgondolt projekt ökológiai, gazdasági és egészségügyi kockázatainak megelőzését célzó kényszereket. Egy átfogó tárgyalás, amely habozás nélkül megkérdőjelezi egy letűnt korszak szerződésének alapgondolatait és egyes alapvető célkitűzéseit.

20. Végeredményben — és a jog is itt találkozik a józan ésszel — az a ténymegállapítás, hogy a szerződés megközelítő alkalmazásához csak ezutóbbi tartalmának újratárgyalása vezet, pontosan megegyezik azzal a megállapítással, amelyre az imént idézett Sir Hersch Lauterpacht által kidolgozott egyedülálló elmélet magyarázója eljut.

"…what we have termed the doctrine of approximate application means that, faced with a situation of etablished breach (and not merely alleged breach), the parties themselves in the first instance, renegotiate and apply the treaty in good faith".

Később hozzáteszi:

"The doctrine of approximate application… if skillfully used may serve as a prod to the renegociation, reinterpretation or readaptation of a treaty."

21. Ez volt valójában a “megközelítő alkalmazás” valódi jelentése, ha minden áron általános érvényű tanulságot akarunk levonni belőle! De ez ilyen körülmények között pontosan meghatározza Magyarország álláspontját. Kell-e emlékeztetnem a Tisztelt Bíróságot, hogy Magyarország volt az, aki 1989-től szakadatlanul — hogy korábbi évekre ne is menjünk vissza — majd 1991 után kormányának felhívására nyomást gyakorolt Csehszlovákiára valódi tárgyalások megkezdése érdekében?

Másszóval élve, e doktrinától semmi sem áll távolabb mint az egyoldalú cselekvés, az erő alkalmazása és a tárgyalás elutasítása. A lélek és az eszköz, a szellem mint egy szerződés “megközelítő alkalmazás”-ának eljárása, ez a szerződés felülvizsgálatának vagy a helyzethez jobban illő új szerződés kötésének őszinte elfogadása.

 

A kár korlátozásának szükségessége.

22. Most Szlovákiának az ún. “mitigation of damage” érvével kell foglalkzni, amelyet franciára úgy fordíthatnánk, hogy “réduction du dommage” (a kár csökkentése).

Az igazat megvallva, Szlovákia ezt az érvet nagyon erősen igazítja a “megközelítő alkalmazás”-éhoz, olyannyira, hogy már-már az a kérdés vetődik fel az emberben, hogy nem ugyanannak a dolognak egy kicsit más formában való elismétléséről van-e szó. A tézisének alátámasztására használt módszer minden esetben teljesen azonos.

Ismét találkozunk egy általános jogi elvre való hivatkozással, amely — itt kizárólag — az analógiával történő érvelésre, a fogalmi megközelítésre és olyan, sokszor kétértelmű és nagyon kisszámú belföldi jogból vett szabály transzponlására támaszkodik.

23. Miben áll ez az érv? A szlovák perirat szerint: "It is a general principle of international law that a party injured by the non-performance of another contract party must seek to mitigate the damage he has sustained" (SZK, § 7.34). A nemzetközi jog mely ágában találjuk meg ezt az elvet? A szerződéses jogban, ahol a nemzetközi szerződések magánjogi szerződésekkel vannak azonosítva? Vagy inkább a nemzetközi felelősségi jogban? A szlovák érvelés erről nem tájékoztat bennünket. Ha a szerződéses jogot választjuk, kérem ne essenek kétségbe: nem fogok elkalandozni ezen a téren. Csak azt szeretném megállapítani, mint egyszer már említettem, hogy ez a szabály teljesen elavult az irodalomban és a gyakorlatban is.

Ha a felelősségi jog tárgykörébe tartozik, akkor azonnal rá kell mutatnunk egy alapvető kétértelműségre.

24. Ha azt mondjuk ugyanis, hogy — és most lefordítom az imént idézett angol definíciót — : “általános jogi elv, hogy annak a félnek, amelyet hátrányosan érintett az, hogy a másik fél nem teljesítette a rá háruló kötelezettségeket, törekednie kell az elviselt kár mérséklésére”, ez pontosan mit jelent?

Egy ilyen kijelentés azért kétértelmű, mert úgy tűnik, hogy határozottan előírható a kárt szenvedett állam tekintetében, mintha a Nemzetközi Jogi Bizottságnak a felelősségi joggal kapcsolatosan elfogadott terminológiája szerinti elsődleges szabályról lenne szó. Pedig, a Szlovákia által nyújtott példák alapján egy másodlagos szabályról van szó. Ha egy jog megsértésének a következményét jelenti, akkor a helyrehozatal feltételeit érinti. Ez oly mértékben igaz, hogy az angol “plea in mitigation of damage” kifejezés rendesen a “kár csökkentésének kérése”-vel fordítandó.

Az, hogy az áldozat nem kérheti annak a kárnak a helyrehozatalát, amit a hanyagságával ő idézett elő, ez egy dolog. Annak állítása, hogy saját magát védendő, egy állam elterelhet egy folyót az egy másik dolog. Másszóval, a kártalanítás egy számítási szabályát nem lehet egy olyan elvvé tenni, amely törvényessé tesz egy belsőleg jogtalan magartatást.

25. Mindent összevetve, Szlovákia nagy bajban van, ha egyetlen olyan precedenst is akar mutatni, amit a nemzetközi joggyakorlatból vett annak érdekében, hogy bizonyítsa egy ilyen szabály létezését.

Így beletörődik abba, hogy a nemzetközi jogon túl egy általános jogi elv létezésére hivatkozzon. Mivel a nemzetközi jog erről sehol sem szól, más, belső vagy jelen esetben a Philip Jessup értelmezése szerinti transznacionális jogrendszerekben kell kutatnia. A szlovák Perirat által idézett első tekintély Mosk bíró egy Craig v. Ministery of Energy ügyben, amelyben kétségtelenül egy Hágában székelő joghatóság ítélkezett, de ez az Irán/Egyesült Államok Bíróság . Ez a bíróság a jelen esetben egy olyan ügyben volt illetékes, amelyben nem két állam állt egymással szemben, hanem egy amerikai állampolgár egy iráni hatósággal.

Érdekes ezt közelebbről is megnézni. Elsősorban azt, hogy — ezt egyébként a szlovák Perirat is elismeri — hogy nem a bíróság, hanem Mosk bíró nyilatkozik személyes véleményének — egy újabb személyes vélemény — hangot adva. E véleményben, Mosk bíró egy percig sem állítja, hogy létezne egy “általános nemzetközi jogi elv”. Szó szerint a következőt mondja: “the claimant is not entitled to damage for losses he could have avoided by reasonable efforts” . Ez az elképzelés megvédhető, bár ha túl messzire megyünk benne, a felelősségi jog szempontjából nagyon is vitathatóvá válhat. Egy kár elkerülése az áldozat számára ugyanis költségékkel, sokszor igen jelentős költségekkel jár. Márpedig, ha ezeknek a költségeknek az elsődleges oka a kár elkövetőjének cselekményeire vezethető vissza, ez egyben azt jelenti, hogy a kár áldozatára hárul az a helyrehozatal, amit a felelősnek kellene végeznie. Ez tehát egy olyan szabály, amelyet, ha létezik is egyes jogrendszerekben, óvatosan és körültekintően kell kezelni. Józan logika szerint csak olyan esetekre alkalmazható, amikor a vétkes hanyagság elkövetője az áldozat és hozzájárult a kár keletkezéséhez. Ezzel szemben nem kímélheti meg azt, akinek a kárért “felelnie” kell, vagyis szó szerinti értelemben nem kímélheti meg a “felelőst” a kártérítés fizetésétől.

26. A szlovák Periratban idézett két másik jogeset szintén az Iráni-Amerikai Bíróság joggyakorlatából származik. Azonban, akár a Watkins-Johnson Compagny v. Iran-ról, akár a General Electric Company v. Iran-ról legyen is szó a két jogeset a “mitigation of damage” fogalmának csak teljesen másodlagos helyet szentel.

Ebben a három jogesetben sehol sem történik hivatkozás a nemzetközi közjogra, aminek oka igen egyszerű, ugyanis mindhárom esetben létezett egy nagyon egyértelműen alkalmazható jog, és ez pedig az iráni jog volt. Így tehát joggal vártunk további demonstrációkat Szlovákia későbbi írott anyagaiban. Azonban, a szlovák Válasz semmilyen tekintetben sem hoz új elemet. Beéri azal, hogy ebben az esetben mégcsak a transznacionális jogra sem hivatkozik, hanem egész egyszerűen a belföldi jogrendszerekre, anélkül, hogy meghatározná, miért tünik számára indokoltnak a hivatkozott szabályoknak a nemzetközi közjog felé történő transzponálása. Most a Radford v. De Froberville-t vagy a Hoehne Ditch Co. v. John Flood Ditch Co ügyeket idézi összesen, melyek közül az egyiket a brit joggyakorlatból veszi, a másikat pedig a Colorado-i legfelsőbb bíróságéból.Elég ez egy olyan jogi elv megteremtéséhez, amit az Önök Alapszabályának 38 paragrafusa értelmében “elismernek a kultúrnemzetek”? Ez az első kérdés. A második pedig, az, hogy a nemzetközi jognak annyi megválaszolatlan kérdést tartalmazó területén vagyunk-e, hogy ezért jogosan kérheti fel a Bíróságot, hogy az merészkedjen az összehasonlító jogtudomány birodalmába?

27. Szlovákiának az az eltökélt magatartása, amellyel továbbdobja a kapott labdát, ha szabad ezzel a sport nyelvéből vett kifejezéssel élnem,, vagyis kilép a nemzetközi közjog területéről, hogy belföldi jogrendszerekből vagy magánvéleményekből alkotott és igen kisszámú példát tartalmazó mintákra támaszkodjon, amelyekből azután igen vitatható értelmezést kovácsol, végül egy lényegi kérdést vet fel. Milyen elképzelése van Szlovákiának a Bíróságnál alkalmazható jogi forrásokról? Milyen elképzelése van a Bíróságra háruló igazságszolgáltatási funkcióról?

28. A hely nem alkalmas arra, hogy előadást tartsunk a Nemzetközi Bíróság Alapszabályának 38. paragrafusáról, sem pedig az e paragrafusban szereplő, “a kultúrnemzetek által elismert általános jogelvekről”.

29. Jól ismert tény, hogy a Nemzetközi Bíróság Szabályzatának előkészítő munkálataiból tájékoztatást kapunk a 38. paragrafus általános jogi elvekkel kapcsolatos ezen kitételéről. Ezt közvetlenül befolyásolta a Nemzetközi Nyereménydíj Bíróság példája . Azonban ellentétben azzal a feltétel nélküli jogkörrel, amelynek révén a Bíróság elődjének bírái támaszkodhattak az “igazság és a méltányosság elveire is” az Állandó Bíróság, majd pedig a Nemzetközi Bíróság bíráinak hatalma nagyon is korlátozott. Utalva az ex aequo et bono-ra, ami a Felek elsődleges hatalmára vonatkozik, s ez egyértelműen nem tartozik az ügyhöz. Ezután néhány pontban összefoglalom az eddig elhangzottakat.

30. Két észrevételt azonban mindenképpen meg kell tenni ezekkel az általános jogi elvekkel kapcsolatban, amelyeket Szlovákia igen nagy mértékben szeretne alkalmazni.

Az első észrevétel az, hogy a mi jogesetünkben nincs joghézag a nemzetközi jogban. Az érintett területek a szerződéses jog és a nemzetközi felelősség joga, amelyeket a doktrina tanulmányozott, a joggyakorlat megvalósított és a Nemzetközi Jogi Bizottság kodifikált. Az, hogy ezeken a területeken ismeretlen mindenfajta hivatkozás a “megközelítő alkalmazás”-ra, vagy a “kár mérséklésének feladatára” nem joghézag következménye. Ez annak a következménye, hogy szándékosan tartózkodnak ettől azok, akik a nemzetközi jogot alkotját, vagyis mindenekelőtt az államok.

A második megjegyzés az elsőből ered. Ez pedig a nemzetközi bíráskodás hatáskörével kapcsolatos. S utal arra amit az előzőekben elmondtam. A “common law” hagyomány bírájával ellentétben, a nemzetközi bíró nincs felhatalmazva arra, hogy előre nem látott esetektől függően a rendes jog alkalmazását kiegészítő vagy azt félreállító szabályokat fogalmazzon meg. Ez az “equity”, vagyis a méltányossági ítélet, amelyet a bíró belső meggyőződése diktál. Ez az “ex aequo et bono” alkalmazása.

31. Következésképpen, foglaljuk össze, Tisztelt Bíróság, az eddig vizsgáltakat. A Szlovákia által a C variáns igazolására, azaz a Duna egyoldalú elterelésére felhozott érvelés a Magyar Köztársaság részéről a következő észrevételeket váltja ki:

1. Ez az érvelés teljes egészében egy jogi szándékú hivatkozáson, az “approximate application”-n alapszik, amelyet kibővít a”mitigation of damage” variáns, amely ebben vagy más formájában az írott nemzetközi jogban ismeretlen.

2. Azok a szellemi erőfeszítések, amelyekkel Szlovákia bizonyítani próbálja, hogy ezek az írott jogban léteznek azokra az “általános elvek”-re való hivatkozáson alapul, amelyről Szlovákia nem tudja bebizonyítani, hogy azokat a nemzetközi, diplomáciai vagy a peres gyakorlat elismeri.

3. Az a fogalmi közelítés, amely megpróbál azonos módon kezelni alapvetően különböző intézményeket, nemzetközi jogi normákat, mint pl. az intézményesített mandátum és a kétoldalú szerződés; vagy, ami még ennél is több, mindezeknek a jogi intézményeknek belföldi jogi szerződésekként történő kezelése olyan műveletek, amelyekből hiányzik mindenfajta szellemi pontosság, és amelyek nem helyettesíthetik a nemzetközi írott közjog alkalmazását.

4. Az általános jogi elvek alkalmazásának egyugyanazon szabály minden fő jogrendszerben való meglétére kell támaszkodnia és nem pedig csak vagy esetleg az egyikben vagy a másikban való meglétére.

5. Ilyen elvek alkalmazása csak akkor megengedett a nemzetközi bíró számára, ha bizonyítani tudja, hogy azokat a nemzetközi jog elismeri, ellenkező esetben tiltottan alkalmazza az ex-aequo et bono méltányosságot. Ennek alkalmazását csak az az eset igazolja, amikor a nemzetközi jog nem biztosítja az adott jogesetez szükséges lényeges szabályokat. "A megközelítő jog nem megfelelő jog. Vagyis az is kérdéses, hogy egyáltalán jog-e".

Magyarország számára e feltételek közül egynek sem tesz eleget Szlovákiának a C variáns igazolására felhozott érvelése.

 

Köszönöm Elnök úr.

Elnök: Nagyon köszönöm Dupuy úr. A Bíróság az ülést megszakítja egy rövid kávészünet erejéig.

 

[Készült: a Bíróság által kiadott jegyzék alapján.]

 

 

 

16. Az EGYEZMÉNY felmondása: ELJÁRÁSI KÉRDÉSEK

(Valki László professzor)

 

Tisztelt Elnök Úr, tisztelt Bírósági Tagok!

1. Mielőtt megkezdeném a felmondás eljárási kérdéseinek tárgyalását, engedjék meg, hogy néhány előzetes megjegyzést tegyek. Eddigi előadásaiban Magyarország kimutatta, hogy (1) jogszerűen függesztette fel, majd állíttatta le a munkálatokat a Projekt különböző részein, miközben az Egyezményt mint a jogvita rendezésének alapját hatályban tartotta, és (2) a "C" Variáns az 1977-es Egyezmény, egyéb vonatkozó egyezmények és a nemzetközi jog általános szabályai alapján jogszerűtlen volt. Ezek az előadások a Speciális Megállapodás 2. cikkének (1) bekezdésében a T. Bíróság felé feltett első két kérdésre adnak választ.

2. Magyarország előadásának ebben a záró részében a fennmaradó kérdéssel foglalkozik, azaz azzal, hogy vajon Magyarország 1992 májusában érvényesen mondta-e fel az 1977-es Egyezményt, és ha nem, az Egyezmény még mindig hatályban van-e - tekintet nélkül a "C" Variáns erőszakos megvalósítására és a másik szerződő fél, Csehszlovákia ezt követő eltűnésére. Az előadás - bár általánosságban - kitér majd a Speciális Megállapodás 3. cikke (2) bekezdésében utalt kérdésre is. Ez pedig a következő: melyek azok a "jogkövetkezmények, ideértve a felek jogait és kötelezettségeit is", amelyek a három feltett kérdésre adott válaszból következnek?

3. Ami az 1977-es Egyezmény felmondását illeti, mind eljárási, mind pedig anyagi jogi kérdések felmerülnek. Azzal a kérdéssel fogok foglalkozni, hogy vajon Magyarország betartotta-e az általános nemzetközi jognak az egyezmények felmondására vonatkozó eljárási előírásait. Kollégám, Sands úr következik majd utánam, aki az Egyezmény felmondásának anyagi jogi alapjait tárgyalja. Crawford professzor ezt követően bemutatja, hogy az 1977-es Egyezményt Csehszlovákia mindenképpen elutasította volna, és ilyen körülmények között nem kérdés, hogy az Egyezmény túlélte az elutasító állam, Csehszlovákia 1992 decemberében történt megszűnését.

4. Végezetül a "C" Variáns jogszerűtlenségéből és az 1977-es Egyezmény felmondásából eredő jogkövetkezményeket Dupuy professzor tárgyalja majd. A felek egyetértenek abban, hogy a részletes következményeket nem lehet az ügy jelen szakában meghatározni, hanem azok a Bíróságnak a Speciális Megállapodás 2. cikke (1) bekezdésében feltett három meghatározott kérdésben alkotott ítélete fényében képezik majd tárgyalások alapját. Mindazonáltal számos jogkövetkezmény megállapítható elvi szinten, ezeket Dupuy professzor fogja tárgyalni.

5. Tisztelt Elnök Úr, a Bíróság tagjai, most rátérek az 1977-es Egyezmény felmondásának megfelelő eljárás tárgyalására. Megmutatom, hogy az 1977-es Egyezmény felmondása során Magyarország által követett eljárás teljes mértékben megfelelt az általános nemzetközi jog eljárási szabályainak. Meg kell jegyeznünk, hogy az Egyezmények jogáról szóló Bécsi Egyezmény 1977-ben, amikor a gátrendszer megépítéséről szóló Egyezményt kötötték, még nem volt hatályban.

6. Szlovákia azt állítja, hogy Magyarország nem tett eleget a Bécsi Egyezmény eljárási rendelkezéseinek, és Magyarország csak akkor akarja alkalmazni az Egyezményt, "amikor éppen megfelel az ügyének", míg tagadja az Egyezmény alkalmazhatóságát, "amikor az nem [felel meg számára]". Ez egyszerűen nem igaz. Magyarország az Egyezmény azon rendelkezéseire utalt, amelyek a nemzetközi szokásjog meglévő szabályait takarják. Magyarország nem utalt az Egyezmény azon eljárási rendelkezéseire, amelyeknek nincs ilyen jellegük.

7. Az egyezmények felmondására vonatkozó eljárással foglalkozó 65. és 66. cikk az általános nemzetközi jogot tükrözi. Azonban e cikkeknek és különösen az Egyezmény Függelékeinek bizonyos aspektusai (a szigorú eljárást és pontos időhatárokat megjelölő részek) mint ilyenek nem tükrözik az általános nemzetközi jogot. Az 1977-es egyezmény megkötésének idején létezett szokásjog rugalmasabb eljárási szabályokat és határidőket tartalmaz.

8. Az általános nemzetközi jog (kivéve a sürgősség esetét) minden kétséget kizáróan nem engedélyezi nemzetközi egyezmények hirtelen felmondását. Azonban nem határoz meg pontos számot a felmondási időre (hónapokban kifejezve), sem egyéb olyan pontos időtartamot, amelyen belül a feleknek tárgyalniuk kellene. Az időbeli határok inkább az eset jellegétől és az érintett felek viszonyától függnek. Ahogy a Bíróság rámutatott a WHO jogesetben:

"A kötelezettségek betartására vonatkozó időszakok megbeszélések és tárgyalások során történő meghatározása, valamint a felmondási idő pontos hossza olyan kérdések, amelyek az adott eset követelményeinek megfelelően változnak. Elvben tehát minden esetben a felek joga meghatározni a fenti időszakok hosszát jóhiszeműen folytatott megbeszélések vagy tárgyalások útján."

9. Csehszlovákia - úgy tűnt - osztja ezt a megközelítést. A Bécsi Egyezmény előkészítése során a csehszlovák megbízott kifejezte abbéli véleményét, hogy az eljárási rendelkezés...

"nemcsak a meglévő szabályok kodifikálása; meglehetősen nagy léptékkel képviseli új jogszabályok létrehozását és a meglévő joganyag fejlesztését is. Ez a fejlemény teljes egészében az egyezményeket védők szerencsés helyzetében lévőknek kedvezett..."

10. A 65. cikk egyéb rendelkezéseit is vehetjük, hogy megfeleltessük azokat az általános nemzetközi jog létező szabályainak. Ez különösen igaz, ha az ENSZ Alapokmánya 33. cikkére utalunk, amely felsorolja a jogvitában a felek által választható eszközöket. A tárgyalások nyilvánvalóan a lista csúcsán helyezkednek el. Amint arra a Bíróság a Halászati Joghatóság (Fisheries Jurisdiction) jogesetében rámutatott:

"[A tárgyalási kötelezettség] pusztán egy olyan alapelv speciális alkalmazását jelenti, amely az összes nemzetközi jogviszony alapját alkotja, és amelyet az ENSZ Alapokmánya 33. cikke is elismer mint a nemzetközi jogviták békés rendezésének egyik módját."

 

11. Fentiekből következően az általános nemzetközi jog az alábbiakat írja elő:

- először, a félnek törekednie kell a másik féllel támadt jogvita tárgyalások útján vagy egyéb rendelkezésre álló eszközzel történő rendezésére;

- másodszor, az a fél, aki egyezményt kíván felmondani, köteles szándékáról és indokairól ésszerű határidővel értesíteni a másik felet, köteles továbbá lehetőséget biztosítani a másik fél számára a válaszadásra;

- harmadszor, a tényleges felmondásról szóló értesítést írásban kell benyújtani.

12. Tisztelt Elnök Úr, Magyarország az általános nemzetközi jog mindhárom előírásának eleget tett.

13. 1989-ben (ugyanígy a következő években is) Magyarország tárgyalások útján szerette volna rendezni Csehszlovákiával fennálló jogvitáját. 1989 májusa és októbere, azaz a nagymarosi munkálatok felfüggesztéséről hozott döntés és a nagymarosi gát elhagyásával kapcsolatos tárgyalások kezdeményezéséről szóló döntés időpontja között nem kevesebb, mint öt találkozót tartottak miniszterelnöki és miniszterelnök-helyettesi szinten. E találkozókat különféle szakértői csoportok között zajló három fordulós megbeszélések, valamint a kormányok teljhatalmú megbízottainak gyakori találkozói követték. Magyarország folyamatosan megpróbálta meggyőzni Csehszlovákiát, hogy az Eredeti Projekt környezeti hatásaira vonatkozólag őszinte aggodalmak élnek.

14. Magyarország javasolta az 1977-es Egyezmény módosítását is, mivel elsősorban érintette a csúcs-üzemmódban végzett működtetés. 1989 novemberében Magyarország szóbeli jegyzékben hozta Csehszlovákia tudomására nézeteit, és később átadott egy előzetes egyezmény-tervezetet. Ez egy módosított 1977-es Egyezményt és egy új egyezményt jelentett a Projekt befejezéséről Nagymaros nélkül.

15. Sajnos Csehszlovákia 1989 őszét követően már nem volt kész értelmes tárgyalások folytatására. Ennek oka már ismert. Ahogy Sands úr rámutatott tegnap a "C" Variánssal kapcsolatban, Csehszlovákia egyoldalúlag elhatározta a Duna elterelését, ha Magyarország habozna teljesíteni az Eredeti Projektet.

16. 1989 után az új magyar kormány is tárgyalásos úton kívánta megoldani a jogvitát. 1990-ben a kormánymegbízottak számos alkalommal találkoztak - sikertelenül. Magyarország azt javasolta, hogy végezzenek közös vizsgálatokat a Projekt környezeti hatásairól az Európai Közösség által megbízott szakértők bevonásával.

17. Magyarország nem kérte EK-szakértők segítségét a Csehszlovákia által javasolt különös formában. Itt az 1990 őszén Magyarország részére küldött meghívásra utalok, melynek keretében részvételre hívták Magyarországot egy kutatási projektben, amelyet az Európai Közösség PHARE programja finanszírozott volna. Csehszlovákia PHARE pénzeszközökért folyamodott, hogy kizárólag a gabčíkovói szektor gátrendszerének környezeti következményeit vizsgálja meg, kizárólag csehszlovák területen. Miután benyújtotta pályázatát, Csehszlovákia magyar szakértőket hívott meg, hogy csatlakozzanak a programhoz. Azonban Magyarország feltárta, hogy a kutatást a Szlovák Comenius Egyetem és egy, a gátrendszer megépítésével és irányításával foglalkozó csehszlovák szakértői csoport végezte volna el. A magyar szakértők bevonása csak utólagos gondolatnak tűnt.

18. Magyarország visszautasította a részvételt, először is mivel nem hitt abban, hogy a kutatás független lesz. Másodszor, mivel Magyarországot nem érdekelte olyan megoldás keresése, hogy hogyan lehetne megépíteni a gabčíkovói gátrendszert úgy, hogy szlovák oldalon megoldjanak bizonyos technikai-környezetvédelmi problémákat. Magyarország azt akarta tudni, vajon az egész gátrendszert meg kell-e építeni.

19. Magyarország tehát vissza kívánt térni a tárgyalásokhoz és megpróbálta a jogvitát kölcsönös egyetértéssel megoldani. Ennek megfelelően 1990 decemberében Magyarország magasabb szintű tárgyalásokat kezdeményezett. 1991-ben három kormányközi tárgyalás zajlott le a két fél között. Magyarország nem kívánta takargatni a tényt, hogy ekkor már fontolgatta az 1977-es Egyezmény felmondását. De nem javasolt egyoldalú felmondást. Ahogy azt a Parlament 1991 márciusi határozata tükrözte, Magyarország kölcsönös egyetértéssel szándékozott felmondani az Egyezményt.

20. Az 1991 áprilisában zajlott első tárgyalásokon Magyarország átadta egy kétoldalú, kölcsönös egyetértéssel kötendő egyezmény tervezetét az 1977-es Egyezmény felmondása és a felmondás következményei tárgyában. Az egyezmény rendelkezést tartalmazott volna a két fél között megosztandó beruházási veszteségekről. Ha e rendelkezést elfogadták volna, az jelentős összegeket jelentett volna Csehszlovákia számára. Magyarország azt is javasolta, hogy 1993-ig függesszenek fel minden építési munkát. A felfüggesztés alatt közös kutatómunkát végeztek volna, hogy feltárják a Projektnek a környezetre gyakorolt összes lehetséges következményét. Magyarország benyújtott egy, a Tudományos Akadémia által készített dokumentumot a Projekt környezeti kockázatairól. Azonban nem állítottak fel közös munkacsoportokat, mivel Csehszlovákia nem mutatkozott késznek az építkezés felfüggesztésére arra az időre, míg a kutatást elvégzik.

21. Ezért 1991 áprilisában Magyarország írásbeli formában értesítette Csehszlovákiát azon szándékáról, hogy felmondja az 1977-es Egyezményt, továbbá felhasználta az alkalmat, hogy a felmondás ökológiai és egyéb okait megjelölje. Ez az értesítés 13 hónappal az 1977-es Egyezmény tényleges felmondását megelőzően történt.

22. Magyarország 1991-ben jóhiszeműen tárgyalt. De a csehszlovák oldalon, ahogy Sands úr rámutatott, az eltereléssel való fenyegetés időben egyre közelebb került. Valójában mindhárom 1991-es kormányközi tárgyalás a Duna elterelésével való fenyegetés légkörében zajlott.

24. A második, 1991 júliusában tartott kormányközi tárgyalássorozaton Magyarország fenntartotta az 1977-es Egyezmény közös megállapodás alapján történő felmondására vonatkozó álláspontját. Csehszlovákia megismételte álláspontját és háromoldalú kutatóbizottság felállítását javasolta, az Európai Közösség által megbízott szakértők bevonásával. Szlovákia azt bizonygatta ellen-beadványában, hogy e bizottság jogköre meglehetősen széles lett volna: négy alternatívát vizsgálhatott volna, attól kezdve, hogy "haladjunk tovább a Projekttel az eredeti terv szerint" egészen addig, hogy "állítsuk vissza az eredeti állapotot a helyszínen". Azonban a tárgyalásokat követően a két fél által aláírt közös sajtóközlemény a csehszlovák álláspontot az alábbiak szerint írta le:

"A csehszlovák fél a tárgyalások során hangsúlyozta, hogy csak egy variációt tud elfogadni, amely lehetővé teszi a gabčíkovói duzzasztógát üzembe helyezését."

Így a bizottságnak "széles körű megbízatása" és négy alternatívája lehetett volna. De csak egyetlen eredményre juthatott volna.

25. Válaszában Szlovákia elismerte, hogy a második kormányközi találkozó idején az őt érdeklő elsőrendű kérdés a "C" Variáns megépítése volt. Szlovákia szépen fejezte ki a dolgot: a Duna egyoldalú elterelése "csendes résztvevő volt... a júliusi tárgyalásokon". Azonban ugyanez igaz volt az áprilisi tárgyalásokra is.

26. Ezzel a háttérrel került sor a harmadik kormányközi tárgyalássorozatra 1991 decemberében. A felek ismét közös szakértői bizottság felállításáról beszéltek, amely kivizsgálná az egész Projekt hatásait. Magyarország ismét kész volt elfogadni az Európai Közösség által megbízott szakértők bevonását. Azonban Csehszlovákia hangsúlyozta, hogy az "ideiglenes megoldás" megépítését még időlegesen sem lehet felfüggeszteni.

27. Magyarország a tárgyalások végén kijelentette, hogy a szakértői bizottság megkezdhetné a munkát, ha Csehszlovákia tíz napon belül tájékoztatná Magyarországot, hogy 1992 júniusáig felfüggeszti az egyoldalú munkát a "C" Variánson. Egyébként Magyarország arra kényszerülne, hogy megtegye a szükséges lépéseket, amelyek közé tartozhatna az 1977-es Egyezmény felmondása is.

28. 16 nappal később Csehszlovákia visszautasította a magyar javaslatot. Azt válaszolta, hogy a gabčíkovói erőmű "magas készültségi foka" miatt nem fogadhat el semmilyen más megoldást, mint az erőmű üzembe helyezését. Így tehát Csehszlovákia első ízben vallotta be, hogy "ideiglenes megoldása" elérte azt a pontot, ahonnan nincs visszaút.

29. Szlovákia megerősíti, hogy "Magyarország előfeltételt akart kikötni... láthatólag és kiszámítottan olyan módon, hogy az elfogadhatatlan legyen". Szlovákia nem ad magyarázatot arra, hogy miért lett volna a "C" Variáns munkálatainak felfüggesztése elfogadhatatlan Csehszlovákia számára. Az egyetlen értelmes magyarázat az, hogy Csehszlovákia ekkor már végleg elhatározta, hogy megvalósítja a Duna egyoldalú elterelését - bármilyen eredményt mutassanak is a magyar számítások.

30. Szlovákia azt is bizonygatja, hogy 1991 végén még minden visszafordítható volt. Miközben magyarázza azt a tényt, hogy azidőtájt a szlovák építőipari gépek már nagyon közel dolgoztak ahhoz a helyhez, ahol később az elterelést megvalósították, Szlovákia arra hivatkozott, hogy a "C" Variáns munkálatainak

"nem volt semmiféle gyakorlati hatásuk a folyó áramlására, és ... semmiképpen sem rontottak a [nevezett] bizottság által 1992. június végén tett megállapításokon... Legrosszabb esetben azt eredményezhették, hogy Csehszlovákia pénzt és munkát vesztegetett rájuk."

Szlovákia hozzátette, hogy Magyarország "megkerüli... Csehszlovákia rugalmasságát."

31. Ami a csehszlovák rugalmasságot illeti, Magyarország tisztában volt a ténnyel, hogy a Duna elterelését nyáron nem lehet megvalósítani. A "C" Variáns üzembe helyezéséhez az ősz volt a megfelelő évszak, amikor a vízszint a legalacsonyabb. Ezért az 1991 decemberében tett csehszlovák ajánlatot, miszerint "[Csehszlovákia] kötelezné magát, hogy nem végez munkát a Duna medrében 1992 júliusáig" Magyarország nem értelmezhette sem kompromisszumként, sem "mézesmadzagként", ahogy azt Szlovákia állította.

32. Magyarország megértette, hogy Csehszlovákia nem szándékszik folytatni a tárgyalásokat, hanem elhatározta, hogy az "ideiglenes megoldást" viszi tovább. Ezért figyelmeztetett Magyarország 1991 decemberében ismételten, hogy "[Magyarország] rá fog kényszerülni, hogy felülvizsgálja a tárgyalások megszakításának következményeit, az 1977-es államközi Egyezmény sorsát és a szükséges ellenlépéseket". Ez öt hónappal azelőtt történt, hogy az Egyezmény tényleges felmondását bejelentették.

33. Csehszlovákia jól tudta, hogy földrajzi helyzete lehetővé teszi számára, hogy teljes körű ellenőrzést szerezzen a Duna fölött. Nem zavarták őt az ismételt magyar és nemzetközi tiltakozások sem. Nem gondolkodott a lehetséges kompromisszumon. Így válaszolt Magyarországnak:

"Feltéve, hogy a [háromoldalú szakértői bizottság] következtetései és a gabčíkovói rész próbaüzemének megfigyelése igazolják, hogy a negatív ökológiai hatások meghaladják az erőmű előnyeit, a csehszlovák oldal kész leállítani az ideiglenes megoldás munkálatait..."

34. Nem csoda, ha Magyarország a fenti kijelentést így értelmezte: "Csehszlovákia nem akarta felfüggeszteni a "C" Variáns építését és mindenképpen üzembe helyezte volna a gabčíkovói duzzasztógátat, függetlenül a közös szakértői bizottság munkájától". Szlovákia azt állítja, hogy ez a csehszlovák kijelentés "legfonákabb olvasata" volt. Meglehet, hogy a leginkább fonák olvasatról van szó, de ez az egyetlen lehetséges értelmezés! A "gabčíkovói rész próbaüzeme" csak akkor volt lehetséges, ha az ideiglenes megoldást megvalósították, azaz ha a Dunát elterelték. A csehszlovák elv láthatólag ez volt: "először indítsuk be, majd aztán vizsgáljuk".

35. 1992 márciusában Magyarország ismét harmadik fél bevonása után nézett a jogvita megoldása érdekében. Magyarország az Európai Közösséghez fordult, annak segítségét kérve. Az EK pozitív választ adott. Kész volt független szakértőkből álló Bizottságot létrehozni a két ország képviselőivel együtt - három feltétellel:

- először; mindkét fél hívja meg a Közösséget a szakértő Bizottságban való részvételre;

- másodszor; a két fél fogadja el a Bizottság értékelésének eredményét mint a döntéshozás "tudományos/ökológiai és jogi alapját";

- harmadszor; a két fél "a Bizottság munkálkodása alatt ne tegyen semmiféle olyan lépést, amely hátráltatná a jelentésben tett megállapítások alapján teendő esetleges lépéseket". Ezt a levelet mindkét fél részére megküldték.

36. A harmadik ponttal a Közösség világosan felállított egy alapfeltételt - ugyanazt, amit Magyarország is kikötött.

37. Szlovákia most azt állítja, hogy Magyarország perbeszédeiben kizárólag a Közösség által kikötött harmadik feltételre koncentrált és figyelmen kívül hagyta a másodikat, mivel nem válaszolt az Európai Közösség levelére. Szlovákia arra következtetett, hogy Magyarország nem fogadta el a Közösség feltételeit, míg Csehszlovákia igen. Valójában, ennek éppen az ellenkezője igaz.

38. Magyarország egyértelműen elfogadta a fenti feltételeket. Az alábbiakról értesítette a Közösséget:

"...[Magyarország] örömmel tapasztalja, hogy az Európai Közösség kész az együttműködésre és [Magyarország] elfogadja a három feltételt...".

39. Csehszlovákia nem küldött hasonló választ a Közösséghez. Ehelyett a csehszlovák miniszterelnök levelet intézett magyar kollégájához, melynek másolatát állítólag megküldte a Közösség részére is. Azonban e levél megerősítette, hogy Csehszlovákia elhatározta, folytatja a "C" Variáns munkálatait:

"[Csehszlovákia] elégséges jóindulatot és készséget tanúsított a tárgyalásokra, de jelenleg már nem tudja tovább elfogadni a magyar oldal késlekedését és halogató taktikáját, ezért nem függesztheti fel a munkát az ideiglenes megoldáson."

A miniszterelnök szerint Csehszlovákia érdekelt lenne a [háromoldalú] bizottság létrehozásában "előfeltételek nélkül". Az "előfeltételek nélkül" kifejezés azt jelentette, hogy Csehszlovákia nem tenne eleget a Közösség által szabott harmadik feltételnek.

40. A csehszlovák miniszterelnök leveléhez a két ország a Közösségnek szóló közös levéltervezetet csatolt. A levéltervezet lényegében ugyanazt az üzenetet hordozta.

41. Nehéz megérteni a szlovák álláspontot, miszerint Csehszlovákia azzal, hogy Brüsszelbe küldte a levél másolatát és a tervezet szövegét, valójában elfogadta a Közösség mindhárom feltételét. A valóság az, hogy Magyarország úgy értelmezte a miniszterelnök levelét mint mind a magyar, mind a Közösség részéről tett javaslat elutasítását.

42. Ilyen körülmények között Magyarország nem látott más alternatívát, mint felmondani az 1977-es Egyezményt. Magyarország szóbeli jegyzékben eszközölte a felmondást, amelyet írásban 1992. május 19-i keltezéssel tett meg (hatálybalépett 1992. május 25-én), így egy további hetet biztosítva az esetleges utolsó pillanatban tett kísérletek számára a vita rendezésére. A Jegyzékhez a felmondás jogi és tudományos alapjáról szóló Nyilatkozatot csatoltak.

43. Szlovákia fenntartja, hogy a fentiek "az egyezmény hirtelen felmondásának minősülnek, három hónapos felmondási idő, valamint a válaszadás lehetőségének biztosítása nélkül...". Tehát Csehszlovákiát (legalábbis Szlovákia szerint) meglepték. Szlovákia megfeledkezik arról, hogy 1989-ben Magyarország súlyos környezetvédelmi aggodalmakat észlelt az 1977-es Egyezmény alkalmazásával kapcsolatban, és felfüggesztette a munkát Nagymarosnál és Dunakilitinél. Szlovákia megfeledkezik arról is, hogy Magyarország még ugyanabban az évben, ugyanezen okokból kiegészítést javasolt az 1977-es Egyezményhez. Azt is elfelejti, hogy az 1991-ben zajlott első kormányközi tárgyalássorozaton Magyarország javasolta az 1977-es Egyezmény felmondását. Elfelejti továbbá, hogy a felmondás kérdését a felek két további kormányközi tárgyalássorozaton vitatták meg 1991-ben. Végül arról is megfeledkezik, hogy Magyarország figyelmeztette Csehszlovákiát a "C" Variáns megépítésének következményeire. Szlovákia egyszerűen mindenről megfeledkezett és meg volt lepődve, amikor Magyarország felmondásról szóló értesítését megkapta. Ami a felmondási eljárást illeti, Szlovákia 1992. május 19-én indíthatta volna el az órát.

44. Szlovákia azt állítja, hogy a felmondás bejelentését megelőző napon komoly kísérlet történt a vita tárgyalásos úton történő rendezésére. Szlovákia szerint az Európai Közösség "telefonon" meghívta mindkét felet Bécsbe május 18-ára, ahol háromoldalú találkozót hívtak volna össze. Magyarország értesült "Csehszlovákia széles körű felhatalmazásáról" a bécsi találkozón való részvétel vonatkozásában. Magyarország, aki állítólag vonakodott tárgyalni, "nem vett részt a találkozón". Szlovákia hozzáteszi, hogy a találkozót "Magyarország nyilván zavaró tényezőként értékelte".

45. Valójában az történt, hogy a budapesti és prágai EK-misszió tett még egy utolsó kísérletet egy háromoldalú találkozó összehívására Bécsbe, de a kísérlet megbukott, mivel Csehszlovákia nem mutatkozott késznek a "C" Variáns munkálatainak felfüggesztésére. Szlovákia megpróbálja úgy lefesteni a történteket, mintha Csehszlovákia már kész lett volna nagy engedményeket tenni az utolsó pillanatban. Szlovákia nem jelöli meg pontosan, milyen engedményeket tervezett Csehszlovákia, és miért nem tudta azokat maga közölni Magyarországgal. Csehszlovákia megragadhatta volna az esélyt, hogy lássa, az általa felvetett engedményeket vajon Magyarország zavaró tényezőnek tartja-e vagy sem.

46. Röviddel a felmondásról szóló értesítést követően Magyarország még egyszer harmadik fél segítsége után nézett. 1992. augusztus elején javasolta, vigyék az egész jogvitát a Nemzetközi Bíróság elé. E javaslatára nem kapott választ. Néhány nappal később hasonló javaslatot küldött Prágába, ekkor a Duna elterelésének előkészítésével kapcsolatban. Csehszlovákia - anélkül, hogy utalt volna a korábbi javaslatra - visszautasította, hogy az ügyet a Bíróság elé vigyék.

47. Összegezve, T. Elnök úr, 1990 és 1992 között Magyarország teljes egészében eleget tett az általános nemzetközi jog eljárási követelményeinek:

- először, mivel Magyarország megpróbálta békés eszközökkel rendezni Csehszlovákiával támadt jogvitáját. Három teljes éven át - 1989-től (a munkálatok felfüggesztésének éve) 1992-ig (a felmondás éve) tárgyalásokat folytatott Csehszlovákiával;

- másodszor, mivel Magyarország ismételten kereste harmadik fél segítségét;

- harmadszor, mivel Magyarország előzetes értesítést küldött arról a szándékáról, hogy fel kívánja mondani az 1977-es Egyezményt, a felmondás indokainak magyarázatával együtt;

- negyedszer, mivel Magyarország jelentős mennyiségű időt hagyott a jogvita békés eszközökkel történő rendezésére, mielőtt a tényleges felmondásra sort kerített volna. A Szlovákia által "hirtelenként" jellemzett felmondás valójában kiszámított és átgondolt cselekmény volt, amelyre hosszadalmas bejelentést követően került sor;

- végül, mivel Magyarország írásbeli értesítést küldött Csehszlovákia részére, amely tartalmazta a tervezett felmondás indokait is.

48. Természetesen további követelmény, hogy Magyarországnak jogalapja volt a felmondásra. Kollégám, Sands úr fogja tárgyalni ezt a kérdést.

 

Tisztelt Elnök úr, T. Bírósági Tagok, köszönöm figyelmüket.

 

Elnök: Köszönöm Valki professzor. A következőkben felkérem Sands urat.

 

[Készült: a Bíróság által kiadott jegyzék alalpján.]

 

 

 

17. Magyarország felmondásról küldött értesítése

(Philippe Sands)

 

1. Tisztelt Elnök Úr, T. Bírósági Tagok, a harmadik kérdés, amelynek eldöntésére felkértük a T. Bíróságot, a következő: "melyek a jogi hatásai a Magyarország által 1992. május 19-én az [1977-es] Egyezmény felmondása tárgyában küldött értesítésnek"? Előterjesztésünknek ebben a részében az 1977-es Egyezmény felmondásával kapcsolatban Magyarország által elővezetett jogi igazolást kívánom tárgyalni. Ha megengedik, a ma rendelkezésre álló maradék időben megkezdem értekezésemet a tárgyban, és holnap reggel fejezem majd be.

2. Valki professzor tárgyalta a felmondás jogszerűségét az eljárási kérdések vonatkozásában. Jómagam fogom tárgyalni - az idő szűkre szabott volta miatt röviden -, miért tartja Magyarország a felmondást jogszerűnek és 1992. május 19-től hatályosnak az anyagi jog alapján. Ezeket az alapokat Magyarország Felmondási Nyilatkozatában is kifejtette. Megítélésünk szerint a felmondási jogalapok mindegyike hatályos az összes többi érvényétől függetlenül, bár szükségképpen létezik bizonyos fokú ténybeli átfedés az öt jogalap között. Hogy felelevenítsem, az öt jogalap a következő: (1) kényszerűség; (2) a teljesítés lehetetlensége; (3) a körülmények alapvető megváltozása; (4) jelentős szerződésszegés Csehszlovákia részéről; valamint (5) a nemzetközi jog később keletkezett előírásai. Sorjában szeretném tárgyalni az egyes kérdéseket.

3. Mielőtt elkezdeném, talán ide kívánkozik, hogy bizonyos bevezető megjegyzéseket tegyek az olyanfajta projektekre vonatkozó szerződéses kötelezettségek természetével kapcsolatban, mint amilyet az 1977-es Egyezmény is előirányzott, amely a két állam közös vállalkozása volt - számos egyéb játékos bevonásával.

4. Kevés egyezmény keletkeztet megváltoztathatatlan normákat, és az 1977-es Egyezmény sem kivétel ez alól. Az egyezmények joga (a szokásjog és a szerződéses jog) arra törekszik, hogy megtalálja a szükséges egyensúlyt az egymással versengő célok között: egyrészről a bizonyosság és stabilitás biztosítása a nemzetközi jogi jogviszonyokban a szuverén államok akaratának megfelelően; másrészről annak biztosítása, hogy - megfelelő körülmények megléte esetén - az egyezmény által [egy adott államra] rótt kötelezettségek módosíthatók, illetőleg (szükség esetén) felmondhatók.

5. Minden bizonnyal létezik egy vélelem az egyoldalú felmondással szemben. Azonban az elv és a gyakorlat, a szokásjog és a Bécsi Egyezmény határozottan felismerte, hogy ez csak vélelem és bizonyos szituációkban a vélelem megcáfolható. A tudományos "tény" nagy mértékben és akár hirtelen is megváltozhat. E Bíróság korábbi elnöke, Sir Robert Jennings, így fejezte ezt ki: amire a nemzetközi közösségnek szüksége van, az olyan jog, amely "a tudományos világ változásaival együtt változhat; egyébként gyorsan és igen károsan a korszerűtlen tudományt fogja kikényszeríteni".

6. Az Önök előtt fekvő ügy tükrözi egyrészről a stabilitás céljai, másrészről pedig a tudományos és egyéb változások alkalmazása közt fennálló feszültséget. Szlovákia az elsőt hangsúlyozza, Magyarország a másodikat. Hogy hol az egyensúly ebben az ügyben, az a tényeken fordul meg, ideértve az 1977-es Egyezmény jellegét és a jogot. A tényekkel már foglalkoztunk. Most a jogot tekintjük át. Magyarország álláspontja szerint ez pontosan olyanfajta ügy, amelyben a tények és a jog lehetővé tették, hogy Magyarország 1992. májusában felmondja az Egyezményt.

7. Az 1977-es Egyezmény nagyarányú közös ipari infrastrukturális projekt, egy közös, jóllehet politikai célzatú beruházás létrehozását tűzte célul, amelynek a környezetvédelmi előírásoknak is meg kellett felelnie. Az Egyezmény nem keletkeztetett megváltoztathatatlan normákat. Nem hozott létre sem területi, sem tárgyi rendszert. Egyik állam sem ruházta át természeti erőforrásai feletti szuverén jogait az Egyezménnyel a másikra. Az 1977-es Egyezmény a nagyarányú infrastrukturális projektek tárgyában létrehozott egyéb közös vállalkozásokhoz hasonlítható. A fő különbség e projekt és számos másik (de természetesen nem mindegyik) között az, hogy erre a projektre az egyezmények joga vonatkozik a magánjoggal együtt. Azonban az alapelvek ugyanazok maradnak, akár a nemzetközi joggal, akár a nemzetközi magánjoggal foglalkozunk. A hasonló projektek közé tartoznak a La Manche-csatorna Alagútja tárgyában kötött angol-francia megállapodás, az Oroszország és a Független Államok Közössége tagjai között létrejött megállapodások nemzetközi olajvezeték tárgyában, vagy az Algéria és Portugália által kötött nemzetközi gázvezeték-megállapodás. Ezek mindegyike közös vállalkozást hozhat létre a természeti erőforrások feltárására és kiaknázására, politikai és gazdasági célokra. Mindegyik megállapodás a jog által szabályozott együttes erőfeszítésre irányul. És még senki sem állíthatta komolyan, hogy a magánjog vagy az egyezmények joga azt kívánná meg bármely fenti országtól, hogy minden körülmények között hajtsa végre az egyezményben vagy szerződésben foglalt kötelezettségeit, különösen ha a szerződéskötést követően alapos bizonyíték merült fel arra nézve, hogy amennyiben így tesz, komoly károk keletkezhetnek saját létfontosságú érdekeiben. Ilyen körülmények között, ha valamely Állam - további tanulmányozás vagy megfontolás céljából - késedelmeskedne és végül kiszáll a projektből, kötelezhető bizonyos jóvátételre.

Azonban nem kötelezhető arra, hogy hajtsa végre a projektet. Nem vethető alá meghatározott teljesítést előíró bírósági határozatnak, ha használhatok az angol jogból vett olyan kifejezést, amelynek a nemzetközi jogban nincs megfelelője. Még kevésbé róhat rá a másik fél egy ettől eltérő, még terhesebb "körülbelüli alkalmazást". Ilyen esetben kártérítés fizetése rendelhető el, amint azt az ILC tervezet 35. cikke is kilátásba helyezi.

8. Azt is mondhatjuk, hogy nincs is semmi új vagy eredeti ebben a jogvitában. Számos példa van ilyenfajta nemzetközi projektekre, amelyeket újonnan napvilágra került környezeti vagy gazdasági információk, illetőleg felmerült kötelezettségek hatására módosítani, felfüggeszteni vagy akár felmondani kellett.

9. Az ilyen ügyekben nagy tapasztalatokkal rendelkező egyik nemzetközi joghatóság az Egyesült Államok és Kanada Nemzetközi Közös Bizottsága ("IJC"). A Bizottságot a Határvizekről szóló 1909-es Egyezmény alapította, amelyben az Eredeti Projektre vonatkozó 1977-es Egyezmény 15. és 19. cikkének megfelelő rendelkezések találhatók, és amelyet az IJC alkalmaz. A Nemzetközi Közös Bizottság egyik 1977-es döntésében elrendelte a "Garrison [folyó] elterelésére épülő létesítmény" építésének leállítását, melynek létrehozását az USA Kongresszusa 1965-ben hagyta jóvá. Kanada azt kérte az Egyesült Államoktól, hogy mindaddig állítsa le a további építést, amíg megállapodás nem születik Kanada hosszú távú környezetvédelmi érdekeinek védelméről, és az ügyet az IJC elé utalta. Az IJC úgy rendelkezett, hogy "ne építsék meg ekkor a Garrison Elterelő Létesítmény azon részét, amely a Kanadába áramló vizet érinti". Tette ezt úgy, hogy előzőleg bizonyítékot tártak elé "a hatalmas befektetett összegekről és az emberek legjobb szándékairól", mivel az Elterelő Létesítmény "elfogadhatatlan kockázatot hordoz... Kanada állampolgárainak, valamint a régió és a régión túli területek általános ökológiájának kárára".

10. A Nemzetközi Közös Bizottság elé került másik eset egy javaslatról szólt, miszerint növelnék egy, a Ross tóra épült gát magasságát - olyan már meglévő víztározóról van szó, amely az Egyesült Államok és Kanada közti nemzetközi határon ível át Seattle mellett. A Ross tó ugyanúgy közös határvíz, mint a Duna. Seattle áramfejlesztés céljából kérte a gát szintjének emelését. 1942-ben az IJC határozatot adott ki, amelyben jóváhagyta a kérelmet, de a munkát egy feltételhez kötötte: Seattle és Brit Kolumbia állapodjanak meg egymással a Seattle által a kanadai érdekeket ért sérelemért fizetendő kártérítés mértékéről. 1942 és 1980 között Seattle nem tudta megszerezni Brit Kolumbia egyetértését, és az utóbbi évben ismét az IJC-hez fordult. Az IJC úgy rendelkezett, hogy a víz szintjét nem szabad megemelni. De elismerve a Seattle-t ért veszteséget, hogy az nem tudja kiaknázni az erőforrást, elrendelte, hogy Brit Kolumbia bocsásson "[Seattle] rendelkezésére megfelelő kártérítést pénz, energia vagy egyéb eszközök formájában ... egy értékes és megbízható elektromos energia-forrás elvesztéséért, amely bekövetkezne, ha a Ross Gát Projekt nem valósul meg". 1983-ban a két fél megállapodott a fenti kártérítésről. Lehetséges, hogy vannak bizonyos hasonlóságok a két ügy között - Önök megtalálják mindkét jogesetet (másokkal együtt) a magyar válaszhoz csatolt Függelékben.

 

A jogszerűség igazolása: bevezetés

11. Nincs tehát semmi újdonság egy közös vállalkozás formájában végrehajtandó projektben, amely nehézségbe ütközik. Ilyen körülmények között a felek kötelesek tárgyalásos úton megoldani a nézetkülönbségeket, illetőleg igénybe venni a harmadik felekkel támadt jogviták rendezésére nyitva álló egyéb eszközöket. Magyarország éppen ezt tette vagy kísérelte meg tenni, ahogy Valki professzor vázolta. De elérhető egy olyan pont, ahol már világossá válik, hogy az egyezmény módosítása nem lehetséges, illetőleg hogy az egyezményt olyan jogcselekmények igazolására szándékoznak felhasználni, amelyek nem igazolhatók.

12. Ha Csehszlovákia beleegyezett volna az 1977-es Egyezmény módosításába, hogy figyelembe vegyék a feleket érintő számos változást, a változások összhatása esetleg nem lett volna elegendő a felmondás jogszerűségének igazolásához. A történet vége felé Magyarország kész volt hatályban tartani az egyezményt a kártérítéssel járó összes következménnyel együtt - azon elhatározása értelmében, miszerint biztosítja, hogy a nagymarosi gát ne épüljön meg és a gabčíkovóit környezetvédelmi szempontból megfelelő módon működtessék, ha ez lehetséges lett volna. A tudományos eredményekről szóló előadásainkból világosan ki kellett tűnnie, melyek voltak az aggodalmak. 1991 decemberét követően Magyarország csak azt kérte, hogy a "C" Variánson végzett munkálatokat a folyó tárgyalások befejezéséig függesszék fel. Csehszlovákia semmilyen ponton nem mutatott hajlandóságot a felfüggesztésre, és most már tudjuk, hogy a tárgyalások alatt döntések születtek a "C" Variáns megvalósításáról.

13. Ilyen körülmények között 1992 májusára Magyarországnak nem maradt más választása, mint felmondani az egyezményt. Magyarország öt jogalapra építve mondta fel az Egyezményt, most sorban tárgyalom ezeket:

 

Kényszerűség

14. A Magyarország által felhozott első jogalap a kényszerűség volt. Barátom, Pierre-Marie Dupuy már tárgyalta ennek az érvnek azt az aspektusát, amely az egyezmények joga és az állam felelősségének elve közti viszonyra vonatkozik. Nekem csak néhány kiegészítést kell tennem ehhez.

15. Magyarország Felmondó Nyilatkozatában így fogalmazott: "a gátrendszer megépítése és működtetése olyan ökológiai szükségállapothoz vezet, amely eleve kizárja a felmondás jogtalanságát". Ez a szükségállapot (kényszerhelyzet) volt az, amellyel az ILC tervezetnek az Állam felelősségéről szóló része (33. cikk) számolt. Ez valójában a megsemmisített kényszerűség mellett szóló érv: ha a kényszerűség állandósul, az Állam jogosult az egyezmény felmondására "létfontosságú érdekeinek" védelme, valamint a "súlyos és küszöbön álló veszedelem" elkerülése érdekében.

16. Magyarország elismeri, hogy a modern nemzetközi jogban a kényszerűségi kifogás kizárólag korlátozott és szigorúan definiált alapon fogadható el. A "kényszerűség" lehetővé teszi a szuverén Állam számára, hogy olyasmit kövessen el, ami egyébként jogellenes cselekménynek minősülne, és egyidejűleg elkerüli a nemzetközi felelősségvállalást - bár a megfelelő kártalanításra való kötelezettséget nem.

17. Az államok gyakorlata, a jogtudomány és a kényszerűségi kifogással kapcsolatos jogelvek szisztematikus tanulmányozása során az ILC úgy látta, hogy "nem engedhető meg, hogy a jognak való megfelelés kényszerítő szükségessége olyan helyzetekhez vezessen, amelyet a summum jus summa iniuria szállóige olyan találóan jellemez". Ennek megfelelően az ILC által elfogadott tervezet 33. cikke kimondja, hogy a "kényszerűség" ott hozható fel, ahol "(a) a jogcselekmény volt az állam létfontosságú érdekei védelmének egyetlen eszköze valamely súlyos és küszöbön álló veszedelemmel szemben", és "(b) a jogcselekmény nem sértette súlyosan azon Állam létfontosságú érdekét, amellyel szemben a kötelezettség fennállt".

Beadványában Magyarország jogeseteket nevezett meg, így pl. az 1893-as Orosz Fókaprém esetet, amelyről Crawford és Dupuy professzor már beszélt. Ezek az esetek és az ILC által elfoglalt álláspont jelzik azt a három feltételt, amelynek teljesülnie kell, mielőtt valaki a kényszerűségre hivatkozik: (1) az érintett érdekeknek létfontosságúaknak kell lenniük; (2) a létfontosságú érdekeket fenyegető veszélynek küszöbön állónak kell lennie; és (3) más eszközökkel a veszélyt lehetetlen legyen elhárítani. Esetünkben e feltételek mindegyike teljesül.

18. Ami az érdekek "létfontosságú" voltát illeti, az ILC kifejezetten létfontosságú érdekként jelölte meg "a fauna vagy vegetáció fennmaradását bizonyos területeken ..., valamint a régió ökológiai egyensúlyának [fenntartását]. Az ILC megközelítését a nemzetközi közösség a Biológiai sokféleségről szóló 1992. évi Egyezmény 22. cikkében szentesítette. A 22. cikk kimondja, hogy a Biológiai sokféleségről szóló Egyezmény "nem érinti semmiféle szerződő félnek már létező nemzetközi megállapodásból következő jogait és kötelezettségeit, kivéve, ahol a megállapodás súlyos kárt vagy fenyegetést okozhat a [természet] biológiai sokszínűségének". Más szavakkal, ahol súlyos kár vagy fenyegető veszély áll fenn, a Biológiai sokféleségről szóló Egyezmény megelőzi a jogsértő szerződést. Amikor Magyarország felmondta az 1977-es Egyezményt, a Biológiai sokféleségről szóló Egyezmény tárgyalásai már befejeződtek, és az Egyezmény már aláírásra kész volt a Riói Konferencián. Ha 1992 májusában nem is volt még hatályban, de ekkorra már a nemzetközi közösség akaratának mértékadó kifejezése volt. Mára mind Magyarország, mind Szlovákia - 164 másik állammal együtt - aláírta a Biológiai sokféleségről szóló Egyezményt, és a térségre vonatkozó minden jövőbeni megállapodásnak összhangban kell lennie az Egyezmény előírásaival.

19. Az ILC megközelítése tükröződött a vízforrásokra, különösen a talajvízre vonatkozó egyéb dokumentumokban is. Az ENSZ Gazdasági Bizottsága Európai Alapszabályát a talajvízzel való gazdálkodásról 1989. április 21-én fogadták el, röviddel azelőtt, hogy Magyarország - a talajvízzel kapcsolatos aggodalmak (a parti szűrésű kutak Budapestre és másfelé irányuló vízkészleteinek minőségére és mennyiségére vonatkozó aggodalmak) miatt - Nagymarosnál felfüggesztette az építkezést - teljes mértékben összhangban az Alapszabály szellemével. Magyarország és Csehszlovákia részt vett az Alapszabály tárgyalásában, és mindketten ellenvetés nélkül elfogadták az abban foglalt kötelezettségeket. Az Alapszabály felismeri a talajvíz mint "gazdasági és ökológiai értékkel bíró természeti erőforrás" egyedülálló fontosságát, és "speciális védőintézkedéseket sürget a víztározók (akviferek) vonatkozásában" - hangsúlyozom, "speciális" intézkedésekről van szó. Javasolja továbbá, hogy ahol a víztározó "egyedüli, veszélyeztetett vagy már kárt szenvedett, a talajvíz-védelmi stratégiára döntő súlyt kell fektetni" - hangsúlyozom, "döntő" súlyt. Ezen erőforrás életfontosságú volta tükröződik az Alapszabály széles körű elköteleződésében a környezeti hatásértékelések használata iránt, amelyeket nemcsak építés előtt, hanem "a projekt építésének szakaszai során is [el kell végezni]..., hogy az emberi beavatkozás előtt, alatt és után is szemmel tarthassuk a talajvíz-forrásokra gyakorolt káros hatásokat". Pontosan ezt szerette volna Magyarország tenni a felmondás előtt, és ez volt az, aminek átgondolását Csehszlovákia visszautasította. Wheater professzor és Gorove kisasszony vázolták a környezeti hatástanulmány elvégzésének kudarcát, és peranyagainkban további támpontokat találhatnak e tárgyban.

20. Magyarország minden kétséget kizáróan "kényszerűségre" hivatkozott "létfontosságú érdekeinek" védelmében.

21. A veszély valóban küszöbön álló volt? Nyilvánvalóan igen. A veszély forrása a Duna elterelése volt. Az elterelés egyetlen bizonygatott alapja az 1977-es Egyezmény volt. 1992. április 23-i levelében a csehszlovák miniszterelnök október 31-ét jelölte meg az egyoldalú elterelés napjaként. A "C" Variáns építése már jócskán tartott, ahogy azt tegnap vázoltam. Az elterelés nyilvánvalóan küszöbön állt.

22. Elkerülhető lett volna a veszély más eszközökkel? Nyilvánvalóan nem. Mivel a veszély teljes egészében az 1977-es Egyezményen alapult, a Magyarország számára nyitva álló egyetlen lehetőség az volt, ha felmondja az Egyezményt és eljárást kezdeményez a jogvita bírósági rendezése céljából. Az 1977-es Egyezmény felmondása volt az utolsó lehetséges jogszerű reakció Csehszlovákiának a "C" Variáns megépítésének leállítására vonatkozó jogtalan és következetes visszautasító magatartására. Ez volt az utolsó lehetséges jogszerű eszköz, amellyel kihúzhatták a talajt a "C" Variáns jogszerűségének esetleges igazolása alól. Az, hogy ez volt az egyetlen fennálló igazolási lehetőség, világosan kitűnik a Határvizekről szóló Egyezmény 3. cikkéből. A 3. cikk szigorú "károkozás tilalma" szabályt vezet be, és kifejezetten megtilt a határvizeket érintő, a másik Állam jóváhagyása nélkül végrehajtott minden elterelést.

23. Összegezve, Magyarország mint "jól kormányzott állam" hivatkozott a "kényszerűségi" kifogásra, mint olyan állam, amely minden lehetséges dolgot megtesz az olyan jogcselekmények megakadályozására, amelyek súlyos, hosszú távú és esetleg visszafordíthatatlan károkat okoznak a Dunához kapcsolódó létfontosságú ivóvíz-forrásokban, valamint a sokszínű biológiai környezetben. Magyarország a kényszerűség állapotában mondta fel az 1977-es Egyezményt.

 

Teljesítési képtelenség

24. Most a második jogalap tárgyalására térek, amelyre Magyarország hivatkozott, a teljesítési képtelenségre. Az Orosz kártalanítási esetet idézve Magyarország azt mondta, hogy "nem kötelezhető gyakorlatilag lehetetlen feladat teljesítésére, nevezetesen olyan gátrendszer felépítésére saját területén, amely helyrehozhatatlan környezeti károkat okozna". 1992 májusára az Egyezmény alapvető célja - közös gazdasági beruházás, amely összhangban áll a környezetvédelemmel és amelyet a két fél közösen üzemeltet - folyamatosan megszűnt, és az Egyezmény így teljesíthetetlenné vált.

25. Először is ki kell emelnünk, hogy egyáltalán nem különös, hogy ilyen típusú projektek teljesítése még hatalmas ráfordítások után is lehetetlenné válik. Az általam korábban felhozott, a Nemzetközi Közös Bizottság által eldöntött esetek csak két példát jelentenek erre. Számos más példa is létezik, országos és nemzetközi is.

26. A Bécsi Egyezmény 61. cikkében rendelkezik erről a jogalapról. E rendelkezés két feltételt határoz meg, amelyeknek teljesülniük kell ahhoz, hogy valaki a lehetetlenségre hivatkozzon. Az első feltétel az, hogy végbe kellett menni az egyezmény végrehajtásához nélkülözhetetlen objektumok végleges eltűnésének vagy elpusztulásának. A második az, hogy az eltűnés vagy elpusztulás nem lehetett a teljesítési képtelenségre hivatkozó állam jogszerűtlen cselekményének eredménye. Esetünkben mindkét feltétel teljesül.

27. Ami az első feltételt illeti, fontos, hogy felismerjük, a 61. cikk nem korlátozódik megfogható objektumok fizikai elpusztulásával vagy eltűnésével kapcsolatos esetekre. az egyezmények jogának e vonatkozásban történő fejlesztésére irányuló korai erőfeszítések is már kifejezetten előírták, hogy valamely szerződő fél teljesítése lehetetlennek tekintendő egyfelől "az Egyezményben meghatározott jogok és kötelezettségek fizikai tárgyának teljes és végleges eltűnése vagy megsemmisülése" miatt, illetőleg másfelől "az ügyek olyan jogállásának megszűnése miatt, amely a fenti jogok és kötelezettségek "raison d'etre"-ja volt". Az ILC végül eltörölte a "fizikai" szót azzal a megokolással, hogy a lehetetlenségre akkor lehet hivatkozni, amikor az az "Egyezményben foglalt jogok és kötelezettségek tárgyának teljes és végleges eltűnése vagy megsemmisülése" eredményeképpen következett be. A "fizikai" szó eltörlését jóváhagyólag nyugtázták, és kifejezetten leszögezték, hogy a lehetetlenség lehet "fizikai vagy jogi". Sir Humphrey Waldock észrevételezte, hogy a szövegezés alkalmazható "mind a fizikai tárgy, mind az olyan metafizikai elemek eltűnésére, mint pl. a jogrendszer". Mindazonáltal Szlovákia nem ért egyet ezzel a megközelítéssel, és továbbra is azzal érvel, hogy a 61. cikk fenntartja a "fizikai" elemet az első feltételben. Ezt a gyakorlat nem igazolja, sőt a szövegezők szándéka sem, melyre világos bizonyítékot találhatunk a travaux préparatoires-ban.

28. Az 1977-es Egyezmény célja lényegében egy közös irányítás alatt álló gátrendszer megépítése volt, amely biztonságosan működik az érintett államok területén, amely nem okoz nagyobb környezeti károkat, és amely közös beruházást jelent. Ezeket a célokat 1992-ben már nem lehetett elérni. A környezeti információk állapotában bekövetkezett változások és a jog világossá tették, hogy a környezetvédelmileg biztonságos gátrendszer mint cél nem elérhető. Az 1977-es Egyezmény 15., 19. és 20. cikkének egy gazdaságilag jövedelmező projekt követelményével egyidejűleg nem lehet eleget tenni. Az események láncolata, amely végül a "C" Variáns megvalósításához vezetett, szintén lehetetlené tette a kölcsönösen előnyös, közösen működtetett közös beruházás céljának elérését. Ha ezeket a tényezőket együttesen tekintjük, az alapvető célok megsemmisülése adott alapot a teljesítési lehetetlenség mint szituáció számára - a Bécsi Egyezmény 61. cikkében, illetőleg annak szokásjogi megfelelőjében foglalt jelentéstartalommal.

29. A második feltétel az, hogy a cél megsemmisülése nem lehet Magyarország kötelezettségszegésének eredménye. A 61(2) cikk célja láthatólag annak megakadályozása, hogy az államok saját jogszerűtlen cselekményükre alapozhassák egy egyébként érvényes megállapodás felmondása jogszerűségének igazolását. De ennek semmi köze ahhoz, ahol a lehetetlenség tényleges oka nincs összefüggésben a lehetetlenségre hivatkozó Államnak betudható jogszerűtlen cselekménnyel. Magyarország nem járt el jogszerűtlenül, amint azt a héten már korábban bemutattuk. De még ha így is tett volna, az sem zárná ki, hogy a lehetetlenségre hivatkozzon, mivel a lehetetlenségnek "az eredménynek" kell lennie a causa sine qua non értelmében, nem pedig mellék- vagy véletlen tényezőnek. Más szavakkal, a szerződő fél nem zárható ki abból, hogy egyedi teljesítési lehetetlenségre hivatkozzon, kivéve, ha saját jogszerűtlen cselekménye volt a lehetetlenség meghatározó vagy lényeges oka.

30. Hozzátenném, hogy a környezeti károk kockázata együtt jár a gátrendszer mint olyan koncepciójával. A projektek szponzorait valóban értesítik, ha a projekt folytatása vagy üzembe helyezése esetleg idő előtti bukásnak van kitéve.

31. A korábban jelzett okok miatt az 1992 májusában felmerült ellehetetlenülés nem Magyarországnak Csehszlovákia vagy bárki más ellen irányult jogszerűtlen cselekményének eredménye volt. Mivel az összes többi feltétel is teljesült, Magyarország az 1977-es Egyezmény felmondásának jogalapja gyanánt joggal hivatkozhatott a teljesítés lehetetlenségére.

 

A körülmények alapvető megváltozása

32. A harmadik jogalap, amire Magyarország hivatkozott, a körülmények alapvető megváltozása volt. Nyilvánvalóan van némi ténybeli átfedés e jogalap és az előző között, de ez nem jelenti azt, hogy a T. Bíróság ne találhatná megfelelőnek mindkét jogalapot. Az egyezmények jogáról szóló Bécsi Egyezmény értelmében valamely egyezmény felmondásának jogalapjai különállók és halmozódók.

33. A rebus sic stantibus doktrínája még a Bécsi Egyezmény elfogadása előtti időkből is jól ismert a nemzetközi jogban. A korábbi gyakorlat leghasználhatóbb összefoglalása a Sir Humphrey Waldock által az 1966-os ILC Tervezethez készített kommentárban található. A nemzetközi joggyakorlat korlátozott volt. Azonban mióta éppen ez a Bíróság a Halászati Joghatóság jogeseteiben (Fisheries Jurisdiction Cases) elismerte, hogy a Bécsi Egyezmény 62. cikke "számos vonatkozásban a körülmények megváltozása jogcímén történő szerződés-megszüntetés tárgyában fennálló szokásjog kodifikálásának tekinthető", helyénvaló mindjárt az elején a Bécsi Egyezmény rendelkezéseit tárgyalni.

34. A 62(1) cikk úgy rendelkezik, hogy a körülmények olyan alapvető változására, amely a szerződés megkötésének idején fennálló körülményekhez képest következett be és amelyet a felek nem láttak előre, hivatkozni lehet, amennyiben két feltétel teljesül. Az első az, hogy a fenti feltételek fennállásának a szerződéssel kötelezett felek egyetértésének "sarkalatos alapját" kellett képeznie. A második pedig az, hogy a változás hatásának olyan mérvűnek kell lennie, hogy "radikálisan átalakítsa" a szerződés alapján még teljesítendő kötelezettségek mértékét. A 62(2) cikk két olyan körülményt említ, amikor az alapvető változásra nem lehet hivatkozni. A megfelelő időben majd visszatérek ezekre.

35. Magyarország és Szlovákia a szabály számos vonatkozásában egyetért egymással:

- először; egyetértenek abban, hogy a feltételek fennállásának a szerződéssel kötelezett felek egyetértésének sarkalatos alapját kellett volna képeznie;

- másodszor; egyetértenek abban, hogy a teljesítésnek "alapvetően különböznie kellene az eredetileg vállalt dologtól";

- harmadszor; abban is egyetértenek, hogy nemcsak a ténybeli, hanem a jogbeli változások is érvényes jogalapját képezhetik a körülmények alapvető megváltozására történő hivatkozásnak (amint az a jelen Bíróság világossá tette a Halászati Joghatóság jogeseteiben); és

- negyedszer; egyetértenek abban is, hogy az 1977-es Egyezmény alapjainak feltárása során nemcsak az Egyezmény szövegét, hanem a tárgyalások történetét is tekintetbe kell venni.

36. Sőt úgy tűnik, Szlovákia a két idevágó feltétel egyéb vonatkozásait illetően sem szakad el túlságosan a nemzetközi gyakorlat és a Bíróság jogalkalmazásának magyar értelmezésétől. Szlovákia nem vitatta, hogy:

- egy; a szóban forgó "körülményeknek" nem kell az egyezmény motívumának vagy kifejezett okának lennie, bár ebben az esetben valójában a körülmények nagyon is azok voltak;

- kettő; azok a változások, amelyek "a felek egyikének létét vagy éltető fejlődését veszélyeztetik", a körülmények alapvető megváltozásának tekinthetők;

- három; az információkon vagy szaktudáson alapuló álláspont ugyanúgy lehet "körülmény", mint egy "objektív" tény;

- négy; a körülmények megváltozására attól függetlenül lehet hivatkozni, hogy a ténylegesen bekövetkezett változás egy bizonyos foka esetleg előre látható volt a szerződéskötés időpontjában - mindaddig, amíg a változás magnitúdóját nem látták előre és az alapvető; továbbá

- öt; nem vitatták, hogy a teljesítendő kötelezettségek terhében bekövetkező alapvető változás is elégséges lehet.

37. Szlovákia nem vitatta továbbá Magyarország azon nézetét, miszerint harmadik fél értelmezése nem jogi követelmény az alapvető változás jogalapján eszközölt felmondás esetében, ahol a szituáció korrigálása tárgyalásos úton nem érhető el.

38. Az, hogy a 62(1) cikk két feltétele teljesült-e, feltétlenül az eset tényein fordul meg - az 1977-es Egyezmény rendelkezéseinek összefüggésében. Az, hogy a körülmények fennállása a felek egyetértésének "sarkalatos alapját" képezte-e, az 1977-es Egyezmény feladatain és céljain múlik. Nagy professzor kedden összegezte ezeket a célokat. Emlékeztetőül engedjék meg, hogy felidézzem, az 1977-es Egyezmény és az Eredeti Projekt alapvető elemei az alábbiak voltak: (1) [az Egyezmény] gazdaságilag előnyös közös beruházásként funkcionáljon; (2) a "szocialista integráció" eszköze legyen a KGST-ben; (3) közösen ellenőrzött és működtetett "egyedi és oszthatatlan működési rendszer" legyen, amely a Duna alsó és felső szakaszán elhelyezkedő erőműveken keresztül csúcsteljesítménnyel üzemel; (4) keretszerződésként funkcionáljon, amely - a "kutatás, a felfedezések és a tervezési műveletek" fényében - lehetővé teszi a korrekciót és a revíziót; valamint (5) biztosítsa, hogy a tervezett projekt megfelel a környezetvédelmi előírásoknak.

39. A fenti öt cél olyan politikai, gazdasági és környezetvédelmi körülmények fennállását feltételezte, amelyek a felek jóváhagyása szempontjából alapvetőek (sarkalatosak) voltak. 1992 májusára - a "C" Variáns megépítése, valamint a Projekt fenntarthatóságáról rendelkezésre álló megbízható szakismeretek hiányának fényében - egyik (ismétlem, egyik!) fenti célt sem lehetett már elérni a politikai és gazdasági körülményekben és a két Állam környezetvédelmi kötelezettségeiben bekövetkezett változások, valamint a projekt gazdasági és valószínűsíthető környezeti hatásairól beszerzett ismeretek állása miatt. A drámai közép-európai változások eredményeképpen 1989 és 1992 között bekövetkezett változások, a tények, amelyek nem képezik vita tárgyát, és amelyeket nem láttak - nem láthattak! - előre. A változások összessége valóban radikálisan átalakította az egyezmény alapján teljesítendő kötelezettségeket.

40. A vonatkozó megváltozott körülmények háromfélék voltak:

- Először, a politikai változások. Ide tartozott a kommunizmus összeomlása, a KGST és a Varsói Szerződés feloszlatása, és a teljes és hatékony állampolgári részvétel megjelenése az ilyen típusú projektekre vonatkozó döntéshozatalban. A régió kormányai most már felelősséggel tartoztak népüknek.

- Másodszor, nagyarányú gazdasági változások zajlottak le a régióban. A legfigyelemreméltóbb változás természetesen a szocialista gazdaságból a piacgazdaságba való átmenet volt. Párosulva a KGST feloszlatásával és a veszteséges iparágaknak juttatott állami támogatás megvonásával a fentiek a piacgazdasági megközelítés által bevezetett jelentős változást hoztak - a pontos gazdasági könyvvitel bevezetésével együtt, ideértve a teljes költség-haszon-elemzést is. A változás hatalmas gazdasági következményei a régióra nézve még mindig érezhetőek és manapság is feldolgozás alatt állnak.

- Harmadszor, jelentős változások zajlottak le a környezetvédelmi ismeretek és a környezetvédelmi jog helyzetében is. A magyar kormány és a szlovák tudományos közösség bizonyos része csak akkor értette meg teljes egészében a Projekt esetleges hátrányos környezeti következményeit, amikor már jól benne jártak a megvalósításban. A Carbiener professzor által leírt környezeti változások hosszú távú hatásának tudományos szempontból történő egyre növekvő megértése (párosulva az általános környezetvédelmi tájékozottság növekedésével), valamint a nemzetközi jog jelentős új normáinak megjelenése alapján, amelyekről azt állítjuk, hogy az Egyezménybe már belefoglalták őket, szükségszerű volt, hogy ezek a projekt idején még nem voltak előre láthatóak.

41. E változások hozzáadódtak a projekt feltételeiben bekövetkezett korábbi változásokhoz, amelyek már marginálissá tették a projektet. Aláásták a projektnek mind az öt alapvető célkitűzését.

42. Tisztelt Elnök Úr, most lenne itt a megfelelő pillanat, hogy szünetet tartsak. Engedelmükkel azt javasolnám, hogy mára fejezzük be az előadást és folytassuk holnap reggel.

 

[Készült: a Bíróság által kiadott jegyzék alapján.]

 

 

17.B Magyarország felmondásról küldött értesítése

(folytatás)

(Philippe Sands)

 

43. Tisztelt Elnök Úr, tisztelt Bíróság. Tegnapi előadásomat azokkal a politikai, gazdasági és környezetvédelmi változásokkal fejeztem be, amelyek átalakították a Projektet és annak kontextusát. Milyen hatást gyakoroltak ezek a változások az Eredeti Projekt öt célkitűzésére?

44. Ami az első elemet illeti, miszerint a Projekt gazdaságilag szilárd beruházás legyen, az 1989 és 1990 között szabadjára engedett változások miatt a Projektnek kétségtelenül át kellett esnie egy radikálisan átalakult gazdasági értékelési folyamaton. Első ízben vetették volna alá a Projektet pontos költség-haszon-elemzésnek, melynek során minden költséget figyelembe vesznek, ideértve a környezetvédelmi költségeket is. Az 1992 májusában alkalmazandó normákkal a beruházás gazdaságilag nem volt előnyös. Az EBRD pártatlan, független félként "kétes gazdasági értékűnek" írta le a Projektet - nem olyannak, mint amibe maga befektetne. A Világbank hasonló álláspontot képviselt. A projekt gazdasági szörnyszülött volt, egy előző korszak költséges maradványa, amelyet Vaclav Havel 1991-ben mint "totalitárius, gigantomániás emlékműként" jellemzett, "amely ellenkezik a természettel”.

45. A Bíróság rendelkezésére bocsátott egyetlen teljes, független gazdasági értékelés megerősíti az 1970-es és 80-as évek gazdasági elemzéseinek pontatlanságait. Az elemzés kijelenti, hogy a [régebbi] elemzések szerint

"nincs rá bizonyíték, hogy az [Eredeti Projekt] gazdaságilag szilárd projekt volt vagy hogy a jelenlegi feltételek között szilárd volna. Ellenkezőleg, az elemzés jelentős okot tár fel ahhoz, hogy azt gyanítsuk, a projekt mindig gazdaságtalan volt. E következtetések a gazdasági költségek fényében tovább erősödnek, amelyeket pénzügyi értelemben véve soha nem értékelték ki teljes körűen."

46. Szlovákia nem mutatott be semmiféle bizonyítékot az Eredeti Projekt gazdasági életképességére vonatkozóan. Azt mondja, hogy "[az energia] értéke nem kapcsolódik a jelen esetben a Bíróság előtt lévő kérdésekhez". Szlovákia nem bocsátott rendelkezésre semmiféle információt a "C" Variáns gazdasági életképességére vonatkozóan. Azonban - amint azt tegnap vázoltam - most már tudjuk, hogy Szlovákia saját gazdasági elemzésében közvetlen összefüggést teremtett a Dunába bocsátott víz mennyisége és a projekt jövedelmezősége között. És ahhoz, hogy "költséghatékonnyá" tegyük a működést, a környezetet kellene feláldoznunk.

47. Magától értetődő, hogy 1990 után a projekt nem tudott hozzájárulni a második célkitűzéshez, nevezetesen a "szocialista integrációhoz". A szocialista közösség a KGST-vel és a Varsói Szerződéssel párhuzamosan eltűnt - ahogy velük együtt sok más szocialista közös vállalkozási projekt is.

48. 1990 végére Csehszlovákia maga tette félre az Egyezmény harmadik alapvető elemét, azaz hogy a projektet "egyetlen és oszthatatlan működtetési tervként" kezeljék. A "C" Variáns tervezés és megépítése már folyamatban volt. 1992 májusára az egyoldalú elterelés már küszöbön állt - országos, és nem közös ellenőrzés alatt.

49. Ami a negyedik alapvető elemet illeti, 1991-re Csehszlovákia már törekedett az 1977-es Egyezmény újradefiniálására - nem rugalmas keretszerződés formájában. Az Egyezmény nem tartalmazott részletes szabályokat a víz megosztásáról, nem határozta meg a Dunából a csatornába elterelendő víz mennyiségét. Biztosan nem adott továbbá Csehszlovákiának semmiféle tulajdonjogot a Duna megosztott vize felett, amely továbbra is a két parti ország szuverén közös tulajdona maradt, ahogy a Határvizekről szóló 1976-os Egyezmény elismerte. Az eltérítendő víz mennyisége (ha egyáltalán eltérítik) további megállapodás tárgyát képezte - a későbbi közös kutatástól függően, az Egyezmény rendelkezéseivel összhangban (ideértve a 15., 19. és 20. cikkben foglaltakat). Az Egyezmény valóban elismerte, hogy felülvizsgálatra lesz szükség, ha a Közös Szerződéses Tervben foglalt, egy gazdaságilag és környezetvédelmileg szilárd tervről szóló eredeti vélelmek nem bizonyulnak elérhetőnek. E felülvizsgálatokat nem lehetett egyoldalúlag elvégezni: azokhoz a felek egyetértése volt szükséges; az egyetértés hiányában az Egyezmény egyetlen rendelkezése sem irányzott elő egyoldalú jogcselekményeket.

50. 1992-re az Egyezményt Csehszlovákia valójában újra feltalálta. Az Egyezmény már nem keretmegállapodás volt, hanem egy tiszta és világos kötelezettségeket létrehozó megváltoztathatatlan jogi rendelkezést tükröző szerződés, amelyet Csehszlovákia egyoldalúlag és "megközelítőleg" végre tudott hajtani. Csehszlovákia magatartása a következőképpen értelmezhető: az 1977-es Egyezményt úgy tekintjük, mintha az Csehszlovákiának először is tulajdonjogot biztosított volna a vízhez, másodszor pedig jogot arra, hogy minden szükséges (vagy "megközelítőleg" minden szükséges) jogcselekményt megtegyen e jog érvényesítésére, még ha jelentősen el is térne az Eredeti Projekttől. Ez a szlovák érv fő csapásiránya, bár Szlovákia egy melléktémát is felvezet azt bizonygatva, hogy a módosítás a legfontosabb tárgyakban lehetséges volt. De Szlovákia nem mutatott semmiféle bizonyítékot (és nincs is ilyen) arra nézve, hogy a kibocsátási rendszer módosítását egyetlenegyszer is felvetették volna Magyarország felé.

51. A Közös Szerződéses Terv eredetileg mindössze 50 m³/sec kibocsátást irányzott elő a régi folyómederbe az év nyolc hónapjában, amely esetleg - "szükség esetén" - 200 m³/sec-ra is felmehetett volna az érlelődési évszakban. 1989 és 1992 között Csehszlovákia elutasította, hogy a két ország bármilyen emelésről megbeszélést folytasson. De most már tudjuk, hogy Szlovákia a tárgyalások során és ma is tisztában van vele, hogy a fenti áramlási szint rendkívüli mértékben nem megfelelő. Míg 1991-ben tanácsadói egészen 1.300 m³/s-ig terjedő áramlási sebességet ajánlottak, Szlovákia a későbbiekben kevesebb, mint 300 m³/s-ot bocsátott át.

52. Így jutunk el az ötödik alapvető elemhez. 1992 májusára világossá vált, hogy az 1977-es Egyezmény már nem a környezetvédelmi normáknak megfelelő megállapodás. Mindkét fél tudta, hogy ha az Egyezményt az eredeti feltételezések alapján valósítják meg, az súlyos környezeti károkat okoz majd. És ezek az eredeti feltételezések már nem álltak összhangban mindkét fél környezetvédelmi kötelezettségeivel, amelyek 1977 után átalakultak. Korábban az olyan fogalmak, mint a biológiai sokszínűség megőrzése, a környezetvédelmi szempontból fenntartható fejlesztés, a környezeti hatástanulmány vagy a környezettel kapcsolatos döntéshozatalban való nyilvános részvétel, továbbá a környezeti tényezők költség-haszon-elemzése nem voltak bevett kifejezések. Magyarországon és Csehszlovákiában jóformán nem is léteztek. Ebben az értelemben az 1977-es Egyezmény megelőzte korát. 1992 májusára jelentős változások keletkeztek a nemzetközi környezetvédelmi jog vonatkozó szabályaiban (Kiss professzor számos egyezményt említett); a környezeti erőforrások értékére vonatkozó nyilvános felismerések is változáson mentek keresztül. A Projekt valószínűsíthető káros környezeti következményei pedig még Csehszlovákiában és Szlovákiában is jól ismertté váltak és széles körben osztották is ezeket az aggodalmakat.

53. Szlovákia nyilvánvalóan nem vitatja, hogy amennyiben a projekt környezeti kockázatai valósak volnának, ezek együttesen alapvető változást tennének ki. Ehelyett Szlovákia támadja (és kétségtelenül támadni is fogja) a magyar környezetvédelmi követelések tudományos és ténybeli alapjait. A Bíróság számára feltett kérdések világosak: a bizonyítékok alapján igazoltak-e a magyar aggodalmak? Egy jól irányított Államban is támadtak volna ilyen aggodalmak 1989-ben és 1992-ben az akkor rendelkezésre állt információk alapján? Jogosak voltak az aggodalmak? Véleményünk szerint a fenti kérdésekre a válasz "igen". Tegnap bizonyítékokat tártam fel annak igazolására, hogy 1991 júniusában, sőt még korábban is Csehszlovákia is osztotta a magyar aggodalmakat. Aggodalmainkat egy évvel később, 1992 májusában is osztották - olyannyira, hogy kiérdemelték szerepeltetésüket a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság által az ENSZ Környezetvédelmi és Fejlesztési Konferenciájára (az 1992. júniusi Riói Konferencia) készített hivatalos jelentésben. Az Országos Jelentés 1992 márciusában jelent meg. Úgy írja le az építkezést mint példát

"egyedülálló vízi és szárazföldi ökológiai rendszerek nagy vízierőművekkel történő megzavarására ..., [amelynek következtében] hatalmas és egyedülálló talajvíz-források kerülnek veszélybe, és amely rét-erdőrendszereket, valamint mellékfolyókat érint drasztikusan."

54. Összefoglalva, 1992 májusára az Eredeti Projekt öt alapvető eleme már nem volt elérhető. Azok az "alapok", amelyek szerint a felek az 1977-es Egyezményt kötötték, már nem voltak elérhetők. Ahhoz, hogy az 1992-ben érvényes normáknak megfelelően teljesítsék az 1977-es Egyezményt, radikálisan át kellett volna alakítani a kötelezettségeket. A 62(1) cikk feltételei teljesültek.

55. Most három olyan kérdésre térek, amely a rebus sic stantibus elv alkalmazásával kapcsolatban megosztja a feleket.

56. Az első, hogy a változásnak "különleges vagy szokatlan jellegűnek kell lennie", ahogy Szlovákia állítja. Ez az állítás teljességgel hibás. Az alapvető változáshoz nem kell egyetlen egyedi, elkülönített körülményt megnevezni. A változás inkább lehet halmozódó jellegű, mint ahogy esetünkben is történt. A változás számos tényező egybeesésének eredménye is lehet - feltéve, hogy a 62. cikk egyéb feltételei teljesülnek. Szlovákia nem hozott fel ellenérveket e nézettel szemben.

57. A T. Bíróság számára nyitva álló második kérdés az, hogy valamely projekt kockázatának növekedése minősülhet-e alapvető változásnak. Magyarország azt az álláspontot képviseli, hogy a környezeti kárnak nem kell ténylegesen bekövetkeznie ahhoz, hogy az alapvető változás doktrínájára való hivatkozás igazolható legyen. Új információk napvilágra kerülésével és a kérdés mélyebb megértése alapján állítható, hogy egy valós környezeti kockázat fennállása elegendő lehet a felmondás indokolására - feltéve, hogy a kár, ha bekövetkezne, jelentős lenne, és kívül esne a felek által eredetileg előirányzott tartományon. Szlovákia másrészről viszont úgy gondolja, hogy fenn kell állnia az általa "bizonyított realitásoknak" nevezett dolognak. Ha a "bizonyított realitások" tényleges kockázatot, valós veszélyt jelentenek, akkor Magyarország nem száll vitába e fogalmazással, amelyet a jelen ügy tényezői kielégítenek. De ha a "bizonyított realitások" tényleges kárt jelentenek, ahogy Szlovákia sugallni látszik, a T. Bíróságnak el kell utasítania e felfogást. A nemzetközi jog a megelőző felfogás híve. Ezt tükrözi az összes idevágó vízügyi és környezetvédelmi egyezmény (ahogy Kiss professzor vázolta), ideértve a Határvizekről szóló 1976-os Egyezményt is. Megjegyezzük, perbeszédeiben mennyire elkötelezte magát Szlovákia a megelőzés és az óvintézkedések mellett - csak azért, hogy ezen a kulcsfontosságú ponton megtagadja álláspontját.

58. A T. Bíróság számára nyitva álló harmadik kérdés az, hogy eleve meg kell-e akadályozni Magyarországot abban, hogy az alapvető változásra hivatkozzon, mivel saját magatartása, bár nem volt a körülmények megváltozásának alapvető oka, esetleg hozzájárulhatott a változáshoz? Nézetünk szerint e kérdésre a válasz "nem". A kivétel csak akkor foszt meg egy államot attól a lehetőségtől, hogy az alapvető változásra hivatkozzon, ha elmondható, hogy a változás kizárólagos vagy alapvető oka az adott állam jogszerűtlen cselekménye. A Bécsi Egyezmény 62(2)(b) cikke nem alkalmazható akkor, ha a körülmények változásának alapvető oka olyan változások összeadódó sorozata, amelyek, ha együttesen nézzük őket, kívül estek a változásokra hivatkozó állam ellenőrzési körén. Ezzel szemben Szlovákia a körülmények változásának minden egyes elemét úgy kezeli, mint amelynek teljes egészében eleget kell tennie a kritériumoknak. Sem a 62. cikk, sem az általános nemzetközi jog, sem az államok gyakorlata nem támogatja ezt a felfogást sem. Azok a változások, amelyekre Magyarország hivatkozott, alapjában véve kívül estek ellenőrzési körén. Ezek oka az egész régióra kiterjedő változás a gazdasági számvitel alapjaiban, és a regionális, sőt világméretű változás a környezeti erőforrások értékének elismerése terén, továbbá az azok nemzetközi jogi eszközökkel történő védelmére való törekvés volt. E változásokról aligha állítható, hogy Magyarország hibái lettek volna.

59. Összegezve, azt állítjuk, hogy a 62. cikk, illetőleg annak szokásjogi megfelelője feltételei teljesültek. Az érintett politikai, gazdasági és környezetvédelmi körülmények "alapvető bázisul" szolgáltak a felek számára az 1977-es Egyezmény megkötéséhez. A változások radikálisan átalakították a Magyarországra háruló kötelezettség természetét és mértékét. "Veszélyeztették ... Magyarország éltető fejlődését". E megváltozott körülmények között Magyarország jogosan hivatkozott az alapvető változásokra, hogy felmondja az 1977-es Egyezményt.

 

Jelentős szerződésszegés

60. A negyedik és ötödik jogalap, amelyre Magyarország a felmondás során hivatkozott, az 1977-es Egyezmény Csehszlovákia által történt jelentős megszegésének eseteihez kapcsolódott. Ez a Magyarország által felhozott legfontosabb szerződésszegés. A szerződésszegéseknek két kategóriája létezett. Az első Csehszlovákiának az 1976-os Közös Szerződéses Terv és az 1977-es Egyezmény alapján fennálló környezetvédelmi kötelezettségeivel függött össze. A második az 1977-es Egyezmény jelentős megszegéséhez kapcsolódott, amely a "C" Variáns megtervezésével, megépítésével és kivitelezésével valósult meg. A két dologgal egyszerre fogok foglalkozni, de az 1977-es Egyezmény megszegésének jelentős eseteire összpontosítok.

61. A Bécsi Egyezmény vonatkozó rendelkezése a 60. cikk. Az idevágó részében a cikk úgy rendelkezik, hogy "valamely kétoldalú szerződésnek az egyik fél részéről történő jelentős megszegése feljogosítja a másik felet, hogy a felmondás jogalapjaként vagy működésének egészben vagy részben való felfüggesztése okaként hivatkozzon erre a szerződésszegésre". A 60. cikk (3) bekezdése úgy definiálja a "jelentős szerződésszegést" mint vagy "a jelen Egyezmény által nem szankcionált szerződés-megtagadást", vagy "az Egyezmény tárgyának vagy céljának teljesítése szempontjából alapvető fontosságú rendelkezés megszegését". A Bíróság a Dél-Nyugat-Afrikáról szóló 1971-es tanácsadó véleményében arra a következtetésre jutott, hogy "a szerződésszegés miatt történő felmondás jogának fennállását az összes szerződés vonatkozásában feltételezni kell".

62. A Magyarország által felhozott jelentős szerződésszegés a "C" Variáns elhatározása, megtervezése, kivitelezése és működtetése volt. Aligha kell azzal feltartanom Önöket, hogy előadást tartsak róla, miért jelentené a Duna 90%-ának egyoldalú elterelése, valamint egy erőmű egyoldalú megépítése és működtetése a szlovák oldalon az 1977-es Egyezmény "jelentős megszegését". Elegendő annyit mondani, hogy ezek olyan körülmények voltak, amelyeket az 1977-es Egyezmény megkötésekor "nem irányoztak elő a szokásos módon". Világosan a Bíróság 1971-es Tanácsadó Véleményében meghatározott szabály keretei közé esnek, amely a jelentős szerződésszegés következtében eszközölt felmondást jogszerűnek minősíti.

63. A belső szlovák dokumentumok nyilvánosságra hozásával a jelentős szerződésszegés teljes terjedelme még világosabbá válik. Itt különösen azokra a dokumentumokra utalok, amelyeket szerdán említettem. A "C" Variáns és az Eredeti Projekt közti különbségeket Nagy és Kiss professzor már bővebben kifejtette. E különbségek világos és egyenes alapot képeznek a jelentős szerződésszegés fennállásának megállapításához.

64. Szlovákia a maga részéről nem az 1977-es Egyezmény súlyos megszegésének, hanem az Egyezmény végrehajtásának tekinti a "C" Variánst. Vagy legalábbis "hozzávetőleges" végrehajtásának, mivel az igazán nem mondható el, hogy a "C" Variáns hűen megvalósítja az 1977-es Egyezményt. Azonban a "C" Variánst az 1977-es Egyezmény nem irányozta elő, nem is adott rá felhatalmazást. És Szlovákia nem érvel azzal, hogy a "C" Variáns szó szerinti alkalmazás lenne. Nem lehet az. Ugyanígy nem követel Szlovákia semmiféle jogot a Duna elterelésére az Egyezménytől függetlenül. Láthatólag azt sem vonja kétségbe, hogy ha a "C" Variáns az Egyezmény megszegése lenne, akkor a 60. cikk értelmében jelentős szerződésszegésnek minősülne. Semmi sem lehetett volna jelentősebb, mint a "C" Variáns, ami sem a "hozzávetőleges alkalmazás" teóriájával, sem semmiféle más elmélettel nem igazolható, ahogy azt Dupuy professzor igencsak világossá tette tegnap.

65. E jelentős szerződésszegésen túl Magyarország kiegészítő (mindazonáltal jelentős) jogalapokra is hivatkozott az 1977-es Egyezmény bizonyos rendelkezéseinek megszegése miatt eszközölt felmondással kapcsolatban. Ide tartozik a 15. cikk (a vízminőség védelméről) és a 19. cikk (a környezet védelméről), valamint a Közös Szerződéses Terv vonatkozó rendelkezéseinek megszegése. A jelentős szerződésszegések körébe tartozik, hogy a folyó felső szakaszára vonatkozó, Magyarországgal közösen kidolgozandó pontos környezeti hatástanulmány elkészítése elmaradt, és a magyar vízforrásokban és a sokszínű biokörnyezetben okozott jelentős károk anyagi jogi jogsértéseket eredményeztek. E szerződésszegések folyamatos jellegűek.

66. Szlovákia a maga részéről azzal érvel, hogy maga Magyarország sértette meg az 1977-es Egyezményt. Még ha a dolog így állna is (de nem ez a helyzet), Magyarország akkor sem fosztható meg attól a jogától, hogy a jelentős csehszlovák szerződésszegésekre hivatkozva igazolja felmondását. Magyarország törekedett arra, hogy az 1977-es Egyezmény 15., 19. és 20. cikkének megfelelően járjon el - 1989-ben elismerte, hogy számos probléma maradt megoldatlan, amelyet még meg kell tárgyalni. Magyarország úgy tett eleget e rendelkezéseknek, hogy az Eredeti Projekt alapos felülvizsgálatára törekedett. Az, hogy Csehszlovákia nem működött együtt e hatalmas környezetvédelmi aggodalmak megoldásában, további jelentős szerződésszegésekhez vezetett.

67. A szlovák állításokkal ellentétben Magyarország már régóta kifogásolta, hogy Csehszlovákia tervezi és építi a "C" Variánst - ezt jelentős szerződésszegésnek tartotta. Ha elutasítjuk a "hozzávetőleges alkalmazás" érvét, mint ahogy el kell utasítanunk, nehezen látható, milyen alapon vethetnénk el a jelentős szerződésszegés érvét. Tisztelt Elnök Úr, Magyarország jelentős szerződésszegés miatt jogosult volt az Egyezmény felmondására.

 

 

A nemzetközi jog később keletkezett előírásai

 

68. A hatodik és egyben utolsó jogalap, amire Magyarország felmondó nyilatkozatában hivatkozott, az volt, hogy a környezet védelmével kapcsolatos, később keletkezett nemzetközi jogi előírások eleve megakadályozzák az Egyezmény teljesítését - legalábbis ahogy azt eredetileg előirányozták és ahogyan Csehszlovákia sürgeti.

69. Az ügy e vonatkozása kapcsolódik a felmondás egyéb jogalapjaihoz, de kiváltképp a nemzetközi szokásjog környezetvédelmi fejleményeire összpontosít. Néhány ilyen fejleményre már utaltam, amelyeket Kiss professzor ismertetett részletesen tegnap délelőtt. E fejlemények módosították az 1977-es Egyezménnyel keletkezett általános környezetvédelmi kötelezettségeket, különösen a 15. és 19. cikkben foglaltakat.

70. Nincs szó többről, mint a szerződés-értelmezés klasszikus szabályának ismételt leszögezéséről, amelyet a Bécsi Egyezmény 31(3)(c) cikke is tartalmaz. Amikor egy egyezményt értelmezünk, a szövegösszefüggésre és "a felek közti jogviszonyban alkalmazandó összes nemzetközi jogi szabályra" figyelmet kell fordítani. Ahogy Oppenheim 9. kiadása fogalmaz, e rendelkezés "nem korlátozódik a nemzetközi jognak az egyezmény megkötése idején érvényes szabályaira". E Bíróság hangsúlyozta a Namíbiai jogesetben, hogy:

"valamely nemzetközi dokumentumot az értelmezés idején hatályos teljes jogrendszer keretein belül kell értelmezni és alkalmazni".

71. E nézetet kiváló kommentátorok hangoztatják. Ez valójában azt jelenti, hogy az 1977-es Egyezményt élő, fejlődő dokumentumként kell kezelni. Ha az új kötelezettségeket ilyen módon integráljuk, a szerződés tárgyát képező projekt állandó fejlődés alatt áll. Ha az egyik fél visszautasítja, hogy eszközölje a megfelelő módosításokat, a másik fél nem kötelezhető az eredeti kötelezettségek teljesítésére. Végül is ez a fél az új előírások figyelembe vételének következetes visszautasítása esetén fel is mondhatja a szerződést.

72. A Bécsi Egyezmény 42. cikke nem tiltja eleve az ott nem szereplő, de a nemzetközi szokásjogban elismert szerződés-felmondási jogalapok igénybevételét. A nemzetközi jog egyik legklasszikusabb szabálya, hogy nincs hierarchia a nemzetközi jog különböző forrásai között. A Bécsi Egyezmény Bevezetőjében maga erősíti meg, hogy "a nemzetközi szokásjog szabályai továbbra is alkalmazandók a jelen egyezmény rendelkezései által nem szabályozott kérdésekben".

73. A Nemzetközi Jogi Bizottság úgy döntött, nem vesz bele ide az Egyezménybe egy alpontot a szerződés hatályáról új szokásjogi szabály felbukkanása esetén. Hagyta, hogy a kérdést az általános nemzetközi jog alapján döntsék el. Az államok gyakorlata számos példával szolgál a fennálló szokásjogtól való eltérés miatt eszközölt szerződés-felmondás vagy -revízió tárgykörében. Néhány alkalommal az egyezményt nem szüntették meg kifejezetten, hanem felülvizsgálták vagy új megállapodással váltották fel. Más alkalommal az egyezményt lezárták vagy a felek jövőbeni gyakorlata útján módosították. A jogtudomány az ilyen jogalapról történő revízió útján eszközölt felmondás lehetőségét is támogatja.

74. Kiss professzor jellemezte a nemzetközi környezetvédelmi szokásjog fejlődését 1977 óta. A fejlemények különösen figyelemre méltóak a talajvíz-védelem, a biológiai sokszínűség megőrzése és a környezeti hatástanulmányok vonatkozásában. Amennyire az 1977-es Egyezmény kizárta ezeket a fejleményeket, olyan mértékben kell a T. Bíróságnak megállapítania, hogy a nemzetközi jog vonatkozó szabályai felváltották az 1977-es Egyezmény azokkal összhangban nem álló rendelkezéseit. Szembekerülve ezzel a lehetőséggel, a legjobb megközelítés az, hogy az 1977-es Egyezmény bizonyos rendelkezései, különösen a 15. és 19. cikk, újraértelmezhetők lettek volna a nemzetközi jog fejleményeinek fényében - a szerződés felmondására irányuló következményekkel. Mivel Csehszlovákiát a Határvizekről szóló 1976-os Egyezmény és az általános nemzetközi jog arra kötelezte, hogy ne végezzen semmiféle olyan tevékenységet a területén, amely súlyos vagy jelentős veszteséget okozna Magyarországnak, Magyarország jogosult volt lépéseket tenni annak érdekében, hogy minden kifogást elhárítson az ilyen magatartás vonatkozásában. Magyarország felmondását az kényszerítette ki, hogy a másik fél elutasította a "C" Variáns munkálatainak felfüggesztését. Magyarország magatartása tehát szükségszerű és arányos válasz volt erre az elutasításra.

 

Végkövetkeztetések

 

75. Tisztelt Elnök Úr, a Bíróság Tagjai, az egyezmények jogát nem arra hozták létre, hogy divatjamúlt tudományos vélekedéseket kényszerítsen ki valamely Állam és állampolgárai hosszú távú jólétének kárára, vagy "egyedülálló volumenű talajvíz", illetőleg a biológiai sokszínűség rovására. Magyarország nem állítja, hogy a szerződéses kötelezettségeket lazán kell értelmezni. Nem lép vissza a pacta sunt servanda elve melletti elkötelezettségétől sem. Magyarország továbbra is erős elkötelezettséget tanúsít szerződéses kötelezettségei iránt - de minden ilyen kötelezettsége iránt! Nem mondja, hogy a felmondást minden szeszély vagy a változás puszta jelzése alapján lehetővé kell tenni. De azon objektív bizonyíték fényében, miszerint komoly vagy jelentős kockázat áll fenn, hogy valamely magatartás súlyos és esetleg visszafordíthatatlan kárt okozhat valamely Állam alapvető érdekeiben, ha valamely szerződéses jogviszonyban az egyik fél elutasítja, hogy értelmes erőfeszítéseket tegyen a kockázat megakadályozására, ha a szerződő fél egyedül törekszik arra, hogy egyoldalú ellenőrzést szerezzen a szerződésben előirányzott együttműködés tárgyát képező erőforrás felett, és ha korábban megfelelő erőfeszítéseket tettek a jogvita rendezésére, akkor ilyen körülmények között Magyarország azt mondja, hogy az Állam jogosult a létfontosságú érdekeit fenyegető egyezmény felmondására. A jelen esetben terítékre került dolgoknál nincs létfontosságúbb érdek. Ebben a helyzetben találta magát Magyarország 1992 májusában. Ezért mondta fel Magyarország az 1977-es Egyezményt. Ezért kéri Önöket Magyarország, hogy mondják ki, az Egyezmény felmondása jogszerű volt.

76. Tisztelt Elnök Úr, a Bíróság Tagjai, ezzel zárom előterjesztésemet. Megköszönöm szíves figyelmüket, és megkérem, hívják be Crawford professzort, aki az Egyezmény Csehszlovákia, majd ezt követően Szlovákia által történt megtagadásának kérdését fogja tárgyalni.

 

Elnök: Köszönöm Sands professzor.

 

[Készült: a Bíróság által kiadott jegyzék alapján.]

 

 

 

18. Az Egyezmény megtagadása és a jogutódlás kérdései

(James Crawford professzor)

 

Tisztelt Elnök Úr, tisztelt Bírósági Tagok!

 

1. Kollégáim bemutatták, hogy Magyarországnak az 1977-es Egyezményt megszüntető írásbeli Nyilatkozatában megjelölt érvek mind jogilag, mind ténybelileg igazoltak voltak. Ebből következően az Egyezményt érvényesen mondták fel, és Csehszlovákia 1992 májusa után, illetőleg Szlovákia 1993. január 1. után eszközölt jogcselekményeinek jogszerűségét egyéb jogi dokumentumok és szabályok (különösen a Határvizekről szóló 1976-os Egyezmény), valamint az általános nemzetközi jog rendelkezései és elvei alapján kell értékelni.

2. Magyarország számos különböző jogalapot adott meg az Egyezmény felmondására vonatkozólag, és Magyarország tökéletesen jogosult volt így eljárni. A nemzetközi jogban a szerződések felmondásának jogalapjai halmozódók, és ugyanazok a tények feltárhatják a másik fél szerződésszegését, vagy mondjuk a körülmények alapvető megváltozását. Valójában ami a legjobban aggasztotta Magyarországot ebben a szakban, az (ahogy a feljegyzések világosan jelzik) Csehszlovákiának a "C" Variáns megépítésére irányuló deklarált szándéka volt, ami világosan ellentétes volt magával az 1977-es Egyezménnyel, valamint egyéb vonatkozó jogszabályokkal is. Ez a deklarált szándék, amelynek megvalósítása már 1989-ben megkezdődött és amely az 1991-es kormányközi tárgyalásokat megelőzően már teljes lendületet kapott, a legfontosabb elem volt abban a helyzetben, amellyel Magyarország 1992 májusában szembenézett. Az általa teremtett fait accompli volt annak a szituációnak a legfontosabb eleme, amellyel Magyarország Szlovákia 1993 januárjában történt megalakulása óta szembe találta magát. Ez egyike volt annak a két-három legjelentősebb feszültségforrásnak, amely a teljes európai integrálódás általános célját kitűző két szomszédos ország kapcsolatában fennállt.

3. A jelen előadásban két meglehetősen egyszerű érvet szeretnék vázolni, amelyek abból a kombinált tényből következnek, hogy egyrészt Magyarország Felmondó Nyilatkozatot tett, másrészt Csehszlovákia elkötelezte magát a "C" Variáns megépítése és működtetése mellett.

* Első érvem az, hogy Csehszlovákia attól az időtől fogva megtagadta az 1977-es Egyezmény elismerését, hogy magatartásában a "C" Variáns visszafordíthatatlan szándékká vált. Sands úr már rámutatott, hogy ez már meglehetősen korán, jóval 1991 júliusa előtt így volt, mely időpontot most Szlovákia döntő határnapként jelöl meg. Az Egyezmény objektív megtagadása Csehszlovákia részéről 1992 májusában meghatározta a helyzetet, ahogy azt Sands úr bemutatta. Ennél fogva Magyarország 1992. májusi nyilatkozata véglegesen válaszjelleget kapott. A fortiori ez meghatározta a helyzetet 1992 októberében is, amikor a Duna elterelése megtörtént. A megtagadást elfogadták, sőt az még erősödött is, amikor Csehszlovákia megszűnt, és Szlovákia mint új állam 1993. január 1-én létrejött.

* Második érvem az, hogy bármit mondjon is a nemzetközi szokásjog az államszerződésekről államok jogutódlása esetén, e jog 1993. január 1-én nem erőltetett rá Magyarországra egy olyan egyezményt, amelyet Magyarország már hivatalosan felmondott, amelyet Csehszlovákia már lényegében megtagadott, és amelyet attól a naptól fogva Szlovákia továbbra is szintén megtagadott.

4. E két érv kombinált hatása egyszerűen kifejezhető. A mindkét fél által megtagadott szerződések nem maradnak érvényben. Bizonyosan nem maradnak érvényben egy állami jogutódlást követően.

 

A. Az 1977-es Egyezmény megtagadása

5. Ezután rátérek az első pontra, miszerint legkésőbb 1992 októberére már mindkét fél megtagadta az 1977-es Egyezmény [elismerését].

6. Nem ismétlem meg a kollégáim által a Magyarország 1992. május 19-i Nyilatkozatának eljárási és anyagi jogi alapjára felsorakoztatott érveket. Azonban hasznos kiemelni, milyen helyzet állt fenn akkoriban. A "felek közti felebaráti viszony" megrendült; a "szocialista integráció" ideája helyrehozhatatlanul összetört. Az "egyetlen és oszthatatlan működési rendszer" szétforgácsolódott. Csehszlovákia gőzerővel nyomult előre a folyó felső szakaszán megvalósítandó egyoldalú elterelés tervével - egy olyan tervvel, amelyet az 1977-es Egyezmény nem irányzott elő, és ami világosan ellenkezik a Határvizekről szóló 1976-os Egyezmény 3. cikkével. Az elterelés dokumentált előkészületei egészen 1989 végére nyúlnak vissza, és a munka most már rendíthetetlenül folyt. Csehszlovákia ismételten visszautasította a munka felfüggesztését, hogy teret engedjen a tárgyalásoknak.

7. Az igaz, hogy a Csehszlovákia területén 1992. október 23. előtt végzett munka, bár előrevetítette a Duna elterelését, ténylegesen nem idézett elő semmiféle hatást, már ami Magyarországot illeti. Ezért lehet azzal érvelni, hogy a "C" Variáns teljes egészében csehszlovák területen folyó előkészületi munkálatai önmagukban nem sértették Magyarországot, és a Duna októberi tényleges elterelése előtt egyáltalán nem szegték meg az 1977-es Egyezményt. Végül is eddig a pontig még mindig volt némi eshetőség a vita békés rendezésére. Az Európai Közösség folytatta közvetítői közreműködését, arra törekedett, hogy kötelezettségvállalásokat érjen el az egyoldalú lépések helyett, amelyek eleve hátrányosan befolyásolhatják a tárgyalások kimenetelét. Végül 1992. október 22-én Csehszlovákia olyan kötelezettségvállalást tett, miszerint nem tereli el a Dunát, "amíg a Háromoldalú Bizottság be nem fejezi munkáját". De valójában mindjárt a következő napon megkezdte az elterelést. A T. Bíróság okkal feltételezheti, hogy nem tudta az egyik csehszlovák kéz, mit csinál a másik. Vagy hogy másképpen fejezzük ki a dolgot, az 1992. október 22-én a Duna el nem terelésére nemzetközi kötelezettséget vállaló hang igencsak különbözött attól a hangtól, amely 1992. október 23-án belső utasítást adott az elterelésre. Ebből csak arra következtethetünk, hogy Csehszlovákia nem egy hangot üt meg - bár ez a nemzetközi jog szempontjából nem érdekes. Ami valóban érdekes, az az, hogy Csehszlovákia tettei hangosabban szóltak szavainál.

8. 1992 májusában azonban mindez még a jövő volt. Ezért a kérdést úgy tehetjük fel, hogy vajon Magyarország jogszerűen mondta-e fel 1992 májusában az Egyezményt, hiszen a Duna tényleges elterelése még néhány hónapot váratott magára. Jogszerűen tételezte-e fel Magyarország az eseményt?

9. Hangsúlyozom, nem arról volt szó, hogy az Egyezmény egyik lényeges rendelkezésének küszöbön álló megszegése miatt a harmadik felekkel kapcsolatos jogvita rendezésére vonatkozó rendelkezést szegik meg. Egy ilyen rendelkezés elkülöníthető lett volna az Egyezmény anyagi jogi rendelkezéseitől, és az egyezmény megszegésével vagy felmondásával kapcsolatos jogviták megoldásának természetes eszköze vált volna belőle, amint arra a T. Bíróság számos alkalommal rámutatott az ICAO Tanács Joghatósága jogesetben (Jurisdiction of the ICAO Council Case). Azonban az összes többi KGST-egyezményhez hasonlóan az 1977-es Egyezmény sem tartalmazott rendelkezést a harmadik felekkel támadt jogviták rendezésére.

10. Térjünk tehát vissza az általam felvetett kérdéshez! Jogszerűen mondta-e fel Magyarország az Egyezményt 1992 májusában, amikor e szakban a felmondás egyik legfontosabb indoka még pusztán egy fenyegetés volt, habár az valósnak és küszöbön állónak bizonyult? A válasz teljes bizonyossággal "igen". Csehszlovákia a többszöri kérés ellenére következetesen és ismételten visszautasította a "C" Variáns munkálatainak felfüggesztését. Magyarországnak nem kellett megvárnia a tényleges elterelést azon távoli esély alapján, hogy Csehszlovákiát esetleg az utolsó néhány hónapban sikerül rávenni, gondolja meg magát. Az 1977-es Egyezmény általa hozzávetőleges alkalmazásnak nevezett megvalósítása valójában az Egyezmény közvetlen megtagadása volt.

11. Annak eldöntésében, hogy valamely magatartás [a szerződés] megtagadásának minősül-e, az általános nemzetközi jog jellemzően az ügy lényegét vizsgálja, nem a ráaggatott címkét. Nem legalizálhatunk például egy állandó problémát azzal, hogy ideiglenes megoldásnak nevezzük; ugyanígy nem igazolhatunk egy nyilvánvaló [teljesítésbeli] eltérést azzal, hogy közelítésnek hívjuk. Az az állam, amely kitartóan valamely Egyezmény céljaival és tényleges feltételeivel ellentétesen jár el, nem mentheti ki magát az egyezmény megtagadásának vádja alól pusztán azzal, hogy tiltakozik: hiszen az egyezmény még hatályban van és nem szegi meg senki. A másik fél jogosult ezen állam magatartását megtagadásnak tekinteni, és felmondani az egyezményt.

12. A kérdés lényegére rávilágíthatunk, ha utalunk az Egyezmények jogáról szóló Bécsi Egyezmény 60. cikkére, egy olyan cikkre, amelyről a Bíróság azt mondta: az "minden vonatkozásban... [a nemzetközi jog] kodifikációja". Most a 60. cikk mind a jelentős szerződésszegésre, mind az egyezmény megtagadására utal. A 60. cikk 3(a) bekezdése szerint valamely szerződés jelentős megszegésének minősül "a szerződésnek a jelen Egyezmény által nem szankcionált megtagadása" is. A francia szöveg azt mondja: "un rejet du traité non autorisé par la présente Convention". A "megtagadás" vagy "rejet" szót sem a Bécsi Egyezmény, sem az ILC kommentárja nem definiálja. De objektív kérdésnek kell lennie, hogy egy adott magatartás kimeríti-e valamely szerződés megtagadását. Az érintett fél által a magatartásra ragasztott címke nem lehet döntő jelentőségű, ha a fél valójában magatartásával megtagadja a szerződést.

13. Van itt egy további kérdés is. A megtagadás lehet jogszerű vagy jogszerűtlen. A 60(3)(a) cikk értelmében valamely szerződés megtagadása "szankcionálható", azaz igazolható, a Bécsi Egyezményben található egyéb szabályokkal - például magával a 60. cikkel, amely a szerződésszegés alapján történő felmondással foglalkozik, vagy a körülmények alapvető megváltozásával foglalkozó 62. cikkel. Ennélfogva az a fél, aki érvénytelennek nyilvánít egy szerződést, egyúttal meg is tagadja annak elismerését. Bár megtagadása vagy igazolható, vagy nem, attól az még megtagadásnak minősül. Ugyanez áll a felmondásra is. A kifejezett felmondás megtagadást jelent. Ugyanígy az a magatartás, amely világosan és határozottan ellentétes valamely egyezménnyel, valamint az olyan magatartás, amely gyakorlatilag kinyilvánítja, hogy az érintett félnek nem áll szándékában teljesíteni azt. És ez akkor is igaz, ha a magatartás már teljes egészében bekövetkezett, és akkor is, ha csak küszöbön áll. Az olyan magatartás, amely azt jelzi, hogy valamelyik fél nem fog a jövőben eleget tenni egy adott megállapodás feltételeinek, [a megállapodás] megtagadásának minősül. A fenti esetek mindegyikében megtagadással állunk szemben.

14. A megtagadás egyszerűen elvetést, elutasítást jelent. Ahogy a Modern Jogi Gyakorlati Szótárban (Dictionary of Modern Legal Usage) szerepel, megtagadás: "valamely szerződő fél olyan szavai vagy jogcselekményei, amelyek azt a szándékot jelzik, hogy az adott félnek nem áll szándékában a szerződés betartása a jövőben". Ugyanez a forrás továbbmegy és rámutat, hogy "a jogászok megkülönböztetés nélkül használják a szerződés megtagadását mind a jogszerű, mind a jogszerűtlen szerződés-felmondás esetében". Ez a megfigyelés minden bizonnyal igaz a Bécsi Egyezmény 60(3) cikkére. Oppenheim "Nemzetközi Jog" c. műve szavaival "a megtagadás a nemzetközi jog megsértése, kivéve ha a szerződéses kötelezettségektől való mentesülés egyik vagy másik elfogadott jogalapjával annak jogszerűsége igazolható". Más szavakkal a szerződés megtagadása nem jelenti a nemzetközi jog megsértését, ha igazolható. De attól még megtagadásnak minősül.

15. Most engedjék meg, hogy az általános nemzetközi jogról rátérjek az 1992 áprilisától hatályban lévő kétoldalú megállapodásokra, melyek közül számunkra a két legfontosabb maga az 1977-es Egyezmény és a Határvizekről szóló 1976-os Egyezmény. Mindkét fenti kétoldalú megállapodás folyamatos jellegű kötelezettségeket határozott meg. Érdemes felidézni ezeket a kötelezettségeket.

* Az 1977-es Egyezmény folyamatos együttműködést irányzott elő egy pontosan definiált közös projekt vonatkozásában, nem pedig valami más folyamatos egyoldalú megépítését. Nem ruházták fel Csehszlovákiát a Duna elterelésének jogával, ugyanígy nem kapott Csehszlovákia egyoldalú jogot in rem az áramlás 90%-ának birtokba vételére. Ellenkezőleg, folyamatos kötelezettség állt fenn az együttműködésre és a természeti környezet védelmére. Azonban 1992 áprilisára (valójában jóval előbb!) az Egyezmény 1. cikkében említett "közös beruházás" végleg megboldogult.

* Rátérek a Határvizekről szóló Egyezményre, amelyet mindkét fél még hatályban lévőnek fogad el. A 2. cikk értelmében ez a Megállapodás mindkét oldal vízgazdálkodási tevékenységére vonatkozik, és a vízgazdálkodási tevékenységeket szélesebb értelemben definiálja. Nem korlátozódik a határvizeken végzett tevékenységekre, hanem kifejezetten vonatkozik az olyan tevékenységekre is, "amelyek változásokat eredményezhetnek a vizek természetes kondícióiban" vagy "amelyek változásokhoz vezethetnek a határvizek közösen definiált kondícióiban". A 3(1)(a) cikk értelmében a felek "közös egyetértés nélkül nem végezhetnek semmiféle olyan vízgazdálkodási tevékenységet, amely hátrányosan befolyásolná a közösen definiált vízkondíciókat" a határvizeken. A 3(1)(b) cikk alapján a feleknek csatornákat, víztározókat és a határvizekre telepített berendezéseket kell működtetniük saját területükön "olyan módon, hogy ezzel ne okozzanak kárt egymásnak". 1992 májusában, és ami azt illeti, 1991 áprilisában, valamint 1989 augusztusában és októberében, sőt egyéb közbeeső időkben is olyan vízgazdálkodási tevékenységeket folytattak a csehszlovák oldalon, "amelyek hátrányosan befolyásolnák" a Duna határvizeit Cunovo alatt és amelyek kárt okoznának Magyarországnak. Ezek a tevékenységek tehát sértették a Határvizekről szóló Egyezmény rendelkezéseit, ahogy Kiss professzor rámutatott erre.

16. Tehát a "C" Variáns megépítése mindkét egyezményt megszegte 1992 májusában, még mielőtt a "C" Variáns hatályba lépett volna. Azonban mégis van egy különbség e két megállapodás csehszlovák részről történő megszegése között. A Határvizekről szóló Egyezmény az összes határvízre általánosan alkalmazandó megállapodás - olyan egyezmény, amely a határvizek rendszerére általánosságban vonatkozik. A két fél soha nem tagadta meg ezt a megállapodást, és 1993. január 1. óta Magyarország és Szlovákia megállapodott, hogy az 1976-os Egyezmény hatályban marad köztük. Szlovákia azzal érvel, hogy az 1976-os Egyezményt az 1977-es Egyezmény lényegében felváltotta. Az 1977-es Egyezmény Szlovákia álláspontja szerint az 1976-os Egyezmény lényegének teljes megvalósítását jelentette az érintett térség szempontjából, egy anyagi jogi lex specialis-t azzal, hogy az 1976-os Egyezmény "az eljárásokra vonatkozó... egyetértésre" korlátozódott. Szlovákia szavaival élve az 1977-es Egyezmény "konkretizálta" az 1976-os Egyezményben foglalt "általános kötelezettségeket". De ez az állítás félremagyarázza a két megállapodás céljait, és eltúlozza az 1977-es Egyezmény mint állítólagos rendszer jelentőségét. Az 1976-os Egyezmény a két állam közti határvizekkel való gazdálkodás általános rendszere volt. Ugyanúgy foglalkozott az anyagi, mint az eljárási jogi kérdésekkel. Az 5. cikk alapján létrehozott Határvíz Bizottság továbbra is saját hatáskörében tartotta a Dunának a két ország között fekvő teljes szakaszát, ideértve a Projekt területét le egészen az Ipolyig. Ezzel ellentétben az 1977-es Egyezmény egy bizonyos gátrendszerrel foglalkozott - egy megosztott természeti erőforráson eszközölt közös beruházással. Semmiféleképpen sem arra irányult, hogy kizárja az 1976-os Egyezmény alkalmazhatóságát. Az 1976-os Egyezmény továbbra is vonatkozott és vonatkozik ma is a teljes közös határszakaszra. Igaz, hogy az 1977-es Egyezménynek - már ameddig hatályban volt - olyan joghatása volt mint egy bizonyos gazdálkodási módról való megállapodásnak a Projekt területén. Megállapodás volt például a vízáramlásra való jogosultságról az 1976-os Egyezmény 3(2) cikke vonatkozásában. De az 1977-es Egyezmény nem engedélyezett olyan változtatásokat a "közösen definiált vízkondíciókban", amelyek nem voltak összhangban a benne foglalt feltételekkel, és ugyanígy nem hatalmazta fel Csehszlovákiát arra, hogy kárt okozzon Magyarországnak olyasmivel, ami nem volt az 1977-es Egyezmény 1. cikkében olyan precízen meghatározott területet lefedő "egyetlen és oszthatatlan erőműrendszer". A határvizeket érintő minden olyan magatartásra, amelyet az 1977-es Egyezmény nem tárgyalt kifejezetten, a Határvizekről szóló Egyezmény előírásai vonatkoztak.

17. Ez nem pusztán azért fontos most számunkra, mert azt mutatja, hogy Csehszlovákia a "C" Variáns tervezésével, megépítésével és végül kivitelezésével megszegte az 1976-os Egyezményt - amint kollégám, Kiss professzor már bemutatta. Az is fontos, hogy az 1976-os Egyezmény megfelelő normákat fektetett le a "C" Variáns képezte szerződésszegés terjedelmének értékelésére, azaz arra vonatkozóan, milyen mértékű volt az eltérés a fenti határvizekkel való gazdálkodásra vonatkozó megfelelő megközelítéstől. Ha a "C" Variáns eltért az 1977-es Egyezményben foglalt feltételektől (ahogy még Szlovákia is kénytelen elismerni, hogy valóban eltért), az 1976-os Egyezmény normái rávilágítanak az eltérés terjedelmére.

18. Röviden, hogy a T. Bíróságnak az ICAO Tanács jogesetben elhangzott szavait kölcsönözzük, a "C" Variáns megépítése és működtetése "olyan magatartás volt [Szlovákia] részéről, ami az [1977-es] egyezmény teljes megtagadását jelentette" - mind az Egyezmény "rendelkezései mint egész", mind pedig az Egyezmény fő célja, egy "közös beruházás... egy egyetlen és oszthatatlan erőműrendszer" vonatkozásában.

19. Szlovákia - válaszul az Egyezmény megtagadására vonatkozó érvre - hivatkozik ugyan az ICAO Tanács jogesetre, de mindössze annyit mond, hogy "a megtagadásnak többől kell állnia, mint általános követelések áradatából". Az ICAO Tanács jogesetben egy indiai követelésről volt szó, nevezetesen hogy egyetlen repülőgép-eltérítési incidens egy általános légiközlekedési szolgáltatási szerződés elismerésének megtagadásához vezetett. Amikor megfogalmazta követelését, India nem jelölte meg, hogy a megállapodás mely rendelkezéseit sértették meg. India követelése nem volt pontosan körülírt. Mindazonáltal a Bíróság, miután jóváhagyólag hivatkozott a Bécsi Egyezmény 60(3)(a) cikkére, nyitva hagyta, hogy Pakisztán magatartása valóban megtagadásnak minősül-e.

Ezt a dolgot a CIAO Tanácsnak kellett eldöntenie a teljes személyszállítási megállapodásban foglalt rendelkezések alapján. Valójában nem valószínű, hogy egy általános megállapodás egyetlen megszegése (legyen szó akár légi személyszállítási szolgáltatási szerződésről, akár a határvizekkel való gazdálkodásról szóló megállapodásról) a megállapodás megtagadásának szintjére emelkedjen, bár a Bíróság nem zárta ki ennek lehetőségét. Azonban az 1977-es Egyezmény nem ilyenfajta általános megállapodás volt. Meglehetősen speciális közös projektet irányzott elő, amely egy határfolyó mentén telepített közös erőforrást érintett. És a "C" Variáns, ahogy Csehszlovákia kivitelezte, valami egészen más volt. Az 1977-es Egyezménnyel összemérve a "C" Variáns annak teljes megtagadása volt.

20. Összegezve, 1992 májusára mindkét fél megtagadta az 1977-es Egyezményt. Magyarország 1992. májusi Nyilatkozatában kifejezetten is megtagadta azt. Nem volt semmi titok a dologban, semmi burkolt dolog. Csehszlovákia a maga részéről szintén megtagadta az egyezményt. Nem szavakkal, hanem cselekedettel. Egyoldalúan felkészült a Duna elterelésére. Elkötelezte magát e cselekmény mellett, és nem tágított tőle. És végül megtette - egészen más helyen, mint amiről az 1977-es Egyezmény rendelkezett, és egészen eltérő eredményekkel; olyan eredményekkel, amelyeket az 1976-os Egyezmény kifejezetten tiltott, és teljesen ellentétben azokkal a normákkal, amelyeket ez az Egyezmény a határvizeken végrehajtott vagy a határvizeket érintő vízgazdálkodási tevékenységre előír. Ez az 1977-es Egyezmény megtagadását eredményezte, egy meglehetősen eltérő megállapodás helyeslését az érintett térség vonatkozásában - olyat, ami szándékuk szerint egyedül Csehszlovákia számára hajt majd hasznot. Ez az Egyezmény megtagadása volt egészen attól az időponttól fogva, amikor Csehszlovákia elkötelezte magát a "C" Variáns mellett, és visszautasította, hogy eltérjen attól - ez saját bevallása szerint 1991 közepén történt. Valójában, ahogy Sands úr rámutatott, ez már jóval korábban lezajlott.

21. Azonban a fenti elemzés akkor is megáll, ha a "C" Variánst mint az 1977-es Egyezmény megtagadását 1991 közepére, 1992 májusára vagy csak 1992 októberére tesszük. Az, hogy Csehszlovákia a "C" Variáns kivitelezését (ami az 1977-es Egyezmény megtagadását jelentette) a magyar szerződés-megtagadás előtt vagy után valósította meg, az Egyezmény továbbélése szempontjából nem jelent semmiféle különbséget. A mindkét fél által megtagadott kétoldalú megállapodás nem maradhat hatályban. Az ilyen megállapodás mindkét fél egyetértésével elpusztul - mindkét fél együttes magatartásának eredményeképpen. Az egyik fél nyilatkozatai, akinek nem állt szándékában ez az eredmény, hiábavalók, ha magatartásából ez a természetes és szükségszerű következtetés vonható le, és ha a másik fél szintén elutasította az egyezményt.

22. Természetesen valamely egyezmény felmondása - ideértve az egyezményben szereplő felek által közös megtagadás eredményeképpen eszközölt felmondás esetét is - nem vet véget az Egyezményben korábban jogszerűen szerzett jogoknak és kötelezettségeknek. Ezt az Egyezmények jogáról szóló Bécsi Egyezmény 70(1)(b) cikke kifejezetten kimondja. Magyarország mindig elfogadta ezt; ismételten ugyanígy tett (kifejezetten!) a speciális Megállapodásban. A Speciális Megállapodás szándékosan különbséget tesz az 1977-es Megállapodás folytonos létezése és a "Gabčíkovo-Nagymaros Projekthez kapcsolódó jogok és kötelezettségek" folytatólagos fennállása között. Az, hogy az Egyezményt felmondták-e, nagyon is kérdés! A Projekthez kapcsolódó jogok és kötelezettségek folytonosságának elvét mindkét oldal elfogadja, bár az már más kérdés, hogy pontosan melyek ezek a jogok és kötelezettségek - erre kollégám, Dupuy professzor röviden vissza fog térni.

23. Tisztelt Elnök Úr, tisztelt Bírósági Tagok! Ha Csehszlovákiának a "C" Variánssal kapcsolatos magatartását tekintjük 1992 decembere előtt, vagy Szlovákia magatartását azóta, mondhatjuk-e, hogy az összhangban áll az 1976-os Egyezményben lefektetett normákkal? Mondhatjuk-e, hogy e normákat figyelembe véve az 1977-es Egyezménytől való eltérés, amelyet a "C" Variáns képvisel (amelyről Szlovákia elfogadja, hogy azt képviseli), csekély, körülbelül megfelelő? E kérdésekre a válasz Magyarország előadásában nyilvánvalóan "nem". És ebből következően az Egyezményt felmondták. Egy olyan kétoldalú egyezmény, amelyet a két fél kifejezetten vagy világos magatartásával megtagadott, amelytől megszabadult, amelyet elutasított, az halott - az egyik fél ismételt ráolvasásaival nem lehet életben tartani.

 

B. Az állam jogutódlásának kérdései

 

24. Tisztelt elnök Úr, tisztelt Bírósági Tagok! Most rátérek az állam jogutódlásához kapcsolódó kérdésekre az 1977-es Egyezmény vonatkozásában. Nem azért mondom, hogy "kapcsolódó", mert az Egyezmény megtagadásának és az állam 1993. január 1-ét követő jogutódlásának kérdései logikusan vagy akár időben összekapcsolódnak. Ellenkezőleg, a megtagadás jóval azelőtt következett be, hogy Csehszlovákia 1992 végén megszűnt létezni, és Magyarország első számú érve természetesen az, hogy az 1977-es Egyezmény már jóval e határnap előtt megszűnt. Nem, a megtagadás és a jogutódlás közti kapcsolat lineáris, és bizonyos értelemben a véletlen műve. De van kapcsolat köztük; ez pedig az az alapvető tény, hogy az 1977-es Egyezményt a felek szavakkal tagadták meg, és az okirat döntő a jogutódlás érve szempontjából is. Az államok jogutódlásáról szóló nemzetközi jogi szabályok alapján Szlovákia nem örökölt olyan egyezményt, amelyet már mindkét aláíró fél megtagadott.

25. Mielőtt taglalnánk, miért van ez így, el kell mondanom valamit az állam jogutódlásának jelenlegi helyzetéről. Bennünket természetesen csak az egyezmények átszállása érdekel. A felek egyetértenek abban, hogy Szlovákia volt a jogutóda a "Gabčíkovo-Nagymaros Projekttel kapcsolatos jogoknak és kötelezettségeknek" azok 1992. decemberi állása szerint. Abban is egyetértenek, hogy az 1977-es Egyezmény felmondása (ha felmondták) nem vetett véget azoknak az átruházott jogoknak és kötelezettségeknek, amelyek jogszerűen felhalmozódtak az egyezmény végrehajtása során, annak felmondása előtt. Egyetértenek abban, hogy az 1978. augusztus 23-án fennálló Egyezmények állami jogutódlásáról szóló Bécsi Egyezmény (1978-as Bécsi Egyezmény) nem vonatkozik erre a jogutódlási kérdésre Szlovákia és Magyarország között. Most engedjék meg, hogy azokkal a kérdésekkel foglalkozzam, amelyekben a felek nem értenek egyet.

26. Szlovákia a következőképpen adja elő a jogutódlással kapcsolatos érvét. Először is hivatkozik a "22. cikk alapvető határ jellegére, még ha az egész Egyezmény nem is ilyen jellegű". Szlovákia azt sejteti, hogy az 1977-es Egyezmény határszerződés és mint ilyen öröklődik. Az 1977-es Egyezmény, ahogy azt Szlovákia Válaszában megfogalmazza, "határkérdésekkel foglalkozik".

27. Ha ez nem igaz, akkor Szlovákia szerint az 1977-es Egyezmény legalább in rem megállapodás. Objektív rendszer; szolgalom. Olyan területhez kapcsolódóan keletkeztet jogokat, amelyek automatikusan öröklődnek.

28. Ha ez nem igaz, akkor Szlovákia szerint az automatikus jogutódlás szabálya érvényes minden megállapodásra, amelyet az Egyezmények jogutódlással való megörökléséről szóló Bécsi Egyezmény 34. cikke magában foglal, és az összes ilyen egyezmény automatikusan öröklődik, hacsak a felek nem állapodnak meg eltérően. Ebben az összefüggésben ez azt jelenti, hogy hacsak Szlovákia eltérően nem állapodik meg. Magyarországnak nincs szava az ügyben.

29. Tisztelt Elnök Úr, tisztelt Bírósági Tagok, amikor a Szlovákia által kidolgozott érvet vitatjuk meg az alternatívában, talán a legjobb a Bécsi Egyezmény 34. cikkéből kiindulni. A 34. cikk fekteti le az automatikus öröklés szabályát az összes szerződésre olyan új államok esetén, amelyek nem újonnan alapított államok (definícióját ld. a 2. cikkben). Eltekintve azoktól az esetektől, amikor a felek eltérően állapodnak meg (amelyet természetesen bármikor megtehetnek), az egyetlen kivételt a 34(2)(b) cikk jelenti, amely az összeegyeztethetetlen helyzetekkel foglalkozik. Kizárólag e kivétel függvényében a 34. cikk automatikus öröklést ír elő az összes szerződésre.

30. Ha tehát a 34. cikk képviseli az általános nemzetközi jogot, a dolgok sokkal egyszerűbbé válnak. Új államok esetében csaknem a szerződések állami jogutódlásáról szóló összes jogszabály mellőzhető. Nincs szükség szabályokra a határegyezmények, a határrendszerekkel kapcsolatos megállapodások, valamint a területhez kapcsolódónak minősített egyezmények vonatkozásában. Nincs szükség speciális szabályokra az emberi jogi egyezményekkel kapcsolatban sem. Nincs szükség a folytonosság vélelmére az egyezményekkel kapcsolatban. El lehet tekinteni a hosszú tárgyalásoktól, amelyek általában valamely új állam jogutódlását követik. A feleknek mindössze annyit kell tenniük, hogy elismerik, a nemzetközi jog mindent vagy csaknem mindent megtett értük.

31. Azonban a 34. cikk ezen értelmezését valló jogászoknak egy nehézséggel kell szembenézniük. Két vitathatatlan ténnyel össze kell egyeztetniük álláspontjukat. Az első ilyen nem vitatott tény az, hogy a fenti Egyezmény megkötése idején szinte nem volt olyan tiszteletben álló szaktekintély, amely úgy gondolta volna, hogy a 34. cikk a nemzetközi jogot tükrözte vagy kodifikálta volna. Valójában még a Nemzetközi Jogi Bizottság sem vélekedett így. Különleges megbízottja, Sir Humphrey Waldock kifejezetten elfogadta, hogy "a gyakorlat önmagában nem ad pontos iránymutatást az elfogadandó szabályok vonatkozásában", és a Bizottság a progresszív fejlődés mellett kötelezte el magát.

A tervezettel kapcsolatos ILC-vitákról készített feljegyzés hasonló megfigyelésekkel van tele. Ugyanez a nézet lelhető fel az időszak szakirodalmában az egyezmények jogutódlásával kapcsolatban. Például az 1960-as és 70-es években az egyik vezető szaktekintély O'Connell volt az állami jogutódlással kapcsolatban. Ő erősen kritikus volt a 34. cikkel kapcsolatban. Nézete szerint létezett egy "szerződés-folytonossági vélelem", amely "esetről esetre, a körülményektől függően cáfolható volt". Úgy gondolta, ez sokkal praktikusabb, realisztikusabb és sokkal inkább megfelel a nemzetközi közösség szükségleteinek. Mégis meg kell említenünk, hogy O'Connell sokkal erőteljesebben támogatta az egyezmények folytonosságát, mint az akkoriban ezen a területen dolgozó más jogtudósok. Az amerikai Harmadik Ismételt Magyarázat is megerősítette a tiszta lap doktrínáját. És megkülönböztetett szövegírók is így jártak el. Nem kell megismételnem a Brownlie-ra, Müllersonra és másokra tett hivatkozásokat, akiknek első kézből vannak tapasztalataik a jogutódlásról, ezeket a magyar perbeszédekben megjelöltük.

32. Tehát az első nem vitatott tény az, hogy az 1978-as Egyezmény 34. cikke nem a korábban létezett jog kodifikálása. A második tény az, hogy az 1978-as Egyezmény sikertelen volt, ahogy az a jogalkotó egyezmények esetében lenni szokott. Csak 1996. november 6-án jutott odáig, hogy hatályba lépjen.

33. A kérdést a jelen Bíróság világosan felvetette az Északi-tengeri Kontinentális Talapzat jogesetében, a lotus classicus-ban, miszerint egy többoldalú egyezmény szokásjoggá vált-e a nemzetközi jogban. Miután rámutattunk, hogy a Kontinentális Talapzatról szóló Egyezmény 6. cikke az ILC álláspontja szerint nem tükrözi a korábban létezett szokásjogot, a Bíróság azt mondta:

"Elvben ha számos állam, ideértve azt is, amelynek magatartására hivatkoznak, és azt is, aki hivatkozik rá, olyan egyezményt kötött, amely kifejezetten egy bizonyos módszerről rendelkezik, amelyben az a szándék kifejeződik, hogy a felek szeretnék, ha az egyezmény rendszere rájuk nézve kötelező erővel bírna (nevezetesen bizonyos előírt formaságok teljesítéséről), nem könnyen feltételezhető, hogy egy olyan állam, amely nem tett eleget ezeknek a formaságoknak, bár mindenkor teljes mértékben képes lett volna és jogában állt volna, hogy így tegyen, valamiképpen mégis kötelezhetővé válik [az egyezmény betartására]."

Magyarország nézete szerint pontosan ugyanez az elv vonatkozik erre az esetre is. Valójában a fortiori vonatkozik. 1969-ben a Kontinentális Talapzatról szóló Egyezményt 39 fél írta alá. A Bíróság Alapszabályát akkoriban 78 fél ismerte el magára nézve kötelezőnek. Más szavakkal 11 évvel később a Bíróság Alapszabályát aláíró Államok fele írta alá a Kontinentális Talapzatról szóló Egyezményt. És e Bíróság számára még ez sem volt elég. Hasonlítsuk össze mindezt az 1978-as Egyezménnyel! Közel húsz évvel az egyezmény megkötését követően 15 szerződő fél írta alá a dokumentumot - szemben a Bíróság Alapszabályának magát alávető 187 országgal. Mintegy 8%. Az adatok magukért beszélnek.

34. Az általam az Északi-tengeri Kontinentális Talapzat jogesetéből idézett passzus másképpen is érdekes. Az 1978-as Egyezmény 7. cikke alapján valamely aláíró Állam kinyilváníthatja, hogy az Egyezmény vonatkozik saját jogutódlásának körülményeire. Az ilyen Nyilatkozat jogi hatással bír bármely másik Állam vonatkozásában, amely kifejezetten elfogadja azt. Szlovákia az egyetlen állam a világon, amely tett ilyen nyilatkozatot. És a világon semmilyen másik Állam nem fogadta el a szlovák Nyilatkozatot. A világon egyetlen országra nézve sem kötelező az Egyezmény Szlovákia jogutódlása vonatkozásában. Egyetlenegy Államra sem.

35. A jelen Bíróság a Boszniai jogesetben szintén nem adott nagy hitelt a 34. cikknek. Itt a Bíróság az állam jogutódlását olyan mechanizmusnak tekintette, amellyel a kijelölt államok valamely egyezményben szerződő felekké válhatnak. A Bíróság így járt el "minden kötelezettség nélkül arra nézve, hogy az "automatikus jogutódlás" elve érvényes-e bizonyos típusú nemzetközi egyezmények vagy megállapodások esetében". A Bíróság továbbment és rámutatott, hogy az eljárás kezdetéig mind Bosznia, mind Jugoszlávia kifejezte abbéli szándékát, hogy részese kíván lenni vagy maradni a Népirtásról szóló Egyezménynek. Az említett jogesetben mindez elegendő alapul szolgált a joghatóság ratione personae jóváhagyásához.

36. A Bíróság kikötésének jelentősége - anélkül, hogy "bizonyos típusú nemzetközi megállapodások és egyezmények" esetében kihatása lenne az automatikus jogutódlás elvére - néhány különvéleményből látszik. Shahabuddeen bíró megjegyezte, hogy a Népirtásról szóló Egyezmény embercsoportok védelmének szándékával létrejött világméretű egyezmény. A bíró úr a továbbiakban utalt a jogutódlás szélesebb körű problémájára az emberi jogi egyezmények vonatkozásában, és azt javasolta, hogy hasonló megközelítésben egyeztethetnénk a "szerződéses jogviszonyok konszenzuális jellegét" az emberi jogi egyezményekre vonatkozó automatikus jogutódlás biztosításának "bonyolult és sokat vitatott kérdésével". Weeramantry bíró úr szintén utalt "az egyezmények állami jogutódlásának zavaros területére - egy olyan területre, ahol a jogi szakvélemény igen nagy különbségeket mutat, és ahol számos egymással vetélkedő elmélet küzd az elismerésért". Továbbment, és elutasította mind a tiszta lap, mind az automatikus jogutódlás elméletét, helyettük inkább az automatikus jogutódlásnak egy korlátozott számú emberi jogi egyezményre történő érvényességét részesítette előnyben, amelyek nem egyedi államérdekekre helyezték a hangsúlyt.

37. Más szavakkal az a javaslat kap támogatást, miszerint az automatikus jogutódlás speciális szabálya vonatkozik az emberi jogi egyezményekre, és az Emberi Jogi Bizottság gyakorlata támogatja e nézetet. Jóformán az egész idevágó gyakorlat kapcsolódik az 1978-as Egyezmény 34. cikkében meghatározott új államokhoz. És így nem lenne szükség speciális szabályra az emberi jogi egyezmények vonatkozásában, ha a 34. cikk tükrözné a nemzetközi szokásjogot. Általános jellege folytán automatikusan megoldana egy speciális problémát, amelyen az Emberi Jogi Bizottság és a jelen Bíróság is dolgozik.

38. Az 1977-es Egyezmény nem humanitárius megállapodás, nem világméretű egyezmény, hanem valóban egyedi államérdekekre összpontosít. A 34. cikk nem tükrözi az általános nemzetközi jogot. Így az e cikkre alapozott szlovák érv megdől. Ennélfogva nem kell arra törekednünk, hogy a 34(2)(b) cikkbe foglalt, igen szűkösen megfogalmazott kivételt alkalmazzuk. Csak annyit jegyeznék meg, hogy amennyiben Szlovákiának igaza van a "C" Variánssal kapcsolatban felhozott "hozzávetőleges alkalmazás" érvvel (és ez Szlovákia egyetlen érve a "C" Variáns jogszerűségére), akkor az egyezmény további alkalmazása Szlovákia vonatkozásában radikálisan megváltoztatná a "C" Variáns működésére megszabott feltételeket, mivel az Egyezmény közös beruházás együttes ellenőrzéséről, nem pedig egyoldalú ellenőrzésről rendelkezik.

39. Rátérek Szlovákia második alternatív érvére. Szlovákia valójában azzal érvel, hogy az 1977-es Egyezmény - határmegállapodás lévén, amelyre az 1978-as Bécsi Egyezmény 11(a) cikke vonatkozik - [az előző megállapodás] örökébe lépett. Ezt röviden elintézhetjük. Az 1977-es Egyezmény egyetlen idevágó rendelkezése a 22. cikk, amelyben a felek megállapodtak, hogy "a Zárórendszer megépítését követően" kisebb módosításokat kell végrehajtani a meglévő határon. A 22. cikk (2) bekezdése értelmében e kisebb változtatásokat külön megállapodásban szándékoztak eszközölni. Természetesen az oszthatatlan Zárórendszer soha nem épült meg, és a 22(2) cikkben kilátásba helyezett külön határmegállapodást soha nem kötötték meg. Maga a 22. cikk bizonyosan nem "létesít" új határt; csak a későbbi egyezmény tett volna így. És egyébként is, az Államok Jogutódlásáról szóló Egyezmény 11. cikke szándékosan tagadólag fogalmaz. "Államok jogutódlása mint olyan nem érinti... az egyezménnyel megállapított határokat..." Ez minden. Nem mondja ki, hogy a határt létesítő egyezmények [az előző megállapodások] örökébe lépnek. Pusztán úgy rendelkezik, hogy az egyezményekkel létrehozott határokat a jogutódlás nem érinti. Ennélfogva még ha a 22. cikk határt is létesített volna (mint ahogy nem tette), ez sem jelentené azt, hogy az egész Egyezmény öröklődne.

40. Rátérek Szlovákia harmadik alternatív érvére, amely úgy szól, hogy az egyezmény objektív rendszert létesített - in rem jogot. Ez részben kapcsolódik a hozzávetőleges alkalmazásról szóló érvhez, amellyel Dupuy professzor már foglalkozott. De részben összefügg a jogutódlás kérdésével is.

41. Igaz, hogy a jogutódlással kapcsolatos "lokalizált megállapodások" széles értelmű kategóriájának ideája kapott némi támogatást a szakirodalomban, bár soha nem adtak kielégítő definíciót a lokalizált megállapodások fogalmához. Minden megállapodás valamely területen tanúsítandó magatartásról szól, de ettől azok még nem lesznek "lokalizáltak". Az ILC határozottan elutasította a lokalizált megállapodás kategóriáját, az nem is szerepel az 1978-as Egyezményben. Ehelyett az Egyezmény sokkal szélesebb feltételrendszert támogat a "területi rendszerek" vonatkozásában. Az e rendszerekre érvényes feltételek az Egyezmény 12. és 13. cikkében szerepelnek, és - amennyiben relevánsak - ezek a következők:

* először, a jogoknak összefüggésben kell állniuk az egyik állam területének használatával, és azokat egy másik állam "területének... javára kell meghatározni"; és

* másodszor, "úgy kell tekinteni azokat, mint a szóban forgó területhez tartozó jogokat"; és

* harmadszor, e jogok "nem érinthetik azokat a nemzetközi jogi jogelveket, amelyek az összes nemzet és az összes Állam saját természeti gazdagsága és erőforrásai fölött fennálló folyamatos szuverenitását erősítik".

E feltételek halmozódók. A puszta tény, hogy valamely megállapodás területhasználattal foglalkozik, vagy az, hogy e használat egyéb terület javát szolgálja, nem keletkeztet rendszert. A második és harmadik feltételnek is teljesülnie kell.

42. A jelen esetben egyáltalán nincs rá bizonyíték, hogy az 1977-es Egyezmény összes rendelkezése "a szóban forgó területekhez kötődőnek minősült". Itt egy közös beruházásról volt szó, nem pedig közérdekből létrehozott rendszerről. Az államok hajózási szabadsága általánosságban az 1948-as Dunai Egyezményből fakad, nem az 1977-es Egyezményből, ahogy az utóbbi dokumentum 18. cikke világossá teszi. Erős vélelem él az in rem jogok, szolgalmak és területi rendszerek alapításával szemben a gazdasági vállalkozásokkal összefüggésben, és semmilyen jel nem mutat arra, hogy a jelen esetben cáfoljuk e vélelmet. Erős vélelem él az iránt, hogy ha egy állam együttműködik [más állammal] a természeti erőforrások kiaknázásában, azzal még nem ruházza át a fenti erőforrások felett gyakorolt szuverenitását. Ismét csak nincs semmi ok e vélelem cáfolására a jelen esetben. Ezért a 13. cikkben foglalt folyamatos szuverenitásra vonatkozó kivételt itt nem is kell alkalmazni.

43. Ahogyan a 11. cikket tagadásban fogalmazták meg, és az a határokat keletkeztető egyezményektől eltérő megállapodások keretében létrehozott határokra vonatkozik, úgy a 12. cikk is tagadásban van megfogalmazva, és nem a határalapító egyezményekkel létrehozott rendszerekre vonatkozik. Ezért hagyta ki az ILC az objektív rendszerek fogalmát az Egyezmények jogáról szóló Bécsi Egyezményből. Az 1978-as Egyezmény 11. és 12. cikkében foglalt szabályok a határok és területi rendszerek jogára vonatkoznak, nem pedig az egyezmények jogára. De az 1977-es Egyezmény éppen hogy az volt - egyezmény. Mégpedig olyan egyezmény, amelyet teljes egészében soha nem teljesítettek. Az egyezmények mint olyanok nem rendszerek, és ez a bizonyos Egyezmény soha nem hozott létre rendszert.

44. A Szlovákia által sorjában használt alternatív érvek között érdekes, hogy egyetlen érv nem bukkan fel. Mégpedig az a jól ismert érv, miszerint új államok esetében létezik a jogutódlásra vonatkozóan - nem szabály, hanem vélelem! Meg kell jegyeznünk, hogy a jogutódlás vélelmét az ILC mind a függetlenségüket a dekolonializáció következtében újonnan elnyert államok, mind pedig az új Államok vonatkozásában elvetette.

45. Másrészről bizonyos mértékű támogatás mutatkozik e vélelem iránt a legfrissebb szakirodalomban, és az államok legújabb gyakorlata is némiképp támogatja azt. Azonban a gyakorlatban az, hogy az egyezmények milyen mértékben öröklődjenek jogutódlás következtében, tárgyalások eredménye, és a folyamat konszenzusos. Éppen ilyen konszenzusos folyamatot javasolt Szlovákia Magyarországnak és Magyarország el is fogadta - de Szlovákia azt a jelen Bíróságnak ebben az ügyben hozott ítéletétől tette függővé. A folyamat kétségkívül biztonságosan folytatódik majd később.

46. Más szavakkal, ha a jogutódlás vélelme fennáll, ez olyan vélelem, ami a felek egyetértéséhez kapcsolódik. Figyelemmel a "szerződéses jogviszony konszenzusos jellegére", miszerint a vélelem az egyetértés vélelme, nem pedig a feleket kifejezett akaratuk ellenére kötelező jogszabály. És a jelen esetben e vélelmet mind Magyarország kifejezett és korábban deklarált akarata, mind az ügy objektív tényei nyilvánvalóan cáfolták. A "C" Variánsnak a függetlenség megszerzése után történő hatályon kívül helyezése helyett Szlovákia elfogadta azt és ugyanúgy folytatta annak működtetését, mint Csehszlovákia tette korábban. Ez az Egyezmény újabb nyílt megtagadása volt - ez alkalommal a jogutód állam által. Az Egyezmény nem állt összhangban az 1993. január 1-én fennállt helyzettel, és a helyzet nem változott. Az Egyezménynek esetünkben Magyarországra történő terheléséhez rugalmatlan szabályra lett volna szükség, nem pedig rugalmas vélelemre. És ahogy már korábban rámutattam, ilyen szabály nem létezik.

 

Összegzés

47. Tisztelt Elnök Úr, tisztelt Bírósági Tagok, engedjék meg, hogy néhány szóval összegezzem, amit e két kérdésről elmondtam. A mindkét fél által megtagadott megállapodások nem maradnak érvényben. Bizonyosan nem élik túl valamely állam jogutódlását.

48. Tisztelt Elnök Úr, most rátérek a Magyarország által tegnap felvetett két kérdésre. Magyarország írásban fog válaszolni ezekre, ahol megadja majd a megfelelő hivatkozásokat és támogató információkat. Azonban esetleg a T. Bíróság segítségére lehet az ügy megítélésében, ha most - előzetesen - röviden válaszolunk a két kérdésre. Magam a Vereshchetin bíró úr által feltett kérdésre válaszolok.

49. Vereshchetin bíró úr azt kérdezte, hogy az 1989 novemberében átadott előzetes egyezmény-tervezetben szereplő magyar javaslatot megismételték-e 1990 és 1992 között. A válasz "nem". 1990 januárjában Magyarország azt javasolta, hogy a különféle problémák közös vizsgálatát ki kellene terjeszteni az egész Eredeti Projektre. Komoly nehézségek álltak fenn a Projekt mindkét részével kapcsolatban (ld. HM vol 4, 32. sz. Függelék). Magyarország nézete szerint nem lett volna megfelelő valamiféle meghatározott "konkrét módosítást" javasolni a közös vizsgálat nélkül, amelyben illetékes nemzetközi testületek is részt vettek volna. Az ezt követő tárgyalások során Magyarország mind megbízotti, mind kormányszinten javasolta az Egyezmény felmondását és annak kivizsgálását, mit lehetne tenni a meglévő munkával; javasolta továbbá a Projekt módosításával és a kártalanítással foglalkozó hivatalos megállapodás kötését (ld. pl. HM, vol4, 41., 45., 48. és 49. sz. Függelék). Ezeket a javaslatokat számtalanszor megismételtük egészen Keresztes úrnak, a Magyar Környezetvédelmi Miniszternek csehszlovák kollégájához, Vavrousek úrhoz intézett, 1991. december 6-án kelt leveléig. A Magyar és a Szlovák Tudományos Akadémia is folytatott megbeszéléseket az ügyben (pl. HM, vol 4, 43. sz. Függelék). De az egyet nem értés sarkalatos pontja az volt, hogy Csehszlovákia visszautasította a Projekt építésének felfüggesztését, és hamarosan megkezdte a munkát a "C" Variánson, felfüggesztve a közös vizsgálatokat, mire Magyarország úgy gondolta, hogy az építés eleve meggátolja a vizsgálatokat. Mindazonáltal a nevezett időszakban hivatalos és nem hivatalos megbeszélések zajlottak a lehetséges alternatívákról, ideértve a teljhatalmú megbízottak, valamint a magyar és csehszlovák környezetvédelmi miniszter, Keresztes és Vavrousek úr által folytatott tárgyalásokat. Vavrousek úr maga mondta a magyar Parlament közös bizottságai előtt tartott 1991. szeptember 11-i beszédében (SM, 97. sz. Függelék), hogy egyrészről még mindig át lehetett gondolni, "melyik variáns a legkevésbé rossz", azonban először a vizsgálat "módszeréről kellett megállapodásra jutni". Magyarország ebbe beleegyezett, de ekkor már a "C" Variáns előrehaladott állapotban volt, és semmiféle közös vizsgálat nem volt már lehetséges - a Valki professzor által körvonalazott, a magyar peranyagokban részletesebben is kifejtett okokból.

50. Tisztelt Elnök Úr, szeretném megkérni Önt, engedje át a teret Carbinier professzornak, aki - ismét csak előzetesen és röviden - a Fleischauer bíró úr által feltett kérdésre fog válaszolni.

 

Köszönöm, tisztelt Elnök Úr, tisztelt Bírósági Tagok.

 

Elnök: Köszönöm Crawford professzor úr.

 

[Készült: a Bíróság által kiadott jegyzék alapján.]

 

 

 

19. Professzor R. Carbiener válasza Fleischhauer bíró úr kérdésére

 

1. Tisztelt Bíró Úr, köszönöm Önnek ezt az érdekes kérdést. E kérdés igen nagy jelentőségű és megválaszolása lehetővé teszi számomra, hogy pontosítsam mindazt, amelyet hétfői előadásom kényszerű rövidsége a folyamatok összetettsége tekintetében nem tett lehetővé.

2. Engedje meg, hogy először is kihangsúlyozzam, hogy a rajnai síkság ivóvizének kérdése általában és különösen a folyómeder mentén igen sok tudományos és nyilvános vita tárgyát képezi. Egyike voltam a Francia Kormány két biológus szakértőjének a Rajnán 1986. november 1-én bekövetkezett Sandoz szennyezési katasztrófa után. Az akkoriban felvetődött kérdések egyike az volt, hogy mely ivóvíz kutakat kell esetlegesen lezárni a Rajna mentén? Másrészt elnöke vagyok a Rajna-Majna Vízügyi Közügynökség Tudományos Tanácsának (Conseil scientifique de l'Agence publique de l'eau Rhin-Meuse), mely Tanács a szervezetet az 1992 januárjában megjelent, új francia vízügyi törvény végrehajtásaként vízgazdálkodási tervek kidolgozásában segítette Franciaország észak-keleti részén.

3. A nyilvánosság csak a jéghegy csúcsát ismeri a folyómeder alatti üledékes rétegek minőségének folyamatos romlásából, mely inkább aggasztó aspektus az európai ivóvíz jövőjét illetően. Ha már most azt tapasztaljuk, hogy az emberi faj hímnemű egyedeinek nemzőképtelensége folyamatosan nő, az részben az ivóvizeknek és az úgynevezett ösztrogén hatású szennyező-anyagoknak tudható be. Az utolsó vidra populáció az 1960-as években pusztult ki a Rajna oldalágainak egy igen vad szektorában. Ma már tudjuk, hogy ennek oka a folyóban szállított szerves klórvegyületek által - ez esetben - a nőstény egyedekben kémiai úton előidézett meddőség volt.

4. Tisztelt Bíró Úr, válaszom fő vonala az Ön kérdésének első részére egyrészt megtalálható két olyan térképen, amelyeket a tudományos előadások során mutattak meg Önnek, másrészt második előadásom azon részeiben, amelyek a vízréteg azon hatalmas tehetetlenségét taglalják, amelyet ezek az ábrák illusztrálnak.

5. Először azonban térjünk vissza arra az ábrára, amely a Duna által szállított, és a folyóból a Szigetköz talajvizeibe beszüremlett trícium - az 1950-es évek nukleáris szennyezőanyaga - behatolási határát mutatja be (7.10. sz. ábra).

6. Láthatjuk, hogy ez a behatolási határ 30 év alatt csak kis mértékben lépte át az aktív alluviális síkság határát.

7. Márpedig a rajnai síkság helyzete pontosan ugyanez, az egyezőség figyelemre méltó, és engedje meg, hogy ezen állításom mellett kitartsak. Vegyük tehát a Rajna folyami rétegének szennyezési térképét, melyet higany nyomkövető elemek segítségével állítottunk össze, és amelyet megerősítenek az oldott klór, foszfát és oxigén nyomkövető elemek is (4.11 sz. ábra). Láthatjuk, hogy a szennyezett zóna szélessége szinte pontosan akkora, mint az aktív alluviális síkságé. Tehát a szennyezett zónák a talajvizek tehetetlensége miatt még korlátozottak maradnak.

8. Ilyen körülmények között hogyan rendelkeznek még a városok ivóvízzel a rajnai síkságon, kérdi Ön, Tisztelt Bíró Úr. Nézzük meg újra a 2. számú ábrát: a települések és a vízgyűjtők az aktív alluviális síkságon kívül helyezkednek el. Az ábrán láthatjuk Erstein és Sélestat városait, amelyek a réteg megóvott részén terülnek el. Ez a réteg pedig az Ill folyótól függ, amelynek funkcionális árterületét úgy írtuk le, mint tiszta talajvizet adó természetes aktív biológiai réteget. A rajnai síkság ivóvízgyűjtőinek többsége elég távol helyezkedik el a folyótól ahhoz, hogy jelen pillanatban megmeneküljön a Rajna befolyási övezetétől.

9. Viszont még ennél is többről van szó, és ez az a pont, ahol a Szigetközzel való egyezőség megszűnik. A felső-rajnai síkság geográfiai környezete az azt övező hegyek miatt teljesen különbözik a szlovák-magyar kisalföldétől. A Vogézek és a Fekete erdő évente 1,5 - 2 méter csapadékot kapnak és ezáltal valódi vízpalotákat alkotnak. Ezen felül az olyan városok, mint a németországi Freiburg, az elzászi Mulhouse vagy Colmar a két hegyláncból leáramló talajvizekből is részesülnek. Említsük meg a csatornázott résznél lejjebb fekvő városokat (Karlsruhe), melyek a hegyi vizekből is részesülnek és az aktívan maradt alluviális síkság tisztító hatását is élvezik.

10. Strasboug városa - ahol 25 éven át tanítottam a szennyezések ökológiáját - érdekes esetet mutat: a Rajna befolyási övezetének közelében található vízgyűjtőterületek egyike a progresszív romlás jeleit mutatta. Miután a szennyezett kutakat körülbelül 40 méterrel kimélyítették, a vízgyűjtő vizét a jóval nyugatabbra található más fő-vízgyűjtők vizeivel kellett hígítani, ami természetesen átmeneti megoldás.

11. Ami a hegyek közelségének áldásos hatását egyáltalán nem élvező Szigetközt illeti, ez a régió, csakúgy mint Magyarország nagy része, teljes mértékben a Duna vízétől függ. Sebezhetősége ettől a tízszeresére nőtt. Ezen felül, a rajnai síksággal ellentétben, számos vízgyűjtő a Duna által befolyásolt alluviális síkságon található meg. Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Bírák, hálásan köszönöm, hogy alkalmat nyújtottak ezen kiegészítő adatok közlésére.

12. Befejezésül rátérek kérdésének második felére: mit kell tenni? Több lehetséges válasz létezik.

13. Az egyik megoldás - amely megvalósíthatatlan - a föld alatti vízréteg megtisztítása. Egy másik, manapság igen gyakran javasolt megoldás a víz kezelése a szennyező-anyagok kivonása céljából. A mai bonyolult technológiák tulajdonképpen lehetővé teszik, hogy a legutálatosabb szennyvizet is ihatóvá tegyék, de milyen biztonsággal és milyen áron! Minden bizonnyal mértéktelenül magas áron. Engedjék meg, hogy említést tegyek erről a pénzügyi tétről. A lakosság által fizetett ivóvíz ára gyorsan nő, mely sajnos(!) már általános tendencia és amely például a csatornázott Rhône völgyében nagyon rossz minőségű vizeket eredményezett és sok vitának adott helyet.

14. Van ellenben egy alternatív megoldás: vagy meg kell őrizni vagy helyre kell állítani azokat a természetes tisztító és utántöltő üzemeket, amelyek maguk a funkcionális alluviális síkságok. Így, tekintettel az erőforrás gyors csökkenésére, elengedhetetlennek tűnik, hogy a rajnai síkságon a jövőben a Rajna folyami rétege által megtestesített potenciálhoz folyamodjunk. Az elzászi síkságon a vízgyűjtő kutak körülbelül egynegyede a népsűrűséghez kapcsolódó sokféle szennyeződési forrás miatt tulajdonképpen már nem felel meg az európai normáknak, amelyet Tisztelt Bíró Úr, Ön is helyesen megemlített. A vízréteg jövője súlyos aggodalmakat okoz. Ezért fordítjuk figyelmünket a Rajna folyami rétege által nyújtott bőséges potenciál felé. Ugyanakkor ez a segítség csak két feltétellel lehetséges: egyrészt a folyó vizének a szennyeződések elleni energikus védelme mellett, mint ahogy azt a "Rajna akció"-nak nevezett nemzetközi terv is előirányozza, másrészt és elsősorban az aktív alluviális síkságok helyreállítására irányuló nagy erőfeszítések mellett, nevezetesen az árterek átépítésével, mely egész folyamatában szintén költséges művelet.

15. Ha továbbra is elherdáljuk az olyan nagy értékű potenciálokat, mint a nagy folyók alluviális rétegei, akkor unokáink fogják megfizetni a számlát tekintettel arra a hatalmas tehetetlenségre, amelyről azt imént beszéltem Önöknek. Ez csupán egy előzetes válasz volt, és később pontos adatokkal szolgálhatunk a Rajna helyreállításának jelenlegi és jövőbeli költségeire vonatkozóan.

 

Köszönöm figyelmüket.

 

 

 

20. Jóvátétel, helyrehozatal és kárpótlás

(Pierre-Marie Dupuy professzor)

 

1. A Gabčíkovo-Nagymarosi vízlépcső a nemzetközi felelősségvállalás ügye. Éppen ezért, amint arra rámutattunk, teljes mértékben abszurd lenne ha meg akarnánk akadályozni a nemzetközi felelősségvállalásra vonatkozó jog alkalmazását ezekre a fajta szabályokra. Minden perbeszéd, amelyet a Bíróság eddig meghallgatott, meg fog hallgatni a jövő héten és azt követően, az egyik fél másikkal szemben elkövetett törvénytelen cselekményeiért fennálló felelősség megállapítására irányul. Ez tehát a tartalma és a jelentősége a megegyezés 2(2) cikkelyében szereplő kérdéseknek, amelyek ugyanezen cikkely első bekezdésével is összefüggnek.

Márpedig a nemzetközi felelősségvállalás azon kötelezettség teljesítésében áll, mely előírja az elkővetők által véghezvitt törvénytelen cselekmények okozta kár megfelelő eszközökkel történő helyrehozatalát. A megegyezés értelmében a Bíróság feladata, hogy megáálapítsa, hogy az adott államot a másik féllel szemben fennálló nemzetközi kötelezettségeinek elmulasztásából eredően milyen felelősség terheli.

Magyarország számára természetesen nem kétséges, hogy mely államról van szó. Az előzőekben elhangzott beszédeinkben kifejtett okok miatt ez az állam Szlovákia. Magyarország ugyanezen meggyőződésből kiindulva nyújtott be kérelmet a Bírósághoz 1992 októberében, amely azonban eredménytelen maradt, mivel akkor Csehszlovákia több ízben megtagadta, hogy ezt a vitás ügyet az Önök joghatósága elé terjessze.

2. Az írásos eljárás során, Szlovákia álláspontja jelentős mértékben változott a megegyezés értelmében a Bíróságra háruló feladat terjedelmét és a természetét illetően.

Periratában Szlovákia ugyanis egy percig sem habozott, hogy olyan adatokkal hozakodjon elő, amelyek számokban határozzák meg azokat a károkat, amelyek őt elmondása szerint a Magyarország által tanúsított magatartás következtében érték. Ezeknek a becsléseknek az önkényes jellegére azonban azonnal rávilágított az a tény, hogy a számítások ésszerűségét alátámasztó elemek a szlovák Periratból teljes mértékben hiányoztak. Nem volt tehát szükség magyar ellen-becslésekkel válaszolni ezekre a képzelőerő szülötte számadatokra.

3. A magyar perirat két szakaszra oszlik. Az első szakasz megjelöli azokat a jogszabályokat, amelyek értelmében a Szlovákia által végrehajtandó jóvátétel nagyságát meg kell állapítani az általa elkövetett törvénytelen cselekményekért. A második szakaszban megjelöli az 1977-es szerződés felbontásának ugyancsak jogi következményeit. Magyarország Ellenkeresete ismételten leszögezi, hogy a Külön Megállapodásban felvetődő kérdésekre adott válaszokból eredő konkrét következmények rendezése, mint pl. a károk mennyiségi felbecslése és annak módja az eljárás egy későbbi időszakára halasztható.

A Magyar Köztársaság, amely így hűen tartotta magát a Külön Megállapodás szövegéhez és szelleméhez, Válaszában hozzátette: “… the Court should determine, as precisely as possible, the categories of damage and the methodology and criteria for wich compensation shall be etablished by both parties and performed by Slovakia”.

Magyarországnak a kritériumokra és a módszerekre való hivatkozását különösen indokolja — amint azt később látni fogjuk — az általa elszenvedett károk természete. Itt ugyanis környezeti, azaz egészen különleges fajta károkról van szó.

E feladat elvégzésének lehetővé kell tennie a felek számára, hogy, a Bíróság által meghatározott alapokon, ők maguk tárgyalhassák meg a vita rendezéséhez szükséges helyrehozatal anyagi és konkrét tartalmát. Egy ilyen céllal úgy tűnik egyetért Szlovákia is, aki már nem bocsátkozik a felsorolt kárainak megalapozatlan becsléseibe. A helyrehozatal mértékét nem a Bíróságnak kell megállapítania. Magyarország pedig egyetért Szlovákiának azon kijelentésével, hogy a jog a jogsértés másik felet sújtó bizonyos következményei a Bíróság határozatának kihirdetése után azonnal alkalmazásra kerülnek még mielőtt a két állam véglegesen meghatározná az okozott anyagi kár helyrehozatalának konkrét módozatait.

4. Magyarország mindezeken felül még szükségesnek tartotta hozzátenni: a jelen jogvita a Bírósághoz benyújtott első olyan ügy, amely a környezetvédelemmel kapcsolatos és amely a tartós fejlesztés és a megelőzés kereteibe illeszkedik. Nemcsak tartós de végleges megoldást is kell adni a számára. E körülmények között, Magyarország szerint az első lényeges gondolat a következő: a helyrehozatal elveinek funkciója ténylegesen a helyrehozatal. E funkció lényege nem abban áll, hogy tovább fenntartsa, vagy hosszú távon hansúlyozza a későbbi vagy a mostani generációk számára azokat a kockázatokat, amelyek a csehszlovák, majd a szlovák fél által elutasított együttműködés következtében igen mostohán kezelt környezetet fenyegetik.

Ismerjük a híres francia király XV. Lajos mondását, amellyel a Forradalmat jövendölte meg, amikor, tudatában az országban végbemenő hangtalan de óriási változásoknak kijelentette: »Utánam az özönvíz«. Ma senkit sem hatalmaz fel arra az írott jog, hogy ily módon kezelje egy olyan környezetnek a védelmét, amely egy több milliós lakosság vízforrásait tartalmazza, és az Európában még meglévő egyik belső deltavidék élővilágának fenntartását biztosíthatja.

Más szavakkal élve az előzőekben foglaltakat a következőképpen úgy foglalhatjuk össze, hogy bizonyos tekintetben a jogi rendezés legalább annyira a további károk megelőzését szolgáló megoldás meghatározását mint azoknak az alapoknak a megjelölését jelenti, amelyekkel többé vagy kevésbé ellensúlyozhatók a már eddig okozott károk.

Mindennek ismeretében, Tisztelt Bíróság, a már említett háttér keretében meg kell állapítani hagyományos módon és lépésenként Szlovákia felelősségét és meg kell határozni annak tartalmát.

 

 

 

I. Szlovákia felelősségének megállapítása

 

5. Ez a szakasz már nem az elsődleges kötelezettségek és azok tartalmának megállapítását jelenti. Ez a munka már elkészült. Jelenleg csak azokat a feltételeket kell megjelölni, hogyan alkalmazandók Szlovákiára a nemzetközi felelősséget alkotó másodlagos jogszabályok az általa elkövetett jogtalan cselekmények figyelembevételével.

E tekintetben két nézőpontot kell figyelembe venni, melyek középpontjában az áll, hogy milyen módon bizonyítható Szlovákia felelőssége a Magyarország által egészen mostanig tartott beszédekben felsorolt jogtalan cselekményekben.

Egyrészt Szlovákia számlájára írandók a Csehszlovákia által az 1977-es szerződésben szereplő kötelezettségeinek megszegéséből eredő kihágások; másrészt nyilvánvalóan Szlovákiát terheli a felelősség az 1993 január 1-i létrejötte óta elkövetett jogtalan cselekményekért, amelyek a C variánsban szereplő berendezésének építésének folytatásából és fejlesztéséből álltak. Másszóval, Szlovákiának jogilag kell felelnie úgy a Csehszlovákia mint az általa elkövetett károkért. Az elsők a Duna egyoldalú elterelésének előkészítését majd végrehajtását jelentették; az azt követők, melyeket Szlovákia a létrejötte óta követett el, abban áltak, hogy véglegesítették és súlyosbították ennek a nemzetközi folyónak az egyoldalú elterelésével okozott károkat Nézzük végig egymást után a két cselekménysorozathoz kapcsolódó felelősség kérdéseit.

 

A. A Csehszlovákia által elkövetett jogtalan cselekmények következtében Szlovákiára háruló felelősség:

6. Szlovákia végig azt állítja, hogy az 1977-es szerződés tekintetében Csehszlovákiát követte, és ehhez a szerződéshez alkalmazkodott. Ha ezt az érvelést követnénk, ez már önmagában is elég alapot szolgáltatna felelőssége megállapításához, ha nem alkalmaznánk azt az általános elvet, mely szerint a felelősség tekintetében nincs jogfolytonosság.

Ezutóbbi elv alól azonban van egy kivétel. Ez akkor következik be, amikor egy állam magáénak mondja és folytatja elődje törvénytelen cselekményeit. Szlovákia természetesen ilyen alapon felelős a Csehszlovákia által elkövetett jogi mulasztásokért.

Amint azt Magyarország a dokumentumaiban számos alkalommal kifejtette, Szlovákia egy olyan szerződés örökébe lépett, amely megalakulásakor már nem létezett, mivel azt megelőzően több hónappal előtte már megszűnt a magyar fél kezdeményezéséből, mivel az reménytelennek látta annak lehetőségét, hogy a szlovák fél álláspontját tárgyalásos úton megváltoztassa.

Valójában, jogutódlásnak tekinthető az az ok, amely miatt Szlovákia felelős a Csehszlovákia által elkövetett cselekményekért. Itt azonban egy törvénytelen magatartás utódként történő folytatásáról van szó, nem pedig a szerződésben foglalt jogi cselekmény jogutódként való átvételéről. A valóságban a Dunának az általa »C variánsnak« nevezett projekt keretében történő egyoldalú elterelése »folyamatos egymásutánban« elkövetett törvénytelen cselekmények együttesét alkotja aszerint a terminológia szerint, amelyet Ago professzor a Nemzetközi Jogi Bizottsággal fogadtatott el. A cselekményeknek ez a folyamatos egymásutánja azonban nemhogy megszakadt, amint annak megállapodás szerint történnie kellett volna, hanem azt az új állam még meg is erősítette.

Szlovákia, megalakulásának pillanatától kezdve megszakítás nélkül továbbvitte és a saját nevében folytatta ezeket a cselekményeket, amelyeknek egyébként szövetségi állami minőségében értelmi szerzője volt. Fennállásának első napjaitól kezdve megszakíthatta volna a munkálatokat az elterelés helyén, tárgyalásokat kezdhetett volna Magyarországgal, egyszóval az állam megújulását felhasználhatta volna a folyómenti szomszédjával való kapcsolatok felújítására. Ezt azonban nem tette meg.

Azzal, hogy kitartott a jogellenes cselekményeiben, magára vállalata a már megszűnt Csehszlovákia felelősségét, mivel életben tartott, fokozott és még súlyosabbá tett egy, a Magyarország jogait sértő magatartást, amelyet a kezdettől fogva teljes egészében a magáénak vallott.

7. E tény által Szlovákia felelőssé vált egyben a korábban Csehszlovákia által elkövetett cselekményekért is. Azokról a cselekményekről van szó, amelyekre 1989 május 13. és Csehszlovákia megszűnése között került sor, és amelyek megakadályozhatatlanul ennek a nemzetközi folyónak az egyoldalú eltereléséhez vezető szakaszokból álltak.

Ezeket a szakaszokat Magyarország összegyűjtötte Periratának 8.11-8.22 bekezdéseiben, aminek köszönhetően itt elég felsorolnom őket. Három szakaszról van szó: Az 1989 május és 1991 november közötti időszak alatt Csehszlovákia végig elzárkózott attól, hogy Magyarországgal másról tárgyaljon mint az 1977-es szerződés kozmetikázásáról, hogy ezáltal ne veszélyeztesse a projektnek sem a gazdasági konstrukcióját, sem pedig a technikai módozatait, jóllehet pontosan e két összetevővel magyarázható a Projekt könnyen katasztrófához vezető jellege. A második szakasz az 1991. október 23. és az 1992 között időszak, amelyet nagyon aktív előkészületek jellemeztek, és ekkor került sor a Duna Csehszlovákia által történő elterelésére. A harmadik szakasz az 1992. október 23 és az 1992 december 31. közötti időszak, amelyet a C variáns megszilárdítására irányuló munkálatok folytatása és elmélyítése jellemzett, és amelynek során Csehszlovákia szemmelláthatóan nemcsak az együttműködést tagadta meg Magyarországgal, hanem még azt is, hogy a rendelkezésére bocsássa a C variánssal kapcsolatos technikai adatokat.

Az 1993-as év január 1-től minden változik és minden változatlan. Csehszlovákia megszűnik, éljen Szlovákia, de a Duna továbbra is el van terelve. Az új független állam azon tevékenykedik, hogy megszilárdítsa az elterelést. Ekkor már közvetlenül a Szlovákia által elkövetett cselekményekkel kerülünk szembe.

 

B. A közvetlenül a Szlovákia által elkövetett törvénytelen cselekmények:

8. Szlovákia 1993. január 1-től, ha így mondhatjuk, egy csapással két legyet üt: felvállalja a felelősséget a törvénytelen cselekményekért, amelyeket folytat, és előidézőjévé válik a Magyarország számára azonnal vagy hosszú távon jelentkező károknak. Minél inkább múlik az idő, annál inkább kitart a szándékában és aláírja a C variáns munkálatait, amelyeknek ideiglesnek mondott jellegéről egyre inkább az ellenkezője bizonyosodik be.

Több tény is illusztrálja egyébként az egyoldalú magatartását. Az egyik ilyen tény, hogy hosszú időn keresztül elzárkózott attól, hogy az ügyet a Nemzetközi Bíróság elé vigye, amire Magyarország felkérte. E ponton is folytatja Csehszlovákia negatív magatartását. Egy másik példa is alátámasztja, hogy vonakodott mindenfajta nemzetközi rendezést elfogadni, nevezetesen az, hogy tartósan elutasította — amit 1994-ben maga az Európa Parlament is elítélt — az EK Szakértői Bizottságának javaslatait a vízügyek kezelésének átmeneti rendszerére (Temporary Water Management Regime). Ez a magatartás annál is inkább káros, mivel a Bíróság megkeresésére szánt megegyezést megtárgyalásakor mindkét fél számára megtagadta hogy megőrző intézkedések meghozatalát kérje.

Ezek az elemek együttesen azt eredményezik, hogy az idő tényező egy olyan összetevő, amely a Magyarország számára jelentkező károkat állandóan súlyosbítja, jóllehet, Magyarország mindig is ragaszkodott ennek az ügynek a lehető leggyorsabban történő rendezéséhez, mert Tisztelt Bíróság, a jelen jogesetben, csakúgy mint igen gyakran máskor, az idő a környezet ellen dolgozik.

Miután Szlovákia felelőssége így bebizonyosodott, meg kell vizsgálni annak összetevőit.

 

II. Szlovákia felelősségének tartalma:

 

9. E ponton három kérdéscsoportból kell kiindulni.

Az első azzal kapcsolatos, ami a helyrehozatal előtt és után történik. A második kérdés a tulajdonképpeni helyrehozatallal és az egész nemzetközi jog középpontjában álló szabály, azaz a »restitutio in integrum« alkalmazásával kapcsolatos és mindez egy nagyon speciális összefüggésben, mégpedig az ökológiai kár összefüggésében jelentkezik. A harmadik és utolsó kérdés a fő kár helyrehozatalához kapcsolódó kérdések. Nézzük sorban ezt a három kérdést.

 

A. A helyrehozatalt megelőző és követő rész

10. Nézzük először a helyrehozatalt megelőző részt: mindenekelőtt, és a lehető legkorábban a folyamatosan elkövetett jogtalan cselekmények befejeződésére kell ügyelni, melyeknek többségéről elmondtuk, hogy azokat Szlovákia megszületése előtt Csehszlovákia kezdte el. A két fél egyébként egyetért abban, hogy a folyamatosan elkövetett jogtalan cselekmények beszűntetését, akár a helyrehozatal előzményének tekintjük, mint ahogy azt mi is ezt az álláspontot képviseljük, akár a helyrehozatal első összetevő elemének tekintjük, mindenképpen az írott jog részét képezi, amelynek alkalmazását kérjük a Bíróságtól. A jogtalanság tényének említését a Nemzetközi Jogi Bizottság referensének, Gaetano Arangio-Ruiz-nak a második beszámolójában a Nemzetközi Jogi Bizottság a első olvasatban fogadta el, júliusban a felelősségről szóló jog kodifikálási tervezetének második részében, amelyet már Csehszlovákia elfogadott. Ez a szokásjog címén történt de nem annak továbbfejlesztése céljából.

Ez jelen esetben azt jelenti, hogy Magyarország, amint azt a Periratának benyújtásától kezdve kérte, a Nemzetközi Bíróságtól a következőt várja: a jelen eljárás lezárását kimondó rendelkezés meghozatalától kezdve, Szlovákiának, minthogy a Bíróság világosan kimondta a C Variáns törvénytelen voltát, le kell állítania az abban funkcionáló berendezések működését. Másszóval meg kell szüntetnie a Duna egyoldalú elterelését Cunovo-tól Gabčíkovo-i duzzasztóig.

Itt azonban nem szabad elmenni egy igen komoly nehézség mellett. Arról van szó ugyanis, hogy annakidején, de mára azonban, Szlovákia mostanáig folytatott és a C variáns véglegessé tételére irányuló munkálatai miatt, még nehezebbé vált a berendezések leállítása. Magyarország azonban ebben a szakaszban csak azt teheti, hogy tudomásul veszi Szlovákia kijelentéseit, amelyeket az hivatalos irataiban minduntalan elismételt. Szlovákia számtalanszor hangsúlyozta, hogy a C variáns technikailag könnyen visszafordítható, és még most is azt ismétli, hogy csak ideiglenes. Fogjuk tehát szaván és ne legyünk pápábbak a pápánál!

Mivel a C variáns ideiglenes, szétbonthatónak kell lennie, de legalábbis semlegesíthetőnek.

Ezt nem mi mondjuk, hanem Szlovákia. Arra az esetre azonban, ha ez mégsem így lenne, olyan technikai és pénzügyi megoldásokat kellene találni, amelyek megfelelő helyrehozatalt tesznek lehetővé, ez azonban egy olyan pontja a kérdéskörnek, és a később vizsgálandó tulajdonképpeni helyrehozatal részét képezi. Annak a jogellenes cselekménynek a megszüntetése, amelyet a Duna egy szakaszának egyoldalú elterelése és ellenőrzése jelent, azt a nem kevésbé fontos követelményt is magában hordozza, hogy vissza kell állítani a szóbanforgó folyószakasz Szlovákia és Magyarország által történő közös ellenőrzését. Ez egy jogi tét, amelynek nem szabad alábecsülni a jelentőségét.

11. A helyrehozatalt követő szakaszban, ami alatt — rationae temporis — az elkövetés utáni időszakot értjük, az államok kodifikálás alatt levő nemzetközi felelősségi jogának értelmében az elkövetett cselekmények meg nem ismétlésének garanciája is jelentőséggel bír.

Ennek a nemzetközi pernek az egésze semmire sem szolgált volna, ha ugyanezek a cselekmények belátható időn belül megismétlődhetnek. Ez a kérdés nagyon logikusan kapcsolódik az előzőhöz, vagyis az egyoldalú elterelés megszűntetéséhez. Ugyancsak kapcsolatban van a tulajdonképpeni helyrehozatallal, amellyel az következőkben foglalkozunk.

Tudatában kell lennünk annak, hogy a C variáns birtokában, annak technológiai fejlettsége mellett, Szlovákia kiváló eszközzel rendelkezik, amellyel nyomást gyakorolhat Magyarországra, és amely fenyegető eszköz a folyó partján lakókra nézve. Így tehát nemcsak arra kell kötelezni Szlovákiát, hogy ne ismételje meg a bűnös cselekményeit, hanem, hogy vegye figyelembe ezt a tényállást azon elvek kidolgozásánál, amelyek alapján a két fél jó hiszemben meg fogja tárgyalni a jóvátétel konkrét módozatait.

E tekintetben nehezen megkerülhető azon berendezések hatástalanításának szükségessége, amelyeknek a fennmaradása Damoklész kardjaként lebeg Magyarország feje fölött.

Ezzel eljutunk a preventív, sőt az előretekintő megközelítésmódhoz, amelyet joggal várhatunk el a Bíróságtól. A megközelítésnek ez a módja semmilyen tekintetben nem lépi túl annak a megbízásnak a kereteit, amelyet Önök a megegyezés alapján kaptak.

Ez a megközelítési mód ráadásul a megelőző jellegű megközelítésmóddal összhangban e fejlődés és a környezetvédelem közötti egyensúly keresésének kereteibe illeszkedik.

Végül pedig közvetlenül jelen van a Külön Megállapodás 2(2) cikkelyében és jelentős szerepe van a helyrehozatal elvének, a »restitutio in integrum« megértésében, különösen akkor, ha a környezeten esett kár helyrehozatalára alkalmazzák.

Ennek két jelentősége van: először is a jóvátétel elfogadott szabályainak gyakorlása és másodsorban, mint ahogy az előbbiekben utaltam rá, bizonyos fajta károk és főleg ökológiai károk jóvátételi szabályainak alkalmazása. Vagyis itt a környezetre gyakorolt kár jelentését tágan értelmezem.

 

B. A »restitution in integrum« a környezetben okozott kár helyrehozatalának összefüggésében.

 

1) A felelősséggel kapcsolatos jog hagyományos szabályainak alkalmazása:

12. Bizonyára felesleges hangsúlyozni a "természetbeni helyrehozatal" elvének jelentőségét, amelyről a Bíróság a híres Chorzow-i üzem kapcsán ismételten elmondta, hogy mindenfajta helyrehozatal alapját képezi. Ennek nyomán minden szerző kiemelte, ugyanennek a szabálynak a jelentőségét. A »restitutio« ugyanis nemcsak a szó fizikai értelmében vett visszajuttatást jelenti, hanem ennél jóval többet, vagyis a jogsértést megelőző jogi és anyagi helyzet visszaállítását is.

13. Ebben a jogesetben, megszüntetés és helyreállítás egybeesnek, mivel mindkettő ugyanahhoz a logikus következtetéshez vezet: nem feltétlenül szükséges a »delenda est Gabčíkovo«. Nem kérjük a nemzetközi bírói fórumot, hogy elrendelje a létrehozott berendezések felszámolását.

Magyarország ezzel szemben első helyen azt kéri, hogy a lehető legegyértelműbb módon megtörténjék a két állam ellenőrzésének visszaállítása a megmaradt berendezések felett.

Második helyen, és itt érintjük a lényeget, a Duna folyásának az elterelés előtti állapotába való visszaállítását kéri. A folyó jogtalan elterelése előtti vízhozam visszaállítását kéri (amely azt eredményezi, hogy újra öntözni tudja oldalsó ágait). A vizi élővilág és a Szigetköz vidékének belső deltája csak e feltétel teljesülésével kaphatja vissza azt a vízmennyiséget, amelytől 1992 októbere óta meg van fosztva. Az élővilág és a deltavidék fennmaradásához ez a vízmennyiség nélkülözhetetlen. Ebben az esetben a természetben történő visszajuttatás a természet visszajuttatását jelenti, vagyis a vízét a jövő számára. Ami az elmúlt négy év során a Magyarországnak járó vizet illeti, az természetben nem adható vissza csak kártalanítás formájában, amelyről később szó lesz.

Visszatérve a természetes vízhozam visszaállításához, nem kell biológusnak lenni ahhoz, hogy megértsük, hogy az az érintett vidék ökológiai egyensúlyának visszaállításához egy alapvetően szükséges feltétel.

Ez megvalósítja egyben az érintett víztakaró, valamint a jelenleg súlyosan veszélyeztetett vízforrások visszaállításának feltételét is.

Ez egyébként annak a megállapodásnak a végrehajtását is jelenti, amelyet Magyarország és Csehszlovákia kötött meg a Londoni Konferencián 1992. október 28-án. A helyzetet jellemző adatok emlékeztetéseként el kell mondani, hogy a Duna egyoldalú elterelése előtt, a folyó vízhozama átlagban 2 000 m³/másodperc volt tekintélyes ingadozások és gyakori árvizek mellett. A C variáns megvalósítása után a Magyarországra jutó víz 1993-ban 353 m³/sec-ra, majd 217 m³/sec-ra, 1994-ben 217 m³/sec-ra, 1995-ben pedig 177 m³/sec-ra csökkent mindazon költséges erőfeszítések ellenére, amelyeket Magyarország tett, hogy megnövelje a Szigetközből jövő víz mennyiségét. Mindez érzékelteti, hogy milyen nagyságrendű egyensúlyt kell helyreállítani még akkor is, ha a vízhozam némiképp megnőtt 1996-ban.

Mindenesetre itt kell a lehető legvilágosabban emlékeztetni arra, hogy a Magyar Köztársaság már időben hangsúlyozta: az Európai Közösség Szakértői Bizottsága által a közvetítői tevékenysége során javasolt megoldás, amelyet annakidején Magyarország elfogadott, de amelyet Szlovákia a leghatározottabban visszautasított, és a felek között 1995. április 19-én létrejött megállapodás legfeljebb jogi iránymutatásnak tekinthető arra nézve, hogy milyennek kellene lennie egy végleges megoldásnak.

Mindkét esemény csak átmeneti megoldást javasolt az elterelés romboló hatásainak ellensúlyozására. Magyarország ezeket tehát kizárólag ebből a célból fogadta el, amit egyébként elővigyzatosságból a megfelelő pillanatban mindkét eseményre vonatkozóan jelzett is. Ugyanez vonatkozik a vízbemerülő gátakra (»underwater weirs«). Ezeknek a megoldásoknak az állandósítása semmiképpen sem tenné lehetővé az ökológiai egyensúly visszaállításának és a tartós fejlődésnek a nélkülözhetetlen találkozását. Nincs ez másképpen a fenékküszöbök vagy vízbemerülő gátak esetében sem, amelyeket nem semlegesíteni kell hanem egész egyszerűen felszámolni, hogy visszaállhasson a folyó természetes folyása, és hogy ezzel el lehessen kerülni a hosszú távon jelentkező károkat, amelyeket ezeknek, a víz áramlását lassító berendezéseknek a felállítása okoz.

A végleges megoldás tekintetében sem teszünk mást mint az ideiglenes esetében, amíg meg nem találjuk a kielégítő megoldást az e jogvitában felmerülő technikai és jogi nehézségek kiiktatásával.

14. Jelen esetben, azon időpont dacára, amelyre ebben az ügyben ítéletet kell hoznia, ennek a félelemnek nincs köze azokhoz az ezeréves félelmekhez, így az első ezredforduló elérkezéséhez, amely hatása alatt tartotta a középkorban élő embereket, akiknek a gondolkodását nagy mértékben meghatározták a legkülönfélébb hiedelmek, kezdve a legsötétebb babonáktól egészen a közösség tudatalatti szférájában megszülető képzetekig. Az itt szóbanforgó félelmeket, sajnos a legnevesebb nemzetközi szakértők alapos tanulmányai támasztják alá.

A károk bekövetkezésének időpontjára irányuló kérdések ilyen szempontból növelik a »precium doloris« súlyát, amelyről a nemzetközi jog megerősíti, hogy helyrehozatalra jogosult nemcsak a kielégítés útján, hanem pénzbeli kártalanítás formájában is.

Azonban ha megengedi, elnök úr, folytatnám az ökológiai károk helyrehozataláról elfogadott szabályok alkalmazásával - lato sensu, természetesen.

 

2) A hagyományos szabályok adaptálása a környezeti kár helyrehozatalánál

15. Mégha a felelősségi jog helyrehozatallal kapcsolatos leghagyományosabb szabályai kiválóan alkalmazhatók is a jelen ügyben, figyelembe kell venni a lakosság érintett csoportjait fenyegető kockázatok és károk természetét. Itt ugyanis az állat- és növényvilág, a talaj az altalaj a vízréteg és a földalatti vizek károsodásáról van szó.

A környezeten esett kár tárgyalásának megközelítésénél két elemet nagyon jól szem előtt kell tartani.

Az egyik elem a kár jelentkezésének időbeli fokozatossága. Carbiner professzor a szerdán már ismertette az Önök számára ezt a kérdést. Amikor a Tisztelt Bíróság a helyszínre megy, nem a Szahel övezetet de még kevésbé a Szaharát vagy a Kalahári sivatagot fogja találni! Különösen az évnek ebben a szakaszában vizet, sok vizet fognak találni és tél végi rügyező növényzetet. De nem fogják látni a felszín feletti és a felszín alatti víztükröt, és hacsak a programot meg nem változtatjuk, nem fognak tudni lemerülni a Dunába, hogy megvizsgálják a mederfenéket!

Az elterelés jó négy évvel ezelőtt történt. Azonban, az esetektől függően nyolctól ötven évig terjedő időtartam kell ahhoz, hogy tapasztalató legyen egy állat- vagy növényfaj eltűnése, érzékelhető legyen a talaj elszegényedése és a víz minőségének romlása a növényzet felszíni változása, nem beszélve a mezőgazdaság veszteségeiről, amelyek általában hamarabb láthatók. Ezenkívül, amint a szakvéleményekre támaszkodó írott anyagainkban lefektetett és szóban ismertetett megállapításainkból is kitűnik, számos kár közvetett jellegű és az azt előidéző okhoz képest szükségszerűen később jelentkezik.

A második elem, amelyet szem előtt kell tartanunk az ökológiai kárral kapcsolatban az, hogy ezeknek a fokozatosan felderített károknak egy nagy része nemcsak visszafordíthatatlan, de helyrehozhatatlan is. Ez áll a fajok eltűnésére és a toxikus lerakódások felhalmozódására is. A többi kár helyrehozható, de igen tekintélyes költségek árán. A földalatti vizek visszaállítása, amikor egyáltalán lehetséges, mert nem mindig az, igen tekintélyes költségeket igényel, és amit Carbiner professzor Fleischauer bíró úr első kérdésére adott válaszának kiegészítéseként fog tenni, pontosabb képet nyújt majd erről.

Mivel ökológiai kárról van szó, sokszor hangsúlyozzák a kár eredetének összetett jellegét. Az ökológiai károkkal kacsolatos ok-okozati viszony igen komplex, minthogy azokat a tudomány jelenlegi állása mellett még nem kellően ismert halmozott elemk közötti interferenciák okozzák. Mindazonáltal, a jelen helyzetben, az eredeti tényező meghatározó és könnyen azonosítható. Egyértelműen a Duna vizeinek eltereléséről van szó. Ez a művelet idézte elő egy egész vidék kiszáradását. Éppígy, a tározó medence felépítése vonta maga után a medence fenekének katasztrofális méretű eliszaposodását, és fenyeget azzal a veszéllyel, hogy ez még növekedni fog, ami a vízszűréstől kezdve egészen a vízállományig minden részletre nézve káros. Talán még korai katasztrofálisnak nevezni a károkat, de későbbiek folyamán bekövetkezhet - és itt van nagy jelentősége a monitoringnak - mindenesetre, a káros hatás csak fokozódik.

16. Ha, igen nagy egyszerűsítések árán, megpróbálunk összképet alkotni azokról a károkról, amelyeknek bekövetkeztét vagy későbbi megjelenését a tudmányos megfigyelések már most igazolták, a károknak két fő csoportját különböztethetjük meg:

a) Elsősorban a folyómeder állapotának romlását figyelhetjük meg, különösen Sap-tól, a folyás irányában felfelé (az 1810-es kilométernél). Ezt a jelenséget a folyás irányában felfelé található üledékek eltűnése következtében fellépő erózió okozza. Ez általános talajvízszint csökkenést is okoz, amely a Szigetköz vidékén három méter körül van. Ezt a szintcsökkenést a folyó vízszintjének csökkenése is előmozdítja.

A talajvízszint csökkenése, amelyhez annak vízhozamlassulása is társul már most komoly következményekkel jár: először és mindenekelőtt a talajvíz minőségének és ezáltal a víznyerő források minőségének komoly romlását eredményezheti.

Egy kiegészítő tényező még növeli ugyanezt a veszélyt. Ez a tény abban áll, hogy Szigetköztől a folyás irányában felfelé eső folyószakaszon a vízterítő újratöltését nem biztosítják a folyó oldalágai. Ezt a vizet tárolóból kapja, amelyről Szlovákia maga elismeri, hogy eutrofizálódik. Így, tároló táplálja a vízállományt, de meggyengült minőségű vízzel.

Mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a felszíni vizeknek a talajvizek felé vezető útja több évig tart és az ivóvízkészletek minőségét fenyegető veszély konkrét megnyilvánulás csak hosszú távon érezhető. Ilyen körülmények között érthető, hogy a duzzasztó tervéről készült egyik, az Európai Fejlesztési és Rekonstrukciós Bank megrendelésére készített szakvélemény miért beszél a duzzasztóművel kapcsolatban "ökológiai időzített bombáról".

b) A folyórendszer fizikai pusztulása és az azzal járó következmények után ki kell hangsúlyozni a károk másik nagy kategóriáját, ami az élővilág változatosságának az elszegényedése különösképpen a Szigetközben. Már most nagyon sok ritka növény- és állatfajra specifikus lakóhely pusztult el, és megfigyelhető, hogy ezeknek az élőlényeknek a lakóhelyei elveszítik specifikus jellegüket. Ebben az esetben is az idő fogja fokozatosan felfedni azokat a biológiai veszteségeket, amelyek abból erednek, hogy a folyó oldalágai részben kiszáradtak a Gabčíkovo-tól felfelé eső szakaszon. Ma az ENSZ 1992-ben Rio de Janeiro-ban tartott Környezetvédelmi Konferenciája után vagyunk már. Ez azt jelenti, hogy mostantól az élővilág sokrétűségének elvesztését már nem lehet a fejlődésért fizetendő árnak tekinteni. Ma már, de egyébként már tíz éve, ha ilyen veszélyek fennállását tapasztaljuk, egészen egyszerűen felhagyunk a veszélyeket előidéző műtárgyak építésével, mert ez az egyetlen mód amellyel el lehet kerülni az ilyen nehezen helyrehozható károkat, ha azok egyáltalán helyrehozhatók. Ez azt jelenti, hogy végeredményben vannak nagyon költséges, lassan ható eszközök a vízterítő »megtisztítására« vagy az élővilág sokrétűségének részleges visszaállítására. Belátják azonban, hogy ebben a stádiumban nem bocsátkozhatunk ezek leírásába és még kevésbé a költségeik felbecslésébe. Éppen ezért, a az egyik elem, amelyet a Bíróságnak figyelembe kellene vennie a következő: az ökológiai károk lassú megjelenésének természetesen megfelelne a károkat okozó állam által nyújtandó helyrehozatal időbeni elosztása. Ellentétben azzal, amiről Szlovákia Periratának összeállításakor azt a látszatot keltette, hogy el is hiszi, itt nem olyan ügyről van szó, amelyben egy számla formájában kimutathatók a fizetendő összegek mint egy éttermi ebéd után! Nem vitás, hogy egyes károk már most felbecsülhetők, de mivel nagyrészt csak később jelentkeznek, csak öt, tíz van ötven évmúlva hozhatók helyre! A felelős állam által végzendő helyrehozatal ebben az esetben is az együttműködés új eljárásainak kidolgozását teszi majd szükségessé a két ország között.

17. Létezik ugyanis az ökológiai károk specifikus voltának egy másik oldala, amely bizonyos jelenségek bekövetkezéséhez vagy be nem következéséhez kapcsolódó bizonytalansági tényező. A tudományos pontosság megköveteli e bizonytalansági tényező meglétének megerősítését még akkor is, ha a felelősségi jog hagyományos szabályai egy bekövetkezett és jelenleg is létező kár létezésére vitathatatlan bizonyíték előállítását szabják meg. A veszély és a kockázat éppen ezen a ponton kapcsolódik egybe. Egy ilyen, viszonylagos meghatározatlanság egyáltalán nem kielégítő. Emlékeztessünk azonban arra, hogy nem kielégítő mindenekelőtt a kár áldozatai számára és természetesen a Bíróság számára sem. A Bíróság egy olyan problémakörrel találja magát szemben, amely újszerűségénél fogva azt a feladatot rója ki rá, hogy határozza meg annak jogi következményeit, hogy a megegyezés 2(2) cikkelyében foglaltakra hivatkozzunk, amelyek értelmében az ügy a Bíróság elé került. Éppen egy ilyen feladatból eredő nehézségek miatt próbálta meg Magyarország, még jó időben, megakadályozni ezeknek a károknak a bekövetkezését partnerét arra kérve, hogy függessze fel egy túlhaladott korban kidolgozott terv végrehajtását. Azonban enyhén szólva ellentmondásos lenne, ha a jelen helyzetet előidéző állam a károk eredetével akarna érvelni, hogy kivonja magát a helyrehozatal kötelezettsége alól! Írott anyagaiban pedig Szlovákia pontosan ezt kísérli meg, holnap pedig, efelől semmi kétség, a perbeszédeiben fogja ezt megtenni. Ezért, minthogy gyakran kell szembenézni az idő előrehaladásával születő helyzetekkel, emlékeztetni kell Szlovákiát, hogy senki sem bújhat a saját aljassága mögé, hogy kivonja magát a jog szigora alól.

18. Tegyük még hozzá ebben a szakaszban, hogy éppen az okozott és az imént felemlített ökológiai kárra jellemző sajátosságok miatt fogalmazta meg az 1992-es Rio-i Nyilatkozat és azóta több ilyen célú nemzetközi fórum az alábbi megközelítésmódot és a prevenció elvét, amely így hangzik:

»A környezet védelme értelmében, az államoknak lehetőségeik szerint megelőző célú óvintézkedéseket kell foganatosítaniuk. Súlyos vagy visszafordíthatatlan kár veszélye esetén, a tudományosan megalapozott bizonyosság hiánya nem szolgálhat ürügyül a környezet megromlásának megelőzésére szolgáló tényleges intézkedések meghozatalának elhalasztására..«

Másszóval, éppen azért, mert az ökológiai károk előre nehezen láthatók, felbecsülhetők és helyrehozhatók, bekövetkezésüket óvintézkedésekkel kell megelőzni. Ugyanezen álláspont szerint — amely egy állandóan megerősített nemzetközi jogi szabályon alapszik — kell foglalkozni a helyrehozatal kérdésével úgy, hogy adaptálni és, hogy teljesek is legyünk, rugalmasan lehessen alkalmazni a hagyományos nemzetközi jog bizonyítással kapcsolatos követelményeit.

19. E károkat nem egyformán nehéz felbecsülni, legalábbis ezek a nehézségek a kár súlyosságának szintjén jelentkeznek. Némelyiket nagyon nehéz felbecsülni s más károkat pedig nagyjából pontosan lehet értékelni.

Így könnyen ki kell tudni számítani, hogy Magyarországnak a C variáns működése óta mekkora volt a vízvesztesége

Amint azt a Tisztelt bíróságnak a kollegám, Nagy úr, említette, Magyarország 1992 októbere óta a folyó vízhozamának 80-90%-át veszítette el. Ezzel szemben ellentételként egyetlen kilowatt áramot sem kapott. Itt, ha így fogalmazhatunk, egy »oktalan elszegényítés«-ről van szó, amelynek Magyarország a helyrehozatalát kéri.

Ugyanígy már most számba lettek véve bizonyos károk, amelyeket a Szigetköz állat- és növényvilága szenvedett el a C variáns működése óta. E károk működési mechanizmusát már ismertették a kedden és szerdán elhangzott védőbeszédek, így ezekre most nem térek vissza. Ezek a károk mindesetre egy pénzügyi becslés tárgyát képezhetik még akkor is, ha ilyen fajta becsléseket kellő pontossággal elvégezni gyakran igen nehéz, amint azt a belföldi jogi gyakorlat is mutatja.

Mindazonáltal, azok a problémák, amelyekkel a nemzetközi bíró itt találkozik velejárói minden peres ügynek, ahol a környezeten esett kár helyrehozataláról van szó.

- A kár felbecsléséhez alkalmazott szabványok, a kár bizonyítási követelményeinek az igényekhez történő igazítása,

- a kárt okozó tevékenységek és a kár közötti oko-okzati kapcsolatok egyértelművé tétele,

- a környezetszennyezés megszűntetésével és az előidézett kockázatok prevenciójával járó költségeknek a helyrehozatalba való bevonása,

- csakúgy mint az érintett ökológiai környezetek és helyek helyreállításának költségei, a bizonyos, környezet nyújtott szolgáltatás kényelmes használhatóságának és a használhatóság megszűnéséből eredő és összegben ki nem fejezhető kár számbavétele megannyi kérdés, amelyeknek a megoldása szerves részét képezi az ökológiai kár helyreállításának úgy a nemzetközi jogban mint az egyes országok belföldi jogrendszerében.

Felesleges anna szükségességét hangsúlyozni, hogy a nemzetközi jogrendben, az ilyen típusú károk helyrehozatali módjainak meghatározását irányító szabályok a nemzetközi joghatóság, azaz a Nemzetközi Bíróság azonosítsa az írott jog és az alakulóban lévő környezetvédelmi jog legkiforrottabb szabályainak alapján. Szükséges-e emlékeztetni arra, hogy a nemzetközi közjog egységességének őre természetesen a Nemzetközi Bíróság, amint azt az utóbbi időben több oldalról is hangsúlyozták?

A Nemzetközi Bíróság ilyen háttér mellett kapta azt a feladatot, amint az már elhangzott, hogy a »restitutio in integram« célkitűzéséből és hagyományos módozataiból kiindulva, ezeket a szükségletekhez igazítsa és hogy a lehető legpontosabban határozza meg azt a módszert és azokat a követelményeket, amelyek alapján a felek a lehető legkisebb bizonytalanság mellett meghatározhatják az »ítélet végrehajtásának módozatait« a megegyezés 5 § 2 paragrafusa értelmében.

20. Ennek teljesítéséhez a Bíróság rendelkezik eszközökkel. Miután először és mindenekelőtt a megegyezés 2 cikkelyének megfelelően a nemzetközi felelősségi jog legbeváltabb szabályai alapján megállapította a felelősséget, hasznos irányvonalakat adhat a feleknek a későbbi tárgyalásaikhoz a környezetvédelmi jog kialakuló normái segítségével, amelyekhez az illetékes nemzetközi szervezetek munkái és az e területen legfejletebb nemzeti jogalkotási rendszerek adalékot nyújtanak. Ami a nemzetközi szervezeteket, konkrétabban az ENSZ-t illeti, idézhetjük a Biztonsági Tanács által a közelmúltban létrehozott és az Öböl háborúban Irak által okozott károkért fizetendő kártalanítással foglalkozó Kompenzációs Bizottság munkáit. A Biztonsági Tanács 687 sz. Határozata alapján, a kormányzói Tanácsnak a Kuvaitnak az iraki hadsereg által történő elfoglalásával okozott károk helyrehozatalára alkalmazható jogi kérdésekkel és kritériumokkal kellett foglalkoznia. Am az egyes országok belföldi jogalkotásának fejlődését illeti, arra egyedül Magyarország adott jó példát Válaszában, két esettel, amelyek azt illusztrálják, hogy a belföldi joghatóságok hogyan foglalkoztak a környezeti kárért fizetendö kártalanítás kérdésével olyan esetben, amikor a lakosság számra a kárt szenvedett környezet használati értéke nehezen állapítható meg pénzben és gazdasági téren. Olyan belföldi törvények, mint a nemrégen született észak-amerikai Comprehensive Environment Response, Compensation and Liability Act ugyancsak ad néhány irányvonalat az ökológiai kár helyrehozatala tekintetében.

Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy az említett referenciák egyike sem szolgálhat többre mint arra, hogy irányvonalat adjon, amelyek alapján a két félnek le kell tárgyalnia a döntés végrehajtásának módozatait a megegyezés 5. paragrafusa 2. pontjának megfelelően. A Bíroságot sem arra nem kérjük, hogy a törvényhozó szerepét töltse be, sem pedig azt, hogy felejtse el a nemzetközi és a belföldi jogrendszerek közöti különbséget. Viszont azt mondjuk, hogy itt megvan a hatásköre és az alkalma, hogy felismerje melyek azok a szabványok, amelyek az államok gyakorlatában alakultak ki, és amelyek itt alkalmazhatók. Ez a jelen esetben egyenértékű a kárt előidéző állam által elvégzendő helyrehozatal végrehajtási módozatainak meghatározásával.

Végül pedig, a Szlovákia által elkövetett jogellenes cselekmények okozta nagyobb károkon túl, tervbe kell venni a fő kár helyrehozatalához kapcsolódó kiegészítő kérdések rendezését is.

 

C. Helyrehozatal és kárpótlás

 

21. Itt három kérdéssel kell foglalkozni, amelyekkel kapcsolatban másfajta problémákat kell megoldani mint az előzőek esetében. Az első kérdés a két fél számára a meglévő berendezéseken megállapított egyenlő tulajdonjog kérdése. A második kérdés azoknak a munkálatoknak az összehasonlító értékelése, amelyeket a két fél az eredeti Projekt kivitelezése érdekében elvégzett. A harmadik pedig azokkal a költségekkel kapcsolatos, amelyeket Magyarországnak a Szigetközi Duna kiszáradásából eredő kár mérséklése okozott.

Az első kérdés tekintetében Magyarország úgy tekinti, hogy a tulajdonjog esetében az 1977-es szerződés 8. paragrafusát kell alapul venni. A tény, hogy ezutóbbi megszűnt érvényben lenni, nem releváns esemény, és mivel a vagyontárgyak államok által tőrténő öröklésére vonatkozó szabályt Szlovákia alkalmazta, azokat a tulajdonjogokat is örökölte, amelyek azon államéi voltak, amelynek ő lett az utódja. Márpedig ezek a tulajdonjogok az előbb említett 8. paragrafusban taxatívan fel vannak sorolva. Ezutóbbi olvasatából következik, hogy az érintett berendezések, amelyek felett a két fél közös tulajdonjogot gyakorolt, a Dunakiliti duzzasztó, az elterelő csatorna és a Gabčíkovo-i zsilipek (»Gabčíkovo series of locks«).

Magyarország tulajdonjogát ezek felett a berendezések felett nem változtatja meg az a tény, hogy Csehszlovákia, majd Szlovákia jogtalan cselekményekre használta őket. Éppen ezért, összegszerűen meg kellene állapítani annak a kárnak a nagyságát amelyet ezeknek a közös berendezéseknek az illegális használata okozott a Duna egyoldalú elterelése céljából. Erre a számítás alapját minden különösebb nehézség nélkül meg lehet találni.

22. Ami a két fél által az eredeti terv megvalósítása céljából végzett munkák összehasonlító értékelését illeti, Magyarország mindig jelezte, hogy ezt szükségesnek véli, mégpedig azzal a kárpótlással összefüggésben, amelyet hajlandó volt a partnerének kifizetni, amikor a munkálatokat "szükséghelyzetre" hivatkozva felfüggesztette. Ez alkalommal feltétlenül emlékeztetni kíván arra, hogy a szerződésekre érvényes jog értelmében, Szlovákia sohasem volt részese az 1977-es szerződésnek, nem is léphetett annak örökébe, és így ezen az alapon semmilyen kárpótlásra igényt nem tarthat. Ebből kiindulva, Magyarország azt is elismerte a Külön Megállapodás bevezetőjének 2. bekezdésében, hogy »a Gabčíkovo-Nagymarosi Projekttel kapcsolatos jogok és kötelezettségk tekintetében Szlovákia Csehszlovákia egyedüli és kizárólagos örököse«. Ilyen mértékben és ilyen jogi alapon hajlandó Magyarország vizsgálni a két fél által végzett munkálatok összehasonlító értékelését, kivéve természetesen a C variáns jogellenesen végzett munkálatait.

23. Végül egy utolsó kérdést kell megvizsgálni. Ez pedig az a kártalanítás, amellyel Szlovákia Magyarországnak tartozik, amiért az végig megpróbált segíteni Szigetköz vidékének a kiszáradásán, amit a Duna egyoldalú elterelése okozott. Itt nem kárpótlásról, hanem helyrehozatalról van szó, és ez Szlovákia Magyarországgal szemben, a Külön Megállapodás 4 paragrafusának figyelmen kívül hagyása miatt vállalt kötelezettségéből fakad. Ez a paragrafus, amint arra emlékszünk, egy, a "vízügyek kezelésének átmeneti rendszerét" irányozta elő, amelye annál is szükségesebb volt, mivel Szlovákia a Bíróság megkeresésével kapcsolatos tárgyalásokkor ragaszkodott ahhoz, hogy a felek a Bíróságtól ne kérhessék megőrző intézkedések meghozatalát. Ez tett egy olyan javaslatot, amelyet Magyarország úgy is tekinthetett volna, mint érdekei megőrzésével akár átmenetileg is megegyező. Jóhiszeműen és a békülés szándékától vezérelve, Magyarország elfogadta ezt az ideiglenes kompromisszumot. Szlovákia azonban nem!

Magyarországnak, ez a kiszáradás megakadályozására irányuló harc összegszerűen megállapítható költségeket okozott. Ezt az összeget hozzá kell adni a Szlovákia által fizetendő jóvátétel teljes összegéhez.

25. Elnök Úr, Tisztelt Bíróság, az Önökhöz benyújtott ügy egy elmúlt időszak felbukkanó öröksége. A Gabčíkovo-i duzzasztó ügye azonban új távlatot nyit a földterületek kezelésében. Mivel egyidőben vész a múltba és hordoz próféciákat, állandóan a »még« és a »már« között lebeg; konfrontál minket egy anakronisztikus duzzasztóművel és egyben arra is kényszerít, hogy gondoljunk a jövő genrációk jogaira is. Így tehát ellentmondásos lenne, ha a nemzetközi joghatóság megörökítené az utókor számára egy olyan korszak maradványait, amelynek az igen fájdalmas örökségét ma a Világbank és az Európai Fejlesztési és Rekonstrukciós Bank megpróbálja gyökerestül megszüntetni.

Ez az ügy egy ritka vagyontárgyról szól, amelynek a kezelése az elkövetkező évtizedek során, a világ minden részén független államok közötti kisebb vagy nagyobb feszültségek előidézője lesz, amelyekről remélhetjük, hogy azokat az államok közötti kiegyensúlyozott együttműködés és az Önök segítségének igénybevétele le fog csillapítani.

Ez a nemcsak ritka, de a tartalékok kezelésének költséges volta miatt kimerülőben lévő forrás az élet forrása nemcsak az emberiség nagy mitológiáiban, de a tudományos munkák által igazolt valóságban is. Ez a fenyegetett forrás a víz. Nem az a víz, amelyet bőségben nyújtanak a sósízű óceánok, hanem az, amit a források, a patakok, a folyamok és tavak, a folyók és kutak nyújtanak. Az a víz amiből a tenyerünkkel merünk, hogy szomjunkat csillapítsuk egy hosszú séta után: az édes víz, az élő víz. Az a víz, amely létezésénél fogva az első lesz a »közösen használt források« között. Ez a természeti forrás, amelyről Szlovákia elismeri, hogy a szuverenitás a »jus cogens«, amikor egyetlen állam követeli azt, amelytől azonban már magyarázat nélkül megtagadja ugyanezt a méltóságot, ha az egy egész közösség kollektív java. Ezt a vízet, amelyről ezeknek a duzzasztóknak a távoli múltba vesző tervezésekor azt gondoltuk, hogy kimeríthetetlen, hogy természeténél fogva megújul, most fenyegetve látjuk. Egykor Paul Valéry a »Louanges de l’eau«-ban a következőket írta:

"Vegyetek egy növényt, csodáljatok meg fát és gondoljátok csak el, hogy ez nem más mint egy folyó, amely kiteljesedik az ég felé. A VÍZ a fán keresztül halad a fénnyel való találkozás felé.. A VÍZ a föld néhány sójából a nap egy szerelmes formáját alkotja. Folyékony és erős karját, törékeny kezét az univerzum felé tartja és terjeszti ki.« (…)

Milyen kevesen fogják fel azonban, hogy az ÉLET szinte csak szerves VÍZ!"

Köszönöm, elnök úr.

 

Elnök: Köszönöm Dupuy professzor.

 

[Készült: a Bíróság által kiadott jegyzék alapján.]

 

 

 

21. Összegzés

(Dr. Szénási György)

 

Tisztelt Elnök Úr, tisztelt Bírósági Tagok!

1. Lezárva Magyarország szóbeli érvelésének első fordulóját, nem teszek kísérletet arra, hogy öszegezzem az elmondottakat. Engedjék meg, hogy mindössze néhány megjegyzést fűzzek egy-két kérdéshez.

2. Első megjegyzésem a helyszíni látogatáshoz kapcsolódik, amelyet a T. Bíróság néhány hét múlva tesz majd. Magyarország örömmel üdvözli a Bíróságot első ízben területén, és hálás a Szlovák Köztársaságnak és Képviselőjének a látogatás szervezése során tanúsított együttműködéséért.

3. A Bíróság előtt mostanra már világossá válhatott a jogvita kiterjedése és annak különféle történelmi, külügyi, tudományos, ipari, pénzügyi és környezetvédelmi elemei. A hét folyamán nem volt lehetőség arra (és tekintettel az írásban beadott perbeszédekre, nem is volt rá szükség), hogy tárgyaljunk számos részletet. Ehelyett megkíséreltünk áttekintést adni az ügyről, és a fő kérdésekre koncentráltunk.

4. Bizonyos mértékig ugyanez igaz a Bíróság helyszíni látogatására is, de a következő különbséggel: Ha egy nagy projekthez látogatnak, szükségképpen csak a felszínt látják - csak a projekt és az érintett terület "kérgét". Ahogy Magyarország kiemelte, számos változtatás, amely a felszíni kéreg alatt történt és történik, nem látható. Önök látnak majd vizet (igen nagy folyóról van szó) és zöld növényzetet, de például a biológiai sokféleség vagy a vízminőség és -mennyiség változásait nem könnyű bemutatni egyetlen rövid látogatás alkalmával. Különösen arra emlékeztetem Önöket, amit Carbiener professzor mondott el szerdán a változás időbeli megoszlásával kapcsolatban.

5. Látogatásuk során Önök a legfontosabb helyszíneket fogják látni. Esetleg számos kérdést szeretnének észben tartani - például: a "C" Variáns jelenlegi állapotában vajon úgy néz ki, mint amit "ideiglenesnek" szántak? Az "ideiglenes" szó vajon eszükbe jutna-e, ha valaki valamilyen okból nem próbálta volna meg elültetni azt az Önök fejében? És a "C" Variáns építményeinek működését két szomszédos ország "közös beruházásaként" jellemeznék-e? Mit látnak Önök a Projekten, ami a "közös" szóval jellemezhető? El tudják-e képzelni, hogy egy ilyen építkezés vagy annak csak egy kis része felépülhet mindössze tizenegy hónap alatt, 1991 novemberétől? És el tudják-e képzelni, hogy a csehszlovák területen végzett elterelésnek semmiféle hatása nem lenne a határvizekre (a Határvizekről szóló 1976-os Egyezményben leírt jelentéstartalommal)?

6. Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Bíró Urak! E hét folyamán, Magyarország tanácsadói és ügyvédjei, jogászok és tudósok, mindannyian egy célt tűztek ki maguk elé: a lehető legvilágosabban bemutatni a Bíróságnak, milyen módon közelíti meg Magyarország, immár hosszú ideje, azokat a problémákat, melyeket egy olyan terv felépítése vetett fel, mely egyre inkább rossz elgondolásnak és országunk lakósságának alapvető érdekeire veszélyesnek bizonyult.

7. Immár több mint tíz éve próbáljuk fontolóra venni és jobban felfogni, megérteni a terv megvalósulásának különböző kihatásait a vízi erőforrásokra és a biológiai sokféleségre, országunk gazdaságára és természeti környezetére.

8. Magyarország mindig szem előtt kívánta tartani az együttműködés szellemét, melynek egy közös terv megvalósításában partner két állam szomszédi kapcsolataiban érvényesülni kell. Ugyanebben a szellemben jött ma ide, az Önök segítségét kérni. Hogy mit vár Magyarország a Bíróságtól? Azt, hogy bölcs, de kétértelműségektől mentes ítéletével egy olyan tartós megoldásnak fektesse le az alapjait, melynek körülményeit a két fél határozhatja majd meg.

9. Világos, szilárd, jogilag szigorúan megalapozott, a tudományos vizsgálatok és a hasonló régiókban szerzett tapasztalatok ismerete fényében meghozott, a jogerő hatályával rendelkező döntésre van szükségünk. Ezért fordította tekintetét Magyarország 1992-től kezdve a Béke Palotája felé.

10. Nem szabad ugyanis, hogy ez az ügy tovább húzódjon. Már így is túl régóta tart. Már sok időt elvesztegettünk, és az idő nem csak pénz, amint azt a közmondás állítja. Az idő ezen kívül egy olyan tényező, amely megszakítás nélkül a környezet ellenében munkálkodik, ha nem vetünk véget a lehető leghamarabb ennek a lassú, de a biztos pusztulásba vezető romlási folyamatnak.

11. Mindazonáltal, mikor most azt kérjük a Bíróságtól, hogy terjessze ki hatalmát országunk természeti erőforrásainak védelmére, nem kérjük, hogy túllépje feladatköre határait. Nem azt kérjük, hogy törvényhozóként lépjen fel, s új szabályokat alkosson, hanem, hogy olyan bíró legyen, aki a már létező, illetve a bizonyos területeken igen gyorsan fejlődő írott jog által már megfogalmazott szabályokat alkalmazza.

12. Az alkalmazandó szabályok világosan beszélnek. Kimondják, hogy a szerződéses kötelezettségeket a szerződő feleknek be kell tartaniuk. Ezt kértük Csehszlovákiától, konkrétan az 1977-es egyezmény 15., 19. és 20 cikkelye, az 1976-os egyezménynek a határmenti vizekről szóló rendelkezési, illetve számos más rendelkezés kapcsán.

13. A nemzetközi jog alkalmazandó szabályai kimondják, hogy bizonyos esetekben minden gondos kormánynak kötelessége érvényt szerezni népe alapvető érdekeinek, azon szerződéses kötelezettségek ellenében, melyeknek tárgyalásos módosítását nem sikerült elérnie. A nemzetközi jog szerint ebben az esetben vállalni kell az ilyen döntések negatív gazdasági kihatásainak ellentételezését, s a véleményeltérést mindenképpen békés úton kell rendezni.

14. Mi mindig is ezt akartuk. Ezt akarjuk most is, amikor az Önök bírósága elé járultunk. Úgy gondolom, állításaink semmiképp sem rendkívüliek, még kevésbé túlzóak. Ha bizonyos esetekben mégis radikális megoldások mérlegelésére kényszerülünk, ez azért van, mert a fennálló veszélyek a tudományosan bizonyítások szerint rendkívül sérelmesek.

15. Ez az összetett ügy azon jellemzője miatt igényel mindenki részéről különleges törekvést a megértésre, hogy döntő fontosságú tétek forognak kockán az egészség, a környezet és az érdekelt népcsoportok fejlődése szempontjából.

16. Ugyanakkor azonban, nem azt kérjük a Bíróságtól, hogy egyszer s mindenkorra ellenséges álláspontot foglaljon el a vízlépcsők építésével kapcsolatban, bárhol bolygónkon. A vízlépcsők és azok elhelyezkedése ugyanis igencsak különböző lehet.

17. Azt kérjük a Bíróságtól, hogy “igazságot szolgáltasson”. Más szóval, hogy alkalmazza a fennálló jogot, egyszerre bölcsen és dinamikusan, a jogfejlődés legfrissebb tendenciáinak figyelembe vételével, s ugyanakkor a kockán forgó életbevágó kérdések tökéletes ismeretében.

Tisztelt Elnök Úr, a Bíróság Tagjai! A Magyar Köztársaság és a magyar csapat tagjai nevében szeretném megköszönni türelmüket.

 

 

[Készült: a Bíróság által kiadott jegyzék alapján.]